Ellenőr, 1875. november (7. évfolyam, 303-331. szám)

1875-11-22 / 323. szám

323. szám. Előfizetési árak: Egész évre . . 30 írt — kr. Évnegyedre . . 5 írt — kr Félévre . . . 1© „ — „ Egy hónapra . 1­9­80 „ Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. sz. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. Hirdetések felvétele Budapesten, n­á­dor-ut­c­a 6.szám (Légrády testvérek irodájában.) Kiadó­hivatala: Előfizethetni helyben és posta útján, nádor-utcza 6. sz. a. A lap szétküldésre vonatkozó reclamatiók Lágrády testvérek irodájába (nádor-utcza 6. sz.) intézendők. Budapest, hétfő, november 22. 1875. VII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig: Egy évre...................................20 forint — kr. Félévre........................................10 „ — kr. Negyedévre...............................5 „ — kr. Egy hóra....................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai útón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi úton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. TÁVIRATOK. Mover, nov. 20. Múlt éjjel a tengerparton erős zivatar háborgott, mely alkalommal, mint szá­mítják, mintegy 31 vízi jármű futott zátonyra a homokpartokon, és 40—50 személy veszti életét.­­New-York, nov. 20. Egy washingtoni táv­irat szerint az Unió madridi követe egy washing­toni barátjához levelet intézett, melyben azt írja, hogy nincs ok aggodalomra, hogy a béke Spa­nyolország és az Egyesült­ Államok között megza­vartatnék. A kormányhoz szintily értelmű jelenté­sek érkeztek. Calcutta, nov. 20. A kormány nem tulaj­donít a rangooni összeesküvésnek politikai jelen­tőséget. Rangoonban nem fordult elő rendzavarás és az üzleti forgalom nem akadt meg. San Sebastian, nov. 21. Biscayai hitek szerint don Carlos betegen fekszik Durangoban. Quesada tábornok, ki főhadiszállását Logionéba tette át, Madridba megy, hogy részt vegyen a hadi­tanácsban a hadjárat tervének megállapításában. A karlisták csapatokat mozgósítanak Biscaya és Navarra tartományokban. Róma, nov. 21. Az „Opinions“ a felső­­olaszországi vasutak visszavásárlásáról szólva, azt mondja, hogy a terv kedvezőleg fogadtatott. Emlé­keztet a társaság kevéssé kielégítő viszonyaira a kormánynyal a különféle kérdésekben, s azt hiszi, hogy ezen conventio a többi vasutak visszavásár­lását is előidézendi . A­tt tanácsolja, hogy ezen vasutak kezelése egy autonóm igazgatás alá he­lyeztessék. A vásárlási összeg nagyrészben évi járadékokban fizettetik. Konstantinápoly, nov. 21. A „Banque­ Impériale-Ottomane“ közhírré teszi, hogy az állam­­kincstár számára megnyitott, az utóbbi időben le­jár koronkinti kölcsönök, megnyittattak ; a kölcsönök január után havi részletekben fizettetnek vissza, a köz­adósság kamatfizetésének­ biztosítása végett. Reich­enberg, nov. 21. Az első ausztriai iparos­gyűlés egyhangúlag elfogadta azon határo­zatot, hogy a fennálló kereskedelmi szerződéseket föl kell mondani, és minimális tarifákat kell meg­szabni. A gyűlés elhatározta továbbá, hogy távira­tot küld a császárhoz, melyben törhetetlen hűségét fejezi ki. Róma, nov. 21. Az 1876-iki hadi költség­vetés 208 milliót tesz, melyből 19 millió 1875-ről maradt föl. A rendes előirányzat 6, a rendkívüli 2 millióval nagyobb az 1875-ikinél, mely a hadisze­rek beszerzésére, tárházak, vasutak és erődök épí­tésére szolgál. Budapest, november 22. Külföldi szemle. Budapest, november 22. A keleti ügyekről újabb hír nincs előt­tünk. Tegnapi bécsi táviratunk szerint, az illeté­kes körök felfogása az, hogy a fegyveres inter­­venciónak csak valamennyi hatalom hozzájárultával s a porta beleegyezésével lehetnének esélyei. A felk­elők reménységei tehát, melyek a herczegovi­­nai főbb helyek megszállásához kötvék, már előre hiúknak tekinthetők,­­ hogy Lynbibratics terveinek, ki az új herczegovinai kormánynak „elnöke­­és főparancsnoka az összes hadaknak“, is igen ke­vés kilátása van, ez kitűnik az „Ag. Havas“ egy konstantinápolyi táviratából, mely szerint Ignatieff orosz követ a porta előtt formaszerűen kijelentette, hogy a pétervári kabinet semmiesetre sem fog belenyugodni a kérdés oly megoldásába, mely abban állana, hogy Bosznia és Herczegovina félig független fejedelemséggé alakíttassák, mint Szerbia. Oroszország czélja az, hogy biztosítékot nyerjen a rájálk és a hívők számára, a­nélkül, hogy az ottomán birodalom épségét megcsonkítaná. Ezen nyilatkozat a hivatalos körökben igen ked­vező benyomást tett. A „Pol. Corr.“ a Ruszkij Mir“ azon támadá­sára, hogy Ausztria-Magyarország miért vonta meg a Montenegróba menekültektől a segélyezést, azt jegyzi meg, hogy a menekültek számára eddig aján­dékban történt gabonaszállítmányok nem szüntettet­­tek meg; az eddig hozott áldozatok kizárólag csak a szláv népességnek váltak javára; a szláv érdeket képviselő „R. M.“-nek tehát ezt inkább hálával kellene elismernie. Don Carlos­t, ki most, távirati jelentés szerint, lováról lebukván, betegen fekszik, nem za­varta meg a hírlapok gúnya és újabb levelet inté­zett Alfonsóhoz, melynek tartalma még ismeretlen. A spanyol kormány különben a Carlos úr által fölajánlott fegyverszünet nélkül is elintézte az amerikai kormánynyal fennforgott nehézségeit s washingtoni követe által kijelentett, hogy a Cuba szigetén hadi törvényszék elé állított amerikai pol­gároknak megengedte, hogy saját védőügyvédről gondoskodjanak. Az 1795-iki szerződésben erre vo­natkozólag nincs is kikötés téve. Az ügy te­hát el van intézve s mint a „Daily Telegraph“-nak jelentik a fennforgó ügyet a lapok igen túlzott színben adták elő. Az amerikai jegyzék ugyanis nem volt egyéb, mint egy emlékirat, melyet Ca­leb Cashing, kineveztetésekor, ezelőtt két évvel kapott, s mely múlt télen már közzé is tétetett. Az éjszak-atlanti hajóhad erősítéséről szóló hír is alaptalan. Egyáltalában semmi komolyabb bonyo­dalmakat nem tartanak gyalószínűeknek Washing­tonban. A német kir.­gyűlésben a költségvetés ál­talános tárgyalása véget ért, s éppen nem szeren­csésen az új sör- és tőzsdeadóra. Az utolsó — 20­ ki — tárgyaláson Richter hevesen kelt ki a pénzügyi eljárás ellen, s kiszámította, hogy a franczia hadi­ kárpótlásból még legalább 90 millió van rendelkezés alatt, mely a defic­it fedezésére fordítható. Szerinte a pénzügyi helyzet nem oly kedvezőtlen, mint a kormány mondja; a nép va­­gyoni állapota alapjában nincs megrendítve, a­mi a folytonosan emelkedő vámbevételekből kitű­­­­­nik; a defic­it csak költött dolog és mester­­­­ségesen van előállítva. Camphansen pénzügy­­miniszter az új adók szükségességét azzal bizonyítja, hogy a birodalmat a kir. adóreform megteremtése által önállóvá kell tenni. Az új adók csak kezde­tét képezik az adóreformnak, s azon jogtalanság megszüntetését czélozzák, hogy a szegény ember­nek egy közönséges adóslevélért bélyeget kell fizetnie, míg a tőzsdén százezrekre kötnek alkut adó nélkül. Azt hiszi, hogy a házban, melyben be­szél, a kérdés már fes tudicata, de azért ajánlja az új adókat. — Lasker ellene szól az adótör­vényeknek, mert azok csak a költségvetés alkalmi betöltésére szánják, nem pedig az adóreform kez­detei is tekinthetők, melyre nézve nagyon is jelen­téktelenek és egyoldalúak. Bismarck herczeg 20-án Berlinbe érke­zett. Az államkanczellár érkeztének okairól külön­féle versiók forognak Berlinben. Eleinte azt mon­dották, hogy részt akar venni a kir.­gyűlés ta­nácskozásaiban a büntetőtörvény-novella fölött. Most pedig azt beszélik, hogy a centrumpárt a külügyi költségvetés tárgyalásában nagy ad­ióra készül a kanczellár ellen, s ő ezzel személyesen akar szembeszállni. A „Volkszeitung“ pedig úgy értesül, hogy Bismarck Gore­sakoff herczeg legközelebbi Berlinbe jöttét várja, hogy az orosz külügyminiszterrel a keleti kérdésről eszmecse­rét folytasson. A félhivatalos lapok különben nem tartják lehetetlennek, hogy ezen ülésszak alatt újabb egyházpolitikai javaslatok fognak a kir.­gyűlés elé terjesztetni,­­ a­mi aztán érthetővé teszi, hogy a centrum miért akarja a kanczellárt költségvetésében megtámadni. Ken­de 11, római német követről az a hír volt, hogy elhagyja állomásába helyét vagy Reusz herczeg, vagy Perponcher gróf, brü­sseli követ fog­lalja el. A „P. C.“ egy római levele szerint e hír nagyon valószínűtlen. Kendell a Németország és Olaszország közötti barátságos viszonyok helyreál­lításában oly fontos szolgálatokat tett, hogy elszó­­líttatására nincs ok. Ha azonban a kérdés ezen pillanatban fölvettetik, erre csak politikai indokok szolgáltathattak okot. A folyó hó 24-re a budapesti királyi váriak­ban kitűzve volt legfelsőbb kihallgatás egyelőre elmarad. _________ A h­a­z­a­i tö r té n­e lem s egyszersmind a magyar történelmi társulat érdekében Trefort Ágos­ton közoktatásügyér úr a következő körrendeletét intézte a tankerületi főigazgatókhoz s jogakadé­­miák és joglyceumok igazgatóihoz. A hazai tör­ténelem a közép- és felsőbb tanításnak egyik kiváló fontosságú tárgyát képezvén, szüksé­ges, hogy mindazon tanárok, kik annak vagy azzal rokon tárgynak előadásával foglalkoznak, tu­domást szerezzenek maguknak az újabb ku­tatások által abban eszközölt változásokról, felfedezésekről. Minthogy a történelmi társaság tűzte ki feladatául annak közvetítését folyóirata, a „S­zá­­zadok“ útján a nagy közönségre sőt minden tör­­ténetkedvelőre nézve, ezen folyóiratnak megszer­zése magának a tanításnak érdekében a hazai is­kolai könyvtárakra nézve nemcsak szükségesnek és kívánatosnak, hanem mellőzhetetlennek látszik. En­nélfogva felhívom az igazgatóságot, hogy a veze­tése alatti intézetet jelentse be a történeti társulat elnökénél Horváth Mihálynál (Budapest, Borz-nicza 3. sz.) mint évdijas tagot a jövő 1876-ik éven kezdve, melynek folytán a „Századok“-at olcsóbban fogja kapni mint könyárusi utón, t. i. az évi öt forintnyi tagsági dij mellett. E körrendelet bizonyára erős lendületet ad az ugyi elvirágozó történelmi társulatnak s virágzás­nak indult főiskoláinknak, a mennyiben az újabb történelmi fölfedezések eredményeit beviszi a tan­termekbe. Óhajtandó is, mind a társulat, mind tan­intézeteink érdekében, hogy e fölszólítás minél me­legebb fogadtatásra találjon, s e fogadtatást emelje maga a nagy­közönség , akkor, mint értesülünk, alapos lehet a remény, hogy a társulat közlönye nem fog oly sok nyers­anyagot adni, mint ed­­digelé egyik-másik száma adott, hanem inkább rendes történelmi esszyeket nyújtani olvasóinak. Az országos bor ér­te kézjét, mely tegnap a Köztelken Havas József urnak, az orszá­gos magyar gazdasági egyesület szőlészeti és bo­rászati szakosztálya elnökének vezetése alatt ta­nácskozott, meglehetős száma érdeklődőt gyűjtött egybe. Jelen voltak Korizmics László, Morócz Ist­ván, Térey Pál, dr. Entz, Girokuti, Szalay Imre képviselő, Kerndd­er, Lápossy, Fromm Antal, Par­­ragh Gábor­ stb., stb. Azonkívül a sajtó részéről is többeket láttunk. A tanácskozás a kiküldött albizottság novem­ber 19-iki határozatai körül forgott, melyek a kö­vetkező pontokban foglalhatók össze. Keressék föl a szakosztály 1. egy emlékirat kidolgozására, mely a borvám ügyét alaposan megvilágítván, felhívja a kormányt, hogy a most folyamatban levő alku­dozásoknál e nevezetes termékünk megfelelő en­gedményekben részesüljön; 2. a kiállított borok beható megbírálására és ezzel a Greger-féle bor­szövetség előmozdítására ideiglenes intézkedésre a borvásár ügyében mindaddig, míg a bortőzsde intézménye életbe léphetne. Mielőtt az értekezlet e pontok tárgyalásába bocsátkozhatott volna, szóba került a Lemaitre-féle készülék, mely villany segélyével, némelyek szerint a bort abbá, mások szerint palaczkéretté képes tenni, és így ez ügyet el kellett halasztani akkorra, midőn a folyamatban levő kísérlet befejeztetik. Vita tulajdonképpen csupán a felsorolt hatá­rozatok harmadik pontja körül támadt, miután az első kettőt csakhamar magáévá tette az értekezlet. Ez ügyben pedig hosszabb vita után, melyben a jelenlevők majdnem mind részt vettek, a következő megállapodás jött létre. Mindaddig, míg a bortőzsde az erre felszólítandó országos gazdasági egyesület, a budapesti kereskedelmi és iparkamara, a tőzs­de és a kormány közreműködése mellett létre­jöhetne, egyelőre kimondatik a borkiállítás állan­dósítása, melylyel kapcsolatban hetenkint egyszer, kedden d. e. 10—12 közt rendes kóstolás és vásár honosíttatik meg a „Köztelekének az országos gazdasági egyesület által kijelölt helyiségében és évenként legalább egyszer, tavaszkor, vagy ha le­het kétszer is, és ez esetben őszkor is nemzetközi borkiállítás és vásár is fog rendeztetni. Egyesek jelentettek be ugyan még egyéb közhasznú indítványokat, minthogy azonban ezek nem képezték­ a mai értekezlet tárgyát, tanácsko­zás alá sem kerültek.­­ Az értekezlet megtette, mit tőle gyakorlati szempontból várhattunk. A to­vábbi teendők most a szőlészeti és borászati szak­osztály körébe tartoznak, a­melynek működését a tárgy fontosságához mért figyelemmel fogjuk kisérni. A függetlenségi párt is állított kép­viselőjelöltet a Terézvárosban Szederkényi Nándor úr. személyében. A szervezkedést­ teg­nap kísértette meg a szerecsen-utczai R­ó­t­h-féle kávéház egyik termében. Elnöknek Vághy Ist­ván, alelnöknek Singer, a „Styx“ szerkesztője kiáltatott ki. Singer sietett a megtiszteltetést meg­köszönni s figyelmeztette egyúttal a jelenvoltakat, hogy itt tréfának nincs helye. Alelnököi utol­jára sem tudtak fogni, s a gyűlés eredménytelenül oszlott el, a „Fekete macskádban ígérve új talál­kozást. Ez a fiasco elég jellemző bizonysága a tö­rekvés fölöttébb való komolyságának. Utólag ide­igtatjuk megörökítés végett azok névsorát, kik a budget általánosságban való elfogadása ellen szavaztak, s azokét, a­kik a sza­vazás alatt távol voltak, „Nem“-mel szavaztak: Hedry Ernő, Hegedűs László, Helfy Ignácz, Herits Antal, Irányi Dániel, Karuch József, Kapp Gusztáv, Kállay Béni, Kiszely Ernő, Komjáthy Béla, Leonhard Frigyes, Li­­povniczky Sándor, Lükő Géza, Manger Károly, Madarász­­ Jenő, Madarász József, Majzik Viktor, Mocsáry Lajos, Mu­­kics Ernő, Nagy Ferencz, Németh Albert, Ocskay Rudolf, Orbán Balázs, Ostffy István, Papp György, Pongrácz Adolf gróf, Pongrácz Ágost gróf, Pogány Ödön, Ra­gályi Ferdinánd, Sachsenheim Albert, Sembery István, Si­­monfilay János, Simonyi Ernő, Simonyi Simon, Soós Gábor, Steinacker Ödön, Simonyi János, Szalay Imre, Szerafin Fri­gyes, Széchenyi Pál gr., Szongott Jakab, Szögyényi László, Tomcsányi László, Trauschenfels Emil, Ürményi Miksa, Vidliczkay J., Vidovits Ferencz, Zay Adolf, Zichy Nándor gr., Baldácsy Antal gr., Bausznern Guidó, Berchtold László gr., Borb­a Zsigmond, Csávolszky Lajos, Csatár Zsigmond, Conrád Károly, Dessewffy­­Aurél gr., Dessewffy Kálmán, Dörr Soma, Duka Ferencz, Földváry János, Fornszek Sán­dor, Gebbel Károly, Gurban Konstantin. Távol voltak: Hammesberg Jenő, Harkányi Frigyes, Hazay Ernő, Hegyessy Márton, Hollóssy Károly, Hunkár Sándor, Jeney József, Justh József, Jakics Antal, Kasper Mihály, Kassay Ignácz, Kállay Ödön, Károlyi Gyula gr., Károlyi János, Károlyi Tibor gróf, Kende Péter, Kégl György, Korizmics László, Kossuth Mihály, Kotur Bazil, Kralj­evics Miroszlav, Kresztics Miklós, Kollarics Pál, Lehócz­­ky Egyed, Lónyay József, Lőw Vilmos, Luka L., Luppa Péter, Miehl Jakab, Miletics Szvetozár, Mocsáry Géza, Malecz József Mihajlovits Dragutin, Miskatovics József, Mrazovics Mátyás, Ocskay István, Ozegovics Lajos báró, Paczolay János, Papp Sándor, Perretti Alajos, Petrik Gyula, Péchy Jenő, Poltt Mihály, Pejacsevics Péter gr., Prandau Gusztáv báró, Puszt Dragutin, Radvánszky Béla, Ragályi Aladár, id. Ráday Ge­deon gr., Révay Simon b., Román Sándor, Roth Keresztély, Sennyey Pál báró, Sibrik Kálmán, Sasich Istv., Spirich Vic­tor, Schram Lipót, Stekovics János, Szabovljevics Mihály, Szapáry Gyula gr., Szentai György, Szirmay Ödön, Szontágh Pál, Szubotics Ján., Tisza Laj., Tisza László, Tulo Zsigm , Türk Fer., Ugrón Ákos, Uray Miklós, Üchtritz Zsigm. b., Válly Ján., Wodianer Albert báró, Wirkner Lajos, Vidrics Lőrincz, Voncina János, Vukasinovics Sándor, Zákó Sándor, Zmes­­kál Zsigmond, Zsivkovits J. Almássy Sándor, Ábra­­hámffy Gyula, Babócsay Lajos, Balogh Károly, Bartal Já­nos, Berényi Ferencz gr., Bernáth Dezső, Bethlen András gr., Bittó Béni, Bittó István, Bokros Elek, Bujanovics Sán­dor, Czedler Jánnos, Csanády Sándor, Csemeghy Károly, Csiky István, Dániel László, Dániel Márton, Doda Traján, Decani Gusztáv, Deák Ferencz, Derencsin Márion, Ernszt Frigyes, Ferdinándi István, Forgách Antal gr., Gábor Péter, Gidófalvy Albert. ____________ Egy új Lustkandl. Freiherr von Helfert, az ausztriai birodalom érdemes történetírója, megirigyelte a Lustkandl ha­tárait s „történeti és közjogi szempontokból“ bírá­lat alá veszi az osztrák-magyar dualismust utóla­gosan, épp úgy mint Lustkandl úr előlegesen tette vala. A röpirat, melyben ezt teszi, „A magyar kiegyezés revisiója“ czímet visel, s a köz­jogi fejlődésből azt a következést dedirálja, hogy az osztrák-magyar kiegyezést módosítani kell. És pedig hogy. Szóljon erről a röpirat következő vázlata: A magyar és a lengyel koronák egyesítése a Habsburg-ház alatt 1526-ban mind a kettőre nézve egyenlő feltételek alatt történt meg, Helfert úr sze­rint. Magyarországnak nem volt különállás kikötve. A pragmatica sanctio idejében maguk a magyarok hangsúlyozták a birodalom egységét, s a közös bi­rodalmi tanácsban képviseletet sürgettek a maguk számára. Csak azt kötötték ki, hogy ne az abso­­lutismus szerint kormányoztassanak. Midőn tehát alkotmányt kapott az egész monarchia, el­­e­sett egyss­orsmind a közjogi duális­mus alapja is. Helfert továbbá jog érvény­telennek tartja az 1848-diki törvényeket, mert a megyék instructiói nélkül készültek, mert nem folyt felettük szabályos tanácskozás, mert az uralkodó beleegyezésének jogi­­ereje kétséges. A­mi pedig az 1867-iki kiegyezést illeti, ez sem tette tökéletesebbé ama törvényeket, mert 1867 úgy viszonylik csak 1848-hoz, mint a csirához a gyümölcs. No de nem is hagy e törvényeken em­beri képet Helfert úr. Annál inkább lelkesedik az 1849. márczius 4-iki „császári tényért“. E tény kedvező benyomásának bizonyságául még magyar államférfiakra is tud hivatkozni Helfert úr az ötve­nes évekből. Oly férfiak, mint Eötvös és Dessewffy is lelkesedtek a közös birodalmi alkotmányért. Hát még az a 131 nemes, akik 1857-ben ama híres nemesi Adresst aláírták. Az októberi diploma ellen csak a kifogása van Helfertnek, mert nem lett feltétlenül ootrogálva Magyarországra. Meg azért is haragszik, hogy az 1848-iki törvények mért nem töröltettek el ekkor egyszerűen. Ezen történeti visszapillantás után áttér Hel­fert 1867 -re, és úgy találja, hogy a magyarok 1848-iki „nagyzási hóbort“-ja, mely a 49-iki függetlenségi nyilatkozatban culminált, még 67-ben is kisértett. S mikor ezt igy találta, nemes hévre lobban a fölött, hogy a magyar miniszterelnökök még most is csak úgy mentegetik a sárga-fekete zászló honosságát a magyar királyi váron. „Nem, nem, Andrássy, Wenckheim urak — úgymond — a fekete és arany nem magán színei, nem csa­ládi színei a ti császártoknak s aratoknak, hanem színei ama nagy államnak, mely­hez szerencsétek van negyedfél század óta tar­tozni.“ Szidalmat és piszkot zudit ezután a ma­gyarokra, a mért hálátlanok a császári kegyből nyert jótéteményekért, melyek nélkül ma nem volna Magyarország, hanem csak afféle török provinczia, mint a Herczegovina. A jelenre áttérve azt látja, hogy azért a magyarok helyzete ma sem jobb, mint 150 év előtt vala. A török járomtól ugyan biztos a ma­gyar, de nagyobb veszély fenyegeti. S ha Ausz­tria szétbomlik, megosztoznak Magyarországon a népek. „Kihaló lábra jutna nemzeted, s czigány­­módra züllenék szét az idegen népek között, mig ezek egészen felemésztenék. Nektek sokkal na­gyobb szükségtek van mi ránk, mint minekünk reátok.“ E gyönyörű bevezetés után kifejti azután az új Lustkandl, mi jót tart ő a kiegyezés re­­visiójáról. 1. A honvédséget kell eltörölni. 2. Az államadósságot ismét közös­­s­é kell tenni. 3. Egységessé kell tenni nemcsak a vám­területet, de az azzal kapcsolatos érdekek és ügyek gondozását is. 4. A birodalom czime állíttassák helyre, elterültetvén az „Osztrák-magyar“ monar­chia, legyen ismét „Ausztriai császárság“. 5. A közös ügyek kezelése alakuttassék át, amint következik: „A két miniszterelnök, mint a korona legfőbb tanácsosai, egy a birodalom minden részéből, s kipróbált kományférfiakból ösz­­szehozott „állandó állami tanács“, s a de­­legátiók helyére lépő, méltányos arányok szerint alkotandó „birodalmi tanács“ több évre szóló mandátummal : ezek fogják intézni a közös ügyeket.“ És mindezt miért? Mert a birodalomnak ok­vetlenül annectálni kell a Száva, Unna és a dalmát határok között fekvő területet; ezt parancsolja az osztrák állami politika, a dualis­­mussal pedig kivihetetlen! Eddig az épületes röpirat. S azt mondják, hogy Helfert báró úr még szabadon jár. Meglehet. Mi kétkedünk ebben, de nem sokat törődünk vele. Az istennek sok mindenféle csendes őrjöngője és futó bolondja rászabadult már erre­ a jó Ma­gyarországra és nem ártott meg neki. Majd csak kiheverjük Helfert urat is, mint annyi más jóságos „Helfert“-t Lustkandl előtt és azóta. A­mi az osztrák historiograph e rendszertelen hóbortjá­nak némi érdekességet kölcsönöz, az a körülmény az, hogy szoros kapcsolatban látszik lenni ama rendszeres hóborttal, mely bizonyos körökben hol­mi annectáló vágyak által kezd egy idő óta nyilatkozni. Annál érdekesebb pedig e tekin­tetből, mert ezeket az annexiós hajlamokat és ösz­tönöket soha semmiféle szerrel nem lehetett volna alaposabban discreditálni, mint az Helfert úrnak sikerült. Helfert báró úr különben nem csak a maga nevében beszél félre. S ez kettős szerencse. Hel­fert úr ama politikai specialitások táborába tarto­zik, a­kik s­lavophil-clerical-centralis­­tikus i­r­ányban keresik a gross-oesterreichi­­scher Staatsgedanke érvényesítését. Helfert úr valószínűleg ezen züllött existentiájú politikai párt nevében beszél, s ezzel nagy jót cselekszik, mert még züllöttebbé teszi existentiáját. Legyen áldás az ő keze-munkáján. Schwarcz Gyula programmbeszéde. Budapest, november 22. A Terézváros tegnap ismét pezsgett az élénk­ségtől. Már 9 óra körül a király urcza hullámzott az emberektől, kiket az álldogálásban és várakozás­ban még a borongó idő, olykor-olykor szitáló eső sem háborított. A lövölde terme mindinkább népe­sedett, s tíz óra tájban már egészen megtelt. Mint­egy 600 választó gyűlt itt egybe, köztük a Teréz­város legtekintélyesebb polgárai. Dr. Radócza János fél tizenegy órakor elfoglalva az el­nöki széket, kijelentette, hogy Schwarcz Gyula most fogja megtartani programmbeszédét, azért ajánlja, hogy a gyülekezet válaszszon egy bizottsá­got, mely a képviselőjelöltet meghívja. A választás legott megtörtént. A küldöttség tagjai Schmid- J­e­c­h­n­e­r elnöklete alatt a következő urak lettek: Heidelberg Mór, Sebőn József, Zettner Ede, Ha­­berauer János, Biró Antal, Mészner József, Ult­­mann Ignácz, Törey Ferencz, dr Apaticzky, Bauun József, Landauer Ignácz, Kuklay János, Holländer Bernát, Hölle J. M., Dittrich József, Löffelmann Vilmos, Jung Antal, Járossy József, dr. Mangold, Hercz Ferencz, Kern István, dr. Weisz, Beck Már­ton, Figyelmesi Antal, Holocher Zsigmond, Bos­­kovicz Adolf A küldöttség díszes fogatokon hajtatott je­löltjükért. A­míg oda jártak, azalatt némely párt­­ügyek végeztettek el. Radócza bejelentette, hogy Heidelberg az elnökséget elvállalta; indítványozta hogy az üres jegyzői szék Reitterrel töltessék meg. Gyulai Béla, Steinitz Ignácz felolvasták a múlt ülés jegyzőkönyvét; Gyurkovics, Kunváry beszédet tartottak, utánok Szendrői és Radocza szóltak. Eközben Schwarcz Gyula megérkezett. Radó­cza szép, meleg szavakkal üdvözölte. Schwarcz Gyula megköszönve a megható ra­gaszkodást, melyet a választó­polgárok irányában tanúsítottak, programmbeszédének elmondásához fogott. Mindenekelőtt kijelenti, hogy a sajtó által létesült szabadelvű párthoz csatlakozott, mihelyt az megalakult, s a párttal együtt fog működni. Azután megemlíti, hogy Magyarországot kicsit fe­nyegeti ; nem ellenséges seregek fenyegetik állami és nemzeti tételünket, hanem azon viszonyok, me­lyek eddigi állami, nemzetgazdasági s társadalm rab­likázik kövekezményei. Hogy e kicsistől meg­­szabadulnak-e, attól függ, váljon a szabadelvű kormány, melynek kezeiben van letéve, mint lát­szik, hosszabb időre az ország sorsa, s váljon a szabadelvű párt, mely a képviselőházban többség­ben van, találnak-e időt a nemzet anyagi, szellemi és erkölcsi erőinek kifejtésére. Ez a programm, melyet a magyar törvényho­zásnak követnie kell. Szerinte az anyagi helyzet ja­vítása az első, mi­alatt nemcsak az államháztartás rendezését, nemcsak az egyensúly helyreállítását érti, hanem az összes nemzetgazdasági élet fejlődését,­­ végre az önálló nemzeti bankot, a külön magyar vámterületet fogja követelni. Kimondja, hogy ha a vámszerződés revisiójáról lesz szó, összes erejével arra fog munkálni, hogy a magyar iparnak, ke­reskedelemnek és földművelésnek az önálló vám­terület előnyeit megszerezze. Az ország hitelének helyreállítása végett polgári és büntető törvényke­zésünk és egész igazságszolgáltatásunk reformjára törekszik. Azután még részletessebben beszél az ipar­törvénynek, a nagy iparos országok törvényei figyelembe vételével, való revisiójáról, adórendsze­rünk javításáról, nagy vasúthálózat létesítéséről, a folyamhajózás kiterjesztéséről. Szerinte kőúthálóza­­tot is kell létesíteni helyhatósági költségen , valódi takarékosságot kell űzni fukarkodó politika he­lyett. Majd fejtegette aztán a közoktatásügyet, jog­­egyenlőséget, szegénység- és közegészségügyet. A beszédet többször szakította meg a helyes­lések és tetszésnyilvánítások kitörő zaja. A lelke­sedés különösen két helyen nyilatkozott egész vi­harosan : midőn a tanárok és tanítók fizetése eme­lését említé, — és midőn szónoklata végén röviden áttért az egyházpolitikára és azt mondá, hogy nem tart azzal a bölcsészszel, ki a vallást a szegények számára irt regének nevezte, hanem „oda munkál, hogy az állam oly törvényeket hoz­zon, hogy a haza minden fia ü­dvözülhessen a maga hite szerint“. Mikor Schwarcz Gyula szavait bevégezte, tapsok és éljenek között lépett le az emelvényről. Dr. Radócza János csöndet kérve, a következő táv­iratot olvasta fel: Székesfehérvár, nov. 21. A székesfehér­vári szabadelvű párt örömmel vesz tudomást azon nemes rokonszenvről, melyet a budapesti terézvá­rosi választópolgárok, városunk fia, volt képvise­lőnk s barátunk dr. Schwarcz Gyula iránt tanúsí­tanak. Önökkel együtt azon benső és közös óhajt tápláljuk, hogy vezérelje isten győzelemre zászló­jukat, melyet érdemekben gazdag hazánkfiának ér­dekében kibontottak. Mi csak a hála szavát hallat­hatjuk, míg, tisztelt polgártársak, önöké az érdem és az erkölcsi elégtételérti dicsőség, hogy bizalmukkal azon férfiút tisztelik meg, kit az egész haza előtt jog­gal nevezhetünk városunk büszkeségének. Fogadják nemes törekvésükhez a siker iránti legmelegebb óhajunkat. Éljen a haza ! Éljenek a Terézváros választópolgárai! Éljen Schwa­rcz Gyula képvise­lőjelölt ! A székesfehérvári szabadelvű párt nevé­ben : Juraszeg Ferencz elnök, Fekete János, Markus Antal, Rozgonyi György, Kövér Ferencz, Horváth József, K­o­s­t­y­e­n­i­k Ferencz, Havrane­k János, Tomcsics Gyula, S­z­i­n­o­­v­á­c­z Gyula, Fischer Ferencz, Hahn Jakab, Nagy Ignácz, Tu­szak Pál, Kosz­tics Jó­zsef, B­i­r­k­ó János. Ezzel az ülés 12 órakor véget ért. A jelöltet a díszes fogatok hosszú sora kísérte lakására. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése nov. 22-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Mol­nár Aladár, Orbán Balázs, Wachter Frigyes. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Széll Kálmán, T­r­e­fo­r­t Ágoston, Szende Béla, Per­cz­el Béla, Wenckheim Béla dr., Péchy Tamás. A múlt ülés jegyzőkönyve észrevétel nélkül hitelesíttetik. Az elnök jelenti, hogy a királyné melegen köszöni a képviselőház névnapi Üdvözletét (Éljen­zés), s azután értesíti a házat Justh József képvi­selő állapotáról, ki a Schwarczer-féle magán­téboly­dában van. Felhatalmazást kér tehát a háztól, hogy hiteles tudomást szerezhessen a képviselő állapotá­ról, s neki egészségi szempontból szabadságidőt adhasson. (Helyeslés.) A felhatalmazás megadatik. Tisza Kálmán miniszterelnök beadja a mi­nisztérium jelentését a lebonyolítás alatt levő vas­­utakról. Ki fog nyomatni. Bakcsi Ferencz benyújtja a törvényi bizott­ság jelentését, mely ki fog nyomatni Következik a költségvetés tárgyalása, és pedig az államadóssági járulék. Simonyi János kérdi a minisztériumot, hogy az államadóssági járulék czimén most miért hozatik 1.345.495 írttal több javaslatba. A pénzügyi bizott­ság ugyan indokolásul azt hozza fel, hogy az ezüst­beszerzés helyett arany hozatik javaslatba, mi elég rosz, mert a törvények csak ezüst­beszerzésről tud­nak. Ennek folytán egy határozati javaslatot nyújt be, mely szerint utasíttatik a minisztérium, miután az 1867. 13 t. ez., az 1871. 45 t. ez., az 1872. 32 t. ez., az 1873. 33 t.cz., az 1874/ 14. törvény­­czikk csak ezüst-értékü kölcsönről szólanak, a ka­matok is ezüstben fizettessenek, s a költségvetés czi­­mét e szerint alakítsa át. Széll Kálmán pénzügyminiszter kifejti, hogy miért vett fel a költségvetésben többet, mint eddig. Ez nem önkényszerű felvétel, hanem csak megfe­lel a valóságnak, mert a zárszámadásokból kitű­nik, hogy sokkal nagyobb összeget kellett kifizetni, mint a­mennyi előirányozva volt, mert az előirány­zat csak 5°­t -kal volt számítva, a kifizetés pedig az ingadozó agio szerint történt. Elismeri, hogy a törvényekben ezüstbeszerzésről van szó, de a fize­tésnek aranynak kell lenni, mert így szólnak a kötelezvények. És ez igen természetes is, mert a kölcsönök Londonban és Francziaországban köttet­tek s mindkét helyen arany pénzzel kell fizetni, már pedig kötelezve vagyunk úgy fizetni, a­mint kötelezettségeink szólnak, az obligatiók pedig arany pénzen vannak kiállítva. (Helyeslés a középen.)

Next