Ellenőr, 1874. május (6. évfolyam, 119-148. szám)

1874-05-23 / 141. szám

fontosb ezek közül az interkalare kérdése, melyben az osztr. del. álláspontja fogadtatik el s igy 3000 frtnyi több törlés jön létre. Erre felol­vastatik a gazdasági bizottság jelen­tése s az 5200 frtban elfogadtatik. Ülés vége 11 után. frt* f * . * * A délután 1 órakor tartott Ülésben utasittatott az Összeegyeztető bizottság, hogy az 1875. közös költségvetésre és a 72. évi zárszámadásokra vo­natkozó határozatokat összeállítva, a délután 112 6 órakor tartandó ülésben terjeszsze elő, hogy leg­felsőbb megerősítés alá bocsáttathassák. A határőr­­vidékre vonatkozó felmentés tekintetében az össze­egyeztető bizottság ugyanekkor fogja előterjeszteni jelentését. Ezzel az ülés 13/4 órakor eloszlott. $ * * Délután egy órakor a delegaczio ismét ülést tartott, melyen a 7-es bizottság bejelenté, hogy az osztrák delegáczió azon pontokra nézve, melyek a két delegáczió közt még különbségeket képeztek, elfogadta a magyar delegácziónak fentartott állás­pontját, különbség csakis az 1870/71-iki határőrvi­déki túlkiadásra nézve létezik még, s ennek tisz­tába hozásával a hetes bizottság ismét megbizatott s ez az esti 5 és fél órakor tartott ülésen jelentést is tett eljárásáról. E szerint a kérdés ismét függő­ben hagyandó, mint a múlt évben, miután további adatok beszerzése vált szükségessé. A delegáczió ebbe belenyugodott s Prileszky Tádé ez értelemben határozati javaslatot terjesztett elő s ez el is fogad­tatott s elfogadás végett az osztrák delegáczióval közöltetett. Egy jó órai szünet után, mely alatt a két de­legáczió üzenetei kicseréltettek, Széll Kálmán elő­terjesztő az osztrák delegáczió határozatát, mely a magyar delegáczióéval megegyez. Ezután a költségvetésről szóló jegyzőkönyv hitelesíttetett s az ülés eloszlott. A zárülés holnap délelőtt 10 órakor tartatik meg. _________ Az osztrák delegatió ülései. — Május 22. — Elnök Rechbauer. A közös kormány ré­széről K­u­h­n hadügyminiszter és Hoffmann osztályfőnök jelentek meg. Napirenden voltak a magyar delegatiónak a rendkívüli hadügyi költségvetésre vonatkozó hatá­rozatai. A második czimnél a magyar delegatió 975 000 frttal kevesebbet, a 3-ik czimnél 25,000 frttal többet, a 8. czimnél 20,000 frttal többet, a 10. czimnél 40,000 frttal kevesebbet, a 11. czim­nél 30,000 frttal kevesebbet, a 14. czimnél 50,000 frttal kevesebbet szavazott meg; az osztrák dele­gátió hozzájárult ezen határozatokhoz, ellenben fenntartotta előbbi határozatait a 2. sz. 3. tételé­nél, hol a 85 000 frttal kevesebbet, a 16. czimnél, hol 50,000 frttal kevesebbet, az 5. czimnél, hol 15,000 frttal kevesebbet, a 6. czimnél, hol 134 frttal kevesebbet, a 10. czim első 3 tételeinél, hol 109,000 frttal többet, a 19. sz. harmadik tételénél, hol 24,367 frttal kevesebbet szavazott meg, mint a magyar delegátió. E szerint a törlések, melyek eredetileg 1.483.874 frtot tettek, most 2.388.766 frtot tesznek, úgy hogy az osztrák delegatió a had­ügyminiszter rendkívüli költségvetését 3 millió 677.234 frtra szállította le. A delegatió ezek után hozzájárult mindazon határozatokhoz, melyeket a magyar delegáció a rendkívüli hadügyi költségvetés kapcsában hozott. Ezek után az ülés fél órára fölfüggesztetik. Az ülés félórai szünet után újra megnyittat­ván, a szünet közben beérkezett üzenetek tárgyal­hattak. E szerint, a tengerészet, a hadsereg és a főszámszék rendes és rendkívüli költségvetése kö­rül fennforgott eltérések kiegyenlíttettek. Ugyanez történt a vámbevételekre nézve, a­mennyiben az osztrák delegáció hozzájárult a magyar delegác­ió azon közvetítő határozatához, hogy a vámbevéte­lek 15 millióval vétetnek fel a fedezetbe. A pénz­ügyminisztérium költségvetésére nézve azon eltérés volt, hogy a 2-dik osztályfőnök 10,000 frtnyi ille­tékét a magyar delegáczió a rendes az osztrák a rendkívülibe vette fel. Az osztrák delegáczió hozzá­járult a magyar delegáczió határozatához. A külügyminiszter költségvetésére nézve nincs eltérés; az osztrák delegáczió hozzájárult a magyar delegácziónak a keleti akadémia és a consuli je­lentésekre vonatkozó határozataihoz. A hadfelszere­lési szállításokra vonatkozó határozathoz azon ok­ból nem járult az osztr. delegáczió, mert maga is hasonló felszólítás kíséretében utasította az illető kérvényeket a hadügyminiszterhez. Eszerint egye­dül az 1871-iki zárszámadásnak a határőrvidéki kérdésre vonatkozó tétele iránt forog fenn nézet­­eltérés amelynek kiegyenlítése végett este 6 órakor ülés, tartatik. a ** (Esti ülés) Rechbauer elnök 1/47 órakor nyitja meg az ülést. Jegyzők dr. Schaffer és Kübeck báró. Kormány részéről jelen vannak: Andrássy Gyula gróf, Kuhn báró, von Holzgethan. — A jegyzőkönyv hitelesíttetvén, a pénzügyi bizottság előadója referál a két delegáczió között még fennforgó eltérésekről s javasolja, hogy az 1870 és 1871-iki zárszámadásokból mind e mai napig függőben maradt az akkori rendes szükség­letek 18 czimére (határőrvidék) vonatkozó határo­zatok ez alkalommal is függőben hagyassanak; a két delegáczió még mindig nem juthatván eziránt egyetértésre. — A delegáczió elfogadja a javasla­tot , elnök jelenti, hogy a magyar delegáczió szin­tén hozzájárul. — Felolvastatik ezután az egész véglegesen elfog­adott s a két delegáczió azonos megállapodá­sai értelmében összeállított költségvetés tételenként s megszavaztatik ezen harmadik, utolsó felolvasás­ban is. Felolvastatnak s elfogadtatnak végre a két delegáczió azonos megállapodásai értelmében hozott határozatok. Andrá­ssy Gyula gróf szólal fel ezután. Röviden elmondja, hogy a költségvetés meg lévén állapítva, megerősítés végett haladéktalanul a fel­ség elé fogja terjeszteni; egyszersmind ő felsége nevében és megbízásából meleg köszönetet mond a delegácziónak, hazafias bölcs belátásáért, s a kész­ségért, melylyel a monarchia érdekében szükséges eszközökkel a kormányt felruházta. (Bravo.) Red­­bauer, elnök búcsúbeszédet tart, röviden összefoglalva a delegáczió működésének eredményeit. Jóllehet a jelen nyomasztó közgazda­­sági viszonyokat tekintetbe véve, nem tartja az eredményeket épen kedvezőknek, de nem feledheti a helyzet egyéb nehézségeit sem, melyek a kedve­zőbb pénzügyi eredmény létrejöttét gátolák. A most megszavazott költségvetés azonban mégis 3 millió forinttal kisebb a múltévinél, akkor 110 milliót tett kerek számban, most 107 millióra rúg. Az igaz, hogy a megtakarítás a rendkívüli szük­ségletnél létezett s a rendes szükséglet nagyobb a tavalyinál. A fedezet is csökkent egy pár százezer­rel. Mindazonáltal az eredmény legalább nem szomorító. Két irány harczolt egymással a delegatió mostani ülésszakán : az egyik főszempontul a had­sereg erejét s ezzel a monarchia védképességét tekintette, a másik a közgazdasági tekinteteknek hódolt. E két irány homlokegyenest ellenkezett. Nagy eredmény már az is, hogy végre kiegyezett mégis kölcsönös áldozatok és kölcsönös kedvezmé­nyek útján. Európa mostani viszonyai között a mon­archiának lefegyverkeznie n­em lehetett, s nem is lehet addig, míg a nemzetek meg nem szűnnek az egymás kiirtására szolgáló eszközök szaporításán törni fej őket. Monarchiánk nem sziget, minden áramlatnak kitéve nem maradhat védtelenül, s ez a tekintet súlyosan esett a mérlegbe a de­­legatio határozatainál. Köszönetet mond ezután a kormánynak előz­ékenységéért; a delegácziónak ernyedetlen munkásságáért s szivességéért, mely elnöki feladatát oly könnyűvé tette; köszönetet mond a házi­gazdának, a magyar tudományos akadémiá­nak, mely készséggel engedte át termeit, — végre a vendégszerető magyar delegácziónak. Aztán a fejedelemre hangoztat háromszoros „Hoch“-t, amit a delegáczió felállva utána mond. Végezetül Burg Ádám báró, a korelnök, Rechbauernek mond köszönetet tapintatos elnökös­­ködéséért, mit ez megköszönvén a jegyzőkönyvet hitelesítteti, s az ülést, egyszersmind a delegáczió jelenlegi ülésszakát bezárja. Az ország új beosztásához. Erzsébetváros, május 13. Mindazon tervezetek közül, melyek a törvényhatóságok területi újabb beosztása iránt idáig létrejöttek, egy sem keltett oly nagy megdöbbenést, mint az, melyet az er­délyi részekre nézve az azokat képviselők albizott­sága legközelebbről megállapított. Hogy a törvény­­hatóságokat a közigazgatás czéljaival nagyban ellenkező jelenlegi területi nyűgeikből okvetetten ki kell szabadítani illetőleg megfelelőbb helyzetbe kell hozni, ezt a közszükség érzete minden kétsé­gen annyira felülemelte, hogy már 1848-ban ille­tékes fők élénk foglalkozásának tárgyát képezte s hogy a közvélemény ma már nem is akar többé vitázni felette. Ezen állítás után méltán tehetni hát azon kérdést, hogy ha valamely intézkedést a közszükség oly félreérthetetlenül követel s abba a közvélemény belenyugodott, mi akadályozhatja a kivitelét ? Mert hogy a megyék megnagyob­­bitása s ez által nehánynak megszüntetése, vagy némely hozzáférhetetlen daraboknak elmetszése és czélszerű szomszédosítása temérdek provincziális érdekbe ütközik: ez való, de az állami érdekeket legkevésbé sem alterálhatja. A salus reipublicae suprema lex esto, minden józanabban érző honfi keblében sokkal erősebb gyökeret vert, mintsem annak ellenére személyes érdekeiből akadályokat merne gördíteni. És im­e a törvényhatóságok szabá­lyozására c­élzó szándék ellen minden felől éles felszólalások, erős sérelmek emeltetnek, jóllehet senki sem vonja kétségbe magának a czélnak lé­nyegét és a közszükség által bőven indokoltságát. Ennek az oka semmi sem egyéb, minthogy a terü­leti czélszerűbb rendezés előadott tervezetét a köz­érzelem épen nem találta az állam azon közérde­kében készültnek, mely előtt minden particuláris számításnak, minden személyes tekintetnek el kell némulnia. Mert hogy a közigazgatás gyorsabbítása, jobítása és az így elérhető gazdálkodás nem köve­telik a még n­agy­obb nemzeti czélok feláldozását, az bizonyos. Már­pedig e miatt történt a számtalan feljajdulás, melyet a területek kikerekítése iránt eddig elő­készített tervezetek az erdélyi részeket illetőleg a közvetlen érdekeltek körében keltettek A nemzetnek legfőbb érdeke az, hogy házában a gazda jogaiba lépjen már egyszer. Minden intéz­kedés, mely ezen legfőbb törekvésével nem hang­zik össze, a legnagyobb resensussal fog talál­kozni. Ez az oka, hogy az erdélyrészi képviselők albizottsága által a kikerekítésre készített javaslat is a legnagyobb megbotránkozás érzetét keltette föl. Hiszen ha abból törvény lenne, akkor a tör­vényhatóságok rendezése által a magyar elem egyenesen megbénítva, teljesen képtelenné téve volna arra, hogy a nemzetiségi izgatások köze­pette az alkotmánynak s a magyar államiság esz­méjének fenntartója legyen. Avagy mi egyéb le­hetne a magyar államiság érdekének szándékos megsértésénél az, hogy Brassó- és Szeben me­­gyék közvetlen szomszédságában akkér terveztet­tek, hogy bennük a Királyföld kiváltságos területének, az erdélyi részek összes nyomorúsága ezen legfőbb forrásának, határai kiterjesztettek s a két város­nak, a reactionárius szász politika ezen műhelyei­nek beolvasztása által ellenséges izgatások hatálya nagyobb tért nyerjen. S hogy ez a terv a valósí­tás komoly szándékával és erdélyi emberek által készíttetett és döntő köröknek ajánltatik most, mi­dőn a daco-román tendentiáknak nincs semmi más argumentumuk a szászok által büntetlenül űzött politikára való confidens hivatkozásnál, ha ez a le­hetetlenség már megtörtént , azt valóban nem le­het érteni. De ha volt nekik bátorságuk ilyest tervezni, kötelességük a jobbaknak megakadályozni. Ezen kötelesség érzetének befolyása alatt Erzsé­betváros Küküllő és Felső- Fejér megyék intelli­­gentiája folyó hó 11-én Erzsébetvároson egybegyült s a hazafias felháborodás kifejezései után elhatá­rozta az illetékes köröket figyelmeztetni a haza legfőbb érdekét fenyegető ezen terv veszélyeire, legközelebbi közgyűléseiből pedig fel fog írni el­lene s kérni fogja, hogy az erdély­részi törvény­­hatóságoknak szükségesssé vált újabb területi sza­bályozása iránt az államiság fentartásának és erő­sítésének szempotjából kiinduló tervezet megkészí­­tése az érdekelt törvényhatóságok küldötteiből ala­kítandó bizottságra bizassék. Nem particuláris czélok, hanem a leghőbb ha­­zafiság érzete késztette ezen három törvényhatóság értelmiségét arra, hogy szorongattatók helyzetéből bizalmas szót intézzen a hazafias közvéleményhez, kérve, hogy hatalmas szózatával mentse ki őt az oly hőn szeretett alkotmány védelmére való képes­ség megsemmisülésének gyászos örvényéből. A hol legnagyobb a veszély, ott van legközelebb a segély, biztató reményének alapján föltétlenül bízzunk ab­ban, hogy a hazafias közvélemény megemlékezik azon alkalmakról, melyekben az alkotmánynak, a szabadságnak és nemzetiségnek e bérezés­ haza ma­gyarjai életekkel és vérekkel védelmére keltek, s nem engednek saját feleink közreműködése mellett azon sírba temettetni bennünket, melynek enyésze­tétől őseink annyiszor megmenték a hazát. És egy­séges érzelmének hathatós kinyilatkoztatásával még a maga idején figyelmezteti a kormányt arra, hogy a törvényhatóságok területi nagyon is szükséges új beosztására való törekvésében csak az államiság érdekének signuma alatt győzend. Erzsébetváros, 1874. május 13-án. Hunyar. SPORT. A „P­e­s­ti Lo­v­ar-egy­let“ f. hó 9-én tartott közgyűlésén egyéb tárgyak közt a versenyszabá­lyok 46. pontját, mely a 2-ik ló nyereményéről szól, következőleg módosító: „Ha vamely versenyben a dij-, vagy tét- és bánat- összeg egy bizonyos része van a második ló számára kitűzve, de vagy csak egy ló járja körül a pályát, vagy a 2-dik ló nem helyeztetik, akkor a dij a versenypénztárt illeti, a tét- és bá­natrész azonban az első lóé. Ugyanez áll a har­madik lovat illető nyereményre nézve is. * Ugyancsak a „Pesti Lovar­egylet“ f. hó 12- kén tartott választmányi gyűlésén a Széchényi-, Nemzeti-, Eszterházy Sándor és Bat­thyány- Huny­ady-díj­a­k szövegében előfor­duló és a 2-ik ló nyereményét meghatározó azon kétes értelmű szócskát: a „tétössz“ fele vagy har­mada — oda magyarázó, régi szokás gyakorlat értelmében, hogy e kitétel alatt a „tét- és bánat­összeg“ fele vagy harmada értendő, és elrendelő, hogy ez jövőre a fent említett díjak feltételeiben a „tét- és bánatösszeg“ szavakkal helyettesíttessék. V­IDÉK. Somogyi levél. (Május közepén.) Nálunk csak nem múlhat el egy képviselőválasztás sem anélkül, hogy a győzelmet kierőszakolni nem tu­dott kormánypárt boszuját ne éreztetné a győzel­mének örülő féllel. A legközelebb megejtett képviselőválasztás után a tabi kerületben megjelent rögtön egy ukáz, mely a győztes fél zászlóit azonnal másnap behú­­zandónak rendeli. Hogy magánépületeken kinnlógó zászló behúzását micsoda jogon rendeli el a köz­­igazgatás bőszült közege, azt nem értjük, s még kevésbbé értjük azt a tónust, mely e rendeletén végig bassisál..........Ugyan kérjük az illetőt, nem lehetne egy kissé ildomosabb hangon beszélni a nagyközönséghez, melynek ön utóvégre is nem ura, de szolgája. Az is mélyen sérti a többség közérzületét, hogy ártatlan embereket pandúrokkal hurczoltat­­nak be. Ádánd volt ez alkalommal kiszemelve a transport literálási helyéül, honnét több balpárti embert jónak láttak behurczoltatni. Nem pártfogo­­lu­k mi soha semmiféle kihágást, s nem ígérünk a tolvajnak is szabadulást pártunk érdekében, de a zaklatásnak határozott ellenei vagyunk. . . . Azt hiszik önök, hogy ily eljárással megnye­rik a megijedt népet a jövőre? ne higyyék.. .Meg­utálják az ilyen eljárásért az illetőket még jobban, mint eddig. Isten látja lelkünket, s önök is tapasztalhat­ták, hogy mi a békének vagyunk barátai, s birunk tapintattal elnézni egy és más gyarlóságot, de ez a folytonos zaklatás és a gyakori erőszakoskodás kihoz sodrunkból, s szót emelni késztet. A szolgabiró úr a véletlenről is szól rendele­tében, melynek köszönhette a győztes fél a 10 szó­­nyi többséget. Van ennek a véletlennek igen furcsa története, melyet majd megismertetünk a közönség­gel. Addig legyünk nyugodtak. A szolgabiró és írnokának eljárását pedig figyelemmel kisérjük, s lesz gondunk rá, hogy hi­vatalos hatalmuk felkúszó fája be ne horpaszsza az eget fejünk felett. Időjárásunk szeszélyes. Hideg szél szárnyain jönnek a felhők, s aggódva nézzük eloszlásukat, tartva a fagy ismétlésétől. Az ősziek még állnak, a tavaszi vetések fej­lődése meg van akadályozva. Gyümölcs csak kevés helyen maradt meg, a szőlőben tetemes kár van. Midőn e sorokat írjuk sütött szobában, kinn hideg szél csapkod, s földmives népünk bundában várja az idő jobbra fordultát. A-­ Rábaköz, május 18. A Rába folyó e f. é. május 15 én áradni kezdett, és körülbelől 100 mértföldet Vas,Soprony és Győr megyékből viz alá helyezett; a kár minthogy itt mind tavaszi, mind őszi vetéseink kibúvóban voltak, 1.000.000 frton felül rúghat. Kérdés mi okozza ezen gyakori árvi­zeket, mi egy gazdag vidéket tönkre tesz ? és nem lehetne-e ezen segíteni ? A fő oka minden rábai árvíznek a folyón épült rőzsegáttal ellátott malmok; ezek elrabolják a Rába anyamedrét és annyira teli iszapolják, hogy mihelyt kissé nagyobb víz­mennyiség jön a folyóba, az kiárad, és megszámít­­hatatlan károkat okoz. Ezt elismerte már két évvel ezelőtt a m. k. vízszabályozási biztos úr is Ürmé­­nyi József, ki a többi között az egyik gátat (a Dömölkit) egy vízmonstrumnak nevezte. Sajnos csak az, hogy ezen elnevezése, daczára két év óta a malomgátakkal egyéb nem történt, mint hogy az illető molnárok 2—3 lábbal feljebb emelték, hogy ez elnevezésre még méltóbbak legyenek. Mi partbirto­kosok folyamodtunk és egy vízépítési mérnökkel a Rá­bát tavaly június hóban nivellíroztattuk, a megye ut­ján be is terjesztettük a m. k. minisztériumhoz, hol úgy látszik az igazak álmát alusza valami oszt­ályfőnök pa­pír halmazában, mert hát annak szobáiba nem jön az árvíz, minden hónap elsején fizetése kijár, akár ki­árad a Rába, akár nem, kisebb gondja is nagyobb. Na de igazságos akarok lenni, a k. biztos úr so­kat tett­ Győrbe, hol igen jó sauce a la tartare van, mi őt oda vonzza és köti, már két vagy há­rom gyűlést tartott a Rába szabályozása ügyében, csináltatott is terveket, osztatott is ki leírásokat, egyszóval minden kész ezen rakonczátlan folyót szabályozni, csak egy hibázik és ez­ a pénz. Ter­mészetes, hogy a k. biztos, mint a mostani aera embere­­a Rábaszabályozást összekötötte a Rábcza, Répcze, Kis-Rábatorok és Marczal szabályozással, továbbá a Fertő lecsapoltatással, hisz ily joggal. A Fertő le­­csapolás: Rába-szabályozás, Rába-szabályozás :Mar­­czal-szabályozás, Marczal-szabályozás: Zala-szabá­­lyozás, Zala-szabályozás: Sárvíz szabályozás és Balaton lecsapolás, Dráva és Mura-szabályozás: Száva-szabályozás, tehát jobb lett volna rögtön egy tervet készíteni az egész Dunáninneni folyók szabályozásáról, egy pár millió forinttal ide vagy oda, mert az mindegy. Lehetett volna választmányt kereset nélküli ügyvédekből és nagy urak gazda­tisztjeiből hasonlólag alakítani, akkor szolgálta volna csak meg még fizetését a­z. biztos, talán még rendjeleső is jött volna! mennyi öntöztető és malom csatorna kék, piros, sárga, fekete vonal­lal szegte volna a papirost. De szóljunk komolyan: pénzünk nincs, ezen Rába-szabályozási tervek hasonlítanak azon 100 holdas gazdához, ki az ekével szánt, de olvasott valamit gőzekéről, minthogy pénze nincs gőzekét venni, marad a fa­ eke addig, míg 808­0-re pénzt kap valahol gőzekére, a­helyett, hogy a neki vi­szonyaihoz és pénzeihez való vasekét beszerezné. A Rába szabályozható, az­az hacsak rendkívüli eset nincs, árvízmentessé tehető; hét valóságos jogos malom létezik a folyón, ezek a ikervári, dö­­mölki, ómalomsoki, nagy-árpási, kis-baboti, csé­­csenyi és rábapatonai; ezeket kibecsülni, a töb­bieket, mint építési engedélyükben mégis van, „hogy Rábaszabályozás esetében kártérítés nél­kül megszüntetendők“, — meg is kell szüntet­ni. A Rába partján 20—30 - es távolságra mind­két parton gátakat kel emelni, így igen ke­vés költséggel ha a Rába szabályozva nem is, de a mellette fekvő birtokok árvízmentesek lesznek, és bátran várhatunk 50 — 100 évet, hol majd uno­káink Ürményi József tervét mint alapot felhasz­nálva, öntöztetnek, canalisálnak stb., mert szörnyű sok pénzük lesz, krach, rész termés, adószaporí­­tás stb. nélkül, de ha semmi se a kormány , rész­ben nem teszünk, az árvizek évről évre szaporodnak, a pauperismus nőttön nőt. Érdeke-e a kormánynak ez? azt nem tudom, de hogy vagy tétlensége vagy balfogásai által ezen különben gazdag vidéket oda viszi, az kétségtelen. —és — Budapest főváros közgyűlése. (Május 21.) Tér szűke miatt tegnap nem emlékezhetvén meg a közgyűlésről, utólag közöljük a lefolyásáról szóló tudósításunkat. Az ülésen ama ügyek vétet­tek tárgyalás alá, melyeket a budget-vita szerdán a napirendről leszorított. Közérdekű tárgy kevés volt, mindössze kettő: egyik Zólyom megye átirata a pánszláv gymnesiumok ügyében, másik Rábaközi fegyelmi ügye. Ezeket megelőzőleg Bosba­ch Péter inter­pellálta a polgármestert az iránt, hogy a kerületi elöljáróságok nem lettek értesítve az utczaöntözés árverezésének eredményéről, és hogy így a lipót­városi elöljáróság nem utalványozott ki bizonyos összeget, de ez az összeg a pénztárnál mégis ki lett fizetve. Kammermayer polgármester azt feleli, hogy ezen intéz­kedés még abból az időből való, midőn az elöljáróságok még nem voltak megbízva az utczák öntözésével, különben e tárgyban már elrendelte a vizsgálatot. A válasz tudomásul vé­tetett. Azután következett a zólyommegyei átirat. Arra hivja fel ebben a megye fővárosunkat,hogy feliratát me­lyet a pánszláv szellemű gymnáziumok elnyomása vé­gett a kormányhoz intézett, Budapest főváros is támo­gassa külön feliratban. Sokan szóltak e kívánság teljesítése ellen azon okból, miután a főváros nem bírhat alapos tudomással azon vádak alaposságáról, melyek a feliratban elsoroltatna. Mások ellenben úgy látták, hogy a felhozott tények köztudomásúak és így a feliratot nem lehet egyszerűen tudomásul venni, hanem külön feliratot kellene intézni a mi­nisztériumhoz, hogy e kérdéses gymnasiumok ellen szigorú vizsgálatot indítson és ha a felhozott tények valóknak bizonyulnak, tegyen szigorú intézkedése­ket, hogy ezen agitatiónak vége vettessék Az előbbi nézet mellett csak hét bizottsági tag szavazott és így a közgyűlés majdnem egyhangúlag elhatározta, hogy az említettek alapján feliratot intéz a belügy­miniszterhez. Ezután bejelentetett, hogy Királyi Pál és Vé­­csey­­Sándor a közmunka-tanácsból kiléptek. A jövő ülésen fognak helyükbe másokat válasz­tani. Egy pár csekélyebb érdekű előterjesztés után a Rábakö­z ügyére került a sor. A jelentés Rá­­baközyt a ráb­onyodott hivatali visszaélés, hiva­talos eskü megszegése, a városi pénztár megká­rosítása s városi költségen fogadott fuvarosoknak magán­czéljaira felhasználása miatt hivatalából elmozdítandónak véleményezi. Ez el is fogadtatott vitát keltett azonban Rábaközynek a vizsgálat al­kalmával tett azon nyilatkozata, hogy nem csak ő, hanem több városi képviselő és tisztviselő is számos visszaélést követett el, kik magánhaszná­latra fordították a város pénzén fizetett napszá­mosokat, a város kocsijait, lovait, holott ezt a törvény még azon esetre is tiltja,­­ ha a nap­számosokat a maguk pénzén fizetik. Tavaszy Endre azt követelte, hogy azon képviselők nevez­tessenek meg, hogy mások ne gyanúsíttassanak. Nézetéhez és indítványához többen csatlakoztak még. Többen ellenben, köztök Szentkirá­lyi, Basba­ch, Horváth, azt sütötték ki, hogy Rábaközi csak védelmi tacti­ából emelte ama vádakat, hogy vádjai nem bizonyultak va­lóknak és igy ama személyeket nem lehet meg­nevezni. — Segített ez uraknak, egy észrevé­tel, miszerint az illetőket nem lehet megnevezni, mert akkor mind fel kellene olvasni a vizsgálati iratokat. A közgyűlés ettől megijedt s Szentkirályi, Busbach s Horváthéknak tűlte kedvét: az illető nevek titokban fognak maradni. — S még ily emberek beszélnek autonómiáról s jobb gazdálko­dásról szemben a közmunkatanácscsal. A vita e tárgy körül oly hosszúra nyúlt, hogy miatta a többiek tárgyalása a jövő ülésre maradt. KÜLFÖLD. Május 22-én. Franczia köztársaság. A Decazes-d’Audiffret- Pasquier-féle combináczió is szerencsésen megbu­kott, így jelenti egy mai táviratunk. Decazes her­­czegnek nem sikerült kabinetet alakítani. Mármost az a kérdés, ki jön utána a confusióban. Hol a bátor férfiú, a­ki erőt s tehetséget érez magában egy fenekestül felfordult világban rendet csinálni. Minden úgy látszik, hogy a parlamenten kívüli mi­nisztériumra kerül a sor, vagy azonnal fel kell oszlatni az assembléet.­­ A tájékozódás minden lehetősége megszűnt; felfüggesztjük tehát a talál­gatásokat (egyébről szó úgy sem lehetne) s vár­juk, míg a fejlődés, vagy a­mi valószínűbb, egy új váratlan fordulat kissé szolidabb alapot nyújt a conjecturáknak. Nézzük addig, miként ítélték meg a helyzetet az angol lapok. A „Daily News“ igen kíméletlen ítéletet mond az el­bukott Brogliera. Bukását egyenesen kétszínű po­litikájának, s a republikánus pártok ellen követett ocsmány eljárásának tulajdonítja. A százhúsz el­nyomott republikánus lap, az ostromállapot, a szabadelvűig rendszeres elfojtása, végre megbo­­szulta magát rajta. De azért nem hiszi, hogy a republikánusok rögtön hatalomra jussanak. Hasonló véleményen van a „Daily Telegraph“ is e részben. A monarchistáknak — úgymond ez — még mindig jelentékeny többsége van az assembléeben, s támo­­gat­ásuk azon lényeges feltételtől függ, hogy semmi ne történjék, ami a monarchia visszaállítását nehezítené. Thiers ép úgy, mint Broglie herczeg tapasztalásból tanulta meg, hogy lehetetlen az assemlée bizalmát megtartani s egyszersmind valami határozott lépést tenni az államhatalom szervezésére. Másrészről azon­ban a nép szava sürgősen követeli az államhatalom s a kormány maradandó szervezését. A nép és a nem­zetgyűlés többségei ellentétben vannak, s az össze­tűzés gyorsan halad a krízis felé. Nemzet állandó kormányt követel, ez a fődolog, s szinte mellékes­nek látszik, milyen legyen az. Ha sikerült volna a királyságot helyre­állítani, tán ebben is megnyu­godott volna. De ez lehetetlen volt s lehetetlen ma is; az assemblée többsége pedig egyebet nem akar, s ezért ragaszkodik a provisoriumhoz. — A „Ti­mes“ kétségbeesett szavazatnak mondja a legitisták szavazatát, melylyel legalább elodázták a rájuk nézve életkérdéssé vált alkotmánykérdést; s daczára ennek legtöbbet vesztett, ha ugyan el lehet veszteni, amit az ember nem bírt, s minek megtartásához reménye nem lehet. A Goulard-féle elejtett miniszter combináczióra azt mondja e lap, hogy ez a kabinet csak névleg különbözött volna a Broglie kabinettől, és abban, hogy Goulardot nem kötelezte volna szava az al­kotmányjavaslatok sordírozására, s ezzel némi res­­pik­umot nyerhetett. — A „Morning Post“ elo­­dázhatatlanak tartja immár az assemblée felosztá­sát. — A conservatív „Standard“ nem lát e hely­zetből egyéb menekülést csak azt, ha olyan embere kerül Francziaországnak, mint Napóleon császár volt, aki vaskarral csináljon rendet. A „Pall Mall“ igen valószínűnek, és kívánatosnak tartja az as­­semblé felosztását. Ily véleményen van a „Globe“ is. Angolország. Az orosz czár elhagyta a sziget­­országot, s ma Vissingenbe érkezett, hol a király és a koronaherczeg fogadta s Rosendaalig fogják kisérni. A czár angolországi látogatásáról terjedel­mes s figyelemre méltó vezérczikket hoz épen most az orosz félhivatalos lap. Fejtegeti ebben az orosz és az angol politikai nézeteket — s aztán áttér a fényes fogadtatás méltatására, melyben a czár Angolországon részesült. Az angol közönség úgymond — oly őszinte vendégszeretettel és szí­vélyességgel fogadta, mint a két ország között csak nem régen ezelőtt fennállott feszült viszonyok és azon féltékenység után, mely Angolországot az oroszoknak Közép-Ázsiába történt előnyomulása folytán megszállotta,­­ alig volt várható. Kétség­telen, hogy az angolok többsége Sándor czár iránt birodalmában életbe léptetett reformokért fel­tétlen rokonszenvvel viseltetik. Oroszország az an­golok előtt megszűnt már lenni a rabszolgaság, sötét tudatlanság és durva nyers erő hazája. Az orosz otromba bárdolatlan hős Európa előtt ren­des művelt alakot öltött már magára. Az angolok­nak ezen átidomítás, meglehet, nem igen használ, de becsülniök kell azt. Ők akarva, nem akarva tisztelnek oly nemzetet, mely élvezni tudja sza­badságát , ők inkább félhetnek egy szabad nem­zettől, mint egy rabszolga néptől, de amazt még is tisz­telik. Megjegyzendő azonban, hogy ők Oroszország iránti tiszteletöket félelemig fokozzák,s iparkodnak vele a legjobb viszonyokat fentartani, de mind­a mellett is előre készülnek azon eshetőségre, midőn Oroszo­szág, főképen a konservatív párt várakozása szerint a Dardanellákat és Indiát meg­rohanja. Itt az orosz lap idézi a „Fortnightly Re­view“ egyik czikkét, melyben Garrison szerző azt bizonyítja, hogy Oroszország most hadi és egyéb tekintetben háromszor hatalmasabb mint egy nem­zedék előtt volt, hogy határait egész a végtelensé­gig kiterjeszteni törekszik, s nem lehetetlen, hogy Germánia egyetértése mellett a török fővárosba be­vonuljon, mit Angolország egyedül nem volna ké­pes megakadályozni s épen azért igyekeznie kell az oroszok hódítási vágyai ellen, kik az említett alkalommal legroszabb esetben Germánia és Ame­rika semlegességére számíthatnak, a békére szo­rult országokból a milyenek* Ausztria-Magyaror­szág, Itália, Francziaország és az ibériai félsziget, szövetséget létesíteni. Az orosz czikkíró bevallja, hogy Garrison nézetei Oroszországnak a krimi há­­ború óta tett haladására vonatkozólag alaposak,de aggodalmai helytelenek s ezeknek hosszas bonczo­­lásába bocsátkozik. Igaz, mondja ő, c­áfolatul, hogy a vitézség, állhatatosság, kitartóság és engedelmes­ség az orosz katona sarkalatos sajátságait képezik s valódi nemzeti háborúkban önfeláldozással szíve­sen áll talpra az összes orosz nép, de háború idején ki­­­vül jobban szereti a békét mint akármely más nemzet Európában. Készséggel rohan a harczba, ha szüksé­ges, de inkább szeret maradni tűzhelye melletti szom­szédjaival békében élni, ment lévén minden hódí­tási vágyaktól. Sándor czár békeszeretete tökéle­tesen mutatja az orosz nemzet hajlamát. Közép- Ázsiába nem azért nyomult be, hogy másokat nyug­talanítson, hanem hogy mások által ne nyugtala­­nittassék. Az orosz chauvinisták keresnek ugyan mindenütt Oroszországban úgy mint azon kivül el­lenséget és veszélyeket s szeretnék a belreformok további menetét, nemzetiségi szenvedélyek tüzét szítva, külháboruk által megakasztani, de saját hó­nukban nem találnak szilárd támaszra. Az angolok hite szerint Germania és az orosz birodalom kö­zötti szövetség könnyen létesíthető. Tény, hogy je­lenleg a két állam jó uszonyban él egymással, de ha Oroszország hatalmát a Dunán és a Dardanellá­kon megerősíteni akarná, ezen törekvése alig ta­lálkoznék tetszéssel Germánia részéről. Közremű­ködését vagy legalább semlegességét igen drágán s oly engedmények árán kellene megvásárolni, me­lyek az orosz m­almat a balti tengeren erősen meg­ingatnák s az orosz nemzetet felizgatnák; Kon­stantinápoly birtokát pedig Bécscsel vagy Prágával megfizetni teljes lehe­tet­len­ség, sem a pétervári kormány hajlamaiban, sem az orosz nép szellemében, sem az orosz és némethoni viszonyokban nem rejlik veszély Angol­országra nézve, s ez India és Konstantinápoly mi­att fölösleges aggodalmaknak engedi át magát. „De az angolok azon kérdést vethetik fel, ha mind­ez igaz, miért fegyverkezik Oroszország s mi oknál fogva gyarapítja oly mérvben harczképességét ? Válasz. Először Oroszország e téren, párhuzamba állítva területét és haderejét a többi államokkal — semmiféle aggasztó művet nem vitt véghez. A gyár­ipar és a vaspályák eredménye emelte harczképes­ségét, de a gyárak és vaspályák iparczélokra vol­tak neki szükségesek. Másodszor Oroszország gya­rapította hadseregét s tökéletesítette fegyvernemeit megfelelőleg, annak a mit szomszédjai is tettek. S vég­tére harmadszor mit tevő legyen Oroszország, mikor a nyugati kormányok és újságírók nem tekintve bé­keszerető nyilatkozatainak teljes őszinteségére, még mindig cselszövő és hódítási törekvéseket tulajdo­nítanak neki s tanácsolják szövetséget kötni ellene? Ha Angolország egy agyrémmel készül szembe szállni, miképen ne tegyen tehát Oroszország előké­születeket a tényleges erővel leendő találkozására ?“ A hivatalos lapból. G r­ü n h u t­h Antal budapesti lakos vezetéknevének ,,'lomnaia-ra kért átváltoztatása belügymi­niszteri rendelettel megengedtetett. B­ó­t­h József szabadságolt állományú honvédfőhad­nagy a magyar királyi honvédségben viselt tiszti rangjáról s cziméről önként leköszönvén, lemondása elfogadtatott. S­­­o­k­i­c Nándor szabadságolt állományú honvéd­főhadnagy a magyar királyi honvédségben viselt tiszti rang­járól és cziméről önként leköszönvén, lemondása elfogad­tatott. HÍREK. Május 22. — A földrajzi társul­at tegnapi közgyű­lésén két felolvasás volt. Egyiket Jablonszky János tartotta, ismertetve az árvamegyei „Babiagurát,“ melyről egy monda azt tartja, hogy azon szemétből támadt, melyet egy óriási kisöpört szobájából. Tá­volról tekintve, a hegy egy guggoló asszonyhoz ha­sonlít, s innen eredhetett neve: Babiagura, vagyis asszonyhegy. A vidéken időjós gyanánt tekintik, mert ha az asszony feje be van kötve, (t. i. ha felhő borítja) tartós esőzéseket jelent. Regényes hely s déli oldalát nagyszerű fenyvesek borítják. Említi felolvasó, hogy e vidékbeli népnek sokáig nem kellett sót pénzért venni, mert a közelben só­tartalmú forrás van, melyből egy-két kanálnyi elég volt egyszeri főzésre. A kormány azonban elfojtotta a forrást, s mivel igy is kitört, beindokította. A környékben a lengyel nyelv az általános s főélelmük a burgonya. A hegyen van tengerszem is, s igen gazdag növényzetben, melyet a felolvasó részle­tesen ismertet, valamint a nép szokásait és élet­módját is. — Ezután Erődi Béla folytatta Rume­­liában és Bulgáriában tett utazásainak ismertetését, ezúttal a Rilo-dag és vidékének képét tárva föl. A Rodape legmagasabb hegye ez,12600—800 méter. Szólt részletesen a szamokovi vasiparról, melyet nem bányászat, hanem vaspor mosása által űznek. Ugyanis a Riló és Zlakucsán-hegy gnaisz, gránit és svenit kőzeteit a tavaszi hó­víz és a hegyi patakok szét­­mállásig kimosván, a bennök levő vasport maguk­kal sodorják. A hegylakók a vasport zsilipfonatok­kal, torlaszokkal és rőzsekosarakkal felfogják, az anyagot farostákon átszűrik s a leülepedő mágnes­vasat külön választják a földanyagtól, kohókban szállítják és ott egy tömeggé olvasztják. 360 oka vasporból rendesen egy török mázsa (60 oka) ko­vácsolt vas kerül ki. Egy kohó naponként 300— 310 oka nyers vasat szolgáltat. A felolvasó sok érdekes részletet mondott el az ottani szokásokról és viszonyokról, és a bolgár egyház szomorú hely­zetét is felhozta. A papok pénzért veszik meg a püspöktől hivatalaikat, ez utóbbiak szintén vásárol­ják megyéiket a konstantinápolyi görög érsektől.­­ Az alföldi vaspályán Sarkad és Gyula között a fehér és fekete körös áradásai annyira megrongálták a vasúti töltést, hogy a köz­lekedés megakadt. — A délmagyarországi történelmi és

Next