Ellenőr, 1875. szeptember (7. évfolyam, 242-271. szám)
1875-09-01 / 242. szám
fejedelem a portától függ, s ez függetlennek is tartja magát. Nem úgy Szerbia. Ennek nagyon kell vigyáznia, óvakodnia kell minden olyan lépéstől, mely a hatalmak actiójával ellentétbe helyezhetné, mert ugyanazon szerződés értelmében a porta a hatalmak beleegyezésével katonailag elfoglalhatja Szerbiát. S ebben nem is kell nagyon kételkedni, hogy igy lesz, mert itt a hatalmak legkevesebbet sem adnak azokra a „testvéri érzelmekre“, melyeknek palástja alá az actionális emberek harcra bujtogató viszketegeket rejtegetik. Karagyorgyevics úgy űzetett el s igy eshetik meg, hogy Obrenovicsot is nemcsak elűzik, hanem Szerbia helyzete sem lesz az, ami ma. Nagyon aggasztó ezért Szerbia helyzete , a katonai megszállás eshetősége igen levetőleg hatott ott az irányadó körökre. Milán fejedelem összehivatta külföldi politikai ügynökeit, hogy tanácskozzanak a miniszterválság megoldása fölött. Czukics, a bécsi ügynök, határozottan ellenzett minden harczias kezdeményezést. Nem fogadta el a felajánlott miniszteri tárcát, s egyenesen megtagadta e kabinet alakítását. Nem volt tehát egyéb hátra, mint megalakítani a Szefcsa-Gruics-Risztics kabinetet. Meg is alakult az következőleg. Miniszterelnök és közmunkaminiszter: Szevcsa, belügy : Gruics, külügy: Risztics, igazságügy: Milojkovics Radivaj ezredes, hadügy: Nikolics T. őrnagy, pénzügy: Jovánovics államtitkár, kultus Boskovics István. Az utóbbi combinatio, melyet már a napokban említettünk és jellemeztünk, megvalósult. Elemei és vezérférfiai nem olyanok, hogy bízni lehetne bennök, s minden állítólagos békés szándékaik mellett is több, mint kérdéses, hogy már legközelebb nem az actio terére fognak-e lépni. S akkor ? A Montenegró és Szerbia közötti élénk kölcsönösségről és az utóbbi magatartásáról a „P. C.“nak ezeket írják : „Az iránt már nem foroghat fenn kétség, hogy Montenegró a herczegovinai felkeléssel szemben igen kétértelmű szerepet játszik. Montenegró vezérférfiainak diplomatizálása abból áll, hogy a legellentétesebb irányban, mely a napi kérdéseket illetőleg számba jöhet, egyaránt élénk forgalmat folytatnak. Be van bizonyítva, hogy Montenegró alkudozásokat folytat a portával semlegességének további fenntartását illetőleg. Ezen tárgyalások során kétségtelenné vált, hogy territoriális természetű engedmények árán a porta iránt is leköti magát a semlegességre, melyet eddig csak a nagyhatalmaknak ígért meg. De ezen a portával folytatott alkudozások mellett a herczegovinai felkelőkkel is folytat tárgyalásokat, melyeknek kettős czéljuk van: egyrészt Montenegró a felkelőkben egyre szítja azon reményt, hogy nemsokára hathatósan fogja pártjukat fogni, ébren akarja tartani a felkelők rokonszenvét; másrészt azon van, hogy kerülő utakon segíti őket, az egyes felkelőket közvetlen befolyásolja, hogy a felkelési hadműveletek vezetését kizárólag saját kezében tartsa. A szerbiai eseményekkel és az ott nyilvánuló közbelépési kedvvel szemben Montenegro élesen figyelő állást foglal el, melyre a dynastiai féltékenység nem kevés befolyást gyakorol. Positívnak vehető, hogy a montenegrói politika ily irányú működésével összefüggésben áll azon tény is, hogy a felkelők a Trebinje ellen tervezett támadásokat több ízben elnapolták. Ljubobraticsról, ki a Trebinje előtt tanyázó felkelőket vezényli, általánosan azt mondják, hogy montenegrói sugalmazásokra hallgat. Hogy Montenegró politikája ellentétes sarkpontok körül forog, az kiderül egyéb tényekből, melyeket csak most tudunk helyesen értelmezni. Míg ugyanis egyrészt Goransko, Kerstacz és más ütközeti helyeken majdnem kizárólag montenegróiak harcoltak, másrészt be van bizonyítva, hogy a niksiczi kis török erőd capitulatióját, melyet az ott beállott éhség következtében órárólórára vártak, Montenegró hiúsította meg, mert megengedte, hogy az erőd a bielopavlinszki kerületből, tehát montenegrói területen átvezető úton, élelmezze magát. A montenegrói politikát nem kevésbbé illustrálja azon tény, hogy a montenegrói fejedelem apja, a gyakran említett Vukovits, a kossierovoi gyűlésen interpellálta a felkelők vezéreit, hogy hajlandók-e Herczegovinának Montenegróhoz csatoltatását támogatni, ha Herczegovina felszabadíttatnék Montenegro segélyével, mely e czélra 1500 embert mozgósított és tart öszpontosítva. Úgy látszik, hogy a felkelés vezérei nem siettek ezen interpellátióra felelni, mindenesetre korainak kell mondani néhány lap azon hirét, hogy a montenegrói fejedelem a felkelés fejének kiáltatott ki.“ Montenegróból még azon hir is kezd határozottabban feltűnni, hogy Herczegovinát egyesítenék vele, s a kettős tartomány fejedelme azután elismerné a porta felsőbbségi jogát, s oly viszonyba lépne vele, a minőben Szerbia van. Valószínűség nem sok van ugyan e dologban, de valami nagy veszedelem se volna benne, ha véletlenül mégis meg találna valósulni, a békés egyezkedés útján. TARCZA. A PÁRISIAK. II^TA tori 1ÍTT0S BULIER EDVM in. KÖTET. JÍYOLCZADIK KÖNYV. I. FEJEZET. De Mauléon hallgatott 8 komolyan nézett Izaurára, — nyájas, majdnem szánakozó tekintettel: — Ifjú költőnő, — mondá szelíden, — ön politikával törődik! Boldog, igazán boldog az, a ki felébresztő önben a kíváncsiságot a politika iránt, — s jusson bár sikerre vagy hiúsuljon is meg törekvése kánn a nyilvános életben, mindig büszke lehet rá, hogy otthon törekvései megkoronázvák! Izaura érzi, hogy vére halántékaiba szökken. Hogy tudott ily önvallomást tenni ? Nem felelt, de de Mauléon Viktor nem is látszott arra várni, azzal a ritka gyöngéd tapintattal, mely egy kihalt franczia nemzedék tulajdonai közé látszott tartozni, megváltoztatá hangját és beszélt tovább, mintha félben sem szakasztotta volna előbbi tárgyukat. — ön biztosnak hiszi a császárságot — azt hiszi, hogy földrengés nem fenyegeti ? Csalatkozik. A császár egy végzetes tévedéssel kezdi uralkodását, de olyan tévedéssel, melyre csak évek múlva lehet ráakadni. Nem vette tekintetbe lassú, természetes fejlődési menetét a különös viszonynak, mely a kereslet és kínálat , munkaadó és munkás között fennáll. Azt kívánta nemes törekvésében, hogy Párist a világ csodájává, uralkodása örök emlékjelévé tehesse. Ezen törekvésében mesterséges módját kereste a forradalmi irányú munkások kielégítésének. Soha még fejedelem nem részesítte a kézimunkát az értelmi műveltség rovására oly gyöngéd gondozásban, mint ő. Páris megszépült, Páris csodája a világnak; más nagy városok követték példáját ; azoknak is vannak palotasoraik és templomaik. De eljő az idő, midőn a varázsló nem tud több dolgot adni a felidézett szellemeknek, akkor aztán rárohannak és széttépik; éppen azon házakból, melyeket azért építtetett, hogy a munkásoknak jobb lakásuk legyen, fognak előtódulni az elégületlenek, akik azt kiáltják: „Le a császársággal!“ Május 21-én tanúja volt ön a díszes szertartásnak, mely a császárságnak egy óriási szótöbbség nyilatkozatát jelentette be, de ezen szavazatok a legközelebbi időben teljesen hasznavehetetlenek lesznek a császárságra nézve, legfőjebb ágyútölteléknek, ha használhatók. Azelőtt egy héttel, május 14-én, a Faubourg du Tempieon zelidülés volt — könnyen elfojtották, ön alig is hallott felőle. S erre a zendülésre azért nem volt kevesebb szüksége azoknak, akik arra akarják figyelmeztetni a császárságot, hogy halandó. Igaz, a zendülés szét van szórva, de nincs megbüntetve; márpedig a meg nem büntetett zendülés: megkezdett forradalom. A földrengés közelebb van, semmint ön gondolná , s ezen földrengéstől micsoda pirulákat javasolnak azok a kuruzslók ? Arról fecsegnek, hogy a korszak sokkal felvilágosultabb, semhogy háborút viselne ; szeretnék a hadsereget megcsonkítani, sőt feloszlatni, ha lehetne — és Poroszország tőszomszédja Francziaországnak ! Poroszország, mely nem esztelenül azt a helyet kívánja elfoglalni, melyen most Francziaország áll, sohasem fogja Francziaországot kihívni; ha tenné, sokkal nagyobb igaztalanságot követne el, semhogy segéde akadhatna; de tudja Poroszország, hogy a leghiúbb, legingerlékenyebb, leghirtelenebb méreű ellenféllel van dolga, majd ráveszi az Francziaországot, hogy ez hívja ki őt. S hogyan bánnak el ezek a jó urak a franczia hadsereggel? Merik-e mondani a minisztereknek: „Reformáljátok a hadsereget?“ Merik-e mondani: „Olyan emberekre nézve, a kinek első kötelessége az engedelmesség, adjatok előnyt a fegyelemnek az egyenlőség fölött — különböztessétek meg élesen a tisztet a közembertől s ne zavarjátok össze soha; a porosz tisztek műveit emberek, igyekezzetek, hogy a tieitek is azok legyenek ?“ Oh nem, ők sokkal rendületlenebb demokraták, semhogy a fegyveres csőcselékkel ne fraternizálnának ; nekik elég, hogy megsajnáljanak egyetlen extra-sow-t is a hadügyi bizottságtól s szemet hunynak valamelyik „liberális szállító“ által csalárdul bezsebelt milliókra. Dieu des dieux! Ha elgondolom, hogy Francziaországot megverhette, nem mint Waterloonál az egyesült ellenség, hanem egyszerű párbajban egyetlen ellenfél! Oh, mily szégyen ! mily gyalázat! De amint a franczia hadsereg most van szervezve, meg kell, hogy vezessék, mihelyt a némettel szembe találkozik. — Ön elrémít vészes jóslataival — mondá Izaura — de szerencsére, a háborúnak jele sincs. Duplessis úr, ki a császár bizalmit búja, éppen a minap mondá, hogy Napóleon értesülvén a plebiscite eredményéről, igy szólt: „A külföldi journalisták, akik makacsul azt állították, hogy a császárság nem maradhat fenn szabad intézmények mellett, most nem fogják többé azt mondani, hogy külső ellenség is bátran ránk támadhat. S most inkább mondhatom, mint valaha, hogy „L’Empire c’est la paix* De Mauléon vállat vonz. — A régi mese. — Trója és a faló. — Mondja meg nekem, de Mauléon az, hogy ön, ki úgy megveti az ellenzéket, miért csatlakozik hozzá a császárság ellen ? — Kisasszony, a császárság ellenzékként áll velem szemben ; amíg fennáll, még csak képviselő sem lehetek ; ha megsemmisül, isten tudja, mi nem lehetek, talán dictator is; egyet azonban mondhatok, s ez az, hogy ha nem leszek is dictator, támogatni fogok akárkit is, ki ezen állásra nálam alkalmasabb. — Alkalmasabb arra, hogy ’megsemmisítse a szabadságot, melyért állítólag küzdött volt! — Nem éppen, felesés Mauléon, zavartalanul, — alkalmasabb arra, hogy jó kormányzatot tegyen egy rosz kormányzat helyébe, mely ellen küzdött, s azon még sokkal roszabb kormányzatok helyébe, melyek bolondok házává akarnák tenni Francziaországot, s a legbolondabb lakót tennék meg bolondok orvosának! De Mauléon erre elfordult, s ezzel vége volt társalgásuknak. De a hallottak oly benyomást gyakoroltak Izaurára, hogy még az éjjel bevégezte megkezdett levelét, melyben ezen társalgásának vázlatát is rajzoló, azon őszinte bevezető vallomással, hogy most már nincs oly vérmes bizalma a helyeslészaj fontosságához, mely a császárt a múlt szombati ünnepélyen üdvözlé. S azután igy végzé: „Csak hiányosan írhatom le ezen különös ember szavait s nem rajzolhatom sem modorát sem hangját, melyek szavai hatását fokozták. Mondja meg, lehet valami igaz ezekben a sötét jövendölésekben ? Igyekszem ezt el nem hinni, de úgy tetszik, mintha ott lebegnének e jóslatok a Louvre ama ragyogó csarnoka fölött, mint egy vésztjósló viharfelleg.“ II. FEJEZET. Rochebriant marquis csinos appartement-)idva ült, gondatlanul pillantva a számos levél- és levél-borítékokra, melyek fölbontatlanul hevertek előtte reggeliző asztalán. Csak dél felé kelt volt föl, mert hajnalban feküdt le. Az éjszakát clubjában tölték a kártyaasztal mellett, hol legkevésbbé sem kedvezett neki a szerencse. Az olvasó emlékezni fog még de Mauléon és Enguerrand beszélgetésére, hogy a szigorú erkölcsű seigneur Breton gyorsan párisi viveur-ré nőtte ki magát. Rég elköltötte már a Lourier 25,000 franknyi bonusát, s már egy évi kamattal is tartozott. Az utóbbira nézve volt mentsége. Colleter, a szerződő fél, kinek az évenkint esedékes erdei fát eladta volt, a fát elszállittatta, de az előre letett összegen kívül soha egy fillért sem fizetett; úgy, hogy a jövedelem, melyből a marquisnak a jelzálog kamatait fizetnie kellett volna, nem folyt be. Alain írt Hebert úrnak, hogy sürgesse az adóst; az adós azt felelte, hogy ha nem sürgetik, csakhamar eleget lesz képes tenni minden követelésnek — de ha sürgetik, kénytelen lesz magát vagyonbukottnak nyilvánítani. Finisterre lovag csak nevetett Alain ijedelmén, mikor ez először tapasztalta, hogy adós egy összegre, melyet meg nem fizethet, s hitelező olyan összeggel, melyet meg nem kaphat. — Bagatelle, mondá a lovag. Báh, Collot, ha időt enged neki, olyan megbízható, mint akár a „franczia bank“, s Louvier jól tudja ezt. Louvier nem fogja önt zaklatni — Louvier, a legderekabb legény a világon ! Elmegyek hozzá s előadom neki a dolgot. Föltehetni, hogy a lovag ezt meg is tette, mert bár úgy az első, mint, most nem rég, a második alkalommal, midőn Alain nem tudott fizetni, figyelmeztető levelet kapott Louvier ügynökétől, mely sürgette a kamatokat, a lovag biztosítá őt, hogy ez csak szokásos formalitás, hogy Louvier ezen levelekről nem is tud semmit, s mikor Alain egyszerre magával a nagy financier-vel ebédelt, az őt szívesen üdvözölte és vivion c/wre-nek szólította, ő pedig félrevonta Louviert és mentegetőzni kezdett, a financier ezzel szakaszta félbe szavait: „Peste, ugyan ne szóljon ilyen haszontalanságokról. A mi az üzletet illeti, az az ügynököm dolga; a mi a barátságot illeti, az a magam dolga. Aller!* (82. folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. I. A képviselőház ülése aug. 31-én. Ülés kezdete d. u. 1 órakor. Korelnök : Boér Antal, Körjegyzők: Ugrón Ákos, Szlávy Olivér, Bethlen Andor gróf, Baross Gábor. A kormány részéről jelen vannak: Wenckheim Béla dr. Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Simonyi Lajos báró, Trefort Ágoston, Péchy Tamás, Szende Béla, Perczel Béla. Ugrón Ákos körjegyző olvassa az augusztus 30-iki ülés jegyzőkönyvét, mely észrevétel nélkül hitelesíttetik. Wenckheim Béla báró miniszterelnök : Van szerencsém az ő felsége legkegyelmesebb királyunk által elmondott trónbeszédet, melylyel a jelen országgyűlést megnyitni méltóztatott, ezennel átadni, kérvén azt a szabályok és a szokás szerint felolvastatni. Szalay Imre : T. képviselőtársaim! (Felkiáltások: Nem lehet!) Személyes kérdésben kívánok szólni. (Felkiáltások : Nincs személyes kérdés ! Rendre!) Bethlen András gr. olvassa a trónbeszédet. Korelnök: A legmagasabb trónbeszéd, mely hódolatteljes tisztelettel tudomásul vétetik, ki fog nyomatni, a képviselőház tagjai közt szét fog oszlatni, és át fog küldetni a szokásos felolvasás végett a főrendekhez. Az átvitellel megbízom Szlávy Olivér jegyző urat. A jegyzőkönyvnek erre vonatkozó pontját méltóztassanak meghallgatni. Baross Gábor körjegyző olvassa a jegyzőkönyvi kivonatot.! Elnök: Nem lévén észrevétel, a jegyzőkönyvi kivonatot hitelesítettnek jelentem ki. Szalay Imre: T. képviselőtársaim! A tegnapi ülésben Wenckheim Béla báró miniszterelnök úr a zászló kérdésében, Irányi Dániel képviselőtársamnak előterjesztésére egy kifejezést használt, mely kifejezés a következő: „Ha valaki bokros azoktól a színektől“. Engedelmet kérek, miután szerencsés vagyok magam is azok közé tartozni, akik szintén a színkérdés miatt nem mentek fel az országgyűlés megnyitására Budára, magam iránti kötelességemnek tartom visszautasítani ezen kifejezést és a parlamenti illemnél fogva (Zajos felkiáltások a középen : Ahó! Rendre!) röviden csak azt jegyezni meg reá, hogy a t. miniszterelnök úr, úgy látszik, a sport terén igen gyakorlott az eféle műszavak használatában. (Élénk mozgás és felkiáltások a középen: Rendre!) Elnök: Kérem a t. képviselő urat, méltóztassék szavait a ház és a kormány méltóságához képest megválogatni. (Élénk helyeslés a középen.) Szalay Imre: A sport terén, mint említettem, a t. miniszterelnök úr járatos a műszavak elsajátításában , csak arra fogom kérni, szíveskedjék megválasztani a tért. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. Zaj a középen.) Wenckheim Béla báró miniszterelnök: Én ugyan részemről nem szoktam szavaim magyarázgatásába bocsátkozni, főleg ha támadólag intézem azokat. Minthogy azonban a tegnapi alkalommal sértő szándékom éppen nem volt, nem habozom annak kijelentésével, hogy a képviselő úr által idézett kifejezéssel senkit sem akartam megsérteni. A szó, a melylyel tegnap éltem, tisztességes magyar szó, (Élénk helyeslés a középen,) a mely, azt hiszem, a parlamenti illemet nem sérti meg, (Helyeslés a középen,) a mi nem is lehet szándékom soha, mert jól tudom, mivel tartozom a t. ház méltóságának, és mivel tartozom minden tagjának. (Zajos tetszésnyilvánítások és tapsok a középen.) Elnök: A mai ülés napirendje ki van merítve. Holnap 10 órakor lesz az alakuló ülés. Tisztelettel felszólítom. képviselőtársaimat, szíveskedjenek a holnapi ülésre megbízó leveleket magukkal elhozni, hogy azokat a házszabályok értelmében a kijelölendő közjegyzőnek átadhassák. Ezzel az ülést bezárom. Ülés vége 1 óra 20 perczkor. II. A főrendiház ülése aug. 31-én. Ülés kezdete 10 órakor. Elnök: Majláth György országbíró. Jegyzők: Szentiványi Gyula, Bánffy Dezső. A kormány részéről jelen vannak: Wenckheim Béla br., Széll Kálmán, Tisza Kálmán. A tegnapi ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesittetik. Wenckheim Béla br. miniszterelnök : Nagymélt. elnök úr! Van szerencsém ő felségének legkegyelmesebb királyunknak hozzám érkezett leiratát ezennel benyújtani, azon kéréssel, hogy ezt felolvastatni méltóztassék. A leirat igy szól: Mi első Ferencz József, isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya stb és Magyarország apostoli királya. Ha Magyarországunk s az ahhoz kapcsolt részek zászlósainak, egyházi s világi főrendeinek és képviselőinek, kik az általunk 1875. évi aug. hó 28. napján a Budapest fővárosunkba összehívott országgyűlésen egybegyülnek, üdvöt és kegyelmünket. Kedvelt híveink! Magyar miniszterelnökünk előterjesztése folytán a folyó országgyűlés tartamára a főrendi tábla elnökévé őszintén kedvelt hívünket, tekintetes és nagyságos székhelyi Majláth György belső titkos tanácsosunkat s országbírónkat, másodelnökévé pedig őszintén kedvelt hívünket, tekintetes és nagyságos magyar szögyényi és szolgaegyházi Szögyényi- Marich László belső titkos tanácsosunkat, királyi főkamarás mesterünket s Fehérmegye főispánját ezennel kegyelmesen kinevezzük. Hozzátok egyébiránt császári és királyi kegyelmünkkel állandóan hajlandók maradunk. Kelt Lajtha melletti Bruckban, 1875. évi aug. 28-án. Ferencz József s. k. Wenckheim Béla s. k. Majláth György elnök. (Zajos éljenzés közt elfoglalja elnöki székét.) Méltóságos főrendek! Urunk királyunk parancsának hódolatos készséggel engedve foglalom el újból ezen elnöki széket. Az e térem működésemnek éltető eleme volt azon kegyes jóindulat, melylyel irányomban a méltóságos főrendek viseltettek, azon soha eléggé nem becsülhető bizalom, melylyel hivataloskodásom egész ideje alatt kisértek és azon szívélyes elnézés, melylyel a talán mindinkább előtérbe nyomuló fogyatkozásaimban engemet gyámolítani méltóztattak. Fogadják ezért legforróbb hálámat, legyen szabad e támogatást újból kikérnem, és részemről ígérem, hogy arra mindinkább érdemes átlni leend törekvéseimnek fő czélja. Annál kívánatosabb ez reám nézve, minél fontosabbak a tárgyak, melyeknek hosszú sorozatát hallottuk ma a legmagasabb trónbeszédben a törvényhozás teendőiül kijelölve; oly kérdések azok, melyek a közélet minden ágára kiterjednek, a nemzet szellemi és anyagi felvirágzását egyaránt érintik, és éppen azért ezen kiváló fontosságuknál fogva szerencsés megoldásuk a méltóságos főrendek törvényhozási működését és bölcseségét nagyobb mértékben fogja igénybe venni. Nem kétlem, sőt reményem és hiszem, hogy midőn e kérdések a méltóságos főrendek alkotmányszerű tárgyalásának anyagát képezendik, azokat a hazafiság azon szellemében igyekezendenek megoldani, mely őseiktől rájok szállott és melyet utódaiknak szeplőtelenül szándékoznak átjuttatni, és fogják tenni azon függetlenséggel, mely sajátjuk, komoly higgadt tárgyilagossággal, mely a főrendiház mérséklő hivatásának természetszerű folyománya. És már most az ég áldása kisérje az imént megindult törvényhozói működést, adjon a magas kormánynak erőt, türelmet, s a közjóra intézett törekvéseiben a legjobb sikert; adjon pedig mindenekelőtt és mindenek fölött a felséges királyi párnak ép erőt és hosszas életet. (Hosszas lelkes éljenzés.) Mielőtt a napirendre térnénk, legyen szabad a méltóságos főrendek óhaját megelőznöm és hazafi érdemekben oly gazdag korelnöknek nevükben köszönetet nyilvánítanom, (zajos éljenzés) s egyúttal arra kérnem, hogy ennek a jegyzőkönyvben kellő kifejezés adassák. (Élénk helyeslés.) Szögyényi-Marich László: Legyen szabad, méltóságos főrendek, nekem is néhány szóval kifejezést adnom azon hálaérzelemnek, melytől át vagyok hatva a csekély személyemet váratlanul ért ama nagy megtisztelésért, mely szerint ezen országgyűlés alatt, a főméltóságu ház másodelnöki állásával lettem felséges urunk királyunk legmagasabb parancsából megbízva, mely állás a személyem igénytelenségének, érdemeim parányiságának s tehetségeim mindenkori korlátoltságának, de kivált a haladó koromtól elválhatlan hanyatlásának érzetében sohasem vágytam volna, és melyen az oly buzgó odaadással működött, hazafi érdemekben gazdag, és e háznak osztatlan szeretetét és tiszteletét méltán biró tárnokmester ur ő nagyméltóságát (hosszas éljenzés) e háznak vndorabb erőkkel biró, érdemesebb s jogosultabb tagjai is nehezen pótolhatják vala. Miután azonban a parlamentáris életnek változó esélyei és nyilvánulásai folytán, e díszes feladat ez idő szerint keresetlenül az én gyenge vállaimra lön fektetve, hódolva felséges urunk törvényes parancsának, és megnyugodva a viszonyoknak nem óhajtott e fejleményébe: bátor vagyok a méltóságos főrendek előtt egész tisztelettel kijelenteni, miszerint reményem ugyan, mikép a méltóságos főrendek tanácskozásaiknak szeretve tisztelt elnökünk általi bölcs vezetését nélkülözni vagy éppen nem, vagy vajmi ritkán fogják; mégis, amennyiben ő abban valamikor akadályozva lenne, — az általa éppen most oly énesen jelzett irányzatot követni igyekezve — oda fognék törekedni, hogy az egészben nem pótolható hiányt a közügyek hátrányára, a méltóságos főrendekkel mértéken túl ne éreztessem, mely esetre bevallott gyarlóságom kegyes elnézését, legjobb akaratom szives méltánylását és a méltóságos főrendek bölcs és kegyes támogatását most akkorra alázatosan kikérvén, magamat a méltóságos főrendek nagy becsű hajlamaiba és hazafias rokon indulatukba tiszteletteljesen ajánlom. (Élénk éljenzés.) Simor János herczegprimás : Nagyméltó elnök ! Méltóságos főrendek ! A főrendiház csak szerencsét kívánhat magának, midőn elnöki székénnagyméltóságodban oly férfiút szemlélhet és üdvözölhet ma is, — mert nem legelőször, — a kiben a bölcs, tapintatteljes, körültekintő vezérnek minden tulajdonai egyesülnek. Nagyméltóságod sok évek során át nem csupán ékes szavakkal, hanem fényes tettekkel bizonyitá be, mikép lehet és kell a trón iránt törhetlen hűséget a legforróbb hazaszeretettel, a legszigorúbb igazságot bölcsen kíméletes engedékenységgel párosítani, és ekként a legnehezebb ügyeket is a kívánt és szerencsés megoldásra juttatni, melyek sokszor még a legélesebben látó elmét és a legjobb akaratot is függőben tartják az elhatározásra nézve, úgy hogy Magyarország főrendeinek velem együtt mit sem lehet forróbban és hőbben óhajtaniok, mint hogy az isteni gondviselés nagyméltóságodat mondhatlan fontosságú teendői közt kitartó erővel ajándékozván meg, egyszersmind a főrendi házat is folyton növekedő érdem- és dicskoszorúval gazdagítsa. Azért szivemből óhajtom, s azt hiszem, hogy a méltóságos főrendeknek tolmácsa vagyok akkor, midőn mondom, hogy az isteni gondviselés nagyméltóságodat másod elnöktársával együtt sokáig éltesse és tartsa meg. (Élénk éljenzés.) Elnök: A képviselőház jegyzőjét kérem meghallgatni. Szlávi Olivér, a képviselőház körjegyzője: Nagymélt. Elnök ! Mélt. Főrendek! A képviselőház megbízásából van szerencsém a császári és apostoli királyi felsége legmagasabb trónbeszédjét, mely a képviselőházban kihirdettetett, nagyméltóságodnak hasonló kihirdetés végett tisztelettel átnyujtani. (Éljenzés.) Bánffy Dezső báró olvassa a jegyzőkönyvi kivonatot. Szentiványi Gyula körjegyző olvassa a trónbeszédet. Elnök: Az imént felolvasott legmagasabb királyi trónbeszéd e helyen is hódoló tisztelettel kihirdetve lévén, annak tárgyalása, mihelyt a ház megalakul, napirendre fog kitüzetni. Azt tartom, hogy a trónbeszédet első tárgyul lehet kitűzni, ez azonban bizottsági tárgyalást igényelvén, bizottság megválasztásáról kell gondoskodni. (Helyeslés.) Mihelyt tehát a ház megalakul, a legmagasabb trónbeszédre adandó válaszfelirat lesz az első tárgy. Károlyi György gr.: Mint az igazoló bizottság elnöke van szerencsém a bizottság első jelentését benyújtani. Cziráky János gr.: Kapcsolatban azon kijelentéssel, melyet elnöki excellentiája tett, bátorkodom indítványozni, hogy ezen jelentés is felolvasottnak tekintessék, minthogy tárgyalása csak akkor következhetik be, ha a ház meg lesz alakulva; ez pedig meg fog történni, ha a háznagy és a jegyzők meg lesznek választva. Szentiványi Gyula körjegyző: (Olvassa az igazoló bizottság jelentésének bevezető részét, mely szerint 50-nél több főrendi tag igazoltatott.) Elnök: A jelentés e része tudomásul és annak constatálására szolgál, hogy a ház igenis határozatképes és annak alakulása attól függ, hogy a háznagy és a jegyzők mikor választatnak meg, mert csak ez esetben fog megalakultnak tekintetni a ház. Kérdem, hogy a méltóságos főrendek ma kívánják-e teljesíteni a választást? (Felkiáltások: Ma! Holnap!) Tomcsányi József: A házszabályok egyenesen megrendelik, hogy amint bejelentetik, hogy ötven tag igazolva van, azon ülésben kell az alakulásnak megtörténni. Vécsey József báró: Miután minden ügy darab, mely itt tárgyaltatik, okmányszerű vonatkozással bír és esetleg előzményt is képezhet, nem tehetem, hogy a méltóságos főrendek figyelmét föl ne kérjem azon körülményre, hogy az én tudtommal a divatozó és a szokáson alapuló sorrendtől eltérés történt azon okmányban, mely a nagyméltóságú kormány részéről a királyi meghívó levelek szétküldése alkalmával kibocsáttatott. Ugyanis az egyházi méltóságok és zászlós urak után mindig a született főrendek szoktak sorban következni a nélkül, hogy a miniszterek és tisztviselők e részben előbb említtessenek. Nehogy tehát e tárgy mellőzése által itt egy kivételes állapot figyelmen kívül maradjon, bátor vagyok tisztelt ház figyelmét e körülményre felhívni. Elnök: Ha majd az igazoló bizottság jelentése teljesen előttünk fog feküdni, és ami fő dolog, ha a ház megalakulva lesz, akkor méltóztassanak észrevételeiket megtenni, vagy indítványt előterjeszteni most még nem lehet erről szó. Cziráky János dr.: Éppen azért kérném a jelentés azon részét, mely a névjegyzékre vonatkozik, a trónbeszéd után napirendre tűzetni, hogy alkalma legyen azon alkotmányos észrevételek megtételére, melyekre egyik-másik tag magát indíttatva érzi. Elnök : Jelenteni fogom jelenleg még csak azokat, mik érdemleges határozatot nem involválnak és tudomásul szolgálnak. Mindenekelőtt bemutatom a miniszterelnök átiratát, melyben jelenti, hogy ő felsége a miniszterelnök ellenjegyzésével Erdődy Sándor gróf titkos tanácsost a megürült királyi főlovászmesterré kineveztetni kegyeskedett. És miután gr. Haller Ferencz halála által megürült magyar testőrkapitányi méltóság betöltéséről lettek értesítve, ezennel tudatja a méltó főrendekkel, hogy e méltóságra Fratricsevics Pál tábornok úr neveztetett ki. (Éljenzés.) Bemutatom továbbá egy jegyzékben foglalt névsorát azon főrendi tagoknak, kik részint az országgyűlés egész tartamára, részint pedig bizonytalan időre különböző okoknál fogva távolmaradásra engedélyt kérnek, és pedig a következők : (olvassa a névsort.) E névsor a fogamodványokkal együtt az igazoló bizottságnak ég átadatni, hogy az illetőket részint a jegyzékről kivezesse, részint pedig a jegyzékben, mint ideiglenesen fölmentetteket megjegyezze. Jelentem továbbá, hogy mintegy 35 főrendi tagnak ismereten tartózkodási helye miatt a kegyelmes királyi meghívó levél nem kézbesíttethetett. Ezekre nézve is az igazoló bizottságnak rendelkezése kéretik. Ezek azok, amik egyelőre érdemleges határozatot nem igényelnek. A kérdés már most az : kívánják-e most megválasztani a háznagyot és jegyzőket. (Felkiáltások: Most!) Ez esetben az ülést felfüggeszteni. Cziráky János: Ha a házszabályok azt rendelik, hogy az alakulás után rögtön válaszsza meg a főrendiház háznagyjait és jegyzőit, az esetben kérem a nagymélt. elnök urat, méltóztassék az ülést egy félórára felfüggeszteni, mert még tájékozva sem vagyunk a megválasztandók szeméye iránt. (Helyeslés.) Tomcsányi József: Az ellen semmi észrevételem, ha az ülés fél órára felfüggesztetik ; én csak constatáltam, hogy a házszabályok szórólszóra azt rendelik, hogy az alakuló ülésben történik a ház tisztviselőinek választása. Elnök: Tehát az ülést fél órára felfüggesztem. Szünet után. Elnök: Mélt. Főrendek! Ha a választási jegyek elkészültek, méltóztassanak a terem közepén kitett ládák egyikébe a háznagyra, másikába pedig a nyolcz jegyzőre szavazataikat beadni, és pedig szokás szerint először a főtisztelendő egyházi kar, azután az ország zászlósai és utánuk a mélt főrendi ház többi tagjai. (A szavazati jegyek beadatnak.) Elnök (a szavazó jegyek beadása után): Ha nincs, aki szavazni kíván, a választást befejezettnek nyilvánítom. E szavazati jegyek általunk nyomban számba fognak vétetni, az eredmény azonban csak a holnapi ülésben fog közzététetni. Holnap 11 órakor kérem a méltóságos főrendeket ülésre megjelenni. A ház megalakulása után a napirend első tárgya lesz a legmagasabb kbr. trónbeszédre adandó válaszfelirat azután pedig az állandó bizottságok megválasztásának módozatai feletti tanácskozás, vagyis azon kérdés, hogy hány tagból fognak állani ? hogy mely napon történjék meg a választás? Ez lesz a holnapi napirendnek tárgya. Jelenleg pedig az ülésnek más tárgya nem lévén, azt feloszlatom. Ülés vége 3 órakor. Még egy szó a szolnoki törvényszék eltörlésének kérdéséhez. I. Karczag, 1875. augusztus 28. Nem tudjuk, meddig produkálja meg magát a „Pesti Napló“ szolnoki czikkirója az önérdek galvanicus görcseiben szenvedő erőltetett érveléseivel. Ha oly kicsinyeskedő és ferde állításokkal teljes nem volna czikksorozata, melyet a „Pesti Napló“ hasábjain a karczagi törvényszék ellen portyázó hadjáratként megindított, hagynék, hogy néma kedvteléssel járja a holdsugarak feletti villitánczát. Egy komoly, higgadt és egy város közönségéhez méltólag, a gyanúsításokat kerülő felszólalást méltánylással fogadtunk volna mindig ; de, midőn azon felszólalás élét a fitymáló kicsinylés, rágalmazó gyanúsítás s a közvélemény férevezetése képezi, akkor lehetetlen hallgatással mellőznünk. Mi sohasem irigyeltük Szolnok városának, hogy keblébe az újabb időszakban törvényszék helyeztetett, és most a „Pesti Napló“ czikkírója azon gyanúsítást szórja a nagy világba, hogy Karczag Szolnok háta mögött licitált a törvényszékért, és azt Szolnok ellenében azért nyerte meg, mivel évenként mintegy 3000 frtot képviselő ajánatot tett a kormánynak. Ez oly gyanúsítás, melyet határozottan vissza kell utasítanunk. Karczag nem licitált sem Szolnok, sem más város ellenében, hanem felfogva a körülte fekvő népes városok és mögötte elterülő Jászavidék érdekét, egyfelől a történeti jognál, másfelől a jelen követelményeinél fogva törvényszéket kért magának még azon időben, mikor a kir. törvényszékek felállítása legelőször a törvényhozás intézkedéseinek tárgyát képezte. És azon áldozat meghozatalát, hogy a törvényszék elhelyezésére szükséges épületekről örök időkre ingyen gondoskodik, még akkoron megajánlotta és azt azonnal meg is adta. 1z Bármennyit képviseljen ezen áldozat évenkint, 3000 frtot vagy többet, azzal Karczagváros őszinte hazafisága kérkedni nem kívánt, és nem kíván soha , hanem ennek szerény felemlitésére bennünket a „Pesti Napló“ czikkírójának azon