Ellenőr, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)

1874-11-01 / 300. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. I Évnegyedre, , 5 frt. — kr Félévre . . . IO „ - „­­ Egy hónapra , l „ 8” . Egyes szám ára 10 kr.jczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sí. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentesleveleket fogadunk el 300. szám. Hirdetések felvétele­ Budapesten, nádoruteza 6. SZ. (légrádyi testvérek irodájában). Ki~­ló­ hivatala: Előfizethetni helyben és posta utján: nádor-uteza 6at A lap szétküldésére vonatkozó reclamátiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcan 6. sz.) intézendők. POLITIKAI NAPILAP. TI. évfolyam Budapest, vasárnap, november 1. 1874. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre......................... . 20 forint kr. Félévre .......................................10 « "­­ Negyedévre................................ ” na ír' Egy hóra .......................................1­­­80 hr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­­m­élyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. _______ TÁVIRATOK. Bécs, okt. 31. Az itteni piac­ áruüzleteiben az igen jelentékeny összegre szóló lejárati határ­idő minden zavar nélkül folyt le. Berlin , okt. 31. A birodalmi gyűlés Foockenbecket majdnem egyhangúlag elnökké vá­lasztó­­ alelnökökké Strunenbergi Schenk (bajor nemzeti szabadelvű) és Haenel (haladópárti) vá­lasztottak. . . . „ Berlin, okt. 31. A „ Norddeutsche Zeitung“ azt írja, hogy Arnim küldöttségi tanácsos Lissa­­bonban, nem saját kérelme folytán hivatott el állo­másáról. A „Post“ írja: A lapok által közlütt Bu­­low államtitkár és Arfim közt folyt levelezés, többféle tévedéseket tartalmaz. Grátz, okt. 31. A főparancsnokság helyet­tes igazgatója Kocpes tábornok megőrült, s tegnap szállíttatott át a tébolydába. Konstantinápoly, okt. 31. A „Nautilius osztrák-magyar állomáshajó parancsnoka és tiszt­­jei a Madsidie rend jelvényeivel ruháztattak fel a szultán által. . ... Bayonne, okt. 31. Egy spanyol hajó a Bordeaux­ nevű franczia gőzösre lövöldözött, úgy­szintén Fontarabia erőd is lövöldözött egy fran­czia kereskedelmi hajóra, mind a kétszer tévedés­ből­­ nem sebesült meg senki. Spanyolország ré­széről már érkeztek mentegetődzések. Würzburg, okt. 31. Kullmann fogságbün­tetését a Bayreuth melletti St.-Georgen fegyházban fogja kiállni. . . .. , Bukarest, okt. 31. Az utolsó hírek a ro­mániai kereskedelmi szerződések kérdése állására itt nagy megelégedettséget keltettek. A „Pressa kifejezést ad a continens három nagyhatalmassága, de különösen az osztrák-magyar monarchia iránti hálaérzetnek. , New-York okt. 30. Sheridan tábornok egy táviratban az indiánok elleni bábom befejezését jelenti, valamennyi fölkelő vezér már fogva lévén. _ Gubából érkezett hírek szerint Concha az in­sureens főnökökkel amnestia melletti alávetések iránt alkudozik. Berlin, okt. 31. (Zárlat.) Galicziai 108.75. Lombar­dók 81.—. Ezüst-töv. 67 74. 1860-iki 104.25. Bécs 91 — Romár 10. 36.75. Államvaspálya 181.75. Papirjövedék 63.75 Hitelsor­­­gyek 111,25 1864-iki 97.— Hitelrészvények 13875. Magyarsorsjegy 55.—. Bndnpesti gzinlapok. Vasárnap, nov. 1-én. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 143. szám. A háromszéki leányok. Eredeti népszínmű 3 szakaszban, dalokkal, Jókai Mór után irta Szigligeti Ede. Zenéjét szerkesztette Erkel Gyula. Kezdete 7 órakor. VÁRSZÍNHÁZ. Nagy béllét 18. szám. Kis bérlet 1. szám. Először: Mi a jelszó? Vígjáték 1 felv. Garand után francziából ford. K. T. Ezt követi: Tudtán kívül kém. Vígjáték 2 felv. Mellesville és Duverrier után fordította Csepregi. Kezdete 7 órakor. ISTVÁNTÉRI SZÍNHÁZ. Molnár és gyermeke. Népdráma 5 felv. Irta Raupach. A rendszer bűnei számokban. Augias istállóját könnyű volt kitisztí­tani, csupán vállalkozó Herkules és egy al­kalmas folyam mosdató habjai kellettek hozzá. A jobboldal gazdálkodása nyomán támadt istállóra még egy Herkules sem elég, mert annak rondasága úgy hozzátapadt a rend­szerhez és embereihez, hogy csak gyökeres, az intézményekre és emberekre kiterjedő, re­form segíthet rajta. Tavalyi eredetű a takarékosság jel­szava, de bár az összes sajtó zajt ütött, mégis megszavazták a közösügyi rendes ki­adásoknál az 1874-re megszavazott összeg­hez képest az 1.558,267 forintnyi többle­tet. A rendkívüliek között pedig ott talá­lunk ez évben is 1.597,402 forintot. A kettő együttvéve tesz 3 155.669 forintot. Hogy meggondolatlan volt a delegátiók részéről megajánlani ez összeget, holott utasíthatták volna a közös hadügyminisztert nagyobb megtakarításokat tenni a hadügyi admini­strate körül, annak legnagyobb bizonysága a honvédelmi minisztertől 6 lovas század felállítására kért összeg, mely 28.190 fo­rinttal kevesebb a sorhadban ugyanannyi idő alatt felhasznált kiadásnál. Nem érde­mel az a rendszer semmi kíméletet, mely egy és azonos czélt, a véderőnek fejlesztő­ét, háromszor akkora összeggel iparkodik megközelíteni a delegátiokban, mint itthon a képviselőházban. Nagyon jellemzők az uralkodó politi­kára a nyugdíjt képviselő számtételek is. Tulajdonkép a név: „ny­u­g­d­i­j­as­o­k“ szer­fölött tisztességes, korrectebb volna a „he­rék“ czimén elszámítolni e fejezet alá tar­tozó egyéneket, kik a csekély és érdemes kivételeken kívül, valóságos ingyenélő fajza­­tát képviselik az országnak. Kivált a volt központi kormány közegeinek 234.537 fo­rintra rugó nyugdíjai gyűlöletes terhet ké­peznek. De a nyugdíjélvezet kimérése nem valami lelkiismeretes módon történhetik a most fennálló minisztérium embereire vonatkozó­lag sem. Különösen a végkielégítések körül a visszaéléseknek oly szabad vásárt enged a miniszteri kegy, mely jellemzi a rendszert, és nem maradna szó nélkül az egészséges parlamentarizmussal bíró államok egyikében sem. Kedvencz sajtóbarnellbeli embereket 3000 forinttal bocsátottak el, noha inkább megvetésre, mint fizetésre tarthattak volna számot az országtól. Legközönségesebb egyéb­iránt a nyugdíjaknál, hogy a királytól nyert kegyelem útján eszközük ki az oly egyének számára a nyugdíjat, kik semmi czímen sem tarthatnának rá igényt. Ehez járul még, hogy egy csomó mihaszna, élhetetlen, olykor tehetséges embert idő előtt nyugdí­jaztak, vagy azért, hogy helyét protegált emberrel töltsék be, vagy azért, mert egy­általán hasznavehetetlen volt, de a bűnös könnyelműség bölcsnek híresztelt politikája leltár szerint vette át az előbbi kormány­zattól. Így eshetett aztán meg, hogy a mi­nisztériumok fennállásának rövid ideje da­c­ára 2.736,929 forintot tesz a jövő évben nyugdíjakra kiadott összeg, s csak a tavalyi­nál többet 83,971 forinttal. Ajánljuk e kö­rülményt a zárszámadások megvizsgálásával foglalkozó bizottság tüzetes figyelmébe. A nyugdíjakra fizetett óriási összeg ön­kényt eszünkbe juttatja, mennyire helyén volna már egyszer a nyugdíjazás rendszeré­vel és szabályaival tisztába jönni. Minden arra mutat, hogy a meglepetések és a vál­takozó kormányrendszerek hazájában legel­­égtanácsosabb az állami nyugdíjrendszer­rel abba­hagyni. Száz meg egy ok szól ná­lunk e mellett, mindenek fölött pedig az a könnyelműség, melynek rabja lesz minden hivatalnok, mihelyt számot tart ama nagy közös emlőre, mely sokszor erőteljes és va­gyonos embereket dajkál szegények és tehe­tetlenek rovására. De hát mikor jelszó volt játszani a nagylelkűt, mert ezt hittük „bölcs“ politi­kának. És meg kell adni, virtuozitással tudták pocsékolni, a bölcseség glóriájának egyedül üdvözítő fényözönében, a nemzet vagyonát. Miként roszul nevelt „urfiak“ szokása, írták vagy íratták alá a sok vál­tót s a „fehér lap” históriája addig füstö­­lődött a kormányzati gyámoltalanság asza­lóján, mig kikerült teleirva és a százados kapcsok szétszakgatásán, a vasútajándéko­­zásokon kívül, még kerek 3.000.000 forintot fizettet az országgal. Hanem azért ez a po­litika maradt bölcs és nemzeti. Volt már gyakran szó, újságokban és röpiratokban, hogy akkor a kis határok kö­zött ritka népességgel bíró államnak,­­ vagy talán csak államocskának, sok a jóból tíz ügyérség, tíz miniszterrel. Nem azért sok, mert köztudomás szerint a gonoszak törvé­nyes száma egy collegiumban hét, hanem azért, mert e tíz minisztérium hivatalnok­státusán kívül, még három közös miniszter apró szentjeinek kell tömnünk a száját. Már az igaz, hogy tréfás ötletnek is fura lett volna kitalálni egy oly gépeze­tet, mely áll közös osztrák-magyar fenható­­ság, magyar alárendeltség és magyar-horvát mellérendeltség hálózatos összebonyolításá­­ból; mindamellett rendnek tisztelik. Egy­szerűsítés és megtakarítás szempontjából ja­vasolták ugyan már sokszor, hogy a mi­niszterelnök is vállaljon tárc­át. De azért bizony csak fizetünk ezentúl is 14.000 fo­rinttal többet. Meglehet, hogy Bittó úr szak­értelmiségét akarják megkímélni ily szerény összeg árán, a megpróbáltatástól, s egyút­tal feledik, hogy az összevonás rendesen megtakarítással jár a személyzetben úgy a fogalmazói, mint az irodai ágnál. Látunk a budgetben egy minisztériu­mot a földmivelés, ipar és kereskedelmi ügyérség neve alatt is 11.419.615 forintnyi költségvetéssel. Ennek a minisztériumnak úgy, a­mint áll, az eddigi ügybeosztásra nincs semmi létjoga. Vagy ha van, legjobb, nevezzék el ménesigazgatónak, vagy mérték­hitelesítő felügyelőnek, mert a jövő évben ide fog irányulni összes tevékenysége, mint­hogy a métermértékek készítésére megsza­vazott 128,400 forintnyi póthitel majdcsak ekkor kerül munka alá. Máskülönben mint ipar és ker­e­ske­d­el­mi miniszter igénye a központi igazgatásra 160,868 forintot, te­hát krajczárról-krajczárra annyit, mint ta­valy, az „ipar, kereskedelmi és külkereske­delmi czélok előmozdítására“ 28.000 forin­tot. Éppen, mintha a tenger zabolázni akarná a patakot. S e baj szerencséje mégis, hogy a postát és távírdát ott hagyják földmive­­lésinek és iparnak, bár egyszerűbb volna át­tenni közlekedésinek. Ha adósságcsinálás helyett azon igye­keznek, hogy a vallás- és közoktatásügyér­­séget hagyják közoktatásügyinek, „vallásos“ jellegét pedig szétosztják a felekezetek kö­zött, úgy e minisztériumnál is néhány osz­tály fölöslegessé válik, maga az állam, mely­nek nincs vallása, nyer a modern világ előtt tekintélyben. Trefort úr ressortja el­len nem volna sok panasz más oldalról, csak aztán fejébe férne a viszonyokkal ismerős embernek, mirevaló a tankerületi főigazga­tóságok czíme alatt 49.930 forintnyi elő­irányzat, noha tudvalevő, hogy a jobbatlan papokkal betöltött állás emberei még csak az állami jogok szempontjából sem gyako­rolják jól a felügyeletet. Előbb értesül a sajtó, előbb a megyék, előbb a nagy­közön­ség, mint e „nagyságos“ urak, ha valahol államellenes üzelmekről van szó. Példa rá a pánszláv gymnasiumok története. Lehet bátran törölni viszonyaink kö­zött a külföldről behozandó szaktanárok 12.000 forintos tételét is, míg léteznek stipendiumok külföldi tanulmányozás elő­mozdítására. Hol a tudományszomj nem elég nagy még a jelesebbekül ismert és e miatt külföldön képezett ifjakban, ugyan miként képzelik, hogy nagyobb lesz, ha elvont tár­gyakat néhány ifjú itt benn hallgat ke­­vésbbé tekintélyes külföldi professoroktól. Egy miniszter sem erőltette meg azon­ban magát annyira a megtakarítások kö­rül, mint az igazságügyét. Képzeljék csak tisztelt olvasók, a királyi törvényszékek, já­rásbíróságok és ügyészségek kiadásainál a múlt évhez képest, megtakarított 344.776 forintot. Csak az hiányzott, hogy a drágán berendezett igazságszolgáltatásnál megtaka­­­­rítás gyanánt öt krajczárral nem szúrja ki a az ország szemeit. Nem is több e megta­karítás, mint öt krajczár, ha számításba veszszük, hogy a perrendtartás módosításá­val a tyúkperek újra a szolgabírák illeté­kessége alá jutnak. Hogy e „megtakarítás“ még boszantóbbá váljék, a belügyminiszter meg a törvényhatóságok igazgatásánál 1.896.336 forintot saját tárczájában számol­­ fel megtakarítás gyanánt, a mi gúnynak csakugyan az, mert a házi adóban viselni fogja az ország úgy, mint eddig, s e gúny fejében kapja a bagatell-eljárást saját köz­­igazgatásának körébe és terhére. És igy megy az végtől-végig a budget nagyobb s apróbb tételeinél egyaránt. Je­léül, hogy a rendszer roszaságánál csak mozgatói lelkének előítéletes makacssága nagyobb. Na de majd lesz gondja a válasz­tóknak, hogy ne graszálhasson soká. Horváth Gyula országgyűlési képviselő úrtól egy igen érdekes röpirat jelent meg. „A válságról“ szól erőteljes higgadtsággal. Saj­náljuk, hogy késő este jutván hozzá, nem adha­tunk mutatványt már most, s kénytelenek vagyunk hétfőre halasztani minden idézést; de előre is fi­gyelmeztetni akartuk a közönséget ezen röpiratra, mely önálló észjárással, minden személyeskedés nélkül mond el sok igazságot több irányban, az ország aggasztó helyzetének kérdéseiről. A röpirat 56 lapból áll s alkalmasint kapható lesz minden könyvárusnál a jövő héten; eziránt azonban nincs a füzeten semmi értesítés s igy mi sem tudjuk, hogy hol és mily áron lesz megszerezhető.­­ A román egyházi congressus holnap választja meg a metropolitát. Minden valószínűség szerint Popasu fog még­választatni, azonban — mint a „P. N.“ megjegyzi — aligha nyeri meg a korona helybenhagyását. — A műegyetemnél tartandó mérnöki és gépészmérnöki szigorlatokra né­ve megállapított ügyrendet, mint a hivatalos lap jelenti, 5 felsége jóváhagyván, az a folyó 1874/B-ki tanévtől élet­be lép. ______ A Kullmann-per. A „Kissingeni merénylet“ czime alatt május 13-ikán oly sokat igérőleg megindult s azóta a kuliszák közt lassacskán folydo­­gáló rémdráma fölött tegnap gördült le a függöny. A würzburgi esküdtszék „bűnöst“ mondott az eszelős kádárlegényre, ki, saját vallomása szerint, verebeken kezdvén, biro­dalmi kancelláron akarta végezni a pisztol­lyal való ezellövészet nemes sportját, mely uriós kedvtöltésért még csak nem is sok, vadászati birság fejében, az a 14 évi fog­ság, tíz évi becsületvesztés és rendőri fel­ügyelet, amire a törvényalkalmazó bíróság elitélte. Elég gyönge „katastropha“ lesz ez a szerfelett hatásos „expositió“ s az érdek­­feszítőnek híresztelt, de cselekményül elő nem adott „bonyolítás“ után, melyről any­­nyi szörnyűséges mindent tudtak a kuli­szák mögül kisuttogni, s a­ki figyelemmel vé­gig kisérte a vontatott, s többnyire vakéren bujkáló előadást, összecsapja a két kezét és felkiált: Szent atyám! micsoda silány „da-­­ rab“ lett ebből a kitűnő thémából! Hogy-hogy? Tehát csakugyan sehol, semmi ? Épen semmi a cselekménynek ama hatalmas lánczolatából, melyet oly iszonyú „Kulissen­­eisserei“-jal csörgettek a berlini fél­hivatalos lapok zsinórpadlásán­­ s melynek egy rémséges összeesküvés, a­mit összees­küvés ? egy igazi vallásháború nagyszabá­sú mozgalmait kellett volna impozáns egész­­szé fűzni? Semmi. Bismarck herczeg hiába utalt az első felvonás „erkélyjelenetében“ a „sötétség fondorkodásaira“, hiába harsog­­tatá a hivatalos „Staats-Anzeiger“ a trom­bitát s verte a nagy dobot az öreg medve s hírével, és hiába lett a credóban Pilátussá s az öreg Hauthaler: a vizsgálat nem hozott világosságot ama sötét fondorlatokba, a med­ve elpárolgott s még a nagy nehezen meg­­keritett egy szál papot is el kellett eresz­teni a színpadról. S hogy teljes legyen a „fuci“,még Kullmann ő hatalmassága is nagy kegyelmesen kijelenteni méltóztatott az utol­só jelenetben, hogy „ő sem akart vallási háborút.“ Ez mégis sok ! S a megátalko­dott gonosztevőnek bizonyára ezt a bűnét fog­ja legnehezebben megbocsátani az erkély­jelenet hőse és „Staats-Anzeiger“. Szegény Kullmann nem tehet erről. Ő nem őrült, a boldogtalan, mint az a vallási háborúkról való ábrándozáshoz mai napság okvetlenül megkívántatik: ő csak szerény tébolyodott, aki beéri azzal, hogy a német­­ birodalom cancellárját a kapuja előtt strá­­zsálja, virrasztván egész éjen át, hogy el ne „ illanjon“ előle Berlinbe, s öröme telik benne, ha a bíróság előtt is „Kerl“-nek nevezheti. Neki még azt is tiltja vallásos érzete, hogy ünnepnapon vadászszon, ha mindjárt cancel­­lár is a várt vad, s annyira követi az anya­szentegyház szabályait, hogy meg sem gyónt­e múlt húsvétkor, mivel a gyilkos szándékot forgatván agyában — gyónása úgy sem ért volna semmit. És igy tovább, amint bőven meg van írva a Kullmann-per tárgyalásáról közlött kimerítő tudósításunk­ban. Ilyen beszéd tanu­bizonysága mellett, valóban fölösleges Rynecker jeles tudomá­nyos fejtegetése Kullmann tébolyáról: nor­mális agy nem gondolkozik úgy, s megrög­zött öntudatos gonosztevő nem beszél úgy a törvény előtt, mint Kullmann tette, így s csak téboly beszél az emberből; s akiből ez beszél, eszes gonosztevők nem szokták azt vak eszközül felhasználni. De mihelyt tébolyodott számba vesz­szük a kissingeni merénylet elkövetőjét, s a vizsgálati iratokból és a tárgyalásból kiin­dulva, lemondunk arról, hogy benne akár egy gonosztevő génjét, akár a mások go­noszsága alkalmas vak eszközét lássuk, igen fontos kérdéssé válik, mitől lett az a lelki állapota, mely a mondott kiváló qualifica­­tióktól megfosztja ugyan, de mégis fogé­­konynyá teszi eszeveszett tervek s eltöké­lések iránt? Ezen fordul az eset meg­ítélése. A tárgyalás folyamában többféle ujj­­mutatást találunk erre. Kullmann nagy­atyja öngyilkos volt, anyja az őrültek házát is lakta: két adat, mely a téboly öröklött voltát teszi hihetővé. De arra, hogy mely irányban fejlődjék a természetes inclinatió alapján az elmebeli vagy erkölcsi betegség, (ez utóbbinak tartja Rynecker) a környe­zet és a körülmények voltak elhatározók. A vallási fanatizmus mételyét lerakni s kifej­leszteni igen alkalmas társaság lehetett a katholikus legényegylet, melybe Kullmann „unalomból“ lépett be, s még alkalmasabb az olvasmány, melyben ott, kellő szóbeli fű­szer mellett, részesült. Mily romboló hatás­sal lehetett a tébolyra incsináló szerencsét­len ember agyrendszerére az ultramontán lapok őrjöngő beszéde az egyház üldözésé­ről, vérkönyeket siró katholiczismusról, már­­tyriumról, s a pápa keserves raboskodásá­­ról, nemkülönben a rablókról és templom­­fertőztető eretnekekről! Hiszen­­ ismerjük e lapokat, ismerjük eszeveszett izgatásaikat eléggé. Nem kell e tételhez semmi com­­mentár. És, ha az ultramontán tábor ellen emelt czinkossági vagy bűnszerzési vádat azon határozott s egyenes vonatkozású alak­jában, melyben a kissingeni merénylet után félhivatalos tollak kifestették, a teljes fiascó sorsára látjuk is jutni: az indirekt befolyás vádja alól, melyet a bűnös gondolat kelet­kezésére gyakoroltak, soha nem oldhatja föl az ultramontán izgatás szóló és író kö­zegeit, sem az ész sem a szív. Az a sze­rencsétlen elmeháborodott, kire az igazság sajtoló keze tegnap nehezült, az ő áldozat­juk, s esete örökös szemrehányás nekik; fájdalom, nem merjük hinni, hogy egyszers­mind intő tanulság is. Ez utóbbivá Bismarck és a berlini fize­tett tollasok számára hamarább válhatik. Az Arnim-esetnél már eléggé megdöbbentő mérvben tapasztalhatták, hogy a­kit egyszer rajtakaptak, mint fest kevés festékből nagy ördögöt a falra, azt könnyen nem szava­hihetőnek s még könnyebben nevetségesnek tartják, ha majd igazi ördögökkel kerül is viaskodása. A metaplora utolsó részét egyéb­iránt épen nincs szándékunk az Arnim-ügyre alkalmazni, mely szintén ama rémmutató, nagyitó üveg optikai hatása alatt szenved, mitől a kissingeni merénylet iránydrámá­ját tegnap szabadította meg az Ítélő biró kíméletlen keze. Jótékonyság és uzsora. Halason f. évi szeptember 24. halt megBerky János s hátrahagyott végrendeletében 4—5000 fo­rintra menő összes vagyona örökösévé a halasi főgymnasiumot tette. „Berky János alapítvány“ czimen kezelendő hagyománya mindaddig tőkésí­tendő, mig annak évi jövedelme 600 írtra emelke­dik. A 600 frt annak idejében — megosztatlanul — egy a halasi gymnasiumot végzett s egyetemre vagy műegyetemre készülő ifjúnak adandó ösztön­­díjat oly formán, hogy ha arra érdemesnek bizo­nyítja magát, pályája végeztével külföldi útra is neki adományozható 1 vagy 2 évre. Az ösztöndíj odaítélésével a halasi reform, egyházta­nács és községi iskolaszék van a végren­deletben megbizva. Ezen magát eléggé dicsérő hagyomány átvé­tele közben a következő kötelezvény mutattatott be és a rávezetett nyugtatvány szerint ki is fizettetett a reform, főgymnasium pénztárnoka által. * Kötelezvény: 100 frt. azaz egyszáz forintról ansztr. ért, mely összeget várt Szabó István ur­­tól kölcsön felvevén készpénzben leolvasva, hogy ezzel adósa vagyok elismerem, — kötelezvén ma­gamat ezen 100 frt tőkét s ennek e mai naptól számított kamatiba 6 irtot, mától számí­tott négy hétre készpénzben lefizetni. Nem fizetés esetén alávetem magamat a hite­lező által szabadon választandó sommás szóbeli bíróságnak, s felhatalmazom hitelezőt, hogy a 100 frt. tőkét s ennek minden 4 hétre egész a befizetésig számítandó kamatiba 6 frtot rajtam megvehessen. Biztosítására jelzálogul lekötöm a halasi .... száma tikában A -f­ . . . . fölvett ingatlanaimat, s beleegyezem, hogy saját költségemen­ hitelező tet­szése szerint ez összeg s járulékai bekebeleztessék. Kelt Halason, 1874. február 22. Előttünk: Berky János, s. k. Tegres Imre, m. k. mint tanú. Fridrich Alajos, m. k. ügyv. mint tanú. A fentebbi tőke összeget, 100 frtot, ennek 1874. febr. 22-től, október hó 3-ig 7 hó 10 napra kialkudott kamatát 46 frtot, összesen 146 frtot, azaz egyszáz negyvenhat forintot o. é., néhai Berky János hagyatéki tömegéből mai napon, hogy fölvettem elismerem, s ez összeget nyugtatom. Halas, 1874. október 3-án. Vári Szabó István, s. k. hitelező. Előttünk: Orlay Károly, tanú. Nagy Antal, tanú. * Minthogy a fent magát megnevező hitelező a reform, egyháztanácsnak is tagja, ezen testület, október hó 27-én tartott gyűlésében, — nehogy a gondviselésére bizott alaptőkék s hagyományok lelkiismeretlen kezelésével gyanusíttathassék, kény­szerítve érezte magát azon határozat kimondására, hogy ezen egyik tagja által követett eljárást, mely a nemes czélű hagyományt a mai világ­ban is szokatlan — kamatfizettetéssel devalválja, határozottan roszalja. Különben a kielégített hitelező még a fel­ügyelettel szintén megbízott községi iskola­széknek is elnöke, s ezenfelül ez idő szerint Halas városa polgármestere. Ezen megtörtént dolog nyilvánosságra hoza­talát aljas fenyegetések tették mindenek fölött szükségessé. __________ Egy kis mathezis, T. szerkesztő úr! Nem lévén szerencsés az országgyűlés pad­jairól szólhatni, szabadjon az „Ellenőr“ hasábjai­ban szót emelnem, s az igen tisztelt pénzügymi­niszter úr s egyúttal a t. képviselőház, valamint az összes olvasóközönség figyelmét oly tényekre felhívnom, melyekről meg fogják engedni, hogy figyelemre méltók. A pénzügyminiszter úr beterjesztette javasla­tait, melyek útján, állítása szerint, a deficitet be fogjuk szüntetni s az államot további adósságcsi­­nálástól meg fogjuk menteni. Ezen javaslatokról, valamint a költségvetés egyes tételeiről nem szólok semmit ez alkalommal, hanem megengedem, hogy az új, valamint a régi adók mindnyájan jogosak, méltányosak, czélszerűek; továbbá azt is, hogy az egyes teherviselők, szemben a tervezett kény­szereszközök fenyegetésével hajlandók is lesz­nek a rájuk eső adókat leróvni. Megengedvén, vagyis inkább feltévén mindezt, s elfogadván töké­letesen a kormány nézpontját, mathematice bizonyítható be mégis az, hogy a magyar adófi­zető nem képes a tőle követelt összegeket az államnak befizetni, valamint maga az állam sem bírja a contemplált után a deficitet meg­szüntetni, vagyis újabb adósság kizárásával a rája rótt terheket elviselni. Bebizonyítom azt pedig nem phrasisokkal vagy theóriákkal, hanem hiányok­kal és számokkal.

Next