Ellenőr, 1874. június (6. évfolyam, 149-176. szám)
1874-06-02 / 150. szám
következő czikkek állapíttattak meg, mint olyanok, amelyeknek kereskedelmi helyzete iránt szakemberek kihallgatandók, n. m. : gabona, liszt, gyapjú, szilva, dohány, olaj, bor, sertés, zsír és szalonna, marha, bőr, szesz, fa, vas, kőszén, ruházat és kézműszet. A szakemberekhez intézendő kérdéseket ezek állapíttattak meg: 1) Milyenek az állapotok az ön által képviselt kereskedelmi czikkben? 2) Azon esetben, ha pangás jelentetik, mely körülményeknek tulajdonítja ön a pangást? 3) Lehetne-e czélszerű intézkedések által az illető czikkben való kereskedelmet támogatni, s ha igen, mily eszközöket tart ön erre alkalmasoknak ? Az egyes kereskedelmi ágakra a következők jelöltettek ki mint megkérdezendő szakemberek: Gabonára: Strasser Alajos és Mauthner a magyar általános hitelbank áruosztályának főnöke. — Lisztre : Doswald és Ullman József. — Gyapjúra: Beimel és Hercz czég és Salm. — Szilvára : Beimel és Hercz és Rebly. -- Dohányra: Schossberger S. W és fiai czég, Herczog Péter és, Kohen I. I. — Olajra: Schossberger czég ésSchanzer. — Borra: Jalics és Szarvasy Sándor. — Sertés, zsir, és szalonnára: Ludwig János és Pfeifer Mátyás. — Marhakereskedésre : a vásári felügyelőség által kijelölendő két egyén. — Bőrre: Riesz, Fischer és Machlup. — Szeszre : Leipziger, Krausz Lajos és Schossberger czég. — Fára: Neuschlosz Miksa, Kempner és Adler czég. — Vasra: Roneiser és Mechwart. — Kőszénre: Feldmann és Löwy. — Ruházatra : Küszler, Hirsch Jakab czég, Krausz és Lackenbacher czég. (lábbelire). — Kézműve : Müller és Kunz József. — Szállítási üzletre: Häufler, Scheider és Deutsch czég. Az elnök intézkedni fog, hogy a kijelöltek a kérdéseket és a meghívást jókor megkapják. Az első kihallgatás szerdán d. e. 10 órakor fog kezdődni s kiterjed a gabonára, lisztre, a szállítási üzletekre és a kőszénre. A második kihallgatás pénteken d. u. 5 órakor tartatik és a sertés, szalonna, zsír, marha, szilva s gyapjukereskedéssel fog foglalkozni. A keleti vasút ügye a vasúti és pénzügyi együttes bizottságok előtt, Budapest, június 1-jén. Elnökök: Csengery Antal és Korizmis László. Jegyzők : Széll Kálmán és Szentpály Jenő. Csengery Antal elnök délutáni 5 órakor megnyitván az ülést jelenti, hogy a keleti vasút igazgatótanácsa azon kérdésekre adandó feleletek előterjesztésével, amelyekre a múltkor nem válaszolt, Czigl János titkárt bízta meg. Korizmis László elnök előterjeszti Thommen Achillesnek írásban beküldött nyilatkozatát. A bizottság ezután meghallgatja Kerkapoly Károly és Tisza Lajos volt miniszterek nyilatkozatait. Kerkapoly Károly : Legyen szabad mindenek előtt sajnálatomat fejezni ki a fölött, hogy a 1. bizottság első ízben hozzám intézett felhívásának, annak későn vétele folytán, meg nem felelhettem. A hozzám intézett kérdések elseje a 18. alatti így hangzik: ,,Ha látta a kormány a keleti vasút bonyodalmait, miért nem jelentette ki azonnal a törvényhozásnak, s mi indok vezérelte a kormányt, hogy először 1 2 millió, utóbb még több előleg megadását saját felelősségére elvállalja.“ E kérdés első felére nekem sem lehet más válaszom, mint az, melyet arra Gorove István volt közlekedési miniszter úr adott. Annak ismétlésével a 1. bizottság türelmét fárasztani nem kívánván, a kérdés e részére az általa adott választ részemről is magamévá teszem. A kérdés második felére válaszom a következő : A kormány megbízásánál fogva kötelezve érezte magát gondoskodni, hogy a keleti vasút kiépítését elrendelő törvény végrehajtassák, s a vasút az engedélyokmány határozmányainak megfelelően kiépíttessék. E kötelesség érzete volt a kormány magatartásába nézve határozó ezen egész ügyben. E mellett azonban a kormány nem felejti, hogy a vasút kiépítésének, tehát az erre szükséges összegek megszerzésének joga és kötelessége is, mindaddig míg fennáll, a társulatnak, illetőleg a társulat orgánumának, vagy orgánumainak joga és kötelessége. Miután az igazgatótanács s maga a társulat is érezte e kötelességet, s annak a megnehezült viszonyok közt is megfelelni kívánt, a kormány sem hivatottnak, sem jogosultnak nem érezhette magát arra, hogy a helyett akár határozzon, akár cselekedjék. S ha az igazgatótanács kívánsága a nehéz viszonyok közt egyszer-másszor tulajdonkép ilyesmire irányult, s a kormánynak többször kijelentett segédkezési készségét ide magyarázta, várakozásában mindig csalatkozott. Innen panaszai a képviselőházhoz intézett előterjesztésében, illetőleg kérvényében. Ellenben minél nehezebbé vált a társulat helyzete, s így minél nehezebbé sőt veszélyesebbé lön a pályának kellőképen kiépülése, annál inkább hivatva kelle a kormánynak magát éreznie arra, hogy segítse a társulatot, illetőleg annak igazgatótanácsát cselekvése közben, tőle lehetően gyámolitsa azt mindabban, mit az a pálya kiépítés érdekében megtenni jónak s czélszerünek látott, feltévén, hogy az a czélba vett lépésével jogkörén belől maradott és az állam érdekét nem veszélyeztette, — így attól sem volt szabad visszarettennie, hogy az építés folytonosságát, végszükség esetén, állami előlegek nyújtásával is biztosítsa, feltévén, hogy ezt az előlegezett pénzek kockáztatása nélkül teheti. Hogy az előlegezés szüksége az 1872. évi márczius végével beállt, az a 1. bizottság előtt úgy a kormány, mint az igazgatótanács előterjesztéséből ismeretes. A kormány előterjesztéséből kitűnik az is, hogy a társulatnak adott államelőlegek kellő biztosítékra, illetőleg fedezetre adattak. Fedezve volt azokból egy millió frt. a társulatnak a kormány birtokában volt hason összegű biztosítékával, fél millióért pedig azon több teljesítmények értékével, melyeket a közlekedési minisztérium már akkor elismert. A további előlegek pedig részint csak annak határozott kijelentése mellett adattak, hogy meg nem térítés esetén azok a biztosított jövedelem azon részéből lesznek kamatoztatva s illetőleg törlesztve, mely a pálya megnyíltával a részvényesek javára esnék, részint csak akkor, midőn a társulat közgyűlése jogérvényes határozattal fölhatalmazást adott arra, hogy az építésre szükséges összegek a részvényesek terhére szereztessenek be, s hogy a fölveendő pénzek biztosítékául a vasút biztosított jövedelmének azon része leköttessék, mely az elsőbbségi kötvények kamatoztatásán s törlesztési hányadán túl a részvényesek javára fen marad. Az említett kikötés mellett adott államelőlegek az e felhatalmazás alapján fölvett kölcsönből esetleg visszatéríttettek. Ily fedezet, illetőleg biztosíték mellett az előlegezésért inkább vélt a kormány felelősséget vállalhatni, mint azon bajok és károkért, melyek az építés fenakadásával együtt jártak s okvetlenül bekövetkeztek volna, ha a kormány szeme előtt mindenekfölött a felelősség kerülése állott volna. Az ezen esetre beállandott bajok és károk részletezését itt csak azért mellőzöm, mivel az előttem nyilatkozottak épen úgy, mint a kormány és az igazgatótanács előterjesztései is azt már kellőleg megtevék. A hozzám intézett kérdések másodika, a 20. alatti, így szól: „Waring eltávozása után a munkakimutatásokat s más kiadásokat a kormány maga fizette; miként lehetett a kormánynak az igazgatótanács mellett ily terhet elvállalni, s ha vállalt miként hagyhatta meg az igazgatótanácsot?“ E kérdésre válaszom az, hogy a munkakimutatásokat s más kiadásokat Waring eltávozása után is csak annyiban fizette maga a kormány, amennyiben azokra állami előlegek fordíttattak. Elvállalta pedig a kormány e terhet azért, hogy kételyen kivül helyeztessék azon tény, mely szerint az állami pénzek a vállalatba be lenek fektetve s igy annak javára váltak. E ténynek minden kétségen kivül helyezését a kormány kötelességének ismerte azon nagy horderőnél fogva, melylyel az esetleg jogi szempontból birhat. Az igazgatótanácsot pedig mindamellett is meghagyta, hogy mást ne említsek, már csak azért is, hogy ennek közreműködése meg az iránt zárjon ki a társulat részéről támasztható minden kételyt, vájjon szükségesek voltak-e mindazon teljesítmények, melyek az állami pénzekkel megfizetve lőnek, s vajjon nem fizettettek-e azok túl magasan? Azt gondolom, hogy ez az állam érdekében történt. A 22. alatti kérdés a következő: „A kormány a 15.200.000 frtnyi kölcsönön felül a még netán szükséges építésre előlegeket biztosít, de csupán a törvényben 3.799.837 frt 50 kvnyi garantírozott kamatösszeg erejéig. Hogy értelmezi a kormány ezen kamatösszeget? Ugye, hogy ezen összegből 1.592.772 frt most már nem a részvényeket, hanem a másod sorozatú elsőbbségi kötvények birtokosait illeti ?“ E kérdésre van szerencsém válaszolni, hogy az említett biztosítás nyújtásakor a kormány úgy fogta föl a dolgot, hogy a keleti vasut részére biztosított egész összeg a részvényesek egyetemét, vagyis a társulatot illeti. A társulat ezen joga az állammal szemben annak idején telekkönyvezendő is lesz. A társulatot illető ezen egész összegből azonban s/8 rész le vön kötve az első kibocsátású elsőbbségi kötvények birtokosainak, kiknek ehhez való joguk annak idején fölülkeblezés útján lesz biztosítandó, szemben a részvényekkel. A kormány fölfogása szerint ugyanezen eset állott be a 2 cd sorozatú elsőbbségi kötvények kibocsátásakor ezekre nézve is, csupán azon különbséggel, hogy ezek birtokosainak joga csak második helyen volt bekeblezhető. A 23. alatti kérdés így szól: „Midőn a kölcsön köttetett, az illető okmányokban húsz millióért másodsorozatú kötvények eladásáról van szó, ha bizonyos határnapig ellenkező nyilatkozat nem történik. Van-e ily lemondó nyilatkozat, és ha nincs, miért nem kívánta a kormány ezen eladást fentartani?“ E kérdés az igazgatótanácsnak is létezvén, reá ez kellőkép megfelelt. Az általa előadottakhoz én csak azt adhatom, hogy a kérdéses kötvények a társulat tulajdona, az azokra fölvett pénz a társulat adóssága lévén, nem a kormányt, hanem a társulat igazgatóságát illette meg határozni a fölött, váljon jónak, a társulat érdekében fekvőnek találja-e élni a visszavásárlásnak részére fentartott jogával. Az igazgatótanács jónak látta azt. Azon okok, melyek az igazgatótanácsot arra bírták, hogy e joggal éljen, természetesen elég súlylyal bírtak a kormány irányában meg arra, hogy az igazgatótanácsot e szándékában gátolni ne akarta legyen, még ha ehhez kétségtelen joggal bírt volna is. S e tekintetben nem a visszavásárlott kötvények újraértékesítéséből várható előny volt mérvadó a kormányra nézve, mert hisz az egyebek közt a törvényhozás előre nem ismerhetett elhatározásának mivoltától függött, s így nagyon is problematicus volt. De igenis mérvadó volt az igazgatótanács által oly hiven rajzolt amaz óriási veszély, mi azon több mint valószínű esetben okvetlenül bekövetkezett volna, ha a consortium fentartott jogánál fogva annak idején bejelenti, hogy nem tartja meg a kötvényeket. E kérdésre válaszomat ezzel tulajdonkép be is fejezhetném. Engedje mégis a. bizottság, hogy reflektálhassak pár szóval azokra, miket az igazgatótanács e pontra vonatkozólag a képviselőházhoz beadott előterjesztésében panaszolva előadott. Kérdéses előterjesztésében azt mondja az igazgatótanács, hogy a közlekedési miniszternek 1873. márczius 6-áról kelt értesítése s a tőlem azon hó 28-án vett leirat után nem volt vakmerőség, ha azon reményt táplálta, hogy a hitelező consortiumnak ama leiratommal közlött ajánlatát oly időben terjesztendjük a törvényhozás elé, hogy annak sorsa fölött még ideje korán tájékozva lesz arra, hogy a június 18-ára összehívott közgyűlés elé a vállalat végleges rendezése kérdésében pozitív javaslatokkal járulhasson. A 1. bizottság ismeri a keleti vasút történetét s ügyének akkori állását; tudja mily munkát a minisztériumok halasztást nem tűrő egyéb teendői mellett, mely időt kívánt az arra vonatkozó előterjesztésnek épen ?, delegációknak is ülésezése és pedig Bécsben ülésezése alatt elkészítése; tudja mennyi időt feltételez annak alapos tárgyalása s így megítélheti, mennyire volt jogosult az igazgatótanácsnak ama várakozása és hite. Ugyanazon előterjesztésében azt is panaszolja az igazgatótanács, hogy a képviselőházhoz múlt évi június folyamában benyújtott kormányjelentésből meglepetéssel kellett látnia, hogy a kormány egy, a vele korábban közlöttnél sokkal kedvezőtlenebb tervet javasolt elfogadásra a képviselőháznak. Azt gondolom, hogy szervben az időközben beállott válsággal, szemben azon hovatovább annál inkább láthatóvá vált ténynyel, hogy a társulat terhei sokkal magasabbra fognak rugói az egyelőre fölvett 15.200.000, illetőleg 16.200,000 írtnál, inkább az tűnhetett volna föl meglepőnek, éspedig az előtt, aki eredményt akart, igen kellemetlenül meglepőnek, ha a kormány a körülé történők előtt szemet hunyva, tántoríthatlanul megmaradt volna azon tervnél, amelynek föltételei időközben elenyésztek s a melyről az igazgatótanács előterjesztésében maga mondja, hogy keresztülvitelét már csak a múlt évi május 7-én beállt tőzsdeválság is lehetlenné tette. A 24. alatti kérdés így szól: „A társulati értékek a kormány előterjesztésében, a pótjelentésben csakk 52.074,635 frtra vannak téve, holott a részvényeket 64, az elsőbbségi kötvényeket 74°/0- kal számítva az 52.523450 frt, s maga az igazgatótancs is így számítja : miért teszi a kormány az értéket kevesebbre?“ Azért, mivel a kormány jelentésében a tettleg befolyt összegről van szó, ami pedig a kérdésben foglalt számítás helyességének daczára sem nagyobb a kormány által nevezettnél. A dolog következőleg áll. A párisi szerződés kiegészítő részét képező bordereau regulateur értelmében a részvények névértéke utáni 128 írtnak beszolgáltatása Waringot terhelé. Méltóztatik tudni, hogy a bordereau regulateur kérdéses pontja Waring az angloosztrák bank s az igazgatótanács által is úgy értelmeztetek, hogy az említett 128 frt papírban értendő Ennek folytán az első befizetéskor befolyt 80 ezüst frtból csak 69 frt 80 kr papírban íratott a társulat javára, azon föltevésben, hogy az akkor még bekövetelendőnek maradt 48 ezüst frt 58 frt 20 krt papírban ér, tehát annyit, amennyi kívántatik arra, hogy a társulatnak javára irt 69 frt 80 kr a szerződésileg megállapított 128 frtra kiegészíttessék. E föltevés egészen helyes azon esetre, ha az agio az akkor még be nem fizetett 48 frt bekivonása idején is 21 frt 25 kr lesz 100 frt után. Azon esetre, ha az addig alább szállana, a beálló hiányt az anglo-osztrák bank ígérte pótolni, ígérte azt, mivel irányában még Waring volt arra kötelezve. De mivel az igazgatótanács Waringot időközben minden kötelezettség alól feloldotta, ő a kérdéses pótlást, bár annak szüksége beállott, nem teljesítette, minek folytán nem teljesítette azt az angol-osztrák bank sem. Az igazgatótanács Waringgal kiegyezése alkalmával a részvényenként akkor még kináitott 48 ezüst ftot elfogadta 58 frt 20 kr. értékben papirpénzben. Tehetni vélte ezt, mivel azon kiegyezés idején az agró 25 krral még fölülállt azon magasságon, mely amaz összegnek megfelelő. Ha magas állása a befizetés idejéig fenmarad vagy még emelkedik, úgy a társulat nyer; az ellenkező következvénye, a társulat kárára állt be különbözet, melyet az igazgatótanács a képviselőházhoz beadott előterjesztésében körülbelül 435.000 frtra számít. Ehhez járul, hogy, mint ugyanezen előterjesztés mondja, 226 részvényre a 2-ik, 228 ra pedig a harmadik befizetés nem teljesittetett s igy 454 darab részvény a társulat javára amortizáltnak jön kijelentve. A 25. alatt méltóztatik kérdezni, ha volt-e arra tekintet, midőn a kamatgarantia utalványoztatok a társulatnak, hogy a törlesztési hányad csak akkor adatik, ha az egész pálya megnyílt? E kérdésre van szerencsém válaszolni, hogy a kormány képviselője már az albizottság előtt kijelente, miként törlesztési hányad fejében a társulat által előleg nem kérelmeztetvén, az nem is adatott. Tisza Lajos: Az állandó vasúti és pénzügyi együttes bizottságok igen tisztelt elnökeinek ápr. hó 28-kán kelt hivatalos levelét, melyben felhívnak, hogy a keleti vasút ügyében a mellékelve közlött kérdésekre felvilágosításaim megadása végett az együttes bizottságok f. évi május hó 12-én tartandó ülésében jelenjek meg, máj. hó 15-én vettem Florenczben, hová a rosz időjárás következtében csak később érkeztem, mint eredetileg terveztem. Ha a meghívó levél idejében jut kezeim közé, siettem volna a meghívásnak eleget tenni, habár indokoltnak látszik nekem azon feltevésem, hogy midőn a képviselőház által számomra egészségi szempontból két havi szabadságidő engedélyeztetett, ezen idő letelte előtt a képviselőház bizottsága által jelenlétem nem fog igénybe vétetni. Ezt bizonyos, mint hallom távollétem alatt a sajtóban is kifejezést nyert insinuatiókkal szemben nem véltem elhallgathatónak. És miután már ez alkalomból szólok a keleti vasút tárgyában, felhasználom ezt, hogy általánosságban kifejezést adjak azon szempontnak, mely engem minden lépésnél, melyet a keleti vasút ügyében tettem, vezérelt. Midőn 1871. június utolsó napjaiban a minisztérium vezetését átvettem, a keleti vasút helyzete az igazgatótanácsnak a közgyűlés elé terjesztett jelentése szerint a következő volt: A társulat és Waring közt létezett minden jogviszony megszűnt, Waring minden kötelezettség alól fel volt mentve, s a társulati vonalak építését az igazgatótanács a társulat saját közvetlen számlájára vezette. A társulati tőkéből rendelkezésére állott még 14.719,477 frt 40 kr. A 80 mérföld hosszú vonalból pedig a forgalomnak átadva csak a 20 mfd hosszú n.váradkolozsvári vonalrész volt. És daczára ezen aggályos helyzetnek erősen feltettem magamban és el voltam határozva mindent elkövetni, hogy a keleti vasút az engedélyokmányban meghatározott vonalon és modorban quand méme kiépíttessék, hogy tehát a már akkoráig is igen késett építés erélylyel és megszakítás nélkül folytattassék. Vezérelt ebben engem első helyen hivatalos kötelesség érzetem, miután a törvény végrehajtása felett őrködni s azt elősegíteni — volt hivatásom, de vezérelt és talán fokozta erélyemet azon meggyőződés, mely annak idején a törvényhozást magát a törvény megalkotására indította, hogy e vonal létrejöttének kiváló politikai, kulturális és honvédelmi fontossága van. Ki volt tehát előttem tűzve a czél, melyet el akartam érni. E végből nekem minden eszköz, mely a törvénybe nem ütközött, mely az állam ellenében jogérvényes követelés támasztására alapos indokul nem szolgálhatott, a helyzet nehézsége közepette elfogadhatónak látszott. Sok kitartás, szívósság és bátorságra volt szükségem — de mehettem ezt azon meggyőződésből, hogy a kormány akkor sérti vala meg hivatalos kötelességét, ha azon indokból, hogy a beállott rendkívüli körülmények közt magától minden felelősséget elhárítson, kislelkűen meg hagyta volna hiúsulni a törvényhozás magas intenzióit. A dolog természetes rendje szerint első teendőm volt az engedélyes társulat irányában hivatalos befolyásomat a mérlegbe venni, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasználjon kötelezettsége pontos teljesítésére. Midőn pedig beláttam, hogy eljutott a társulat oda, miszerint a még szükséges építési tőkét a maga erején többé beszerezni képtelen, igyekeztem e végre a kormány tekintélyével segítségére jönni, sőt az összes kormány beleegyezésével az állampénztárból előlegeket is utalványoztam ki az építés folytatására — gondosan megválasztatván a módok és feltételek, melyek által a kincstár érdeke fedezetét találja. De a társulatnak és részvényeseknek érdeke is azt hozta magával, hogy a pálya kiépüljön, még az általuk hozott áldozatok árán is , mert különben soha sem lépnek vala a kamatbiztosítás előnyeibe és annál fogva rövid idő múlva már az első tőke beszerzésére kötött kölcsön, azaz az elsőbbségi kötvények kamatait sem lettek volna képesek fizetni. Hogy általában a részvényesek érdeke sem kerülte el a kormány figyelmét, bizonyítja azt azon több rendbeli egyezkedési kísérlet, mely a keleti vasútnak más vonalakkal fusionálása, kiegészítése, s részvényeknek kiváltása iránt, úgy egyes társulatok, mint pénzintézetekkel a kormány részéről, természetesen a társulati közgyűlés elvagy el nem fogadásának fentartásával, folyton folytattatok, s melyek egyikének alapján a törvényhozás elé törvényjavaslat is terjesztetett. E javaslat egyik célja épen az volt, a részvényeseket lehetőleg segíteni. A szónok már most áttér a hozzá intézett egyes kérdésekre. Arra, miért nem lett az engedély a kormány által elenyészettnek nyilvánítva, hivatkozik a kormány által mondottakra. Különben is a megnyitás határideje már elmúlt, midőn átvette a minisztérium vezetését. Furcsa lett volna akkor föllépnie a társulat ellen, mikor éppen építőképesebbé lett az által, hogy a bajokat okozó fővállalkozójától megszabadult. Kiterjeszkedik arra, hogy az 1.500.000 és később még több előleg mi okon adatott a társulatnak. Utal az együttes jelentés 13, 14, 15, 16, 17. és 18. lapjaira, ahol mindez részletesen van előadva és ahol azon módozatok is fölsoroltatnak, melyek által az államkincstár fedezete biztosíttatott. Arra a kérdésre, miért eszközöltette a fizetéseket a kormány saját közege által, s hagyta meg ugyanakkor az igazgatótanácsot is, azt feleli, hogy midőn a kormány egyfelől biztosítani akarta magát, hogy a saját felelősségére előlegezett pénzek csakis a pálya kiépítése szempontjából legszükségesebb kiadásokra fordíthatnak, másfelől a társulattal szemben szüksége volt arra, hogy ezen kiadásokat az igazgatótanácsosok ellenjegyezzék. Különben is az igazgatótanácsnak megszüntetése csakis az engedélyokmány megszűntnek nyilvánítása által lett volna elérhető; aminek pedig hogy mily káros következései lettek volna az államra és társulatra nézve, több ízben előadatott. Mindez egyébiránt az együttes jelentés 17. lapján olvasható. Arra a kérdésre, hogyan egyezhetett bele a kormány, hogy a társulat másod sorozatú elsőbbségi kötvényeket bocsásson ki, holott ez az engedélyokmány 21. szakaszával ellenkezik, azt válaszolja, hogy azon szakaszszal általában nem ellenkezik, hogy a társulat az állam iránt vállalt kötelezettségeinek teljesíthetése szempontjából saját vagyonát biztosítékul lekötvén, magának bizonyos pénzügyi művelet által ujjabb tőkét szerezzen. Kifejti továbbá, hogy ez, mennyire kötelessége volt a társulatnak úgy maga, mint a prioritások tulajdonosai, valamint az állam iránt; csak az esetben, ha az eredeti elsőbbségi kötvények száma szándékoltatott volna ama kötvények birtokosainak praejudiciumával szaporíttatni, kellett volna a kormánynak vétójával közbelépni, mert ez az engedélyokmányba ütközött volna. De hogy az eredeti prioritások birtokosai által szerzett elsőbbségi jognak épségben maradása és fentartása mellett mily czímet ad a társulat azon értékpapíroknak, melyeket a fenemlített elsőbbségi kötvények fedezete által igénybe nem vett vagyona fennmaradó részének terhére bocsát ki, az a kormányra nézve közömbös kellett, hogy legyen, sőt kétes lett-e volna joga a kormánynak ebbe avatkozni. Hogy mikép magyarázta a kormány a társulatnak a második kibocsátású prioritások birtokosaival szemben a kamatbiztosítási összeghez való jogosultságát, annak ma már a magyar keleti vasút függő adósságainak rendezéséről 1874. évi február havában hozott törvény után gyakorlati értéke alig volna. Egyébiránt a kormány úgy fogta fel a dolgot, hogy az állam engedélyokmányszerüleg kötelezve van a társulattal szemben a vonaloknak forgalomba tétele után 3.799,851 frt 50 kr. tiszta bevételt biztosítani, a társulattal szemben pedig hitelezőinek álljon azon joga , ezen jövedelemből a sciennitás szerint az általuk nyújtott kölcsön szerződésszerű kamatait követelni. Azon kérdést illetőleg, miért engedte meg a kormány, hogy a társulat a bankkonsortiummal szemben a szerződésben számára föntartott visszaváltási joggal éljen, hivatkozik ugyanazon indokokra, melyeket az igazgató tanács a hozzá intézett 58. kérdésre adott feleletében előadott. A kormány nem igazolhatta volna ellenkező eljárás esetben makacsságát, ha az igazgatótanács előadásában érintett károk ezen visszaváltási joggal nem élés folytán az államra és a társulatra bekövetkeztek volna. Miután tehát a társulat gyakorolta visszaváltási jogát, a bankkonsortiumnak a szerződésből kifolyólag nem is volt alkalma visszautasítás vagy vissza nem utasítás iránt nyilatkozni. Azon kérdésre, honnan van, hogy a minisztériumnak kiszámítása a társulat építési tőkéjét illetőleg elüt az igazgató tanács kiszámításától, a köziminiszter képviselője Zachorszky kimerítőleg válaszolt. Ugyanis számokkal kimutatta, hogy a Waringgal kötött végegyesség folytán az ezüst átkelet körül fölmerülő különbözet a társulat javára vagy terhére szolgálván ennek következtében a közi.minisztérium kiszámítása helyes. Azon kérdésre hogyan történhetett, hogy az engedélyokmányba becsúszott nyomtatási vagy leírási hibák kijavítása hat hónapot vett igénybe, nem érzi magát hivatottnak válaszolni, mivel ez nem az ő minisztersége korába esik. Ami a társulatnak ennek fejében nyújtandó kárpótlás kiszámítását illeti, ezt az építészeti igazgatóság a következő elvek szerint számította ki: az 5.9/10 mértföld hosszú vonal effectiv építési költsége vétetvén föl tőkekép a késedelmi idő fele tartamára, ennek 7.6/io°/o a számittatott ki és ez adta az 54,317 frtnyi összeget. A kormány már 1871. szeptember havában megtette az intézkedést, hogy a hidak szabályellenes építése folytán előállott költségkülönbözet az építési alapból az Üzletalap javára kifizettessék. Ezekben igyekeztem — így folytatja — tisztelt bizottság, a hozzám intézett kérdésekre a kívánt felvilágosításokat megadni. Most még tekintve a tárgyalások nyilvános voltát, hivatva érzem magam azon pár megjegyzésre, mely a közmunka és közlekedési és a pénzügyi miniszterek együttes jelentésébe állítólagosan becsúszott tévedésekre tétetett, reflektálni. E jelentésnek azon része, mely a jelenttéstevő miniszterek hivatalbalépte előtti időről szól, természetesen az előiratok, s némely körülményre nézve azok nem létében, a keleti vasút engedélyezésénél befolyt egyének emlékezete után állíttatott össze. Lényegtelen tévedések tehát itt, hol csak emlékezet után készült a dolgozat, csúszhattak be. Ily tévedés lehet az, melyet gr. Lónyay képv. ur a jelentés 2. lapjára nézve kiemel. Ugyanis azt mondja, hogy a pénzügyi miniszter a Waring cég megbízhatósága iránt nyert adatait nem augusztus, hanem október havában szerezte. Tehát nem akkor, midőn a nagyváradkolozsvári, hanem midőn az összes 80 mértföld hosszú keleti vasút engedélyezéséről volt szó. Miután gr. Lónyay ezt mondja, bizonyára úgy is van, de gyakorlati fontossága a dolognak annyi nincs, mert a nagyvárad-kolozsvári vonat a törvényhozás által külön nem engedélyeztetett engedélyokmány tervezet és törvényjavaslat csak november 4-ike után hozattak a törvényhozás elé, ezt pedig dr. Lónyay előadása szerint is megelőzte a pénzügyminiszter által történt adatszerzés. A minisztériúra nem volt azon helyzetben, hogy a dátumokban felmerülhetett ezen tévedés ellenében az okmányokból biztosíthassa magát, miután, mint ez 1873. deczember 6-án a képviselőházban is kijelenteni szerencsém volt, a Waring Brothers és Eckersly czég megbízhatósága iránt írott adatok egy minisztériumnál sem találtattak; az ily közlések rendesen bizalmas jellegűek lévén, az adókhoz nem csatoltattak.Ugyancsak az együttes jelentés Il-ik lapján alább előforduló előadást, miszerint a minisztérium a keleti vasúthálózat, építési költségeit saját közegei által kiszámította, egyúttal felszólítván Warringot ajánlata megtételére, Hollán képviselő úr a bizottságban május 12-én tartott beszédében tévesnek állítja, holott az előadás nem téves, csak hézagos. Kimaradt ugyanis belőle az, amit most Hollán úr előadásából tudunk, hogy Warring, még mielőtt hivatalos ajánlatot tett volna, rövid úton, tehát nem okmányilag alkalmasint már augusztus hónapban a közlekedési minisztérium rendelkezésére adta a Herz Gyula féle terveket, melyekkel kezében Hegyi főmérnök úr szeptember és október hónapokban, tehát még mielőtt Warring formaszerű ajánlatát megtette volna, mely csakis november 1-én következett be, a vonalat berendezte és a költségvetést átdolgozta. Áll tehát az, hogy míg egyfelől Warring ajánlata megtételére felszólíttatott, addig másfelől a minisztérium részéről egyidejűleg a költségszámítások eszközöltettek. Ezt bizonyítja az együttes jelentések mellékletét képező 1868. november 3-án felvett jegyzőkönyv első pontja is, melyben mondatik, hogy Fock miniszteri tanácsos úr előmutatta azon számításokat, melyek a közi. minisztérium részéről az erdélyi vasút hálózatra nézve tétettek. Félreértésen alapul végre Hollán képviselő úrnak azon értelmezése, mintha az együttes jelentés 5. lapján az mondatnék, hogy a miniszter csak véletlenül jutott a párisi szerződés és a bordereau regulateur tudomására. Figyelemmel átolvassa a hivatott jelentés 4- dik és 5-dik lapján e tárgyban mondottakat, felismerhető, hogy egyenesen az áll ott, miszerint márczius 20-án úgy a párisi szerződés, mint a bordereau regulateur az igazgatótanács ülése jegyzőkönyvének kíséretében felterjesztetett a minisztériumhoz, mely a megelőző év december 16. és 17-én kötött szerződésnek tudomására csak ekkor, tehát márczius 20-án és nem előbb jutott. Hivatva éreztem magamat ezt a közmésközi minisztérium azon tisztviselői igazolására elmondani, kik a hivatali együttes jelentés szerkesztését emlékezetükkel elősegítették. Czigl János olvassa a keleti vasút igazgatótanácsának nyilatkozatát, amelyre holnap visszafogunk térni... Ribáry Sándor miniszteri tanácsos a közlekedési minisztériumban a hozzá intézett következő kérdésre : „mily alapon jutott a kormány azon meggyőződésre, hogy Waring testvérek ismert jónevű és a legnagyobb garantiát biztosító czég?“ azt feleli, hogy midőn a nagyvárad-koloszvári vonal engedélyezési tárgyalása alkalmával a többi versenyző között a Waring czímű czég neve is előfordult, akkor a bizottság elnöke, Hollán Ernő, mint különösen kedvező körülményt jelezte azt, hogy egy oly jó nevű és tetemes pénzerőkkel szövetkezett vállalkozó mint Waring a magyarországi vállalatokra nézve nyereség. Rendes János osztálytanácsos a pénzügyminisztériumban. Ugyanerre a kérdésre azt feleli, hogy midőn a nagyvárad-koloszvári vasútvonal engedélyezésére beérkezett ajánlatok felbontottak, a bizottság elnöke Hollán Ernő azon közlést tette a bizottságnak, hogy Waring elsőrendű európai ház és a legnagyobb biztosítékot nyújtó. Az akkori államtitkárnk ezen közlése belejött a jegyzőkönyvbe, anélkül, hogy megemlítve volna a kútfő, amelyből a bizottság ezen tudomását merítette. Ezután felolvastatnak az írásban beérkezett nyilatkozatok. Hideghéthy Antal nyilakozata így szól: A hozzám intézett következő kérdésre: „Mily alapon jutott a kormány azon meggyőződésre, hogy Waring testvérek ismert jó nevű és a legnagyobb garantiát biztosító cégel van szerencsém következőleg válaszolhatni. Azon bizottsághoz, mely a keleti vasút építésére teendő ajánlatokat elfogadandó volt, a m. k. földművelési minisztérium részéről én voltam kiküldve. A bizottság Hollán Ernő akkori államtitkár elnöklete alatt volt a m. k. közlekedési minisztériumban alakítva. E bizottságban 3 ajánlat lett felolvasva; az i-ső mint emlékrem 52,000, ak-ik 56,000 forintnyi állambiztosítást kívánt mértföldenkint az egész keleti vasút vonalaira, s mind a kettő még bizonyos feltételeket kötött ajánlatához. A 3 ik 39.000 frt állambiztosítás mellett ajánlkozott a nagyváradkolozsvári vonal kiépítésére és pedig feltétlenül. E feltűnően kedvező ajánlattevője Waring volt. Azon kérdésünkre, ki legyen Waring ? a bizottság elnöke ama határozott nyilatkozattal nyugtatott meg, hogy „Waring testvérek a legjobb nevű és hitelű cég, mely Oroszországban is nagy vasutakat épített.“ Ebből áll mindaz, amiről a keleti vasút ügyében tudomásom van. Miképen jutott a bizottság elnöke, mint az illető kormánynak akkor kiváló és vezető tagja a kifejezett meggyőződésre, azt én nem tudom, de maga Hollán úr kétség kívül felvilágosítandja. Weninger Vincze nyilatkozata így szól : A hozzám intézett kérdés következőleg hangzik : Mily alapon jutott a kormány azon meggyőződésre, hogy Waring testvérek ismert jó nevű és a legnagyobb garantiát biztosító czég ? Válaszom: Nincs tudomásom arról, hogy Warring czég megbízhatósága tekintetében ki és mi módon tudakozódott a külföldön, és hogy mily értesítések jöttek ez iránt a kormányhoz. Meg kell jegyeznem, hogy amint emlékszem, a kormány részéről külön bizottság volt a vasúti tárgyalások és előmunkálatok vitelével megbízva. E bizottság tagjai sorában a pénzügyi, közlekedési és kereskedelmi minisztériumok államtitkárai foglaltak helyet, a tisztelettel alólírott nem volt e bizottság tagja. Egy alkalommal a pénzügyminisztérium államtitkára, boldogult Granzenstein, betegség által gátolva lévén a bizottságillésben megjelenni, felkért, helyette azon Illésben, amelynek jegyzőkönyve a 1. bizottság előtt van, megjelenni. Az ülés tárgya a szóban lévő vasútra vonatkozó ajánlatok felbontása volt. Nem emlékszem többé a tárgyalás minden részletére, azonban, — ha emlékezetem nem csal — úgy tudom, hogy épen a közlekedési minisztérium képviselői által lett kiemelve, miszerint Warring a vasúti építészet terén ismert és nagymérvű vállalkozó. Mily positív értesülés szolgált e nyilatkozat és a későbbi odaítélés alapjául, arról tudomásom nincs. Thommen Achillesnek német nyelven beadott nagyterjedelmű nyilatkozatára holnap fogunk visszatérni. A dunamelléki egyh. kerület közgyűlése. Budapest jun. l.A legközelebbi ülés jegyzőkönyvének egyes pontjai felolvastatván— és hitelesíttetvén, két— a mai 30. ülésen még jelen nem lehetett tanácsbiró tette le a hivatalos esküt. Azután a lelkészvizsgáló bizottság jelentése olvastatott fel, mely szerint a vizsgát tevők mindnyája elegendő képességüeknek találtattak, s csak is egy tantárgyban voltak ketten közülök gyengék. —Ugyancsak olvastatott még a múlt évben egy esetre kinevezett vizsgáló bizottság jelentése, melyből megértettük, hogy egy r. kath. felszentelt pap Draskovich Zsigmond áttérvén jelentkezett a vizsgára, ki azonban csak néhány tantárgyból tett vizsgát. A vallás és köztatási minisztériumtól leérkezett rendeletek és intézkedések hosszú sora következett; megemlítjük, hogy a katonai hatósághoz beküldetni kívánt anyakönyvi adatok egyöntetű kiállításának könnyebb eszközlése végett rovatos minták küldettek le német szöveggel. Ezen német szövegű rovatos mintaivek természetesen visszaküldetni határoztatak azon kijelentéssel, hogy ha az illető helyről magyar szövegű rovatos táblákat kapnak a lelkészi hivatalok, azokat készséggel fogják betölteni, és illető helyeikre elküldeni.