Ellenőr, 1875. január (7. évfolyam, 1-31. szám)

1875-01-14 / 14. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 írt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr Félévre ... 10 „ — „ Egy hónapra .1 „ 80 „ Egyed szám­ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcia 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 14. szám Budapest, csütörtök, január 14.1875 Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrádi testvérek Irodájában). Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reklamációk Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) intézendők. ————— ......... .U- VII. évfolyam. A tisztelt közönséghez. Eddigi előfizetőink kényelmére ismét szétküldtük a bérmentes postautal­ványokat, melyeket az „Ellenőr“ előfi­zetői bélyegmentesen használhatnak akár féléves, akár évnegyedes előfizetéseknél. A félévi előfizetések megtorlódása sok munkát adván a posta- és kiadó­hivatalok­nak, kérjük a t. közönséget, méltóztassék megrendeléseit, s illetőleg azoknak megújí­tását minél korábban tenni meg, nehogy az előfizetési késedelem fennakadást okozzon a lap vételében. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre.......................... . 20 forint — kr. Félévre.........................................10 „ — kr. Ne­gyedévre.................................5 „ — kr. Egy hóra......................................1­9­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Zágráb, jan. 13. (Országgyűlés.) A válasz­tási törvény részletes tárgyalásának folytatásában Makanec indítványozza Dalmátiát és a határőrvi­déket a passiv választójoggal felruházni, mely indítvány azonban elvettetik. Jakic módosítási in­dítványa, a nyugalmazott tiszteket és kereseti társulatok hivatalnokait a választójoggal felruházni, elfogadtatik. Mrazovic indítványa a census leszál­lítására vonatkozólag, heves vita után elvettetik. A javaslat részletes tárgyalása befejeztetett. Bécs, jan. 13. (Ofenheim-per.) Vádlott ki­nyilatkoztatja, hogy a vasút Odessa felé való épí­tése czéljából a lemberg czernowitzi vaspályatár­saság által megejtett előmunkálatok fejében tett 110.000 franknyi előleges kiadások a romániai concessionariusok által megtéríttettek, s csak vád­lott fáradozásainak köszönhető, hogy sikerült a romániai kormányt arra indítani, hogy az a lemberg­­czernowit?­ vaspályatársaságnak adja a concessiót; ezután a közgyűlésnek beterjesztett idevonatkozó irományok olvastatnak föl. Vádlott bizonyítja, hogy eddig még minden esztendőben szükség volt a kormány subvenciójára, miután az ő vérmes re­ményei nem érvényesültek. Az elsőbbségi kölcsön felvétele iránti vádpontra vonatkozólag azt mondja vádlott, hogy az a társaság mostoha pénzviszo­nyainak volt következménye, az államigazgatás azonban csak a kölcsön megkötése után értesítte­­tett erről, mi azt bizonyítja, hogy ezen kölcsön előnyösen köttetett meg, hogy Richter Berlinben egy nappal később bánatpénzt ígért vádlottnak, mit ő azonban nem fogadott el. Vádlott felhatal­­maztatott Richter által, hogy a kötvények egy ré­szét Angolországban százalékos provisio mellett eladhassa, mely provisio Ziegler londoni c­ég és Ofenheim hivatalnokai között lett volna megosz­tandó; vallomás szerint Herz, a romániai bank főigazgatója kapott is osztalékot. Az általános kihallgatás ezzel f­e van fejezve. A fölolvasott irományok között Richter tanúvallomása is van, mely szerint a kölcsönüzletből Ofenheimnak nincs semmi nyeresége. Bergchar udvari tanácsos ki­nyilatkoztatja, hogy ő ez alárendelt hivatalnokok­nak, mint tanult, kihallgatásánál mindig távozni fog a teremből. Pária, jan. 13. Spanyol táviratok megczá­­folják a carlista részről elterjedt aggasztó híreket; teljes nyugalom uralkodik és az új kormány hely­zete igen kedvező. Berlin, jan. 13. A „Prov. Corr.“ jelenti, hogy a Spanyolországba visszarendelt „Albatros“ és „Nautilus“ hajókat előreláthatólag más hadi­hajók követendik. A német kormány azonban re­ménye, hogy a spanyol ügyek kedvező fordulata megkönnyítendi ama czéljának elérését, miszerint a carlisták által a „Gustav“ német hajó ellen elkövetett erőszakoskodásokért elégtételt nyerjen. Frankfurt, jan. 13. Ma valamennyi itteni social-demokrata munkás-egylet és iparszövetség rendőrileg feloszlattatott. Madrid, jan. 13. A lapok hírei a spanyol követségek főnökeinek változtatását illetőleg alapta­lanok. A párisi követség­­állomás, igaz, Lagastá­­nak kínáltatott, de ez visszautasította. Bécs, jan. 13. (Hiv. Zárlat.) Magy. földteherment. kötvény 78.—. Salgó-Tarján —.—. Magyar hitel 211,25. Magyar záloglevél 87.—. Erdély 131,50. Magyar keleti vasút 57.—. Magyar sorsjegy 84.—. Magyar földhitel —.—. Magyar vasúti kölcsön 98,70. Anglo-magyar 22,50. Franco-magyar 68. . Alföld 132.50. Magyar északkeleti vasút 116.25. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 69.—. Tiszai vasút 187.75. Municipal-bank —.—. Pesti bank —. Paris, jan. 12. (Kezdet) 36­0-es járad. 61.87. Olasz járad. 87.50 Credit mobilier —.—.— Osztr. napra —Consulok —.— Északnyugoti vaspálya —.— 5°/0-es járadék 97.82. — Államv. pálya 682.—.— Lombardok 303.— — Amerikai —.—. — Magyar kölcsön —.— — Ma­gyar keleti pálya —.—. — 1871 iki kölcsön —.—. — 1872 diki —.—. Török sorsj. 120.25. Paris, jan. 34 (Zárlat) °/0 járadék —. — 5°/0 járadék —.—. Olasz járadék —.—. Credit mobilier —.— Lombard —. —. Államvaspálya —.—. Koronajószági zálog­levelek —.—. Ausztriai kötvények —.— 1871-diki kölcsön —.—. 1872-diki kölcsön —. Frankfurt, jan. 13. (Zárlat) Váltóárfolyam Bécsre 182.80. Amerikai 1882-re —.—. 1860-ra 113.—. Lombar­dok 113.25. Évjáruléki papír 64.12. Osztrák bankrész v. 883.—. Osztrák hitelrészvény 207.25. Osztrák államvaspálya részv. 70.75. 1864-diki 298.50. Galicziai 219.75. Évjáruléki ezüst 69.18 Győr-Gráczi —. Utóbörze . —. Magyar sorsj. 175.—. Köln, jan. 12. Búza 19.90 —. rozs —. Antwerpen, jan. 11. A petróleum üzlete —.—. Amsterdam, jan. 11. Búza márcz. 276. máj. — Rozs márcz. —. Pétervár, jan. 11. Rozs —. New-York, jan. 11. Liszt — Budapesti szinlap­ok. Csütörtök, jan. 14. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 205. szám. A windsori víg nők. Víg opera 5 felv. Zenéjét szerzette Nicolai Ottó. Személyek: V­A­R-S­ZINHÁ­Z. Nagy bérlet 63. szám. Kis bérlet 10. szám. Csók. A gróf Teleky-alapitványból 100 arany pálya díjjal jutal­mazott eredeti vígjáték 3 felv. Irta Dóczy Lajos. Személyek: Fernando, Catalonia herczege — Komáromi Sever, Navarra királya — — Nádai Blanda, neje — - - — Szigligeti Ferike Adolár, a király bátyja törvénytelen ágyból Bercsényi Fidelio, kincstartó — — — Szigeti Imre Angela, leánya, a királyné hölgye — K. Jászay M. Sobrinus udvari pap — — — Vízvári Carlo, porfia — — — — Eóry Maritta, porleány — — — Molnárné Na­arrai kapitány — — — Pintér Cataloniai nemes — — — Leővei Szolga­­ — — — — Gabányi Kezdete 7 órakor. Sir John Falstaff — _ — Kőszeghy Reich ) wind80ri P°'g*rok Z - Tallfán Fenton — — — ?auA Spärlich — — — — Szalai Cajus, franczia orvos — — — Ormai Fluthné . — — — — “ Balázsné Reiehné — — — — Kvassayné Reich Anna _ _ - — Nadayné Pinczér — — — — — Széphegyi PIG ) _ — —■ ■ 1 Balázsi Pett, ) P°Igi‘rok _ - - — Adams Kezdete 7 órakor. A hangulat. (1) Mi ez? A tévedések játéka űzi embereivel a csúf comédiát, vagy a holdkór betegei ugrándoznak az éjféli sötétben ? Le­hetetlen máskép, hogy pessimistikusoknak híresztelt fők elannyira szédelegjenek a hely­zet aggasztó válságaival szemközt. A hold­dal fogy bizalmuk, a hold szerint változ­nak terveik, aggályaik, még számításuk is. Egy romlatag épület párkányának szédületes magasságáról sem a bukás lehetőségének és nagyságának, sem a mentő eszközök ará­nyának és szükségességének komoly ismere­tével nem bírhatnak azok, kiknél az elő­irányzatokkal a defic­itek, a defic­itekkel pedig a fedezési módok folyvást változnak. Honnan kérjünk egy kis világosságot? Ghyczy Kálmán költségvetése és javaslatai egy nagy tévedésnek bizonyultak, s a­mit ma bennük meghagyott a bizottságok tisz­tító tüze, az ismét egy nagy tévedés. Meg­közelítőleg tudjuk csupán a hiányokat, de még megközelítőleg sem ismerjük a kibon­takozás eszközeit. Hosszú sora bukott meg az adójavaslatoknak, hogy az új pénzügyi terv ismét az adóemelés és új adók módo­zatánál állapodjon meg. A pénzügyér, ki gúnyolódva beszélt a gyökeres adóreformokat sürgető theóriákról, mert nem elméletekre, hanem pénzre van szüksége az államnak, most, hogy dugába dőltek pénzsajtoló adójavaslatai, egyszerre csak fölveti az általános jövedelmi adó­k theóriását. Hol itt a világosság és tervsze­rűség ? Látjuk és tapasztaljuk a fenyegető részt, mely fojtogatja állami létünket és zsib­­basztja minden jogosult érdekünket, mégis csak ott állunk hónapok múltával a kínos bizonytalanság előtt, mely kétségbeejtőleg roszabb a legborzasztóbb valónál. Sehonnan egy érett és biztatólag emelkedő programm a nemzet megnyugtatására, mindenünnen csak a gonosz szeszélylyel világgá szórt ámít­­gatás és tervtelenség. Azt hiszik talán, hogy e zűrzavar használ a nemzet önbizal­mának és erőinek felélesztésére. Nem lát­ják, hogy medicina pejor morbo, s kihaló­ban egyetlen segély, mely nemzeteket a rázkódtatás napjaiban megment az enyé­szettől. Lehetetlenség addig bármiféle irányban a legcsekélyebb sikert is felmutatni, míg az ország fejvesztett bizalmatlansággal néz a jövő elé. Ha a kormányzás vezetőiben és gyámolaiban egyedül a gyöngeség ide-oda tévelygő férfiait ismeri, ugyan mikép emel­kedjék a helyzet komolyságának megfelelő álláspontra. Felbuzduljon és erős akarattal fogjon a munkához, hogy államának létével saját jólétét kiemelje a hínárból, mikor az erős akarat és tevékenységi szellem hiány­zik az irányadó körök részéről is, így csak nyomorultul kétségbeesni vagy dermesztőleg apathiába sülyedni képes a leghazafiasabb gondolkozás. S ám vigyázzanak, nehogy oly fokat érjen e kétségbeesés és apathia, hogy a nemzetben kihal az alkotmányosság iránt minden érzék, s megszűnik a törődés államiságának feltételei és hasznossága fölött. Már­pedig az egyensúly helyreállításának nehézségei távolról sem képeznek oly ve­szélyt, mintha egy nemzetben szaporodik azok száma, kik beleutalva a közös ügyek menetébe és nem törődve a haza sorsával, lemondanak egészen a „jöjjön bármi“ jel­szaváig. Pedig egyesek helyett ma immár ciorusban kiáltják e jelszót; elégedetlen külön erők helyett tömegekben talál vissz­hangra a lehanyatlott nemzetek öngyilkos szavajárása. De azért a jobboldalon húzzák a napokat és főzik a halvaszületett ter­veket. Bizonyosan nincs sejtelmük, vagy ha van, titkolják önmaguk előtt az általuk te­remtett helyzet ez újabb árnyoldalait. Meg­lehet, hogy az önhaszonlesés egyoldalúságá­val számítgatják a nyereséget, mely pártjuk malmára hajtja a vizet, ha a közügyektől való idegenkedés által mentől ritkább a felháborodás nyilatkozata politikájuk fölött. Számíthatnak arra is, hogy a választások­nál még a mesterségesen fogyasztott szava­zókon kívül, e körülmény is összejátszik, hogy uralmuk fentartásával a hazát elve­szítsük. Egyet azonban kifelednek minden számításból : hogy a kétségbeesők apathiá­­jának gyakran kétségbeejtő fordulatai van­nak. A néppel, mely énekel, mely zajong, lehet politikát, lehet játékot űzni, lehet ro­vására a legtilosabb utakon az önérdekeket hajhászni; de a néppel, mely visszavonul a közügyek nyilvános tárgyalásának termeiből, hogy némán gondolkozzék a gyalázatos bu­kás és anyagi romlás teremtőiről, csak az játszhat, ki mindent mer, mindent koc­kára tesz a nyereségért. Kérdezzék meg legbizalmasabb embe­reiktől, kik haszonlesés nélkül sorakoztak eddigelé a Deákpárt zászlója körül, hogy minő hangulat uralkodik mindenütt a mos­tani állapotok és azok teremtői fölött. Kér­dezzék meg, hogyan ítélnek a többség embe­reiről hírhedt jobboldali kortesek. Megér­demli a tanulmányt és fáradságot, mert jelzi a határvonalat, melyen túl súlyos következ­mények nélkül nem aknázhatják ki az ország sanyarú helyzetét önös pártczéljaikra. Ha tenni nem képesek, csak kapkodnak, ha sem jobbra, sem balra nem mennek, csak inognak: el lehetnek készülve, hogy állami és társa­dalmi katastrófákat szül politikájuk, melyek­nek felelőssége és éle reájuk fog háramlani. Közös minisztertanács volt ma, mely­ben ő felsége elnöklete alatt Andrássy és Koller közös miniszterek, Bittó és Auersperg miniszterel­nökök, továbbá Szende és Horst honvédelmi mi­niszterek vettek részt. A középpárt e hó 14-én, csütörtökön,dél­után 4 órakor múzeum-utc­ai helyiségében érte­kezletet tart. Domahidy Ferencz, mint a párt elnöke, Buffet. A folyosókon a gróf Andrássy és gróf Lónyay Menyhért viszonyában beállott változás képezte a társalgások és suttogások tárgyát. Körülbelől álalá­nos a kíváncsiság, hogy a nevezett gróf urak kö­zül melyik szedi rá a másikat. Eddigelé gróf Lónyay van kétségtelen előnyben. Nem ő kereste a kibékülést, hanem a clique-uralom megszorul­t­­s­á­g­a, mely a fejedelem kézszorításához és mai ebédjéhez is visszaegyengette a gróf Lónyay Menyhért útját, hogy vessen fátyolt előbbi kikü­­­szöböltetésére. Képzelhetni, milyen jól esett ez gróf Andrássy Gyulának, hanem persze „a haza min­denek előtt.“* Párbeszéd. Jobboldali: Hanem hát mit csinálnak Menyusból ? minisztert vagy bolondot ? Mert ha azt hiszik, hogy ama két állomás közt lebegtethe­tik, akkor nem ismerik emberüket. Hogy sokáig bolondítható legyen, arra nem eléggé ártatlan, hogy beérje a kibékülés örömével, arra nem eléggé bűnös. Menyust nem lehet lekenyerezni szép szóval; neki tárcza kell, még pedig a javából, hogy hitelét vissz nyerhesse s a kiengesz­­telődést komolyan vegye. Baloldali: Hát adnak neki tárczát, ha másképen nem oszlathatják el remegésüket a bud­get- és adóügyi viták kimenetele iránt. Jobboldali: De hát akkor kit löknek ki a kabinetből? Baloldali: Ki tudja? Tán Ghyczyt. * Ez furcsa párbeszéd volt, de még furcsább a tény, hogy a Ghyczy elbocsáttatásának eshe­tőségéről ma komolynak látszó beszélgetés is volt az ilyen dolgokban nem tréfáló emberek közt, sőt említve jön a kormányelnök kérdezősködése is egy bizonyos pártárnyalat magatartására vonatko­zólag, ha Ghyczy Kálmán megszűnne miniszter lenni. * Megtörténhetik ugyan a clique-uralom tartama alatt minden, és mentős nagyobb képte­lenséget tesz fel róla a hír, annál inkább rámond­hatni : credo quia absurdum. Hanem mégis hajlandó vagyok egyelőre azt hinni, hogy a Ghyczy miniszterségének megszüntetése iránti hir s az ezen megszüntetésre vonatkozó kormányel­nöki tudakozódás nem egyéb, mint fogás ama bizonyos pártárnyalatnak tartogatására. * Ha lesz változás a kabinetben — mint be­szélik — s ha helyet csinálnak benne gróf Ló­nyay Menyhértnek — mint következtethetni meg­­szorultságuk épületes kapkodásaiból — azon esetre több valószínűséget bir szerintem egy olyan válto­zás, mely Ghyczyt kormányelnökké, gróf Lónyayt pedig pénzügyőrré tenné. „Hát, akkkor mi lesz Bittóból ? kérdem én, midőn ma ezen combinatiót hallottam. — Megteszik grófnak — nyerem válaszul. * Érdekes az is, a mit az Andrássy-Lónyay vasúti összejöveteléről beszélnek. A bécsi indóházban látták egymást­, de nem ültek egy kocsiba, hanem külön m­a­­r­adtak Érsekújvárig. Ez alatt a negyedfél órai magányzás alatt határozta el magát gróf Andrássy Gyula, hogy megmenti Magyarországot diplomatá­jának mesterfogása által, akármibe kerüljön is az neki. S úgy jön, a miként meggondolá ama negyedfél órai tusakodás alatt. Érsekújvár in­­dóházának most már históriai nevezetességű étter­mében, hol a hálás utókor kegyeletesen fogja enni a „gollásdit“, gróf Andrássy odalépett az étkező gróf Lónyayhoz, s kérdé, nem zsonirozná-e őt, ha hozzá ülne a coupéban. Gróf Lónyay erre biztositá a kérdezőt, hogy igen örvendeni fog, ha együtt utaznak. És gróf Andrássy Gyula átteteté podgyászát a gróf Lónyay Menyhért cou­­péjába, s a kik Bécstől Érsekújvárig külön utaz­tak, mint két morfondírozó passer solitarius, azok Érsekujvártól Váczig összehúvtak mint két szerelmi madárka. És Váczon? Itt ismét egy igen érdekes részlet történt. A váczi állomáson gróf Andrássy Gyula visszavitette podgyászát az előbbi coupéjába ; ide ült maga is, és a két insépa­­rables megérkezett Budapestre séparément. Ilyennek kell lenni a valódi diplomatának, midőn világraszóló tervre határozza el magát megszorult­­ságában.* A­mit Érsekújvártól Váczig hoztak egymás közt tisztában, arról persze most még nem hal­lani sokat, de majd hallunk később. * A kormányelnök estélyén sok ember volt, a király azonban, kit vártak még 11 óra felé is, elmaradt. Egyébiránt még két estély lesz Bittó úrnál, ha előbb be nem üt valami a kabinetbe. A minisztertanács legközelebb hatá­­rozatilag kimondta, hogy a budgetvita befejeztével a bank­kérdés megoldása iránt megkezdi a tár­gyalásokat. A pénzügyminiszter — mint a „K“ hallja, — e tárgyalásokban kerülni akarja az eddigi írásbeli közlekedést, mely semmi ered­ményre sem vezetett, hanem szóbelileg és köz­vetlenül kívánja egyelőre a tárgyalásokat foly­tatni. ____ Az állami h­iv­at­alnokok drágasági pótlékot kapnának, még pedig a „P. N.“ híre szerint három millió frtot. Ugyan semmi sem le­hetetlen a nap alatt, de mégis furcsa, hogy ugyanaz nap bocsáttatik világgá az ilyen hír, midőn a pénzügyi bizottságban arról beszélnek, hogy az áll­amhivatalnokok fizetéséből átlagos levonást te­gyenek. _________ A magyar nyelv a vasutaknál. Az újévi szerencsekívánatok kérlelhetetlen pontosságával köszönt be évről-évre egy-egy mi­niszteri rendelet, tanúbizonyságot állam­ a kormány rendületlen eltökéléséről, hogy így meg amúgy megszerzi a magyar nyelvnek a törvényszabta ál­lást mindenütt, még a közlekedési vállalatoknál is. Tavaly még engedett, mert nyomorult egér lé­vén, amely egy lyuknál több kibúvót nem talál, a jeles hazai vállalatok mindenféle ürügyeit lehet­­lenség lett volna figyelmen kívül hagyni. De már ez idén csakugyan nem enged. Megszoktuk ezt, mint az újévi gratulácziókat, s csodálkoznánk na­gyon, ha valahogy elmaradna, de még jobban, ha valami különösebb foganatját élnék meg, mint az újévi szerencsekivánatoknak szokott lenni. Szinte vártuk tehát ez idén is az újévi aján­dékot. Megérkezett. De, ha mint puszta szokás dolgát is méltányolni tudják gr. Zichy miniszter úr erélyes föllépését a tiszavidéki vasút csökönyös nördlingianizmusa ellen, s igen kívánnék megérni rajta a foganatosság csodáját: kénytelenek va­gyunk nem igen biztató ómennek tekinteni, hogy a csökönösség 1874. április 27-én kelt kifogásai ellen a miniszter úr csak 1875. január 6-án érke­zett rá kellő erélyre buzdulni, mint az alább kö­vetkező rendeletből kitetszik, s hagyta a társasá­got teljes kilenczedfél hónapig abban a bol­dog hiedelemben, hogy a dolgot ezúttal sem veszi komolyabban, mint eddig szokás volt. Mintha csak épen újévi ajándékul tartogatta volna a jogosult szigor e felpezsdülését, melyet ismét le lehet csil­lapítani, ha a körülmények és Nördling­er úgy kívánják. Igen óhajtandó volna, hogy a látszat csaljon, s a következményekből egész bizonyos­sággal kitűnjék a miniszteri erélynek valódisága s hathatós volta ama körülmények előidézésére, melyek, ugy látszik, csakugyan tarthatatlanná te­­szik Nördling úr állását, még akkor is, ha inkább az igazgatótanács némely tagjának hazafisága, mint a miniszter úr kilenczedfél hónapig alvó erélye idézte elő, a szóban forgó rendelet szö­vege a következő : „A t. ig. tanács indíttatva érezte magát 1874 évi ápril hó 27-én 273. sz. a. kelt felterjesztésében a hivatalos nyelv használata iránt kibocsátott kör­rendeletem­ több pontja, névszerint pedig az ellen felszólalni, hogy említett körrendeletem a szol­gálati utasításokba felvetessék, hogy továbbá annak végrehajtásáért a társulat igazgatója sze­mélyesen legyen felelős, s hogy végre az ide­gen ajkú új erők alkalmazása szintúgy mint a meglevők előléptetése a magyar nyelv elsa­játításától tétessék függővé. Miután én a szó­ban levő körrendeletnek nem annyira alaki ol­­dalára, mint inkább lényegére fektetem a fősúlyt, nem vonakodtam a szab­­állami és déli vasúttársu­­latok irányában, mint melyeknek magyar és osz­trák vonalbeli összes személyzetük azonos szolgá­lati utasításukkal van ellátva, azon kivételes en­gedményt nyújtani, miszerint a kérdéses rendeletek összes határozatait magyarországi személyzeteikkel a szolgálati utasítás kiegészítésekép tetszésük sze­rint legalkalmasabb alakban közöljék. Minthogy azonban a tiszavidéki vasútnál ily kivételes indokok nem forognak fenn, sőt most már, midőn a kérdésben forgó kői rendeleteket valamennyi magyar vaspálya s még az újabb közös vaspályák is, melyek magyar vonalaikra nézve elkülönített számviteli és személyzeti állomány­nyal rendelkez­nek, a szolgálati utasítás függeléke gyanánt minden aggály nélkül osztottak ki alkalmazottaik közt, a kiválólag magyar vidéket érintő tiszavidéki vasút kivételes eljárása méltó visszatetszést okozhatna, ennélfogva nem vagyok azon helyzetben, ho­g (czimnek) erre vonatkozó kívonatát indokoltnak elismerhessem. A­mi pedig az igazgató személyes felelősségét illeti, e tekinetben megnyugtathatom, hogy sérel­mesnek vélt rendeletem 9-dik pontjában semmi­nemű új, annál kevésbbé pedig a társulat alapsza­­bályszerű­ önkormányzatával ellenkező intézkedést nem czéloztam, hanem csupán a törvény erejére emelt vasúti üzletrendtartás 85. §-ának azon intéz­kedését hoztam újabban emlékezetbe, mely szerint a minisztérium a vasúti üzletre nézve kibocsátott ren­deletek meg nem tartása esetére, mint a minőknek kétségen kívül az üzleti szolgálat mely nyelven való ellátását tárgy­azó kérdéses rendeletek is tekintendők, az igazgatóságok felett fegyelmi hatalmat gyakorol. Megjegyzem végül, hogy a sérelmesnek pana­szolt rendelet 5-ik pontja által, melyben a vasúti személyzet tulajdonságaira nézve a vasúti üzletrend­tartás 62. §-a alapján a közérdek által igényelt kí­vánalmakat írtam elő, csupán azon nyilván a t. igaz­gató­tanács által is kitűzött czélt tartottam szem előtt, hogy az alkalmazottak közt a szerzett jogok lehető kímélete és az átmenet nehézségeinek kellő méltányolása, sőt annak, hogy a meglevő idegenajkú személyzet a hivatalos nyelv elsajátítása által a hazai közlekedési szolgálatnak hasznos állandó és hazafias tényezője maradjon, ismételt hangsúlyo­zása mellett, minden kétség megszűnjék az iránt, miszerint a hivatalos nyelv általános behozatala a kormánynak a társulat­a viszont ennek az al­kalmazottak irányában határozott és változhat­­lan szándékát, képezi. Elvárom tehát a (czim) hazafiságától, hogy e rendeletemnek megfelelő­­leg további késedelem nélkül megteendi a szük­séges intézkedéseket. Budapest, 1875. jan. 6-án Zichy, T. szerkesztő ur! A balközép vezérének igen fontos újévi be­széde bennem is több gondolatot keltett, melynek kifejezésére tért kérek az „Ellenőriben. Tisza Kálmán oda nyújtotta kezét a túlol­dalnak — mindazoknak, kik karöltve vele, a nem­zetet jelenlegi em­itens helyzetéből felszabadítani kívánják, és valóban balszerencse lesz a nemzetre nézve, ha azon kéz el nem fogadtatik. Ha jól em­lékszem, gróf Lónyay volt az, ki, most már három esztendeje, majdnem hasonló ajánlatot tett; s en­gem legalább, ezen cselekvése a többi működésé­vel nagyrészt kibékített. Mert, ha jóllehet, önérdek is volt az, mi őt ily lépésre indította, de ez gr. Lónyay részéről mégis mély államférfim belátásnak jele volt, s a­ki ezen utóbbi mindenütt, de különösen nálunk, ily ritka tulajdonnal bir, annak, mint a szép nőnek, sok gyöngeséget lehet megbocsátani. Szabad legyen kifejeznem, aligha van a hazában valaki, a­ki az angol nemzet­i institu­­tiók irányában nagyobb rokonszenvvel viseltetik, mint magam ; de azért mégis megvallom, hogy midőn minden angol intézményt politikánkban meghono­­sitni akarunk, hasonló hibát követünk el, mint cselekedtek 1848 körül azok, kik a franczia doctri­­nairek s démocraták a tout p­ri­x nyomain jártak nálunk. Különösen a­mi a párturalmat illeti, a­melyet mi 1867. óta angol — de sok tekintet­ben hamisított — minta szerint practizálunk, ez nézetem szerint, a­mint azt az utolsó választások alkalmával beszédben s az „Ellenőr­ben már ki is mondtam, nem nekünk való. Angliában a párt­uralom historice fejlődött századok alatt, nemcsak elv-, de érdekkülönbségek alapján, egész e század első fele végéig. Azóta a pártkülönbségek traditio­­nalitót fenntartottak, s czélszerű a felosztás most azért, mivel az angol parlamentben oly sok első- és másodrangú munkaerő létezik, hogy valóban szükséges valami gépezet által az egyik csoportnak más általi felváltását eszközölni, nehogy a hatalom egy clique monopóliumává váljék, s sok tevékeny ember tehetsége minduntalan parlagon heverjen. Hogy nálunk az angol párturalom sem egyik, sem másik feltétele vagy okozója nincsen meg, köny­­nyű belátni. Ha nálunk lennének még historicus pártok, nem lehetne csak egy osztrák s egy anti­­dynasticus párt; de ilyennek semmi létező párt, vagy csak párttöredék is nem vallja magát s nincs is ok olyannak tekinteni egyiket is. A­mi különösen a két nagy pártot illeti, melyeket a „jobb“ s „bal“ nevezetek által szoktak megkülönböz­tetni, az ő dátumok csak 1867 vagy legfeljebb 1860 óta származik, s ez historicus pártot még nem alkot. A­mi pedig az elvküülönbséget illeti, én egyszerűen tagadom, hogy a józan eszű, felvi­lágosodott s becsületes emberek mind a két párton a „67-iki alapot“ még válaszfalnak tekintik vagy

Next