Ellenőr, 1876. január (8. évfolyam, 1-30. szám)
1876-01-14 / 13. szám
Előfizetési árak: Égé** évre . . 30 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 1O „ — „ Egy hónapra . 1 * »› , Egyes szánt ára 10 krajcrár. (Szerkesztési iroda: gjudapesten, nácSpr-ntczeL 6. szám. Semmit sem kiesünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 13. szám. hirdetések felvétele: Budapestek, nádor-utcza 11. szám (Légrády testvérek irodájában). Ide intézendő minden hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozódás. Dijak árszabás szerint. (Kiadóhivatal: Budapesten, nádor-azez a 6. szám. Ide intézendő!: az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Táviratok. Szécs, jan. 13. A képviselőház elhatározta, hogy Lobkowitz és Klinkosch képviselőknek bírói vád alá helyezésébe beleegyezik. Bécs, jan. 13. A haladó club esti ülésén az elnök a tagok helyeslése közben megemlítette, hogy egy clubtag egy bécsi lapnak a tegnapi ülésről közléseket tett, melyek részben valótlanok, részben tökéletlenek. Goellerich határozatot javasol, melyben azon biztos remény volna kifejezve, hogy a kormány a Magyarországgal való tárgyalásokban az osztrák érdekeket megóvni fogja és nem egyezik bele semmi oly követelésbe, mely a kiegyezési áldozatot nagyítaná, továbbá kifejezi a képviselőház teljes támogatását. A club végre elhatározta, hogy előbb a többi clubokkal fog tanácskozni. Páris, jan. 13. Az elnök proclamátióját jól fogadták; még a republikánusok is meg vannak elégedve alkotmányos jellegével. A .Frangais" azt mondja, hogy a válság be van végezve. Konstantinápoly, jan. 13. este. Dervis pasa tengerészeti miniszterré neveztetett ki. — A párisi szerződő hatalmak nagykövetei külön külön lépéseket kezdtek tenni a portánál, hogy Andrássy gr. reformterveit a szultán figyelmébe ajánlják ; ez interventió ezúttal csak félhivatalos, barátságos jellegű. — Ali pasa szombaton Constant effendivel Mostárba utazik, küldetése a fölkelő főnökök kibékítése. «. Weimar, jan. 13. A „Weim. Ztg.“ megczáfolja azon hírt, mely szerint Reuss herczeg a bécsi német nagykövetségi állomásra meghivatott volna. Párizs, jan. 13. A minisztertanácsban ma egyezség jött létre, miáltal a kabinet minden változása mellőzöttnek látszik. NewlTork, jan. 13. Az igazságügyi bizottság pártolja az alkotmánymódosítási javaslatot, mely szerint az elnökség tartama 6 évre létezik, de az elnök ismételve nem választható. Berlist, jár.. 13. (Kezdet) Galiczius —.—. Lombard 198.—. Ezüst-jöved. —. 1860-as —.—. Bécs —.— Romániai —. Allamonbut 533. . Papír jöved. —. Hitelsorsjegy —— 1864-es —.—. Hitelrészvény 842.80. Magyarorsjegy—. UTOLSÓ POSTA. A keleti kérdés megoldására vonatkozólag a „Times“ tökéletesen beleélte már magát legeslegutolsó felfogásába s azt mondja, legutóbbi számában, hogy mivel a porta sehogy sem képes saját kezdeményezéséből reformokat megvalósítani, az interventió valamely módon: szükségesség. A kérdés csak az, hogy minő legyen az interventió, s mennyire terjedjen? Lehet — occupatiója a föllázadt tartományoknak osztrák csapatok által, vagy a kormányzók és főhivatalnokok kinevezése Ausztria s a többi hatalmak által, vagy enyhébb eljárás is. Jelenthet sokat is, keveset is. Az olyan reformokat, amineket Andrássy javasol, csakis olyan államférfit hajthatja végre, mint ő. A franczia miniszterválság a legutóbbi távirat szerint el van intézve, miután az összes minisztérium megnyugodott a választási programaiban és Mac Mahon proclamatiójában. A „ Journé des Débats“ Buffet politikáját bonczolás alá vevén, igen nevezetes czikket ír, melyben kiemeli, hogy Buffet mennyire eltávozott a febr. 25-iki alkotmány szellemétől, s hogy az ország mint halad ismét visszafelé azon az útón, melyen eddig jött, s már túl is van febr. 25 én s valahol november körül jár. A belügyminiszter lapjai csak a tábornagy kormányáról beszélnek s a jelölteket csak úgy különböztetik meg, a mint azokat a tábornagy barátainak vagy ellenségeinek keresztelik. A „J de D.“ kijelenti, hogy senki sem tiszteli jobban a tábornagyot, mint ő, már csak mint katonát is, de kivált azért, mert neve az alkotmányban benne van. De követeli, hogy — Laboulaye szavai szerint — egyúttal a tábornagy és a köztársaság barátja lehessen az ember, s aki ezen két érzelmet egyesíti magában, az tekintessék conservativnek inkább, mint azok, kik a revisióra speculálva, a tábornagyot és a köztársaságot egyszerre meg szeretnék dönteni, hogy monarchiájukat restaurálhassák. A „London Gazette“ egy hivatalos jegyzéket tett közzé, mely figyelmeztette az angol hajókat, hogy kerüljék a chiscayai partokat, mert a carlista ütegek kárt tehetnek bennök. A „Times“ ez ellen hevesen kikel s azt mondja, hogy Anglia barátja lévén Spanyolországnak, alattvalói joggal vásárolhatnak és eladhatnak Spanyolország minden részében s a spanyol kormány köteles tulajdonukat megvédelmezni a partoktól 3 mértföldnyire, s ha kár esik benne, kárpótlásra van joguk. „Mert különben nekünk kellene partjain a rendőrséget teljesítenünk“. Budapest, január 13. Az országházból Megyünk lefelé, szinte hullunk. Nagyon azonban meg nem sértjük magunkat esés közben, mert egy pár megtartó beszéd mégis akad, mely az esés sebességét felfogja. A három „H“ pedig ugyancsak ellenünk esküdött. Hedry, Hegyessy, Hefy, mondván olyan menesztőket, hogy az ablakon is kiugornék tőlük az ember, ha az ajtó nem volna nyitva. Szerencse, hogy a negyedik ,,H“ utunkat állja s megtanít bízni a Ház jobb csillagában, melybe tegnap reményünket vetők. Horváth Gyula volt, aki Eder Nándorral együtt vette magára a nehéz feladatot: a Ház athmosphaeráját megtisztítani azon fülledtségtől, mely ellen Szivák Imre praeventív rendszabálya elégtelennek bizonyult. E fiatal szónok ügyes eleven maidenspeeche éppen csak Hedry Ernőig biztosította volna a levegő élvezhetőségét, de Hegyessy Márton „autonomikus“ szerencsétlenkedése az Éber és a Horváth közbejötte nélkül már elviselhetetlen lett volna. Kiválóan Éber Nándort illeti meg az elismerés. Gondolatokban és érvekben gazdag beszéde a Ház teljes figyelmét lekötötte. Az önkormányzat és a parlamenti rendszer, a szabadság és a rend látszólagos ellentétei meggyőző összeegyeztetésen jelennek meg e beszéd folyamán, s kritikai fejtegetéseiben a közigazgatási rendserek igazi értékéről nyújt átlátszó, tiszta fogalmat. A franczia és a porosz rendszerek ellentétéül az önkormányzat valódi rendszerét állítja föl, s elvi következtetések gyakorlati példákkal karöltve teszik könnyűvé a választást az utóbbi javára. A speciális magyar viszonyokra áttérve, itt folytonos küzdést, lát az újabb időben azon probléma megoldása kö- rül, hogy a parliamenti rendszer az önkor- l mányzattal összhangba hozassák. Egy, sokakra nézve az újdonság ingerével ható fordulattal azt mutatja ki erre, hogy a parliamenti rendszer pedig voltaképen nem egyéb, mint zárköve az önkormányzatnak. És azon elvi magaslatról tekintve a dolgot, melyre Éber Nándor egész beszéde emelkedett, állításának igazsága kétségbevonhatatlan. Igen szépen rajzolta azután az alkotmányos pártélet nemes tusáit, s a parlamenti váltógazdaság helyes gyakorlatának jótékony hatását az önkormányzatra és viszont. A kormány javaslata által teremtett, új közegben, a közigazgatási bizottságban, azt a láncszemet látja, mely a kormányhatásora és az önkormányzat között eddig hiányzott kapcsot helyreállítja, s az önkormányzat és a parlamenti kormányrendszer köreit összeegyezteti. Beszédének legszebb része, nemzetünk faji helyzetének rajza volt. Megkapólag következtette éppen elszigeteltségünkből, árvaságunkból, hogy minálunk csak az önkormányzati rendszerbenvan biztonság. Mozgékonysággal kell pótolnunk a súly hiányát, különben a ránk nehezedő nemzetek súlya összenyom. Vajha minden magyar ember megértené végre a természet ez örök törvényét, melyet, mint Éber Nándor igen találóan mondja, a magyarok istene sem változtathat meg kedvünkért. Az ülés végén Tisza Kálmán szólalt fel Helfy úr könnyelműen odavetett vádja következtében, az úgynevezett „fővárosi coflictusra“ vonatkozólag. Helfy úr természetesen mindig eltalálja felszólalásainak a legkorrectebb alakját, az már neki természete. S így történt, hogy amit interpelláló alakjában helyesen előhozhatott volna, belekeverte épp oly felületesen, mint helytelenül, egy más tárgyról folyó elvi vitába. Megkapta rá a választ, Hugom asszony úgy, hogy ángyám asszony is érthet róla. Hanem a vita azért még ma sem végződött be. És holnap is csak ezt fogjuk írhatni. Az örökkévalóság és az általános viták elmúlhatlanok. A kisbirtokosok hitel ügyében ma délután értekezlet volt az igazságügyminisztériumban Az értekezleten Csemeghy Károly elnökölt, s részt vettek benne: a belügyminisztérium részéről Ribáry József, miniszteri tanácsos, a pénzügyminisztérium részéről Leeb Péter, miniszteri tanácsos , a közoktatásügyi minisztérium kebeléből Boncz Ferencz osztálytanácsos, a kereskedelmi minisztérium kebeléből Dr. Hérich Károly I. osztálytanácsos. Üdvözöljük e jóravaló kezdeményezést, s kívánunk neki minél nagyobb és minél gyorsabb sikert. A közoktatásügyi minisztériumban ma egy küldöttség járt Ipolyságról, Liber József tanfelügyelő vezetése mellett. A küldöttség czélja az volt, hogy az ipolysági tanügyi viszonyokkal megismertesse a minisztériumot s azokat pártolásába ajánlja. Van Ipolyságon egy kitűnőleg berendezett zsidó iskola, melyet az ottani orthodox zsidók (5 család) meg akarnak buktatni külön orthodox iskola alapítása által; megbuktathatják pedig azért, mert a mintegy 30 családot tevő összes ipolysági zsidóság két iskolát fenntartani nem bír, s a hitközség megoszlása esetében mind akettőnek fel kell oszolni. A küldöttség arra kérte tehát a minisztériumot, hogy az orthodoxok csak azon esetre alakíthassanak iskolát, ha fenntartására biztos alapot tudnak kimutatni. Ez ügyön kívül szóba jött egy Ipolyságon létesítendő polgári leányiskola is; ez nevezetes tényezője lenne az elhagyatott Hont megyében egyfelől a magyar nemzetiség terjesztésének, másfelől a művelődés emelkedésének; felállítása nem is kerülne nagy áldozatokba.Mindössze azt kérik a minisztériumtól, hogy előlegezzen Ipolyságnak, illetőleg Hont megyének 20,000 forintot teljes biztosíték mellett; e pénzből 18,000 főt a tanintézet helyiségének megvásárlására fordíttatnék, 2000 forint pedig az első berendezésre Mint értesülünk, a kiszemelt épület a czélnak különösen megfelel, s értéke körülbelül 40-50,000 frt, de árverésre lévén bocsátva, megvehető 18,000-ért. Ez épület a kölcsönzött 20,000 frt biztosítása végett az államra íratnék, s mindaddig nevén maradna, mig az összeg vissza nem téríttetnék, mi az ajánlat szerint 10 év múlva lenne meg. Ha a míniszterium az ajánlatot el nem fogadja, akkor az épület megvételére a kedvező alkalom elvész, s Ipolyság és Hontmegye ily magasabb leányiskola felállitásáról sok ideig csak ábrándozhatik. Nem két Budapest, példa, Január 14. 1876. kedünk sem a közoktatásügyét arban, kinek nemzetiségi és művelődési érdekeink iránt oly fogékony érzéke van sem a közoktatásügyi minisztériumban, hogy a kedvező körülményeket felismerve, mindkét ügyet a derék tanfelügyelő és nemes törekvésű küldöttség óhajtása szerint intézik el. A budai-székesfejérvári honvédkerületi parancsnokság székhelye értesülésünk szerint Fehérvár lesz, hová az új főparancsnok, mint napok előtt említettük, valószínűleg Hollán Ernő, leköltözik s vele természetesen a parancsnokság egész tiszti kara is. Ezt a székhely változást a két testvér-főváros egyeül vonta maga után. Budapest ezt a veszteséget nem érzi meg, Székesfejérvár pedig mindenesetre nyerni fog vele. A főrendiház egyesült hármas bizottsága ma d. e. 11 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette a Romániával kötött kereskedelmi szerződést, s azt változtatás nélkül elfogadta. Az egyes megjegyzések inkább csak szövegének fordítására s egyes csekélyebb styláris módosításokra vonatkoztak. A szerződésnek tárgyalása a felolvasással 21/2 órát vett igénybe. Az ülésen, melyen a kormány részéről Simonyi Lajos b.keresk. miniszter vett részt, a bizottság részéről 14—16 tag volt jelen. A jelentés a szombaton tartandó ülésen fog bemutattatok A mára hirdetett igazságügyi és pénzügyi bizottságok ülései elhalasztottak, minthogy ma délután nagy minisztertanács fog tartatni, melyen az összes minisztérium részt veene. Hogy mennyit köszönhet az osztrák alkotmányos párt Magyarországnak közvetve úgy mint közvetlenül, arra a most folyó fontos alkudozások ismét csattanós példát szolgáltattak. Az osztrák alkotmányos párt, melyre a kormány támaszkodik, voltaképpen három párt. A haladók, a középpártiak és baloldaliak, minden kormánypártiságuk daczára mindeddig három külön clubban tanácskoznak s a miniszterek csak meghívás folytán vehetnek részt a tanácskozásban, így most mikor az élénk érdeklődés minden nap éreztette velök helyzetük ferdeségét s a haladási clubb meghívta a minisztereket, hogy nyilatkozzanak a most folyó alkudozások ügyében. Auersperg miniszterelnök a tárgyra vonatkozólag ugyan hallgatott, de kijelentette, hogy a kormány és az azt támogató párt közt bensőbb összeköttetésnek kell létrejönnie, hogy így egymással folytonos érintkezésben lehessenek. Az alkotmányhű pártok rögtön el is határozták, hogy mindegyik töredék egy-két bizalmi férfiút fog kiküldeni, kik folytonos összeköttetésben álljanak a kormánynyal, közvetítőül szolgálva a párt és az abból kifolyó minisztérium közt. És most nagy az öröm Bécsben. A lapok áradoznak a gyönyörűségtől az osztrák politikai bölcseség ez újdonatúj Columbus-tojása fölött. A nagy események egyébiránt előrevetik árnyukat. A haladási clubb tanácskozás tenorán már érezhető volt az önmagával való megelégedettség jó kedélye. A szintén jelenlevő Lasser szavai legalább azt látszanak bizonyítani. Őt — úgymond — Magyarországban nem szeretik s leutazása kezdetben nem kellemes benyomást ten. Az osztrák cabinetet félig meghaltnak mondják; ez nem áll. Inkább olyan kabinet az, mely szeretne egészen meghalni, mely szeretné a „morituri te salutant“-ot kimondani. De a parliamentnek figyelembe kell vennie, hogy csak korlátlan kölcsönös bizalommal menthető meg az alkotmány. A minisztériumnak e teljes bizalomra még hat héten át van szüksége ; ez időben viszálynak a kormány s az alkotmánypárt közt, fölmerülni nem szabad. Az sem utolsó tréfa, hogy egyik szónok azt a megjegyzést koczkáztatta, miszerint a mai helyzet hasonlít ahhoz, mely gróf Hohenwart idejében uralgott. Erre a „Tagespresse“ a következő talpraesett megjegyzéseket teszi: Akkor Ausztria politikai tétele állt koczkán; ma politikai kérdés nem szolgál vita tárgyául. Akkor arról volt szó, hogy a német nép Ausztriában átöröklött állását megtartsa-e, vagy pedig a szlávok tenyere alá kerüljön ; ma megint arról van szó, hogy a gyapot egy forinttal több, vagy kevesebb vámot fizessen-e. Akkor a törvényesen alkotott alkotmány volt kockára téve, ma az a nagy kérdés, hogy fennmaradjon-e a vámvisszatérítésnél ama módszer, mely ellen Magyarországnak jogos oka van a panaszra? Akkor a parlament helyére kényszerkabátba öltöztetett delegátusgyűlést akartak tenni; ma az a kérdés, várjon az adatok, melyeket Magyarország előterjesztet, hogy megrövidítését a fogyasztási adóknál kimutassa, jogosultak-e vagy nem ? Hogy alkotmányunkat kivívtuk, ahhoz Magyarország lényegesen hozzájárult; hogy a palládiumot Hohenwart alatt megőrizhettük, abban Magyarország lényegesen közreműködött ; de ez a Magyarország ma minden áron tönkre akarja tenni a monarchiát, amelyben létele gyökerezik. Gúzsba akarja kötni és kirabolni Ausztria német népét, melyben egyedüli becsületes és őszinte szövetségesét ismeri, és mindezt egyszerre el kell hinnie az osztrák közönségnek, ha üdvözölni akar, és ha Magyarország iránt az osztrák közönség egyszerre borzadalmat kíván érezni. Akiben megvan a dicsvágy, hogy némely osztrák politikust igazi németosztrák hazafinak tartson annak már ma élesítenie kell tollkését a Magyarország elleni háborúra, a bábomra a gyapotért, a még drágább nadrágszövetekért s a legdrágább nemzeti bankért. Német szív, mit kívánsz még egyebet? A műcsarnok érdekében ajánljuk a következő közérdekű sorokat a mítérzékkel bíró magyar testületek hazafiai figyelmébe. A napi események zajától nem érintve, csendben de szakadatlanul folyt a munka a múlt nyáron át késő őszig a műcsarnokon, azon a kis palotán, mely czéljához méltó díszben emelkedik a sugárúton s mire elkészül, nemcsak a legszebb boulevardunknak, hanem az egész fővárosnak egyik ékessége, disze leend. Az állványok leple mögött erélyesen kidomborodó oszlopokra támaszkodik a diszcsarnok boltozata s pillérről-pillérre hajlanak át a félkör alakú széles ablakok merészével. A terméskőből rakott homlokzat tavaszszal teljesen elkészül, ugyanakkorra marad még a termek belső felszerelése, de már ma is tető alatt áll az egész épület, s mint halljuk, a jövő év elején már megnyílik a magyar művészek háza, melyhez, mint a koronázási dombhoz egy marok földet, úgy átvitt értelemben az ország minden része s a nemzet minden rétege szolgáltatott egy-egy építőkövet. Szomorú éveknek fényes és derült emlékét fogja képezni ez a műcsarnok, mert vigasztalóig fogja eszébe juttatni mindannyiunknak, hogy az ország áldozatkészsége valóban közhasznú, nemzeti ezérlókkal szemben a legsúlyosabb közviszonyok nyomása alatt sem szokott kiapadni. Erről fényes tanúságot tesz a körülmény, hogy a műcsarnok javára a telek árán kívül már 200.000 hrtot meghaladó tőke van beszerezve. Szép eredmény, de a mű teljes befejezésére még mintegy 60.000 frtnyi összeg szükségeltetik. A biztató előzmények után nem kételkedünk benne, hogy ez az összeg is megkerül, éspedig a nyilvános adakozások folytatása útján. Ez irányban tett nagyfontosságú és sikert ígérő lépésekről van tudomásunk. A műcsarnok építésére alakult országos bizottság ugyanis közelebb Majláth György elnök, Haynald Lajos kalocsai érsek, báró Nopcsa Ferencz, a királyasszony főudvarmestere, továbbá Jókai Mór, Pulszky Ferencz, báró Podmaniczky Frigyes, Ráth György, Than Mór s Várady Gábor bizottsági tagok aláírásával tehetősebb városi törvényhatóságainkat egyenként felhívta a műcsarnok építésének befejezésére szolgálandó alapítványok tételére. Az országos bizottság e felhívás közzététele által kétségen kívül azon igen észszerű szempontból indult ki, hogy miután egyes hazafiak a szóban forgó czélra már jelentékeny adakozásokat tettek, az ország polgárainak nagy része pedig, a jelen súlyos viszonyok között, egyenként nagyobb erőfeszítésre, áldozatra nem képes, most már a vagyonosabb testületeken van a sor s főleg ezeknek válik feladatává a közművelődési czéloknak erélyesebb felkarolása, különösen pedig a hazai művészet támogatása körül, mely téren még eddig keveset áldoztak s mely érdekek mégis az országszerte megindult iparos mozgalommal tagadhatlanul benső kapcsolatban állanak. Mert, világosan áll előttünk az, hogy ha a városi testületek áldozatkész hozzájárulása mellett sikerülni fogna a műcsarnok épületét tehermentesen, azaz oly módon létesíteni, hogy az országos képzőművészeti társaság, mint kezdeményezője és hivatott ápolója a műcsarnokban megtestesített közczéloknak, nem lesz kénytelen hosszú éveken át saját és a műcsarnok jövedelmét az új építkezésre fölvett terhek törlesztésére fordítani, akkor azonnal megindulhat az az áldásos tevékenység, melyet ezen országos vállalat létrejöttével méltán elvárhatunk s nem csak az iparmúzeum gyűjteményei lesznek ez uj falak között hozzáférhetőleg és díszesen elhelyezve és iparművészeti tanfolyammal kapcsolatba hozhatók, hanem az eddig rendelkezésre állott járulékkal együtt, évenkint legalább 15.000 forint lesz az alapítók között kisorsolandó művek vásárlására fordítható. Szóval, azon előnyök, melyeket az által kívánunk biztosítani, hogy az iparmúzeummal kapcsolatos műcsarnok fölépítése útján a hazai művészet és a hazai magasabb műipar kifejlesztésére biztos alapot teremtünk, a vidéki városi területek élénk részvéte folytán, azonnal érvényesíteni befolyását nemcsak a főváros, hanem a vidéki polgárság érdekeire is; s tekintve azon körülményt, hogy a műcsarnok-építési vállalkozókkal a végleszámolás csak 1878-ban történik, az alapítványok tételére felkért városok 3 évre oszthatnák fel az elvállalandó terheket, s ez esetben az áldozat mérve is alább száll az elérendő czélok nagyságával szemben. Ily közel állván a kitűzött czél előtt, melegen kell óhajtanunk, hogy az országos műcsarnoki bizottság köztiszteletben álló tagjai által megindított befejező lépéseket a lehető legteljesebb siker koronázza. Az evangélikusok bányakerületi superintendentiája nem jegyzőkönyveinek, hanem anyakönyveinek magyarul vezetését határozta el, midőn ezt a helyreigazítást megteszszük, megemlítjük újólag is, hogy a határozat alól magát a pesti német egyház folyamodott kivétetni, úgy látszik, e tekintetben is meg akar felelni nevének. A buborék elpattant. — Fővárosi közgyűlés. — Tele padok, tele karzat, a sajtó képviselői itt még soha nem látott számban, minden előleges sejtelme nélkül annak, hogy még ma ki is fognak kapni. A külső hangulat különben egy cseppet sem volt fenyegető, s az egész gyűlés komikus hatást gyakorolt a nyugodt szemlélőre. Az egész közgyűlés találkozott abban a törekvésben, hogy a főpolgármestert okolják mindenért. Ha ő jobban informálja a minisztert, akkor elmarad a kikapás. Másrészt a tanács, számvevőség, mérnöki hivatal és főjegyző mind szükségét látták a mentségnek, s részben egymásra tolták a hibát. A fővárosi törvényhatóság méltóságáról és tekintélyéről volt szó elég, de hogy a mai tárgyalással emelték vagy mentették meg, annak megítélését a közönségre bízhatjuk. Felolvastatván a miniszteri leirat, a tanács indítványára került a sor, melyben kifejtetnek a budget későn történt fölterjesztésének okai. A legfőbb mentség a június 26-iki árvíz, mely nyolc héten át igénybe vette a tanács egy részét és a mérnöki hivatalt. Ami a megállapítás és a felterjesztés közötti 12 napi késedelmet illeti, hivatkoznak arra, hogy hányszor kellett leírni, hitelesíteni stb. Azután meg nem rég történt, hogy a három város egyesíttetett, s így még folyvást szervezkedésben vannak. Nem olyan a mulasztás, hogy ily mérvű megrovást érdemeltek volna, s arra sem adtak okot, hogy a miniszter ígéretükben kételkedjék. Végül kérik, hogy a felhatalmazás a költségvetés helybenhagyásáig terjesztessék ki. Ez eddig jól van. A tanács menti magát, hogy a mentség meg nem állhat, az más kérdés. Ha az árvíz után nyolc hétig dolgoztak is (ámbár nem tudjuk min), még maradt idő arra augusztus végétől november elejéig, hogy a költségvetést, ha másként nem, kettőztetett munkával elkészítsék, s beváltsák a főváros nevében már kétszer tett ígéretet. Ezzel igenis használtak volna a főváros méltóságának. A tanács indítványánál azonban a közgyűlés nem maradt meg. Busbach Péternek jutott a VIII. évfolyam, felterjesztés megpaprikázásának szerepe. Neki önuralomra van szüksége, — úgymond — hogy a kérdéshez tárgyilagosan szóljon. Esemény ez a leirat a törvényhatóság életében. Hangja meghalad minden mértéket. Kaptak már több erős hangú leiratot is, és a kifejezések sértő volta fokozódott. Honnét eredhet ez ? Hinni akarja, hogy a miniszter a viszonyokkal nem ismerős, s ennek oka a főpolgármester miért nem világosítja fel, miért nem informálja a minisztert. A főpolgármester tehát vagy nem teljesíti kötelességét vagy nem úgy, mint tőle elvárható lenne. Végül a tanács előterjesztését megtoldatni kívánja azzal, hogy a törvényhatóság fejezze ki sajnálatát a miniszteri leiratokban egy idő óta uralkodó hang felett, mely a törvényhatóság tekintélyét és minden egyes tagjának önérzetét mélyen sérti, s amely indokolva nincs és e hang jogosultságát a törvényhatóság nem is ismerheti el. A törvényhatóság különben azt hiszi, hogy a miniszter nincs helyesen értesítve a viszonyokról. Máttyus Arisztid ez utóbbi pont kivételével, mert a kormány és a főpolgármester közötti viszony szóbahozását és bírálását nem tartja helyesnek, elfogadja Busbach indítványát. Különben constatálja, hogy az ügynek politikai jellege nincs, s arra, hogy a kormány iránt a törvényhatóság bizalommal ne viseltessék, nincs ok. Beszéde további folyamában azután megtámadja a sajtót, mely a fővárost folyvást bántja, s a közvéleményt a hatóság ellen izgatja, holott az megfelel kötelességének, bár az igaz, hogy az országos közigazgatás roszasága visszahat a fővárosra is. Okozza meg a lakosság indolenciáját a közegézségi, tisztasági és oktatásügyi dolgokban, s felhozza, hogy a műveltség alantabb fokon áll, mint más fővárosokban. (Nesze neked fővárosi lakosság!) Ha így jár el a sajtó, azt elérheti, hogy ezt a helyet maholnap itt kell hagyni. Részünkről erre az jegyezzük meg, hogy a sajtó csak kötelességét teljesíti, mikor a fővárosi közigazgatás roszaságát bírálja és megtámadja. Erre volt ok és van ok elég. Ha egynémely esetben nem voltunk helyesen informálva, azt tulajdonítja a főváros hatósága annak, hogy a magyar sajtót következetesen ignorálta, és mint az utóbbi időből is példák bizonyítják, ignorálja folyvást. Azt pedig Máttyás úrnak nincs joga kétségbe vonni, hogy a magyar sajtót ne a főváros java vezérelné mindabban, amit ír. Tisztelet a kivételeknek, de ha el bírjuk érni azt, hogy a törvényhatóság termét odahagyják mindazok, akik nem odavalók, annak csak örvendenénk. A főpolgármester beszélt ezután. Kiemeli, hogy a visszatetszés kifejezése a törvényhatóságnak is szól, de a rászólásé csak a tanácsnak. Elmondja, hogy a költségvetés idején való felterjesztését a törvényhatóság két ízben ígérte; ígérte a zárszámadások felterjesztését is, de sem a 73-diki sem a 74diki zárszámadások mindez ideig fel nem terjesztettek, s azokat a törvényhatóság még nem is tárgyalta. Most is zárszámadás nélkül terjesztették fel a költségvetést, a törvényes határidő elmulasztásával. Ezek elvitázhatlan tények. Ami a főpolgármesteri állást illeti, részéről kijelenti, hogy a főpolgármestert nem tartja közvetítőnek, ügyvivőnek. Hivatkozik öntudatára, hogy kötelességét mindenkor híven teljesítette, s ha a törvényhatóság kebelében mindenki oly híven teljesítette volna,mint ő, akkor ilyen leiratok nem érkeznének. A dátumok mutatják, hogy a felterjesztés későn történt, s ezen az ő informatióin nem változtathatott volna semmit. Még Steiger Gyula piszkálódott az ő modorában a főpolgármester ellen. Hoffmann Pál pedig, nem akarván conflictust a kormány és törvényhatóság között, a leirat egyszerű tudomásul vételét indítványozta. Különben is ő a közgyűlést nem látja megtámadva, csak a tanácsot; ez igazolja és mentse magát. Kamermayer polgármester okozza a rendszert is a történt késedelemért. Busbach ezután kijelenti, hogy indítványa második részének Máttyus által óhajtott elhagyásába belenyugszik. A főpolgármester Steiger azon vádja ellenében, hogy ő késett a hitelesítésnél, megjegyzi, hogy a hitelesítést azonnal eszközölte, mihelyt a főjegyzőtől az iratokat megkapta. A főjegyző erre szót kér, s némi derültség között elmondja, hogy minő tintával kellett a költségvetést írni, s hogy a sokszorosítást 15 körön eszközölték stb. A dolog vége az lett, hogy elfogadták a tanács előterjesztését Busbach indítványával, s a hitelesítő bizottságban őt és Máttyus Arisztidet is beválasztották. Ha meg voltunk győződve arról a tárgyalás előtt, hogy a belügyminiszter ok nélkül nem intézett ilyen leiratot a főváros törvényhatóságához, a tárgyalás még inkább meggyőzött arról, hogy az a leirat tökéletesen indokolt, s hogy a főváros hatóságával szemben erélyre van szükség. A hibákat egymásra tologatják. Háztartásuk rendezetlen, zárszámadásaikkal késnek, s buzgóságot csak akkor tanúsítanak, ha valamik új házat kell építeni. Különben lesz gondunk a fővárosi gazdaságra. A pálma és papagáj. „Gránit talajból pálma sudárzik föl, s koronája a legtisztább régiókba nyúlván magasan , üdítő gyümölcsöt érlel ágain — ilyen volt a Sennyey beszéde.“ Így poetizál egy Heinei hasonlatokban deutscholó véletlen pártfelünk a „Lloyd“-ban. S mivelhogy a pálma légkörében érzi magát jól a tarka tollú papagájok kajdácsoló népe és minden okos kakadu, aki különféle „meleg napok“ eshetőségét tartva szem előtt, az árnyékos pálma hasznát eleve fölfogni elegendő európai műveltséggel vagyon megáldva: igen természetes, hogy a „gránit-talajból felludarzó pálmát“ nem késik törleszkedő szárnynyal körülröpködni a hazai szajkómánia, mondván „kakadu-kakadu: juro in verba magistri.“ A gondolkozás nem madár-erény bizony, még ha európai műveltség vágta is fel a szajkó vagy papagáj nyelvét. Sokrates, aki