Ellenőr, 1874. május (6. évfolyam, 119-148. szám)
1874-05-26 / 143. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczás*. Szerkesztési iroda: Budapesten, uider-utcza 0-Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk «L 143. szám. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, kedd, május 26. 1874. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 0. az. (Légrády testvérek Irodájában)« Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és poéta utján, nndor-uteza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor utcza 6. sz.) intézendők. II. évfolyam- TÁVIRATOK, Drezda, május 24. A hirlapíró-gyűlés választmánya a badeni tanács meghívása következtében elhatározó, hogy a kilenczedik közgyűlés július 25—28 dikán Baden-Badenben tartassék meg. Páris, május 24. Mac-Mahon válasza az uj német nagykövethez, Hohenlohe herczeghez, a következő : Örömmel hallom, hogy a császár ön által ujonan kifejezi óhajtását, a Franczia és Németország között fennálló viszonyt fenntartani s fejleszteni. Én osztom ez érzelmeket és örvendek, hogy uralkodója excellenciádat választotta ki arra, hogy őt nálunk képviselje, mely fontos missióra önt magas állása s kitűnő tulajdonai különösen alkalmassá teszik. Páris, május 25. Thiers a Gironde megyei küldötteket fogadta tegnap, s azt mondá nekik, hogy a nemzetgyűlés, miután már többséget nem hozhat létre, nem is kormányozhat. Reméli, hogy a nemzetgyűlés fel fogja annak szükségét ismerni, hogy a viszályok ítélőbírájául az országot kell tenni. A kormány a 30-as bizottsággal fog tanácskozni a napirend megállapítása dolgában. Santander, május 23 A carlisták által bekerített santanderi önkénytesek ismét szabadok,miután a karlisták visszavonultak. Concha 20,000 embert vár , Victoria és Miranda de Arga lesz a hadműveletek hasisa. A baszk tartományok Aragóniában és Wavarrában szétugrasztották a karlistákat. Biscaya és Wavarra lkosai menekülnek, hogy a karlisták által elrendelt népelkelésben részt venniük ne kelljen. Santander, május 23. Concha Madridból pénzt és municziót vár Vitorában. Bilbao nyugodt. Don Carlos betegen fekszik Durangóban, lóról leesés következtében. Róma május 24. Meghűlés következtében a pápának lázrohama volt, melyet az orvosok nem tartanak aggasztónak. A pápa már tegnap nem akart ágyban maradni, de a fogadtatások azért meg vannak szüntetve a vaticánban. Róma, május 24. A kamara rövid vita után elfogadván a be nem jegyzett üzleti kötések semmiségéről szóló javaslat hátra lévő szakaszait, az egész törvényjavaslat titkos szavazással 106 szóval 165 elvetette. Minghetti az ülés után rögtön tanácskozásra hívta össze a minisztereket. Este a királlyal értekezett. Genua, máj. 24. A „Borsa“ jelenti, hogy a Genuában székelő német consul a tengerészeti minisztériummal tárgyalásokat kezdett azon czélból, hogy német alattvalóknak megengedtessék olasz hajógyárakban hajókat építeni. Páris, május 25. A Niévre departementban végbement választásnál Bourgoing bonapartista választatott meg 37,600 szavazattal Judin republicans ellenében, ki 32,180 szavazatot kapott. Pazzis-ra 4527 szavazat esett. Róma, május 25. A kamara mai ülésében Minghetti jelentette, hogy a kabinet a kamara tegnapi szavazata folytán lemondott, de a király a lemondást nem fogadta el. Minghetti kéri a kamarát, folytassa az 1874. évi definitív budget és más szükséges előterjesztések tárgyalását. A kamara erre megkezdette a tengerészeti budget tárgyalását. Konstantinápoly, máj. 25. Nikolits a Lloyd ágense ma meghalt. Krate, ki a gyilkosságot elkövette, még nem fogatott el. Róma, május 25. Az „Opinione“ a kamara tegnapi szavazatával foglalkozva, írja: A minisztérium már 10 pénzügyi törvény elfogadását vitte keresztül, s ezek most a senatus előtt fekszenek. Szükséges, hogy e tíz javaslat nyújtotta előnyt az államkincstár el ne veszítse. A minisztérium minden elhatározása ezen gondolatnak alárendelendő. Ami a kamarát illeti, nyilvánvaló, hogy az a mostani ülésszak alatt immár csak az 1874-iki költségvetést s néhány alárendelt természetű törvényjavaslatot tárgyalhat. A pártok szétszakadása s a minisztérium helyzete minden reménytől megfoszt, hogy ennél egyebet is tehessen. London, május 25. Az „Observer“ jelenti: Arthur herczeg, Connaught herczeg czímmel peerré neveztetik ki. „Niobe“ hadihajó Miquelon szigeténél hajótörést szenvedett; a legénység megmenekült. Róma, május 25. A tegnapi szavazás után a minisztérium a király elhatározását hallgatta meg s ehhez képest elhatározta, hogy hivatalban marad. A kamara felhivatik, hogy a költségvetést, s egyéb az adminisztratióra fontos törvényjavaslatot tárgyalás alá vegye, azután valószinüleg el fog napoltatni. Róma máj. 25. A pápa gyöngélkedése tovább tart. A pápa nem akar beleegyezni, hogy más orvosokat hívjanak meg tanácskozásra. Tegnap néhány órára felkelt az ágyból. — a minisztertanács tegnap késő este ülést tartott. Határozatai ismeretlennek. (Lásd feljebb.) A kamara mai napirendjén a budget tárgyalása van. szárd. Tegnap egész nap gyenge eső. — N.Kanizsa. Tegnap reggeltől estig gyenge permetező folytonos eső. — Déva. 10 órát tartó erősebb eső. — Zólyom. Ma éjjel 3 órát tartó erősebb eső. — N.-Szeben. 834 órát tartó erősebb eső. — Kolozsvár. Tegnap este és az éjjel 10 órát tartó erősebb eső. — B e z d á n. Tegnap d.u Vj 1—3 óráig és később 4-Vaó ig tartó erősebb eső. — N.-Várad. Tegnap délután két órát tartó jó eső. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 43. szám. Kedden, május 26. BRANKOVICS, Szerbia despotája. Eredeti uj dalmű 4 felvonásban. Irta Erkel Ferencz. A szöveget Obernyik tragoediája után szerkesztették: Odri Lehel és Ormai Ferencz. Személyek: Brankovics György, Szerbia despotája, magyar főúr és a magyar korona hűbérese — — Odri L. Gerő ) — — Pauli Istvánn — — Ellinger Jozefa Lázár, Brankovics nevelője és tanácsosa — — Tallián Egy tanácsos — — Kaczvinszky Egy a népből — — Gonda Székely György, a magyar keresztes hadak kapitánya — Kőszegi Hunyadi László — — Szabó Magyar hírnök — — Malecky Magyar főúr — — Traversz István H. Murad, török szultán — Ellinger Kiszlár aga, kísérője — — Ormayusz.. Három őr — — — Vitkovszki J. Apród — — — Vidmár Erzsi Mara, Brankovics leánya — Tannemé Fruzina, dajkája — — Bacsó Lujza. — Az időjárásról érkezett hivatalos sürgönyök a következők : — Május 25. — Kaposvár. Egy óráig és azután 3 óráig tartó erősebb eső. — Mohács. Két óráig tartó erősebb eső. — Szeged. Reggel óta tartósságot ígérő eső. — K i k i n d a. Előbb zivataros azután gyengébb meleg eső. — Lugos. 4 óráig tartó erősebb eső. — Zombor. Délután 1 és 12 óra hosszat tartó gyenge meleg eső. — Segesvár. 2 órát tartó erősebb eső. — Mohács. Nyolcz óráig tartó erősebb eső. — A pa t i n. 2 óráig tartó erősebb eső. — Pozsony. Ma d. e. 6 — d. u. 3-ig erősebb eső. — Érsekújvár. Tegnap d. u. 5 — ma 11 óráig erősebb eső; a földet jól megáztatta. — Keszthely. Ma délelőtt két órás gyengébb eső. — Újvidék. 24 óra óta változó meleg eső. — Szigetvár. 3 óráig tartó gyengébb eső. — Temesvár. 3 óráig tartó gyengébb eső. — Déva. 3 óráig tartó erősebb eső. — Brassó. 3 óráig tartó gyengébb eső. — Május 26. — Kalocsa. 13 óráig tartó gyengébb eső. — Sz.-Fehérvár. Tegnap d. e. 9— d. u. 1-ig gyengébb eső; az ég folyvást borult. — Segesvár. 17 órát tartó gyengébb eső. — Pápa. Tegnap délután négy órát tartó gyengébb eső. — Pancsova. Tegnap 2 órát tartó gyenge eső. Az ég Választási törvény II. A 16. §. azt mondja, hogy a központi választmányban határozathozatalra „az elnökön és jegyzőn felül ott, hol a választmány 12 tagból áll, 3 tag, másutt 5 tag jelenléte szükséges.“ E §. utolsó pontja azt mondja, hogy ha a szavazatok egyenlően oszlanak meg, az elnök dönt. Mi tehát azt hiszszük, hogy a fentebbi szöveg nem felel meg a miniszter szándékának , és hogy az akként javítandó ki, miszerint a jegyzőn kívül, de az elnökkel együtt kell anyayi tagnak lenni, mert különben a szavazatok egyenlő megoszlásának esetére csak azt kellene mondani, hogy azon rész tekintetik többségnek, amelylyel az elnök szavaz. De ez másképen annyit tenne, mint az elnöknek kettős szavazatot adni, amit pedig mi helyeselni nem tudnánk. A 18. §-ra megjegyezzük, hogy az 1848. V. t. ez. 12. §-át nem ez, — de a 20. §. módosítja, — és a mi a 18. §-ban mondva van, az önkényt is értetik. A 23-t az 1. §-sal némi részben ellentétesnek találjuk; — hacsak nem akarunk ezáltal egy oly intézkedést hozni létre, a mely némely választót ebbeli jogától bizonyos körülmények közt, mintegy észrevétlenül, megfoszszon. — Ha már az 1. §-ban kimondjuk, hogy a kik „az 1848. V. t. ez. 1. §. és a 2. §. e), valamint az erdélyi n. t. ez. 3. §. e) és 4. §. a] pontja értelmében a régi jogosultság alapján az 1865. évtől az 1872. évig valamely országgyűlési választói névjegyzékben bennfoglaltatnak, a választói jog gyakorlatában saját személyerre nézve meghagyatnak“ , akkor a 23. §-ban ne szorítsuk őket ki ezen „positióból“ oly más positióra, amelyet időközben el is veszthetnek, — például a mértéket szűken megütő vagyon értékének hibájukon kívül is beállható csökkenése által; — amikor azután, egy kissé szigorú magyarázat mellett, az 1. §-ra többé nem hivatkozhatnának. — Ha pedig ez nem czélja ezen 23. §-nak, akkor az nekünk egyszerűen feleslegesnek látszik. A 31. §-ban a felszólamlásokra 10, az ellenészrevételekre 5 napi határidő van szabva. Mi a 8 és 15 napos határidőkhöz lévén szokva de nem látjuk az eltérést eléggé indokoltnak, sőt attól tartunk, hogy ez majd zavart idéz elő, és némely esetben azt, hogy a polgárok elmulasztják jogukat gyakorolni. Maradjunk a 15. és illetőleg 8 napnál. A 34. §. a közp. választmánynak kötelességévé teszi, hogy a felszólamlások és észrevételek felett „az első ülést követő 20 nap alatt“ határozzon, de nem mondja ki, mikor kell az első ülést megtartania. Hogy ez alatt a 28. §-ban említett összülés értethessék — alig hiszszük, mert akkor az időt nagyon is rövidnek tartanók, de ha elég ezen idő, akkor tegyük a 34. §-ba, hogy „a 28. §. értelmében tartandó első üléstől. Ha pedig ez nem lenne czélszerű, akkor határozzuk meg az első ülés idejét. A 48. §. rendelkezése, miszerint a szavazás csak nyilvánosan történhetik — minden valószínűség szerint tüzetes vita tárgyául szolgáland úgy a hírlapok, mint a körök, és maga a törvényhozási teremben is. Ezúttal tehát abba nem bocsátkozunk, csak röviden jegyezzük meg, hogy óhajtjuk, de alig hiszszük, hogy a javaslatban a viszszaélések ellen czélbavett intézkedések feleslegessé tegyék a titkos szavazás behozatalát. Az 5. §-ból — úgy hiszszük — akaratlanul kimaradtak a bizalmi férfiak, mert, ha ezeknek sem szabad a szavazó helyiségben jelen lenniök — akkor valóban nem tudnák, mire valók. Lehet ugyan a „küldöttség tagjai“ alatt ezeket is érteni, de ez sehol sincs kimondva. A VI. fejezet az összeírásnál és választásnál közreműködő közegek felelőssége, a vesztegetés és egyéb visszaélések megbüntetése felől intézkedik. Nagyon természetesnek tartjuk, hogy ha már egyszer egy ily fejezetet beillesztünk az választási törvénybe, annak minden oly tényre ki kell terjednie, amely a választás eredményének meghamisíttatásához járulhat, és koránsem szabad épen csak az összeírás és választás körüli teendőkkel megbízott közegekre szorítkoznia. E tekintetben nagy hiányt látunk a jelen fejezetben. A főispán, az alispán, a szolgabiró, a kir. ügyész, a törv.széki elnök, a járásbíró nem tartoznak a fejezet czímében megnevezett közegek közé, vájjon szabad lesz-e ezentúl is hivatalos hatalommal korteskedniük? ? ... De már ebben, engedjen meg a belügyminiszter úr, javaslata igen nagy hiányban szenved. Alig hiszszük, hogy az egyéni szabad meggyőződés szerinti szavazást az 1869-ki és 72-iki választásoknál valamely visszaélés annyira korlátozta, az eredményt valamely egyéb befolyás annyira meghamisította, mint épen ez. Annyira, hogy ha gyanúsítani akarnák a belügyminő urat, kísértetbe jönnénk azt hinni, hogy e fejezet minden többi rendelkezései csak épen arra valók, hogy „a sok fától ne lássuk az erdőt,“ hogy azok feletti örömünkben ezen legveszedelmesebb visszaélésről megfelejtkezzünk. Ez nem lehet! sőt ennek kell lenni a fejezet egyik fő tárgyának. A 78. §. rendelkezéséről már fentebb mondottuk, hogy azt minden hasonló esetben levő városra kiterjesztetni óhajtjuk. A 79. §-ra azon megjegyzésünk van, hogy a kerületek mostani felosztásában helylyel közzel oly hibák és aránytalanságok találkoznak, amelyeket örökre így hagyni lehetetlen. Mi tehát ahelyett, hogy azok „a törvény további intézkedéséig“ érvényben hagyassanak — inkább azt látnék czélszerűnek kimondatni, hogy ahol ily tetemesebb hibák igényelnek kiegyenlítést, azok iránt az illető törvényhatóságok indokolt felterjesztéssel járuljanak a belügyminiszterhez. Ez alkalommal befejezzük megjegyzéseinket, amelyekkel azonban — mint czikkünk elején is megjegyeztük — a tárgyat befejezettnek nem tartjuk, fojtva vannak s nem lelohasztva, s a biztossági szelep nélkül lezárt kazánt csak annál hamarább felrobbanthatja a feszítő erő. — Addig is míg e tárgyra a helyzet megvilágosodtával visszatérnénk, ide iktatjuk a köztársasági két nagy párt vezérlapjainak véleményét. A „Temps“ ezt írja: „Minisztereink volnának tehát, de van-e kabinetünk? Más szóval: megállapodtak-e a miniszterek valamiféle politikai programaiban? A „cabinet d’ affaires“ elnevezés, melylyel az új minisztériumot már is felruházták, s az hogy a kormány alelnökségét, Cissey hadügyét, azaz egy tisztán technikus tárcza kezelője vette, azt sejteti, hogy Cissey és minisztertársai programmja a programmtalanság akar lenni. De szabad-e a tábornagy kormányának részt nem venni a novemberi törvény által megnyitott alkotmányvitákban ? Az alkotmánytörvények tárgyalása kikerülhetetlen Broglie bukása nem menti fel az utódokat e kényszerűség alól, sőt ellenkezőleg arra szorítja ezeket, hogy szabatosabban állapítsák meg az alkotmánytörvényeket, s többséget hozzanak össze keresztülvitelükre, ami Broglienak nem sikerült. Tegnap azt hitték, hogy a tábornagy tisztán felfogta a szombati szavazás ezen következményét: magához hivatta Waddingtont, s ez határozottan az impersonalis septenatus szervezése mellett nyilatkozott s ez alapon a baloldal nagy részét megnyerte volna programmjának ; a jobbközép nem volt ez ellen, hiszen maga is ily értelemben tett javaslatot a jobboldalnak és Decazes herczeg d’Audiffret- Pasquierrel együtt kész volt a balközépi Mathieu Bodetvel, Cézanneval és Waddingtonnel egy kabinetbe lépni. Sőt mondták, hogy Decazes, Goulard és d'Audiffret-Pasquier alá is írták a Waddington és társai programmját. A mérsékelt jobboldal vétója akasztott meg mindent. Hanem bízvást lehetett várni, hogy azzal a párttal, mely Broglie úrral együtt a személyes septenatust akarja, szakítani fognak s nélküle intézkednek a május 16-iki szavazat igényeihez képest. A jobbközép, — mint mondják — csakugyan belátta, hogy a jobboldallal szakítani kell, de a tábornagy nem akart. Ha az így van, ha az államfő visszautasította a felajánlott parlamenti többséget, ha inkább fogadott el egy programmtalan minisztériumot, mely nem lévén solidárisan felelős, sem nem képviselheti, sem nem fedezheti őt alkotmányosan, ki kell mondanunk, hogy a tábornagy eltért a parlamentáris traditióktól. Kétségkívül van joga kinevezni és elmozdítani minisztereit, de solidaritás nélkül nincs felelős minisztérium és nincs parlamentáris minisztérium többség nélkül. Szemére vetették Thiersnek, hogy személyes felelősségével helyettesítő miniszterei felelősségét; igen de Thiers le is mondott azonnal, mikor minisztériuma megbukott. Mac-Mahon nem teheti ezt, őt megköti a hét év, tehát oly személyes felelősségre hivatkozik, mely lehetetlen. Az előzmények arra mutatnak, hogy az új kabinet ellenséges lesz a többség irányában. A jobbközép azon része, mely szövetkezni akart a balközéppel ki van belőle zárva, ellenben a bonapartismus Magne és a clericalismus Dumont személyében igen határozott képviselőt talál benne.“ A „Temps“ semmi jót nem vár ettől a combinacziótól. Szemlénk végét kiszorították tömegesen érkező távirataink, s ezekre utaluék addig is, mig szemlénk elejtett fonalát felvehetjük. Budapest, május 15. Egy fatális comma Decazes herczeget tétette meg vasárnapi lapunkban franczia miniszterelnöknek, holott Cissey tábornok a „szerencsés boldogtalan“, kit az utolsó pillanat confusiója és Mac-Mahon ez exponált állásra emelt. Az egyetlen távirat ugyanis, mely az új franczia kabinet létrejöttét Pestre megjelente, a szombatra virradó éjjel két óra felé, tehát oly időben érkezett a pesti lapok irodáiba, hogy felvételét egy magyar lap sem módolhatta már ki. „Das Ministerium ist definitiv gebildet Cissey Krieg, Vicepräsident, Decazes Ausseres,“ stb. így szólt a jelentés, s ebből és ily interpunctatióval tekintetbe véve, hogy Cisseyről szó sem volt a miniszteri combinatiókban s még az utolsó előtti távirat is Decazes ministerelnökségéről beszélt, s lehetetlen volt egyebet kiolvasni, mint hogy csakugyan Decazes szervezte a minisztériumot. A bécsi lapok helyesen fogalmazott távirataiból láttuk csak kénytelen tévedésünket és sietünk ezen helyreigazítással Cissey tábornok urat beültetni akaratlanul elvitatott alelnöki székébe, hozzátévén, hogy e csere édes keveset változtat a felfogáson, melyet vasárnapi czikkünkben azon cabinetet illetőleg kifejtettünk. De változtat mégis egy tekintetben. Decapes kabinetjét még lehetett volna parlamentáris számba venni, mert jóllehet a kisebbségből alakulva, Decapes politikai egyénisége mégis határozott signaturát nyomott volna rá; az amit Cissey tábornok alkotott, nem is kabinet már, csak egyszerűen ügyvivő minisztérium, melynek nincs politikai signaturája, ha csak annak nem tekintjük az erősen marguírozott katonai kinyomatot, mely az erőszak politikájának eshetőségeit sejteti. Decazes herczeg ebbe a minisztériumba csak a külföld iránti tekintetből léphetett, Francziaország külügyi politikájának hiteléül, s ily értelemben lelke is a minisztériumnak, hanem az otthoni dolgokban legfeljebb őrző szelleme. — A válság ez uj minisztérium létrejöttével elintézve semmi esetre nincs, sőt élesebb alakot öltött , megért a legváratlanabb fordulatokra. Mert azzal, hogy az alkotmány törvényeket, mint a legújabb hír jelenti, parancsszóval az őszi ülésszakra napolja el Cissey kormánya, megoldva, elsimítva semmi sincs, a nemzetgyűlés háborgó elemei csak le. A „Pester Lloyd“ vasárnapi vezérczikke a delegációk intézményével foglalkozik, s teszi magát, mintha nem látná be magának az intézménynek hiányosságát, hanem csak a működési hiányoknak tulajdonítja, hogy az intézmény nem jobb. Mi ugyan nem osztjuk t. laptársunk nézeteit, hanem az általa felsorolt működési hiányok is oly pyramidálisok, hogy jónak látjuk czikkéből a következőket közölni: „A magyar delegáczió leglényegesebb hiányait a következő két körülményben látjuk . . . . A közös minisztériumok négy budgetjét négy külön bizottság intézi el, melyek tanácskozásai között hiányzik minden összefüggés, noha ez az elintézendő tárgyak között igen jelentékeny mértékben létezik. A sietség mellett, melylyel — nem tudjuk miért — a közös budget évről-évre keresztülbajtatik, gyakran előfordul, hogy e bizottságok többje, hogy elkészüljön, egy időben kénytelen ülésezni, s így az egyes delegátusnak még a legjobb akarat mellett sem lehetséges alaposan informálni magát az azon bizottságban történtekről, melynek nem tagja, így jön azután a delegáczió legtöbb tagja a teljes ülésbe, csak felületes ismerettel bírván azon budgetekről, melyek előleges megvitatásában részt nem vett, s anélkül, hogy képes lenne beható ítéletet mondani az illető bizottságok indítványairól, s így történik azután majdnem kivétel nélkül, hogy egy indítványnak a szakbizottságban elfogadásával vagy elvetésével annak sorsa a plénumban is el van döntve...................... A második baj abban fekszik, hogy nem csak az egyes bizottságok, hanem a delegatió tagjai között is hiányzik minden közelebbi érintkezés, minden bensőbb kapcsolat, s így azon egyetlen eszköz is, mely által az előbbi hiányokon a magyar delegatió szervezetében némileg segíteni lehetne. Ha már megtartják a szakbizottságokat és e bizottságok elkülönítve tanácskoznak, föltétlenül szükséges lenne, hogy a delegatió összes tagjai, mielőbb valamely tárgyú teljes ülés elé kerül, legalább előértekezleteket tartsanak, hogy egymást kölcsönösen kapacitálják és a kormány követeléseivel szemben elfoglalandó egyértelmű eljárást megállapítsák. Ennek a mi delegatiónknál nyoma sem található. Ugyanazon deákpárt tagjai — és a delegatió eddig csakis ilyenekből áll, — melynek nem tetszik, ha a legjelentékenyebb előterjesztés is a képviselőházba hozatik, mielőtt a pártklubban megbeszéltetett volna, megszavaznak százmilliókat, anélkül, hogy szükségesnek tartanák az előleges megegyezést, s ennek következménye azután az olyan szavazás, mely az egész országot bámulatba ejti és a most rajzolt viszonyok ismerete nélkül utoljára érthetetlen is.................................................................. A delegatió nem képviseli a parlamentet a maga összességében, mivel a delegatió tagjai csak egy párt kebeléből választatnak, de még ezt a pártot sem képviseli, mivel elég gyakran hoz olyan határozatokat, melyekhez a párt nagyrésze bizonyára nem adná beleegyezését, és ez annál különösebb, mivel a képviselőház deákpártja a delegationális tagok kétharmadát direct önmagából választja és e testületbe bizonyára csak azokat küldi, kiktől saját nézeteinek hű követését várja. A dolgot azonban egyszerűen az magyarázza meg, hogy előleges megegyezés rendszerint nincs, s ha akad a képviselőházi tagokból kissebbség, mely a felsőház compact szavazó tagjaihoz csatlakozzék, úgy a deákista delegátusok valódi többsége kénytelen azonnal meghajolni e mesterséges többség előtt. Igen könnyen megtörténhetik, hogy a negyven képviselőházi tagból huszonkilenc, valamire szavaz, képviselvén e kérdésben a deákpárt álláspontját, és hogy mégis a többi tizenegy egyesülve a felsőház húsz tagjával épen az ellenkezőt emeli határozattá. Mint áll így a dolog azon elmélete, hogy a delegatió tagjai csak a deákpárt soraiból választhatók, s így a delegatióban csak azon párt nézetei jussanak érvényre, mely a képviselőházban többséggel bír ?........................................................ Mindez elmúlt és eső után a magyar példabeszéd szerint, késő a köpönyeg. De a mondottakból legalább a jövőre nézve két fontos tanulságot vonhatni. Az egyik az, hogy ha a delegácziók nem szolgáltatnak oly kielégítő eredményeket, amint ez óhajtandó lenne, ennek oka semmi kép sem rejlik magában az intézményben, sőt inkább ez jobbnak hiányában — és ezt a jobbat ez óráig még senki sem fedezte fel — feladatának megfelelni mindannak daczára alkalmas. Másrészről , azonban megszívlelendő, hogy az eddigi mód, mely szerint ez intézménynyel magyar részről a gyakorlatban elbántak, jelentékeny hiányokkal jár. Ez, mondjuk, megszívlelendő, éspedig elsősorban azok által, kik a delegationális intézményt legsajátabb alkotásuknak tekintik, melyről mindig büszkeséggel beszélnek és amelyért bennünket, amint ők állítják, egész Europa irigyel, habár, őszintén megvallva, mi jobb szeretnők, ha valami másnak lenne, amit tőlünk Europa irigyelhetne.“ Az ötödik magyar jogászgyűlés. — Első nap május 25-én. — Teljes ülés. A jogászgyűlésre rosz idő jár, eső és részvétlenség egyaránt ellenséges. Hiába a magyar szalmatűz csak nem tagadja meg magát, amily hirtelen fellobban, épen oly hirtelen kialszik, főleg ha még egy kis hűvös eső is segít a könnyű oltásban. Már a múlt évben tapasztalni lehetett a lelkesültségnek a lankadását, akkor a nyári hőséget, a holt saisont okozták, midőn a fővárosba senki sem siet örömmel, még aki ott van is, elkívánkozik. Megváltoztatták tehát az ülés idejét, a tavasz legszebb napjára, piros pünkösdnapra hirdettek gyűlést. Nem használt, most meg a sok eső, a késő hideg tartóztatott otthon mindenkit , még valami, amit oly nehéz dolog beismerni, a részvéthiány. Ha az ember körültekintett a régi városház termében, mely csak felét teszi az akadémia dísztermének, azt kelletett tapasztalni, hogy nincs jobban megtelve, mint az előtt amaz szokott lenni, s hogy a kik jelen vannak, nagyrészt fővárosi ügyvédek, bírák. Vidékiek kis számmal. Érezte ez az állandó bizottság, azért adott be ily indítványt, mely azonban megbukott, mely szerint a magyar jogászgyűlés vándorolt volna városról-városra; akkor talán nagyobb lett volna az érdekeltség. A gyűlést reggel 9 kor az állandó bizottság nevében Hoffmann Pál üdvözlé s röviden előadva a fontos feladatot, melynek megoldása az ötödik jogászgyűlésre vár, felhívta, hogy az alapszabályok értelmében elnököt válaszon. A választás Teleszky István felkiáltására Busbach Péter budapesti ügyvédre esett, kinek meghívására azonnal küldöttség indult. Alelnök Nagy József lett. Busbach rövid idő alatt megjelent a gyűlés előtt s éljenzés közt foglalta el az elnöki széket. Megnyitó beszéde elején hálájának adott kifejezést a kitüntetésért, melynek becsét tízszeresen növeli az, hogy pálya és szaktársaitól részesül abban. Azután rövid pillantást vetett a viszonyokra, melyek közt a jogászgyűlés munkásságakifejlett. „Még csak rövid ideje annak, — úgy mond — midőn szakértő köröket mély aggodalom fogta el az iránt, vajon mi jövendője van az igazságszolgáltatás ügyének hazánkban, hol azon tapasztalás látszott jogosultnak, mintha az érzék, mely egy rendezett igazságszolgáltatás jelentőségére nézve szükséges, kihalt volna a nemzetből, mert azon törekvések, melyek az igazságszolgáltatást tökéletessé és korszerűvé akarták tenni, részben nem érték el céljukat, részben ha elérték, mindig csak módosítva érték el. A legtökéletesb alapokból kiindult intézmények igen gyakran oly irányt vettek életbe léptetésük alkalmával, melyre nem számított senki, és hosszú ideig szateni fogják némely intézetnél ezen sajátszerű irányt. És mi oka ezen csalódásoknak az, hogy mi nem szoktuk még meg a jogéletet oly önálló állami czélul tekinteni, minőnek azt tekinteni kell, ha azon czélokat akarjuk elérni, melyek a jogélet fejlesztéséhez kötve vannak. Felejthetlen Eötvösünk a 19-ik század eszméinek befolyásáról írt művében azt mondja: a biztonság nyújtása az állam czélja. És egy kitűnő német jogphilosoph hozzáteszi, hogy minden emberi érzelemnek legerősbje a biztonság iránti érdek, a világ minden egyéb vagyonára nézve megoszlik az érdek, csak ebben az egyben összpontosul Ezen érdekek megértése, emelése körül nálunk nagy küzdelem fejlődött, e generatio oly nagy küzdelmeket élt át, melyek elsodortak sok államintézményt fenhagyott igen keveset és elvitt sok olyan dolgot, melyhez ragaszkodtunk , megzavarta a fogalmakat, az eszméket, zavart idézett elő a társadalmi életben, az állam existentiájában, és míg ebből kibontakozunk, ne csodálkozzunk, ha itt-ott téves eszmékkel találkozunk oly intézményre nézve, melyről azt kellene hinnünk, hogy minden ember tisztában van czéljára és rendeltetésére nézve. Rövid ideje, e téves e»*TM-5k virágoztak, de újabb időben teteme®'“ a*&bb szálltak; a jogélet terén átalános mnakaságot ^^pasztalunk, azt vesszük