Ellenőr, 1875. szeptember (7. évfolyam, 242-271. szám)

1875-09-01 / 242. szám

fejedelem a portától függ, s ez függetlennek is tartja magát. Nem úgy Szerbia. Ennek nagyon kell vi­gyáznia, óvakodnia kell minden olyan lépéstől, mely a hatalmak actiójával ellentétbe helyezhetné, mert ugyanazon szerződés értelmében a porta a hatalmak beleegyezésével katonailag elfoglalhatja Szerbiát. S ebben nem is kell nagyon kételkedni, hogy igy lesz, mert itt a hatalmak legkevesebbet sem adnak azokra a „testvéri érzelmekre“, me­lyeknek palástja alá az actionális emberek harcra bujtogató viszketegeket rejtegetik. Karagy­orgy­e­vics úgy űzetett el s igy eshetik meg, hogy Obrenovi­­csot is nemcsak elűzik, hanem Szerbia helyzete sem lesz az, a­mi ma. Nagyon aggasztó ezért Szerbia helyzete , a katonai megszállás eshetősége igen levetőleg hatott ott az irányadó körökre. Milán fejedelem összehivatta külföldi politi­kai ügynökeit, hogy tanácskozzanak a miniszter­­válság megoldása fölött. C­zu­kics, a bécsi ügy­nök, határozottan ellenzett minden harczias kezde­ményezést. Nem fogadta el a felajánlott miniszteri tárc­át, s egyenesen megtagadta e kabinet ala­kítását. Nem volt tehát egyéb hátra, mint megala­kítani a Szefcsa-Gruics-Risztics kabinetet. Meg is alakult az következőleg. Miniszterelnök és közmunkaminiszter: Sz­e­v­­csa, belügy : Gruics, külügy: Riszt­ics, igazságügy: Milojkovics Radivaj ezredes, hadügy: Nikolics T. őrnagy, pénzügy: Jo­vá­n­o­v­i­c­s államtitkár, kultus Boskovics István. Az utóbbi combinatio, melyet már a napok­ban említettünk és jellemeztünk, megvalósult. Ele­mei és vezérférfiai nem olyanok, hogy bízni lehet­ne bennök, s minden állítólagos békés szándékaik mellett is több, mint kérdéses, hogy már leg­közelebb nem az actio terére fognak-e lépni. S akkor ? A Montenegró és Szerbia közötti élénk köl­csönösségről és az utóbbi magatartásáról a „P. C.“­­nak ezeket írják : „Az iránt már nem foroghat fenn kétség, hogy Montenegró a herczegovinai fel­keléssel szemben igen kétértelmű szerepet játszik. Montenegró vezérférfiainak diplomatizálása abból áll, hogy a legellentétesebb irányban, mely a napi kérdéseket illetőleg számba jöhet, egyaránt élénk forgalmat folytatnak. Be van bizonyítva, hogy Montenegró alkudo­zásokat folytat a portával semlegességének további fenntartását illetőleg. Ezen tárgyalások során két­ségtelenné vált, hogy territoriális természetű en­gedmények árán a porta iránt is leköti magát a semlegességre, melyet eddig csak a nagyhatalmak­nak ígért meg. De ezen a portával folytatott alkudozások mellett a herczegovinai felkelőkkel is folytat tár­gyalásokat, melyeknek kettős czéljuk van: egy­részt Montenegró a felkelőkben egyre szítja azon reményt, hogy nemsokára hathatósan fogja párt­jukat fogni, ébren akarja tartani a felkelők rokon­­szenvét; másrészt azon van, hogy kerülő utakon segíti őket, az egyes felkelőket közvetlen befolyá­solja, hogy a felkelési hadműveletek vezetését ki­zárólag saját kezében tartsa. A szerbiai eseményekkel és az ott nyilvánuló közbelépési kedvvel szemben Montenegro élesen figyelő állást foglal el, melyre a dynastiai félté­kenység nem kevés befolyást gyakorol. Positívnak vehető, hogy a montenegrói politika ily irányú mű­ködésével összefüggésben áll azon tény is, hogy a felkelők a Trebinje ellen tervezett támadásokat több ízben elnapolták. Ljubobraticsról, ki a Tre­binje előtt tanyázó felkelőket vezényli, általáno­san azt mondják, hogy montenegrói sugalmazásokra hallgat. Hogy Montenegró politikája ellentétes sark­pontok körül forog, az kiderül egyéb tényekből, melyeket csak most tudunk helyesen értelmezni. Míg ugyanis egyrészt Goransko, Kerstacz és más ütközeti helyeken majdnem kizárólag montene­­gróiak harc­oltak, másrészt be van bizonyítva, hogy a niksiczi kis török erőd capitulatióját, me­lyet az ott beállott éhség következtében óráról­­órára vártak, Montenegró hiúsította meg, mert meg­engedte, hogy az erőd a bielopavlinszki kerületből, tehát montenegrói területen átvezető úton, élel­mezze magát. A montenegrói politikát nem kevésbbé illu­­strálja azon tény, hogy a montenegrói fejedelem apja, a gyakran említett Vukovits, a kossierovoi gyűlésen interpellálta a felkelők vezéreit, hogy hajlandók-e Herczegovinának Montenegróhoz csatol­­tatását támogatni, ha Herczegovina felszabadíttat­­nék Montenegro segélyével, mely e czélra 1500 embert mozgósított és tart öszpontosítva. Úgy lát­szik, hogy a felkelés vezérei nem siettek ezen in­­terpellátióra felelni, mindenesetre korainak kell mondani néhány lap azon hirét, hogy a montene­grói fejedelem a felkelés fejének kiáltatott ki.“ Montenegróból még azon hir is kezd határozottab­ban feltűnni, hogy Her­czegovinát egyesítenék vele, s a kettős tartomány fejedelme azután elismerné a porta felsőbbségi jogát, s oly viszonyba lépne vele, a minőben Szerbia van. Valószínűség nem sok van ugyan e dologban, de valami nagy veszede­lem se volna benne, ha véletlenül mégis meg találna valósulni, a békés egyezkedés útján. TARCZA. A PÁRISIAK. II^TA tori 1ÍTT0S BULIER EDVM in. KÖTET. JÍYOLCZADIK KÖNYV. I. FEJEZET. De Mauléon hallgatott 8 komolyan nézett Izau­­rára, — nyájas, majdnem szánakozó tekintettel: — Ifjú költőnő, — mondá szelíden, — ön politikával törődik! Boldog, igazán boldog az, a ki felébresztő önben a kíváncsiságot a politika iránt, — s jus­son bár sikerre vagy hiúsuljon is meg törekvése kánn a nyilvános életben, mindig büszke lehet rá, hogy otthon törekvései megkoronázvák! Izaura érzi, hogy vére halántékaiba szök­ken. Hogy tudott ily önvallomást tenni ? Nem fe­lelt, de de Mauléon Viktor nem is látszott arra várni, azzal a ritka gyöngéd tapintattal, mely egy kihalt franczia nemzedék tulajdonai közé látszott tartozni, megváltoztatá hangját és beszélt tovább, mintha félben sem szakasztotta volna előbbi tár­gyukat. — ön biztosnak hiszi a császárságot — azt hiszi, hogy földrengés nem fenyegeti ? Csalatkozik. A­ csá­szár egy végzetes tévedéssel kezdi uralkodását, de olyan tévedéssel, melyre csak évek múlva lehet rá­akadni. Nem vette tekintetbe la­ssú, természetes fejlődési menetét a különös viszonynak, mely a kereslet és kínálat , munkaadó és munkás között fennáll. Azt kívánta nemes törekvésében, hogy Párist a világ csodájává, uralkodása örök emlék­jelévé tehesse. Ezen törekvésében mesterséges módját kereste a forradalmi irányú munkások kielégítésé­nek. Soha még fejedelem nem részesítte a kézimun­kát az értelmi műveltség rovására oly gyöngéd gondozásban, mint ő. Páris megszépült, Páris cso­dája a világnak; más nagy városok követték pél­dáját ; azoknak is vannak palotasoraik és tem­plomaik. De eljő az idő, midőn a varázsló nem tud több dolgot adni a felidézett szellemeknek, akkor aztán rárohannak és széttépik; éppen azon házakból, melyeket azért építtetett, hogy a munká­soknak jobb lakásuk legyen, fognak előtódulni az elégületlenek, a­kik azt kiáltják: „Le a császárság­gal!“ Május 21-én tanúja volt ön a díszes szer­tartásnak, mely a császárságnak egy óriási szó­többség nyilatkozatát jelentette be, de ezen sza­vazatok a legközelebbi időben teljesen hasznave­hetetlenek lesznek a császárságra nézve, legfőjebb ágyútölteléknek, ha használható­­k. Azelőtt egy hét­tel, május 14-én, a Faubourg du Tempieon zelidü­­lés volt — könnyen elfojtották, ön alig is hallott felőle. S erre a zendülésre azért nem volt keve­sebb szüksége azoknak, akik arra akarják figyelmez­tetni a császárságot, hogy halandó. Igaz, a zen­dülés szét van szórva, de nincs megbüntetve; már­pedig a meg nem büntetett zendülés: megkezdett forradalom. A földrengés közelebb van, semmint ön gon­dolná , s ezen földrengéstől micsoda pirulákat ja­vasolnak azok a kuruzslók ? Arról fecsegnek, hogy a korszak sokkal felvilágosultabb, semhogy hábo­rút viselne ; szeretnék a hadsereget megcsonkítani, sőt feloszlatni, ha lehetne — és Poroszország tő­szomszédja Francziaországnak ! Poroszország, mely nem esztelenül azt a helyet kívánja elfoglalni, me­lyen most Francziaország áll, sohasem fogja Fran­cziaországot kihívni; ha tenné, sokkal nagyobb igaztalanságot követne el, semhogy segéde akad­hatna; de tudja Poroszország, hogy a leghiúbb, legingerlékenyebb, leghirtelenebb méreű­ ellenféllel van dolga, majd ráveszi az Francziaországot, hogy ez hívja ki őt. S hogyan bánnak el ezek a jó urak a fran­czia hadsereggel? Merik-e mondani a miniszterek­nek: „Reformáljátok a hadsereget?“ Merik-e mon­dani: „Olyan emberekre nézve, a k­inek első kö­telessége az engedelmesség, adjatok előnyt a fe­gyelemnek az egyenlőség fölött — különböztessé­tek meg élesen a tisztet a közembertől s ne za­varjátok össze soha; a porosz tisztek műveit em­berek, igyekezzetek, hogy a tieitek is azok legye­nek ?“ Oh nem, ők sokkal rendületlenebb demo­kraták, semhogy a fegyveres csőcselékkel ne fra­­ternizálnának ; nekik elég, hogy megsajnáljanak egyetlen extra-sow-t is a hadügyi bizottságtól s szemet hunynak valamelyik „liberális szállító“ által csalárdul bezsebelt milliókra. Dieu des dieux! Ha elgondolom, hogy Francziaországot megverhette, nem mint Waterloonál az egyesült ellenség, hanem egy­szerű párbajban egyetlen ellenfél! Oh, mily szé­gyen ! mily gyalázat! De a­mint a franczia hadse­reg most van szervezve, meg kell, hogy vezessék, mihelyt a némettel szembe találkozik. — Ön elrémít vészes jóslataival — mondá Izaura — de szerencsére, a háborúnak jele sincs. Duplessis úr, ki a császár bizalmit búja, éppen a minap mondá, hogy Napóleon értesülvén a plebis­cite eredményéről, igy szólt: „A külföldi journalis­­ták, a­kik makacsul azt állították, hogy a csá­szárság nem maradhat fenn szabad intézmények mellett, most nem fogják többé azt mondani, hogy külső ellenség is bátr­an ránk támadhat. S most inkább mondhatom, mint valaha, hogy „L’Empire c’est la paix* De Mauléon vállat vonz. — A régi mese. — Trója és a faló. — Mondja meg nekem, de Mauléon az, hogy ön, ki úgy megveti az ellenzéket, miért csatlako­zik hozzá a császárság ellen ? — Kisasszony, a császárság ellenzékként áll velem szemben ; a­míg fennáll, még csak képvi­selő sem lehetek ; ha megsemmisül, isten tudja, mi nem lehetek, talán dictator is; egyet azonban mondhatok, s ez az, hogy ha nem leszek is dic­tator, támogatni fogok akárkit is, ki ezen állásra nálam alkalmasabb. — Alkalmasabb arra, hogy ’megsemmisítse a szabadságot, melyért állítólag küzdött volt! — Nem éppen, felesé­­s Mauléon, zavarta­lanul, — alkalmasabb arra, hogy jó kormányza­tot tegyen egy rosz kormányzat helyébe, mely ellen küzdött, s azon még sokkal roszabb kor­mányzatok helyébe, melyek bolondok házává akar­nák tenni Francziaországot, s a legbolondabb la­kót tennék meg bolondok orvosának! De Mauléon erre elfordult, s ezzel vége volt társalgásuknak. De a hallottak oly benyomást gyakoroltak Izaurára, hogy még az éjjel bevégezte megkezdett levelét, melyben ezen társalgásának vázlatát is rajzoló, azon őszinte bevezető vallomással, hogy most már nincs oly vérmes bizalma a helyeslészaj fontosságához, mely a császárt a múlt szombati ünnepélyen üdvözlé. S azután igy végzé: „Csak hiányosan írhatom le ezen különös ember szavait s nem rajzolhatom sem modorát sem hangját, melyek szavai hatását fokozták. Mondja meg, lehet valami igaz ezekben a sötét jövendölésekben ? Igyekszem ezt el nem hinni, de úgy tetszik, mintha ott lebegnének e jóslatok a Louvre ama ragyogó csarnoka fölött, mint egy vésztjósló viharfelleg.“ II. FEJEZET. Rochebriant marquis csinos appartement-)idva ült, gondatlanul pillantva a számos levél- és le­vél-borítékokra, melyek fölbontatlanul hevertek előtte reggeliző­ asztalán. Csak dél felé kelt volt föl, mert hajnalban feküdt le. Az éjszakát clubjában tölté­k a kártyaasztal mellett, hol legkevésbbé sem kedvezett neki a szerencse. Az olvasó emlékezni fog még de Mauléon és Enguerrand beszélgetésére, hogy a szigorú erköl­csű seigneur Breton gyorsan párisi viveur-ré nőtte ki magát. Rég elköltötte már a Lourier 25,000 franknyi bonusát, s már egy évi kamattal is tar­tozott. Az utóbbira nézve volt mentsége. Collet­er, a szerződő fél, kinek az évenkint esedékes erdei fát eladta volt, a fát elszállittatta, de az előre le­tett összegen kívül soha egy fillért sem fizetett; úgy, hogy a jövedelem, melyből a marquisnak a jelzálog kamatait fizetnie kellett volna, nem folyt be. Alain írt Hebert úrnak, hogy sürgesse az adóst; az adós azt felelte, hogy ha nem sürgetik, csakhamar eleget lesz képes tenni minden követe­lésnek — de ha sürgetik, kénytelen lesz magát vagyonbukottnak nyilvánítani. Finisterre lovag csak nevetett Alain ijedel­mén, mikor ez először tapasztalta, hogy adós egy összegre, melyet meg nem fizethet, s hitelező olyan összeggel, melyet meg nem kaphat. — Bagatelle, mondá a lovag. Báh, Collot, ha időt enged neki, olyan megbízható, mint akár a „franczia bank“, s Louvier jól tudja ezt. Louvier nem fogja önt zaklatni — Louvier, a legderekabb legény a világon ! Elmegyek hozzá s előadom neki a dolgot. Föltehetni, hogy a lovag ezt meg is tette, mert bár úgy az első, mint, most nem rég, a má­sodik alkalommal, midőn Alain nem tudott fizetni, figyelmeztető levelet kapott Louvier ügynökétől, mely sürgette a kamatokat, a lovag biztosítá őt, hogy ez csak szokásos formalitás, hogy Louvier ezen levelekről nem is tud semmit, s mikor Alain egyszerre magával a nagy financier-vel­ ebédelt, a­­z őt szívesen üdvözölte és vivion c/wre-nek szólí­totta, ő pedig félrevonta Louviert és mentegetőzni kezdett, a financier ezzel szakaszta félbe szavait: „Peste, ugyan ne szóljon ilyen haszontalanságokról. A mi az üzletet illeti, az az ügynököm dolga; a mi a barátságot illeti, az a magam dolga. Aller!* (82. folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. I. A képviselőház ülése aug. 31-én. Ülés kezdete d. u. 1 órakor. Korelnök : Boér Antal, Körjegyzők: Ugrón Ákos, S­z­l­á­v­y Olivér, Bethlen Andor gróf, Baross Gábor. A kormány részéről jelen vannak: Wenck­heim Béla dr. Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Simon­yi Lajos báró, Trefort Ágoston, Pé­­c­h­y Tamás, Szende Béla, P­e­r­c­z­e­l Béla. Ugrón Ákos körjegyző olvassa az augusz­tus 30-iki ülés jegyzőkönyvét, mely észrevétel nél­kül hitelesíttetik. Wenckheim Béla báró miniszterelnök : Van szerencsém az ő felsége legkegyelmesebb ki­rályunk által elmondott trónbeszédet, melylyel a jelen országgyűlést megnyitni méltóztatott, ezennel átadni, kérvén azt a szabályok és a szokás szerint felolvastatni. Szalay Imre : T. képviselőtársaim! (Felki­áltások: Nem lehet!) Személyes kérdésben kívánok szólni. (Felkiáltások­ : Nincs személyes kérdés ! Rendre!) Bethlen András gr. olvassa a trónbeszédet. Korelnök: A legmagasabb trónbeszéd, mely hódolatteljes tisztelettel tudomásul vétetik, ki fog nyomatni, a képviselőház tagjai közt szét fog oszlatni, és át fog küldetni a szokásos felol­vasás végett a főrendekhez. Az átvitellel megbí­zom Szlávy Olivér jegyző urat. A jegyzőkönyvnek erre vonatkozó pontját méltóztassanak meghall­gatni. Baross Gábor körjegyző olvassa a jegyző­­könyvi kivonatot.! Elnök: Nem lévén észrevétel, a jegyző­­könyvi kivonatot hitelesítettnek jelentem ki. Szalay Imre: T. képviselőtársaim! A teg­napi ülésben Wenckheim Béla báró miniszterelnök úr a zászló kérdésében, Irányi Dániel képviselőtár­samnak előterjesztésére egy kifejezést használt, mely kifejezés a következő: „Ha valaki bokros azoktól a színektől“. Engedelmet kérek, miután szerencsés vagyok magam is azok közé tartozni, a­kik szintén a szín­kérdés miatt nem mentek fel az országgyűlés meg­nyitására Budára, magam iránti kötelességemnek tartom visszautasítani ezen kifejezést és a parla­menti illemnél fogva (Zajos felkiáltások a középen : Ahó! Rendre!) röviden csak azt jegyezni meg reá, hogy a t. miniszterelnök úr, úgy látszik, a sport terén igen gyakorlott az eféle műszavak használa­tában. (Élénk mozgás és felkiáltások a középen: Rendre!) Elnök: Kérem a t. képviselő urat, mél­tóztassék szavait a ház és a kormány méltósá­gához képest megválogatni. (Élénk helyeslés a kö­zépen.) Szalay Imre: A sport terén, mint említet­tem, a t. miniszterelnök úr járatos a műszavak el­sajátításában , csak arra fogom kérni, szíveskedjék megválasztani a tért. (Helyeslés a szélsőbalolda­lon. Zaj a középen.) Wenckheim Béla báró miniszterelnök: Én ugyan részemről nem szoktam szavaim magyaráz­­gatásába bocsátkozni, főleg ha támadólag intézem azokat. Minthogy azonban a tegnapi alkalommal sértő szándékom éppen nem volt, nem habozom annak kijelentésével, hogy a képviselő úr által idézett kifejezéssel senkit sem akartam megsérteni. A szó, a melylyel tegnap éltem, tisztességes ma­gyar szó, (Élénk helyeslés a középen,) a mely, azt hiszem, a parlamenti illemet nem sérti meg, (He­lyeslés a középen,) a mi nem is lehet szándékom soha, mert jól tudom, mivel tartozom a t. ház méltóságának, és mivel tartozom minden tagjának. (Zajos tetszésnyilvánítások és tapsok a középen.) Elnök: A mai ülés napirendje ki van me­rítve. Holnap 10 órakor lesz az alakuló ülés. Tisz­telettel felszólítom­­. képviselő­társaimat, szíves­kedjenek a holnapi ülésre megbízó leveleket ma­gukkal elhozni, hogy azokat a házszabályok értel­mében a kijelölendő közjegyzőnek átadhassák. Ez­zel az ülést bezárom. Ülés vége 1 óra 20 perczkor. II. A főrendiház ülése aug. 31-én. Ülés kezdete 10 órakor. Elnök: Majláth György országbíró. Jegyzők: Szentiványi Gyula, Bánffy Dezső­­. A kormány részéről jelen vannak: Wenck­heim Béla br., Széll Kálmán, Tisza Kálmán. A tegnapi ülés jegyzőkönyve észrevétel nél­kül hitelesittetik. Wenckheim Béla br. miniszterelnök : Nagy­mélt. elnök úr! Van szerencsém ő felségének leg­kegyelmesebb királyunknak hozzám érkezett leira­tát ezennel benyújtani, azon kéréssel, hogy ezt felolvastatni méltóztassék. A leirat igy szól: Mi első Ferencz József, isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya stb és Magyarország apostoli királya. Ha Magyarországunk s az ahhoz kapcsolt­­ részek zászlósainak, egyházi s világi főrendeinek és képviselőinek, kik az általunk 1875. évi aug. hó 28. napján a Budapest fővárosunkba összehí­vott országgyűlésen egybegyülnek, üdvöt és kegyel­münket. Kedvelt híveink! Magyar miniszterelnökünk előterjesztése foly­tán a folyó országgyűlés tartamára a főrendi tábla elnökévé őszintén kedvelt hívünket, tekintetes és nagyságos székhelyi Majláth György belső titkos tanácsosunkat s országbírónkat, másodelnökévé pedig őszintén kedvelt hívünket, tekintetes és nagy­ságos magyar szögyényi és szolgaegyházi Szögyényi- Marich László belső titkos tanácsosunkat, királyi főkamarás mesterünket s Fehérmegye főispánját ezennel kegyelmesen kinevezzük. Hozzátok egyéb­iránt császári és királyi kegyelmünkkel állandóan hajlandók maradunk. Kelt Lajtha melletti Bruckban, 1875. évi aug. 28-án. Ferencz József s. k. Wenckheim Béla s. k. Majláth György elnök. (Zajos éljenzés közt elfoglalja elnöki székét.) Méltóságos főrendek! Urunk királyunk parancsának hódolatos készség­gel engedve foglalom el újból ezen elnöki széket. Az e térem­ működésemnek éltető eleme volt azon kegyes jóindulat, melylyel irányomban a méltó­­ságos főrendek viseltettek, azon soha eléggé nem becsülhető bizalom, melylyel hivataloskodásom egész ideje alatt kisértek és azon szívélyes elnézés, melylyel a talán mindinkább előtérbe nyomuló fogyatkozásaimban engemet gyámolítani méltóz­­tattak. Fogadják ezért legforróbb hálámat, legyen szabad e támogatást újból kikérnem, és részemről ígérem, hogy arra mindinkább érdemes átlni leend törekvéseimnek fő czélja. Annál kívánatosabb ez reám nézve, minél fontosabbak a tárgyak, melyeknek hosszú soroza­tát hallottuk ma a legmagasabb trónbeszédben a törvényhozás teendőiül kijelölve; oly kérdések azok, melyek a közélet minden ágára kiterjednek, a nemzet szellemi és anyagi felvirágzását egy­aránt érintik, és éppen azért ezen kiváló fontos­ságuknál fogva szerencsés megoldásuk a méltósá­­gos főrendek törvényhozási működését és bölcse­­ségét nagyobb mértékben fogja igénybe venni. Nem kétlem, sőt remény­em és hiszem, hogy midőn e kérdések a méltóságos főrendek alkot­­mányszerű tárgyalásának anyagát képezendik, azo­kat a hazafiság azon szellemében igyekezendenek megoldani, mely őseiktől rájok szállott és melyet utódaiknak szeplőtelenül szándékoznak átjuttatni, és fogják tenni azon függetlenséggel, mely saját­juk, komoly higgadt tárgyilagossággal, mely a főrendiház mérséklő hivatásának természetszerű fo­lyománya. És már most az ég áldása kisérje az imént megindult törvényhozói működést, adjon a magas kormánynak erőt, türelmet, s a közjóra intézett törekvéseiben a legjobb sikert; adjon pedig min­denekelőtt és mindenek fölött a felséges királyi párnak ép erőt és hosszas életet. (Hosszas lelkes éljenzés.) Mielőtt a napirendre térnénk, legyen szabad a méltóságos főrendek óhaját megelőznöm és ha­zafi érdemekben oly gazdag korelnöknek nevükben köszönetet nyilvánítanom, (zajos éljenzés) s egyút­tal arra kérnem, hogy ennek a jegyzőkönyvben kellő kifejezés adassák. (Élénk helyeslés.) Szögyényi-Marich László: Legyen szabad, méltóságos főrendek, nekem is néhány szóval kife­jezést adnom azon hálaérzelemnek, melytől át va­gyok hatva a csekély személyemet váratlanul ért ama nagy megtisztelésért, mely szerint ezen or­szággyűlés alatt, a főméltóságu ház másodelnöki állásával lettem felséges urunk királyunk legma­gasabb parancsából megbízva, mely állás a sze­mélyem igénytelenségének, érdemeim parányiságá­nak s tehetségeim mindenkori korlátoltságának, de kivált a haladó koromtól elválhatlan hanyatlá­sának érzetében sohasem vágytam volna, és melyen az oly buzgó odaadással működött, hazafi érde­mekben gazdag, és e háznak osztatlan szeretetét és tiszteletét méltán biró tárnokmester ur ő nagy­méltóságát (hosszas éljenzés) e háznak vndorabb erőkkel biró, érdemesebb s jogosultabb tagjai is nehezen pótolhatják vala. Miután azonban a par­­lamentáris életnek változó esélyei és nyilvánulásai folytán, e díszes feladat ez idő szerint keresetle­nül az én gyenge vállaimra lön fektetve, hódolva felséges urunk törvényes parancsának, és meg­nyugodva a viszonyoknak nem óhajtott e fejle­ményébe: bátor vagyok a méltóságos főrendek előtt egész tisztelettel kijelenteni, miszerint re­mény­em ugyan, mikép a méltóságos főrendek ta­nácskozásaiknak szeretve tisztelt elnökünk általi bölcs vezetését nélkülözni vagy éppen nem, vagy vajmi ritkán fogják; mégis, a­mennyiben ő abban valamikor akadályozva lenne, — az általa éppen most oly énesen jelzett irányzatot követni igye­kezve — oda fognék törekedni, hogy az egészben nem pótolható hiányt a közügyek hátrányára, a méltóságos főrendekkel mértéken túl ne éreztes­sem, mely esetre bevallott gyarlóságom kegyes elnézését, legjobb akaratom szives méltánylását és a méltóságos főrendek bölcs és kegyes támo­gatását most akkorra alázatosan kikérvén, maga­mat a méltóságos főrendek nagy becsű hajla­maiba és hazafias rokon indulatukba tisztelettel­jesen ajánlom. (Élénk éljenzés.) Simor János herczegprimás : Nagyméltó el­nök ! Méltóságos főrendek ! A főrendiház csak sze­rencsét kívánhat magának, midőn elnöki székén­­nagyméltóságodban oly férfiút szemlélhet és üdvö­zölhet ma is, — mert nem legelőször, — a kiben a bölcs, tapintatteljes, körültekintő vezérnek min­den tulajdonai egyesülnek. Nagyméltóságod sok évek során át nem csupán ékes szavakkal, hanem fényes tettekkel bizonyitá be, mikép lehet és kell a trón iránt törhetlen hűséget a legforróbb haza­­szeretettel, a legszigorúbb igazságot bölcsen kímé­letes engedékenységgel párosítani, és ekként a legnehezebb ügyeket is a kívánt és szerencsés megoldásra juttatni, melyek sokszor még a legéle­sebben látó elmét és a legjobb akaratot is függő­ben tartják az elhatározásra nézve, úgy hogy Ma­gyarország főrendeinek velem együtt mit sem le­­het forróbban és hőbben óhajtaniok, mint hogy az isteni gondviselés nagyméltóságodat mondhatlan fontosságú teendői közt kitartó erővel ajándékoz­ván meg, egyszersmind a főrendi házat is folyton növekedő érdem- és dicskoszorúval gazdagítsa. Azért szivemből óhajtom, s azt hiszem, hogy a méltóságos főrendeknek tolmácsa vagyok akkor, midőn mondom, hogy az isteni gondviselés nagy­méltóságodat másod elnöktársával együtt sokáig éltesse és tartsa meg. (Élénk éljenzés.) Elnök: A képviselőház jegyzőjét kérem meghallgatni. Szlávi Olivér, a képviselőház körjegyzője: Nagymélt. Elnök ! Mélt. Főrendek! A képviselőház megbízásából van szerencsém a császári és apos­toli királyi felsége legmagasabb trónbeszédjét, mely a képviselőházban kihirdettetett, nagyméltóságod­nak hasonló kihirdetés végett tisztelettel átnyuj­tani. (Éljenzés.) Bánffy Dezső báró olvassa a jegyzőkönyvi kivonatot. Szentiványi Gyula körjegyző olvassa a trónbeszédet. Elnök: Az imént felolvasott legmagasabb királyi trónbeszéd e helyen is hódoló tisztelettel kihirdetve lévén, annak tárgyalása, mihelyt a ház megalakul, napirendre fog kitüzetni. Azt tartom, hogy a trónbeszédet első tárgyul lehet kitűzni, ez azonban bizottsági tárgyalást igé­nyelvén, bizottság megválasztásáról kell gondos­kodni. (Helyeslés.) Mihelyt tehát a ház megalakul, a legmagasabb trónbeszédre adandó válaszfelirat lesz az első tárgy. Károlyi György gr.: Mint az igazoló bi­zottság elnöke van szerencsém a bizottság első je­lentését benyújtani. Cziráky János gr.: Kapcsolatban azon ki­jelentéssel, melyet elnök­i excellentiája tett, bátor­kodom indítványozni, hogy ezen jelentés is felolva­sottnak tekintessék, minthogy tárgyalása csak ak­kor következhetik be, ha a ház meg lesz alakulva; ez pedig meg fog történni, ha a háznagy és a jegyzők meg lesznek választva. Szentiványi Gyula körjegyző: (Olvassa az igazoló bizottság jelentésének bevezető részét, mely szerint 50-nél több főrendi tag igazoltatott.) Elnök: A jelentés e része tudomásul és annak constatálására szolgál, hogy a ház igenis határozatképes és annak alakulása attól függ, hogy a háznagy és a jegyzők mikor választatnak meg, mert csak ez esetben fog megalakultnak tekintetni a ház. Kérdem, hogy a méltóságos főrendek ma kívánják-e teljesíteni a választást? (Felkiáltások: Ma! Holnap!) Tomcsányi József: A házszabályok egye­nesen megrendelik, hogy a­mint bejelentetik, hogy ötven tag igazolva van, azon ülésben kell az alakulásnak megtörténni. Vécsey József báró: Miután minden ügy darab, mely itt tárgyaltatik, okmányszerű vonat­kozással bír és esetleg előzményt is képezhet, nem tehetem, hogy a méltóságos főrendek figyelmét föl ne kérjem azon körülményre, hogy az én tudtom­mal a divatozó és a szokáson alapuló sorrendtől eltérés történt azon okmányban, mely a nagymél­­tóságú kormány részéről a királyi meghívó leve­lek szétküldése alkalmával kibocsáttatott. Ugyanis az egyházi méltóságok és zászlós urak után min­dig a született főrendek szoktak sorban következni a nélkül, hogy a miniszterek és tisztviselők e részben előbb említtessenek. Nehogy tehát e tárgy mellőzése által itt egy kivételes állapot figyelmen kívül maradjon, bátor vagyok tisztelt ház figyelmét e körülményre felhívni. Elnök: Ha majd az igazoló bizottság je­lentése teljesen előttünk fog feküdni, és a­mi fő dolog, ha a ház megalakulva lesz, akkor méltóz­­tassanak észrevételeiket megtenni, vagy indítványt előterjeszteni most még nem lehet erről szó. Cziráky János dr.: Éppen azért kérném a jelentés azon részét, mely a névjegyzékre vonat­ko­zik, a trónbeszéd után napirendre tűzetni, hogy alkalma legyen azon alkotmányos észrevételek megtételére, melyekre egyik-másik tag magát in­díttatva érzi. Elnök : Jelenteni fogom jelenleg még csak azokat, mik érdemleges határozatot nem involválnak és tudomásul szolgálnak. Mindenekelőtt bemutatom a miniszterelnök átiratát, melyben jelenti, hogy ő felsége a miniszterelnök ellenjegyzésével Erdődy Sándor gróf titkos tanácsost a megürült királyi főlovászmesterré kineveztetni kegyeskedett. És mi­­­után gr. Haller Ferencz halála által megürült ma­gyar testőrkapitányi méltóság betöltéséről lettek értesítve, ezennel tudatja a méltó főrendekkel, hogy e méltóságra Fratricsevics Pál tábornok úr nevez­tetett ki. (Éljenzés.) Bemutatom továbbá egy jegy­zékben foglalt névsorát azon főrendi tagoknak, kik részint az országgyűlés egész tartamára, részint pedig bizonytalan időre különböző okoknál fogva­­ távolmaradásra engedélyt kérnek, és pedig a következők : (olvassa a névsort.) E névsor a fo­­gamodványokkal együtt az igazoló bizottságnak ég átadatni, hogy az illetőket részint a jegyzék­ről kivezesse, részint pedig a jegyzékben, mint ideiglenesen fölmentetteket megjegyezze. Jelentem továbbá, hogy mintegy 35 főrendi tagnak ismeret­en tartózkodási helye miatt a kegyelmes királyi meghívó levél nem kézbesí­ttethetett. Ezekre nézve is az igazoló bizottságnak rendelkezése kéretik. Ezek azok, a­mik egyelőre érdemleges hatá­rozatot nem igényelnek. A kérdés már most az : kívánják-e most megválasztani a háznagyot és jegyzőket. (Felkiáltások: Most!) Ez esetben az ülést felfüggeszteni. Cziráky János: Ha a házszabályok azt rendelik, hogy az a­lakulás után rögtön válaszsza meg a főrendiház háznagyjait és jegyzőit, az eset­ben kérem a nagymélt. elnök urat, méltóztassék az ülést egy félórára felfüggeszteni, mert még tá­jékozva sem vagyunk a megválasztandók szemé­­ye iránt. (Helyeslés.) Tomcsányi József: Az ellen semmi észre­vételem, ha az ülés fél órára felfüggesztetik ; én csak constatáltam, hogy a házszabályok szóról­­szóra azt rendelik, hogy az alakuló ülésben történ­­ik a ház tisztviselőinek választása. Elnök: Tehát az ülést fél órára felfüg­gesztem. Szünet után. Elnök: Mélt. Főrendek! Ha a választási jegyek elkészültek, méltóztassanak a terem köze­pén kitett ládák egyikébe a háznagyra, másikába pedig a nyolcz jegyzőre szavazataikat beadni, és pedig szokás szerint először a főtisztelendő egyházi kar, azután az ország zászlósai és utánuk a mélt­ főrendi ház többi tagjai. (A szavazati jegyek bea­datnak.) Elnök (a szavazó jegyek beadása után): Ha nincs, a­ki szavazni kíván, a választást befeje­zettnek nyilvánítom. E szavazati jegyek általunk nyomban szám­ba fognak vétetni, az eredmény azonban csak a holnapi ülésben fog közzététetni. Holnap 11 órakor kérem a méltóságos főren­deket ülésre megjelenni. A ház megalakulása után a napirend első tárgya lesz a legmagasabb kbr. trónbeszédre adandó válaszfelirat azután pedig az állandó bizottságok megválasztásának módozatai feletti tanácskozás, vagyis azon kérdés, hogy hány tagból fognak állani ? hogy mely napon történjék meg a választás? Ez lesz a holnapi napirendnek tárgya. Jelenleg pedig az ülésnek más tárgya nem lévén, azt feloszlatom. Ülés vége 3 órakor. Még egy szó a szolnoki törvényszék eltörlé­sének kérdéséhez. I. Karczag, 1875. augusztus 28. Nem tudjuk, meddig produkálja meg magát a „Pesti Napló“ szolnoki czikkirója az önérdek gal­­vanicus görcseiben szenvedő erőltetett érveléseivel. Ha oly kicsinyeskedő és ferde állításokkal teljes nem volna czikksorozata, melyet a „Pesti Napló“ hasábjain a karczagi törvényszék ellen portyázó hadjáratként megindított, hagynék, hogy néma kedvteléssel járja a holdsugarak feletti villitánczát. Egy komoly, higgadt és egy város közönsé­géhez méltólag, a gyanúsításokat kerülő felszóla­lást méltánylással fogadtunk volna mindig ; de, mi­dőn azon felszólalás élét a fitymáló kicsinylés, rágalmazó gyanúsítás s a közvélemény férevezetése képezi, akkor lehetetlen hallgatással mellőznünk. Mi sohasem irigyeltük Szolnok városának, hogy keblébe az újabb időszakban törvényszék helyeztetett, és most a „Pesti Napló“ czikkírója azon gyanúsítást szórja a nagy világba, hogy Kar­­czag Szolnok háta mögött licitált a törvényszékért, és azt Szolnok ellenében azért nyerte meg, mivel évenként mintegy 3000 frtot képviselő ajá­natot tett a kormánynak. Ez oly gyanúsítás, melyet határozottan vissza kell utasítanunk. Karczag nem licitált sem Szolnok, sem más város ellenében, hanem felfogva a körülte fekvő népes városok és mögötte elterülő Jászavidék ér­dekét, egyfelől a történeti jognál, másfelől a jelen követelményeinél fogva törvényszéket kért magának még azon időben, mikor a kir. törvényszékek fel­állítása legelőször a törvényhozás intézkedéseinek tárgyát képezte. És azon áldozat meghozatalát, hogy a tör­vényszék elhelyezésére szükséges épületekről örök időkre ingyen gondoskodik, még akkoron megaján­lotta és azt azonnal meg is adta. 1z Bármennyit képviseljen ezen áldozat éven­­kint, 3000 frtot vagy többet, azzal Karczagváros őszinte hazafisága kérkedni nem kívánt, és nem kíván soha , hanem ennek szerény felemlitésére bennünket a „Pesti Napló“ czikkírójának azon

Next