Ellenőr, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)
1874-10-01 / 269. szám
is magyarok. Nem magyar vidéken csak oly mérvben magyarosodnak, mint mások, sőt nagyobb mérvben, mert egyetlen nem magyar nemzetiséghez sem csatlakoznak. Ami pedig hazafiságukat illeti! — nagy szó ez uraim! mi azt hiszszük, ép oly jó és ép oly rész hazafiak, mint átlag véve keresztyén atyánkfiái, ezen mateaklistikus világban ! Hanem ha az nem tetszik Csernátonynak s az egész liberális tábornak, hogy tömegesen jönnek be külországból a zsidók, és azok rögtön meg nem magyarosodnak; s nicolátusi törvény hijján ellepik az országot, szociális, sőt politikai befolyást gyakorolnak, mielőtt éreznék, hogy e föld hazájuk, ha ez a bajuk az uraknak, (pedig ez nyomja szívöket) ezt tetszett volna előbb meggondolnák, mielőtt liberalismus fitogatásával megszavazták volna a zsidók feltétlen egyenjogúsítását. Most erről késő beszélni, és midőn így cselekesznek, most azt követelik az urak, hogy a zsidók „hálából“ egyszerre megmagyarosodjanak: ezek indignálódnak, vagy az önök szemébe nevetnek. De ha ebben Csernátonynak nem is volt igaza, más oldalról azok sem jártak el tapintatosan vagy igazságosan, kik a zsidók védelmére kelnek. A „P. Lloyd“ és magyar utánpapolói csak könnyebb végét fogják, mondván, hogy ez csak confessionalis ügy, a zsidóság csak confessio, vallásfelekezet. E szempontból ózsdiság volna fölötte vitatkozni, megengedjük. De ez nem áll. A zsidóság nagy számával, Magyarország ethnográfiai s gazdászati viszonyai közt egy társadalmi problémát képez, melyet az emancipatio, a jogegyesülés, meg nem oldott, mert a keresztyénség és zsidóság még ezután is oly elkülönítve áll egymás mellett és között mint víz és olaj. Abban is hibáznak a zsidók ügyvédei, hogy absolute nem engednek meg egy hajszálat a zsidóság ellen emeltetni szokott vádakból; hogy sértésnek veszik a legigazabb állítást, mely alsóbb osztályaik tömegének mivelődési s erkölcsiségi állapotaira vonatkozik. Ne hunyjanak szemet a tények ellen. Nem lehet csak felekezeti elfogultságnak, vagy indokolatlan gyűlölködésnek és irigységnek tulajdonítani azon jelenséget, hogy a népek közérzülete az egész világon ellenük van, hogy a legciviliültebb népek, a németek vagy hollandok között mindenütt, ahol nagyobb tömegben laknak, ellenszenv nyilatkozik ellenük. Sok „rohadt Dániában“ , ezt objective kell észlelniük ; a hiányt ésoszat maguknak fölismerniük, hogy azon segíthessenek azon miveltebb köreik, kiknek küzdelme az orthodoxok ellen már maga is mutatja, hogy ők is érzik a mit mondunk. Mindez nem nagy dolog oly országokban, hol a zsidók minimális töredékét képezik a lakosságnak, mint Angol- vagy Francziaországban , de sociális kérdés fontosságával bír Magyarországban, hol a nép egy tizedrészét képezik. De a kérdést nem kell nehezíteni szenvedélyek által. * * * A „Magyar Ujság“-ból: Dicsérettel hallottuk említeni „zsidóinkról“, hogy a vidéken már nagyobb részt megmagyarosodtak s csak a fővárosban hódolnak még mindig a germanisatiónak. Ez a listán mindent megmagyaráz. Ha majd Magyarországnak önálló pénzügye s ezzel kapcsolatban lesz magyar kereskedelem, mely nem a saját sütötte kalács morzsáiból lesz kénytelen élni mások kegyéből: a fővárosi zsidó is meg fog magyarosodni. Lám, a vidéki zsidó megmagyarosodott, mert ott ő a vevő, életszükségleteiben rászorul a magyar nyelvet beszélőkre. így van a fővárosi zsidó Bécssel szemben. Hatalmas urak azok ott fönt. Tessék a magyar kereskedelmet emancipálni Bécstől s megfogják látni a hatást. Hanem ez alighanem olyan kívánság, mintha valaki azt várná, hogy az osztrák miniszterek magyar kollegáikkal magyarul beszéljenek. Az ilyenekben van a magyarság erkölcsi megaláztatása. A németség mindenütt előtérbe tolatik. Ki ne bálványozná, mikor a bankóprés is a kezében van. A magyar ember pedig mint specialitás, olyan furcsa bogár gyanánt van bemutatva, hogy hébenkorban a hátán lehet fát is vágni, olyan jó bolond. Hogy azután az ilyen jó bolondnak milyen lehet a tekintélye, tessék ezt megfontolni a közösügyes mérlegen, kikutassa azt, miszerint mivel foglalatoskodik azon nemzetiség e hazában legnagyobb részben, s ezután pedig oda hatni, hogy arra a pályára készülők magyaros szellemben nyerjenek szakoktatást. Mindez azonban hazánkban sajnosan még a 19. század végén is egészen megfordítva van, mert ha azt kutatjuk, hogy a zsidó felekezet mivel foglalatoskodik e hazában, legnagyobb részben azonnal rá akadunk, hogy a kereskedéssel, s ha továbbá azt kutatjuk, hogy mi történt a kereskedelmi pályára készülő ifjúság megmagyarosítására, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy semmi, s ha annak okát kutatjuk, hogy miért nem történt semmi, s ki ennek az oka, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy a mulasztás a kormányt épen úgy, mint a képviselőházat terheli, mert: 1. A kereskedő osztály az 1867. vagyis a magyar kormány fennállása óta folytonosan sürgette állami, konzulátusi, akadémiai és állami kereskedelmi tanodák felállítását azért, hogy a konzulátusi s a kereskedelmi pályára készülő ifjak ne legyenek kénytelenek a kereskedelmi tudományok tanulhatása és elvégezhetése végett külföldre menni, s ott azokat idegen nyelven tanulni, hanem, hogy e hazában és a hazai nyelven tanulhassák és végezhessék, s mert: 2. E haza kereskedő osztálya folytonosan sürgette illetékes helyen, hogy a „Bibliothek der gesammten Handelswissenschaften“ czimü, jelenleg legtökéletesebb kereskedelmi mű fordíttassék át magyarra, s adassék ki az állam által magyar nyelven azért, hogy a kereskedő osztály a könyvvezetést és a levelezést magyar nyelven vezethesse és vihesse, s mert 3. A vámhivataloknál, a vasutaknál és a gőzhajóknál a hivatalos nyelv ma is még a német lévén, s a vámhivataloknál az Erklärungok, s a vasutaknál az Avisok, s a gőzhajóknál a Bezugsscheinek még a magyar kormány 7. évének uralkodása alatt is folytonosan német nyelven állítattván ki, nemhogy a kereskedelmi téren a magyar nyelvre volna szüksége, hanem ha csak a magyar nyelvet birja, e haza kereskedő osztálya közül valaki, a hazai vámhivatalokkal e hazában a mai világban boldogulnia lehetetlen, s kénytelen németté lenni Magyarországban vagy akar, vagy nem. S hogy mindez így van, idezárva vagyok bátor megküldeni: 1. A nagym. közoktatási miniszter úr 11953. számú rendeletét. 2. Waaren-Erklärungzur Eingangs Verzollung, Vormerkung, Aufnahme in die Niederlage államköltségén nyomott bevallási ivet. 3. Aviso und Bezugs-Schein 2 Kisten Champagner értesítő vasúti levelet. 4. Az államköltségen nyomott Correspondenzkartet. 5. Az állam költségén nyomott Aufgabs-Recepissét. *) 6. Az állam költségén nyomott Zahlungs- Bolette d68 k. ung. Verzehrungssteueramlesbárczát. 7. Südbahn Ofen, Frachtgut, Waaggeld, Auszufolgen, szállító levelet. Tessék tehát a magyar kormánynak elhatározni, hogy az állam hivatalos nyelve a magyar lévén, a vámhivatalnál, a postánál, a fogyasztási adónál, a rendes adónál, a vasutaknál, s a gőzhajózásnál szükséges okmányok csak is magyar nyelven nyomathatók, s mindezen hivatalokhoz a beadványok szintén csak a magyar nyelven foglalhatók el. A törvényhozás pedig mondja ki törvényül, hogy a magyar nyelven nem vezetett kereskedelmi könyvek a törvény előtt bizonyító erővel nem bírnak, s ekkor majd ezután lesznek magyar zsidóink, de mindaddig, mig az állam maga a német nyelvet a magyar nyelvvel egyenlőkép használni nemcak hogy megengedi, hanem állami költségen önmaga nyomat hivatalos okmányokat német nyelven is, s az által a német nyelvet az állam teszi önnmaga hivatalos nyelvvé, noha a német nyelv törvényeink szerint e hazában csak épen oly nemzetiségi nyelv, mint a tót, oláh, olasz stb. addig nemcsak hogy magyar zsidóink, de magyar kereskedőink sem lehetnek, mert hisz saját államunk kényszerít bennünket németekké tenni, s méghozzá saját pénzünkön, mint az idezárt okmányok bizonyítják. Fromm Antal, ügynök, gyár érdekeket hiven szolgáló német lap, s mert a hazai s külföldi német lapok sokkal önzőbbek, hogysem a germanisatió elleni nemes föllépés eme nyilatkozatait — saját rovásukra — olvasóiknak tudomására hoznák ! Tehát a jó szándék, s a czél meddővé vált; mert akik ön szép s hazafias czikkeit magyarul olvasták, azok úgyis elég jó magyarok, s csak fájdalmat éreznek azon, hogy azokat összes nem magyar polgártársaikkal meg nem értethetik. Amit ön czikkeiben, főleg a fővárosi zsidóság ellen vádként hoz fel, hogy a magyar nyelv elsajátítása által nem iegyekszenek a haza valódi magyar polgáraivá lenni, teljesen igaz (kivéve a kiveendőket), habár e hibában, mondhatni bűnben, nemcsak a zsidók részesek. Ott vannak édes szász, román, szerb s német polgártársaink, kik közt sokan, *) de igen sokat, vannak, kik teljesen fölöslegesnek tartják hazánk hivatalos nyelvét megtanulni; sőt nem mondok újat, saját kormányunk kebelében a hivatalszobák nagy részében valóságos apostolai vannak a germanismusnak, mert a szegény alattas hivatalnok, az itt rekedt német és cseh hivatalfőnök kedvéért — ha meg akarja magát értetni — kénytelen, ha tud, ha nem, németül beszélni! Ennyire éretlen és képtelen tehát a magyar , hogy saját országában, a központi hivatalokban sem tud nyelvének kellő tisztetetet s érvényt szerezni?! . . . Mig ez másként nem lesz, hijába minden hírlapi harcz a germanismus ellen. Meg kell előbb mutatni a magyarnak, hogy magyar (a vallás más kérdés), s nem bábja és rabszolgája az ide hányódott, vetődött idegennek ! Én is zsidó vagyok, de családomban magyar szó hangzik, s ha csak elkerülhetem s nem külföldivel van dolgom, minden ügyeimben magyarul értekezem. Örömmel mondhatom, hogy több ily pesti zsidót is ismerek, kik büszkék arra, hogy magyarok. Engedje a Jehova, hogy ezek száma minél nagyobbá legyen! Hogy ennek így kellene lenni, azt egy hazafi sem tagadhatja. Mert akár Mózes, akár Kálvin vagy Luther, akár Jézus vallását kövesse légyen is valaki; akár pedig a görög naptár szerint ülje is meg a husvétot, jó hazafi, s különösen magyar hazafinak addig nem tekintem, mig e nemzet nyelvét, a szép magyar nyelvet meg nem tanulja, míg gyermekeivel együtt magyarul nem érez! Mondjon bárki dicsőítő éneket a világ polgárságeszméje mellett: én, mint magyar, ellene mondok , mert e nép, a testvér és rokon nélküli nép megszűnt lenni, ha nemzeti nyelvét megtagadja; lehet német, lehet szláv, de nem magyar többé! „Nyelvében nemzet élni enyészni szokott“, mondja a nagy költő; ezt emlékezetükbe vehetnék azok — zsidók és nem zsidók — kik közönyösen nézik, mint fajul el a lovagias nemzet, mely mindnyájunknak jogokat s szabad hazát adott! Vegye !, szerkesztő úr e soraimat szives tudomásul arra nézve, hogy vannak jó magyar zsidók is, s áldom Jehovát, hogy engem is magyarnak teremtett! K. Müller Sándor: Az „Ellenőr“ szerkesztőjéhez. Budapest, szept. 28. A „Zsidóinkról“ irt öt igen érdekes czikkeit figyelemmel átolvasván, bátor vagyok becses lapjába a következő sorok fölvételére kérni Nézetem és véleményem szerint ugyanis el tetszett a leglényegesebb dologról felejtkezni zsidóink magyarosodását illetőleg, t. i. a kereskedelmi osztály szakoktatásáról, vagyis a kereskedelmi szakoktatásról, mert midőn az ember valamely nemzetiséget meg akar magyarosítani, a legfőbb és legelsőbb teendőjének annak kell lennie, hogy TÁRCZA. AZ ANGOLOK ejKKi sahh: V HATTEHAS KiPlTinY K .A. L .A 3ST ID J A. IRTA BERNE GYULA, ELSŐ FEJEZET. A „Forward.“ „Holnap az apály beálltával a Forward brigg — kapitány : K. Z., alkapitány Saandon Rilchárd — a New prince’s Docksból elindul. Rendeltetését nem tudni.“ „ . Ez volt olvasható íliverpol Herald-ban 1860. április 5 ikén. Egy brigg indulása Anglia legnagyobb kereskedelmi kikötőjében nem valami feltűnő esemény. Ki venné észre annyi mindenféle és minden nemzetiségű hajó rengetegében, mely a révmedence két mértföld hosszában alig férhet el. Április 6-ikán mégis már kora reggel óta jelentékeny sokaság borította el a New Prince’s Docks partjait. A tengerészek megszámolhatatlan testülete mintha találkozót tartott volna ott. A szomszédos hajógyárak munkásónépe odahagyta dolgát, s oda sötét hószobáját az üzér, s kongó raktárait a kereskedő. Tarka omnibuszok, melyek a külső medencze-fal hosszát járják, mind egyre új meg új szállítmány kiváncsiakat hoztak és raktak le, mintha az egész városnak egyéb gondja se lenne, mint ott lenni a Forward elindulásakor. Volt pedig a Forward egy százhetven tonnás brigg, csavarhajtóval s százhúsz lóerejű gőzgéppel. Akárhány párja akadt a kikötőben. De ha a közönség szemének nem is mutatott semmi rendkívülit: a műértő vett rajta észre valami sajátságosat, ami nem kerülheti el a tengerész figyelmét. S így, a közelében horgonyzó Nautilus fedélzetén is egy matrózcsoport ugyancsak erősen találgatta a Forward rendeltetését. . . De mit is tartson az ember erről az árboczszerről, mondá az egyik. Ki látott valaha egynyi vitorlát gőzösön. — Nem lehet máskép, mondja rá egy tagba szakadt piros-pozsgás almester, mint hogy ez az épség inkább ár oczaira mint gépére számít, s hogy annyi sok a felső vitorlája, bizonyára azért van, mert az alsók gyakran szél alatt lesznek. Én hát a mondó vagyok, hogy a Forward rendeltetése a sarki tengereket járni, hol a jéghegyek felfogják a szelet s rendes hajónak bajt szereznek ezzel. — Igaza lehet, Cornbill mester, szól közbe egy harmadik hajós. Nem vette ön észre, mily egyenest szögellik tengernek e hajó orr-tőkéje? — Még a mellé éle is van öntött aczélból — egészíté ki Cornbill mester, — metsző mint a borotvas derékban ketté szelhet vele bármely kisebb hajót, ha keresztbe áll útjának, midőn a Forward egész erővel hajt. — Igaza, — mondja egy mertegi kalauz — mert ez a brigg pompás csavarával könnyedén levágja perczenként ,a maga tizennégy csomó alját.1) Csupa gyönyörűség volt nézni, amint próbajárásakor az áramlatot szeldelé. Mondhatom, kitűnő járása van. L . ................ — És vitorlára kelve sincs máskülönben, az nem ártogat neki — fejtegeté Cornbill mester. — Egyenest nekivág a szélnek, s egy kézzel kormányozható. Ne legyen Cornbill a nevem, ha ez a hajó nem a sarki vizekben fog mosdani. S ‘ Egy csomó alja 10 öl, aztán még ott van ii ! — Veszitek észre, milyen a kormány fel járója? — Az ám, — bólingatának a hajósok —de mire vélje ezt az ember? — Hát arra, édes szolgáim — viszontá lenéző elégültséggel a mester, — hogy először is, ti se látni se gondolkozni nem tudtok; aztán pedig arra, hogy a kormányfélnek szabadabb játéka legyen, s igy gyorsabban válthasson helyet. Hát nem tudjátok, hogy e manőver gyakran előfordul a jéghegyek között? — Szent igaz lesz a — erősíték a Nautilus matrózai. — Meg aztán, kezdő egyikök, Cornhill mester véleményét maga a brigg terűje is igazolja. A Forward öt-hat évre való eleséget meg szenet visz magával. Nekem Clifton mondta, aki vele megy. Az egész terv csupa szén és eleség, meg egy csomó posztóruha és fókabőr. — No lám , ezzel hát tisztában volnánk, mondá Cornhill mester. De barátom, ha már ismered Cliftont, nem mondott neked semmit az utazás czéljáról ? — Nem az ; maga sem tud semmit, így van fogadva az egész legénység. Hova megy, majd csak akkor tudja meg, ha ott lesz. — Még ha poklokra mennek is, amint én igen erősen gyanítom, veté közbe egy hitetlen. — De van is érte fizetés! folytata Clifton barátja, neki melegedve. Micsoda bér! Ötszerte nagyobb a rendesnél. E nélkül ugyan nem toborzott volna Shandon Richard ilyen körülmények között, de senkit. Ilyen különös hajó, melyről nem tudni hová megy, és nem látszik meg rajta, hogy vissza is akarna térni! Már nekem nem lenne ínyemre. — Lenne vagy sem, válaszolt Cornhill, te, barátom, ugyan soha nem lehettél volna tagja a Forward legénységének. — Várjon miért? — Mert nincsenek meg benned a kívánt föltételek, úgy tudom, a nős emberek ki vannak zárva. Te pedig az vagy, fiam, azért hát sohase zsinórozd a szádat, ami különben is valóságos kényszermunka neked. A matróz hahotára fakadt társaival együtt, így bizonyítván, mennyire találó a Cornhill mester tréfája. — Mindene, még a neve is oly rettenetesen vakmerő ennek a hajónak — folytatá Cornhill mester önelégülten. Forward ! „Előre!“ Előre ám, de meddig ? És még azt se tudni, ki a kapitánya, senki nem ismeri. — De bizony ismerik, szólt közbe egy kissé együgyű képű suhancz matróz. — Micsoda ? Még hogy ismerik ? — Az ám. — Tán bizony azt hiszed, öcsém hogy Shandon Richárd a kapitány, mondá Cornhill. A suhancz válaszolni akart, de Cornhill elébe vágott. — Tudd meg, fia, hogy Shandon a commander, alkapitány, semmi egyéb, derék, bátor tengerész, kipróbált bálnavadász, jóravaló czimbora — minden tekintetben méltó a parancsnokságra, de hát mégsem ő parancsol ott. Ép oly kevésbbé kapitány ő, mint akár te akár jó magam, rangomat nem sértve, és ép úgy nem tudja ki le azisten után ir a fedélzeten. Ha ideje megérkezik, a kapitány megjelen majd, nem tudni hogyan, s a két világ melyik partjáról, mert Shandon Richárd nem mondja meg, nem szabad megmondania, mely égi táj felé lesz útja. De a fia matróz nem tágított. — Már Cornhill mester,— mondá — én mégis bizonyosat fogadhatok arra, hogy valaki jelentkezett a hajón kapitányul, valaki, akinek jöttét az a levél jelenté, mely Shandonnak az alkapitányságot felajánlá. — Micsoda — pattant fel Cornhill, homlokát ránczolva, — még azt állítod nekem, hogy van a Forward fedélzetén kapitány? — Igen is van, Cornhill mester. — Nekem mondod ezt? nekem ? — Hát mondom; merem mondani, mert ma gától Johnsontól tudom, aki őrmester a „Forward“-on. — Jonhson mestertől ? — úgy van, nekem, magamnak beszélte. — Johnson ? Neked ? — Nekem hát. És nem csak beszélte, de meg is mutatta a kapitányt. — Megmutatta a kapitányt ! — kiáltott Cornbill megrökönyödve. — Meg. — Láttad ? — Saját szemeimmel. — És ki az? — Egy — kutya. — Kutya! — Valóságos négylábú kutya ? — Az a. Nagy lett erre az ámulat a Nautilus matrózai között. Minden más esetben nagyot kaczagtak volna neki. Egy kutya, mint egy százhetven tonnás brigg kapitánya! Megpukkadásig való ! De a Forward igazán olyan furcsa egy hajó volt, hogy kétszer is meg kellett gondolni, míg valaki nevetni vagy tagadni mert volna. Maga Cornhill sem nevetett. — Tehát Johnson mutatta meg neked azt az újfajta kapitányt, az ebet? — kérdezte a fiatalos matróztól. S láttad ? — Mint önt látom , tisztesség ne essék. — Nos hát, mit szól ehhez Cornhill mester? — kérdezék a matrózok. — Semmit, válaszolt ez keményen. Épen semmit, ha csak azt nem, hogy ez a Forward, az ördögök, vagy a Bedlamba való bolondok hajója. A matrózok hallgatag szemlélték tovább a „Forward“- ot, mely útrakészülődésének vége felé járt , és nem akadt köztük egy sem, aki állítani merte volna, hogy Johnson mester bolonddá tartotta a suhancz matrózt. Ez a kutya-történet különben bejárta már az egész várost, s nem egy kíváncsi kereste fürkésző szemmel a kapitány-ebet, melyet igen hajlandók voltak, valami boszorkánymesternek tartani. Az „Ellenőr“ szerkesztőjéhez. Fölötte nagy érdekkel olvasom az „Ellenőr“ utóbbi számában „Zsidóinkról“ írt 5 czikket. Én, mint egyike Mózes vallása követőinek, indíttatva érzem magam önnek czikkeire vonatkozólag egy pár megjegyzést kockáztatni. Mindenekelőtt saját és több elvbarátom részéről meleg köszönetet szavazok önnek, hogy e kérdést oly higgadt és mérsékelt alakban hozta szőnyegre. Fájdalom, hogy e szép tapintattal irt sorok németajkú hitsorsosaim tudomására soha nem juthatnak, nem pedig azért, mert nincs egy a ma*) úgy tudjuk, hogy a 4. és 5. számok alatt foglaltak most már csupán magyar nyelven nyomatnak. De épen ezen javulás alapján is követelhetjük a helyes intézkedést a többi pontokra nézve is. Szerkesztő: KÜLFÖLD. — Szept. 30. — Franczia köztársaság. (Kilátás vállozásra a kormányban. A választások. Egy leleplezés.) A legújabb táviratok szerint elmaradhatlan a minisztériumban a változás, még pedig a legitimisa elem kiküszöbölésével. Mac Mahon Broglieval és Falloux-val akart minisztériumot construálni. Most azt mondják, hogy Décazesnak szándéka van Périerrel és a balközéppel új alkudozásukba ereszkedni. A kormány, az orleanisták és bonapartisták közreműködésével oly bizonyos győzelemre számított a Marne-et-Loire ban, hogy hétfőn reggel nem közölte a végleges eredményt s vereségét elhallgatta. Kapott informatió után az első választási eseményről három kerületben, a minisztérium a megyefőnökökkel táviratilag közölte a septenatus győzelmét. Mac-Mahon, mint mondják, igen le van verve az eredmény miatt. A küszöbön lévő pótválasztások között legnagyobb figyelemmel tekintik a nizzait. A két helyettesítendő képviselő tudvalevőleg az olasz párthoz tartozott, s most minden törekvés oda irányul, hogy a franczia párt győzzön. A kormány a bonapartista Rivoli herczeg és az inkább legitimista de Vidal érdekében működik. A félhivatalos Monstem erről így szól: „1870 óta separatistikus üzelmek folynak e kerületben, melyeket különbözőkép lehet megítélni, de tagadni nem. Az olasz kormány távol maradt ez üzelmektől, s a francziaellenes befolyások nem Rómából eredtek. Bármint van is, annyi bizonyos, hogy ez üzelmek gyakran a radicalisms zászlója mögé rejtőztek. De meg kell vallanunk, hogy demokratikus ellenzék, mindig meghazudtolta e nemzetellenes szövetséget, s meglepetés nélkül és elégültséggel constatáljuk. *) Igaza van önnek azon hozzáadással, hogy a zsidóknak nem is faji nyelvük a német, mint oláhnak az oláh, szerbnek a szerb s németnek a német. Szerkesztő, hogy az odavaló lapok egyhangúlag csakis oly jelölteket ígérnek pártolni, kik zászlajukra a „franczia hazá“-t fogják felírni. Ha az október 18-iki kettős választás e feltételeket megtartja, minden idegen cselszövényt ki fog küszöbölni, melyek bár katonai helyzetünkből megmagyarázhatók, az alsó alpok lakosságánál még gyökeret nem vertek.“ E közlemény különben azt látszik tanúsítani, hogy a nizzai választások eredménye iránt nincsenek teljesen megnyugodva. Ha igaznak bizonyul, nem érdektelen adatokul fog szolgálni a legutóbbi francziaporosz háborúhoz a következő leleplezés. Egy állítólagos titkos jegyzékről van ugyanis szó, melyet Iugenia gyóntatóatyja Napóleonhoz intézett volna, hogy őt bábomra ösztönözze, s melyet most Direkink-Hohnfeld báró Pinnebergben német fordításban közöl. Az van benne kifejtve, hogy Napóleon Lajos trónja csak úgy állhat fenn, ha a latin faj egyesülése által a világhatalom a katholicismus számára biztosíttatik. A Poroszország elleni háború szükséges még azon föltevés mellett is, hogy az fog győzni, mert akkor lehetséges lesz Porosz- és Francziaország között coantiót teremteni a forradalmi elemek megbénítására. Az irat egy helye szóról-szóra így hangzik : „Poroszország saját erejéből kiállíthat egy jól szervezett s jól vezényelt hadsereget. A császárság nem állíthat ellenébe semmi vele hasonlítható erőt. Ez nem jó figyelembe, ha a háború csak a legmagasabb jó ügyének fog szolgálni. Nem anyagi harcról van szó, hanem a forradalmi elemektől való megszabadulás szellemi diadaláról. Poroszország a sorstól hivatva van bennünket diadalra segíteni, hogy egyúttal a német eretnekség bűnhődését is megkezdje. Poroszország dolga a sorstól ráruházott hivatásához képest Elzászt megbüntetni; saját érdekéhez képest minden ország forradalmait, mely istentelen tűzhelye köré gyűl, ki fogja irtani.“ Spanyolország. (Nobile par fratrum. A követségek köréből.) Don Carlos és Don Alfonso, e derék testvérpár, kik oly hősiesen vesznek az ütközetben részt — az arczél mögött, nemcsak hőstetteikkel, de kiáltványaikkal is emelik híröket. Az ifjabbik testvér egy decretumot, az öregebbik egy levelet tett közzé. Don Alfons az utóbbi tartalékbehívástól, mely a kormánynak 60.000 embert szolgáltatott, megrémült, s decretumot adott ki, mely a hadseregbe lépőket és családjaikat súlyos büntetéssel fenyegeti. A végén azt mondja, hogy „a köztársasági hadsereg minden katonája, ha fegyverrel s podgyászszal a royalistákhoz átlép, 5 durót kap, s kívánatéra teljes szolgálati fölmentésben részesül.“ A valódi, hajdani pápai zuáv, Don Alfonso már a szent atya szolgálatában tanúbizonyságot tett vitézségéről, midőn 1870. szept. 20-án nyomtalanul elpárolgott. Don Carlos a vergarai újonnan alapított seminárium igazgatójához irt levelet. Ez a királyt meghívta volt a megnyitási ünnepélyre. Don Carlos azt írja, hogy a barezmezőt el nem hagyhatja, hanem azért lelke a szellem derék harczosainál van, kik nemesen készülnek arra elő, hogy az áthaladást és álbölcsészetet leküzdjék, kik előkészülnek arra, hogy megmutassák e felzavart társadalomnak, miszerint a vállár és a jó politikai elvek legfontosabb elemei a polgárosodás fejlődésének. A párisi spanyol követ parancsot kapott kijelenteni, miszerint Serranos miniszterei egyhangúlag elhatározták a Bazaine szolgálatait el nem fogadni. A franczia és angol követek szerint Serranot egyezkedésre akarják birni az alfonsistákkal. Angolország. (Egy antipapisticus meeting.) A november 7-ikére Glasgowba öszszehivott népgyűlés elé a polgári és vallási szabadság érdekében a következő hat határozatot fogják terjeszteni. 1. Miután a római egyház alapelvei és törvényei a legfőbb politikai igényeket foglalják magukba, s így legfelsőbb bíráskodást követelnek világi és egyházi ügyekben: az ily lényegilegileg ép úgy politikai mint egyházi szervezetek ellenőrzetlen és korlátlan eljárása minden országban azonos a szabadsági elvek megsértésével és az illető ország függetlenségének és önkormányzatának feladásával. 2. Róma mostani eljárása Németországban példája e politikai szervezetnek. Róma ott állítólagos papi censura alatt, de mely világi büntetéseket foglal magában, a csalhatatlansági dogma ráerőszakolását s a nép egy részének elidegenítését kísérli meg, s ily módon tényleg bitorolja az ország kormányát. A népgyűlés tehát rokonszenvet érez a német kormány iránt az ultramontanizmus elleni harczában. 3. A népgyűlés fölhívja a brit kormányt és a parliamentet, hogy minden rendelkezésekre álló eszközzel küzdjenek a pápai hierarchia világi főhatalmi igénye ellen. 4. E harcz a parliament és nemzet részéről annyival szükségesebb, mert ha a világi főhatalom mögött Angliában és az egész világon a csalhatatlanság áll, nem kevésbbé tény az is, hogy e mögött a jezsuita szervezkedés áll. 15. Századok tapasztalata bizonyítja, hogy a romanismus szétrombolja az erkölcsiséget, megrontja a tudományt, megdönti a nemzet szabadságát, rendjét és jólétét; tehát a ro- manismus gyarapodása valamely országban, azonos ennek intellectuális, erkölcsi és politikai hatalmának csökkenésével. 6. A népgyűlés javasolja ezen határozatot a német követnek — a német császárhoz és a német néphez juttatatás végett — átadni. Olaszország. (A „Orénoque“-ügy.) Az „Orénoque“-ügyben a turini klerikális „Unitá Cattolica“-nak, szept. 23-ról Párisból azt írják, hogy nagyon is valószínű, miszerint a kormány innenziói megváltoztak. Deenzes herczegnek a spanyol kérdésben tanúsított szánandó gyöngesége feltüzelte az olasz kormány henczegését („l’ardive“), mely másrészről az „Orénoque“ visszahivatását fegyverül akarta felhasználni a választások alatt a baloldal férfiai ellen. Decazes herczeg most is engedett. Egyik gyöngeség a másikat vonja maga után. Az „Orénoque“ visszahivatása után Francziaországtól a szentszéki követség megszüntetését fogják követelni. Talán nem elég — így fognak szólni — az olasz király melletti követség ? „Deeazes ur“ — így végződik a czikk — aki szörnyen fél, hogy klerikálisnak ne tartsák, megint engedni fog. És Mac Mahon ? kérdik önök. Mac Mahonnak más emberekkel kellene magát környeztetnie s több bátorsággal követnie saját inspiratióit.“ Németország. (Készülődés a parlament téli ülésszakára.) A parlament téli ülésszakára folynak már az előkészületek. A munkálatban levő birodalmi polgári házassági törvényről jó híreket lehet hallani. Bizonyosnak jelentik, hogy az említett törvény tervezete bevégeztetéséhez közeledik s még őszszel a ház asztalán lesz. E munkálat természetesen szorosan összefügg a ma hatályba lépő polgári házassági törvénynyel A pubticista viták egy további tárgyát a porosz közoktatási törvény benyújtási határideje képezi. Több oldalról kétkednek benne, hogy váljon az országgyűlés megnyíltáig, tehát januárg el lesz-e készítve. Másfelől meg az hallatszik, hogy dr. Falk egy perczre sem hagyott fel avval a gondolattal, hogy ez égető szükségű törvényt már a legközelebbi ülésnek eléje terjeszti. Oroszország. (Kivándorlás és bevándorlás;tengerészet;önkénytesek.) Oroszorságban van jelenleg két erős ellentétes vándorlási áramlat: Dél-Oroszországban kifelé az Amerikába tömegesen költözködő német gyarmatosok között és másik befelé a birodalom éjszaknyugati határszélein, a régi Lengyelország határaiban, grodnői, kornoi, vilnoi s podolini kormánykerületekben, ahol az európai bevándorlók, főképen németek, telepednek le. Ez utóbbi gyarmatosítási mozgalom ellen a „Golos“ azon kifogást teszi, hogy minden terv és rendszer nélkül, úgyszólva suttyonban megy végbe, s emlékeztetve Ilik Katalin meszszelátó politikájára, mely szerint a bevándorló idegen gyarmatosokat egyedül a nyugati határszéltől messze eső vidékeken volt szabad befogadni, abbeli aggodalmának ad helyet, hogy miután az oroszok száz év alatt ezen idegeneket sem voltak képesek az orosz nemzettel amalgamizálni s velök az uj hazát megkedveltetni, a nyugati határtartományokban jelenleg sűrü sorokban képződő gyarmatokból idővel igen kényelmetlen békés idegen hódítás nőheti ki magát. Reméli azonban, hogy ezen telepítvényesek nem fognak élvezni különféle kiváltságokat azon ország rovására, amelybe kincseket jöttek keresni. A „Moskovskija Viedomosti“ hálás elismerést fejez ki az oroszos diplomácziának a Franczia- és Oroszország között, folyó évi április 1-én kötött szerződés által az orosz kereskedelmi tengerészetnek tett nagy szolgálatokért, szerinte minden orosz, elolvasván a most említett kereskedelmi szerződés feltételeit, ki lesz elégítve hazafias érzületében, mert többet alig lehetett várni. De ez alkalommal el nem mulasztja azon megjegyzést tenni, hogy az úgynevezett orosz kereskedelmi tengerészet még nem létezik. Hol van nálunk, — kérdi a lap — azon holmi hajóraj, mely hasznára fordíthatná a szerződésben neki biztosított előnyöket ? Létezik ez ugyan a valóságban, de számra és minőségére nézve olyan-e, amilyennek, a szerződés gondoskodása után ítélve, kellene lennie, s megérdemli-e az „orosz nemzeti kereskedelmi hajósereg" csattanós elnevezését? Van nálunk bőségben és kitűnő hajóépítési faanyag, de milyen maga az építés? Mi keméletlenül pusztítjuk a hajóépítésre alkalmas fát szolgáltató erdeinket, de honi hajógyárak, hajóépítők elégtelensége miatt a kivágott fa potom árért idegen hajórajok javára fordíttatik. Az orosz lobogót viselő hajók többnyire külföldön épültek és szereltettek föl, a rajtuk szolgáló legénység gyakran idegenekből áll, sőt a hajók tulajdonosai is nem benszülött oroszok, hanem külföldi alattvalók s legjobb esetben orosz tulajdonosok birtokostársai. S több effélét mond, felhíva egy független, valóban orosz nemzeti hajóraj alakítására. A „Birzevyja Viedomosti“ szerint a jelen iskolai év kezdetén Oroszországban a katonai tanintézetekbe 4950 önkénytes jelentkezett már. A Wiesbaden protestáns gyűlésről következő távirat érkezett tegnapi kelettel. Bluntschli titkos tanácsos a 8-ik német protestáns gyűlést, egy visszapillantással az egylet 10. évi működésére nyitja meg. Az egylet állása ma ugyan kedvezőbb, de az egyházkormány bizalmatlanul, s az egyház igazságtalanul bánik vele. A hierarchia legyőzéséhez a rendőri módszereken