Ellenőr, 1876. szeptember (8. évfolyam, 241-270. szám)

1876-09-18 / 258. szám

cglMxiUsf k­rt. Egész évre . * 20 frt — kr. Évnegyedre i. , 5 frt — kr. Félévre . . 1O „ — Egy hónapra 1 , 80 . Egyes szám ára 10 krnjinr­(Szerkesztési iroda: Budapesten, Addor-utcza 6. szám. Semmit sem ködünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldőére nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmintes leveleket fogadunk el. 258. szám. Budapest, hétfő, szeptember 18. 1876. POLITIKAI NAPILAP. hirdetések felvétele: Budapesten, Addor­ utcza 6. szám (Légrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Laflre & Cie­­czegnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint. Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest. Rakosárok-utc­a 43. sz. #Ziadó-hivatal, sFjvLdcLpesten, addor-utcz a 6, azdm. Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Az „Ellenőr“ ára mint eddig Egy évre................................20 forint — kr. Félévre 10 „ — kr. Negyedévre...............................5 „ — kr. Egy hóra....................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai úton vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-utcza, 6. sz.) Százalék a könyvárusi úton történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Táviratok. BOCS, szept. 17. (Az „Ellenőr“ eredeti távirata.) Ranko Alimpics visszavonulását következéseiben azon aggasztó eshetőséggel hozzák kapcsolatba az itteni tájékozott kö­rök, hogy a védtelen drinai vonalon benyo­muló török seregnek, legcsekélyebb kihágá­sát is Ürügyül használhatja fel Oroszország a fegyveres beavatkozásra. Zimony, szept. 17. (Az „Ellenőr“ ere­deti távirata.) Ranko Alimpics teljesen oda­­hagyta a drinai hadállást s gyorsmenetek­ben Deligrád alá vonul. A török sereg át­kelt a Drinán, a lakosság kétségbeesve menekül. Belgrádban attól tartani, hogy a drinai török sereg Sabáczot megkerülve Belgrád felé fog nyomulni. Belgrád, szept. 17. (A „B. C.“ táv­irata.) Risztics panaszkodott a diplomatiai ágenseknek, hogy Szerbiát meg sem kér­dik , minő feltételeket akar elfogadni. Szer­bia — úgymond — nem diktáltat magá­nak békét még a nagyhatalmaktól sem. — Magán értesülések szerint Sabácz komolyan fenyegetve van. Szerajevo, szept. 17. (A „B. C.“ táv­irata.) A boszniai fölkelés teljesen meg­szűntnek tekinthető. Deszpotovics miszerint visszatér Belgrádba. A bjelinai őrség szerb területen van, s a szerb hadsereg balszár­nyát teljesen elvágta a főhadtesttől. BOCS, szept. 17. (A „B. C.“ távirata.) A hatalmak nem fogják visszautasítani a törökök béke­feltételeit, hanem elfogadják azokat a további alkudozások alapjául, és a lehető legrövidebb idő alatt más föltéte­lekkel fognak föllépni. A belgrád-alekszi­­náczi vasút kiépítése úgy Magyarország mint Törökország részéről is mint conditio sine qua non jelöltetik meg. A szofia-vid­­dini rendkívüli nehézségekkel járó vonalra a Balkánon keresztül a porta sohasem gondolt, mert hiszen a Duna áthidalása a könnyen kiépíthető és stratégiailag fontos szofia-nis-belgrádi vonalon Magyarország teendője. Róma, szept. 17. A „Diritto“ a portának békefeltételeit elfogadhatlanoknak tartja és ezt mondja: A béke ezen föltételek mellett a harcz tűzhelyének folytonos fentartás volna és a dolgok állása csak roszabbittatnék, a­helyett, hogy a ren­det helyreállítanák, csak a nyugtalanság új indo­kait létesítenék,­­ az alkudozások egyetlen alapja, eredményre való reménynyel, Szerbiának status quoja. BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest, hétfőn, szeptember 18. Nemzeti színház. Népszínház. AX EJ CXÉG. Theodosia Lendvainé ............... . . . , ‘ T . Bastienne Paulayné Színmű 5 felvonásban. Irta Adelina Helvey L. Sardou Viktor; fordította Gabriella Molnárod Molay Ferencz. Kezdete 7 órakor. René Bercsényi — Genevoix Szigeti József R u n a n a n.­­ JET Az Operett. 3 f.I­ mS.bm L’Aubepin Újházi Dunanan Tihanyi Gudin Benedek J. Patroklus Karikás Bonoefoy Vizvári Tympanon Solymosi Gaspard Kőrösmezei Lespingot Kápolnai André Kőrösmezei Astrakán Zádor Melandrin Pintér Vendéglős Hunti Groom Ligeti Pamela Sziklay E. Biztos Halmai Leokadia Darai K. . Kárpitos Sántha Agatha Szigethi J Vendég Tóth Imre Kezdete 7 órakor. Klára Felekyné — Budapest, szeptember 17. A KELETI HÁBORÚ. A harcztérről. A D­r­i­n­a mellől s nem Alekszinácz alól szólnak ma a jelentések. Egy belgrádi távirat sze­rint a törökök 14-ikén megtámadták P­o­p­o­v­­ mellett a szerb hadállásokat, s visszaszorították a szerb csapatokat. Délután az utóbbiakhoz a sabáczi dandárból és önkénytesekből két zászlóalj érke­zett, mire a törökök meglehetős veszteséggel visz­­szavezettek. Szerajevóból írják, hogy a porta Drina m­el­­­lett nagy erőfeszítéseket tesz oly haderő felállítá­sára, hogy komoly offensívát lehessen kezdeni. Nazif pasa Valinak sikerült újabban a bosnyák basi­ bozukokból 5650 embert összegyűjteni. A basi bozukok főparancsnokává Hadzsi Ali pasa ne­veztetett ki. Erélyes és okos embernek tartják, ki A porta békeföltételei. A „Pol. C.“ következőkben közli a porta bé­keföltételeinek authenticus szövegét: „ 1. A szerb fejedelmi méltósággal felruházott személy a fővárosba fog utazni, hogy a szultán előtt hódoljon. 2. A négy vár, melyeknek őrzését az 1283- diki fermán Szerbia fejedelmére bízta, és melyek­nek a császári kormány ab antiquo birtokosa ma­radt, megszállatik, mint a múltban, és e pontban szorosan az 1862. szept. 8-ki jegyzőkönyv határo­zatai fognak követtetni. 3. A militia föloszlattatik. A fejedelemség belsejében a béke fönntartására szükséges katonai erő nem lehet több mint 10,000 ember és két ágyuriteg. 4. Az 1249-iki fermán határozatai értelmében Szerbia köteleztetik a szomszéd tartományokból oda bevándorlókat visszautasítani hazájukba, és a Szerbiában az antiquo fennállóit erődökön kívül minden későbben épített vár tökéletesen leront­­oltatik. 5. Ha Szerbia nem képes megfizetni a hadi­­kárpótlást, melynek összege megállapíttatni fog, úgy a jelenlegi tributum a hadi kárpótlás kamata­inak megfelelő összeggel föl fog emeltetni. 6. Az ottomán kormánynak joga lesz a vasút­vonalat, mely Belgrádot a Nisbe vezető vasúttal összeköti, kiépíteni és annak üzletvezetését ágense­ire vagy az általa választandó ottomán társulatra bízni. A memoire megjegyzi továbbá, hogy a porta a feltételek megállapításában nem lépte át azon határt, melyet maga elé szabott. Azon vágytól in­díttatva, hogy a hátsó gondolatoknak minden gya­núját elkerülje, és hogy a hatalmak közvetítő fá­radozásai iránt bizalmát tanúsítsa, kijelenti a porta, un­uitu elöbl) kifejtene, mi lenne az igaz,uafe ~---­pontjából az illető Ügyállás jogos és szükséges kö­vetkezménye, hogy a fölsorolt hat föltétel tekinte­tében egészen a hat közvetítő hatalomnak bölcs íté­letére bizza magát. Egészen rájuk hagyja az okok megfontolását, melyek e hat föltételt mint oly esz­közt diktálták, mely a jelenlegi calamitásnak is­métlődését megakadályozza. Montenegrót illetőleg a status quohoz ragasz­kodnak. A­mint a hatalmak kimondják véleményüket a békefeltételekről, a porta 48 óra alatt parancsot ad az ellenségeskedések beszüntetésére. A „N. fr. Pr.“-nek jelentik Berlinből szept. 16-tól. A török jegyzéket kisérő memoire fölsorolja a fegyverszünet megtagadásának okait, elmondja a mostani közvetítés történetét, hangsú­lyozza a portának hosszú türelmét, végül kijelenti készségét a discussióra és a békepontok esetleges megváltoztatására. A hatalmakhoz intézett jegyzék­kel egyidőben a szultán saját kezdeményezésé­ből parancsot adott az ellenségeskedések azonnal való beszüntetésére a harcrtér egész területén, azon föltétel alatt, hogy Szerbia és Montenegró ugyanazt tegyék. A hatalmak nagyrészt jóakarattal fogadták a porta feleletét, orosz részről semmi akadályokat nem várnak. Hírszerint Ausztriának kifogásai vannak a vasúti kérdés ellen, míg a föltételek némelyikét igen szelídnek tartja. Bülow már ma referálta a császár előtt a porta válaszát. (Edhem pasa meg­bízó levele és Abdul Hamid szultán trónralépésé­­nek jegyzéke ide megérkezett.) Konstantinápolyi hírek szerint a nagyhatalmak összes képviselői utasítást kaptak kijelenteni a por­tának, hogy az általa 6 pontban formulázott béke­feltételek még csak a tárgyalás alapjául sem fo­gadhatók el; Andrássy gróf pedig, egy bécsi hír szerint, az emlékirat átvétele alkalmával kije­lentette volna a török nagykövetnek, hogy annak több pontja el nem fogadható. A „Pol. Corr.“-nek írják Konstantino­­i­polyból szept. 12-től. A minisztertanács befeje- j zése után, melyben a béke föltételeiről vitatkoztak, a szultán elé terjesztették a minisztertanács jegyző­könyvét a cabinet lemondásával együtt, azon esetre ha ő felsége e feltételeket megváltoztatni akarja. A vasárnap kihirdetett batt daczára, melyben a szultán kívánságát fejezte ki a háború befejezése iránt, nagy hibát követne el a szultán, s így okoskodik a „Pol. C.“, ha hajlandóságot mutatna a status quo ante bellum alapján alkudozni. A mo­hamedánok a háború kezdete óta forrongásban van­nak, mit csak az enyhíthet, ha Törökország bizto­síttatni fog jövőre a szerb támadás ellen. Ha a minisztérium a több oldalról gyakorolt mérséklés daczára hajthatlannak mutatkozik, en­nek oka kétségkívül abban keresendő, hogy a tö­rök államférfiak meg vannak győződve, hogy Anglia és Ausztria nem szövetkezhetnek Oroszországgal, oly engedmények kicsikarása végett, melyek veszé­lyesek a török birodalomra. A kabinetnek némely tagja még azt is ál­lítja, hogy a török hadsereg most már az orosz ellen küzd. Világos, hogy a török kormány a ha­talmak egyenetlenségére számít, ultimátumának keresztülvitelénél. Ha ezen reményei teljesülésbe mennek, úgy talán inkább hajlandó önkénytes engedményekre, melyek a birodalom helyzetével megegyezt­ethetők. Az utolsó hatt benyomása általában igen kedvező, ezt teljesen a szultán fogalmazta, megígérte, hogy a rendetlen csapatokban szigorú fegyelmet fog fenntartani. Ezenkívül 3500 nizámot küldtek Bjelina felé, hol a hadsereg az utóbbi na­pokban mintegy 25,000 emberre nőhetett. Csak nizám is 18 zászlóalj van ott. A tüzérség meg­lehetősen erős. A megkezdendő operatiók czélja Sabácz.­­ Grahovoból jelentik, hogy a szakadó eső­­ daczára, mely a törökök támadó műveleteit három napra egészen megakasztotta, a törökök 15-ike és 16-ika közt, támadástól félve, sánczaikból az egész éjen át élénken tüzeltek, reggel megszüntették a tü­zelést. Azt hiszik, hogy a törökök a rémítő rosz­idő miatt készületeket tesznek a visszavonulásra. Mint Belgrádból jelentik, az orosz-román ha­táron felhalmozott fegyverek és lőszerek végre be­jutottak Szerbiába. Hírszerint több mint 50,000 há­­tulfőt és négy Krupp-ágyut vittek be. Ignatieff tábornok megbízó levele Livádiába küldetett a császárhoz aláírás végett. Zichy gróf az övét valószínűleg csütörtökön kapja meg, azu­tán Bécsbe utazik, hogy egyik fiának fölszentelé­­sénél jelen legyen. Zichy gróf távolléte rövid ideig fog tartani. A „Pol. Corr.“-nek írják Belgrádból szept. 14-től: „Risztics külügyminiszter ma tanácsko­zott a nagyhatalmak néhány kévi­selőjével. A béke föltételeiről volt szó, melyek hivatalosan tudattak Szerbiával. Risztics a porta követeléseit, melyek szerint újra jogosult lenne várőrséget tartani Szer­biában, elfogadhatlanoknak jelentette ki. Az ország védő erejének leszállítását illetőleg, az ottomán rész­ről tett követelés ellemét­en áll minden hattal. A hattok jogosítják Szerbiát annyi katonaság tartá­sára, a­mennyit biztonsága megkíván. A szám sehol sem határozatik. A párisi szerződés pedig határo­zottan megerősíti mindazon jogokat, melyeket Szer­bia a császári hattok által nyert. Ezen fölül a mi­litia megszüntetésének követelése semmi gyakorlati értékkel nem bír. A fejedelem kormánya a szerve­zéssel fölhagyhat, de népét sohasem fegyverezheti le. A szerb nép ősidőktől fogva folytonosan föl volt fegyverkezve, úgy mint a törökök is. Egy szerb sem engedi elvétetni fegyvereit. Inkább lemond az életről, mint a fegyverviselés tiszteletéről. Ha pedig a nemzet fölfegyverkezve marad, úgy azt a legrö­videbb idő alatt mindig lehet szervezni.“ A montenegróiak hangulatát a „Glasz Czrnagorcza“ igyekszik kifejezni, vagy­is inkább őket felbátorítani. Vezérczikkezik az Olaszország­ban és Angliában folyó meetingekről fölem­líti Európa többi részének rokonszenvét, s ebből azon következtetést vonja, hogy a művelt Európa helyesli Szerbia és Montenegró háborúját. Ez arra buzdítja a két államot, hogy legyenek állhatato­sak és ne nyugodjanak meg, míg a bábom szent czélja elérve nincs. A kaukázusi határsértéseket ír­ják P­étervárról, nagy figyelemmel kisérik az orosz fővárosban, s habár ezen kérdést Konstantinápoly­ban még nem érintették hivatalosan, a felszólalás elmaradhatatlan lesz, mihelyt a porta válasza nem fogna a hatalmak tetszésével találkozni. — Igna­­t­i­e­f­f tábornok utasítást kapott, hogy térjen vissza állomására. — Egy 12-iki ukár feloszlatja az eddig fennállott császári lengyel kanczellá­­riát, miután Lengyelországnak Oroszor­szággal való egybeolvadása több mint bevégzett ténynek tekinthető. A német-orosz szövetség. A „France" «»plomatiai okiratot tesz — -v,—i* ^jjuKryplo voua mar egy melium­nyire is megérzik, s melyet ezenkívül egy péter­­vári távirat is meghazudtol. A „France“ okirata 1876. jun. 11-én kelt Berlinben, „ő császári felsége magánirodájából,“ s Bismarck és Gorcsakola aláírást visel. Áll pedig ezen előleges véd- és dacz­­szövetség 10 pontból. Az 1. pont szerint Németország és Oroszor­szág kölcsönösen kötelezik magukat, hogy semmi esetben nem fognak jövőre előleges teljes meg­egyezés nélkül, sem diplomatiai sem más után az ottomán császársággal szemben eljárni. A 2. pont kimondja, hogy ha Szerbia s más a portától függő államok a szultánnak háborút üzen­nének, s ha a szultán hadserege győzne, akkor a két felség a párisi szerződés alapján interveniálni fog a portánál, s hogy a Szerbia és más államok számára ama szerződés által biztosított status quot megnyerjék. A 3. pontban a szerződő felek ez esetre, mint a múltban fentartják maguknak azon jogot, hogy a szultánt a szláv alattvalók számos és igazságos követeléseinek megfelelni alkalmas reformok kivi­telére ösztönözzék, s a végrehajtás fölött a legtá­gabb mértékben őrködjenek. De ha, mondja a 4. pont, a vazallusi álla­mok és fölkelő tartományok győznének, a felségek a tényállást elfogadják, s alapul a szláv tartomá­nyok, valamint Moldva és Oláhország teljes füg­getlenségét fogják megállapítani; haladéktalanul congressusra fogják összehlni a keresztyén hatal­makat, hogy ezen tartományok legjobb organisa­­tiója felől tanácskozzanak, s erről szilárd határo­zatokat hozzanak. Konstantinápoly így megszűnvén az euró­pai török birodalom fővárosa lenni, a felségek az 5. pont szerint ajánlani fogják a nagyhatalmaknak, hogy a szultánt szólítsák föl, hogy székhelyét ázsiai tartományaiba tegye át, a Bosporust és a várost nyissa meg a szabad kereskedésnek, ezen szabadság az összes európai hatalmak garantiája alá helyeztetvén. A két szerződő fél a várost és a vizeket meg fogják szállani, mindaddig míg szilárd határozatok hozatnak. Ha ezen pontokra nézve a nagyhatalmak közt megegyezés nem jöhetne létre, akkor a szer­ződő felek, a 6. pont szerint elküldik egyesült hadseregeiket, s megszállják a hadviselők terüle­teit, hogy a tartományoknak a szabadságot meg­szerezzék, s a nekiek legjobban tetsző kormány­zási módot megválaszszák. A 7. pontban kötelezik magukat a felségek, hogy Európa általános lángba borulása eshetőségének megelőzésére egyesíteni fogják szárazföldi és tengeri erejüket, hogy egy vagy több hatalomnak bárhon­nan jövő támadását visszautasítsák. A 8. pont egy későbbi conventióra halasztja a csapatok számának meghatározását. A 9. pont kimondja, hogy a véd és daczszö­­vetség a jelen alapokon Berlinben fog végleg meg­köttetni, két hónap alatt. A 10. pont­ végül kimondja, hogy e ponto­­zatok a két felség helybenhagyása alá föl fognak terjesztetni. Holnap délelőtt minisztertanács lesz Tisza Kálmán elnöklete alatt. Budapest főpolgármesterének ki­tüntetése. A hivatalos lap mai száma a követ­kező közlést tartalmazza: „Személyem körüli magyar miniszterem elő­terjesztése folytán Ráth Károly Budapest főváros főpolgármesterének, e minőségében, valamint ko­rábbi időben a törvénykezés terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül Ferencz­ József-rendem csilla­gos középkeresztjét adományozom. Kell Nagy-Szebenben, 1876. évi szept. hó 12-én. Ferencz József, s. k. B. Wenkheim Béla, s. k. A fővárosi bizottság tagjai a főpolgár­mesteri hivatal részéről értesittetnek, hogy f. évi szept. hó 19-én (kedden) d. u. 4 órakor, a lipót­­utczai újvárosház nagytermében, némely fonto­sabb kérdések megbeszélése végett, közgyűlési előértekezlet fog tartatni. A „N. fr. Presse“ azt mondja ma, hogy ők sohasem mennek bele a bankkérdés tárgyalásába, míg a 80 milliónyi bankadósság kérdésében Ma­gyarország is el nem ismeri a maga kötelezettségét. Mi meg a két kérdést nem fogjuk együtt tárgyalni, mert a­mint már számtalanszor megmondottuk, an­nak a két kérdésnek, legalább bennünket illetőleg, semmi köze egymáshoz. Mi magyar bankot kívá­nunk, melynek felállítására az osztrák nemzeti bank részvényesei is vállalkozhatnak. A 80 milliónyi bankadósság kérdése pedig egészen külön álló kér­­­­dés. A „N. fr. Pr.“ hiába tiltakozik, a két kérdést külön fogjuk tárgyalni, s nagy a valószínűség arra,­­ hogy a bankkérdést fogjuk előbb megoldani, s csak aztán a másikat, ha az osztrák kormány ismert ál­láspontunk daczára fölvetné. Eddig legalább a 80 millió dolgában semmiféle megállapodás sem jött létre a két kormány között, s az osztrák kormány sem tekinti azt a bankkérdéssel szükségképpen ösz­­szefü­ggőnek. 1­ ­ A közegészség­ügy­rő­l. Irta: Dr. Cseh Károly. I. A közegészségügy fontosságát nem kell hos­-­­ szasan bizonyítgatnom. Kihat az a társadalom min-­­ den osztályának nagyobb életre-valóságára, tevé-­­ kenyebb működésére. Ha a kereskedő, a tudós be-­­­tegeskednek, egyfelől a forgalom korlátozása, másfelől a tudományok mivelése szenvednek legalább is nagy hiányokat — hogy ne mondjam — gátoltad­nak meg. Hogy pedig kereskedelem és tudományok nélkül mai napság egyetlen állam sem lehet sem­­ virágzó, sem hatalmas, azt bizonyítgatni akarni tö­­­­kéletesen fölösleges; ezt mindenki tudja. Sőt váljon elhanyagolt közegészségügy mellett lehet-e jó köz­­igazgatásra, sőt lehet-e biztos védelemre is számí­tanunk? Avagy egy beteges tisztviselő, hivatalnok képes-e kötelességét teljesíteni ? vagy egy a beteg­ségek által ágyhoz szegzett, a különböző járványok na P­ow/an-egy elhanyagolt közegészségügynél nincs-e egy háború esetén az egész hadsereg a különböző és végtelen mennyiségű járványok folytonos és nagy mérvű dü­höngéseinek kitéve? A legutóbbi porosz-franczia háború alkalmá­val láttuk, egyebeket mellőzve, hogy például már­­ csak az is nem egyszer mily hátrányára volt a fran­­­­czia hadseregnek a porosz hadsereggel szemben,­­ hogy Francziaországban a himlőoltás legalább is­­ nem részesült kellő gondozásban, hogy ne mond­­j­­am, mikép elhanyagolták. Ennek pedig a követ-­­ kezménye az volt, hogy míg az ugyanazon terü­le­­­­ten levő porosz hadsereg működése elé az uralgó­­­himlő-járvány semmi számbavehető akadályt nem gördített, addig ugyanazon járvány az ugyanazon területen működő franczia hadseregnek nem egy­szer igen nagy hátrányára szolgált. A közegészségügynek ezen jeleztem fontossá­gát nemcsak én, mint orvos vallom, de elismerik azt a hivatásuk magaslatára emelkedett nagy ál­lamférfiak is. Már egy más alkalommal és más he­lyen is hivatkoztam erre, de azt hiszem, itt sem leene fölösleges fölemlítenem, hogy például Angliá­ban egy Disraeli, egy Derby mily fontosnak tartják a közegészségügyet. Disraeli például, ezen nagy conservatív­­ államférfin, körülbelül mintegy 50,000 ember előtt­­ Manchesterben tartott beszédében a többek között , a közegészségügyre vonatkozólag ezeket mon­­­­dotta: „Véleményem szerint a nép közegészségügyé­nek javítása azon társadalmi feladat, a­melynek minden egyebet meg kell előzni, s a­melynek va­lamennyi párt államférfiai és politikusa figyelmét a legelső sorban kell foglalkoztatni. Jó lakások, tiszta ivóvíz, romlatlan tápláló anyagok, tiszta levegő azon követelmények, a­melyeknek létreho­zása által az emberek jólétét és megelégedettségét előmozdíthatjuk. . .. Ismétlem, a közegészségügyi kérdések fontosságukat illetőleg, minden más kérdést fölülmúlnak, s a gyakorlati államférfinak semmi mást sem szabad ezek fölé helyezni. Egy nagy tudós, aki egyszersmind szelleme által is kitűnt, azt szokta mondani, hogy a Vulgatákba egy nagy tévedésnek kellett becsúsznia. Azon mondat, a­melyet bölcs Salamon úgy állí­tott oda, mint minden emberi bölcsesség összle­­tét, nem szólhat eképpen: „Vanitas vanitatum om­nia vanitas“, hanem annak így kellene hangzani: „Salus salutatum omnia salutas“. Nem lehet elég gyakran és elég erélyesen fejtegetni azt, hogy ha a nemzet nagyságát és jelentőségét tartjuk szem előtt, legelébb is annak egészségügyi viszonyait kell szemügyre vennünk. Képzelhetünk egy oly országot, amely el van árasztva a győzelmek dia­daljeleivel, amely büszke műintézeteinek gazdagsá­gára, s az emberi szellemi tevékenységnek múzeu­mai és könyvtáraiban felhalmozott kincseire; az ország népessége értelmes, életes és szellemes ; ha azonban ezen országban a népszámlálás a népes­ség csökkenését tünteti fel, sőt ha csak a férfi népesség átlagos számának csökkenése mutatható is ki, előre ki lehet mondani anélkül, hogy téve­déstől kellene tartanunk, mikép ezen nép az ő nagy történelmi jelentőségét lassankint elveszti és maga is egészen el fog enyészni. Nyomatékkal kell tehát újból ismételnem, és szeretném, ha összes hallgatóimat meggyőzhetném arról, hogy a közegészségügyi kérdések sokkal fe­lül állnak minden más, az állam érdekét képviselő kérdéseken; nemcsak azon elvi kérdéseket múlják felül, melyek a pártokat egymástól elválasztják, de túlszárnyalják még ama más kérdéseket is, me­lyek épen nagy fontosságuknál fogva a pártkülön­­bözteket is kiegyenlítik. Nem szabad önöknek fe­ledni, hogy ezen ország nagysága első­sorban la­kossága physikai fejlettségétől függ, és hogy mind­az, a­mi az egészségügy javítására történik, egy­szersmind nemzetünk nagysága és fénye alapjául fog szolgálni.“ Disraeli ezen kijelentése után csakhamar Derby lord is megszólalt ezen tárgyat illetve, a többek között ezeket mondván: „Alig egy hete, hogy egy kitűnő államférfiú egy oly beszédében, a­mely minden nagy napi kér­désre kiterjedt, kifejti, mikép a közegészségügyi kérdések s azoknak szerencsés megoldása képezik Anglia sikeres állami előhaladásának és nagyságá­nak alapját. . . Mai napság ezen kijelentésben a helyes fölismerésnek azon kifejezését látja mindenki, a­miben a nép szenved és a­mi őt leginkább ér­dekli. . . Az orvosi osztály tiszteletére meg kell említenünk, hogy minden közegészségügyi elhala­dás buzgó apostolai közt mindig igen nagy számú orvos foglalt helyet, akik míg egyfelől nem lankad­tak a szenvedőnek segítséget nyújtani, másfelől a legbuzgóbban hirdették azon tant, mikép sokkal üd­­vösebb a betegség föllépését meggátolni, mint azt meggyógyítani. Nincs itt helye az egészségügyi törvényhozás egyes kérdéseit fejtegetni, de azon egyet ki kell jelentenem, hogy azon meggyőződés, melyhez mi a tudományos egészségügy által ju­tottunk, hogy tudniillik egy vé­r­gyógy­m­ó­d létezik kimondhatatlan nagyjelentőségű. Az embe­rek csak lassan tanulják felfogni, hogy az ő jólé­tük egészséges voltuk, mily nagy fokban­­függ egyedül csak saját maguktól; bámulnak, ha azt mondjuk nekik, hogy azon betegségek, melyek az emberiséget meglátogatják, kilencztized része föl­léptének maguk az emberek az okai: hajlandók egész eltompult resignatióval minden, még a kike­rülhető bajokat is tiszteletreméltó érzéssel, mint kikerülhetleneket örömmel eltűrni. Ezen resignatió a restség és az apáthia következménye, és a ci­­vilizált emberrel szemben a civilisálatlant jellemzi“. Íme ily fontosnak tartják az Anglia nagy ál­lamférfiai a közegészségügyet, s ilyennek kell azt tartani a minden higgadtan és komolyan gondol­kozni tudó egyénnek. S mégis épen ez a tárgy az, a­melyet egész nagyságában ázsiai indolentiá­­val, daczára hogy ennek Disraeli szerint is épen nagy fontosságánál fogva a pártkülönbözete­­ket is ki kellett volna egyenlítenie, elhanyagoltunk. Eddigi államfér fiaink oly semminek tartották ezt, a­mire gondolni és a­mivel a drága "időt pazarolni egészen fölösleges dolog. A marhák egészségügyéről meghoztuk a tör­vényt, hogy jót-e vagy roszat, az mellékes dolog, hanem az emberek, az állampolgárok egészségügyé­ről gondoskodni, erre nem értünk rá, ezt haszonta­lan dolognak tartottuk. -------Az^ko^ajr M^kep lesz. Az uj­­ bel­ügyminiszterről már P­u­­­s­z­k­y Ferencz azon bi­zonyítványt állította ki, hogy olyan ember, a­ki tud menni és akarni. Mert is s akart is, és jobb jövőnek nézett elébe a közegészségügyet megalkotott törvényével és rendeleteivel. Nem tar­tozom ugyan azok közé, akik mindent az államtól várnak. Sőt én a kormánynak folytonos atyásko­­dását nemcsak nem óhajtom, de azt a szabadságra, az állampolgárok önállóságára, függetlenségük meg­őrzésére, szellemi és anyagi emelkedésükre egy­szersmind károsnak is hiszem és vallom, de van­nak dolgok, amelyekről főként az államnak kell gondoskodni. Ilyen a közegészségügy rendezése, szabályozása is. Vil­. évfolyam. IRODALOM. Válaszul Dr. Cseh­ Károly urnak. Szerkesztő úr! Becses lapja I. évi 253-ik számának irodalmi rovatát dr. Cseh Károly úr töl­tötte be „Emlékhangok a Székelyföldről“ czímű igénytelen útirajzomra vonatkozó „észrevételeivel“. A hang, irány és tartalom ezen „észrevételek­ben“ olyan, hogy erkölcsileg indíttatva vagyok azokra reflectálni. E végből azon kérelemmel for­dulok­­. Szerkesztő úr méltányosságához, szívesked­jék ugyanazon a helyen tért nyitni provokált fel­szólalásomnak, a­honnan a támadás intéztetett reám. Őszinte sajnálkozásomat kell mindenekelőtt kifejeznem a felett, hogy dr. Cseh Károly úr egy olyan becses rovatot, mint az irodalom rovata nem annyira az irodalom czéljának, a munkámban em­berileg előfordulható tévesek kiderítésének és hely­reigazításának szentel, mint inkább személyeskedő apostrófáknak tesz meddő terévé. Hogy mit mon­dott ő és hogy mit mondok én­j e körül forog­nak „észrevételei.“ Hogy mi illik egy műegyetemi tanárhoz és „dr.,"-hoz — erről tart leczkét. Személyeskedéssel akadékoskodik, midőn a do­loghoz kell szólani. Pedig hát a mi személyeink minősége édes­keveset érdekelheti akár a közönséget, akár az ügy érdemét. Én legalább a magam igénytelen sze­mélyéről ekként gondolkozom. És ezzel álláspont­­­­jaink különböző természete jelezve van. Azon ál­láspont megint, a­melyről dr. Cseh úr „észrevéte­leivel“ kiindul, önmagától jellemzi ezen „észrevé­telek“ irányát és czélját, úgy hogy nekem e pont­hoz szólanom sem szükséges többet. Beszéljenek a tények. Ami mondani­valóm van, azt következőkben mondom el. Ha valaki engem arról győz meg, hogy té­vedtem , örömest térek az igaz útra. Ha valaki jó indulattal és illemmel tüntet ki, hálás érzettel mondok neki köszönetet; de midőn valaki csúfoló­­dik, hogy ime a tanár, a doctor mennyire téved, milyen tudatlan, hogy rászedte a székely góbé, akkor elfut a szégyen érzete , mert az eléle­gzetlen csúfolódásokhoz meglett korú embereknél egyálta­lán nem vagyunk már szokva és legkevésbbé az irodalom méltóságos csarnokában. A tiszteletre­méltó hely sérelme az, mely pirulni kényszerit, a mint megbotránkozott dr. Cseh úr modorán min­denki, a ki velem ama famozus „észrevételekről“ szólott. Midőn dr. Cseh úr abban találja kedvét, hogy fennhangon kiabálja: ime egy tanár, ime egy „dr.“ a ki nem érti az orvosi tudományt és a kit „lóvá“ tesz a „székely góbé“, —két dolgot bizonyít egy­szerre. Először azt, hogy ő a doctornak csak azon értelmét ismeri, a­melyet a falusi szegény ember.

Next