Ellenőr, 1875. február (7. évfolyam, 32-59. szám)

1875-02-21 / 52. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . Sí© frt. — kr. Évnegyedre . . 5 frt. — kr Félévre . . . 1© „ — „ Egy hónapra .­ „ 8© , ügyes szám ára 1© kr^texár. Szerkesztési Iroda: Budapesten, nádor utc­a 6. sx. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozónk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el POLITIKAI NAPILAP, 52. szám. Budapest, vasárnap, február 21.1875. Hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. (Légrádi testvérek Irodájában). Kiadóhivatala: Előfizethetni helyben és posta utj­a, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésére vonatkozó reclemátiók Légrády testvérek irodájába (nádor­ utcza 6. sz.) intézendők. VII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre ....... 20 forint — kr. Félévre .........................................10 „ — kr. Negyedévre.................................5­0­0 kr. Egy hóra......................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Zágráb, febr. 20. Király ő felsége e hó 14-én kelt elhatározással jóváhagyta a Horvát- és Szlavonország beligazgatási költségelőirányzatát az 1875. évre. Bécs, febr. 19. (K­ép­v i­s­e­l­ő há­z.) A pén­z­­ü­gyminiszter előterjeszt egy törvényjavasla­tot a prága városi kölcsön kötvényeinek alapítvá­nyokra és letétekre való használhatósága tárgyá­ban. Ugyancsak a pénzügyminiszter válaszol a földadószabályozás tárgyában beadott interpellá­­cióra. Schoenerer indítványa, a miniszter vá­lasza fölött a tárgyalást megkezdeni, 63 szavazat­tal — 61 ellenében — elvettetett. A földmtv. miniszter a fagykárok tárgyábani interpella­­tióra válaszol, hogy a kormány ez iránti javasla­tokat előkészít. Galiczia földtani viszonyai kipu­­hatolására vonatkozó interpellatióra azzal válaszol, hogy a kormány a kir. földtani intézet vélemé­nyezése folytán nem érzi magát késztetve az ez iránti kívánságot teljesíteni,­­ és végül a föld­birtok kikerekítése és commassatiója tárgyában be­nyújtott interpellátióra válaszol, hogy az illető elő­munkálatok folyamatban vannak. Ezek után foly­­tattatik az ügyrend megváltoztatása fölötti tár­gyalás. Berlin, febr. 20. A „Germania“ ellen az utolsó pápai encyclica közlése miatt bírói eljárás határoztatott el és az illető szám lefoglaltatott. Berlin, febr. 20. A lapokban szellőztetett kérdés Bismarck visszalépéséről megbízható értesí­tések szerint nem képez napi kérdést, mindazáltal komolyan megfontolandó, mivel Bismarck egészségi állapota a munkával való folytonos túlterhelést meg nem engedi, váljon a reá háruló munka kevesbít­hető, a legközelebbi időben fog határozás alá vé­tetni. 88. Pétervár, febr. 20. A közlekedésügyi miniszter előterjeszté az új, 8000 versznyi kiter­jedésű vasúthálózat építési tervét, legelébb építés alá kerülnének a szibériai vagy Ural-vasutak és a kőszén vasutak a Donu vidékén. Bécs, febr. 20. (Hiv. zárlat) Magy. földtehermen Kötvény 79.25. Salgó-Tarján —. Magyar hitel 208.—. Magyar záloglevél 86.75. Erdély 127.—. Magyar keleti vasút 52.50 Magyar sorsjegy 81.50. Magyar földhitel —.—. Magyar vasúti kölcsön 97.10. Anglo-magyar 16.50. Franco magyar 57.50. Alföld 127.—. Magyar északkelet vasút 113.50. Keleti vasúti elsőbbségi kötvény 67.50. Tisza vasút 188.—. Municipal-bank —­ Pesti bank — Buda&­pesti színla­p­ok. Vasárnap, febr. 21. Bérlet NEMZETI SZÍNHÁZ. 239. szám. A falu résza. A nemzeti színház által 100 arany pályadijjal jutalmazott ere­deti népszínmű 3 felv. Irta Tóth Ede. Zenéjét szerkesztette Erkel Gy. Személyek: Feledi Gáspár, gazdag falusi földmivelő Komáromy Lajos,­­ gyermekei Boriska, ) ® — — Helvey Laura Bátki Tercsi, árva, Feledi Gáspár gyám­sága alatt Molnárné Göndör Sándor, szolgalegény — Tamásai Finum Rózsi, menyecske — — Blaháné Csapó, gazdaember — — — Benkő Csapóné ) — Szathmáry L.-né Sulyokné­­ módos asszonyok — Fürediné Tarisznyásné ) — Patakiné Egy öreg paraszt — — — Gonda Megyei csendbiztos — — — Kőrö­smezey Kónya, kántor-tanitó — — — Korcsok Gonosz Pista, bakter — — — Újházi Gonoszné — — — Császárné Cserebogár Jóska, szölőpásztor — Pintér Czene, czigányprimás — — — Vizváry Adus, vén czimbalmos — — — v. Kovács , „makk hetes“ korcsmáros — — Adams Neje — — — — — Odriné Jóska, béres — — — — Sántha Kezdete 7 órakor. VÁR-SZÍNHÁZ. Nagy bérlet 85. sz. Kis bérlet 13. sz. A­nd-uralom. A gróf Teleki-alapítványból 100 arany pályadijjal jutalma­zott eredeti vígjáték 3 felv. Irta Szigligeti E. Kezdete 7 órakor Budapest, febr 20. Francziaország köztársasági szervezése tegnap óta teljesen biztosítva van. A balkö­zép és a baloldal elfogadta Wallon módosítását a senatusi törvényhez, melyet a jobbközép már előbb magáévá tett s pártolólag terjesztett a balközép pártértekezlet elé. A „gordiusi csomóban“ végre megtalálták hát a kibontó szálat, s a senatusi törvény iránt immár létre­jött compromissummal ki van oldva az utolsó hurok is, melyet az önző cselszö­vés e törvény első tárgyalásakor Franczia­­ország újjászületésének vetett. A hatalomátruházó törvény második olvasásban elfogadtatván, azon felette mér­sékelt, de mégis határozottan köztársasági szellemben, mint jeleztük volt, a nemzet­gyűlés a senatus szervezéséről szóló bizott­sági javaslatot tűzte napirendre s elhatá­rozó, hogy csak ennek megszavazása után veszi elő a hatalomátruházó törvényt harma­dik olvasásban. Ez egy lényeges, s hála is­tennek, úgy látszik utolsó concessió volt a szabadelvű jobbközép részéről, azon kien­­gesztelhetetlen royalista elemeknek melyek a senatusi törvényben keresték s vélték megtalálni az archimedesi pontot, a honnan kiemelhetik sarkaiból a dolgok alakulóban levő uj rendjét. S reményüket az első ütkö­zetben csakugyan siker koronázta. Az alkot-­­­mányozó bizottság, Broglie herczeg ezen odipsus hagyománya, nagy gonddal állított össze egy merev reactionarius javaslatot, melyet köztársasági pártoknak lehetetlen volt elfogadni. Az egészre és minden pont­jára a nemzetgyűlésben külön-külön módo­sításokkal állott elő a szabadelvű irány, itt­­ott a másik szélsőségbe csapva, s oly me­reven formulázva elveit, hogy a jobbközép legszabadelvűbb része sem adhatta hozzá támogatását feltétlenül. Ismételjük, hogy e merevség mesterségesen provokáltatott a reactionárius alkotmányozó bizottság által, melynek többsége hallgatni sem akart a republicánus kisebbség közvetítő javasla­taira. Nagyon kedvező constellatió volt ez a szélsőjobboldali és bonapartista reactióra. A két közeledő párt, a jobbközép és a re­publikánusok között pompásan el lehetett hinteni az egyenetlenség magvait s csirá­jában elfojtani az üdvös egyességet. Abban állott az egész ocsmány tactica, hogy a baloldal merev módositásait, melyeket a jobbközép el nem fogadhat, ennek daczára pontonként határozattá kell emelni s aztán a végszavazásnál a javaslatot, mint egészet általánosságban elvetni. E kétélű fegyver részletes megszavazásakor kettét­etszi a közeledő pártok közt az abroszt, az egész javaslat elvetésével pedig bevágja a köztár­sasági szervezkedés útját. És az igen furfangosan volt így kigon- s­­olva, s a kivitel nem maradt a tervezés mögött. A baloldal legtúlzóbb módosítá­sainak többséget szerzett a royalista és bonapartista támogatás, a játék tárgyává tett jobbközép ingerültségét ragadó indula­­tossággá fokozta e qualificálhatatlan eljá­rás, midőn Duprat módosítását is határo­zattá emelvén ad absurdum vezette az egész senatusi törvényt. Duprat ugyanis a suffrage universel alapjára fektetvén a felsőházat is (senatust), ez tulajdonképpen nem lett vol­na egyéb az alsóház (nemzetgyűlés) kibőví­tésénél, melylyel eredetére s elemeire nézve teljesen egyenlő lévén, merőben illusoriussá tette volna az elvben elfogadott kétkama­rás rendszert. A szélsőjobb tapsolt örömé­ben a csíny sikerülten­ azt hitte, hogy már most a szakadást teljessé tette a közeledő szabadelvű pártok között s a balközéptől igen elriasztott orleanistákat ismét szivére vélte szoríthatni, midőn a végleges szava­zásnál velük egyesülve elveté a túlzó ja­vaslatot. Ez a rút manőver tagadhatatlanul nagy zavart idézett elő s szemre­ szinte va­lóban úgy látszott, hogy az uj bonyoda­lomból többé ki nem szabadulhat az as­semble, s legkivánatosabbnak mutatkozott feloszlatása, mire nézve az indítvány meg is történt, de elvettetett. Azonban kissé jobban a mélyére nézve e dolognak, az ember bajosan tudta érteni, hogy miért kellene hát a jobbközépnek vég­képp meghasonlani a köztársaságiakkal egy ilyen külső lökés miatt ? Lélektani absurdum­­nak tetszett, hogy azért, mert a reactió e zűrzavart előidézte, a jobbközép a baloldal­lal keljen viszályra, holott az egyszerű rend azt hozná magával, hogy annál inkább ösz­­szetömörüljön minden jóravaló elem, a czél­­ját világosan leleplező viszályhintegető el­len. A szélsőjobb e manővere minden két­ségen kívül helyezé, mit akar e csökönyös párt : megakadályozni minden szervezkedést, örökös bénultságban tartani az országot, mindaddig míg a „Boy“ napja nem virrad. A­kik előbb hazafiak és csak azután párt­emberek, mindenekelőtt a nyugalmat és az életre, megerősödésre való képességet akar­ják megszerezni a beteges izgalomban sínylő hazának. S midőn ennek, éppen ennek a meg­­gátlására látnak maguk előtt egy felhábo­rító játékot lefolyni , nem annál inkább kell-e egyesülniük annak iiscensrozói ellen? S az izgatottság első hevének csillapul­tával, valóban e logikus gondolkozás útjára tér­té a pártokat a higgadtság, s a közös ellenségnek felismerése. Waddington és Vau­­train az elbukott helyébe új javaslatokat terjesztettek elő a senatus szervezésére, s ezzel mód adatott a kiegyeztető eszmecse­rék újból megindulására, melyek tegnap Wal­lon módosításának elfogadásával a pártok értekezletein teljes sikerre vezettek. Hogy a nemzetgyűlés is szentesíti majd a szabadelvű pártok békekötését, most már kétséges nem lehet; vagy Bedlammal van dolgunk és nem egy nagy nemzet országos képviselőházával. A felsőház abban az alak­ban, mint a pártok compromissuona megálla­­pítá, nem lesz a szabadelvű intézmények quintessencziája, ami egyébiránt — felfo­gásunk szerint — már természeténél fogva sem lehet, ha értelmének meg akar felelni. De lesz egy olyan intézmény, mely a köz­társaság ellen nem fog legalább egy élő és folytonos fenyegetést képezni, s Francziaor­­szágon kívül pedig, valóban szabadelvűnek lehetne mondani. Egy felsőház, melynek há­rom negyedrészét a megyék választják, egy negyedrészét pedig a képviselőház, s mely­ben csak ez a negyedrész bír az elmozdít­­hatatlanság kiváltságával, azt hiszszük, igen nagy vívmánynak tekintetnék elég helyütt a kontinensen. S hogy ebben meg tudtak egyezni a franczia középpártok és a balol­dal, ez oly mértékben való kölcsönös jó­akaratra s szilárd eltökélésre vall, mely mel­lett az alkotmány létrehozását teljesen biz­tosítva látjuk. A „Közérdek“ írja mai számában: Mint jó forrásból értesittetünk, a Deák-párt azon árnyalatában, mely leginkább gróf Lónyay személye körül csoportosul, élénk discussiók tárgyát képezi az, hogy az új kormány alakításánál leghelyesebb volna Bittó Istvánt megbízni a kabinetalakítással, kinek személyével a Lónyay­­árnyalat mindig rokonszenvezett. A „Pester Lloyd“ erre a következő­et jegyzi meg : Kétségtelenül a rokonszenv e kifejezése a lelépő miniszterelnökre nézve csak hízelgő lehet, azonban fel vagyunk hatalmazva a legilletékesebb helyről annak kijelentésére, hogy Bittó úr, még azon esetben is, ha legfelsőbb helyről azon meg­tisztelő megbízásban részesülne, hogy új kabinetet alkosson, semmi esetre sem lenne azon helyzetben, hogy e feladatnak magát alávesse, s ennélfogva a jövő kabinetnek más elnököt kellene keresni. Mi is hasonlókép vagyunk értesülve a legilletékesebb helyről. Mire való a sajtó­osztály ? Régóta hangzik már a panasz, hogy a kül­föld nem ismer bennünket, vagyis inkább­­ nem jól ismer. A külföld legnagyobbrészt olyan érte­süléseket nyer felőlünk, melyek vagy felületesség­ből nem ismertetik helyesen, vagy részakaratból elferdítik a tényeket. A német sajtó, mely ügyeink megítélésében a bécsi sajtót követi, a franczia sajtó, mely nevezetes arról, hogy semmit sem úgy tud, a­mint van, számos példáját adta ezen, ránk nézve mindenesetre sajnos ferdítéseknek. Nem ko­moly megbotránkozásból, hanem kuriózumképpen idézünk e helyen egy angol lap bécsi leveléből, melynek valóban komikus hatásának kellene lenni a magyar közönségre, ha azt nem sajnálná, hogy az angol sajtó, mely mindenről legjobban szokott értesülve lenni s legkevésbbé részrehajló a külföldi ügyek megítélésében, mirólunk szintoly felületes, ferdített tudósításokat küld világgá, mint akár laj­­tántúli collegáink. A levelet, melyből idézünk, a „Standard“-ban olvassák, azon lapban, mely a jelenleg kormányon levő pártnak legtekintélyesebb közlönye. Megjegy­zéseket az illető passusokhoz fölösleges tennünk. Csak azon kérdést akarjuk még fölvetni, váljon nem a sajtó-bureau dolga volna -e, az ilyen ferdítéseket megelőzni, vagy ha megtörtén­nek, az illető közlönyöknél helyre igazíttatni. Nem inkább az volna-e feladata, hogy emberei, nyelv­­ismeretekkel ellátva, a külföldi sajtót s ezzel a külföld közönségét igyekeznének felvilágosítani helyzetünk és körülményeink valódi mibenlétéről, mint hogy a hazai közönség félrevezetése legyen a bureau czélja, amit úgysem érhet el ? A „Standard“ bécsi levele a költségvetési vitából indul ki, és a miniszterválságról szól. Első miniszterjelöltnek— úgymond — Sennyey báró tűnt fel, az e-conservativek vezére­ kinyilatkoztatta, hogy nincs pártja az alsóházban, s hogy pártolja a kormányt, é­s e mellett minden párt minden tekintélyes tagjának véghetetlen módon hizelgett. Magyarországban minden szónoklat lelkesedést kelt, s az övé is viharos tetszésre talált, de né­hány nap múlva annál szigorúbban birálgatták, így járt Lónyai gróf is. Ő 1871-ben, mint minisz­terelnök, azzal vádoltatott az alsóházban, hogy hivatalával saját hasznára visszaél; minisztertársai e miatt nem akarván vele hivatalban maradni, kénytelen volt lemondani. Lónyai, mint oly sok „self-made man“ (önerejéből fölemelkedett ember) Magyarországon, személyes ellenszenvnek volt ki­téve; 1866 ban szegény újságíró volt, most pedig gróf és egyike Magyarország leggazdagabb embe­reinek. Lónyai gróf kétségkívül legtehetsége­sebb embere (the most talented man), a ma­gyar képviselőháznak, és több személyes hí­ve van, mint akár az ellenzék vezérének, vagy bármelyik miniszternek is. Előadja azután Lónyay pénzügyi politikáját az adósságnak „rentes“-re való változtatását, melyet nem kell visszafizetni stb. A balközép vezére Tisza Kálmán még na­gyobb sikert aratott, midőn az ország megmen­tése czéljából bárminő coalitióba késznek nyilat­kozott belépni, s kijelentette, hogy felhagy az 1867-iki kiegyezés oppositiójával. A költségvetést nem szavazza meg, hanem a defic­itet új kölcsön­nel akarja fedezni. A balközép különben már rég felhagyott a közjogi ellenzékkel, és a párt is fe­­lényire süllyedt a jelen ülésszak megnyitása óta. A dec­emberi és januári központi bizottságok vá­lasztása majdnem kivétel nélkül a Deák-pártnak kedvezett; világos tehát, hogy a júniusi választá­sok alatt a balközép meg volt semmisülendő, stb. Tisza belépése a kabinetbe guerillaharcz-féle lesz Ausztria ellen. Ő beszédében a hadsereg, tenge­részet és diplomatia fenntartására fizetendő gno­­tát megtagadni, az Ausztria és Magyarország közt fennálló kereskedelmi és vámszerződést eltörölni kívánta s követelte, hogy Ausztria 70 °­0-kal já­ruljon a magyar honvédhadsereg fenntartási költ­ségeihez végre követelte, hogy Magyarországnak nemzeti bankja legyen. A­mig az új kormány ösz­­szetart, Ausztria képtelen lesz külföldi actióra, mert Tisza Kálmán pártja, melyhez „the well known (a jól ismert) M. Moritz Jókai“ is tartozik, főleg Bissaarck herczeg satelleseiből áll.-------És igy tovább az osztrák miniszterekről. Sokkal behatóbban és sokkal több ismerettel szól pénzügyi helyzetünkről a­ „Spectator“ angol heti­lap, mely adatainak nagyobb részét a „Revue des Deux Mon­des“-ban megjelent Bailleux de Ma­­risye czikkéből veszi , hanem tévedésektől ez sem ment így, hogy többet ne említsünk, a jobboldalt következő élesen elkülönzött pártokra osztja fel. Absolutist clericalis, constitutional conservativ és const­itutional liberális pártokra, a­mi eléggé bizarr. A budapesti ügyvédi kamara alakulása. A budapesti ügyvédi kamara teg­nap délelőtt tartotta alakuló­ közgyűlését a me­gyeház nagy termében. 533 bejelentett ügyvéd kö­zül számosan voltak jelen. Többféle szavazati iv osztatott szét a jelenvoltak között. Kettőn Ghyczy Gyula szerepel, mint elnök; Funták Sándor mint elnökhelyettes, Győri Elek egyiken mint ügyész, másikon mint titkár fordul elő; To­­perczer János kettőn, mint pénztárnok, Kuncz Jenő, mint titkár, másrészt Siegmund Vilmos, Győry Elek és Morfin Imre vannak ajánlva. A hetes bizottság által elnökségre ajánlott Horváth Boldizsárnak a következő nyilatkozatát osztogatták a megjelentek közt : A budapesti általános ügyvédi értekezlet he­tes bizottsága a budapesti ügyvédi kamara elnöki állására alulírottat hozván javaslatba, tisztelettel és bizalommal kérem mindazon barátaimat és­ jó­akaróimat, a­kik e javaslat folytán szavazatukkal netalán engemet óhajtottak volna megajándékozni, méltóztassanak becses bizalmukat ezúttal, a ma­gam és az ügy érdekében, más valakire átruházni, — helyzetemnél fogva nem rendelkezhetvén annyi erővel és idővel, a mennyit a kamarai elnökség lelkiismeretes betöltése tőlem igénybe venne. Bu­dapest, 1875. évi február 17-én. Horváth Bol­dizsár. .A 12 választmányi tagságra és 6 póttagság­ra történt combinatiók elütök egymástól."­ Kilencz óra után E­m­e­y János felszólításá­ra a mellékszobában időző Sárkány József, a pesti kir. trszék elnöke, magyar díszruhában jelent meg s a következő beszéddel nyitotta meg a köz­gyűlést. Tekintetes ügyvédi kamara! Az 1874-ik évi XXXIV. t. czikkben a pesti k. törvényszék elnö­kére ruházott kötelességnél fogva van szerencsém, uraim! önök diszes körében megjelenni, hogy az immár hatályba lépett hazai ügyvédi rendtartás végrehajtása tekintetéből, a „budapesti ügy­védi kamarának- általam mai napon egybe­hívott alakuló-gyűlését megnyissam. Midőn ezen reám nézve megtisztelő feladatot teljesítem, üdvözlöm önöket uraim! azon testvéri rokonérzettel, melyet önök magasztos hivatása iránt, úgy is mint a budapesti ügyvédi kamara egy időben én is , igénytelen tagja, úgy is mint biró, keblemben táplálok, s üdvözlöm önöket azon hazafias örömmel, melyet e régen­­ óhajtva várt törvény hatálybalépte felett én is érezek. És jog­gal, mert: Nevezetes, és következményeiben kétségkívül nagy horderejű mozzanatot képez e törvény hazai jogéletünkben; nemcsak azért, mert törvényhozá­sunk ez alkotása egy színvonalon áll a külföldi jogállamok hasonló intézményeivel, melyekért egy­kor egy Mittermeyer, egy Feuerbach, egy Bernier felkent szellemek egész hatalmával küzdöttek, ha­nem nevezetes e törvény főleg azért is, mert e törvény alkotásánál a magyar törvényhozás, az ügyvédi hivatás magasztos rendeltetésének bölcs felfogásában, határozottan szakított azon iránynyal, mely idevonatkozó régibb törvényeinken félreis­­merhetlenül keresztül vonul. Egy történeti visszapillantás, egy tárgyilagos párhuzam felállítása az 1874. XXXIV. t. sz. és ide vonatkozó régibb törvényeink között, meggyő­ző bizonyítékát fogja képezni ez állításnak. Ha Corpus jurisunknak az ügyvédekre vo­natkozó rendelkezéseit tekintjük, azon törvényeket, melyek p. v. Mátyás VI. decretuma 7­­69. czikkei­­ben, az 1563, 1567, 1574, 1609, 1649, 1723 ki országgyűlés czikkelyeiben foglaltatnak; ha te­kintjük a „planum tabulare“ ide vonatkozó dönt­vényeit, azt tapasztalhatjuk, hogy ez intézkedések úgyszólván egy kis fenyitő codexet képeznek. Ag­godalmat ébresztő bizalmatlanság, valói szigor jel­lemzi azokat ; az ügyvédek minden képzelhető visz­­szaélései ellen irányozva, kötelességek és bünteté­sek hosszú sorozatát képezik azok, de az ügyvédi magasabb érdekek, az ügyvédek jogainak biztosí­tása iránt a felekkel és bíróságokkal szemben, e törvényekben vajmi kevés gondoskodást találunk. Még a jelen század elején is ez irány ve­zérelte a törvényhozást. Hogy csak egyet említsek. Az 1827-ki országgyűlés, mely az ügyvédi állapo­tok rendezésével tüzetesebben szándékozott foglal­kozni, egy országos bizottságot küldött ki e tárgyban. Ez országos küldöttségnek munkálata még mindig a korábbi irányban haladott, sőt azon álláspont tekintetében, melyből az ügyvédi hivatást megítéli, mint azon büntetések tekinteté­­ben, melyeket minden képzelhető visszaélésekre gondos minutiositással javaslatba hoz, úgy­szólván még inkább egyoldalú, még inkább rigorosusabb, mint a korábbi idevonatkozó törvényes intézke­dések. A­mily jellemző e munkálat hazai jogéletünk történetében, éppen oly emlékezetes, és megérdemli, hogy e helyütt, ez ünnepélyes alkalommal felem­­littessék azon memorandum, mely ezen országos küldöttségi munkálat fölött és ellenében éppen a pesti ügyvédi kar jelöltjei által szerkesztetett, s mely a hazai ügyvédi kar érdekében a felébredő önérzetnek oly nemes és meleg kifejezést adott, s mely már akkor öntudatos erélylyel hangsúlyozva a testületi szellem önbecsülést és bizalmat teremtő erkölcsi hatalmát. Íme uraim­ már 1827 ben zászlóvivője és előharczosa volt a fővárosi ügyvédi kar azon egész­séges irányelveknek, melyeknek érvényesítése által jutottak a külföldi jogállamok ügyvédi testületei azon tekintélyes állás magaslatára, mely az ügy­védi hivatást a jogszolgáltatás terén méltán meg­illeti. És uraim ! a fővárosi ügyvédi testületnek ezen nemes törekvése itt meg nem szűnt. Ugyancsak a fővárosi ügyvédi kar volt az, mely a legújabb időkben is minden módot és alkalmat megragadott a testületi szellem ébresztésére, nemesbítésére, s az erkölcsi solidaritás eszméjének érvényesítésére. A­mit évtizedek hosszú sora nem tudott megér­lelni, a­mit nem lehetett még az időben a tör­vényhozás terén diadalra juttatni, megkísértette azt társulati téren megközelíteni. Ily módon, s ily nemes törekvésből keletke­zett 1865-ben a „budapesti ügyvédi egylet“ s utána az országban több ügyvédi egyletek, me­lyeknek czéljuk volt a tudományos mivelődésen kivül, az ügyvédi állás magasztos érdekeinek fel­karolása, a testületi szellem és tekintély ébresztése, megóvása. Az 1874. XXXIV. t. sz. fényes tanúságot tesz immár arról, hogy a társadalmi téren érvé­nyesített ezen nemes törekvések nem voltak ter­méketlen és hiú kísérletek, hanem voltak érlelői, előkészítői a helyes irány diadalának, azon irány diadalának, mely az 1874. XXXIV. t. czikknek életet adott. És itt engedjék meg, uraim, nekem, a ki egy­kor szintén szerencsés voltam önök diszes testüle­tének igénytelen tagja lehetni, s aki szintén egyik sze­rény, de buzgó munkása voltam ez eszmék érvé­nyesítésének, hogy hálás örömömet fejezhessem ki a fölött, hogy az isteni gondviselés megengedte, ma már azon törvénynek végrehajtásában működhetnem, mely 1865. nov. 4. csak mint sejtelem lebegett előt­tem, midőn az időben egy összejövetelünk alkal­mával a „budapesti ügyvédi egylet“-et indítvá­nyozni, még­pedig önök szíves és általános he­lyeslése közt indítványozni szerencsés voltam. Az akkori sejtelem, akkori óhajtásunk ide valósult ! Az 1874-iki törvényhozás bölcs előrelá­tással és méltánylattal érvényesítette egyrészről azt, hogy az ügyvédi jeles állást csak alapos ké­­szültségű és jellemes férfiak foglalhassák el, más­részről érvényesítette azt,­hogy az ügyvéd magasz­tos hivatásában minden körülmények között teljes önállósággal járhasson el, és mindenek fölött ér­vényesítette az önkormányzati jogot, a függetlenség létfeltételét akkor, midőn az ügyvédi testület legszentebb érdekeinek és tekintélyének megóvását az erkölcsi solidaritás alapjára fek­tetve, az ügyvédi kamara saját kezeibe tette le. És most, uraim !­midőn önök e perekben ama nagy érdekek kezelése és megőrzésére az ügyvédi kamara választmányának megalakítását eszközölni fogják, engedjék meg, hogy önöknek a munkához szívem mélyéből szerencsét és isten áldását kí­vánjam. Ezzel a „budapesti ügyvédi kamara“ alakuló­­gyűlését megnyitottnak jelentem ki. Ez éljenzésben részesült beszéd után Sárkány József úr az elnöki széket elfoglalván, az alakuló­­közgyűlés előmunkálatairól jelentést tett. Kijelen­tette t. i., hogy az igazolási okmányokat átvévén, összeállíttatta ezek alapján a szavazók névjegyzé­két, s felszólította a közgyűlést, minthogy az ő törvényes munkaköre az elmondottak után be van töltve, korelnök-választásra. A közgyűlés Verkovszky Mihályt válasz­totta meg közfelkiáltással korelnökké, ki élyenek közt foglalva el elnöki székét, Sárkány József úr áldást kívánt a kamara működésére és lelkes él­yenek közt eltávozott. A korelnök dr. Siegmund Vilmost és Polonyi Gézát nevezte ki jegyzőkké. A szavazatszedő bizottság a következő ta­gokból alakult meg: Gelléri Szabó János vezérlete alatt, Morfin Imre, Szedenics János, Baintner Imre, Ullmann Sándor, Morzsányi Károly, Berczely György, Osz­­wald Sándor, Grünwald Róbert, Gruber József, Ja­nik Ferencz, Novák Sándor, Kugler János, Kühner Ignácz, Krajcsik Ferencz, Lovrich Gusztáv, Szlávy Olivér, Murinyi Endre (esztergomi). Kalocsait nem lehetett a szavazatszedő bi­zottságba választani, mert a kalocsaiak nem jöt­tek a budapesti ügyvédi kamara alakuló­ közgyű­lésére. A szavazatokat délutáni egy óráig kell be­adni. A szavazás eredménye folyó hó 52-én azaz: hétfőn, d. u. 4 órakor fog kihirdettetni. Páris, február 17.­ ­Egy franczia katona dalai.) A párisi könyvpiac­ legújabb termékei közt egy igénytelen, alig kilenc­ven lapra terjedő füzet oly kelendőségnek örvend, hogy vaskosabb és jó­val nagyobb igényeket támasztó társai is méltó irigyei lehetnek. Ez a kis füzet egy franczia ka­tona dalait tartalmazza; dalokat, a­melyeknek egyszerűségét csak azok költészeti hímporgazdag­­sága múlja felül. E dalok közvetlensége s költészeti ihletettsége magyarázza meg azok sikerét — nagyrész­ben. Ám nem mindenben. A­mi e két ténye­zőn kívül esik, az nem aesthetikai ok ugyan, de mindamellett — ok, a­mely az okozat megítélésé­nél nem lehet közönyös. A „Nouveaux chants du Soldat“ — ez az említettem füzet czíme — nagy sikerét az egysze­rűség és igaz költészet delején, ez aesthetikai belső okon kívül, részben ama külső oknak köszönheti, a­melyet alkottak a Francziaország szerencsétlen­sége által előidézett körülmények. . . Ez a, dicsőséghez szokott, dicsőségére sokat tartó nagy ország, a bűn kormányának lelketlen­­sége által, e dicsőségében megraboltatik. A pie­­desztálról, a melyen, hatalmi fölényének teljes ki­aknázásával, állott évszázadokig — ledöntetik, a porba döntetik s a mit úgy őrzött, mint szemének fényét, világát — Elsasstól és Lotharingiától meg­­fosztatik. Az oroszlán a kölykeitől. . . Nem volna-e méltatlan az oly nemzet e büszke névre, a mely ily sérelmeket feledni tudna, feledni könnyen, könnyelműen ? A franczia nemzet méltó önmagához. Ha tudna, nem akarna, s ha akarna nem tudna fe­ledni. Sok hibája közt óriásilag magaslik ki leg­szebb erénye, a mely nagygyá s hatalmassá téve ,­jt nemzeti becsület érzése.

Next