Ellenőr, 1876. augusztus (8. évfolyam, 210-240. szám)

1876-08-01 / 210. szám

kentő tragédiára, melyben az utóbbi tör­vényhatóság majdnem összes főbb tisztvi­selői a megyei országoshirű alispánnal egyetemben elbuktak. Ez erkölcsi fertő fojtó bűze undorral töltötte el mindazt, a­ki az „enyém és tied“ között a határvonalat össze nem téveszti, a­ki a tulajdon szent­ségéről tiszta fogalmakat alkotott magának; s mig egyfelől az autonomistákat mélyen elkedvetlenítette a rendszerben és egyének­ben egyenlőkép gyökerezett e szerencsétlen­ség, addig az autonómia elleneseit kaján kárörömre ösztönözte e nagy fogyatkozás, é­s legott rámutogattak irigyen: im itt a sok közül egy seb, melynek az egész auto­nómia áldozatul esik. Nere­ tagadjuk el: ez seb, fájó seb; de a megyei autonómiára nem veszélyes, nem halálos, s , koránsem érinti oly közvetlen­­közet, mint­ az anti-autonomisták hirdetik. Mert az autonómia az oka, hogy az árva­­vagyont sok törvényhatóság elharácsolja, de oka az, hogy megbízhatatlan az árva­ügyek kezelési rendszere, s megbízhatatlanok az árvaügyek vezetői közül igen sokan. Tessék csak az árvaügyeket kitűnőleg szer­vezni, az egész szervezetet éles határozott­sággal körülírni, teljes szigorral életbe lép­tetni, tessék aztán az árva­vagyonhöz min­denütt kualifikált embereket állítani, akkor meglesz a rend, az autonómia mellett még virágzóbb, erősebb­ állapotában. Kíváncsiak vagyunk, vájjon az autonómia ellenei haj­landók lennének-e akkor a rendet az auto­nómia érdeméül számítani be? De mit vesződünk velek ? Elég az hozzá a fájdalom, be kell vallanunk, hogy most megvan a baj. Kormányunk, elisme­réssel jegyezzük fel ezt, régóta szívén vi­seli a javítás szükségét, s aziránt már megtette a kellő intézkedéseket. A belügy­minisztérium k­l.­­lében az árvaügyek keze­léséről törvényjavaslatot készítettek, mely gyökeresen átalakítja az eddigi viszonyo­kat , s hivatva van arra, hogy az állam kötelességéhez híven minden kártól megóvja az árvák pénzeit, minden erkölcsi métely terjedése ellen biztos korlátokat állítson fel a vagyon kezelői előtt, a szabatos eljárás és szigorú ellenőrzés megalkotása által. S hogy a fontos törvény az élet minden szükségére tekintettel lehessen, s a gya­korlat minden követelményének megfelel­jen, előzetes hozzászólás végett megküldöt­­ték azt a kitűnőbb szaktekintélyeknek, és csak ezek véleményes jelentésének meghall­gatása és figyelembevétele után fog az vég­legesen szó­vegeztetni, s a képviselőházban előterjesztetni. Nincs előttünk még e törvényjavaslat, így nem ismerhetjük minden részleteiben, azért nem is mondunk róla ez alkalommal bírálatot. Jelezni és szíves tudomásul venni akartuk csak, hogy elkészült, hogy a rég­óta érzett hiánynak a kormány mielőbb megfelel. Minthogy azonban a javaslat főbb elvei tudják előttünk, eleve is megemlékezhe­tünk egy üdvös intézkedéséről. Az árvaügyek élére az illető törvény mindenütt qualificált embereket állít; köz­gyám sem lehet senki ily qualificatió nélkül. A­ki ismeri, hogy kivált kisebb községekben, mily emberek is lesznek közgyámok, annak ez intézkedés fontosságáról szólni fölösleges. Kérdés tárgya lehet azonban, hogy a gyá­mok választassanak-e vagy kineveztessenek. Mint értesülünk, ez még eldöntve nincs. A mostani visszaélések után érthető és meg­magyarázható, hogy a kormány a kinevezést fontolóra vette, s abban bizonyos biztosíté­kot lát, de ép oly érthető és megmagyarázható az is, hogy a „kinevezett hivatalnokok“ minden téren való szaporításáért nem igen rajongunk , sőt még igen szívesen lemon­dunk a javaslat abbeli gondoltáról is, hogy a törvényhatóság jelöljön ki megválasztandónak bizonyos meghatározott számú qualificált embert. S a kormány ez k közül nevezzen ki egyet. Azt hiszszük, ha a qualificatiót szi­gorúan megköveteli a törvény, s ha jelölés­be csak azok jöhetnek, kik e qualificatiónak az utolsó jottáig eleget tesznek, akkor bát­ran meg lehet adni a szabad választást. Tán C. A. Pendennis Története, 10 ÉS BALSZERENCSÉJE, BARÁTJA! 13 LEGNAGYOBB ELLENSÉGE. Irta W. M. Thackeray. __ % MÁSODIK KÖTET. — Minden vonzalom olyan. Villanyosság — önkénytelenség — pillanatnyi sugallat. Az első pillanatban, mikor megláttam, tudtam, hogy meg­szeretem. S maga is, nem érzie-e ezt? — Még nem, szólt Laura, — de — annyit mondhatok, megkísértem. — Szólítson hát nevemen. — De mikor nem tudom, kiáltott föl Laura. — Nevem Blanche — nem szép név? Nevez­zen így. — Blanche — igazán, nagyon szép. — És míg mama azzal a nyájas arczú hölgy­gyel beszélget — miféle rokona magának? Vala­mikor szép lehetett, de most már kissé passé; etle n’est pas bien gantée, de szép keze van — hát míg mama ő vele beszélget, jöjjön velem szobámba — az én tulajdon szobámba. Kedves szoba, habár az az utálatos ,Strong rendezte is be. Etes-vous éprise de lui ? Ő azt mondja, hogy igen, de én jobban tudom, c’est le beau cousin. Oui — il a de beaux yeux. Je Raimé pas les blonds, ordinairement. Car je suis blonde moi — je suis Blanche et blonde, — s megnézte magát a tükörben, és molle-t csinált képmása felé, s be sem várta Laura feleletét a hozzá intézett kérdésekre. Blanche szép volt, s olyan mint egy sylph. Haja szőke volt, zöldes visszfénynyel. De szemöl­döke sötét. Hosszú szempillái szép barna szemeket árnyékoltak be. Dereka olyan karcsú volt, hogy csoda, s lábai olyan keskenyek és aprók, hogy azt hitted volna, a fű alig hajlik meg alattuk. Ajkainak színe olyan volt, mint a gyönge rózsabimbóé, s hangja dallamosan csengett elő a legszebb apró gyöngysor fogak közül, melyeket valaha látni lehe­tett. Igen gyakran mutogatta, mert igen szépek vol­tak. Igen jókedélyü volt s a mosoly nemcsak cso­daszép fogait mutatta meg, hanem két kedves piros gödröcskét is tüntetett elő, melyek két orczájában fészkeltek. Megmutatta Laurának rajzait, melyeket ez elragadóknak talált. Eljátszotta neki néhány kerin­­gőjét, gyors és ügyes ujjakkal, a­mi még jobban el­ragadta Laurát. Azután felolvasott neki néhány franczia és angol verset, szintén saját compositióit, melyeket elzárva tartott könyvében — az ő drága kis könyvében , kék bársonyba volt kötve, aranyos zárral, s rá aranyban ezen czim volt nyomva : „ Mes Lärmes.“ —Mes Lärmes! ugy­e szép czim, folytatá a fi­atal hölgy, ki meg volt elégedve mindennel, a­mit tett, s igen jól tett mindent. Laura elismerte, hogy szép. Sohasem látott még ilyesmit, ilyen kedvest, ilyen tökéletest, ilyen csókolni valót, ilyen csinosat, a­mi olyan szépen csacsogjon, és olyan szép szo­bában tipegjen ide s tova, annyi sok szép könyv, kép és virág közepette. A derék és nemesszívü fa­lusi lány elfeledkezett csodálatában még a félté­kenységről is. „Igazán, Blanche, mondá — ebben szobában minden olyan csinos, s te vagy benne a leg­­csinosabb.“ A másik elmosolyodott, belenézett a tükörbe, odament Laurához, megfogta mind a két kezét, megcsókolta, és leült a zongorához, és el­­csicsergett egy kis dalt, mintha fülemile lett volna. Ez volt az első látogatás, melyet Fairoaks tett Clavering Parknak, viszonzásául Clavering Park lá­togatásának Fairoaksban, mely ismét viszonzás volt a fairpaksi névjegyekre, melyek Sir Francis meg­érkezte után néhány nappal Claveringék hagyattak. Az ifjú hölgyek közt a benső barátság oly hirtelen keletkezett, mint a­hogy az egyszeri szekeres em­bernek kalapja mellé dugott ostornyele felnőtt az égbe, mire a malomhoz ért. A szálas inasok kis rózsaszín levélkékkel szüntelen jöttek-mentek Fair­­oaksba, hol a konyhában csinos szolgáló volt, ki valószínüleg odacsábította ez alsórendü helyre amaz urakat. Miss Amory hangjegyeket küldött, vagy Miss Amory egy új regényt küldött, vagy egy képet a Journal des Modesból, Laurának; vagy my lady küldötte tiszteletét virágokkal és gyümölcscsel egye­temben ; vagy Miss Amory kérette szépen Miss Bellt, hogy jöjjön el ebédre, meg a kedves Mrs. Penden­­nist is, ha elég jól érzi magát, és Mr. Arthurt is, ha egy unalmas társaság nem lenne kedve ellen való, vagy kocsit küldtek Mrs. Pendennis után pánykkal, s nem fogadták el a visszautasítást. Sem Arthur sem Laura nem kívánták a meghívás visszautasítását. És Helén, ki valóban kissé betegeske­dett, örült, hogy a két gyermek mulathat, s szeretettel nézett utánok, amint elindultak, s szivében fohász­kodott, hogy ne szólítsa el őt addig az ég, míg ez a két lény, kiket a világon legjobban szeret, egy­másé nem lesz. A­mint kimentek s keresztülhalad­tak a kis hídon, Helénnek eszébe jutottak a hu­szonöt év előtti nyári esték, a­mikor ő is virágzott a szerelem és boldogság rövid tavaszában. Most már elmúlt minden. A hold éppen úgy tekintett le a bíboros mennyről, a csillagok éppen úgy ragyogtak ott, mint azokon a régi, hű emlékezetében élő es­téken. Ő most ott nyugszik, halva, messze-messze földön, s hullámok zajlanak közöttök. Jóságos isten! Mily tisztán emlékszik arra a végső pillantásra, melyet rávetett, mikor elváltak egymástól! A hosszú évek űrén keresztül most is úgy nézett rá az az arca, oly busán, oly tisztán, mint akkor, így hát Mr. Pen és Miss Laura Clavering Parkban a társaságot rendkívül kellemes mulatság­nak találták nyári estéken. Blanche azt erősítgette, hogy ő Lauráért raffelée, s nagyon valószínű, hogy Mr. Pennek tetszett Blanche. Jókedve visszatért, annyit nevetgélt és csevegett, hogy Laura csodálko­zott rajta. Nem az az ásítozó Pen volt ez, vadász­zekében, a fairpaksi társalgó szobában ; elevenen és fürgén, mosolyogva és szépen öltözködve jelent meg Lady Clavering vendégszobájában. Néha zenéltek. Laurának kedves contralto hangja volt s együtt énekelt Blanchesal, ki a legjobb continentalis okta­tást kapta, s szíves örömest tanította barátnőjét. Oly­kor Mr. Pen is közreműködött e hangversenyekben, vagy még gyakrabban édesen tekintgetett Miss Blanchera, mikor énekelt. Néha karban énekeltek, midőn is Strong kapitány terjedelmes mellkasa jó szolgálatot tőn, s csodálatos bassust bugatott, mely­re nem kevéssé volt büszke. — Derék ficzkó ez a Strong — igaz-e, Miss Bell? mondogató Sir Francis. — Écarté­ zik Lady Claveringgel — játszik mindent, fölvetősdit, zongo­rát, er­bbage-t, ha tetszik. Mit gondol, mióta van nálam? Egy hétre jött hozzám egy kis kézi táská­val, és lássa, már annak három esztendeje. Derék ficzkó, igaz-e ? Pedig, bizisten, nem tudom, hogy tesz szert egy shillingre is, higyye meg, Miss Lóra, nem tudom. És mégis a Chevalier, ha Lady Claveringgel veszített, megfizette a pénzt, s ha három év óta élt barátjánál, azért is megfizetett — jó kedvvel nyá­jassággal és vidorsággal, ezernyi apró szolgálattal, mikkel magát kellemessé tette. Ki kívánhatna jobb barátot egy olyan embernél, a­ki mindig jókedvű, sohasem haragos vagy mérges, s mindig kész tel­jesíteni patrónusának bármily commissiót, akár azt, hogy énekeljen el egy dalt, akár azt, hogy beszél­jen az ügyvéddel, akár azt, hogy vívjon párbajt, vagy szeldelje föl a kappansültet ? Jóllehet Laura és Pen rendesen együtt men­tek Clavering Parkba, Mr. Pen néha egyedül is eljárogatott oda, a­miről nem szólt Laurának. Halász­­gatott a Brawlban, mely keresztülfolyik a parkon, s a kerti fal közelében kanyarodik el , s Miss Amory a legegyszerűbb véletlenségből kisétálgatott (virágaira kellvén gondott viselnie), s egészen meg volt lepetve, hogy Mr. Pendennist halászni látta. Szeretném tudni, hogy Mr. Pen micsoda piszt­rángot fogott, míg az ifjú hölgy nézegette ? vagy nem Miss Blanche volt-e az a kedves kis halacska, mely horga körül játszadozott, s melyet Mr. Pen megfogni törekedett? Meg kell vallani, hogy Mr. Pen igen megkedvelte ezt az egészséges és testet edző mulatságot, s folyton csapkodta madzagával a Brawl vizét. A­mi Miss Blancheot illeti, neki nyájas szíve volt, s mint valló, maga is sokat „szenvedvén“ rövid életének és tapasztalatainak folyamában — hát, rokonszenvet tudott táplálni más érzékeny lé­nyek iránt, mint Pen is, kik szintén szenvedtek. Szeretete Laura és a kedves Mrs. Pendennis iránt csak annál erősebb jön; ha nem voltak a Parkban, nem nyughatott addig, míg maga át nem ment Fairoaksba. Zongorázott Laurával, francziául és németül olvasgatott Laurával, és Mr. Pen együtt olvasgatott velük, francziául és németül. Érzelmes balladákat fordított Schillerből és Goethéből an­golra a hölgyek számára, s Blanche föltárta előtte könnyeit, s közölte vele saját gyöngéd múzsája néhány bús omledezését. E költeményekből kitűnt, hogy eme fiatal teremtés valóban rettenetesen szenvedett vala. So­kat foglalkozott az öngyilkosság eszméjével. A halálra ismételten epekedett. Egy hervadt rózsa oly keservvel tudta eltölteni, hogy azt hitted volna, okvetlenül belehal a nagy fájdalomba. Csodálatos, hogy egy fiatal teremtés, akinek oly csinos otthona van, vagy ki kényelmes nevelő intézetben volt, s semmi elpmaszolni való külső bánata vagy baja nem volt,­ miként szenvedhetett annyit , minő eszközökkel volt képes eljutni a kétségbeesésnek és szenvedélynek oly roppant óczeánjához,­­mint ahogy a­ csavargó fiú minden áron tengerre akar szállni,­ s hajóra kapván rajta, miként maradha­tott életben! Milyen tehetségének kellett lenni, hogy képes volt annyi könnyet ontani! Bizony, nem volt valami különös java azoknak a Miss Blanche könnyeinek, az igaz , de Pen, ki verseit olvasta, elég jóknak találta, egy leánytól — s ő maga is irt neki néhány verset. Az övéi igen he­vesek és szenvedélyesek, igen forrók, gyöngédek és erőteljesek valának , de nemcsak irt verseket, hanem — oh, az alávaló ! Oh, a csalárd! — át­változtatta és alkalmazta régibb költeményeit, me­lyeket egy bizonyos Miss Emily Fotheringay szá­mára itt volt, Miss Blanche Amory használatára és keresztnevére! XXIV. FEJEZET. A kis ártatlan. Minden háznak megvan valamikép a maga gonosz étteleme, s némely boldogtalan embernek is- A KELETI HÁBORÚ. A harcztérről. Az újabb keleti­ harcztéri táviratok a V­e­l­i­­ki-Izvor mellett 28-ikán történtekről adnak fel­világosítást. L­e­s­j­a­n­i­n ekkor, úgy látszik, győ­zelmet aratott a veliki-izvori előőrsökön s hátrább szorította a tábort. Mint a ma déli táviratokból ki­tűnik, Ozmán pasa akkor nem volt a táborban, hanem Abdul Kerim elé utazott. Lesjanin — je­lentik Viddinből — ki ezt alkalmasint megtudta, a veliki-izvori tábort, melyben Fazly pasa volt parancsnok, nagy erővel megtámadta és valószínű­, leg­nagyobb sikert aratott. Pénteken Ozmán pasa visszatért hadosztályához, hirszerint a hadügymi­niszter kíséretében.­­ Új harcz kezdődött, mely az első napon eldöntetlen maradt, szombaton tovább folyt a harcz, a szomszéd helyiségekben szétszórt rendetlen csapatok is összegyűjtöttek, mire a szer­­bek teljesen megverettek. A törökök nem keltek át a Timokon. A mai nap eseményeiről még nem jöttek hírek.­­ Ugyancsak Viddinből jelentik, hogy a Dunán új csapatok érkeznek, Ozmán pasához mennek, ki serege egy részét Izvornál észak felé az alsó Timok mentében állította fel. Hogy a sze­­raszkiei hol van, azt nem tudni, valószínű, hogy Belgrádcsiktól délfelé ment. Csernajeff hír szerint Zajcsárban van. Néhány nap óta a konstantiná­polyi angol nagykövetség két titkára van itt, de a külvilággal keveset érintkeznek. Pandiralóból jelentik szerb forrásból, hogy ott kedden megkezdődött a csatározás és szerdán reggelre csatává fejlődött ki. Mirkovics Uzuan ez­redes vette át a szerbek fölötti fővezényletet, kik heves ágyútü­zeléssel kezdték. A törökök erősítést nyertek Pirotból és A­k-P­a l­a­n k­á­b­ó­l. Éj beálltával mindkét fél megtartotta állásait. A törö­kök nagy veszteségeket szenvedtek, a szerbek ha­diszert és egy zászlót zsákmányoltak. Csütörtökön ismét küzdelem folyt. 11 órai csata után a törökök meghátráltak a szerb ágyuk tüzelése elől, azután pedig visszavonultak Pirotba és Ak-Palankába. Kladovából fegyverküldemények érkeztek. Két a belgrádi rendőr hadnagynak czimzett és revolve­reket tartalmazó láda Zimonyban lefoglaltatott. Nikolajevics Konstantin nagyherczeg hadse­gédének, Kirejeff ezredesnek, jul. 2- tól, Cserna­jeff következő táviratot küldött: „A Rakovicza melletti csatatér, hol Alekszejevics Nikolai ezredes parancsnokolt, nem maradt hatalmunkban. Vissza­vonulásunkkor nem vihettük magunkkal hulláját, a keresztek és brillántok, továbbá zsebkendőre is elvétettek tőle, és hadsegéde által beszolgáltattak. Másnap parlamentük­et küldtem Ozmán pasához, hogy holttestét elhozza, de a törökök nem bocsá­tották őt keresztül.“ Bjelinát — jelentik Belgrádból — a szer­­bek egészen körülkerítették , Alimpics a várat ki akarja éheztetni; hadtestéből 5000 embert küldött a Száva menti falvak fellázítására. A montenegrói harc­térről Szlanából teg­napról a következőket jelentik: Nikicza fejedelem fényes győzelmet vívott, de Mukhtar pasa ezalatt Mostárban volt. Nikicza Beljani­ felé nyomul, hogy Peko Pavlovicscsal egyesüljön. Trebinjében a török helyőrség már nagy szükséget szenved. Belgrádban azt beszélik, hogy a Csolak An­tics által jul. 27-én Szjeniczánál megvert Dervis pasa senki más, mint B­a­z­a­i­n­e franczia tábor­nagy. A Nikicza által „elevenen“ elfogott Ozmán pasáról pedig azt mondják, hogy magyar, s neve Farkas illetőleg Wolf.­­ A haderők állásáról a „Pester C.“­­nek Belgrádból a következőket írják: Az egyesült keleti és délkeleti hadsereg (Les­­janin-Csernajeff) 84.700 ember gyalogságból és 3.500 főnyi lovasságból áll, bele nem számítva a bolgár önkényteseket, melyek szintén vannak né­hány ezeren. Tüzérség 240 ágyú (minden kalibert beleszámítva.) A Novibazár, Szjenicza, Novaváros körüli egyesült seregek (előbb Zácsi-Csollák-Antics) áll­nak 25.000 gyalogságból, 1000 lovasból és 60 különböző kaliberű ágyúból, nem számítva ide Ducsics önkényteseit, körülbelül 4—5000 embert 6 ágyúval. A drinai, vagy délnyugati hadsereg Alimpics Rankó alatt Kis-Zvornik őrségével és az önkény­­tesekkel 30.000 gyalogból, 500 lovasból s 60 több­nyire kisebb kaliberű ágyúból áll. A montenegróiak mindent összevéve, a felke­lőkkel és Pavlovics Peko csapataival 32.000 em­bert tesznek ki, lovasság nélkül, 50 ágyúval. A keleti hadsereg a fejedelem vezetése alatt 18,000 ember, 20 ágyúval. A déli hadsereg Petrovics Bozsó, s más vaj­dák alatt Medun, Podgoricza, Zsablyák és Skutari (albán) ellen 14,000 ember és 30 ágyú. E seregekkel szemben a különböző pasák veze­tése alatt áll körülbelül 205,000 török több mint 500 ágyúval és nem sokat mondva 15.000-nyi lo­vassággal. Konstantinápolyból jelentik: Miután a viddini önkénytesek szerb gyermekeket rabszolgáknak adtak el, a nagyvezér el­rendelte, hogy jövőre h­a­lá­val kell büntetni azo­kat, kik ilyen tetteket követnek el.­­ A bizottság, mely a szalonikii ügyben hozott ítéleteket re­videálta, a volt szalonikii kormányzót egy évi fog­ságra ítélte. Románia és Görögország. E két ország magatartása nagyban érdekli a háború kitörése óta nemcsak a hadviselő feleket, hanem egész Európát is. Románia, miután me­­moirájával egy kis nyugtalanságot keltett, melyben mi részünkről éppen nem osztoztunk, ismét csen­desebb lett, s visszavonta mozgósítási szándékát. A franczia lapok azonban arról értesülnek, hogy öt román dandár csatakészen áll a Duna partján, s harczias bátorság lelkesíti. A „Moniteur“ már ebből is azt jósolja, hogy Ro­mánia fegyveres beavatkozása küszö­bön áll. Bukarestből szintén azt jelentik a „P. C.“-nek, hogy ott erélyesen izgatnak, a Szerbiával való minden szövetség ellen. Általában na­gyon kétségesnek tartjuk a romániai beavatkozási híreket, bár valószínű, hogy sokan lehetnek Romá­niában, kik osztozni szeretnének a szlávokkal a török birodalom romjain, ha győznének. Annál aggasztóbban lép föl eddigi teljesen semleges és nyugodt magatartása után Görög­ország. Tegnap már jeleztünk oly symptomákat, melyek beavatkozásra való hajlamokat mutatnak. A „Pester C.“-nek Athénből megbízható forrásból jelentik, hogy a görög ultimátumot leg­­fölebb négy nap alatt elküldik a por­tára. Kiváncsiak vagyunk rá, hogy mi lehet benne. A „Pest. LI.“-nak július 24-ről Athénből ezt írják: Nem lehet tagadni, hogy a lakosság hangu­lata je­lent­ék­e­n­y­en változott, bár határo­zottan tagadni lehet, mintha a görögök rokonszenv­­vel viseltetnének a balkáni szlávok iránt. Mióta itt köztudomásra jutott a szerbek hűtlensége, melyet 1867 ben Görögország ellen elkövettek, a közvéle­mény határozottan a szerbek ellen fordult. Az egy­házi viszály a görögök és bolgárok közt mély, sőt áthidalhatlan örvényt nyitott. A török győzelmek hírét is észrevehető kárörömmel fogadják itt. De van egy más ok, melyért a görögök actióra izgat­nak. Ők a mostani időpontot egyszerűen alkalmas­nak tartják, a 1.300.000 lélekből álló kis ország megnagyobbítására. A lapok is a­k­­i­ót kívánnak, hogy Hellasz „ne legyen kénytelen sz­em­­lélni, mint erősödnek mások, hogy az­után Görögországot fenyegethessék.“ A kormány egyelőre természetesen más véle­ményben van , legjobban szeretné, ha a törökök győznének. Itt a keleti status quo fentartását egyelőre a hatalmi tényezők minden változásnál többre becsülik. De nem bizonyosak abban, vájjon e kívánságuk be fog-e teljesedni. Konstantinápoly felől meglepő eseményektől félnek. A portán levő követünk rendkívüli kitartással figyelmeztet a kon­stantinápolyi ügyek állásának bizonytalanságára. Görögországnak — mondá Komondurosz egy külföldi diplomatához — minden eshetőségre el kell készülnie, hogy a hellén nemzetiség jogait megvédelmezze. Ez annyit jelent, hogy a­mint a törökök az éjszaki Balkánnál megveretnek és a szerbek kiterjeszkednek, mi is elfoglaljuk a szom­széd tartományokat. Photiadesz bey az itteni török követ föl is világosította kormányát az itt uralgó nézetek és szándékok felől. Német lapok a magyar sajtóról. A „Nordd. Alig. Ztg.“ és a „Nat. Ztg.“ a ma­gyar sajtóról iratnak maguknak budapesti és bécsi leveleket. Az előbbinek már fentebb méltatott leve­léből közöljük itt a következő passust: „A szenvedélyes hang, mely a magyar lapok­ban uralkodik, valahányszor a szövetséget Oroszor­szággal, s annak állítólagos titkos czéljait tárgyal­ják, bécsi udvari körökben sok rész­vért szült. Egy magas állású államférfin, ki a monarcha fel­tétlen bizalmát bírja, s igen sok részt vett a dua­­listikus államforma m­egalapításában, következő sza­vakkal jellemzi az irányadó udvari körök hangu­latát : „A császárt, úgy a főherczegek, mint a hadse­reg főbbjei folytonosan ostromolják, hogy oly módon­­éljen a korona jogaival, miként ezáltal a magyarok korlátok közé szoríttassanak; ez — úgy vélik — csak azáltal volna elérhető, ha a parliamentarismus­­nak véget vetnének, s a parliamentáris kormányo­kat alkotmányos, de nem parliamentáris kormányok­kal cserélnék fel. A császár bizalmi embereinek kívánságát ed­dig folyvást határozottan visszautasító, hangsúlyoz­ván, hogy gróf Andrássy úgy a koronának, mint a delegációknak bizalmát bírja, s így a külügyminisz­ter tudni is fogja keresztülvinni azt, a­mit köteles­sége által eléje szabottnak tart. A­mi a hírlapok nyilatkozatait illeti, azok a pártérdekek sugalma­­zása alatt állanak, s éppen nem tekinthetők az or­szágos közvélemény kifejezésének.“ A „Nat. Ztg.“-nak pedig Bécsből a követke­zőket írják: „A budapesti sajtó néhány nap óta dühöskö­­dik külügyi hivatalunk politikája, illetőleg az Orosz­ország irányában tanúsított intimitás ellen. Nem állván előttünk ez irányban semmi feltűnő, a­mi igazolhatná az orosz barátság elleni magyar anti­­pathiák ez éles nyilvánulását, kétségtelen, hogy a „sejtelmek“ idézik elő a magyar publicistika e szen­vedélyes tiltakozásait. A­mit Budapesten sejtenek, az nem is egészen alaptalan. Ösztönszerűleg érzik a magyar politikusok, hogy valami készülőben van, a­mi esetleg aligha megfelelne azon „marsroute“ pontos követésének, a­melyet Budapesten a mon­archia külügyi politikája számára megszabni igyek­szenek.­­­ Sőt annak is látják nyomát, miként honfitár­suk, gr. Andrássy is egészen azon ponton áll, hogy személyesen részesévé váljék e figyelmen kívül ha­gyásnak. Meglehet, hogy Budapesten mindezek te­kintetében nem haladnak hamis úton. Magunk is azt hiszszük, hogy az osztrák politika­s Andrássy a hármas­ császár-szövetség létezését tanúsító meg­állapodások végrehajtásában nem fognák magukat megzavartatni a magyar sajtónak a passivitási s tar­tózkodási politika melletti nyilatkozatai által. Hogy e valószínű eshetőség a Tisza-minisztérium további stabilitásával mennyiben egyeztethető össze, arról egyelőre nem mondhatni határozott ítéletet. De ha figyelmet fordítunk bizonyos jelekre, nem leend merész azon feltevésünk, hogy Andrássy épen nem fogja nélkülözni az eszközöket, melyekkel előfordulható esetben a Tisza-kabinetet külügyi po­litikájának elismerésére bírhatja, s ehhez képest mű­ködésének folytatására is, kapcsolatban az új kiegye­zés keresztülvitelével, mely utóbbi Magyarországot s a Tisza-cabinetet mindenesetre inkább érdekli, mint a birodalom innenső felét.“ Pétervárról. A „Nordd. Alig. Ztg.-“nak az orosz főváros­ból a következőket írják: Félek tőle, hogy nem lesz jó vége annak, ha tovább is foly a sok köl­csönös ingerkedés és bántalmazás, mely az angol lapokban Oroszország ellen szakadatlanul, s a Drina melletti háború kitörése óta a mi pétervári s moszkvai lapjainkban is foly. Minél inkább érzik itt, hogy nem adtak okot a folytonos gyanúsításra és vádakra, annál természetesebb, hogy végre az Angliához intézett feleletek se maradhatnak ki, de a dolgot mégis fájlalni lehet. Az angol publicisták nyilván nem olvassák a mi orosz lapjainkat, s a német lapoknak sincs kedvük ezek hosszadalmas vezérczikkeinek lefordítására. S ez tulajdonképen még jó, mert habár hiszem, hogy a jogszerűség a mi részünkön van, e válaszok hangja mégse kel­tene jó benyomást Európában, s oly aggodalmakat idézne elő, a­melyek remélhetőleg soha se lesznek igazolva. Is kimutatja itt ugyan mindenki a keresztyének, s főleg a szlávok török iga alól leendő felszabadí­tása iránti rokonszenvét, s megvalósítja is azt, a­mennyiben ez magánosak akaratának határai közt lehetséges, s a kormányt valamiként nem érinti. In­dítványozták újabban azt is, hogy a városi hatósá­gok előmozdítsák, vagy legalább megengedjék, mi­ként bureauik s közegeik a rendezendő gyűjtések­ben részt vegyenek, s az adományokat közigazga­tási úton elszállítsák. A városi hatóságok ugyan nem állami orgánumok, azonban mégis kérdéses, várjon meg fogják-e legalább a félhivatalos gyűjté­seket engedni. Magán a dolgon ily finom distinctiók mit sem változtatnak, s kétségtelenül Oroszország eddig az egyetlen állam, a­mely a délszlávok iránti rokonszenvét tettekkel is igazolja, s nem szorítko­zik csak pénzküldésre, de orvosokat, betegápolókat s betegápolónőket is küld a havezmezőre, kik ott mindenesetre szükségesebbek, mint a hírlapi tudó­sítók, kikkel Belgrád forma szerint­ tele van. A császári pár látogatása Finnlandba a leg­jobb benyomást tette. A lakosság mindent elköve­tett, hogy ünnepélyes szint kölcsönözzön a czár meg­jelenésének, III. Sándor czár trónralépte óta sok minden megváltozott Finnlandban, és pedig Orosz­ország előnyére. De Finnland is megtanulta, hogy minő nagy előnyökkel jár egy nagy államhoz tar­tozni. Lassankint mindig többen­ többen érkeznek ide a török tengermelléki városokból és Konstantiná­polyból, kik az őket fenyegető veszély elől Odes­­sába vagy a Krímbe menekültek. Valószínű, hogy túlozva beszélnek a török városokban levő állapo­tokról s még inkább a várható eseményekről, mert a rémület nagyítva látja a veszedelmet. Azonban ezt megengedve, még mindig elég ok van aggoda­lomra a keresztyének sorsa fölött a török városok­ban, mert a törökök fanatismusával szemben mit sem­ használ a diplomatia jóakarata .sürgetése Bankrott, igazságszors­á­sá* nélkül, közigazgatás nélkül, ez jellemzi a h­­is­zesz-f­­ár törökök párt­ja csak rombolni tud, de nem epikai. Hiányzik is az alap, melyre építeni lehessen. A Fekete Tenger partján, a kurd és perzsa határokon, a szigeteken mindenütt felcsapnak a lángok. Panszlávjaink nagy lelki gyönyörűséggel csinálnak tőkét maguknak eb­ből, és azt jósolják, hogy minden palliatív közben­járás daczára Románia és Görögország is kénytelen lesz nemsokára fegyvert ragadni. Különösen azt emelik ki a nanszlávok, hogy mióta az ifjú-török párt jött malomra, a már el­fojtva volt Oroszország elleni gyűlölet a törököknél ismét lángra lobbant. Oroszországnak évek során keresztül tanúsított barátságos magaviseletét Török­ország irányában feledték, s a török népséget megint fanatizálni kezdik az oroszok ellen. És mit szól Anglia ahhoz, hogy a törökök a leánykereskedést most megint nyíltan kezdik­ űzni. Oroszország ezt soha sem akarta elszívelni a cserkeszeknél. Mint­hogy pedig Anglia hajói mindenütt ű­zik a rabszol­gakereskedő hajókat, fogják-e a bezikai öbölben levő hajókat is a konstantinápolyi háremliteránsok el­len használni, kik most a szláv leányokkal űznek kereskedést ? A kaukázusi mozgalmak. Jelentve volt, hogy a Kaukázusban 70,000 cserkesz föllázadt és elkergette az orosz helyőrsé­geket. Erre vonatkozólag Odessából most a követ­kezőket jelentik : Oroszországnak a Kaukázusban 120,000 főnyi serege van, és így lehetetlen is lett volna 70,000 cserkesznek az oroszok tudta nélkül gyülekezni. Különben is mindössze 2.000,000 moha­medán lakik itt, a georgia fejedelmi családokat nem lehet a mohamedánok közé számítani, mert ők szilárdan ragaszkodnak Oroszországhoz és or­­thodox­ hitűek. A „Moskauer Zeitung“ azonban a kaukázusi fanatizált mozlimek mozgalmairól szólván így ír: „Kaukázusi háborúnk története bizonyítja, hogy valahányszor köztünk és Törökország között fe­szült viszony uralkodott, és valahányszor Oroszor­szág, kormányunk vagy népünk a törökországi ke­resztyének iránt rokonszenvét kimutatta, a Kauká­zusban vallásos forrongás keletkezett, mely először gyilkosságokban nyilvánult, később pedig a Kon­stantinápolyból adott jelre nyílt lázadásban tört ki.“ E lap fölsorolja azután a múlt század vége óta­­folyt eseményeket, a midőn Halil pasa nagyvezér Konstantinápolyban jónak látta a hegyla­kókat Oroszország ellen fölizgatni. Ez időtől fogva a porta hű maradt Halil pasa hagyományaihoz, és az általa kiküldött emissariusok első eredményei mindenkor gyilkosságokban mutatkoztak, mint ez most is előfordult már. A lap azért tanácsosnak tartja, hogy a kaukázusi hatóságok erélyes rendszabályokhoz nyúljanak , hogy a most még szórványosan előforduló gyilkosságok, me­lyek mindenesetre a jövendő események elő­jelei, szigorúan büntettessenek, és a közbizton­ság úgy az éjszaki Kaukázusban, mint a török határokon is fentartassék. A törökök fanatismusa különösen az utóbbi területen te­regeti az orosz határokat. E megjegyzések vagyak, azért megér­demlik, hogy tudomásul vegyük azokat. TANÜGY. 1F3Tirdai fiu­lásitván­y­ok. 17. Iglói nagy. ki­r. állami tanító ké­pe­zde. 8 r. 50­­. Szerkesztette: dr. Emericzy Géza, igazgató. A legelső czikkben az igazgató alaposan és tanulságosan értekezik egy korszerű gyakorlatias paedagogiai tárgyról, „A kézi munka­­tanítás és a tan­itóképezde“ czimen. A másik czikk­ben Kárpáti Endre adja elő az intézet történe­tét s a következőkben ugyanő az igazgatótanács működését. A tanári szék­i igazgató működésének kimutatása után következik a tanterv, követésre méltó módon egybeállítva, minden tantárgynál a módszeres eljárás feltüntetésével. A növendékség kebelében következő körök állottak fenn s működ­tek : magyar önképző kör, dalkör, zenekör, mun­kakör,­­a kézműiparra s kertészeti gyakorlatokra.) Az intézetnek 10 tanára volt, kiknek végzett ta­nulmányairól, tanképesítéseiről s irodalmi működé­séről mintaszerű táblázat van kiállítva. A tanárok közül Somogyi Géza az intézet körében sebé­szeti észleleteket ten. A képezde három osztályá­ban összesen 66 növendék tanult, kik közül meg­bukott 7. A gyakorló iskola feltűnőleg gyéren volt látogatva az I-ső osztály 6, a Il­dik 5 s a Ill­dik csak 2 tanulóval. Ez a tudósítvány minden tekin­tetben mintaszerüleg van szerkesztve. 18. Fehértemplomi m. kir. ál­lam­­gymnazium. 8 r.144 l. Szerkesztő: Fazekas Elek ideiglenes igazgató. E nemzetiségi szempont­­ból kiváló fontosságú magyar gymnaziummot közok­tatási kormányunk a múlt évben állitá fel, 4 osz­tállyal s a tornamesteren s négy hitoktatón kivil 6 rendes tanárral, kik közül Fazekas Elek a csinosan kiállított tudósitványt következő módszer

Next