Ellenőr, 1874. augusztus (6. évfolyam, 209-238. szám)

1874-08-01 / 209. szám

A tanuló ifjúság is gúnyolja folyvást a magyaro­kat és a magyar jelvényeket. Az innen kikerült tanítók hazafiatlan érzést vittek el és terjesztettek maguk körül. Egyik egy magyar temetés után ezt mondá : „megyek számat kiöblíteni, mert büdös a magyar szótól.“ Maga N.­Rőcze városában a nemzetiségi harcz, miről előbb ki sem tudott, álta­lános,— az ablaktörések s más zavargások napiren­den vannak. — Ezt maga a város, több mint száz aláírással bizonyítja s azonkivül a­ városi közön­ség határozatilag kimondta, hogy a tanárokat a polgári jogok gyakorlatára nem tartja érdemesnek. Ezután a pánszláv tanári kar a vele összellő pártfogóság nyilatkozata olvastatott fel a határozat ellen; élénk rosszulás szakította félbe többször e szemérmetlen írást; majd Kramarcsik Károly adta elő a bizottság működését, behatólag okadatolva, mi általános helyesléssel találkozott. Végre felol­vastatott a többi okirat is, nehogy később valami kifogásra ürügyet találjanak a panszlávok. A felolvasások után legelőször Czékus István szólott, számot adva eljárásáról. A közgyűlés minden lépését egyhangú helyesléssel fogadta. Különösen azon tapintatos eljárását helyeselte élénken, hogy a n.­rőczei tanoda helyébe más jobb szellemű intézet állíttassák fel. Z­s­e­d­é­n­y­i figyelmeztetvén a hallgatóságt a türelemre s a szenvedélyeség elkerülésére, felhívja Daxnert, a nagyrőczei gymnasium egyik pártfogó­ját, a nyilatkozatra. Daxner sérelmül tekinti, hogy az esperességekhez csak a superintended nyilatkozata küldetett el, más oldalról nem voltak informálva s ezért a pártfogóság nevében kéri, hogy ezen ügyet a pártfogósági nyilatkozattal együtt az esperességekhez küldjék vissza tanulmányozás vé­gett. Az intézet nem vétkezett semmit; ha egyesek vétkeztek, büntessék meg azokat. Ezen indítvány elfogadása valódi jogfosztás lenne, mert az 1791. 26. tcz.-et semmisiti meg, ha az egyházból ki lesz­nek zárva. Nem Cassandra, mert komoly férfi, azonban egyet sejt, hogy „Hódié mi hi, eras tibi.“ (Iszonyú zaj. Felkiáltások: Hazaáruló!) a viszonyok gyorsan fejlődnek s az ellenök elkövetett igazságtalanságnak lehetnek az egész egyházra nézve rész következményei. Ez nem is büntetés, hanem valóságos bosszú. (Zaj. Tiltakozás.) s ezért elvettetni kéri. L­a­t­i­n­á­k Rudolf, gömöri esperességi fel­ügyelő, elfogadhatlannak tartja azon nézetet, hogy a határozat előbb az esperességekhez küldessék visz­­sza. Maga a pánszláv nyilatkozat szerinte egy ra­­bulisztikus prókátor munkája, ki szándékosan fer­dít, vagy aljas hazugságokat beszél. (Daxner tilta­kozik, de szava az óriási éljenzés- és helyeslésben elvész.) A gymnasium szelleme hamar felismertetett, de bebizonyítani lehetetlen vala. Most fájdalom, be van bizonyítva; a tanárok viszályt s ellensé­geskedést terjesztenek a magyar állam s magyar­­ajku hitsorsosaik iránt , egész nemzedékekbe a hon­talanság keserű érzetét öntik, hogy azokat annál veszélyesebbekké tegyék. (Roppant éljenzés.) Az au­tonómia érdekében lehetetlen megengedni, hogy az autonómia köpenye alatt ily üzelmek tovább is fen­­álljanak s ő rettegve gondol arra, hány mételyezett egyén került ki már a szegény tótok közé s ezért a határozat elfogadását óhajtja. (Nagy helyeslés, felkiáltások: „Mindnyájan.“) Ú­r­m­i s­z,­rőezei tanár, az istenre hivatkozik, hogy a haza iránt (Roppant zaj : magyar haza, vagy tót haza ?) mindig jó érzelemmel viseltetett. Bartholom­eidesz János, nyíregyházi esperes barátságos kiegyezést ajánl, mi köztilta­kozással fogadtatik. Bánó Miklós, sáros-zempléni felügyelő kö­szönetet nyilvánít a kormánynak és bizottságnak. Kifejti, hogy nincs állam, mely a nemzetiségeknek annyi jogot adna a világon, mint a magyar, s mégis önök — reámutat a rőczeiekre, kik egy helyt ülnek — visszaélnek ezzel. „Önök elszaka­dással fenyegetődznek, Philippire hivatkoznak; nem félünk attól, azonban a nemzet­i egyház megszé­gyenítését nem tűrhetjük.“ S ezért ők a sáros­zempléniek, hol nincs egyetlen magyar község sem, maguk a tótok egyhangúlag kárhoztatják ezen irányt, sőt még a nagyrőczei bűnösök irá­nyában bü­nfenyitő keresetet is akarnak indíttatni. (Nagy éljenzés.) Markovic­s, kis-hont­rádói esperes a pánszláv nyilatkozatot pártolja. Beszéde zajos fel­szólalások és zúgásokkal találkozott. Krdszarcsik Károly, egyházkerületi fő­jegyző kimutatja, hogy a rőczei tanárok a haza­fiúi erkölcsi törvényről semmit sem tudnak. Ez maga sújtó vád. Ők ezen hazának nem fiai, csak lakosai, mert más hazáról, Szláviáról ábrándoz­nak. (A rőczeie­k tiltakoznak.) Részletesen leírja azután, hogy élnek e tanárok, hogy tesznek tudo­­­­mányos lépések s ártatlan mulatságok ürügye ■ alatt veszélyes lépéseket, s hogy rontják meg az­­ autonómia tekintélyét. A veszély megnőtt, de az­­ egyház akarata megtörheti, mint a pátens idejé­ben történt. (Élénk zajos helyeslés.) Végre föltétettek a kérdések. Az eredmény az, hogy 4 megye szavazott a n.­rőczei gymnasium megszüntetésére, 4 ellene , így a bizottság jelentése ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése július 31-én Elnök: Perczel. — Jegyzők: Wächter és Mihályi. — A kormány részéről jelen vannak: Szapáry, Szende, Trefort miniszterek. Elnöki bejelentés nincs, s a múlt ülés jegy­zőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Saxenheim Albert báró, Thurek Mihály nyugalmazott alezredes kérvényét nyújtotta be il­letéktelenül visszatartott 862 frt járulékainak meg­térítése iránt. — A kérvényi bizottsághoz utasittatik. Remete Géza a pénzügyminiszterhez intéz interpellatiót, mely igy hangzik: Van-e tudomása a t. pénzügyminiszter úrnak, miszerint a vezetése alatti minisztériumban a Központi számvevőség forgalmi osztályának vezetésével megbízott , ott már évek óta működő számtanácsos a magyar nyelvben tö­kéletesen járatlan s e végett nevezett nagy osztály­nál a hivatalos érintkezés nyelve kizárólag német, sőt a magyar ajkú tisztviselők idegen származású és ajkú főnökök által üldöztetnek is? Ha van tu­domása, mivel tudja e világos, törvénybe ütköző állapotot igazolni, illetőleg menteni? (Helyeslés balfelől.) Lázár Ádám a honvédelmi miniszterhez in­téz interpellátiót, mely igy szól: Az 1868. 41. t. sz. 18. §. szerint a katonai jelvények, rangjelzetek, a fölszerelés és fölfegyverkezés, valamint a szolgá­lat és gyakorlat szabályai a honvédségi és a sor­hadnál egyenlőknek határoztattak. 1873-ik aug. 9-én a cs. kir. hadsereg számára egy kizárólagosan császári parancscsal kibocsátott, és azon évi októ­ber 1-én életbe léptetett szolgálati szabályzat a had­sereg állományához tartozó katonákról, tengeré­szekről és honvédekről is szól. Kérdezem a honvé­delmi miniszter urat: 1. Van-e tudomása ezen új szolgálati szabály­zatról, és kiterjed-e az a magyar honvédségre is ? ha igen 2. Szándékozik-e a fennálló törvények értel­mében alkotmányos befolyását érvényesíteni, hogy a honvéd intézmény ily alkotmányellenes intézke­désekkel meg ne semmisíttessék ? Halas­ Gyula jelenti, hogy az 5-ik osztály bíráló bizottsága Bausznern Guidót igazolta, mivel a megbízó levél magyar nyelvéről nem intézkedik a törvény határozottan. De kéri a házat, hogy a megbízó levelek magyar nyelven szerkesztéséről ide­iglenesen is intézkedjék. E végből határozati javas­latot is nyújt be a háznak. Péchy Tamás úgy tudja, hogy ellenvélemény is van. Egyébiránt kéri a javaslatot kinyomatni és mielőbb tárgyalni. Elnök: Holnapra kinyomatván, szét fog oszlatni. Következik a napirend: a választási tör­vény tárgyalása. 97. §. A­ki nyilvánosan, szavai vagy irat terjesztése által a tulajdon sérthetlensége, valamely nemzetiség, osz­tály vagy hitfelekezet ellen törvénytelen fellépésre izgat, úgy­szintén, a­ki a törvények, vagy a törvényes felsőség elleni engedetlenségre lázít, választói jogának 3 évre fel­függesztésével és 15.000 írtig vagy egy évig terjedhető fogsággal büntetendő. Gr. Szapáry belügyér kéri a 3 szakasz együtt tárgyalását. Olvastatnak a 98. és 99. §§, 98. §. A ki nyilvánosan, szóval vagy irat terjeszté­se által a király személyének sérthetetlenségét megtámadja, a ki az ország alkotmányának törvénytelen módon való megváltoztatása, vagy a magyar állam egysége ellen izgat, választói jogának 3 évre való felfüggesztésén felül 1 évtől 5 évig terjedhető börtönnel büntetendő. 99. §. A­ki valótlan vagy elferdített tényeket, tud­va, hogy azok valótlanok vagy elferdíttettek, nyilvánosan,­­ szóval, vagy irat terjesztése által oly czélzattal állit, vagy­­ terjeszt, hogy az által az ország alkotmánya ellen gyűlölt­­­séget gerjeszszen, választói jogának 3 évre való fe­lfüggesz­­tésén felül 1500 forintig terjedhető bírsággal és egy évig terjedhető fogsággal büntetendő. “ A különvélemény a „nyilvánosan“ helyett a .1 97—98. §§-ban ezt kívánja tétetni: „a válasz­­­tók nyilvános gyülekezetében.“ A 99-ik §. hagyas­­,­ sék ki. Gr. Szapáry Gyula belügyér megengedi,­­ hogy egy büntető törvénykönyvben van helye ez 3 intézkedésnek, de miután ez még nincs, ő a 97. 98. §§-okat kéri megtartatni, ellenben a 99-et nem tartja föltétlenül szükségesnek. Ellenben a 97. , és 98-ra vonatkozó módosítást nem fogadja el. Hanem a czímben szerinte a­z utolsó szót véli ki­ , hagyandónak. Péchy Tamás. Ha jól fogtam föl a 1. bel­ügyminiszter úr előadását, ő azon eszméhez, mely a különvéleményben kifejezést nyer, elvileg hozzá- , járul, én tehát, miután a 99. §-ra vonatkozólag a különvéleményben nyilvánított nézetünk is az volt, , hogy annak el kell maradni, jelenleg nem terjesz­kedem még arra sem, hogy váljon jövendőre mi történjék ezen esetekre nézve a büntetőtörvény­könyvben. Azt hiszem, hogy a t. igazságyügyi mi-­­­niszter úr igen jól fogja tudni, hogy mi az ő te-­­­endője a bü­ntetőtörvénykönyv készítésénél, tehát erre nem terjeszkedem ki.­­ A­mi már most a különvélemény második részét illeti, t. i. azt, hogy a választók nyilvános gyülekezetére szoruttassék a 97. és 98-ik §§. intézke­dése, erre nézve részemről bár megvallom, óhajtot­tam volna, hogy az egész 97. és 98. szakaszok is kimaradjanak, de ha már fentartatik és a fejezet czíméből ezen szavak, „és más büntető határoza­tok“ kimaradnak, azt hiszem,­­ hogy félreértésre nem adhat alkalmat, mert a fejezet c­íme azt fogja mondani : „az összeírás és választásnál köz­reműködő közegek felelőssége, a választói vissza­élések megbüntetése.“ Nem látom tehát szükséges­nek a különvélemény bővebb indokolásába bocsát­kozni, s remélem, hogy a t. ház azt el fogja fogadni. Lázár Ádám azt várta volna, hogy a bel­ügyminiszter a 97—98. §§-okat is vissza fogja vonni, miután azok a büntető kódexbe valók és sem az alkotmánypolitikával, sem az igazságügyi politiká­val meg nem egyeztethetők. Hivatkozik legkivált arra, hogy ugyanazon bűntényekre, melyek a 97. s 98. §§-ban elősoroltatnak, a törvény magasabb mértékű büntetéseket szab. Nem egyeznek meg ez intézkedések a 48-ik 18. t. sz. szellemével sem. Ő a 97. és 98. §§-okat egyszerűen kihagyandóknak tartja s javasolja. Tisza Kálmán. A 97. és 98-ik szakaszokat a miniszter czímigazításával elfogadja. Lázár Ádám­­mal szemben megjegyzi, hogy az egész világon nincs állam, hol meg lenne engedve, hogy valaki törvénytelen uton izgasson a létező törvények, a fejedelem és osztályok ellen. — Az oly ország, melyben ez meg lenne engedve, nem is lenne or­szág. Ő is azt tartja, hogy jó lenne, ha a büntető codexben volnának e dolgok , de ha elfogadtuk az etetés-itatás elleni intézkedéseket, ezt is elfogad­hatjuk, mert nem rútabb az etetés által nyerni meg szavazatot, mint ily lázitás által. Az 1848. 18. t. sz. csak a sajtó eseteiről szól, nem a választási eljárásokról. Ott sajtóvétségért a választási listá­ból akarták a tettest kihagyni, ő tehát elfogadja a két §-t. (Helyeslés.) Eozár Ádám kifogást tesz, hogy ő nem akarja e bűnöket a büntetés alól kivonni, mire Tisza megjegyzi, hogy ő azt nem is mondta. Majoros István elbeszéli, hogy őt mily igazságtalanul fogták a választási mozgalmak al­kalmából felségsértési vád alá. Állítja azt is, hogy a bűnök felett hazai törvényeink már határoznak. () pártolja Lázár Ádám javaslatát. Simonyi Ernő e két §-t nemcsak fölösle­gesnek, hanem czélszerűtlennek és ügyetlennek tartja. Hát annyira jutott volna már Magyarország, hogy ily apró eszközökkel kelljen fenntartani ? De gyengítik ezek az ország eddig létező törvényeit is, ő tehát e §§-okat, mint czélszerűtleneket kí­vánja elvetni. Trauschenfels Emil pártolja az ezen §. eltörlésére czélzó indítványt. Állítja, hogy e két dolog: választási és büntető törvény, nem illik egymáshoz. Szerinte e §§-ok nélkülözik is a kellő szabatosságot még formailag is. A béltartalom pe­dig épen aggályos. Az „izgatás“ és „lázítás“ pél­dául egyenlő értelműekül vétetnek. Ő az izgatás (agitatio) kifejezést igen tág értelműnek tartja. Csodálkozik, hogy az „emberölésre izgatás“ kima­radt. Még azt jegyzi meg, hogy sok tétel e §§-ok­­ban csak azért hozatott be, hogy más intenziókat eltakarjon. Különösen a nem magyar ajkú honpol­gárok ellen van az szerinte intézve, kivált, hogy a nemzetiségek elleni izgatás is benne van. (Igen helyesen !) Beszél ezután mindenféléről, s az elnök két ízben is felszólítja, hogy tartsa magát a tárgyhoz, míg végül kijelenti, hogy Lázár módo­­sítványához járul. „ Paczolay János Trauschenfels ellen fordul, I­ki azt követeli ugyanis, hogy a magyar állam el­­­­len ne történhessen izgatás, hanem, hogy ők izgat­hassanak épúgy, mint eddig arra, hogy a tör­vényhozás jogköre bizony,a nemzetiség municipális­­ hatóságára ki ne terjedjen. Ez nem más, mint az államhatalomnak és Magyarország egységének megtagadása, s hogy ezt az állam meg nem en­gedheti, az igen természetes. (Élénk helyeslés.) Az az állam, mely ily izgatást megengedne, abban a perezben, melyben azt megengedné, maga írná alá halálitéletét (ügy van!) Szól ezután az 1723-ai törvényekről, melyek­ről a képviselő urak igen jól tudhatják, hogy azon törvények oly szigorúsággal, a melyben akkor meghozattak, végre nem hajthatók, s igy mindent fel akarnak használni arra, hogy a törvénynek ezen intézkedése kihagyassék és ezen bűntények szabadon elkövettethessenek. Ez felfogása és azért ajánlja a 98. §.-t elfo­gadásra, ha csak nem akarják megengedni, hogy azok, akiknek talán szándékukban van ezen tör­vények elleni cselekvéseket elkövetni, azokat min­den büntetés nélkül követhessék el, vagy ha a legfőbb törvényszéket nem akarják azon gyanúsí­tásoknak és rágalmaknak kitenni, a­melyeknek már eddig is ki voltak téve azért, hogy a törvé­nyek szigorúan végrehajtottak. A­mi a nem ma­gyar ajkú nemzetiségeket illeti, az ezek iránti te­kintet nem lehet akadály a szakasz elfogadására, mert ha ezek nem fogják tudni kívánságaikat és szándékaikat a törvény által megengedett korlátok közé szorítani, azok méltán a törvény súlya alá fognak esni. (Helyeslés jobbfelől.) Popovics Jenő, ki magát is nemzetiségi képviselőnek tartja, elfogadja a 2. §-t, mely szerinte nincs a nemzetiségek ellen irányozva, hanem inkább azok védelmére fog szolgálni. (He­lyeslés.) Szeniczey Ödön előadó Trauschenfels előadása folytán figyelmeztet a 98. §. 5. sorának egy sajtóhibájára, mely szerint nem „megváltozta­tása“ hanem „megváltoztatására“ kell állani, s kéri e szerint a kiigazítást. (Helyeslés.) Még Csiky Sándor szólt Lázár indítványa mellett, mire a 97 és 98. §§-ok elfogadtatnak, mig a 99. §. kimarad. A fejezet czíme következőleg állapíttatott meg: „Az összeírás és választásnál közreműködő közegek felelőssége és a választási visszaélések megbüntetése.“ Ezután nagyobb vita nélkül és változatlanul elfogadtattak a 100—103. §§, úgy­szintén a 104. is, Orbán Balázs egy kiigazításával. Következik a 105. § , mely így hangzik: A pénzbüntetés az illetékes törvényszék által azon törvényhatóság rendelkezésére bocsátandó, melynek terüle­tén a megbüntetett cselekvény elkövettetett s ez által nép­nevelési czélokra, vagy területén létező közkórház vagy szegények alapjára fordítandó. Schwartz Gyula örömmel fogadja e sza­kaszt, de a „pénzbüntetés“ szó helyett correcteb­­btől „a büntetésből befolyt pénzeket“ kér tétetni. (Helyeslés.) Hieb­­ebeczky Sándor pedig szintén cor­rectségből kéri az első sorban a „törvényszék“ szó után betétetni: „illetőleg közigazgatási hatóság.“ — Mindkét módosítvány elfogadtatik. Következik a 106. §., mely a következő: A 94., 95, 96., 101. §§-ban felsorolt törvényszegések miatt, a bűnvádi eljárás csak akkor indítható meg, ha a cselekvény elkövetése után 6 hó alatt, továbbá a 91., 92., 93., 100., 102., 103. §§-ban felsoroltak miatt pedig akkor, ha a cselekvény elkövetése után 30 nap alatt a bíróságnál feljelentetett. Teleszky István nem tartja e szöveget ki­elégítőnek és módosításaival a §, következőleg hang- ZRDék* „A 91., 94., 95., 96., 100., 101. §§-ban felso­rolt törvénysértések miatt bűnvádi eljárás csak akkor indítható meg, ha a cselekvény elkövetése után 6 hó alatt, a 92., 93., 97., 102., 103., 104. §­­ban felsoroltak miatt pedig a bűnvádi, rendőri s illetőleg fegyelmi eljárás akkor tehető folyamat­ba, ha a cselekvény elkövetése után harmincz nap alatt az illetékes hatóságnál följelentés létetett.“ Ajánlja r módosítványát. (Helyeslés.) Szeniczey előadó elfogadja a 97. §. fölem­­lítésére vonatkozó részét a módosításnak, valamint a „rendőri“ szó beszúrását is, de a többiekhez nem járulhat. Sekrebeczky Sándor, részben elfogadva Teleszky módosításait, a következő módosításokat indítványozza: A 93. §. után tétessék 97. §. To­vábbá a második sorban „bűnvádi“ szó után tétes­sék „és fegyelmi“ és végre az 5-dik sorban a 103. §. után vétessék fel a 104. §. (Pulszky Ágost köz­beszól !­s végén tétessék : Hatóságnál !) Tökélete­sen igazsága van a közbeszóló képviselő úrnak, hogy miután itt nemcsak bíróság, hanem politikai hatóság is intézkedik, e szó után „bíróságnál“ té­tessék „vagy az illető hatóságnál.“ (Helyeslés.) E módosítások Péchy Tamás pártoló fel­szólalása után elfogadtattak. A következő VII. fejezet czíme: „Vegyes és átmeneti intézkedések“ elfogadtatik, valamint a 107. §. is. Zeyk Károly e §. után egy új szakaszt in­dítványoz, mely így hangzik: A jelen törvény 5-ik §-ában érintett közsé­gekben a füstök számának megállapítása és a községi képviselők választása iránt a központi bi­zottmány felhívására a törvényhatóság akként intéz­kedik, hogy ezen választás az összeírás megkezdése előtt legalább 14 nappal megtörténjék. Ezen vá­lasztást az 1871. XXIII. t. sz. 38. §-ában megje­lölt községi választók az azon törvényc­­ikk 49. §­­ban előírt módon teljesitik. A megválasztottak az összeíró bizottság által az azon évi névjegyzékbe fölveendők. (Helyeslés.) A ház ez uj §-nak a már elfogadott 108. §. után beigtatását elfogadja. — A 109. §. egy hi­baigazítással elfogadtatik. Jön a 110. §., melynek szövege ez: Az ország azon részeiben is, melyekre az 1848. er­délyi II. törvényczikk hatálya kiterjedt, minden képviselő­választásra a szabad királyi városok kivételével, egy külön választókerület alakítandó, és minden választókerület csak egy országgyűlési képviselőt választ. Elnök: A II., III. és V. osztály előadói különvéleményt adtak be, melyben indítványozzák, hogy a 110. §. szövegéből e szavak: „szabad ki­rályi városok kivételével“ hagyassanak ki. Péchy Tamás, a különvélemény előadója : Azt hiszem, hogy az indítvány, melyet a II., III. és V. osztály tett, igen könnyen érthető, s igy hosszasan nem fogom indokolni. Szükségesnek tar­tom mégis megjegyezni azt, hogy az 1848. erdé­lyi II. t. sz. szerint Erdélyben a városok közül öt: Kolozsvár, Maros-Vásárhely, Gyulafehérvár, Szamosujvár­ és Erzsébetváros két képviselő vá­lasztására voltak feljogosítva. Ép­­gy fel voltak jogosítva ugyanazon 1. czikk 7. §. b) pontjában a megyék, a székely és szász székek is. Ezen tör­vényjavaslat 110. §-a a megyékre, a szász és székely székekre, ezen intézkedést megszüntette, de nem szünteti meg az általam előbb említett öt vá­rosra nézve. Én ezen eljárást, tisztelt ház, igaz­ságtalannak tartom, nem vélem megegy­eztethető­­nek ezen törvény szellemével, egyátalán véve azt, hogy valaki, bárki legyen is az, két kép­viselőre szavazhasson, miután maga a 102. §. egyenesen még büntetést is szab arra, a­ki két képviselőre szavaz, itt pedig az meghagya­­tik. Igen különös már azért is, hogy ezeknek a csekély lakosságot számláló városoknak két kép­viselő választására joguk legyen. De remény­em azt, hogy az elfogadott hat­ javaslat folytán ez meg fog szűnni. E részére tehát a kérdésnek nem terjeszkedem ki, de hogy még ezen csekély kiter­jedésű városokban a választás akként eszközöltes­sék, hogy a lakosok bizonyos száma többséggé alakulva nem is egy, hanem két képviselőt vá­laszthasson, ezt már egyáltalán az igazsággal nem tartom megegyeztethetőnek, s kérem a t. házat, méltóztassék ezen szavakból: „a szab. kir. városok kivételével“ — szavakat kihagyni, s ezen váro­sokra nézve ép úgy, mint a székely és szász szé­kekre azt az intézkedést, mely Magyarország min­den megyéjében és városában fennáll, hogy min­den egyes képviselő választására külön kerület alakítandó, s hogy a szavazás minden egyes kép­viselőre külön történjék, az erdélyi részekben is egyöntetűen megállapítani. (Helyeslés.) Szapáry G­y­u­l­a g­ró­f, b­e­l­ü­g­y­m­i­ni­s­z­­ter: Én két okból találom méltányosnak, sőt szük­ségesnek, az előttem szólott t. képviselő úr által ajánlott módosítás elfogadását. Először azért is, mert nem találom indokoltnak, hogy míg az egész országban minden képviselőválasztás külön kerü­letben történik, épen ezen a helyen, ezen öt vá­lasztó­kerületben tartassék fenn azon eljárás, hogy ott a szavazás egy helyen két képviselőre történjék. De fölöslegesnek tartom ezen intézkedés fenn­tartását azon okból is, mert a ház elfogadott már egy határozati javaslatot, a­melyben utasíttatott a kormány a választó­kerületekben fennállott arány­talanságok megszüntetése tárgyában törvényja­vaslat előterjesztésére, és­pedig oly időben, hogy a választók első névsorának elkészítése után tör­vény erejére emeltessék. Ez által ezen bajon is minden esetre segítve lesz és azért ezen intézke­­­­dés, még ha fentartatnék is, a később megalko­tandó törvény által módosítást szenvedne. Azért tehát részemről elfogadom a külön­véleményt. (Ál­talános helyeslés.) Molnár Antal rövid indokolással e §­­után a következő új §-t ajánlja : „Az ország azon részeiben, melyekre nézve az erdélyi II. t. czikk hatálya kiterjed, a válasz­tókerületeknek újabb törvény általi végleges ren­dezéséig a központi bizottság egy választó­kerü­letben a szükséghez képest egynél több összeírű küldöttséget is küldhet ki.“­­ Ezen indítványt, mint a tényleges viszonyok által helyesen indokol­tat, ajánlja a háznak elfogadásra. Tisza Kálmán : Nekem kifogásom nincs ez ellen, hogy ott, a­hol a szükség kívánja, egy választókerületben több küldöttség működhessék , hiszen épen ezen szempontból vezettetve létetett ezen oldalról azon indítvány, hogy a törvényben nemcsak az összeírásnál, de általánosságban mon­dassák ki, hogy a központi bizottság legalább egy három tagú küldöttséget nevezzen ki, a­mi termé­szetesen annyit tesz, hogy ha a szükség kívánja, hát többet. Ezt a t. ház nem fogadta el, azonban ha most legalább az átmeneti intézkedésre nézve elfogadtatik, szívesen hozzájárulok de csak azon FÁRCZA. HOLT FELIX A RADICALIS. Irta GEORGES ELIOT. Angolból fordította DOMINKOVICS MARIA. II-ik kötet. (Folytatás.) HUSZONEGYEDIK FEJEZET. Atyjával történt találkozásának következmé­nye az volt, hogy midőn Eszter egy szürke már­­cziusi reggelen korán mrs. Transomeal kocsira ült, a b­amfordi törvényszék ülésére menendő, feszült vára­kozásban volt, mely ajkait reszkető némaságban tartá­s szemeinek amaz átszellemült szépséget kölcsönző, mely azt mondja nekünk, hogy a látomány mind belül van. Mrs. Transome nem zavar a szükségtelen be­széd által. Rövid idő óta változást vett észre Esz­ter mrs. Transome lényében, mely sok apró dol­gokban nyilvánult, mit csak nők bírnak észreven­ni. Nemcsak, hogy midőn együtt ültek, a beszéd mintegy megerőltetésbe került, — ennek oka a tárgy kiapadásában is lehetett, mi többnyire be­következik hosszasabb együttlét alatt, az ismétlés nem oly kívánatos, mint az újdonság. De mig mrs. Transome öltözékére ugyanazon gondot forditá, épen úgy ü­lt le, mint különben, gyógyszereivel babrált s hímezett­ mint mindig s még naponkint reggeli üdvözletét mindenki számára készen tartá, ama tökéletes kényelmes udvariassággal, mely ke­­esebbé jól nevelt embereknek szívélyességként­­ tűnt fel. Eszter sajátszerü ingerültséget vett észre mozdulataiban. Néha egy negyed óráig félbeszaki­­tatlan gyorsasággal követék egymást az öltések hímzésében, mintha rabszolgaságból kellett volna magát e munkával megváltania, aztán meg egy­szerre leereszté kezeit s lesüté tekintetét az asz­talra s képes volt ott ülni, mint egy szobor moz­dulatlanul, nyilván anélkül, hogy Eszter jelenlé­tére gondolt volna, míg egyszerre valamely felme­rülő gondolat külső lökésként hatott rá, megrez­­zente, akkor hirtelen maga körül tekintett, mint a ki álmából felriadva, szégyenli magát, hogy elszu­ny­adt. Eszter, kit egy boldogtalan kedély hangulat­nak előtte uj nyilvánulása csodálkozás s részvéttel töltöttek el, finom tapintattal úgy tett, mintha nem venne észre semmit, még jobban igyekezett gyöngéd figyelemmel enyhülést szerezni e szeren­csétlen nőnek s felderítésére lenni. De egy reggel hosszasabb hallgatás után igy szólt hozzá mrs. Transome: „Kedves gyermek, önnek nagyon unatkoznia kell társaságomban. Úgy ül mellettem, mint a meg­testesült türelem. Én kiállhatlan vagyok, búsko­­molyságba kezdek esni. Egy ingerlékeny öreg nőt mint én, ép oly örömtelen nézni, mint egy tört szárnyú hollót. Ne törődjék velem, kedves gyermek, ne resteljen magamba hagyni, a­mint látja min­denki úgy tesz velem. Én is az újonnan bevont ócska bútorokhoz tartozom.“ „Kedves mrs. Transome,“ mondá Eszter, le­ereszkedve a magas dolgozó kosár mellett levő kandalló zsámolyra, „kellemetlen önnek, ha itt ülök ?“ „Csak ön miatt, kis tündérem,“ viszonzámos. Transome, mosolyra kényszerítve magát, s kezét Eszter álla alá téve. „Nem borzongatja a hideg, ha rám néz?“ „Miért beszél ily hiábavaló dolgokat?“ kérdé Eszter szívélyes hangon. „Ha egy leánya volna, épen akkor lenne az legszívesebben ennél, mikor legnagyobb szüksége van felvidító környezetre. S az nagyon természetes, hogy minden fiatal leány olyan ékesebb nő iránt, a­ki jó hozzá, úgy érez, mintha leánya volna.“ „Bár leányom volna ön, szívemből óhajtanám,“ mondá mrs. Transome, összeszedve magát, hogy kissé vidámabbnak látszék, ez az egyedüli, mi egy öreg nőt feltarthat.“ Eszter elpirult. Nem gondolt azon szavak ma­gyarázatára, melyeket a gyöngéd részvét monda­tott vele. Mrs. Transomeot lehető leggyorsabban más gondolatra hozandó, minden további nélkül, kimondott egy kérést, mely már régóta szivén feküdt. Még mielőtt a pir eltűnt volna arczáról, mondá: „Oh, ön oly jó, egy nagy szívességre akarom önt kérni, t. i. arra, hogy a legközelebbi szerdán korán reggel kocsizzék velem Loamfordba, s ott egy ház előtt tegyen le, a­hol atyámnak találkozót adtam. Magán­ügyről van szó, melyet lehetőleg titokban kívántam tartani, s atyám oda vissza fog vezetni önhöz, a­hová határozza.“ Ily módon elérte Eszter czélját, a nél­kül, hogy szükséges lett volna azt elárulni s mi­után már Harold elment Loamfordba, annál nagyobb biztosságban volt. Az independens lelkész háza, mely előtt ki­szállt, egy csendes utczában feküdt, nem messze a börtöntől. Eszter egy sötét köpönyeget vett elegáns öltözéke fölé, mely Denner állítása szerint elma­­radhatlan volt oly úr nőkre nézve, a­kik egy nagy per tárgyalásánál a biró közelében ülnek s miután a kalap, melyet az akkori divat szerint viselt, az arczot nem annyira hant-reliefben, mint távlati tá­volságban láttató, elégséges volt egy lebocsátott fá­tyol, hogy kiváncsi tekintetek előtt védje. „Mindent elrendeztem kedves gyermekem,“ kiáltá elébe Lyon, „s Felix vár ránk, nincs veszí­teni való időnk.“ Azonnal elindultak, anélkül, hogy Eszter egyetlen kérdést tett volna. Később semmi egyéb nem maradt meg ez útból emlékezetében, mint az a sötét emlék, hogy belépett a magas falak közé, hosszú folyosókon áthaladt s végre oly hézagba ért, mely nagy zárával a várakozást meghaladta, s hol azt mondá atyja: „Itt, kedves Eszter, itt szabad Felixet meg­látnunk, mindjárt eljön.“ Eszter gépiesen lehuzá keztyttit, mintha egy sétáról érkezett volna haza. Tökéletesen elveszté tudatát mindenről, kivéve, hogy Felixet látni fogja. Reszketett. Úgy tetszett neki, mintha Felix is me­változottnak kellene, hogy látszék előtte, mióta új­­ életet folytat, mintha maga a múlt is megváltoznék, é­s nem lenne többé élő emlékezet, de oly valami,­­ amiben csalódott,mint csalódott uj életében. Talán I kinőtt a gyermekségből, melyben a legközönségesebb­­ dolgok, mint valami rendkívüli s minden dolog na­ I­gy­obbnak tűnik fel. Talán mostantól fogva az egész világnak közönségesebbnek kell látszani. A félelem,­­ mely azon perczekben lepő meg, roszabbnak lát- s­szott, mint bármi, amit eddig elé átélt. Olyan volt­­ az, mint a zarándok rettegése lenne, kinek azt súgná­­ valami, hogy a szent helyek csak a képviseletben­­ léteznek, vagy pedig, hogy tompa és hitetlen lé­lekkel fogja azokat szemlélni. Az élet minden pil­­­­lanata tartalmazhat az ember benső világára nézve­­ ily válságot. De nemsokára felnyílt nesztelenül az ajtó, va-­­­laki kinézett rajta, aztán kitárult az ajtó egészen , s Holt Felix belépett. „Lyon kisasszony — Eszter !“ — s megragadá­­ kezét. Egészen a régi volt, nem: még jobbnak mu-­­­tatá a hosszas távollét kimondhatatlan varázsa, e­­ nyomasztó várakozás alatt, s Eszter mintha a haj -­­­nalhasadtát látta volna benne. „Ne törődjetek velem, gyermekek,“ mondá­­ Lyon; néhány jegyzetet kell tennem sidőm becses.­­ Csak egy negyed óráig szabad itt maradnunk.“ I S az öreg ember úgy ült az ablakhoz, hogy hátat­­ fordított nekik s fejével egészen jegyzőkönyveire­­ hajolva irt.­­ „Nagyon halvány ön, roszul néz ki ahhoz képest, a mint előbb kinézett,“ mondá Eszter, ki- ] húzva kezét Felixéből, csöndesen egymás mellett álltak s Eszter felnézett rá. „Ez attól van, hogy nem vagyok a börtöni levegő barátja,“ viszontá Felix mosolyogva, „de fé­lek, hogy a legjobb a­mit remélhetek nagyon meg­hosszabbított élvezete annak.“ „Azt mondják, hogy legroszabb esetben, meg­­kegyelmezést eszközölnek ki számára,“ mondá Esz­ter kerülve Transome Harold nevének kimondását. „Erre nem bizakodnám,“ mondá Felix fejét rázva. „A legokosabb, a­mit tehetek, mindenesetre az, hogy a legsúlyosabb büntetésre, mire csak el­ítélhetnek, készen legyek. Ha megbarátkoztam az­zal, akkor minden csekélyebb büntetés könnyebb­nek fog látszani. De ön tudja — folytatá vidáman mosolyogva, — hogy sohasem mentem finom tár­saságba s puha környezetbe, s e tekintetben nem érhet valami keserű csalódás.“ „Még mindig úgy tekinti a dolgokat, mint ez­előtt?“ kérdé Eszter elhalványodva, midőn e sza­vakat kimondá. Értem a szegénységet s társaságot, melyben élni akar, minden csalódás s bánat nem töré még meg makacsságát?“ Eszter megkisérlé mosolyogni, de ez nem akart sikerülni. „Azon életmódot érti, melyet ismét folytatnék, ha szabaddá lennék?“ kérdé Felix. „Igen. Nem tehetek róla, hogy mind­az, ami történt, aggodalomba ejt önért. Gondolja meg, meny­nyire balul üthet ki minden önre nézve.“ Eszter félénken beszélt. Sajátságos, jól ismert mosolyt látott Felix ajkai körül játszadozni. „Ah bizonyára dőre­séget hadarok össze,“ mondá, mintegy mentegetve magát. „Nem, önnek a félelem súgja a szavakat,“ mondá Félix. „Ha egy kisértő belefárad fülébe har­sogni az embernek e szókat, „balul ütött ki,“ akkor egy csalogányt küld, hogy helyette e szót énekelje; látja, mily küldötte ön a sötétségnek.“ Félix mosoly­gott, s megfoga Eszter mindkét kezét, s mint a gyer­mek imára kulcsolt kacsáit a magaé közé szok­ta. Sokkal ünnepélyesebb hangulatban voltak mindket­ten, mintsem ily érintkezéstől féltek volna. Egyenesen szemébe tekintettek egymásnak, miként az angya­lok teszik, ha az igazságot hirdetik, s így álltak, mialatt Felix folytatá: „De én meg vagyok edzve e szék ellen , „balul ütött ki.“ Mögé látok. Az egyetlen elhibázás, mire a férfiúnak súlyt kell fektetni, azon czél elhibázása, mit a legjobb gyanánt maga elé tűzött. A­mi az eredményt illeti, a­mit munkájától kell várnia, az tökéletesen kiszám­ithatlan. A világegyetem nem egyesek érzelmeinek kielégítésére van berendezve. A meddig az ember egy nagy s jó czélt lát maga előtt s abban hisz, már csak a felé fog igyekezni a leghelyesebbnek ítélt után, ám történjék akármi. Én az eredményt mindig a minimumra szállitom gondolatomban; de inkább kívánom az óhajtott eredmény minimumát, mint maximumát annak, mely­­lyel nem törődöm. Mit nekem azon szép eredmé­nyek, melyek nem tartoznak ízlésem körébe ? s ha — ezen szavak: „és beszüntetitek nyilvánítja,“ mint az állam­ra tartozó jog kihagyásával — egész terjedelemben elfogadtatott. A határo­zat a minisztériumhoz fog felterjesztetni. A sá­ros-zempléni esperesség nézete a bűnösök meg­büntetéséről, miután Gömörmegye is intézkedett erről, elhagyatott. Daxner fölebbez az egyetemes gyűlésre. Ennélfogva az egyházkerület hazafiasan vég­zett. Örvendünk rajta, mert ezzel megmutatta, hogy maga elítéli a panslavismust, s önérzettel, nyugodt lelkiismerettel tiltakozhatik a vád ellen, ha még egyszer sújtaná. Ideje volt immár, hogy maguk a lutheránusok bélyegezzék meg ama köny­­nyelmüket és bűnösöket, kik a hazafias közvéle­mény előtt gyanúba keverték és szégyenpadra ültették az egész felekezetet. Reméljük, az egyetem, hova Daxner fölebbez, helyeslésével csak ünnepélyesebbé teszi a miskol­­czi végzést, s reméljük, hogy a kormány a nagy­rőczei gymnásiumnak, melynek tényleges megszün­tetése a javadalom elvetése és a kiközösítés által úgy is kimondatott, mielőbb megadja az utolsó döfést.

Next