Ellenőr, 1874. június (6. évfolyam, 149-176. szám)

1874-06-02 / 150. szám

következő czikkek állapíttattak meg, mint olyanok, a­melyeknek kereskedelmi helyzete iránt szakembe­rek kihallgatandók, n. m. : gabona, liszt, gyapjú, szilva, dohány, olaj, bor, sertés, zsír és szalonna, marha, bőr, szesz, fa, vas, kőszén, ruházat és kéz­­m­űszet. A szakemberekhez intézendő kérdéseket ezek állapíttattak meg: 1) Milyenek az állapotok az ön által kép­viselt kereskedelmi czikkben? 2) Azon esetben, ha pangás jelentetik, mely körülményeknek tulajdonítja ön a pangást? 3) Lehetne-e czélszerű intézkedések által az illető czikkben való kereskedelmet támogatni, s ha igen, mily eszközöket tart ön erre alkalma­soknak ? Az egyes kereskedelmi ágakra a következők jelöltettek ki mint megkérdezendő szakemberek: Gabonára: Strasser Alajos és Mauthner a magyar álta­lános hitelbank áruosztályának főnöke. — Lisztre : Doswald és Ullman József. — Gyapjúra: Beimel és Hercz czég és Salm. — Szilvára : Beimel és Hercz és Rebly. -- Dohányra: Sch­ossberger S. W és fiai czég, Herczog Péter és, Kohen I. I. — Olaj­ra: Schossberger czég és­­Schanzer. — Borra: Ja­­lics és Szarvasy Sándor. — Sertés, zsir, és sza­lonnára: Ludwig János és Pfeifer Mátyás. — Mar­hakereskedésre : a vásári felügyelőség által kije­lölendő két egyén. — Bőrre: Riesz, Fischer és Machlup. — Szeszre : Leipziger, Krausz Lajos és Schossberger czég. — Fára: Neuschlosz Miksa, Kempner és Adler czég. — Vasra: Ron­eiser és Mechwart. — Kőszénre: Feldmann és Löwy. — Ruházatra : Küszler, Hirsch Jakab czég, Krausz és Lackenbacher czég. (lábbelire). — Kézműve : Müller és Kunz József. — Szállítási üzletre: Häuf­ler, Scheider és Deutsch czég. Az elnök intézkedni fog, hogy a kijelöltek a kérdéseket és a meghívást jókor megkapják. Az első kihallgatás szerdán d. e. 10 órakor fog kez­dődni s kiterjed a gabonára, lisztre, a szállítási üzletekre és a kőszénre. A második kihallgatás pénteken d. u. 5 órakor tartatik és a sertés, sza­lonna, zsír, marha, szilva s gyapjukereskedéssel fog foglalkozni. A keleti vasút ügye a vasúti és pénzügyi együttes bizottságok előtt, Budapest, június 1-jén. Elnökök: Csengery Antal és Korizmi­s László. Jegyzők : Széll Kálmán és Szentpály Jenő. Csengery Antal elnök délutáni 5 órakor megnyitván az ülést jelenti, hogy a keleti vasút igazgatótanácsa azon kérdésekre adandó feleletek előterjesztésével, a­melyekre a múltkor nem vá­laszolt, Czigl János titkárt bízta meg. Korizmi­s László elnök előterjeszti Thom­­men Achillesnek írásban beküldött nyilatko­zatát. A bizottság ezután meghallgatja Kerkapoly Károly és Tisza Lajos volt miniszterek nyilatko­zatait. Kerkapoly Károly : Legyen szabad min­denek előtt sajnálatomat fejezni ki a fölött, hogy a 1. bizottság első ízben hozzám intézett felhí­vásának, annak későn vétele folytán, meg nem fe­lelhettem. A hozzám intézett kérdések elseje a 18. alatti így hangzik: ,,Ha látta a kormány a keleti vasút bonyodalmait, miért nem jelentette ki azon­nal a törvényhozásnak, s mi indok vezérelte a kormányt, hogy először 1­­ 2 millió, utóbb még több előleg megadását saját felelősségére elvál­lalja.“ E kérdés első felére nekem sem lehet más válaszom, mint az, melyet arra Gorove István volt közlekedési miniszter úr adott. Annak ismétlésével a 1. bizottság türelmét fárasztani nem kívánván, a kérdés e részére az általa adott választ részemről is magamévá teszem. A kérdés második felére válaszom a követ­kező : A kormány megbízásánál fogva kötelezve érezte magát gondoskodni, hogy a keleti vasút kiépítését elrendelő törvény végrehajtassák, s a vasút az engedélyokmány határozmányainak meg­felelően kiépíttessék. E kötelesség érzete volt a kormány magatartásába nézve határozó ezen egész ügyben. E mellett azonban a kormány nem fe­lejti, hogy a vasút kiépítésének, tehát az erre szükséges összegek megszerzésének joga és köte­lessége is, mindaddig míg fennáll, a társulatnak, illetőleg a társulat orgánumának, vagy orgánuma­inak joga és kötelessége. Miután az igazgatótanács s maga a társulat is érezte e kötelességet, s annak a megnehezült viszonyok közt is megfelelni kívánt, a kormány sem hivatottnak, sem jogosultnak nem érezhette magát arra, hogy a helyett akár határozzon, akár cselekedjék. S ha az igazgatótanács kívánsága a nehéz viszonyok közt egyszer-másszor tulajdonkép ilyesmire irányult, s a kormánynak többször ki­jelentett segédkezési készségét ide magyarázta, várakozásában mindig csalatkozott. Innen panaszai a képviselőházhoz intézett előterjesztésében, illetőleg kérvényében. Ellenben minél nehezebbé vált a társulat helyzete, s így minél nehezebbé sőt veszélyesebbé lön a pályának kellőképen kiépülése, annál inkább hivatva kelle a kormánynak magát éreznie arra, hogy segítse a társulatot, illetőleg annak igazgató­­tanácsát cselekvése közben, tőle lehetően gyá­­molitsa azt mindabban, mit az a pálya ki­építés érdekében megtenni jónak s czélszerünek látott, feltévén, hogy az a czélba vett lépésével jogkörén belől maradott és az állam érdekét nem veszélyeztette, — így attól sem volt szabad visszarettennie, hogy az építés folytonosságát, végszükség esetén, állami előlegek nyújtásával is biztosítsa, feltévén, hogy ezt az előlegezett pénzek koc­káztatása nélkül teheti. Hogy az előlegezés szüksége az 1872. évi márczius végével beállt, az a 1. bizottság előtt úgy a kormány, mint az igazgatótanács előterjesztésé­ből ismeretes. A kormány előterjesztéséből kitűnik az is, hogy a társulatnak adott államelőlegek kellő biztosítékra, illetőleg fedezetre adattak. Fedezve volt azokból egy millió frt. a társulatnak a kor­mány birtokában volt hason összegű biztosítékával, fél millió­ért pedig azon több teljesítmények érté­kével, melyeket a közlekedési minisztérium már akkor elismert. A további előlegek pedig részint csak annak határozott kijelentése mellett adattak, hogy meg nem térítés esetén azok a biztosított jö­vedelem azon részéből lesznek kamatoztatva s ille­tőleg törlesztve, mely a pálya megnyíltával a rész­vényesek javára esnék, részint csak akkor, midőn a társulat közgyűlése jogérvényes határozattal föl­hatalmazást adott arra, hogy az építésre szükséges összegek a részvényesek terhére szereztessenek be, s hogy a fölveendő pénzek biztosítékául a vasút biztosított jövedelmének azon része leköttessék, mely az elsőbbségi kötvények kamatoztatásán s törlesztési hányadán túl a részvényesek javára fen marad. Az említett kikötés mellett adott államelő­legek az e felhatalmazás alapján fölvett kölcsön­ből esetleg visszatéríttettek. Ily fedezet, illetőleg biztosíték mellett az előlegezésért inkább vélt a kormány felelősséget vállalhatni, mint azon bajok és károkért, melyek az építés fenakadásával együtt jártak s okvetlenül bekövetkeztek volna, ha a kor­mány szeme előtt mindenekfölött a felelősség ke­rülése állott volna. Az ezen esetre beállandott ba­jok és károk részletezését itt csak azért mellőzöm, mivel az előttem nyilatkozottak épen úgy, mint a kormány és az igazgatótanács előterjesztései is azt már kellőleg megtevék. A hozzám intézett kérdések másodika, a 20. alatti, így szól: „Waring eltávozása után a munkakimutatá­sokat s más kiadásokat a kormány maga fizette; miként lehetett a kormánynak az igazgatótanács mellett ily terhet elvállalni, s ha vállalt miként hagyhatta meg az igazgatótanácsot?“ E kérdésre válaszom az, hogy a munka­ki­mutatásokat s más kiadásokat Waring eltávozása után is csak annyiban fizette maga a kormány, a­mennyiben azokra állami előlegek fordíttattak. El­vállalta pedig a kormány e terhet azért, hogy ké­telyen kivül helyeztessék azon tény, mely szerint az állami pénzek a vállalatba be lenek fektetve s igy annak javára váltak. E ténynek minden két­ségen kivül helyezését a kormány kötelességének ismerte azon nagy horderőnél fogva, melylyel az esetleg jogi szempontból birhat. Az igazgatótaná­csot pedig mindamellett is meghagyta, hogy mást ne említsek, már csak azért is, hogy ennek közre­működése meg az iránt zárjon ki a társulat részé­ről támasztható minden kételyt, vájjon szükségesek voltak-e mindazon teljesítmények, melyek az állami pénzekkel megfizetve lőnek, s vajjon nem fizettet­tek-e azok túl magasan? Azt gondolom, hogy ez az állam érdekében történt. A 22. alatti kérdés a következő: „A kor­mány a 15.200.000 frtnyi kölcsönön felül a még netán szükséges építésre előlegeket biztosít, de csupán a törvényben 3.799.837 frt 50 kvnyi ga­­rantírozott kamatösszeg erejéig. Hogy értelmezi a kormány ezen kamatösszeget? Ugy­e, hogy ezen összegből 1.592.772 frt most már nem a részvé­nyeket, hanem a másod sorozatú elsőbbségi kötvények birtokosait illeti ?“ E kérdésre van szerencsém válaszolni, hogy az említett biztosítás nyújtásakor a kormány úgy fogta föl a dolgot, hogy a keleti vasut részére biztosított egész összeg a részvényesek egyetemét, vagyis a társulatot illeti. A társulat ezen joga az állammal szemben annak idején telekkönyvezendő is lesz. A társulatot illető ezen egész összegből azonban s/8­ rész le vön kötve az első kibocsá­tású elsőbbségi kötvények birtokosainak, kiknek ehhez való joguk annak idején fölülkeblezés útján lesz biztosítandó, szemben a részvényekkel. A kor­mány fölfogása szerint ugyanezen eset állott be a 2 cd sorozatú elsőbbségi kötvények kibocsátásakor ezekre nézve is, csupán azon különbséggel, hogy ezek birtokosainak joga csak második helyen volt bekeblezhető. A 23. alatti kérdés így szól: „Midőn a köl­csön köttetett, az illető okmányokban húsz mil­lió­ért másodsorozatú kötvények eladásáról van szó, ha bizonyos határnapig ellenkező nyilatkozat nem történik. Van-e ily lemondó nyilatkozat, és ha nincs, miért nem kívánta a kormány ezen el­adást fentartani?“ E kérdés az igazgatótanácsnak is létezvén, reá ez kellőkép megfelelt. Az általa előadottakhoz én csak azt adhatom, hogy a kérdéses kötvények a társulat tulajdona, az azokra fölvett pénz a társulat adóssága lévén, nem a kormányt, hanem a társulat igazgatóságát illette meg határozni a fölött, váljon jónak, a társulat érdekében fekvőnek találja-e élni a visszavásárlásnak részére fentar­­tott jogával. Az igazgatótanács jónak látta azt.­­ Azon okok, melyek az igazgatótanácsot arra bír­ták, hogy e joggal éljen, természetesen elég súly­­lyal bírtak a kormány irányában meg arra, hogy az igazgatótanácsot e szándékában gátolni ne akarta legyen, még ha ehhez kétségtelen joggal bírt volna is. S e tekintetben nem a visszavásár­­lott kötvények újraértékesítéséből várható előny volt mérvadó a kormányra nézve, mert hisz az egyebek közt a törvényhozás előre nem ismer­he­tett elhatározásának mivoltától függött, s így na­­gyon is problematicus volt. De igenis mérvadó volt az igazgatótanács által oly hiven rajzolt amaz óriási veszély, mi azon több mint valószínű eset­ben okvetlenül bekövetkezett volna, ha a consor­tium fentartott jogánál fogva annak idején be­jelenti, hogy nem tartja meg a kötvényeket.­­ E kérdésre válaszomat ezzel tulajdonkép be is fejez­hetném. Engedje mégis a­­. bizottság, hogy re­flektálhassak pár szóval azokra, miket az igazgató­­tanács e pontra vonatkozólag a képviselőházhoz beadott előterjesztésében panaszolva előadott. Kér­déses előterjesztésében azt mondja az igazgatóta­nács, hogy a közlekedési miniszternek 1873. már­czius 6-áról kelt értesítése s a tőlem azon hó 28-án vett leirat után nem volt vakmerőség, ha azon reményt táplálta, hogy a hitelező­ consortiumnak ama leiratommal közlött ajánlatát oly időben ter­­jesztendjük a törvényhozás elé, hogy annak sorsa fölött még ideje korán tájékozva lesz arra, hogy a június 18-ára összehívott közgyűlés elé a vál­lalat végleges rendezése kérdésében pozitív javas­latokkal járulhasson. A 1. bizottság ismeri a keleti vasút történe­tét s ügyének akkori állását; tudja mily munkát a minisztériumok halasztást nem tűrő egyéb teen­dői mellett, mely időt kívánt az arra vonatkozó előterjesztésnek épen ?, delegációknak is ülésezése és pedig Bécsben ülésezése alatt elkészítése; tudja mennyi időt feltételez annak alapos tárgyalása s így megítélheti, mennyire volt jogosult az igazgató­­tanácsnak ama várakozása és hite. Ugyanazon előterjesztésében azt is panaszolja az igazgatótanács, hogy a képviselőházhoz múlt évi június folyamában benyújtott kormányjelentés­ből meglepetéssel kellett látnia, hogy a kormány egy, a vele korábban közlöttnél sokkal kedvezőtle­nebb tervet javasolt elfogadásra a képviselőháznak. Azt gondolom, hogy szervben az időközben beállott válsággal, szemben azon hovatovább annál inkább láthatóvá vált ténynyel, hogy a társulat terhei sok­kal magasabbra fognak rugói az egyelőre fölvett 15.200.000, illetőleg 16.200,000 írtnál, inkább az tűnhetett volna föl meglepőnek, és­pedig az előtt, a­ki eredményt akart, igen kellemetlenül meglepő­nek, ha a kormány a körülé történők előtt szemet hunyva, tántoríthatlanul megmaradt volna azon tervnél, a­melynek föltételei időközben elenyésztek s a melyről az igazgatótanács előterjesztésében maga mondja, hogy keresztülvitelét már csak a múlt évi május 7-én beállt tőzsdeválság is lehet­­lenné tette. A 24. alatti kérdés így szól: „A társulati értékek a kormány előterjesztésében, a pótjelen­tésben csakk 52.074,635 frtra vannak téve, holott a részvényeket 64, az elsőbbségi kötvényeket 74°/0- kal számítva az 52.523450 frt, s maga az igazga­­tótancs is így számítja : miért teszi a kormány az értéket kevesebbre?“ Azért, mivel a kormány jelentésében a tett­leg befolyt összegről van szó, a­mi pedig a kér­désben foglalt számítás helyességének daczára sem nagyobb a kormány által nevezettnél. A dolog kö­vetkezőleg áll. A párisi szerződés kiegészítő részét képező bordereau regulateur értelmében a részvé­nyek névértéke utáni 128 írtnak beszolgáltatása Waringot terhelé. Méltóztatik tudni, hogy a borde­reau regulateur kérdéses pontja Waring az anglo­­osztrák bank s az igazgatótanács által is úgy ér­telmeztetek, hogy az említett 128 frt papírban ér­tendő Ennek folytán az első befizetéskor befolyt 80 ezüst frtból csak 69 frt 80 kr papírban íratott a társulat javára, azon föltevésben, hogy az akkor még bekövetelendőnek maradt 48 ezüst­­ frt 58 frt 20 krt papírban ér, tehát annyit, a­mennyi kí­vántatik arra, hogy a társulatnak javára irt 69 frt 80 kr a szerződésileg megállapított 128 frtra kiegészíttessék. E föltevés egészen helyes azon esetre, ha az agio az akkor még be nem fizetett 48 frt bekivonása idején is 21 frt 25 kr lesz 100 frt után. Azon esetre, ha az addig alább szállana, a beálló hiányt az anglo-osztrák bank ígérte pó­tolni, ígérte azt, mivel irányában még Waring volt arra kötelezve. De mivel az igazgatótanács Warin­got időközben minden kötelezettség alól feloldotta, ő a kérdéses pótlást, bár annak szüksége beállott, nem teljesítette, minek folytán nem teljesítette azt az angol-osztrák bank sem. Az igazgatótanács Waringgal kiegyezése al­kalmával a részvényenként akkor még kináitott 48 ezüst ftot elfogadta 58 frt 20 kr. értékben pa­pirpénzben. Tehetni vélte ezt, mivel azon kiegye­zés idején az agró 25 krral még fölülállt azon magasságon, mely amaz összegnek megfelelő. Ha magas állása a befizetés idejéig fenmarad vagy még emelkedik, úgy a társulat nyer; az ellenkező következvén­ye, a társulat kárára állt be külön­bözet, melyet az igazgatótanács a képviselőházhoz beadott előterjesztésében körülbelül 435.000 frtra számít. Ehhez járul, hogy, mint ugyanezen előter­jesztés mondja, 226 részvényre a 2-ik, 228 ra pe­dig a harmadik befizetés nem teljesittetett s igy 454 darab részvény a társulat javára amortizált­­nak jön kijelentve. A 25. alatt méltóztatik kérdezni, ha volt-e arra tekintet, midőn a kamatgarantia utalványozta­tok­ a társulatnak, hogy a törlesztési hányad csak akkor adatik, ha az egész pálya megnyílt? E kérdésre van szerencsém válaszolni, hogy a kormány képviselője már az albizottság előtt kijelente, miként törlesztési hányad fejében a tár­sulat által előleg nem kérelmeztetvén, az nem is adatott. Tisza Lajos: Az állandó vasúti és pénz­ügyi együttes bizottságok igen tisztelt elnökeinek ápr. hó 28-kán kelt hivatalos levelét, melyben fel­hívnak, hogy a keleti vasút ügyében a mellékelve közlött kérdésekre felvilágosításaim megadása vé­gett az együttes bizottságok f. évi május hó 12-én tartandó ülésében jelenjek meg, máj. hó 15-én vet­tem Florenczben, hová a rosz időjárás következ­tében csak később érkeztem, mint eredetileg ter­veztem. Ha a meghívó levél idejében jut kezeim közé, siettem volna a meghívásnak eleget tenni, habár indokoltnak látszik nekem azon feltevésem, hogy midőn a képviselőház által számomra egészségi szempontból két havi szabadságidő engedélyezte­tett, ezen idő letelte előtt a képviselőház bizott­sága által jelenlétem nem fog igénybe vétetni. Ezt bizonyos, mint hallom távollétem alatt a sajtó­ban is kifejezést nyert insinuatiókkal szemben nem véltem elhallgathatónak. És miután már ez alkalomból szólok a ke­leti vasút tárgyában, felhasználom ezt, hogy álta­lánosságban kifejezést adjak azon szempontnak, mely engem minden lépésnél, melyet a keleti vasút ügyében tettem, vezérelt. Midőn 1871. június utolsó napjaiban a mi­nisztérium vezetését átvettem, a keleti vasút helyzete az igazgatótanácsnak a közgyűlés elé terjesztett jelentése szerint a következő volt: A társulat és Waring közt létezett minden jogviszony megszűnt, Waring minden kötelezettség alól fel volt mentve, s a társulati vonalak építé­sét az igazgatótanács a társulat saját közvetlen számlájára vezette. A társulati tőkéből rendelkezésére állott még 14.719,477 frt 40 kr. A 80 mérföld hosszú vonalból pedig a for­galomnak átadva csak a 20 mfd hosszú n.­várad­­kolozsvári vonalrész volt. És daczára ezen aggályos helyzetnek erősen feltettem magamban és el voltam határozva mindent elkövetni, hogy a keleti vasút az engedélyok­mányban meghatározott vonalon és modorban quand mém­e kiépíttessék, hogy tehát a már akko­ráig is igen késett építés erélylyel és megszakí­tás nélkül folytattassék. Vezérelt ebben engem első helyen hivatalos kötelesség érzetem, miután a törvény végrehajtása felett őrködni s azt elősegíteni — volt hivatásom, de vezérelt és talán fokozta erélyemet azon meg­győződés, mely annak idején a törvényhozást ma­gát a törvény megalkotására indította, hogy e vo­nal létrejöttének kiváló politikai, kulturális és hon­védelmi fontossága van. Ki volt tehát előttem tűzve a czél, melyet el akartam érni. E végből nekem minden eszköz, mely a törvénybe nem ütközött, mely az állam el­lenében jogérvényes követelés támasztására ala­pos indokul nem szolgálhatott, a helyzet nehézsége közepette elfogadhatónak látszott. Sok kitartás, szívósság és bátorságra volt szükségem — de meh­­ettem ezt azon meggyőző­désből, hogy a kormány akkor sérti vala meg hi­vatalos kötelességét, ha azon indokból, hogy a be­állott rendkívüli körülmények közt magától min­den felelősséget elhárítson, kislelkűen meg hagyta volna hiúsulni a törvényhozás magas intenzióit. A dolog természetes rendje szerint első teen­dőm volt az engedélyes társulat irányában hivatalos befolyásomat a mérlegbe venni, hogy minden rendel­kezésére álló eszközt felhasználjon kötelezettsége pontos teljesítésére. Midőn pedig beláttam, hogy eljutott a társulat oda, miszerint a még szükséges építési tőkét a maga erején többé beszerezni kép­telen, igyekeztem e végre a kormány tekintélyével segítségére jönni, sőt az összes kormány beleegye­zésével az állampénztárból előlegeket is utalványoz­tam ki az építés folytatására — gondosan megvá­lasztatván a módok és feltételek, melyek által a kincstár érdeke fedezetét találja. De a társulatnak és részvényeseknek érdeke is azt hozta magával, hogy a pálya kiépüljön, még az általuk hozott áldozatok árán is , mert különben soha sem lépnek vala a kamatbiztosítás előnyeibe és annál fogva rövid idő múlva már az első t­őke beszerzésére kötött kölcsön, azaz az elsőbbségi köt­vények kamatait sem lettek volna képesek fizetni. Hogy általában a részvényesek érdeke sem kerülte el a kormány figyelmét, bizonyítja azt azon több rendbeli egyezkedési kísérlet, mely a keleti vasútnak más vonalakkal fusionálása, ki­egészítése, s részvényeknek kiváltása iránt, úgy egyes társulatok, mint pénzintézetekkel a kormány részéről, természetesen a társulati közgyűlés el­vagy el nem fogadásának fentartásával, folyton foly­tattatok, s melyek egyikének alapján a törvény­­hozás elé törvényjavaslat is terjesztetett. E javaslat egyik c­élja épen az volt, a rész­vényeseket lehetőleg segíteni. A szónok már most áttér a hozzá intézett egyes kérdésekre. Arra, miért nem lett az enge­dély a kormány által elenyészettnek nyilvánítva, hivatkozik a kormány által mondottakra. Külön­ben is a megnyitás határideje már elmúlt, midőn átvette a minisztérium vezetését. Furcsa lett volna akkor föllépnie a társulat ellen, mikor éppen épí­­tőképesebbé lett az által, hogy a bajokat okozó fővállalkozójától megszabadult. Kiterjeszkedik arra, hogy az 1.500.000 és később még több előleg mi okon adatott a társu­latnak. Utal az együttes jelentés 13, 14, 15, 16, 17. és 18. lapjaira, a­hol mindez részletesen van előadva és a­hol azon módozatok is fölsoroltatnak, melyek által az államkincstár fedezete biztosít­tatott. Arra a kérdésre, miért eszközöltette a fizeté­seket a kormány saját közege által, s hagyta meg ugyanakkor az igazgatótanácsot is, azt feleli, hogy midőn a kormány egyfelől biztosítani akarta ma­gát, hogy a saját felelősségére előlegezett pénzek csakis a pálya kiépítése szempontjából legszüksé­gesebb kiadásokra fordít­hatnak, másfelől a társu­lattal szemben szüksége volt arra, hogy ezen kiadá­sokat az igazgatótanácsosok ellenjegyezzék. Külön­ben is az igazgatótanácsnak megszüntetése csakis az engedélyokmány megszűntnek nyilvánítása ál­tal lett volna elérhető; a­minek pedig hogy mily káros következései lettek volna az államra és tár­sulatra nézve, több ízben előadatott. Mindez egyéb­iránt az együttes jelentés 17. lapján olvasható. Arra a kérdésre, hogyan egyezhetett bele a kormány, hogy a társulat másod sorozatú elsőbb­ségi kötvényeket bocsásson ki, holott ez az enge­délyokmány 21. szakaszával ellenkezik, azt vála­szolja, hogy azon szakaszszal általában nem ellen­kezik, hogy a társulat az állam iránt vállalt köte­lezettségeinek teljesíthetése szempontjából saját va­gyonát biztosítékul lekötvén, magának bizonyos pénzügyi művelet által ujjabb tőkét szerezzen. Kifejti továbbá, hogy ez, mennyire köteles­sége volt a társulatnak úgy maga, mint a priori­tások tulajdonosai, valamint az állam iránt; csak az esetben, ha az eredeti elsőbbségi kötvények száma szándékoltatott volna ama kötvények bir­tokosainak praejudiciumával szaporíttatni, kellett volna a kormánynak vétójával közbelépni, mert­ ez az engedélyokmányba ütközött volna. De hogy az eredeti prioritások birtokosai által szerzett elsőbb­ségi jognak épségben maradása és fentartása mel­lett mily czímet ad a társulat azon értékpapírok­nak, melyeket a fenemlített elsőbbségi kötvények fedezete által igénybe nem vett vagyona fennma­radó részének terhére bocsát ki, az a kormányra nézve közömbös kellett, hogy legyen, sőt kétes lett-e volna joga a kormánynak ebbe avatkozni. Hogy mikép magyarázta a kormány a társu­latnak a második kibocsátású prioritások birtoko­saival szemben a kamatbiztosítási összeghez való jogosultságát, annak ma már a magyar keleti vasút függő adósságainak rendezéséről 1874. évi február havában hozott törvény után gyakorlati értéke alig volna. Egyébiránt a kormány úgy fogta fel a dolgot, hogy az állam engedélyokmányszerüleg kötelezve van a társulattal szemben a vonaloknak forgalomba tétele után 3.799,851 frt 50 kr. tiszta bevételt biztosítani, a társulattal szemben pedig hitelezőinek áll­jon azon joga , ezen jövedelemből a sciennitás szerint az általuk nyújtott kölcsön szer­ződésszerű kamatait követelni. Azon kérdést illetőleg, miért engedte meg a kormány, hogy a társulat a bankkonsortiummal szemben a szerződésben számára föntartott vissza­váltási joggal éljen, hivatkozik ugyanazon indo­kokra, melyeket az igazgató tanács a hozzá inté­zett 58. kérdésre adott feleletében előadott. A kor­mány nem igazolhatta volna ellenkező eljárás ese­­tben makacsságát, ha az igazgató­tanács előadá­sában érintett károk ezen visszaváltási joggal nem élés folytán az államra és a társulatra bekövet­keztek volna. Miután tehát a társulat gyakorolta visszaváltási jogát, a bankkonsortiumnak a szer­ződésből kifolyólag nem is volt alkalma visszauta­sítás vagy vissza nem utasítás iránt nyilat­kozni. Azon kérdésre, honnan van, hogy a minisz­tériumnak kiszámítása a társulat építési tőkéjét illetőleg elüt az igazgató tanács kiszámításától, a közi­­miniszter képviselője Zachorszky kimerítőleg válaszolt. Ugyanis számokkal kimutatta, hogy a Waringgal kötött végegyesség folytán az ezüst átkelet körül fölmerülő különbözet a társulat ja­vára vagy terhére szolgálván ennek következtében a közi.­minisztérium kiszámítása helyes. Azon kérdésre hogyan történhetett, hogy az engedélyokmányba becsúszott nyomtatási vagy le­írási hibák kijavítása hat hónapot vett igénybe, nem érzi magát hivatottnak válaszolni, mivel ez nem az ő minisztersége korába esik. A­mi a tár­sulatnak ennek fejében nyújtandó kárpótlás kiszá­mítását illeti, ezt az építészeti igazgatóság a kö­vetkező elvek szerint számította ki: az 5.9/10 mért­föld hosszú vonal effectiv építési költsége vétetvén föl tőkekép a késedelmi idő fele tartamára, ennek 7.6/io°/o a számittatott ki és ez adta az 54,317 frtnyi összeget. A kormány már 1871. szeptember havában megtette az intézkedést, hogy a hidak szabályelle­nes építése folytán előállott költségkülönbözet az építési alapból az Üzletalap javára kifizet­tessék. Ezekben igyekeztem — így folytatja — tisz­telt bizottság, a hozzám intézett kérdésekre a kí­vánt felvilágosításokat megadni. Most még tekintve a tárgyalások nyilvános voltát, hivatva érzem magam azon pár megjegy­zésre, mely a közmunka és közlekedési és a pénz­ügyi miniszterek együttes jelentésébe állítólagosan becsúszott tévedésekre tétetett, reflektálni. E jelentésnek azon része, mely a jelenttéstevő miniszterek hivatalbalépte előtti időről szól, termé­szetesen az előiratok, s némely körülményre nézve azok nem létében, a keleti vasút engedélyezésé­nél befolyt egyének emlékezete után állíttatott össze. Lényegtelen tévedések tehát itt, hol csak emlékezet után készült a dolgozat, csúszhattak be. Ily tévedés lehet az, melyet gr. Lónyay képv. ur a jelentés 2. lapjára nézve kiemel. Ugyanis azt mondja, hogy a pénzügyi mi­niszter a Waring c­ég megbízhatósága iránt nyert adatait nem augusztus, hanem október havában szerezte. Tehát nem akkor, midőn a nagyvárad­kolozsvári, hanem midőn az összes 80 mértföld hosszú keleti vasút engedélyezéséről volt szó. Miután gr. Lónyay ezt mondja, bizonyára úgy is van, de gyakorlati fontossága a dolognak annyi nincs, mert a nagyvárad-kolozsvári vonat a törvényhozás által külön nem e­ngedélyeztetett­ engedélyokmány tervezet és törvényjavaslat csak november 4-ike után hozattak a törvényhozás elé, ezt pedig dr. Lónyay előadása szerint is megelőzte a pénzügyminiszter által történt adatszerzés. A minisztériúra nem volt azon helyzetben, hogy a dátumokban felmerülhetett ezen tévedés ellenében az okmányokból biztosíthassa magát, miután, mint ez 1873. deczember 6-án a képviselőházban is ki­jelenteni szerencsém volt, a Waring Brothers és Eckersly czég megbízhatósága iránt írott adatok egy minisztériumnál sem találtattak; az ily közlé­sek rendesen bizalmas jellegűek lévén, az ad­ókhoz nem csatoltattak.­­Ugyancsak az együttes jelentés Il-ik lapján alább előforduló előadást, miszerint a minisztérium a keleti vasúthálózat, építési költségeit saját köze­gei által kiszámította, egyúttal felszólítván War­­ringot ajánlata megtételére, Hollán képviselő úr a bizottságban május 12-én tartott beszédében té­vesnek állítja, holott az előadás nem téves, csak hézagos. Kimaradt ugyanis belőle az, a­mit most Hol­lán úr előadásából tudunk, hogy Warring, még mielőtt hivatalos ajánlatot tett volna, rövid úton, tehát nem okmányilag alkalmasint már augusztus hónapban a közlekedési minisztérium rendelkezé­sére adta a Herz Gyula féle terveket, melyekkel kezében Hegyi főmérnök úr szeptember és október hónapokban, tehát még mielőtt Warring formaszerű ajánlatát megtette volna, mely csakis november 1-én következett be, a vonalat berendezte és a költ­ségvetést átdolgozta. Áll tehát az, hogy míg egyfelől Warring ajánlata megtételére felszólíttatott, addig másfelől a minisztérium részéről egyidejűleg a költségszámí­tások eszközöltettek. Ezt bizonyítja az együttes jelentés­e­­k mel­lékletét képező 1868. november 3-án felvett jegy­zőkönyv első pontja is, melyben m­ondatik, hogy Fock miniszteri tanácsos úr előmutatta azon szá­mításokat, melyek a közi. minisztérium részéről az erdélyi vasút hálózatra nézve tétettek. Félreértésen alapul végre Hollán képviselő úrnak azon értelmezése, mintha az együttes jelentés 5. lapján az mondatnék, hogy a miniszter csak vé­letlenül jutott a párisi szerződés és a bordereau regulateur tudomására. Figyelemmel átolvassa a hivat­ott jelentés 4- dik és 5-dik lapján e tárgyban mondottakat, felis­merhető, hogy egyenesen az áll ott, miszerint már­czius 20-án úgy a párisi szerződés, mint a borde­reau regulateur az igazgatótanács ülése jegyző­könyvének kíséretében felterjesztetett a minisztérium­hoz, mely a megelőző év dec­ember 16. és 17-én kötött szerződésnek tudomására csak ekkor, tehát márczius 20-án és nem előbb jutott. Hivatva éreztem magamat ezt a közm­­és­közi­ minisztérium azon tisztviselői igazolására elmondani, kik a hivatali együttes jelentés szerkesztését emlé­kezetükkel elősegítették. Czigl János olvassa a keleti vasút igazgatóta­nácsának nyilatkozatát, a­melyre holnap vissza­fogunk térni... Ribáry Sándor miniszteri tanácsos a köz­lekedési minisztériumban a hozzá intézett követ­kező kérdésre : „mily alapon jutott a kormány azon meggyőződésre, hogy Waring testvérek is­mert jónevű és a legnagyobb garantiát biztosító czég?“ azt feleli, hogy midőn a nagyvárad-ko­­loszvári vonal engedélyezési tárgyalása alkalmával a többi versenyző között a Waring czímű czég neve is előfordult, akkor a bizottság elnöke, Hol­lán Ernő, mint különösen kedvező körülményt je­lezte azt, hogy egy oly jó nevű és tetemes pénz­erőkkel szövetkezett vállalkozó mint Waring a magyarországi vállalatokr­a nézve nyereség. Rendes János osztálytanácsos a pénzügymi­nisztériumban. Ugyanerre a kérdésre azt feleli, hogy midőn a nagyvárad-koloszvári vasútvonal en­gedélyezésére beérkezett ajánlatok felbontottak, a bizottság elnöke Hollán Ernő azon közlést tette a bizottságnak, hogy Waring elsőrendű európai ház és a legnagyobb biztosítékot nyújtó. Az akkori államtitkárn­k ezen közlése belejött a jegyző­könyvbe, a­nélkül, hogy megemlítve volna a kútfő, a­melyből a bizottság ezen tudomását merítette. Ezután felolvastatnak az írásban beérkezett nyilatkozatok. Hideghéthy Antal nyilakozata így szól: A hozzám intézett következő kérdésre: „Mily alapon jutott a kormány azon meg­győződésre, hogy Waring testvérek ismert jó nevű és a legnagyobb garantiát biztosító c­ég­el van szerencsém következőleg válaszolhatni. Azon bizottsághoz, mely a keleti vasút épí­tésére teendő ajánlatokat elfogadandó volt, a m. k. földművelési minisztérium részéről én voltam ki­­küldve. A bizottság Hollán Ernő akkori államtitkár elnöklete alatt volt a m. k. közlekedési minisztéri­umban alakítva. E bizottságban 3 ajánlat lett felolvasva; az i-ső mint emlékrem 52,000, a­k-ik 56,000 forint­nyi állambiztosítást kívánt mértföldenkint az egész keleti vasút vonalaira, s mind a kettő még bizo­nyos feltételeket kötött ajánlatához. A 3 ik 39.000 frt állambiztosítás mellett ajánlkozott a nagyvárad­kolozsvári vonal kiépítésére és pedig feltétlenül. E feltűnően kedvező ajánlat­tevője Waring volt. Azon kérdésünkre, ki legyen Waring ? a bi­zottság elnöke ama határozott nyilatkozattal nyug­tatott meg, hogy „Waring testvérek a legjobb nevű és hitelű c­ég, mely Orosz­országban is nagy vasutakat épített.“ Ebből áll mindaz, a­miről a keleti vasút ügyében tudomásom van. Miképen jutott a bizottság elnöke, mint az illető kormánynak akkor kiváló és vezető tagja a kifejezett meggyőződésre, azt én nem tudom, de maga Hollán úr kétség kívül felvilágosítandja. Weninger Vincze nyilatkozata így szól : A hozzám intézett kérdés következőleg hang­zik : Mily alapon jutott a kormány azon meggyő­ződésre, hogy Waring testvérek ismert jó nevű és a legnagyobb garantiát biztosító cz­ég ? Válaszom: Nincs tudomásom arról, hogy W­arring czég megbízhatósága tekintetében ki és mi módon tudakozódott a külföldön, és hogy mily értesítések jöttek ez iránt a kormányhoz. Meg kell jegyeznem, hogy a­mint emlékszem, a kormány ré­széről külön bizottság volt a vasúti tárgyalások és előmunkálatok vitelével megbízva. E bizottság tagjai sorában a pénzügyi, közlekedési és keres­kedelmi minisztériumok államtitkárai foglaltak he­lyet, a tisztelettel alólírott nem volt e bizottság tagja. Egy alkalommal a pénzügyminisztérium ál­lamtitkára, boldogult Granzenstein, betegség által gátolva lévén a bizottságillésben megjelenni, fel­kért, helyette azon Illésben, a­melynek jegyző­könyve a 1. bizottság előtt van, megjelenni. Az ülés tárgya a szóban lévő vasútra vonatkozó ajánlatok felbontása volt. Nem emlékszem többé a tárgyalás minden részletére, azonban, — ha emlékezetem nem csal — úgy tudom, hogy épen a közlekedési minisztérium képviselői által lett kiemelve, miszerint Warring a vasúti építészet te­rén ismert és nagymérvű vállalkozó. Mily positív értesülés szolgált e nyilatkozat és a későbbi oda­ítélés alapjául, arról tudomásom nincs. Thom­men Achillesnek német nyelven be­adott nagyterjedelmű nyilatkozatára holnap fo­gunk visszatérni. A dunamelléki egyh. kerület közgyűlése. Budapest jun. l.A legközelebbi ülés jegyző­­könyvének egyes pontjai felolvastatván— és hitelesít­tetvén, két— a mai 30. ülésen még jelen nem lehetett tanácsbiró tette le a hivatalos esküt. Azután a lelkészvizsgáló bizottság jelentése olvastatott fel, mely szerint a vizsgát tevők mindnyája elegendő képességüeknek találtattak, s csak is egy tantárgy­ban voltak ketten közülök gyengék. —Ugyancsak olvastatott még a múlt évben egy esetre kineve­zett vizsgáló bizottság jelentése, melyből megértet­tük, hogy egy r. kath. felszentelt pap Draskovich Zsigmond áttérvén jelentkezett a vizsgára, ki azon­ban csak néhány tantárgyból tett vizsgát. A vallás és köztatási minisztériumtól leérke­zett rendeletek és intézkedések hosszú sora követ­kezett; megemlítjük, hogy a katonai hatósághoz beküldetni kívánt anyakönyvi adatok egyöntetű kiállításának könnyebb eszközlése végett rovatos minták küldettek le német szöveggel.­­ Ezen német szövegű rovatos mintaivek természete­sen visszaküldetni határoztatak azon kijelentéssel, hogy ha az illető helyről magyar szövegű rovatos táblákat kapnak a lelkészi hivatalok, azokat kész­séggel fogják betölteni, és illető helyeikre el­küldeni.

Next