Ellenőr, 1875. október (7. évfolyam, 272-302. szám)

1875-10-19 / 290. szám

korona területén Zágrábban, Budapesten, Nagy- Szebenben, Kassán, Pozsonyban és Temesváron ál­líttatnak fel. Ha egy 3-ik alreáltanoda felállításának szük­ségessége mutatkoznék, akkor a hadügyi igazga­tóság az iránt általános nyomozásokat fog elren­delni, hogy melyik városban lenne ez vagy költ­ség nélkül, vagy csak csekély költséggel lehető, mely nyomozások eredményétől fog a hely meg­választása függni. A­mi a magyar nyelv ápolását a katonai képző-intézetekben illeti, meg kell jegyezni, hogy az 1873/4-ik tanévben a m. fehértemplomi katonai műszaki tanodában a növendékek 431/2°/0, a bécs­újhelyi katonai akadémiában 521/20/0 nyert ma­­gyarnyelv-oktatást, továbbá, hogy a katonai reál­tanodákban a magyar nyelv mint kötelezett tárgy vétetett fel, és hogy az végre az elhelyezési viszo­nyok szerint, a lajtán inneni különféle hadapródi tanodákban is, például Gráczban és Bécsben ta­­níttatik. Végre a magyar delegátiónak a hadsereg fel­­szerelési ügyben beérkezett kérvények tárgyában hozott határozata így szólott: „Az országos bizott­ság a budapesti kereskedelmi és iparkamarák, va­lamint több cseh- és morvaországi posztógyárosnak, a közös hadsereg felszerelése ügyében beadott kér­vényeket azon kijelentéssel teszi át a hadügymi­niszternek, hogy a közös hadsereg felszerelési ügyére nézve a fentebbiek szerint hozott határoza­tában kifejezett azon elveket, „hogy a közös had­ügyminiszter a közös hadsereg felszerelési és ruhá­,­zati ügyében a decentralizatio elvét érvényesítse, s egyedárusági rendszer mellőzését lehetőleg eszkö­zölje, továbbá fentartva már ezen (valamint a többi a közös hadügyminiszterhez utasított) kérvények elin­tézésénél a lehetőséghez képest alkalmazza.“ A hadügyminiszter válasza erre a következő: Az A. Skene és társaival a hadsereg felsze­relése tárgyában kötött szerződés felmondása foly­tán, a cs­z. hadsereg részére való ruházati és fel­­szerelési tárgyak szállításai közzététettek. A be­érkezett ajánlatok alapján négy új szerződést kö­tött a hadügyminisztérium, és ugyan: Posztó- és gyapjú nemekre nézve: a) A Quittner, Brdlik és társai fele a cs. k. hadsereg részére való posztó-szállítási társulattal. Ezen társulat a következő c­égekből áll : Quittner Jakab és fiai Troppauban; Brdlik János és fia Poczatekben ; Löw Adolf és Schmal Brü­nnben­; Löwy A. fiai Krakulciban Teltsch mellett; Strza­­gowsky Fér. fiai Bialán; Münch Adolf és fia Trieschben; Wurmfeld József Új-Beszter­czén (Neu- Bistritz); Böhm Simon Battelauban; Schumpeter Alajos Trieschben, és Erdlik Lipót Lerovitzen. b) A Regenhart és társai-féle a cs. k. hadse­reg részére való magyar posztó-szállítási társulat­tal. Ezen társulat a következő czégekből áll : Re­genhart Ferencz és társai Pozsonyban (gyár: Po­zsonyban és Losonczon), és gr. Forgách Antal gyapjúszövet és posztógyára Gácson. Vászon és calieotneműekre nézve: a Marbach és társai-féle, hadseregfelszerelési osz­trák-magyar gyapot-vászon társulattal. Ezen társulat a következő c­égekből áll: Marbach és Blecksn gépészeti gyapotfonás és szövészet Rauschendorf­­ban Csehországban; Glanz, Clotta és társai, gépé­szeti gyapotfonás és szövészet Steinabrühlban Alsó- Ausztriában ; Hiedle és Wünsche, gépészeti gya­potéri szövészet Schönlindeben Csehországban; Mauthner és Hellmann, gépészeti gyapotáru-szövé­­szet Werder-Ovencen Csehországban; Haas Fülöp és fiai, gépészeti gyapotáru-fonás és szövészet Eber­­gaszin Alsó-Ausztriában ; Regenhart és társa, len- és kenderfonás Késmárkon Magyarországban ; Ba­dig J., vászongyár Zwittauban ; Hielle és Dietrich, vászongyárak Schönlindeben Csehországban ; Lan­ger Tamás és fia, vászongyárosok Zwittauban. Borneműtekre Schmitt és társai a hadse­reg részére való osztrák-magyar bőr-ipartársulattal. Ezen társulat a következő czégekből áll: Schmitt Ferencz, cs. k. országos szabadalmazott bőrgyáros Reichenbergben K­cms mellett; Gerhardus Her­mann, bőrgyáros Bécsben; Bergmann H. fia és társai, cs. k. országos szabadalmazott bőrgyárosok New-Bidschowban ; Bloch E. és fiai, bőrgyáro­sok Brünnben; Gerlach Jakab és fiai, cs. k. országos szabadalmazott bőrgyárosok Bécsben ; Riek és fia, országos szabadalmazott bőrgyárosok Gráczban­ Schmitt Adolf és társai, bőrgyárosok Bossánban Magyarországban A posztó, vászon- és calicot iránti szerződé­sek az 1875-ik évtől kezdve, három évre, a bőr irántiak öt évre köitvék. A többi, a posztó-, vászon- és calicot, továbbá a bőr-csoportozat osztályába nem eső felszerelési tárgyak, úgy mint pléh- és vas áruk, üveg áruk, szerszámok, pokróczok, kötélgyártó áruk és sok más, mostantól kezdve az általános versenynek tartatnak fenn és évenkint szállítás végett fognak közzététetni. Az 1875-ik évre a szükséglet már ily módon biztosíttatott. A mostani szállítási­ rendszer eme előadása­ TARCZA. A PÁRISIAK. N­ATA Lom LÍTTOH BDLWEB EDVÁBD. III. KÖTET. T­IZEDIK KÖNYV, IV. FEJEZET. Másnap, szerdán, julius 6-án megkezdődött egyike azon világtörténelmi korszakoknak, melyek­ben a magán­élet hiába törekszik tulságra jutni a közélet fölött. Mennyi magánéletet befolyásol, megsemmisít, gonddal tölt el, sirba temet az ilyen rettentő korszak! Ez a nap volt az, midőn Grammont herczeg ama végzetes beszédét tartá, mely elvetette a koczkát béke és háború között. A­ki azon napon nem volt Parisban, az föl nem foghatja az általános lelke­sedést, melylyel e beszédet a nép üdvözölte, s a lelkesedés annál nagyobb volt, mert a beszéd barczias hangjára nem is vártak, mert a legjob­ban értesült körökben az a hír szárnyalt, hogy a császári tanács eredménye egy békés mérsékletű­ beszédben fog nyilatkozni. Őrjöngő tetszészajjal fogadá a gyűlés a beszéd azon szavait, melyek büszke kihívást hangoztattak. A karzaton a nők egyezerre fölállottak és zsebkendőiket lobogtatták. A magastermetü, szélesmellü, sötéthaju, római arczvonású franczia miniszter, a­mint ott állott, büszkén, magasan, mintha a tragoediában Cati­­linával azt mondta volna: „íme ! A­hol állok, há­ború vagyok!“ Paris egy pillanat hőse után epedezett volt — Grammont herczegben megtalálá azt. Valameny­­nyi hírlap, azon kevés kivételével, melyek a béke mellett szóltak, mert ellenei voltak a császárnak, dicsőítését zengette nem csak a beszédnek, hanem a szónoknak is. Az élvezet buskomoly érzetével emlékezik most vissza az ember a közvélemény ezen közegeire — mily regényes imádással csü­g­­glettek a férfin magasztos alakján, a­ki végre ki­fejezést adott Francziaország lovagiasságának — „arcza megnyerő komolyságán — szeme titokzatos kifejezésén“. A­mint a tömeg kiözönlött a kamarából, de Mauléon Viktor és Savarin, kik a hallgatók kö­zött voltak, találkoztak egymással. — Barátaimnak, az orleanistáknak most már nincs kilátásuk, szólt Savarin. — Ön, ki gúnyol minden pártot, szivében, azt hiszem, republikánus — annak a pártnak is kevés kilátása van.­ — Nem osztozom nézetében. A szenvedélyes kitöréseket gyorsan követi a reactió. — De minő reactió ingathatná meg a csá­szárt, ha mint győző tér meg, zsebében hozván a Rajna balpartját. — Semminő, ha ezt megteszi. Megteszi-e ? Azt hiszi-e magáról, hogy megteszi ? Kételke­dem -----— — Ön kételkedik a franczia hadseregben a poroszszal szemben ? — Az egyesült német néppel szemben — igen, — határozottan. — De a háború pártokra szakasztja a né­met népet. Bajorország bizonyosan részünkön lesz. — Hannover ellene támad a fosztogatónak — Ausztria első sikereink után azonnal lerázza nya­káról a ráerőszakolt semlegességét. — Ön nem volt Németországban, én pedig voltam. A­mi tegnap porosz hadsereg volt, az hol­nap német nép lesz, mely nagyban meghaladja a mienket számra, edzett testre, műveit szellemre, katonai fegyelemre nézve. De beszéljünk egyébről. Hogy van az én ex-szerkesztőm, szegény Rameau Gusztáv? — Még igen gyönge, de javuló félben Nem sokára ismét beléphet hivatalába. — Lehetetlen! Még betegágyán is erősebb volt benne a hiúság, mint valaha. Egy harczi dalt írt, mely saját neve alatt sorba járta a harczias hírlapokat. Tudnia kellett, hogy egy ilyen Tyr­­taeus neve nem szerepelhet ismét a „Sens Commun“ szerkesztőjeként, hogy kis szikráját, sífiröpítvén, fölgyújtott maga mögött minden hajót, mely az el­hagyott kikötőbe visszavihette volna. De annyit mondhatok, hogy a maga érdekében igen jól cse­lekedett, nem hiszem, hogy a „Sens Commun“ to­vább is megállhatna az uralkodó eszelősség köze­pette. — Hogyan­ előfizetőket veszített? azonnal csökkent a lap kerete, mihelyt a béka mellett nyi­latkozott ? — Természetesen, s azon czikk után, mely, ha élek, holnap megjelenik, csodálkozni fogok, ha elkel belőle annyi, a mennyibe a nyomtatás és pa­piros kerül. — Vértanúja egy elvnek­ tisztelem, de nem irigylem önt. — Vértanuság nem vágyam nekem. Ha Na­póleon Lajos vereséget szenved, mi lesz akkor? Talán ő lesz a vértanú, és a Fa­vreok és Gambet­­ták megsüthetik szalonnájukat a tűzön, melyet ő felsége alá raknak. Most egy angol, ki, mint egy igen kitűnő lap igen jeles levelezője ismeretséget kötött volt de Mauléonnal, csatlakozott a két francziához. Sava­rin azonban köszönt és távozott. — Szabad-e őszinte feleletet kérnem egy kissé nyers kérdésre, vicomte ur ? szólt az angol. Föltéve, hogy a császári kom­ány ma csatlakozott volna a béke­párthoz, mennyi idő kellene ahhoz, hogy ezen párt szónokai a kamarában és lapjai a sajtóban azt nyilatkoztassák ki, hogy Francziaor­­szágot poltron­ok kormányozzák ? — Valószínűleg legfelebb egy huszonnégy óra. De vannak néhányan, kiknek becsületes meggyőző­désük van ; ezen kevesek egyike vagyok én is. — S önök támogatták volna a császárt és kormányát ? — Nem; azt nem mondom. — A császár tehát sok barátját tette volna ellenségévé s egy ellenségét sem barátjává. — Uram — önök Angliában jól tudják, hogy az ellenzék azzal nincs megengesztelve, ha a kor­mánypárt tőle lopja rendszabályait. Ah! kérem, ki az a gentleman, nyilván honfitársa önnek, — a­ki ott beszélget az angol követségi titkárral ? — Az? — Vane úr, Wale Graham. Nem ismeri? Sokat volt Páriában, azelőtt tagja volt a követségnek , okos ember — sokat várnak tőle. — Ah! mintha láttam volna valamikor, de nem tudom bizonyosam Vane? Ismertem egyszer egy Vane urat, egy jeles parll­amenti szónokot. — És az ur fia annak a Vanenek — bemu­tassam ? —­ Ma nem — sietős dolgom van. De Mau­léon Viktor köszönt és távozott, s elmentében éles fürkésző tekintetet vetett Grahamra. „Láttam már ezt az embert — mormogá, — hol ? — mikor ? — Lehetséges-e, hogy atyjára hasonlít? Nem, vo­násai nem olyanok ; arczél — ha! Mr Lamb! Mr. Lamb — de miért nevezte magát így ? — minek az az álöltözet? — mi dolga lehet szegény Lujzá­val ? Eh­h ezen kérdésekkel most nem szabad törődnöm. Ez a háború — ez a bábom — meg lehet-e még akadályozni ? Hogy’ szétrombolja min­den tervemet, melyet nagyravágyásom oly gondo­san megalkotott! Oh! legalább csak a kamarában volnék. Talán még be is juthatok a bábom végezte előtt. Clavignyéknek nagy befolyásuk van megyé­jükben.“ V. FEJEZET. Graham egy levélkét hagyott Rochebriant ka­pusánál, melyben találkozásra kérte föl a mar­­quist, s a fenebb említett nap estéjén levelet kapott Alaintől, melyben ez tudtára adja, hogy megérke­zett, és hogy 9 órakor otthon lesz. Graham pont­ban 9 órakor megjelent a marquis lakásán. Alain igen jó kedvében volt; azonnal lelkesült felkiál­tásba tört ki, a­mint meghallotta, hogy a háború meg van üzenve. — Kívánjon szerencsét, mon chert kiáltá, — ez az újság örvendetes meglepetés volt rám nézve. Még tegnap reggel is azon szomorú aggodalom töltött el, hogy a császári kabinet támogatni fogja Ollivier gyáva nyilatkozatát, hogy „Francziaország nem sértetett meg!“ Tarascon herczegnő, kinek falusi labában vendég valók, mint ön is bizonyo­san tudja, bizalmas érintkezésben van a Tuileri­­ákkal. A háború első jeleire megirom neki, hogy bármily okaim is voltak az ellen, hogy béke ide­jén mint közkatona belépjek a hadseregbe, ezen okok a jelen pillanatban megszűntek. A herczegnő válásijában fölkért, hogy látogassam meg őt falusi lakában. Elmentem, ő aztán azt mondá, hogy a bábom kitörése esetére a nemzetőrséget szervezni fogják, s tisztjeiket a műveit előkelő családokból fogják választani, tekintet nélkül előbbi hadi szol­gálataikra ; s ez esetre számíthatok a tiszti rang­ra. De csak két napja kapott egy levelet — ter­mészetesen, nem tudom kitől — nyilván valamely főrendű tekintélytől — melynél fogva azt hiszi, hogy a minisztertanács mérsékelt hangulata elbá­­rítandja a háborút, s a nemzetőrség kardja hüve­lyében marad. Azt gyanítom, hogy a tegnapi elha­tározás igen hirtelen esett. De­eher Grammont: Lám, mit tesz az, ha a fejedelem tanácsában fő­­rendű ember van. — Ha a háborúnak jönni kell, sok dicsősé­get kívánok önnek. De . . . — Oh, kíméljen meg azoktól a„de“-ktől; az angolok mindig azt hánytorgatják, mikor nem az ő érdekeik forognak kérdésben. De nem „de“-ztek ám, mikor indiai háborúról, abyssiniai hadjáratról volt szó. Alain kihívó hangon szólott, ezen pillanatban a franciákat fölötte boszantotta az angol lapok íntő hangja. — Eléggé angol vagyok, szólt Graham, jó­kedvű mosolylyal, nem akarva az ifjú hőst dü­hössé tenni, — hogy az angol érdekek engem is érdekeljenek, és Angliának nincs becsesebb kül­földi érdeke, mint Francziaország jóléte és méltó­sága. S most engedje elmondanom, hogy miért bá­torkodtam óhajtásomnál kevésbbé benső ismeretsé­günknél fogva önt ezen találkozásra fölkérni, oly tárgyban, mely személyemet illeti s melyben ön nekem talán fontos szolgálatot tehet. — Ha tehetem, számítson reá; üljön e pam­­lagra, gyújtsunk szivarra,­­ beszéljünk bizalmasan comme de vieux amis, kiknek atyái vagy rokonai talán egymás mellett harczoltak Krímben. (101. folyt köv.) ből kivehető, hogy a közös hadügyminisztérium a hadsereg-felszerelési kérdésben, valamint a de­­legációk által hozzáutasított kérvényekben nyilvá­nult kívánalmakat és indítványokat tökéletesen méltatta és a szállítási-ügyet decentralizálta. Koller Sándor s. k., lovassági tábornok, közös hadügyér. Az osztrák delegatio utolsó ülése. Schmerling lovag elnök megnyitván az ülést, gr. Andrássy Gyula hasonló értelemben szólatt, mint a magyar delegatióban. Beszédét bra­­vókkal fogadták. Utána Schmerling beszélt. Megemlékezve megnyitó beszédére, melyben azon várakozás­nak adott kifejezést, hogy sikerülni fog elhárí­tani azon nehézségeket, melyek a délkeleti határon történt fölkelésekből eredtek, k örül, hogy a kül­ügyi hivatal közleményeiből oly megnyugvást me­ríthetett, hogy annak minden tevékenysége a béke fönntartására van irányozva. Majd utal arra, mit szintén elnöki megnyitójában mondott, hogy mily nehézségek származtak abból, hogy egyrészt a monarchia függetlenségéről, hatalmi állásának biz­tosításáról kell gondoskodnunk, és így tetemes pénzáldozatokat kell hoznunk, másrészről pedig pénzügyi és nemzetgazdasági viszonyaink nincse­nek örvendetes helyzetben. „Ha az utóbbit kimondottam, így folytatja Schmerling, bizonyára­ nehéz, fájdalomteli szívvel tettem. Mert a­ki úgy szereti Ausztriát, mint én, azt gyás­szal töltheti el, ha oly állapotot kell vá­zolnia, mely nem örvendetes. De midőn arról volt szó, hogy jelentékeny kiadásokról gondoskodjunk, akkor nem volt szabad illuziót táplálnunk, oly pillanatban parancsoló kötelesség volt a teljes igazságot kimondani. És hogy akkor, fájdalom, igazat mondottam, az néhány nappal az ülésszak megnyílta után ki­derült pénzügyminiszterünk közleményeiből, melyek­ről a hadügyi rendkívüli költségvetésről szóló je­lentésben is említés létetett és melyekből fájdalom azon szomorú tényt tudtuk meg, hogy kiadásaink és bevételeink között az egyensúly sajnosan meg­zavartatott. Hogy ma e körülményekre visszatérek, ez csak azért történik, mert épp ez adja meg a de­legatio működésének zsinórmértékét. Mikor az ál­lam pénztárai tele vannak, az ipar és kereskedés virágzik, a földmi­vés beszedi tevékenysége gyü­mölcseit, olyankor könnyű megszavazni a jelenté­keny költségvetést. A népképviselő nem könnyel­műen, de könnyebb szívvel szavaz meg jelentékeny összegeket, de ha az ellenkező eset áll be, ha az állam pénzügyei nincsenek virágzó állapotban, ha­csak gyéren fakadnak azon források, melyekből az állam dotatiókat nyer, ily pillanatban bizo­nyára nehéz kötelesség nagy összegeket megsza­vazni. Ha a delegatio mégis kielégítően oldotta meg feladatát, akkor ez csak igazi hazafiasságát bizonyítja és azt, hogy van érzéke az áldozatok iránt, melyeket meg kell hozni, a monarchia füg­getlensége és önállósága iránt. Uraim! Valahányszor a delegáliok összejön­nek, a kormány előterjeszti javaslatait, és meglát­juk azokban e lapot: „hadsereg és tengerészet szükséglete“, mindannyiszor — bátran bevallhat­juk — mély sóhaj tört fel szívünkből. Nem titkol­hatjuk, hogy igen jelentékeny összeg vétetik igénybe. Mily boldogok volnánk, ha elérkeznék az idő, mi­dőn költekezéseink e részénél jelentékeny könnyebbí­­tést vihetnénk keresztül. Meg vagyok győződve, hogy hadügyminiszterünk, kinek már az első ülésszak­ban, melyben a miniszteri pádon helyét elfoglalta, teljes tiszteletünket kivívni sikerült, maga is leg­jobban volna megelégedve, ha tetemesen leszállított költségvetéssel léphetne a delegációk elé. Mert meg vagyok győződve, hogy Koller báró nem csak vitéz katona, nem csak buzgó védője a hadsereg be­csülete­ és érdekeinek, hanem hogy éppen nem idegen az igazi polgári erényektől sem; meg va­gyunk győződve, hogy hadseregünk, mely iránt a legélénkebb rokonszenvvel viseltetünk — a mit napról-napra tanúsítunk — mely tulajdonképi kasztszellemet nem ismer, nem válik el a lakos­ságtól, ezzel bensőleg egybe van kapcsolva, szin­tén szí­vesen hozná meg azon áldozatot, melylyel járna a haderő csökkentése, ha meg volna győ­ződve, hogy ez áldozat által általános megelége­dést, jólétet nyerhetne, melyben neki is része volna. De úgy hiszem, kétségbevonhatlan állítás — még azok is elismerik, kik különben szabadelvű irányt követnek, — hogy Ausztriának az a hely­zete Európában, hogy oly államok környezik, me­lyek óriási hadsereget képesek kiállítani, hogy te­hát önállóságát, függetlenségét adná fel, ha had­erejét csökkentené; valóban nem kell bővebben fejtegetnem, hogy mibe kerülne Ausztriának egy szerencsétlen háború.“ Ezután azon kívánságának ad Schmerling ki­fejezést, hogy mérvadó körökben bárcsak fölhagy­nának immár a hadsereg folytonos gyarapításával. Azt hiszi, Ausztria szívesen járul hozzája a had­sereg lefegyverzéséhez,"­ ha Európa egyéb részei­ben megkezdik. Hangsúlyozza, hogy a delegatio működésének befejeztével visszatérve azon körökbe, honnan kiküldettek,­­ott nagyfontosságú kérdések várnak rájuk, s meg van győződve, hogy a biro­dalmi tanács ezen ülésszaka nagyfontosságú lesz. Végül beszédét ő­felsége éltetésével zárta be. A beszéd után C o r o n i­n i gróf meleg sza­vakban emelte ki Schmerling érdemeit és szokott módon köszönetet nyilvánított neki elnöki műkö­déséért. Schmerling megköszönte ez elismerést és az ülés jegyzőkönyvének felolvasása után be­fejezettnek nyilvánítá az osztrák delegatio nyol­­czadik ülésszakát. A pénzügyi bizottság ülése. (Október 18.) A pénzügyi bizottság mai ülésének elejéről már adtunk tudósítást, az esti számunkban köz­löttek kiegészítéséül szolgáljanak a következők: A tárgyalás további folyamában az alábbi tételek kerültek szőnyegre: a 11 a­m j­ó­s­z­ág, i­g­a­z­­gatóságok és ügyészségek szükséglete 269,938 frt. A miniszter felhozza, hogy itt 68,000 frtot takarított meg. A megtakarítás néhány igazgatóság megszüntetéséből eredt és pedig meg­szüntette a nagybányai, sóvári és ungvári igazga­tóságokat, a zomborit és becskerekit pedig egye­sítette. Tovább menni e téren nem lehetett. A meg­takarítás a személyi járandóságoknál mintegy 40°/0-ra tehető. A bányászat és erdészet egyesítéséről még ma nem lehet szó, s a teljes centralisatio pedig költségesebb lenne s a szolgálat rovására válnék. A befektetésekkel a kiadás 1.487.566 frtot tesz, a fedezet 5.644.385 írttal van előirányozva. A fe­dezetre nézve a miniszter megjegyzi, hogy a bérleteknek egyéni összegét s a 8 milliónyi bérhát­­rálékok 10°/0-át vette fel, kevesebbet mint a meny­nyire az 1874-ki zárszámadások alapján jogosítva lett volna. Az eredmény teljes biztonsága az 1876-iki terméstől függ. Megjegyzi még, hogy a bérhátralé­­kok ma sem nagyobbak, mint voltak az osztrák kormány alatt. Wahrmann a fedezetet igen vérmesnek te­kinti, kivált a hátralékok szempontjából, mert az utolsó években a hátralékokból csak 2°/0 folyt be. Szerinte itt nem az 1876.,de az 1875-ki termés a döntő, az alföldi jószágok pedig 1875 ben éppen rosz­termést adtak. Felemlíti még az adóemelést, mint a­mely szintén csökkenteni fogja a bevételt. A miniszter utal a már fél millióval tett leszállításra, különben ha a bizottság még pár százezer­ért leszállítást kí­ván, az ellen nincs kifogása. H­e­­­f­y éppen azért szavazza meg a fedezeti tételt, hogy kötelezze a minisztert annak behajtására, nem akar örökös el­nézést a bérlőkkel szemben, midőn más embert exequálnak. A miniszter ismételt rövid felszóla­lása után a bizottság a fedezetet 200,000 frttal leszáll­ja. Államerdők, szükséglet 4.244,050 frt, fe­dezet 6.560,000 frt. Zsedényi kérdést tesz az ungvári hiva­talnál levő üzemi kiadást illetőleg. A miniszter azt válaszolja, hogy az üzleti kiadásokat egészen biztosan nem lehet felvenni, ennek daczára az előirányzatot a legjobb hiszemmel fentartja. A ház által évről-évre tett leszállítások s az általa a szük­ségletnek 700,000 frt és a fedezetnek 800,000 fo­rinttal való leszállítása folytán a megtakarítás leg­végső határát érte el, s ennél tovább menni nem hajlandó. Az üzemi kiadásokat sem lehet végleg megszüntetni kár nélkül, s annyira vannak le­szállítva, hogy a legroszabb viszonyok szükségle­teit pótolhassák.Ő 1876-ra több százezer írttal vesz fel többet, mint 1873-ban bejött, s csak 200,000 írttal vesz fel többet, mint a legroszabb 1874-ik évben. E 200,000 frtot is két előnyös szerződéssel iga­zolja. A nagy befektetések, melyek korábban lé­tettek, ma már szintén hoznak be eredményt. A viszonyok 1875-ben máris javultak. Azt hiszi, hogy reálisabb előirányzatot nem tehetett, s kerületen­ként felolvassa a korábbi eredményeket, melyek állítását igazolják. A kiadások további leszállítá­sának lehetetlenségére nézve összehasonlítást tesz Németország kezelési és üzemi kiadásaival, melylyel szemben a magyar kezelés kedvezőbb. Zsedényi kérdésére azt válaszolja, hogy az ungvári és er­délyi területekre nézve kénytelen még az üzemet fentartani s a készletet megőrzeni. Különben az ungvárinál 200,000 frt törlést eszközölt. Erre némi vita merül fel, melyben részt vesz­nek Sennyey, Kerkapoly, Lukáts, He­gedűs és Deézsy, mely után a bizottság a Czimet megszavazza. A bányászat és pénzverésnél szük­séglet 10,078.625 frt, a fedezet 10,579 534 frt. A miniszter itt előterjeszti, hogy némely vas- és kőszénbányák eladására concursust hirde­tett, de eddig az eredmény még bizonytalan, miután a pályázatok ideje még nem járt le. Kedvezőtlen ajánlatokat azonban semmi esetre sem fog elfo­gadni, annak eredményét a törvényhozásnak terjeszti be, előlegesen is kijelentvén, hogy a tervhozás be­leegyezése nélkül eladásba bocsátkozni nem fog. Hegedűs a kiadások magasságát hozza fel, to­vábbá az offendágiai kohó és a zalathnai kémlelde jövedelmeinek fel nem vétele iránt tesz kérdést. Zsedényi kérdésére a fedezeti többlet iránt a miniszter azt válaszolja, hogy ez a nyugdíjak áthelyezéséből származik ; ő tiszta jövedelemre nem is számított, csak Roholczról. A termelést szintén számításba vette, mely különben jobb arányokat mutat fel. Sennyey még így is vérmesnek tartja a tételt. 1874-ben 900,000 frt volt a deficit, ebből a nyugdíjt levonva 400,000 frt maradt fenn. 1875-ben még roszabbak a viszonyok, mert ezek szerint majdnem 1 millió deficit mutatkozik. A miniszter azt válaszolja, hogy ő nem­csak a kiadásokat, de a bevételeket is apasztotta 1.400,000 frttal. Az 1874. és 1875-ki deficitnek oka különösen a diósgyőri vasgyárban keresendő, melynél az üzem most beállittatott. A kiadások általában 800,000 írttal apasztattak, s csak 8000 írt az, mely mint többlet vétetett fel. Sennyey újabb felszólalására a m­i­n­i­s­z­­t­e­r az 1875. év első felének hiányaira azt jegyzi meg, hogy a bányászat természete szerint az első félévből eredményeket felvenni nem lehet, s azért ezt alapul nem is vette. Alapul csak az 1874-ki tényleges eredményeket vette s hiszi, hogy a hiány lehető csekély lesz, mely az általános költségveté­sen csorbát ejteni nem fog. Lukáts osztozik a miniszter felfogásában, mert alapul csakis az 1874-iki zárszámadások szol­gálhatnak, kérdést intéz a zalatonai igazgató fel­­terjesztése iránt, ki egy olcsóbb olvasztás­módot illetőleg tesz indítványt, s továbbá a csertési meg­szüntetett kohó személyes járandóságára nézve. Splényi tanácsos előadja, hogy ezen kohó­nál a személyzet az utólagos teendők miatt egye­lőre megtartatott; az olvasztásra nézve a zalatonai igazgató által tett indítvány értelmében teendő kí­sérletre 20.000 írt vétetett föl a költségvetésbe, mely főleg a szükséges kénsav előállítására szol­­gáland. Simonyi­­ a fémbányák mellékterményei­nek fel nem dolgozásában ker­esi fémbányáink csekély jövedelmét. Azt állítja, hogy Sem­teczen most is azt tanítják, a­mit ezelőtt 50 évvel. A miniszter tiltakozik ezen felfogás el­len, mert a selmeczi akadémia minden külföldi te­kintély által elsőrendűnek van elismerve. Az aka­démiának tavaly 240 növendéke volt. H­e­­­l­y kérdést tesz a bányaigazgatóságok centralisatiója, különösen a nagybányai igazgató­ság bevonása iránt, szerinte culturális misziója van. Kéri a bevonásokat oly helyeken tenni, hol más viszonyok vannak s a miniszter inkább az erdőigazgatóságot szüntesse meg, mely egészen fe­lesleges. A miniszter jelenti, hogy a kolozs­vári és nagybányai igazgatóságok egyesítését kí­vánja keresztül vinni, még nincs eldöntve, hogy mely helyen egyesíttetik. Hegedűs S. azt hiszi, hogy ha Magyarországon két igazgatóság lesz, Er­délyben is maradni kell legalább egynek. A bizottság ezután az egész c­ímet változat­lanul megszavazza. Megszavaztatnak továbbá : az államnyomdára előirányzott 438.819 frtnyi szükséglet és 475.000 frtnyi fedezet és az állam­vasutak tisztajövedelme czimén 2.500 000 frt, a közlekedési költségvetésben tett 20.000 frt levonásával. Az ingó á­ll­a­mv­ag­yo­n fedezete 494.807 frttal van előirányozva. Wahrmann a papírok elárusítását ajánlja, mit a miniszter ugyan el­fogad, mert maga is azok eladását elhatározta, de azt a mérleg helyreállítása idejére halasztotta. A bizottság e czimet változatlanul elfogadta. Elfogad­tatott ezután különféle k­i­ad­ások czimén elő­irányzott 94.478 írt. és különféle b­e­v­é­t­el­­­e­k c­ímén előirányzott 357.457 frt. Szintén vál­tozatlanul elfogadtatnak nyugdíj­ak 1.931.278 fo­rinttal. Ezzel a pénzügyminisztérium költségvetésének rendes kiadásai és bevételeinek tárgyalása befe­jeztetett. Holnap a rendkívüli költségvetésen kívü­l fel fognak vetetni a hitelműveletek, a mérleg össze­állítása s a többi részletek; holnaputánra a fede­zet kérdése van kitűzve. Sennyey Pál b. kijelenti, hogy a fedezet kérdésénél általános tárgyalást nem akar provo­kálni, miután a miniszterelnök kijelentette, hogy az általános reformokra nem történtek előkészüle­tek. Erre Széll Kálmán pénzügyminiszter felso­rolja mindazon közigazgatási és bírósági törvényja­­vaslatokat, melyeket a költségvetés tárgyalásának folyamában már egyenként felemlítettünk, és me­lyeket a kormány az országgyűlés megnyíltának első napjaiban fog a képviselőháznak beterjesz­teni. Ülés vége 1113 órakor. Fővárosi ügyek. A főváros pénzügyi és gazdasági bizottságá­nak Kada alpolgármester elnöklete alatt ma tartott keti ülésén a következők voltak a főtárgyak. Legelőször felolvastatott a budapesti gőzma­lom-részvény­társaság kérvénye, melyben az a ma­lom mellett fekvő három városi telek megvételére vonatkozó kérelmét terjeszti elő, hogy ott a társa­ság raktárakat és lakházat emelhes­en. Haris ellene szól az engedélynek, mert egy közgyűlési határozat a földunasoron jövőre megtiltja a gyárak építését s igy a mostaniak nagyobbitása sem en­gedhető meg. Kochmeister pártolja a társasá­got, mert itt nem gyárnagyobbitásról, hanem keres­kedelmi czélból raktárépítésről van csak szó. Hosszabb vita után Vécsey azt indítványozta, hogy a telkek nyilvános árverés útján való eladá­sát ajánlja a bizottság a közgyűlésnek, de csak úgy, ha illő árt adnak érték. Egyszersmind utasí­tandó volna a mérnöki hivatal és a terv elkészí­tésére. A bizottság ezen indítványt elfogadta. K­a 1r­e­n­d a György és neje abbeli kérelme, hogy a várostól Kőbányán 14.000 frtért megvett telküknek, (melyre ők tizenkét házat építtettek) vételárából még fennlevő 4000 frt lefizetésére nekik egy évi halasztás engedtessék,­­ helyben hagya­tott, azzal a feltétellel, hogy 6% kamatot fizes­senek a tőke után. Pol­­­zer Mór a vásártér környékén egy fa­kereskedésre kijelölt 3 holdnyi telket 600 frtért hat évre bérbe vett. Később azonban megbukott és a városnak egy évi bérrel hátralékban van. Most Fittinger Lajos ácsmester folyamodik, hogy a telek neki adassék bérbe, illetve a Polizerrel kö­tött szerződés reá ruháztassék. A bizottság azon­ban ez utóbbit nem fogadja el, mert az említett telek csak fakereskedési czélra volt kijelölve, Fit­tinger pedig ácsmunkákat akar ott végezni. Azon­ban megengedik, hogy ama telket mindkét részről fél évi felmondási joggal továbbra is bérben tartsa. A hivatalos órák megváltoztatása miatt interpellálja Schweiger Adolf az elnököt Miért vál­toztatták meg éppen most a tél beálltával a hiva­talos órákat? most a napok rövidek s a délutáni órák a sötétség miatt sokba kerülnek. A nyáron t. i. délelőtt 8-tól d. n. 2-ig voltak, most délelőtt 8—12. és d. u. 3—6-ig tartatnak. Holott e beosz­­tás nemcsak a közönségre nézve felette alkalmat­lan, hanem a hivatalok számára világítási pau­se b­a­­­é t kell adni, s azonkívül a jégszesz és fűtés költségei is igen nagyok. Nézete szerint a fővárosi tanács a nyáron át 8—- ig tartott hivata­los órákat a télre is megtarthatná, annál inkább, mert ezáltal évenként 50—60,000 frtot takaríthatna meg. Kada alpolgármester röviden azt válaszolja, hogy a hivatalos órák meghatározása a tanácsot illeti. Szentkirályi ajánlja, hogy az ügy a közgyűlés elé vitessék, mert ha a tanács e tekin­tetben már intézkedett, azt csak a közgyűlésnek áll jogában megváltoztatni. Vécsey és Márkus pártolják a tanács határozatát, amig Hanis Schweigert, a közönség kényelme, a tak­arékosság szempontjából s mert nem oly nagy különbség ez az egy óra, melylyel a napi szolgálat megrövidülne. E vita eredménytelenül ért véget, de remélhetőleg szóba fog hozatni a költségelőirányzat tárgyalása alkalmával. Ezután megtartatott az árlejtés a fővárosi hi­vatalok fűtéséhez való anyagokra. A kőszén­re nézve a salgótarjáni kőszénbányatársaság ajánlata fogadtatott el, mely a kőszén mázsáját 56 krjával szállítja. Feltűnt az ajánlatok közt a m­a­­gyar kir. kincstár megbízottjának, Deutsch Mórnak n­ém­e­t n­y­el­v­en szerkesztett ajánlko­zóira. A tűzifára nézve csak egy ajánlat érke­zett be, t. i. Loczenbacher Pálé, ki első rendű cser­fa öléért 18 frtot, hegyi tölgy-hasábfáért 15 frtot és puha hasábfa öléért 8 frt 50 krt kér. Ezen árakat a bizottság összehasonlította a vallásügyi minisztérium alapítványi erdőiből szállított fa árai­val, de Luczenbacher ajánlata a városra nézve ked­vezőbbnek találtatván, elfogadtatott. A coaksz­­szállításra egyedül a légszesz- világító - társaság ajánlkozik, a következő föltételekkel: Szállít 80 krért, de ha a város 10,000 mázsán felül szállít­tat, 70 krért, ha 20,000-en felül, 65 krért, s ha 25,000 mázsán fel­ül szállíttat, 60 krért adja mázsáját. Magyar tudományos akadémia. (Október 18.) Ma az akadémia első osztálya tartott ülést,­­ melyben egy régi és egy új tag, Brassai Sá­muel és Bartalus István vette igénybe a kö­zönség figyelmét; az utóbbi most köszöntött be­­ székfoglaló értekezésével az akadémiába. Bartalus mindenekelőtt köszönetét fejezte ki akadémiai taggá megválasztatásáért s ígérte,­­ hogy ezutáni munkálkodása, valamint az eddigi is,­­ a magyar irodalomé lesz. Értekezésében a művé­­­­szeti kozmopolitizmus s a művészeti nemzeti irány­­ fejtegetését tűzte ki feladatéul, s különösen azt emelte ki, hogy a világzene apostolai is elismerték a nemzeti zenét. Nem tagadja mindazonáltal azon mondatok igazságát sem, hogy a művésznek sehol sincs hazája, vagy a művész hazája széles e világ.

Next