Ellenőr, 1874. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1874-05-01 / 119. szám

em­elt éten 9 foku fagy által a Rz 5115km gyümölcs­fák rozsét, tetemesen megrongáltattak. A jég foly­vást él'-' hideg- Z­solna megyéből Madocsáról Írják: Szo­­.u hirt közlök, ma ápr. 29-én viradóra minden túlfagyott. Szőllő, körte, alma, kajszin­ és őszi ba­­raczk, a­mi kukoricza, horgonya, bab kikelt, mind oda van. Pedig mennyi mutatkozott. A kerti vete­­mények, a­melyeket be nem takartak, mind sem­mivé lettek. U­n­g­b­ó­l, hol az ínség már úgy is érezhető volt, hagy havazásról tudósítanak, a vidék hóval födött, mint a tél közepén. Orsován és vidékén dér volt tegnap éjjel. Hatv­a­n­b­ó­l írják a Naplónak: Bővebben mutatkozott gyü­möcstermésü­nket ápr. 29én reg­gelre a fagy egészen megsemmisítette. Hasonló sors érte a már kifakadt szőllőtőkét is hegyen völgyön egyaránt, csak elszórva itt ott látszik egy-egy megmenekedett hajtás. Legtöbb a baj a korábban fakadó fajokban, főleg a fehérben, még tegnap dúslombokkal ékesített akácz-, eper-, szeder-, diófák ma elfeketedve állanak. A nagy fagytól csak a kapás növények menekedhettek meg, melyek nagy része a szárazság következtében még a föld alatt van. Er­délyből a Reformnak van távirata Gyergyó Szt.­Miklósról, hogy ott 28. és 29-én esett a hó és félölet ért el Pest megyéből Tápiószeléről, Váczról és Czeglédről érkezett tudósítás, hogy 29- én hajnalban erős fagy volt. Az „Egyetértés“ e következő táviratokat közli Miskolcz, ápr. 29. A szőlő­hajtások nagyrész­ben elfagytak, a gyümölcsfákon is látható a fagy nyoma. Kecskemét, apr. 29. Ma virradóra 2° E­­mellett romboló fagy volt, gyümölcs és szőllő le­­perzselődtek. Lakosságunk rémületben van. Eger, apr. 29. Az éjjel nagy fagy volt, sok kár a szőllőben, a gyümölcs oda van. Debreczen, ápr. 29. Fagy volt tegnap és ma éjjel. Utóbbi nagy mérvű, közvetlen következ­ményei még nem észlelhetők; gyümölcs- és sző­lőtermés mindenesetre kevesebb lesz; gabonane­­müekben nagy kárt alig okozott, iszonyú szél gá­tolta a rosz hatást. Luczerna burgonya szenvedett. Általában kár tett, de nincs tönkre téve semmi. Tengeri még alig kelhetett ki, tehát ennek nem árthatott. Szegszárd, ápr. 29. Ma reggel 3 órakor 2 fok hideg, kár sehol sem látszik, nagy szél miatt dér nem volt; szél szünése folytán kicsit ez éjjel várható. Slavoniából a ,,P. Ll.“-nak van távirata, mely szerint Pakracztól Daruvár és Rutináig Pozse­­ga megyében nagy dér volt, mely iszonyatos kárt tett. M­agy­ar-­ v­árról jelentik, hogy ott 2 fok­nyi hideg volt, mely a szőllő, gyümölcs és répa nagy részét tönkretette ; a gabonában és tengeri­nek azonban nem ártott. Kolozsvár táján tegnapelőtt reggel 1/a fo­kot 0 felett, tegnap reggel 4 óra tájban 1* 1/2 fokot 0 felett mutatott a hévmérő. Tegnap az ég folyton borult volt, délelőtt gyengébben, délután erősebben havazott. Mélyebb fekvésű réteken hér mutatkozott. Különben még eddig már nem észlelteti! Nyitrában szőlő és gyümölcsben sok kár van, tavaszi vetések nem szenvedtek, és a kalászba indult rozs is csak kevéssé érintetett a fagy ál­tal. Tegnap többször havazott, az éj beálltával fagy volt várható Nagyvárad vidékén tegnap éjjel fagy volt, mely a lapályon a fejlődő szőlőnek gyümölcsnek ártott. Gabona, tengeri még nem szenvedett. B­u­z­­­á­s­o­n ápril 28-án éjjel igen nagy fagy volt, mely fél hüvelkéyi jeget képezett. A többnyire már elvirágzott gyümölcs, a körte kivételével, egé­szen elfagyott. A szőlő hajtásai, szakértők állítása szerint, egészen elfagytak. A gabonának keveset ártott a fagy, az különben a tartós szárazság foly­tán úgyis gyengén áll. A tengeri még nem kelt ki. A kár egész terjedelme még fel nem ismerhető. Tegnap délután igen kemény hideg volt és a teg­napelőttinél még nagyobb fagytól tartottak. A­rad me­gye keleti részéből jelentik, hogy ott tegynap reggeli 3 és 4 óra között a fagy a szőlőt egészen megsemmisítette; a gyümölcs is oda van. A fagyos idő még reggel is tartott. V e g y e s. — A kisbirtokosok földhitelegyesülete érdeké­ben gr. Festetich Pál úrtól a következő so­rokat vettük: „T. szerkesztőség! A „Hon“ i. e. 96-ik számában megjelent s becses lapja által átvett közleményben az elnökletem alatt lévő „magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesü­lete“ létesítő bi­zottságáról az állíttatik, hogy az egyesület mielőbbi megalakulhatása érdekében nem jár el kellő erély­­lyel s kiküldetése óta nem ad életjelt magáról. A bizottság első feladata lévén az alapszabály terve­zetet a kormánynak jóváhagyás végett felterjesz­teni,­­ ezt kiküldetése után mindjárt meg is tette,­­ hogy azonban az ügy érdekében azóta egyebet nem tehetett, annak egyedüli oka az, hogy az alapszabály-tervezet eddig a kormánytól jóváhagyva vissza nem érkezett. A dolog szorgalmazását mind­azonáltal a bizottság — tekintettel annak sürgős­ségére — el nem mulasztotta.“ — „A kisbirtokosok földhitelintézetek mára hirdetett közgyűlése — nem lévén határozatké­pes — nem tartathatott meg. — Az osztrák nemzeti bank ápr. 29-diki ki­mutatása szerint a bankjegyforgalom 4.644,910 ft szaporodást mutat, és ápril 29-én 323,007,480 f­tot tesz. A fedezet következőleg van kimutatva: ércz­­alap 144,546,578 ft 10 kr (—27.500 frt), érczben fizetendő váltók 4,002,330 ft 88 kr (—462,571 frt 9 kr), államjegyek 1,959,835 ft (-f-642.110 ft), le­­számítolat 147,455 568 frt 81 kr (-f—2,642,328 frt 27 kr), kölcsönök 41,287,000 frt (-f-808.600 frt), be­váltott földtehermentesítési szelvények 20.238 frt 31 kr (-­- 3.518 frt 17 kr), beváltott záloglevelek 6.841.866 ft 66 kr (—­— 174.133 frt 33 kr), összesen 346.113.417 ft 76 kr. — A kereskedelmi forgalom az ápril 19-től 25-dikéig terjedő héten a statista hivatal kimutatása szerint a következő volt: érkezett összesen 629,246 mázsa, ebből búza 204,389, rozs 22,254, árpa 22,970, zab 11,055, tengeri 23,721, összes gabnanemű­ 284,389, liszt 4851, kőszén 78,937, bor 4377, szesz 3469, gyapjú 695. El­szállítta­tott összesen 253,801 mázsa, ebből búza 26,556, rozs 2061, árpa 6618, zab 10,204, tengeri 7584, összes gabonanemü 53,023, liszt 64,349, kőszén 18,679, bor 6598, szesz 3123, gyapjú 344. — Marhavásár ápr. 19—25, ökör felhajtatott 974, ebből eladatott 962, párja 230 frt, mázsája 301/2 frt; fejőstehén felhajtatott 137, eladatott mind, párja 225 frt.; vágótehén felhajtatott 357, elad. 346, mázsája 30 frt; bivaly felhajt. 11, má­zsája 29 frt; borjú felhajt. 1830 elad. mind, párja 28 frt; bárány felhajt. 1632, elad. mind párja 542 frt. — A pesti egyleti bank ápr. 28-iki közgyűlé­sén viharos jelenetek után a többség a liquidató­­nak egy igen furcsa módját határozta el, mely szerint az activák és passivák átadandók egy má­sik intézetnek, ha az minden részvényért 36 frtot fizet. Nem használt semmit azok érvelése, kik bi­zonyították, hogy a részvények ennél nagyobb ér­téket képviselnek, s a liquidatiónak rendes folya­mat adandó. A többség fel volt izgatva, s a fenti határozatot hozta. Nem akarjuk az indító okot most kutatni, s csak megjegyezzük, hogy a kisebb­ség tiltakozott. A jelentékeny kisebbség nevében ma egy küldöttség járt Bartal kereskedelmi mi­nister úrnál, átnyújtván a sérelmes közgyűlési ha­tározat ellen tiltakozását. A miniszer megígérte, hogy az ügyet gondosan fogja megvizsgálni, s annak eredménye szerint eljárni. -- Az „Ellenőr“ ápril 30 iki lapjában az ár­verési hirdetmények rovatában Domahidy István Domahidai birtokának eladása tévesen köröztetvén a Domahidy Zsigmondé helyett, kérem a legköze­lebbi kiigazítást. Domahidy István: Tőzsde és garinacsarnok. Budapest, április 30. É­r­­téküzlet. A tőzsde ma igen lanyha volt, már az el­ő­­tőzsdén erős kínálat volt magyar hitelben, melynek árfo­lyama 1 -*-­ ről 128-ra csökkent, s a tőzsdén 130-mal záró­dott. Angol-magyar bank 28, földhiteltársulat 48, munici­­pális 25-ig, takarék és hitel 46-ig adva. Pesti közúti 264-gyel kínálva. Valuták változatlanok: Napoleonhtor 9 forint, arany 5.29, tallér 1.66*/a. Az e­sti tőzsdén magyar hitel 130 és 132*/» közt változott, s maradt 131— 131‘/«-del. GalinaÜzlet: Búzában a kínálat ma cseké­lyebb volt, mint az utolsó napokban, és az árak 2,00 má­­zsányi forgalom mellett változatlanok maradtak . asancebú­­zá­ól szeptember októberre 3000 mázsa adatott el 7 forint 5 krajczár, 7 forint 7­/s krajczár, 7 forint 10 krajczár, 7 forint 14 krajczár és 7 forint 15 krajczárral vámmázsánkint és 7 forint 10 krajczárral mint áru záródik. Rozs üzletnél ku­li. Árpa változatlan. Kukoricza kész áru egynéhány krajczárral drá­gábban elkelt, t. i. 4 forint 87*/3 krajczár és 4 forint 90 krajczárral vámmázsánkint, május-juniusra 30,000 mázsa bánáti kelt el 4 forint 91 krajczár, 4 forint 90 krajczár, 4 forint 89 krajczár és 4 87 krajczárral vámmázsánkint, junius-juliusra pedig eladattak 10,000 mázsa bánáti 5 forint 3 krajczár és 5 forint 4 krajczárral vámmázsánként. Zab egynéhány krajczárral olcsóbb, kész áru 2 forint 70 krajczáron felül 53 bécsi font szerint, helyben át­véve el nem adható; határidőre nem volt üzlet és tavaszra 2 forint 73 krajczár,2 forint 75 krajczár, május-júniusra A b­ulapesti Áru­- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései április 30-án. HIRDETÉSEK: A pesti építő­társaság t. ez. részvényesei a f. évi május hó 14-én délelőtti 10 órakor a társaság helyiségeiben (lent 8. HZ. II. emelet) tartandó rendkívüli közgyűlésre ezennel meghivatnak. Napirend: Az igazgató választmány indítványa: 1. A társulat némely ingatlanságainak ideiglenes részvé­nyekért leendő eladása, 2. az alapszabályok megváltoztatása iránt. Az alapszabályok értelmében az ideiglenes részvényjegyek leté­temé­nyezésére Budapesten a pesti építő­társaság, Bécsben pedig a Franco-osztrák bank pénztárhelyiségei jelöltetnek ki. Szavazatképességgel csak azon részvénytulajdonosok bírnak, kik legalább 8 nappal a közgyűlés előtt egy részvényt, illetőleg ideiglenes jegyet letéteményeztek. (Utánnyomat nem díjaztatik.) 168 Légrády testvéreknél (Budapest V., nádor-utcza 6. sz.) megjelent s min­den hiteles könyvárusnál kapható: A sz­toszlott harcz. A fenálló szabályzatok alapján rendszeresen ösz­­szeállitotta Zsatnál Dusztáv, m. k. honvédszázados és a Ludovica akadémia rendes tanára. 1 Ara 60 krajczár. Az osztrák-magyar monarchia haderőinek szervezete. Katonai tan- és kézikönyv. Irta Szendrői Geőcze István. Ára 2 írt 50 kr. M. kir. honvédtiszti és tisztviselői­­évkönyv 1874-re. Ára 1 írt. Cs. kir. osztrák államvasut-társaság. Folyó évi május hó 3-kától kezdve az osztrák államvasúton, kedvező időjárás mellett ünnep- és vasárnapokon­­,7 külön körvonatok Budapestről Palotára és vissza fognak közlekedni. Elindulás Budapestről délutáni 8 óra 30 perczkor. Május hó tartamára a visszajövet Palotáról estel­ 7 óra 50 perczkor történik. A nyári hónapokban későbben fog a visszajövet történni. Ezen menetekre oda- és visszautazási jegyek adatnak ki, melyekért a II-dik osztályban 43 kr., a III-dik osztályban pedig 29 kr. fizetendő. Zákány Zágráb, Károlyváros-Fiume: ^^^^^jum K árolyváros^ágrá^ákán^^^^^^ ZnB^KB^mHBB^BO^^BiWIllllllllHllllllllllllllllllll^lll^ IIII Ilii III. 1 ■1' 1'1 • 1 % 2 ’osztály osztály § , . osztály osztály _ 1 ÁllomáS t/lllTsiSnu 3/103. számú ^ AllOmaS 12/102. számú 4/104 számú g vonat vonat § vonat _ vonat ^^ ________ _______óra p,~ |~óra|| p7 ___ óra | p óra P­Budapest (Buda) .... indulás '■ 9 j 45 | 7 N­ 15 Fiume........................... indulás 7 20 6 21 Kanizsa............................... „ 1 5 j 18 | 2 35 1'53 Buccari............................... . 7 58 7 12 IMM i „ 1­04 Me ja ........ „ 8 22 7 43 Zákony (vendéglő) . . „ 0 j 30 3 45 0'97 Plase..................................... „ 8 48 8 18 0- 70 Lim­ite.... „ 6 40 3 I 57 1'17 Lie............................................. „ 9 13 8 53 1- 20 Kaproncza (Kopreinitz) . „ 6 57 4 I 21 0'91 Lu­mne....................................... „ 9 33 9 19 1 • 77 Lepavica.............. „ 7 19 4­­ 58 1 *01 Lökve....................................... „ 9­­ 52 9 49 2‘17 Körös (Kreuz) .... „ 7 54 5 41 1 * 16 Delnice .................................. „ 10 09 10 14 2’70 Skrad 10 37 10 58 1 53 Gradec............................... „ B 12 o j 05 pQg Cameral-Moravice (vendéglő) „ 11 33 12 09 1-06 Vrbovec ....... „ 8 30 6 ; 41 1>19 Vrbovsko . - . . „ 11 50 12 35 1.32 Bozjakovina..................... „ 8 47 7 03 Q.g7 Gomirie .... 12 02 12 52 0'82 Dugoselo ..................... „ 8 [ 58 7 J 20 i-0< Ogulin . ,, 12 31 1 48 133 Svsvete............................... ,** f l [ 2-32 Touin . „ 1 02 2 34 1-63 Zágráb (vendéglő) I ia ni « « 1'38 Generalski­ Stol.............................. 1 ^5 3 10 i * v B ' I indulás 10 05 8 45 2-27 Dunaresa ......................... j 2 04 3 55 Károl­yváro­s érkezés 12 00­­0 1 40 (érkezés: 2 25 4 90 Károly var© ) indulás 12 20 11.00 1­39 Károlyváros | indulás 2 40 4 45 1­39 Dugaresa.......................... indulás 12 4' 11 33 ■■■■■■ 2 271 Generalski­ Stol .... „ 1 21 12 28­­.­­ érkezés 4 35 6 40 138 Touin.................................... ” 1 43 1­01 Zágráb (vendéglő) ^ indulás 5­­ 05 7 50 2'32j Ogulin............................... „ | 2 23 2 [ 05 1-63| Sesvete.................................. indulás 5 I 28 8 26 1 86 Gomirje............................... „ | 2 52 2 i 41 1-33I Dugoselo ...... „ 5 47 8 57 0 871 Vrbovsko......................... „ 3 07 3 • 03 0-82 Bozjakovina............................. „ 5 59 9 12 1 19 Cameral-Moravice (vendéglő) „ 3 30 3 48 ■■HMM 2 081 Skrad....................................... „ 4 16 4 40 1 32 i Vibovec...................................... „ ■ 6 22 9 42 1-70 Dvlnice....................................... „ 4 52 4 20 1 ‘06 Gradec ....... „ ■ 6 38 9 58 1 10 Lökve....................................... ,, 5 12 I 5 44 153 Körös (Kreuz) ..... „ I 7 02 10 28 HMHM 2'17 Lepavinu.......................... ,, I 7 34 11 14 1 01 Fuzine....................................... „ ! 5 37 6 I 14 i • 77 Kaproncza (Kopreinitz) . „ | 7 59 11 44 0-91 Lie.................................... „ 6 36 1-20} Drnje..................................... ,, I 8 16 12 03 1'17 Plase.................................... , 7 03 0'70 Zákány (vendéglő) . . I 8 45 12 S 0- 97 Meja ........ „ I 6 * * * * 40 I 7 24 Kanizsa...............................érkezés | 10 I 03 | 21 104 Buccari............................... | 7 05 | 7 56 gm hhMMM 1­ 53 Fiume............. érkezés ■ 7 | 35 I 8 jj 20 Budapest (Buda) .... „ | 6 j| 05 8 17 zsidlri!iokások. FIUMÉBAN: Szt.­Péter felé és felöl. ZÁGRÁBBAN: Sziszek, Steinbruck, Becsés Trieszt felé és felől. ZÁKÁNYON: Barcs, Mohács, Eszék, Báttaszék és Buda felé és felől. A vastagabb keretekbe nyomatott számok az esteli 6 órától reggeli 5 óra 59 perczig számított éjjeli órákat jelentik BUDAPESTEN, 1873. október hóban. ii • MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMVASUTAK Mléli vonalai. A Zsfirtrffi és a. tóm-Finni vo­alot MENETRENDÉ. Érvényes a Károlyváros-Fiumei vasút megnyitása napjától. Nyomatott Légrády testvéreknél. ■ '■ ■ ■■ 1 ■ "*' ................. ............................. ■■ N­—..­­.. ■ — .- — m. — " i i ■ ........................ i ■ i. - i ■ -, ■ i. ■■ i ... Ady» Tartva VAmmisamnkint » 2 itd i j „ * "S­­abona-Am­b. H“* SIS-----------«|--------| 1 "»**"$131 Ad« Tu­tr» |i || AdTM Tartrt AdTM T*rtTM pmmglI.h.ja-Umu,.» 500. w. pp. ~ ~ ■■ --------------- a _______ CQ P o j ___________o ________ _______ Krisneb3t-pálya 200 frt. p. 1266 — 2W 50 Bo... «. T. u! . . . m IZZ Hl 1864. * 100 « . . .0 -13.- ^ ” F.,ti karaak. b.nh . 785.- 740---------------R.Wmnniu- b4ny. .... ---------------»0 fr.noo.ck................................................................~ 9,0. * " " * : ^ «7 ----- 1871-ki pe.tváro.1 kfilofl- • 8* 75 88— „0 45— Ieatl ip«b.................................................. 8S5—S8C — 300 lí—Oy.pjamo.rd, ...••• 100— ,08— R.«Ut...................................................................«8 - 106.50 Ä 1 lói«» ! ^ Uomí . ” „ . . . 81 7.76 — 7.80 100 7----Baaape­ti klamttvoab. . 54— 68— too 14 J galga-tarjáni kOsaénbiny» . . • •* ~ .98— P°r°.« p. o. . . 1.86*/. 1.67— Triesti Lloyd 500 frt. pp. . 419'— 121 1. 88 8.06 — 8.16 RésZVénTBk. 70 12— Festi egyl. bank .... 34— 35— 290 25— SohlicWale vAsöntCde .... 153— ISO— Augsburg déln. 100 ... . 94— 794.60 [ ardelyn DUva 200 frt eatlstben 1.1« lassa " " ’ • . . .­­ 86 8.30 - 8.40 nesz­­­elljen. Jo — HlTMtSok hl­el-gyl. I. em. . 45— 46— 200 --------Soda- «a TOgyryir . . • — — M. Frankfort déli. 100 . . . .4._ 94.50 il^^(£r*00 la imm Veit m. ’ ’.......................................* 83 8.-------- 8.10 316 60 — E1.8 m­­agy. blitoeftd-tánaaig . 895— 000— 200 —— El»e erdélyi bank . • ■ ~' — — «90--------Sooknd­ kibtuya..................................................­**• — Hamburg M. B. 100 .... 58— 66.36 Déli raapilya 200 (rt. o. é. eanatb. íue 69 167 50 „ 86 8.85 — 8.35 80 —— Atlaa r­aabi­t. .... —— — — Isar —Saert bank . . • • —“ ~200 20—Spodiumgyár . . • • 155— London 10 font at.............................................111.60 112— Tiszamelléki vaap befiz 100 frt. pp 222 — 223 — . „ „ . . . . . 87 —.------------— 200­­.-Haza...................................................................— — —— 80 — — Klabirt. foldhitelint. • —— ~*00 —.— Elso magyar izesaunomit'S . . . '60— 160 — ............................................—-------------Tramway befiz. 200 frt o. é P 145infi _ Fehéríti. 83 8.10 — 8­90 800 20—Pannónia...................................................... 386— 388— 200 14.—Kfiezénb­­én t­égla­gyár . . . . 185— 170— Pária 100 Frank............................................ 44. — 44 26 Magyar nyűgöt!­vasat . . I 77'— 7750 . ..................................................a 86 8586 - 8.46 100 19— lenti biat........................................................................ 86— 88— 100 7— Oraz központi taap. 6% . 11­­ 71— 200 --------Magy. ált. ki'azénb.............................................—- —— Nem-ili­vatalOS jegyzések. Oaztrék-föMhitalintézet ezüat 51/0 . 81._ 81'.60 , . ........................................- 87 —-------------- 80 —— troupe..................................................................—— —— 1000 300— Peati hazai ... • a460' 24S0' '00 -— VaHetea ............................................—- —— „ SS évben vi.az.fizet.nd8 o. e._____________ beolkal 83 —.-------------— 200 — — Hunnia.................................................................. 86— 67— 60 —— Lipetviroei takp.....................................—— 80 ——Alt. vaggon ...............................................— — Seomrit&a (300 frt.) .... Osztrák-nema. bank 6»/„ p. 4. . 90 65 99-80 „ „ „....................................... 86 —----------------— 800 30—Vnl­.................................................................. 180— 186— 100 20— Budapesti tTSv&roai • • 'W— 158— 100 11.80 Alagut..................................................................7»— 80— Hotel (200 frt.)............................................ 216— 220— Alföld-fiumei vaBp. 200 frt. ez. 6»/„ stm 84 76 -------------­----------1-1S------------------------------------------------------------------------ 100 —.— Tieaa.................................................................,00 — Kbbinyal t.kp.................................................................................«•- « 200 — Zar.et.ky gyuf^ér .... — — Owjgyfa. . ..... — — Dmnag8.h.j«-té" 6% p" __ __ Hangulat ____ ^• 100 10.— Külvárosi takp.........................................65.— 66.— 200 —.— Budapesti téglagyár .... —•— —.— Aradi kereak. bank . . . —.— —.— Ferdinand északi vasút L®/o p P. . 91 26 91 26 Rom 80 font után gsilárd 6 85 — 6.60 200 —F^ca-baroni vasút................................................—40 4.60 Szentedrei takp. • 37.— 88.— 200 —.— Újpesti téglagyár............................................tégla “ ■— Pécz-baragi vasút 200 frt. o. é. 83 — 84 — árpa, métának . 72 „ „ „ 4.80 - 4.40 200 86— Pesti köauti...................................................... 260.­ 365— 30 -— Újpesti takp..............................................41— 42— 200 24 - Kőbányai lég­igyár-társulat . • 136— 138— N.-Váradi kere­k éz iparbank . — t­era. pálya ezüstben 60/0 . . 82 60 82 76 . ábráknál: . . 72 „ ” „ -------------— 200 -—Budai közút.......................................................104-118­ . OQ 4A yb? **TM*C**lml b?M. /al illamvMut BOO frank . . 137 26 137 20 Zab .... 60 „ „ „ —.-------------- 100 — — Újpest-palotai....................................................... —— 600 —— Árpád malom ... 38— 40— Záloglevelek. Sa.-fehérvári kerésk. bank (80 frt.) . j —j —„ 1807 500 frank . . 132— 132 60 kukoricza bánóig* mezese . —.-------------— 200 —.— Alföld-Aumei ..... —— —— .noo — — Blumfele............................................3 * *1*“ 1?*“" Kecakeméti kőap. takp. (60 frt.) . . —— — — Va ut . . . 110 25 110 50 . ttuanem«' . * 4.77— 4.8° 200 —— Éje**’keleti . .... ——.— 60) —Con­jrdia aj0.— 376— Magy. földhi*?l int. 5'/,0/« . 86.75 86— - . , - l. f_a_i jl ■ r . „ 6°/0 boua 1870—1874 600 fr. . — Kelen .... 83 „ , 4.75 — 4.77 200 —— Magyar keleti............................................—— —— 200 —— Erz­ébet............................................’J®*- Megy. jövedék 5% .... —.— A DGCSI tOZSUG hIV3.t3.10S ári6öyZ6S6J tiszamelléki vasut 87 #•/„ 500 fr. . —_____ Repoze fekete 75 „ . —.-------------- 200 —Elek erdélyi.......................................................—— —.— 160 —— Briza • • Ioa'"" 112'“" Magy. jelzálog bank 6^%°/0 . . . 77.50 78— Magyar keleti vaapálya 600 frank . 08.25 68 60 bánáti . 62 —.-------------.— 200 —•— t déli vasút ...... —.— —.— «too 10.—1 Molnárok én sütök . 230.— 283.— Soproni jelzálog bank 6% . . . • —.— Április 29. ----- ----------------------­-------­---------------------------------------------------------------------- 100 —— Budai hegypálya............................................ 59— 60— 500 —— Hengermalom .... 790— 795— Magy. ált. földhitel részv. tára 6% . 86.60 86.76 ------------------------------------------------------------------------------------------W Aff-Aurorai Air vast m * £ na vtiwtk 3°0 —.— Victoria ..... 100. 105. n „ n n n 6'/.% . 84.60 85.— Adva­­ Tartva 19 ^ ^ ' «r *8 rg Firll npupirVH* Adva Tartva 80 — — Miniezipán­s Iitel intézet 23.— 23.50 500 26.— Elaö budapesti .... 635.— 036.— Szebenli földhitel társulat “Z*T ”•— ............. 11 (darabonként) (E** p® I llitiMitnitlink 80 •— Angol-magyar bank .... 27.50 38.— 100 .— Budai gyárudvar . 18.— 20.— Pesti keresked. bank 6% • • • 9^.75 ^85.— Jöved. máj.­nov. szerv. bankj 6% . 69.20 1 69.30 ' f­r • . — —.— Bánáti keresi., ás iparbank . . —.— —.—■ 1000 .— Pannónia ..... i 420­— 480.— Kiabirt. földhitelint. 7% • • • 85.— n „ r­eziszt . 74.— i 74.10 Hitelintézet . 100 frt. o. é. 1159.— 169 62 let) — Magy. vam­­ti köles. 120 frt. . 92.26 92 75 160 18— Magyar ált. hitelbank . . • 129 75 ISO —­­ 1389-ki sorsj. egész (260 100 frt. pp)­­ | Glary . . . pp. 40 frt. . 28.— 28 — K­éo — Gömöri áramvasút kötv. . —.—• —.— 200 12.— Franco-magyar bank 53.— 56 — 80 .— Petit építő társ. . . 14— 15.— felsőbbség ok. a*án ... . 302.— 310.— Hunagőzhajt­ási társ. if 100 „ . ij —.— 94.— Magy. sorsjegy köles....................................... 74 — 74 50 100 ——Magy. ált. földhitel-társ. 47 50 48 — 80 —.— O­ttage épitő táré. . —— —— 186fki sorsj. (250 frt. pp.) 4% 97.60 98.— Keglevich . „ 10 f. . 16.50 10.50 Földt­ehern.. kötv. magyar . . . 74— 74.50 601 7.20 M gy. jelzálogbank .... __. . 100 40. Elsö magy. serfőzde . [395.— 400.— 300 — Éjszakkelet* vasút 6%. . . —.— —.— 1800-ki sorsj. egész 1500 frt. o. é.) 6% .104.51) 104.76 Budai . . . „ 40 .. . 1­24.25 24.7^ n r 1867. járadék — — —— 80! — —1 N­yugatmagy. jelzálogbank . . apo 26.__ Se­rtéshizlaló............................................ 168— 160— 200 — Magy. gat. varat 6% .... —.— —— 1864-ki (too frt. o. é.). . . 132.76 132.26 Pálffy 10 . 23.76 24.25 n „ temeti . . 78.50 74.— 401 —.— Nyugatmigy. leszám. éa hitelb. . —.— —.— zuu au.— au.uu««- - - 1(xa.k — 246.— 200 — Első erdélyi vasút M/» se. . . —.— —.— Gomo-jövedékj. (42 lira) durauoak. . |­ 21.— I 22.— Rudolf sorsjegy 10 . 1 12 26 12 56 „ 1807. járadék . —— —— 60 ——Pozsonyi hitelt. .... —_— 600 70— Pesti könyvnyomda 520— 540«— 100 — Lánczhid....................................................... 83— 84— Magy. vasúti kölcsön (120 frt. )*a.10 .­­ 63 gr­oft 7s Saim­ag i6 31 75 n „ horvát-sze­vény . 71.60 72.— 60 —.—Pozsonyi iparb. .... —— —— 200 — — E»T- magy. gözbígót. . .­­ 7.— 7.25 100 — Borsod-misk. malom „ —A’sdh-Austr. földteherm. kötvény . . 1­91 — 98— St.-Genois ” 40 . 23.60 24.60 Bérwmaváltási kötv. 100 frt. . . 69.50 70 — 60 1­12—Takarék- és hitel-egylet .47—4700 600 00— Ganzfére van öntöde . .310.— 316— 160 — Budapesti malom 6% .... 174— 176— Angol-pratf. bank befiz. (120 frt. oz.) . 134— 135.50 Trisst városa. . . 0. é. 10 „ . — Egys. államadóssági papír. . 69»— 69.60 60 —— „ „ pénztár bécsi _____________ 200 30— G* ^hwindtféle szeszgyár . 212— 218— 100 — Pannónia gőzmalom —.— Oszk­. földhitel, befl. 40 frt ezüstb. .­­ 29 50 30.50 Innsbrucki sorsjegyek „ 1f 20 „ . 17 50 19 — „ „ ezüst jan.-jül. 78.60 74— 200 —— Pesti bank 6%............................................——— 200 —— Kensked. épület .... —— —.— — — Egy. m. gőzhajózás 6°/ . . . 86.76 86.25 Hitelintézet......................................................1 197.50 19­— Salzburgi „ „„20 „ . 10.50 17 — „ n apr.­okt. 73.60 74. — 60 6.14 Budia-óbudai népbank .... 81.50 81.75 200 25— Bőrgyár...........................................78— 10— Pénzek és Váltók. ALsd­auaztr. leszámít, társ. 600 frt . 870— 875 — Krakkói „ „„20 „ . 20.60 21 — Kisorad­ással 1­860.­­ 600 frt. . 103— 104— 100 12—Iparbank 48.— 48.50 60 —— Mátráikul ... ——-------- Franco-oszt. bank befsz. 40 frt. ez. . 34— 34 60 Waldstein 20 frt pp. . . 24— 24.60 ___________________„______1860 _________*____________. 09 — 111— 200 20.—iBudai kereak. és iparbank' . . . 117.5 — 180.­ 200 ——­ Központi gyógytelep . . . . —— —.— ____________Anal . __________ 6.30 5.82 Nemzeti bank f . . • .­­ 977— 9­8— Windischgrätz 20 frt pp. . . OQ— 21 — Laptulajdonosok: Zsegrády testvérek, Csernátony Lajos. 2 forint 70 krajczár-2 forint 72 krajczár és september-ok­­tóberre 2 forint 7­­, krajczár—2 forint 10 krajczárral je­gyezhető 50 bécsi fontja, Győrött átvéve. Kivonat a hivatalos lapból. Árverések: Briznyi­­ken juliius 15. Denyilla János és társai fekvőségei 4725 forint. — Abrun­bányán május 11. Czabó István és neje ingatlanai 1500 forint. — A -Csanszkon május 15. Domonkos Sándor és neje ingatlanai 11,225 forint. — Dubicsányban ju­nius 30. b. Vay Alajosné birtoka 165,993 forint. — Tribs­­wetteren május 18. Oberting Hubert ingatlanai 4077 forint. — Tisza-Füreden junius 15. Kürthl Lajos nemesi birtoka 9582 forint. — Pécsett május 13 néhai Járányi Józsefné ingatlanai 2500 forint Vágujhelyen május 15. Polányi Mihály ingatlanai 4129 forint. ~ Szegszárdon május 7-én Szabó Mihály háza 8524 frt. Vízállás és időjárás. Pest, apr. 28. 10‘ 10“ száraz. Pozsonyban, apr. 27 8' 10" száraz. M.-Sziget, apr. 27. 3‘ 6“ száraz. Szatmáron, apr. 27. 7‘ 7" száraz. Tokajban, apr. 27. 21‘ 10 ‘ száraz. Szolnok, apr. 28 17‘ 0‘ száraz. Szegeden apr. 28 17' 3“ száraz. Aradon, apr. 27. 4‘ 3“ száraz. Nagybecskereken, apr 27. 1‘ 5“ felhős. Bezdánnál, apr. 27. 7‘ 2“ felhős. Eszéken, apr. 27 4' 6“ száraz. Mitroviczon, apr. 27. 11‘ 7“ felhős. Sziszeken, apr. 27. 18* 6“ száraz. Zimonyban, apr. 27. 14' 12" száraz. Orsovában, apr. 27. 11‘ 4“ száraz. Felelős szerkesztő: Csernátony Lajos, trgisztér. Miután a liquidatio alatt álló „Pesti egy­let­i bank“ ápril 28-án tartott közgyűlésének határozata ellen a magas ra. kir. kereskedelmi mi­nisztériumnál tiltakozást nyújtottunk be, felhívjuk mindazon részvényeseket, kik lépéseinkhez csatla­kozni kivánnak, saját érdekükben a vasárnap az­az május 3-dikán 10 órakor délelőtt a Grand Ho­telben földszint 2. sz. tartandó tanácskozásra meg­jelenni. Stern Miksa, Thuróczy György, Baumgarten Lajos, Krausz La­jos, Totis I., Fól­ák Gyula.

Next