Ellenőr, 1876. július (8. évfolyam, 179-209. szám)

1876-07-01 / 179. szám

Első alkalommal, midőn a hatodik jogászgyűlés megnyílott, elmondtuk nézetün­ket e gyülekezések felől. Sem nem dicsértük, sem nem kárhoztattuk azokat feltétlenül. Nem osztottuk és nem osztjuk sem az optimisták, sem a pessimisták véleményét. Elismertük első­sorban a jogászgyűlések abbeli hasznát, hogy közvetítik a jogtudo­mányt legalább a­­ jogászok közt. Kétség­telen az, hogy jogászaink legnagyobb része nem csak nem áll az európai jogtudomány színvonalán, hanem még nincs is kellőleg tájékozva a legfontosabb jogászi és törvény­hozási kérdések iránt. Az igaz, hogy a jogi szakirodalom újabb időben örvendetes lendü­letet vett nálunk is, úgy­hogy a tájékozás ebből is megnyerhető, de hát a jogászgyű­­léseken a kérdések több oldalról vitattatnak meg, s az elfogadott nézeteket többé-ke­­vésb­é ismert és elismert jogászok tekintélye támogatja. Ez azonban még maga nem adna lét­jogot a jogászgyűléseknek. Nem fizetné ki magát, s nem volnának arányban a kitű­zött czéllal a felhasznált eszközök. A jo­gászgyűlések legfontosabb hivatása az volna, hogy a jelenlegi igazságügyi szervezkedés­ben a magyar jogászvilág közvéleményét képviseljék, s anyagot szolgáltassanak a magyar törvényhozók számára. Ha az első bizonyos fokig meg is tör­ténik, annál kevésbbé valósították meg az eddigi jogászgyűlések a második czélt. Kifejtettük már, hogy az eddigi jogász­gyűlések, az évkönyvek tanúsága szerint, többnyire csak elméleti kérdésekkel, a nagy jogászi problémákkal, az igazságügyi fejlett­ség csúcspontjaival foglalkoztak, s míg e nagy problémákon törte fejét, addig a négy speciel elhanyagolva maradt. Pedig erre jelenlegi viszonyaink közt nagyobb szüksé­günk leendő­, mint amazokra. A­míg foly­ton azon disputálunk, hogy miként látja el Anglia, Francziaország stb. a maga igaz­ságügyeit, addig a mi igazságügyünk sintő­­dik, ránehezkedik Egyiptom mind a tíz csa­pása. S az volt a jogászgyűléseink fő baja,­­ hogy a magyar jogállapottal, s főleg a ma- ■ gyár jogfejlődéssel alig törődtek va­lamit. Az igaz, hogy ez utóbbi látszólag­­ hálátlan ten,A»v. leendett. Sok fáradságot, tanulmányt tételezett .jina .,j_ « mégis ke­vés alkalmat szolgáltat vala nagy szómiv- i latok tartására, s hangzatos európai esz­mék pengetésére. Oda tanulni, lelkiismere­tesen búvárkodni kellene, míg a magyar jogfejlődés, jogtörténelem eddig nagyrészt ismeretlen mélyei megnyílnának, a­míg ez a terméketlen sivatag virágzó mezővé vál­toznék. Pedig azért mégis csak úgy emelnénk tiszteletteljesen kalapot a magyar jogász­gyűlések előtt, ha erre a parlagon heverő térre összpontosítanák működésüket. Nem kell ám ahhoz sem nagy tudomány, sőt még bátorság sem , hogy kimondjuk, miszerint igazságügyi viszonyaink roszak, végtelen roszak, s az olvasottságnak csak igen szűk köre is feljogosít annak állítására, hogy ezen és ezen külföldi intézmény, vagy törvénykönyv sokkal inkább megfelel a kor követelményeinek. Ellenben tessék belehatolni a magyar jogászi múlt s judicatura szellemébe, tessék felkutatni azokat az össze-vissza kuszált, meg-megszakadó, majd ismét előtűnő szála­kat, melyek a jelenkorból visszavezetnek a rég­múlt időkbe, tessék szóval a magyar jogot ápolva fejleszteni, nem egyszerűen a rombolásnak, nivellírozásnak amúgy is min­den oldalról megindult munkáját elősegí­teni , ez már kissé nehezebb dolog lesz, mint néhány jogtudományi könyv és külföldi kódex elolvasása, de egyszersmind haszno­sabb, s méltóbb lesz a magyar jogász­gyűlések nevéhez. Ekkor aztán sok érdekes és értékes anyagot nyerhet a törvényhozó is a jogász­gyűlések évkönyveiben. Amit most lel, azt bővebben és jobb alakban találja fel a franczia, angol, német stb. könyvekben és törvényekben. Nem terjesztjük ugyan ki ezen állításunkat minden, de a legtöbb vé­désre. Azért az eddigi jogászgyűlések leg­inkább nélkülözték, ami tulajdonképen lé­tüknek főalapja lett volna, a magyar jogá­szi szellemet. Ez az egyik főmomentum, amire fel­akarjuk hívni az illetők figyelmét. A másik már kevésbé szembetűnő, de azért szintén érdekes jelenség. Ez a magyar jogászgyűlések erősen markírozott szabad­el­vűsége. Részünkről kiváló tisztelői vagy­unk a szabadelvűségnek, a politikán kívül is bár­mely téren jelenkezzék is az. Ellenben i­­hoztatjuk, sőt ahol csak tehetjük, üldözz, a szopfot, az igazságnak nehézkesen mű­ködő gépezetbe való ölését. De hát azért, főleg a tudomány te­rén, mindent csak módjával szeretünk. Fő­leg a jogtudományban. Szeretjük a szabad­­elvüséget, de még jobban az igazságot. Sza­badelvüségünk természetesen főleg a bük­­tetőjog terén nyilvánul, s ennek sabadel­vüségre hajló természetünk mellett filos az volt az oka, hogy a bíróságokat kdex nem kötvén, azok a lehető legenyhébb bün­­tetéseket mérték ki, s ez a tubágos dühe­­ség utóbb egészen lábra kapott. De hát végtére ebben az őrsig bár szükségünk van a jogbiztosságra, Adynek a mostani kegyelmes j­usfcitia nagyn is gyengéd őre. A büntető igazságszolgltató nem kegyelmi Hng, hanem a megérte­ jogrend szigor Tr°áilitóa. A hum ’ahol, ügyi bűn- f­i­letőjog terén érvényesé leginkább külföld­­­dőn is, s pedig ugyaniba, hogy több or­­­­szágban már némi zeneje észlelhető, de azért­­Themis karja meg sem oly gyenge, reszketeg sehol, mint náluk. Ezt a kart­­meg kell nősíteni. Épp meg­fordítva, mint Ausztriában ott az eddigi sö­tét, boszúálló büntető imitlát enyhíteni, a draconicus ítéletekhez szbott bírákat a szelídségre kell kényszerítni, lálunk, a­nélkül, hogy a humanismusig szabadelvű­­leg megsértetnek, a büntető gazságszolgál­­tatás szigorúbb kezelésére kel törekednünk. Nem helyeseljük tehát a fagyv,r jogász­gyűlések némely büntetőjogi huzatát, s igy a többi közt azt sem, melyt legköze­lebb hozott az elitéltetés jogivetkezmé­­nyeinek tárgyában. Ide vonatkozóa­ a tár­gyalás alkalmával már kifejtettük ezetün­ket, s igy anélkül, hogy e tárgyi­g ezúttal visszatérnénk, azzal zárjuk be száunkat, hogy legyenek a magyar jogászgyűlést, — ha megtartásuk még jövőre is szükségesek fog mutatkozni — tárgyilagosabbak, a frá­zisok után kevésbbé kapkodók, ne töltsék az amúgy is rövidre mért­­tanácskozási idő legnagyobb részét európai kirándulásokkal, hanem iparkodjanak a hazai talajon mozog­ni, bár szűkebb körű is az, s legyenek min­denek felett — magyarok. A két kormány ban­k­ügyi referen­sei a bankügy iránt tisztába jöttek, azonban — sajátságos tisztaság — a dolog korántsem végző­dött tisztán. S mindez a „Hon“ szerint, melynek bécsi tudósítója, midőn e visszapiszkosodó tisz­tálkodásról értesít, feljegyzi egyszersmind, hogy nem csekély azon pontok száma, melyek mint eltérő né­zetek a két részrőli kiküldöttek által jegyzőkönyvbe foglaltattak, s melyek iránt a két fél referensei megegyezni nem tudtak. Ezen differenciák közt első­sorban áll a többek közt a 80 milliós bankadósság. A magyar referens ezen adósságnak Magyarországra vonatkozó kiterjesztése vagy ki nem terjesztése iránt még csak nyilatkozni sem akart, holott az­ osztrákok valami pozitív véleményt, legjobbat­, ter­mészetesen az adósság egy részének elismerését akarták hallani. De ezenkívül is a bankkormány­zatot illetőleg, több pontban merültek fel különbö­zetek ,­­ ezek iránt lesz alkalma majd a magyar kormánynak, különösen Széll miniszternek nyi­latkozni, így. Mi részünkről elvárjuk a magyar ko­mánytól, hogy az osztrák urakat véglegesen tu­fába helyezi, s különösen a 80 milliónyi adó? szives megosztásának ábrándjából gyökeresen mosdatja. A büntetőjogi elévülés kérdésében. Az „Ellenőr“ x .a számában „A bün­t jogi elévülés, és a magyar bíróságot czimmel egy czikk jelent meg, melyre néhány me­jegyzést akarok tenni nehogy a hallgatás beism­résnek­ vétessék, illetve, a czikk állításai valókat látszassanak. Előre is kijelentem azonban, hogy­­ lémiát kezdeni nem szándékozom. Természetes, hogy a mi a büntető­jogi elévül elméletét, korszerűségét, és vitatott erkölcsi hat illeti ez megtámadás, és vita tárgya nem — ennek törvénnyé emelése iránt régen­­ egyeztek a magyar jogászok, tehát ezt a vita a fetébe belevonni nem kívánom, hanem igen is té­vedésnek kell állítanom a czikk­írónak a „Pra­xis C­r­i­m­i­n­a­l­i­s“ törvény­ ereje felől táplált állí­tását. Azt mondja ugyanis a czikk írója, mikép a­­magyar bíróságoknak nem lehet azon mentsége, hogy a magyar büntető praxis nem ismeri az el­évülést,­­„mert ha felütjük azt az ócska dohos könyvet melyet mai napság úgy látszik még a bíróságok sem igen for­gatnak, melyet úgy hívnak, hogy a Cor­pus Juris, abban feltalálható a magyar büntető jog alapja a „Praxis Crimina­­lis“ a minek 43-ik czikke igy meg amúgy szól.“ És ezzel czitálja a czikkíró a „praxis cri­m­­in­ali­s­nak“ a „De antiquatione De­licti“ czimü rész 43. §-át, ebből akarva kimutatni azt, hogy elévülés a bűntettekre nézve nemcsak elvileg volt kimondva, hanem az részletesen osztályozva is van a magyar büntető­jogban. És ez mind igaz, s való, hogy a „praxis criminalisban“ és ennek 43-ik §-ában az mind úgy áll szóról szóra, a mint azt a czikkíró állítja, egyedül csak is abban téved, hogy a „praxis criminalis“ a magyar büntető­jog alapja volna, mert ez már teljes valótlanság és tévedés. Lehet, hogy ezen tévedésnek egyszerű okai vannak: egy egy bíróság hibás ítélete, mely a „praxis Criminalist,“ vette zsinórmértékül, vagy talán adi nogy abban az ócska dohos könyv­ben melyet „Corpus Jurisnak“ hívnak, a 2-ik kötetébe, s annak is a végébe bele van kötve a „ praxis criminalis“ éppen 100 §-ból álló kis fü­zete? Ezen kis füzet homlokzatán azonban mindjárt kitüntetve pompázik a „k­é­t f­e­j­ű s­as,“ s ez a czikkirót netalánni tévedéséből kiábrándíthatta volna és meggyőzhette volna már külső benyomás által is arról, hogy a „praxis criminalis“ nem le­het a magyar büntető jog alapja. De kiábrándíthassa volna tévedéséből a czikk­irót Paul­er nagybecsű műve „Büntető jog­­ta a a“ is? h­)­ világosan meg van írva a jegyzetek között, hogy mi is az a „P­raxis Crimina­­lis“, és mik hozta azt III. Ferdinánd császár és király évben az Ens alatti Ausztria szá­mára, r írt ki Kolonics bibornok 1687-ben r­oadta el azt annak tárgyalása szággyű­lés­­eil azért állítanom, hogy egy Oi­me alapja a magyar büntető­­t­­ törvények alkotásával elma­rs veit nemzetek mögött, azért nem sz­­s idegen törvényeket, törvény­t adnunk, a törvényhozás szen­­t a „Praxilis Criminalis“-t, sem skorlat által törvény erejűnek, jászi genius termékének sem ban a czikkíró óhajával intető törvénykönyvet mi- T­ó­t­h Mór, kir. ügyész. Ijesen igazat adunk ab­­nális nem törvény, s e­­gy senki sem fogja el­­dicsőségem­ tekintetében is. De hát még a praxis criminalist is több hazai bíróság elfogadta, vagy legalább sok tekintetben aszerint ítélt és itél. Ezt Tóth Mór úr maga is elismeri. Részünkről hozzá tehetnek hogy az összes hazai bíróságok bizonyos te­­mt®tekben követték és követik a praxis crimina­ls elveit, habár arra nem is hivatkoztak és hivat-Am­i­n­ett még azt is hozzá­teszszük czikkíró állításaihoz, hogy a magyar bíróságok mindig az idegenkedés egy nemével viseltettek a praxis cri­­minalis iránt, de ezen idegenkedés daczára tény, iik, melyet számos esetben, különösen a qualifica­­tiók tekintetében zsinórmértékül vesznek bírósá­gaink, noha arra természetesen nem hivatkoznak. Pedig hát azért az osztrák büntető codexnek csak senki sem tulajdonít nálunk törvényerőt. Az elne­vezés kérdésével tehát így teljesen tisztába vol­nánk. Hátra van a kérdés tulajdonképpeni érdem­leges része, t. i. a büntetőjogi elévülés. Mi czik­­künket főleg arra alapítottuk, hogy habár nem is volna megírva sehol a büntetőjogi elévülés elve, bíróságaink tételes törvény hiányában tartoztak volna megteremteni az elévülés gyakorlatát, mint alkalmaztak akárhány elvet, melynek törvényeink közt sehol sincsen alapja, sőt a gyakorlat akár­hány esetben hatályon kívül helyezte a tételes törvényeket. Ezzel tartoztak volna a humanismus­­nak a czivilizátiónak, h­ a magyar büntető gya­korlat jelenleg talán t­­üli a czivilizált világot, mely nem ismer elévü Hogy nem tették, az iindenesetre mulaszt Mivel pedig az elévülés nemcsak meg van irv nem részletesen szabályoz­va az a Praxis Crim­isban, melyről bíróságaink legalább hallgatag e­z­eket kölcsönözgettek, hogy az elvülés elvét nem vették át, ez már nemcsak hiba, hanera mulasztás, annál is inkább, mivel a magya­r engéd büntető praxissal nagyon meg­férne "­évülés. Még nagyobb e hiba, ha meg­fontolj h­ogy az osztrák büntető jog, ha nem is tök , de tényleg életbe volt léptetve ha­őn az elévülés elvét alkalmazni kel­­k justitia számos más hagyatékának nem vétetett fel tehát az elévülés ? * J­ota­ügynöke * béke ezésze tett a tudósitó­ban igen erősen b'sznak a győzelem­­’’m­ai flotillé­tól sem félnek, mert a ‘i ütegekkel vannak ellátva, s Szendét­czolják. — Csakhogy erre sok idő­­ nem is fognak sietni a haddze­­szerüen úgy fog megtörténni hogy gyszerüen átkü­ldik a nisi­pparancs­­Nigrád erődítési műveid oly szilár­­dogy rendszeres, hosszadalmas bevehetetlenek. Deligrád egyike a rabb positióinak; védi a Morava­­dot. Vélték, hogy Alekszináczban egy szeg van, de senki sem látta, s ,iszi. Azt is beszélik, hogy jobb már egy külföldi kölcsön megkötésére, s már­­e biztosan várnak Belgrdba 6 millió a Nikicza neje, a szerb ijedelem ifjú nejv­­ott a nőknek, kikkel együtt tépést és s­­szit. Az orosz „vöröskereszt“ tár­saság hogy gyógyszereket,frissitőket és orvost áldeni. Hasonló küldeményeket vár­nak r­á.-­nak azt jelentik Burádból, host az e észe, mely Milán fejdelem tételé­tére a lobos n­elyre különös alkalm­kkor, a sou­veraiuitas i­smeréselit, a török zászót föl szokták húzni. — St­ratimi­rovics „táborik“, az eluta­zás előtt kihallgatáson volt a fejedeleméi, s ezután visszavonták kiutasítását, s a fejedem törzskará­ban fogják alkalmazni. Ragusából positive jelentik ton­ok­ alapta­lanságát, mintha Nikicza fejeslem semleges akarna maradni. Nikicza Milánnal egyidejüleg há­borúba megy; a közöttök közt szövetségi szerződés egyiknek sem enged átjálást, vagy a portával való egyoldalú pactálást. Anglia nemcsak Belgrádi (hol törekvései már meg­ú­jultak), hanem Karantinápolyban is erélyesen igyekezett a háborút megakadályozni, s őrködni a fölött, hogy a török tréziai párt túl­súlyra ne jusson, s eziránt a lodoni török nagy­követ meg is nyugtatta az arfi kormányt. Az orosz diplomatia azonban — élt a „K. Z.“-nak — meggyőződésből vagy szám­osan nyíltan ki­fejezte azon meggyőződését, így a barcziai párt Kong­­­a­n­­­in­ápo­ly­ba tüntetést ké­szít elő, hogy a szultánt megiszsze s támadó ter­vekre kedvezőbben hangolja. Meglehet, hogy ez éppen csak az orosz diplomat­aselfogása, s senki sem fog rajta csodálkozni, ty az orosz d­i­p­­lomatia a háború okaiak súlypontját a Dunáról a Bosporusz, igyekszik át­térni­­. Annyi bizonyos, legaláb­b»N. Ztg.“ egy tegnapi távirata szerint, hog­y konstantinápolyi keresztyén lakosság­oz nagy aggoda­lom uralkodik, s azt hitte, minden pillanat­ban véres es­e­m­ény­ek következhetnek be, s hogy maga a szultán is él valmely me­rénylettől. Általános az aggodalom, és senki nem reményti a rendes vigyok helyreállását, nemhogy komoly reformok ehozatalát, a­minek természetesen most általábanem lehet ideje. A szerb ostromálpoti rendeletek tárából ismét két darab felel előttünk. Az egyik a requirálást szabályoz­ókáz, melyet a fe­jedelem már e hó 17-én art. A másik pedig a haditörvényczikkek tartalmazza az ön­kény­­es csapatok számáraHalálbüntetést szab ez utóbbi a fegyelemsértés m­eg nevezetesebb ese­teire, s az erőszaktevés stettére, és fegyelmi mi büntető-hatalommal ráz fel minden csa­patparancsnokot. A regulóra vonatkozó ukáz minden vezérparancsnok,‘őt, főparancsnokságot, s ostromzár esetén mi/9 térparancsnokot fel­ruház a requirálás jogivá úgy a szerb területen, ***■ a barátságos területen és az ellenség föld­ A két előbbi helyütt utólagos fizetés kötele­­sége mellett a requirálirgyak árát a requirá,lo­dja meg. E jog gyakara az ostromálla­rdetésével lép életbe, az ellenségesked szüntével megszűnik, rendeletet a feje' .en . a kabinet minden óra aláírta, s Men­­ junius hó keletet vísz Az orosz lapok a pétervári „Neue Zei­tungétól mely monarchiánk ellen izgatott, megiri­gyelték a dicsőségét, s most a „Colos“ is ezt a nótát fújja. Egy belgrádi levélében a magyar ez­­redek és az osztrák-magyar hatóságok ellen izgat. Az osztrák-magyar határszéli hatóságok eljárása, úgymond ellenkezik az emberszerettet. Daczára a hagymáznak, mely az éhség folytán pusztít, megvon­ták a menekült nőktől és gyermekektől azon cse­kély néhány krajczárnyi segélyt is, melyet eddig kaptak és a szökevényekkel úgy bánnak mint vad állatokkal. Ezután a m­agyar katonaságot éra ; a magyar gyalog­ezredek ezt már régen mindenki tudja a legroszabbak az osztrák hadseregben; az 1848-iki forradalom óta ők nem egyszer tüntették ki megbiz­atlanságukat, s ezen oknál fogva fontos esetekben háború idejében nem igen veszik igénybe segítségöket. Csak ott, a­hol a nemzetiségi gyűlölet főszerepet játszik és az osztrák kormány, régi elve szerint, varázserejét egyik nemze­tiségnek a másik ellen felbujtogatása által most is fentartani igyekszik, s ezen módon főképen a szlá­vok irányában jár el — a magyar ezredek al­kalmazásának adván elsőbbséget. Szidja ezután Szive szerint a magyar katonát, „az osztrák hadsereg szennyfoltját, s elbeszéli gyávaságok, embertelenségük, kegyetlenségük, stb. történetét, s a­ki, teszi hozzá, ezen példákkal sem elég­szik meg, az vegye fontolóra azon kegyetlenség okait, a melylyel a krivosiai felkelők a császári katonákkal bántak. Ezen kegyelenséget az idéz­­zseklő hogy a magyar katonák megfertőztettek egy te elő azután az örvénybe dobták. Levelező idézi a thogyattBHg?aSS^krl nnMt'^fkroSi’ÁDSi ajánlott levelek felbontva érkeztek, s ennek kap­csán erősíti, hogy Magyarországban „fekete cabinet“ létezik. Erőszakosan elnyomni a keresztyéneket, ez a magyar politika, mely mindenütt a német vagy szláv érdekek iránt ellenszenvet mutat. „Ilynemű fondorlatok következtében — igy végzi — a ma­gyarországi szerbek türelmet vesz­tettek s ma oly tudósítás érkezett, hogy Pan­­csova Versecz és Kikinda szerb lakossága feltá­­­­rti ^9­) a magyarok ellen, egynéhány igazságta­­­lönbe vetett szerbet erőszakkal megszabá­­szt a katonaságnak is ellenszegültek. (?) 38 ember megöletett vagy megsebesült, éles értesítés még nincs mert ma rendelet a szerb határral minden érint­­szakitására. Magyarország, mely saját nyomja, megérdemlette, hogy a ma­­ségnek korlátokat vessenek. Nem kellene c nak a szlávokkal játékot űzni, különben is, melynek elnyomását Törökországban elleni iparkodnak, Ausztriában is kitörhet, s .vor majd Magyarország búcsút vehet önállóságá­ét.“ (Ilyen bolondot még a „Zasztava“ sem mon­dott soha.) A lembergi „Gazetta Narodowa“ arra figyelmezteti a törö­k­­ sz­­­áva­k­at, hogy ne bízzanak az id­e­ge­n­ek segí­ts­égében. Ezen bizalom tönkre tette az 1831 ik évben kitört lengyel felkelést. Oroszország ígérete, sőt tettleges segélye nem egyéb csalásnál, a­mi utóvégre is az oroszok előnyét tartja szem előtt. Ha „Moszkva“ a déli szlávságnak igazi barátja lett volna, miért tartotta vissza Szerbiát és Mon­tenegrót, hogy a háborút már a múlt évben Tö­rökország ellen megindítsák ? Oroszország az alatta levő szlávokat még inkább n­y­o­mj­a, mint ezt a németek, magyarok és törökök saját szlávjaikkal teszik. Ha a török-szlávok győznek, Oroszország eszközévé válnak, ha pedig legyőzetnek, akkor Oroszország tettleges interven­­cióval nem segít rajtuk. Ez volt mindig és min­denütt „Moszkva“­­ politikája, de ezen kívül még más baj is van. Ausztria-Magyarország politikája legnagyobb ellenszenvvel viseltetik a déli szlávok egy erős államának felállítása ellen, és minden eszközzel meg fogja kísérteni ennek meghiúsítását. Minden magyar azon meggyőződésben van, hogy egy szerb-szláv állam az Al-Dunán a magyarság sírját jelenti. Szerbia és Montenegró Ausztria- Magyarország részéről teljes semlegességet nem várhat, mint ez 31-ben és 63-ban a lengyelekkel szemben volt. A háború még ki sem tört és a legdurvább rendszabályok alkalmaztatnak a ma­gyarországi határszéleken, melyekben a szerbek laknak. Ugyanezen lap erősíti, hogy mihelyt a há­ború Szerbia és Törökország közt kitör, egyidejű­leg a három császár szövetségének is vége lesz, mivel Oroszország és Ausztria-Magyarország érde­kei keleten nem azonosak. TAN­ÜGY. — A sugárúton levő állami nőta­­nítóképezdében, mely Zirzen Janka tapin­tatos és gondos vezetése alatt áll, a polgáriskolai tanképesítő vizsgálatok június hó 25, 26 és 27-én tartattak meg Baja Gergely tanfelügyelő elnök­lete alatt, és dr. B­a­rl­a­g­i M­ó­r és dr. V­é­c­s­e­y Tamás igazgatótanács tagok jelenlétében; ezeken kívül a mennyiség- s természettudományi csoportnál Berecz Antal, a nyelv- s történettudományi­nál pedig dr. Erődi Béla tanárok működtek, mint vizsgálati szak­biztosok. A vizsgálatokon különö­sen kitűntek azok a tanítójelöltek, kik a képezdei teljes tanfolyamot a képezdében végezték; de kitűnt a vizsgálatokon az is, hogy az intézet vezetése a legjobb kezekbe van letéve, s hogy a jó tanfér­fiakból álló tanári kar teljesen érti feladatát, midőn nemcsak a tananyag mennyiségére van tekintettel, hanem nagy gondot fordít arra is, hogy a jelöltek ezen tananyagot teljesen átértsék s ke­zelni tudják. A nyelvtudodományi szakból ez alka­lommal húszan, a természettudományiból pedig 14 en vizsgáltattak meg; összesen tehát 34-en s ezek közül 33-an képesíttettek.­­ Ugyanezen alka­lommal módunkban volt az intézetben uralkodó példás rendről és tisztaságról meggyőződni, valamint arról is, hogy itt a leendő tanítónők nemcsak a tudományokban, hanem a háztartás körüli teendők­ben is elméleti és gyakorlati oktatást nyernek s házi iparral is foglalkoznak. Hogy azonban igazsá­gosak legyünk, meg kell említenünk, hogy tansze­rekkel az intézet még nincsen teljesen ellátva s különösen a természettani és vegytani szertár még csak kezdetleges állapotban van; meg vagyunk azonban győződve, hogy ezen körülmény a közok­tatási miniszter úr ismeretes éber figyelmét nem kerü­lendi ki.­­ A budapesti községi ismétlő iskolák reformja tárgyában tegnap több szak­férfi értekezletet tartott, melyben György Ala­dár adta elő e reformok sürgősségének okait, s a fővárosi iskolatanács is az egyes iskolaszékek tag­jaiból értekezletet fog összehívni, mely ezen ügyben részletes tervezetet s utasítást dolgozand ki, és azt a főv. tanácshoz megerősítés s életbeléptetés végett beterjeszti. Előadja továbbá, hogy körülbelül ezen 3 fő pontot kell megvitatni: 1. Az iskolák kötelező látogatása; 2. az ismétlő iskola növendékei csak nem , mmi képzettséggel nem bírván, azok oktatása ''ez; 3. legfontosabb azonban ezen harma­dik kém, mikor látogassák a növendékek az is­kolákat "tani idő, esti 7—9 óra közötti, a köz- és személy biztosság tekintetéből nem­­más. Ezen három panaszt kell tehát orvosolni. .­l első kérdés akként volna talán megfejthető, ha az iskolaszékek tagjai a kerü­­etet felosztják egy­más közt, s házról h­­ázra járnak majd a gazdákat buzdítani. S ha ez nem használ, az ipartör­vény egész szigorát kell az oly gazdára alkalmazni, ki tarnóczait az ismétlő iskolától visszatartja. A b-­ pontra nézve, felhozza, hogy vannak ugyan egy korú növendékek, de azok különböző foku képzettséggel bírván, együtt nem taníthatók. Előkésztő osztályok vol­nának felállitandók. A 3-dik kérdés megoldása a legne­hezebb. A leányoknál könnyebben velul kivihető, mert azok vasárnap 2—3 óra hosszat tanulatiatnak s köz­­nap délután 5—7-ig. A fiuknál '--'ki "en v.intő, mert ezek éppen akkor rajziskolába járu«, ill a hetenként négyszer délután 5 7-t, kelll­ i.e­l«­hozni a tanítást.­­ Panasz van twablu az ol­vasókönyv ellen is. Ezután többen szítak a dolog­hoz, felhozták, hogy a tanonczokat eisz. «b­ultják, ha ezek nem is tudják a három ev. iskolába já­rást igazolni, kimondták azt is, hog­y­hol ipar­­iskola van, ott az az ismétlő iskolául egyelhető volna. Végül B­u­r­g­h­a­r­d­t igen gykorlati érve­ket hozott fel a kérdés helyes megóvása­kor. Azt kívánja, hogy a tanonczokat Wfd­nag kell összeiratni, s havonként kimutatás­ár ! ’ ' oly iparost (szóló maga is ,Par08) ke|, tűr­ném küldi az iskolába, kérlelhetlen . ggJ4jukmil­ságolni; szép szó, capacitálás a P ■ j kbt­. nem használ; a hanyag tanoncz phg,^ ta|iul_ tettessék, hogy 3—6 hóval tová^ , ' iPíryen­ek m­a. Ki.apja, hogy levelezési, szerződési stb. minta legyen s annak czéljáról s fontosságai­ . grákat szó benne. Szóló határozottan a a . tételt nem­ tudott megállapodásra jutni, az a többi kérdéssel együtt az iskolaszékek tagjaiból összehívandó értekezletet fog tárgyaltatni. — Fehértemplom tanügyi állapota — mint nekünk írják — pár év alatt szép s nemzeties irányú fordulatot vett. A kormány úgy a leány-, mint a fiúgyermekek számára állami is­kolákat szervezvén, a magyar nyelv jelenleg az egész városban kiváló ápolásban részesül. Ha e szép haladás folytonosan így tart, 15 év múlva az ifjú nemzedék a magyar nyelvben egészen já­ratos leend. Midőn egyrészről el kell ismernünk, hogy a népiskolák e tekintetben nevezetes előme­netelt tesznek, addig különösebben teljes megelé­gedéssel kell fölemlíteni, hogy intézeteink koro­nája az államgymnasium, melynek tanári kara teljes odaadással és sikerrel oldotta meg ez évben hazafias feladatát. Szép reményekre jogosító gym­­nasiumunk a közönség teljes megelégedését vívta ki az év folytán is, a vizsgálatokon tapasztalt szép eredmények pedig mindenkit megleptek. A vizsgá­latok alkalmával Mészáros Nándor kir. főigazgató úr meglátogatta gymnasiumunkat, az első osztály földrajzi vizsgálatán jelen volt, s az ifjak jártas­sága iránt teljes megelégedését fejezte ki. Fővárosi ügyek. Budapest főváros közgyűlése. Június 30. A mai folytatólagos közgyűlés egyedüli fon­tosabb tárgya a főváros budai részének szűrt vízzel való ellátásáról beadott középítési bizottsági és ta­nácsi előterjesztés volt. A bizottsági tárgyalásokból ismerjük, hogy Wein János igazgató tervet nyújtott be Budapest balparti részén a hajóhivatali téren felállítandó víz­szintes kút iránt, melybe a vizet a talajvíz szolgál­tatná, melyhez a kavicsrétesfa talaj természetes szűrőt szolgáltatna s ezzel az egész budai város tiszta és egészséges ivóvízzel láttatnék el. A talaj s az ott nyerendő víz kutásás által vegyileg meg­vizsgáltatott , a vizsgálatot 4 szakértő végezte. Az eredmény igen kedező volt; a viz egészségesnek mutatkozott s kimiatták, hogy kivált ha a kör­nyéket fertőtleníti! 20—30 évig naponta 600,000 köbláb vizet lehetet nyerni. Ennélfogva a tervet teljes nyugalomra el lehetne fogadni, annál in­kább, mert a végálatot végző vegyészek tekinté­lyek a tudomásban. E terv a középítési bizottság és a tanács pótoló javaslatával került a közgyű­lés elé. A mű kivitele 940 ezer írtba kerülne, eb­ből 500,000 rt esnék a csőhálózatra, mely neki ideiglenes, s nem végleges, körülbelül 240,000 a gépek beszirzésére,ss melyet szintén később is hasz­nálni lehet s csak körülbelül 200,000 kellene a vízszintes vízműre, mely ugyan ideiglenes, de még­is 20—30 évig tenne szolgálatot a városnak. Első szónok Busbach Péter volt. Elismeri, hogy Wein terve szép s nagy conception mutat, de fél, hogy a kút nem fogna megfelelni feladatának. Nem fogadja el a tervet. Steiger szintén elismeri Wein­er buzgal­mát, de a javaslati vízművet ő nem fogadhatja el. Kiemeli, hogy midőn a vízvezeték felállíttatott, ak­kor is mindent ígértek. Csak később vették észre, hogy a víz rosz és bűzös. Később javasolták a vizmű megnagyobbítását s az ideiglenesnek kibőví­tését. Jelenleg is új ideiglenesség felállításáról van szó, a fővárosnak pedig nem ideiglenes, hanem végleges vizmü felállítása kell. Ő tehát semmi mó­don nem járulhat hozzá. Erre Wein igazgató igen érdekes beszédet tartott, melynek veleje ez: A szakértők megegyez­nek abban, hogy ott, hol a városokat tiszta talaj­vízzel lehet ellátni, mindig óhajtandó ennek fel­használása, inkább, mint a szúrt folyamvizé. A hajóhivatali víz több év óta ismert , egyforma az a Haggemnacher és hengermalom, állatkert és ál­­lamvasuti kutak vizével. Ezeket évek óta minden évszakban vegyileg megvizsgálták s minden szer­­ves rész nélkül találták; a szüretien Dunaviz, mely most szolgáltattatik, néha olyan zavaros, mintha csokoládé volna. Busbach állítása, hogy a rakpart kiépítése árt a kutak vízgazdagságának, a tapasztalat szerint alaptalan, az ottani csatorna pedig nem vezet ürüléket, csak a gőzmalmok con­­densált vizét. Lelkiismeretes meggyőződéssel ajánlja a közgyűlésnek a terv elfogadását. A terv ellen szól még dr. P­o­ó­r és dr. Scheerman, mellette Márkus és Kiss Pé­ter, az utóbbi igen melegen támogatja s kiemeli, hogy pénzügyi viszonyaink most nem engednek 5—6 millió forintos végleges vízművet emelni, holott ez 20—30 évre megfelel a szükségletnek Kivitelét annál is inkább ajánlja, mert ez csak' 50/6-át tenné a végleges vízmű költségeinek. A tárgyalás alatt a csekélyszámú tagok közt élénk eszmecsere s köccsönös kapacitatió fejlett ki, minek eredménye az lett, hogy a szavazásnál a többség elvetette a javaslatot. A pénzügyminiszter leiratát 24 milliós köl­csönből épített rakpartok jövedelmének megállapí­tása iránt a gyűlés tudomásul vette. A miniszter beleegyezik a 18.000 frt bér fizetésébe, de fen­­tartja a jogos a szerződés letelte után az illetékeket ismét saját közegei által szedetni. A tanü­gyminisz­­ter is beleegyezik, hogy a lipótvárosi reáltanoda czéljára adományozott telken az építész 1880-ban megkezdett és be is végzi, miért is ezt tárgyazó leirata szintén tudomásul szolgált. Élénkebb eszmecserére adott okot végül a csavargőzös-átkelési vállalat felfolyamodványa a ráczfürdői állomásra kért part átengedése tár­gyában. A közgyűlés magáévá tette a tanács el­utasító határozatát s e gazdasági kérdésben ítélni magát conpetensnek nyilvánította. Utasította azon-

Next