Ellenőr, 1875. december (7. évfolyam, 332-361. szám)
1875-12-01 / 332. szám
h°gy a jövő év végéig ezer ágyúcső lesz készen. Az ágyúkerekeket, taligát és municziós szekereket a magánipar fogja szolgáltatni. Az Eschenbacher kapitány parancsnoksága alatt lévő próbaüteggel naponkint gyakorlati kísérleteket tesznek, s január elején Budapestre is küldenek félüteg Uchatvisággat, hogy az itt állomásozó 5-ik tüzérezred gyakorlati kísérleteket tehessen vele. — Színházi hírek. „Angol aszszony leányja“, a népszínház e heti újdonsága, mint már említettük, csütörtökön kerül először színre. Ez opererettet a népszínház igazgatósága nagy fénynyel állította ki. Minden szerepet két-két színész tanult be, nehogy valamelyik szereplő betegsége miatt fennakadás történjék. A két fő női szerep Soldosné és Sziklay E., továbbá Daray K. és Oroszi Gr. kezében van. A berendezés és a kiállítás Molnár műve. Jegyeket az előadásra már hetek előtt rendeltek, de az igazgatóság csak holnap (szerdán) adja ki az első jegyeket olyképpen, hogy a színház rendes, esti pénztáránál (a kerepesi úti oldalon) az első előadás jegyei árultatnak; a népszínház-utcai hátulsó ajtónál (I. számú szoba) pedig a további előadások jegyei. Az előre váltott jegyekről a következő elővételi díjak szehetnek: minden páholyért, 1 írt, páholyszékért, a sölléért, s I-ső erkélybeli I-ső sorbeli székért, 60 kr, körszékért f első erkélyen 30 kr, földszinti zártszékért 2-ik és harmadik erkélyért 20 kr, karzati ülőhelyért 10 kr. Az állójegyek csak az előadás napján adatnak ki az esteli pénztárnál. — A tudomány- és műegyetemi olvasókör, decz. 5-én, vasárnap este 7 órakor a Hungária nagy termében társasestélyt rendez, melynek programmja következő: 1. Prolog. Szavalja Földváry István. 2. Humoristikus felolvasás. Imrik Pétertől. 3. Magyar népdalok. Hegedűn előadja Dancs Ferencz. 4. „Az őrült“. Petőfitől. Szavalja Weinberger Soma. 5. Karének. Előadja a tudomány- és műegyetemi dalegyesület. 6. Társas vacsora Rácz Pál zenéje mellett. Az izraelita kézmű-és földmivelési egylet tegnap Wahrmann Sándor elnöklete alatt válóülést tartott. Az ülés tárgyaiból kiemeljük, hogy legújabban tíz árva fiú vétetett fel, kiket az egylet mesteremberekké képeztet. Közülök lett 1 asztalos, kettő lakatos, kettő kovács, kettő kárpitos, egy aranymives és egy esztergályos. Felolvasta ezután elnök a Weisz B. F. által az iskolai takarékpénztár életbeléptetése érdekében az egylethez, intézett levelét, melyben melegen ajánlja ezen intézmény behozatalát az egyesület iskolájában. A választmány egyhangúlag magáévá tette az eszmét, mire Wahrmann felolvasott egy általa kidolgozott tervet, hogy tajkép lehetne az isk. takarékpénztárt az egyletnek legczélszerűbben alkalmazni kézmű-iskolájában. E szerint a tanonczok kapott, és az üzletben keresett filléreiket hetenkint berakják a pénztárba; mikor az összeg egy forintra rúg, a gyermek nevére könyvet váltanak valamely takarékpénztárnál, s ehhez csatolják később a többi forintokat is. Ha a fiúnak szüksége van valamely összegre, szülői engedelemmel kikapja , máskülönben pedig a lak.pénztárban kezelik tőkéjét felszabadulásáig és vándorlásáig. Wahrmann tervét a választmány nagy tetszéssel fogadta, s azt még e héten fogja a nagygyűlés elé terjeszteni. — Esküdtszéki tárgyalás: Giergl István, budapesti kártyagyáros, sajtóperét, Német Béla, a „Független Polgár“ újdondásza ellen ma tárgyalták. A tárgyalást Bogisieh M. elnök vezette. Bírák voltak: Székács Ferencz és Matavovszky Arthur. A személyesen jelen volt vádló képviselője dr. Reinitz A. volt. Vádlott védőt nem hozott magával. Az esküdtszék következőleg alakult meg: Fauser Mihály, Gróf Antal, Kaszt Mihály, Dedinszky Kálmán, dr. Szénássy Sándor, dr. Spitzer Adolf, Karikás Mihály, Legman Izidor, Pinscsics Frigyes, Gebhardt József, dr. Gerlóczy Gyula, dr. Schwarczer Ferencz. Pótesküdtek: Versár Joachim, Domján István. Felolvastatván az inkriminált napihír, melyben vádlott azt állította, hogy vádlót, ki Erny barátja volt, alapos gyanúokok miatt letartóztatták, megkezdődött a bizonyítási eljárás. A tárgyalásnak eredménye az lett, hogy az esküdtszék vádlottat 9 szóval 3 ellen felmentette. — A nőképző-egylet azon kéréssel fordul a közönséghez és különösen a nőnevelés barátaihoz, hogy az általa farsang első vasárnapján megtartandó tombola számára szíveskedjenek az idén is adakozni, és az adakozásokat — akár nyereménytárgyban, akár pénzösszegben — özv. gróf Teleki Sándornéhoz, szervitatér, 2. sz. beküldeni. A legkisebb csekélységet is köszönettel fogad az egylet. Az adakozók nevei lapok utján fognak közöltetni, valamint az ajándéktárgyak nyilvánosan nyugtáztatni.—A budapesti népek t. kör bizottsága decz. 1-jén d. u. 5 órakor a m. t. akadémia egyik kis termében Ülést tart. — Megjelent: „A méter- és régi illetékek könnyen érthető átszámítása,“ szerkesztette és hitelesítve kiadta Bányai Literati Károly, Kolozsvárott. Ara 20 kr. I I ! £ róal A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos árjegyitéses november SO j jrir j* is/'-A: • mindennemű legnagyobb választékban. legjobb minő-1 8 Jsjl a r cl C S ö U 1 JL tmmu JL r_ cégben és a legolcsóbb áron is kaphatók ajándékul O K .A1JLECHNER JÓZSEF* g f MwBMMibÉi&iai Budapesten, vaczintcza 5-iE szám. fM®?“ Vidéki megrendelések Utánvétel mellett eszközölhetek, árjegyzék kívánatra bérmelltenregküldetik^^jjj^^®^^ KNAUST VILMOS Bécsben II., Miesbachgasse fő. Legrégibb különlegességi raktár. Ajánl: gázfecskendő-mozdonyokat (legújabb szabadalom) nagybirtokosok számára. Továbbá: tüz.fecskendők, kerti fecskendők, tűzoltói fölszerelvények, szivattyúk, tűzoltó-vedrek, tömlők és vízvezetékeket. 34 kitüntetés birtokában. 440 DEFAYKISS Szepesi kárpát-növény-kivonata. Egy üveg használati utasítással 75 kr. Szepesi kárpát-növény-czukorkák. Egy skatulya használati utasítással 35 kr. Szepesi Kárpát-Dövény-Ikea. Csomag használati utasítással 25 kr. Mell- és tüdő-betegeknek! Polgári és katonai orvosok által a legjobb sikerrel használtattak és ajánltattak : köhögés, hurut, rekedtség, köbhurut [szamárhurut], náthaláz [influenza], szakmelkiség, lélegzethajok, oldalszúrás, kifejlett torokgyulladás, tüdőgyulladás és egyéb kimerítő és gyengítő betegesetekben. E gyógyszerek valódi minőségben kaphatók magánál a készítőnél It’ígykiss József, gyógyszerednél, Temesvárott [Józsefváros], továbbá PESTEN: Török József, gyógyszerésznél, király-utcza; Thallmayer B. és társai és Kochmeister Frigyes utódainál. SZÉKESFEHÉRVÁRON: Diaballa, gyógyszerésznél, 457 fő és tartós munkáért •Jól miremiztosittatik ! Schulhof Adolf Budapest, országút, Károly-kaszárnya 24. sz. nagyszerű czipő gyári raktárában. Hölgyeknek: Téli cmTidczipők, finom nemezből (Filz) minden színben 1 frt 50 kr. Nemez comodczipők, magas lehajtható szárral, sarkkal és nagy csokorral, minden színben 2 frt 20 kr. Eberlasting ezt ígos topán 6" magas szárral és laggorral legfinomabb faj 3 frt 80 kr. Finom bőr czúgos topán 6" magas szárral és erős dupla talppal 4 frt 1 kr. Finom bársony topán 6" magas szárral, dupla talppal 4 frt 20 kr. Uraknak: Téli comodczipők finom kelméből, minden színben 1 frt 60 kr. Zergebőrtopán laggorral 4 frt 80 kr. Külföldi borjúbor (vikszos) topán, erős dupla talppal 5 frt — kr. Oroszlagy topán (vízhatlan) 3 szoros talppal 5 frt 80 kr. Térdcsizmák legfinomabb borjúbőr, vagy vizellenes valódi bagamából, csattal 12 frt- kr. Fiúcsizmák, minden lábra 4 frt—7 frt. Leányok, fiuk és gyermekek számára mindennemű topánok legnagyobb választékban 1 frt 50 kr-tól 3 frt-ig. Vidéki megrendelések az árbeküldése vagy utánvétel mellett legpontosabban eszközöltetnek. megnyitási Jelentés. Tisztelettel tudatom a nagyérdemű közönséggel, miszerint az újkor minden kényelmével felszerelt sörcsarnokom és vendéglőmet a nemzeti színház palotájában 1875. deczember 1-jén délután 4 órakor megnyitandom. Sem költséget, sem fáradságotnem kíméltem, hogy egy nagy városhoz méltó helyiséget állítsak elő, a m. t. közönség pártolását kiérdemlendő, pedig iparkodtam, jeles, valódi borok és sörökről, valamint ízletes ételek, és pontos kiszolgálásról is a legjobban gondoskodni. 1385 ( Teljes tisztelettel_______BZ/JUSZCiy FereflC. Jffettfl wenn títtttKBSIo® bar*'1, / ttiebetllesenb, ítrtb. ictJlU'Hífcft’ „ J Iliit# bárdi b. 450 Seit, ft., fiiéit* f f Íeröímte iHuftr. 8u<$: Ilr. Airy’s Jf»at«rf ellmetioäe. - 2>aff elbe wtrb aoeg. @ltijenbims son 12 Srieftnarfen 8a 5 te. Sft. S3, oon Slilfifet’» «erla#8* ■ attftaU in StipH# freo. »erlonM - Xouftnbe, weltbe labrelaitß Mrcdhttg lan b. fiunBenfdjwltiMudlt, M&jcij. F IrttttS, Drúten, »leAten. flrejiSMa. [ Ifién, OStttorrfiotSen, felci*fud)t,i T 9!ert>mf(fiu>äd)e, «fiiletiRc »c. “ i gelitten, fanben buti btefeä aus. Tgejeidinete 2Berl, mié bie «leien ^ »tiefte bemeifen, fidjere HUTS Minden könyvkereskedő által megszerezhető. Cs. és hír. kir. szab. DIÓ-KIVONAT szürke haj festésére, feltalálva Maczuski A. illatszerész által, Bécs, Kärntnerstrasse 26-Ezen páratlan hajfestőszer, mely legalkalmasabb szürke hajat tartósan fekete, barna vagy szőkére festeni, anélkül, hogy mosdásnál a festék lejönne, zöld dióhéjból van készítve, az egészség és hajra nézve a legkevésbbé sem káros befolyású, a hajat 15 percz alatt szépen és tartósan feketére, barnára vagy szőkére festi, anélkül, hogy a fejbőrt vagy fehérneműt bemocskolná. 1mlaczk dió-kivonat, folyékony . . 8 frt. 1 tégely dió-kenőcs ..........................2 frt. 1 palack dió-olaj...............................1 frt. Valódi minőségben kapható IcMilléresMésÉn Bécs, Kärntnerstrasse 26. Pesten, Török Józsefnél, Lueff 31. illatszerkereskedésében , Kertész és Eisertnél és Vértessi Sándornál. 410 Légrády testvéreknél I (Budapest, nádor-utcza 6) s megjelent és minden hiteles könyvárusnál kapható: IlE&YZÉK-NAFLól gazdák számára. 1876-dik évre (IV. évfolyam.) Szerkeszti Máday Izidor. Ára 1 forint 20 krajczár. privati zsebfann 1876-ra (III. évfolyam.) Szerkeszti: ifj. Hoffmann Sándor. 1 Ára 1 frt 80 kr. H ------— --------------1-------------------12----------------------------------------— 2001— Alföld-fiumei . . . . -— — 600 — Hengermalom . . . 796— 806— Poet.kereek.KankOo/ . . 87.76 88— ----------------------------------------------------------------------------------------Magánsorsjegyek. I. ______*___1 200 Éjszakkeleti . . . 117.60 118— 200 — Victoria............................................ 178.— 180.— Kisbirt. földhitelint. 7 10 . . 89.60 90. , Adva Tartva ,, Értékpapírod. Adva I Tartva 200 JMagyar keleti . . 500 Első budapesti . . . . 690. 695.m slum a i . . . u 77^7 “70 (darabonként.) I p! Állampapírok. J_______ ICO --Elaz erdélyi . . . 1000 — Pannónia............................................ 490- 496- Elsőbbségek. Jöved. méj.^v. «elv. banvi. 6»/. . j %% j ^ mtelinttot .......................................... 161 26 162-120^r- Magy. vaeuti kölcsön 120 frt. . . lCOT lön^ 100 5— Budai'hegypitva ! ! .' 166— 87— 800 - Magyar keleti vaaut I. kib. . - — -— (1889-klaprej. egéna (260 100 frt. pp) | | “ary . pp 40 frt. . 26.75 26.26 110 — Gömöri államvftjmt kfktv _________ _ e * Rnn — Éjszakkeleti vaaUt 6% . . . —.— —— után ........................................................ 259. 262.— Dunagőzhajózási társ. „ 100 f— . . 92.60 93.— Keleti vaaut H.ela. .’ .' 72.60 73— 80 — MunicipaUs hitelintézet . . 16.76 17. 30 — Pesti 15pit 5 tom.......................................... 11— —— 200 — ' * ' “ ~^WSiklaorsj. (26° frt. pp.) 4% . . 106—106.60 Keglevich . • » J® •• • • ^ “ Magyar sorajegy-feloaön . . . 75.60 76— 80 —Angol-magyar bank . . . 84.75 85.26 80 —— Cottage épito tura.....................................—— —— 26e — Bieferd. vasut4/0 . . . — —— 1860-klaorsj. egész 1600 frt. o. 4. 6/0 .01— ,111.26 Budai . . L'-0 1871. áramkörönön font at. 6% ezüst --------— — 200 17— Magyar Általános hitelbank . . 196— 196— 600 60— Elsü magy. serfőzde . . . 375— 880— — - Gy^opr°n,Eb 6 /° . . . — —— 1864-ki (100 frt. o. u) . . . • : 1 * ” ín ” ' ‘ 1872. „ „ .. 6»/0 f, — — 200 —.— Franco-magyar bank . . . 84— 80 - 200 10— Sertéshizlaló............................................ 187— 138— - - Végvöldi vasút . . . • - - Como-jövedéki. (42 hra) darabonk . 22— 22.60 Rudolf sorsjegy. . „ 10 „ . . 13.60 le.76 1 3873. kincstári utalv. ,, „ 6% „ —— —— 100 — flagy. ált. földhiteltársulat . . 62.60 68— 200 50— Athenaeum............................................ 242 — 243— 100 — ' ,ITM * ’ ' 86-60 86 Magy. vasúti kölcsön (120 frt. ezüst . 100— 10°.60 Salm . • » » • • “• 1874. „ „ n. kib. 6% 103.76 104.26 60 —— Magy. jelzálogbank . . . 84— 36— 600 70— Pesti könyvnyomda . . . 610— 616— ICO — Borsod-misk. malom. . . . — Alsó-ausztr. földteher. kötvény . 98.60 —■ Földteherm. kötv. magyar . . . 80.60 81— 80 —-Nyugatmagy. jelzálogbank . —— —— 175 16— Franklin-nyomda . . . . 170— 176— 160 — Budapesti malom 60 . . . 180— 182— Angol-osztr. bank befiz. (120 frt. ez.) 99.50 99.78 Inert városa. o. é. ,, 10 ,. . . 111. 118. „ „ 1867. járadék . . 80.26 80.76 200 —— Pozsonyi iparb.........................................—— —— 600 —— Ganz-féle vasöntöde . . . 168— 172— 100 — Pannónia gőzmalom . . . — — — Osztr. földhitel, befiz. 40 frt. ezil stb. . —— — sorsjegy. » » " • . I, „ temesi . . . 80.— 80.60 60 6 —Takarék- és hitelegylet . . 65— 66— 200 20— Geschwindt-féle szeszgyár . 7 219— 220— ..... Hitelintézet . . . ■ • 1q«"6° 5 " ” ”” 20” ’ * 14 75 15 — „ „ 1867. járadék . . -— —— 60 3.60 buda-6-budai népbmk . . 29.60 30.60 800 _— Kereskud. épület . . . . -— -— ■ félszék Oh váltók. ^sé-ausztr. leszámít, társ. 600 frt. . 695— — »f ·· ” ·• - • ^-15 I horvát szfilvény _____________100________tbnarbank 54 fir. n« Mátrai kis _____________ Franco-osztr. bank benz. 40 frt. sz. . —.— —.— wa.aatein zu irt. pp. „ ..u „ . . zu./o Dézsmaválági kötv. 100 frt . 1 76— 76— 200 —— Budai keresk. és iparbanl... ! 146.— 148— 200 —— Központi gyógytelep . . . —— —— Arany ............................................».8* 18 36 Nemzeti bank • ____.____Jinj-6 ~ 926— |wirdiscl^ ai^20 frt_pp^ „ . —?£lL .... - - _L“. — -------------------------r. -----------------------------------------------------------------------------------------------------GZZ ' - ..........■ ■ ' ~ ~ - --------------— ■ ..................... .................................. ...................................... (i'lliiiiilHHlWhii11 iii'iii'iffir'iWil'ilii ~*'TFiTHKnTrTTiFnVl TTilTTiriTF''iri''i~iTi~MTri~'“F^irjTTHiTWir'iTrOT ^ T ^ T T g T i T ^ I T | Hölgyeknek nélkülözhetlen! A kitűnő minőségű, hivatalosan megvizsgált szépitőszer, a valódi „Ia RAVISSANTE per l’ectionnée 44 de Lejosse tudortól, rue de Rivoli, Páriában, I föntartja arcunk friss sitju kifejezését, s bársonyfinonmsá teszi az arcbőrt, enn^St cmált, eltávoli Iszeplőt, májfoltokat, orrversenyt, •általán minden bőrtisztátlanságotkipimit, arcráncot s minket az ellei [megóv, kiégi enlit himlőhelyeket, és magvédi az arcot a napsugár égett •hatása s zord idő ártalmas befolyási iollen. A valódi „LA RAVISSANTE PERFECTIONNÉE“ naponkint „ egysze az ujjhegygyel, az arcra vagy más testrészre dörzsöltetik, és már az első használat után, tapasztalható a majdnem csodálatos hatás. I Egy eredeti párisi üvegtokára frt 3.50 ; nagyobbnak frt 2.50. f Egy darab szappan „SAVON PERFECTIONNÉ“ du Dr. de Lejosse, Rue de livoli à Paris, ára 30 Ur.; egy tucatért 8.40 Ur. Postával [bélyeg- és csomagolásért] 20 krral több. fPsT Ó v ás!m Schwarz Henrik úr által hirdetett Ravissante, s a j átidészitett, hatástalan csinálmánynál nem egyébb. Igen ! Schwarz úr maga bizonyítja az általa árusított! Ravissante val.Miatlanságát az által, hogy a t. c. közönséget! és engem imeg.'CSalaiBle, a büntető törvény által tiltott eszközhöz! folyamodott,......................ő t. i. e célra egy ál-embert (németi11 . Strohmann) fogadott, kit az ő majda teremtek Lejosse atyja-fia szerepében léptet föl,..........ez ál-Lejosse-nak ál-atyjafia (önérthetőleg Schwarz úr parancsára) intéz hozzám (incorrecten) irt, gazság fogalmazta, francia levelet, melyben a (Schwarz-féle) Dr. Lejosse-t (ki, mi jól “megjegyzendö soha sen Létenseht) holtnak nyilvánítja. Schwarz E. ur egész eljárásának törvényellenisége, jelesen pedig a föllebb érintett hazag levél (melyet ha kell, a bíró kezébe eredetiben leteendek) kézzel fogtoalólag bizonyítják a Schwarz-féle Ravissante valódiatlanságát nemcsak, de egyszersmind azt is, hogy Schwarz úr lépéseket sem nem ten ellenem, sem (anélkül, hogy saját magát be nem vádolná) észszerűleg nem tehet. A t. c. közönség tehát saját érdekében óvakodjék, a Schwarz-féle hatástalan Ravissante vételétől. Méltóztassék kérni : a valódi SST“ „LA RAVIslSANTE l'ERFECTIONNÉE-t.44 A valódi „LA RAVISSANTE PERFECTIONNÉE“ esti szappan „SAVON PERFECTIONNÉ“ hamisitatlanul, nagyban és kicsinyben, egyedül nálam; és kicsinyben az általam megbízotti raktámok uraknál kapható. HATSCHEK MIKSA, Optikus Budapest ISSSS" 8» váci utca 8. -23122, a valódi és hamisítatlan „LA RAVISSANTE PERFECTIONNÉE“, és a szappan „SAVON PERFECTIONNÉ*‘ osztrák-magyar birodalomban!«) egyedüli főraktárnoka. ____ | Vidéki megrendelések a legszigorúbb titoktartás biztosítása mellett, pontosan és gyorsan eszközöltetnek. ■ »aa._________________________________________________________________________________________ „ Vámmfjuratokéat is,iS I noUi-3 . . . _ Aa»» Tart«* Gabona árak. 1st w i------------------------Is o3 Adv» Ta rtv»|| o3 Adva Tartva on 3-3 Adva Tartva Adva Tartva Dnn„ggzharít&nmlat 600 frt. pp. . .518.— 343.— 1_____1221!---------------------------gs n S3 1 ____ _______ ___ Erzsébetpálya 200 frt. p. . . • 166.-166.50 hnxa fo&nsa uro v n . • 82 ■ 4.80 — 4.40 ___~ , —.......... ——— —.. j j — , , ,. .' —— Q.“’"""A" 1'ö1 Ferdinand északi pálya 1000 frt. pp. 1766— 1760— ’ W . . . 84 I 4.76 — 4.85 Kffy-s. AlamndótaAgi pftpk. . . 69.40 69.60 600 66.Pesti kor. bftnk . 796. 800.— Kommurányi bánya * . a 4900- 20 francosok......................................................J 11 **% Ferencz-Jóssefziály* 200 frt.o. é. es.. . 162.60 168.— ” ” ” " . . . « sí ».io».Itt „ „ e*tt.t jan..jul. 73.60 74.60 200 tett iparbank » . . . 218. 220.miö.- iGyapjumosoda . » . * 128— 126. Ezüst ..................................................................leg?/ 168 V» Kassa-oderb. vLpály. befl*. 176 frt. ez. — Hazai * . . . A 62 4.46— 4.66 „ ,, april-okt. . 78.76 74.— 300 7— Budapesti kézmüvesb. » . . 60.60 61.— 100 6— köszénbánya . . 68. 62. Porosz p. o. • • * * ’___2.____1 Trijsti Lloyd 600 frt. pp. . . • 838.— 886 — " ” " . * 84 4.85 — 4.95 Kj»or»olfks«al 1860. & 600 frt . . 111 .— 111.60 60 —— Hivatalnok, hitelegy l. I. om. . . —.— — 16® — Salgótarjáni vaafinomito • . SO.— 8a.— Augsburg délu. 100 . . . • 60 i. erdélyi pálya 200 frt. ozttatben . —.— — .— ” ................................................. * 88 5.16 - siao „ 1860 10 i . . . 117.- 117.60 280.Elaz erdélyi bank . . ...- 200 Schl.ck-féle vaaentäde . . . 118.- 118. M. Frankfurt déln . . . . ff. 60 AllamVaapilya 200 frt. pp. erllat . 291.- 291.60 Teitm ................ 824.254.36 .KiaoraoVaaal 1864. - 100 frt . . 130.— 137.- 80 6.Kisbirt. földhitelint. . . . 86.— 38.— 200 — Saoda- éa vegygyir . . ..— —.— Hamburg MB 100 . . . . 113 60 DeU vaapMva 200 o. e. «illat . . 108.- 108.26 '/.: : : : I* ***'»• • 8» «o a zl^“ 7* : : : : :£i&zAöSSr:: : : : ^ ¥ a T„20^-pp • ‘“•71!? 10 r&tm ................ . : : - 82 !.» » — augDaktaAptd» . . «— 45.- 600 ElaB mw. «earflnomite . . 160.- 186— Pii. 100 frank............................................. 44.96 46.05 T r^w ay^200 frt. 0. e. ^ . . _-----------•_ " ” " . . * « 84 4.86 — 4.96 Részvények 19° 7— Drei- központi takp. . . . 82.60 83. 200 —.— Kbizénbánya és téglagytr . . —.— 96. Osztrák földhitelinterdeivat 6% . ICO— 100.26 . » 86 6.16 — 6.20 KOSZVenyek. 1000 200— Peati hasai............................................ 2440— *1 145— 10c 8.26 AiJB“* . • • * * * 52 — 68— . . , 33 évben viaaiafliotondb o. .. . 89.76 90— Wam 60 — takp.......................................—-----------------— MO ia'“ Nem-hivatalos jegyzések. Oaatrék-noma. bank 6% 0. é. . . --------— ” _ ________. 816 168—(llla) magyar biztosító tiranaég . 1040. 1045. 100 13.— Budapesti fővérosi . . . 180.— 132— 200 —.— Kőbánya, téglagyár.Ursula. . . 60. 66. Alföld-fiumei vaap. 2'10 frt. ez. 6% . 71.25 71.75 . "■ 1 ' ” 1 ” ’’ " ■*■■■ - — '--------------------------------------------- 100 —— [Atlan viazonbizt. . . —— —— 1000 le— Kálvárnai takp............................................ 60— 60.60 Securit&a (300 frt) . . . . — —' Xlunagőzhajót&ra. 6% pp. . . . —— —— Hangulat________frt 200 —— Haza............................................ *7— 68— 81— —— Szentendrei takp. . . . 88— 39— __.____. . Hotel (200 frt.)............................................— Ferdinand északi vasut 5% P- P .— —.—Haza . . . 80 font nt&D asÚérd I S.26 — 3.86 190 43.— Pannónia . . . . . 838.— 885.— 60 —.— Újpesti takp. . . . . 81.— 82.— AUlOglOYC16K* Pécs-barcei vaaut 200 frt. o. é. . . —.— —.— Árpa malátának . . 72 „ „ „ 2.66 -8.20 TM— Pesti bort..................................................... 36— 36.50 80 — Egyesült erdélyi takarék.. . . 26— — Magyar földhitel Int 6,V/„ . . 86.28 86.60 ----------------------------------------------------------------------------------------------- érd. pálya ezüstben 6% . . . 70.60 71 — , „ abraknak . . 72 ” " " 2.86 - 2.66 800 4— O n.o.......................................................108— 110— M ^ löveda 6»/7 . * . 1 98.76 94.25 Államvaant 500 frank . . . — 142 — . . . . 60 „ ,, „ 2.25 — 2 80 . Tisza............................................• • • iMagy Jelzálogbank BV2% • • — 79.25 » 1867 676 frank . . . . 137.75 S Kukorica. Mártii . mértlje ~a.n 7 20fi — Pécsmrort vaaut . . . . ----------------- 600 ---------Concord!.................................................. 160- 166- S ?^U v^tte « stice 87^ AbeC81 t078de hivatalos árjegyzéseiben. V876-187« 60( .y : ! -- --Kepe,« fekete . . 78 ” „ =*= = Z*= « -- A ! ( .* i = - Z = - i^rok és .W ! .' ! ÜSSzSbeli'földtehéraulat » . ^ -- -- November 25. Magyar keleti vaspálya 30. frank . --------------- KÖZGAZDASÁG. — Ultimo. Az újabb időben nagy számmal következett fizetésképtelenségek a mai napon kivált nagy izgalomban tartották az üzletvilágot. Több bukás iránt még mindig vártak ma cáfolatot, mely azonban nem következett be. Ily körül Laptulajdonosok, Jaégrddy testvérek, Csernátony Lajos, mények közt aránylag még kedvező jelenségnek vehető, hogy e hó utolsó napja minden újabb válság nélkül folyt le. Üzleti tudósítások. Budapest, nov. 30. Az értéktőzsdén ma alig volt forgalom, de a hangulat eléggé kedvezőnek mondható. A délelőtti tőzsdén osztr. hitel 199.20—70. A déli tőzsdén osztrák hitel 199.60, földhitel. 63.25, municzipális 15.50 fizetve, takarék és hitel 64.50 kínálva. Pénznemek változatlanok. Napóleon 9.10, Körrpöczi 5.34. Az esti tőzsde magasabb berlini hírekre élénkebbé vált Osztr. hitel 199.25-ről fölemelkedett 201.80-ra. Gabnaüzlet: Búzában ma 20,000 mázsányi forgalom mellett az árak változatlanok maradtak. Rozs és árpa szintén változatlanok. Tengeri szilárd. 1376-ki május-juniusra elkelt 10,000 mázsa bánáti 2 frt 74 1/2 kr. és 2 frt 75 krral és 5000 mázsa magyar áru 2 frt 61 krral vámmázsánként. Zab csendes, Győr, november 27. Piaczi árak. Tiszta búza 90 fris 4 frt 60 krtól 5 forintig. Közönséges búza 90 fontos 4 forinttól 4 forint 40 krig. Bozs 80 fontos 3 forinttól 3 frt 40 krig. Árpa 72 fontos 2 frt 60 krtól 3 frtig. Zab 50 fontos 1 frt 80 krtól 2 frt 20 krig. Kukoricza 90 fontos 1 forint 90 krtól 2 frt 30 krig. Pápa, november 26. A gabona piaczi ára. Mérője: Búza jó 5 frt, közép 4 frt 50 kr., alsó 4 frt. Bozs jó 3 frt 20 kr., közép 2 frt 80 kr., alsó 2 frt 50 kr. Árpa jó 2 frt 80 kr., közép 2 frt 50 kr., alsó 2 frt 30 kr. Zab jó 2 frt 10 kr., közép 2 frt, alsó 1 frt 90 kr. Tengeri jó 2 frt 50 kr., közép 2 frt 40 kr., alsó 2 frt 20 kr. Burgonya jó 90 kr. Mázsa széna jó 2 frt, közép 1 frt 60 kr. Kéve zsúp jó 8 kr., közép 7 kr. Szentes, november 25. A gabnaüzletben utolsó tudósításunk óta lényeges változás nem történt. A bel- és külföld irányadó piacairól érkező hírek szerint a kínálat mindenütt nagyobb volt a keresletnél. Helyben tartózkodó gabnakereskedőink az eladók által kért árakat nem képesek megadni. Piaczi árak: Buza 82 fs 3.80, 83 fs 4.10— 20, 84 fs 4.20—30, mindig vámmázsánként. Árpát nem igen vásárolnak, ára 72 font után 2.60. Idő esős. Lindau, november 27. Múlt héten átalában bágyadtan folyt az üzlet. Árleengedés mellett is csak keveset vettek. Búzára vonatkozólag oly alacsony a mostani jegyzés, miszerint további csökkenést már alig lehet valószínűnek tartani. Kereskedők nem vásárolnak, mert nem viseltetnek bizalommal az üzlet iránt, ámbár most már egészséges alapja lehetne a speculatiónak. Marseille-ben a hét elején szilárdan, a hét végén olcsóbban jegyezték az árukat. Zab, rozs, árpa és kukoriczában nem változtak az árak Jegyzeteink a következők: kitűnő m. búza 31 fr., elsőrendű 29‘/a—30'/2, közepes alsóbbrendű 26‘/a—29 fr., bajor búza 281/, 29 V2, zab 20‘/s—21‘/a, serfőzésre való árpa 241/a—28, mindez 100 kilonkint franco Romansborn vagy Borschach vámmentesen. Orosz búza bármely svájczi állomáson átadva 29‘7a—31 ‘/2 frank. Botoska, nov. 30. Búza 22.—. Bors 17.25. Zab 17.80. Olaj 71.50, 71.80. Szesz 42.20, 43 60. Jfew-York, nov. 29. Liszt 6 70. Stettin, nov. 30. Búza 199.50, 214.—. Bozs 150.—, 156.—. Olaj 70.50, 74.-. Szesz 44.60, 45, 49.20. Képa 336. Fáris, nov. 30. Liszt 59.50, 61.50. Kepezeolaj 113.—, 106.—, 99.75. Lenolaj 74.25, 75.50. Szesz 44.25, 44, 48.25. Czukor finom. 142. Berlin, nov. 30. Búza 202.—, 215.—. Bozs 158.—, 157.50. 159.—. Zab 158.—, 168.—. Olaj 73.50, 75.—. Szesz 45. 46.70, 49 60. Kövi, nov. 30. Búza 20.65, 21.65. Bozs 14.70,15.70 Olaj 38.70, 38.90. Kivonat a hivatalos lapból. Árverések. Budapesten: Jan. 19-én Prokesch János és Gruber János Podmaniczky-utczai ingatlanai 3240, 3650 és 3353 frt. — Decz. 28-án Winasch Nándor koszoruutczai ingatlana 14,936 frt. — Decz. 10-én Lusztig Bertalan krisztinavárosi háza 7000 frt és rókushegyi szőlője 452 frt. — Decz. 2-án vadász utcza 19 sz. Perges Lajos ingóságai 1096 frt. — Ó-Budán a jószágigazgatóságnál decz. 6-án, az újpesti kikötőben levő ócska tűzi fecskendő és vizes lajtos kocsi. Vidéken: Nyitrán decz. 20-án Gyurján Alajos háza 3670 frt. — Aradon jan. 4-én Szaboleczky Andrásné háza 1641 frt. — Sarródon (Sopron) decz. 10-én Németh György birtoka 2840 frt. — Egyedlen (Sopron) jan. 3-án Domonkos János háza 1000 frt és telke 3600 frt. — A fogyasztási adó haszonbérbe adatik decz. 7-én Német- és Komán-Lugoson 16,535 frt; N. és B. Besiczán 7664 frt. — A beszterczebányai jószágigazgatósághoz decz. 15-ig ajánlatok nyújthatók be a következő birtoktárgyakra: a zsarnóczai Okrut malom 13,816 frt; a ladomeri malom 9450 frt; a zsarnóczai vendégfogadó 20,000 frt; a selmeczi erdőmesteri lak 8000 frt és a zsarnóczai műmalom 24,000 frt becsértékkel. — Kun-Szt.-Márton decz. 16-án Kis Lukács ingatlanai 2300 frt. — Csuzon decz. 14-én Zoványi Mihály ingóságai 3356 írt. Csődök: Lee György budapesti (józsefvárosi) korcsmáros ellen, bejei. febr. 4-ig, perügyelő Lázits Péter. — Ehrenwald Fülöp budapesti kereskedő ellen, bejei. febr. 16-ig, perügyelő dr. Klein Fülöp. Pályázatok: Nádasdra (Baranya) postamester 3 h. a. — Miskolczra börtönmester decz. 31-ig a bpesti főügyészséghez. — Mohácsra albiró 4 h. a. Vízállás és időjárás. Budapesten nov. 30. 11' 3" 0 fölött havas. Pozsonyban nov. 30. 8' 0" 0 fölött havas. M-Szigeten nov. 29. 4' 3" 0 fölött felhős. Szatmáron nov. 29. 3' 9" 0 fölött száraz. Tokajban nov. 29. 11' 5" 0 fölött száraz. Szolnokon nov. 29. 11' 10' 0 fölött felhős. Szegeden nov. 30. 12' 7" 0 fölött havas. Aradon nov. 29. 0' 3" 0 alatt felhős. Nagybecskereken nov. 29. 1' 3" 0 fölött esős. Eszéken nov. 30. 4' 8" 0 fölött felhős. Mitroviczon nov. 29. 13' 10" 0 fölött esős. Zimonyban nov. 29. 14' 11" 0 fölött esős. Ó-Orsován nov. 29. 10' 8" 0 fölött esős. Felelős szerkesztő: Csernátony Lajos. Nyilttér.*) Minden betegnek erő és egészség, gyógyszer és költség nélkül, gyógytáplálék által. REVALESCIÉRE London. Üzen kellemes egészségi éteknek 38 év óta semmi betegség sem ellenszegült és jónak *) E rovatban foglaltakért a szerkesztőség nem felelős, bizonyult az felnőttek és gyermekeknél, gyógyszer és költség nélkül, minden gyomor-, ideg-, mell-, tüdő-, máj-, mirigy-, nyákhártya-, légzési-, hólyag- és vesebajokban, gumósodás, aszkór, mellszomság, köhögés, emészketlenség, dugulás, hasmenés, álmatlanság, gyengeség, aranyér, vízkórság, láz, szédülés, vértorlódás, fülzugás, émelygés és hányás, még terhesség alatt is czukorvizelés, baskomorság, soványodás, csuz, köszvény, sápkór és egyéb betegségekben; nemkülönben mint táplálék azopósgyerekeketnak és a dajkatejnél is előnyösebb. — Kivonat 80,000 bizonyítványból oly bajok meggyógyulásától, melyek minden gyógyszernek ellentállottak, és köztük Dr. Wurzer tanár, Beneke F. W. rendes tanár a marburgi orvosi egyetemen, Dr. Angéla néin orvosi tanácsos, Dr. Shoreland, Dr. Campbell, Dr. Dodétain, Dr. Ure, Castlestuart grófnő, Marquise de Brehan és több magasállású egyének bizonyítványai kívánságra bérmentesen megküldetnek. Rövidre vont kivonat 80000 bizonyítványból. 80,416. sz. Beneke F. W. rendes tanár a marburgi orvosi egyetemen a „Berliner Klínisch. Wochenschritt“ 1872.pril 8. számában ezt mondja: Soha nem fogom feledni, hogy gyermekeim egyikének életben maradását az úgynevezett „Revelanta Arabica“ (Revalesciére) szernek köszönöm. A gyermek 4 hónapos korában teljes elsoványodásban s folytonos hányásban szenvedett mely bajok minden gyógyszerrel daczoltak ; a Bevalesciére azonban hat hét alatt egészségét tökéletesen helyreállította, 64,210- sz. Marquise de Brehan hét éven át tartó betegségéből, álmatlanság, reszketés az összes tagokban, soványodás és rosztkórból kigyógyult. 79,810. sz. özvegy Klemm asszonyság, Düsseldorfban, számos évi főfájás- és hányásból. 75,877. sz. Köller Flórián császári királyi katonai felügyelő, Nagy-Váradon, tüdő- és légcső-hurut, szédülés és mellszorultságból. 75,970. sz. Teschner Gábor ur nyilvános fensőbb kereskedelmi tanintézet hallgatója Bécsben kétségbeejtő fokú mellbajból és idegrongáltságból. 65,715. sz. De Montlouis kisasszony emészthetlenségálmatlanság és soványodásból. 72,618. sz. La Roche sur Ton, jul. 30. 1868. Ön Bevalesclére csokoládéja rémitő gyomor- és idegbajomtól, mely tiz éven át gyötört, tökéletesen megszabadított 711 c (Madame) Armand Prevost. A Bevalesclére négyszer oly tápláló, mint a hús, és felnőttek és gyermekekéinél más szerek és ételek 50 szeres árát megtakarítja. Bádogszelenczékben fél font 1 frt 50 kr, 1 font 2 frt 50 kr, 2 font 4 frt 50 kr, 5 font 10 frt, 12 font 20 frt, 24 font 36 frt Bevalescíére piskóta szelenczékben 2 frt 50 kr és 4 frt 50 kr. Bevalescíére csokoládé porban és lepénykékben 12 findzsára 1 frt 50 kr, 24 findzsára 2 frt 50 kr. 48 findzsára 4 frt 50 kr, porban 120 findzsára 10 frt — 288 findzsára 20 frt 576 findzsára 36 frt. — Kapható Da Barry és társ.nál Bécsben, Waltflselgasse nr. 8. valamint minden város gyógyszertáraiban és fűszerkereskedéseiben; azonkívül a bécsi ház minden vidékre megküldi postai utalvány vagy utánvét mellett. Pesten: Török József gyógyszerész urnái, — Aradon : Tones F. és társánál, — Debreczenben : Mihálovita Istvánnál gyógysz., Eszéken : Dávid Gyula gyógysz., Nagy- Kanizsán: Lovak Károlynál, Kassán: Wondraschek Károly gyógysz., Maros-Vásárhelytt: Fogarasi Dömötörnél, Pozsonyban : Pisztori Félixnél, és Söltz Rezső gyógysz., Székes- Fehérvárott: Cseballa Györgynél, Sopronyban: Voga A. gyógysz., Temesváron : Pap József városi gyógysz., Újvidék : Grossinger C. B., és Ernst János gyógysz., Warasdin : dr. Halter A. gyógysz., Wersetzen : Fischer Móritznál, Zágráb: Irgalmasfik gyógyszertárában. Tisza-újlak: Boyko Victor gyógyszertárában. , Nyomatott Légrády testvéreknél.