Ellenőr, 1876. január (8. évfolyam, 1-30. szám)

1876-01-14 / 13. szám

Előfizetési árak: Égé** évre . . 30 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 1O „ — „ Egy hónapra . 1 * »­› , Egyes szánt ára 10 krajcrár. (Szerkesztési iroda: gjudapesten, nácSpr-ntczeL 6. szám. Semmit sem kiesünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 13. szám. hirdetések felvétele: Budapestek, nádor-utcza 11. szám (Légrády testvérek irodájában). Ide intézendő minden hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozódás. Dijak árszabás szerint. (Kiadó­hivatal: Budapesten, nádor-azez a 6. szám. Ide intézendő!: az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Táviratok. Szécs, jan. 13. A képviselőház elhatározta, hogy Lobkowitz és Klinkosch képviselőknek bírói vád alá helyezésébe beleegyezik. Bécs, jan. 13. A haladó­ club esti ülésén az elnök a tagok helyeslése közben megemlítette, hogy egy clubtag egy bécsi lapnak a tegnapi ülésről közléseket tett, melyek részben valótlanok, részben tökéletlenek. Goellerich határozatot javasol, melyben azon biztos remény volna kifejezve, hogy a kor­mány a Magyarországgal való tárgyalásokban az osztrák érdekeket megóvni fogja és nem egyezik bele semmi oly követelésbe, mely a kiegyezési ál­dozatot nagyítaná, továbbá kifejezi a képviselőház teljes támogatását. A club végre elhatározta, hogy előbb a többi clubokkal fog tanácskozni. Páris, jan. 13. Az elnök proclamátióját jól fogadták; még a republikánusok is meg vannak elégedve alkotmányos jellegével. A .Frangais" azt mondja, hogy a válság be van végezve. Konstantinápoly, jan. 13. este. Dervis pasa tengerészeti miniszterré neveztetett ki. — A párisi szerződő hatalmak nagykövetei külön külön lépéseket kezdtek tenni a portánál, hogy Andrássy gr. reformterveit a szultán figyelmébe ajánlják ; ez interventió ezúttal csak félhivatalos, barátságos jel­legű. — Ali pasa szombaton Constant effendivel Mostárba utazik, küldetése a fölkelő­ főnökök ki­­békítése. «. Weimar, jan. 13. A „Weim­. Ztg.“ meg­­czáfolja azon hírt, mely szerint Reuss herczeg a bécsi német nagykövetségi állomásra meghiva­tott volna. Párizs, jan. 13. A minisztertanácsban ma egyezség jött létre, miáltal a kabinet minden vál­tozása mellőzöttnek látszik. New­lTork, jan. 13. Az igazságügyi bizott­ság pártolja az alkotmánymódosítási javaslatot, mely szerint az elnökség tartama 6 évre létezik, de az elnök ismételve nem választható. Berlist, jár.. 13. (Kezdet) Galiczius —.—. Lombard 198.—. Ezüst-jöved. —. 1860-as —.—. Bécs —.— Romániai —. Allamonbut 533. . Papír jöved. —. Hi­telsorsjegy —— 1864-es —.—. Hitelrészvény 842.80. Magya­rorsjegy—. UTOLSÓ POSTA. A keleti kérdés megoldására vonatkozó­lag a „Times“ tökéletesen beleélte már magát le­geslegutolsó felfogásába s azt mondja, legutóbbi számában, hogy mivel a porta sehogy se­m­ képes saját kezdeményezéséből reformokat megvalósítani, az interventió valamely módon: szükségesség. A kérdés csak az, hogy minő legyen az interven­­tió, s mennyire terjedjen? Lehet — occupati­­ója a föllázadt tartományoknak osztrák csa­patok által,­­ vagy a kormányzók és fő­hivatalnokok kinevezése Ausztria s a többi hatalmak által, vagy enyhébb eljárás is. Jelenthet sokat is, keveset is. Az olyan reformokat, a­mine­ket Andrássy javasol, csakis olyan államférfit hajthatja végre, mint ő. A fr­anczi­a miniszterválság a legutóbbi távirat szerint el van intézve, miután az összes minisztérium megnyugodott a választási programai­ban és Mac Mahon proclamatiójában.­­ A „ Journé des Débats“ Buffet politikáját bonczolás alá vevén, igen nevezetes czikket ír, melyben kiemeli, hogy Buffet mennyire eltávozott a febr. 25-iki al­kotmány szellemétől, s hogy az ország mint halad ismét visszafelé azon az útón, melyen eddig jött, s már túl is van febr. 25 én s valahol november körül jár. A belügyminiszter lapjai csak a tábor­nagy kormányáról beszélnek s a jelölteket csak úgy különböztetik meg, a mint azokat a tábornagy ba­rátainak vagy ellenségeinek keresztelik. A „J de D.“ kijelenti, hogy senki sem tiszteli jobban a tábor­nagyot, mint ő, már csak mint katonát is, de kivált azért, mert neve az alkotmányban benne van. De követeli, hogy — Laboulaye szavai sze­rint — egyúttal a tábornagy és a köztársaság ba­rátja lehessen az ember, s a­ki ezen két érzelmet egye­síti magában, az tekintessék conservativnek inkább, mint azok, kik a revisióra speculálva, a táborna­gyot és a köztársaságot egyszerre meg szeretnék dönteni, hogy monarchiájukat restaurálhassák. A „London Gazette“ egy hivatalos jegyzéket­ tett közzé, mely figyelmeztette az angol hajókat, hogy kerüljék a chiscayai partokat, mert a carlista ütegek kárt tehetnek bennök. A „Times“ ez ellen hevesen kikel s azt mondja, hogy Anglia barátja lévén Spanyolországnak, alattvalói jog­gal vásárolhatnak és eladhatnak Spanyolország minden részében s a spanyol kormány köteles tulajdonukat megvédelmezni a partoktól 3 mértföld­­nyire, s ha kár esik benne, kárpótlásra van jo­guk. „Mert különben nekünk kellene partjain a rendőrséget teljesítenünk“. Budapest, január 13. Az országházból Megyünk lefelé, szinte hullunk. Nagyon azonban meg nem sértjük magunkat esés közben, mert egy pár megtartó beszéd mégis akad, mely az esés sebességét felfogja. A három „H“ pedig ugyancsak ellenünk esküdött. Hedry, Hegyes­sy, H­e­­­f­y, mondván olyan menesztőket, hogy az ablakon is kiugornék tőlük az ember, ha az ajtó nem volna nyitva. Szerencse, hogy a negyedik ,,H“ utun­kat állja s megtanít bízni a Ház jobb csil­lagában, melybe tegnap reményünket ve­tők. Horváth Gyula volt, a­ki E­der N­á­n­d­or­ral együtt vette ma­gára a nehéz fela­datot: a Ház athmo­­sph­aeráját megtisztít­ani azon fülledtségtől, mely ellen Sz­i­v­á­k I­mre praeventív rend­szabálya elégte­lennek bizonyult. E fiatal szónok ügyes eleven maidenspeeche éppen csak Hedry Ernőig biztosította volna a levegő élvezhetőségét, de Hegyessy Márton „autonomikus“ szerencsétlenkedése az Éber és a Horváth közbejötte nélkül már elvi­selhetetlen lett volna. Kiválóan Éber Nándort illeti meg az elismerés. Gondolatokban és érvekben gazdag beszéde a Ház teljes figyelmét le­kötötte. Az önkormányzat és a parl­amenti rendszer, a szabadság és a rend látszólagos ellentétei meggyőző összeegyeztetés­­en jelen­nek meg e beszéd folyamán, s kritikai fej­tegetéseiben a közigazgatási rends­erek igazi értékéről nyújt átlátszó, tiszta fogalmat. A franczia és a porosz rendszerek ellentétéül az önkormányzat valódi rendszerét állítja föl, s elvi következtetések gyakorlati példák­kal karöltve teszik könnyűvé a választást az utóbbi javára. A speciális magyar viszo­nyokra áttérve, itt folytonos küzdést, lát az­­ újabb időben azon probléma megoldása kö-­­ rül, hogy a parliam­enti rendszer az önkor- l mányzattal összhangba hozassák. Egy, sokakra nézve az újdonság ingerével ható fordulattal azt mutatja ki erre, hogy a parliamenti rend­szer pedig voltaképen nem egyéb, mint zár­­köve az önkormányzatnak. És azon elvi magaslatról tekintve a dolgot, melyre Éber Nándor egész beszéde emelkedett, állításának igazsága kétségbevonhatatlan. Igen szépen rajzolta azután az alkotmányos pártélet­ ne­mes tusáit, s a parl­amenti váltógazdaság helyes gyakorlatának jótékony hatását az önkormányzatra és viszont. A kormány ja­vaslata által teremtett, új közegben, a köz­­igazgatási bizottságban, azt a lánc­szemet látja, mely a kormányhatásora és az önkor­mányzat között eddig hiányzott kapcsot helyreállítja, s az önkormányzat és a parl­a­menti kormányrendszer köreit összeegyezteti. Beszédének legszebb része, nemzetünk faji helyzetének rajza volt. Megkapólag kö­vetkeztette éppen elszigeteltségünkből, árva­ságunkból, hogy minálunk csak az önkor­mányzati rendszerben­­van biztonság. Mozgé­konysággal kell pótolnunk a súly hiányát,­ különben a ránk nehezedő nemzetek súlya összenyom­. Vajha minden magyar ember megértené végre a természet ez örök törvé­nyét, melyet, mint Éber Nándor igen talá­lóan mondja, a magyarok istene sem változ­tathat meg kedvünkért. A­z ülés végén Tisza Kálmán szó­lalt fel Helfy úr könnyelműen odavetett vádja következtében, az úgynevezett „fővá­rosi coflictusra“ vonatkozólag. Helfy úr ter­mészetesen mindig eltalálja felszólalásainak a legkorrectebb alakját, az már neki termé­szete. S így történt, hogy amit interpellá­ló alakjában helyesen előhozhatott volna, belekeverte épp oly felületesen, mint helyte­lenül, egy más tárgyról folyó elvi vitába. Megkapta rá a választ, Hugom asszony úgy, hogy ángyám asszony is érthet róla. Hanem a vita azért még ma sem vég­ződött be. És holnap is csak ezt fogjuk írhatni. Az örökkévalóság és az általános viták elmúlhatlanok. A kisbirtokosok hitel ügyében ma délután értekezlet volt az igazságü­gyminisztériumban Az értekezleten Csemeghy Károly elnökölt, s részt vettek benne: a belügyminisztérium részéről Ribáry József, miniszteri tanácsos, a pénzügy­minisztérium részéről L­e­e­b Péter, miniszteri taná­csos , a közoktatásügyi minisztérium kebeléből B­o­n­c­z Ferencz osztálytanácsos, a kereskedelmi minisztérium kebeléből Dr. Hé­rich Károly I. osztálytanácsos. Üdvözöljük e jóravaló kezdeménye­zést, s kívánunk neki minél nagyobb és minél gyorsabb sikert. A közoktatásügyi minisztérium­ban ma egy küldöttség járt Ipolyságról, Liber József tanfelügyelő vezetése mellett. A küldöttség czélja az volt, hogy az ipolysági tanügyi viszo­nyokkal megismertesse a minisztériumot s azokat pártolásába ajánlja. Van Ipolyságon egy kitűnőleg berendezett zsidó­ iskola, melyet az ottani orthodox zsidók (5 család) meg akarnak buktatni külön or­thodox iskola alapítása által; megbuktathatják pe­dig azért, mert a mintegy 30 családot tevő összes ipolysági zsidóság két iskolát fenntartani nem bír, s a hitközség megoszlása esetében mind akettőnek fel kell oszolni. A küldöttség arra kérte tehát a minisztériumot, hogy az orthodoxok csak azon esetre alakíthassanak iskolát, ha fenntartására biztos alapot tudnak kimutatni. Ez ügyön kívül szóba jött egy Ipolyságon létesítendő polgári leányiskola is; ez nevezetes tényezője lenne az elhagyatott Hont megyében egyfelől a magyar nemzetiség terjesz­tésének, másfelől a művelődés emelkedésének; fel­állítása nem is kerülne nagy áldozatokba.Mindössze azt kérik a minisztériumtól, hogy előlegezzen Ipolyság­nak, illetőleg Hont megyének 20,000 forintot teljes biztosíték mellett; e pénzből 18,000 főt a taninté­zet helyiségének megvásárlására fordíttatnék, 2000 forint pedig az első berendezésre Mint érte­sülünk, a kiszemelt épület a czélnak különösen megfelel, s értéke körülbelül 40-50,000 frt, de árve­résre lévén bocsátva, megvehető 18,000-ért. Ez épület a kölcsönzött 20,000 frt biztosítása végett az államra íratnék, s mindaddig nevén maradna, mig az összeg vissza nem téríttetnék, mi az aján­lat szerint 10 év múlva lenne meg. Ha a mínisz­­­­terium az ajánlatot el nem fogadja, akkor az épü­let megvételére a kedvező alkalom elvész, s Ipoly­­s­­ág és Hontmegye ily magasabb leányiskola felál­­­­litásáról sok ideig csak ábrándozhatik. Nem két­ Budapest, példa, Január 14. 1876. kedü­nk sem a közoktatásügyét arban, kinek nem­­zetiségi és művelődési érdekeink iránt oly fogékony érzéke van sem a közoktatásügyi minisztériumban, hogy a kedvező körülményeket felismerve, mindkét ügyet a derék tanfelügyelő és nemes törekvésű kül­döttség óhajtása szerint intézik el. A budai-székesfejérvári honvéd­ke­rületi parancsnokság székhelye értesülésünk szerint Fehérvár lesz, hová az új főparancsnok, mint na­pok előtt említettük, valószínűleg Hollán Ernő, leköltözik s vele természetesen a parancsnokság egész tiszti kara is. Ezt a székhely változást a két testvér-főváros egye­­­ü­l vonta maga után. Buda­pest ezt a veszteséget nem érzi meg, Székesfejér­­vár pedig mindenesetre nyerni fog vele. A főrendiház egyesült hármas bi­zottsága ma d. e. 11 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette a Romániával kötött ke­reskedelmi szerződést, s azt változtatás nélkül el­fogadta. Az egyes megjegyzések inkább csak szö­vegének fordítására s egyes csekélyebb styláris mó­dosításokra vonatkoztak. A szerződésnek tárgyalá­sa a felolvasással 21/2 órát vett igénybe. Az ülésen, melyen a kormány részéről Simonyi Lajos b.­keresk. miniszter vett részt, a bizottság részéről 14—16 tag volt jelen. A jelentés a szombaton tar­tandó ülésen fog bemutattatok A mára hirdetett igazságügyi és pénz­­ügyi bizottságok ülései elhalasztottak, minthogy ma délután nagy minisztertanács fog tartat­ni, melyen az összes minisztérium részt ve­ene. Hogy mennyit köszönhet az osztrák alkotmányos párt Magyarországnak közvetve úgy mint közvetlenül, arra a most folyó fontos alku­dozások ismét csattanós példát szolgáltattak. Az osztrák alkotmányos párt, melyre a kormány tá­maszkodik, voltaképpen három párt. A haladók, a középpártiak és baloldaliak, minden kormánypárti­ságuk daczára mindeddig három külön clubban tanácskoznak s a miniszterek csak meghívás foly­tán vehetnek részt a tanácskozásban, így most mi­kor az élénk érdeklődés minden nap éreztette ve­lök helyzetük ferdeségét s a haladási clubb meg­hívta a minisztereket, hogy nyilatkozzanak a most folyó alkudozások ügyében. Auersperg miniszter­­elnök a tárgyra vonatkozólag ugyan hallgatott, de kijelentette, hogy a kormány és az­ azt támogató párt közt bensőbb összeköttetésnek kell létrejönnie, hogy így egymással folytonos érintkezésben lehessenek. Az alkotmányhű pártok rögtön el is határozták, hogy mindegyik töredék egy-két bizalmi férfiút fog kiküldeni, kik folytonos összeköttetésben áll­janak a kormánynyal, közvetítőül szolgálva a párt és az abból kifolyó minisztérium közt. És most nagy az öröm Bécsben. A lapok áradoznak a gyönyörűségtől az osztrák politikai bölcseség ez újdonatúj Columbus-tojása fölött. A nagy események egyébiránt előrevetik árnyukat. A haladási clubb tanácskozás tenorán már érezhető volt az önmagával való megelégedettség jó kedélye. A szintén jelenlevő Lasser szavai legalább azt lát­szanak bizonyítani. Őt — úgymond — Magyaror­szágban nem szeretik s leutazása kezdetben nem kellemes benyomást ten. Az osztrák cabinetet félig meghaltnak mondják; ez nem áll. Inkább olyan ka­binet az, mely szeretne egészen meghalni, mely sze­retné a „morituri te salutant“-ot kimondani. De a parliamentnek figyelembe kell vennie, hogy csak korlátlan kölcsönös bizalommal menthető meg az alkotmány. A minisztériumnak e teljes bizalomra még hat héten át van szüksége ; ez időben viszály­nak a kormány s az alkotmánypárt közt, fölmerül­ni nem szabad. Az sem utolsó tréfa, hogy egyik szónok azt a megjegyzést koczkáztatta, miszerint a mai helyzet hasonlít ahhoz, mely gróf Hohenwart idejé­ben uralgott. Erre a „Tagespresse“ a következő talpraesett megjegyzéseket teszi: Akkor Ausztria politikai tétele állt koczkán; ma politikai kérdés nem szolgál vita tárgyául. Akkor arról volt szó, hogy a német nép Ausztriában átöröklött állását megtartsa-e, vagy pedig a szlávok tenyere alá ke­rüljön ; ma megint arról van szó, hogy a gyapot egy forinttal több, vagy kevesebb vámot fizessen-e. Akkor a törvényesen alkotott alkotmány volt koc­­­kára téve, ma az a nagy kérdés, hogy fennmarad­jon-e a vámvisszatérítésnél ama módszer, mely el­len Magyarországnak jogos oka van a panaszra? Akkor a parl­ament helyére kényszerkabátba öltöz­tetett delegátusgyűlést akartak tenni; ma az a kér­dés, várjon az adatok, melyeket Magyarország előterjesztet, hogy megrövidítését a fogyasztási adóknál kimutassa, jogosultak-e vagy nem ? Hogy alkotmányunkat kivívtuk, ahhoz Magyaror­szág lényegesen hozzájárult; hogy a palládiumot Hohenwart alatt megőrizhettük, abban Magyaror­szág lényegesen közreműködött ; de ez a Magyar­­ország ma minden áron tönkre akarja tenni a monarchiát, a­melyben létele gyökerezik. Gúzsba akarja kötni és kirabolni Ausztria német népét, melyben egyedüli becsületes és őszinte szövetsége­sét ismeri, és mindezt egyszerre el kell hinnie az osztrák közönségnek, ha üdvözölni akar, és ha Magyarország iránt az osztrák közönség egyszerre borzadalmat kíván érezni. A­kiben megvan a dics­vágy, hogy némely osztrák politikust igazi német­osztrák hazafinak tartson annak már ma élesíte­nie kell tollk­ését a Magyarország elleni háborúra, a bábomra a gyapotért, a még drágább nadrág­­szövetekért s a legdrágább nemzeti bankért. Né­met szív, mit kívánsz még egyebet? A műcsarnok érdekében ajánljuk a következő közérdekű sorokat a mítérzékkel bíró ma­gyar testületek hazafiai figyelmébe. A napi események zajától nem érintve, csend­ben de szakadatlanul folyt a munka a múlt nyáron át késő őszig a műcsarnokon, azon a kis palotán, mely czéljához méltó díszben emelkedik a sugár­úton s mire elkészül, nemcsak a legszebb boulevar­­dunknak, hanem az egész fővárosnak egyik ékes­sége, disze leend. Az állványok leple mögött erélyesen kidomborodó oszlopokra támaszkodik a diszcsarnok boltozata s pillérről-pillérre haj­lanak át a félkör alakú széles ablakok merész­ével. A terméskőből rakott homlokzat tavaszszal tel­jesen elkészül, ugyanakkorra marad még a ter­mek belső felszerelése, de már ma is tető alatt áll az egész épület, s mint halljuk, a jövő év elején már megnyílik a magyar művészek háza, melyhez,­­ mint a koronázási dombhoz egy marok földet, úgy­­ átvitt értelemben az ország minden része s a nem­­­­zet minden rétege szolgáltatott egy-egy építőkövet.­­ Szomorú éveknek fényes és derült emlékét fogja képezni ez a műcsarnok, mert vigasztalóig fogja­­ eszébe juttatni mindannyiunknak, hogy az ország áldozatkészsége valóban közhasznú, nemzeti ezér­­­lókkal szemben a legsúlyosabb közviszonyok nyo­­­­mása alatt sem szokott kiapadni. Erről fényes tanúságot tesz a körülmény,­­ hogy a műcsarnok javára a telek árán kívül már 200.000 hrtot meghaladó tőke van beszerezve. Szép eredmény, de a mű teljes befejezésére még mintegy 60.000 frtnyi összeg szükségeltetik. A biztató előzmények után nem kételkedünk benne, hogy ez az összeg is megkerül, és­pedig a nyilvános adakozások folytatása útján. Ez irány­ban tett nagyfontosságú és sikert ígérő lépésekről van tudomásunk. A műcsarnok építésére alakult országos bi­zottság ugyanis közelebb Majláth György elnök, Haynald Lajos kalocsai érsek, báró Nopcsa Fe­rencz, a királyasszony főudvarmestere, továbbá Jó­kai Mór, Pulszky Ferencz, báró Pod­maniczky Fri­gyes, Ráth György, Than Mór s Várady Gábor bi­zottsági tagok aláírásával tehetősebb városi tör­vényhatóságainkat egyenként felhívta a műcsarnok építésének befejezésére szolgálandó alapítványok tételére. Az országos bizottság e felhívás közzété­tele által kétségen kívül azon igen észszerű szem­pontból indult ki, hogy miután egyes hazafiak a szóban forgó czélra már jelentékeny adakozásokat tettek, az ország polgárainak nagy része pedig, a jelen súlyos viszonyok között, egyenként nagyobb erőfeszítésre, áldozatra nem képes, most már a vagyonosabb testületeken van a sor s főleg ezeknek válik feladatává a közművelődési czéloknak erélye­sebb felkarolása, különösen pedig a hazai művészet támogatása körül, mely téren még eddig keveset áldoztak s mely érdekek mégis az országszerte megindult iparos mozgalommal tagadhatlanul benső kapcsolatban állanak. Mert, világosan áll előttünk az, hogy ha a városi testületek áldozatkész hozzájárulása mellett sikerülni fogna a műcsarnok épületét tehermentesen, azaz oly módon létesíteni, hogy az országos kép­zőművészeti társaság, mint kezdeményezője és hi­vatott ápolója a műcsarnokban megtestesített köz­­czéloknak, nem lesz kénytelen h­osszú éveken át saját és a műcsarnok jövedelmét az új építkezésre fölvett terhek törlesztésére fordítani, akkor azon­nal megindulhat az az áldásos tevékenység, me­lyet ezen országos vállalat létrejöttével méltán el­várhatunk s nem csak az iparmúzeum gyűjteményei lesznek ez uj falak között hozzáférhetőleg és díszesen el­helyezve és iparművészeti tanfolyammal kapcsolat­ba hozhatók, hanem az eddig rendelkezésre állott járulékkal együtt, évenkint legalább 15.000 forint lesz az alapítók között kisorsolandó művek vásár­lására fordítható. Szóval, azon előnyök, melyeket az által kívá­nunk biztosítani, hogy az iparmúzeummal kapcso­latos műcsarnok fölépítése útján a hazai művészet és a hazai magasabb műipar kifejlesztésére biztos alapot teremtünk, a vidéki városi területek élénk részvéte folytán, azonnal érvényesíteni befolyását nemcsak a főváros, hanem a vidéki polgárság ér­dekeire is; s tekintve azon körülményt, hogy a műcsarnok-építési vállalkozókkal a végleszámolás csak 1878-ban történik, az alapítványok tételére felkért városok 3 évre oszthatnák fel az elvállalan­dó terheket, s ez esetben az áldozat mérve is alább száll az elérendő czélok nagyságával szemben. Ily közel állván a kitűzött czél előtt, mele­gen kell óhajtanunk, hogy az országos műcsarnoki bizottság köztiszteletben álló tagjai által megindí­tott befejező lépéseket a lehető legteljesebb siker koronázza. Az evangélikusok bányakerületi superintendentiája nem jegyzőkönyveinek, hanem anyakönyveinek magyarul vezetését határozta el, midőn ezt a helyreigazítást megteszszük, megemlít­jük újólag is, hogy a határozat alól magát a pes­­ti német egyház folyamodott kivétetni, úgy lát­szik, e tekintetben is meg akar felelni nevének. A buborék elpattant. — Fővárosi közgyűlés. — Tele padok, tele karzat, a sajtó képviselői itt még soha nem látott számban, minden előleges sej­telme nélkül annak, hogy még ma ki is fognak kapni. A külső hangulat különben egy cseppet sem volt fenyegető, s az egész gyűlés komikus hatást gyakorolt a nyugodt szemlélőre. Az egész közgyűlés találkozott abban a tö­rekvésben, hogy a főpolgármestert okolják minde­nért. Ha ő jobban informálja a minisztert, akkor el­marad a kikapás. Másrészt a tanács, számvevőség, mérnöki hivatal és főjegyző mind szükségét látták a mentségnek, s részben egymásra tolták a hibát. A fővárosi törvényhatóság méltóságáról és tekinté­lyéről volt szó elég, de hogy a mai tárgyalással emelték vagy mentették meg, annak megítélését a közönségre bízhatjuk. Felolvastatván a miniszteri leirat, a tanács indítványára került a sor, melyben kifejtetnek a budget későn történt fölterjesztésének okai. A leg­főbb mentség a június 26-iki árvíz, mely nyolc­ héten át igénybe vette a tanács egy részét és a mérnöki hivatalt. A­mi a megállapítás és a felter­jesztés közötti 12 napi késedelmet illeti, hivatkoz­nak arra, hogy hányszor kellett leírni, hitelesíteni stb. Azután meg nem rég történt, hogy a három város egyesíttetett, s így még folyvást szervezke­désben vannak. Nem olyan a mulasztás, hogy ily mérvű megrovást érdemeltek volna, s arra sem ad­tak okot, hogy a miniszter ígéretükben kételked­jék. Végül kérik, hogy a felhatalmazás a költség­­vetés helybenhagyásáig terjesztessék ki. Ez eddig jól van. A tanács menti magát, hogy a mentség meg nem állhat, az más kérdés. Ha az árvíz után nyolc­ hétig dolgoztak is (ámbár nem tudjuk min), még maradt idő arra augusztus végétől november elejéig, hogy a költségvetést, ha másként nem, kettőztetett munkával elkészítsék, s beváltsák a főváros nevében már kétszer tett ígé­retet. Ezzel igenis használtak volna a főváros mél­tóságának. A tanács indítványánál azonban a közgyűlés nem maradt meg. Busbach Péternek jutott a VIII. évfolyam, felterjesztés megpaprikázásának szerepe. Neki ön­uralomra van szüksége, — úgymond — hogy a kérdéshez tárgyilagosan szóljon. Esemény ez a le­irat a törvényhatóság életében. Hangja meghalad minden mértéket. Kaptak már több erős hangú le­iratot is, és a kifejezések sértő volta fokozódott. Honnét eredhet ez ? Hinni akarja, hogy a miniszter a viszonyokkal nem ismerős, s ennek oka a főpol­gármester m­iért nem világosítja fel, miért nem in­formálja a minisztert. A főpolgármester tehát vagy nem teljesíti kötelességét vagy nem úgy, mint tőle elvárható lenne. Végül a tanács előterjesztését meg­­toldatni kívánja azzal, hogy a törvényhatóság fe­jezze ki sajnálatát a miniszteri leiratokban egy idő óta uralkodó hang felett, mely a törvényhatóság tekintélyét és minden egyes tagjának önérzetét mé­lyen sérti, s a­mely indokolva nincs és e hang jo­gosultságát a törvényhatóság nem is ismerheti el. A törvényhatóság különben azt hiszi, hogy a mi­niszter nincs helyesen értesítve a viszonyokról. Máttyus Arisztid ez utóbbi pont kivételé­vel, mert a kormány és a főpolgármester közötti viszony szóbahozását és bírálását nem tartja helyes­nek, elfogadja Busbach indítványát. Különben con­­statálja, hogy az ügynek politikai jellege nincs, s arra, hogy a kormány iránt a törvényhatóság bi­zalommal ne viseltessék, nincs ok. Beszéde további folyamában azután megtámadja a sajtót, mely a fővárost folyvást bántja, s a közvéleményt a ha­tóság ellen izgatja, holott az megfelel kötelességé­nek, bár az igaz, hogy az országos közigazgatás roszasága visszahat a fővárosra is. Okozza meg a lakosság indolenciáját a közegé­zségi, tisztasági és oktatásügyi dolgokban, s felhozza, hogy a mű­­veltség alantabb fokon áll, mint más fővárosokban. (Nesze neked fővárosi lakosság!) Ha így jár el a sajtó, azt elérheti, hogy ezt a helyet ma­holnap itt kell hagyni. Részünkről erre a­z jegyezzük meg, hogy a sajtó csak kötelességét teljesíti, mikor a fővárosi közigazgatás roszaságát bírálja és megtámadja. Erre volt ok és van ok elég. Ha egynémely eset­ben nem voltunk helyesen informálva, azt tulajdo­nítja a főváros hatósága annak, hogy a magyar sajtót következetesen ignorálta, és mint az utóbbi időből is példák bizonyítják, ignorálja folyvást. Azt pedig Máttyás úrnak nincs joga kétségbe vonni, hogy a magyar sajtót ne a főváros java vezérelné mindabban, a­mit ír. Tisztelet a kivételeknek, de ha el bírjuk érni azt, hogy a törvényhatóság ter­mét odahagyják mindazok, a­kik nem odavalók, annak csak örvendenénk. A főpolgármester beszélt ezután. Ki­emeli, hogy a visszatetszés kifejezése a törvényha­tóságnak is szól, de a rászólásé csak a tanács­nak. Elmondja, hogy a költségvetés idején való felterjesztését a törvényhatóság két ízben ígérte; ígérte a zárszámadások felterjesztését is, de sem a 73-d­iki sem a 74diki zárszámadások mindez ideig fel nem terjesztettek, s azokat a törvényhatóság még nem is tárgyalta. Most is zárszámadás nélkül terjesztették fel a költ­ségvetést, a törvényes határidő elmulasztásával. Ezek elvitázhatlan tények. A­mi a főpolgármesteri állást illeti, részéről kijelenti, hogy a főpolgármes­tert nem tartja közvetítőnek, ügyvivőnek. Hivatko­zik öntudatára, hogy kötelességét mindenkor híven teljesítette, s ha a törvényhatóság kebelében min­denki oly híven teljesítette volna,mint ő, akkor ilyen leiratok nem érkezné­nek. A dátumok mutatják, hogy a felterjesztés későn történt, s ezen az ő informatióin nem vál­toztathatott volna semmit. Még Steiger Gyula piszkálódott az ő mo­dorában a főpolgármester ellen. Hoffmann Pál pedig, nem akarván conflictust a kormány és tör­vényhatóság között, a leirat egyszerű­ tudomásul vé­telét indítványozta. Különben is ő a közgyűlést nem látja megtámadva, csak a tanácsot; ez igazolja és mentse magát. Kamermayer polgármester okozza a rend­szert is a történt késedelemért. Busbach ezután kijelenti, hogy indítványa második részének Máttyus által óhajtott elhagyásá­ba belenyugszik. A főpolgármester Steiger azon vádja ellenében, hogy ő késett a hitelesítésnél, megjegyzi, hogy a hitelesítést azonnal eszközölte, mihelyt a főjegyzőtől az iratokat megkapta. A főjegyző erre szót kér, s némi derültség között elmondja, hogy minő tintával kellett a költségvetést írni, s hogy a sokszorosítást 15 körön eszközölték stb. A dolog vége az lett, hogy elfogadták a ta­nács előterjesztését Busbach indítványával, s a hi­telesítő bizottságban őt és Máttyus Arisztidet is be­választották. Ha meg voltunk győződve arról a tárgyalás előtt, hogy a belügyminiszter ok nélkül nem inté­zett ilyen leiratot a főváros törvényhatóságához, a tárgyalás még inkább meggyőzött arról, hogy az a leirat tökéletesen indokolt, s hogy a főváros ható­ságával szemben erélyre van szükség. A hibákat egymásra tologatják. Háztartásuk rendezetlen, zár­számadásaikkal késnek, s buzgóságot csak akkor tanúsítanak, ha valami­k új házat kell építeni. Külön­ben lesz gondunk a fővárosi gazdaságra. A pálma és papagáj. „Gránit talajból pálma sudárzik föl, s koronája a legtisztább régiókba nyúlván magasan , üdítő gyümölcsöt érlel ágain — ilyen volt a Sennyey beszéde.“ Így poetizál egy Heinei hasonlatokban deutscholó véletlen pártfelünk a „Lloyd“-ban. S mivelhogy a pálma légkörében érzi magát jól a tarka tollú papagájok kajdácsoló népe és minden okos kakadu, a­ki különféle „meleg napok“ eshetőségét tartva szem előtt, az árnyékos pálma hasznát eleve fölfogni elegendő euró­pai műveltséggel vagyon megáldva: igen természetes, hogy a „gránit-talajból fellu­­darzó pálmát“ nem késik törleszkedő szárny­­nyal körülröpködni a hazai szajkómánia, mondván „kakadu-kakadu: juro in verba magistri.“ A gondolkozás nem madár-erény bizony, még ha európai műveltség vágta is fel a szajkó vagy papagáj nyelvét. Sokrates, a­ki

Next