Ellenőr, 1875. október (7. évfolyam, 272-302. szám)

1875-10-01 / 272. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr Félévre . . . 10 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyest szám­ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában.) Kiadó­hivatala: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésre vonatkozó reclamatiók Légrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. 272. szám. Budapest, péntek, október 1. 1875. VII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre.................................20 forint — kr. Félévre......................................10 „ — kr.­­ Negyedévre..............................5 „ — kr. I Egy hóra..................................1­­­80 krt Az előfizetést — postai utón vagy sze-­­­mélyesen — nyugtázza.­i az „Ellenőr“ kiadó­hivatala I (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Bécs, szept. 30. A magyar delegativ had­ügyi bizottságának mai ülésében a hadügyi költ­ségvetésnek rendes előirányzata egészen elintézte­­tett és az előirányzott többszükségletek már korábbi ülésekben eldöntetvén, a többi czimek az előirány­zat szerint szavaztattak meg. — A külügyi bizott­ság két órai értekezleten, melyen Andrássy gr. és Orczy b. is jelen voltak, a jelentésbe a külügyi politikára vonatkozólag fölveendő passust állapitá meg. A jelentés holnap fog hitelesíttetni és ezután a delegatió nyilvános ülésének terjesztetik elő. Bécsi, szept. 30. A birodalmi tanács delega­­tiójának pénzügyi bizottsága folytatta a hadügyi költségvetés tárgyalását. A vezérkarnál való több­követelés, miután John táborszernagy a táborkar újjászervezését kifejtő, elvettetett, a gyalogsági ka­pitányoknak lovakkal ellátására fölvett tétel a hadügyminiszter ajánlása daczára töröltetett, úgy­szintén a költségek nagyobb számú tartaléktisztnek a hadgyakorlatokhoz való behívására. Róma, szept. 30. Az olasz biztos Luzzatti az olasz-magyar monarchiával való kereskedelmi szer­ződés megkötésére október elején érkezik Bécsbe. Az Olasz- és Francziaország közti kereskedelmi szerződés már véglegesen meg van kötve. Bé­cs, szept. 30. A „Tagespresse“ jelenti: A bécsi szerb követ Zukits a hatalmak nagykövetei­nek terjedelmes emlékiratot nyújtott át, melyben a törökök által elkövetett határsértések egész sora ki van mutatva. Bécsi, szept. 30. A „N. Fr- Pressernek Ber­linből távirják. A császárnak a kölni kertkiállí­­tásba tegnap tett látogatása a következő jelenetet idézte elő: Midőn a császár a düsseldorfi franczia követet, Fontenay vic­itnteot megpillanta, barátsá­gosan köszönve hozzá lépett, kezet szorított vele és franczia nyelven nagy megelégedését fejezé ki a franczia kiállítók nagyszámú és jeles képviselte­­tése fölött, azt mondván, hogy ez szóló tanúsága mindkét nemzet közös törekvésének a cultúra és haladás ugyanazon czélja felé. Bécs, szept. 30. A bécsi pénztáregylet mai rendkívüli köz­gyű­lése viharos jelleget öltött; a volt ellenzék számos képviselője a liquidationalis eljárást vesz alá. Az elnök közli, hogy a volt igaz­gatótanács egyik tagja ellen a társulati tőkével űzött kosztüzletekből hárult károk részbeni megté­rítésére kereset fog indíttatni. Végül a leszámoló bizottságnak bizalom szavaztatott. München, szept. 30. Számos ultramontán választási felszólamlás érkezett a képviselőházba azon kerületekből, melyekben az ultramontanok le­­győzettek. NEMZETI SZ­INHÁZ. Bérlet 135. szám. Budapest, pénteken, okt. 1-én. Először: A jóslat. A gróf Teleky-alapitványból 100 arany pályadijjal jutal­mazott eredeti vígjáték 5 felv. Irta Caiky Gergely. Zenéjét szerkesztő Erkel Gyula. Személyek: Adrastos, Apollo főpapja Delphiben — Bercsényi Dioskuros, segéde — — — Szigeti Imre Olympia Pythia — — — — Felekyné Erycia, ) Szigligeti Ferike Hermione, ) ifjú leányok a delphi-í­jós- Szigeti Jolán Polydora­­­dában Korstein Emma Ihysbe, ) Kölessy Irma Sasios, a jósda szolgája — — Vízvári Helios, ) — — — Nagy Imre Knemon, ) — — — Kőrösmezei Aristos,­­ athéni ifjak — — — Náday Glaukos,) — — — Halmy Tiomis, ) — — — Halmai Nausikles, lesbosi kalmár — — Újházi Harpya, neje — — — — Szathmáry L.-né Phryne­­ korinthi leány°k ! - Helyes tanra Agrion, vendéglős Delphiben — — Sántha. Kezdete 7 órakor. Budapest, szeptember 30. Katonai nevelés. Soha el nem felejtjük azt a jelenetet. Szép nyári este volt. Az x-i pályaudvar per­­ronján az esti vonatot várták. Az összegyűlt várakozók közt nagy izgatottsággal járt fel s alá, kiki­szaladva a váltó őrházig, Jákó bátya, az universalis. Jákó bátya régen szü­letett már erre a világra; akkor is huszár­nak. Huszonnyolcz esztendeje szolgálja, a „császárt“; hazája a svadrony; világa a regement. Bele is házasodott. Termetes cseh menyecske viseli gondját a fehérneműjének, az egész svadronyéval együtt. Megtollasod­­tak abból egy kicsit; lett arany gyűrű, óra, meg gyerek is lett hozzá kettő; vir­­gonez kis „inasok“. A lovánál, a feleségé­nél, de még a regimentjénél is jobban sze­rette e két jószágot a Jákó bátya. Hanem egyszer azután felcseperedtek nagyon. Lett belőlük, lóra kicsiny, ölbe nagy. S míg lóra ülnének, iskolába kellett menniök. El is vit­ték őket a conto aerarii valamely katonai nevelőintézetbe. Hejh, rosz sor volt akkor Jákó strázsamester keze alatt regrutáskodni. És teljes négy esztendeig volt rész, addig nem eresztették hozzá a „kicsinyeket“. Még látóba se kaphatott belőlük. Végre könyörült rajta valamelyik aranygalléros úr. Szabadságot adtak a kis lakóknak atyjukhoz anyjukhoz menni. Hozzák is már a conto aerarit, vasúton éppen most vannak .... azaz akkor az este voltak érkezőben, mikor a deres Jákó bátya oly kíncs-nehezen várta a vonatot . . . Végre berobog. A csapó ajtók felpattannak. Az egyik kocsiból két szépen felmagzott fiú lép ki, a „stiftisták“ tetszetős egyenruhájában, egy cserepár traster escorteja alatt. Öreg Jákó oda ront, löki félre az escorteot, kapja derékon a két csemetét s úgy tele csókolja halvány orczáikat, mintha „parancsolatra“ volna rá. „Kedves gyermekeim! Édes szép fiaim!“ De a kedves fiúk csak nem szólnak erre semmit. Azután elkezdenek szépen né­metül beszélni csengő hangon: „Kedves atyám, nem értjük mit beszélsz.“ Akkor a szegény öreg elkezdett szólani a „reglamá“­­ból, a „hapták“-tól, kezdte a „linksót“-ig s a mi a német tudományból közbeesett, azt mind elmondta. Több nem tellett tőle, s ab­­ból még kevésbbé lett­ okos a két gyerek. Valami mélyen megható volt ez a jelenet. Látni a gyermeket, ki édes atyja szavát ké­ri és nem érti meg; látni az apát, ki gyer­mekével nem tud szólani. A könyek nyelve volt csak érthető közöttük, s az öreg mar­­ezona férfiú sírt, mint a gyermek; a gyer­mekek zokogtak, mint meglett emberek. — Soha nem felejtjük el ezt a jelenetet! Ez a katonai nevelés. Egy tősgyökeres magyar úri háznál for­dult meg egyszer e sorok írója. Az urfi is otthon volt éppen szabadsággal ezredjétől, hol kadeti méltóságot viselt. És hogyan. Nem lehetett ezzel az úrral öt perczig ki­tartani annélkül, hogy az ember legalább ötször ki ne kívánja dobni a tulajdon háza ablakán. Ez nem akart beszélni magyarul, mert — úgymond — nem szeret sok időt vesztegetni a­­ szájöblítésre. Ez gézengúz rongynépnek szidta a honvédséget, a mos­tani s­hitang lázadó csordának a régit. Ez ki merte mondani fennszóval az édesatyja há­zában, e magyar földön, melynek gyümöl­cséből kadétoskodott, az édes­anyja előtt, ki a hazáért imádkozni tanitá, ki merte mondani : ha tudná, hogy egy ize szít a magyarhoz, azt vágná ki rögtön. És mégis ez az urfi csak harmadfél esztendőt töltött egy „magasabb katonai intézetben“. Ez is katonai nevelés. Állítsátok meg az utczán a legelső ma­gyar ezredbeli fiút s kérdezzétek meg tőle, mit tart arról a kevés magyar tisztről, a­mi az ezredében van. Hiszen jó-jó, de még­is jobb a hadnagy uram Wirstlchubrn. Azt fogja mondani. És igaza lesz. A hadnagy uram Würstlhuber, a­ki Pinklbergben pil­lantotta meg a napvilágot, nem tud ugyan a szegény magyar gyerek nyelvén imádkoz­­nit, de azt a káromló piszkolást sem tulaj­donítja el (gyér kivétellel), melylyel had­nagy uram Tatár vagy Gajdos teszi gyűlö­letessé szeretett földjeinek az­ életet. Tisztelet a kivételnek, merjük hinni, sok kivételnek. De áll az, hogy valamint ha keresztyénből lesz uzsorás, az a legallja minden uzsorás­nak, úgy a magyar születésű tiszt is, ha egyszer elfajul, elosztrákosodik, az a leggo­noszabb, legbrutálisabb zaklatója, tulajdon vérének. És elosztrákosodnia kell: ez az es­prit de corps; ebben nevelkedik fel, ezzel keresi jövőjét, boldogulását. Hol színből, ne­héz önmegtagadással, hol szívből, kedvte­­léssel.­ Ha nem , megreked a csillagjárás. És ez is katonai nevelés. Már most ezen nevelés sikeres folyta­tására kér tőlünk a hadügyi miniszter kerek 58 ezer forintot toldásul a többi 1 millió egynéhány ezer forinthoz, a­mibe eddig került. A magyar delegatio választmánya kér­di : mi lett a delegatio tavalyi határozatá­ból? Mi történt e borzasztó nevelési rend­szer javítására ? Történt-e lépés, hogy Ma­gyarországon, a magyar fiúknak hozzáférhető nevelőintézet is legyen, s az legyen olyan, hogy az apa oda­adhassa gyermekét a­nél­kül, hogy kitegye szellemét a megölésnek ? Történt-e valami arra nézve, hogy az egyet­len magyarországi katonai középtanoda Kő­szegen a magyar nyelvet legalább eltűrje oktatási körében? Vagy legalább annyi tör­tént-e, hogy a felvételi vizsgálatot a ma­gyar gyermek magyarul tehesse le. Minderre a rövid felelet az, hogy bi­zony nem történt ilyesmi. Mert silány idő­ket élünk, nem telik új intézetekre, vagy költséges reformokra. Stb. stb. Magyar de­legátus: go to a nowery. A helyett inkább másképen reformálnak. Elejét veszik annak, hogy a nemzeti szellemhez szívósabb kor juthasson a katonai nevelés körébe. Az ele­mieken kell kezdeni ezután mindenkinek , zsenge korában, mikor a viasz könnyen en­ged és idomul, így lehet megszüntetni azon gyér kivételeket, hogy egy-egy magyar növen­dékben mégis meg beír élni a magyar vér. Erre a magyar delegativ választmánya kifejezendőnek „véli“ az „óhajtást“, hogy a tavalyi „óhajtás“ „ismételtessék“; meg hogy Kőszegre magyar ifjak is felvétesse­nek; meg hogy a magyar nyelv kötelező tantárgy legyen, meg hogy egypár magyar tantárgy is legyen Kőszegen. No, jól van. A hadügyminiszter bizonynyal lesz oly szí­ves e szerény „óhajtás“ figyelembe vételét megígérni annál inkább, mert nem bolond, hogy ígéretét megtartsa. S akkor azután akadálytalanul megszavazzák neki a katonai nevelés „reformjára“ azt a néhány ezer forintot. A „nevelés“ pedig háborítatlanul termi tovább a gyümölcsét. És Jókai Mórnak most esztendőre ismét szép alkalma nyílik megírni egy újabb szép czikket arról, „a­mi rajtunk múlik“ s buzdítani a magyar ifjúságot: csapj fel, öcsém, katonának. De nem, Jókai Mór ezt nem fogja tenni mához esztendőre. Meggyőződik, hogy nem annyira rajtunk múlik a magyar ifjak felcsapó kedve, mint múlik azon a szellemen, mely a katonai nevelést bent az iskolában és kint a csapatnál átlengi. Múlik azon, hogy a magyar ifjú, ha magyarnak akar meg­maradni, szentül azon kilátásnak néz elé a katonai pályán, hogy nem megy sem­mire. Tollunk hegyén füzéresen függ a sok példa. Maradjanak. Csak az életbe tekintsen ki, a­ki látni akar egyet : talál dúlásig. Látni fogja, hogy vagyontalan vagy közép sorsú magyar ifjúnak épp oly bizonyosan nem lehet kenyérkereső pályája a katona­ság, a­milyen bizonyos, hogy a fennálló katonai nevelési rendszer, s a hadseregnél megcsontosult szellem eleve és bőven gon­doskodik arról, hogy a tiszti pálya mint kenyérkereset a német és cseh harmad­szülött fiuk örökéül legyen intabulálva apá­­ról-fiúra szálló tussal, most és mindörökké — a­míg nem szakad valahol. Marad a magyarnak a katonai pálya, mint sport, a vagyonosabbak számára. Egypár jó eszten­dőt bizonyára most is tölt ott s fog tölteni jövőre sok jóvérű s jó erszényü fiatal em­ber, apres quoi hazajön urnák. De a kinek nincs hova menni „haza“, s még kevésbbé „urnák“, az otthonát ugyan nem fogja meg­találni a „lobogó“ alatt, a meddig a mostani rendszer és szellem kelendő. Uraim, delegátus urak, nem „óhajtás“ kell ide, hanem parancsolat; nem „véleke­dés“, de erély. Igen, vagy nem : kathegorikus és kötelező feleletet kell követelni a had­ügyminisztertől, nem ígérgetést, a­mit lehet megtartani is, nem is. Ha nincs neki kielé­gítő, kötelező felelete: nekünk ne legyen pén­zünk. Ám ha tetszik, szavaztassa meg ma­gának nélkülünk az osztrák delegátusok ál­tal e nevelési reformokra és deformokra a költséget, ők veszik hasznát egyedül. De magyar delegátusnak ne égesse a lelkét az a tudat, hogy az ő szavazata segélyével „reformálják“ a magyar fiatalságot osztrákká. A Budapest körül lefolyt hadgyakorla­tok alatt ismét fényesen bebizonyult, hogy a hon­védség életre való intézmény, hogy honvédeink megérdemlik azt az odaadó szeretetet, melylyel a nemzet rajtuk csüng. A köztük uralkodó szellem lelkes és hazafias gyakorlataikban kitűnő pontos­ságot, rendet és fegyelmet tanúsítottak. A király is örömmel elismeri ezt a József főherczeghez inté­zett kéziratában. A királyi kézirat így hangzik: Kedves rokon, József főherczeg! A budapesti hadgyakorlatok alkalmából meggyőződtem aról, hogy az ez alkalommal részt vett magyar honvéd­hadosztályok működése teljesen kielégítő volt; kü­lönös dicsérettel kell kiemelnem a honvédlovasság működését, különösen kiképeztetését és vezényletét úgy dandárban, mint egyes alosztályokban. Örö­mömre szolgál ezért elismerésemet úgy az egész tisztikar, mint a­­­génység előtt kifejezhetnem. Gödöllő, szept. 29. 1875. A közlekedési miniszterium költ­ségvetéséhez pótlólag megjelent a m. k­i­r. á­l­­lam­vasutakról és azok g­épgy­áráról szóló jelentés. E szerint az államvasutak rendes szükséglete 1876-ra előirányoztatik 5.136,000 írt­ban, az 1875. évi szükséglet volt 5.336,150 frt, következőleg a szükséglet 1876 ban 200,150 írttal kevesebb leend; a rendkívüli szükséglet elő­­irányoztatik 204.500 forinttal, 1875-re megsza­vaztatott 264,959 forint, s igy az 1876. évi szükséglet 60,459 írttal kevesebb A költség­­vetés az 1876. év elejétől foganatba veendő szám­lázási minta fejezetei és czikkei szerint osztályozva alakilag is eltér az eddigiektől, s lényegileg eltér egyes részeiben a korábbi években fennállott szer­vezettől is, nevezetesen az eddig 6 osztályból álló igazgatóság jövőre csak 4 osztályból állana,­­ ily módon nemcsak több főnöki állomás válnék nélkü­­lözhetővé, de az ügymenet is a munkaerő kihasz­nálásának egyidejű fokozása mellett annyira egy­­szerűs­ítetné­k, hogy számos elsőbb rangú hivatal­noki állomás is megszüntethető leen­. Az előirány­zott összeget azon kijelentés mellett kéri megsza­vaztatni a miniszter, hogy a kiadási előirányzatot maximál tételként kívánja tekintetni, s hogy kö­vetkezőleg az új szervezetet hihetőleg további megta­karításokkal lesz képes keresztülvinni. A­mi a rendes fedezetet illeti, az 1875-iki évi tapasztalat alapján a bevételi előirány­zat 7.516,000 írtban állapíttatott meg, mely összeg a 400,000 vonalmértföldnek a jelenlegi szállítási díjtételek mellett megfelel. Különféle bevételek czi­­mén 100 000 frt irányoztatok elő. Az államvasutak gépgyárának szükséglete 540,000 írttal irányoztatok elő, ezzel szemben a fedezet 560,000 írtban álapítatott meg. A gyárnak jelenlegi munkamegrendelései jogos reményt nyúj­tanak arra nézve, hogy az előirányzat nemcsak egész összegében befoly, de túl is haladtatik. Sárkány Józsefnek, a pesti törvény­szék elnökének a királyi táblához tanácselnökké való kinevezése már bevégzett tény. Utódául többe­ket említettek de a candidatiók közül egyik sem öltött valóságot. Sárkány utódja Csornák Béla lesz, a királyi tábla egyik kitűnő bírája, ki pár kiküldetésében, midőn egyik-másik törvényszék kö­rében vizsgálatot kellett megejteni, kiváló erélyt és tapintatot tanúsított. Mint értesülünk, kinevezése már föl is van terjesztve ő felsége eleibe. Ferencz József. A király a hadgyakorlatok alkalmából a kö­zös hadseregbeli katonaságot is hasonló kitünte­tésben részesítette. Ab. Edelsheim Gyulai lovassági tábornokhoz intézett királyi kézirat a kö­vetkező : Budapest helyőrségének ez évi zárgyakorlatai alkalmával meggyőződtem, hogy az ön közvetlen parancsnoksága alatt álló minden fegyvernembeli csapatok példás fegyelemmel a harczképes tökéle­tesség jeles mérvét egyesítik. Ezen, nyilvánvalóan csak az összes parancs­nokolásra hivatott közegek kötelességhű és odaadó összmükdenése által elért eredmény kellemes alkal­mat szolgál nekem, hogy mindenekelőtt önnek, to­vábbá az összes tábornokoknak s más rangú tisz­teknek tett erős, eredményes működésükért, a legény­ségnek pedig tanúsított szorgalmáért köszönetemet s teljes elismerésemet kifejezhessem. Gödöllő, szept. 29. 1875. F­ere­nc­z József, s. k. E g y r ff l-m á s r ó I. Reggel felé járt már az idő, midőn a derék férj kissé borongós kedélylyel és egy irgalmas jó­szívű barátja támogatása mellett hazafelé ballagott. A mint lakása elé érnek, következő párbeszéd fej­lett ki köztük. — Nézd csak, szól a jó barát, ablakod még világos. B­onyával vár reád a feleséged ! — Micsoda — kiált indignálódva az exem­­pláris házastárs — ilyen későn se térhetek már nyu­godtan haza! Na, hiszen majd adok én neki! — Azaz, hogy pardon, nem a te ablakod az, a tied sötét. — Hogyan — zúgolódik a férj még mérge­sebben — hát már annyi tekintettel sincs rám ez az asszony, hogy bevárná jöttömet. Na, de már ezért csakugyan kikap! Ennél a szeretetreméltó úriembernél járhatott a „Pesti Napló“ újabban iskolába. Amilyen áldott csöndes természete volt azelőtt, olyan malecontentus most. Semmi sincs ínyére. Rész neki most minden. A­mi van épúgy, mint a­mi nincs. Az új adó sem kell neki. Eleinte azért zsémbeskedik, mert a kü­lönböző adóknál más-más kulcsot vesz alapul, melyek közt tudvalevőleg a földadóra nehezedő a legkisebb Végül meg aztán mégis az volna a baja, hogy a földadó van legjobban megterhelve. Bel kár, hogy adománk nem szól tovább. Talán akkor azt is megtanulhatnánk belőle, ho­gyan lehetne a mi derék barátunk gusztusát el­találni ! * Az sem utolsó dolog, a­mit a „Kelet Népe“ ma produ­kál. Roppantul szidja a magyar delega­­tiót, mely azt is meg akarja szavazni, amit az osztrák delegatio megtagad. A­mi nem is igaz. Ugyan, édes collega, nem súgná meg ezt a Honey titokban szive választottainak ? Sennyeyt és Ürményit kötéllel sem lehetett a delegatióba bevinni, annyira nincs semmi mondani­valójuk, pe­dig milyen szép alkalom nyílnék ott a „Kelet Népe “ energiájának érvényt szerezni. Jó lesz ezt a dolgot en famille elintézni, mert utoljára még valami malitiosus ember azt találja gondolni, hogy a „Kelet Népé“-nek a jobb keze se tudja mit adna az Ürményi balra. A közö­s had­s­e­r­eg őszi előlépteté­se ez idén már október 20 dika után tétetnék közzé. A tábornokok sorából, a „P. L.“ értesülése szerint, báró Catty vezérőrnagy a helyettes törzs­kari főnök altábornagy lesz, továbbá előléptettetnek Schmiger, Döpfner és Schönfeld vezérőr­nagyok. Az előléptetés tekintetében annyi hátrányt szenvedett gyalogságra ezúttal nagy tekintettel lesz­nek, nevezetesen 28 százados őrnagygyá, 160 fő­hadnagy századossá és 300 hadnagy főhadnagygyá lép elő. A tüzérségnél olyan nagy a hiány tisztek­ben, hogy a kadét­iskolából kilépő kadeteket mind kinevezik tisztekké. Az előléptetés kihirdetése azért történik ilyen korán, hogy november elsején, a­mely napon a kinevezettek a magasabb fizetés élvezetébe lépnek, az eredmény az egész monar­chiában tudva és szolgálatilag is keresztülvihető legyen. A törzskar újjászervezésével kapcsolatban álló személyváltozások csak dec­ember végén tétet­nek közzé, miután az ez által igényelt kiadási többlet csak 1876-ra áll rendelkezésre. Az osztrák delegatio pénzügyi bi­zottsága jól halad előre a hadügyi költségvetés tárgyalásában, már közel jár a rendkívüli szükség­lethez s remélik, hogy pénteken már a külügymi­niszter budgetjére kerül a sor és szombaton a ten­gerészeti minisztériumon is túl lesz. Az új ágyuk szükségletére nézve egyelőre nem fog határozni az osztrák delegátió Hétfőn vagy kedden lesz az első nyilvános ülés. Megemlítendő még, hogy a pénz­ügyi bizottság tegnap zárt ülést is tartott, hogy a magyar delegátív határozataival szemben megállapod­janak, de a megállapodás még eddig nem jutott nyilvánosságra. Eltiltott tankönyvek. A hivatalos lap mai száma két államellenes iskolai könyvet tilt el, és pedig a „Krátky zemepis“ czímű munkát T. Ottó Matzenauer-tól (kiadatott Szakolczán L'69-ben), mint nemcsak hibás módszerű, de elavult és tör­vényellenes adatokat tartalmazó tankönyvet, nem­különben a Belgrádban 1869-ben kiadott szerb nyelvű „Istoria srpsky n­arod­a“ stb. czim­ű­, mely idegenek számára külföldön szerkesztetvén, hazai viszonyainkra semminemű tekintettel nincs, és hazánkról folyvást mint idegen országról emlé­­zik meg. A fővárosi entropéik és a fővárosi bizottság. Nincs főváros, melyért ország többet áldozhatott volna, mint éppen Budapest. Különböző időkben, különböző czélokért lel­kesedett a hazafias buzgalom. De egy min­dig ott volt köztük: a főváros emelkedése és virulása. Úgyszólván dogmaként hangoz­tatta azt minden politikai párt, rajongva szerette minden egyes polgár. Ide törekedett minden, mi az élet egyik vagy másik ágá­ban ki akart tűnni. Innen várták az útmu­tatást minden nehéz kérdésben. Innen a jelszót minden küzdelemhez. A­mióta csak reformmozgalmaink megindultak, a főváros volt az ország szemefénye. Óhajai előtt el­némult, meghajolt a legjogosultabb provin­­cziális kívánság is. Érdekeit azonosították az ország érdekeivel. A fővárosi entrópéik szükségét úgy­szólván már az unalomig hangoztatják uton­­útfelen. Valóságos kísértet-természetet öltött már magára. Mindenki beszél róla, de senki sem hisz benne. Az utóbbi napok az eddi­gieknél is kézzelfoghatóbb bizonyságot szol­gáltattak elkerülhetetlen voltuk mellett. Az osztrák államvasút-társaság a kedvezőtlen termés daczára meglehetős tágas entrópái­­kat volt kénytelen felállítni. Alig bérelte ki ezt egy consortium, máris jelentkezett egy újabb, mely újabb és jóval nagyobb helyi­ség felállítását kívánta és annak szükségét is bebizonyította. A déli vasutat és a du­­nagőzhajózási társaságot ismeretes vonzal­muk persze másfelé tereli. De a magyar állami pályának szintén oly nagy a fuvarja, hogy nem bír a szállítók követelményeinek megfelelni. És ez akkor van, mikor még egyéb nagy hátrányok mellett a legtöbb közlekedési eszköz is a főváros romlásán fá­radozik. Akadályozott és fejletlen forgalom mellett s oly esztendőben, mely messze el­maradt jogos várakozásainktól. Tehát még a jelen helyzet követelményeinek sem tu­dunk megfelelni, nemhogy egy jobb esztendő kedvezőbb aratásának. Arról pedig, hogy biztos és bátor kezekkel egy szebb, gazdag­sággal és jóléttel díjazó jövő útját igyekez­nénk megegyengetni, arra — legalább a főváros atyái közt — úgy látszik senki sem gondol. Nem várunk nagy dolgokat ama clique­­től, melyet a múlt kedves örökségkép ránk hagyott. Tudjuk, hogy még mindig messze van az az idő, midőn a főváros municipi­­uma megfelelő nyomatékkal bírna közügye­­ink terén. Átmeneti korszakban élünk. A törvényhatóságok leszorultak régi szereplő­sök legfőbb színteréről. Az uj keret még sehol sem vált hússá és vérré s legkevésbbé itt a fővárosban, mely akkor is szánalmas duodez existencziát folytatott, midőn Pest­megye, mint központi hatóság diadalmasan járt e­lől minden mozgalomban, mindig ma­gasan lobogtatva a haladás zászlaját. De ha nem is várunk e derék uraktól rendkívüli dolgokat, új eszméket és mindent átalakító nagy mozgalmakat , azt talán mégis megkövetelhetnék, hogy valósítsák meg végre azt, a­minek elodázhatatlan és elengedhetetlen szükségét ma már mindenki beismeri. S azért ideje volna már e dolog­ban komolyan is határozni. Megengedjük, hogy az az örökös fel­iratozás a kormányhoz kényelmes mulatság, de sem a közügy, sem a főváros méltósága nem nyer vele semmit. Vagy csakugyan komolyan hiszik a város bölcsei, hogy a kormány a mai sanyarú viszonyok közt eddigi határozott kijelentései daczára új áldozatokat tudna hozni a fővárosért. Hi­szen ha megtenné, még akkor sem szabadna ezt a városnak elfogadnia, nemhogy így követelje. Mostani financziális viszonyaink között, mikor az ország legégetőbb szüksé­geit kell kielégítetlenül hagynunk, csak nem várhatunk ismét az országtól segélyt oly ügyben, mely első­sorban a fővárosnak fog javára szolgálni. Mirevaló ez az örökös huza­vona? Ne hintsünk port a világ szemébe. Vagy akar­juk az entrópéikat vagy nem. Ha nem akarjuk, ne takaródzunk a más köpenyével. Ha pedig akarjuk, úgy akarjuk komolyan és ne várjuk, hogy az tegyen helyettünk, kinek magával is elég baja van. Eleget ál-

Next