Ellenőr, 1874. december (6. évfolyam, 330-358. szám)
1874-12-01 / 330. szám
tál valamint az 1874. évi XIV. t. sz. alapján felvett 760* millió forint ezüst kölcsön után 1876. évi február 1-jén lejáró 2.409.750 forint félévi 60/* kamat is a kiadási tételekhez sorozandók. 3. §. Az ezek folytén teendő költségek az 1876-ik évi államköltségvetés keretébe lesznek beillesztendők. 4. §. Jelen törvény hatálya az 1875. évi államköltségvetésről szóló törvény kihirdetése napján megszűnik. 5. §. Ezen törvény végrehajtásával a pénzügyminiszter bizatik meg. Törvényjavaslat, az 1873. évi XXXIX. törvényczikk hatályának meghosszabbítása iránt. 1. §. 1873. évi XXXIX. törvényczikk hatálya az 1875-ik év végéig meghosszabbittatik. 2. §. Ezen törvény végrehajtásával az igazság- ügyminiszter bizatik meg. Indokolás. A pénzügyekben felmerülő panaszok elintézésére vonatkozó eljárási szabályok végleges törvényhozási megállapítása ez idő szerint nem lévén eszközölhető; az ez iránt az 1868. XXI. és későbbi törvények által tett ideiglenes intézkedéseknek további fentartása vált szükségessé. Ezen intézkedések az 1873. évi XXXIX. törvényczikk 1. §-ában az 1874. év végéig érvényben hagyattak és 2. §-ában a birói illetőség határozott megállapitását czélzó intézkedéssel kiegészíttették. A jelen törvényjavaslat ezen utóbbi törvényczikk hatályát az 1875. év végéig terjeszti ki. ORSZÁGGYŰLÉS. — Póttudósitás. — Esti lapunkban adott főrendiházi tudósításunkhoz pótlólag közöljük Vay Miklós dr. beszédét szöveg szerint: Engedjék a méltóságos főrendek, hogy az általunk is annyira tüzetesen tárgyalt s a két ház közötti egyetértés létrejötte után szentesítést nyert választási törvény kihirdetése alkalmával, szabadságot vehessek magamnak, egy talán nem egészen időnkívüli szerény előterjesztést kockáztathatni. Nem lehet tagadni, hogy a választási törvények keletkezte első korszakában nevezetek alatt más valamit, a létrejöttnél sokkal többet értett a hazai közönség. Hogy igazam van, arról az akkoriban felszínre került számos hírlapi csikkek is tanakodhatnak, és hogy ma sem elégítik azok ki az ország lakosainak nagy részét, afelől meggyőződhetik mindenki, ha kissé körülnéz a világban; — amint hogy e törvények legmelegebb pártolói sem tagadják azok hiányait, beismerik csakis ideiglenességre számítható voltukat s nem titkolják el maguk elől a végrehajtásukkal járandó majdnem legyőzhetlen nehézségeket, mig mások utolsó perczig azon hitben ringatták magokat, hogy a választási törvények, melyek nemcsak a követválasztási módozatokra szorítkoztak, de kiterjeszkedtek a censusra s egyéb az egész kérdéssel kapcsolatba hozható tárgyakra is, egyszersmind a képviselőház részbeni átalakításáról s jelen szervezete némi módosításáról is fognak gondoskodni , és azt is hitték, hogy egyszersmind a házszabályok újbóli átdolgozása, s több efele is el fog intéztetni. A magas kormány azonban, mint láttuk, ezen lényegesebb s mélyebbre vágó kérdések szőnyegre hozatalát fölöslegesnek, vagy legalább időszerűtlennek tartó, s következőleg a képviselők háza egyelőre eddigi eredeti alakjában fog innentől is maradni. Alapja azonban az állandósítandó összeírások által ha lényegében nem is megváltozni, de kétségtelenül szilárdulni, a parlamentaris jellege öregbedni, s ha több más tényezők is közre fognak működni, tekintélye jövőre emelkedni s befolyása is innentül gyarapodni fog, amint hogy mindezt kívánnánk a haza közérdeke követeli tőlünk. Ha azonban mindez így van, nem válik-e mindinkább szükségessé, sőt most már nem kikerülhetlen-e, hogy végre valahára saját házunk újbóli szervezését is a maga utján komolyan sürgessük, nem czélszerűbb-e addig szervezkednünk, mig hihetőleg majd még feltűnőbb leendhet jövőben az anomália különböző alapokon nyugvó s mégis versenyre kelhető két házunk között; és váljon azon modus vivendi, mely köztünk jelenleg fennáll s kivált az utolsó időkben mindkét oldalon tűrhetőnek mutatkozott, nem fog-e időjártával még legjobb esetben is, több nehézségekre, nagyobb akadályokra találni, sőt a lehetetlenségek közé tartozik-e egy komolyabb elvi összeütközése a két háznak? De ha ez megtörténhető, nem kívánatos-e egy ilyetén eshetőség törvény útján való megelőzése? Továbbá nem szüksége főispánjaink állásának, illetőleg háznak ezen kezdettől fogva mindig kiváló , megbecsülhetlen tényezői függetlenségének jövőre is leendő megóvásáról egy vagy más módon gondoskodnunk oly időben, midőn ez a kormányzati felelősség eszméjével összeférhetlennek kezd egyes esetekben mutatkozni? De végre ott vannak az országgyűlési vegyes ülések is, melyeknek esetei még mindig fenállanak s szintúgy törvény által lennének szabályozandók. Aztán nem természetesebb, nem illőbb-e, hogy mi magunk szorgalmazzuk e kérdés megoldását, mintsem azt másoktól várjuk ? Én legalább nem tudnék benne megnyugodni, hogy ez bárminő, bárhonnan eredő külső pressio folytán történjék, hiszen egyebeket mellőzve, maga az utolsó trónbeszéd is sürgeti már a dolgot, a kivitelét tehát szorgalmazni jogánkban áll, — sőt magunk iránti kötelességünk , amint hogy tevénk is azt már nem egyszer, nevezetesen nyolszor, jobb mint egy éve előtt, egész ünnepélyességgel a magas kormányhoz intézett egy írásbeli interpelláló útján. A válasz azonban még mindig várat magára; a legkevesebb tehát a mit kívánhatunk, hogy interpellatiónk evidentiában tartassák s végre még a scontróból is ki ne maradjon. Ha azonban a magas kormány a magunk által is tarthatlannak vallott status quo fennmaradását egyelőre üdvösebbnek hiszi, mi az ezzel járó inconvenientiák daczára is, kétségtelenül bele fogjuk magunkat abba ezentúl is minden körülmények közt találni. Bennünket kötelességünk teljesítésében bizonyosan nem fog a halasztás vagy halogatás sem gátolni, mi a történelmi múltunk érzetében és tudatában annak, mivel tartozunk elődeink emlékeinek, mindaddig, mig helyes mérvben érvényesítendő saját befolyásunk közreműködése mellett újból szervezve nem leszünk, meg fogjuk ereklyékéüt óvni tudni azon egyedül még fönnálló ős institutiót, mely magyar főrendiháznak neveztetik, s melyhez még a követ kövön sem hagyott 1848-ik év sem kívánt rögtönözve nyúlni, — és a honnan nem nagy és kívánt eredményhez bizonyára legkevésbbé vezető állambölcseséget és tapintatosságot árulna el, ha valaki ezen intercalaris időt ianentul is arra igyekeznék felhasználni, hogy rágalmak s invectivák terjesztése által depopularizálja a tősgyökeres magyar és talán éppen ezért sem mindenki ínye szerinti institutiót. Ámde forduljon bármerre is a koczka, ezen egyről mindenki meg lehet győződve, hogy a mai új, modern alapokra fektetendő, mint mondani szeretjük „felfrisitendő felsőház“ lehet majd sok tekinteben jobb, tökéletesebb a réginél, — de hogy valaha magyarabb s igy hazafiasabb érzelmű leendhessen, azt tagadom. Amint hogy táplál is a remény, miszerint, ha meg lennének is immár napjaink számítva, ez által buzgóságunk, és az ország java iránti érdekeltségünk hanyatlani nem fog, s a reánk virandó utolsó napi leáldozásáig mindig sama kettős jellegről fognak határozataink és eljárásaink a nemzet színe előtt tanúskodni. Én tehát, mivel a magas kormánynak ez idő szerint különben is elég más sürgős rendezni és szervezni valói vannak, ezúttal sem nem indítványozok, sem nem interpellálok, hanem ország-világ előtt constatálni kívánom, miszerint valamint eddig, úgy ezután sem a főrendeken fog e ház újbóli szervezése múlni; továbbá hogy a kétségtelenül nem egy, de azért örömest meghozandó áldozatot követelő műtéteinek nyugodtan nézünk elébe, tudván, hogy a „semmit rólunk nélkülünk,“ általunk azonban bizonyára kellő mérséklettel alkalmazandó elve szerint szólónk ahoz nekünk is lesz; végre, hogy addig, míg újabb országos megállapodások nem rendelkeznek fölöttünk, jelen százados gyakorlat által szentesített törvényes jogainkat s kötelességekkel, minden ellenünk irányzott méltatlan megtámadások és kifakadások daczára is, teljes mérvbenfogjuk érvényesíteni, illetőleg teljesíteni tudni. Részemről csak azon egyet óhajtom a jelen perezben, hogy vajha szerény nézeteim a méltó főrendek helyeslésével találkoztak volna. A miniszterelnök válasza után szólottak még Prónay Gábor dr. és Keglevich Béla gr. Közöljük mindkét beszédet szó szerint Prónay Gábor báró. A méltóságos főrendek meg fogják engedni, hogy azon előterjesztésre, melyet ő excell, a koronaőr tett, én is bátor legyek egy pár szóval refiectálni. Köszönettel vehetjük, hogy ő nagyméltósága a közhajtásnak megfelelt, amennyiben constatálta, hogy a főrendiház előbbi reformálása, melyről a legmagasb ígéret le volt téve a trónbeszédben is, a főrendeken sohasem múlt, sőt két ízben interpellate is intéztetett ez irányban a kormányhoz, elsőben Szemere miniszter interpelláltatott 1848-ban, most pár év előtt pedig az akkori kormány. Én ő nagyméltósága felszólalásával kapcsolatban véleményemet akarom kimondani egy eszmére nézve, mely az alsóháznál mintegy reframént használtatik. Valahányszor tőlünk egy szenet megy az akóházhoz, mindanynyiszor azt mondatik : a főrendiházat reformálni kell. Ez bizonyos tekintetben a főrendiházban uralkodó szellem roszasága. Azt mondotta a koronaerőnmaga, hogy mindenki kívánja a főrendiház reformálását, de a roszalásról csak annyiban emlékezett meg, hogy azt egy általános jeles frázissal visszautasította. Én kissé tovább megyek , e szellemre nézve akarok a két ház közt parallelát húzni. Én azt mondom, hogy a főrendiházban ama bizonyos ráfogott szellem nem létezik. Általában a főrendiházról, valahányszor mi a magyarágot hangsúlyozzuk, azt mondják, hogy a főrendek családi körökben nem magyarok. Bocsánatot kérek, hogy ezt itt említem, egy újságban olvastam, hogy ez az alsóházban mondatott. Meg vagyok győződve, hogy a főrendiház minden tagja érzi e tekintetben szíve parancsát és sugallatát, és azt hiszem, hogy aki családos ember, gyermekeit úgy fogja nevelni, hogy szeressék hazájukat, anyanyelvüket, és lángoljanak a nemzeti szellemi érzületért. Ezt kivántam csak megjegyezni a főrendiház szellemének roszal&sit illetőleg. Hozzáteszem, hogy e ház nem is indítványozó, habár egybenmásban lehet is az, e competentia inkább meg van az alsóháznál. Hogy a financiális lét nem kedvező, azt például azon az alsóházban létezett áramlatnak lehet tulajdonítani, melynek következtében a minisztérium oda volt utalva, hogy azon irányban működjék, és ezen áramlatra kényszerítve volt a főrendiház is. A szellemre nézve csak ezt akartam egész általánosságban megjegyezni. Bocsássák meg a méltóságos főrendek, hogy e részben bátor voltam véleményemet kifejezni. Keglevich Béla úr. Én nem tudom, hogy az elnök úrnak azon nyilatkozata után, melyet épen szerencsénk volt hallani, nem fogja-e tőlem a szót megvonni. Elnök: Ha a korlátok közt marad, — nem. Keglevich Béla úr. Mondom, nem tudom, nem fog-e a szó tőlem megvonatni, ha azon tárgyhoz én is szólok, mely nem volt ugyan a napirendre kitűzve, de mégis tényleg tárgyaltatott, miután a koronaerő excellentiája interpellált és miniszterelnök úr ő excellentiája az interpellátióra megfelelt, jelezvén a kormány álláspontját. Én csak annyit kívánok megjegyezni, hogy én mindenkinek jogosultságát elismerem, bizonyos kérdések fölött e házban nyilatkozni és megengedem azt is, hogy mindenkinek meglehessen bizonyos kérdésekben a maga meggyőződése szerint elfoglalt álláspontja. Én részemről örvendek rajta, ha a 1. főrendiház jónak látja, hogy maga sürgesse a főrendiház reformálását és abba bele is menjen, de sajnálattal kell constatálnom, hogy a hallott nyilatkozatokkal nem érthetek egyet, mert én azt hiszem, hogy akármilyen tg szervezet alapján ilyen házat öszszehozni nem lehet és ez az álláspontom, melyet kifejezni bátor voltam. Én ezt a legmagyarabb institutiónak tartom Magyarországon és ebbeli nézetemet fenntartom és meg vagyok győződve arról is, hogy bármilyen úton fogják reformálni e házat, nem fogja kikerülhetni a reformer, hogy a főrendiházba az eddiginél több nem magyar elem is be ne jöhessen az új szervezet alapján. Ez változatlan nézetem, melyet kifejezni óhajtottam. Hogy az előttem szólottak reflectáltak oly dolgokra is, melyek nem itt, hanem másutt mondattak, arról nem szólok, mert ez is egyéni felfogás dolga. Én részemről azt hiszem, hogy amint nem helyeselhetem, hogy másutt más dolgok mondattak, úgy azokra leghelyesebben azzal felelek meg, hogy nem szólok e tárgyhoz. (Helyeslés.) meghalt, a párisi hírek azonban azt állítják, hogy a restauratiós műveletek franczia segélylyel sokkal élénkebben folynak, mint valaha. Úgy látszik, a franczia klerikálisok és legitimisták, átlátván, hogy a carlismus bizony nem sokat ér, az alfonzista táborba akarnak átpártolni, mely tendencziáiknak ugyanazon biztosítékot nyújtja. Valami amnestia-decretum forma jelent meg valamennyi, az államcsíny óta elkövetett sajtóvétségekre, és a kifizetett bírságok visszaadatnak ; három napilap szerkesztője (közöttük egy miniszteri lapé) szabadon bocsáttatott — de jaj annak az újságnak, amelyik más csatahíreket hoz, mint a hivatalos „Gaceta“. (A 3 szerkesztő is nagyobbrészt a hadügyminiszternek köszönhette az ingyenszállást.) Törökország. (A trónörökösödés kérdéséhez.) A „Golos“ konstantinápolyi levelezője, Mehemed-Ruzadi pasa, a szultán kedvence halála alkalmából, a jelen nagyvezér helyzetét és a trónörökösödési kérdést így rajzolja: Hussein Aoni pasának egy veszélyes veszélytársa van, és ez Dzsevdet pasa, néhai Resid pasának tanítványa. A török pártok Aoni és Dzsevdet körül következőleg csoportosulnak: Hussein-Aoni mellett áll az ifjú törökök vezére, Halil-Serif pasa, Mehemed pasa a turizmus prófétája, Musztafa- Fazil pasa a törökök közt legnagyobb pénzügyi kapacitás, és az egész török hadsereg. Dzsevdet mellett, a török kormányzati értelmiségnek koryfeusa. Edem pasa, Arifa pasa — a mostani külügyér és a legnagyobb török diplomata, az egész kereszténység és a török pórnép. A nagyvezér már régóta vetélytárst sejtve benne, Janilába küldte, ahol az a Mehemed Ali pasa, egy német hitehagyott felügyelete alatt áll. A trónörökösödési kérdéssel a török udvar folytonosan és élénken foglalkozik , de a szultán maga belátván azon nehézségeket, melyeket a törvény mellőzése, vagy annak erőszakos áthágása maga után vonna, v úgy az anyja, mint felesége és Aoni pasa tanácsait ellenzi. KÜLFÖLD. — Nov. 30. — Spanyolország. (Rendszabályok az alfonzisták ellen. Amnestia.) A félhivatalos „Correspondencia” igazolja azon hírt, hogy Breman, Elsia és Montenegro seniorok, a madridi alfonzista bizottság titkára, a vidéki bizottság elnöke és titkára a kanári szigetekre száműzettek, a a legközelebbi postahajóval el is indulnak, daczára annak, hogy a párt eget-földet megmozdít. Gasset és Valmaseda tábornokok (utóbbi most egy éve cubai főparancsnok) Madridon kívül külön-külön internáltattak; hasonló sors fogja néhány nap múlva érni a többi gyanús tábornokokat is. A kormány panaszkodott Párisban, hogy Larochefoucauld gróf, a franczia követség főtitkára, Canovas de Castillo, ismeretes alfonzista főnöknek nagy dejeunert adott, melyen még Chandordy gróf is megjelent, és Larochefoucauldot Washingtonba tették át. Lersundi tábornok, ki franczia földön vezette az alfonzista összeesküvést, szívbajban A franczia nemzetgyűlés pártjai. A nemzetgyűlés téli ülésszaka ma nyílt meg. Nem lesz érdektelen ez alkalommal a franczia pártviszonyokat még egyszer recapitulálni, oly forrás nyomán, melynek a francziákhoz való helyzete különös érdeket kölcsönöz. Bismarck lapjából, a „Nrdd. Alig. Ztg.“-ból idézzük a következő feljegyzéseket : 1. A versaillesi assemblée következőleg oszlik el: 60 szélső jobboldali legitimista; 110 mérsékelt jobboldali monarchista ; 160 jobbközépi képviselő; 30 bonapartista; a köztársaság elleni coalitio öszszes ereje 360. A baloldal három töredéke összesen csak 340 tagból áll. Eddigi kisebbség tehát 20 szavazat. 2. Az assemblée republikánus pártja tudvalevőleg 3 irányban ágazik szét. Elveik szerint két csoportra vezethetők vissza: mérsékeltek és haladókra. A monarchista párt azt állítja, hogy ezen két alosztály oly ellenségesen áll egymással szemközt, hogy a kiegyezés lehetetlen, s ennek bizonyítékául felhozzák az utóbbi Blaue és Christophle között fölmerült vitát. Ez azonban nem áll, és bármennyire közeledjenek is a balközép mérsékelt férfiai a mérsékelt jobbközéphez, a Perter Kázmér által kijelölt álláspontot senki sem, meg Christophle sem, szándékozik feladni, s így bizonyosnak lehet tartani a három republikánus töredék unióját. A szélsőbal is mindinkább közeledik a baloldalhoz, s ezzel együtt mindinkább a balközéphez. Bizonyítják ezt a „Rép. Frang.“ dicsérő szavai a balközépi „XIX. Siécle“-re, mivel emez, bár a conservativ köztársasági jelölthöz ragaszkodott, azt mondta, hogy a royalista vagy bonapartista jelölt ellenében mindenütt a radicális jelöltet fogja támogatni. „A radicálisok is szükségesek a monarchicus coalitió megdöntésére, s csak ha ő velük együtt megalapították a nemzeti souverainitás kormáját, akkor lehet a nemzettől kérdezni, hogy tovább akar-e rohanni ő velük, vagy lassan lépést tartani mi velünk.“ A három töredék tehát egyesül a nemzetgyűlésben, s együtt fog szavazni a kamara feloszlatására, ha a septenatus rendezése nem sikerülne. 3. A legitimisták és orleanisták azonban elméletben és gyakorlatban külön vannak válva. A telivér legitimisták nem akarnak alkudozni, nektek Chambord gróf kell, semmi egyéb. Ellenben a mérsékelt legitimisták, mint Fallonx úr és barátjai Chambordot csak azon feltétel alatt akarják elfogadni, ha ez elfogadja a Parlamentarismus követelményeit. Mindig csak a tavalyi veszekedés. Fallonx a minap mondta, hogy még Thierst is jobban szeretné, mint az intransigens Chambord grófot. Az „Unió“ és „Univers“ telivér legitimistái őt és elvtársait mindennap rendkívül kevesen támadják meg. A jobbközépi orleanisták a mérsékelt legitimistákkal csak azért szövetkeznek, mert a republicánusok elleni harcban szükségük van rájuk. Ebben rejlik a jobbközép bénultságának oka, mert ha Petner Kázmér javaslatát elfogadja, a mérsékelt jobboldali legitimisták cserben hagynák, s így jelentéktelen kisebbségre sülyedne le a kamarában. Bármily nagy nézeteltérés álljon is tehát fenn, össze kell velük tartania. 4. A bonapartistáknak 30 képviselőjük van a kamarában. A szám csekély, de mivel az orleanisták és legitimisták a többség fenntartása végett rájuk szorulnak, fontos szerepük van. Kétségkívül hívek maradnak a monarchikus coalitióhoz, mert eddig is sok hasznát vették. Hogy a szélsőjobb monarchistáit fogják- e pártolni, azt még maguk sem tudják. 5. az országos pártok nem arányosak a kamarabeli töredékekkel. A nemzetgyűlésben még túlsúlyban van a köztársaság elleni coalitio; az ország többsége köztársasági érzelmű. 1873. május 24. óta 28 képviselőválasztás volt. Ezen 28 képviselő közt van 23 köztársasági és 5 antirepublikánus. Az 1871. február 8-iki általános választások óta részleges választás útján 190 képviselő jött be, ezek közül 156-an a köztársaság visszaállítását követelik, a többi 34 a monarchikus coalitióhoz tartozik. Ugyanily jellemzők a főtanács-választások is. A köztársasági jelöltek 108,308-cal több szavazatot kaptak, mint a különféle monarchikus pártok jelöltjei. A november 22-iki községi választások még kedvezőbbek a republikánusokra. Eddig 4305 választás eredménye ismeretes. 4004 köztársasági, 13 legitimista, 64 monarchista, 32 bonapartista (ebből Corsicában 20, s egész Francziaországban csak 12). Megjegyzendő, hogy csaknem mindegyik jelöltül föllépett monarchista képviselő megbukott._______ rendkívül dicsérik azokat 3 évig a brüsseli Athenaeumban, utóbb a katonai intézetben érvényessé. 1824 és 82 között adta ki Garnierrel együtt a „Correspondance mathematique et physique“ czímű folyóiratot. Mint az észtelde igazgatója három sorozatban indított meg számos csillagászati észleletet 1837- ben, 1848-ban, és 1857-ben, mely utóbbit 10,000 csillagra szervezve 17 év óta fia Ernő folytatja szakadatlanul. Mielőtt Qnetelet egészen a statisztikának szentelte magát, behatólag foglalkozott a meteorológiával. Quetelet czéljai, munkájának iránya, a tudomány állapota és saját műveinek szellemi megismertetése végett közli értekező a második mű elé nyomatott ama dedicatiót, melyben Quetelet maga elmondja, mi volt a statisfika, miként fejlődött az a tudományokat előmozdító brit társulat gyűlése óta. Minél mélyebb a tudomány — mondta egy helyütt Quetelet — mely e földet bevilágítja, annál inkább fog csodálatos szabatosságot alkotni ott, hol nem véltünk egyebet látni a véletlen játéknál. Ez által visszaadjuk az isten mindenhatóságának azon bölcs befolyást, mely őt illeti, nemesen használván fel csakis azt, mely nekünk megmaradt. Válogatott szerény szavaknak jellemzi ezeket értekező, melyeknek hallatára szinte nehéz elgondolnunk a nagy forradalmat, melyet Quetelet munkálkodása előidézett. Mert ha Villerne és Guerry részben talán az ős születésekre is egyben-másban megelőzték, mégis Quetelet-t kell elismernünk a moralstatistika megalkotójának. Az ezzel foglalkozó J. St. Mill, Buckle és Cornwall Lewis csak Quetelet után indultak, Francziaországban csak később emelkedtek érvényre, Németországban pedig, a gondolkodók és bölcselők e kiváló hazájában, Wagner hozta be ugyancsak Quetelet nyomán. Hogy Quetelet teljesen fogta fel a szabályszerűséget s korán sem tagadta ezzel az emberi szabad akaratot, erre Keleti Károly idézte Delfingent, a legélesebb és legbehatóbb bírálót, ki „Socialethik“ és „Moralstatistik“ czímű munkájában igazságot szolgáltatott Queteletnek. Majd áttért értekező Quetelet műveinek ismertetésére, kiemelve a „Lettres sur la théorie des probabilités“-t, melyeket Quetelet mint I. Lipót belga király fiai tudományos tanulmányainak vezetője, egyik ott tartózkodó ezász-koburgi herczeghez írt volt. Említi a „Statistique internationale“ czíműt, melyet Qutelet Henschlinggel egyetemben adott ki, meg akarván ezzel előzni a statistikai congressusok későbbi működését. Azután példákat mutat be az értekező Quetelet tanulmányaiból, a népesedési mozgalomból, a házasságok szaporaságáról, a szinműtermelésről. Azután vázolja értekező Queteletnek működését a nemzetközi congressuson. Itt ismerkedett meg Keleti a statistika nagymesterével Hágában, 1869- ben, hol Qnetelet, kinek társaságát koronás fők és a tudomány legelső képviselői kérését, egy egész estét töltött Magyarország képviselőinek körében, élénk kifejezést adva Magyarország iránt való rokonszenvének. Senetelet küzdött leginkább azon, hogy a legközelebbi nemzetközi congressus ne Amerikában, de Magyarországban jöjjön össze. Keleti Károly megéljenzett előadása után a folyó ügyekre került a sor. Mindenekelőtt fölolvastatott a vallás- és közoktatásügyi miniszter tudósítása, miszerint a franczia földrajzi congressusra szóló meghívások megérkeztek. Azután az első osztály határozataiból bejelentetett, hogy Rápolti Károly „A magyar nyelv rmszótára“ czímű műre kért segélyezést, az osztály a kérelmet visszautasította. Az akadémia nagy szótárának elkészültére verendő érmet tervező bizottság tudatja, hogy az egyik lapon Czuczor Gergely és Fogarasi János nevei fognak állani, a másikra pedig a következő vésetik: „A magyar nyelv szótára befejezésének emlékéül a magy. tudom. akadémia 1874.“ A belga királyi akadémia a Que tee-em- lék ügyében aláírási ivet küldött az akadémiának A jövő évi nemzetközi congressus az emlék iránti rendelkezni fog, azért akadémiánk ennek határozatáig várakozik. Ribáry Ferencz az aegyptologiára vonatkozó nevezetesebb műveket kívánja meghozatni. A kérelem elintézés végett a könyvtári bizottsághoz utasíttatott. Több apró ügy közül megemlítjük még, hogy Fraknói Vilmos a „tudományos repertórium“ első kötetét, mely a történelem segédtudományai körébe vágó czikkek jegyzékét foglalja magában, bemutatja, s a szerkesztőnek, Szinynyey Józsefnek fáradozásáról s érdeméről igen elismerőleg szólott. Az akadémia helyeslő éljennel fogadta e méltánylatot. Magyar tudományos akadémia. — November 30. — Az akadémia ma összes ülést tartott, melyben gr. Lónyay Menyhért elnökölt, s Keleti Károly tartott emlékbeszédet Qnetelet híres kültag fölött. Qnetelet 1796-ban született, februárban; 18 éves korában már a mathematika tanára volt, 23 éves korában nyerte el a tudori oklevelet a Vilmos király által állított egyetemen; 24 éves korában megválasztotta tagjául a brüsseli akadémia, melynek később hamiacfél éven át 1832. májustól 1834. novemberig elnöke, utóbb haláláig örökös titkára volt. Tanári tulajdonait, honfitársai HÍREK. Nov. 30 — A király deczember 4-én este Gödöllőről Bécsbe megy, hogy jelen lehessen másnap Rudolf trónörökös vizsgáján. A főherczeg ezúttal jogi tanulmányaiból tesz vizsgát. Az alföld-fiumei vasút központi forgalmi hivatalának főnöke e hó 28-án este a Hungária nagytermében hosszabb értekezést olvasott fel a vasúti balesetek okai felül, és pedig német nyelven. A magyar-német szövegű meghívókat a vasutegylet küldte szét a Budapesten székelő vaspálya-igazgatóságokhoz, és így nem csoda, hogy a nagy terem és pedig az ilyféle vasútüzleti felolvasás újdonsága folytán meglehetősen megtellett, majdnem kizárólag vasúti hivatalnokokkal. Ott láttuk a többek közt a tiszavidéki vasút horvathját, Nordling urat is. Magára a felolvasott értekezés tárgyi részére nézve meg kell jegyeznünk, hogy értekező néhány érdekesebb statisztikai adaton kívül semmi újat nem mondott, és hogy a vasúti baleseteknek általa elősorolt okait a balesetek megvizsgálásával foglalkozó vasúti közegek közül akárhányan kimerítőbben, sőt műszaki tekintetben alaposabban felolvashatták volna, és így egyrészt nem is lehetne zokon venni, hogy ezen, e téren első nyilvános felolvasás német nyelven tartatott, hahogy Vaujavka úr (korábbi neve) a felolvasás megkezdése előtt még nem igéri, hogy értekezését legközelebb Kellemfy ur magyar nyelven fogja felolvasni; másrészt azonban kénytelenek vagyunk megbotránkozással constatálni a tényt, hogy akkor, amidőn a magyar kir. közmunka- és közlekedési miniszter úr legújabb rendelte a magyar korona területén levő vasutaknál az állam hivatalos nyelvének teljes érvényre emelését 1875. január hó 1-ére tűzi ki visszavonhatlanul, tehát a véglegesen kitűzött határidő előestéjén az államkamat biztosítást majdnem legnagyobb mérvben igénybevevő alföld-fiumei vasút egyik hivatalnoka nyilvánosan, majdnem mintegy tüntetőleg kívánta a magyar hallgatóság előtt manifestálni, hogy a hazai vasutaknál az állam hivatalos nyelvének rovására még mindig az idegen nyelvé az elsőség. Eléggé mutatja ezen újabb nyilvános insinuatió, hogy a miniszteri rendelet végrehajtása laza felügyelet alatt áll, miért is már csak e miminiszteri rendelet végrehajtásának eredményét fogjuk bevárni, hogy ezen az állam czéljaival, a hazai értelmi erő jövőjével és a vasúti üzlet kiadásaival oly szoros összefüggésben álló kérdéshez adatok és tényekre hivatkozva, alaposan hozzászólhassunk, és egyszersmind a törvényhozási intézkedés szükségét bebizonyíthassuk. — Gr. Széchenyi Ödönnek tűzoltói megbabéroztatása Konstantinápolyban, sehogy sem tetszik a ,,Golos“ ottani levelezőjének. Kicsinylőleg említi, hogy a magyar gróf magyar tűzoltókkal és gépekkel megérkezett, s megjegyzi, hogy mindezeket összehasonlítva az orosz tűzoltó-legényekkel és az oroszok gépével, amelyek Oroszországból Ignatjev tábornok kivonatára érkeztek — az oroszok ügyességét és a gépek tökéletességét a magyarok fölé helyezi. Tudjuk azonban, hogy mégis Széchenyit bizta meg a kormány a tűzoltó-testület szervezésével, még pedig ugyancsak pazar tiszteletdíj mellett. — Új szaklap. Az állat- és növényhonosító társaság legutóbb tartott választmányi ülésén elhatározta, hogy újévtől kezdve, hetenkét kétszer megjelenő szaklapot fog kiadni, mely közleményeket hozand az állat- és növényhonosítás és nemesítés köréből ; hivatalos közlönye leend a társaságnak, és évdíjat fizető tagjai ingyen kapják. Szerkesztésével az állatkert igazgatója bízatott meg; rendes munkatársaial a legképzettebb szakemberek ígérkeztek, köztök egypár külföldről. A mutatványszám deczember közepén jelenik meg. — Nincs phylloxera. Illetékes helyről vettük ma este a következő sorokat: „Az „Ellenőr” ma esti számában a „Pozsonyvidéki lapok“ után azon hír foglaltatik, hogy a nagyszombati járás néhány szőlőjében a phylloxera mutatkozott, és az ezen rovar által ellepett szőlőtó a magy.-óvári gard. akadémiához küldetett. A gazdaközönség megnyugttatása érdekében sietünk, szerkesztő urat értesíteni, hogy a m.óvári akadémiától érkezett értesítés szerint a beküldött szőlőtőn phylloxera nem találtatott, és több tőkének beküldése követeltetek. E szerint remélhető, hogy a rémhír csakis a talán beteg szőlőtőknek, vagy másnemű rovaroknak felületes vizsgálata folytán keletkezett.“ Az országos kisdedóvó egyesület tegnap közgyűlést tartott. Tudvalevőleg a kisdedóvodákat terjesztő országot egyesület, mely e téren nálunk az első társulási mozgalmat indította meg, egyesült a kisdedvédő egyesülettel. Tegnap az alakuló közgyűlés volt, melyet Örményi József nyitott meg, mint elnök, aztán pedig Tisza Kálmánné urhölgy vette át a gyűlés vezetését, előbb maga is jelentékeny részt vevén Kralovánszky Istvánné úrhölgygyel a napirenden levő kérdések megvitatásában. Legelőször az egyesülés végrehajtására kiküldött bizottság jelentését olvasták föl. Az egyletnek a király utczában és Valeronterában van óvodája, ezenkívül a gazdasszonyok egyletével közösen tart fent árvaházat a kholerákan elhunytak gyermekei számára. A két korábbi egylet kisdedövó-képezdéjét pedig egyesítették, s abban 47 növendék tanult, a másodévesek már mint segédanárok is működvén az egylet intézeteiben. A bevétel 12,114 frt, a kiadás pedig 11,500 frt volt. A vitatkozások főkép a körül forogtak, hogy mily intézkedések volnának szükségesek, ha a folyó évre megszavazott 8000 frtnyi államsegély jövőre nem szavaztatnék meg. A költségvetést 6 segélyre számítva állapították meg, s ha a segély kisebb lesz, a tanárok számát apasztják, minthogy a tanároknak más intézeteknél úgy is van állásuk. A fölött is hosszabb vita folyt, hogy, az egylet váljon csak saját képezdéjére költekezzék vagy a vidéki óvodák számára is képezzen tanítókat, avagy az óvodák létesítését önmaga is kezdeményezze, hogy így növendékeit állomásokkal lohassa el. Az a nézet nyert többséget, hogy a föladat a kisdedóvó tanítók képezése, az intézetek fölállítására pedig bizdítólag k.,11 hatni. Majd P. Szathmáry Károly tett jelentést a kisdedóvodák terjesztése végett több megyében tett körútjáról. Figyelmeztette egyszersmind a gyűlést, hogy az óvodák terjesztése nemzeti ügy, s azért nem szabad megengedni, hogy külföldi vándor felolvasók e téren lábatlankodjanak. A közgyűlés el is határozta, hogy fölkéri a közoktatási minisztert, utasítaná a tanfelügyelőket, hogy terjeszszék ki azok e térre is figyelmüket. Megbizatván még a választmány, hogy a képezdei épület költségeinek fedezése iránt készítsen javaslatot, következtek a választások. Ney Ferencz és gr. Festetich Leo eddigi érdemeikért örökös választmányi tagsággal tüntettek ki. Elnökök lettek : Tisza Kálmánné és Ürményi József; másodelnökök gr. Szapáry Gyuláné és Várady Gábor. A választmányi tagok névsorában a humánus téren legtevékenyebb urhölgyekkel és urakkal találkoznak. A flórenczi négyes társulat, mely az utóbbi hetekben a vidéken tett körutat, második hangversenyét holnap, kedden, tartja meg a redolt kisebb termében. A műsor következő: Schumanntól 41. mü 1. sz. A-moll négyes; Schuberttól D-moll négyes; Rubensteintől 90. mü, G- négyes. — Breitnernek ma estére hirdetett zongora-hangversenye közbejött akadályok miatt elmaradt későbbre. — Halálozás. Békés Gyulán tegnap vasárnap temették nagy részvét mellett, a közbecsülésben álló elemi főtanító Hermann Hugó fiatal nejét, szül. Tanay Ilkát 22 éves korában. A boldogultat gyászoló férjén kívül két árva siratja. — A budapesti népoktatási kör bizottsága decz. hó 1-én d. n. 1/15 órakor a magyar tudományos akadémia kis termében Ülést tart. — Ferncz nápolyi ex-király tegnap este visszautazott Gödöllőről Bécsbe. — Az egyetemi ifjúság kórháza ügyét megbeszélni nagy számmal gyűlt össze tegnap az egyetemi és műegyetemi polgárság Volt sok terv, és sok beszéd, meg sok zaj. A terv részletes kidolgozására 16 tagú bizottságot választottak, s elhatározták, hogy kérvényt intéznek a közoktatási kormányhoz a végett, hogy az egyetemi tanulók a beiratáskor egy irtót fizessenek a kórház javára. — Halálos küzdelem. Csapról írják a „Debr.“-nek, hogy f. hő 24 én este a szomszéd Bélés helység előtt, alig 4—500 lépésnyire a falutól, egy nagy farkas hátulról megrohant egy hazafelé ballagó községi lakost és nyakszirten kapta. A megijedt ember megragadva a vadnak vállára kapaszkodó két lábát, a kínos fájdalom és az ijedtség által fokozott erővel szaladt a falu felé segély után kiáltva. Ezalatt a farkas mind dühösebben harapálta nyakát; végre elérte a szerencsétlen a falat, hol fájdalomorditására több lakos elősietett és a vérveszteségtől és rémülettől aléltan összerogyott emberen verték agyon a dühös állatot. Mire azonban a borzasztó úti társat levették róla, az ember is halva volt. — Rablási merénylet. A barsmegyei bessei plébános nov. 26-án esti 7 órakor épen udvarán volt, mikor egy eléggé jól öltözködött egyén megszólítja, s azt mondja, hogy a plébános számára levelet hozott. Erre a plébános bement vele szobájába, gyertyát gyújtott s akarná olvasni a levelet, de a levél átadója azt mondá: ne is olvassa uram a levelet, az áll benne, hogy azonnal agyonlövöm, ha nekem 300 frtot nem ad! A plébános erős hangon válaszolt, hogy nincs pénze, a jó madár erre a plébánosnak bal kezébe és aztán lábába is lőtt, minthogy a plébános védelmezvén magát, egyenesen nem lőhetett. Ezalatt megjött a kocsis, kinek segítségével a nem veszélyesen sebesült plébános a