Ellenőr, 1876. november (8. évfolyam, 302-331. szám)
1876-11-03 / 304. szám
Hosszabbra terjedvén czikkünk, mint ¡■’51-« véltük, többi észrevételeinket holnapra hívjuk. Jegybankunk organisatiójához . A bankügyben megtörtént végre a második határozó lépés. A magyar és osztrák kormány közt folyt beható tárgyalások után a két pénzügyminiszter jegyzéke az „osztrák magyar jegybank“ síita »szabály-tervezetével együtt megküldetett a Nemzeti banknak s most már azon áll az elhatározás sora, hogy a kívánt átalakulás iránt nyilatkozzék. A mint a Nemzeti bank intim köreiből kiszivárgó hirek sejteni engedik, de meg a mint az a bankügyi egyezkedésekkel szemben Lucám úr által eddig elfoglalt álláspont után másként alig is■olt várható: a bank vezéregyéniségeinek nem egy kifogásuk leend a tervezet ellen s annak nem egypontjánál fognak módosítást kívánni. Kétségtelen azonban, hogy bármily nagy legyen kezdetben a nézeteltérés, kölcsönös engedmények lassankint összefogják azt simítani. Nem hisszük ugyanis, hogy magát két miniszter is oly ultimátumnak kívánná az illeti bankkal közlött tervezetet tartatni, mely minden módosítást kizár , melyet az éppen gyakorlati megvalósítására hivatott érdek- és szaktársaságnak vagy egész összegégében el kellend fo* gadn!*, vagy csupán vissza lehet utasítania. Meg vagyunk győződve másrészt arról is, miszerint Lucam úr szintén ki tudja és ki fogja egyeztetni a körülményekkel az ő centralistikus hajlamait és hogy az utóbbiakhoz való makacs ragaszkodás által nem fogja koczkára tenni társaságának jegykibocsátási monopoljogát. Az „osztrák-magyar jogbank“ létrejövetelét tehát ma már annyira minden tekintetben kérdésen felül állónak hiszeztük, hogy nemcsak ezek, hanem egyszersmind időszerűnek is tartjuk az annak organizatiójával foglalkozást. Mihelyt az önálló magyar jegybank eszméjével fel kellett hagynunk s a jegykibocsátási jognak Magyarországot illetőleg is egy, Ausztriával közös, egységes banktársaságra ruháztatásába belenyugodtunk, azonnal és annyival inkább nagyon másodrendűvé vált reánk nézve azon kérdés, hogy ezen egységes társaság egységes fémfedezéke részben, vagy egészben hol legyen leraktározva, mert mindaddig, míg valutánk rendezésének alapján a link jegyeinek fémpénzzel becserélésére nem köteleztethető, még az akadálytalan beváltás érdeke sem teszi szükségképenivé, hogy a fémkészlet valamely arányos része muldatlanul Budapest pinczeiben őriztessék. Hasonlókép másod érdekűek reánk nézve a bankorganismusnak a banktársaság egységes voltából szükségkép folyó számos részletes, ugyanazért a megalkuvás ezek tekintetében is nem a c itk helyén lehet, hanem e kerülhetlen. A mi Magyarországnak a bankügyben, éppen a banktársaság egységes voltánál fogva, speciális érdeke s a minek tekintetében minden lealkuvásnak, minden leengedésnek kirekesztve kell maradnia, az, hogy a közös banktársaság hitelnyújtási szolgálmányaiból, ha nem is a paritásos, de a kvotális részt okvetlenül és elvonhatlanul élvezze, és hogy kormánya a közös társaság magyar részének ügyvitelére ne csupán ellenőrző, hanem különösen a hitelnyújtással kapcsolatos ügyekben döntő, úgyszólván parancsoló befolyással bírjon. E lapok október 22-iki számában tüzetesen kimutattuk, miszerint a két állam összes pénzintézeteinek hitelnyújtásaiból a Magyarország által és Magyarországon igénybe vett rész a 30%-ise felesen haladja és íogy ennélfogva az osztrák tartományok hiiteligénylete jóval a 70%/* alatt marad. Ugyanott kimutattuk továbbá, hogy a magán pénzintézeteknél meddőn heverő tőkék tetemesen nagyobb arányúak Ausztriában, mist Magyarországon, hogy tehát az osztrák hiteligények a rendelkezésükre álló tőkéket kisebb arányban foglalkoztatják, mint a magyarországiak. Nemcsak valószínű, hanem bizonyos, hogy ez arány Magyarország rovására a jövő fíz év folyamán sem fog romlani, mert a közgazdasági fejlődés processusában, a kellő segé eszközök leírása mellett, a keskenyebb alap tovább épülése aránylag mindig nagyobb haladványuk szélesebb alapénál. Ez okból s miután Magyarország közgazdasági viszonyainak javulása egyszersmind az összmonarchia erősödése, kívánato» volna ugyan reánk nézve s a kölcsönös méltányosság is azt hozná magával, hogy a közös jegybank azon arányban elégítse ki hiteligényeinket, melyben a két állam területén működő hitelintézetek bankszerű üzleteinek mekkoraságából constatálhatólag a kielégíttetésre időnként szükségünk leend. Ily méltányossági tekintetek érvényesülésére azonban ma osztrák részről alig számíthatunk. .Annyival inkább ragaszkodnunk kell tehát azon követelményhez, hogy Magyarországnak a bank szolgálmányaiból legalább a krotális rész okvetlenül és elvonhatlanul biztosíttassék, mert ahhoz nemcsak jogunk, hanem arra máris számtanilag kimutatható szükségünk van, s különösen vissza kell utasítanunk azon legújabb insinuatiót, hogy a hitelnyújtás méreteinek időnkint meghatározása a bank Bécsben székelő központi organizmusánakbelátására’bizassék. Nemcsak Magyarországon, hanem általánosan panasz Lajtán túl is azon, szűkkeblűség,és hogy ugy mondjuk, az üzleti érzék azon teljes hiánya ellen melylyel a Nemzeti bank a fiókok felállításának és a hitelélvezés hozzáférhetővé tételének tekintetében eljár. Maga azon védirat, melyet Lucám ur „Die oesterreichische Nationalbank während der Dauer des dritten Privilegiums“ czim alatt ez év kezdetén kibocsátott, egyszersmind a legalaposabb vádlevél a bank ezen eljárása ellenében. E munkájában maga Lucám ur mutatja ki, hogy 1874-ben míg a Nemzeti bank váltó-leszámítolási és előlegezési üzletállaga 90 millió forint alaptőke mellett 184 millió forint, b hát az alaptőkének csupán kétszerese volt, addig ugyanaz a franczia banknál 73 millió forint alaptőke mellett 3662/1 milliót, vagyis ötszöröst és a porosz banknál 32 millió forint alaptőke mellett 232 millió forintot, tehát hétszerest tett. A franczia bank váltóleszámítolásainak értékátlaga szintén Lucomur közleményei szerint 469, a poroszé 1003, ellenben az osztrák banké 2189 forint, a fiókok száma pedig a franczia banknál 68, a porosznál 165 és az osztrák banknál csupán 28, tehát Francziaországban minden fél, Németországban minden negyed millió, fellenben monarchiánkban csupán 11/s millió lakosra esik egy -egy bankfiók. Még kedvezőtlenebbek az arányok Magyarországra nézve, hol csupán 1.900,00 lakosra (a tulajdonképpeni Magyarországon éppen csak 21/*, ellenben Erdélyben s a határőrvidéken és Fiuméval együtt Horvát- és Szlavonországban egy-egy millióra) esik egy fiók s hol a váltóleszámítolások értékátlaga 2467 (Magyarországon 2522, Erdélyben 1521 s a fiumei fióknál 2326) forint volt. Híjába iparkodik Lucám az e tények ellenében a Nemzeti bank eljárását azzal mentegetni, hogy monarchiánk s különösen Magyarország távol áll még azon közgazdasági fejlettségtől, mely a bankfióitok szaporítását s a hitelnyújtás könnyítését és szélesbítését tenné szükségessé. Nem az állam van a jegybankért, hanem megfordítva és a jegybank egyik legfontosabb, legokvetlenebb segédeszköz arra nézve, hogy az állam közgazdasága kifejlődhessen, felvirágozhasson. Ez okoskodáshoz képest egész 1850-ig Bécsen kívül az egész monarchiában az egy Prága képezte a számbavehető álharcot, mert még Pest is csupán 1851-ben lett a bank által fiókra érdemesítve s ez okoskodás szerint merő fallacia azt hinni, hogy a későbbi években fiókokat nyert városok és vidékek kereskedelmének és iparának fejlesztésére e fiókok jótékony behatással bírtak volna, mert e kereskedelemnek és iparnak már kifejtve, teljesen megerősödve kellett lenniök, hogy e városok a fiók felállítására érdemessé váljanak. Mindez okoskodással a logika és tapasztalás merőben ellenkezik. Minden intézmény, mely a közgazdasági műveleteknél könnyítést nyújt, fokozza egyszersmind önmagának használtatását igényeltetését. Ha arra várunk, hogy előbb a távirás használásának értéke fejlődjék ki , mai napig sem volna még leásva egy távírda-oszlopunk seliítázhatlan, hogy postaforgalmunknak ez utóbbi korszakban oly óriás emelkedését a postahálózat kiterjesztése s a forgalmi szolgálatnál,életbeléptetett könnyítések vonták maguk után. Korántsem elég tehát, hogy a közös bank hitejezhető pénzeinek krotális része Magyarország számára kikötve legyen, hanem Magyarország kormányának döntő és korlátlan befolyással kell bírnia arra nézve is, hogy e rész a magyar hiteligényeknek csakugyan és könnyen hozzáférhetővé tétessék. Ebből folyólag különösen a bankfiókok helyének és számának is a magyar kvóta korlátai közt •— azok dota iójának meghatározása, melyek tekintetében kormányunknak a döntő befolyást maga részére okvetlenül fenn kell tartania, és a melyeknél lealkuvásnak helye szintén nem lehet. Gragóczy János: TÁRCZA. Pindennis Története, II KUUSZUMÉJI, BAPIÁTJAI «• LiaKAGITOn •C.L.'AN Irt» W. N. Tha«k«raj. HARMADIK KÖTET. Madame Fridsby lopva föltekintvén a dragonyos arczképére s bepillantván saját sebzett emléke elébe, azt mondá, hogy a férfi _ csak férfi, s amig férfi, csaló is, s merengőenidézett nehány verssort Marmionból, melyekben azon kérdés van kifejezve, hogy hova lesznek a halál után a csalárd szeretők? Mrs. Pybus nem rendelkezett a gyűlölet, undor, megvetés elég erős kifejezéseivel egy olyan gaz megnevezésére, ki ily aljas magaviseletre képes. Ez az eredménye a kényeztetésnek, meg gőgösségnek, meg kicsapongásnak, meg aristokratikus„zátartásnak (tény, hogy Pen vonakodott Mrs. Pybusnál teázni), s ez következik a romlott és utálatos társaságokból, abban a rettenetes modern Bábelben! Mrs. Portman rémülettel volt kénytelen beismerni, hogy az anya szerencsétlen elnézése elkényeztette azt a fiút, hogy irodalmi sikerei elszédítették, s utálatos szenvedélyei elfeledtették vele amaz elveket, melyeket dr. Portman, gyermekkorában, belecsöpögtetett. Glanders, a dragonyosok rettenetes kapitánya, midőn az esetről Mrs. Glanders által értesült, füttyürészett s tréfásezérzásokat tett rá ebéd alkalmával , mire Mrs. Glanders durva embernek nevezte őt, s ismét kiparancsolta a leányokat a szobiból, mikor a borzasztó kapitány kacagásra fakadt. Mr. Simcoe nyugodtan fogadá a hírt, de inkább tetszett az neki, mint nem; csak megerősítésére szolgált azon véleményének, melyet mindenkor táplált volt ama nyomorult ifjúról: nem mintha tudott volna felőle valamit — nem mintha olvasott volna csak egy sort is veszedelmes megmérgező műveiből — isten mentsen , de mit lehetett volna várni egy ilyen ifjútól, s ilyen rémítő, siralmas és szánalmas könnyelműségtől Pen egy második szentbeszéd tárgyát képezte a claveringi methodista kápolnában , ahol is London veszedelmei, s a regény-irás és olvasás bűnei előadásának vala egy vasárnapi estén a nagyszámú és jámbor gyülekezetnek. Nem vártak annak meghallgatására, hogy bűnös-e vagy nem ? Bizonyosnak vették elvetemültségét, s e bámulatos moralisták közt csak az volt szóban, hogy ki dobjon követ Penre. Másnap Mrs. Pendennis, egyedül s majdnem ájuldozva a fölindulástól és bágyadtságtól, átment vagyis inkább átszaladt dr. Portman házába, tanácsot kérendő a jó doctortól. Egy névtelen levelet kapott; valamely keresztyén kötelességének tartotta átdöfni a jó lelket, mely sohasem tett halandónak roszat — egy névtelen levelet, mely a szentirásra való vonatkozásokkal kimutatá az ily bűnösök kárhozatát, s részletesen elősorolá Pen vétkeit. Az özvegy szánalomra méltó rémületbe és fölindulásba esett. Két vagy három ilyen kínos óra majdnem megvénítette. Izgatottsága első pillanatában elejtette a levelet, s Laura elolvasta. Laura elpirult, mikor olvasó; egész teste reszketett, de a haragtól. — A gyávák, mondá — Nem igaz. — Nem, anyám, nem igaz. — Igaz, s te tetted ezt, Laura, kiáltott föl ! Helén, haraggal. — Miért utasítottad vissza, mikor megkért? Miért törted meg szivemet s utasítottad vissza ? Te vitted őt a bűnbe. Te dobtad őt annak a — annak az — asszonynak a karjaiba. — Ne beszélj nekem. Ne felelj nekem. — Nem fogok neked megbocsátani, soha. Mártim add ide a kalapomat és a kendőmet. Elmegyek. Nem akarom, hogy velem jöjj. Eredj innen. Hagyj el, kegyetlen leány , miért hoztad rám ezt a szégyent ? S eltiltván magától leányát és szolgálóit, leszaladt az országúton Claveringbe. Doctor Portman, rátekintvén a levélre, úgy gondolá, hogy ismeri az Írást, és természetesen ismerte már a szegény Pen elleni vádat. Saját lelkiismerete ellenére, talán, (mert az érdemes doctornak, mint legtöbbjeinknek, igen tetemes természeti képessége volt a felebarátjába kedvezőtlen hírek elfogadására) vigasztalni törekedett Helént; utalt arra, hogy a rágalom névtelen oldalról jön, s ennélfogva szükségkép egy gonosztévő műve, hogy a vád lehet nem igaz is — valószínűleg nem is igaz — hogy Pent legalább meg kell hallgatni, mielőtt elitélnék , hogy egy ilyen anyának a fia alig követhetett el olyan bűnt, stb., stb. Helén azonnal keresztüllátott ezen ellenvetés és tagadás furfangján. — Ön úgy gondolja, hogy Arthur megtette azt, mondá, — bizonyosan úgy gondolja. Oh, miért is hagytam el őt, tiszteletes úr, miért engedtem, hogy eltávozzék tőlem ? De ő nem lehet becstelen — az isten szent nevére, nem becstelen — csak nem gondolja ön, hogy az ! Emlékezzék vissza akkori magaviseletére, azzal a másik — személylyel — mily őrülten ragaszkodott hozzá. Becsületes fiú volt ő akkor — most is az. És én hálát adok istennek — igen, térdre hullok, és há-lát adok istennek, hogy Arthur megfizetett Laurának. Ön azt mondta, hogy 5 jó — maga mondta. És most — ha az az asszony szereti — pedig úgy kell lenni — ha Arthur elvitte őt atyja házából, vagy az kísérletbe ejtette, a mi igen valószínű — hát akkor nejévé kell lennie s nekem leányommá. S Arthurnak el kell hagynia azt a rettentő világot, s vissza kell térnie hozzám — anyjához, tiszteletes ur. Menjük el és hozzuk vissza — igen — hozzuk vissza — és lészen öröm a — a bűnössel, ki megtér. Menjünk, azonnal, édes barátom, még ebben az’ — Helén nem szólhatott többet. Hátraesett és elájult. Agyba tették a szánakozó doctor házában s elhívták hozzá az orvost. Egész éjjel félelmes állapotban feküdt. Laura eljött hozzá, vagyis inkább a papiakba, mert a beteg nem akarta látni Laurát. És dr. Portman, még folyton kérve őt, hogy legyen nyugodt, s bátrabbá és bizalmasabbá lévén Pen ártatlansága iránt, amint tanúja volt a szegény anya rettentő fájdalmának, ■— levelet írt Pennek, figyelmeztetvén őt az ellene szórt hírekre a koiuvllírta Kénre, hogy tiagyja az OftaZolinal és bánja meg e viszonyt, mely oly bal végzetes az ő legjobb érdekeire és lelke üdvösségére. És Laura? az ő szivét nem sebezte-e Arthur vétke és Helén elidegenülése ? Nem keserű megpróbáltatás volt-e az ártatlan leánynak, hogy egy csapásra elvesztette mindazt a szeretetet, melylyel e világon törődött? LII. FEJEZET. Mely, kevésbé múlt, hogy utolsó nem lett e történetben. Doctor Portman levele elküldetett Londonba, az érdemes pap törekedett Mrs. Pendennist egy kis nyugalomra csillapítani, míg válasz nem érkezik, mely, mint a doctor hinni igyekezett, vagy legalább állhatatosan mondogató, kielégítő lesz Mr. Pen erkölcsiségét illetőleg. Helén azon kívánsága legalább, hogy Londonba menjen , személyesen intse meg fiát gonoszságáért, egy-két napra lehetetlen volt. Az orvos megtiltotta a mozgást, az első napon még Fairoaksig is, s az özvegy csak másnap reggel fekhetett ismét otthon pamlagán, a bű, de hallgatag Laura ápolván őt. Szerencsétlenségére önmagának s mindnyájoknak, Pen sohasem olvasta a tiszteletes levelét, csak sok-sok héttel annak megírása után, s napról napra várta az özvegy fia válaszát az ellene szórt vádakra; saját betegsége mindennapi haladékkal növekedvén. Súlyos föladat volt Laurának elviselnie az aggodalmat; látni Legdrágább barátnője szenvedését, s a mi legroszabb, tűrni Helén elidegenülését, s a kint, melyet ez elfordult érzelem okozott. De ez ifjú hölgynek szokása volt, legjobb tehetsége szerint s azzal a kegyelmes segélylyel, melyet az Ég az 5 tiszta és állhatatos imáinak nyújtott, megtenni kötelességét. S mivel kötelességét zajtalanul teljesitette, — míg a könyörgéseket, melyek ehhez elegendő erőt adtak neki, szintén saját szobájában végezte, félre minden halandó szemtől, — nekünk is szükségkép némáknak kell lennünk ezen erényei felől, melyek épp oly kevéssé alkalmasak a nyilvános megbeszélésre, mint nem alkalmas egy virág arra, hogy egy bálteremben fakadozzék. Csak azt az egyet akarjuk mondani, hogy a jó nő a legkedvesebb virág, mely az ég alatt fakad, s hogy szeretettel s csodálattal nézzük hallgatag báját, tiszta illatát, szépsége gyöngéded virulását.Édes és szép! — a legigézőbb és legmocsoktalanabb! — nem fájdalmas-e meghajolva vagy fölemésztve látni Bánat vagy kérlelhetetlen Halál által— senyvedezve betegen —sorvavadozva hosszú kínban — vagy leszakasztva hirtelen balsors által, zsönge korában ? Mi megérdemelhetjük a bánatot — de miért legyenek boldogtalanok ezek ? — hanem ha mert tudjuk, hogy isten azokat fenyíti, a kiket legjobban szeret. Ő tetszése lévén, hogy ismételt megpróbáltatások által e tiszta lelkeket még tisztábbakká tegye. Pen hát nem kapta meg a levelet, bár kellően postára volt adva s hiven beletétetett a levélhordó által a Lamb Courtban a levélgyűjtőbe, s elvitetett onnan a házmesterné által az Íróasztalra 6 lordsága egyéb levelei közé. Azok a nyájas olvasók, kik mostanáig figyelemmel kisérték Mr. Arthur pályáját, s, mint igen természetes, észrevételeket tettek ismerősük erkölcsi jelleme és sajátságai felől, eddigelé valószínűleg fölfedezték, hogy mi volt a kiváló hiba Mr. Pen lényében, s ki volt ama, a czímlapon művészileg jelzett legnagyobb ellensége, akivel küzdenie kellett. Nem kevésnek közülünk, szeretett közönségem, kell ugyanazon gazficzkóval megküzdenie, — egy kópéval, ki minden alkalmat megragad, hogy galibába keverjen, czivakodásba lovalljon, semmitevésbe és haszontalan társaságokba vezessen bennünket — s még mit nem. Egy szóval, Pennek legnagyobb ellensége ő maga volt; s mivelhogy ezirógatta, simogatta, kényesztetgette ezt a personát egész életében: a gonoszcsont avezátlan Hazai irodalom. •— „A meteorologiai és földdel erősségi magyar királyi központi intézet évkönyvei.“ Közli dr. Schenz Guidó, IV. kötet 1874. évfolyam. E czim alatt száraz, de értékes művet vettünk a tudós szerző küldeményeként. Folytatása ez azon köteteknek, melyeket az akadémia idei nagygyűlése a 200 aranyos nagy jutalommal koszoruzott meg ; de tartalmasabb és változatosabb, mint azok, mert az 1873 iki bécsi congressus határozatának értelmében a meteorologiai elemek havi és évi középértékei állomások szerint rendeztettek, sőt magában foglalja a kötet a hőmérsékre, légnyomás- és tapadókra vonatkozó csoportok szerint rendezett táblázatos kimutatásokat is. Az évkönyv öt fejezetre oszlik. Az első fejezet az egyes állomások megfigyeléseinek havi és évi eredményeit tünteti föl. A figyelő állomások száma 1874. évben 79 volt. 1873. évhez képest az állomások száma 10-el szaporodott. A Bolgárországban fekvő Buscsuk kivételével valamennyi állomás a magyar korona országaihoz tartozik. Akna-Szlatina, Esztergom, Nagyvárad és Alsó- Vereczke a megfigyeléseket megszüntették, a következő 14 állomás ellenben közreműködését megkezdette: Bakonybél, B.-Füred, Bikás, Baja, Dezser, Füzine, Kis-Gzell, Lökve, Losonc I, Pápa, Pannonhalma, Székely-Udvarhely, Szolyva és Újvidék. Átlagban 71,8 négyszögmértföldre jut egy észlelő. A II. fejezet a megfigyelési eredmények meteorológiai elemek szerint rendezett átnézetét adja. A III. fejezet a központi intézeten eszközölt magnetikus megfigyeléseket tartalmazza. A IV. fejezetet Pozsony, 26 évi megfigyelési sorból levezetett hőmérsék-viszonyainak összeállítása képezi, melyet Vervaet Julián a Jesnita-rendű collegium tanára szolgáltatott az évkönyvbe. Az V. fejezet magában foglalja a phaenologiai megfigyeléseket, melyek összeállítását és feldolgozását — mint eddig is — Staub Móricz tanár úr volt szíves magára vállalni. A központi intézet részéről a jelen évben magnetikus helymeghatározások is történtek és pedig Szolnok, Arad, Gurahoncz, Nagy-Kikinda és Szeged állomásokon. Ezen meghatározások közzétételét azonban későbbi időre kellett fentartani. Az állomási megfigyelések részbeni átszámítása, valamint azok összeállítása ez idő szerint Kurländer Ignácz observator segítségének köszönhető. Ára ? — „A kötelmi jog át a János elmélete•“ Enzim alatt ”dr. Sághy Gyula, egyetemi rendes jogtanár nagy terjedelmű munkát irt, melynek első füzete a napokban hagyta el a sajtót. Ez első rész után ítélve, mely maga 336 lapra terjed, a kötelmi jognak egy — legalább terjedelmére nézve — nagyszabású monographiájára várhatunk dr. Sághy tollából, s ez annál nagyobb figyelmet érdemel, mivel jogirodalmunkban egyes tanoknak nem igen van kimerítő monographiájuk. Sághy műve ilyennek ígérkezik. A kötelmi jognak jelenlegi európai állását, az osztrák jogtól, a drezdai javaslaton, a szász, zürichi, porosz, Napóleon-féle kodexen keresztül akarja ismertetni, s természetesen a római jog, mint a kötelmi tan alapja és kiindulási pontja kellő méltatást nyer benne. A munka főrészét azonban mégis az osztrák kötelmi jog fejtegetése képezi, mely fejtegetés oly részletes, hogy a megjelent vaskos füzet a kötelmi jognak még csak egy részével foglalkozik. A munkának ez előnye és hátránya egyszersmind. Mert Sághy műve vagy tankönyv, vagy nagyobb szabású tudományos munka, vagy mindkettő egyszerre akar lenni. Mint tankönyv nem számíthat hosszú életre, mint végre valahára alapos reményünk lehet, hogy az osztrák jogot a magyar magánjogi codex teljesen háttérbe szorítandja. Mint tisztán tudományos munka pedig azon hibában szenved, hogy egy a külföldi törvényhozások által részben már régóta meghaladott codexszel foglalkozik annyira túlnyomólag, hogy egészben véve csak az osztrák törvénykönyvet domborítja ki, holott más törvénykönyvek sokkal inkább megérdemelnék ezt a figyelmet, elismerésre méltó szorgalmat és fáradságot. Ez időszerint azonban megvan a maga értelme és érdeme Sághy ur művének, mert jelenlegi viszonyaink közt az osztrák jog tanulmányozása még szükséges; de az osztrák codex egy része Ausztriában is, annál inkább pedig nálunk és a külföldön nem sokára csak jog történelmi szempontból lesz érdekes, s igy Sághy ur művének az osztrák codexre vonatkozó része is ezen szempont alá fog esni, pedig nem hiszszük, hogy valaki örömeit vaskos kötetekből álló munkát írjon csak azért, hogy pár év múlva a jogtörténelmi művek közé soroztassék. Sághy urnál, ki az osztrák jog búvára és tanára a budapesti egyetemen, egyébiránt értjük ezen előszeretetet tárgya iránt, de mégis jobban tett volna, ha minden esetre figyelemreméltó művében az osztrák jognak csak akkora sért szentel vala, amennyi azt jogosan megilleti. Azt egyébiránt szívesen constatáljuk, hogy Sághy úr sem oly elfogult az osztrák kódex iránt, miszerint tanácsosnak és lehetségesnek tartaná annak receptióját, jóllehet vannak jogászok, kik ezt — bár nem tanárai az egyetemen az osztrák jognak — mégis opportiunsnak tartanák. Azon nézetét azonban Sághy úr sem hallgathatta el, hogy az országbirói értekezlet hibásan cselekedett, midőn az osztrák codexet hatályon kívül helyezte. Csakhogy midőn Sághy úr ezen meggyőződést táplálja magában, nem számit kellőleg az akkor uralkodott nézetekkel, viszonyokkal, követelményekkel, s a fenorgott azon reményekkel, hogy nem sokára eodifiált magánjog fogja betölteni azt az oszták kodex által üresen hagyott tért. E fejzemények azonban még most sem valósultak meg, de megvalósulások most már nem sokáig késhetik. S addig Sághy úr könyve, melyről részletes ítéletet egészben való megjelenéséig különben nem mondhatunk, megteendi a maga szolgálatát azokra nézve, akik az osztrák kötelmi jogot alaposan akarják ismerni, s már az első füzet után ítélve is ajánlhatjuk e munkát a jogász közöség figyelmébe. A pénzügyi bizottság illése. (Nov. 2.) A pénzügyi bizottság mai ülésében folytatólag szóba került az államjavak kérdése. Az államjavak eladására kijelölt részleteinél Széll miniszter előadja, hogy oly birtokrészek jelöltettek ki az eladásra, melyek kezelése csak nagy költségek mellett teljesíthető. Az eladásra vonatkozólag megjegyzi, hogy az árverés a legnagyobb nyilvánossággal fog történni s a sikertelen árverést egy második s a szükséghez képest harmadik árverés is fogja követni. Az eladásra fölvett birtokrészletek általában mind a kisebbek közé tartoznak; nagyobb birtokok eladására most nincs kedvező kilátás. Somsieh kérdésére a miniszter azt válaszolta, hogy a becsár az eddigi jövedelem, az adó s a helybeli forgalmi árak alapján határoztatott meg. Zsédényi fölhozza, hogy tudomása szerint a kincstári tisztviselők nem igen szoktak jószágok eladása eszméjével megbarátkozni s igy igen magas becsárakat szoktak javaslatba hozni. — Simonyi E. csak oly részletek eladását kívánja, melyek eladása nem jár az uradalmak károsításával. Széll miniszter biztosítja, hogy erre gond van fordítva. Csengery az illető községeket szeretné a vásárlással megkínáltatni. Különösen az itt-ott találkozó épületekre nézve, melyeket a községek községi, iskolai célokra megszerezhetnének, és részekre mindazon esetekben könnyebb fizetési mód volna megengedhető. Széli miniszter ígéri, hogy e helyes eszmét szem előtt tartandja. L Ilkács B. fölemlíti a Zalathnán s Abrudbányán lévő kincstári birtok értéktelen épületromjait, melyeknek eladása szintén szükséges volna. A bizottság az előirányzatot elfogadja. A kincstári csinségi kölcsönökből, továbbá az utóbbi időkben az állam birtokába jutott értékpapírok értékesítéséből előirányzott bevételek változatlanul fogadtatnak el. Ezzel a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalása véget ért. Következett az államadósságok tzime. Az 1867 : XV. tezikkben elvállalt államadósság járulékánál Hegedűs azt kivánja, hogy az államjószágokat terhelő kölcsönnél a törlesztés arányában a kikábelezés megtörténjék. Szél miniszter ígérete után, hogy e kérdést fontolóra veszi, az előirányzat elfogadtatott. A földteher mentesítésnél és örök váltságnál Széll miniszter előadja, hogy 1874 óta az erdélyi földteherr mentesítési alap kiutalványozásai csökkenőben vannak s jelenleg már csak néhány 100.000 írtra tehető ; a bizottság elfogadja az előirányzatot. A szölödézsma-váltságnál előadja a miniszter, hogy a jelenleg befolyó összeg megfelel az évi competentiának, de megjegyzi, hogy a későn történt intézkedések miatt e hátralékok tetemesek. Lukács erélyesebb intézkedés szükségét látná, különösen a váltságösszeget a hátra levő 15 évre osztaná fel. Zichy N. gr. az előirányzatot 2.000.000-ra kívánná leszállittatni a 3.700.000 helyett, indokul a zárszámadási atélményekre és a szöllőbirtokosok nagy károsodására hivatkozik. Széll miniszter válaszában megjegyzi, hogy 1875-ben deficit nem merült fel itt, és ugyanannyival leszállittattak a kiadások is, mint a bevételek. Erre az előirányzat megszavaztatott és elfofogadtatott a maradvány- és irtványföldek kiadási és bevételi előirányzata. Az 1876-ki vasúti kölcsön vétetvén fel, a miniszter előadja, hogy aranybeváltásra 18*/.-ot vett az előirányzatba, mint középárat, mely azonban változik t. i. a háború kitörése vagy a mostani zavaros viszonyok fenállása esetén magasabb lesz, a békés kilátások esetén azonban alább szálland, minthogy pedig igen valószínű, hogy a jövő év elején a 20°/g-ot megközelíti, arra kéri a bizottságot, vegyen be a 18 helyett 20%-ot. Wahrmann nem ellenzi ugyan a felemelést, »mindon hf ilyeskebbnek tartaná, hogyha a mai árfolyam vétetnék fel. Ha a felemelés 2096-ra elfogadtatik, ezt csak azzal lehetne indokolni, hogy az arany- és ezüst-agró különbözet© vétetik fel. A pénzügyminiszter az indokolásba még azt is beletétetni óhajtaná, hogy az eddigi agró-hullámzások szintén 2019-et mutatnak. Simonyi E. azt vélné leghelyesebbnek, hogy ha a költségvetésbe azon agró vétetnék fel, mely a törvény megalkotása alkalmával leend. Az előirányzat elfogadtatván a sorsolási kölcsönnél Széli miniszter válaszolva a hozzá intézett kérdésre, megjegyzi, hogy a Margithid keveset jövedelmez, naponként alig hoz 50—60 frt tiszta jövedelmet. Budai miniszteri tanácsos pedig azon felvilágosítást adja, hogy most a két híd jövedelme együtt nem tesz annyit, mint előbb csak a lánczhídé volt. A pénzügyminiszter utána teszi, hogy a forgalom csekély voltához képest a lehető legtakarékosabban van berendezve a szolgálat és a felszerelés is. Az előirányzat vita nélkül megszavaztatott, megszavaztatott továbbá a 30 milliós és 64 milliós kölcsönök előirányzata. A 153 milliós kölcsönre vonatkozólag Simonyi E. és Zichy N. gr. kérdést intéznek a miniszterhez, mire Széll miniszter előadja, hogy mint a zárszámadások kimutatják, e kölcsönből 142 millió folyt be; ezen összegből 1873-ban függő tartozás fizettetett 23.000.000 erejéig, a többi az 1873/5. évi hiányok fedezésére fordíttatott, s a hátra levő összeg a folyó évi hiányra ment fel. Ma még 20 millió rente van, amelylyel rendelkezhetik s hozzávéve ehhez a jövő évre átmenő kölcsönrészt, az állampénztárnak megvan a kívánt tartaléka. Hogy mely összeg az, amely a rentekölcsönből a jövő évre átviendő, ez attól függminő eredményt mutat fel a két utolsó hónap; október kedvezőbb volt, mint a múlt évben. A rentekölcsönre nézve a consortium nem élt az optio jogával, mert az európai politikai viszonyok jelen helyzetében nem lehetett kibocsátani; ha ez egyébiránt megtörténik, részletes jelentést teend az egész kölcsönről. Simonyi E. részletesebb felvilágosítást kíván e kölcönről, mert csak ez nyújthat áttekintést a pénzügyi helyzetre nézve. A pénzügyminiszter újabban a számszék jelentésére hivatkozik, mely részletes kimutatást foglal magában, más jelentést ő maga sem adhat, valamint a 80.000000 rente kölcsönről sem mondhat egyebet, mint amit elmondott. A kölcsönök kiadási előirányzata megzavartatott. A keleti vasút államkötvényei után járó kamatok előirányzata függőben hagyatott. A vasúti kamatbiztosítási előlegeknél Wahrmann tudni óhajtaná, mennyi az egyes vasutak kamatbiztosítási összege. A pénzügyminiszter ígéri, hogy mihelyt a vasúti függő ügyek tisztáztatnak a kimutatást elő fogja terjeszteni. Ezzel az ülés véget ért. A jövő ülésen a fedezet kérdése fog tárgyaltatni. A KELETI HÁBORÚ. A délben érkezett fontos táviratok után e perckig semmi figyelemreméltó hír sem érkezett. Az ultimátum elfogadása bizonyosnak látszik, a pillanatnyi kétség csak a feltételekre vonatkozik. Az ultimátum elfogadását jelentő társui igény semmi feltételről sem beszél, ellenben hírlapi combinatió gyanánt felmerült azon már említett hír, hogy Oroszország az októberi 27-iki állapot visszaállítását követeli. E pillanatban még kétséges, várjon az orosz követel-e ily képtelenséget, s a török még erre is rááll-e Oroszország és a diplomatia nyomása alatt Ha ez a kérdés csakugyan komolyan felmerült, a fegyverszünet létrejötte akadályokba ütközhet. A törökök diadalainak és a szerb közvélemény és kormány rémületének nagyságát mutatja azon körülmény, hogy a szerb kormány hajlandó lett volna, Oroszország megkérdezése nélkül, fegyverszünetet kötni a portával, mert a szerb kormány is belátta, hogy a török hadak elé többé semmi véderőt sem vethet. Az orosz ultimátum elfogadása persze megmenti Szerbiát a végveszedelemtől, mely okvetlen bekövetkezik vala, ha az orosz Deus ex machina az utolsó pillanatban közbe nem lép. Az orosz önkénytesek még egyre járnak Oláhországon keresztül Szerbiába, most már minden tiltakozás nélkül lépnek fel, orosz egyenruhát viselnek. Oroszország általában nagy erőfeszítést tesz seregének fölszerelésére. Viszont a törökök is komolyan készülnek egy orosz-török háborúra. A Duna mentében mindenütt sánczokat készítenek, a házakat teljesen lerombolják, ütegeket állítanak fel. A lerombolt házak tulajdonosait azzal biztatják, hogy a háború után házukat államköltségen fölépítik. Sok h&zftfí vngy&rt adja oda h&az ég földjeit, melyek a hadi erősítések vonalába esnek. Egész a Sulina-torkolatig minden fontosabb pontot megerősítenek. A török dunai flotillát felfegyverzik, s a legénységet részint Konstantinápolyban, részint Angliában felfogadott angol matrózokkal egészítik ki. Mindez arra mutat, hogy Törökország el van készülve az orosz invasio esetére, és a Duna vonal megerősítése által meg akarja nehezíteni az orosz sereg átkelését. Németország magatartására vonatkozólag írják a német trónbeszéd alkalmából Berlinből a „P. Ll.“-nak : „A diplomatiai világban a trónbeszédnek a keleti kérdésre vonatkozó része természetesen egy sereg kommentálást idézett elő, habár a császári nyilatkozat kiválólag békés jellegét, főleg Németországra nézve, senki sem ismeri félre. A politikai körökben azonban tovább mennek, s azt hiszik, hogy sem Angliában, sem Oroszország agitáló köreiben nem talált a német trónbeszéd kedvező fogadtatásra. Ha Londonból még nem rég a német kancellárt azon bevallott szándékból apostrofálták, hogy befolyását a keleti kérdésben Oroszország ellen vesse mérlegbe, most belátják a csatornán túl, hogy ez a biztató felhívás elveszett munka volt. Oroszország pedig, ezen földiratilag és hagyományosan legközelebbi szomszédunk, szintén kénytelen lesz számolni azon kétségtelen ténynyel,hogy Németország activ részvétére és hatalmára nem számíthat az orosz keleti tervek keresztülvitelénél. Voltak orosz politikai körök, melyek egész komolyan számítottak ezenactiv