Ellenőr, 1876. október (8. évfolyam, 271-301. szám)

1876-10-18 / 288. szám

dpWirí/sí Siti: Egész évre « , 20 frt — kr. Évnegyedre ,■ * 5 frt — kr. Félévre'. . . 10 , — „ Egy hónapra . 1 , 80 „ Egyes szám ára 10 Ura fezár. ”Szerkesztési iroda: Budapesten, nádov-nteza. 6. szdrru Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésire nem vállalkozunk. — Posta által csak bérmentes leveleket fogadunk el. 288. szám. POLITIKAI NAPILAP, Budapest, szerda, október 18. 1876. Eadstessk fölvétele: Budapesten, nádor-utcáa 6. szám (Lógrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Lafite & Cie. czégnél Páriában (Place de la Bourse Nr. 1), valamint Siiitl Miksa (hirdetési ü.rvnél.nál, Budapest, Iíákosárok-utcza 461. bz. Síiadó-hivatal, Budapesten, nádor-utcza, 6. szám, Ide intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. Vik. évfolyam. Táviratok. BéCS, okt. 17. (A „B. C.“ távirata.) Diplomatiai körök még mindig azon reményt táplálják, hogy a háború nem kikerülhetetlen, ámbár bevallják, hogy Oroszország szakadatlanul fegyverkezik, és a hatalmak közötti közlekedés harmadnap óta lanyhább, mivel orosz részről nem mutatkoznak hajlandóknak további alkudozásokba bocsátkozni. A czár legkésőbb e hét végén visszatér Szt.-Pétervárra. Ignatieff Oroszországban marad. BéCS, okt. 17. (A „B. C.“ távirata.) Azon esetre, ha Oroszország hadat üzen Törökországnak, Ausztria részéről kimaradhatatlannak tartják Bosznia és Szerbia megszállását. Belgrád, okt. 17. (A „B. C.“ távirata.) Egy Deligrádból ide érkezett angol bizonyítja, hogy a szerb táborban az állapotok legkevésbbé sem kellemesek A szerbek és a kihágó oroszok között mindég nagyobb mérvet öltenek a súrlódások. Csernajeff most legtöbb idejét szállásán tölti, ahol naponkint nagy lakmározások tartatnak. Nagyszámú külföldi hírlap érkezik a főhadiszállásra, és Csernajeff a hadviselésre vonatkozzókat mind elolvastatja magának, gyakran gúnyos megjegyzéseket tesz, nevezetesen gyakran említette, hogy az orosz lapok kivételével roszul írják nevét. A Szerbiában most végrehajtandó újonczozásnak igen csekély eredménye lesz, most leginkább az orosz önkénytesek szaporítják a szerb tábort, és ezeknek száma, a hadügyminiszter nyilatkozata szerint, akkor sem fog megfogyni, ha Oroszország actióba lép. Belgrád, okt. 17. (A „B. C.“ távirata.) Ma a sajtóirodában következő nyilatkozat létetett. A szerbek most addig fognak várni, míg Oroszország meg nem indítja a háborút, akkor két oldalról fogják megtámadni Törökországot. A consulok úgy szólva végkép nem közlekednek egymással. Zára, okt. 17. Szakhir pasa, ki Peko Pavlovics ellen küldetett, az ellenséget viszszavetette és Bileket az ostrom alól felmenté; a veszteség mindkét részről jelentékeny volt. BéCS, okt. 17. A „Presse“ értesül, hogy egy tábori vadász Livádiából a czárról tegnap megint hozott egy az osztrák-magyar uralkodóhoz intézett levelet, melynek átadásával valószínűleg az itt időző orosz szárnysegéd Taskoff van megbízva. A levél érkeztét Novikoff úr már néhány nappal ezelőtt jelezte volt. Berlin, okt. 17. A „Reichsanzeiger“ német fordításban közli a Livadiában okt. 14-éről keltezett orosz fegyverszünet-vissza- utasító sürgönyt, mely ekként szól : Mi egy hat havi fegyverszünetet nem tartunk szűk ,ségesnek vagy kedvezőnek az általunk óhajtott tartós béke megkötésére; nem vagyunk képesek Szerbiára és Montenegróra bizony- , talán súlyos helyzetük ily jelentékeny meghosszabbításába való beleegyezésük kinyerésére nyomást gyakorolni, s végül úgy találjuk, hogy Európának elviselhetlen pénzügyi és kereskedelmi helyzete ily halogatás , által még jobban szenvedne. Négy-hat heti fegyverszünethez, amint azt eleinte Anglia javasolta, kell ragaszkodnunk, fentartva a további meghosszabbítást, ha az alkudozások menete ennek szükségét feltüntetné. Konstantinápoly, okt. 16. Oroszországnak a hathavi fegyverszünet ellen való oppositiója folytán a kormánykörökben nagy tétovázás uralkodik. — Halet pasa kereskedelmi, Jusszuf pasa közoktatási és Djevded pasa Khalil pasa helyére igazságügyi miniszterré neveztetett ki. — A „Baszket“ czimü lap felfüggesztetett. Zágráb, okt. 17. (Tartománygyűlés.) Napirenden volt Kraljevics határozati javaslata az eszéki/iszeki vasútvonal kiépítése iránt. A közlekedésügyi bizottság indítványt terjeszt elő a tartománygyűlést felszólítva, hogy a kormánynál a következő vasutakat kieszközölje: az eszék-pozsega-ujgradiskait (a Száva balpartján), továbbá a sziszek-károlyvárosit és ujgradiska-mitroviczit. Ber a 11 . előadó beszéde után a bizottság indítványa vita nélkül elfogadtatott. Brüssel, okt. 17. A „Nord“ írja : Törökország békülékeny hivatalos nyilatkozatainak senkit sem szabad félrevezetniük. Törökországnak elhatározása mindig az volt, hogy Európa követeléseit kikerülje; a fegyverszünet kérdése a soliditás és egyetértés próbaköve, Európának meg kell mutatnia, hogy ezentúl el van határozva programját keresztülvinni, — Törökország ekkor fel fogja adni dictatoricus eljárását, amely a crisist tartósabbá és bonyolultabbá teszi. Zára, okt. 17. A ljubinei és nevesinyei kerületben fölkelők Montenegrótól elváltak és hazatértek. A herczegovinai főkormányzó parancsot adott a fölkelőknek a visszatérést megkönnyíteni. A török haderő Herczegovinában most 36,800 főre rúg. UTOLSÓ POSTA. Azon lépésekről, melyeket az angol nagykövet a fegyverszünet érdekében tett volt, Konstantinápolyból, okt. 10-ikéről a következőket jelentik újólag: „Sir H. Elliot pénteken sürgősen audientiát kért a szultánnál s meg is kapta. Szombaton (7-ikén) reggel megjelent a nagykövet a palotában az első dragomán kíséretében. A nagyvezír máris várt rá, s a padisához akart vele menni. De Sir H. Elliot azt kívánta, hogy dragománján kívül senki se legyen jelen. E kívánságnak engedni kellett. A nagykövet ezután figyelmeztette a szultánt a fegyverszünet megkötésének szükségességére, s hozzátéve, hogy az igen felizgatott angliai közvéleménynyel szemben az angol kormány az egyhavi fegyverszünet meg nem adása esetére kénytelen lesz félbeszakítani a portával való viszonyait. Abdul Hamid egészen magán kívül volt ezen nyilatkozatra. Alig távozott el Sir H. Elliot, magához hivatva M. Rushh pasát s megparancsolta neki, hogy azonnal hívja egybe a nagytanácsot s vigye keresztül benne a fegyverszünet elfogadását. A nagyvezír ellenkezni akart, de a szultán indulatosan ragaszkodott akaratához. S midőn a nagytanács, viharos ülésben, nem tudott elhatározásra jutni, s követeket küldött a szultánhoz felszólamlás végett, a szultán ismét csak ahhoz ragaszkodott, hogy a fegyverszünetet meg kell adni, annyira megfélemlítették Sir Henry kijelentései. Erre a nagyvezír indíttatva érze magát, ifi emondásának beadására, mely ugyan nem fogadtatott el, de azon pillanattól fogva M. Rusch pasa, betegséget adva okul, házából nem távozott el.“ A miniszterválság azóta, mint a táviró jelenti, meg is történt. Az olasz consorteria-lapok amjekxionális czikkei, mint írják, Romániában igen tetszettek. Ott ugyanis úgy találják, hogy az esetre, ha a szerb királyi czim valósággá válnék, Románia sem maradhatna hátra, s hasonlókép királysággá kellene lenni, de erre nézve egy kis kikerekítésre volna szüksége Erdélyen és Bukovinán (a régi nóta) keresztül. Bukarestben azt beszélik, hogy Bratiano Livádiából reményt hozott magával, „ezen tartományok“ megkapására, cserében egy orosz-román támadó és védelmi szövetségért, . Valamint a „Nordd. Alig. Ztg.“ úgy a másik kanczellár lapja, a „Nord“ is a három császári szövetséget emlegeti. Saját tudakozódásai után mondhatja, hogy a három éjszaki hatalom közti egyetértés tartósabbnak tekinthető, mint valaha. A másik három hatalom, mely a párisi szerződést aláírta volt, nem fog vonakodhatni attól, hogy a portára morális nyomást gyakoroljon, olyan Programm elfogadása czéljából, melyet a három hatalom egyike állított föl s a többi helybehagyott. A „Nord“ ennélfogva kevesebb aggodalommal tekinti a helyzetet, s azon véleményben van, hogy még mindig lehetséges, hogy a viszály eltűnik, anélkül, hogy tovább zavarná Európa nyugalmát. Budapest, október 17. Az előjáték utolsó jelenete. Andrássy Gyula gróf Budapestre érkezett ; jelentést tenni a királynak, tanakodni a magyar kormánynyal a dolgok azon állásáról, melyről az angol kormány kinyilatkoztatta hogy az a diplomatia együttes működését kizárja. Oroszország összevonja hadi erejét a déli részeken, s roppant mértékben szaporítja előőrseit Szerbiában. Konstantinápolyban miniszter válság megy végbe iszonyú izgatottság közepette. Livádiában tanácsot ül a hivatalos Oroszország : czár, hadügyminiszter, pénzügyér, külügyér— Ignatieff,s már lágerekkel is küldözik Bécsbe a sürgős levelet. Románia tanácsért folyamodik a hatalmakhoz, mit tevő legyen az orosz invázió esetén. Szerbia minden fegyverfogható embert zászló alá szólít. A Bismarck herczeg lapja pedig beszél a hármas szövetségről és visszautasítja Anglia közeledését. Ilyen halmaz bir egy napra ! És mégis vannak naiv szellemek, akik békéről álra adóznak. Ideig óráig lehet még békésdit játszani, az bizonyos. Lehet halasztani a kérdés eldőltét, lehet oldalnyilalást kapni az Oroszország előtt való hajlongástól. De időkérdésnél itt alig foroghat fenn egyéb. S alig lehet más czélja a diplomatiai működésnek, mint az, hogy legalább ez a kérdés dőljön el Európa javára. És kétes, fog-e sikerülni csak ennyi is. Oroszország az eddig kivívott előnyökkel ezen kérdés sorsa fölött is uralkodhatik, s hacsak új eleme nem támad a helyzetnek, fog is uralkodni. Pedig ez jelentékeny fontossággal bír. Egy háború, akkor indítva meg, midőn az oroszfaj physikai alkatának kedvező évszak elébe nézünk, annyi mint az erők mérlegét eleve megrontani. Egy nyárnak induló háború az orosz harcrosokra hoz magával kedvezőtlenebb körülményeket. A francziák moszkvai hadjárata és a muszka invasió hazánkban élénken illustrálja a két ellenkező esetet. Nem jelentéktelen diadala lesz a diplomatának, ha a téli hadjárat kényszerűsége alól fel bírja oldani Európát. S ha törekvése erre fog irányulni, az önmegtagadás legvégső határáig is jogosultnak fogjuk azt tartani. Helyes lesz a hadüzenetnek még ürügyét is elvonni Oroszországtól; helyes lesz compromissumok tárgyalásával nyújtani az időt; kedveskedni Oroszországnak; szorítani a portát, conferentiát ülni, demonstrálni; békés toasztokat mondani; inni akárkinek az egészségére; — egyszóval minden elképzelhető képtelenség helyes lesz, jó lesz, csak tavaszig kitartson, Így lévén meggyőződve, nagyon kívánatosnak tartjuk, hogy a porta minden lehető és lehetetlen áldozatra elszánja magát az önmegtagadás és előzékenység terén. Engedhet, bízvást válogatni fegyverszünet dolgában; egynapostól kezdve félesztendősig; garantiával, vagy anélkül; demarcationalis vonallal, vagy , anélkül; reformmal, nem reformmal, amint csak tetszik. Ne féljen, soha nem lesz abból béke. A mi monarchiánkat illeti, játszhatunk mi bízvást háromcsászárosdit, amilyet csak kíván a „Norddeutsche Allgemeine Zeitung“ — egész farsangon át, már attól nem fog jobban fájni a mi fejünk. Csinálhatunk manővereket Anglia ellen, vagy tetszés szerint akárki ellen és akárkivel, az tökéletesen mindegy. Még azt is megtehetjük, hogy semlegesen vonogassuk a vállunkat; s hacsak az kell, akár meg is vendégeljük a budapesti pályaudvaron az átvonuló vöröskereszteseket , és adunk fáklyás zenét a bécsi orosz követnek. — De tavaszig kitartson. Sajnos, hogy vajmi kevés kilátás van e sokféle jeles erényünk s előzékenységünk gyakorlására. A Berlinben intonált legújabb hang, kevés reményt nyújt arra, hogy onnan hathatósabb segélyt nyerhessen a nyugati hatalmak diplomatiája. Pedig e nélkül nem lehet Oroszországot azon kellemes helyzetéből kizavarni, hogy a háború megindítását egészen tetszése szerint határozhassa el. S hogy ez esetben téli hadjárat lesz, az bizonyos. Még bizonyosabb, hogy ebből monarchiánkra egy újabb és nehéz megpróbáltatás nehezül. Ott leszünk, hogy egy erőfecsérlő téli hadjárat viszontagságai s bizonytalansága és a türelemnek s önuralkodásnak oly foka közt kell választanunk, mely emberi erőt szinte meghalad. Nehéz választás, kínos helyzet. És mi mégis azt mondjuk, hogy az utóbbit választanunk lesz a helyesebb. Oroszország hadüzenete esetére, ha az most következik be a tél küszöbén, inkább semlegesen nézni a török-orosz tusát, mely tavaszig úgy sem dűlhet el végeredménynyel, mint a gyors eldöntés kilátása nélkül bonyolódni háborúba, s fecsérelni pénzt és erőt egy fél esztendeig haszontalanul. Feltéve, mindig, hogy Románia semlegessége fölött oly vita nem merül fel, mely a nyugati hatalmaknak becsületbeli kötelességévé teszi a rögtön való actiót. Egy szóval: az előjáték utolsó jelenetéhez jutottunk. Hogy mire gördül fel a függöny a valódi darab megindulásakor, azt meglátjuk egy kis szünet után. Az 1877. évi osztrák költségvetést néhány nap múlva fogja előterjeszteni De Pretis pénzügyminiszter. A „Neue freie Presse“ szerint nem fog valami örvendetes képet nyújthatni. Mert ha fel is veszik, hogy ez idén az indirekt adóknál — nevezetesen a dohánynál és bélyegnél — némi csekély gyarapodás mutatkozik a bevételben, mégis a direkt adók csökkenése által — mely másfél millióra becsülhető — el fog enyészni. A jövő évet illetőleg biztos újabb terhek vannak kilátásban : a vasutak subventiójának emelkedése mintegy 2millió forinttal, az újonnan kibocsátott 40 millió rente-czimeknek és a 48 milliós arany renzének 5 millióval felvehető magasabb kamatterhet végre a Magyarországnak fizetendő vámrestitutio. Ezzel szemben a más czimek alatt várható jövedelmi többletet a nevezett lap 8 millióra véli tehetni. Ezek szerint tehát, eltekintve a vasúti szükséglettől, 1877-ben ugyanaz lenne a deficit, mint 1876- ban, midőn az 304 milliót tett ki. Ennek födözésére azonban akkor 11 millió névleges vagy körülbelül 73 millió tényleges rentével lehetett rendelkezni, s így a deficit tisztán 23 millióra apadt. 1877- ben azonban rente-tartalékra nem lehet számítani, de a pénzügyminiszter kijelenté, hogy 1875-ben az adójövedelmek az előirányzatot 9 millióval túlhaladták s igy pár millió juthat még az 1877-iki budgetre is. Azonkívül 3 milliót remél az illeték-novellától, melynek a reichsrath által való elfogadása azonban még igen kétséges, úgy hogy a tényleges deficit — melynek üldözéséről előre kell gondoskodni — legalább 25 milliót fog kitenni. Csakhogy azon esetben többre is emelkedhetnénk, ha az új adótörvények érvénye 1877-re nem alkalmaztatnék. Tekintetbe véve végre azon körülményt, hogy ezen 25 millióra becsült deficzit, a vasúti szükségletre — mely 1876-ban 23 milliót tett ki, de 1877-ben tán kevesebb lesz nem különben az államadósság törlesztésére,mely 1876-ban 17,9 millióra rúgott, tekintettel nincs, mivel e czimek alatt külön fedezési formák írják elő, az osztrák pénzügy állása valóban komoly aggodalmakra adhat okot. Ezt az utóbbi megjegyzést t. i. maga a „N. Fr. Presse“ teszi. Mert ha mi meg a 25 millió általa kiszámított effektív deficithez még hozzáteszünk a vasúti szükségletre csak 20 milliót, s az államadósságok törlesztésére csak úgy mint 76- ban 17 milliót, kijön, hogy tulajdonképpen 71 millió fedezetéről kellene gondoskodni, amin bizony a mai viszonyok között törheti a fejét De Pretis úr. Az adóemelést — a személykereseti adónál — szóba fogja hozni már az exposéban, amire mi azt mondhatjuk, hogy „sorsát senki el nem kerülheti“. A közigazgatási reformok életbeléptetése alkalmából a pénzügyminiszter a törvényhatóságok és közigazgatási bizottságokhoz a közadók kezeléséről szóló 1876: XV. t.czikk 85-ik §-ában nyert fölhatalmazás alapján körrendeletet intézett, melyben meghagyja, a mint következik : Folyó 1876. évi november hó 1-től kezdve 1) hatályba lépnek : a) a törvény II. részének I. fejezetében, b) a törvény III. részének 52. és 62. §§-ai alatt, végre e) a törvény életbeléptetési és átmeneti intézkedéseinek 84. §-ában 3. és 5. pontjai alatt foglalt határozmányok ; 2) ellenben a törvény 83. §-ának teljes érvényre juttatása mellett hatályon kívül lépnek: a) az 1868. XXI. törvényczikk még érvényben levő 29, 30. és 62. §§-ai; b) az 1870. LV. törvényczikk még érvényben levő 2-ik §-a; c) az 1868. XXIV., XXXIV. és az 1873. VIII. törvényezikkek; d) az 1868. XXVI., az 1870. XLIX., az 1871. LVIII., és az 1873. VII. törvényezikkeknek, az 1875. XXII., XXIV., XXVI., XXVII., és XXIX. törvényezikkek határozmányai után még érvényben maradt részei; e) az 1875. XXII. törvényczikk 7. §-nak, az 1875. XXIV. törvényczikk 10. §-ának és az 1875. évi XXVII. törvényczikk 11-ik §-ának az ezen törvényczikkekkel behozott adók kirovásának eddigi módjára vonatkozó rendelkezése ; végre f) az 1875. XXVI. törvényczikk 29. és 31. §§-ai és az 1875. XXIX. törvényczikk 38. §-a. Magától értetik azonban, hogy a d), e) és f) alatt felsorolt törvényeknek az adók kirovására vonatkozó rendelkezései ott, hol az 1868. XXVI. tezikk alapján a folyó évre alakult felszólamlási bizottságok működéseiket még a folyó évi október 31-ike után is folytatják: az 1876. évi adókirovást illetőleg folyó évi november 1-seje után is mérvadók maradnak mindaddig, mig az illető felszólamlási bizottság tárgyalásait be nem fejezi. A franczia adóreform tárgyában a költségvetési bizottság nevében Gambetta elkészítette előleges jelentését. Az új adóformák közül kiemelünk kettőt, mint bennünket is érdeklőt: a franczia pénzpiaczokon kötött kölcsönök, s a Francziaországban külföldi államok számlájára kifizetett kamatok megadóztatását. Az utóbbiakra ugyanis kiterjesztetnék az 1872-diki 3°/ekos tőkekamat-adó. A jelentés általában az eddigi négyféle direct adót egyetlen jövedelmi adóvá kívánja változtatni, s a reform által elérendő bevételi szaporodás arányában ajánlja több indirect adónak, így a szállításra, olajra, szappanra, gyertyára, eczetre, papírra kivetett adónak eltörlését, továbbá a czukorra, levelekre és távirati sürgönyökre, meg a borra és szeszes italokra kivetett adóknak leszállítását. Olaszországról. Panasz érkezett Olaszország ellen. Már napok óta járja be Európát e panasz, mely mindenütt, ahol csak megfordult, a legméltóbb indignatiót keltette, nem csak Ausztria- Magyarországban, hanem még Németországban is, hol a legkeményebb szemrehányásokkal támadtak az ifjú olasz királyságra, s nem kevésbbé Angliában sem, hol a kormány vezérlapja igen kemény dolgokat mond. Vádat emelnek Itália ellen, hogy perfid, áskálódó politikát követ, hogy politikai erkölcsöt nem ismer, hogy minden zavarosból saját hasznát akarja kihalászni, hogy prédaéhesen várja a kedvező alkalmat, midőn mások rovására, mások vérének árán, ismét tágíthatja területét, s rablómódra akarja jó szomszédját megtámadni. Vádolják Olaszországot, a műveit világ közvéleménye előtt. • Ausztria-Magyarország nevében, mint a mely ellen Itália perfid politikája irányul, s melyet egy szép darab földjétől, s az Adria új ki Irálynőjétől, Trieszttől, mely a hatalmas Signoria örökébe lépett, akarja megfosztani. Valóban súlyos vád, ha igaz. Az ifjú olasz királyság hálával tartozik monarchiánk iránt. Nem azért, mivel ennek rovására terjesztette ki 1859-ben és 1866-ban határait, s mivel Sadova vérfürdőiből emelkedett ki az olasz egység. Ezt saját magán kívül, főleg szövetségeseinek köszöni. Itália más okok miatt tartozik hálával monarchiánk, s főleg annak uralkodója iránt. Ausztria-Magyarország szívesen elismerte és üdvözölte az olasz egységet, midőn a viszonyok hatalma azt megteremtette. Nem táplált semmi hátsó gondolatot, hanem őszintén szerencsét kívánt a nagy nemzeti átalakuláshoz. Nem forralt cselt, nem vetett soha gáncsot az olasz egység elé, midőn az benső consolidatiójára, s midőn az egységes Italia azon tekintélyes helyre törekedett, mely őt az európai népcsaládban méltán megilleti. Ellenkezőleg. Minden alkalmat felhasznált, hogy rokonszenvét kimutassa, s meggyőzze Olaszországot, hogy veszteségei miatt nem forral boszupolitikát, sőt örvend, ha ifjú szomszédja minél inkább megerősödik, kit természetes és értékes szövetségesének tekintett. S e monarchia uralkodója csak nem rég kívánt szerencsét Viktor Emánuelnek, hogy uralkodjék boldogan azon tartományok felett is, hol egy évtized előtt még a Habsburgok zászlója lobogott. Ebben az ünnepélyes pillanatban mindenki meg volt győződve azon szívélyes barátságról, mely több éven át fennállott monarchiánk és Olaszország közt, melynek mindig fenn kellene állnia. A keleti kérdés bonyodalmai azonban még erősebb baráti és szövetségi kötelékeket is meglazítottak. S ma azt mondják, hogy Olaszország többé nem barátunk, nem jó szomszédunk, ki megbízható hátvéde monarchiánknak, hanem a ki jó árért kész minden politikai combinatióba belemenni, s egy darab földért képes bennünket egy európai conflagratió esetén hátulról orozva megrohanni. Részünkről azonban egy pillanatig sem adtunk hitelt ezen gyanúsításnak, ezen vádnak. Nem adunk, mert e vád mellett semmi, és Olaszország mellett minden ok harcol. S mit is rónak tulajdonképpen Olaszország terhére ? Néhány lap meggondolatlan nyilatkozatát, mely nyilatkozatok ellenében azonban a hivatalos Olaszország minden képzelhető elégtételt megadott. Az olasz diplomatia, sőt maga az olasz király kijelentette Bécsben, hogy azon lapok esztelen nyilatkozatára semmi súly sem fektethető. S valóban, mint már volt alkalmunk kimutatni, azon lapok barátságbontó nyilatkozatai pusztán csak silány pártmanőverre redukálandók, melyek által izgatni akartak az olasz kormány ellen, mely izgatást azonban az olasz közvélemény józanabb és túlnyomó része méltatlankodva utasítja el magától. Kétségtelen igaz, hogy Olaszország, unalmában — mivel a három császár szövetsége lévén Európa sorsának intézője, mely szövetség Olaszországot mellőzte, s az európai politikában nem adott neki szerepet — némi meggondolatlanságokra vetemedett. Unalmában mulatságosnak találta az angolok által zinre hozott, de már általuk is megbánt szláv sympathiát utánozni. De másrészt bizonyos az is, hogy az olasz politikusok és hírlapok legtekintélyesebb része csak oly józanul és elfogulatlanul ítéli meg a keleti bonyodalmakat, mint bárki más Európában, s épp oly tisztában vannak a szláv kérdéssel, mint akármi, Ausztria-Magyarországban. A „Gazzetta d’ Italia“ Olaszország ezen egyik legtekintélyesebb lapjának hasábain csak legközelebb nyilatkozott Musolino, az olasz szabadelvű párt egyik legderekabb képviselője a keleti kérdésről, melyet ő tulajdonképpen „muszka kér dés“-nek nevez. Ez a nyilatkozat, melyből alább mutatványt közlünk, oly éles és világos látással szól a „muszka kérdésről“, hogy nem kétkedhetünk belőle, miszerint az olasz politikusok legszámbavehetőbb része a legkisebb Husiét sem táplálja Pétervár szándékaira nézve. S ugyanazon politikusok, kik bár távolabb nézpontról tekintik a jelenleg színen lévő eseményeket, s mégis világosan átlátnak a keleti kérdés zűrzavaros bonyodalmain, azt is belátják, hogy bármi legyen is megírva a végzet könyvében ezen monarchia sorsáról, s bár az események kereke le is tiporná a Duna-folyam őrét, az osztrák-magyar államot. Olaszország nem vehetne részt e monarchiaholtteste feletti vigtorban, mert nála sokkal nagyobb hatalmak akarnának a megnyílt örökségbe lépni, melyek Itáliának még a csontokat sem vetnék oda szolgálati jutalmául. Azt a politikát tehát, melynek zászlóját az „Opinione“ silány pártczélokra kibontotta, bizonyára elutasítja magától minden józan olasz politikus, él, elsősorban, az olasz kormány, melynek, Italia vitális érdekeinek félreismerése nélkül, be kell látnia, hogy Olaszország csak úgy erős, ha Ausztria-Magyarországgal valódi jó viszonyban él, hogy e monarchia barátsága legerősebb pajzsa az olasz egységnek, hogy Ausztria-Magyarország által sokat nyerhet, míg e monarchia romlása után, ha ez Európa szerencsétlenségére bekövetkeznék,mitől egyébiránt nem tartunk.) Olaszországra semmi osztalék sem várna, s csak legerősebb támaszét vesztené el, melynek hiányában maga is összeroskadhatna. A pénzügyi bizottság ülése. (Október 17.) A bizottság mai ülésében mindenekelőtt a képviselőház elnöke, ki meghivatván, felvilágosításokat adott az országgyűlés költségeire nézve. A gyorsirodára vonatkozólag előadja, hogy a végleg alkalmazott gyorsírók állami hivatalnokok, kik az állampénztárból kapják fizetésüket, a kinevezést a két ház elnöke eszközli. Továbbá az összes személyzet létszámát és fizetéseiket sorolja el. Azon kérdés merült föl, váljon a gyorsírók nem nyernek-e a felsőháztól külön fizetést és lakbért. Ennek kipuhatolására előadó küldetett ki. Szóba került ezután a gyorsirodának a hírlapokkal való viszonya, melyre nézve a bizottság nem tartja szükségesnek, hogy e tárgyban részéről valami intéz.