Ellenőr, 1874. augusztus (6. évfolyam, 209-238. szám)

1874-08-01 / 209. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 2© frt. — kr. Évnegyedre. . 5frt. — kr. Félévre . . . IO „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára IO krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön.­­ Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITI­KA­I NA­PI LAP. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrády testvérek irodájában). Kiadó-hivatal: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6 sz.1 intézendők. 209. szám. Budapest, szombat, augusztus 1. 1874 VI. évfolyam. TÁVIRAT­OK. Bécs, júl. 31. A „Neue Freie Presse" -nek sürgönyzik Brüsselből: az orosz czár sajátkezű­leg irt levélben szólította föl Grant elnököt, változtatná meg a brüsseli congressuson részt nem vételre vo­natkozó határozatot. Grant azonban az előbbi ha­tározatnál megmaradt. Bécs, júl. 31. A mai „Abendpost“ a lapok ama hírét, mintha a kormány az alapításban levő szabadkőmives-páholy kérelmének helyt adva, egy építő-páholynak Bécsben való alapítását megen­gedte volna, alaptalannak nyilvánítja, — a „Zu­kunft“ páholynak jul. 22. eziránt beadott legutolsó kérvénye visszautasittatván és e szabadkőmives­­egylet alakítása megtiltatatván. Berlin, jul. 31. A katholikus gyülekezet a középpárt egyletéül alakult, a katholikus egylet be­zárása következtében, szorosabb politikai egyesülés végett; — a határozat a jelen volt social-demokrata vezér Nasselmann által is elfogadtatott. Prága, júl. 31. A Rieger által alapított nem­zetközi írói egylet alapszabályai a helytartóság ál­tal nem erősíttettek meg. Utolsó posta. Éjjeli tizenegy órakor veszszük a hírt, hogy a ma délutáni zápor Nagy Maró­t és Szob között elöntötte a vaspálya töltését, s­zobagátyával egész sziklatömböket sodort a sin­­atra, másat meg partomlásokat okozván, a vasúti közlekedést megakasztotta. A bécsi vonat s vele 1/2 11 órakor esedékes angol és franczia postánk, e miatt egy óra és negyven perczc­el később, sigy lapunk berekesztése után érkezett meg Budapestre. Budapest, jul. 31. (­.) A választási törvényjavaslat rész­letes tárgyalását ma fejezte be a ház, mi­nek annál inkább örülünk, mert egy-két be­szédet, és egy emelkedett mozzanatot ki­véve, parlamentáris színvonalra nem is emel­kedtek a viták. Ha aztán ehhez még hozzá­veszszük a három lakosztály és az adóhátra­lékok megszavazott pontjait, a vizsgálati fogság disqualificatioját és a curia bírásko­dásában tett kétes engedményt, az egész conservativ novelláris műből nem marad más kedvezőbb emlék az állandó lajstromokat behozó intézkedésnél és a vesztegetésekkel kapcsolatban elfogadott etetést és itatást gátló szakasznál. Sok tényező oka annak, hogy sem a viták magasabb törvényhozói emelkedett­ségre nem vergődtek, sem a törvényjavaslat nem olyan, hogy a nemzet­­i választók akaratának hű kifejezését biztosíthatná. Ott van e tényezők között a kormány kapkodó törvényhez­ói politikája, mely soha sem volt képes programmját a munkabeosztás czélsze­­rűségi elveihez szabni; ott volt a többség, önzésének és makacsságának mindazon fegy­verével támogatva, mely nem nézi, mi jó, mi szent, hanem szavaz, mihelyt hatalmi érdekeit sértve hiszi; ott volt a központi bizottság érdekes consortiuma, mely szavak­kal igyekezett megrontani a szellemet, ha eredetileg jó is volt és erényt csinált a nem­telen törekvésekből, mindenáron pártesz­közzé aljasitani a s a vázát jogot; de ott volt végül Szapáry Gyula gr. is, ki a tárgyalá­sok között gyöngének bizonyult és állam­férfias tehetséget, a folytonos ingadozások és a párt aprólékos szenvedélyeinek legyez­­getése következtében, épenséggel nem árult el, sőt szolgai hízelgéssel igyekezett olykor reactionáriusabb és immorálisabb lenni, mint saját pártja. Ezen tényezők együttes műkö­dését éri a vád és felelősség, hogy a tör­vényből nem azon szellem szól le, mely a 48-iki törvényhozást vezérlé. Nemhogy szabad­elvűen, hanem még csak a józan conservati­­vismus értelmében sem járt el, s nemhogy a választási szabadságot igyekeztek volna feloldani a pártintrigáktól, hanem egyenesen rajta voltak, hogy azt uralkodó többségük örökös fentartására mesterkéljék ki. Ha a jobboldal megtartja higgadtságát és meggondolja, hogy jöhetnek a nemzetre számításán és pártabsolutismusán kívül eső véletlenek , akkor lett volna szerencsénk egy jó conserváló törvényhez. De hát a jobboldal eddigi tekintélyeinek tetszett meg­húzni magukat alázatosan a Paczolay-Szi­­lágyi-Pulszky junior vezéregyéniségek go­nosz fogásai előtt s igy a törvény magán is viseli a vezető kapacitások politikai fur­­fangosságának vonásait, a nélkül, hogy meg­menthetné a pártot, mely ugyancsak hal­doklóban lehet, hogy ily mephisto-törvény­­hozásra szorul. Nagy részök volt a jobboldal ezen leg­újabb vezéreinek amaz izgalomban, mely egyes pontok fölött támadt és csak ép úgy nekik köszönhetjük, hogy a szenvedélyt pro­vokáló szakaszok tárgyalásában elkallódott idő és kimerült türelem lehetetlenné tette a fontos javaslat tárgyalásának parlamenti színvonalra emelkedhetését, mint köszönhető a kánikula kifárasztó és agyat higító for­róságának és a nem hogy törvényhozói kel­lékekkel, de még csak a szükséges alapmi­veltséggel sem bíró képviselőknek a bőbe­szédűségét. Annyira szembetűnővé lett e körülmény a sok hígvelejű beszéd üres tar­­talmatlanságán, hogy gondolkozóba kell es­nie némely kerületnek, mely a képességre eddig nem adott semmit, holott találhatott volna méltóbb képviselőt elvének. Hátra van még, hogy a törvényjavas­latot a főrendek is tárgyalják, mi közhír szerint meg fog történni még e napokban, semmi sem mutatja annyira a főrendiház leöltségét, mint az, hogy tárgyalásaiktól a határozott reactio barátain kívül, egy párt sem szokott jót várni, sőt el van készülve mindenik, hogy a méltóságos urak meglepe­tésekkel fogják unalmukat elűzni. Néha csa­latkoztak már e föltevésben, mert megtör­tént, hogy en bloc fogadtak el valamit, noha hevesebb vitákra számítottak, míg vi­szont egyszerűbb dolgok közül oly nagy port vertek, hogy a készületlen kormányt meg­hökkentették. Látszik, hogy a törvényhozói foglalkozás mindössze lux és passió dolga ná­luk és nincs összefüggésben határozott poli­tikai iránynyal, mi más pak­kamrákat és felsőházakat jellemez és érthetővé tesz. Egészséges alapokon nyugvó felsőháznál a jelen választási novellával szemközt az lenne a legtermészetesebb, hogy angol phleg­­mával hódoljanak a józan conservativismus követelményeinek, így jár-e majd el a mi főrendiházunk, az nagyon bizonytalan, mi­után soha sincsenek kizárva az excentricus meglepetések. Ha hitelt adhatnénk egy lap­nak, mely szeretné magát a főrendiház és illetőleg az aristocratico-elericalis nézetek irányadó közlönye gyanánt feltolni, úgy a született törvényhozók a legreactionáriusabb változtatásokon törik fel őket. Terveznék például, hogy a szavazóképesség az élet­kornak ne a 20-dik, hanem 24-ik évéhez köttessék. Fölösleges mondanunk, hogy e reactionárius­­irány, melynek téterében nem hiszünk , még ha csakugyan érvényesülni a­karna is, a törvényjavaslat bukásával járna a képviselőházban. Hasonló tervekről komo­lyan még álmodni sem jó a közvélemény azon hangulata mellett, melyről meggyőző­dést szerezhettek a főrendek is, ha nem találták méltóságukon alulinak. Több tapin­tatot is tételezünk fel róluk, hogysem ily erős visszatetszést keltő vállalatra ráadnák fej őket, s még inkább népszerűtlenné tennék osztályukat az országban. Ivacskovich megválasztatott­­ 56 szava­zattal.­­ Megerősítése bizonyosnak tekinthető , s ezzel a Miletics-hatalom minden esetre csökkent. Ma minisztertanács volt, melyen a horvát bán előterjesztette a zágrábi képviselőházban tár­gyalandó javaslatokat, úgy halljuk, hogy ezek közt voltak olyanok is, melyek a kormány helyes­lésével nem találkoztak s igy elejtendők, vagy módosulni fognak. ___ — A főrendiház tagjainak már szétkül­detett a választási­­javaslat és igy a ház azt ezút­tal tárgyalni fogja. A tagok közt némelyek a­­ja­vaslat módosítása mellett vannak, s mindenek fe­lett a választói quatificatióból a 20 évet 24-re akar­nák szorítani. A jogügyi bizottság tagjai egyébiránt még nem nyilatkoztak, sőt még ülésre sem hivat­tak össze, a­mi csak akkor fog megtörténhetni, ha a képviselőház a törvényjavaslattal egészen elké­szült, a­mi holnap a harmadszori felolvasással meg­történik.­­ A szerb congressus július 29-diki üléséről a következő részletes tudósítást olvassuk : 10 óra felé Branovacsky Mihály kül­döttséget hoz javaslatba, mely az administrator 1,, Gruicsot elhozza, hogy az ülést nyissa meg. (He­lyeslés.) Egyszersmind figyelmeztet, hogy a közön­ség tartózkodjék tetszésének vagy visszatetszésének kifejezést adni. (Élénk helyeslés.) Gruics Nikanor patriarchátusi administra­tor 10 óra után megnyitja az ülést. Jegyzők: Popo­­vics, Nadeljkovics. Felolvastatván a múlt ülés jegyzőkönyve, Gruics elnök felhív egy bizottságot, kérné meg a királyi biztost, hogy az ülésben je­lenjék meg. Rövid szünet után H u e b­e­r kir. biztos ma­gyar díszruhában megjelen. H u e b e r. T. congressus ! Ő császári és apos­toli felsége a m. kir. miniszterelnök alázatos elő­terjesztése folytán, jul. 22 éves Ebenseeből kelt leg­magasabb elhatározásával megelégedéssel vevén tudomásul előterjesztésemből a t. congressusnak az ő legmagasabb személye és a cs. és k. ház iránti hűségét és ragaszkodását, megbízni méltóztatott, hogy a tisztelt congressust biztosítsam királyi ke­gyelméről. (Élénk Zöm­­ó­k.) Örömömre szolgál a m. kir. vallás- és közok­tatásügyi miniszter meghagyásából ezt a t. congres­­susnak ünnepélyesen jelenthetnem, azon meggyő­ződésben, hogy a szerb nép egyenként és együtt soha sem szűnik meg hűségének, ragaszkodásának és áldozatkészségének mindig új jeleit adni a trón és haza iránt. (Élénk, hosszan tartó éljenzés.) Éljen a mi urunk és királyunk, ha népeinek javára, éljen ! (Hosszas zsidnók.) Miután ő cs. és kir. apostoli felségének a t. congressus által jul. 16-án történt metropolita- és patriarchaválasztásra intézett legkegyelmesebb leira­ta hozzám érkezett, ezennel, átnyújtom azt felolva­sás és kihirdetés végett. (Átnyújtja Gruicsnak, ki azt felbontván, felolvasás végett átadja Kiss Bálint titkárnak.) Az először magyar, majd Tyirics jegyző által szerb nyelven is felolvasott kir. leirat tegnap reggeli lapunkban olvasható egész terjedelmében. Hueber: Ő felségének a királyi jog gya­korlatából eredő eme legmagasabb határozatánál fogva ezennel felhívom a t. congressust, hogy azt kötelességszerű hódolattal fogadván, fogjon hozzá mielőbb a második választáshoz, melyből az első ízben megválasztott kizárva marad, s hogy a tar­tandó választási ülésről és annak eredményéről engem szokott módon értesítsen, hogy azt forma szerint hitelesítvén, átvehessem. Fölösleges lenne a t. congressust figyelmeztetnem ama mozzanatokra, melyek a választásnál szem előtt tartandók. Elég legyen felhívnom a figyelmet erre vonatkozólag el­ső alkalommal tett előterjesztésemre. Ezzel tehát a nyilvános ülést berekesztve, fölhívom a congressusi választási elnököt, hogy minél előbb teljesítse fel­adatát s a válastási ülést még ma vagy holnap tartsa meg. Erre az ülés befejeztetett. — A függő államadósság állapota. A „P. N.“-nak írják Bécsből július 30-ikáról : A függő államadósság ellenőrző bizottságnak egyik feladata, az államjegyek és sóbánya-utalvá­nyok közti viszonynak, s nevezetesen ezek közt a törvény szerint megszabott mennyiség fenntar­tásának ellenőrzése. A bécsi börze­válság előtt az üzlet és specu­late annyira magához vont minden pénzkészletet, hogy a sóbánya-zálogutalványok birtokosai mind beváltották zálogleveleiket úgy, hogy ezek a for­galomból egészen kiszoru­lanak, miután a még be nem váltott 33 millió majdnem kizárólag, mint biztosítékok különféle neme, az államnál volt leté­­teményezve. Ez időben az országos bizottság minden esz­közt felhasznált, hogy a törvényszerű viszonyt helyreállítsa, de eredménytelenül, a csak 5 száza­lékot jövedelmező sóbánya-záloglevél senkinek sem kellett mindaddig, míg a válság által előidézett nagy veszteségek a tőkebirtokosokat gondolkodóvá tették, s ezek a válságból megmentett pénzüket vagy hevertet­ték, vagy beleel­éged­vén az 5 száza­lékos, de biztos jövedelemmel, ismét a sóbánya­utalványok felé fordultak, minek következtében a törvényes viszony ismét helyreállt. Az osztrák pénzügyminiszter sokalván az 5 millió forintot, a­mit e záloglevelek fejében lett­ volna fizetendő, a kamatlábat kezdetben 1/2°/8-kal, s midőn ezzel még a kivánt czélt el nem érhető, ismét 1/2°/0-kal szállította le. Az országos bizottság július hó 3-án tartott ülésében tárgyalta a közös pénzügym­iniszter átira­tát, melyben ez a sóbánya u­talványok kamatainak leszállításáról a bizottságot értesíti, a­mikor is K­v­a­s­s­a­y László bizottsági tag indítványozá, hogy a bizottság hasson oda, hogy az osztrák pénz­ügyminiszter a kamatlábat ismét fölemelje. De mi­után ezen, habár másodszori kamatleszállítás a zálogleveleket csak kis mérvben apasztotta, a bi­zottság most még nem találta magát hivatottnak a fellépésre, abban azonban Kvassay László sürge­tésére megállapodott, hogyha a sóbánya-zálogle­velek 85 millió frtnál is alább szállanának, ez esetben kötelességének fogja ismerni a felszólalást. S minthogy azzal, hogy odáig a bizottság a közös pénzügyminiszter, majd máskor Kerkapoly pénz­ügyminiszterhez fordult, eredményeket elérni nem tudott, elhatározó, hogy ily eset beálltával egye­nesen a törvényhozást fogja felkérni a közben­járásra. A július hó 29-ki kimutatás szerint a zálog­levelek 83.512,132 frt 50 krra lemenvén, a bizott­ság a törvényhozás mindkét házához a következő előterjesztéssel járult: Az alálírt bizottság már több rendbeli jelen­tésében fejtegette az államjegyek és a sóbányautal­ványok között fennálló viszonyt kiemelvén azt, hogy miután egyrészt a sóbánya-utalványok a birodalom másik felét terhelő államadósságot képeznek s ezt a birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügy­­minisztere önállólag kezeli, másrészt pedig az 1867. 15. t. sz. 5. §. értelmében a 100 millió forintig forgalomba nem bocsátott sóbányautalványok Ma­gyarország jótállása alá helyezett államjegyekkel pótlandók, a bizottság az államjegyek ily módon szaporítására döntő befolyást nem gyakorolhat s ennélfogva az 1868: 46. t. sz. 12. §-ában körülirt azon feladatának, hogy felügyeljen, miszerint az állam jegyek e módoni szaporítása állandóvá ne váljék, nem felelhet meg másképen, mint hogy a sóbánya-utalványok apadása esetén az illető tény­állást a törvényhozás tudomására hozza. Ily eset beállott jelenleg is. A sóbánya-utalványok forgalmi összege, mely az 1873. év május 31-én 33.354,582 frt tökrttett és ezen időtől fogva folytonosan növekedett, folyó év május 31 én 98.591,732 frt 50 krra rúgott. A birodalmi tanácsban képviselt országok pénz­ügyminisztere ez időben a sóbánya-utalványok ka­matlábát 5°/0-ról 4-re leszállította s ennek folytán ezen zálogjegyek forgalmi ös­zege máig 83.512,132 forint 50 krra lement s tehát 15.079,600 írttal ke­­resbedett. Az alulirt bizottság nem fektetne különös súlyt ezen, nem épen nevezetes kereskedésre, ha ezen apadás következése lenne azon természetsze­rű ingadozásoknak, melyeknek minden értékpapi­ros a pénzpiaca időnkénti viszonyainál fogva ki van téve. De miután ezen apadás kétségkívül csakis a kamatleszállításnak tulaj­doní­tandó, és igen való­színű, hogy még továbbra is fog tartani, sőt na­gyobbodni, nem mulaszthatja el a bizottság, hogy kifejezést ne adjon azon nézetének, miszerint a mon­archia másik fele pénzügyminiszterének ezen in­tézkedése az illető törvényekkel össze nem egyez­tethető. Ezen törvények megengedik ugyan a sóbá­nya-utalványoknak államjegyekkel leendő pótlását, de egyszersmind azt is kívánják, hogy ezen álla­pot állandóvá ne váljék, s eszerint tehát ily ideig­lenes apadást csak mint a pénzpiac­ időnkénti vi­szonyainak kifolyásául vehették tekintetbe, de nem tételezhették fel azt, hogy a birodalmi tanácsban képviselt országok pénzügyminisztere saját részéről fog a zálogjegyek kereskedésére hatni. Ha egyébiránt a lajtántut pénzügyminiszter jogában állana a kamatlábat 1%-kal leszállítani, akkor joga is lenne a kamatot 3, 2 és l°/g-ra A tiszai ág. hitv. egyházkerület közgyűlése. M­i­s­k­o­l­c­z, j­u­l. 30. Ma reggeli 9 órakor nyilt meg a tiszai ág. hitv. egyházkerület gyűlése az itteni templomban Z­se­d­é­ny­i főfelügyelő és C­z­é­k­u­s superintendens urak elnöklete alatt, mely­re a 8 esperesség választott képviselőin kívül szá­mos vidéki lakosság is gyűlt össze. Zsedényi be­szédét alig kell bővebben méltatnunk, mert a kiis­meri népünk hangulatát, meg tudja ítélni fölemelő hatását. A gyűlést ugyanis a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt egyházkerületi gyűlés! Tavan egy­házkerületi gyűlésünk óta két szomorú jelenség tü­­nedezett fel a magyar protestáns egyház szemei előtt, sajnálatosan bizonygató egyrészről, hogy ha­zánkban a nemzeti érzet még korán sincs oly szi­lárd palemon, miszerint ügyét kivívottnak és jöven­dőjét aggodalmon kívülinek gondolhatnék, másrész­ről, hogy azon tanszabadság iránt, melyet a ma­gyar protestáns egyház mindig legszentebb saját­jának vallott, borús, sejtelmet ébresztő felhők vo­nulnak fel a törvényhozás láthatárán. Értem né­mely protestáns gymnasiumok pánszláv mozgalmait és a középtanodák felügyeletéről szóló miniszteri­­ törvényjavaslatot. Mély fájdalommal jelentenem kell, hogy ama­zokhoz, a panszlavismustól elkábult gymnásiumok­­hoz ezen egyházkerületnek egyike, a nagy­rőczei középtanoda is tartozik, melynek tanári kara, is­mételve hozzá intézett intések daczára, bátorul meg­szakítván a múltban közösen fogadott engesztelődés kötelét, oly haza ellenes irányt követett, hogy köz­tudomásra jutott tettei fölött szigorú vizsgálatot el­rendelni kelletett, a­melyről szóló érdemleges jelen­tés, a tisztelt egyházkerü­leti gyűlés elé, bírálat és végleges elintézetés végett fog terjesztetni. Érezzük, tisztelt egyházkerületi gyűlés, hogy e tárgyban magunkkal némileg elégedeleneknek lenni okunk van és ez érzés, hogy önmagunk előtt némi szemrehányást érdemlünk, mert jót akar­tunk várni oly tanároktól, kik önmagukkal elhitet­ték hogy a panszlavismus elősegítheti a Protestan­tismus ügyeit, és kik készek voltak minden eszköz használatára, hogy a nagy Szlávia eszméjét ébreszt­hessék. Igaz, hogy egyházkerületünk meg akarta különböztetni a tanárokat, Nagyrőcze és a gömöri esperesség tótajku protestáns lakosaitól, kiknek egyesség, béke és barátság kellett magyar ajkú polgártársaival, ő tőlök várt segítséget azon rész lelkek ellen, melyek a panszlavismus képében a gymnasiumot megszállották. Vannak azonban kérdé­sek, melyekben a nemzet jövendőjének szive ver, s ilyeneknél a férfias jellemnek minden alkut kizáró határozottsággal, része állami kötelesség. Midőn ha­zánkban minden czivilizatió vagy műveltség, mely­nek nemzeties jelleme nincs, legjobb esetben ha­sonlít azon le­vágott gyümölcsvirághoz, mely pohár­ban még egy két nap elteng, de gyümölcsössé soha nem leszen, akkor azon czivilizátió, mely hazánkban horgonyát a magyar nemzetiség ellenző mozgalmak fenekére veti, mást nem akarhat, minthogy a ma­gyar sírjára fektesse a követ. Összecsapott ezen ellenséges elemekkel egyházkerületünk gróf Thun­­féle patens idejében és biztos révbe vezette a ne­velés ügyét, mindig nemes önérzettel lépett nap­fényre és bátran hivta fel a hont, hogy lásson és ítéljen, autonom iskoláink iránya, szándéka, czélja és tettei felett. Nyíltan áll tehát most is előttünk a­­ cselekvés tere. Ha a tisztelt egyházkerületi gyű­lés a vizsgálati okmányból meg fog arról győ­ződni, hogy a rőczei gymnázium tanári kara, a magyar haza és nemzet elleni gyűlöletet tanítás közben, közéletben és irodalmilag tanúsított, hogy ezen tanodából kikerült tanítók hasonló érzelmek­től vezettettek, hogy a tanító ifjúság szláv szellemét és a magyar elleni gyűlöletét tettek által nyilvánította, — akkor ezen egyházke­­rü­let e gymnasiumot saját tanodájának többé el nem ismerheti, tőle a létezési jogot és enge­délyt, melylyel felruházta, elvonni és a tanodát beszüntetettnek nyilvánítani köteles. Nem enged­heti, hogy a protestáns egyház autonómiájának oltal­ma alatt álló gymnasium rokonszenvei, a magyar nemzetiség ellenes mozgalmak eszközeivé fordíttat­­hassanak, mely mozgalmak Nagyrőczén máris oda értek, hogy további elnézés és a bajnak or­­voslatlanul hagyása ezentúl, egyházkerületünk oly bűnévé fajulna, melyért csak a meglakolás szomorú perezében ébrednénk borzasztó de késő megbánásra. (Élénk helyeslés.) Azon törvényjavaslatot, mi illeti, melyet az oktatásügyi miniszter úr a középtanodákról készí­tett, és melyet vele együtt némely tudós ország­­gyűlési képviselők, maguknak a haladási elveknek oltalma alá helyezni akarnak, elég lesz említenünk, hogy miután a magyar protestáns egyháznak, az iskolák állítására és igazgatására nézve, ünnepé­­lyes békekötések és országos törvény által bizto­sított jogait veszélyezteti, egyszersmind az általa kijelölt feltételeknek teljesen megfelelő középtano­dák felállítására, felszerelésére és fentartására, nem csupán a saját erejökre támaszkodható protes­táns hitfelekezetek nem képesek, de nem képes arra maga az állam, sőt ily iskolák átalánosság­­ban a műveltség és anyagi jólét legelőrehaladot­­tabb fokán álló államokban sem találhatók fel. — ilynemű törvényjavaslat sem az oktatás vezeté­sére és az iskolák kormányzatára, sem a műveltség terjesztésére üdvös hatást tettlegesen nem gyako­rolhat, sőt ellenkezőleg a közművelődés nagy hát­rányára, a létező protestáns gymnasiumok bezá­ratását és elpusztulását fogná maga után vonni. Egyházunk a kormány felügyeleti jogát azon határok közt kétségbe nem vonja, melyek az autonom kormányzat és a hivatalos felügyelet közt szükségkép fennállanak, — ezen felügyelet tehát nem lehet protestáns népünk életén kivül álló gyámatyáskodás, mely a drágán fizetett tanárok nagy száma után, ezek előadásainak az iskolák­ban­ fölolvasása nyomán meg akarja bírálni a köztanítás gyakorlati voltát, holott ily rendszer csak mesterkélten­­ növeli az ismereteket, mint Üvegház a délszaki növényt; protestáns középtano­dáink tanrendszere pedig maga a tanszabadság, mely a népéletből fejlett ki; rendszer alatt értünk élesen meghatározott típust, értjük a szükséges alapelveknek mind tételét, mind következetes át­­szövődését az egész oktatásin, oly tanárok köz­benjárása mellett, kik az ismereteket saját vele­­jökből át is tudják vinni a tanulók fogalmába. A szabad vizsgálódás elvére fektetett protestantismus kizárólag az értelemhez szól, azt minden tévedés­től meg kell gondosan óvni, nehogy kinövései felszívhassák a hit összes életerejét, — innét az iskolaügynek a protestáns egyház által lett felka­­roltatása, innét a protestáns értelmiség valamennyi embereinek hitsorsosi felvilágosítására, tanítására irányzott törekedései. A miniszteri javaslat a kor­mányt felruházni akarná mindazon teendőkkel, melyeket tanügyünk felügyeleténél a község, az esperesség és az egyházkerüület közvetlenül vagy közvetve teljesítenek, midőn azonban fülünkben cseng a pathos, melylyel nekünk leczkét tartanak a miniszteri tanfelügyelők érdemeiről és üdvös ha­tásukról, mi egyszerűen az életre, eme leggya­­korlatiabb oktatóra utalunk, mely e tekintetben teljes kiábrándulás között országszerte bizonyítván, hogy a felügyelet nem írott jelentésekben végez­tetik be, és hogy a kormány közegei az autonóm kormányzatot nem pártolhatják, sőt azon mérőt meg sem üthetik, melylyel az autonóm egyház közegeit meg szoktuk mérni. Protestáns nevelési mozgalmunk előhaladása nem ok, hanem okozat, mi nem állunk kivül a nép életén, mint az okta­­tatásügyi miniszter a középtanodákról szóló tör­vényjavaslatával, mi nem is akarunk kivül állani. A mi iskolai életünk protestáns népünk élete, és az ő szüksége a mi szükségünk. De oktatásügyi miniszterünknek, úgy látszik, szokása az óramutatóra ráfogni, hogy azért van dél, mert a mutató tizen­kettőn áll, pedig azért majd áll tizenkettőn, mivel hogy dél van. Ahoz nem sok jóserő kell, hogy párhuzamot vonva a szellem elláthatlan ereje és a cselekvés szűkebb köre között, számot vetve a szolgálatunkra álló anyaggal, előreláthassák, mi­szerint tanügyi -viszonyaink életerős javulása eről­tetéseket, rögtönzéseket nem tűr, és hogy az, ki a közoktatás minden anyagi és szellemi hiányain egyszerre segíteni akar, ki az autonóm egy­házat autonóm nevelési rendszer nélkül képzel­heti, az veszélyes illusióban él, az a műveltség vezéreszméit olyannyira magához öleli, hogy el is fojtja. Bizzunk csillagzatunkban és e birodalom horgonyát azon kitürés és áldozatkészség fenekére vetjük, melyet a protestáns egyház iskolái istá­­polásában mindig tanúsított, hiszszük egyszersmind, hogy a képviselőház, a Parlamentarismus annyi szélvészszel megvívott hajójától, nem fogja lerántani az autonóm tanszabadság lobogóját. (Hosszan tartó lelkes helyeslés.) Beszéde végén a tanítóképezde jövő évi szükségeire megint ezer forintot, a nyolcz espe­rességben egy-egy néptanító 50 írttal való jutalmazá­sára 400 forintot és különösen az ujlesznai isko­lára 100 forintot ajánlott. Ezután superintendens C­z­é­k­u s úr előter­jesztette szokott jelentését ez évi egyházi esemé­nyekről és igy következett a nagyrőczei gymna­sium tanári kara ellen kiküldött nyomozási bizott­ság jelentésének tárgyalása. Mindenek előtt az ügyre vonatkozó okiratok olvastattak fel : Trefort Ágost felszólító levele, b. Prónay Gábor hivatalos irata, hogy a felszó­lítás értelmében vizsgálatot rendeljen el, majd a megejtett sajógömöri tanácskozmány jegyzőkönyve. Maga a határozat így hangzik: „Miután a nagyrőczei gymnásium jelenlegi pártfogóságától és tanári karától, az általok oly szí­vós következetességgel vallott és gyakorlott elvek folytán, a közoktatás terén üdvös eredményt várni, sőt remélni nem lehet: mondja ki az egyházkerü­let határozatiig, hogy a nagyrőczei főgymnasiu­­mot egyházkerületünk főtanodájának többé el nem ismeri; — tőle a létezési jogot és engedélyt, mely­lyel felruházta, ezennel elvonja, s a tanodát, egy­házunk minden javadalmainak használata és élve­zéséből kizárja és beszüntetettnek nyilvánítja. A mennyiben pedig a gymnasiumhoz kapcsolt képez­­de állását biztosító semminemű alappal nem bir, s különben is egyházkerületünk által soha elismerve vagy megerősítve nem volt, ennek eddig is ki­adott bizonyítványait érvényteleneknek nyilat­­­koztatja." E határozat megczáfol­hatatlan indokokon alapszik. Nevezetesen a pártfogóságot oly egyének viszik, (Daxner, Franciscy és Nandrásy) kik az 1848/9-iki nemzeti küzdelemben hazaellenes műkö­­désökről smeretesek. A tanárok Zoch, Ormisz, Bottó, Csulik, Kovaleszki gyűlölséget szítottak az ifjúságban a magyarok iránt, nyíltan és alattom­­ban egyenetlenséget, zavart hintettek el, hogy maga I . -Rőcze város kénytelen v­an vizsgálatot kérni, leszállítani, joga lenne tehát a Magyarországot nem terhelő zálogjegyek forgalmát ily módon egészen megszüntetni vagy — a­mi ugyanaz — a Magyar­­ország jótállása alatt álló függő adósságot 100 millióval és pedig állandóan szaporítani, mi az illető magyar és osztrák törvényekbe egyenest üt­közik. Ehhez járul még az is, hogy az 1867. év decz. havában, midőn az államadóssági járulék megállapittatott s ezen járulékba azon összeg be­­sz­ámittatott, melyet Magyarország a sóbányautal­ványok kamatoztatásához és törlesztéséhez fizet, ezen utalványok kamatlába 5% volt. Miután ennélfogva Magyarország az 1867. 15. t.-czikk 5. §-ában említett jótállást a 312 millión túl kibocsátott államjegyekre nézve a sóbánya-utalványok 5°/0-ás kamatlábának fennállása mellett magára vállalta, jogosan követelheti azt, hogy ezen kamatláb egyoldalulag ne szállíttas­sák le. Az alálírt bizottság nem bocsátkozik azon nehéz következmények taglalásába, melyek az ál­lam- és közgazdászat tekintetében a függő adós­ság tetemesebb növekedésével járnának, hanem midőn a fenntebbiek előadására szorítkozik, tisz­teletteljesen kéri a törvényhozást : méltóztassék a magyar­ pénzügyminisztert felszólítani, hogy az ország érdekeinek és az említett törvényeknek érvényt szerezvén, a zálogjegyek 5°/0-ás kamatlá­bának visszaállítása végett a kellő lépéseket meg­tegye. Kell a függő adósság ellenőrzésére kiküldött országos bizottságnak Bécsben, 1874. évi julius hó 30-án tartott XXVI-ik üléséből. Gr. Kálnoky Pál m­. k. helyettes elnök. Farkas Gyula m. k., bizottsági tag. Kvassay László m. k., bizottsági tag és jegyző.

Next