Ellenőr, 1874. július (6. évfolyam, 178-208. szám)
1874-07-01 / 178. szám
kötelességüknek tegyenenek eleget, de városuk gyorsabb fejlődését is előmozdítsák, a többit a független magyar kormányuktól várván, miután ezen kormányról fel sem volt tehető, hogy Léva városa hivatását usry kereskedelmi valamint politikai tekintetben fel ne ismerje, és így a város fejlesztését a legerélyesebben ne támogassa. Ámde fájdalom e tekintetben Léva városa mindenkor áldozatkész polgárai csalódtak, minthogy a szép és termékeny Garamvölgyről, valamint annak fővárosáról a mérvadó körök tökéletesen megfeledkeztek, és városunk polgárai a hazánk önállóságának visszanyerte után bekövetkezett új korszaknak csak terheiben részesültek, a míg annak előnyei végkép elmaradtak. Az országban történt drága, és mint ezt a gyakorlat csakhamar tanúsította, czélszerűtlen közlekedési befektetések, piaczunkat a világ piaczától eltávolították, mig más, a világ forgalmától előbb távol fekvő vidékek, ehhez közelebb hozattak, — azonban megmaradt emezeknél az előbbi csekély adó, — mig nálunk a már mostan kétszeresen aránytalan magasságú adó alatt görbedezünk. A törvényszékek szomszédos tót ajkú kis községekbe helyeztettek el, a kilátásba hozott megyei rendezésnél szintén egy kisebb tót ajkú városka jön székhelyül tervezve; az eddig Léván székelő szolgabirói hivatal egy kis mezővárosba tétetett át. És mindez miért? egyedül az oknál fogva, mivel mindenben és mindenütt a személyes érdek jön az országos fölé helyezve. Ha mindezen ferde intézkedésnek az volt a czélja, hogy Léva városa természetes hivatásának eleget tehessen úgy kegyelmes úr, bátran azt lehet mondani, hogy a kitűzött czél fényes eredménynyel eléretett, minthogy a polgárság sújtva a mostoha esztendők és a már elviselhetetlenné vált, aránytalanul magas adó által, elfelejtve, elhanyagolva országos kormányától, már nem képes a közterheknek eleget tenni, miért is kénytelen oda folyamodni, miszerint a magas magy. királyi belbelügyi minisztérium az 1871. XVIII. t. sz. 135. és 136. §§. értelmében Léván a rendezett tanácsot megszüntetni, és városunkat a nagy községek sorába visszahelyezni méltóztassék. Indokul felhozzuk, miszerint a fentebb elmondottak után a rendezett tanácscsal járó áldozat, mely 30 százalék pótlékkal terheli a polgárságot, nem egyéb, mint egy korszerűtlen, s vagyonbeli körülményeinkkel össze nem egyeztethető üres hiúságnak túlságosan magas díja, melyet a polgárok most nem képesek megfizetni, mit is a fent idézett törvény rendelete világos értelme szerint városunk lakosainak azon része, mely a város összes egyenes államadójának nagyobb felét fizeti, aláírásával ezennel bizonyít. Kérésünket megújítva, mély tisztelettel vagyunk stb. Léván, 1874. junius 21. Léva város polgárai. Abaujból. Sajnálom, hogy e lap t. olvasó közönségét megint csak anyagi helyzetünk nyomorúságos voltának ecsetelésével kell untatnom, ahelyett, hogy egyszer már megörvendeztető dolgot is hoznék tudomására. Épen ezért a doctrinairek arra a gondolatra is jöhetnek, hogy mindaz, amit már e lap hasábjain elmondottam, csak hypothesis s elfogultság kifolyása. Ellenükben azonban hivatkozom a gyakorlati életre, s meg vagyok győződve, hogy állításaimra a gyakorlat embere ezúttal is rá mondja az ,amennt s felment az elfogultság vádjától, annyival inkább, mivel soha sem az indokolatlan edhauffirozódás ösztönöz tollhoz nyúlni, hanem a szomorú való, mely folyvást aggasztja a hazafi szivet s aggódó lelket. . . Igenis, a szomorú való! Mert tény, hogy részint a két éven át sajtoló csapás, részint szerencsétlen közgazdasági politikánk folytán oda jutott az ország, hogy míg az iparos s kereskedői osztályt egyre fenyegeti a válság, s egymásután buknak még a solidabb czégek is, gazdáink nagy része pusztulásnak indult és a hallatlan uzsora, hozzá még rövid határidőre szabott kölcsönei következtében már alig elvirított gabnaneműit is elprédálta. Ha ez a prédálási processus csupán Abaújmegyére szorakoznék, és a hitelezési procedúra megdöbbentő feltételeket nem tüntetne fel, közérdekeink szempontjából a dolgot oly veszélyesnek mégsem tartaám. De mikor azt mindenfelől elijesztő vonásokban állítják elénk, ez okból nem csupán a magánérdeket látom veszélyeztetve, de közérdekeinket is. Valóban megdöbbentők a feltételek, ha veszszük, hogy az alsóbb néposztálynál csaknem általános a 100°/0-ás jelzálogos kölcsön; hogy várandó terményeire is ugyanannyi százlóllért, de a fizetési határidő pontos megtartását biztosító 20% bánatpénz kikötésével kaphat csak pénzt, vagy termését ugyanannyi száztéli fölülfizetés mellett már lábon eladni kénytelen, mit aztán learat az uzsora. Nem szükséges ismételnem, hogy e misem a nagy közgazdasági függőségünknek tulajdonítható. Azt azonban nem hallgathatom el, hogy a honosítási törvény e részben is egyre növeli a bajt; ugyannyira, hogy elegendő ez idén 200 frt. tőke a megélhetésre egy olyannak, kinek hazáját s nemzetiségét csakis erszényre képezi, és a humanitás profanizálásával csupán az osztalékhajhászó utilisarianismusban találja minden kedvét. Igenis, a honosítási törvény elodázása növeli e részben is a bajt! Mert ennek következtében máris óriás az olyanok száma, kik alkotmányunk s közszabadságunk aégise alatt a jelzett intenzióval lépték át hazánk határát s avatták fel magukat Magyarország polgárainak, és csak a zsarolás egyedüli műszavuk, de egyszersmind egyedüli rugója lelkesedésüknek is, szemben azokkal, kik kényszerhelyzetükben csakis hozzájuk vannak utalva. Az ily előlegezési, illetőleg kölcsönízlet azonban csupán földmivelő népünk alsóbb osztályánál alkalmaztatik, mert a felsőbb régiókban már a segélyezett elegantia alá rejtőző káröröm vegyületével „en gros“ hajtatik végre az előlegezési üzlet s sallangósabb procedura. Bámulatra méltó, hogy a zsarolással párosult előlegezési üzlet szálai mily ügyességgel vannak összeállítva, s oly hálózatot képeznek, mely sajátságos alakulásával gazdaközönségünkre mindinkább kiterjed, kárára terményhitelünknek s kárára közérdekeinknek. De azért boulevardokat építtetünk, melyeket senki nem igényelt, s annak javára elejtettük az „entrepot“-k fontos eszméjét, miért mindenki lelkesült, és az élet mindinkább égető szükségnek tüntet fel. No de miért az azok miatti megbotránkozás, midőn nagyobb megbotránkozásra nyújt alkalmat már maga a szikszói eset is, épen azok részéről, kiktől méltánylást s könnyebbitést várna a szegény adózó gazda, főleg a mostoha évek csapásai közepett. Az eset pedig röviden előadva a következő. Ugyanis Szikszó mezőváros határa hat évvel ezelőtt tagosittatott. A határnak közlegelőül használt részét vízjárásos volta miatt ugyancsak legelő minőségben a közbirtokosságnak hasították ki, s mint ilyen után fizetik ma is adójukat, azon megnyugvással, hogy a tagosítás utáni birtokállapotnak újabb adó rendezése esetére sem fognak azért többet fizetni. Sőt biztosnak hitték már, miután az adóhivatal mindez ideig adótöbbletet nem követelt. Most azonban, éspedig hat év múlva, a kassai pénzügyigazgatóság adóvégrehajtót küldött a város nyakára, s követeltetik a megszabott adótöbblet. Ennek folytán az érdekeltek kérvényt nyújtottak be az illetékes pénzügyigazgatósághoz, melyben az ezrekre menő adótöbblet részletes leróhatását kérelmezték; kérvényükkel azonban elutasíttattak, mi ellen aztán legközelebb a pénzügyminisztériumnál kerestek orvoslást, de itt is minden siker nélkül, és most rendre exequálják az illetéket. Úgy hiszem, hogy az ily eljárás még a legboldogabb időben sem engedhető meg; annál kevésbbé most, midőn oly mostohák a viszonyok és a sok csapás következtében teljesen ki van merülve a nép. S vájjon oka-e annak a város, hogy hat év óta most jut eszébe a pénzügyi igazgatóságnak az adótöbblet kivetése s behajtása. Egyébiránt óhajtanók mégis tudni az ily méltányos kérelem elutasításának valódi okát, mert a dolog ilyetén állása mellett az ily eljárás csak közbotrányt idéz elő s kompromittálja úgy a pénzügyminisztériumot, mint a pénzügyigazgatóságot és elkeseríti a népet. Különben a megbotránkozáshoz már évek óta hozzá van szokva a közönség, miután folyvást alkalmat nyújt arra a magán-s közgazdasági élet egyaránt. Legközelebb is a békés megyei gazdasági egyesület által a mezőhegyesi államgazdaság körül megejtett szemle kelte fel újból a közmegbotránkozást, mely azt igazolja, hogy a 40 ezer holdból álló birtok kezelése még az Abderiták országának nemzetgazdasági tudományával szemben sem állhatná ki a kritikát; hogy az államok, legalább a mi államunk után ítélve, mégis csak absolute rosz gazdák. Ha jól emlékszem, Trefort miniszter úr öt évvel ezelőtt pendítette meg az államjavak eladását , azt azzal indokolván, hogy azok csakis Vak-ot jövedelmeznek. Most azonban kiderül, hogy az államjavak jövedelmének oly minimumra sülyetését a rosz kezelés okozza az igazgató szakavatatlansága alapján, minek fényes bizonyítványa a legközelebb megejtett szántás-verseny és az ott divő szántás vetés, midőn a talajt nem kellő mélységre, hozzá még egyenetlenül és szelesen forgatva, elhagyogatva járja be az eke, mi aztán a trágya czim alatt kihordott s földszinen maradt szalma miatt még egyre bukdácsol is. Ily mivelés után természetesen a jövedelem mindig csak füstbe megy, és nem csuda, ha %%-ra devalválódik a bevétel. Csakugyan igaz marad Periandernek, a híres görög bölcsnek eme mondata: „hogy a gyakorlat teszi az embert ügyessé.“ Mégis hányszor megtörténik, hogy kormányunk körében csakis az elméleti érvek döntenek, mint például tavaly is az általa rendezett enquéte megállapodásai a rozsdaügyben. Pedig főleg gazdasági dolgokban a gyakorlat és elmélet csakis együttesen lehet irányadó s egymaga az elmélet mindig téves gazdasági rendszert állapít meg, mi rendesen bukáshoz vezet. S azt kell gyanítanunk, hogy a mostani mezőhegyesi igazgatót is az annyira kedvelt elméleti kitüntetések érdemesítették ez állomására, melyen közérdekeink hátrányára annyi éveken át brillírozik. Egyébiránt roppant nagy az oly gazdaság száma is, hol a gyakorlat s elmélet hiányában folyvást szakavatatlanság vezeti a gazdát, azon boldogító hitben, hogy az áldás mindig az időjárástól függ. Holott az idén is bebizonyul, hogy csakis a jól mivett föld kecsegtet jó aratással és ezt a vidéki tudósítások is egyre igazolják. Valóban szomorú jelenség közérdekeinkre nézve is, ha veszszük azon veszteséget, mely milliókra megy minden évben a szakavatatlanság s földzsarolás és rablógazdálkodás következtében. És mindezt tűrnünk kell, csupán az egyéniség kedvéért. De hát akkor törüljük el azon intézményeket is, melyek folyvást az individuális jogokba ütköznek. Végre mégis a t. olvasó közönség örömére intermezzóul megemlítem, hogy aratási kilátásaink itt a megyében is kecsegtetők. Kérdés azonban, vájjon kielégítő lesz-e minőség tekintetében, miután kevés meleg napok voltak ? Pedig úgynevezett aczélos búzát s jó erejű lisztet a vegetatió fokozatos fejlődése folytán várhatunk. Kunsek, ORSZÁGGYŰLÉS. A főrendiház ülése június 30-án. Elnök: Cziráky János gr. Jegyzők: Nyáry Gyula b. Zichy Ferraris Victor gr A kormány részéről jelen vannak Bittó, Bartal, Pauler, Trefort, Wenckheim b. miniszterek. — Ülés kezdete délelőtt 11 órakor. Elnök jelenti, hogy egészségi szempontból gr. Pálfy Móricz, Eszterházy Pál herczeg főispán, gr. Széchényi István, gr. Zichy Henrik, b. Wodaner Mór, gr. Batthyányi József, gr. Batthyányi Iván, Radvánszky Antal főispán, gr. Festetics Dénes, gr. Festetich Andor és gr. Migazzy Vilmos; továbbá hivatalos elfoglaltság miatt: Hertelendy József torontáli főispán és Jankovics László somogyi főispán szabadságidőt kérnek. Mint a hármas bizottság elnöke bemutatja jelentését a nők teljeskoruságáról, a törvényhatóságoknak adandó ínséges kölcsönre szükséges 500 ezer frtnyi póthitelről és végre a budapesti m. k. egyetem számára építendő sebészeti kórodáról szóló törvényjavaslatra vonatkozólag. Következik a napirend: az orsz. statisztika szervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A javaslat felolvastatik s elfogadtatik. Második a budapesti kereskdelmi és váltó törvényszék kereskedői ülnökeinek szaporításáról, harmdik a vétkes gondatlanságból származott bukás esetében követendő eljárásról szóló tvjavaslatok; ezek is elfogadtatnak. Következik a bírói vizsgálatról szólójavaslat, mely általánosságban szintén elfogadtatván, részletes tárgyalásánál , a 11 a v i c i n i őrgróf a „vizsga“ szót „vizsgálattal“ kéri felcseréltetni. Pauler miniszter azt mondja, a két szó egyértelmű, s a többség a „vizsga“ mellett maradt. Azután elfogadtatott a javaslat. Más tárgy a közjegyzőségről szólójavaslat. Nyáry Gyula báró előbb ismerni szeretné a díjszabályzatot, csak azután szavazhat. Pauler miniszter kijelenti, hogy a díjszabályzatot azért nem csatolta a javaslathoz, mert a gyakorlat fogja annak megadni mértékét. Tomcsányi főispán sok hiányosságot talál a javaslatban, főleg a kamararendszer ellen van sokféle kifogása, nincs azonban reménysége, hogy többséget nyer álláspontja mellett, ezért átalánosságban elfogadja a javaslatot. A miniszter védelmébe veszi javaslatát s a kamara rendszert s az ellene idézett „corvus corvo“ példabeszéddel szemben a „figulus figulum edit“-ra hivatkozik. A javaslat átalánosságban elfogadtatik, s el az 1 — 6. §§. is. Olvastatik a 7 §. Keglevich Béla gróf: Méltóságos elnök! A tárgyalás alatt levő törvényjavaslatnak most felolvasott szakaszához egy indítványt vagyok bátor benyújtani, mielőtt azonban e módosítványt magát felolvasnám és azon indokolást, amelylyel azerősítem, előadnám igen röviden, azt vagyok bátor megjegyezni, hogy előterjesztésemből okvetlenül ki fog tűnni az, hogy sok olyat mondok el, melynek elmondása részben az átalános vita keretébe tartozott volna; ha azonban azt mellőzve nem szólaltam fel az átalános vita alatt, azt tettem azért, mert óhajtottam először a tanácskozást meg nem lassítani, másrészt azért, mert ezen átalános szempontokból folyik főleg azon indok, melyet én legsürgősebbnek tekintek a nézetem szerint módosítványom indokolására. Módosítványom lényege abban áll, hogy én nem úgy mint a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat óta intézkedik, hanem azzal ellenkezőleg úgy óhajtom, hogy minden okirat, amely a közjegyző által kiállítatik, kizárólag magyar nyelven szerkesztessék. Én nem zárom ki módosítványomban azt, hogy egyéb más nyelven is nem volna kiállítható a kir. közjegyző által okmány, sőt kötelességének kell tartania az illető felek óhajtásának megfelelni; de az ily módon kiállított okmány soha sem fog bírni az eredeti hitelességével, hanem mindig a hiteles másolat jellegét hordhatja csak magán. Azon tanácskozásokból, amelyek ezen törvényjavaslat fölött a képviselőházban tartottak, azután mindazon nézetből, amelyek a sajtóban az ügy fölött nyilvánultak, és azután legújabban a méltóságos főrendek bizottságában az excitára az igazságügyminiszter által tett nyilatkozatokból is azon meggyőződést meríthettem, hogy mindazon indokok, amelyek felolvastattak arra nézve a törvényjavaslat szövege szerint indokolt megszorítás bizonyos mértékben a magyar nyelvnek az ily okmányok kiállításánál, mondom a felolvasott indokok döntő befolyást gyakorolhatnak sokak meggyőződésére, hogy azt elfogadják, feltéve, hogy mindazok helyeslik azon irányt, amely irány vezette a törvényhozást akkor a midőn a nemzetiségek és azok nyelvének használatára vonatkozó törvény törvényhozásilag megállapíttatott. De ugyanezekből azon ellenkező meggyőződést merítettem, hogy én rám nézve csak annyiban gyakorolhattak ezen felhozott indokok meggyőző erőt, amennyiben annyival inkább kötelességemnek éreztem legalább megkísérteni módosítványom által azon helyet biztosítani a magyar nyelvnek, amelyet én a nyelv számára e házában óhajtok. Nem akarom és nincs is szándékomban, ezzel azt állítani és azt mutatni ki, mintha az általam felemlített törvényben foglalt intézkedéseknek szükségszerűségét tagadnám, vagy hogy kétségbe vonnám a hozott törvénynek fenállását, de tagadni akarom azon következtetést, mintha az abban foglalt intézkedésekből az következnék, hogy valahányszor új törvényt hozunk, t. i. olyat, mely csak távolról a nemzetiségi nyelvek használatával összeköttetésben van, az folyton engedményeket is foglaljon magában. Sőt miután azt hiszem, hogy ez sem a nemzet, sem a magyar állam érdekében nincs, nem is tartom a kormány és törvényhozás feladatául, hogy mindig valahányszor új törvény hozatik, arra figyelemmel legyen és az irányban új engedmények tétessenek, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy ennek természetszerű következése az, hogy nem annyira az előttünk fekvő tv. javaslatban foglalt §-nak szövege fogadhassa el, amely közjegyzői okiratoknak csak bevezetését és befejezését kívánja magyarul fogalmaztatni, a többit pedig más nyelven is megengedi, hanem óhajtom, hogy méltóságos főrendek módosítványomra szavazzanak, mely egész terjedelmében csakis magyar nyelven kívánja a közokiratokat kiállíttatni. Tudják azt, hogy a magyar törvényhozás a nemzetségek nyelvhasználatában bőkezű volt, megengedte és biztosította nekik a törvényhatóságok körében és bíróságok előtt saját nyelvök használatát s nincs oly intézkedése e hazának, mely nyelvük és irodalmuk fejlesztését gátolná; Mindazáltal tudjuk jól, hogy a folytonos kül- és belföldi jelentékeny agitatiók folytán, régiós száma azon követeléseknek, melyek legerősebb oldala az, hogy soha ki nem elégíthetők ; de ezek volta semmi esetre sem ok arra, hogy a nemzetiségeknek engedett kedvezményen kívül újabb engedményeket tenni észszerű, vagy kötelességszerű volna, mert azt hiszem, ezen agitatiók, bár nemzetiségi egyenjogúság s más efféle czímen indulnak meg, melyek azonban bátran utópiáknak nevezhetők végczéljukban, ha figyelembe veszszük, könnyen felfedezhetjük azt, hogy ott, hol teljes biztonságban érzik magukat, mit neveznek végczél jóknak. Daco-Romania Délszlávország s minden ehhez hasonló törekvések mindenütt a nemzetiségi czímen indulnak meg, és mint végczél állíttatnak elő. Ily tényekkel szemben leplezetlenül kimondom nézetemet, hogy kívánságom az, hogy ajavaslat alkotásánál szilárdan ragaszkodjunk ahhoz, mi a magyar nyelvet illeti, s ne tanúsítsunk kaczérkodásnak nevezhető engedékenységet. Ily tényekkel szemben majdnem hajlandó vagyok azon kitűnő angol bölcsész nézeteit követni, ki azt mondá, hogy a törvényhozó legbölcsebb factuma a törvény meghozatala, csak hogy az esetleg oly alakban is történhetik, hogy ezen bölcs tette egy régebben mivelt szintén bölcs tettnek megsértése, amennyiben ritkán lehet törvényt hozni anélkül, hogy ezáltal egy régibb törvény hatályát ne veszítse. Ezt annak illustratiójára hozom fel, hogy kívánatos lenne, ha egy oly erélyes belügyminisztert üdvözölhetnénk a miniszteri ezékben, aki azon nézetnek adna kifejezést, hogy elérkezett már az idős hazában egy jó nemzetiségi törvényt alkotni, mely ezen egyszerű szavakból állana, hogy a nemzetiségi törvényt el kell törölni. Meglehet, hogy indokolásom és beterjesztendő módosítványom ellenében azt fogják felhozni, hogy nem szabadelvű, nem haladási lépés; megengedem, de kereken kimondom, hogy azzal nem törödön.De részben régen tisztában vagyok magammal az iránt, hogy a hazában két oly érdeket egymással szembe állítva: a haza és a szabadelvűség érdekét, a választásban tétovázni nem lehet, és sokkal inkább szegődöm a haza érdekéhez, semhogy népszerűségi vágyból a szabadelvűség zászlója alá visszavonuljak. Én legalább ezt részemről tenni nem fogom, sőt azt hiszem, hogy épen a méltóságos főrendeknek jutott a feladat, hogy ajavaslatnak ezen nézetem szerint hiányán segítsenek, mert legnagyobb bizalmam van a főrendekhez, hogy hasonlóképen oda állítva a kérdést, ők nem tétováznak, és ha a magyar nemzet érdeke forog kérdésben, elhatározásuknál ez fog vezérfonalul szolgálni. Mindezekben, miket bátor voltam előadni, rejlik azon egyetlen és fő indok, mely végett én a tárgyalás alatt levő §-t így nem óhajtom elfogadtatni, hanem az iránt módosítványt nyújtok be. Természetes követelménynek tűnik föl tehát előttem az, hogy midőn ezen általános és szerintem döntő szempontból indokoltam azt, mellőzhetni véltem, mindazon szélsemrűségi szempontokból vagy egyéb körülményekből felhozható indokokat, melyek akár módosítványom mellett, akár ellen felhozhatók volnának. Nem is kívántam azt épen azért, hogy egyoldalú és erősebb legyen indokolásom, ezekre kiterjeszkedni, hanem egyedül ezen szempontból és ezen eszme alapján bátor vagyok módosítványomat a méltó főrendek pártolásába ajánlani. Módosítványa ekkép hangzik: „ 7. §. A közjegyzőt feljogosítja kineveztetése és kötelezi őt minden közjegyzői okiratot magyarul kiállítani. Köteles azt a magántól kívánságára bármely más oly nyelven is eszközölni, amely nyelvnek leírását kellően igazolta, és amelynek használhatására az igazságügyminiszter felhatalmazását bírja. Az ily kiadvány azonban nem eredeti okmány, hanem csakis hitelesen lefordított másolat és az eredeti okirat minőségével nem bír.“ Tomcsányi főispán támogatja a módosítványt. Elismeri, hogy ellenmondásban áll ez talán a nemzetiségi törvénynyel, de ki állítja, hogy ez kifogástalan jó, s hogy meg nem változtatható?! Midőn ama törvény megalkottatott, mindjárt tudta, hogy czért fog az téveszteni, s ez be is bizonyult, s ez okból pártolja a módosítványt. Pártolja Szapáry István gróf főispán is. Pauler miniszter e törvényjavaslatban is kifejezve találja az elvet, hogy az államnak hivatalos nyelve a magyar , de a másik elvet, mely a nemzetiségi törvényben kifejezést nyert, nem lehet megtagadni, azt t. i., hogy a polgárok magánügyeikben saját nyelvöket használhatják. Ez nem veszélyezteti a magyar nyelv elsőségét és fölényét, s a módosítvány elfogadása a nemzetiségi törvény megváltoztatását vonná maga után, amit nem tart czélszerűnek. De más szempontból sem fogadható el a módosítvány, mert a nem magyar ajkú polgárok magán ügyleteikben nem vehetnék igénybe a közjegyző segélyét, vagy ki lennének téve annak, hogy más lenne az, amit a hivatalos eredeti magyar szöveg magában foglal s mást fejezne ki a fordítás. Kéri a házat, ne fogadja el a módosítványt. Szögyény Marich László hivatkozik a nemzetiségi törvény tárgyalásakor elmondott szavaira, midőn kifejezte, hogy az abban kijelölt határt utolsónak akarja tekinteni, ameddig a nemzetiségek iránti tekintetből mehetünk, tovább terjeszkedni nemzeti nyelvünk érdekében tilos. Ez új javaslatban azonban a kormány már azt a határt is túllépi, s így kötelességének tartja odáig nem követni, s a módosítványt pártolja. Hasonló értelemben szólnak Tomcsányi és Hertelendy főispánok is. Pauer miniszter még egyszer felszólal a módosítvány ellen. Keglevich Béla gróf zárbeszédében hangsúlyozza, hogy a közjegyző állami személy lesz, s az általa szerkesztendő hiteles okiratnak az állam nyelvén kell szerkesztve lennie; nem bír alappal az az ellenvetés, hogy ekként nem magyarajkú polgárok ügyeiben, vagy gyűléseiről hiteles okiratot a közjegyző nem állíthat ki, ha magyarul kell azt kiállítania, mert a közjegyző csak hitelesít valamely jogügyletet, gyűlési jegyzőkönyvet, s csak az kell, hogy értse ama nyelvet, amelyet a felek használnak, a hitelesítés aztán magyar nyelven szólhat. A túlságos engedményeknek nem barátja, s ajánlja módosítványát. A ház elfogadta a módosítványt. A 9. §-nál az állandó bizottság azt a módosítványt ajánlja, hogy a közjegyző 2000 forint biztosítékot tegyen le; a miniszter vitatta, hogy elég a javaslatban kikötött egy ezer forint ; Zichy Ferraris gróf ellenben azért vélte szükségesnek a biztosítékot 2000 forintban megállapítandónak, hogy mindenki ne egykönnyen lehessen közjegyző. — A többség 2000 forint biztosítékot szavazott meg. TÁRCZA. HOLT FELIX A RADICALIS. Irt. GEORGES ELIOT. Angolból fordította DOMINKOVICS MARIA. Il-ik kötet TIZENHETEDIK FEJEZET. (Folytatás.) Eszter nem hagyó a kocsit egészen a sörházudvarba behajtatni, hanem már a városon kívül megállító, s midőn a házba lépett, felül Lyddynek ujját ajkára tette, s nesztelenül felsietett a lépcsékön. Meg akarta atyját lepni, s ez sikerült is neki. A kis lelkész e perezben egy könyvfal megett ült, melyből csak feje volt ki, miután nagy zavarban volt, asztal s polezhelyettesítőt találni, melyre a köteteket, melyekben lapozgatnia kellett, kiterjeszthette volna. Dániel könyvének mind ama fáradságteljes értelmezésébe volt elmerülve, melyek most már egy téves felfogás leküzdött álláspontjához tartoznak; s Eszter, midőn zajtalanul az ajtót felnyitó, hallá mint mond el magában egy mondatot, melyben néhány fentartással kifejté: miként nem érti, egy agyafúrt elme, hogyan tompíthatja el a látnoki világosságot, vagy hogyan tévedhet a Dyikész annak felismerésében, hogy „a little horn“ chronológiájában egy kinyilatkoztatott symbolum fényes lámpája világos, melynek rendeltetése az Antikrisztus hatalmát csírájában elfojtani. „Megharagszol atyám, ha zavarjan?“ kérdé Eszter pajkosan. „Oh kedves gyermekem !“ kiáltó fel Lyon, egy halom könyvet taszítva fel s igy önkénytelenül oly nagy rést ütött bástyáján, hogy Eszter azon át hozzá férhetett s megölelhető. Jötted véletlen öröm rám nézve. Már csak úgy gondoltam rád, mint a vakok a nap fényére gondolnak, aminek mindnyájan örvendünk, mint minden jónak, ha nem látjuk is.“ „Valóban oly jól érezted-e magad, mint ahogy leveleidben írtad nekem?“ mondá Eszter, leülvén atyja mellé s vállára téve kezét. „Az igazat írtam, úgy a mint akkor volt, kedves gyermekem. De egy oly öreg emlékező tehetségre nézve mint az enyém, olyanok a jelen napjai, mint egy csöpp a tengerben. E perezben úgy tetszik nekem valóban, mintha minden úgy volna mint régen, tanulmányaimat kivéve, amelyek sajátságos, midőn a próféták történetéhez vezetett engem. De félek, hogy meg fogsz szidni hanyag öltözékemért,“ mondá a kis ember, aki úgy érezte magát Eszter ragyogó jelenlétében, mint egy denevér, melyet meglep a felkelő nap. „Ez Lyddy hibája, aki leül sírni keresztyéni megerősödés hiánya felett, ahelyett, hogy ruháidat kefélné ki s tiszta nyakkendőt adna neked. Mindig azt mondja, hogy igazságossága olyan csak, mint a szenyes rongy, s én valóban nem gondolom, hogy ez elég keményen volna kifejezve. Biztos vagyok benne, hogy poros ruha és bútor az. „Nem, gyermekem, tréfáid nagyon is szigorúan bánnak hűséges Lyddynkkel. Magamat is illeti a szemrehányás, hogy gyenge emlékező tehetségének nem vagyok segélyére. De beszélj el nekem mindent magadról, amit még meg nem írtál nekem Úgy látszik, szíved eléggé e család felé hajlott, különösen az öreg ember s a gyermek felé, kikről mit sem tudtam.“ „Igen, kedves atyám Egyre nehezebb elképzelnem, miként bírjam rá magamat ez emberek életét egyátalán megháborítani. „Mindenesetre igyekezni kellene, hogy az öreg szülőknek veszteségüket s sorsuknak fordulatát enyhítsd. Minden körülmények közt azt szeretném, hogy mérsékelni igyekezzél a végzetet, jóllehet e gondviselés rendelése lévén, egészen el nem hárítható. „Azt hiszed atyám, — bizonyos vagy benne, hogy egy oly örökösödési eset, mint az enyém, a gondviselés oly rendeletei közé tartozik, melyeknek okvetlenül engedelmeskedni kell.“ „Én annak tekintettem azt,a mondányon ünnepélyesen, „minden megfontolásaimban annak tekintettem azt.“ Mert nem szabad elfeledned, kedves gyermekem, hogy csodálatos életuton vezéreltettél, mely nem megszokott azoknál, kik a világban magas helyzetben vannak, s szeretnék a felett, a mire vonatkozólag már leveleimben is czéloztam, körülményesebben beszélni veled.“siszter kellemetlen éréssel hallgatott. Jövő sorsának e nagy kérdésében kételyeket s oly nehézségeket látott, melyekre nézve atyjánál nem hitt segítő tanácsot találhatni. A gondviselés rendeletéről szóló elméletben nem volt számára megvilágosodás. Hirtelen megszólalt, de nem hirtelen támadt gondolatot szólott, mondván: „Ismét meglátogattad Holt Felixet, atyám? Nem említed leveleidben “ „Meglátogattam azóta, hogy utóljára írtam neked, kedves gyermekem, a pedig anyjával együtt voltam nála, aki félek, panaszkodásával megnehezítette neki azt az órát. Aztán elvittem anyját a loamfurdi lelkésztársam házához s ismét visszatérvén Felixhez, még sokat beszélgettünk.“ „Mindent elbeszéltél neki, már mint rólam s Transomékról ?“ „Bizonyos, mindent elbeszéltem neki, egész ámulattal hallgatta, mert sok hallani valója volt, mivel még mit sem tudott származásodról s arról, hogy más valaki az atyád, mint Lyon Rufus. Nem mondanám el e történetet másnak, de jól esett nekem a teljes igazságot közölni a fiatal barátunkkal, ki oly csodálatos módon megnyertem szeretetemet, — mely vajha életének kevésbbé irányt vetett korszakában, midőn én már nem leszek, látható javára szolgáljon.“ „S elmondtad neki, hogy jöttek Transomék hozzánk, s hogy most Transome-Courtban vagyok ? „Igen, egész körülményesen, mint ahogy minden dolognál szoktam, mely valóban mélyen érint.“ „S mit mondott Felix?“ „Voltaképen semmit, kedves gyermekem, mi érdemes volna az ismétlésre,“ mondá Lyon homlokát végig simítva. „Kedves atyám mondott valamit, s te sohasem felejted el, amit az emberek mondanak. Kérlek, ismételd azt nekem, óhajtom tudni. „Elhamarkodott megjegyzés volt az, mely csak így elröppent, hogy ideje sem volt jól meggondolni. Azt mondá: „Úgy Transomehoz megy nőül, erre számít Transome.“ „Ez volt az egész?“ kérdé Eszter elhalványodva sarkaiba harapva, hogy könyeit erőszakkal visszatartsa. v I^ou ! neni booBAltUuk .uvtUjU erről. Remélem, hogy jóslata nem fog teljesülni, s nem lehetnék nyugodt, ha ezeket kellene gondolnom. Mert elismerem, hogy reményteljes megelégedéssel gondolok rá, miként állásod ez emelkedésében hű maradsz dissenter községünkhöz, mely meggyőződésem szerint az egyház eredeti tisztaságát leghűségesebben megőrző, így nevelésed s különös történeted az események hosszú sorával találkozni látszanék arra, hogy e családi tulajdont eszközzé tegye, tiszteletre s dicsőségre emelni a kereszténység egy tisztább alakját, mint az, mely szerencsétlenségére eddigelé ez országban az elsőségre jutott Én, kedves gyermekem, mint tudod mindig azon előzményből indulok ki, hogy egészen községünköz fogsz csatlakozni, s szivem e benső vágya, e buzgó imám valószínűleg meghiúsittatnék, ha házasságra lépnél oly férfiúval, kitől, amennyire eddig megítélhető, nem lehet várni, hogy községünkbe belépjen. Ha Eszter kevésbbé lett volna izgatott, alig tudva volna magát egy mosolytól megtartóztatni, amint atyja Transome Harold esetleges vallásváltoztatását rajzolá. De nagyon is komolyan foglalkoztató Felix nyilatkozata, mely kétféle tekintetben érintő mélyen. Először boszanta, hogy Felix neki biztosan mondja kihez megy férjhez; másodszor érzékenyen vette a kijelentést, hogy Transome Haroldnak eleitől fogva hideg, jól megfontolt terve volt, őt nőül venni. Eszter azt mondá magában, tökéletesen képes, Harold indokait megkülönböztetni s magaviseletét megitélni. Meg volt győződve róla, hogy Harold nemes s nyilt. Véleményében azzal nem szállt alább Harold, hogy miután a körülmények összehozták őket, nyiltan csodálta őt — beleszeretett, szóval — hogy nőül s venni óhajtja. S Eszter tökéletesen érteni hitte azon gyöngédséget, mely visszatartja, hogy világosabban nyilatkozzék. Nincs pont, melyben fiatal leányok érzékenyebbek legyenek, mint létüknek biztossága érzetében oly férfiakról, a kik udvarolnak nekik. S Eszter nemes természetes -ideg volt másokat, nemeslelküeknek tarthasd Mindezen gondolatok megrohanták, mialatt atyja csak azon viszfényről beszélt, mely sorávátozásától a dissenterismus ügyére háramolhatná. Hallgatta szavait, a TisB&neuneKc&itt az.(%.ra aztán, hauemn e perezben nem adott feleletet, a inkább felkelt s egy kefét keresett, a mit atyja természetesnek tarthatott s ezzel a tárgy behatóbb tárgyalásától mégis elvonhatta. „Beszéltél már Transome álral Holtné aszszonyról, kedves gyermekem?“ mondá Lyon, mialatt Eszter a szobában keresgélt. „Azt mondom neki a múltkor, hogy te legjobban tudod, mint kelljen neki segélyt juttatni.“ „Nem, atyám, még nem érintettük e tárgyat. Transome valószínűleg elfelejtette e dolgot, s különböző okoknál fogva nem szeretnék most vele arról, általában pénzügyekről beszélni. Még adóssaim Lukynék , Bendrellék.“ „Már kifizették adósságaikat“, mondá Lyon, íróasztala fiókját kinyitva, „ide készítettem el pénzedet.“ „Tarszd meg, atyám, s fizesd ki belőle Holtné asszony házbérét, s még a mire szüksége van. Nekünk most mindent ideiglenesnek kell tekintenünk,“ mondá Eszter, egy törülközőt kerítve atyja nyaka körül s elkezdve sima, gesztenyeszin haját kefélni, mialatt atyja szemeit becsukván, nekikészült e kellemes műtétet végrehajtatni magán. „Minden bizonytalan, mi lesz Felixből, s mi lesz mindnyájunkból. Ah, istenem!“ folytató ismét vidáman felnevetve, „azt hiszem, én is úgy kezdek sopánkodni mint Lyddy.“ „Valóban“, mondá Lyon mosolyogva, a földi dolgok bizonytalansága nagyon is tág théma, semhogy gyümölcsöző alkalmazása lehetne, s beszélni róla annyi, mintha palackra szednék a levegőt s ajándékba adnák azoknak, kik már az ajtón kívül állanak.“ „Hiszed“, kérdé Eszter csevegése folyamán