Ellenőr, 1876. április (8. évfolyam, 90-118. szám)

1876-04-01 / 90. szám

fl­l.ütési árak: Egém évre . . 90 frt — kr. Évnegyedre . . ft frt — kr. Félévre . . . 10 „ — , Egy hónapra . 1 , 80 . Egyes szám ára 10 k­rajczár*. s szerkesztési iroda: Budapesten, adodor-utcza 3. szám. Semmit nem hitelünk, ha nem tudjuk, kitől jön.­­ Kéziratok visszaküldésire nm vállalkozunk. — Posta által csak térmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP. 90. szám. fürdetések Átvétele: Budam­4\±*s* fMor-utcza 6. szám (Légrédy testek­ek irodájában). Jolt intézendő mindet* hirdetésre vonatkozó megrendelés vagy tudakszodáe. Híjak érezőid* szerint. ff­­adó­hivatal. Budapesten, nádor-utca a 6. szám. lát intézendok az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden rekr­aire. Budapest, szombat, április 1. 1876. VIII. évfolyam. Az „Ellenőr“ ára mint eddig : Egy évre...............................20 forint, — kr. Félévre 10 „ — kr. Negyedem^...............................5 „ . — kr. Egy hóra....................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem­ adatik. _____ Táviratok. Bécs, márcz. 31. (Az „Ellenőr“ eredeti táv­irata.) Tisza, Széll, és Simony­i miniszterek ma ideérkeztek s a volt magyar üdvkanczelláriába szálltak. Matlekovics, Köffinger és Salmon miniszteri hivatalnokok voltak kíséretekben. Délelőtt a ki­rály már fogadta Tiszát és Szélit s Si­­monyi audiencziára van híva. A miniszterek dél­után megtartották az osztrák miniszterekkel az első conferentiát az osztr. miniszterelnöknél. A kö­zös budget, tárgyalása András­sy grófnak Te­­rebesről visszatérte idejére van halasztva. Bécs, márcz. 31. A „Pol. C.“ jelenti, hogy Kod­ich báró és a török auctoritások közti megálla­podás folytán Szotsitza, Peko Pavlovics és Zimu­­nich felkelési főnökök egy, a montenegrói fejede­lem által kikü­ldendő tanácsossal Niksics élelmezése tárgyában Grahovoban hétfőn tanácskozást fognak tartani; a rákövetkező napon Risanón át Suttori­­nába mennek, a­hol valószínű­leg szerdán vagy csü­törtökön Rodich báróval találkozandnak. Bécs, márcz. 31. A „Pol. C.“ Bukarestből jelenti, hogy a romániai külügyminiszter és az orosz főconsul által egy Oroszország és Románia között kötendő kereskedelmi és hajózási szerződés alappontozatai aláírattak. K­on­dou, márcz. 31. A felsőház a czim­­­tjavaslatot második olvasásban elfogadta, miután Cairns kijelente, hogy a „császárné“ czime csak Indiára szoríttassék. Berlin, márcz. 31. A vádolási tanács Ar­nim vád alá helyezését elhatározta, a vagyonának lefoglalása iránti indítványt elvetette. Az állam­ügyész a contumaciális eljárás megindítását indít­ványozza. Sz.-Pétervár, márcz. 31. Illetékes oldalról a lapok híreit az ország kormányzatának állítólago­san legközelebb történendő módosításáról, a levegő­ből kapottaknak nyilvánítják; Schuwaloff gr. sza­badsági utazását egyedül magánügyei idézték elő. BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest, szombaton, április. 1. 1876. Nemzeti színház. Kénytelen h­Azase­g Vígjáték 1 felvonásban. Bérlet 301. szám, Sganarelle Szigeti József Sába királynője. Geronimo Bercsényi „ Doriméne Lendvayné Nagy dalmű 4 felv. Alcantor Pintér Halamon Üdry L. Alcidas IL mi Saál-Hanán Tallián Lycaste K smezey Issád Ellinger Pancratius Vi­try főpap Kőszeghy Marphurius Uj ( Hulamith Nagyné B. Czigányasz-) Szi­­ Jolán lába királynője Tannerné szonyok ) Köl. Mariska ástaróth Nádainé Végül. Kezdete 7 órakor. A véletlen. — Vígjáték 1 felvonásban. Várszínház. Úti Fekete frakkban. Malotai Hermin Helvey L. Vígjáték 1 felvonásban. Kruttenfelsz Vizváry Egy úr Náday F. Szebecsák Sántha Ezt követi:______________Kezdete 7 órakor. A népszínházban ma érdekes jóté­­konyczélu hangverseny és operaelőadás volt az ár­vízkárosultak és a józsefvárosi második kisdedóvó javára. Salvi Pál rendezte az előadást. A színházat a legszebb közönség foglalá el. Az előadás első száma Mendelssohn „Szentiváni­ éji álom“ czímű nyi­tánya volt, melyet két zongorán, nyolcz kézre Ra­vasz Ilona, Schwendnerné, Feigler Janka és Dár­­dayné adtak elő, szabatosan, általános tetszés mel­lett. Ezután Kuluncsics Anna, Sipos malinéeiről is­meretes fiatal énekesnő lépett föl „Ördög Róbert“ negyedik felvonásának nagy áriájával, s oly szépen, oly bensőséggel énekelt, hogy ismételnie kellett, ezúttal Meyerbeer „Májusi dalát“ énekelte franczia nyelven. Kuluncsics kifejezéssel, érzéssel énekel. A harmadik szám Liszt­ Joachim magyar rhapso­­diája, melylyel Plotényi és Ravasz Ilona is egészen megnyerte a közönségét. Plotényi bravourral ját­szott, de nem volt képes kellő erőt kifejteni. Szent­királyiné kifejezéssel énekelte Gounod „Ave Maria“­­ját. Solymosy humoristikus felolvasása „Farsangi predikáczió“ Don Pedrótől nagy tetszésben része­sült. Szép mű Liszt „Elégia"-ja, s igen szépen van hangszerelve, illetőleg hegedű, harmonium, hárfa és zongorára. Az előadás második része Offen­bach „Elisondói leány“ czimű operetteje volt, mely­ben Kőszeghy kedélyes humora nagy hatást idé­zett elő, Helvey Laura és Szentkirályiné szépen énekeltek és játszottak. UTOLSÓ POSTA. Pária, márcz. 30. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) Mint hírlik, Or­­­off herczeg azon egye­nes parancsot kapta a czártól, hogy a vissza­vonulására vonatkozó híreszteléseket hazudtol­ja m­e­g. ... Az olasz cabinet programmjának minden lényeges pontját elég kimerítőleg hozta meg a távíró. Csak néhány feltűnőbb helyett eme­­lükt itt újólag ki, a teljes szöveg szerint: „Enged­jék meg­ — szól a programm egy helye — hogy külügyi politikánk irányáról egy-két szót mondjunk. Meggyőződésünk szerint az utóbbi évek­ben külügyi politikánkat az jellemezte, hogy Euró­pát hatalmas események meggyőzték arról, misze­rint Olaszország egyike a rend és béke biz­tosítékainak.“ Ezen eszélyes irányt ígéri kö­vetni az új kabinet is . . . „Gondoskodni fogunk róla — így szól a pénzügyre vonatkozó hely,­­hogy a bevételek egy lírával se haladtassanak meg, s hogy ne ajánljunk önöknek új kiadásokat, a­nélkül, hogy azokat egy új bevétel ne födözné. Gúnyos derültség jobbról). Javasolni fogjuk az el­maradhatatlan adóügyi reformot, az adóemelésre a egenyhébb és legigazságosabb módozatokat fogjuk elkeresni, s az adószedőktől a zaklatás kerülését s a törvény szigorú megtartását fogjuk követelni.­­ Azt állították, hogy a kormány egy párt, de mi azt mondjuk, hogy egy párt sohasem kormány. Visszük a kormányt a nemzet nevében, pártunk el­vei szerint kormányozunk ugyan, de a közérdeknek megfelelően; keressük támogatását valamennyi becsületes, tehetséges és lejális embernek, a­nél­­kül, hogy pártállásukkal törődnénk.“ (Helyeslés.) „Jó lelkiismerettel veszszü­k át— ezen végzi a cabinet — azon kötelezettséget, hogy az ország várakozásainak eleget tegyünk, de nem akarunk az elhamarkodás veszélyébe bukni. Senki sem vár­­hatja tőlünk, hogy rohamosan induljunk a nagy kérdések megoldásához , barátainknak tehát, nagy győzelmük után, türelmet kell ajánlanunk. Reméljük egyébiránt, hogy javaslatainkat gyanakvó elfogulat­­atlanság nélkül fogadandják ellenfeleink is, kik azonynyal fölfogják azon nagy becset, melylyel az alkotmányos intézményeknek általunk eszköz­­lendő megkísérlése az országra nézve bír.“ A berlini „Nat. Ztg.“-nak jól értesült oldal­ról jelentik, hogy az orosz trónörökös nagy­­herczeg Sándor czár távolléte alatt átveszi ugyan a helyettesítést, de minden formaság és ennek meghirdetése nélkül. Minden egyéb ide­vonatkozó hírt ez értesülés alaptalannak mond. Budapest, márczius 31. Semmirevaló náczió. Hogy mi az a „semmirevaló náczió“ ? arról elég tájékoztatólag értekezett a minap Helfy Ignácz úr az országházában. De mi­vel a legszebb leírás is elmarad a szemlél­tető módszerek eszközei mögött, kedveske­dünk olvasóinknak egy kis illustrátióval amaz országgyűlési értekezéshez, a termé­szet után, hű photographiában. Brassó városának néhány érdemes vá­lasztója helyez a kellemes situatióba, hogy ezt tehetjük. Ezek az urak, prudentes ac circumspecti, mint az alábbi bő tudósításból látható, vá­lasztók gyűlése czím alatt ismét egyikét ren­dezték azon perfid összeröffenéseknek, melyek­től a szász nemzetiség salakjának története minden időben hemzsegett. Összejöttek törvényszegésről, jogfosztás­ról vádolni az ország kormányát és törvény­­hozását; a „szászföld“ souverain állása mel­lett latba vetni a souverain vétót, bepa­naszolni hűtlenségről a képviselőt, kit a be­csület, a jogérzet és a hazafiasság nem en­­gedt eltántorodni az alkotmányos kötelesség és állampolgári hűség ösvényéről. És mindezt megtették a becsületes emberek és hazafiak élénk tiltakozása mel­lett, s a felháborodás daczára, mely tett­ek miatt ellenök zúdult szülő­városuk józan köréből is. De mindezért még nem volna nekünk szavunk, rájok vesztegetni való. Wie die alten jungen, so zwitschern die jungen. S ők tulajdonképen nem tettek egyebet ott lent a kilátást korlátozó havasok tövében, mint ismételték együgyübb s nevetségesebb alakban azt, a mit édes véreik náluknál több arczátlansággal és gonoszsággal ide fönt az országgyűlésen elkövettek. A meste­reknek megvetés felelt szótlanul; a tanít­ványokat sem illette volna meg egyéb. Hanem a tanítványok odalent nem áll­nak meg az országgyűlési botránykeresők szemtelenkedési határán, s kizárják hűtlen lelkületüknek egész sötétségét gázvilágítás mellett, úgy, a­mint a Bausznernek és Stein­­ackerek idejént fényes napvilágnál meg se merték tenni. Az országgyűlési botrány­keresők meg­elégedtek azzal, hogy lepiszkolták a nem­zetet, megtagadták a hazát s provocálták az államot. A brassói választók gyűlése, midőn mind­ezt megteve, azzal a perfidiával tetőzte be művét, hogy Magyarország koronás királyát ellentétbe helyezé a m­a­­gyar nemzettel, a hazával, az állammal. Egyidejűleg a határozattal, melyben a törvényhozást szószegéssel, az állam kormá­nyát jogfosztással, s a kötelességét hazafia­san teljesítő országos képviselőt hűtlenség­gel vádolja; egyidejűleg a határozattal, melylyel magát a törvénynyel ellentétbe helyezi: Magyarország királyához, a törvény s az alkotmány koronás őréhez hűségi nyi­latkozatot merészel sürgönyözni. «Tudás, a te signaturád ez. Erről is­merünk arra a szász náczióra, mely Haynau­­nak feladja jogát, kiváltságait, szabadságát; mely Schmerlingnek elharácsolja az orszá­gát; mely, a meddig a történet elvezet, mindenütt ott volt, hol a hazának ártani lehetett, hol külön lehett válni az államtól, mely hajlékot és kenyeret adott, s megmarni a nemzetet, mely keblén melengette kígyó­ját. Ez a szász náczió az, mely a hatalom és a nemzet áldatlan tusáiban, mindig ott volt, hol az ország ellen a hatalom palást­jába fogódzni lehetett, mely a dynastiát a nemzet ellenségéül tisztelte, s mint ilyen­nek vélte felajánlani féregalázatosságát s áruló szolgálatait, mindig, ha erre alkalom nyílt. Ez a szász náczió az, mely — a be­csületes, munkás szász nép érdekeit is min­dig gonosz világba helyezve — még soha nem küzdött egy táborban e haza fiaival, mely még ma is más­­táborban képzeli az országot, és másban a királyt, s meg mert sérteni hűségeskedésével a legelső magyar embert, akkor, mikor­ Magyarország ellen perfidiát követ el. Azért ne legyen T. . a fejekre. Úgy tet­szik nekünk, hogy ,itt inkább egy csendes megbutulás végső stádiumával van dolgunk, mint veszedelmes őrjülési rohammal. A­ki azt hiszi, hogy impertinentiái, melyeket az alkotmányos uralkodó beleegyezése nél­kül elő sem terjeszthető törvényja­vaslatok miatt az ország kormányára és törvényhozására szól, nem érintik a király sérthetetlen személyét is, és azt hiszi, hogy e törvényjavaslatok miatt az árulás, a jog­fosztás bélyegével tisztelve meg a törvény­hozást, bona fide fogadhat „törhetetlen hű­séget“ a királynak, a törvényhozás egyik legfőbb tényezőjének: annak beszámíthatat­lan állapotban léte bizonyosabb, mint go­noszsága. Nem vádoljuk hát erről: a múltért nem, azt borítsa fátyol, fátyolnál czélszerübb pokrócz; nem a jelenért, melyben gonoszok helyett hülyéket látunk. De appellálunk a szász faj józaneszű, tisztességes részére: az szolgáltasson elég­tételt a magyar királynak és a magyar ál­lamnak a brassói hülyék sértéséért. Azok a szászok és a Király föld egyéb lakói, a­kik hazafias és kötelességüket becsületesen tel­jesítő képviselőiket oly kitüntetéssel tudják fogadni, mint fogadta Segesvár Wächtert és Fabritiust, módját fogják találni, hogy azon „semmirevaló náczió“ uralma alól, mely magát a brassói hülyékkel azonosítja, melyet a német fajrokon (lásd a „Nordd. Ztg.“ alábbi czikkét) épp úgy elhagyott, mint megölt a honfitárs, s még a bécsi német java is eltasz­it, megmentsék a Királyföld törvényhatóságain, s mutassák, hogy a szász faj javának hűsége a hazához és az alkotmányhoz, a „semmirevaló náczió“ min­den múltbeli és jelen semmirekellőségei da­czára megáll. Ez lesz a méltó elégtétel. Adjon hozzá erőt a szívós akarat és buzgalom. Ő felsége elhatározta, hogy az erdélyi és horvátországi csendőrség ezután a magyar kormány alatt legyen teljesen és véglegesen, még­pedig a honvédügyérség alatt a k­a­t­o­n­a­i ál­lásra vonatkozó minden szempontból, s a bel­­ügyérség alatt a személy- és vagyonbiztonság fenntartását c­élzó feladatát illetőleg.­­ Ezen leg­felsőbb és nagy horderejű elhatározást tán már holnap fogja tudtul adni a hivatalos lap. A magyar miniszterek, mint egy bécsi távirat jelenti, ma reggel oda érkeztek. Tisza és Széll 11 órára, Simonyi fél 1-re hivattak kihallgatásra ő felségéhez. A minisztereket a következő miniszteri hivatalnokok kísérték: Merfort, Salmen és Köffin­­ger miniszteri tanácsosok, továbbá Kupecz fogal­mazó a pénzügyminisztériumból és Matlekovics osz­tálytanácsos a kereskedelmi minisztériumból. A képviselőház zárszámadási bi­zottsága mai ülésében a közlekedési tárcza 1873-as zárszámadásait minden nehézség nélkül el­intézte. Holnap a pénzügyi tárcza zárszámadásai­nak hátralevő részét s néhány függőben hagyott kérdést fog a bizottság letárgyalni, s ezzel befe­jezi az 1873-as zárszámadások megvizsgálását. Fájdalommal értesülünk, hogy Makray László, országgyűlési volt képviselő, az 1848/9- diki küzdelem egyik legvitézebb bajnoka, a minden izében derék magyar hazafi és kiválólag rokonszen­­ves ember — meghalt. A „Norddeutsche Allgemeine Zei­tung“ hosszabb czikkben megemlékezik a Király­föld rendezéséről szóló törvényjavaslatról, s a töb­bek között a következőleg nyilatkozik: A magyar országgyűlés mindkét háza a múlt napokban egy törvényjavaslatot fogadott el, mely­nek czélja az erdélyi szászok hatósági viszonyainak Magyarország többi részének ily viszonyaihoz való hasonlóvá tétele. Német nyelvű faj az, mely ott délkeleten a jelen évtizedben élesebben nyilvánuló, az állameszme uralmára c­élzó irányzatnak áldoza­tául esik. Németország sajnálhatja ezt, de igazság­talan volna, ha a vele barátságos viszonyban levő államot ócsárolná azért, a­mit otthon a nemzeti és állami tekintély okaiból maga is indokoltnak tart. Épp mint az orosz kormány rendszabályai a keleti tenger melletti német tartományaiban oda czéloz­­nak, hogy ott az orosz állameszmét szilárdabban megalapítsák s német nyelvű alattvalóit faj- és nyelvrokon német birodalmi szomszédaiktól éleseb­ben elkülönözzék, úgy a magyar kormány is azzal foglalkozik, hogy „az államnak az államban“ vé­get vessen. A német birodalomhoz, mint mondok, nem illenék, ha külföldi fajrokonaiért oly módon lépne a sorompóba, a­mely módot Németország — saját magával szemben — egy idegen államnak sem en­gedne meg. Sőt ellenkezőleg. A hatalmas és dia­dalhoz szokott Németországnak jobban kötelessége mint bárkinek, szomszédait biztosítani az iránt, hogy a neki tulajdonított terjeszkedési vágyak „so weit die deutsche Zunge klingt“ — létezhettek ugyan a költőnél, de nem az államférfiúnál, s a költőnél is csak akkor, a­midőn oly Németország­ról, a minővé a mostani hatalmasan fejlődött, még legtávolabbról sem lehetett szó. Ezt előrebocsátva, nem hiszszük, hogy félre­­értetnénk, ha az erdélyi szászokat, történetük ez éj szakában azon óhajjal kísérjük, hogy német kultu­­rájuk fensőbbsége, mely évszázadoktól fogva máig megállta helyét, jövőre is fennmaradjon. Magyaror­szág azon jogát, hogy a partikularizmust területén leküzdje, mindenütt ahol jogosulatlanul érvényesülni akar, el kell ismernünk. Ám a küzdelemnek soha sem szabad ellenségeskedéssé s szenvedélyivé fa­jtulnia, s mi nem csináltunk soha titkot abból, hogy a rászaláshoz, melyet az osztrák sajtó azon bánás­módra vonatkozólag, melyben a német vasúti hiva­talnokok Magyarországban részesülnek, csatlako­zunk magunk is. Magyarországnak ma már nincs szüksége nemzetiségéért küzdeni, s igy tehát, a­mint rendithetlennek kell lennie az elv fenntartásá­ban ép úgy mértéket kell ismernie az alkalmazás­ban, s különösen nem kell az ország germán ele­meit a Szent István korona tekintélyének ellensé­gesül feltüntetni. Az erdélyi szászok eddigi kivételes állásának módosítása összeköttetésben a Magyarországon ki­­kerülhetlen közigazgatási reformmal, szükséges volt. E kivételes állás a középkorból eredt. Ámaz idő­ben ily kiváltságok annyival szükségesebbek vol­tak számukra, mert Erdély egyéb népfajai — a magyar s a székely nemzet, szintén védve voltak hasonló kiváltságokkal. Minthogy azonban ezek kivált­ságai az alkotmányos élet beköszöntésével elenyész­tek, s a törvények az ország minden lakójára, bár­mely nemzetiséghez tartoznak is, egyformán alkal­maztatnak, vagy legalább kell, hogy alkalmaztas­sanak, csak az igazság és méltányosság követel­ményének felel meg az, hogy a szászok kivételes állása megszüntettetett, s ők is Magyaország többi népei közös sorába iktattattak. Előre látható volt, hogy a Királyföld szabá­lyozásáról szóló javaslat a budapesti képviselőház­ban ülő szász képviselők részéről nem fog könnye­dén elfogadtatni, hanem hogy részükről heves el­lenállásra talál. De épp a szászok érdekében kívá­natos lett volna, hogy képviselőik inkább tárgyilagos okokkal léptek volna fs fel a javaslat ellen, s azt máskép, mint a Magyarország ellen szószegés miatt emelt szemrehányással támadták volna meg, mint azt különösen Bausznem­, ámbár mély meggyő­ződésből is, tévé. A sokkal mérsékeltebben föllépő Kapp is jobban tette volna, ha nem kísérti meg azt bizonyítgatni, hogy fajrokonai kivételes állásának fenntartása állami tekintetekből szüksé­ges, s megszüntetése nem kívánatos. Tisza minisz­terelnök azt felelte, hogy ha a fennálló törvények csak szószegés útján változtathatók meg, akkor a nemzet minden haladása szószegés kell hogy le­gyen, s hogy a szász kiváltságok létre­jöttük ide­jén szabadsági intézmények lehettek ugyan, de ma az állami érdekekkel mégis szemben állanak, s a szabadságra nézve is veszélyesek, a­mint az lenne, ha az annak idején szintén szabadsági érdekek­ből alkotott nemességet újra visszahelyeznek előbbi jogaiba s kiváltságaiba. A három napot igénybe vett vitából kieme­lendő még, hogy Fabricius szász protestáns lelkész határozottan a javaslat mellett lépett föl. Áldásos ténynek mondta azt, mely a szász nemzetiséget megmenti a veszedelmes izgatás átkától s a vagyon érdekei veszélyeztetése iránt újabb aggálytól. A javaslat ellenei vabanque politikát űznek, s a Ki­rályföld népessége távol van attól, hogy e politikát kövesse. A javaslat harmadik napon eszközlött elfoga­dásával a magyar törvényhozás derék reformamun­­kát végzett az államegység s a törvény előtti egyen­lőség érdekében. Az erdélyi szászok nagy többsége kétségenkívül hamar megbarátkozik azzal, s azon meggyőződésre jut, hogy e törvény által sem nem­zetiségi, sem kulturérdekeiben nincs sem veszélyez­tetve, sem hátráltatva. Az erdélyi képviselők egy része, jobbára a székelyföldi választókerületek képviselői, mint a „Nemzeti Hírlap“-ban olvassuk, közelebb­ről értekezletet tartottak, melynek tárgyát a tör­vényhatósági terület­szabályozás azon — még a belügyminiszteri munkálatban is meg nem állapí­tott — kérdése képezte, hogy váljon Háromszék Brassóvidékével egy törvényhatósággá egyesíttes­­sék-e, vagy pedig megtartassák mindkettőnek külön törvényhatósági existentiája. Az értekezlet tagjai általában az egyesítés mellett nyilatkoztak, s el­határozták, hogy nemcsak az országgyűlésen fognak ez irányban működni, hanem erre vonatkozólag a belügyminiszternél is küldöttségileg megteendik a szükséges lépéseket.­­ (Mi pedig, kik nem aka­runk persecutiót és kelyet a szászok ellen semmiféle magyar jelszavak szereplőinek kedvéért, kik nem látunk semmi veszélyt nem­zetünk érdekére nézve a — most már a többi polgárokkal egyenlősített — szászság ré­széről, hanem látjuk benne az ország lakosságának egyik értelmes, munkás és mivelt részét: teljes reménynyel vagyunk mind a képviselőház, mind a kormány józaneszűsége iránt, s nem hisszük, hogy „az erdélyi képviselők egy része“ —bizonyára nem az okosabb része — sikert arathasson akár a kormánynál, akár a képviselőházban. — Cser­­n­á­ton­y,­ HOLMI. Jobb későn, mint soha: végre megjött hoz­zánk is a bécsi út után az a jeles kis röpirat mely szól a „Bécsi út előtt“. Éppen kapóra jött, megtudtunk róla va­lamit. De előbb mondjuk el, mi van benne. Mindenek fölött igen sok pénz. Még több, mint­­ a Napló vámpolitikájában. Töméntelen angol mil­liók franczia nyelven kínálva, anonym pénzkirályok­­ által egy „Hazafi“ fordításában. Ez a Hazafi an­­­­golból franczián át megmagyarított munificentiával,­­ csinál nekünk bankot, unificálja adósságunkat (és bizonyosan ki is fizeti, ha engedjük), megbuktatja a Rothschild-cliqáet, megbontja az osztrák nemzeti bankot, egyszóval mivel sok számtalan, istennek s­­ embernek tetsző s mindenekfelett könnyen kivihető­­ dolgokat. S mivel ezt megteszi, jogot szerez arra, hogy megszidja a kormányt czudarul, s megmentse maga a hazát, hogy jobban se kell. * * * Hát ez a rettenetes Hazafi összejön a röpirat megjelenése után egy barátunkkal. — Tudja már? — Mit? — Hogy a „Bécsi út előtt“ megjelent. — Igen. Mondhatom, rendbe van fogalmazva hogy csoda. — Ugye, ugye, hogy csoda. Csoda bizony. Alá is írtam volna a nevemet, de féltem, hogy úgy az ördög sem olvassa el. — Uram, Kun László úr, bámulom előrelá­tását. ____ , , * * * Az ember elbámul mennyire haladtak az oro­szok. Már bonmotkat és kistorretteeket is tudnak csinálni, s elég elméseket, a­mi több, íme egy a pétervári „Herold“-ból. Egy előkelő társaságban, hol Tisza Kálmán és Széll Kálmán is jelen voltak (a jelenet Bécsben játszik) élénk beszélgetés folyt az Ertl-féle defrau­­datióról. Tisza Kálmán kérdést tesz egy a hadügy­minisztériumban alkalmazott tábornokhoz, hogy vál­jon melyik hatalom vette meg a lopott jószágot? Tábornok: Bocsánat excellentiád, ez hiva­talos titok. Széll K. (mosolyogva) Hivatalos titok a mi­niszterelnök előtt ? Tisza K. Egészen renden van. Katonai ügyek­ben a miniszterelnök is csak lak­ás. A tábornok az ő felségének titoktartást ígért, jól teszi, hogy­ meg nem szegi. Annyiban maradt. Egy kis idő múlva, ugye odavetőleg, azt mondja Tisza Kálmán: — De mégis csak sokat kaphatott a vevőtől az a megfeledkezett tiszt . . . — Meghiszem azt, siet a válasszal a makacs tábornok úr. — 15 000 márkát. Általános derültség. És a ki tudja, hogy már­kában csak Németország fizet, megérti a derültséget, de még a titoktartó tábornok úr szörnyű zavarát is. (Nemde, becsületére válik az orosz ügyesség­nek ?) * * _ . * Mégis csak tudja a magyar kormány, kivel lesz dolga Bécsben. Vitt magával egy­­ Ku­pe­c­ze­t is. (Egy hang az elégedetlenek közül: Vihetett volna mindjárt egy handlét és egy börze-galoppint is.) Az igazságügyi bizottság ma dél­előtt alakuló gyűlést tartott, melyen elnökké Pau­le­r Tivadart, jegyzővé Tel­esz­ky­­ Istvánt vá­lasztotta meg. Egyszersmind elhatározta, hogy első érdemleges ülését szombaton d. u. 5 órakor fogja tartani, melyben a váltótörvényjavaslatra vonatkozó főrendi módosításokat fogja tárgyalni. Előadónak a bizottság tagjai e tárgyban Chor­int választották. Jövő hétfőn megkezdi a bizottság a büntető tör­vénykönyv tervezetének tárgyalását, s azon időre, míg ezen tárgy be fog fejeztetni, H­orv­áth Bol­dizsár fogja a bizottság elnökét helyettesíteni, mi­után, mint tudva van, Pauler Tivadar az előadója a bü­ntetőtörvénykönyv tervezetének. Budapest, márczius 31. A függőben levő gazdasági tárgyalá­sok képezik ma és még hosszabb ideig a politikai élet legfőbb eseményét. A legkö­zelebbi napok alatt eldől a koczka, mely­hez anyagi létünk és ezzel politikai életünk legfontosabb feltételei fűződnek. Szerencsés megoldás hosszú évekre biztosíthatja szá­munkra az eszközöket, melyeket fejlődésünk és fenmaradásunk megkíván.. Mostoha for­dulattal beláthatatlan khaoszba keveredhe­tünk, miből csak a vakmerőség remélhet gyors menekülést. Nem átalljuk bevallani, szorult kebel­lel nézünk a jövő elé. Csak bűnös könnyel­műség és szánalomra méltó fásultság ma­radhat különyösen ott, hol a nemzet leg­szentebb érdekei forognak veszélyben. Ily válságos pillanatban a betöltött kötelesség érzete adhat egyedül megnyugvást. Egyedül ettől várhatunk erőt a balsors csapásai közt. Egyedül ebből reményt a siker eléré­séhez. Az immár halaszthatatlanná vált kér­dések havok óta foglalkoztatják a közvéle­ményt Ausztriában úgy, mint minálunk. A nézetek és vélemények szakadatlan harczát tanúsítja ez idő, s a fegyverek, melyeket itt és ott használtak, leghívebben tüntetik fel a küzdők jellemét s az eredményt, melyet mindegyik fél e tusától várhat. Ausztria volt az, hol az eleinte nyu­godt mederben folyó discussióban a szenve­dély izgatott és sokszor tisztátalan habjai először felhullámzottak. Fosztogatásról és rablásról beszéltek ott, hol régen sorvasztó sérelmek jogos orvoslását kértük. Düh és pisz­­kolódás felelt méltányos kivánatokra. Szitok és fenyegetődzés nyugodt, de rendíthetetlen elhatározásra. Az ausztriai sajtó volt az, mely a per­son­ál unió s a végleges elszakadás nevetsé­ges rémét ellenünk hánytorgatva felidézte. Ugyanaz, mely ma már a külön vámterü­let eszméjét is a monarchia feltartóztatha­tatlan felbomlásának hirdeti. A hang közbe­­közbe változott, majd szelíd csábító dalla­mot zengett, majd a vihar pusztító böm­bö­­lését erőlködött utánozni. Egyben azonban folyton hű maradt magához. Szintett volt mindig. Számító ravaszság máma, szánandó

Next