Ellenőr, 1876. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)

1876-09-21 / 261. szám

­gl Sífetési árak: Egész évre . . 30 frt — kr. Évnegyedre ; * 5 frt — kr. Félévre . . . 1© „ — „ Egy hónapra , 1 , 80 „ lígyes szánt ár» 10 krajczár. (Szerkesztési iroda: guudap­esten., nádor-utcza 6. szám. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. POLITIKAI NAPILAP: hirdetések felvitelt: Budapesten, nádor­ utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Laftre & tie. czégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Ríkosárost utm 431. ««.. . (Kiadó-hivatal: tjFjízda­pesten, nádor-utcz­ál 6, az dm. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. 261. szám. Budapest, csütörtök, szeptember 21. 1876. Till. évfolyam. 1———» mm——mmm■»*———— I ———MP———...... Táviratok. Temesvár, szept. 20. (Az „Ellenőr“ ere­deti távirata.) A mai polgárgyűlés köszönet­tel vette Türr tábornok előadását a Béga csatornának a Ferencz csatornával való ösz­­szeköttetése iránt, s felszólítja az érdekelt törvény­hatóságokat az ügynek a kormány­nál és a törvényhozásnál leendő támoga­tására. Bécs, szept. 20. (A „B. C.“ távirata.) A fegy­vernyugvás 25-ikétől kezdve további 14 nappal toldatott meg. Remény van hozzá, hogy formális fegyverszünet leszen köt­hető, ámbár a porta „politikai okokból“ eddig vonakodott fegyverszünetre lépni Szer­biával, mint vazallusával, továbbá a telje­sen megbízhatatlan Montenegróval. Ignatieff hír szerint három nap alatt visszatér Kon­stantinápolyia. Ragusa, szept. 20. (A „B. C.“ távirata.) Az állítólagos fegyvernyugvást sem Monte­negró sem a törökök, kik megtámadástól félnek, nem tartják meg őszintén. Mindekét félen operálnak a csapatok. Viddin, szept. 20. (A „B. C.“ távirata.) Azon hír, hogy Ozmán pasa elhagyta Zaj­­csárt, nem való; a törökök megszállva tart­ják Zajcsárt és környékét. A török előőrsök már napok óta nem láttak szerbet. Belgrád, szept. 20. (A „B. C.“ táv­irata.) A hadi készülődés élénken folyik. A majd egészen elfogyott lőszer Oroszország­ból pótoltatok, és tegnap megbízottat kül­döttek Romániába a lőszerek átvételére. Zágráb, szept. 20. (Tartománygyűlés.) Fol­­negovics interpellál a samobori választási vissza­élések iránt; a dán vizsgálat megindíttatását ígéri. Ezután folytattatott a végrehajtási­­javaslat tár­gyalása. Konstantinápoly, szept. 20. A szultán ma Zichy gr. osztrák-magyar nagykövetet ünne­pélyes audientián fogadta, a követ átadta új megbízó levelét, miközben a szultánnal barátságos nyilatkozatokat váltott. Béca ,­ szept. 20. (Zárlat) Hitelrészvény 150.-. Gali­­cziai 207.25. Állam­vasút 281.50. Bente 66.55. 1860-as, 112.10. 1864-es 131.0. Ezüet 101.70. London 121.10. Unió Bank 58.­ Által, épitőbank 9.-. Magyar Földhitel Angol-Osztrák 77—, Lombard 77.-, Tramway 109.—, Hitelsorsjegy 162.50. Napoleonhor 966.50. Arany 5.79. Frankfurt 58.70. Porosz pénzutalv. 59.40. Török sorsjegy 16.50. Anglo épitö bank —Municipalbank.— BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest, csütörtök, szeptember 21. Nemzeti színház. Leporíno" Lázs HAUK MINNIE k a. mások szolgája Köszeghy dik vendégjátékául: ' Donna „ „ , „ „ „ Z Elvira Balázsné B. 1 D o n J u a n­. ; Masetto Talián Opera 2 felvonásban. Zerlina Hauk Minnie SSA Jené B. r. ““ 7 Don Ottavio Pauli — Népszin­list­a. Először : A kis menyecske. Operette 3 felvonásban. írták Leterier és Vaonloo, fordí­totta Rákosi Jenő. Zenéjét szerző Charles Lecocq. VII. Rudolfo, Bergamo podesztája — Együ­d Szankarló — — — — — Kápolnai Montefiaszko Rafael — — — Várady Kastel demok­ - - — — Solymosy Graziéba, a leánya — — — Vidmár E. Lukreczia Montefiaszko — — — Darai K. Beppo, vendéglős — — — Bakonyi Beatrix a huga — — — — Horvátné Egy néma —­ — — — — Zádor Egy ismeretlen — — — — Hatvani E. Egy ismeretlen nő — — — Angyal L. Dajka _____ Holli J. Major domo — — — — Kovács M. Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. Páriából jelentik az „Indép. belge“-nek, hogy Or­­­off herczeg kijelentette Décazesnek, mi­­szerint Milán királylyá kikiáltatása a livadiai udvarban elégületle­nséget keltett. Orloff hozzá­­tette, hogy Oroszország kezdi türelmét veszteni azon visszaélés miatt, melyet Szer­bia az ő protectiójával ű­t. Lord Lyons és Szadik pasa teg­nap értekeztek D­é­c­a­z­e­s herczeggel Lyons a franczia külügyminisztert az a­n­g­o­l Pro­gramm részére igyekezett megnyerni az orosz ellenében. Szadik pasa azon óhajtást fejezte ki, hogy a szerb kérdés a reformkérdéstől el­különítessék. Hohenlohe herczeg, ki 25-ikén ismét szabadságra megy, naponta meglátogatja Décazes herczeget. Párisi diplomatiai körökben azt hiszik, hogy Törökország minden pénzben engedni fog, ha a hatalmak megegyeznek egy közös béke­­programmban. Az Alekszinász előtti török fő­hadiszál­lásról Peskaniczából jelentik a „N. fr. Pr.“-nek tegnapról. Akhmet Ejub pasa teg­napelőtt Nisbe ment s ma visszatér. Tegnap dél­után azon hir terjedt el, hogy 10 napi fegy­verszünet állott be, mir­e itt még nincs hiva­talos tudomás. A hadsereg minden rétegében elkedvetlenedéssel fogadták a hírt. A har­­czias kedvű csapatok nem kívánnak addig békét, míg a szerbek döntő vereséget nem szenvednek. A katonai helyzet változatlan: ágyúharcz minden nap folyik, egy jelentéktelen gyalogsági bék­cz is volt. Mint Rómából jelentik, az orosz kor­mány új tárgyalásokat kezdett a vatikánnal, hogy ennek támogatását a délszláv kérdés­ben megnyerje. De a vati­án még haboz az orosz javaslatokra hajolni, mert nem bízik azokban, s mert, mihelyt egyszer nyilatkozatokat tett a török­­országi katolikusokra vonatkozólag, nem igen léphet többé vissza. Ezen tárgyalások gyorsítása végett Szuvaroff orosz ügynök a napokban, rendkívüli megbízásokkal, Rómába érkezett. A német lapok, mint írtuk, erősen köve­telték, hogy a „Reichsanzeiger“ határozottan ha­zudtolja meg a „Francéinak a német-orosz szövetségről szóló közlését . Berlinből már most azt jelentik, hogy ily nyilatkozat nem fog történni, mert a német kormány ezen féregmunkát nem akarja egy hivatalos c­áfolattal megtisztelni. A hamisítás újabb fölismertető jeléül Berlinben kiemelik, hogy az állítólagos okiratban Bismarck neve nem „ck“-val van írva. Angliában már az asszonyok is mee­­tingeznek a divatos „Turkish Atrocities“ miatt. Szombaton a londoni Kensington Squareen egy ilyen asszony-meeting elhatározta, hogy a királynőnek Nagybritannia és Írország hölyei nevében egy fo­lyamodást fognak felküldeni, melyben megké­rik, hogy a többi európai hatalmakkal közö­sen hathatós rendszabályokat tegyen a bulgá­riai és szerbiai török iszonyatosságok tovább tar­tása és ismétlődése ellen. Egy hölgyekből álló vég­rehajtó bizottság alakíttatott, Lewis Farley úr elnöklete alatt (ki a „törökországi keresztyéneket tá­mogató liga“ titkára), melynek feladata, hogy a folyamodáshoz aláírásokat gyűjtsön.­­|míg| Budapest, szeptember 20. Észrevételek H. Brown leveleire. ii. A török birodalom területi épségét fenn kell tartani, mondja lord Derby, az angol külügyér. Konstantinápolynak nem szabad orosz kézre kerülni, mondják a — különben törökfaló — angol meetingek. Ezen két tételből áll Nagy-Británia keleti politikája régóta és most is. Csak alkalma­zásában fordul elő változás. Midőn háborúval lehet annak érvényt szerezni, mert van szövetséges a hadszenetre, akkor Nagy-Británia nem ismer vadabb államot a kozákok és kancsukok országánál, s bizto­sítja a török uralom területi épségét, s Konstantinápoly muszkamentességét Szebasz­­topol és a feketetengeri orosz flotta szét­­rombolásával s a párizsi békekötés által, melynél III. Napóleon mérsékelte az angol szigorúságot. Midőn háborút nem indíthat, mert szövetségese nincs a hadüzenetre, hogy érvényt szerezzen keleti politikájának, akkor Nagy-Británia schimpfel a mahomedán kegyetlenségekre s magasztalja a czár hu­manitását, mikép biztosíthassa Törökország területi épségét, s Konstantinápoly orosz­mentességét a párizsi béke muszkaellenes pontjainak módosításával s a szultán keresz­tyén tartományainak önkormányzathoz jut­tatása által. Egyszóval: czélja mindig ugyanaz, csak az útját változtatja az adott viszonyokhoz képest. S nem is ok nélkül. Mert a­mi a czélját illeti, nem igen igényel bizonyítgatást a magától érthető állítás, miszerint a suezi csatorna megnyitása és gyakorlatisága által Anglia érdekeire nézve inkább mint valaha életkérdés, hogy az Indiába ve­zető legrövidebb út ne jusson veszély­terhes szomszédságba, ami pedig megtörtén­nék, mihelyt Oroszország a Balkán félszi­geten nyerne állást s fenyegető közelséget Konstantinápolyhoz. A suezi részvé­nyek megvásárlása s ennek lelkesült he­lyeslése az egész angol közvélemény részé­ről, eléggé kimutatták, mily súlyt fektet azon csatorna természetére Nagy-Británia s mennyire becsüli annak biztosítását a keleti kérdés kitörésének eshetőségeivel szemben. Némelyek szerint ugyan a suezi csatorna részvényeinek megvétele épen azt jelentené, hogy most már nem törődik többé Konstantinápoly sorsával Anglia, mert hiszen elég neki, mint „nagy­birtokosnak“ megvédeni, egész erejével, az Indiába vezető legrövidebb utat, hanem a­kik így okoskodnak, azok feledik, hogy a suezi csatornát Konstantinápoly birtokosa dominálná, mihely ez nem a török szultán, hanem a minden oroszok czárja lenne, s hogy Konstantinápoly birtokba vé­tele csak idő és nagyon rövid idő kérdése lenne a muszkára nézve, ha egyszer a Bal­kánnál foglalhatna kiindulási tért feléje. Nem, Anglia czélja nem új, mert a régit nem adhatja fel hatalmi és kereskedelmi legna­gyobb érdekeinek megrontása nélkül. Török­ország területi épsége fenntartandó; Kon­­stantináp­olynak orosz kézre kerülni nem szabad. — A­mi már az utat illeti, melyre Anglia jelenleg lépett, hogy állandó czélja ne legyen veszélyeztetve: én megvallom nem látom minő más utat választhatott volna Európa mostani helyzetében és a meggyőződéssel, miszerint nem találna szö­vetségest a L­idi menetre Oroszország ellen, ha ez nem hátrálna meg a h­áborús po­litika erélyes követeléseinek casus bell­i-je előtt. Mihelyt pedig a békés politika út­ját tűzte ki maga elé, mint a­z egyedül kö­­vethetőt, igen természetes, hogy ázsiai vetélytársának nem ingerlésére, hanem meg­nyerésére modulálta hangját, s nem az „erős nóták“, hanem a diplomatikus harmónia ál­tal véli biztosíthatónak Törökország terü­leti épségét s Konstantinápoly orosz men­tességét, bár­mi administratív válto­zásokba kerüljön is ama biztosíték a­­ Portának. Hogy aztán az ilyen politika — mely kénytelen a békés utat követni noha szeretné az ellenke­zőt — sok alakoskodással jár és a nem igen méltóságos kedvkeresés meglepő túl­zásaiba is képes rohanni: arra most bá­mulatos példa gyanánt áll a világ előtt Anglia népgyűléseinek demonstrationális dühe a török faj ellen, a tőrökországi°„keresztyé­­nek“ mellett, s a muszka civilisatio simo­­gatására. Mert ismeretes előttem is az an­gol társadalom minden osztályabeli nemes elemek valódi rokonszenve az emberek és nemzetek szerencsétlenségeivel, s mert tu­dom hogy az olyan egyéniségek mint Glad­stone és Bright nem képesek egy olyan ügy élére állani, a­melyet igaztalannak ítélne lelkiismeretük : nem tagadom én, hogy ama demonstrátióknak „fele sem tréfa“, de hogy nagy része csak színjáték, arról nincs két­ségem. „Tegyünk túl a muszkán ; licitáljuk agyon azokat a pétervári „keresztyéneket“; küldjünk orvosságot, lépést és pénzt Bel­­grádba és Bulgáriába ; szörnyedjü­nk el a „török atrocitások“ felett úgy, mintha soha hírét se hallottuk volna Lengyelor­szágnak és sok más és oly fekete atroci­tásoknak ; ne riadjunk vissza a természe­tünkkel különben összeférhetlen hiszékeny­ségtől minden hírlapi koholmánynyal szem­ben, csak a porta rovására hazudjon valami borzasztót, s doboljuk mindezt ki, napon­ként száz meg száz újság milliókra menő hasábjain, mert hát csak így remélhetjük, hogy az oroszokat kiütjük a török biro­dalmi szlávok iránti sympathiák befo­lyásos nyergéből, vagy hogy — legalább is — olyan „lóhátról“ be­szélhet a mi részvétünk diplomatiája is a békekötésnél, midőn garantiákat kell követelni Bosnia, Herczegovina és Bul­gária közigazgat­ásának emancipatió­­jára Törökország területi épségének fenntartása alapján. Demonstráljunk egész addig, míg elértük czélunkat háború nélkül is, orosz mentességet pacificálván Kon­stantinápoly részére Oroszország egyetérté­sével, kit lefegyverzünk az által, ha szé­­teset­tochon leszünk vele. — A mi kormányunk érezni fogja mindenesetre, hogy ezekben a demonstrátiókban mennyi a va­lóság és mennyi a szereplés. És minden­esetre használunk neki azáltal, hogy „Ang­lia közérzületére“ hivatkozhatok azon há­ború kikerüléséért, a­melybe különben se ment volna bele, midőn nincs rá szövetsé­ges társ.“ Tessék elhinni, hogy a fennebbi sorok képzelmi alakban ugyan, de valódi értelmét adják mind­annak, a­mi az ez időszerűit grassáló angol népgy­űlések muszkásságában, mint politikai számítás és diplomatikus ter­­vezgetés lappang. De hát miként jutott az angol szabad­­elvű­ párt azon meggyőződésre, hogy Angliá­nak nem lenne szövetségese a hadüzenetre Muszkaország ellen, ha ez nem hátrálna meg a­ brit diplomáddá erélyesebb hangjától? E kérdésre több tért igényel a felelet mint a­mennyivel ma rendelkezhetünk. Kü­lönben is a tárgy megérdemli, hogy fonto­lóra vegyük komolyan, miután az euró­pai viszonyok ismerete és szem előtt tartása nélkül nem ítélhetünk helyesen a magyar-osztrák monarchia külpolitikájáról sem, s tévedésbe esnénk a Magyarország speciális állása által követelt eljárás meg­határozására vonatkozólag is. Osztrák minisztertanács volt tegnap Auersperg herczeg elnöklete alatt, ki e czélból sza­badságideje megszakításával Bécsbe jött. A minisz­tertanács a magyar kormánynyal ismét megkezden­dő tárgyalásokkal foglalkozott. A magyar minisz­terekkel holnap lesz az első közös értekezlet. A közlekedési minisztériumban tegnap tartotta első ülését a déli vasút magyar vonalainak külön­választása kérdésében kiküldött bizottság. A hagyatéki ügyek tárgyába­n a bel­ügyminiszter szept. 13-ról a következő rendeletet adta ki: Az igazságügyi miniszternek f. é. szept 5-én kelt átirata szerint a hagyatéki ügyek gyors letárgyalása czéljából úgy a közjegyzői intézmény behozatala előtt, mint azóta, részint hiv. elődje ál­tal, részint pedig általa több rendbeli utasítás ada­tott ki. Azon intézkedések azonban minden tekin­tetben kívánatos sikerre nem vezettek, amennyiben a pénzügyminiszternek az igazságügy miniszterhez intézett átirata szerint a kir. pénzügyigazgatósá­goknál még mindig igen tetemes számú, le nem tár­gyalt hagyatéki ügy vezettetik nyilvántartásban Az igazságügyminiszternek illető közegei útján tu­domására jutott az is, hogy a hagyatéki ügyet gyors elintézésének fő akadálya a birtok és telek könyvi viszonyoknak általánosan tapasztalt azon rendetlenségében található fel, mely szerint a fek­vőségek csekély kivétellel nem az örökhagyók, ha­nem jogelődének vagy más a családon kívül álló idegen személynek a nevén állanak, és pedig sok esetben akként, hogy az utolsó birtokos okmányi­­lag igazolni sem tudja tulajdonát.­­ A bíróság, illetve a közjegyző mindenekelőtt kénytelen a bir­tokállapotot tisztázni, e tekintetben pedig megtö­rik az eljáró közeg minden buzgalma a községi elöljáróságok pontatlanságán és közönyösségén, a­mennyiben a tulajdonjog igazolására szolgáló ok­mányok beszerzése tárgyában hozzájuk intézett fel­szólításoknak vagy éppen nem vagy csak hóna­pok múlva tesznek eleget. Különösen panasz emel­tetett a pest megyei kis­kőrösi körjegyző által a keczelközségi elöljáróság ellen. A fentebbieknél fogva tehát az igazságügyminiszternek ez iránti megkereséséhez képest a megyék közönségei fel­hivatnak, hogy az államkincstár valamint az illető felek érdekében oda hassanak, miszerint a községi lakosok a birtokállapotokat tisztázzák, és intéz­kedjenek az iránt, hogy a községi elöljáróságok, a bíróságok vagy a kir. közjegyzők hagyatéki ügyek­ben tett felszólításainak pontosan és késedelem nélkül megfeleljenek. A román kormány irántunk való barát­ságos érzelmének bizonyítására írják Bukarestből a „P. Ll.“nak . Mind Bratianu miniszterelnök, mind Stanescu igazságügyminiszter el vannak ragadtatva azon fogadtatás miatt, melyben Szebenben részesül­tek. Azon előzékenység, melyben a két román mi­niszter mind király ő felsége, mind pedig­ a kormány közegei részéről részesültek, termékeny földre hullott. Kern mintha ez­által Románia politikájában változás történt volna, de el lehet mondani, hogy egy esetleges változás akadályoztatott meg. A Bratiano minisz­térium már régtől fogva át van hatva a meggyő­ződéstől, hogy Románia érdekei semmi esetre sem azonosak a pánszlávizmus érdekeivel, s hogy Orosz­országnak Románia iránti gyengédsége veszélyt jelent Romániára nézve. Másrészt azonban azt is kénytelen elismerni Bratiano, hogy Oroszország el­lenséges érzülete veszélyes volna Romániára nézve, ha Románia nem találna támaszt egy jövendőbeli szövetségben. A jelenlegi miniszterek nyíltan ki­mondják, hogy Romániának a szláv túlsúly ellen csak egyedül Magyarország lehet ter­mészetes szövetségese, míg másrészt Ma­gyarország is nem megvetendő szövetségest ta­lálna Romániában. Kiemelik, hogy tán már nemsokára szövetség jöhet létre a két állam közt, hogy a szláv özönvízűek ellen­állhassanak, mely előbb-utóbb kitöréssel fenyeget. De félnek, hogy a magyar kormány (az 1866. és 1867-diki román üzelmek miatt Erdélyben) még nem vetkőzte le bizalmatlanságát a Bratiano - minisztérium irá­nyában, jóllehet — mint a miniszterek nem fá­radnak bele a bizonyítgatásba — Románia letett a gondolatról, hogy kárpátontúli törzsrokonai által területöregbítésre tegyen szert. — A barátságos érzelem jelenségei közé tartozik a következő eset is. Egy osztrák-magyar zsidó vallású állampolgár házat vett, a galatzi első folyamodású törvényszék azonban elutasította a tulajdonjogi átadás iránti ké­relmével. Calice báró főconsul a kereskedelmi szer­ződés alapján orvoslatot kért az igazságügyminisz­­tertől. Ez a bírói tény forogván fenn — csak feleb­­bezési jogorvoslatra utalt ugyan, de úgy a felső bírósági, mint az ország összes államügyészeihez rendeletet intézett, melyben ezeket utasította, hogy az osztrák-magyar állampolgárok szerződési jogai felett — legyenek e polgárok keresztyének, vagy zsidók — őrködjenek, s az ellenszegülő birák fe­gyelmi eljárás alá vonassanak.“ A bécsi u­t. Minisztereink Bécsbe távoztak; köztu­domású dolog, hogy a kiegyezés részletei­nek, és a keresztülvitel módozatainak ide­jének végleges megállapítása most fog meg­történni. A monarchiának mindkét fele egyfor­mán súlyos külpolitikai viszonyok nyomása alatt áll; a belkérdések lehető sima elinté­zése, a vitás kérdések feletti békés kiegyen­lítés, a monarchia súlyát, tekintélyét és az önbizalmat a monarchia mindkét felének polgáraiban tetemesen fogná emelni, míg az ellenkező a külpolitikai viszonyok alaku­lására nem csekély befolyást fogna gyako­rolni , mit esetleg drága pénzzel és drága vérrel fizethetünk meg. Nem azért hozzuk föl e nézetünket, mintha jobb okok hiányában, a kényszer­­helyzettel akarnék elfogadtatni azt, mit a kiegyezési operátum élőnkbe fog adni. Mi azon hitben vagyunk, hogy ugyanegy mon­archia, habár politikailag teljesen független két részből áll is, külön vámterület és kü­lön valutával bíró pénzjegyforgalom mel­lett oly időkben és körülmények között is, midőn mindkét rész azon eszközökkel és módokkal rendelkezik, melyek saját c­él­­­­jai megvalósítására szükségesek, elhibázott politikát követ, a­mikor ezen állapot con­­■ selválását, nem pedig annak a méltányos­­­­ság és igazság szerinti kiegyenlítésével meg­­­­szüntetését tűzi ki feladatul. Nemcsak a­­ könyvek, de az élet is megtanított kérlelhe­­­­tetlen példákkal arra, hogy a nemzetközi­­ forgalmat és kereskedést akadályozó apró és szűkkeblű kereskedelmi meg hitel­politika mindig többe került, azoknak, a­kiké volt, mint azoknak, kik azt halomra döntötték. Akár Magyarország, akár az ausztriai tar­tományok kísérlenék meg, hogy egymás fi­gyelembevétele nélkül k vessenek maguknak kereskedelmi szövetségeseket, és űzzenek egy­mástól független vagy pedig ellentétes ke­reskedelmi politikát, mindegyik csakhamar reá­jönne arra, hogy sokkal nagyobb kü­lönbözeteket kell, ha nem rögtön is, de min­­denesetre rövid idő alatt a közös állam bud­­­getben kiegyenlíteni, mint a minő nyeresé­geket e fictiosus eredményekkel biztató ke­reskedelmi politika adott. Ha ugyanegy mon­archiának két fele egymás megrontása és kizsákmányolására indul, azon fát vágja ki maga alól, mely neki menedéket adott és adhatna a jövőben. A mindkét államban nyilvánuló elége­detlen hangok jogosultságát megvitatni le­het, de azokat meggyőzni már azért is lehetetlen, mert a két kiindulási pont épp oly távol fekszik egymástól, mint a­mily divergensek a kitűzött czélok. Mindazok, kik Magyarországon a ki­egyezés elfogadása mellett vannak, elhatá­roz­zák a kormánynyal együtt a kiegyezés létesítéséért a harcrot annak minden kö­vetkezményeivel elfogadni, és a kiegyezésért a felelősséget, mely nem kis ódiummal fog járni, nem állván hatalmában az ellenkező esélyek bemutatása az elfogadás esetében, magára vállalni; de nem hiszszük, hogy akadna ez országban ember, ki midőn úgy az áldozatokban, mint a türelem bebizonyí­tásában a végletekig ment, ezután felme­rülhető apró ravaszkodások vagy egy intézet intrigyáinak bevonása által ez ország oly­­szerű megaláztatására kezet nyújtana, hogy tulajdonképpen csak a kiegyezési jog formái óvatnának meg, de a lényeg maga, mely a két kérdés egyidejű megoldásában leli leg­fontosabb biztosítékát, teljesen föladatnék. Ausztria kormánya éppen úgy obligálta magát a kiegyezés keresztülvitelére, mint a miénk; az ígéret jóhiszeműségében éppen oly kevés jogunk van nekünk kétkedni, mint nekik; ezért a Nationalbank üzelmei, a bécsi sajtó definitiói, ha furcsán is tűn­nek föl előttünk, ha okot adnak is a két­kedésre, de jogot még nem. Ezért mi úgy véljük, hogy a kormányférfiak mihamarabbi visszatérések alkalmával az egyezség min­den részlete, s annak effectuálási ideje iránt tisztában fognak lenni, és ekkor mi rajtunk leend a sor, államunk kereskedelmi, hitel­ügyi viszonyai fölött dönteni; fájdalom, hogy ez alkalommal nemcsak nemzetgazdá­­szati és financ­iális, hanem külügyi és po­litikai szempontok bevonása is szükséges leend arra, hogy határozatunkat magunk és a nemzet előtt indokolhassuk ; legyen ezen határozat akár a kiegyezés elfogadása, akár elvetése. Nem örömmel várjuk mi miniszterein­ket vissza, mert erre okunk vajmi kevés van, hanem azon megnyugvás érzetével, melyet azoktól megtagadni nem bírunk, kikről meg vagyunk győződve, hogy bátor­sággal és férfias erélylyel bírnak nehéz és komoly kötelességeik teljesítésére is; ők pe­dig úgy ott, mint itt bízhatnak abban, hogy azon felelősséget, melyet ezen nagy­­fontosságú ügy eldöntésével magukra vesz­nek, ha egyszer megosztoztunk benne, sem reájuk vissza­gördíteni, sem az ellenzékre hárítani nem fogjuk, mint ezt szokásba vették volt egykor. Soha ilyen időjárást. Emberemlékezet óta nem volt oly ápri­lis, amilyen április ez a szeptember. Ha egy nap alatt csak tízsz­er változik a politikai időjárás, bámulatos állandóságáról nem győ­zünk elég dicsérőt beszélni. Reggel felke­lünk : muszka bagam­ában megyünk neki a keserves ég csatornáitól kidagadt pocsolyák­nak; reggelit jóféle angol ködben eszünk a Mr. Gladston és Mr. Low megfordított ka­nalával; délben az Aranyszarv verőfényes napja aranyozza meg a hosszú béke őszi fonalát, melyet azonban mihamar felmo­­zorlál valami bolond szél, amit Belgrád vagy egyéb bolond lyuk elszabadító s estére megint csak torkos medvebundába kerget kancsukájával az éjszaki derelés, ahonnan „sem a mennydörgés mennykő hangja sem“ — a bécsi félhivatalos sajtó „nem képes kivájni“ — reggelig, amikor azonban mint­egy varázsütésre lefoszlik rólunk a terhes téli szőr s a legzöldebb reménység tavaszi negligénsében lejtjük a diplomatiai menüet­tet, hogy legalább tánczolva menjünk neki a tegnapi időjárás pontosan ismétlődő „ál­landóságának“. Soha ilyet. Tegnapelőtt „bizonyos háború“, tegnap „biztos béke“ , ma ismét kínlódás béke és háború közt, a borvíz módjára. A porta memoirája után nyomban ér­kező hír a „tényleges fegyverszünetről“ hegedű­­s klarinéttel szórta tele a borongó eget. Minden hegedű és klarinét (már mint a hivatalosan hangoltak) a békességről muzsikált szüreti darabokat. S mikor, pláne, a porta még arra is hajlandónak nyilatko­zott, hogy „esetről-esetre“ „hallgatólag“ egy-egy pár nappal még meg is hosszabbítja­­ a 10 napos fegyverszünetet, még az őszi

Next