Ellenőr, 1876. február (8. évfolyam, 31-59. szám)

1876-02-15 / 45. szám

(Előfizetési árak: Égé*« évre . . 3© frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. Félévre . . . 1O „ — „ Egy hónapra . 1 , 80 , Egyes szám ára 10 krajczár. Szerkesztési iroda: ^ndajpestert, ndcLor-utcza. 6. ardrux, Semmit sem közlü­nk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére mm * vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, kedd, február 15. 1876. 45. szám. hirdetések felvétele: Sz­trapttofor­ utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Ide intézendő mdm hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakozóién. Eásek árszabás szerint. ffiadó-hivatal: cTju.cZ­etpea­ten, TLd.cZor-u­tcza, 6. szám, ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Az „Ellenőr“ ára az „Ellenőr“ kiadó­ hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi úton történt) megrendelések után az ,,Ellenőr“ részéről nem adatik, mint eddig : Egy évre..............................20 forint — kr. Félévre 10 „ — kr Negyedévre.............................5 „ — kr. Egy hóra..................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza BUDAPESTI SZÍ­NLAPOK. Budapest, kedden, febr. 15. 1876. Nemzeti színház. Saldos lovag Halmi Bérlet 258. szám. Jasmin Benedek DONADIO BIANCA kisasz. Candal grófné Sz. Prielle C. vendégjátékául. Mártha Lendvayné A sevillai borbély. Kapus Pongrácz Vig opera 2 felvonásban. Csendőrtiszt Benkő Gr. Almaviva Pauli Kezdete 7 órakor. Bartolo, orvos Kőszeghy _ Rosina Honadio k. a* , Bazilio Ódry M­épSZHlllRZ. Figaro Láng A 3114-ik száma Bertha Kvassainé bérkocsi A , ISS* Bota, 3 f.ho.i.b». Jegyző Fichtner Marjavei Alphonse Együd Kezdete 7 órakor. Krampack Solymosi _ Jobelin Tihanyi Várc/ítiIilW I Jobelin Ernest Eőry­­ u 1S/4II ilil/j. Hermance V­as­várin­é M­áz áss­ág Berta Rákosi F. XV. Lajos alatt. Petúnia Várh­idiné Vígjáték 5 felvonásban.­­ Lisbeth Dancz N. Candal gróf Náday I Kezdete 7 órakor. Táviratok: Temesvár, február 14. (Az „Ellenőr“ ere­deti távirata.) Deák Ferencz gyászmiséje ma hely­ben a nemzet halottjához illő nagyszerűséggel s ünnepélyességgel ment végbe. A városi törvényha­tóság által rendezett, a városhatóságtól a székes­­egyházig vonult gyászmenetben résztvettek,­ a hely­beli polgári tűzoltókar, a községi főreálgymnasium, Wieszner-féle polgári és kereskedelmi iskolák ta­nártestületei és tanulói. Ezeket követte egy vá­rosi tisztviselő magyar gyászban, a városi hatóság gyászlobogójával, a temesvári nők küldöttsége diszes koszorújával, egy városi tisztviselő a városi törvény­hatóság koszorújával, mely egy Török János fő­jegyző, Eisenstädter, Vogel és Galgon bizottsági tagokból álló küldöttség által a gyászravatalra te­endő volt. Következett a városi tanács és bizott­ság élén Steiner polgármester Misits János ország­gyűlési képviselővel, a­ki ezen alkalomra pol­gártársai körébe érkezett — a városi bizott­sághoz csatlakoztak továbbá a következő tes­tületek és bizottságok : az ág. h. evangélikus szerb és izraelita hitközségek, az ügyvédi kamara, az ipar- és kereskedelmi kamara, a Lloyd társulat, közúti vaspálya, a temes-bégavölgyi vízszabályozási társulat, az államvaspálya hivatalnokai, a temesvári és temesi takarékpénztárak képviselői, a társaskör, a délmagyarországi természettudományi társulat és tanító­ egylet, és egyéb helyben székelő egyletek képviselői; a templomban megjelentek továbbá a császári királyi katonai parancsnokság és tiszti­kara, a helybeli honvédtisztek, a temesmegyei tisztikar és képviselőség, valamennyi magyar királyi államhivatalnok testületileg. A gyászmisét Németh czimzetes püspök tartotta számos segéd­let mellett, mely alatt a helybeli zenekedvelő egy­let Mozart nagy requiemjét meghatólag adta elő. Jelen volt gyengélkedő állapota daczára Bonnár Sán­dor püspök is. A gyászravatalra, mely körül a díszőr­­ség tisztét a helybeli polgárságból álló tűzoltókar tisz­tei helyettesítették , a város törvényhatósága a temesvári nők s a helybeli társaskör gyönyörű ko­szorúikat illesztették. A templomban és utczákon sok ezernyi nép gyűlt össze, a házakon gyászlobo­gók lengettek, a boltok a mise alatt zárva marad­tak. Hasonló gyászünnepélyt Temesvár városa és környéke még nem látott. A városi hatóság ma elhatározta, hogy a felállítandó Deák-szoborhoz az adakozások megkezdésekor hozzájáruland. Bécs, febr. 14. Az alkotmányhű clubok de­legátusainak ma délelőtt tartott ülésében következő határozatok hozattak : Meghatározott ügyekben, egy­előre a függőben levő, Magyarországgal folyó alku­dozásokra vonatkozókban, az alkotmányhű clubok csak közösen fognak határozni; két club felszólí­tására, vagy az összes alkotmányhű clubok elnö­keinek egyhangú határozatára; a nevezett ügyek tárgyalására az alkotmányhű párt összes tagjai­nak kell egybegyülni; az egy behívás az elnökök által történik, írásban, kik fölváltva elnökölnek; a határozatok általános szótöbbséggel hozatnak; de csak akkor kötelezők s csak akkor nem sza­bad az alkotmányhű párt tagjainak a házban elle­­nök szavazni, ha a tagoknak legalább fele jelen volt s a jelenlevőknek legalább 2/3-a szavazott a ha­­­tározatra s azt pártkérdésnek nyilatkoztatta. Bécs, febr. 14. A „Neue fr. Presse“ jelenti. Képviselői körökben azon vélemény van elterjedve, hogy az oláhországi miniszterváltozással szemben Andrássy gróf korántsem fektet oly nagy súlyt az oláh kereskedelmi egyezmény elfogadására, mint ezelőtt.­­ Ugyane lap arról értesül, hogy a bel­ügyminiszter legközelebb javaslatot fog benyújtani a kir. tanácsban egy Galiczia számára fölveendő inségi kölcsön tárgyában, mely mintegy 700,000 forintra rúgna. Bécs, febr. 14. A „Wiener Ztg.“ egy csá­szári pátenst tesz közzé e hó 11-ről, mely az ösz­­szes tartománygyűléseket márczius 7 re egybehívja. Dzieduszyczki Wladimir gróf galicziai tartományi marsallá neveztetett ki. Brüssel, febr. 14. Mechelnben tegnap egy katholikus tüntetés után a város több helyén za­vargások történtek. Páris, febr. 14. A „Rep. française“ ellen egy Buffet elleni sértő czikk miatt törvé­nyes eljárás indíttatott meg. Madrid, febr. 14. Egy tegnapi 200 képvi­selőből álló gyűlésben Canovas del Castillo azon reményét fejezte ki, hogy a polgárháború csakha­mar be lesz fejezve. Budapest, február 14. Szerbiára Konstantinápolyból hivatalos hír érke­zik, hogy a szultán megadta a hatalmak javaslatában foglalt reformokat, aláírta az irodét, melyben magát erre kötelezi és a határozat notificáltatott a hatalmaknál. Félhivatalos hír jön Sz.-Pétervárról, hogy a hatalmak már működnek is a fellázadt tö­rök tartományokban a fegyverszünet érde­kében. Bécsből pedig ,­jó forrásból merítő tollak“, humoreszkeket írnak a háborús combinátiók derült emlékezetére, mialatt Londonban miniszterek és pártvezérek egyek ,,a békés elintézés“ komoly reményében. Ezzel egyidejűleg pedig az osztrák kor­mány félhivatalos „Politische Correspon­­denz“-ének az az ötlete támad, hogy Bel­­grádban megcsinálja a Risztics javára egy kabinetváltozás közel eshetőségét, s meg­­barátkoztatja a háborús párt törekvéseivel Milán fejedelmet. Azt ugyan nem bírjuk egyelőre eldönteni, hogy e kitűnően alkalom­­szerű hírből mennyi tudandó be a sajátságos ötleteiről oly előnyösen ismert osztrák fél­­hivatalos fantáziának, és mennyi a való­ságnak. De az egészen bizonyos, hogy akár ötletkép, akár valóságul, soha jobbkor e hít nem érkezhetett. Ha ötlet, nagyon épületes jellemzéséül szolgálhat azon körök működési irányának, melyeknek a „Politische Correspondenz“ az ő megmagyarázhatatlan existentiáját köszön­heti. Hiszen ország-világ belátja, hogy külügyi politikánk érdekében mi sem áll inkább e pillanatban, mint Riszticset elfogad­ható „államférfiinak“ és a szerb háborús párt felülkerekedését egészen ártatlan dolog­nak hirdetni, e monarchiabeli félhivatalos hangon, mintha nekünk kisebb gondunk is nagyobb volna annál, hogy Szerbia megin­dul háborúsdit játszani, mikor mi békét csi­nálni indulunk. Ha azonban van valami igaz a hírben, no, akkor még opportunusabb. Éppen most örülünk a legjavában, hogy Andrássy Gyula grófnak egész Európát si­került megnyernie a béke biztosítására. A „concert“-ben semmi dissonantia. Egy érte­lem, egy akarat lelkesít mindeneket, a­kik az Uralon innen lakoznak. És mindenek fö­lött egy az értelem a „három császárok“ között, kiknek az újabb történelemben a szentírásbeli „három királyok“ béke-missiója jutott. Hát annak a szerb háborús pártnak a felülkerekedése, éppen e pillanatban, mi­kor a pacificatio műve kezdődik, bizony kissé furcsán illustrálná a „zavartalan össz­hangot.“ Mert mi legalább nem bírjuk el­képzelni, hogy Belgrád megbomolhassék, ha Szt.-Pétervára azt akarja, hogy eszén legyen. És még kevésbbé tudjuk elképzelni, hogy Szdt.-Pétervára ne akarja a józan észnek megtartani Belgrádot, mikor zavartalan és becsületes a három hatalom egyetértése abban, hogy béke legyen. Mindenesetre egy sajátságos esettel ál­lanánk szemközt. Vagy azt kellene gondol­nunk, hogy Oroszországnak az egyik keze visszájára keveri a kártyát. Vagy azt, hogy a béke fenntartásáinak egy egészen új módja fedeztetett fel, melynek mélységes titkaiba hatolni laicus ész nem képes. Nem törjük a fejünket ezen, és nem tépelődünk amazzal. Örömest hiszszük kü­lönben is, hogy egészen tárgytalan lenne minden efelé töprengés. A „Politische Cor­­respodenz“ híresztelésein kívül nincs mibe fogódzni, s ezeket van szerencsénk meglehe­tősen megbízhatatlanoknak ismerni. Csak jelezni kívántuk, hogy mi a szerb háború­sok uralomra jutását egyátalán nem tarta­nók oly ártatlan dolognak, mint az osztrák félhivatalos arczjátéka mutatja , s egyálta­lán nem szolgálna a hatalmak actiójában való bizalmunk erősbítésére, ha a békecsi­­nálás kezdetét Szerbia egy Ricstics-kabinet­­tel köszöntené. A mi bizalmunk megerősítője az lesz, ha a hatalmak lépéseit a békéltetés terén oly lépések kapcsában fogjuk észlelni, me­lyek a vazallus fejedelemségekben a nyu­galom helyre­állítására­­vezetni alkalmasak. A Kaljevics-kabinet tarthatatlan. Ez tény. De tarthatatlan nem azért, hogy — du mal en pir­e — Risztics következtessék utána, hanem éppen azért, mert ne sza­bad megengedni, hogy a Riszticsék útját még tovább egyengess­e. Egy megbízható kormány alakulását Szerbiában oly dolognak tartjuk, melyet szinte előző feltételtül lehet tekinteni a keleti bajok jobbra fordulásának, s melyet, ha monarchiánk csakugyan „dik­­tálhat“, okvetlenül meg kell diktálnia, ha törekvéseinek sikere iránt kétségben hagyni nem akar. Pacificálni Slerczegovinát, al­kudozni a bosnyákokkal a fegyverletétel iránt, és megengedni, hogy Szerbiában a Kaljevicsek s egyebek azzal a kővel játssza­nak, melyet, ha egy bolond a kútba dob , száz bölcs sem veszi ki onnan: ez bizonyára nagyon hasonlítana az argesi zárda építésé­hez, a­hol, köztudomás szerint, az esett meg, hogy a mi estig épült, összedült reggelre. Természetesen azon fordul a dolog: diktálhatunk-e? Ha nem tehetjük, lesz az baj. De ez esetben csak annál szebb pro­bléma fekszik Andrássy gróf előtt, úgy ve­zetni a hatalmak működését, hogy Szerbia békéje, kerülő után bár, de békés eszközök­kel biztosíttassék. S ismételve is kiemeljük, hogy diplomatiai diadalának ez lesz a pró­baköve, és koronája az elért sikernek. Nézetünk és óhajtásunk ez. Mi a leg­végső határig a béke eszközeinek alkalma­zásában látjuk külügyi politikánk elenged­hetetlen feladatát. De mindazonáltal nem tartjuk sem okos, sem hazafias dolognak azon tetszetős melódiának örökös pengeté­sét, hogy a békés politiáknak nincs határa. Van határa. És kimondjuk ezt ismételve is, au risque, hogy a privilegizált ferdítés és oktondiság, mint tegnapi czikkünk alkalmá­ból, ezért is ellenünk fordul ismét, mond­ván: íme, az „Ellenőr“ Szerbia occupációja felé hajlik. Nem hajlunk. De hazafiatlan eljárásnak tartjuk vér’szemet adni a szerb forrongóknak azzal, hogy minden eshető­ségre teljes passivitásunkkal biztassuk, mert ezzel érhetjük el legkönnyebben, hogy meg­lesz, a­mit nem keresünk. Ne sajnáljuk megérteni egymást. Vagy megvan az a teljes összhang a hatalmak között, melyre a tények vallanak, s melyben mindez ideig nincs ok kétkedni, vagy nincs meg. Ha megvan, akkor Szer­bia és Montenegro nyugton maradása biz­tos. S ez esetben bízvást lehet fecsegni a tisztelt és nem tisztelt ellenzéki orgánu­moknak az örök békéről, mely oly nagyon népszerű thema. Nem adatik meg nekik a szerencse, hogy árthassanak vele. De ha a mondott összhang bármi részben hiányos, s mi el tudjuk hitetni Szerbiával, hogy semmi körülmények közt hozzá nem nyúlunk, hát akkor hozzá „muszáj“ majd nyúlni, mert Szerbia fel fog lázadni. Ezt lehet meg nem érteni, lehet elfer­díteni. Egészen az értelmi és erkölcsi dis­­positióktól függ. De minden józan eszű és rancune-mentes ember fogja érezni, hogy Szerbiának igen jó tudni, miszerint ismerünk határt, melyen túl a szerbiának iránt nem terjedhetne békés türelmünk. És ha Szerbia tudni fogja ezt, hát nem érjük el azt a határt. Az országgyűlési szabadelvű párt köre­p. évi február hó 15-én, délután 6 órakor értekezletet tart. Deák Ferencz elhunyta alkalmából úgy a gyász hetében, mint azóta számos levelet kaptunk, melyek sértődött kedélylyel, sajgó fájda­lommal emlegetik, hogy ez meg az nem vett részt a nemzeti gyászban, hogy ez meg az igy meg úgy imádkozott a gyászünnepély alatt. Nem közlök e leveleket, egy-két valóban botrányos esetet kivéve, mert sem azon igaz tisztelethez, melylyel Deákot az egész nemzet körülövezte, sem azon őszinte ke­gyelethez, melylyel Deák iránt fent és alant mindenki egyiránt viseltetik, sem azon általános érdemhez, melyet Deákban minden pártbeli egy­iránt elismerni kénytelen, nem méltó a kicsiségek reeriminálása. Maradjanak háborítatlanul. A nemzet nagynak és nemesnek mutatta magát a korszakos veszteség átérzésében, s egy országhoz méltó volt gyászának kifejezése, s a nemzet e felemelő de­­monstratiója ellenében észrevétlenül enyészett el egyesek kicsinyessége. A képviselőház igazságügyi bi­zot­t­s­á­g­a ma d. e. az országgyűlés után össze­ülvén, megállapította azon §§. szövegét, melyeket a képviselőház újabb szövegezés végett a bizottság­hoz utasított. E szöveg a következő: Uj 7. §. „írásbeli magánvégrendeleteknél a végrendelkezés helyének és időpontjának kitétele szükséges.“ A 21-ik (előbb 20. §.) 2-ik bekezdése követ­kező bővítéssel ajánltatik: „Némák és siketnémák, még ha írni és olvasni tudnak is, továbbá a 18 éves alóli kiskorúak, a­mennyiben végrendelkezési képességgel bírnak, csak közvégrendeletet tehetnek.“ A 31-ik §-ra nézve csak az elv állapíttatott meg, a szövegezést a holnap tartandó ülésben ter­jeszti elő a bizottság előadója. Az elv következőleg körvonalaztatott: „Oly végrendelet, mely leszár­mazó örökösök és házastárs javára intézkedik, ta­nuk nélkül is érvényes, ha a végrendelkező által sajátkezűleg íratott és aláíratott. Ily végrendeletben más személyek javára tett intézkedések érvényte­lenek.“ Az ülésen jelen volt Perczel Béla igazságügy­miniszter. A k­épvis­el­őh­áz közlekedési bizott­sága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében tárgya­lás alá vette a nagy­sz­o­m­b­at­-s­z­e­r­e­d­i lóvo­­natú vasútnak gőzmozdonyává leendő átalakításáról,­­ a­bánréve-nádasdi vasút engedélyok­­mányának módosításáról és az állami biztosí­tást élvező vaspályák által kibocsátandó köl­csönről szóló törvényjavaslatokat s azokat változat­lanul elfogadta. A bizottság ülésén jelen volt Péchy Tamás, közlekedési miniszer. A k­ép­v­i­s­e­lőház zárszámadási bi­zottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében az 1872. évi költségvetésre vonatkozó zárszámadások tárgya­lását kezdé meg. Pancsováról írják nekünk: Önök Budapesten aligha fogják sejteni, hogy a szerb izgatásoktól úgyis már eleget tűrt lakosságunkat most „grossdeutsch“ értelemben kezdik némely idegenek megdolgozni. Van ugyanis itt egy „deut­scher Lese- und Geselligkeits-Verein“­­nevű egylet, mely azonban idő folytán mind szélesebb köröket fogadván be, számos nem-német ajkú tagokkal sza­porodott. Ennek folytán az ide való „Banater Post“ igen helyesen azt indítványozza, hogy a német jellegét más ajkúak beléptével elvesztett egylet, mondjon le eddigi „deutsch“ czíméről, s ne sértse meg mint­egy többi tagjait azzal, hogy aki nem-német, e „német“ körben idegennek, vendégnek tekintetik. A „B. P.“ indítványa elevenre talált, s egyszerre csak napfényre hozott oly tendentiákat, melyek eddig csak titokban lappangtak, s a körnek közgyűlésén e tárgyban folyt vitában bántó­­lag jutottak fölszínre. Világos immár, hogy léte­zik nálunk egy cotteria, mely a „deutsch“ szót nem nemzetiségi,­­ hanem politikai jelzőnek akarja használni és oly c­élzatokat ápol, melyek a magyar állam keretében aligha megférnek. Ha te­hát ez a „Verein“ nem mond le, amint eddig meg­tartotta és erősen hangsúlyozta—a „deutsch“ szóról, reméljük, hogy tagjai, kik hivatalnokok, tisztek, vagy által­ában magyar érzelmüket kompromittálni nem akarják, ki fognak lépni a grossgermán egyletből. Sajnos, hogy az idevaló németek közöl, kik a szerb agitatio ellen oly hatalmas egyensúlyt képeztek, egy rész most néhány nagyszájú culturterjesztőnek vak eszközévé sü­lyedett. Budapest, február 14. Az országos iparegylet memoranduma, habár nem is a gőz és villany korszakának , megfelelő gyorsasággal, de mégis folyton ha­lad. Minden hóban összeül néhány buzgó ember, meghallgat egy-két jelentést és ha jó­indulatuk nem lohad, fiaink és unokáink élvezni fogják apáik és nagyapáik nehéz fáradozásainak gyümölcsét. A kézműipari osztály jelentésein túl volnánk már valahogy. A­mennyiben meg­hallgattunk néhányat és elfelejtettünk több mást, melyeknél a felszólított vagy arra vállalkozott tagok talán éppen túlságos sze­rénységből vagy a tagtársaik kényelme iránt viseltetett gyengédségből helyesebbnek talál­ták az ismeretes közmondást követni, a­mely szerint beszélni ezüst, hallgatni arany. És e felfogáson, valljuk meg őszintén, nincs is mit sajnálkoznunk. A­mit eddig a kéz­műipari szakosztály jelentéseiből hallot­tunk, az nem igen alkalmas arra, hogy el­lenállhatatlan és leküzdhetetlen vágyakat tá­­maszszon bennünk a folytatás meghallgatására. Adatokat, melyek a hallgatót egyes ipar­ágak helyzetéről, termeléséről és forgalmá­ról behatóan tájékoznák, nem kaptunk. Ha­nem igenis kaptunk helyette több kisebb­­nagyobb támadást a régi jó erkölcsökből kivetkezett mai rosz világ ellen, mely nem átall a kézmives helyett a boltosnál vásár­lani. Kaptunk megfelelő szellemű kifakadást az ismétlő iskolák ellen, amelyek föltétlen elvetendősége mellett minden ellenargumen­tumot elrémítő erővel tanúskodik az az al­ternatíva, hogy a nevezett abusus vagy nappal, vagy nem nappal történhetnek, és így csak munkakerülésre vagy esti kimara­dásra vezethet, minek az erkölcsök szem­pontjából való káros voltát az a kis rajz, vagy egyéb hasonló világi előnyök egyál­talán nem képesek feledtetni. Végül pedig hallhattuk a védvám csodatevő hatalmának hymnusát, kellő meglec­kéztetésével amaz elfajzott nemzedéknek, mely drága pénzéért cserébe első­sorban jó munkát mer köve­telni. A mai gyűlésen a gyáripar jelentései kerültek szőnyegre, jelentékeny fordulatot jelezve a memorandumot alkotó tudósítások szellemében. A nagy ipar szélesebb látköre­­ szól belőlük, és ezzel letűnt a régi jó világ patriarchális napja, melyben az eddigi je­lentések félreismerhetetlen naiv gyönyörű­­­­séggel sütkéröztek. Csupán a vas és azzal összefüggő ipar­ágak ismertetését hallottuk eddig, de az a k­vés is elegendő volt arra, hogy megerő­sítse bennünk azon meggyőződést, melynek iparunk ügyében már többször kifejezést adtunk. Ipari helyzetünknek megvannak a maga tagadhatatlan hátrányai, de azok nem olyanok, melyekért kétségbe kellene esnünk, va­g'.r'éppen a véd­őnők csábí­tó, de e­lerőtlenítő karjaiban kellene nedéket keresnünk. Hátra vagyunk. Ez tagad­hatatlan De az sem ta­gadható, hogy éppen a szabadabb forgalom meghonosulása óta nagy haladásokat tet­tünk. S ha nem vagyunk ott, hol lehetnénk, vagy lennünk kellene, az első­sorban nem a körülmények mostohaságának, nem a mesterséges békék lehullásának, hanem igenis annak tulajdonítandó, hogy a ter­mészeti és adott előnyeinket nem használ­tuk föl mindig kellőleg, hogy nem fejtettük ki mindenben és mindenütt azt a buzgal­mat és gondot, szorgalmat és igyekezetet, mit talán kevésbbé szerencsés versenytársa­inkban is csak a szükség parancsoló kény­szere szült és növelt, s hogy végül a dús kincsekkel ámító ábrándokért el­hanyagoltuk a nehéz, de biztos díjjal jutalmazó minden­napi munkát. Iparunk az utolsó évtizedekben mind­­azáltal jelentékenyen haladt, s ha a­helyett, hogy az indolenciánknak legyező eszméket terjesztjük, teljes odaadással erősítjük meg azt, mi benne jó és teljes; orvosoljuk azt, mi baj, pótoljuk azt, mi hiányzik, és küz­dünk az ellen, mi káros — akkor nincs okunk aggódni a jövő felett. Hitelviszonyaink rendezése és munká­saink szellemi emelése — e két nagy köte­lesség tűnik elénk a jelentésekből. Az ön­álló magyar bank létrehozása, és a­mi nél­kül ez sem válhatik gyümölcsözővé, a ma­gán- és üzleti hitel egészségesebb alapokra való fektetése, a vakmerő és könnyelmű vállalatoktól való tartózkodása, a legcseké­lyebb nyereséggel is kínálkozó alkalmak megragadása , komoly meggondolás minden hitelbe bocsátkoz­ás előtt, és szigorú teljesí­tése az egyszer elvállalt kötelezettségeknek, — ezek mind oly feltételek, melyek nélkül a bővebb és könnyebb hitel csak romlásunkra vezethet. Munkásaink képzettségének foko­zása egy másik nagy feladat. És e részben csak örvendhetünk, hogy azon kísérletek, melyek külföldről behozott munkásokkal igyekeztek e bajon segíteni, czélra nem ve­zettek. A jó munkás nem igen hagyja el hazáját, mert ott is meg tudják becsülni. A­mi ide eljön, az ritkán a java, és még ritkábban alkalmas arra, hogy saját munkásainknak jó például szolgáljon. Az iparos szakoktatás emelése vezethet itt egyedül czélra és pedig nemcsak ebben az egy irányban. A képzet­tebb munkásban a magasabb műveltség egy­szersmind emelőleg hat erkölcsiségére és egész életére. A képzettebb munkás nem csak jobb dolgot tud végezni, hanem kötelessé­gének is fokozottabb mérvben tud megfe­lelni. Pontosabb és megbízhatóbb, és így munkája nemcsak jobb, hanem olcsóbb is. Magának a munkásnak érdeke követeli a munkás­képzettég ter­jedését és előmozdítá­sát és nem akarjuk hinni, hogy az esti iskolákat megtámadó bornirt vádak iparos mestereink és gyárosaink ellenkező igyeke­zetében ne lennének méltó és igaz megczá­­folására. A vasiparról szóló jelentés még egy körülményre hívja föl kiválóan a figyelmet, melynek nagy horder­ejét senki sem hangoz­tatta inkább, mint mi. Közlekedési intéze­teink visszás tarifapolitikája első­sorban áll azon bajok közt, melyek iparunkra nehezed­nek. A jelentés csak egyet hozott föl a sok közül. Mióta a kassa-oderbergi vasút meg­nyílt, a szepességi vasgyártás érzékeny vesz­teségeket szenvedett, azon egyszerű okból, mert a társulat olcsó fuvart szab az ércz­­vasra és drágát a kőszénre. Ennek követ­keztében kiviszik a nyers­anyagot és nem tudják behozni a feldolgozáshoz szükséges coaksot, a­mi általános szempontból is va­lódi rablógazdaság, a­mennyiben a súlyo­sabb és több nyers­anyag szállítására kény­szerít, megakadályozva a könnyebb és ke­vesebb segédanyag behozatalát. Ez csak egy találomra kiszakított ág ama gazdag töviskoronából, melytől nem­csak iparunk, hanem összes üzleti életünk régtől fogva vérzik. A fuvar kérdése ma már nagyobb szerepet játszik a forgalom­ban, mint akár a vám szabályozása, a leg­égetőbb anyagi problémák közé tartozik, mely végül főleg a mi viszonyaink között csakis a közlekedési intézetek államivá té­telében nyerhet minden érdeket kielégítő megoldást. A belvárosi választók közgyűlése. A vigadó kis termében jöttek össze ma este a belvárosi választók nagy számmal. Legelébb is Vili. évfolyam.

Next