Ellenőr, 1876. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)

1876-09-17 / 257. szám

pVlxettst ink: Egész évre . . 30 frt — kr. Évnegyedre * 5 frt —■kr, félévre . . . IO „ — w Egy hónapra . 1 „ SO „ ®gyes sz ám k­ra IO krajczár. —Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utcza 6. szám, 6*mmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldőire nem vállalkozunk. — Posta által csak bér­mentes leveleket fogadunk el. 257. szám. POLITIKAI NAPILAP: hirdetések felvétele: Budapesten, nádor­ utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Laflre & Cse­­czignél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok-utcza 431. sz. fíiadó-hivatal, Budapesten, nádor-utcza 6. szám. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás-Budapest, vasárnap, szeptember 17. 1876. Vik­. évfolyam. Táviratok. Bécs, szept. 16. A „Pol. C.“ Konstan­tinápolyból, 16-áról, jól értesült forrásból jelenti, hogy a porta által a hatalmak kép­viselői elé terjesztett békeföltételek emlék­iratban foglalják, melyben a porta legelébb azon okokat kifejti, melyeknél fogva neki a fegyverszünet elfogadása lehetetlennek lát­szik és a végleges békekötést előbbre teszi. A békefeltételek következők: 1. A szerb fe­jedelemnek hódolása Konstantinápolyban. 2. Az 1283-iki ferman által szerb őrizetre bí­zott, de az antiquo török birtokban maradt négy várnak megszállása. A milicznek meg­szüntetése, és pedig a belső rend fentartá­­sára szolgáló haderőnek nem szabad 10,000 embert és 2 ágyuüteget meghaladnia. 4. Az 1249-iki ferman értelmében Szerbia visz­­szabocsátandja a szomszéd tartományokból bevándorolt lakosokat, és kivéve az ab an­tiquo fennálló szerb várakat a később épí­tett erődítvények teljesen lerontandók. 5. Ha Szerbia a megállapítandó hadikárpótlást nem tudná fizetni, a jelenlegi tributum a hadikárpótlás kamataival öregbíttetik. 6. A török kormánynak joga egy vasútvonalat épí­teni, mely Belgrádot a nisi vonallal össze­köti, és azt török ügynökök vagy saját vá­lasztású társulat által kezelteti.­­ To­vább kijelenti a porta, óhajtván minden hátsó gondolat gyanújától ment maradni és a hatalmak közvetítésében való bizalmát megbizonyítani, hogy a felsorolt hat fölté­telre nézve teljesen a közvetítő hatalmak belátására bízza magát, teljesen reájuk hagyja az okokat megfontolni, melyek ezen föltételeket diktálták, mint oly eszközöket, melyek a jelen calamitások ismétlését meg­akadályozzák. Montenegrót illetőleg a sta­tus quo anteahoz fognak ragaszkodni. Amint a hatalmak a békefeltételek fölött ítéletü­ket kifejezték, a porta 24 óra alatt kiadja a parancsot az ellenségeskedések beszünte­tésére. Konstantinápoly, szept. 16. A szerasz­­kieratban tartott banketten a szultán a következőt mondá: Szándékaink mindig a békére irányulnak, de ezen czélt jól szer­vezett hadsereggel kell elérni. Berlin, szept. 16. A „Ndd. Z.“ a török békeföl­tétele iránti hírekre vonatkozólag constatálja, hogy a porta a legfontosabb a keleti kérdés eldöntésére vonat­kozó pontok egyszerű ignorálásával és Szerbiát illetőleg az 1875-iki status quora visszamenő követelések mértéktelenségével a hatalmaknak egyenest a harczi keztyűt odadobja, feloldván őket minden tekintetbevételtől, melyet eddig politikai okokból és politikai delicatesseből a portával szemben kö­vetendőnek tartottak volna. Bécs, szept. 16. A „Wiener Abendpost“ írja : A porta által kifejezett békeföltételekkel az euró­­pai hatalmak által megindított békeactió első concret alapját nyerte, nyilván komoly előterjesztés forog fenn, hogy ez azonban nem fog egyenest elfogad­tatni, s a kabinetek mérséklő és igazító befolyásá­nak még tág tér nyílik, alig vonható kétségbe ; leg­alább is annyi előre megjegyezhető, hogy a porta formulázása igen hiányos,­­ hogy minden belátás szerint azon biztosítékokat is, melyeket a porta a fölkelt tartományokbeli keresztyének sorsának javítása, tehát a m. é. decz. 30 iki reformjegyzék keresztülvitele iránt lesz adandó, ha nem magában a békeszerződésbe, de a békealkudozásokba be kell foglalni. Zágráb, szept. 16. (Tartománygyűlés.) A közlekedésügyi bizottság jelentése az úthálózatról letárgyaltatott és elfogadtatott. A végrehajtó eljá­rás némely határozatainak módosítása iránti­­javas­­latot az általános tárgyalásban elfogadták.­­ Az ülés elején Sasics azon indítványt terjeszt­ elő, hogy a királyhoz a szaroszeli és szovii lakosoknak nyújtott adományokért hálafelirat intéztessék. Az indítványt hétfőn kerül tárgyalásra. Belgrádi, szept. 16. (A „B. C.“ távirata.) Az itt Bécsből tudomásra jutott békeföltételek rendkívüli izgatottságot gerjesztettek. A béké­ről már most senki sem akar hallani se. Mindenki csalódott, mert elfogadható békefölté­teleket reméli­. — Deligrádból jelentik, hogy Csernojeff tegnap és ma megakadályozta a törö­kök további előnyomulását. London, szept. 16. A „Times“ a békefel­tételeket illetőleg megjegyzi: Európa a szerb vá­rak megszállását soha sem engedheti meg; a vas­útépítésre vonatkozó pont elfogadhatónak látszik.­­ A „Times“ közzéteszi Gladstonenak egy levelét, melyben Derby lord legközelebbi nyilatkozatáról emlékezik és rászólja, hogy a kormány politikája csak óvásokból , demonstrátiókból áll. Európá­nak most meg kell határoznia, mi az igazságos, és aszerint kell cselekednie. Pétervár, szept. 16. A párisi „France“ hírét Oroszország és Németország közötti véd­­s daczszövetségről, jól értesült forrásból kohol­mánynak mondják. Berlin, szept. 16. (Zárlat) Galicziai 85.25. Lombard 128.—. Balist-jöved. 58.—. 1860-as 102.80. Bécs 167.50 Romániai —.—. Államvasut 479.50. Papir-jöved. 56.25. Hi­telsorsjegy 30375 1864-es 265.—. Hitelrészvény 239. — . magy. sorsjegy —. —. a „N. fr. Pr.“-nek jelentik, azt sürgeti, hogy a porta követeléseire a hatalmak a békeszünet iránti követelés peremptoricus ismétlésével feleljenek. Né­metország és Anglia erre szintén készek. Mihelyt a porta memoireja közöltetett a bécsi külügyérség és az angol, orosz és német nagykövetségek közt — a franczia és olasz kabinetekkel pedig egyide­jűleg távirati uton — tárgyalások kezdettek. Ca­­binetünk azt hangsúlyozza, hogy azonnal ellenja­vaslatok tétessenek, mihez elégséges a hatalmak­nak a főbb pontokban való megegyezése. A porta iránt előzékeny módon az ő memoiiája alapján kell megkezdeni a tárgyalásokat, de aztán tekintet nél­kül a még meg nem állapított praeliminarékre fegy­verszünetet követelni. A német és angol nagyköve­tek helyesnek tekintik ezen álláspontot s kabine­­teiktől jövendő netalán más utasítások fenntartásá­val hajlandóknak mutatkoznak Andrássyhoz csat­lakozni. A török főhadiszállás most Peskani­­czában van, s onnan 14-ikéről azt jelentik, hogy az utóbbi napokban a helyzet nem változott. Az alekszináczi és beligrádi főhadsereg tetemes erősí­tést kapott. A törökök 3 nehéz Kruppágyut kap­tak s még többet várnak. Konstantinápolyból teg­nap indította útnak a hadügyminiszter a segédcsa­patokat. Belgrádból jelentik, hogy a törökök Zvor­­ni­k mellett átléptek a Drinán s a folyó mentén a Száva felé tartanak. Alimpics serege, melynek zöme (12,000 ember) már a napokban Csernojeff­­hez indult, Bjelina és Bácsa mellett visszavonult a folyón, s elhagyta sánczait. A törökök legközelebb Sabácz ellen nyomulnak. Lord Derby a „Times“-ban kijavítja azon hi­bákat, melyek a lapokba minapi beszédének közlésébe becsúsztak. Egyik helyét így javítja ki: „A­mi en­gem illet, sohasem fogok elkövetni oly kontárko­dást, hogy odaadjam nevemet egy oly tervhez, melyről lelkiismeretem szerint azt hiszem, hogy ki­vihetetlen, egyszerűen csak azért, mert csábító kül­színe van s jól veszi ki magát a papiroson.“ — A végső passus pedig így hangzik: „Ne higgjék önök, hogy, mivel mi e kérdéseket a fődologban, ha nem is tisztán philosophiai szempontból tekintjük, min­den külföldi hatalom és politikus is kizárólag ezen szempontból tekinti azokat. A „Daily Telegraph“, mely évek óta szívósan védelmezte Gladstone politikáját, most az országban levő minden agitatió dac­ára is sürgősen szüksé­gesnek vallja, hogy az angol nép, minden párt­­versenyzést félretéve, ne vonja meg kormányától tá­mogatását, hogy ennek szabad keze lehessen, hogy a béke elérése iránti törekvéseit hatékonyan érvénye­síthesse. Angliának meg kell előznie a helyzet nagy veszedelmét, s a fölkelő tartományok megnyugta­tását békés alkudozásokkal, s nem vad vérontás előidézésével kell biztosítania. A spanyol „vallási türelem“ gyakorlása ellen, melyet az utóbbi napokban jellemeztünk, a londoni Protest­ Educational Inst, levelet intézett Derbyhez, melyre ez azt felelte, hogy a spanyol kormány utóbbi rendeletét (közöttük) fontolóra ve­szi s az levélváltás tárgyát képezi közte s a mad­ridi brit követ közt. A „Nat. Ztg.“ szerint e tárgy­ban élénk levelezés folyik az angol és német kabinetek közt. Felszólalás­t akarnak intézni a spanyol kormányhoz, hogy ezt kötelezettségeinek megfelelő eljárásra bírják. UTOLSÓ POSTA. A hatalmak sietnek állást foglalni a tö­rök békeföltételekkel szemben. Oroszország, mint Budapest, szeptember 16. Az első concret alap. Post tot discrimina, végre csak mégis közzé lettek a porta békeföltételei. De nem igen látszik meg rajtuk az a sok veríték, a­mit a „barátságos hatalmak“ konstanti­nápolyi követei mérséklő fáradozásban ki­izzadtak. Mindent összevetve, a porta fel­tételei merevek, szigorúak, s nagy mérték­ben igazolják aggodalmunkat, hogy Sztam­­bulban az elkeseredés vette át az uralmat s végsőségekre játszik. De a feltételek mégis jogosultak, mégis igazoltak. Egy erőtlen, ingatag fejedelem jogtalan háborúba csábittatott nagy ura ellen, hűt­lenség bűnébe esett. A nagy ur e fejedelem meghódolását, személyes megaláztatását kö­veteli. Ez a legelső feltétel. Egy nép visszaél a benne helyezett bi­zalommal, s az őrizetére hagyott várakból ellenségül vont megbízójára. Megbízója e várakat ismét birtokba akarja venni. Ez a második feltétel. Egy szegény nyomorék kis ország kö­rülményeihez képest óriási haderő feltartá­sára pazarolja el szegénységét, s e haddal egy birodalom sőt egy világrész békéjét bolygatja fel, hitszegen, esztelenül. A porta e hadsereg eltörlését követeli, s a belbéke őrzésére csak 10,000 embert, két üteget enged tartani. Harmadik feltétel: Egy elmaradt nemzet iskolák helyett várakat épit s az orvosságra valót kalan­dos uralkodásra költi. A porta az uj várak lerontását követeli és visszahelyezi jogaiba az iskolát s az orvosságos üveget. Negyedik feltétel: Egy vakmerő kalandor rabló betörést tesz szomszédja s ura birtokába; felidézi a rombolást, pusztít életet és vagyont. A kárvallott követeli kára megtérítését, vagy legalább a kárvallott összeg kamatjait éven­ként. Ötödik feltétel: Egy oktalan kormány évek óta szi­getté elszigetelővé teszi picziny országát, hogy vele Törökországot a világtól elkülö­nítse s távoltartsa magától a modern élet áramlatát. A török kormány jogot követel magának arra, hogy e kis országon ke­resztül utat nyithasson magához a nyűgat civilisatiójának, vasutat építve Nisből Bel­­grádig a világforgalom számára. Hatodik feltétel. Az utolsó feltétel pedig az, hogy Mon­tenegróval szemben, csak a status quo ante bellum alapján bocsátkozhatik békealkuba. Ezekre a feltételekre mondja a hiva­talos „Wiener Abendpost,“ azt, hogy: Hála istennek, megvan az első „concr­ét alap“. Az bizony concrét. Annyira concrét, hogy kevés ehhez fogható kemény dió ter­mett a diplomatiának ebben a században. A „Wiener Abendpost“ veszi is ezt észre egy kicsit, s nagy mulatságosan arra a bölcs belátásra jut, hogy itt bizony „a hatalmak mérséklő és helyreigazító befolyásának szer­felett tág mezeje nyílt“. Rendkívül tág mező valóban. Legkivált ha teljesedésbe megy a „Wiener Abendpost“ szerencsétlen jóslata, hogy a kemény diót — könnyebb megroppantás okáért — még egy kicsit petrificálni is fogják az árban elszenderült reformjegyzék fölébresztése ál­tal , mert hát tudva van, hogy a porta semmitől jobban s jogosultabban nem ide­genkedik, mint attól, hogy a belügyi re­formok ügye a szerb háborúval összebonyo­­líttassék. Meglehet különben, hogy a porta ép­pen csak azt várja, hogy pour comble du bonheure, még ezzel a követeléssel is fel­lépjenek a barátságos hatalmak, s akkor mindjárt elengedi meglepetésében mind a hat pontot függelékestül együtt, amiben eddig nem birt megszelídülni sem Zichy grófnak, sem sir Elliotnak. Meglehet, hiszen néha az követelés absurditásától is kieshetik sodrából az ember. Mi bizony nem tudjuk. Ha a „Wiener Abendpost“ tudja, az ő sze­rencséje. De valamihez magunk is sejtünk egy kicsit. Nevezetesen ahhoz, hogyha a porta meg talál maradni szigorú feltételei mel­lett, s még a reformjegyzék felelevenítésé­től sem talál megrökönyödni, akkor mon­archiánk egy oly dilemmába jut, melytől kegyetlenül megszűkülhet nekünk az a „tág mező“, hol a „Wiener Abendpost“ oly könnyű szívvel legelteti szép reményeit. Manteuffel tábornok-diplomata úr békéltető missióval jártában-keltében, nagyon közel jutott is­mét ahhoz az eszméhez, hogy a kelet paci­­ficálása érdekében monarchiánk szállja meg a fellázadt tartományokat. S ha azokkal a reformokkal szerencsésen sikerül komplicál­­nünk a békekötés művét, monarchiánk va­lóban ott lesz, hogy a saját tettei alapján joggal ítélhetik a zsandárkodásra. Ide akarunk jutni ? Talán még­se. De éppen azért volna tán czélszerűbb a portára csilapítólag hatni az ingerlés helyett, s nem szaporítani azon feltételeket, melyekre a porta rá nem állhat, de fogyasztani azokat, melyekre Európa ráállhatna ugyan, de va­lószínűleg csak békéje koc­káztatásával. A király kedden Bécsbe tér, hol né­hány napig fog időzni, aztán ismét vissza jő közénk, s családostul együtt egész karácsonyig nálunk, Gö­döllőn marad. Tisza Kálmán kormányelnök úr és Széll Kálmán pénzügyminiszter úr szerdán Bécsbe mennek. A „Nemzeti Hírlap“ újabb idő óta hí­reket ereget világgá majd a minisztériumban történendő változásokról, majd egyes miniszterek elejtett szavairól. Mondanunk sem kell, hogy ezek minden alapot nélkülöznek. Úgy látszik, vagy va­laki találja abban kedvét, hogy a „Nemzeti Hír­­lap“-ot fel-felültesse s a közönséggel megkac­ag­­tassa, vagy a „Nemzeti Hírlap“ akar ily után ér­dekessé lenni, s a magas politika jól értesült kön­tösében tetszelegni. Hieronymi Károly államtitkár úr szep­tember 12-én, kedden, meglátogatta választóit Zsom­­bolyán. Ámbár kora reggel, 3 órakor érkezett meg, mindazonáltal nagyszámú küldöttség várta a vá­rosi elöljáróság élén. Augustin Péter városi főjegyző üdvözlő szavaira Hieronymi kifejezést adott örömének, hogy szeretett választói körében ismét megjelenhetett. Viharos éljenzés követte szavait, s az egész küldöttség elkísérte Csekonits János gróf házába. Dél felé jöttek a küldöttségek, a politikai és juridikai hatóságok, tanár­testület, a polgárok és földművesek. És noha Hieronymi látogatása alig pár órával jutott tudomásra csak megérkezése előtt, mégis a közeleső falukról sokan megjelentek a választók közül, képviselőjük iránt szeretetüknek és nagyrabecsülésüknek kifejezést adni. Eztán díszebéd következett. Hieronymi kép­viselő úr terembeléptekor a zsombolyai zenekar a Hieronymi-indulót játszta, melynek végszavait: „Hieronymi éljen sokat szűnni nem akaró éljenzé­sek követték. A felköszöntések csakhamar meg­eredtek. Viszkidenszky Gusztáv választási elnök éltette a szeretett vendéget, a munkás hiva­talnokot és köztiszteletben álló képviselőt, mire Hieronymi Károly hosszas, ékes beszéddel vá­lasztóit és a hazát köszönte fel, melynek ily értelmes és derék választó polgárai vannak. B­e­­­i­­­s­k a szolgabiró ivott azon képviselőre, aki teendőinek túlhalmozottsága daczára választóit meglátogatta. Főtisztelendő Nuszbaum válaszol a választó pol­gárok részéről és üríti poharát a képviselőre, kit az ég becsületes és lelkiismeretes munkásságáért minden javaival halmozzon el. Hieronymi meg­­emlékszik a távollevő, köztiszteletben álló pártelnök­ről, élteti gr. Csekonits Endre urat. Tapsok, éljenzések követték minden egyes fölszólalást. Más­nap a legszívesebb bucsuzás között vált meg a zsombolyai kerület képviselője választóitól. P­e­st-Pili­s-So­lt-Kisk­un megye szabad­elvű párti tagjai alakulás és szervezkedés tekinte­téből folyó évi szept. hó 24-én délután 3 órára pártértekezletre ezennel meghivatnak. Pest-Pilis és Solt t. e. megyék szabadelvű pártjának megbízásá­ból: F­á­y Béla, alelnök. A somogymegyei szabadelvű párt. Folyó hó 25-én reggeli órakor tartandó párt­­gyűlésre Somogymegye szabadelvű pártjának tagjai tisztelettel meghivatnak. Az ülés tárgyai: a 25-én tartandó rendkívüli megyei gyűlés teendői iránti tanácskozás, u. m. 1. A közigazgatási bizottság tagjainak megválasztása iránt. 2. Az 1877-ik évi közigazgatási, árva- és gyámhatósági költségvetés előirányzatának vitatása. 3. A kaposvári kir. állam­­gymnasium hittanári állomására való kijelölési ja­vaslat iránti tanácskozás. Kelt Kaposvárott, 1876. szept. hó 12. Gróf Somssich Imre, a somogy­megyei szabadelvű párt elnöke. A régi mintázatú adókönyvecskék fölhasználása tárgyában a pénzügyminiszter a kö­vetkező kör rendeletét intézte valamennyi pénzügy­­igazgatósághoz, adófelügyelőhöz és adóhivatalhoz: Beérkezett jelentések szerint az új mintázatú adó­könyvecskéknek a f. évi január hó 29-én kelt ren­delettel történt behozatala folytán az addig haszná­latban volt adókönyvecskékből úgy a községeknél, mint az adóhivataloknál és pénzügyigazgatósági gaz­­dászati hivataloknál helyenként nagy készlet ma­radt fen. Miután egyrészt ezen nagyobb értéket képviselő készlet elárusítás által nem értékesíthető, másrészt pedig megfelelő kiigazítás, illetőleg pótbe­­írás által ezen könyvecskék az egyes adózók ré­szére még használhatóvá tehetők, megengedtetik, hogy a még készletben levő ily rétzi adókönyvecs­kék azon adózók számára használtassanak fel, kik­nek az 1875. év végével hátralékuk nem maradt, vagy a mely adózók számára az egyénenkinti le­számolás alkalmából az 1876. év előtti időszakra uj adókönyvecskék állitandók ki. Ez értelemben a községi elöljárók a kir. adó­­felügyelő által oly módon utasitandók, hogy a ré­gibb minta szerinti könyvecskékbe a bennök nem foglalt adónemet a szükséghez képest pótlólag írják be, s a félnek teljesen kiigazítva adják át. Azon adózók, kik 1875. év végén adójukkal hátralékban maradtak, az 1876. január hó 29-én 1851. sz. a. kelt rendelet értelmében kivétel nélkül uj mintázatú adó könyvecskékkel látandók el. A hadgyakorlatok, Az ez idei hadgyakorlatok a bevégzés­hez közelítenek. Mi ez alkalommal nem had­­tani, hanem politikai következtetéseket aka­runk a tapasztaltakból levonni. Hogy a had­gyakorlatoknál uralkodó szellemnek politikai súlya van, ezt oly egységes államnál is, mint Francziaország a tapasztalatok igazolták. A mi dualistikus államformánkban a hadsereg szelleme irányzatának komoly megfigyelése igen szükséges, és pedig különösen azért, mert a megkívántató átalakulásra több té­nyező egyöntetű közreműködésére van szük­ség, mint egységes államoknál, és így több időre is. Valahányszor a katona tanúságot tesz arról, hogy ő polgár is, a honvéd pe­dig, hogy ő katona is, mindannyiszor egy­­egy aggodalmunkkal kevesebb van. Az idei hadgyakorlatok alkalmával e kettőről több alkalommal győződtünk meg. S jól esik beismernünk, hogy e szellem és irányzat általánosságra jutására a hadsereg­ben a legnagyobb befolyást a legfőbb had­úrnak, királyunknak példája gyakorolta. A hadsereg minden alkalommal meggyőződ­hetett arról, hogy ő felsége épp oly figye­lemben részesíti a polgári élet minden moz­zanatát, mint hadseregének minden egyes részét, és a magyar királyt kötelmeinek tel­jesítésében az ausztriai császár épp oly ke­véssé zavarja, mint az ausztriai császárt a magyar király. És igy a hadseregnek minden egyes tagja tudhatja, hogy midőn ő felsége iránti hűségéről és áldozatkészségéről tanúságot tesz, ugyanakkor mindezt hazája iránt pe­csételi meg. Valamint a kiegyezés első idő­szakában e szellem hiánya a hadseregnél, midőn még egy tekintélyes, az úgynevezett soldatescai rész által a jó hazafiság és jó katonaság incompatibilisnek egymással tar­tatott, aggodalommal töltött el bennünket, úgy jelenben e szellem átváltozása meg­nyugtat hadseregünk megbízhatósága és harczképessége felől. A honvéd intézményre mi nemcsak nemzeti jellegénél fogva fektettünk súlyt, hanem katonai és pénzügyi tekintetekből is. És a­midőn a szükséges áldozatok megho­zatalára készek valánk, ezért cserébe nem­csak a nemzeti jelleg bebizonyítását vártuk a honvédségtől, hanem azt is, hogy teljes erővel fog igyekezni bebizonyítani, mikép a katonai igényeknek és várakozásnak is meg fog felelni; a honvédelmi minisztériumtól pedig megvártuk azt, hogy a megszavazott összeg minden egyes tételének kiadásánál és a budgetek megállapításánál arra fogja leg­főbb figyelmét és gondját fordítani, hogy nem a támasztható igényekre, hanem a valódi szükségre legyen tekintet. A honvédség föl­szerelése és élelmezése ma kevesebbe kerül aránylag, mint a hadseregé; építkezései az olcsóság mellett az igényeknek teljesen meg­felelők. Az idén először ugyan, de jól esett hallanunk, hogy a honvédség királyunk vá­rakozását is teljesen kielégítette és katonai tekintélyek elismerését is kiérdemelte. A képes altisztek hiánya érezhető a honvédségnél, amiért is óhajtjuk, hogy e hiány pótlására haladéktalanul a szükséges intézkedések megtétessenek, mert a hon­védség teljes fölszerelése, a katonai igények­nek megfelelő berendezése, ha pénzbe is kerül az államnak, a kifejlettség magasabb mérvének elérése által igen nagy megtaka­rítások lesznek eszközölhetők hitünk szerint a közös hadseregnél. Nekünk érdekünkben van államunk haderejét kivált a jelen bonyolult európai viszonyunk között ha nem is fokozni, de a jelenlegi karban minden áron megtartani. Experimentatiókra sem magunkat elragad­tatni, sem azokat másoknak tanácsolni ked­vünk nincsen , de abbeli meggyőződésünket el nem hallgathatjuk, hogy hadibudgetünk jelenlegi magas számtételei az állam mind­két felére hosszú időn megbízható nem fog lenni. Gondoskodni kell tehát azon eszköz­ről, melylyel egyfelől az állam hadképessége ne szenvedjen, másfelől a hadibudget tete­mes leszállítása lehető legyen. Mi az euró­pai általános lefegyverzés tanát bár üdvös­nek ismerjük el, de tőle a mi életünkre eredményt nem várunk, egyedül a honvéd­­intézmény fejlesztése és tökéletesbítése az, mi pozitív eredményekre vezethet. A honvédség midőn harczképességéről kétségtelen bizonyítékot szolgáltat, ugyan­akkor az állam pénzügyeinek javulása mel­lett is garantiákat nyújt. Nem nemzeti suj­­tásos kedvtelés az, mi a honvéd intézmény­hez való szívós ragaszkodásunk alapját ké­pezi, hanem, mint mondók, katonai és pénz­ügyi tekintetek. Hogy eddigi költekezéseink nem képeznek kidobott pénzt, a mellett ma­­ már nemcsak a theória, hanem a valódi tények bizonyítanak. Ezen irányban a hon­védségtől függ még többet fölmutatni, és a királynak még a nemzetnek beléje vetett bizalmát megszilárdítani és állandósítani. Reméljük és okunk van hinni, hogy a jövő évi hadgyakorlatok ép oly fokozatos fejlődést fognak a hadseregnél úgy a szel­lemben, mint a honvédségnél a harczképes­­ségben fölmutatni, a minő náluk ez évben mutatkozott a múlt évekkel szemben. I Gróf ml ÍME.­I | 1805-1876. | Magyarország koronás királya pár nap előtt Erdélyben jártában Kolozsvár küldöttségétől, mely e derék ősi magyar város hódoló üdvözletét vitte meg ő felségének, az igaz érdeklődés rokonszenves hangján kérdezősködött Erdély kiváló betege, M­i­k­ó Imre gróf állapotáról. Huzamosabb idő óta szenvedett; aggodalommal gondolt rája ez ország, különösen szű­kebb hazája, s megtisztelő figyelem­mel fordult feléje a fejedelmi részvét. Ő felsége megbízta Kolozsvár polgármesterét, hogy a beteg hogylétéről naponként értesítse; mikor pedig a tisztelgő küldöttség Nagy-Szebenből hazautazott, Wenckheim Béla báró helyettes miniszterelnök a király meghagyásából azt a ritka megbízást ru­házta a polgármesterre, hogy a betegnek ő felsége legmélyebb részvétét és sajnálatát fejezze ki álla­pota fölött. Mikó Imre grófnak még annyi ereje volt, hogy a legmegtisztelőbb, a legmagasabb részvétért hálás köszönetet mondjon ura­ királyának. Aztán nyugalomra hajtotta fejét. Tevékeny, 71 esztendőre terjedő munkás élete megszakadt. Magyarországnak egyik kiváló, Erdélynek ez idétt legérdemesebb életű, legáldásosabb emlékű fia hunyt el benne. Feledni — hosszú időkig nem fe­ledik el, mert Mikó honosainak szivébe irta nevét, s a hála és szeretet áldó gondozással megőrzi em­lékét. Az erdélyi közművelődési intézmények, mint a kolozsvári muzeum, a n.­enyedi collegium, a sepsi­­szent­györgyi főiskola, melynek utolsó napjaiban is hatvanezer forintot adományozott, a kolozsvári protestáns theologia, mely még alakulóban, a ko­lozsvári színház, mely az erdélyi szinügy erős vára s az erdélyi vasút, — egytől-egyig az ő nevéhez fűződik. Míg ezek fönállanak és virágoznak, addig Mikó Imre nevét, Mikó Imre nagylelkű áldozat­­készségét hirdetik. Az ő jótékonyságának éltető ereje gazdagon buzogott Erdély művelődési és anyagi fölvirágzásá­ért, az ő tevékenységének kitartó fáradozása ernye­­detlenü­l szorgoskodott összes hazánk emeléséért. Politikai tényei feledésbe mehetnek, bár mint a volt jobboldal egyik nagy­ tiszteletű tagja, az 1867-iki felelős magyar kormány közlekedésügyi minisztere

Next