Ellenőr, 1874. december (6. évfolyam, 330-358. szám)

1874-12-01 / 330. szám

tál valamint az 1874. évi XIV. t. sz. alapján fel­vett 760* millió forint ezüst kölcsön után 1876. évi február 1-jén lejáró 2.409.750 forint félévi 60/* kamat is a kiadási tételekhez sorozandók. 3. §. Az ezek folytén teendő költségek az 1876-ik évi államköltségvetés keretébe lesznek be­­illesztendők. 4. §. Jelen törvény hatálya az 1875. évi ál­­lamköltségvetésről szóló törvény kihirdetése napján megszűnik. 5. §. Ezen törvény végrehajtásával a pénz­ügyminiszter bizatik meg. Törvényjavaslat, az 1873. évi XXXIX. törvényczikk hatályának meghosszabbí­tása iránt. 1. §. 1873. évi XXXIX. törvényczikk hatálya az 1875-ik év végéig meghosszabbit­­tatik. 2. §. Ezen törvény végrehajtásával az igazság- ü­gyminiszter bizatik meg. Indokolás. A pénzügyekben felmerülő panaszok elinté­zésére vonatkozó eljárási szabályok végleges tör­vényhozási megállapítása ez idő szerint nem lévén eszközölhető; az ez iránt az 1868. XXI. és ké­sőbbi törvények által tett ideiglenes intézkedé­seknek további fentartása vált szükségessé. Ezen intézkedések az 1873. évi XXXIX. tör­vényczikk 1. §-ában az 1874. év végéig érvényben hagyattak és 2. §-ában a birói illetőség határozott megállapitását czélzó intézkedéssel kiegészíttették. A jelen törvényjavaslat ezen utóbbi törvény­czikk hatályát az 1875. év végéig terjeszti ki. ORSZÁGGYŰLÉS. — Póttudósitás. — Esti lapunkban adott főrendiházi tudósí­tásunkhoz pótlólag közöljük Vay Miklós dr. be­szédét szöveg szerint: Engedjék a méltóságos főrendek, hogy az általunk is annyira tüzetesen tárgyalt s a két ház közötti egyetértés létrejötte után szentesítést nyert választási törvény kihirdetése alkalmával, szabad­ságot vehessek magamnak, egy talán nem egészen időnkívüli szerény előterjesztést koc­káztathatni. Nem lehet tagadni, hogy a választási törvé­nyek keletkezte első korszakában nevezetek alatt más valamit, a létrejöttnél sokkal többet értett a hazai közönség. Hogy igazam van, arról az akkoriban fel­színre került számos hírlapi csikkek is tanakod­hatnak, és hogy ma sem elégítik azok ki az or­szág lakosainak nagy részét, afelől meggyőződ­hetik mindenki, ha kissé körülnéz a világban; — amint hogy e törvények legmelegebb pártolói sem tagadják azok hiányait, beismerik csakis ideiglenességre számítható voltukat s nem titkol­ják el maguk elől a végrehajtásukkal járandó majdnem legyőzhetlen nehézségeket, mig mások utolsó perczig azon hitben ringatták magokat, hogy a választási törvények, melyek nemcsak a követ­választási módozatokra szorítkoztak, de kiterjesz­kedtek a censusra s egyéb az egész kérdéssel kapcsolatba hozható tárgyakra is, egyszers­mind a képviselőház részbeni átalakításáról s je­len szervezete némi módosításáról is fognak gon­doskodni , és azt is hitték, hogy egyszersmind a házszabályok újbóli átdolgozása, s több efele is el fog intéztetni. A magas kormány azonban, mint láttuk, ezen lényegesebb s mélyebbre vágó kérdések szőnyegre hozatalát fölöslegesnek, vagy legalább időszerűt­lennek tartó, s következőleg a képviselők háza egyelőre eddigi eredeti alakjában fog innentől is maradni. Alapja azonban az állandósítandó összeírá­sok által ha lényegében nem is megváltozni, de kétségtelenül szilárdulni, a parlam­entaris jellege öregbedni, s ha több más tényezők is közre fog­nak működni, tekintélye jövőre emelkedni s befo­lyása is innentül gyarapodni fog, amint hogy mind­ezt kívánnánk a haza közérdeke követeli tő­lünk. Ha azonban mindez így van, nem válik-e mindinkább szükségessé,­­ sőt most már nem ki­­kerülhetlen-e, hogy végre valahára saját házunk új­bóli szervezését is a maga utján komolyan sür­gessük, nem czélszerűbb-e addig szervezkednünk, mig hihetőleg majd még feltűnőbb leendhet jövő­ben az anomália különböző alapokon nyugvó s mégis versenyre kelhető két házunk között; és váljon azon modus vivendi, mely köztünk jelenleg fennáll s kivált az utolsó időkben mindkét olda­lon tűrhetőnek mutatkozott, nem fog-e időjártával még legjobb esetben is, több nehézségekre, na­gyobb akadályokra találni,­­ sőt a lehetetlensé­gek közé tartozik-e egy komolyabb elvi összeüt­közése a két háznak? De ha ez megtörténhető, nem kívánatos-e egy ilyetén eshetőség törvény út­ján való megelőzése? Továbbá nem szükség­e fő­ispánjaink állásának, illetőleg háznak ezen­­ kez­dettől fogva mindig kiváló , megbecsülhetlen té­nyezői függetlenségének jövőre is leendő megóvá­sáról egy vagy más módon gondoskodnunk oly időben, midőn ez a kormányzati felelősség eszmé­jével összeférhetlennek kezd egyes esetekben mu­tatkozni? De végre ott vannak az országgyűlési vegyes ülések is, melyeknek esetei még mindig fenállanak s szintúgy törvény által lennének sza­­bályozandók.­­ Aztán nem természetesebb, nem illőbb-e, hogy mi magunk szorgalmazzuk e kérdés megoldását, mintsem azt másoktól várjuk ? Én legalább nem tudnék benne megnyugodni, hogy ez bárminő, bárhonnan eredő külső pressio folytán történjék, hiszen egyebeket mellőzve, maga az utolsó trónbeszéd is sü­rgeti már a dolgot, a kivi­telét tehát szorgalmazni jogánkban áll, — sőt magunk iránti kötelességünk , amint hogy tevénk is azt már nem egyszer, nevezetesen nyolszor, jobb mint egy éve előtt, egész ünnepélyességgel a magas kormányhoz intézett egy írásbeli interpel­láló útján. A válasz azonban még mindig várat magára; a legkevesebb tehát a mit kíván­hatunk, hogy interpellatiónk evidentiában tartassák s végre még a scontróból is ki ne maradjon. Ha azonban a magas kormány a magunk által is tart­­hatlannak vallott status­ quo fennmaradását egyelőre üdvö­sebbnek hiszi, mi az ezzel járó inconvenienti­­ák daczára is, kétségtelenül bele fogjuk magun­kat abba ezentúl is minden körülmények közt találni. Bennünket kötelességünk teljesítésében bizo­nyosan nem fog a halasztás vagy halogatás sem gátolni, mi a történelmi múltunk érzetében és tudatában annak, mivel tartozunk elődeink emlé­­keinek, mindaddig, mig helyes mérvben érvénye­sítendő saját befolyásunk közreműködése mellett újból szervezve nem leszünk, meg fogjuk ereklyé­kéüt óvni tudni azon egyedül még fönnálló ős in­­stitutiót, mely magyar főrendiháznak neveztetik, s melyhez még a követ kövön sem h­agyott 1848-ik év sem kívánt rögtönözve nyúlni, — és a honnan nem nagy és kívánt eredményhez bizonyára leg­­kevésbbé vezető állambölcseséget és tapintatossá­got árulna el, ha valaki ezen intercalaris időt ianentul is arra igyekeznék felhasználni, hogy rágalmak s invectivák terjesztése által depopula­­rizálja a tősgyökeres magyar és talán éppen ezért sem mindenki ínye szerinti institutiót. Ámde forduljon bár­merre is a koczka, ezen egyről mindenki meg lehet győződve, hogy a mai új, modern alapokra fektetendő, mint mon­dani szeretjük „felfrisitendő felsőház“ lehet majd sok tekinteben jobb, tökéletesebb a réginél, — de hogy valaha magyarabb s igy hazafiasabb érzelmű leendhessen, azt tagadom. Amint hogy táplál is a remény, miszerint, ha meg lennének is immár napjaink számítva, ez által buzgóságunk, és az ország java iránti érde­keltségünk hanyatlani nem fog, s a reánk vi­­randó utolsó napi leáldozásáig mindig s­ama kettős jellegről fognak határozataink és eljárásaink a nemzet színe előtt tanúskodni. Én tehát, mivel a magas kormánynak ez idő szerint különben is elég más sürgős rendezni és szervezni valói vannak, ezúttal sem nem indítvá­nyozok, sem nem interpellálok, hanem ország-vi­lág előtt constatálni kívánom, miszerint valamint eddig, úgy ezután sem a főrendeken fog e ház újbóli szervezése múlni­; továbbá hogy a kétség­telenül nem egy, de azért örömest meghozandó ál­dozatot követelő műtéteinek nyugodtan nézünk elébe, tudván, hogy a „semmit rólunk nélkülünk,“ általunk azonban bizonyára kellő mérséklettel al­kalmazandó elve szerint szólónk ahoz nekünk is lesz; végre, hogy addig, míg újabb országos meg­állapodások nem rendelkeznek fölöttünk, jelen szá­zados gyakorlat által szentesített törvényes jogain­kat s kötelességekkel, minden ellenünk irányzott méltatlan megtámadások és kifakadások daczára is, teljes mérvben­­fogjuk érvényesíteni, illetőleg teljesíteni tudni. Részemről csak azon egyet óhaj­tom a jelen perezben, hogy vajha szerény néze­teim a méltó főrendek helyeslésével találkoztak volna. A miniszterelnök válasza után szólottak még Prónay Gábor dr. és Keglevich Béla gr. Közöl­jük mindkét beszédet szó szerint Prónay Gábor báró. A méltóságos főren­dek meg fogják engedni, hogy azon előterjesztésre, melyet ő excell, a koronaőr tett, én is bátor legyek egy pár szóval refiectálni. Köszönettel vehetjük, hogy ő nagyméltósága a köz­hajtásnak megfelelt, a­mennyiben constatálta, hogy a főrendiház előbbi reformálása, melyről a legmagasb ígéret le volt téve a trónbeszédben is, a főrendeken sohasem múlt, sőt két ízben interpellate is intéz­tetett ez irányban a kormányhoz, elsőben Szemere minisz­­ter interpelláltatott 1848-ban, most pár év előtt pedig az akkori kormány. Én ő nagyméltósága felszólalásával kapcsolatban véleményemet akarom kimondani egy eszmére nézve, mely az alsóház­nál mintegy refram­ént használtatik. Valahányszor tőlünk egy szenet megy az akóházhoz, mindany­­nyiszor azt mondatik : a főrendiházat reformálni kell. Ez bizonyos tekintetben a főrendiházban ural­kodó szellem roszasága. Azt mondotta a koronaer­ő­nmaga, hogy mindenki kívánja a főrendiház reformálását, de a roszalásról csak annyiban emlékezett meg, hogy azt egy általános jeles frázissal visszautasította. Én kissé tovább megyek , e szellemre nézve akarok a két ház közt parallelát húzni. Én azt mondom, hogy a főrendiházban ama bizonyos ráfogott szellem nem létezik. Általában a főrendiházról, valahányszor mi a magyarágot hangsúlyozzuk, azt mondják, hogy a főrendek csa­ládi körökben nem magyarok. Bocsánatot kérek, hogy ezt itt említem, egy újságban olvastam, hogy ez az alsóházban mondatott. Meg vagyok győ­ződve, hogy a főrendiház minden tagja érzi e te­kintetben szíve parancsát és sugallatát, és azt hiszem, hogy a­ki családos ember, gyermekeit úgy fogja nevelni, hogy szeressék hazájukat, anya­nyelvüket, és lángoljanak a nemzeti szellemi ér­zületért. Ezt kivántam csak megjegyezni a főrendiház szellemének roszal&sit illetőleg. Hozzá­teszem, hogy e ház nem is indítványozó, habár egyben­­másban lehet is az, e competentia inkább meg van az alsóháznál. Hogy a financ­iális lét nem kedvező, azt például azon az alsóházban létezett áramlatnak lehet tulajdonítani, melynek következ­tében a minisztérium oda volt utalva, hogy azon irányban működjék, és ezen áramlatra kénysze­rítve volt a főrendiház is. A szellemre nézve csak ezt akartam egész általánosságban megjegyezni. Bocsássák meg a méltóságos főrendek, hogy e részben bátor voltam véleményemet kifejezni. Keglevich Béla úr. Én nem tudom, hogy az elnök úrnak azon nyilatkozata után, melyet épen szerencsénk volt hallani, nem fogja-e tőlem a szót megvonni. Elnök: Ha a korlátok közt marad, — nem. Keglevich Béla úr. Mondom, nem tudom, nem fog-e a szó tőlem megvonatni, ha azon tárgy­hoz én is szólok, mely nem volt ugyan a napi­rendre kitűzve, de mégis tényleg tárgyaltatott, miután a koronaer­ő excellentiája interpellált és miniszterelnök úr ő excellentiája az interpellátióra megfelelt, jelezvén a kormány álláspontját. Én csak annyit kívánok megjegyezni, hogy én mindenkinek jogosultságát elismerem, bizonyos kérdések fölött e házban nyilatkozni és megengedem azt is, hogy mindenkinek meglehessen bizonyos kérdésekben a maga meggyőződése szerint elfoglalt álláspontja. Én részemről örvendek rajta, ha a 1. főrendiház jónak látja, hogy maga sürgesse a főrendiház re­formálását és abba bele is menjen, de sajnálattal kell constatálnom, hogy a hallott nyilatkozatokkal nem érthetek egyet, mert én azt hiszem, hogy akár­milyen tg szervezet alapján ilyen házat ösz­­szehozni nem lehet és ez az álláspontom, melyet kifejezni bátor voltam. Én ezt a legmagyarabb institutiónak tartom Magyarországon és ebbeli né­zetemet fenntartom és meg vagyok győződve ar­ról is, hogy bár­milyen úton fogják reformálni e házat, nem fogja kikerülhetni a reformer, hogy a főrendiházba az eddiginél több nem magyar elem is be ne jöhessen az új szervezet alapján. Ez változatlan nézetem, melyet kifejezni óhajtottam. Hogy az előttem szólottak reflectáltak oly dolgokra is, melyek nem itt, hanem másutt mon­dattak, arról nem szólok, mert ez is egyéni felfo­gás dolga. Én részemről azt hiszem, hogy a­mint nem helyeselhetem, hogy másutt más dolgok mon­dattak, úgy azokra leghelyesebben azzal felelek meg, hogy nem szólok e tárgyhoz. (Helyeslés.) meghalt, a párisi hírek azonban azt állítják, hogy­­ a restauratiós műveletek franczia segélylyel sokkal élénkebben folynak, mint valaha. Úgy látszik, a franczia klerikálisok és legitimisták, átlátván, hogy a carlismus bizony nem sokat ér, az alfonzista táborba akarnak átpártolni, mely tendencziáiknak ugyan­azon biztosítékot nyújtja. Valami amnestia-decre­­tum forma jelent meg valamennyi, az államcsíny óta elkövetett sajtóvétségekre, és a kifizetett bír­ságok visszaadatnak ; három napilap szerkesztője (közöttük egy miniszteri lapé) szabadon bocsátta­tott — de jaj annak az újságnak, amelyik más csatahíreket hoz, mint a hivatalos „Gaceta“. (A 3 szerkesztő is nagyobbrészt a hadügyminiszternek köszönhette az ingyenszállást.) Törökország. (A trónörökösödés kérdéséhez.) A „Golos“ konstantinápolyi le­velezője, Mehemed-Ruzadi pasa, a szultán ked­­venc­e halála alkalmából, a jelen nagyvezér hely­zetét és a trónörökösödési kérdést így rajzolja: Hussein Aoni pasának egy veszélyes veszélytársa van, és ez Dzsevdet pasa, néhai Resid pasának tanítványa. A török pártok Aoni és Dzsevdet kö­rül következőleg csoportosulnak: Hussein-Aoni mel­lett áll az ifjú törökök vezére, Halil-Serif pasa, Mehemed pasa a turizmus prófétája, Musztafa- Fazil pasa a törökök közt legnagyobb pénzügyi kapacitás, és az egész török hadsereg. Dzsevdet mellett, a török kormányzati értelmiségnek kory­­feusa. Edem pasa, Arifa pasa — a mostani kül­­ügyér és a legnagyobb török diplomata, az egész kereszténység és a török pórnép. A nagyvezér már régóta vetélytárst sejtve benne, Janilába küldte, a­hol az a Mehemed­ Ali pasa, egy német hitehagyott felügyelete alatt áll. A trónörökösödési kérdéssel a török udvar folytonosan és élénken foglalkozik , de a szultán maga belátván azon ne­hézségeket, melyeket a törvény mellőzése, vagy an­nak erőszakos áthágása maga után vonna, v úgy az anyja, mint felesége és Aoni pasa tanácsait ellenzi. KÜLFÖLD. — Nov.­ 30. — Spanyolország. (Rendszabályok az alfonzisták ellen. Amnestia.) A félhivata­los „Correspondencia” igazolja azon hírt, hogy Breman, Elsia és Montenegro seniorok, a madridi alfonzista bizottság titkára, a vidéki bizottság el­nöke és titkára a kanári szigetekre száműzettek, a a legközelebbi postahajóval el is indulnak, daczára annak, hogy a párt eget-földet megmozdít. Gasset és Valmaseda tábornokok (utóbbi most egy éve cubai főparancsnok) Madridon kívül külön-külön internáltattak; hasonló sors fogja néhány nap múlva érni a többi gyanús tábornokokat is. A kormány panaszkodott Párisban, hogy Laroche­­foucauld gróf, a franczia követség főtitkára, Cano­­vas de Castillo, ismeretes alfonzista főnöknek nagy dejeunert adott, melyen még Chandordy gróf is megjelent, és Larochefoucauldot Washingtonba tették át. Lersundi tábornok, ki franczia földön vezette az alfonzista összeesküvést, szívbajban A franczia nemzetgyűlés pártjai. A nemzetgyűlés téli ülésszaka ma nyílt meg. Nem lesz érdektelen ez alkalommal a franczia párt­viszonyokat még egyszer recapitulálni, oly forrás nyomán, melynek a francziákhoz való helyzete kü­­lönös érdeket kölcsönöz. Bismarck lapjából, a „Nrdd. Alig. Ztg.“-ból idézzük a következő fel­jegyzéseket : 1. A versaillesi assemblée következőleg oszlik el: 60 szélső jobboldali legitimista; 110 mérsékelt jobboldali monarchista ; 160 jobbközépi képviselő; 30 bonapartista; a köztársaság elleni coalitio ösz­­szes ereje 360. A baloldal három töredéke össze­sen csak 340 tagból áll. Eddigi kisebbség tehát 20 szavazat. 2. Az assemblée republikánus pártja tudva­levőleg 3 irányban ágazik szét. Elveik szerint két csoportra vezethetők vissza: mérsékeltek és hala­dókra. A monarchista párt azt állítja, hogy ezen két alosztály oly ellenségesen áll egymással szemközt, hogy a kiegyezés lehetetlen, s ennek bi­zonyítékául felhozzák az utóbbi Blaue és Christophle között fölmerült vitát. Ez azonban nem áll, és bár­mennyire közeledjenek is a balközép mérsékelt férfiai a mérsékelt jobbközéphez, a Perter Kázmér által kijelölt álláspontot senki sem, meg Chris­tophle sem, szándékozik feladni, s így bizonyos­nak lehet tartani a három republikánus töredék unióját. A szélsőbal is mindinkább közeledik a baloldalhoz, s ezzel együtt mindinkább a balközép­hez. Bizonyítják ezt a „Rép. Frang.“ dicsérő sza­vai a balközépi „XIX. Siécle“-re, mivel emez, bár a conservativ köztársasági jelölthöz ragasz­kodott, azt mondta, hogy a royalista vagy bona­partista jelölt ellenében mindenütt a radicális jelöl­tet fogja támogatni. „A radicálisok is szüksége­sek a monarchicus coalitió megdöntésére, s csak ha ő velük együtt megalapították a nemzeti souve­­rainitás kormáját, akkor lehet a nemzettől kér­dezni, hogy tovább akar-e rohanni ő velük, vagy lassan lépést tartani mi velünk.“ A három töredék tehát egyesül a nemzetgyűlésben, s együtt fog szavazni a kamara feloszlatására, ha a septen­­­atus rendezése nem sikerülne. 3. A legitimisták és orleanisták azonban el­méletben és gyakorlatban külön vannak válva. A telivér legitimisták nem akarnak alkudozni, nektek Chambord gróf kell,­­ semmi egyéb. Ellenben a mérsékelt legitimisták, mint Fallonx úr és barátjai Chambordot csak azon feltétel alatt akarják elfo­gadni, ha ez elfogadja a Parlamentarismus köve­telményeit. Mindig csak a tavalyi veszekedés. Fal­lonx a minap mondta, hogy még Thierst is jobban szeretné, mint az intransigens Chambord grófot. Az „Unió“ és „Univers“ telivér legitimistái őt és elvtársait mindennap rendkívül kevesen támadják meg. A jobbközépi orleanisták a mérsékelt legiti­mistákkal csak azért szövetkeznek, mert a repub­­licánusok elleni harc­ban szükségük van rájuk. Ebben rejlik a jobbközép bénultságának oka, mert ha Petner Kázmér javaslatát elfogadja, a mérsé­kelt jobboldali legitimisták cserben hagynák, s így jelentéktelen kisebbségre sü­lyedne le a kamará­ban. Bármily nagy nézeteltérés álljon is tehát fenn, össze kell velük tartania. 4. A bonapartistáknak 30 képviselőjük van a kamarában. A szám csekély, de mivel az orleanis­ták és legitimisták a többség fenntartása végett rájuk szorulnak, fontos szerepük van. Kétségkívül hívek maradnak a monarchikus coalitióhoz, mert eddig is sok hasznát vették. Hogy a szélsőjobb monarchistáit fogják- e pártolni, azt még maguk sem tudják. 5. az országos pártok nem arányosak a ka­marabeli töredékekkel. A nemzetgyűlésben még túlsúlyban van a köztársaság elleni coalitio; az ország többsége köztársasági érzelmű. 1873. május 24. óta 28 képviselőválasztás volt. Ezen 28 képvi­selő közt van 23 köztársasági és 5 antirepubliká­­nus. Az 1871. február 8-iki általános választások óta részleges választás útján 190 képviselő jött be, ezek közül 156-an a köztársaság visszaállítását követelik, a többi 34 a monarchikus coalitióhoz tartozik. Ugyanily jellemzők a főtanács-választások is. A köztársasági jelöltek 108,308-c­al több sza­vazatot kaptak, mint a különféle monarchikus pár­tok jelöltjei. A november 22-iki községi választá­sok még kedvezőbbek a republikánusokra. Eddig 4305 választás eredménye ismeretes. 4004 köztár­sasági, 13 legitimista, 64 monarchista, 32 bona­­partista (ebből Corsicában 20, s egész Francziaor­­szágban csak 12). Megjegyzendő, hogy csaknem mindegyik jelöltül föllépett monarchista képviselő megbukott._______ rendkívül dicsérik­­ a­zokat 3 évig a brüsseli Athenaeumban, utóbb a katonai intézetben érvé­nyessé. 1824 és 82 között adta ki Garnierrel együtt a „Correspondance mathematique et phy­sique“ czímű folyóiratot. Mint az észtelde igazgatója három sorozatban indított meg számos csillagászati észleletet 1837- ben, 1848-ban, és 1857-ben, mely utóbbit 10,000 csillagra szervezve 17 év óta fia Ernő folytatja szakadatlanul. Mielőtt Qnetelet egészen a statisz­tikának szentelte magát, behatólag foglalkozott a meteorológiával. Quetelet czéljai, munkájának iránya, a tudo­mány állapota és saját műveinek szellemi megis­mertetése végett közli értekező a második mű elé nyomatott ama dedicatiót­, melyben Quetelet maga elmondja, mi volt a statisfika, miként fejlődött az a tudományokat előmozdító brit társulat gyűlése óta. Minél mélyebb a tudomány — mondta egy helyütt Quetelet — mely e földet bevilágítja, an­nál inkább fog csodálatos szabatosságot alkotni ott, hol nem véltünk egyebet látni a véletlen já­téknál. Ez által visszaadjuk az isten mindenható­ságának azon bölcs befolyást, mely őt illeti, ne­mesen használván fel csakis azt, mely nekünk meg­maradt. Válogatott szerény szavaknak jellemzi ezeket értekező, melyeknek hallatára szinte nehéz elgon­dolnunk a nagy forradalmat, mely­et Quetelet mun­kálkodása előidézett. Mert ha Villerne és Guerry részben talán az ős születésekre is egyben-másban megelőzték, mégis Quetelet-t kell elismernünk a moralstatistika megalkotójának. Az ezzel foglal­kozó J. St. Mill, Buckle és Cornwall Lewis csak Quetelet után indultak, Francziaországban csak ké­sőbb emelkedtek érvényre, Németországban pedig, a gondolkodók és bölcselők e kiváló hazájában, Wagner hozta be ugyancsak Quetelet nyomán. Hogy Quetelet teljesen fogta fel a szabályszerűsé­get s korán sem tagadta ezzel az emberi szabad akaratot, erre Keleti Károly idézte D­elfi­ng­ent, a legélesebb és legbehatóbb bírálót, ki „Social­ethik“ és „Moralstatistik“ czímű munkájában igaz­ságot szolgáltatott Queteletnek. Majd áttért értekező Quetelet műveinek ismer­tetésére, kiemelve a „Lettres sur la théorie des probabilités“-t, melyeket Quetelet mint I. Lipót belga király fiai tudományos tanulmányainak ve­zetője, egyik ott tartózkodó ezász-koburgi herczeg­­hez írt volt. Említi a „Statistique internationale“ czíműt, melyet Qutelet Henschlinggel egyetemben adott ki, meg akarván ezzel előzni a statistikai congressusok későbbi működését. Azután példákat mutat be az értekező Que­telet tanulmányaiból, a népesedési mozgalomból, a házasságok szaporaságáról, a szinműtermelésről. Azután vázolja értekező Queteletnek működését a nemzetközi congressuson. Itt ismerkedett meg Ke­leti a statistika nagymesterével Hágában, 1869- ben, hol Qnetelet, kinek társaságát koronás fők és a tudomány legelső képviselői kérését, egy egész estét töltött Magyarország képviselőinek körében, élénk kifejezést adva Magyarország iránt való rokonszenvének. S­enetelet küzdött leginkább azon, hogy a legközelebbi nemzetközi congressus ne Amerikában, de Magyarországban jöjjön össze. Keleti Károly megélj­enzett előadása után a folyó­ ügyekre került a sor. Mindenekelőtt fölol­vastatott a vallás- és közoktatásügyi miniszter tu­dósítása, miszerint a franczia földrajzi congressusra szóló meghívások megérkeztek. Azután az első osz­tály határozataiból bejelentetett, hogy Rá­p­olti Károly „A magyar nyelv r­mszótára“ czímű műre kért segélyezést, az osztály a kérelmet visszautasította. Az akadémia nagy szótárának elkészültére verendő érmet tervező bizottság tudatja, hogy az egyik lapon Czuczor Gergely és Fogarasi János nevei fognak állani, a másikra pedig a kö­vetkező vésetik: „A magyar nyelv szótára befejezésének emlékéül a magy. tu­dom. akadémia 1874.“ A belga királyi akadémia a Q­u­e t­e­­­e-e­m- l­é­k ügyében aláírási ivet küldött az akadémiának A jövő évi nemzetközi congressus az emlék iránti rendelkezni fog, azért akadémiánk ennek határo­zatáig várakozik. Ribáry Ferencz az aegyptologiára vo­natkozó nevezetesebb műveket kívánja meghozatni. A kérelem elintézés végett a könyvtári bizottság­hoz utasíttatott. Több apró ügy közül megemlítjük még, hogy Fraknói Vilmos a „tudományos reper­tórium­“ első kötetét, mely a történelem segéd­­tudományai körébe vágó czikkek jegyzékét fog­lalja magában, bemutatja, s a szerkesztőnek, Sziny­­nyey Józsefnek fáradozásáról s érdeméről igen el­ismerőleg szólott. Az akadémia helyeslő éljennel fogadta e méltánylatot. Magyar tudományos akadémia. — November 30. — Az akadémia ma összes ülést tartott, mely­ben gr. L­ó­n­y­a­y Menyhért elnökölt, s Keleti Károly tartott emlékbeszédet Qnetelet híres kül­tag fölött. Qnetelet 1796-ban született, februárban; 18 éves korában már a mathematika tanára volt, 23 éves korában nyerte el a tudori oklevelet a Vilmos király által állított egyetemen; 24 éves korában megválasztotta tagjául a brüsseli akadé­mia, melynek később hamiacfél éven át 1832. má­justól 1834. novemberig elnöke, utóbb haláláig örökös titkára volt. Tanári tulajdonait, honfitársai HÍREK. Nov. 30 — A király deczember 4-én este Gödöllő­ről Bécsbe megy, hogy jelen lehessen másnap Rudolf trónörökös vizsgáján. A főherczeg ezúttal jogi tanulmányaiból tesz vizsgát.­­ Az a­lfö­ld-fiumei vasút köz­ponti forgalmi hivatalának főnöke e hó 28-án este a Hungária nagy­termében hosszabb érteke­zést olvasott fel a vasúti balesetek okai felül, és pedig német nyelven. A magyar-német szövegű meghívókat a vasutegy­let küldte szét a Budapesten székelő vaspálya-igazgatóságokhoz, és így nem cso­da, hogy a nagy terem és pedig az ilyféle vasút­­üzleti felolvasás újdonsága folytán meglehetősen megtellett, majdnem kizárólag vasúti hivatalnokok­kal. Ott láttuk a többek közt a tiszavidéki vasút horvathját, Nordling urat is. Magára a felolvasott értekezés tárgyi részére nézve meg kell jegyez­nünk, hogy értekező néhány érdekesebb statiszti­kai adaton kívül semmi újat nem mondott, és hogy a vasúti baleseteknek általa elősorolt okait a balesetek megvizsgálásával foglalkozó vasúti kö­zegek közül akárhányan kimerítőbben, sőt műszaki tekintetben alaposabban felolvashatták volna, és így egyrészt nem is lehetne zokon venni, hogy ezen, e téren első nyilvános felolvasás német nyel­ven tartatott, hahogy Vaujavka úr (korábbi neve) a felolvasás megkezdése előtt még nem igéri, hogy értekezését legközelebb Kellemfy ur magyar nyel­ven fogja felolvasni; másrészt azonban kénytele­nek vagyunk megbotránkozással constatálni a tényt, hogy akkor, amidőn a magyar kir. közmun­ka- és közlekedési miniszter úr legújabb rendelte a magyar korona területén levő vasutaknál az ál­­lam hivatalos nyelvének teljes érvényre emelését 1875. január hó 1-ére tűzi ki visszavonhatlanul, tehát a véglegesen kitűzött határidő előestéjén az államkamat biztosítást majdnem legnagyobb mérv­ben igénybevevő alföld-fiumei vasút egyik hiva­talnoka nyilvánosan, majdnem mintegy tüntetőleg kívánta a magyar hallgatóság előtt manifestálni, hogy a hazai vasutaknál az állam hivatalos nyel­vének rovására még mindig az idegen nyelvé az elsőség. Eléggé mutatja ezen újabb nyilvános insi­­nuatió, hogy a miniszteri rendelet végrehajtása la­za felügyelet alatt áll, miért is már csak e mi­­miniszteri rendelet végrehajtásának eredményét fogjuk bevárni, hogy ezen az állam czéljaival, a hazai értelmi erő jövőjével és a vasúti üzlet ki­adásaival oly szoros összefüggésben álló kérdéshez adatok és tényekre hivatkozva, alaposan hozzá­szólhassunk, és egyszersmind a törvényhozási in­tézkedés szükségét bebizonyíthassuk. — Gr. Széchenyi Ödönnek tűzoltói megbabéroztatása K­onstantinápolyban, sehogy sem tetszik a ,,Golos“ ottani levelezőjének. Kicsinylő­­leg említi, hogy a magyar gróf magyar tűzoltókkal és gépekkel megérkezett, s megjegyzi, hogy mind­ezeket összehasonlítva az orosz tűzoltó-legények­kel és az oroszok gépével, a­melyek Oroszor­szágból Ignatjev tábornok kivonatára érkeztek — az oroszok ügyességét és a gépek tökéletes­ségét a magyarok fölé helyezi. Tudjuk azon­ban, hogy mégis Széchenyit bizta meg a kor­mány a tűzoltó-testület szervezésével, még pedig ugyancsak pazar tiszteletdíj mellett. — Új szaklap. Az állat- és növényhono­sító társaság legutóbb tartott választmányi ülésén elhatározta, hogy újévtől kezdve, hetenkét kétszer megjelenő szaklapot fog kiadni, mely közleménye­ket hozand az állat- és növényhonosítás és neme­sítés köréből ; hivatalos közlönye leend a társa­ságnak, és évdíjat fizető tagjai ingyen kapják. Szerkesztésével az állatkert igazgatója bízatott meg; rendes munkatársaial a legképzettebb szak­emberek ígérkeztek, köztök egypár külföldről. A mutatványszám deczember közepén jelenik meg. — Nincs phylloxera. Illetékes helyről vettük ma este a következő sorokat: „Az „Ellenőr” ma esti számában a „Pozsonyvidéki lapok“ után azon hír foglaltatik, hogy a nagyszombati járás néhány szőlőjében a phylloxera mutatkozott, és az ezen rovar által ellepett szőlőtó a magy.-óvári gard. akadémiához küldetett. A gazdaközönség megnyug­­ttatása érdekében sietünk­­, szerkesztő urat értesí­teni, hogy a m.­óvári akadémiától érkezett értesítés szerint a beküldött szőlőtőn phyllo­xera nem találtatott, és több tőkének be­küldése követeltetek. E szerint remélhető, hogy a rémhír csakis a talán beteg szőlőtőknek, vagy másnemű rovaroknak felületes vizsgálata folytán keletkezett.“­­ Az országos kisdedóvó egye­sület tegnap közgyűlést tartott. Tudvalevőleg a kisdedóvodákat terjesztő országot egyesület, mely e téren nálunk az első társulási mozgalmat indí­totta meg, egyesült a kisdedvédő egyesülettel. Tegnap az alakuló közgyűlés volt, melyet Örmé­nyi József nyitott meg, mint elnök, aztán pedig Tisza Kálmánné urhölgy vette át a gyűlés vezeté­sét, előbb maga is jelentékeny részt vevén Kralo­­vánszky Istvánné úrhölgygyel a napirenden levő kérdések megvitatásában. Legelőször az egyesülés végrehajtására kiküldött bizottság jelentését olvas­ták föl. Az egyletnek a király­ utczában és Valero­­nterában van óvodája, ezenkívül a gazdasszonyok egyletével közösen tart fent árvah­ázat a kholerá­­ka­n elhunytak gyermekei számára. A két korábbi egylet kisdedövó-képezdéjét pedig egyesítették, s abban 47 növendék tanult, a másodévesek már mint segéd­anárok is működvén az egylet intéze­teiben. A bevétel 12,114 frt, a kiadás pedig 11,500 frt volt. A vitatkozások főkép a körül forogtak, hogy mily intézkedések volnának szükségesek, ha a folyó évre megszavazott 8000 frtnyi államsegély jövőre nem szavaztatnék meg. A költségvetést 6 se­gélyre számítva állapították meg, s ha a segély kisebb lesz, a tanárok számát apasztják, minthogy a ta­nároknak más intézeteknél úgy is van állásuk. A fölött is hosszabb vita folyt, hogy, az egylet váljon csak saját képezdéjére költekezzék vagy a vidéki óvodák számára is képezzen tanítókat, avagy az óvodák létesítését önmaga is kezdeményezze, hogy így növendékeit állomásokkal lohassa el. Az a nézet nyert többséget, hogy a föladat a kisdedóvó tanítók képezése, az intézetek fölállítására pedig bizdítólag k.,11 hatni. Majd P. Szathmáry Károly tett jelentést a kisdedóvodák terjesztése végett több megyében tett körútjáról. Figyelmeztette egy­szersmind a gyűlést, hogy az óvodák terjesztése nemzeti ügy, s azért nem szabad megengedni, hogy külföldi vándor felolvasók e téren lábatlan­­kodjanak. A közgyűlés el is határozta, hogy föl­kéri a közoktatási minisztert, utasítaná a tanfel­ügyelőket, hogy terjeszszék ki azok e térre is figyel­müket. Megbizatván még a választmány, hogy a képezdei épület költségeinek fedezése iránt készít­sen javaslatot, következtek a választások. Ney Fe­rencz és gr. Festetich Leo eddigi érdemeikért örö­kös választmányi tagsággal tüntettek ki. Elnökök lettek : Tisza Kálmánné és Ürményi József; má­sodelnökök gr. Szapáry Gyuláné és Várady Gábor. A választmányi tagok névsorában a humánus téren legtevékenyebb urhölgyekkel és urakkal talál­koznak.­­ A flórenczi négyes társulat, mely az utóbbi hetekben a vidéken tett körutat, második hangversenyét holnap, kedden, tartja meg a redolt kisebb termében. A műsor következő: Schumanntól 41. mü 1. sz. A-moll négyes; Schu­berttól D-moll négyes; Rubensteintől 90. mü, G- négyes. — Breitnernek ma estére hirdetett zon­gora-hangversenye közbejött akadályok miatt el­maradt későbbre. — Halálozás. Békés­ Gyulán tegnap va­sárnap temették nagy részvét mellett, a közbecsü­­­lésben álló elemi főtanító Hermann Hugó fiatal nejét, szül. Tanay Ilkát 22 éves korában. A boldogultat gyászoló férjén kívül két árva siratja. — A budapesti népoktatási kör bizottsága decz. hó 1-én d. n. 1/15 órakor a ma­gyar tudományos akadémia kis termében Ülést tart. — Fe­rncz nápolyi ex-király tegnap este visszautazott Gödöllőről Bécsbe. — Az egyetemi ifjúság kórháza ügyét megbeszélni nagy számmal gyűlt össze teg­nap az egyetemi és műegyetemi polgárság Volt sok terv, és sok beszéd, meg sok zaj. A terv rész­lete­s­ kidolgozására 16 tagú bizottságot válasz­tottak, s elhatározták, hogy kérvényt intéznek a közoktatási kormányhoz a végett, hogy az egye­temi tanulók a beiratáskor egy irtót fizessenek a kórház javára. — Hal­álos küzdelem. Csapról írják a „Debr.“-nek, hogy f. hő 24 én este a szomszéd Bélés helység előtt, alig 4—500 lépésnyire a fa­lutól, egy nagy farkas hátulról megrohant egy ha­zafelé ballagó községi lakost és nyakszirten kapta. A megijedt ember megragadva a vadnak vállára kapaszkodó két lábát, a kínos fájdalom és az ijedt­ség által fokozott erővel szaladt a falu felé segély után kiáltva. Ezalatt a farkas mind dühösebben ha­­rapálta nyakát; végre elérte a szerencsétlen a fa­lat, hol fájdalomorditására több lakos elősietett és a vérveszteségtől és rémülettől aléltan összerogyott emberen verték agyon a dühös állatot. Mire azon­ban a borzasztó úti társat levették róla, az ember is halva volt. — Rablási merénylet. A barsmegyei bessei plébános nov. 26-án esti 7 órakor épen ud­varán volt, mikor egy eléggé jól öltözködött egyén megszólítja, s azt mondja, hogy a plébános számára levelet hozott. Erre a plébános bement vele szobá­jába, gyertyát gyújtott s akarná olvasni a levelet, de a levél átadója azt mondá: ne is olvassa uram a levelet, az áll benne, hogy azonnal agyonlövöm, ha nekem 300 frtot nem ad! A plébános erős han­gon válaszolt, hogy nincs pénze, a jó madár erre a plébánosnak bal kezébe és aztán lábába is lőtt, minthogy a plébános védelmezvén magát, egyenesen nem lőhetett. Ezalatt megjött a kocsis, kinek segít­ségével a nem veszélyesen sebesült plébános a

Next