Ellenőr, 1875. június (7. évfolyam, 150-179. szám)

1875-06-01 / 150. szám

ttf­ra, mint hazánk, a mely nekik akkor is a leg- I­­ nagyobb szabadságot, sőt kiváltságokat nyújtá, I . ?, mikor azok mindenü­tt el voltak nyomva. Feltűnő az ellentét azon Szemere közt, a ki I 1849-ben a köztársasági kormány formát propo­nálta s a ki még 1857 ben is palczát tört a ma­ ' gyar aristokratia fölött, mint a mely — ő szerinte­m — 1848-ban sem a királyt nem támogatta, sem a nemzetet, — s ama későbbi Szemere közt, aki a Maj­­láth György tárnokhoz 1861-ben intézett levelében védi a főrendiházat, a kíméletes kezekkel kíván nyúlni az aristokratiai szerkezethez, melynek — a­mint mondja — jövőben is nagy hasznát vehetjük. Következetlenségnek tűnik fel előttünk, hogy ugyanazon Szemere, a­ki 1848 .és 1849-ben Ma­gyarország függetlenségi harcsában a vezérszerep- s­­ök egyike volt, később örömmel üdvözölte az 1860. évi októberi diplomát; elfogadandónak tartá azt a nemzet részéről, a központi parlament egyedüli ki-­s vételével, s veszélyt látott abban , ha az ország a­­ had- és pénzügy vezetését ismét kezeibe venné. Azt sem fogják következetesnek találni, ha a jogegyenlőségnek ezen egyik leghatalmasabb úttö­rője 1861-ben hibáztatja az 1848 . előtti politikai számítást s csalódásában e szavakra fakad: „Az egyenlőségtől vártuk az egységet , íme az nemze­tiségi harczokat idézett elő.“ Mindezen következetlenségek és ellenmondá­­sok azonban, t. gyülekezet, megbocsáthatók annak, s a ki elszakadva a haza kebléről, nem ismerheté a közvetlen érintkezésből a nemzet hajlamát, érzétle­­tét, vágyait, a ki az ország helyzetének megítélé­sében nem kerülhető ki azon tévedéseket, a­melyek­­ a távol optikai csalódásának természetes következ- l ményei. De még ezen ellenmondásokban is elvitat- I hatlanul nyilatkozik a hazaszeretet erős és soha nem­ ingadozó következetessége, a mely eszményi I czéljának a haza megmentését tekintvén, e szólnak I — ha szükségesnek látja — legkedvenczebb esz- I méit is áldozatai hozza, mint a tengerész, a ki fáj- I dalommal bár, de egész önmegtagadással a ten- I­gerbe hányja kincseit, ha nincs reménye különben I fentarthatni a hajót a háborgó hullámokon. Azért ő mégis egyik legkiválóbb alakja ma- I vád hazai történelmünknek. Gyarlóságai eltörpül- I nek tehetségeinek, eszméinek, lángoló hazaszerete- I tének, ascetai jellemének nagysága mellett. Állam- I férfiaink képcsarnokában az utókor mindig tiszte- I let és kegyelettel fog meghajolni azon férfin­em- I léke előtt, a ki az 1848-iki óriási átalakulásnak I egyik főtényezője volt, a kinek tolla adott nagy I részben törvényalakot ama vívmányoknak, a me­­l­­yek ba­jnkat az európai cultúra s egyúttal az I önálló államok magaslatára emelték. De nemcsak mint államférfin, nemcsak mint I a nemzet egyik legnagyobb reformátora véste be I nevét elévülhetlen vonásokkal a történelem tábláira. I Irodalmunk is gyűjteményeinek egy nagy és ki- s tűnő részét neki köszöni. Már az iskola falai kö­­­­zött itt egypár kötetre terjedő verseket, epigrám- i­mákat, meséket. A „Felsőmagyarországi Minerva“ I a 30-as évekből közöl tőle drámai műveket, regét i­s Anonym koráról egy hosszabb értekezést, a mely I 3 arany jutalmat nyert. — Védelmezte Kazinczyt I a Pyrker kötetlen fordítása miatti megtámadások I ellen. — „Utazás külföldön“ czimű útinaplója, a I mely a censura soknemü akadályait legyőzve el- I végre 1840-ben jelent meg 2 kötetben s 1845-ben I második kiadást ért, talán túlszárnyalta még I azon rendkívüli hatást is, a melyet annak idejében I Bölöni Farkas Sándor amerikai útleírása gerjesztett I a nemzetben. E munka becsét, gazdag tartalmán I kívül, emelte az elbeszélés művészete, a nyelvé- s­zet szépsége is. — 1841-ben irta egyik legjobb I művét, hazai irodalmunk egyik kincsét, azon pá- I lyaművet a halálbüntetés ellen, melyet az aka- I­démia 100 aranyos jutalmával tüntetett ki. Szám- I­üzetésében irt naplója, a mely halála után 1869-­­ ben jelent meg 2 kötetben, örök becsű tükre ma- I vád egy eszmékben és szenvedésekben egyiránt gazdag s egy az eszményi tisztasággal érintkező I léleknek. — Korábbi naplója, kora ifjúságától I kezdve a forradalmig — fájdalom — elveszett. — Szintén 1869-ben kaptuk „Utazás keleten a világosi napok után“ czimű 2 kötetes munkáját, a mely nemcsak rendkívüli élvezetet nyújt az előa­dás élénksége és a nyelv szépsége által, hanem sok tanulságot is gazdag adataiban Török- és Görögország vallási, társadalmi és ethnografiai viszonyairól. — Birunk tőle ezeken kivül még 2 kötetet, a­mely a londoni 1861-iki világtárlat rész­letes ismertetését, továbbá szépirodalmi dolgoza­tainak és politikai szónoklatainak egy részét fog­lalja magában. Míg ez utóbbiakban bámulva álla­podunk meg politikai szónokaink legmű­vészibb példánya előtt , amazokban a philosoph-költő emelkedett szelleme és szeretetteljes kedélye bi­lincsel le bennünket. Több mint egy évtized telt le a világosi gyásznapok óta azon időpontig, a­midőn az alkotmá­nyos élet első hajnalsugarai ismét jelenkeztek. Az anyagi erő rendszere összeomlott saját súlya alatt. Az 1848-iki eszmék híveire nézve ütött az óra: egy újabb hadjáratra. Talán ez volt a legnehezebb, a legtöbb válsággal érintkező valamennyi közt Kez­detben a szenvedésekben kifáradt, elzsibbadt nem­zetet kelle megóvni azon olcsó békekötés csábjai­­tól, a­melyet az októberi diploma és a februári alkotmány ajánlott fel neki. Utóbb a felviharzott szenvedélyek tették kétessé a sikert. De isten meg­­áldá zászlóikat: a béke, az egyetértés nemzet és király közt létrejött; az 1848-iki alkotmány lénye­ge, alapelvei ma már gyakorlatba vett s háborítlan birtokunkat képezik. Nagy tanulság azokra nézve, a­kik a munka folytatását az 1848-iki eszmék szellemében, előde­iktől átvették. Nagy tanulság látniuk, hogy azon úgynevezett ideális államférfiak nélkül, a­kik az 1848-iki eszmék magvait elhinték, hazánk talán még egy hosszú századot fecsérlett volna el apró csatározásokban, folytonos vajúdásokban ama nagy vívmányokért, a­melyeket ma már tényleg élve­zünk. Nagy tanulság mindnyájunkra nézve meg­győződnünk arról, hogy valamint az elmélet te­remtő az 1848-iki alkotmány rendszerét, úgy ismét az elmélet volt az, a­mely a 60-as években a rendszert a bukástól megmente. Mert a jogfolyto­nosság és a dualismus jelszava mi volt egyéb, mint elmélet, a­mely azonban gyakorlati eredmé­nyeiben megóvta állami önállóságunkat a Pluralis­mus s a központi parlament veszélyeitől. S váljon azon politikai bölcseség, a­mely az 1867-ben létre­jött államjogi kiegyezésnek oly alakot volt képes kölcsönözni, hogy az meg ne bénítsa az egymással szövetkezett két államnak sem alkotmányos életét, sem pedig önállóságát, ismét mi volt egyéb, mint a tudományos elmélet alkalmazása a gyakorlati élet tényleges kérdéseire. Most éppen nyolcz éve, hogy a lelkesedéstől áthatott nemzet, ősei koronáját az alkotmányos ki­rály fejére rátevé. E napon tulajdonképen az 1844-ben alapított politikai iskola ülte eszméinek, rendszerének végleges diadalát. E nap az elméleti, a tudományos politikának diadalü­nnepe volt. Sze­mére Bertalan — fájdalom nem vehetett részt e nap örömeiben. Szelleme láthatára ekkor már az éj ködébe merült. Ez állapotát hosszú szenvedések előzték meg s készíték elő. Számkivetésének egész korszaka a lelki fájdalmak szakadatlan lánczolata volt. A honvágy, az epekedés nemzete sorsa felett, a félreértés maró kínjai, a melyektől az emigratió körében sem menekülhetett, anyagi s erkölcsi sú­lyos aggodalmak üldözők mindig főbbre és előbbre­­ ama végletes utón, a mely Stet végre lelki erejé­nek teljes feloszlásához ■ egy élő­halott tragicus sorsára juttatá. Úgy látszik, a sors még a családi örö­­mök iránti fogékonyságát, a szeretetben és ragaszko­dásban oly gazdag kedélyt is ostorul odá neki. A földi lét legnagyobb kincsét biró szellemdús, nemes és önfeláldozó nejében; de reszketve kelle őrköd­nie e kincs felett, együtt szenvedvén át vele a folytonos betegeskedés minden szenvedéseig. S mintha apai szeretete is csak azért csapott volna át a rajongás lázas szenvedélyébe, hogy annál borzasztóbb legyen ránézve a csapás, a­midőn az apai örömeinek legkedvenczebb tárgyát, a kis Irént a sír elnyelő. „Jobb nem szeretni — mondja naplójában — mint így lakolni érte. Sok az öröm, mit nekünk szerzett, de ennyi fájdalommal drágán van megvásárolva. Élek, mivel meg nem haltam; vegetálok, mint a plánta, tele andorral, lelkemben az egész világ iránt. Fájdalmamat ha elveszteném, nem bírnám magamat becsülni.“ — Végzete csak azon egy kárpótlást ad­ meg neki, hogy lábai még érinthetők a szeretett haza földjét. Téglehel­­letét már a haza keblén adható ki. Mielőtt leeresztenék a fátyolt, állapodjunk meg egy pillanatra még e sokat szenvedett férfin emléke előtt. Nemcsak a kegyeletnél fogva, a­melylyel neki irodalmunk és akadémiánk egyik első rangú tagjának, állami önállóságunk s parla­menti alkotmányunk egyik alapítójának tartozunk. Tegyük ezt meg önérdekünkben is. A nemzeti rege­neráló nagy műve még nincs befejezve. Szemere Bertalanra tekintve talán nehezebb lesz megfeled­keznünk arról, hogy az emberiség, a nemzetek történetében azok voltak az emelkedés legfénye­sebb korszakai, a­melyekben a máról holnapra való kormányzás kényelmes tanát magasabb, me­részebb eszmék uralma váltotta fel. őt szemlélve, nem árt bevésnünk emlékezetünkbe, hogy az, a­mi a politikai­ törekvéseket határozott czéllal lát­ja el, a­mi kijelöli a megfelelő eszközöket, a­mi harmóniát és rendszert hoz az államélet működé­sébe, a­mi a haladásnak biztos irányt és öntuda­tosságot kölcsönöz s megóvja a mai nap alkotá­sait a holnapi nap rombolásaitól, az mind nem egyéb, mint ama jótékony befolyás, a­melyet az elmélet, a tudomány gyakorol a politikára. Jó lesz a csüggedezőknek, kapcsolatban Szemere Bertalan emlékével, szem előtt tartaniuk, hogy a szünetelés, vagy a pillanatnyi hanyatlás a népek életében nem mindig jelenti a nagyobb szabású reformok buká­sát. A népeknek is megvan pihenési idejök. De életképes nemzetek csakhamar kibontakoznak a közöny, az apathhia dermesztő öléből, s ifjúit ere­jükkel annál könnyebben rázzák le magukról az előítéletek, az önző érdekek vagy az erőszak bi­lincseit, — s küzdelmeink sikerét annál biztosab­ban meghozza a jövő. A hivatalon lapból. — Kinevezések» budapesti királyi zálogházhoz. A földmivelési, ipar- és kereskedelmi miniszter a budapesti királyi zálogháznál megürült igazgatói állomásra Luk­­s­i­c­s Bódog volt orsz. képviselőt, az ellenőri állomásra pedig Koós Ottó zálogházi képviselőt nevezte ki. — Előléptetések. A közmunka- és közleke­dési miniszter Gallina Károly II. Osztálya számtisztet­é­ső, lovasi M­e­n­s­z­á­r Lajos volt vasútépítészeti főfelü­gye­­lőségi anyagszerkezetét Ij-ed, és Farkas Endre dijnokot III. osztályú számtisztekké nevezte ki. HÍREK. Május 31. — Réthi Mihályt ma temették el. Ko­porsóját a színház előcsarnokában tették ravatalra, s ott folyt le a szomorú szertartás is, mert kivül nagy esőzés volt, s csak éppen a temetés kezde­tekor szűnt meg. E csarnokban, mely most a gyászé­v lett, gyűltek össze a színház tagjai, s a közön­ség­ből annyi, mennyinek hely jutott. A többi a szín­ház előtti tért lepte el. A koporsót egy pompás virágkoszorú és egy babérkoszorú ékítette, körülte pedig a színház tagjai álltak szövetnek­ekkel. A ha­lottas beszédet és imát Detsy ref. lelkész mondta, aztán pedig Feleki Miklós szólt az elhunyt érde­meiről, s mondott búcsút a hamvaknak a pálya­társak nevében. Közben a színházi énekkar zen­gett gyászdalokat. A koporsót négylovas gyász­­hintóra helyezve, a menet gyászzene mellett csön­desen indult végig a kerepesi úton. Közvetlenül b. Podmaniczky Frigyes, Szigligeti, Szigethi József, Feleki, Felekiné, Blaháné, Lendvayné és az el­­hunyt árva leánykája kisérték, továbbá a szín­ház összes személyzete, írók s a közönség nagy tömege, mely csak a Rókus-kórháznál kez­­­dett ritkulni. A díszes temetést a nemzeti színház rendezte. Réthi az egyetemi kórház­ban halt meg, hová maga kívánkozott, hogy gondos ápolás alatt lehessen. Hónapok óta volt már itt. A betegség csöndesen emésztette, különben is öreg legény, 64 éves volt már. Hanem a­kik meglátogatták, azokat egész halála napjáig mindig mulattatá, s az a jó humor, mely annyi sanyarú­­ságon át végig kisérte az életen és színpadon, nem hagyta el utolsó pillanatáig. Legjobb barátja, Szigethi József karjai közt hunyt el. Réthi 1810- ben született Debreczenben s előbb katonai, majd még papi pályára készült. Volt is katona rövid ideig, de akkor meg ügyvéd óhajtott lenni. Régi színészek, kik Debreczenben megfordultak, még emlékeznek a fiatal Réthire,­­akkor Szikszainak hívták) ki a színház körül órákig álldogált, csak hogy megismerkedhessen valamelyik színészszel , azt vitte azonnal magához ebédre, vacsorára. Végre maga is felcsapott színésznek, s barangolt vándor­­társulatokkal, de nem tudták másra használni, mint szinlaposztónak, kortinahúzónak. Hiába öltö­zött római vitéznek, báli vendégnek, lerítt róla minden ruha, ■ hiába tanítottak a mondókákra, az ő szájából mindaz oly sajátságosan hangzott, s hogy a közönség akkor is nevetett, mikor nem­­ kellett volna. Nem akadt semmi szerepköre. Be­látta ezt maga is, eldobta tehát a vándorbotot, s feljött Pestre, hogy ügyvéd lesz. Hanem itt me­gint a színház lett fővágya, s egyszer csak beállt a statisztának a nemzeti színházhoz. Nem lehetett rábízni semmit, a legkisebb szerep is roszul­­ állt neki, és szóhoz sem engedték lutni a színpa­don. Hanem 1846-ban véletlenül eltalált egy sze­repet. Ez Eötvös „Tisztnyitás“ vígjátékában a nemesek hadnagya volt. Ez már illett Réthynek, s mindenki elcsodálkozott, milyen eredetileg játszotta,­­ mint tetszett a közönségnek. Ettől az időtől lett színész voltaképen, s ismerte meg maga is a gen- I rét, mely egészen neki való. A népies alakoknak I jobb személyesítője nem volt, mint ő, s ez a genre I az ehhez való szólásmód és hanghordozás úgy­ vé­rébe vegyült, hogy midőn egyszer „Hamletiben Horatio szerepét bízták rá, Réthi így szólította meg a dán királyfit: „Hogy vagy Hamlet öcsém?“ Máskor pedig (mikor Nyéki inten­­datúrája alatt elment a nemzeti színháztól) vidéki szereplései alatt valahol „Bánk bán“­­ban Petur szerepét bízták rá. Mikor Bánk a má­sodik felvonásban rátámad a lázongó Peturra, Réthi csak kezdi sodorgatni bajuszát, s egyszer amúgy foghegyről közbeveti a nagy­urnak: „Ne izélj már, I Bánk.” Hanem a maga szerepkörében aztán szí­nész volt, telve eredetiséggel. Szigligeti és Szigethi­­ népszínművei termették számára a legjobb szerepe­ket. A „Vén bakancsos“, a vén csikós, Piros Pista, és még sok más, ezek közt a „Nők az­­ alkotmányban”, Borbács mindig emlegetett ala­kításai lesznek, melyekről nem is tudni, hogy ki­k tesz velük utána kísérletet. Az életben is eredeti ember volt, a kin sem viszontagság, sem szó ki nem fogott. Hogy él, mint él, az őt nem zavarta, s a pénznek értéke sem volt előtte. Fizetésjavítás­­áért sohasem zaklatott semmiféle igazgatóságot. Sőt néhány év előtt föl is mondtak neki, mert fogai kihulltak, és szavát nem lehetett tisztán megérteni. Ez volt az indok, a­mihez még az is járult, hogy abban az időben nem igen adogattak népszínművet. Azonban Réthit mégis megtartották, jóval kisebb fizetés mellett. Különben Réthi szerzett egy kis vagyont, de Isszankint elkallódott. A­ki tudta, hogy Réthi mily igénytelen ember, mily kevésből megéri, s hogy sokszor maga főzte ebédjét, azok el nem gondolhatták, hová teszi a pénzt. Most már kiderült, Fiinek-fának, boldognak boldogtalan­nak kölcsön adogatott, s aztán nem fizették vissza neki soha. Egész gyűjtemény maradt utána adós­levelekből, hanem azok egy részét azért nem lehet érvényesíteni, mert a­ki aláírta, nincs semmije; a másik részét pedig azért, mert csak az van ráírva, hogy én Miska, vagy Jancsi (vezetéknév nincs) kölcsön kaptam ennyit, meg ennyit. Egyik fia is sok költséget és keserűséget okozott neki. Réthi mindenkit csak per „komám” titulált, a szép lá­nyokat pedig „masamód”-nak nevezte. Jellemzésé­ről sokat és érdekest lehet írni, s színészetünk ez eredeti alakjának és emberének emlékét bizo­nyára megírja Szigethi József, ki legjobban is­merte. Réthi nagymester volt pályatársai megtré­­fálásában, s egész hosszú krónikák szólnak erről. E tréfák némelyike jellemez időt és embereket, s nem csupán az ötletszerűség miatt van értékük. Kár volna a feledségnek hagyni.­­ A régi honvédekhez a honvédegy­letek országos központi választmánya fölhívást in­tézett, hogy a feloszlatott, vagy a feloszláshoz hasonló pangásba jutott honvédegyleteket újra szervezzék, s ne hagyják el a gyámolra utalt egy­kori bajtársakat, mert a régi honvéd csakis egy­kori társában remélhet szószólót. A fölhívás me­leg hangon buzdít az egyletek szervezése mellett, s idézi a király példáját, ki nem­régiben a hon­­védmentáznak adott jelentékeny adományt, to­vábbá emlékezetbe hozza, hogy a kormány pár hét előtt reményt nyújtó nyilatkozatot tett az or­szággyűlésen a szabadságharc­ bajnokairól. Aztán így folytatja a felszólítás: „Kéri önöket a bajtár­­gias bizalom és emberbarátiság szavával az önök bizalma alapján felszólaló központi választmány már azért is, mert méltányos és igazságos dolog, hogy a hon­­védmenházjótéteményeiben minden vidékbeli, minden ajka és minden nemzetiségbeli régi honvéd testvé­riesen részesüljön; már­pedig ezen központi vá­lasztmány csak úgy tehet eleget e kötelességnek, ha az összes vidéki honvédegyletek, erkölcsileg és anyagilag, szóval és tettel támogatják. Fölkérjük ennélfogva a tétlenség terére jutott egyletek egye­seit rangkü­lönbség nélkül,miszerint azok legalább, kik az egylet székhelyén laknak, üljenek rövid ta­nácskozásra össze, állítsanak fel a helyi viszonyok­hoz képest pár tagból álló végrehajtó bizottmányo­kat és tegyék magukat a központi választmány­­nyal érintkezésbe. Felkérjük pedig a tisztelt baj­társakat olyformán, hogy újból alakulásukról f. évi június hó végéig tudomást nyújtsanak, mert a­mely egylet azt elmulasztja, saját tagjainak ügyét fogja elhanyagolni, miután, ha a vidék­beli rok­kant honvédek a menháznál figyelembe nem vétetnek, nem a központi választmány, ha­nem az illető vidéken létezett, és új életjelt nem adott egylet lesz érette felelős. És felkérjük önöket, szeretett bajtársak­­ végül azért, hogy vég­rehajtó bizottmányaikat fölállítsák, mert az aradi országos gyűlés kötelességévé tévén ezen központi választmánynak, miszerint erkölcsi elismertetésünk kieszközlése érdemében ismételve lépéseket tegyen, bármennyire is ezen választmány immár teljes re­ményeket tápláljon az iránt, hogy 1848/9-ben a törvény útj­án­ nyert jellegünk ünnepélyes elismerésének nyilvánítása el nem fog maradni, teljesen meg van győződve arról is, hogy úgy a központi választ­mány eljárása, valamint maga az elismerésnek ke­resztülvitele csak akkor számíthat teljesen helyes eredményekre, ha a vidéki honvédegyletek ezen nagy horderejű, magasztos kérdésnél méltóságtel­jes, kitartó, lelkiismeretes, egyetértő segédkezet nyújtanak.“­­ A bnd. akadémia nagygyűlését la­koma előzte meg és végezte be. Az ülés előtti es­tén a tagok, s több hírlapíró gr. Lónyay palotá­jába volt hivatalos, hol kilencz asztal körül he­lyezkedtek el a tudomány és irodalom bajnokai. Az estély vidáman folyt, s a toasztok egymást váltották föl. Budenz, a javíthatlan finnista, to­­asztba fűzte szivének azt az óhajtását, hogy finn atyánkfiai közül néhány családot hozzánk kellene telepíteni. Erre Lónyai valamelyik birtokát tartja legalkalmasbnak. A vendégek közt jelen volt Sayons úr is, akadémiánk külföldi tagja. A díszebédet pedig tegnap a Hungáriában tartották meg. Jelen volt egy finn tudós, Remberg úr is. A királyi párra mondott toasztok után az új tagokat kö­szöntötték föl, az elnököket, az ülés felolvasóit. Sayons úr folyékony magyarsággal Horváth Mi­hályt, Toldyt és Fogarassyt éltette, mint a nemzet politikai és irodalmi történetíróit és Fogarassyt, mint a magyar nyelv szótárának íróját. Horváth Boldi­zsár szellemes toasztban egy virágzó Magyaror­szágért, Remberg az akadémiáért, Greguss pedig Lenhos Bekért ürítettek poharat, stb. — A terézvárosi szabadelvű párt tanácskozási terme a irodája (királyutcza 55 sz.) Horn Ede terézvárosi képviselőjelölt párthivei ré­szére, naponkint délelőtt 10—12-ig, délután 2—7 óráig nyitva áll. — Halálozások:Witkowsky, a központi földrajztanoda mű­szaki földrajztanára, tegnap éjjel tüdőlokban meghalt. Az elhunyt 1848-ban honvéd­­tüzér-hadnagy volt, aztán 18 évig Szegeden mint építész önzetlenül s nem ritkán nélkülözéssel küzd­ve is folytonosan a tudományoknak élt, s az utolsó öt évben műszaki főrajztanító volt a budapesti központi főrajztanodában. Benne egy igazán buzgó és szakmányának élő tanár veszett el. — Mar­­tos Arnold, a Benedekrend esztergomi szék­­házának tagja és főgymnasiumi tanár, elhannyt e . hó 29-én 41 éves korában. — Salvi átjárói. Salvi 13 nap és hét óra alatt 8 kilométerrel nagyobb utat tett meg magyar lovon mint Zabovics 15 nap alatt ango lovon. A párisi „Figaro“ máj. 27-ki számában Nancy­­ból keltezett következő távirat olvasható: Salvi­ni május 8-dikán reggeli 11 órakor indult el Pestről, Nancyba érkezett május 22-dikén szombaton reg­gel ugyanazon órában, „Radamans“ nevű lován. A ló megsebesült Moncelben — 20 kilométer Nan­­cytól — bal lábán, midőn az istállóban egy kiálló szögbe ütötte lábát. Ezen seb akadályozá Salvi urat útja folytatásában, máskülönben a ló teljesen jó állapotban volt. Ezen tény igazoltatik a 4-ik huszárezred lóorvosa és valamennyi tisztje által. Mindnyájan kinyilatkoztatták, hogy a ló nagyon könnyen megérkezhetett volna Párisba a kitűzött napra. Figyelembe veendő végre, hogy Salvi­ni, midőn’? május 21-kén délutáni 6 órakor Bothle­­montba érkezett, 24 kilométerre Nancy előtt, 8 kilométerrel nagyobb utat tett 13 nap és hét óra alatt középtermetű magyar lovon, mint­ Zabovics a „Caradoc“ angol lovon 15 nap alatt, a Bécs és Pá­ria közti egész távolságot véve. Salvi azon úthoz, melyet Zabovics tett, hozzá adta még a Bécs és Pest közti távolságot, mely 288 kilométert tesz. A távolság Bothlémonttól Páriáig 280 kilométer, az tehát 8 kilométerrel több, mit Salvi két nappal kevesebb idő alatt vitt véghez, mint Zabovics. Montaigut tábornok az 5-dik lovassági hadosztály parancsnoka, Banvienne ezredes a 4-ik huszárez­rednél, az ezred­tisztjei és Nancy polgármestere sajátkezű aláírásaikkal igazolják ezen tényeket, mely igazolványok Salvi­ni birtokában vannak. Eddig a távirat, mely a magyar ló kitűnőségét hirdeti. — Színházi hírek. Hamakers Bernar­­dine k. a., a párisi opera énekesnője, holnap kezdi meg vendégszerepléseit „Lucia“-ban. A ma tartott próba után a jelen voltak nagyban dicsérik a művésznő hangját és énekét. Az opera, melyben föllép, igen ismeretes, de lesz benne némely új részlet is. A „Lucia“-nak ugyanis kétféle parti­túrája van; egyik az olasz, másik a franczia színpadok számára. Nálunk az olasz szerint adták elő, míg a kisasszony a franczia kiadás szerint énekel. — Szigligeti Jolán k. a. családi tűzhelyhez vonulván, a jövő héten lép föl utol­­szor a „Tücsök“ czímszerepében. Ezzel a sze­reppel kezdte meg színi pályáját is. — A szín­házi játékrend következő: jun. l-jén „Lucia“ Hamakers Bernardine kisasszonynyal, 2-kán „A tudós nők“ Moliéretől, 3-kán „Figaro lakodalma,“ 4-én Szigligeti Jolán k. a. bncsújátéka, a „Tü­csök,“ 5-én a „Hugenották“ Hamakers kisaszony­­nyal, 6-kán „Háromszéki leányok,“ 7-kén „Kö­zönyt közönnyel.“ A másik héten Hamakers k. a. kétszer lép föl : kedden „Rigolettó“-ban, szom­baton „Ördög Róbert“-ben. — Hank Minnie k.­ a. szombaton énekelt utoljára a nemzeti szín­padon, s most már eltávozott Bécsbe, ahol vendég­szerepelni fog. „Mignon“ volt az utolsó föllépte , legjobb szerepe. A művésznő több ízben, és sokáig volt segítsége zűrzavaros operánknak, s jó emlék marad utána. — A m. kir. belügyminiszter fel­hívja a hatóságokat, hogy Trencsénmegye Varin községe, nemkülönben Temesmegye Gyarmatha községe tűzkárosultjai részére könyöradományokat gyűjtsenek, előbbi helyen 81,563 frt, utóbbin 100,000 ftnyi vagyon let a lángok martalékává; a gyűjtött összegek közvetlenül említett megyék alispáni hivatalaihoz küldendők be. A S­tnner t­üzij­á­téká­ra tegnap este kedvezett az idő, s az Orczy-kertben tömérdek ember gyűlt össze a ragyogó és ropogó meg dör­gő mutatványokra, melyek jól sikerültek. — A „Közérdek“ szintén jelenti, hogy­­ uniós közepén „Kelet népe“ czimü conservativ lányu napi­lap indul meg, s hogy a „Közérdek“ is beleolvad az új lapba. — Rendőri hírek. Tegnap reggeli 1/2­8 órakor a dunaszabályozási emelő­gépnél dolgozó Franciscotti Alajos saját vigyázatlansága folytán a gépről a Dunába esett, de Schuchinger Károly, a „Szt. Gellért“ nevű csavargőzös vezetője, utána ugorván, a hullámokkal küzködőt szerencsésen megmentette. — Ó-Budánál május 29-én egy ismeretlen fiatal férfi rothadásnak indult hulláját fogták ki a Danából és a kórházba szállították.­­ A főváros és Esztergom közt közle­kedő „Szt. István“ nevű gőzösön a napokban több lopás fordult elő, az utasok bőröndjei feltörettek és nagyrészt kitüríttettek. A gőzöst kísérő biztosok hasztalan keresték a tolvajt. Végre eszébe jutott a kapitánynak, hogy a tolvajt saját emberei közt keresse. Meg is találta azt Brener György budai születésű 24 éves matróz személyében, ki ezen rablásokat már f. hó 19-ike óta rendszeresen foly­tatta. A tolvaj ládászal együtt, melyben nagyobb mennyiségű lopott apró tárgy és ruhanemű van, a fény­izőtörvény­széknek adatott át. — A vasmegyei régészeti egylet jan. 6-án d. u. 4 órakor tartja évi rendes köz­gyűlését Szombathelyen, a püspöki palota nagy termében. — A népnevelők pesti egylete sa­ját könyvtára javára jan. 12-én a zugligeti disz­nófőnél tánczvigalommal egybekötött társas mulat­ságot rendez. Reggel 6 órakor indulnak a sváb­hegyre, hol reggeliznek, s akkor átvonulnak a Norma-fához hol játékok és futó versenyek lesz­nek, melyeket d. n. 2 órakor az ebéd követ, ezt pedig ismét különféle játékok. A táncz 5 órakor kezdődik és éjfélig tart. Egy részvétjegy"ára 2 frt, s ebben a vasúti és ebédjegy is benfoglaltatik. Csak délutánra szóló jegy 1 frt. Váltható Tettei könyvkereskedésében. — A magyar tisztviselők országos egyesülete nem tarthatta meg közgyűlését teg­napelőtt, mert az alapszabályokban meghatározott kellő számban a beltagok meg nem jelentek. A közgyűlés tehát június 20-dikára halasztatott. Az egyesület helyzetéről s a választmány eddigi mű­ködéséről szóló évi jelentés a „Magyar Tisztviselő a heti­lap most vasárnap megjelent számában olvas­ható, és kívánatos, hogy minél több tisztviselő megszerezze s társai körében ismertesse. — Törvényszéki csarnok. (Fegyel­mi tárgyalás járásbiró ellen.) Múlt év november havában a kir. főügyészség hírlapok útján arról értesült, hogy Tornán három rab min­den felügyelet nélkül külmunkára küldetvén, ezek egy este, a­helyett hogy egyenesen börtöneikbe siettek volna, bementek egy korcsmába s ott pá­­linkáztak. Innét kijőve az utczán Horváth József tornai polgárt megtámadták, és egyikök — Bod­nár Imre — őt egy késsel karján megsebesítette. A tettest és egyik társát rögtön elfogták, a har­madik egyedül ment vissza börtönébe. E tények alapján a kir. főügyészség a tornai járásbiró, Ar­­dényi Nándor ellen fegyelmi vizsgálatot rendelte­tett el, s a végtárgyalás mai napra tűzetett ki. Vádlott, ki személyesen meg nem jelenhetett, a kir. táblai elnök felszólítására írásbeli vádiratot terjesztett fel, melyben elmondja, hogy a tornai járásbíróság foglyokkal folytonosan túl van ter­helve, az élelmezésükre s egyéb szükségleteikre pedig a kir. ügyészség csekély összegeket utalvá­nyoz ki neki, sőt azt általában nem is teljesíti, így volt ez a malt év telén is, midőn a raboknak nemcsak ruházatuk nem volt, de a fa s az éle­lemre való költség is minduntalan hiányzott. E végből Ardényis folyton sürgette az ottani kir. ügyész­séget, hogy intézkednek a rabok sorsát illetőleg, kik a küszöbön álló télre sem ruházattal, sem élelemmel nincsenek ellátva. A kir. ügyész­ség pedig ezután sem tett semmit. Végre az élelmezési vállalkozó is felmondotta a szolgá­latot, mert kiadásai rendetlenül­­fedeztettek. Ek­kor a járásbíró ismét a felsőbb hatósághoz fordult, azzal fenyegetvén azt, hogy ha gyors intézkedés nem történik, ő, hogysem a rabokat a börtönben éhen halni s megfagyni engedje, kénytelen lesz őket szabadon bocsátani. Erdényi erre sem kapott választ. Ekkor egy idevonatkozó igazságügyminisz­teri szabályrendeletre támaszkodva, három rabot külmunkára küldött, hogy legalább az élelmekre valót szerezzék meg. A mellékelt iratok felolvasása után a kir. ügyészség (Szeyffert) kétségtelennek látja, hogy itt a hivatalos kötelesség vétkes megszegése forog fenn, s ezért vádlott Ardényi Nándor járás­­bírót, mivel ezen eset annak idején közbotrányt idézett elő, a másodfokú büntetéssel, a feddés­­s­e­l indítványozza büntettetni. A kir. tábla, mint I. fokú jegy.­bíróság, a védő­ügyvéd meghallgatása után vádlottra az elsőfokú büntetést, araszalást mondja ki. Ezen ítélet ellen mindkét fél felebbezett.­­ (Életbiztonság elleni vétség.) Tóth Jánosné, szül. Maiser Teréz, székesfehérvári 55 éves, okleveles szülésznő, ki kuruzslás miatt már büntetve volt, múlt év szept. 25-én Barcsay Dánielnéhez, ki betegágyban feküdt, hivatott, s­őt egész éjfél után egy óráig maradt. Kilencz óra­kor este Barcsayné az első válságon túl volt már, azonban az ép, teljesen kifejlett újdonszülött az anyá­tól elválaszthatlan volt. A szülésznő azt állítja, hogy a szerencsétlen anya semmi áron sem engedett orvost hivatni, éjfél után haza ment. Az anya másnap délig feküdt ily borzasztó állapotban, a­mikorra csaknem egészen elvérzett. Ekkor orvosi segélylyel a gyermek elválasztatott az anyától, mire azonban az anya meghalt. Tóth Jánosné ellen, ki mint okleveles szülésznő e veszélyes pillanatokban nem sürgette az orvosi segélyt, a kir. ügyészség által vád emel­tetett. Ez a mai végtárgyaláson a meghaltnak ak­kori tiltakozását hozza fel mentségül, továbbá azt, hogy a nő halálának állítólag az orvos az oka, ki a műtétet nem a kellő módon eszközölte. A királyi törvényszék vádlott Tóth Jánosnét az életbiztonság elleni vétség elkövetése miatt 6 havi súlyos bör­­tönre ítélte. Vádlottnő az ítélet ellen felebbezett. KÖZGAZDASÁG üzleti hetiszemle. Második fele. Értéküzlet. Külföldről nem a legjobb hí­rek érkeztek, melyek ugyan közvetlenül nem igen gyakorolhatnak ránk befolyást, de amennyiben érintik a bécsi tőzsdét és amennyiben a császár­­város börzei hangulata még mindig igen nevezetes tényezőt képez saját tőzsdénkön, a messze külföld érték­hullámzásnak hozzánk is eltéved egy-egy gyűrűje. A külföldi pénzpiac­ legkiválóbb eseménye az amerikai Eric-vaspálya fizetésképtelensége, ez azonban egészben véve nem gyako­rlt rosz hatást. A londoni és párizsi financziális világ nemcsak hogy el volt arra készülve, hanem maga egyen­gette annak útját. A vállalat élén Jay­ Gsuld, ál­lott, a nem rég agyonlőtt, hirhedt, amily geniális és merész, épp oly lelkiismeretlen börzehős méltó üzleti ikertestvére. S a­mint Philippart párizsi bu­kása, ki egyébiránt ez emberekhez képest csak félénk kezdő volt, nem gyakorolt mélyremenő ha­tást, épp úgy, sőt talán még annál kevesebb káros befolyással lesz ez amerikai válság. Jelentékenyebb már a sokkal szűkebb körű, de minket közelebbről ért triesti bukás. Nem elég, hogy a bécsi piac­ szenvedett általa, még hazai intézeteink közül is van egynéhány, mely annál közvetlenül érdekelve van. S mint a legutóbbi tudósítások szólnak, követeléseik nincsenek is fe­dezve. E tárgyra még valószínűleg külön is vissza fogunk térni, mert, hogy hazai intézeteink szűk pénzviszonyaink közt még külföldre is tudják vesz­tegetni azt a csekély tőkét, a­mivel rendelkezünk, ezt csakugyan nem lehet olyan könnyen venni. A bécsi bankok gyűlései közül minket a frankó-osztráké érdekel legközelebb. Újabban ré­szes lett a sugárúti vállalatban. Finánc­,­iái nem állnak a legjobb lábon, egészben véve azonban úgy lát­szik, hogy a társulat a consolidate útjára lépett, a­minek saját érdekünkben is örvendenénk. E héten volt a Duna-gőzhajózási társaság köz­gyűlése is. E tárgyról már többször szóltunk. Mi voltunk az elsők, kik e fényes külsejű mez alatt lappangó nyomorra a figyelmet felhívtuk. Azóta a társaság igyekezett baját tőle telhetőleg szépít­­getni, a végeredmény azonban mégis csak az, hogy az ez idei szelvény nem fog júliusban be­váltatni. Ily körülmények hatása alatt állván a bécsi tőzsde, valami különös hansse szellem nem származ­hatott át belőle hozzánk. Csodálnunk kell inkább még azt is, hogy nagyobb mérvű árcsökkenés nem fordult elő. Nálunk a különböző vetési hírek hatásaikban meglehetősen paralizálták egymást, s társulataink papírjai egészen csak évi zárszámadásaik aránya szerint alakult, így emelkedett néhány malom. „Erzsébet“+51/a, „Pannónia“ és „Viktória“ egyen­­kint-1-5, ,,Molnárok és sütők“-1-4, „Luiza“-1-2. Csu­pán az 1. budapesti mutat csökkenést—7. Ba­nkj­ai­n­k általában nem igen mutatnak változást, kivéve a magyar iparbankot, mely érzé­kenyen esett (—16) a már emetett trieszti c­ég bukásában való részvéte folytán. Vasutaink néhány lap ellenkező híre da­czára nem mutatnak emelkedést, de csökkenést sem; ugyanez áll a biztosítókról és ál­la­mpap­írokról. Iparvá­llalataink közöl is csak három mutat változást: a gyapjúmosó -1­7, a pesti rész­vénynyomda —5 és az I. sörfőző —14. — Gazdasági tudósítás a vidékről. (Eredeti levél.) Nagy-Szokoly, Tolnamegye. A ve­tések állása daczára a sok szárazságnak még idáig meglehetős. Az ugarföldbe vetettek, kivált trágyás­­földben, legjobban állnak. Szalmánk ugyan kevés lesz, de ha még most esőt kapunk, jó közép­ter­mést bizton várhatunk. A tarlóban vetettekből több kiveszett, a megmaradónak is igen roszak, különö­sen a rozsban sok kárt tesznek a bogarak. A ta­vaszi vetésekből az árpából már sok megsült és sárga, ha megázik is, alig­ fog jó lenni; a zab ha­sonlóan áll, a kukoric­ánk a legszebb, csakhogy kike­lése óta nem kapott esőt. A szőlő igen sokat ho­zott, különösen a fiatal, s ha kedvező idő jár, sok borra lehet kilátásunk.­­ Az angol-magyar bank ma tartotta 7-ik rendes közgyűlését Tóth Vilmos elnöklete alatt. Deponáltatok 3737 drb. részvény, a köz­gyűlés határozatképes. Az Offenheimer titkár által felolvasott jelentés előadja azon okokat, me­lyek az igazgatóságot a határőrvidéki üzlet teljes feloldására vezették, a­melyek lényege abból áll, hogy a feloldással járó áldozatokat előnyösebbnek tartot­ták, mint a társulatot egy a kincstárral minden­esetre éveken át folytatandó per esélyeinek ki­tenni. A beszterczebányai faüzlet feloldása, jóllehet nagy áldozatokba került, azzal indokolják, hogy fentartása esetén az idén ismét nagy beruházáso­kat kellett volna tenni megfelelő jövedelem re­ménye nélkül, melyek újabb részvény-befizetést tettek volna szükségessé. Bénitó volt a bu­dai gyártelep-részvénytársasággal kötött egyez­mény, mert bár jó províziókat hozott is, a beállt viszonyok megingatták ez üzlet bizton­ságát, és az igazgatóság, nem akarván többet koc­káztatni, a szerződést veszteséggel felmondta. A vasútépítészeti vállalatok lebonyolítása 168,094 frt 26 kr veszteséget okozott. A salgó­tarjáni vas­­finomító társaságnál fen­tartották a már előbb el­határozott 176,439 frt 25 krnyi leírást. A titeli üzletnél 16,195 frt 93 krt írtak le. A m. északke­leti vasút elsőbbségi kötvényeinek és a 8%-os ro­mán törzsrészvények eladására alakult syndikátu­­sok — melyeknél a bank érdekelve volt — lebo­­nyolíttattak és jelenleg még csak a nemzetközi vasútépítészeti társulat részvényeinek eladása vé­gett alakult syndikátus van függőben, melynél , csak 200 darabbal vannak t-­delelve. A londoni.

Next