Ellenőr, 1875. szeptember (7. évfolyam, 242-271. szám)
1875-09-18 / 259. szám
Egyébiránt, t. hát, a t. képviselő úrnak nemcsak belügyi politikájában, hanem külügyi politikájában is megtaláljuk ezen sajátságos theóriákat és mindenekelőtt azon régi és többször ismételt felfogást, mintha a külügyi kérdésekben csakis a rokon- és ellenszenvet kellene követni. Pedig éppen ellenkezőleg áll a dolog. Ha valahol, itt van az érdekek, az állam érdekei szigorú szemmel tartásának helye. Táplálhat valaki rokon- vagy ellenszenvet rögeszmét, azon szálak szerint, melyek érzelmeit ide vagy oda fűzik, de aki félreismeri, hogy külügyi kérdésekben az állam legfőbb érdekei döntők, akinek szemében nem az országnak biztonsága, az állam méltósága a fődolog, vagy aki ezekről subjectív nézetek kedvéért megfeledkezik, az minden lehet, csak nem államférfi és megbízható szolga. (Helyeslés.) Egyébiránt megvallom, nekem úgy látszik, hogy a t. képviselő úr értesülései, melyeken a keleti politikában elindult, és melyekkel Berlin és Péterváron át kalandozott, jellemüknél és egész analógiájuknál fogva ugyanazon forrásból erednek, amelyből a Raguzából, Kattarából, Trebinjéből és Belgrádból keletkezett hirek származnak, amelyek addig kürtötték az insurrectiónak győzelmeit, míg Európa az insurrectióba létében való hitét is végkép elvesztette. De valóban nehéz komolyan venni a t. képviselő úr állításait, midőn oly—alig tudok más szót erre találni,— képtelen dolgot mond, minthogy a külügyminisztérium kürtölné, hogy megbízás folytán cselekszik így vagy amúgy. Nem érzi-e a t, képviselő úr, hogy egy nagy államról, mert azt talán csak tagadni nem fogja, hogy e monarchia nagy állam, ilyent mondani, mily üres hitegetés ? nem látja-e át állításainak morális lehetetlenségét ? Nem érzi-e a t, képviselő úr, hogy mindnyájunknak ezen önkényes ráfogásokat minden kritika, minden ráfogás nélkül egyszerűen vissza kell utasítanunk, mint oly valamit, ami képzelhetlen, mint oly valamit, amit addig, míg államférfiú ált egyáltalán elhinni senkinek sem lehet. (Helyeslés). Valóban csak egy komoly oldala van a dolognak, és ez az, hogy azoktól származnak ezen hírek, akiknek egyedül válhatnak hasznára, hogy azoktól eredhetnek csupán az ilyen hitegetések, akik ott is, hol békéltetésről van szó, konkolyt iparkodnak hinteni, akik ott, hol az európai államok a baj forrását kiapasztani törekszenek a tüzet szítják, és nem átálljak másokat, midőn tudják, hogy reményt nem nyújtanak, a veszélynek kitenni, és pedig oly veszélynek, amilyennek magunkat kitenni egyáltalán hajlandóknak nem mutatkozunk. (Élénk helyeslés). Húsz évi tapasztalatra hivatkozott a t. képviselő úr arra vonatkozólag, hogy Törökországban ■nincs remény az állapotok közvetlen békés javítására. Mi nem húsz, de 200 évi tapasztalatra hivatkozunk másra nézve, arra ugyanis, hogy a külügyi dolgokban azok látnak leghomályosabban, hogy idegen állam alattvalóinak a legroszabb tanácsadói, akik saját hazájuk iránti viszonyainak tekintetében sem tudtak soha tisztába jönni, és sohasem tudták polgári kötelességüket kellőleg felfogni. (Általános helyeslés és taps.) De, t. hát, hiszem, hogy Pofti képv. ur előadásának további cáfolata talán nem is szükséges, talán felesleges, hiszen mindenki előtt magától is felvillant azon egyszerű gondolatsor, melynek kifejezést adni bátor voltam. (Helyeslés.) Hogy előadásom fonalára tehát visszatérjek, igazolja a miniszteriuma eljárását a trónbeszéd, és a ház eljárását a felirat tekintetében mindenekfelett azon államférfiú kijelentése, kinek távollétéért sorainkból az alkotás pillanatában csak azon ígérete ad kárpótlást, melyet a tegnapi napon tőle nyertünk, és azon tudat, hogy a veszteségekért, melyet ő és pártja — s megvallhatom, sokan a mi pártunkból is — fájlalunk, nem a mi kormányunk és nem a mi pártunk eljárása felelős. (Helyeslés.) Megvallom, hogy tegnap bizonyos kíváncsisággal vártuk sokan nyilatkozatát, hiszen tudtuk és erről beszédből is értesültünk, hogy nem helyesli egészen azon nézetet, amely szerint a kormány indíttatva érezte magát, programmját majdan törvényjavaslatai által körvonalazni és jelezni; azt vártuk, hogy ezzel szemben legalább körvonalazni fogja ő azon épület tervrajzát, melynek kedvéért a mi pártunk szerény hajlékát elhagyta. Ezen kíváncsiságunkban, megvallom, némileg csalódtunk, csalódtunk egyébiránt nem kellemetlenül, hiszen csakis szerencsét kívánhatunk magunknak, ha a parlamentáris élettel és a parlamentáris élet követelményeivel oly hosszú tanulmány és oly alapos tapasztalat után megbarátkozott kiváló államférfi, mint ő, még taktikánkat e tekintetben is helyesli. Reánk nézve e tudat mindenesetre csak könnyűi bevárását azon időnek, midőn a kormány javaslatai előttünk fognak feküdni. (Helyeslés a középről.) Ami a felirat részleteit illeti, nem kívánom azokat kommentálni. Azt hiszem, s abban bízom, hogy ez iránt a kormány előterjesztései teljes magyarázattal fognak szolgálni. Reményem, s azon bizalommal vagyok, hogy ezen előterjesztések nemcsak egyes intézkedéseket fognak tartalmazni, hanem egyszersmind azon egész utat is kijelölik, melyen Magyarország regenerátiója e törvényhozás által eszközölhető lesz. Ezen bizalommal a válaszfeliratot, úgy amint van, elfogadom. (Élénk helyeslés és tetszés a középen.) Mocsáry Lajos nem fogadja el a felirati bizottság javaslatát, mert nem mondja meg az igazat ő felségének, s tiltakozik az előadó azon szavai ellen, hogy normális viszonyok köztélünk. Mert nem normális viszony az, midőn évek óta 30 millió deficittel küzdünk, s az ország erejét meghaladó terhek alatt nyög, melyek csak a legszigorúbb eszközökkel hajthatók be. Szükséges tehát felségét értesíteni az ország valódi állapotáról. Szóló a trónbeszédben benne találja a kormány programmját, mely abból áll, hogy javaslatokat fog előterjeszteni, amint meg is van ígérve a trónbeszédben, hogy számos javaslatot fog előterjeszteni a közigazgatás és törvénykezés javítására nézve, hogy szándékozik igen sokat tenni mindenben, ami az ország állapotát, közigazgatását illeti, hogy összevágó intézkedés útján az államélet minden ágaiban általában emeltessék az ország állapota, de ezenkívül egyéb mit sem, s az utolsó menekvés a nemzet áldozatkészségére való hivatkozás. De szóló nem tartja helyesnek azt az állítást, hogy a nemes kötelesség érzete, hogy a hazafiság parancsolja a nemzetnek azt, hogy magát az áldozatkészség azon nemére, mely az adók emelésében áll, elhatározza. Meg vagyok róla győződve, hogy igenis hazafiatlanul, igenis kötelessége ellen cselekednék ezen nemzet, ha magát még nagyobb adókkal megterheltetni engedné, mert ez nem jelentene és nem tenne egyebet, mint azt, hogy megtámadná a nemzet tőkevagyonát, életerejét, megtámadná azt a képességet, amelyre a jövendőben is szüksége van. És itt szóló alkalmat vesz magának kikelni az előadó kifakadásaira a magyar nemzet erényei ellen, s a bankérdés és vámszövetség megoldásánál a kiegyezési törvényt tekinti legfőbb akadálynak. Végül a közjogi kérdést napirenden levőnek találja s reméli, hogy a nemzet nem fog beleegyezni abba soha, hogy ezen kérdés a napirendről levitessék, mert igen helyesen mondta nemrég hazánk nagy fia Kossuth Lajos. (Éljenzés a szélsőbalról), hogy Jaj azon nemzetnek, melynél az önálló államiságnak és függetlenségnek kérdése állandóan, napirenden nincs!“ (Élénk helyeslés szélsőbal felől.) Pártolja azon válaszfelirati javaslatot, melyet Simonyi képviselő beadott. (Helyeslés szélsőbalról.) Tisza Kálmán belügyminiszter: T. ház! (Halljuk ! Halljuk!) Mielőtt elmondom azokat, miket a válaszfelirati vita jelen stádiumában elmondani szándékozom, a tisztelt előttem szólott képviselő úr beszédét nem szándékozom részletesen taglalni, nem pedig azért, mert némely részeire állításainak meg lesz adva a válasz azokban, melyeket különben is elmondandó leszek; más részei olyanok, melyeknek ma e perekben itteni vitatása nem hiszem, hogy az országnak kárnál egyebet okozhatna; nem végül azért, mert meg vagyok róla győződve, hogy amik magára a válaszfelirati javaslatra és az előadó úr beszédére vonatkoztak, ha szükségét látja, meg fog azokra felelni maga az előadó úr. Két dolgot azonban ki kell emelnem. Előre bocsátom, legtávolabbról sincs nekem szándékom, e házban senkinek, annál kevésbbé a t. képviselő úrnak tiszta hazafiui szándékát kétségbe vonni; de engedjen meg, hogy határozottan kétségbe vonjam azok után, amiket most mondott, hazafiui tapintatát. Mert a mai viszonyok között, midőn lehetetlen, hogy legyen ember, a ki azt hiszi, hogy az 1867-iki 12. t. cz.-et megváltoztatni lehetne, valaki a magyar parlament kebelében mint logikai következményt, mint kényszerűséget hirdesse, hogy ennél fogva Magyarországnak bankja nem lehet, Magyarországnak kereskedelmi ügyei saját érdekében nem rendeztethetnek; ez lehet igenis nagy szolgálat, melyet, aki ezt hirdeti, tesz, nem e képviselőháznak, nem Magyarországnak, hanem azoknak, kik Magyarország ellen vannak. (Élénk helyeslés.) De még egyre — és azután tovább fogok menni beszédemben — kívánom a tisztelt képviselő urat figyelmeztetni. Ő azt mondta, hogy Magyarországnak ki kell fejteni a válaszfeliratban nyomorúságos helyzetét; azt mondja, nem kell azon természeti kincsekről beszélni, nincsenek azok sehol; azt ajánlani a magyar népnek — mert megjegyzem, hogy léhának vagy tunyának nem mondotta senki más, csak a t. képviselő úr képzelte — légy takarékos, munkás, nem szabad, mert hisz ez takarékosabb és munkásabb, mint minden népe e világnak . (Felkiáltások a szélső balról: Nem mondta! A középen: De igy mondta!) — engedelmet kérek, ezt tetszett mondani — mondom, ezt a népnek nem szabad mondani, hogy légy takarékosabb és munkásabb, mert ez megvan. Ha ez megvan, és nem tudunk anyagilag boldogulni, ez természetes illudratiója a képviselő úr azon állításának, hogy az országnak gazdag kincsei nincsenek; és akkor azután, mikor valaki azt illustrálja, hogy az ország nem bír az anyaggal, melyből erősbülni lehet, akkor akarni az ország felvirágzására hatni, akkor akarni jogokat követelni és nemcsak a meglevőt megtartani: ez logikai képtelenség. (Élénk helyeslés és derültség.) Én, különben tehát nem akarom a válaszfelirati javaslatot sem védeni, sem indokolni. Azt gondolom, ezt meg fogják tenni azok, kiknek kebeléből a javaslat keletkezett, — ha ugyan szük- s ségét látják — és helyesebb, hogy a válasz felirati javaslatot ne a kormány tagjai, de a ház többségének tagjai védelmezzék és indokolják. Én általá- I nosságban akarom az előadottakkal szentben kije- I lenteni nézetemet a felől, mi szerintem a trónbe- I széknek feladata, s mi ennélfogva a legilletékesebb, leghelyesebb válaszfelirat átalában, s elvon- I tan a mostani esettől. (Halljuk !) A trónbeszédnek feladata nézetem szerint, — s nem először mondom el a ház kebelében e nép szetet, az, hogy igenis érintse, jelezze az ország I helyzetét, jelölje ki a teendőket. De nem lehet a J trónbeszédnek feladata a módozatokat, a részlete- I két, az irány részletezését magában foglalni. Egy trónbeszéd kerete azt, hogy ezek kellőleg kifejtethessenek, nem engedi. Egypár szóba burkolt irány, vagy el? kijelentése részint érthetetlen, részint sokfelé magyarázható. De egyáltalában, miután provokálja a vitát ama kérdések fölött, azon Iészetben, midőn azon kérdések meg nem oldhatók, semmi egyébre, mint haszon nélküli idővesztegetésre nem vezethet. (Helyeslés.) Nem félünk, nem fogunk mi félni az elvi vitától. Szívesen fogadjuk azt. Részemről nem is szeretném, ha a nagyfontosságú kérdések, melyeket ez országgyűlésnek meg kell oldani, komoly elvi vita nélkül oldatnának meg. De folytassuk a vitát akkor, mikor a vitának eredménye a kérdésnek jobbra vagy balra eldőlése lehet. (Helyeslés.) Ez nézetem a trónbeszédről, s természetesen azt tartom, hogy a válaszfelirat nálunk, mint mindenütt a világon, miként előttem is már kifejtetett, a trónbeszédnek paraphrasisa legyen, a fejedelem iránt loyalitás kifejezése és közreműködésnek nyil- t vánítása. Nem fogom részletesen taglalni az ellenindítványokat, tehát a függetlenségi párt részéről beadott ellenindítványnál sem fogok hosszabban időzni, csakis egyszerűen constatálni kívánom részemről, hogy azt, habár vannak is pontjai, melyeket magaméinak nem vallhatok, mint az alkotmányos érzület és lojalitás hangján tartottat, igen , szívesen üdvözlöm. Nem mondhatok azonban hasonlót azon másik ellenindítványról, mely a házba beadva jön, és megvallom, csodálkoztam némileg, hogy Simonyi Ernő t. képviselőtársam rászólását fejezte ki a fölött, hogy ezen javaslattól a kinyomatás megtagadtato. Én nem tudom, t. képviselőház, minő más módokat kíván a t. képviselő úr ajánlani erre nézve, hogy ilyenek ne történhessenek. Én gondolkoztam rajta, de én olyan módot, melylyel az ilyennek megtörténtét a parlamentben megakadályozni lehessen, oly módon, hogy a parlamentárt a vita szabadsága meg ne sértessék, nem találtam. De ha meg nem akadályozhatjuk ezt, akkor azt hiszem, a legkevesebb, amit tehetünk, legalább az, hogy vonjuk meg tőle azon elismerést, melyet elvonni teljesen jogunkban van. (Helyeslés.) És hogy ezen esetben ez teljesen indokolt volt, nem hiszem, hogy tagadhatná bárki, ha hallja, hogy — sokat ne említsek — a beadott indítvány beszél arról, hogy a magyar nemzetnek itt csak foglalási joga van , hogy úgy , mint a politikát folytatjuk, a többi nemzeteknek a felszabadulási jogot adja; tehát a magyar törvényhozó testületben követeli a szakadási jognak gyakorlatát. (Mozgás.) Azt mondja, hogy az egész egyezkedés hibás. És miért? Azért, mert azt mondja, hogy a kiegyezés történt a végből, hogy a két nemzetiség uralkodjék az országban lakó nemzetek felett; tehát Magyarországon a magyar csak nemzetiség, a többi nemzet! (Zajos mozgás.) Hogy minő fellépés ez, minő nyilatkozat ez, azt jellemezni nem fogom; mert azt parlamentben jellemezni nem lehet; mert oly szót, mivel azt jellemezni lehetne,a parlamentben kimondani nem szabad. (Élénk tetszés.) De, uraim, ez nem volt még elég; nem volt elég csak Magyarországot megbántani, nem volt elég csak a magyar nemzetet megbántani, még tovább kellett mennie. Gyanúsítás alá, a kétszínűség vádja alá, az izgatás, a jó szomszédnál zavarcsinálás vádja alá kellett vonni azt, kit alkotmányos országban mindenütt sérthetetlennek tartanak: az ország koronás fejedelmét. Hogy lehessen egy parlamentben jellemezni azt, midőn van ember, ki elég elvetemült : azt mondani, hogy a most dühöngő polgárharczot Dalmáczia ormain Magyarország törvényes királyának ottani megjelenése indította meg. Azt hiszem, hogy van még eszköz, melylyel ezt nem ugyan megakadályozni, de kellőleg megfenyíteni lehet, és reményem, hogy nem lesz e házban tag, ki nem alkalmazná ezen fenyítéket, a megvetésnek fenyítékét. (Élénk, hosszantartó helyeslés.) Egy vád foglaltatik ezen felirati javaslatban a magyar kormány eljárásával szemben a gyűjtéseket illetőleg Miután hivatalomnál fogva ez intézkedést én tettem, azt gondolom, tartozom nem ugyan az indítványozó uraknak, de a t. háznak azzal, hogy megmondjam, mit tartalmaz azon rendelet. Mindjárt a harcz kiütésekor gyűjtéseket kívántak rendezni hivatalos engedélylyel, pénzeket küldeni a harcz színhelyére, azt mondván, hogy a károsodottak számára akarnak gyűjteni. Hozzám kérdés intéztetvén, azt feleltem : addig míg a háború dúl, ott haczosok vannak, kiket egy barátságos állam kebelében pénzzel támogatni nem szabad. Lehet gyűjteni, igenis, de csak oly, hazánkba menekültek számára, kik az országban bekebelezve lévén, biztosak lehetünk, hogy sem a nyert pénzzel a harczot táplálni vissza nem mennek, sem a pénzt oda nem küldik. Ez volt az, mit részemről elrendeltem, s én minden hasonló alkalommal hasonlókép fogok eljárni. (Élénk helyeslés.) Különben a javaslatot indokolta. képv. ur, úgy látszik, a külügyi politikában nagy ismeretekkel bír, de nem azt ismeri, ami van, hanem azt, ami lehetetlen. Vagy azt kell hinnem, hogy titkos távírda-sodronyok kötik össze mind sportcsakoff herczeg, mind Bismarck herczeg, mind Andrássy grófnak legtitkosabb kabinetjével; mert ime, ő tudja azt, hogy az osztrák-magyar kormány eleinte a felkelést támogatta, — oly dolog, a mit senki sem tud rajta kívül. (Derültség.) Tudja azt, hogy Andrássy Gyula gróf azt hiresztelte — miután megijedt a törökök haragjától — hogy ő meg van bízva Szerbiát megszállani; de — azt mondja a képv. ur — midőn ezt megtudta Gortesakoff herczeg és Bismarck, nagyon csodálkoztak. (Derültség.) Higgye el a t. képv. ur, sem Bismarck sem Gortschakoff nem csodálkoztak jobban, mint a hogy csodálkozni fog gr. Andrássy, ha a t. képv. úrtól ezen szándékát megtudja. (Élénk derültség.) Ha nem vannak igen furcsa politikai eljárások, azt tapasztaljuk s ugy látszik a t. képv. úr is azon eljárásnak hive, amely eljárás áll annyiból: hamis híreket szétterjeszteni. Vagy hallgat rá az illető kormány, mely ellen terjesztik, és akkor azt mondják rá: lám hogy igaz, nem is merik megcáfolni; ha nem hallgat rá, hanem defavoyálja, akkor azt mondják, persze hogy igaz volt, de a többiek rá ijesztettek. (Élénk derültség.) Így természetes, akármit tesz a kormány, a rágalom nyelve mindig hirdeti annak ellenkezőjét. És most engedje meg a t. ház, hogy a t. képviselő úr ellen védelmembe vegyem komolyan, elhatározottan, legjobb meggyőződésem szerint, Magyarországnak nem magyar ajkú lakóit. (Halljuk !) A t. képv. úr azt mondja, hogy kérdés, mert nemcsak pénzügyi bajaink vannak, hogy létezik-e a haza minden fiában, a hazafiság, és a haza iránti lelkesedés, s akkor azt mondja, hogy ő kénytelen arra nemmel felelni. Beszédének előzményeiből kiindulva, nem érthetett mást —mert nem hiszem, hogy csak magáról beszélt volna, mert akkor nem vitatkozom vele — nem érthetett mást, mint az ország nem-magyar ajkú lakosait. Én tehát, a legnagyobb lelki nyugodalommal merem mondani, hogy igenis, azoknál létezik hazafiság, létezik hazaszeretet, létezni is fog, csak tegye meg a magyar kormány és a magyar törvényhozás azon kötelességét, hogy a konkolyvetőket ne engedje felettük uralkodni (élénk éljenzés és taps) és ne engedje a népek egészséges, hazafias lelkű idét megmételyeztetni. (Hosszantartó élénk helyeslés.) Azt, hogy a f. képviselő úr jónak, czélszerűnek látja arra nézve, hogy a haza nem-magyar ajkú lakosai is küzdöttek az alkotmányért, éppen a 48-iki eseményeket felhozni, saját ízlésére, saját ítéletére bízom. Talán azt gondolta, hogy ezen 1848-iki emlékek felhozatalával fog bennünket ingerelni és isten tudja, micsoda fellépésre bírni. De legyen megnyugtatva a képviselő úr,a magyar nemzet haragtartó soha nem volt, a magyar nemzet megbocsátotta már azt, ami a múltban történt, de nem fogja tűrni, hogy a jelenben valami hazaellenes történjék. (Élénk helyeslés.) Hogy végezzek a t. képviselő úrral, még egyet említek fel. Ő azt mondja — azért szólhatok itt igen röviden, mert Pulszky Ágost képviselő úr elmondotta már nagyobb részét annak, amit e részben elmondandó voltam — azt mondja a képviselő úr, hogy a nemzetiségi kérdés Magyarszágon az administrate kérdése: azt mondja, hogy megvan az archimedesi sarkpont a megyékben, a nemzetiségi kérdés megoldásával. Már engedje meg a t. képviselő úr, én tökéletesen elhiszem, hogy a nemzetiségi kérdés azon megoldására, amelyet évek óta hirdet a t. képviselő úr, az ő általa contemplált megye lehet igenis az archimedesi pont, mert az oly megye, melyet ő akar, hogy t. i. a hatóság külön nemzeti jelleggel bírjon, az nem más, mint az ország testének fajok szerinti feldarabolása, vagyis a magyar államnak megszüntetése. (Felkiáltások: Úgy van!) Az ő óhaja szerint a megyében igenis megvan az az archimedesi pont, hogy Magyarország megsemmisüljön, de lesz rá gondunk, hogy abba a megyébe lábát soha bele ne tegye. (Hosszan tartó élénk éljenzés és taps.) Én, te hát, lelkemből kívánom, hogyha lesznek bonyodalmak, amelyek hogy lesznek-e ismét, ha most elcsendesednek, én nem tudom, mert időjós nem vagyok, sem politikában, sem más téren, sem oly titkos összeköttetéseim nincsenek, hogy akár a hatalmasak titkos gondolatát, akár az összeesküvők rejtett suttogásait tudjam, mondom, én nem tudom, de óhajtom, hogy bármikor lesznek, álljunk e hazában mindnyájan együtt, jó békében, mint testvérek, nemcsak a vész perejében, de a béke idejében is, hogy együtt fordíthassuk munkálkodásunkat közös hazánk felvirágzására. De aki ezt kívánja, annak nem szabad olyanokat hirdetni, amelyek az államnak lételét megingatnák vagy semmivé tennék, és ,higgyék el, kérem, Magyarország minden, bármely ajkú lakosainak vezérei fontolják meg ezen közös érdeket, és ne a magyar nemzet elleni gyűlölség hirdetését hírlapjaikban és más téren tartsák feladatuknak, de igenis igyekezzenek elsimítani, ami a régi időkből még rosz emlékezet fennmaradt volna. Mert higgyék el nekem, hogyha a gyűlölködés erőt bírna vnni a Magyarországban lakó fajokon, ez mindegyikre nézve szerencsétlenség lenne ugyan, de mégis azt mondom, nem a magyar fajra lenne a legnagyobb szerencsétlenség. (Élénk helyeslés.) T. hát! A vita folyamában legelőször Simonyi Ernő képviselő vetette fel azon kérdést, hogy váljon mi felett határozott valójában a mostani választás? Helfy képviselő úr tovább folytatva nyilvánította azon meggyőződését, hogy ezen választás annyira nem döntött a legfontosabb kérdések felett, hogy a jelen országgyűlést két év múlva okvetetlenül el kell oszlatni, hogy majd azután a nemzet dönthessen. Érvül, hogy mennyire nem voltak tájékozva az emberek, felhozta azon példát, hogy az ő pártjukhoz tartozók örömmel, mint pártjuk győzelmét üdvözölték a szabadelvű párt jelöltjeinek Pesten történt megválasztatását, és indokolta azután azt is, hogy milyen, az én csekély személyemre vonatkozó nézet alapján szavaztak itt, vagy szavaztak ott a szabadelvű pártiakra, mint saját pártjukhoz tartozókra. Ugyanezen kérdést K. Sennyey Pál t. képviselőtársam is érintette diplomatice és tapintatosan tegnapi beszédében. Én, t. ház, azt gondolom, hogy a mai választások előtt nem volt, igaz, theoretice ezen kérdés felvetve : jó-e az 1867. XII. t. sz. vagy nem? Ezen kérdés nem volt felvetve; általunk legalább ezen kérdés hallgatva mellőztetett, de igenis tisztán, praecise állott a kérdés, mely a múlt országgyűlés alatt február 3-án felvettetvén, éppen a t. túlsó oldal gondoskodása folytán is, majd minden héten, legalább igen gyakran megvitattatott, fel volt vetve a választások előtt általam is, mások által is egyenesen. Őszintén, nyíltan és ez a kérdés az volt. Helyesli-e az ország, hogy a közösügyi kérdések vitatása a napirendről letétetvén, fogjunk kezet az ország égető bajainak orvoslására. (Igaz! Úgy van!) E kérdés oly tisztán volt feltéve, melyhez kétség nem férhetett, s amily tiszta volt a kérdés, épp oly tiszta és határozott a válasz, mit az ország reá adott.Vagy azon hitet, hogy most nem ez a kérdés, hogy majd a régi baloldaliak így fognak tenni, talán önök híresztelték, mert más nem hiresztelte ; de ha hiresztelték, nagy titokban tehették, mert amint lapjaik és programmjaik kezünkhöz vagy füleinkhez jutottak, tapasztaltuk, hogy ugyancsak hiresztelték ennek az ellenkezőjét. (Élénk derültség.) Ha azonban egy bizonyos fokig tévedek és igenis fel volt vetve a közjogi kérdés, de csakis kizárólag önök által, de ha fel volt vetve, — pedig nem tagadhatják, mindenki tudja, hogy mindenütt azzal jártak össze vissza az országban, — és az eredmény mégis ez; ez bizony aligha bizonyít önök mellett. (Tetszés.) De egyébiránt megvallom, csodálkozva értettem, amit Holfy képviselőtársam állításának indokolásául felhozott, hogy ő járván, mint mondá, az országban, a pártjukhoz tartozó választók mint az ő pártjuk örömünnepét üdvözölték a szabadelvű párt képviselőinek megválasztását Budapesten. Megvallom, az bizonyos kellemetlen hatást tett rám, és egy illusiótól fosztott meg, mert szavaiban kételkedni sem fogom, sem kedvem. Tehát a dolog igaz. De miben áll e dolog? Abban, hogy fél esztendővel azután, amidőn az új pártalakulás megtörtént és e kérdés pro et contra naponként vitattatott, ő általuk a népgyűlésekban és az országban széltében prédikáltatok, s az ő választóik még sem tudták, mi történt. (Derültség.) Megvallom, hogyha ellenpárti embertől hallottam volna ezt, kész volnék pártfágalomnak tartani ezen állítást. (Élénk derültség.) Igenis, tehát a választás döntött a felett, ami felett döntenie kellett, hogy helyes volt-e az alap, melyen a szabadelvű párt alakult, hogy helyes-e a meg nem oldható kérdések fölötti harcrot félretéve egész erővel az ország megmentésére, jólétének emelésére munkálni. És mert a kérdés így volt felállítva, és mert az ország így döntött felette, engedje meg Sennyey Pál tisztelt képviselőtársam, hogy kérjem, ne bántsa lelkét aggálya felől, váljon ez irányban mint gondolkoznak bona fide a kormány és a kormánykörökben. Nem rég, a rasionális időkben, volt szerencsém, ő vele e dologról beszélni. Megtisztelt azon bizalmával, hogy azt mondta: a nyíltan a parlament kebelében kimondott szó olyan, melyhez kétség nem férhet. Nem hinném, hogy okot adtam volna arra, hogy ma is kevésbbé bízzék szavaimban. (Helyeslése középen.) És legyen meggyőződve, hogy én — hogy az ő egyik igen sikerült szavával éljek — annyira nem vagyok követője, de annyira szenvedhetlennek és scalázónak tartanám a vakandok-politikát, hogy részemről, még midőn saját helyzetemet kívánom is nyíltan kifejezni és saját álláspontomat kiemelni, még csak egy szónak árnyékával sem szeretnék olyat mondani, ami egy másik pártbeli emberre gyanúsítáliig hat. (Hosszan tartó mozgás.) De, t. képviselőház, (Halljuk!) azt mondják, hogy ez mind nem ér semmit, hiszen az ország financiális bajain segíteni nem lehet; némelyek azt mondják, hogy egyáltalában nem lehet, mások egy kis variatiót tesznek hozzá és azt mondják hogy kevésbbé lehet, nem oly jól lehet. Engedjék meg, hogy én számokat említsek fel, nem a magam számait, nem is pártombeliét, hanem Sunonyi Ernőt, képviselő úr számait és adatait , csak tegnapelőtt — ha jól emlékszem — miután megmondta volna, hogy az állam bajain nem lehet segíteni, míg a 67-iki 12 t. ez. fönáll, mert azt beismerem, hogy előbb ezt categorice kimondotta, aztán hogy áttérjen annak indokolására, hogy ezenkívül a roszgazdálkodás még más hasonlót is okozott, amiben én vele tökéletesen egyetértek azt mondá, hogy 1868-ban az ország bírta még fedezni kiadásait, de ma már 30 millió deficitünk van. Azt kérdi, miért? Azért, mer azóta csináltak 1868 óta annyi adósságot, amelynek kamatja 20 millió, építettünk annyi vasutat, melyekre évenként 15 millió garantiát fizetünk. Kérdem, hogyan lehet két ily dolgot egymás mellé állítani ? Mert vagy áll az, hogy az 1867. XII. t. sz. az oka, akkor lehetetlen, hogy a baj meg ne lett volna már az 1867-iki törvény meghozatala előtt , vagy nem áll s akkor hiában keresünk hibát ott, hol a számok szerencsétlen csoportosítása által az első tételből, melyet felállítottunk, annak kell következni, hogy ha 1868 óta hibák nem történtek volna, még 5 millió superplusnak kellene a pénztárban lenni. (Derültség.) De a képviselő úr leginkább megelégedetlen a trónbeszédnek a bankkérdésről szóló nyilatkozatával. Miután elmondott egyebeket, azt mondja - de hogy is lehet bankkérdésről szólani minálunk . Tagadja, hogy nálunk volna bankkérdés, mert kérdésnek csak azt tartja, ami fölött két államnak alkudozni kell. Szerencsétlenség, de a gyorsírók mindent feljegyeznek, és néhány sorral alább maga mondja, hogy az országnak legsúlyosabb baja az U'Sora, és hogy annak megorvoslására mindenekelőtt szükséges a bankkérdésnek megoldása. Ekkor tehát bankkérdésnek nevezi, de mikor a trónbeszédben az van, hogy bankkérdés, akkor ki kell találni valami iszonyatos titkot, miért használtaik ott e szó bankkérdés. És bizonyosan megköszönhetik ma szólott képviselőtársai is, hogy e szót annyira hibáztatja, mert senki sem tudott közülök más képet szólani, mint hogy bankkérdést, vagy felváltva bankügyét említett volna. Itt van például a képviselői napdíjak fizetésének kérdése; egy szóval, a parlamenti nyelv oly szegény, hogy ha a képviselő úr állítása szerint csak azt lehet kérdésnek nevezni, ami két nemzet között alku tárgya akkor a legtöbb tárgyat meg sem lehetne jelölni, mert mindazt, ami általában szóban foroghat bizony azt kérdésnek szokták a bárgyú emberek nevezni. (Derültség.) De ne nyugtalanítsa a képviselő urat se a „kérdés“ se a „jog“ szó. Megvallom, meglepetéssel hallottam, hogy a „jog“ szó is nyugtalanítani kezdette. Ha azt mondottuk volna: a bankkérdés meg*odása, azt felelték volna: hó-hó!v, nem olyan kérdés, mint a többi, itt az ország jogáról van szó. Most maga a korona ünnepélyes pillanatban elismeri a jogszerű megoldást, és akkor már gondolkozni kezdenek rajta, hogy ime, eddig egy kormány sem mondotta, hogy joga van az országnak hozzá, de ez a kormány, mely kimondja a „jog“ 8«n\b\70«y08ait azt hiszi, h°Sy D'ncs joga. (Derültség.) Megvallom, ez az emberi logica igen czif.,az’ ott van a Célszerű megoldás, azt tartom, hogy ott is kell lennie, mert nem elég, hogy joga legyen, mert lehet a jogot úgy is használni, hogy magunk ellen forduljon de lehet czélszerűen is használni, és ez lesz a krmány feladata. (Helyeslés.) Nagyon is bünte kötik, mégpedig többen, hogy egyedül az ország érdeke legyen szemünk előtt, majd azt mondják , gondolom, ezt Helfy képviselő úr mondta — hogy íme, az osztrák kormánynak van bátorsága kimondani, hogy ő védi az osztrák érdekeket, de a magyar kormánynak nincs bátorsága ezt kidani. Engedjék meg a tisztelt képviselő urak az én meggyőződésem is az, hogy a kormány,!’ !! ország érdekeit kötelessége szem előtt tartani, csakhogy az ország érdekeit nem egy elszült nem egy elzárt a többiektől elteltert kérdés szempontjából, hanem általános szempontból kell megítélni Nem szigetelhető el semmi az országon a mai világban egymástól és bármely országoó” kormánya próbálja meg egyetlenegy esetben fel itbuV* ráe"'k ’J»erneneit köveni akarni figyelem nélkül a má-okra, éppen ez által fogta volna annak az orszátrnak érdekeit leginkább megkárositani. Igenis az ország érdekeire tekinteni kell de sem Sfciából hkérdésben DeElcsak azon kérdés szempontjából, hanem az ország általános helyzetének politikai, közgazdászati összes viszonyain-it ’ P T A (Élénk h*'rlé--} kell talán saját honfitársainknak szerintünk nem ÄeHn)kaPD DéZetet el,eD' (El^k Szés é” ban nimbikA A' bomasablátszik lohr ’ ?dfy kéPTM előtársamnak is, úgy TM f •V.a!an" 8 PriktU8 familiárisa ervik agy másik mraisztellaaraá!, mert előbb felnanaszolja, hogy titokban mik tétettek- a enqueltek, tárgyalások folytak, éS .“ nS" 1 ment és egyes tételenként kezdte felsorolni és cáfolni, amit tettek. *ci8.,ro.ni cs..aban v“?0 IS“áCZ: 'OKI A la,,*. . »ISSS SSSSi^“akkor - Én, t. ház! e felett abban a nézetben v* fa?) ’Jíls 0 “; r’ h* bmS alar séfes abs’trítem’- V°gofc nem mi°dig Bőséges abstracte, nem mindig szükséges gyakorilni akarni, ha ugyanazon jog alapján egyezkedés során az országra nézve jobbat is lehet elérni. S kell várni az egyezkedések eredményeit, számokkal fogunk aztán beszélni, és akkor majd megvitathajuk mindazon csudatevő dolgokat, melyek a küín Sha atlaf1?0ttSl stílbozattak- azonban tagadhatóan. Egyik a jog a külön vámterülethez • de másik hasonlólag oly tagadhatatlan, hogy tisz.'á nélkül a’ kiRinaZtA IUfnt’Mf°/y a Po!"árok terheletése nélkül a külön vámterület milliókat fog behajtani fő? fizuit ! •’ 3 “? bajtani fog’ a PO,gépk zsebéből’ fog fizettetni mint az adó; megkevesbitvén terraészetesen a vámkezelési költségek kiadásaival azaz sokkal kisebb netto, mint brutto lesz,és a ’ végeredményében talán azért fogja kivenni 3 millió consumens zsebéből hogy 50-60 ezer ember zsebármit méltóz(Ht yl és,,) engedelmet érek, bármit méltóztatnak mondani, ha Magyaron-z-Woa szélt^T kénv'a r kapm mert vekrellle-ZT u k.éPArml° nr, pedig vannak gazdasági felszerelések és más hasonló dolgok is — ha minden ember az országban, csakhogy az adótól menvjkü.jon mezítláb kell, hogy járjon, ez, az igaz, Sé mílasz a fradicsom- de «era * boldogság fi • (Derültség.) Azt, amennyivel talán többed fizetne, bőven elveszti egy pár csizma vagy rokk árán. (Derültség.) De mondom - merem ^Hhani hogy ez sokkal fontosabb kérdés, sem h^y nem’ tartanám szükségesnek bevárni azt, midől valósággal napirenden lesz. Csak azt kívánom itt megjegyezni hogy «1867. XVI. törvény nem azt tarta , Helfy képv úr tegnap mondott, mert azon törvény a 6 hónapi alkudozás után nem azt mondja, hogyha az nem sikerül, akkor már itt van az idő M-kmi vámterület felállítására, hanem azt mondja akkor a felmondás következik és a felmondási év alatt meg kell kísérteni új egyezség kötését, sőt még nem azt mondja, hogy ha 9 év múlva meg nem új laik akkor megszűnik, hanem azt mondja hogyha 9 év múlva a felmondás meg mm történik, a szerződés folytatólag érvénybe lép, ha pedig felmondatik, azon 10-ik év arra fordítandó, hogy az egyezség a közös vámterületre nézve újabb alapon megkezdessék. (Ellenmond is szélsőbal.) Mél(Ugy van!) 0 a8DI 87óról'87óra, ez van benne. bá/Á ^?Csánatot kérek, máris soká fárasztótam - (Halljuk! Halljuk!) Röviden be fogm beszédemet fejezni. (Halljuk!) : * Lennyey. Pál képviselőtársam megpróbálja rirmfy btr 'geD BZép és lovasia8 modorban, a kormányt hogy miért nem terjeszti elő programmlanatban áz terjesZtette e,é ed(% most e pH, . jKelőre kijelentem, hogy nem osztom azon mietet, hogy a parlamenti kormányforma mellett egyformán kellessék részletes javaslatokat követni a kormánytól, mint az ellenzéktől, mert részletes javaslatok tétele elsősorban a kormánynak kötelessége és feladata; de megengedjen a t. köivvelő úr, nem részletes javaslatokkal, de bizonyos fokig kifejtett programon, kivált választások előtt és alatt minden pártnak egyformán kell bízni és megengedjen abban is, ha azt mondom, hogy én legalább nem tudom a nyilvánosság előtt, mérésein oly programmjokat, mely részletesebben vagy körülményesebben, vagy tisztábban kifejezte volna nézetüket, mint ahogy a kormány részéről már csak a megalakulás perezében is kifejtve lett De azt, hogy részleges javaslatokkal mért nem lépünk most fel, indokolni kívánom a következőkkel: miként fogják fel a politikai helyzetet ezt fővonalaiban, — ma is azt állítom, — komert a trónbeszéd, mely nem mint Mocsáry képviselő úr mondotta, az egész financiális rendezést a közigazgatás és törvénykezési reformok útján akarja eszközölni, de amely csak azt mondja, hogy nem csupán pénzügyi rendszabályokkal, de azokkal is mert csak ha az államélet összes ágai rendeztetnek, akkor lehet gyökeresen az állampénz ügyeit rendezni. A főelv tehát a kormány által jelezve van. Részletes javaslatokat éppen azért nem tesz és nem tehet még ma a ház asztalára, mert az államélet összes ágazatait fel kellvén karolni, elhibázott munkát követnénk, ha elszigetelt javaslatokat tennénk le a ház asztalára akkor, midőn azok egyenként helyesen és alaposan megbírálhatók sem volnának. Méltóztassanak tehát megengedni, nem kérünk sok időt, de hogy várhattuk be azt, midőn azon javaslatok legalább, melyek egymással szoros kápcso■ latban vannak, egyszerre tétessenek le a ház asztalára, hogy akkor aztán helyesen, alaposan lehessen az ekrész irányzat felett ítélni. (Helyeslés.) Különben a t. képviselő úr az iránt is elmond