Ellenőr, 1874. augusztus (6. évfolyam, 239-268. szám)

1874-09-01 / 239. szám

bir s állandónak ígérkezik. Mindezen felt­ételek hiányzanak a Serrano-kormányban , ennélfogva Oroszország el nem zárkózhatik azon nézet elől, hogy a Serrano-kormányzat elismerése Spanyolor­szág belügyeibe való beavatkozáshoz hasonlít, mert egy olyan fractiónak támogatását képezi, mely min­den többi párttal szemben jelentéktelen kisebbség­nek látszik. A jegyzék nem akarja azon nézetet megc­áfolni, mely e kérdésben a bécsi és berlini kormányokat vezette; arra szorítkozik, hogy az orosz kormány felfogását kifejtve s­­­tirinben a másik két kabinetnek belátására bízza, hogy meggyőződésük és érdekeik sz­erint járjanak el, de azon határozott nyilatkozattal végződik, hogy Oroszország sem vál­toztathatja meggyőződését, melynek ez ügyben több­­szörösen kifejezést adott. — A pápa, mint Rómá­ból jelentik, megtagadta Don Carlos azon kérését, hogy őt és seregét az apostoli áldásban részesítse, s hogy serege számára, tábori püspököt nevezzen ki. A pápa mindkét kérésre tagadólag felelt. Erre Don Carlos azon kérést intézte ő szentségéhez, hogy a csatatéren vagy sebeik következtében elhalt carlistákat, a pápai általános absolutióval lássa el. E kérést a pápa teljesíti, azon indokból, mert az kizárólag egyházi, nem pedig politikai adtus. (A csatatérről.) A „Köln. Ztg.“ sant­­anderi levele szerint a republikánus északi hadse­regről csak gyéren érkeznek hírek, mely körül­mény an a látszik mutatni, hogy Zahala tábornok rendszabályait óvatosan és csak lassan teszi meg. A tábornok még mindig Mirandában tartózkodik és a tábori postát is Logronoból ide tette át. Hogy a kis város tele van katonákkal, magától érte­tődik, úgyszintén könnyen felfogható, hogy a vá­ros kis kórháza tele van betegekkel. A­mi a kar­­listák mozdulatairól az északi részekben hall­ható, az arra mutat, hogy feladták a támadó szerepet és minden haderejüket Navarr­ában össz­pontosítják. Ha Pavia tábornok, a c­entrum had­seregének vezére, csakugyan elhagyja Valenciát és Arragonba megy, úgy ezt valószínűleg az okból teszi, hogy az északi hadsereg jobb szárnyát és hátsó vonalait szabadon hagyja. Concha utolsó expe­­­ditiója alkalmával e feladatot egy elkülönített had­testnek Lumbierbe való küldése által érte el. — Les de Urgel elestéről ez ideig minden közelebbi hír nélkül vagyunk. Hogy a barlistáknak sikerült oly rövid idő alatt ily viszonylag erős positio birto­kába kerülni, az ottani közönségben ama kellemet­len tudatott keltette, hogy a háború a karlisták ellen most sokkal csekélyebb lelkesedéssel és meg­győződéssel folytattatik, mint a két éves háború ideje alatt. A várparancsnokot a lakosság nem ter­heli az árulás vádjával. Colonel Blascoy Serra már az első karlista háború alatt szolgált mint önkény­­tes. A múlt évben az arapilesi vadászoknál tiszt volt és így emelkedett jelenlegi állására . A vá­rost öt ágyú védte, az erődökben és a c­itadel­­lában etég ágyú és lőszer vett. Az elfogott tisztek és katonák száma 400-nak állíttatik. Arról a pusz­tításról, melyet egy karlista Madriddal összekötő vasútvonalunkon akar végbe vinni, egy magán­levél némely részleteket közöl. E hó 16 án egy 13 emberből álló karlistacsapat a palenciai in­dóházat támadta meg; miután az állomásfő­nök s személyzete megadák magukat, nem tör­tént bántásuk. E közben hírül esett nekik, hogy egy vonat közéig Palen­cia felé, melyen köztársa­sági katonák vannak. Az ellenkező irányban sietve odahagyták a csatatért, de e félelmük nem gátolá őket abban, hogy egy velük szembejövő személy­­vonatot, a vágányokból kizökkentsenek. A­mit hir­­telenében kézhez kaptak a drágább árukból, azzal csakhamar tovább álltak. Útközben még egy rém­­tettet követtek el. Egy cardonai ember, ki el akart költözni szülővárosából, ajánlólevéllel Placeneia felé tartott; a karlisták hatalmába esvén, ezek minden további kérdezősködés nélkül hosszú szöget vettek elő s ezzel az ajánlólevelet a szegény ember há­tához szögezték; midőn ez nyöszörögve kérte volna őket, hogy röpítsenek golyót agyán keresztül, hogy ne szenvedjen tovább, azt felelék neki a feneva­dak: „Türelem! Így is meg lehet halni!“ Az ,,Es­pfina catholica* megtámadja a papokat, hogy daczára annak, hogy fegyveresen részt vesznek a felkelésben, egyházi szolgálatokat is teljesítnek a templomokban. A legújabb távirati tudósítások szerint Puy­­cerdánál egyre nagyobb mérveket ölt a tusa. Karlista forrás szerint, Tristany a város felmentésére elő­nyomuló köztársasági hadoszlopot visszaverte, s Puycerda ostromát még nagyobb hévvel folytatja. A város erősen tartja magát, még nők is részt vesznek védelmében, de azalatt a karlisták nagy pusztítást visznek véghez a vidéken. A vasutakat rombolják, a­hol csak hozzá férnek. Legközelebb Puycerda és Rizoli között rohanták meg a pályát s a közlekedést teljesen megszakították. Rizoli és Rabas helységek nagy veszteségeket szenvedtek. Don Carlos parancsot intézett a palencia-rom­osai vasútvonal hivatalnokaihoz, melyben szigorúan megtiltja nekik e vonalon a szolgálat teljesíté­sét. Ez a vasútvonal a santander-valladolidi vo­nalnak egy részét képezi, mely által egyedül áll Madrid összeköttetésben a tartomány északi részével. Ha a karlistáknak e vonal megszakítása is sikerül, a spanyol kormány válságos helyzetbe kerülhet. Cantabria partjain tegnapelőtt (29-én) egy amerikai hajó kötött ki, mely a karlistáknak 3000 fegyvert s 180 ládával löveget hozott. Perpignanból azon­ban távirati úton jelentik, hogy Segarra és vi­comte de la Torre karlista vezérek Port Vendres­­ben hamis útlevelek birtokában elfogattak és Per­­pignan­on át Perigueux-be szállíttattak. Ez volna a franczia határőrzés lelkiismeretességének első kézzelfogható nyilvánulása. Óhajtandó, hogy mi­nél gyakrabban ismétlődjék, alkalma bizonyára nem fog hiányozni. ■— Billauból kirohanást intézett a köztársasági helyőrség, a vidéken kó­száló karlista bandákra. Egy karlista forrásból jött távirat azt állítja, hogy a kirohanás visszave­zetett és egy csapat karabélyos átment a karlis­tákhoz. Németország: A Sedan-ü­nnepély előkészü­letei mellett, a birodalmi gyűlés és szövetségi ta­nács új ülésszakának előkészítésével is foglalko­zik a német birodalmi kormány. A kanczellári hi­vatal elnöke, Delbrück, amint írják, legközelebb Varsónba utazik e végből, hol véglegesen meg fog állapíttatni a két mondott törvényhozó­ testület ösz­­szehívásának ideje. A szövetségi tanács valószínűleg szeptember 20-ikára fog összehivatni. Hire járt, hogy e testület körében a birodalmi banktörvény terve heves ellenzésre talál. E hírt félhivatalosan megc­áfolják. Az új prágai orosz templom felszen­­telési ünnepélyéről a pétervári „Ruszkij Mir“ kö­zöl Prágából egy terjedelmes levelet, mely azon­ban politikai vagy nemzetiségi szempontból sok érdekes adatot nem tartalmaz s legfeljebb a be­vezetés érdemel idézést, melyben levelező a csehek­­ről így nyilatkozik : „A csehek moszkvai utazásuk óta azon nyilatkozataik egyikéhez sem lettek hűt­lenek, a melyeket ők a különféle lakomák és különféle ünnepélyek alkalmával Moszkvában és Pétervárott tettek. A cseh lapirodalom azon időtől fogva éber figyelemmel kiséri az orosz közélet kérdéseit s ezekkel ismerteti a cseh kö­zönséget. Igaz, hogy ezen közeledést gyakran aka­dályozzák azon politikai körülmények, a­melyek­ben Csehország volt. Voltak idők, mikor Csehor­szágban a hatóságok tiltották az orosz néphymnus eljátszását s büntetésekkel illették azokat, a­kik azt huzatni bátorkodtak. De mindezen megszorítá­sok semmi gyakorlati eredményre sem vezettek, s csak alkalmul szolgáltak arra, hogy a csehek és oroszok közötti kötelék még inkább megszilárdult. Ezen közeledés nem szorítkozik most egyedül az értelmiségre: az már magára a népre ment át. Kü­lönösen nehéz volt a csehek helyzete a pápai csa­­latkozhatlanság kihirdetésének idejében. A német­­ katholikusokhoz a csehek csatlakozni nem akar­tak, miután az előbb nevezettek és a protestánsok között majdnem semmi különbség sincsen. A csehek inkább szerettek az őseik — a husziták és Podjebrad György — által kijelölt ösvényen ha­ladni, azaz lépést tenni a görög nem egye­sült vallás felé ; de nehéz volt valamit el­kezdeni, mig ennek szertartásait s tanait nem ismerték s mig itt (Prágában) orosz tem­plom nem volt.“ Levelező ezután arra utal, hogy a kérdéses templom eszméjének valósítása főképen a pétervári és moszkvai szláv egyleteknek, neveze­tesen Hilferding fáradozásának köszönhető é s kiemeli, hogy ez a nép az orosz papokat és egy­házat épen úgy tiszteli, mint saját papjait és egy­házát s hasonló rokonszenvet mutat irántuk. Állí­tása szerint a harangozás, az orosznál könnyebben megérthető s szláv nyelven mondott imádságok s egyéb szertartások a legjobb benyomást tették a cseh közönségre. A részletekből megemlítendő még, hogy az ünnepély után 50 terítékű lakoma volt az orosz vendégek, s cseh testületek és hatóságok képviselőinek tiszteletére, melynél az orosz és osz­trák-magyar uralkodókra, a cseh nemzetre, és a pétervári szláv egyletre mondattak pohárköszön­tések. Az ebédre, esti 8 órakor, következett a pol­gári cassinókban hangverseny cseh, orosz, tót stb. dalokkal és zenedarabokkal. A „Republique Francaise“ befejezte közleményeit a brüsseli congressusról, adván az augusztus 12-iki ülés folytatását és vé­gét, amint következik, Hammer ezredes osztja Lambermont fejtegetéseit.­­ Végül a vita alatt állott czikkely a következő szerkezetet kapta: „Osztoznak a hadviselők jogaiban az önkénytes hadtestek a következő feltételek alatt: 1. Ha élü­kön oly személy áll, ki felelős alárendeltjeinek tetteiért; 2. ha látható, távolról megismerhető megkülönböztető jellel bírnak; 3. ha nyilvánosan fegyvert viselnek; 4. ha a háborúban hadműve­­leteikben a hadi törvények és szokásokhoz tartják magukat.“ A bizottság ezután áttért a 45., 46. czikkelyek tárgyalására, melyek hadviselő félnek ismerik el valamely, az ellenség által még el nem foglalt hely lakosságát, mely önvédelemre fegyvert ragad, de megtagadják ezt azon személyektől, kik már az ellenség hatalmában levő országban fognak fegyvert. E pontok felett igen élénk vita fejlett ki a német képviselő s a kisebb államok képviselői között. Az utóbbiak oly értelemben nyilatkoztak, hogy ha vannak is a háborúnak szükségességei, melyeknek a meggyőzőttek kénytelenek hódolni, lehetetlen e szükségességeket a nemzetközi jogsza­bályaivá alkotni s a kormányok nem csatlakoz­hatnak előre oly polgárok elitéltetéséhez, kik éle­­tök veszélyeztetésével fegyvert ragadtak a hóditó, betörő ellen. Lambermont báró a szónoklat valódi magaslatára emelkedett, midőn fölvette azon esetet, hogy egy polgár akkor esik fogoly gyanánt az ellen­ség kezébe, mikor pl. meg akarván szakitni az ellen­ség összekötéseit, épen a távirda-sodronyt vágja el. „Tudnak-e kárhoztatni, megbélyegezni e hazafit — őt egy rablónak tekintvén ? Az ellenség elfogja, főbe lövi. Legyen bárki, de legalább ne olvassa halálos ítéletét, a bitófára már előre rászegezve sa­ját kormánya és saját hazájának képviselői ál­tal. A vélemények oly eltérők voltak, hogy a bi­zottság mit sem határozott s áttért a requisitiókra vonatkozó fejezetre, de ebben sem tudott megálla­podásra jutni, főleg nagy volt a nézetkülönbség a requisitio jogának adandó sanctiónál. Ezután áttért a bizottság a tárgyalás alatti javaslat második felolvasására s ezzel töltötte ide­jét aug. 20-ka óta. Ismétlődtek természetesen a viták, melyek az első felolvasás alkalmával kifej­lettek, csak hogy rövidebben. A kisebb államok képviselői igen sok pontnál fentartották beadott óvásaikat. A „Repub. Frang.“ sajnálatát fejezi ki, hogy a franczia képviselők is miért nem csatla­koztak teljes határozottsággal a kisebb államok képviselőinek eljárásához és óvásaihoz. Végül je­lezi, hogy szombaton , a congressus teljes ülés­ben meg fogja hallgatni a javaslat felolvastatását azon szövegezésben, a­mint azt, a kiküldött bizott­ság szerkesztette. (Megtörtént.) Erre aztán a ja­vaslat, a brüsseli congressuson képviselt hatalmak­nak megküldetik megvizsgálás végett. A „Rep. Fr.“ így végzi tudósítását: „Reméljük, hogy e javaslat teljesen és érdeme szerint el lesz temetve az irathal­mazok közé.“ A congressusi tagok múlt szerdán tartottak egy bankettet Brüsselben, „Cercle des nobles“ pom­pás helyiségeiben, hol az egyik osztrák-magyar delegátus mint az ünnepély rendezője fungált. A díszlakomán a legünnepélyesebb, legvidámabb han­gulat uralkodott. Az első poharat dr. Jomini, a congressus elnöke, a belgák királyára emelte, ki a congressust magas pártfogásába vette s vendég­szeretetével árasztotta el. Az ezt követő nagy tet­szésben felhangzott a belga nemzeti hymnus, me­lyet egy gránátos ezred zenekara játszott. A má­sodik poharat ugyancsak Jomini a belga kormány tagjaira és ennek delegátusaira valamint a nemzet jólétére emelé, mely nemzet kiváló sajátságai által egész Európa tiszteletét megnyerte — a­mint ezt a con­gressusi tagok is bizonyítják. Erre Aspremont gróf bel­ga külügyér emelt poharat az oroszok czárjára, ki azáltal, hogy e congressust összehívta, Európa ro­­konszenvét nyerte meg. Miután az ezt követő zajos tetszésnyilvánítások elhangzottak, a német delegátus, Volvts-Rhetz emelt poharat s szellem­­dúsan fejtegeté a congressus tárgyalásait, mondá, hogy az elért eredmény leginkább az elnök (Jo­mini) tapintatának és engesztelékenységének kö­szönhető. Az osztrák magyar követ szintén tartott egy pohárköszöntőt, melyben a congressus mun­kálataival foglalkozott, s melyben a „Cercle des nobles“-nek a helyiségért köszönetet mondott. Vé­gül a congressus részéről üdvözlő távirat intézte­tek az orosz czárhoz, másnap pedig a tagok va­lamennyien egy csoportban lefényképeztették ma­gukat a belga külügyi hivatal udvarán. Jomini és Aspremont képezik a csoport közepét. HIRER Aug 31. — Pankovics István, munkácsi gö­rög katholikus püspök, meghalt augusztus 29-én Ungváron, hosszas betegeskedés után. A boldogult csak néhány év előtt foglalta el e püspöki széket, melynek betöltése nagy tapintatosságot igényel, az ottani viszonyok közepette. Pankovicsban nem hiányzott a tapintat, s megvolt a hazafias szellem is. De jó szive fölött sokszor nem tudott uralkod­ni, s a ki hozzá közeledhetett, rendszerint igénybe is vette könnyen megnyerhető bizalmát. Így tör­tént, hogy nem egy fontosabb egyházi positiót oly egyénekkel töltött be, kiket aztán mikor jobban megismert, megbánta, hogy tett értük valamit s neheztelését nem mindig titkolva, és azok lettek működésének ellenfelei, kik neki köszönhettek mindent. Ezek száma most jelentékeny a munká­csi egyházban. Pankovics a tanü­gy és a vidéki szegény papság érdekében sok üdvös intézkedést léptetett életbe. Utódját nem lesz könnyű megvá­lasztani, mert nemcsak ily egyházi méltóságra való rangbeli qualificatióra van szükség, hanem hazafias szellemű és erélyes főpapra is. — Kolozsvárról ma délután következő­­tartalmú sürgönyt kaptunk az ottani ünnepélyessé­gekről : Vasárnap délelőtt nagy sokaság jelenlé­tében a kolozsvári dalkör és Hillaria dalegylet zászlófelszentelése történt meg a főtéren. A zászló­­­anya Biassini Domokosnak, a dalkör elnöké­nek neje volt, kinél délben 300 terítékű lakomá­nál folytak tovább a zászlószentelési ünnepélyek. Délután történt meg, kedvező idő mellett, az össz­­szes dalárdák együttes előadása a városligeti e czélra épült dalcsarnokban, melynek nézőterét, sőt környékét is egészen ellepte a néptömeg. Köz­reműködött 500 dalár. A hatás impozáns volt. Este hirdették ki a dalversenyben nyertes dalár­dákat; első a pécsi, 2-ik a pesti nemzeti dalkör, aztán következnek a n­­váradi, szegedi és m. vá­sárhelyi dalárdák. Volt még este fényes bál is. Ma már oszladoztak hazafelé a dalárok. — A czeglédi ref. egyház iskola­székének egy derék cselekedetéről értesítenek bennünket. Az egyház veterán iskolatanítója, Dely János, ki korára nézve 78 éves, de igen tevékeny aggastyán, s ki Czegléden mint tanító 53 évig buzgólkodott a tanítói pályán, értesülvén, hogy az egyház nyugalomba akarja helyezni, arra kérte az iskolaszéket, alkalmaznák még egy évig, hogy az­alatt családi ügyeit kellőleg rendezhesse. Az isko­laszék azonban, megemlékezve a tanító több mint félszázados fáradozásairól, további működés nélkül is megadta számára teljes egyévi fizetését, azon­­túlra pedig a lakbér leszámítása nélkül annak felét, vagyis 450 frtot rendelt évi nyugdíjul élte fogytáig. A néptanítók ily megbecsülése eléggé mutatja, hogy Czegléden mily élénken érzik a ne­velésügy fontosságát, s ennek jó következménye nem is fog elmaradni.­­ E­gy­e­n­e­s­e­n koh­o­­­mán­y­n­a­k je­lenti a nagy­kikindai takarékpénztár igazgatósága a „Temesi Lapok“ ama hírét, hogy a takarék­­pénztárt százezer forintig megrabolták volna. — Halálozások. Weichselberger János, is­mert fővárosi kereskedő (egykor a „Topits és Weichselberger“ clég társa) elhunyt Gráczban, 45 éves korában. Holttestét Budapestre hozták, s ma temették el. — Schimatius Sándor, Báttaszék nagyközség volt főjegyzője, elhunyt. aug. 22-én. — Székely udvarhelyi Daróczi Ágnes, néhai Szegedy Mihály, erdélyi főkormányszéki tanácsos özvegye, meghalt 60 éves korában. — Magyarosodás. Versetz város, mely­nek lakosai csaknem kizárólag német és szerb aj­kúak, iskoláiban — mint a „Hon“-nak írják — különös figyelmet fordít a magyar nyelv tanítására s a növendékek Kakulay Károly kézikönyve után gyorsan haladnak a magyar nyelvben. Legköze­lebb pedig a polgármester buzgólkodása folytán kimondatott az is, hogy a polgári iskolában leg­alább a hazai történelem s földrajz magyar nyel­ven adassék elő. Az említett tantárgyak tanára, Neustadtl Vilmos, teljesen képes leend ezen fel­adatnak megfelelni. — Halálos ítéletet mondott ki a pé­csi törvényszék pár nap előtt. Schmid Konrád és neje szül. Faierbach Magdolna illocskai lakosok 1. év junius 11 én éjjel a nőnek napát Marx Annát saját lakásán orozva megtámadván, megfojtották. A törvényszék Faierbach Magdolnát kötél általi halálra, Schmidt Konrádot pedig 15 évi börtönre ítélte. Mindketten fölebbeztek. — Szerencsétlenség. A tornamegyei Hárskuton amint Neumann kereskedő egyik este borszeszes hordót ütött csapra, a csap mellett ki­­ömlő szesz a mellette álló szolgákat — két test­vért — egészen elöntötte; egyikük gyertyát tartott kezében, melytől a szesz meggyűlt. A megzavaro­dott korcsmáros hamarjában egy közel álló veder után kapott, ezt hívén, hogy abban víz van, a ve­der tartalmát a két testvérre önté, de a vederben esetleg szesz volt, úgy, hogy a szerencsétlenek egészen lángba borultak ; jajgatásukra végre oda­sietett néhány szomszéd, kiknek sikerült a tüzet elfojtani. Az idősebb fivér a sebekbe harmadnapra belehalt és arra is kevés remény van, hogy az if­­jabbik életben fog maradni.­­ A sz­ig­e­t­i h­e­­­vé­t hi­­­vat­­­á­sú ly­­ceumban az 1874/5. iskolai évre a beiratások szep­tember hó 1-ső napján veszik kezdetöket. A meg­nyitó isteni tisztelet 4-ikén fog megtartatni. Az előadások az elemi és közép­tanodában 7-dikén, a jogakadémiában 14-dikén kezdetnek meg. E határ­napok azzal a hozzáadással hozatnak köztudo­másra, mely szerint a jogakadémiának a miniszteri szabályzat értelmében történendő átalakítására az intézkedések megtétettek, s az 1. 2. 3. évfolyam tanulmányai már akképen rendeztettek be, a mi a közoktatási m. k. minisztériumhoz hivatalosan be is jelentetett. — Öngyilkosság. Hajek János, 35 éves majoros és házbirtokos az Illyés-utczában, több gyermek apja, háza padlásán felakasztotta magát, mint mondják családi viszály következtében, mely egyoldalú végrendeleti intézkedésből származott. — Iskolai alapítvány. Feledy Ferencz rozsnyói kir. járásbiró, elhalt fia László emlékére „Feledy László alapítvány“ czim alatt egy 400 frtnyi alapítványt tett a rozsnyói községi iskola javára. Az alapítványi okirat következő két lénye­­ges­ pontot tartalmazza: 1-szer, a tőke kamatjai felerészben a szegényebb gyermekek fölsegélyezé­sére, felerészben pedig az iskolai szükséges tan­eszközök megvásárlására fordítandók; 2-szer, azon esetben, ha községi iskola megszűnnék lenni, a tőke a rozsnyói ág. hitv. evang. egyházra száll olyképen, hogy az az alapítvány kamatjait csak­is iskolai czélokra fordíthatja.­­ Egyik vidéki lapnak valaki tudó­sítást irt a kolozsvári határü­nnepélyről, s a levél alá ezt jegyezte: „Ismeretlen tisztelőjük, Szabó Károly.“ Fogja magát aztán a szerkesztő, s hozzá írja: Szabó Károly ! A ki a „Vezérek korát“ meg­­írta, a ki Thierry „Attiláját“ lefordította, a ki több becses történeti munkával gazdagította tör­ténetirodalmunkat, ugyan ki ne ismerné annak a derék férfiúnak nevét ? Intelligens embernek leg­alább ismernie kell.­­ (Meglehet azonban, hogy minden intelligens ember nem tudja, de egy szer­kesztőnek, ha figyelemmel kiséri az eseményeket, azt mégis tudni kellene, hogy a „Vezérek korá“-nak, Thierry ,,Attilá“-jának lefordítója nincs a kolozsvári határünnepélyen, hanem ott volt abban az időben a történelmi társulat levéltárakat kutató egyik bi­zottságában, Zólyomban.) — Iparszabadság. A fővárosi szr. hit­község a kormánytól azt kéri, hogy csak oly egyé­nek kaphassanak „kóser“-hús eladására, kik az illető hitközségtől kapnak, engedélyt. A belügymi­niszter ezen kérvényt a tanácshoz utasította, ez pedig a kérelmet az ipartörvény korlátozásának nyilvánította, egyelőre azonban oda nyilatkozott, hogy a hitközség e kérvényt nyújtsa be a kerületi elöljárósághoz, mint első rendbeli iparhatósághoz.­­ Az orosz nép közt az iszákos­­ság óriási mérvben terjed, s nagy aggodalmakat okozott a pétervári kormánynak, mely elhatározta, hogy a szeszes italok árulási helyét korlátozzák, továbbá kimondatott a részegeknek italt adó korcs­­márosok bírságolása, a részegségi följelentéseket CSARNOK. Kéjutazási élmények, vagy Két nap Balato­n-F­ü­r­e­d­e­n. Kolozsvár vagy Győr! Marmaros vagy Ba­­laton-Füred ! valóságos embarras de richesses a kéj­utazókra nézve; de miután mi, a­kik egy rö­vid kéjutazás czéljából szövetkeztünk, csak flótá­­sok és nem határok vagyunk, a régészettől pedig ép oly messze állunk, mint a természettudósok tár­sadalmi osztályának nőtagjai mitőlü­nk : a válasz­tás annál kevésbbé hozhatott zavarba, mivel azon dicsénekek, melyek e nyár folytán B.­Füredről a lapok hasábjait keresztül zengedezték, vágyunkat csak fokozták, hogy minél előbb kaczérkodhassunk a Balaton nympháival. A nap nyájasan mosolygott és mi ki­­lenczen, tehát egygyel több a lehetőségnél — egy coupéban izzadva a felett tűnődtünk: vájjon a bu­dai indóházbeli restauratióban vagy pedig Regens­­burgban roszabb-e a kávé ? és mire a martonvá­­sári parkhoz értünk, mely szintén egy darab fosz­­lányos emléke a régi dicsőségnek, ab­ban állapod­tunk meg, hogy e kérdést ép oly nehéz eldönteni, mint azt, hogy: váljon a tiszavidéki, vagy a déli vasúttársaság szerez-e magának nagyobb érdeme­ket a németesítés mestersége körül? Látható tehát, hogy a kéjutazásnak is meg­vannak a maga függő kérdései, melyek azonban a békeszerető publikum nagy szerencséjére me­rényletek kutforrásául aligha fognak szolgálni és így a további fejtegetés tárgyát nem képezhetik. Körülbelül 11 óra lehetett, mikor Siófokra értünk és a Balaton nyugodt arczulata egész méltóságá­ban merült fel előttünk, mely látván magasztos­sága elég volt arra, hogy a Sz.-Fehérvárott élet­veszély között a pinczér kezei közül kiragadt rosz gulyáshup és még roszabb beischlinak utó­szót végképen elenyésztesse, főképen ily poetikus hangulatú kéjutazóknál, minőkkel nekem volt sze­rencsém a boldog asszonyok névnapját megün­nepelni. Hanem Füred, mint Magyarország par ex­cellence elsőrendű fürdőhelye tíz évi viszontlátás után oly benyomást ten, hogy képzelődő tehetsé­gem hurutot kapott és ilyen cathedtralis állapotban a képzelet ép oly kevéssé képes megragadó kép­letek alkotására, mint nem képes egy fogfájásban szenvedő énekesnő kóta szerint jajgatni. Igen, igen­ tiz éve annak, hogy B.­Füreden szoba hiányában egy fürdőkádban álmodtam azon szépségekről és cultura alkotta élvezetekről, melye­ket e kis fürdőhely a későbbi nemzedéknek nyújtani fog; tiz éve annak, hogy boldogult Vas Gereben barátommal vitába keveredtem azon terv felett, mely szerint az uj gyógy­termet és a fenett colonnádot építeni kellene, stb. stb. És ezen évtized, mely az egész földgömböt megrázkódtatá, a Napoleon-dynastia szakállát megperzselte, a Vati­kánt fogházzá (!!) átváltoztatta és számtalan nem képzelt és nem álmodott újításokat létrehozott, csupán B. Füredet hagyta érintetlenü­l nehogy letar­giájából felrázza. Itt nincs újítás, nincs tiz évi hala­dás. Úgy van! B. Füred bármily kicsinynek lát­szassák is, elég erővel bírt a hatalmas évtizeddel szembeszállani és újítási törekvéseit legalább önma­gára nézve megtörni. Alig tűnik itt valami szemünkbe, a mi nem viselné a régi, hogy ne mondjam ódon­sági jelleget homlokán. A nagy sétatér eleven sövénye még most is bolondja a hosszú sakálnak és a kertész ollója nem vakmerősködik a modernizálás ösztönét követ­ni ; a sövényen belől bugyogó sanyarú forrás isten­­asszonyát még most is valami falánk, rosz szel­lemnek tekintik, melynek éhségét robbadt gyü­mölcscsel, kukoricza-csutkákkal, dinyehajjal és más meg nem nevezhető ingredencziákkal vélik lecsilla­pítani, és azért e hely inkább a legyek és darázsok hizlaldája, mintsem gyógyforrásként tűnik fel; a színház mögötti parányi park még most is a ko­fák et consortes „itt“-jéül szolgál, nem pedig az el-„it“ ülészsibbasztotta tagjainak mozgósítására, míg a bokrosabb helyek az idetévedt tapasztalat­lanságot nemcsak zavarba, de félelembe is hozzák. Szóval mindenütt régi ismerősök, régi parthie honteusök, melyre csupán az indolentia, vagy a részrehajló érdekeltség veti leplező fátyolét, ne­hogy a haladás szelleme szemlátomást piruljon. A szereplő személyek nem változtak és maga dr. Orzavenszky még most is oly fiatal, mint ez­előtt tíz évvel; stereotyp mosolya és könnyűvérű­­sége legalább azt bizonyítják, és ha a külsőségek után szabad ítélnünk — az emanczipatiónak még most is oly ellensége mint hódoló barátja azon elveknek, melyek a felekezetiséget a társas élet különböző fázisaiban érvényesíteni hivatják. Ta­lán ez okból rendezett legközelebb egy tánczvi­­galmat oly nagy titokban s tán ennek következ­ménye az is, hogy a B.­Füreden lévő emanczipált választó vendégek elhatározták, mikép dr. D. urat unisono megválasztják képviselőnek, csak­hogy a népszerű és jótapintatú dr. Huray elfog­lalhassa helyét, mint fü­rdőorvos. Dn sublime au ridicul il n­ y­ a qu’ un pos, azaz Bizay báró is itt található még a gyógyte­rem — pardon — a kávéházi deszkarésze előtt, mely reggeli és ebéd után a fürdői vendégeket rang-, nem- és vallás-különbség nélkül egy kis nyájas ecarté, piquet, klaberjász vagy tartli-tár­­salgásra szokta összegyűjteni, ha t. i. pater Plu­­vius rész kedvében, — mint ez alkalommal is — a vendégeket mint az ürgéket ki nem önti ezen fölöttébb látogatott asylumból. Valóban diffeile est satyram non ser­bere! mert ha végig tekintünk a Balaton játszi hullámain; ha figyelemmel kisérjük a gazdag gyógyforrásokat, és ha elmerengünk a kies fürdőhelyet környező hegylánczokon, melyek mintegy keretül szolgálnak a remek képnek, lehetetlen nem boszankodni azon hálátlanságon, melylyel az emberek a ter­mészet pazar ajándékait viszonozzák, Börne egy helyen, hol régi bűnöket kell vala recapitulálni, azt mondá: „Ich bin zu wenig Ochs um zu Wiederkauen,a­mely bölcs mondatot, ha mindjárt nem is vagyok Börne, szívesen magamévá teszem, nehogy a már érintett fogyatkozásokat bő­vebben részletezzem. Inkább betérek a korcsmába, azaz a grand hotelbe melyen kivül Füreden nincsen számodra biztos hely. Azonban meg kell jegyeznem, hogy a biztos hely itt is csak úgy értelmezendő, hogy először biztosítani kell, mert különben a gyomor plure esik Ne de, mióta a mathematikusok az életbizto­sítás rendszerét megállapították, azóta bátran da­czol az emberiség magával a halállal is, hát még a füredi piacterekkel! Egy festő barátom, a­ki a füredi viszonyok tanulmányozása végett néhány hét óta a tihanyi visszhanggal mulat, arra tanított, hogy a vendéglő­ben a helyeknek előre történt lefoglalása daczára — ha koplalni nem akarok — csúsztassak néhány piczulát a mindenható pinczér markába és szá­momra megnyílik a körül villázott paradicsom. És mi az a nehány piezula azon gyönyörhöz képest, melyet a füredi nagy vendéglő étterme déli egy órakor nyújt, midőn a valódi és kölcsönzött bálak, az igazi és nem igazi gentlemenek, a marodeurek és szenvelgők, a jámborok és a szenteskedők evés­­versenyre gyűlnek össze és a pécsi barna fiúk ki­tűnő nótái mellett még az a szépség is a corlette gyönyöreibe merül, a­ki szavazás útján nyerte el a szépség koronáját. A rosz nyelvűek ugyan azt mondják, hogy a korona csak talmi aranyból készült, de az mit sem von le a soufrage universel értékéből és so­kak szerint a hamis korona még növeli az ét­vágyat. Az ily koronás étvágynak pedig senki sem örül jobban, mint a pinezérek és ezeknek jó ked­vétől függ a fürdői társasélet, a jövő zenéjé­nek sorsa és a polgári házasság existencziája. Oh, ezek a füredi pinezérek hatalmas ténye­zői a társadalmi rendnek és valóságos Lavaterek­b­en miniatura. Az arczod hegyéről leolvassák, vajon bibicz­­tojást szoktál-e reggelizni, vagy pedig — melegen kedveled-e a savanyu vizet, alias — mennyi bor­ravalót szántál ? Én még szerencsés embernek mondhatom ma­gam, mert pinczérem egy órai várakozás után mint qualificalt ingeneznek hatalmas felsár szeletet ho­zott beat-steak alakjában, és midőn nyájasan meg­jegyezni bátorkodtam, hogy a gourmanderia co­­dexenek 9-ik­­­a szerint a beat-steaket bélszínből kell készíteni, a gyomor telegrafistája szellemdúsan válaszolá, hogy tulajdonképen az is bélszín, de B.­Füreden a marhák más természetűek, mint Pes­ten, következésképen a vesepecsenyék sem lehet­nek olyanok, mint a fővárosban. Helyes, mondom neki, és ezen fölfedezés, mely Vogt Károlynak is dicséretesre válnék, mindössze hatvan krajczáromba került, nem számítva azon sze­lídített hangya-filetet, melyet az el nem költött, de annak rendje és módja szerint per comptant kifizetett beat-steak helyett magamnak a kidobatás veszélye nélkül szabadon megrendelhettem. Egyik körútitársam pedig, midőn látta, hogy a szomszéd asztal, melyet néhány született törvény­hozó fogott körül , egy darab jeges tengert ábrá­zolt, kedvet kapott próbát tenni, váljon lehetséges-e a füredi savanyú vízből a mesterséges meleget és azzal kapcsolatban a gyepsavszerű illatot szintén mesterséges után eltávolítani? de a pinezér sehogy nem akart parírozni, nem fedezvén fel benne azon qualificatiót, mely őt ily extravaganciákra feljogo­síthatná. Hiába­ volt minden érvelés, hiában az egyenjogúságra való hivatkozás , itt azt az állatot nem ismerik és a ki magát az itt divó rendszer­nek és a hagyományos szokásoknak alávetni nem akarja, az menjen el Lindewhesébe, hogy a kopla­lás és a türelem erényéből szigorlatot tegyen. No de ez igen természetes! A balatonfüredi vendéglős nem azért fizet 1500, mondd tizenöt­száz forint évi haszonbért, hogy holmi kéjutazó vendégek részéről önkényt, vagy csak óhajnyilvá­­nítást is figyelembe vegyen. Tagadhatlan, hogy ezen összeg tetemesen veszít látszólagos nagysá­gából, ha tekintetbe vesszük azon előjogokat, me­lyek a bérlettel összekötvék; az is igaz, hogy ezen bérleti összegért a bérlő meg néhány szobá­ból álló oly szállást is kap, mely az egész bér­lettel hasonértékű, sőt talán az is mérlegbe dob­ható, hogy a fogaskerekű vasút megnyitása óta a svábhegyi nagy vendéglőért, melynek jövedelme­zősége a szép időtől van feltételezve, míg Füreden a rosz idő vendéglői haussét idéz elő — 5000 frtot fizetnek 3 havi idényre, de mindez ürít sem számit, m­ert a börzei törvény szerint a szokásjog minden bizonyítás erejét megdönti és Raps na­gyon szereti a benediktinert, ha mindjárt a ben­­ézések nem is barátjai a rips-rapsnak. Egyébiránt Ecsi László igazgató úr a bala­­ton­füredi democratiára megesküdött előttem, hogy mihelyest a politikai conjekturák és a brüsseli congressus határozatai megengedik, megszünteti a füredi vendéglőre nézve fennálló egyedáruságot és a jövedelem többletét, mit ez által eredményezni fog, egy füredi bölcsőde felállítására fogja szen­telni ! — és ha még ebből is marad valami, helyre hozatja a szobák csengetyilit, nehogy a vendégek kénytelenek legyenek fölkelés után a hideg kőpadozaton kiabálva futkosni, hogy kérszol­gát vagy szobalányt fedezzenek fel czipőik és ru­­hájuk rendbehozatala végett. Szó a mi szó, de ha párhuzamba teszszük azon élvezeteket és különösen azon nyugalmat, me­lyet e legkisebb külföldi fürdő nyújt — Balaton- Füreddel; ha figyelemre méltatjuk azon gondot, me­lyet az idegenek méltányos igényeinek kielégíté­sére mindenütt fordítanak ; ha számba vetjük azon rendet, jó ízlést és tegyük hozzá jutányosságát, melylyel Párisban ép úgy, mint Ischlben, Karls­­badban, Emsben, Rohiczon, Römerbadban és a szélrózsa minden irányában a vendégeket meg­nyerni igyekeznek, valóban nem ütközhetünk meg azon, hogy míg Füredet nyáron által — 1500— 1800 vendég látogatja, addig a kis Marienbadban 10,000—12,000 idegen fordul meg, pedig nincs Balatonja. No de azért csak dicsérjük mi Füredet, mert itt még a fogas is jól találja magát. Hony soit qui mai—y—pense! Lánczhidi, illető kötelezettség behozatala s egyéb más rend­szabályok is alkalmaztattak. A „Ruszkija Viedo­­mosti, vizsgálva ezen intézkedések eredményét, hímezés-hámozás nélkül kimondja, hogy a hat or­voslati szándék teljesen elhibázta czélját. Szerinte a nép most is annyit iszik, mint ezelőtt, azon kü­lönbséggel, hogy a pálinka most roszabb és egész­ségtelenebb. A Kisajátítási esküdtek. A fővá­ros pesti részében szeptember-november hónapok­ban tartandó kisajátítási tárgyalásokban következő háztulajdonosok ítélnek mint esküdtek: Pucher József, Neuschlosz Károly, Haris Sándor, Ferenczy János, Giczey Samu, Feleki Miklós, Vaskó Endre, Steindl Rudolf, Kern István, Nagel Armin, dr. Kovács József, Solymosy Lipót, Eisler Ferencz, Unger Henrik, Freiszleder Nándor, Thurn Piusz, Jalics Kálmán, dr. Schönberg Armin, Fabesch Már­ton, Gottgeb Antal, Schiller Gyula, Kovács Pál, Hugmayer János, Purman József, Friedrich Ferencz, Mendl István, Molnár Endre, Mandel Pál, Deutsch Jakab, dr. Barna Ignácz, Tüköry Sándor, Málics György, Capdebo István, Fischer Péter, Pfeifer Ig­nácz. Pótesküdtek dr: Rust Bernát, Kerstinger György, Nasztl Mór, Saczelláry György, Wagner János, Küsztler Salamon, Auspitz Róbert, Nerhaft Antal, Feinel Lipót, Suda János, Hirsch Sebestyén, Pálfy Albert, Schmidlechner György, Karlovszky Zsigmond. KÖZGAZDASÁG. Vegyes. — A „bonsuli jelentéseké­ből megje­lent a VIII. füzet a következő tartalommal : évi jelentések 1873-ról a következő helyekről: Smyrna, Sámson, Rustsuk, Nizza, Marseille, Bassein, to­vábbá konsuli jelentések a vetések állásáról Né­­metország, Ruménia és Svájczból. — Gyapjúvásár. A vásár óta eladatott 180 mázsa jelesebb fésűs gyapjú 111 írtjával, és 80 m. bácskai egynyiretü 84—95 fajával. A jövő évi nyitésre is történt néhány kötés. Pulszky Fe­rencz 180 mázsát 148 írtjával adott el. a váczi

Next