Ellenőr, 1875. január (7. évfolyam, 1-31. szám)
1875-01-16 / 16. szám
Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcia 6. sz. Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozónk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el 16. szám. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, szombat, január 16.1875. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrádi testvérek irodájában). Kiadó-hivatala: Előfizethetni helyben és posta utján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclamációk Légrády testvérek irodájába (nádor utcza 6. sz.) intézendők. VII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre....................................20 forint — kr. Félévre . ....................................10 „ — kr. Negyedévre.................................5 „ — kr. Egy hóra......................................180 kr. Az előfizetést — postai úton vagy személyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadóhivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi uton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK: Bécs, jan. 15. (Ofenheim-per.) Stein felülvizsgáló tanácsnok oda nyilatkozik, hogy ő a mérleget könyvviteli és nem érdemleges vizsgálat alá vette, utóbbi nem is volt feladata. A lembergczernovitzi vaspálya építésénél az építési számla szerint egy 150.000 forintnyi kiadás takaríttatott meg. Az M 5 javaslatára szüntettetett meg, a társaság zilált helyzete miatt, az igazgatótanács pótléka. A felügyelő tanács tevékenysége iránti magyarázat és a vád, mennyiben az 5 személyére vonatkoznak, alaptalan. A Richterrel kötött kölcsön iránti megállapodást az igazgatótanács nagy megelégedéssel fogadta; a pálya építését jónak mondja ; az álszavazókkali intézményt elkerülhetlennek tartja. Kolleczek tanú, volt fejedelmi biztos a lemberg-czernovitzi vasútnál, előadja, hogy Ofenheimtól több ízben fáradságáért kártalanítási pénzeket kapott, Ofenheim azon határozott kijelentésével, hogy tanútól nem kíván semmi törvénytelent; ő a kormányhoz intézendő jelentéseit a felügyelőmérnök jelentései alapján készíti, a forgalmi számlákat annál pontosabban vizsgáld, és a kormány azokat jóváhagyta. Az igazgatótanácsosok építkezési pótlékait illetőleg azt hiszi, hogy ez által nem a kincstár, hanem a részvényesek károsíttattak meg. Weeber tanú, udvari tanácsos a kereskedelemügyi minisztériumban, hivatkozik a pályavizsgálatról adott jelentésére; a hivatalnokok közti fegyelmet hiányosnak találta; a földmunkálatok az ottani időjárási viszonyokhoz képest roszak voltak; a talpfák, nézete szerint, egészben véve jók voltak, de a talaj volt kedvezőtlen; a feltöltőanyag rész volt, de jobb anyag beszerzése igen drága lett volna; a hidak csak részben voltak megtámasztva és a Pruth-híd beomlását egyes részek hiányos összeköttetése okozta, a forgalmi eszközök elégségesek voltak, de a javítási állomány a növekedett forgalom miatt rendkívüli nagy volt. Tanú továbbá előadja, hogy többször megtörténik, miszerint gépgyárnokok a vezérigazgatónak jutalékot ajánlanak, végül, hogy az idei forgalom után a vasút hollandirozása lehetetlen. Az utolsó kihallgatott tanú, Landa, a lemberg-czernovitzi vasút forgalmi igazgatója, a pályaépítmények állapota iránt kedvezőtlenül nyilatkozik, az az alap és forgalmat tekintve is hiányos; a Novelette melletti alapépítménynél kevés volt a kavicsolás, miáltal helyrehozhatlan károk támadtak; a talpfák meglehetős roszak, csak csekély számban felelnek meg a igényeknek, noha Galiczia Stemeiche városában a legjobb talpfák kaphatók, a személyzet inkább nagy mint kicsiny volt. Elnök azon kérdésére, hogy megbízta-e Schmidtet azzal, hogy a kereskedelmi miniszternek, bemutatás végett, a legroszabb talpfákat keresse ki, s hogy a jelentést sötét színben tüntesse fel, tanú tagadólag felel. Bécs, jan. 15. Az „Oesterreichische Correspondenz“ szerint a delegátiók egybehivása augusztus 25-re van kilátásba helyezve. Berlin, jan. 15. Frigyes Károly herczeg kocsiba szálláskor elcsúszott, a ballábát annyira megsértette, hogy egy ideig a szobát őrizni lesz kénytelen. Belgrád, jan. 15. a hadügyminiszter a sereg kiképeztetése körül szerzett érdemeiért, ezredessé léptettetett elő. Santander, jan. 14. A királynak Madridba való bevonulása alkalmából a hadihajók üdvlövéseket tettek, valamennyi ház erkélye díszítve volt. London, jan. 15. A lapok Gladstone egy levelét közük, melyben az a liberális párt vezérségétől való visszalépése iránti határozatát s annak indokait adja elő; az általa mindenkor tiszteletben tartott elvekhez azonban hű marad. Washington, jan. 15. Grant a nagykövetségnél javaslatokat tett a készpénz fizetés ismétl felvétele és az állami jövedelmek emelése iránt, nevezetesen adók és vámok újbóli behozatala által. Konstantinápoly, jan. 15. Werder német nagykövetnek az Osman-rend nagykordonja adományoztatok A központi inségi bizottság, a Kis- Ázsiában uralkodó Ínség enyhíthetése végett Európa és Amerikában gyűjtéseket rendez. New-York, jan. 14. Elnök szentesítette a mindkét ház által elfogadott, a készpénzfizetés ismétl felvételére vonatkozó törvényjavaslatot. Bécs, jan. 15. (Hiv. Zárlat.) Magy. földteherment. kötvény 78.—. Salgó-Tarján —. Magyar hitel 211.25. Magyar záloglevél 87.—. Erdély 131.50. Magyar keleti vasút 57.—. Magyar sorsjegy 84.—. Magyar földhitel —. Magyar vasúti kölcsön 98.70. Anglo-magyar 22.50. Franco-magyar 68. -. Alföld 132.50. Magyar északkelet vasút 116.25. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 69.—. Tiszai vasút 187.75. Municipal-bank —.—. Pesti bank —. PAris, jan. 15 (Zárlat) °/0 járadék —. — 5°/0 járadék —.—. Olasz járadék —.—. Credit mobilier —.— Lombard —. —. Államvaspálya —.—. Koronajószági záloglevelek —. Ausztriai kötvények —1871-diki kölcsön —.—. 1872-diki kölcsön —. Frankfurt, jan. 15. (Zárlat.) Váltóárfolyam Bécsre 182.80. Amerikai 1882-re —. 1860-ra 113.—. Lombardok 113.25. Évjáruléki papir 64.12. Osztrák bankrészv 883.—. Osztrák hitelrészvény 207.25. Osztrák államvaspálya részv. 70.75. 1864-diki 298.50. Galicziai 219.75. Évjáruléki ezüst 69.18 Győr-Gráczi —.—. Utóbörze —. —. Magyar sorsj. 175— Berlin,jan. 15. Búza —. 193.-------Rozs 156.-. 155.—. 151 — 149.-------Zab 177. 173.--------Olaj 54.---------54.—. 56.—. 56.60. — Szesz 54.60 55.50, 57.50. Árpa — Stettin, jan. 15. Búza —.—. —. Rozs — — . Olaj —. Szesz —. Köln, jan. 15. Búza 19.90 —.—. rozs —.—. —.—. — . olaj —.-. Nemzeti színház. A népszínmű pályázaton száz darab. aranynyal megjutalmazott „Falu rosza“ czímű népszínműt ma mutatták be szorongásig megtelt színházban. Szerzője: Tóth Ede, kit mint vidéki színészt talált a kitüntetés, azelőtt nagyon jelentéktelen népszínműveket írt (Schneider Fanni, Kerekes András) vidéki előadásokra. Pályanyertes népszínművéről jó hírek szárnyaltak, s az érdekeltséget nem kevéssé fokozta, hogy a szerző oly hirtelen toppant elő ismeretlenségéből, mindjárt mint nyertes versenyző. A „Fala rosza“ sokkal inkább falusi rajz, mintsem dráma. Eleven, jellegzetes vonások és apróságok élénkítik, természetes temperamentum nyilvánul benne sok helyen, bizonyos erélyesség is van az alakok egy vagy más tettében. Nyelve nem magvas vagy ötletgazdag, de tősgyökeres népies. Mint drámának az a baja, hogy minden felvonásban új mese kezdődik. (Például az első felvonás alig-alig tartozik a darabhoz.) De érdekesen van előadva, kivéve a harmadik felvonás patak melletti jelenetét, mely kirívólag sentimentális, nem is tetszett, s mind Tamási, mind Szigligeti Ferike k. a.f igyekeztek unalmassá tenni siránkozásokkal. Általában a harmadik felvonásban apadt a közönség érdekeltsége, mely a két első felvonásban átalános volt. Szerzőt többször kitapsolták , meg is jelent. A zenét Erkel Gyula írta, ismert népdalokat használva. Egy kevésbbé ismertet, melyet czimbalomzene kisér, s Blaháné jókedvűleg énekelt, a közönség zajosan újráztatott. Az előadás közepes volt. Budapesti 8 zini apák. Szombat, jan. 16. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 207. szám. Brankovics, Szerbia despotája. Eredeti dalmű 4 felv. Irta Erkel Ferencz. Személyek: Brankovics György, Szerbia despotája, magyar főur és a magyar korona hűbérese — — Odri L. Gerőfi — — Pauli István, — — Ellinger Jozefa Lázár, Brankovics nevelője és tanácsosa Tallián Egy tanácsos — — Kaczvinszky Székely György, a magyar keresztes hadak kapitánya — — Kőszeghi Hunyadi László — — Szabó Magyar hírnök — — Malecky Magyar főur — — Szepessi II Murad, török szultán — Ellinger Kiszlár aga, kísérője — Alszegi K. Mara, Brankovics leánya — Tennemé Fruzina, dajkája — — Bacsó Lujza Kezdete 7 órakor. várszínház. Nagy bérlet 64. szám. Kis bérlet 11. szám. Először. A képírók. Vígjáték 3 felv. Irta Wildbrandt Adolf. Ford. Erdélyi Béla. Kezdete 7 órakor. A bizalmatlanság. (1.) A pénzügyi bizottság tegnapi és mai szavazása ismét egyértelmű volt a bizalmatlansággal és tekintélyes pártembereknek kellett közbe lépni, hogy a válságot elodázzák ideig-óráig. Ghyczy kisebbségben maradt azon javaslatával, hogy a 25 milliónyi hiányzatból 13 millió adóemeléssel fedeztessék. Valami különös súlyt nem helyezünk e szavazásra. Okunk volna akkor, ha első jelét látnók nyilvánulásában a kabinet iránt általánossá vált bizalmatlanságnak. E jel azonban már nem az első és nem az utolsó, hozzá van fűződve a Bittó kormány vergődéséhez. úgy látszik, hogy Ghyczy is annyira hozzászokott javaslatainak egyszerű elvetéséhez, hogy a verést szeretetnek, a tojást marasztalásnak tartja. ízlés dolga, mint a paraszt asszonyé, ki panaszkodott, hogy nem szereti az ura, mert meg sem veri. Indokot mindenre lehet találni. Miért ne lehetne a bizalmatlanság ellen a bizalmatlansággal takaródzni. Van még fórum a pénzügyi bizottság fölött, ha te ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tiedet, döntsön a tisztelt ház, hogy nekem a kormánynak, vagy neked a bizottságnak ad-e igazat, így gondolkozik a kormány, midőn látja a kudarcot. Teheti, mert hisz a bizottság tagjainak tépelődő bölcsessége nagyon is kormánypárti abban, hogy ép oly határozatlan, mint maga a kormány. Vádol és marasztal, eszmél és ítél, de soha őszinte egyenességgel határozott irányban. A kormány előterjesztése megbukott, az bizonyos, e részben kizár szavazásuk minden kétséget, ámde szavazásaik bevallott indoka és a nézetekben elütő határozatlansága már sejteti, hogy nagyon is pártemberek bevallani az igazat. Csűrik-csavarják a dolgot, hogy mézzel itassák meg a bizalmatlansági mérget, végre is azonban ott a nyitja mindennek, hogy az adóemelést nem tartják kivihetőnek. Egyik még csak Wahrmann módjára megbarátkozik az adóemeléssel, ha kisebb összegben venné igénybe a nemzet áldozatkészségét; a másik, mint Zsedényi, csak piczike adagban adná be az erős szert, de még e picziny adagot is azon feltételhez köti, hogy csak a legvégső esetben alkalmazzák, mint az érvágást. Leszámítva a leszámítandókat, veleje mind e beszédnek, tanácsnak és határozatnak az, hogy a Bittó-kabinetet nem tartják sem elég erősnek, sem elég alkalmatosnak, a „betegágy“ körül elvégezni a szolgálatot. A jobboldal leghívebb törzskarának véleménye szétágazik, mihelyt arról van szó, rábízzák-e a nagy feladatot. Némelyik nagyon régi szabású pénzügyi chirurgusoknak tartja őket, kik mindjárt az érvágáson kezdik és az érvágáson végzik, mások ismét túlságosan ingadozóknak a gyógymód erélyes keresztülvitelére. így is, úgy is, egy a fizetés, melynek neve bizalmatlanság. Bámulatos mindazáltal a szívósság, mely annyi figyelmeztetés és oly általános hidegség daczára megmarad a kormányon, s az erősebb kapacitások ítélőszékétől a gyöngébb szavazók kortes táborához fölebbezi ügyét. Utolsó már az, mikor egy kormány rászorul, hogy szakértő bírák helyett, szavazó szolgák adják meg a szentesítést valamely terv keresztülvitelére. De hát nem a mi dolgunk búsulni e körülményen, sőt inkább elveink és pártunk érdekében ujjal kellene mutatnunk e szánalmas tengődésre. Ghyczy Kálmán politikai ballépésének következményét élvezi most ama gyümölcsök javából, melyek keserűvé teszik az államférfiú életét, ha egyszer múltját és elveit eldobta. Rettenetes helyzet tűrni a megleckéztetést, mikor már éreznie és előre látnia kell a bukást. Más vége nem is lehet a javaslatok, tervek, tanácskozások és határozatok olyan felfordult rendjének, mint a mostani. Ugyan ki vár e párttól és kormánytól bármi irányban üdvös tevékenységet ? Mentől tovább tart uralmuk, annál veszettebbül kuszálják össze az ország ügyeit, és nemcsak az adósságokkal nő nyakunkra a deficit, de az idővel is, mely szintúgy pénz, még pedig helyzetünkben nagyon is értékes. ” A középpárt tegnapi értekezletén Oláh Gyula a következő indítványt tette : „Tekintve, miszerint hazánk zilált viszonyai szükségessé teszik, hogy a mérsékelt ellenzék azon pártárnyalatai, melyek a belügyi kérdésekben egyetértenek és a sokszor hangoztatott rendszerváltozás iránt is azonos nézetekkel bírnak, közérdekű törekvéseik keresztülvitelére egyesüljenek; — tekintve, miszerint a közjogi kérdések előreláthatólag hosszabb ideig nem fognak napirendre kerülni; — és végre tekintve, miszerint a belügyi és reformkérdésekben a középpárt iránya és törekvései azonosak a balközéppártéval — ezen indokok alapján mondja ki határozatilag az országgyűlési középpárt, hogy külön pártállását feladva, az előtérben álló nagy közkérdések körüli feladatok teljesítésére, a mérsékelt ellenzék másik árnyalatával, a balközéppárttal szövetkezik.“ Ez indítványt a többség nem fogadta el. Ennek folytán a már kilépett Majthényi Dezsőn kívül, még két, sőt talán három tag lép ki a középpártból és csatlakozik a balközéphez. Apróságok. A pénzügyi bizottság tegnapi és mai üléseiben — melyekről odább adjuk a részletezést — a pénzügyér urnak és a kormányelnöknek kivonatai ellen történtek az utolsó fontos szavazások. Aztán alig tudtak előadót fogni, mert Széll Kálmán nem akart az lenni s társai még kevésbbé. Végre rászánta magát Muzslay, újabb jelül, hogy a „dicső Nógrád“ fiai sokat mernek. Egyébiránt Ghyczy Kálmán ma kijelente, hogyha ő tegnap a „fejét“ tette az egyensúly egypár év alatti helyreállítására, csak fogadják el javaslatait, azt nem kell szó szerint érteni, az csak figura legnendi volt. E részben tehát nincs ok aggodalomra , s Madarász József nem fog felkiálthatni: je deman de la tété du citoyen Ghyczy. * Különben a miniszteriális jelszó most az, hogy a pénzügyi bizottság ellenében hivatkozni fognak a házra. Jogukban áll s nem is tehetnek egyebet, de hát miért nyilvánítják ezt oly nagy hangon ? Tán bizony azt a pénzügyi bizottságot csak addig tartották nagyra, amíg a kormány szolgája volt? Vagy tán azt várták tőle, hogy az ország érdeke iránti nézeteinek megtagadásával is teljesítse a miniszteri óhajtást, és azt reménjük, hogy a képviselőházban majd kerül — szegrőlvégről — többség az ilyen lelkiismeretlen engedelmességre is? Szép véleménnyel lehetnek annak a reménylett többségnek tagjairól, hogy fenyegetődzenek vele azon pénzügyi bizottság ellenében, melynek nagy többségét pártjuk tagjai képezik. És ez Ghyczy Kálmán pénzügyőrsége alatt történik, ki kesergett, éveken át, hogy a pénzügyi bizottság, — melyben ő volt a kisebbség vezérszelleme — megadja magát a kormánynak mindenben, legjobb meggyőződése daczára! * És a clique-uralom még most sem akarja belátni, hogy a hatalomhoz kapaszkodás által csak a zűrzavart neveli s az örvény szélére kormányzott nemzetet a zuhanás felé lökdösi. Anynyira belevágta fogát az ország testébe, hogy tán a zuhanás alatt is rajta maradna. Vagy tán nem is bírja már kihúzni, mint terrier a rókából, s nem ereszti azt a darabot, amit a szájában tart, akárhogy verjék saját véres frakkosai. * A középpárt ismét megcáfolja a feloszlása iránti hírt, és így bizonyosnak tekinthetni, hogy ismét búcsút vesz tőle két-három tagja. Ugyan ki sértse meg, nem biztosíthatná-e lételét, ha nem cáfolja meg többé az enyészetéről szóló híreket ? Ki tudja, nem lesz-e kedvük a még megmaradottaknak az összetartásra, ha nem olvassák érdekes árnyalatokról mindegyre a komoly értesítést, miszerint nem akar eltűnni. Magyarországnak nem igen van már min nevessen, de ameddig ez a furcsa pártocska megmarad, addig mosolyogni fog egyet, hébe-korban. Egy barátom szerint — ki pláne jó tréfának is tartja ezen figuráló testület lételét — olyan az, mint ami kimaradt a hóból. A hó persze Ghyczy s el is olvadt róla. Nekem nincsenek ily hahotázó ötleteim állásáról, de azt megvallom, hogy Ghyczy minisztersége óta úgy tűnik fel előttem a középpárt, mint Peter Schlemil, ki keresi az árnyékát, mely nem akar megkerülni, akárhogy süssön is a nap. Hanem érdekes lesz megtudni majd később — tán nemsokára, — hogy minő fogásokkal tartogatták őket együtt, amíg csak lehetett, több oldalról, és azok által, akik nem szeretnék, ha magukra hagyatnának. — Ezt tán jó is lenne kissé meggondolni azoknak, akiket még visszavárunk a balközépbe. Nota bene azon értesítés, melyet adunk odább a középpárti értekezletről, litographirozott alakban érkezett hozzánk s mondott (mint olvasható lesz más lapokban) többet is, de nem a párt elnökétől jött, mint máskor, hanem gr. Csáky Tivadar úrtól.* Gróf Lónyay Menyhért még nem miniszter, s a mai jegyzések szerint — mint a tőzsdén szokás mondani — nem is lesz.„Az „Ellenőr“ alternatívájának másik része fog teljesülni“ — mondá — egy jobboldali értesítőm szerint, ki sokat tud — Bittó úr, kinek esze ágában sincs feláldozni kormányelnökségét Menyus úrért. * De hát miért kellene azt feláldoznia, ha Ghyczy menni talál? Márpedig a „Pester Lloyd“ szerint „ebben a pillanatban“ még nincs kormányválság. Mindezek után a balközépi képviselőktől megvárhatja pártjuk, illető kerületük és az ország, hogy aki nem beteg, az tartsa kötelességének az országházban lenni azon kiváló fontosságú ülések alatt, melyeknek végzései által a nemzet sorsa dőlhet el. A katonai elszállásolás ügyének végleges megoldása, mint a „P. N.“ írja, valószínűleg hosszabb időt veend igénybe. Oly differentiák merültek föl, melyeknek kiegyenlítése új, hosszabb tanulmányokat tesz szükségessé, minthogy a dolog egyszerűen úgy áll, hogy Ausztriában van meglehetősen sok laktanya, ha nem is elég, nálunk azonban nincs. Ez a kérdés megoldását meglehetősen megnehezíti. Azon viszásságokon azonban, melyeket a katonai elszállásolás előidéz, minél előbb segíteni kell. Amint most értesülünk, készül is a honvédelmi minisztériumban törvényjavaslat, mely ezen ügy ideiglenes rendezését czélozza. A javaslat azon alispáni értekezlet véleményezése alapján készül, mely értekezlet a múlt őszszel a honvédelmi minisztérium kebelében tartatott. Az elszállásolásnál a legnagyobb baj az, hogy egyes vidékek és falvak túl vannak terhelve a többiek rovására. Az említett törvényjavaslat értelmében ezen annyiban lesz segítve, hogy a törvényhatóságok föl lesznek hatalmazva az elszállásolási költségeket az összes lakosoktól egy bizonyos arány szerint beszedni, miáltal a teher egyenletesebben lesz elosztva és igy igazságosabb is lesz. Ezen törvényjavaslat nem sokára az országgyűlés elé fog terjesztetni és óhajtandó, hogy minél előbb életbe léptettessék. A hivatalnokok drágasági pótlékának kérdése. A hivatalos lap mai száma irja: A „Magyar Politika“ 1875-iki évi 9. lapszámában, utána más lapokban is hozott azon hir s közlemény, mintha illetékes körökben a hivatalnokoknak a folyó évben drágasági pótlékban részesítése terveztetnék, hogy egyenesen a királyi kabinetből jött volna a kezdeményezés, — valamint, hogy a pénzügyminister erre vonatkozólag bizonyos conkret javaslatot készíttetett, s hogy a javaslat rövid uton Széll Kálmánnak, mint a pénzügyi bizottság előadójának már átadatott volna stb. — merőben téves értesülésen alapszik. A tényállás helyesebben csak abban áll, hogy a miniszterelnök úr a magyar tisztviselők anyagi helyzete enyhítését kérő felségfolyamodását közelebb a pénzügyminiszterrel közölte, ki is e kérvényt épen úgy, mint minden más kérvényt, szabályszerű tárgyalás alá vetette. Miután ezen tárgyalás nélkülözhetlen alapját azon sommák ismerete képezi, amelyek emeléséről a felségfolyamodványban szó van, — igen természetes, hogy mindenekelőtt számszerinti kivonat készíttetett tájékozás czéljából az 1875-iki részletezett államköltségvetések alapján azon öszszegekről, melyek az egyes miniszteri tárczák szerint a fizetések rovatában előfordulnak. Mindaz, mi a hírlapi közleményben ezen tényállástól eltér, vagy azon túl megy, minden alapot nélkülöz. Grant és a „tarisznyások“. Az Egyesült Államok elnökének üzenetében, melylyel a mostani congressus utolsó ülésszakát megnyitá, csodáltuk az erély szívósságát, mely e férfiút, a republicánus párt roppant veresége után is, rendületlenül megtartá kitűzött irányában, mintha évek hoszszú sorára való új erőt adott volna neki a választó nemzet bizalma. Legújabb üzenetében, melyet ma jelez a táviró, alkalmunk nyílik e szívósság elfajulását is megbámulni. Nem az imponáló jellemszilárdság nemes vonása az többé, ami Grant elnök szavából ez alkalommal is oly szembeszökőleg kiötlik, hanem a megátalkodottságé, mely tiszteletet nem gerjeszt ugyan, mint amaz, de annál inkább megdöbbent. Ez üzenet válaszul szolgál a senatusnak, mely a louisianai legújabb zavargásokról felvilágosítást kért az elnöktől. Hogy tökéletesen méltányolhassuk, szükségesnek látszik röviden összefoglalni a történteket. Louisiana állam annak a kivételes helyzetnek örvend, hogy egyszerre két kormányzót szerencsés lírni. MacEnery a demokrata párt választottja, Kellog a republikánusoké. Az országos törvényhozás többsége ugyan amazt választotta meg, de ez utóbbi eszélyes pártjának sikerült a többség néhány szavazatát erőszakosan megsemmisíteni, s kellege maradt az igazság, úgy akarván azt az Unió kormánya is, mely hivét haladéktalanul elismerte. De MacEnery nem adta be csak úgy könnyedén a kulcsot, s azóta folyton foly a harcz a két elnök között s hol ez kerül felül, hol amaz, a szerint, amint ellenlábasát a kormányzói palotából kikergetheti. De a vers végén mégis csak Kellog maradt belül. Tavaly is megértünk egy ilyen épületes kerketődzést, s január 4-ikén, mikor az új törvényhozás New Orléansban összeült, megkezdődött a folyó évi verekedés. Az új törvényhozás demokrata többséggel bírna, ha a verificáló szék megint nem folyamodik két év előtti csinyéhez, s nem devalválja a demokraták többségét úgy, hogy két szavazattal kisebbségben legyenek. Hanem a megnyitás napján megjelentek a nem-verificált demokrata képviselők is, s jogtalanul elvett szavazati jogukat érvényesíteni akarták MacEnery javára, hogy Kellog a két évig bitorolt kormányzóságból kivettessék. Erre Kellog katonai karhatalommal elfoglalta az üléstermet, s a verificált demokrata képviselőket rövid uton kidobatta onnan. Ekkor a demokraták mind elhagyták a termet, s külön törvényhozásul constituálódván Mac-Eneryvel ellenkormányt alkottak. Sheridan tábornok, Washingtonból határozott küldetéssel odaérkezvén , átvette a szövetségi seregek vezényletét, s helyeselve Kellog erőszakát, a külön parlamentet szétverte, Kellogot visszahelyezé, s a fehérek ligáját, vagyis az egész demokrata pártot lefestette egy jelentésben semmirekellő rablóbandának. Grantot meghódította e rajz, és Sheridan viselt dolgai elnöki helyeslésben részesültek. De annál inkább elítélte a közvélemény. Az államok kormányzóinak óriási nagy többsége kárhoztatja ez erőszakot; a republicans pártban is szakadás támad s egy igen tekintélyes töredék Grant ellen kezd állást foglalni; a nép monstre-meetingekben tiltakozik s egy Bryant, Evarts és Curtis lesznek az indignáczió tolmácsai, sőt magában a kormány kebelében is kitör a válság e kérdés miatt, s a kabinet egyik legbefolyásosabb tagja, Fish, a kincstári és a közlekedési államtitkárokkal együtt Grant ellen nyilatkozik. E roppant izgalom felidézésében mentül kevesebb része van a Kellog-Enery viszálynak. Az efféle házi bajokkal nem szokott az Unió közvéleménye valami nagyon törődni és nem keresi, nem is kívánja tudni, kinek van a két czivódó közül igaza; de amit keresett és megtalált, ami rá nézve véghetetlenül fontos, az, hogy az Unió hadseregét az államok belügyébe pártszempontból látja beavatkozni, s az állami autonómia létfeltételeit veszélyeztetni. S a centrális hatalom ilyen túlkapásait még meg nem szokta a pártérdek szemüvegén nézni az Unió polgára. Innen ez az általános felháborodás. És mit tesz ennek lecsillapítására az elnök ? Helyesli és egészen fenntartja a fegyveres erőszak beavatkozását. Dicséri Sheridant a kifejtett erélyért, ámbár megváltja, hogy törvénytelen alapon mozgott. Azonosítja Kellog ügyét, melyet szintén törvénytelennek ismer el, a központi kormány ügyével, s védelmébe veszi a katonai intervencziót csak azért, hogy Mac Enery kormányzóságát, melyet maga is elismer oly jogosnak, mint a Kellogé, meghiúsitá , mert Kellog a carpet-baggerek, a „tarisznyások“, a republicánus corruptiós summa summárum a Grant embere, míg MacEnery azon demokrata párté, mely a carpet-baggerianizmust elütötte a kormányzó többségtől, s az uralom abrakos jászolától. Grant e szerencsétlen üzenetével félreérthetetlenül a „tarisznyások“ nyílt czíme