Ellenőr, 1875. január (7. évfolyam, 1-31. szám)

1875-01-16 / 16. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcia 6. sz. Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozónk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el 16. szám. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, szombat, január 16.1875. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrádi testvérek irodájában). Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) intézendők. VII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre....................................20 forint — kr. Félévre . ....................................10 „ — kr. Negyedévre.................................5 „ — kr. Egy hóra......................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai úton­ vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi uton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK: Bécs, jan. 15. (Ofenheim-per.) Stein­­ felül­vizsgáló tanácsnok oda nyilatkozik, hogy ő a mér­leget könyvviteli és nem érdemleges vizsgálat alá vette, utóbbi nem is volt feladata. A lemberg­­czernovitzi vaspálya építésénél az építési számla szerint egy 150.000 forintnyi kiadás takaríttatott meg. Az M 5 javaslatára szüntettetett meg, a társa­ság zilált helyzete miatt, az igazgatótanács pót­léka. A felügyelő tanács tevékenysége iránti ma­gyarázat és a vád, mennyiben az 5 személyére vonatkoznak, alaptalan. A Richterrel kötött köl­csön iránti megállapodást az igazgatótanács nagy megelégedéssel fogadta; a pálya építését jónak mondja ; az álszavazókkali intézményt elkerülhet­­lennek tartja. Kolleczek tanú, volt fejedelmi biztos a lemberg-czernovitzi vasútnál, előadja, hogy Ofen­­heimtól több ízben fáradságáért kártalanítási pén­zeket kapott, Ofenheim azon határozott kijelenté­sével, hogy tanútól nem kíván semmi törvénytelent; ő a kormányhoz intézendő jelentéseit a felügyelő­mérnök jelentései alapján készíti, a forgalmi számlákat annál pontosabban vizsgáld, és a kor­mány azokat jóváhagyta. Az igazgatótanácsosok építkezési pótlékait illetőleg azt hiszi, hogy ez által nem a kincstár, hanem a részvényesek ká­­rosíttattak meg. Weeber tanú, udvari tanácsos a kereskede­lemügyi minisztériumban, hivatkozik a pályavizs­gálatról adott jelentésére; a hivatalnokok közti fe­gyelmet hiányosnak találta; a földmunkálatok az ottani időjárási viszonyokhoz képest roszak vol­tak; a talpfák, nézete szerint, egészben véve jók voltak, de a talaj volt kedvezőtlen; a feltöltő­­anyag rész volt, de jobb anyag beszerzése igen drága lett volna; a hidak csak részben voltak megtámasztva és a Pruth-híd beomlását egyes ré­szek hiányos összeköttetése okozta, a forgalmi eszközök elégségesek voltak, de a javítási állo­mány a növekedett forgalom miatt rendkívüli nagy volt. Tanú továbbá előadja, hogy többször megtörténik, miszerint gépgyárnokok a vezérigaz­gatónak jutalékot ajánlanak, végül, hogy az idei forgalom után a vasút hollandirozása lehe­tetlen. Az utolsó kihallgatott tanú, Landa, a lem­berg-czernovitzi vasút forgalmi igazgatója, a pá­­lyaépítmények állapota iránt kedvezőtlenül nyi­latkozik, az az alap és forgalmat tekintve is hiá­nyos; a Novelette melletti alapépítménynél kevés volt a kavicsolás, miáltal helyrehozhatlan károk támadtak; a talpfák meglehetős roszak, csak csekély számban felelnek meg a igényeknek, no­ha Galiczia Stemeiche városában a legjobb talp­fák kaphatók, a személyzet inkább nagy mint kicsiny volt. Elnök azon kérdésére, hogy meg­­bízta-e Schmidtet azzal, hogy a kereskedelmi mi­niszternek, bemutatás végett, a legroszabb talpfá­kat keresse ki, s hogy a jelentést sötét színben tüntesse fel, tanú tagadólag felel. Bécs, jan. 15. Az „Oesterreichische Corres­­pondenz“ szerint a delegátiók egybehivása augusz­tus 25-re van kilátásba helyezve. Berlin, jan. 15. Frigyes Károly herczeg kocsiba szálláskor elcsúszott, a ballábát annyira megsértette, hogy egy ideig a szobát őrizni lesz kénytelen. Belgrád, jan. 15. a hadügyminiszter a sereg kiképeztetése körül szerzett érdemeiért, ez­redessé léptettetett elő. Santander, jan. 14. A királynak Mad­ridba való bevonulása alkalmából a hadihajók üdvlövéseket tettek, valamennyi ház erkélye dí­szítve volt. London, jan. 15. A lapok Gladstone egy levelét közük, melyben az a liberális párt vezér­­ségétől való visszalépése iránti határozatát s an­nak indokait adja elő; az általa mindenkor tisz­teletben tartott elvekhez azonban hű marad. Washington, jan. 15. Grant a nagykö­vetségnél javaslatokat tett a készpénz fizetés is­métl felvétele és az állami jövedelmek emelése iránt, nevezetesen adók és vámok újbóli behozatala által. Konstantinápoly, jan. 15. Werder német nagykövetnek­ az Osman-rend nagykordonja ado­mányoztatok A központi inségi bizottság, a Kis- Ázsiában uralkodó Ínség enyhíthetése végett Eu­rópa és Amerikában gyűjtéseket rendez. New-York, jan. 14. Elnök szentesítette a mindkét ház által elfogadott, a készpénzfizetés is­métl felvételére vonatkozó törvényjavaslatot. Bécs, jan. 15. (Hiv. Zárlat.) Magy. földteherment. kötvény 78.—. Salgó-Tarján —. Magyar hitel 211.25. Magyar záloglevél 87.—. Erdély 131.50. Magyar keleti vasút 57.—. Magyar sorsjegy 84.—. Magyar földhitel —. Magyar vasúti kölcsön 98.70. Anglo-magyar 22.50. Franco-magyar 68. -. Alföld 132.50. Magyar északkelet vasút 116.25. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 69.—. Tiszai­ vasút 187.75. Municipal-bank —.—. Pesti bank —. PAris, jan. 15 (Zárlat) °/0 járadék —. — 5°/0 járadék —.—. Olasz járadék —.—. Credit mobilier —.— Lombard —. —. Államvaspálya —.—. Koronajószági zálog­levelek —. Ausztriai kötvények —1871-diki kölcsön —.—. 1872-diki kölcsön —. Frankfurt, jan. 15. (Zárlat.) Váltóárfolyam Bécsre 182.80. Amerikai 1882-re —. 1860-ra 113.—. Lombar­­dok 113.25. Évjáruléki papir 64.12. Osztrák bankrészv 883.—. Osztrák hitelrészvény 207.25. Osztrák államvaspálya részv. 70.75. 1864-diki 298.50. Galicziai 219.75. Évjáruléki ezüst 69.18 Győr-Gráczi —.—. Utóbörze —. —. Magyar sorsj. 175— Berlin,­­jan. 15. Búza —. 193.-------Rozs 156.-. 155.—. 151 — 149.-------Zab 177. 173.--------Olaj 54.---------54.—. 56.—. 56.60. — Szesz 54.60 55.50, 57.50. Árpa — Stettin, jan. 15. Búza —.—. —. Rozs — — . Olaj —. Szesz —. Köln, jan. 15. Búza 19.90 —.—. rozs —.—. —.—. — . olaj —.-. Nemzeti színház. A népszínmű pályáza­ton száz darab­­. aranynyal megjutalmazott „Falu rosza“ czímű­ népszínműt ma mutatták be szoron­gásig megtelt színházban. Szerzője: Tóth Ede, kit mint vidéki színészt talált a kitüntetés, azelőtt nagyon jelentéktelen népszínműveket írt (Schnei­der Fanni, Kerekes András) vidéki előadásokra. Pályanyertes népszínművéről jó hírek szárnyaltak, s az érdekeltséget nem kevéssé fokozta, hogy a szerző oly hirtelen toppant elő ismeretlenségéből, mindjárt mint nyertes versenyző. A „Fala rosza“ sokkal inkább falusi rajz, mintsem dráma. Eleven, jellegzetes vonások és apróságok élénkítik, ter­mészetes temperamentum nyilvánul benne sok he­lyen,­­ bizonyos erélyesség is van az alakok egy vagy más tettében. Nyelve nem magvas vagy öt­letgazdag, de tősgyökeres népies. Mint drámának az a baja, hogy minden felvonásban új mese kezdődik. (Például az első felvonás alig-alig tartozik a darabhoz.) De érdekesen van előadva, kivéve a harmadik felvonás patak melletti jelene­tét, mely kirívólag sentimentális, nem is tetszett, s mind Tamási, mind Szigligeti Ferike k. a.f igye­keztek unalmassá tenni siránkozásokkal. Általá­ban a harmadik felvonásban apadt a közönség ér­dekeltsége, mely a két első felvonásban átalános volt. Szerzőt többször kitapsolták , meg is jelent. A zenét Erkel Gyula írta, ismert népdalokat hasz­nálva. Egy kevésbbé ismertet, melyet czimbalom­­zene kisér, s Blaháné jókedvűleg énekelt, a kö­zönség zajosan újráztatott. Az előadás közepes volt. Budapesti 8 zi­ni apák. Szombat, jan. 16. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 207. szám. Brankovics, Szerbia despotája. Eredeti dalmű 4 felv. Irta Erkel Ferencz. Személyek: Brankovics György, Szerbia despotája, magyar főur és a magyar korona hű­bérese — — Odri L. Gerő­­­fi­­ — — Pauli István,­­ — — Ellinger Jozefa Lázár, Brankovics nevelője és tanácsosa Tallián Egy tanácsos — — Kaczvinszky Székely György, a magyar keresztes hadak kapitánya — — Kőszeghi Hunyadi László — — Szabó Magyar hírnök — — Malecky Magyar főur — — Szepessi II Murad, török szultán — Ellinger Kiszlár aga, kísérője — Alszegi K. Mara, Brankovics leánya — Tennemé Fruzina, dajkája — — Bacsó Lujza Kezdete 7 órakor. v­árszínház. Nagy bérlet 64. szám. Kis bérlet 11. szám. Először. A képírók. Vígjáték 3 felv. Irta Wildbrandt Adolf. Ford. Erdélyi Béla. Kezdete 7 órakor. A bizalmatlanság. (1.) A pénzügyi bizottság tegnapi és mai szavazása ismét egyértelmű volt a bi­zalmatlansággal és tekintélyes pártemberek­nek kellett közbe lépni, hogy a válságot elodázzák­­ ideig-óráig. Ghyczy kisebb­ségben maradt azon javaslatával, hogy a 25 milliónyi hiányzatból 13 millió adóeme­léssel fedeztessék. Valami különös súlyt nem helyezünk e szavazásra. Okunk volna akkor, ha első jelét látnók nyilvánulásában a kabinet iránt általánossá vált bizalmatlanságnak. E jel azonban már nem az első és nem az utolsó, hozzá van fűződve a Bittó kormány vergődésé­hez. úgy látszik, hogy Ghyczy is annyira hoz­zászokott javaslatainak egyszerű elvetéséhez, hogy a verést szeretetnek, a tojást marasz­talásnak tartja. ízlés dolga, mint a paraszt asszonyé, ki panaszkodott, hogy nem sze­reti az ura, mert meg sem veri. Indokot mindenre lehet találni. Miért ne lehetne a bizalmatlanság ellen a bizal­matlansággal takaródzni. Van még fórum a pénzügyi bizottság fölött, ha te ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tiedet, döntsön a tisztelt ház, hogy nekem a kormánynak, vagy neked a bizottságnak ad-e igazat, így gondolkozik a kormány, midőn látja a kudarc­ot. Teheti, mert hisz a bi­zottság tagjainak tépelődő bölcsessége na­gyon is kormánypárti abban, hogy ép oly határozatlan, mint maga a kormány. Vádol és marasztal, eszmél és ítél, de soha őszinte egyenességgel határozott irányban. A kormány előterjesztése megbukott, az bizonyos, e részben kizár szavazásuk minden kétséget, ámde szavazásaik beval­lott indoka és a nézetekben elütő határo­zatlansága már sejteti, hogy nagyon is párt­emberek bevallani az igazat. Csűrik-csavar­ják a dolgot, hogy mézzel itassák meg a bizalmatlansági mérget, végre is azonban ott a nyitja mindennek, hogy az adóeme­lést nem tartják kivihetőnek. Egyik még csak Wahrmann módjára megbarátkozik az adóemeléssel, ha kisebb összegben venné igénybe a nemzet áldozatkészségét; a má­sik, mint Zsedényi, csak piczike adagban adná be az erős szert, de még e picziny adagot is azon feltételhez köti, hogy csak a legvégső esetben alkalmazzák, mint az ér­vágást. Leszámítva a leszámítandókat, veleje mind e beszédnek, tanácsnak és határozat­nak az, hogy a Bittó-kabinetet nem tart­ják sem elég erősnek, sem elég alkalmatos­nak, a „betegágy“ körül elvégezni a szol­gálatot. A jobboldal leghívebb törzskarának véleménye szétágazik, mihelyt arról van szó, rábízzák-e a nagy feladatot. Némelyik nagyon régi szabású pénzügyi chirurgusok­­nak tartja őket, kik mindjárt az érvágáson kezdik és az érvágáson végzik, mások ismét túlságosan ingadozóknak a gyógymód eré­lyes keresztülvitelére. így is, úgy is, egy a fizetés, melynek neve bizalmatlanság. Bámulatos mindazáltal a szívósság, mely annyi figyelmeztetés és oly általános hideg­ség daczára megmarad a kormányon, s az erősebb kapac­itások ítélőszékétől a gyön­gébb szavazók kortes táborához fölebbezi ügyét. Utolsó már az, mikor egy kormány rászorul, hogy szakértő bírák helyett, sza­vazó szolgák adják meg a szentesítést valamely terv keresztülvitelére. De hát nem a mi dolgunk búsulni e körülményen, sőt inkább elveink és pártunk érdekében ujjal kellene mutatnunk e szánalmas tengődésre. Ghyczy Kálmán politikai ballépésének kö­vetkezményét élvezi most ama gyümölcsök javából, melyek keserűvé teszik az államfér­­fiú életét, ha egyszer múltját és elveit el­dobta. Rettenetes helyzet tűrni a meglec­­­kéztetést, mikor már éreznie és előre látnia kell a bukást. Más vége nem is lehet a ja­vaslatok, tervek, tanácskozások és határo­zatok olyan felfordult rendjének, mint a mostani. Ugyan ki vár e párttól és kor­mánytól bármi irányban üdvös tevékenysé­get ? Mentől tovább tart uralmuk, annál veszettebbül kuszálják össze az ország ügyeit, és nemcsak az adósságokkal nő nyakunkra a deficit, de az idővel is, mely szintúgy pénz, még pedig helyzetünkben nagyon is értékes. ” A középpárt tegnapi értekezletén Oláh Gyula a következő indítványt tette : „Tekintve, miszerint hazánk zilált viszonyai szükségessé teszik, hogy a mérsékelt ellenzék azon pártárnyalatai, melyek a belügyi kérdésekben egyetértenek és a sokszor hangoztatott rendszer­­változás iránt is azonos nézetekkel bírnak, közér­dekű törekvéseik keresztülvitelére egyesüljenek; — tekintve, miszerint a közjogi kérdések előrelát­hatólag hosszabb ideig nem fognak napirendre kerülni; — és végre tekintve, miszerint a belügyi és reformkérdésekben a középpárt iránya és törek­vései azonosak a balközéppártéval — ezen indo­kok alapján mondja ki határozatilag az országgyű­lési középpárt, hogy külön pártállását feladva, az előtérben álló nagy közkérdések körüli feladatok teljesítésére, a mérsékelt ellenzék másik árnyala­tával, a balközéppárttal szövetkezik.“ Ez indítványt a többség nem fogadta el. En­nek folytán a már kilépett M­aj­t­h­é­n­y­i Dezsőn kívül, még két, sőt talán három tag lép ki a kö­zéppártból és csatlakozik a balközéphez. Apróságok. A pénzügyi bizottság tegnapi és mai üléseiben — melyekről odább adjuk a részletezést — a pénzügyér urnak és a kormányelnöknek kivo­­natai ellen történtek az utolsó fontos szavazások. Aztán alig tudtak előadót fogni, mert Széll Kál­mán nem akart az lenni s társai még kevésbbé. Végre rászánta magát Muzslay, újabb jelül, hogy a „dicső Nógrád“ fiai sokat mernek. Egyébiránt Ghyczy Kálmán ma kijelente, hogyha ő tegnap a „fejét“ tette az egyensúly egypár év alatti hely­reállítására, csak fogadják el javaslatait, azt nem kell szó szerint­ érteni, az csak figura legnendi volt. E részben tehát nincs ok aggodalomra , s Madarász József nem fog felkiálthatni: j­e de­m­­a­n d­e la tété du citoyen Ghyczy. * Különben a miniszteriális jelszó most az, hogy a pénzügyi bizottság ellenében hivatkozni fog­­nak a házra. Jogukban áll s nem is tehetnek egyebet, de hát miért nyilvánítják ezt oly nagy hangon ? Tán bizony azt a pénzügyi bizottságot csak addig tartották nagyra, a­míg a kormány szolgája volt? Vagy tán azt várták tőle, hogy az or­szág érdeke iránti nézeteinek megtagadásával is teljesítse a miniszteri óhajtást, és azt reménjük, hogy a képviselőházban majd kerül — szegről­­végről — többség az ilyen lelkiismeretlen engedelmességre is? Szép véleménnyel lehetnek annak a reménylett többségnek tagjairól, hogy fenyegetődzenek vele azon pénzügyi bizottság el­lenében, melynek nagy többségét pártjuk tagjai képezik. És ez Ghyczy Kálmán pénzügyőrsége alatt történik, ki kesergett, éveken át, hogy a pénzügyi bizottság, — melyben ő volt a kisebb­ség vezérszelleme — megadja magát a kormány­nak mindenben, legjobb meggyőződése daczára! * És a cl­iqu­e-ur­alom még most sem akarja belátni, hogy a hatalomhoz kapaszkodás által csak a zűrzavart neveli s az örvény szélére kor­mányzott nemzetet a zuhanás felé lökdösi. Any­nyira belevágta fogát az ország testébe, hogy tán a zuhanás alatt is rajta maradna. Vagy tán nem is bírja már kihúzni, mint terrier a rókából, s nem ereszti azt a darabot, a­mit a szájában tart, akárhogy verjék saját véres frakkosai. * A középpárt ismét megc­áfolja a felosz­lása iránti hírt, és így bizonyosnak tekinthetni, hogy ismét búcsút vesz tőle két-három tagja. Ugyan ki sértse meg, nem biztosíthatná-e lételét, ha nem c­áfolja meg többé az enyészetéről szóló híreket ? Ki tudja, nem lesz-e kedvük a még megmaradot­­taknak az összetartásra, ha nem olvassák érdekes árnyalatokról mindegyre a komoly értesítést, miszerint nem akar eltűnni. Magyarországnak nem igen van már min nevessen, de a­meddig ez a furcsa pártocska megmarad, addig mosolyogni fog egyet, hébe-kor­­ban. Egy barátom szerint — ki pláne jó tréfának is tartja ezen figuráló testület lételét — olyan az, mint a­mi kimaradt a hóból. A hó persze Ghyczy s el is olvadt róla. Nekem nincsenek ily hahotázó ötleteim állásáról, de azt megvallom, hogy Ghyczy minisztersége óta úgy tűnik fel előt­tem a középpárt, mint Peter Schlemil, ki keresi az árnyékát, mely nem akar megkerülni, akárhogy süssön is a nap. Hanem érdekes lesz megtudni majd ké­sőbb — tán nemsokára, — hogy minő fogások­kal tartogatták őket együtt, a­míg csak lehetett, több oldalról, és azok által, a­kik nem sze­retnék, ha magukra hagyatnának. — Ezt tán jó is lenne kissé meggondolni azoknak, a­kiket még visszavárunk a balközépbe. Nota bene azon értesítés, melyet adunk odább a középpárti értekezletről, litographirozott alakban érkezett hozzánk s mondott (mint olvasható lesz más lapokban) többet is, de nem a párt elnö­kétől­ jött, mint máskor, hanem gr. Csáky Tiva­dar úrtól.* Gróf Lónyay Menyhért még nem minisz­ter, s a mai jegy­zések szerint — mint a tőzs­dén szokás mondani — nem is lesz.„Az „Ellenőr“ alternatívájának másik része fog teljesülni“ — mondá — egy jobboldali értesítőm szerint, ki so­kat tud — Bittó úr, kinek esze ágában sincs fel­áldozni kormányelnökségét Menyus úrért. * De hát miért kellene azt feláldoznia, ha Ghyczy menni talál? Már­pedig a „Pester Lloyd“ szerint „ebben a pillanatban“ még nincs kormányválság.­­ Mindezek után a balközépi képviselőktől megvárhatja pártjuk, illető kerületük és az ország, hogy a­ki nem beteg, az tartsa kötelességének az országházban lenni azon kiváló fontosságú ülések alatt, melyeknek végzései által a nemzet sorsa dőlhet el. A katonai elszállásolás ügyének végleges megoldása, mint a „P. N.“ írja, valószí­nűleg hosszabb időt veend igénybe. Oly differen­­tiák merültek föl, melyeknek kiegyenlítése új, hosszabb tanulmányokat tesz szükségessé, mint­hogy a dolog egyszerűen úgy áll, hogy Ausztriá­ban van meglehetősen sok laktanya, ha nem is elég, nálunk azonban nincs. Ez a kérdés megol­dását meglehetősen megnehezíti. Azon viszásságo­­kon azonban, melyeket a katonai elszállásolás előidéz, minél előbb segíteni kell. A­mint most ér­tesülünk, készül is a honvédelmi minisztériumban törvényjavaslat, mely ezen ügy ideiglenes rende­zését czélozza. A javaslat azon alispáni értekezlet véleményezése alapján készül, mely értekezlet a múlt őszszel a honvédelmi minisztérium kebelében tartatott. Az elszállásolásnál a legnagyobb baj az, hogy egyes vidékek és falvak túl vannak ter­helve a többiek rovására. Az említett törvényja­vaslat értelmében ezen annyiban lesz segítve, hogy a törvényhatóságok föl lesznek hatalmazva az el­szállásolási költségeket az összes lakosoktól egy bizonyos arány szerint beszedni, mi­által a teher egyenletesebben lesz elosztva és igy igazságosabb is lesz. Ezen törvényjavaslat nem sokára az or­szággyűlés elé fog terjesztetni és óhajtandó, hogy minél előbb életbe léptettessék. A hi­vatalnokok drágasági pótléká­nak kérdése. A hivatalos lap mai száma irja: A „Magyar Politika“ 1875-iki évi 9. lapszámában, utána más lapokban is hozott azon hir s közle­mény, mintha illetékes körökben a hivatalnokoknak a folyó évben drágasági pótlékban részesítése ter­veztetnék,­­ hogy egyenesen a királyi kabinetből jött volna a kezdeményezés, — valamint, hogy a pénzügyminister erre vonatkozólag bizonyos conkret javaslatot készíttetett, s hogy a javaslat rövid uton Széll Kálmánnak, mint a pénzügyi bizottság elő­adójának már átadatott volna stb. — merőben té­ves értesülésen alapszik. A tényállás helyesebben csak abban áll, hogy a miniszterelnök úr a magyar tisztviselők anyagi helyzete enyhítését kérő felségfolyamodá­sát közelebb a pénzügyminiszterrel közölte, ki is e kérvényt épen úgy, mint minden más kérvényt, szabályszerű tárgyalás alá vetette. Miután ezen tárgyalás nélkülözhetlen alapját azon sommák ismerete képezi, a­melyek emelésé­ről a felségfolyamodványban szó van, — igen ter­mészetes, hogy mindenekelőtt számszerinti kivo­nat készíttetett tájékozás czéljából az 1875-iki részletezett államköltségvetések alapján azon ösz­­szegekről, melyek az egyes miniszteri tárczák szerint a fizetések rovatában előfordulnak. Mindaz, mi a hírlapi közleményben ezen tényállástól eltér, vagy azon túl megy, minden alapot nélkülöz. Grant és a „tarisznyások“. Az Egyesült­ Államok elnökének üzene­tében, melylyel a mostani congressus utolsó ülésszakát megnyitá, csodáltuk az erély szí­vósságát, mely e férfiút, a republicánus párt roppant veresége után is, rendületlenül meg­­tartá kitűzött irányában, mintha évek hosz­­szú sorára való új erőt adott volna neki a választó nemzet bizalma. Legújabb üzene­­tében, melyet ma jelez a táviró, alkalmunk nyílik e szívósság elfajulását is megbámulni. Nem az imponáló jellemszilárdság nemes vonása az többé, a­mi Grant elnök szavából ez alkalommal is oly szembeszökőleg kiöt­­lik, hanem a megátalkodottságé, mely tisz­teletet nem gerjeszt ugyan, mint amaz, de annál inkább megdöbbent. Ez üzenet vála­szul szolgál a senatusnak, mely a louisianai legújabb zavargásokról felvilágosítást kért az elnöktől. Hogy tökéletesen méltányolhas­suk, szükségesnek látszik röviden összefog­lalni a történteket. Louisiana állam annak a kivételes hely­zetnek örvend, hogy egyszerre két kormány­zót szerencsés lírni. Mac­Enery a demokra­ta párt választottja, Kellog a republikánu­soké. Az országos törvényhozás többsége ugyan amazt választotta meg, de ez utóbbi eszélyes pártjának sikerült a többség néhány szavazatát erőszakosan megsemmisíteni, s kellege maradt az igazság, úgy akarván azt az Unió kormánya is, mely hivét hala­déktalanul elismerte. De Mac­Enery nem adta be csak úgy könnyedén a kulcsot, s azóta folyton­ foly a harcz a két elnök kö­zött s hol ez kerül felül, hol amaz, a sze­rint, amint ellenlábasát a kormányzói palo­tából kikergetheti. De a vers végén mégis csak Kellog maradt belül. Tavaly is meg­értünk egy ilyen épületes kerketődzést, s január 4-ikén, mikor az új törvény­­hozás New­ Orléansban összeült, megkezdő­dött a folyó évi verekedés. Az új törvény­­hozás demokrata többséggel bírna, ha a verificáló szék megint nem folyamodik két év előtti csinyéhez, s nem deval­válja a demokraták többségét úgy, hogy két szavazattal kisebbségben legyenek. Hanem a megnyitás napján megjelentek a nem-verificált demokrata képviselők is, s jogtalanul elvett szavazati jogukat ér­vényesíteni akarták Mac­Enery javára, hogy Kellog a két évig bitorolt kormányzóságból ki­vettessék. Erre Kellog katonai karhatalommal elfoglalta az üléstermet, s a verificált demo­krata képviselőket rövid uton kidobatta on­nan. Ekkor a demokraták mind elhagyták a termet, s külön törvényhozásul constituá­­lódván Mac-Eneryvel ellenkormányt al­kottak. Sheridan tábornok, Washingtonból határozott küldetéssel odaérkezvén , át­vette a szövetségi seregek vezényletét, s helyeselve Kellog erőszakát, a külön par­lamentet szétverte, Kellogot visszahelye­­zé, s a fehérek ligáját, vagyis az egész demokrata pártot lefestette egy jelentésben semmirekellő rablóbandának. Grantot meg­hódította e rajz, és Sheridan viselt dolgai elnöki helyeslésben részesültek. De annál inkább elítélte a közvéle­mény. Az államok kormányzóinak óriási nagy többsége kárhoztatja ez erőszakot; a repu­blicans pártban is szakadás támad s egy igen tekintélyes töredék Grant ellen kezd állást foglalni; a nép monstre-meetingekben tiltakozik s egy Bryant, Evarts és Curtis lesznek az indignáczió tolmácsai, sőt ma­gában a kormány kebelében is kitör a vál­ság e kérdés miatt, s a kabinet egyik leg­befolyásosabb tagja, Fish, a kincstári és a közlekedési államtitkárokkal együtt Grant ellen nyilatkozik. E roppant izgalom felidézésében mentül kevesebb része van a Kellog-Enery vi­szálynak. Az efféle házi bajokkal nem szo­kott az Unió közvéleménye valami nagyon törődni és nem keresi, nem­ is kívánja tudni, kinek van a két czivódó közül igaza; de a­mit keresett és megtalált, a­mi rá nézve véghetetlenül fontos, az, hogy az Unió hadseregét az államok bel­üg­y­é­b­e pártszempontból lát­ja beavatkozni, s az állami auto­nómia létfeltételeit veszélyeztetni. S a cen­trális hatalom ilyen túlkapásait még meg nem szokta a pártérdek szemüvegén nézni az Unió polgára. Innen ez az általános fel­háborodás. És mit tesz ennek lecsillapítására az elnök ? Helyesli és egészen fenntartja a fegyveres erőszak beavatkozását. Dicséri Sheridant a kifejtett erélyért, ámbár meg­váltja, hogy törvénytelen alapon mozgott. Azonosítja Kellog ügyét, melyet szintén törvénytelennek ismer el, a központi kor­mány ügyével, s védelmébe veszi a katonai inter­vencziót csak azért, hogy Mac Enery kormányzóságát, melyet maga is elismer oly jogosnak, mint a Kellogé, meghiúsitá , mert Kellog a carpet-baggerek, a „tarisz­nyások“, a republicánus corruptió­s summa summárum a Grant embere, míg Mac­Enery azon demokrata párté, mely a carpet-bag­­gerianizmust elütötte a kormányzó több­ségtől, s az uralom abrakos jászolától. Grant e szerencsétlen üzenetével félre­érthetetlenül a „tarisznyások“ nyílt czíme

Next