Ellenőr, 1875. szeptember (7. évfolyam, 242-271. szám)
1875-09-01 / 242. szám
néhány darab összetört síndarab is volt. A vasúti felügyelőség, mely már különben korábbanis tapasztalta, hogy egyes apróságok elvesznek, a szállítmányt lefoglalta s a szállító Kurin S. ellen legott vizsgálat rendeltetett. Ez bevallá, hogy különösen a vasszállítmány nagyobb részét Nichtbergertől távol étében a neje vette, és a mai tárgyaláson Jazt'’ is előadó védelmére, miután az ügyészség ellene is fenntartotta vádját, hogy ő az aszódi czukorgyártól gyakran vesz tert síneket, melynek összekötő pályája van a vasúttal. Nichtberger a mai tárgyaláson azt állítja, hogy ő nem is ismeri a síneket, azt mégis elismeri, hogy ilyenféle vasat többször eladott Kurinnak, de hogy ő bolyongása közben hol kapta e vasakat, azt egyáltalában nem tudja. A magyar államvasutak képviselője Grosz Artur, ki németül adta elő, hogy az erélyes vizsgálatot csak azért sürgette az igazgatóság, hogy kiderüljön, váljon a tettes nem-e éppen sószolgálatában álló egyének egyike; egyéb követelése nincs, mint hogy a lefoglalt szállítmányban talált vasúti kocsikhoz tartozó vasrészek a vasúti igazgatóságnak visszaadassanak. A törvényszék a kir. ügyészség indítványához képest vádlott Nichtberger Lázárt a gyanús áruk vétele miatt két heti fogságra ítélte , ellenben Kulin Sándort büntethető cselekmény hiányából az ellene emelt orgazdaság vádja alól felmenti. Nichtberger megnyugszik az ítéletben, erősen ígérvén, hogy máskor jobban megnézi az eladásra kínált ócska vasakat. KÖZGAZDASÁG — A magyar általános hitelbank 1875. junius 30-án felállított előleges mérlege az Üzleteredmény-számlában a következőket mutatja ki: Központi osztály. Jövedelem: Kamatok 283,850.24. Jutalékok 5948.77. Nyereség consorlialis üzletek után 301,319.54. Bevétel elveszettnek tartott követelésekből 1445.00. Nyereségálhozat 1874-ről 5443.26. Összesen 598,006.81. Kiadás: Tiszti fizetések 17,646.27. Költségek 8225.40. Veszteség értékpapírok után 24,493.99. Jövedelmi adó 62,092.00. Összesen 112,457.66. Tiszta jövedelem 485,549.15. Bank- és áruosztály. Jövedelem: Kamatok 134,894.74. Jutalékok 74,295.79. Nyereség érczpénzváltók és érczpénzek után 11,223.35. Nyereség áruk után 28,809.80. Bevétel elveszettnek tartott követelésekből 592.38. Összesen 249,816.06. Kiadás: Tiszti fizetések 39,780.53. Költségek 53,760.95. Veszteség értékpapírok után 1826 61. Veszteség követelések után 60,849.96. Jövedelmi adó 10,547.63. Összesen 166,765.68. Tiszta jöv. 83,050.38. Ebből 40% a cs. k. szab. osztrák keresk. és iparhitelintézetnek 33,220.15. Marad a magyar általános hitelbanknak 49,830.23. Tiszta jövedelem az 1875. jun. 30-iki első félévre 535,379.38. A banknak azon consortialis üzleteiből való nyereményei, melyek 1875. junius 30-ig be nem fejeztettek, a fentebbi mérlegben nem foglaltatnak. A drávamenti marhavészről szóló hírekre illetékes helyről a következő sorokat teszik közzé: Mihelyt a kormány hiteles értesítést nyert arról, hogy Bosnyákországból jelentékeny számú marhacsapatok érkeznek a katonai végvidék területére, a határőrvidék területéről származó kérődzők Magyarország területére való bebocsátása a dráva menti magyar határszél hosszában táviratilag rögtön és teljesen betiltatott. Felhivatott egyúttal a horvát-szlavén országos kormány, hogy a katonai határőrvidék határán a marhaforgalmat teljesen szüntesse meg, mert ellenkező esetben a magyar határszélen, Horvát- és Szlavónországok ellenében is, a szoros határzár fog életbe léptettetni. A határőrvidéki lakosság ezen szoros beviteli tilalomról egyidejűleg miheztartás végett hirdetmények útján értesíttetett. A csempészet meggátlása czéljából Zala, Somogy és Baranya megyék határszélein életbe léptetett állandó marhaösszeírás pontos nyilvántartása, valamint a határterület őrizetére kirendelt katonai erő szigorú felügyelete végett, nemcsak az illető megyék részéről külön közegek bízattak meg, hanem a minisztérium által e czélból egy állami állatorvos küldetett ki a helyszínére. A pesti k. e. takarékpénztár egyesület azon vidéki pénzintézetektől, melyek nála az osztrák nemzeti bank alapjából váltó-viszleszámitolás végett beadványaikkal jelentkeztek s ezen összeköttetést már teljesen rendezték, mai napig 10.547,733 frt 41 kr értékű váltót számított le, ebből 10.358,581 frt 16 kr értékű a bank budapesti fiókintézetéhez viszleszámitolás végett beadatott ; 6.463,161 frt 72 kr értékű, időközben lejárt váltók a pénzintézetek által beváltottak, marad leszámítolva 4.084,571 frt 69 kr. — Külföldi vetések. Consuli jelentés. Craiova, 1875. augusztus 2-ikán. E consulság körében a búzatermés vidékenként különböző, átalában véve mégis közepesnek mondható. A külföldi szorgos puhatolás folytán a búza határozott ára kilónként 100 frankra hágott. Az árpaaratás is közepes, ára 40—42 frank kilónként, s nem igen keresik. A zabaratás keveset igér, ellenben széna elegendő termett. A tengeri vetésekre olyan jótékonyan hatott az utóbb lefolyt fél hó gyakori és bő esőzések által mérsékelt időjárása, hogy a közepes termés mindenesetre biztos. Bő borszüretre van kilátás, csakhogy az időjárásból következtetve, minőségre nézve nem lesz a legjobb. Tra»de é« g»tos»aC!»»r»to81. Budapest, szept. 1. É r t é k ü z l e t. Déli tőzsde. Az üzlet továbbra is pangott. Gyönge kínálattal gyönge kereslet áll szemben. Kötés csak néhány speculationalis papírban fordult elő és ezekben a coulisse és arbitrage élénk részt vett. Az árak kevés változást szenvedtek. Magyar sorsjegy 78%, a zöldhitelintézet 15%%-os záloglevelei 87, a pesti keresk. b. 6°0-os 89%, angol-magyar b. 10, municipális b. 23, osztr. hitel 209 90—208.60, magy. hitel 207%, földhit. r. 63%— 63%, pesti ipar b. 250. Az esti tőzsdén osztrák hitel különböző külföldi jegyzésekre sokat hullámzott. Kezdetben 208.70, majd csak 207, aztán ismét 208.60 és zárlatkor 207.70. Földhit. 1. 63. Gabnaüzlet. Búza. Kész árut ma 5 krajczárral fizették drágábban malmaink. Kínálat középszerű. Forgalom 30,000 mázsa. Uss ancebúza. Szeptember-októberre 4 frt 77 % kr és 4 frt 75 krral mintegy 20,000 mázsa kelt el. Ezen határidőre ma mintegy 30,000 mázsát mondtak fel. Usancebu,a 1876-ki tavaszra 5 frt 35 krral kelt el. Rozs és árpa változatlanok. Tengeri, zab és repeze lanyha hangulat mellett üzletnélküliek. Vízállás és időjárás. Budapesten szept. 1. 5' 9" 0 fölött száraz. Pozsonyban szept. 1. 4' 9" 0 fölött száraz. M.-Szigeten szept. 1. 2' 4" 0 fölött felhős. Szatmáron szept. 1. 1' 3" 0 fölött esős. Tokajban szept. 1. 0' 6" 0 fölött felhős. Szolnokon szept. 1. 0' 5" 0 fölött száraz. Szegeden szept. 1. 2' 0" 0 fölött esős. Aradon aug. 31. 1' 10" 0 alatt esős. Nagybecskereken aug. 1. 1' 2" 0 alatt felhős. Eszéken szept. 1. 3' 6" 0 fölött felhős. Mitroviczon aug. 31. 0' 1" 0 fölött felhős. fv Sziszeken aug. 31. 0' 1" 0 fölött felhős. Zimonyban aug. 31. 5' 7" 0 fölött felhős. Orsován aug. 31. 4' 0" 0 fölött felhős. Felelős szerkesztő: Cseri Atony Lajos, Wiktor.*) Greger Miksa és neje tudatják tisztelt barátaikkal, miszerint szerencse-kivonataikat leányuk Szidónia férjhez *) E rovatban foglaltakért a szerkesztőség nem felelős menetele alkalmából szombat szeptembe 4-én délután a Hungária szállodában örömmel fogják fogadni. A „Freie Bürger“ I. évi 34-ik számában Módosról keltezve névtelenül megjelent czikk végén az helyeztetett kilátásba, miszerint az egyletünkben történtek és hallottak, czikkező által kikémlelve és ellesetve nevezett lap útján köztudomásra fognak hozatni. Ennélfogva a casino választmánya, az egylet mint erkölcsi testület méltóságának megóvása indokából, f. évi augusztus hó 26-ik napján ülést tartván — tekintettel azon körülményre, mikép a névtelen czikk szerzője mint állítólagos casinói tag, az egylet körében lefolyó bizalmas beszélgetések, véleménynyilvánítások, hallottak és történtek kikémlelése, ellesése és köztudomásra való hozatalának szándékolása által a tagokat társalgásukban tartózkodókká, véleménynyilvánításukban feszélyezetté, s ezáltal a békés együttlétet lehetetlenné tenni igyekszik; tekintettel továbbá arra, mikép a választmány a kérdéses névtelen czikk szerzőjéül egyhangúlag Oszti András urat hitte : a casinói taghoz nem illő felajánlott kémkedés kellő megtorlása felett intézkedni kötelességének ismervén, egy három tagból álló küldöttséget menesztett hozzá, kitudandó, váljon a kérdéses czikk szerkesztése indokából reá hárult gyanú igazoltatik-e ? A küldöttség eljárásának eredményekép Oszti András az írásban adott következő nyilatkozatát terjesztette a választmány elé. Nyilatkozat. A módosi casinó-választmány küldöttségének ezennel becsületemre fogadom, miszerint a „Freie Bürger“ czimű lap i. e. 34-ik számában Módosról 1875. évi augusztus 1-én keltezett s a casinót mint társas egyesületet közelről érdeklő czikket nem én szerkesztettem s egyáltalában ennek közléséhez nem járultam. Módoson, 1875. évi augusztus 26. Oszti András, s. k., Ruppits József, s. k. mint tanú, Szoboszlay János, s. k. mint tanú, Keresztes Gyula, s. k. mint tanú. Minthogy pedig említett czikk egész tartalma részakarólag olykép szerkesztetett névtelen czikkíró által öszsze, mikép írójául Osztic András urat lehetett és kellett tartani; ennélfogva kiválólag nevezett Osztic András ur igazolásául a dolgok előadott állását a casinó választmánya nyilvánosan közzé tenni rendelte. 365 A módosi casinó választmányának, 1875. évi augusztus hó 26-án tartott üléséből. Kubüska Hugo, JezovitM Zsiga, egyl. titkár, alelnök. A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyzései szeptember 1-én. Adva Tartva Kick kivin, magyar kir. orsz. szab. gépgyára, Budapest, IX. ker. soroksári ut 20. sz., ajánlja a t. ez. szőlőmivelő közönségnek különböző nagyságú és szerkezetű szőlősajtóit és szőlőzúzóit. Charles Burrel, St. Nocholas Works 'Thetford, Norfolk, Angolhon) képviselője, gazdasági gépek tafkata. javlbíUi iuultty* Budapest, &$7c<ide7nia,=wt6za/ 6. sz>.; Tüköry-féle ház mellett. (Közmozdonyok túl nem haladt működéssel ffszcséplőgépek Sárgony- és kézi cséplőgépek Vetőgépek, könnyűk egészen vasból ffiratógépek Jisztitó-rosták Szecskamgő-gépek Trieurs (konkoly- tS bükköny-választékj Tcu-műveleti gépek jdat tőszíjak. Azt egy lékek kívánatra póttá fordultával küldetnek. IWSzakálhagymája-'11H a legjobb és legbiztosabb szer egy szép szakál megnyerhetése végett. Számtalan, és minden rendű, sőt a legmagasb rangúak közül is, csupán csak ezen szernek köszönik szép szakállukat. Ezen szer hihetetlen gyorsasággal mozdítja elő a szakátnövést olyannyira, hogy 16 éves fiatal emberek a legrövidebb idő alatt, sűrű és erős szakállat kapnak, mit immár ezernyi bizonyítványok tanúsítanak. Egy csomag ára 2 frt 10 ki*, postai szétküldéssel 10 krral több. Schwarzbach, 1875. febr. 25 Fürst József gyógyszerész urnak Prágában. Szives köszönetemet a szakálhagymáért, igen hasznosnak bizonyult. Azt mindenkinek ajánlhatom. Hirt J. Károly, s. k. épit. vállalkozó. Nagyrabecsült gyógyszerész ur ! Ezen szakálhagyma méltán megérdemli a csodaszer nevet, mt. négy hét óta, mióta a szert használom, az eredmény oly nagy, hogy még további négy hét lefolyása alatt rég táplált óhajomat csakugyan beteljesedni látandom. Kérek még stb. stb. Leitmeritz, 1875. évi jun. 29. Korx& A. 296 Valódi minőségben kapható Bpesten Török József gyógyszertárában, Király-utcza 7. sz. a. ROBEY & Comp. LIMITED gazdasági gépgyárnokok üllői-int 1-ső szám IS u d a penton, különös figyelmébe ajánlják a nagyérdemű gazdaközönségnek uj (»lármÁnyu, különösen a magyarországi viszonyoknak megfelelő feltetőgépeihet, melyig a csinos és 1 a rí és kiállítás daczára meglepő eseme, 3 közönséges ló könnyen húzhatja ezen 13 norois vetőgépet és a kocsison kivül nem kell más ember kezeléséhez. Világvűrft gőzgépeikből és cséplőgépeikből az első küldemények már megérkeztek, ép úgy dupla-malmok, szecskái Agók , szeleté rostok , konkoly választók, arató- és kaszálógépek és minden más, a gazdasági gépszakmába vágó eszközök készletben találhatók. 148 B 1 fct. f j | / fel&ft toemt ttttnttßäloS bar/„ieberliegoib, (tub. f$neile$d- , J IttitB b. 450 ©ett. ft., melts »berühmte üluftr. Such: nr. Airy’s iKttturbeilmetboDc. — SJafíelbetoírb feefl. Sinfettbnng son 12 Sriefmarfen Is 5 tr. öfl. ffi. non SUí^tet’ö Beilage» , I Hnftatt in fiettijia freo. »erfanbt. — l I !Eaufenbe, mellbe jabrdan« Wrectlitbi ián b. SuttaenfcbrolnMudit, ttbjeb» f Iruna, Sritfett, Sletbíctt, attbefdia»/ Iben, iiämorrboisett, ©leitbfmilJ »erbenfditoatbe, fttjileufie tc. * 1 gelitten, fanben burib bteieä aug»i \ gegeiibnete SBerl, rote bie Dielen fi 1 tlttefie betoeifen, fiebere ■' Olcsóbb jobb és szebb, mint bárhol! Női rohakelméi legkedvezőbben megszerezhetők HAMBURGER ADOLF hölgy-divatáru üzletében BUSZÍJPEST, IV koronaherczeg (úri) utca 8. sz. Minták kívánatra bárhova ingyen küldetnek. Fehér Miklós angol, franczia, amerikai és német gépgyárak vezérügynöke, ajánlja: JOHN BAKER világhírű egyszerű és kettős rostáit, gabnatisztítás és piaczi áru készítésére, a kettős rosta magtárt szerelő, üszögválasztó és mit törökkiszerelő használható. KEN J. KITTMER kettős rostáit, alsó rázó rosával szintén e czélra. R. HORNSBY « Sons tüskés hengerrel ellátott rostáit, különösen a n.é. gazdaközönségnek, kik csupán egyszerű járgány-cséplőkkel dolgoznak, hogy a gabnát török stb-től tisztíthassák •, továbbá: Jd. TEPPAZ választógépeit, melyek szabadalmazott javításaiknál, két állító készülék, ismétlő munkáló és befolyó szabályzójuknál fogva a legjelesebbeknek ismertettek el. két fajban készülnek, egyszerű működéssel konkoly, vadborsó és bükköny kiválasztására; kettős működéssel konkoly, vadborsó, bükköny, zab és árpa kiválasztására minden nagyságban. £30F" Körülményes leírások rosták és választógépekről kívánalomra díjmentesen megküldetnek. Mrotin én raktér Bécsiben: III. Pragerstrasse 13 „Hotel Hungária“ IX, Budapesten: üllői út 12. sz. „Köztelek“ „Orsz. gazd. egyesület“. Budapest közelében a ferihegyi favita-gazdaságban levő egész élő és holt leltár szabadkézből eladatik, jelesül: hollandi-, berni- és mariahofi tehenek, tenyész-kanczák és kitüntetett csikók. Továbbá különböző gazdasági úgymint vető-, kaszáló-, arató-, cséplő-, Bosse-féle gőzfüllesztő gépek, szecskavágó, zabzúzó és daráló, pogácsatörő, répavágó, burgonyamosó, zúzó és sortirozó és másféle gépek és eszközök. Tejisajt és vaj, gazdasági felszerelés valamint présházi szerek, u. m. vas Le Ron-féle prések, szőlőmalmok és ekék teljes pinczekészletek, végre nyolcz szobabeli csinos bútor. Levélbeli bővebb tudósítással szolgál a ferihegyi intézőség, utolsó posta Vecsés. Lőrincz István lábbeli gyámok Budapesten, országut 19-ik szám alatt, ajánlja férfi-, nő- és gyermekmunkás gyártmányait. Megrendelések helyben és vidéken nagy és kicsinyben a legnagyobb pontossággal eszközöltetnek, vidékieknek rendes mérték nélkül is, csupán centiméter, vagy viselt lábbeli után a legkényelmesebb lábbeliek, utánvétellel küldetnek. Netalán készletben nem található, mértéknek gyára kitűnő berendezése által a legrövidebb idő alatt eszközöltetnek. 351 esztendő eredménye s kétségvielivé tették azt, hogy Thedo tanár is. Minden könyvkereskedő által megszerezhető. Hirdetmény. Alólírott egy biztosítási és hitelintézetnél, képességénél s illetékességénél fogva alkalmazásba veendő tisztviselői, irodai úgy külső szolgálati működések betöltésére, sikeres közvetítését felajánlja. Bérmentes levelekben foglalt 2 frtnyi dij beküldése mellett ajánlatával, valamint leendő pontos feleletéről az e tekintetbeni pályázókat, czimeik s lakásuk kitétele mellett, kimerítően értesitendi. Margitay A. Sándor, 362 országút 26. Budapesten. WALSER FERENCZ gép- és tűzoltószerek gyára, harang- és érczöntődéje Budapesten, VII. ker., a király-utcza végén, ajánlja a t. ez. közönségnek tűzfecskendőit, újonnan szabadalmazott lemozdonyozható fecskendőit, szekérfecskendőit, kertfecskendőit, szivattyúit és kút-tervek, valamint uj szerkezetű öntöző-kocsijait, mindennemű tömlőit, tűzoltószereit és legénység fölszereléseit. 354 Laptulajdonosok: Ugrádi teatrínk, CMnátony lyntott Légrldj (MtrérdlnaiL w Vámmázsánként ® o ^ I i I 'S ^ I I ’ . Gabonaárak. fíí“! ------------------------------tű” -13 Adva Tartva§« o3 Adva Tartva St Adva Tartva Adva Tartva Qfl_ gúlát font ® ~ 2n Sg & S S | Dunagőzhajó-társulat 500 frt. pp. . .S67.— 368.— w t-5 o W '__o_ _________________________2— I _______ Erzsébetpálya 200 frt. p. . . 1176 25 176.76 ura, bánsági o. v. u. . • 85 — Egyes, államadóssági papír. . . 69.60 69.76 *500 85.— Pesti ker. bank . . . . 787.— 790.— ~ —Rima-murányi bánya . . . .5200— —.— 20 francosok...................................................... 8.92 8.94 Ferdinand északi pálya 1000 frt. pp. 11722— 1727— »» ” ” ” • * • 4*05 4 05 ., „ ezüst jan.-jul. 72.75 73.— 260' —Pesti iparbank .... 255.— 260.— 200 —Gyapjúmosoda .... 125.— 130.— Ezüst................................................................. 102.— 102.25 Ferencz Józsefpálya 275 fkt. 0. é. ez.. . j66.75 167.25 „ ” . »»»»»» * * * ftq c*pa __ p’40 „ „ april-okt. . 72.75 73.— 100 7.— Budapesti kézmüvesb. . . . 51.— 52.— 100 9.— Salgótarjáni kőszénbánya . . 68. - 69.— Porosz p. u........................................................ 165. 165.25 Kassa-oderb. vaspály. befiz. 176 frt. ez. 122.60 123.— Hazai „ „ „ *° * ________Kisorsolással 1860. 500 frt . . 111.60 112.— 50* — —. Hivatalnok, hitelegyl. I. em. . . —.— —.— 160 —Salgótarjáni vasfinomitó . . 30.— 82.— Augsburg dém. 100 . . . —.— —Tnesti Iiloyd 574 frt. pr.. . . . 143.75 144.25 »» »»»» * * * 68 _ /«fi I „ 1860 100 ... 116.— 116.25 280 — 1 Első erdélyi bank . . . —.— —200 16.— Schlick-féle vasöntöde . . . 132.— 134.— M. Frankfurt dém........................................... 64.30 54.50 I. erdélyi pálya 275 frt. ezüstben . ~—.— »’ »in»» • • • 'e _____• Kisorsolással 1864. — 100 frt . . 135.— 136.— 80 “ • — Kisbirt. földhitelint. . . . —.— —.— 200 —.— Szoda- és vegygyár . . . —.— —.— Hamburg M. B. 100 . . . 54.25 54.45 Államvaspálya 276 frt. pp. ezüst . 108.60 269.— Pest m. „ „ „ • • * * • • 1871-iki Pestváros köles. 6% . . 91.— 91.25 1 200 —.— Sóskúti kőbánya .... 80.— 85.— London 10 font st........................................... 111.55 111.66 Déli vaspálya 376 o. é. ezüst . . 98.60 98.75 » »»»_»••• ll “ __ 1 200 20.— Spodiumgyár............................................ 158.— 160.— Milano 100 lira............................................ —.— —.— Tiszamelléki vasp. befiz. 175 frt. pp. . 186.- 187*— »— »»»»»» ■ ' ' t’kk 40 —.— Gödöllői takarékpénztár . . I 45.— 50.— 500 —•— Első magy. szeszfinomitó . • 160.— 170.— Páris 100 frank............................................ 44.10 44.20 Tramway befiz. 275 firt. o. é. . . 112 — 113.— Fehérm. „ „ „ . • • * *_____* "Rényvények 10° 7— Orsz. központi takp. . . . 91.— 91.50 200 14.— Köszénbánya és téglagyár . . 115.— 116.— Magyar nyugotivasut . . . 78.60 — •— ” »»»•••* 17 KéSZVények. 1000 290.— Pesti hazai........................................... 2350— 2375— 100 10.— Alagút...................................................... 57.— 68.- Osztrák földhitelintézet ezüst 60/0 • 16’“100’60 bácskai ” ” ” * * * 88 —________501 | Lipótvárosi takp........................................—.— —.— 200 —Zarzeczky gyufagyár . . . —.— —.— Nem-MyatalOS jegyzések. || °* ^ ‘ 92*— o?’89 bácskai „ „ „ . • • _______________816 160_ Első magyar biztositó társaság • 1040. 1050. t6o —, Budapesti fővárosi . .. . 137.50 138.— 200 —Sz.-endrei téglagyár . . . —. - —em** banko^-~0^°X e’ «»/ * lei’** __________” ____.____.____.-----------------------.--------------•— 100.-Atlas Viszonbizt. -.- -.- loo — 11 Kőbányai takp..........................................I -.- -.- 200 Újtelepi téglagyár . . ... .... . . . Alfbld-flmuw vasp. 276 frt. ez. 5% . 121.75 122.1 Hangulat frt 200 —.— Haza....................................................... 45.— 60.— 1000 10.— Külvárosi takp.......................................... 49.25 49.60 200 --------Kőbányai téglagyár-társulat . . 50.— 65.— I?Lí8fi * * * * * *_____—.— DiíMgőzhajó-társ. 6 /° pp. . . . . — •— il so font után;1m" 3 30 - 3 To 100.- Pannónia........................................... 335.- 337.- 80.- Szentendrei takp. . . . 144.- 46.- Hotel (200 frt.)............................................11 Ferdinand északi vasút 56/0 P p. . 100.- -.f?pzs • • 80 font után szilárd 3.30 3.40 ^ _ _ bizt.....................................................| 40.- 41.- 60!—l! Újpesti takp................................................| 31— 32— Pécs-barcsi vasut 208 frt. o. é. . . — -—j /rs:“ : : 72 .. .. ;; 2%- 2:*0 «g “11“:: 30 . . ».— záloglevelek: 1/0 : : : 1«- m-1 Zab . . • • 50 .: :: „ 2.06 2.10 [ ............................................* 1 Magyar földhitel int 61^0/« • . 87*— 87.10 „ 1867 575 frank . . . ;138.— 139.— 1 ETA ; 88 ”?e ” 200 lbs::: : : : 2«:= a«:: : : : : :b:=Sc ll.zA bécsi tőzsde hivatalos árjegyzései Kepcze fekete . . 78 „ „ —. 100 — — ^“pest-protei ‘ .’ .' ! —— nő —'— | Molnárok és sütök' .' .' .' 2401— 242'- MTs^Mt^fordm^részT.'^'társ. 64/6 88.25 88.76 Szeptemberi. Magyar keleti vaspálya 600 frank . 64.60 _y____-----------------:-------,-------------------a----------------a.-------------------------— 200 — klKld-flumel .... — — 200 — Hengermalom .... 770— 780— ... „ » »V.% 86‘ 86‘76 ---------------------------------------------------------------------------------------Miff-ingersievek i .01 .„ir 200 — Északkeleti .... —— —— 600 —— Victoria............................................ 168— 170— Szebeni földhiteltársulat . . ~ ~ ■ , Alva Tartya Jiagausorbjegyek, értékpapírok. Tartva 200 — Magyar keleti .... — —— 300 — , Első budapesti .... 676— 680— Pesti keresk. bank 69/ . . 87.60 88. -----------------------(darabonként) AlkaiTsínerok 100 —•—Első erdélyi .... —.— —.— 500 —•— Budai gyárudvar —.— —.— Kisbirt. földhitelint. 1% • • ey. Jöved. máj.-nov. szerv. bankj. 5% • 69.60 69.70 v w ^ o x V V • 20° —•—Déli vasút ..... —.— —.— 1000 —•— | Pannónia............................................|520.— 530.— _j ., jan. jul. ezüst . . 73.05 73.16 Hitelintézet ......................................... 164.— 164.50 “^20 0 Magy. vasúti kölcsön 120 frt. . . 100.60 100.75 100 6.—Budai hegypálya .... 63.— 65.— 100 —.— Elsőbbségek* (830-ki sorsj. egész (260 100 frt. pp. Clary . . . pp. 40 frt. . 25.— 26.— 110 — Gömöri államvasut kötv. . . . —.— —.— | | után...................................................... 275.— 285.— Dunagázhajózási társ. „ 100 f— . . 94.— 95.— Keleti vasút H. els......................................... 72.60 73.— 80 —.—Municipális hitelintézet . . 23.25 23.50 80 —.— Pesti épitő társ.........................................—.— —.— 300 — Magyar keleti vasút I. kib. . . —1864-ki sorsj. (250 frt. pp.) 400/0 . . 104.— 104.25 Keglevich . . „ 10 „ . . 12.— 13.Magyar sorsjegy-kölcsön . . . 77.50 78.60 80 —.—Angol-magyar bank . . . 9.75 10.— 80 —.— Cottag épitő társ......................................—.— —.— 500 — Ejszakkeleti vasút 5% . . . —.1860-ki sorsj. egész ('600 frt. o. 4.) 6% 111.80 112.— Budai . . . „ 40 „ . 25*50 26.60 1871. államkölcsön font sz. 5% ezüst —.— —.— 200 —. — (Magyar általános hitelbank . . 207.— 208.— 500 46.— Első magy. serfőzde . . .408.— 410.— 200 — Magy. gal. vasút 6% . . . —.— —1864-ki (100 frt. o. é) .... 134.75 135.25 Pálffy . . . „ 40 „ . . 27.40 27.80 1872. ,, ,, ,. 5°/0 „ —.— —.— 200 —.— Franco-magyar bank . . . 52.— 54.— 200 20.— Sertéshizlaló ..... 1137.— 138.— 200 — Első érd. vasút 6% . . . —•— —• ~ Como-jövedékj. (42 lira) darabonk. . 22.50 23.60 Rudolf sorsjegy. . „ 10 „ . . 13.50 13.75 1873. kincstári utalv. „ „ 5% „ —.— —.— 100 Magy. ált. földhiteltársulat . . 63.50 64.76 200 60.— Athenaeum............................................ 234.— 235.— 100 — Lánczhid........................................... 85.75 86.— Magy. vasúti kölcsön (120 frt. ezüst . 100.30 100.70 Salm . . . 40 . . . 35.— 36.— 1874. , . ., 31. kib. 6% 104.— 105.— 60 —.— Magy. jelzálogbank . . . 34.— 36.— 500 70.— 'Pesti könyvnyomda . . . '525.— 530.— ICO — Borsod-misk. malom . . . —.— —.— Alsó-ausztr. földteherm. kötvény . —.— —.— St.-Genois . . 10 „ . . 27.25 27.75 Földteherm. kötv. magyar . . . 81.25 81.75 80 —. Nyugatmagy. jelzálogbank . . —.— —.— 175 —. — 1. Franklin-nyomda .... 185.— 195.— 150 — Budapesti malom 6% • • • 182.— —.— Angol-osztr. bank befiz. (120 frt. ez.) 98.90 99.10 Triest városa o. é. „ 10 .. . . 110.50 110.76 1867. járadék . . —.— —.— 200 ---------Pozsonyi iparb...........................................—.— —.— 500 —.— Ganz-féle vasöntöde . . . 210.— 215.— 100 — Pannónia gőzmalom . . . —.— —.— Osztr. földhitel, befiz. 40 frt. ezüstb. . —.— —.— Insbrucki sorsjegy. .. „ 20 .. . . 16.75 17.25 temepi . . . 81.25 81.76 50 5.— Takarék- és hitelegylet . . 89.50 90.— 200 30.— Geschwindt-féle szeszgyár . . 220.— 222.— Hitelintézet............................................ 206.60 205.80 Salzburgi ,, „ „ 20 .. . . 1 15.76 16*25 * „ 1867. járadék . . —.— —.— 50 3.50 Buda-ó-budai népbank . . 30.50 31.— 300 — Keresked. épület .... —.— —.— Pénzek és Váltók. Alsó-ausztr. leszámit. társ. 50 frt. . 700.— 705.— Krakkói ,, „ „ 20 .. . . 114.75 15.25 ., horvát szelvény . —.— —.— 100---------Hparbank ..... 60.— 61.— 66 —.— 1 Mátrai bux............................................—.— —.— Franco-osztr. bank befiz. 40 frt. sz. . J 31.50 . 31.75 Waldstein 20 frt. pp. „ 20 „ . . 19.50 20. 72 Dézsmaválági kötv. 100 frt_______ 76.50 76.75 200 —.—[Budai keresk. és iparbank . . 156.— 1 157.— 200 —Központi gyógytelep . . . ——.—______________| Alany.................................................................5.27 5.28 Nemzeti bank..................................................921.— 923.—Windischgrätz 26 frt pp. 20 . 5 22.25 62.0^