Ellenőr, 1876. december (8. évfolyam, 332-360. szám)

1876-12-03 / 334. szám

Befolyik. És miután ez így van, a jegybank szervezetének okvetlen az államérdekek kívánalmaihoz kell alkalmazkodnia, mégha az neki magának még némi incom­­moditást okozna is. Ha a vámterületi közösségből némi so­­fisti­ával ki akarnék is erőszakolni a for­galmi terület ideiglenes egységét: az osztrák­magyar monarchia nem egy, hanem teljesen önálló és teljesen elkülönített államszerve­zettel bíró két állam, melyek területén a gazdasági és hitelviszonyok, ennélfogva azok követelményei nemcsak nem azonosak, ha­nem teljesen eltérők, sőt sok részben egy­mással éppen szemben állók. Ha nem is állna mögöttünk 60 év keserves tapaszta­lata , már az egyszerű paraszt logica kimu­tatja, hogy a két állam közgazdasági viszo­nyainak e heterogenitásában a közgazdasági intézményeknek éppen legfontosabbját egy kalap alá vonni józanul nem lehet. A főve­­zetésében egységes jegybank szükségkép csupán egyik államé,­­ azé fogna lenni, a­melynek területén székel, mert annak kor­mányától szükségkép függő viszonyban kel­lene állnia. Eltekintünk attól, hogy az osztrák-magyar monarchiában ez „egyik* állam okvetlenül Ausztria leendene; csupán arra reflectálunk, hogy ekkor a két állam­nak jogilag elismert egymástól függetlensége az anyagi téren megint teljesen megsem­­misíttetnék, mert a jegybankot bíró állam, annak hitelnyújtási manipulátiói által, korlátlanul zsarnokoskodhatnék a másik felett. De hát nem is nézve a két állam egyiké­nek vagy másikának külön érdekét s csupán az össz-monarchia s a banktársaság részvénye­seinek érdekeit tartván szem előtt, midőn a két államban a fejedelem személyének egységén kívül teljes dualismus, az állami élet mozzanatainak nagyobb részénél önálló intézkedési jog, a közösen érdeklőknél pedig paritásos befolyás van érvényben, valóban sü­kséges-e, hogy azonban a Lucamok mégis egységesek legyenek? A fővezetés egységét azért is okvetlenül szükségesnek tartja Lucam úr, mert annak hiányában ki ,,csinál“ aztán bankpolitikát? lesz talán külön bécsi és külön budapesti bankpolitika, vagy pedig nem lesz éppen semminemű ? „Ausztria-Magyarországon is megmutatta a tapasztalat, a közérdekben mily szükséges, mennyire jótékony hatású az, hogy a jegybanknak nemcsak egyálta­lában van, hanem jó politikája van.“ Sze­rénysége ekkér szemérmeskedik jelentésének 22-ik lapján. No hiszen! Láttuk legközelebb az 1869. és 1873-iki kicsisek alkalmával s keservesen tapasztaljuk jóságát mai napig birodalom­­szerte. Ha eltekintünk az Ausztria és Ma­gyarország közt jelenleg fenforgó viszálytól, melynél az osztrákok nagyobb részét a Nem­zeti bank megapplaudálására lelkesíti a kap­zsiság , elannyira nincs és nem volt oda­át Lajtánkál is egyetlen önálló pénzügyi kör, me­lyet a Nemzeti bank által űzött „bankpolitika“ kielégített volna, hogy maga Lucam úr több ízben s legközelebb ez év kezdetén is szük­ségesnek látta, terjedelmes vádirattal mente­­getődzni a mind erélyesebben felhangzó vádak ellen. A Nemzet­bank magas politikája eleddig abból állott, hogy vak eszköz volt a osztrák kor­mányok kezében és hűségesen segített azoknak, gyökerében aláásni a monarchia összes köz­­gazdasági organismusát. Az 1849. óta en­­folyt 27 éven keresztül az agró közép ál­lása monarchiánkban US1/1 volt s ugyanez idő alatt a Nemzeti bank forgalomban levő jegyeinek összege 9000 millió forintot tett, tehát a monarchia népeinek a disagió foly­tán csupán a Nemzeti bank jegyein szenvedett vesztesége közel 2000 millió forintot tett. Avagy a Nem­zeti bank azon politikája ragadjon hozsán­nára bennünket, hogy jegyeiért ez év nya­­rán az ezüst Londonból al­pali kináltatván, azt visszautasította? Augusztus kezdetén Londonban a standard ezüst ára 52 penny volt, ma 541/* penny, tehát az ezüst érték emelkedése 44/10/e-it tesz ; ugyancsak augusz­tus kezdetén a béci börzén az ezüstagró 101, ma 115, tehát a bank jegyei disagió­­jának növekedése l4°/o-i. Vagy tekintsük a Nemzeti banknak, mint a monarchia élő és egyedüli hitelforrásának teljesítményeit maga Lucam­ur vádirata szerint, a continens két másik nagy bankjának, a franczia és porosz banknak egybehasonlításában. A három in­tézet közt az osztrák bank a legerősebb, mert, míg az ő alaptőkéje 90 millió, a franczia banké csupán 73, és a poroszé csak 32,860,000 frt (még német birodalmi bankká átalakulása után is csak 120 millió márka­­1­60 millió forint), mind­a mellett az osztrák bank 1874-iki váltó- és előlegüzle­tének állaga 184, a francziáé 366, s a po­roszé 232 millió forint, vagyis az osztrák bank az ő magas politikája mellett alaptő­kéjének csupán kétszeresével, ellenben a franczia bank ötszörösével volt képes szol­gálni forgalmi területének hiteligényeit. Az osztrák bank hitelszolgálmányainak állaga azóta nemhogy emelkedett volna, hanem még inkább visszahanyatlott, ellenben a német birodalmi banké folyvást emelkedik s november 23-iki kimutatása szerint s a birodalom többi 32 jegybankja mellett 482 millió markát, 241 millió forintot tett. Ta­lán annak következménye az osztrák bank e meddősége, hogy túlságosan kedvező köz­­gazdasági viszonyaink lehetlenítik és szük­­ségtelenítik a terjeszkedést ? Ausztriára nem­is reflectálva, csupán Szegedet, Aradot, , Nagy-Váradot, Győrt, Baját, Nagy-Kani-­­­zsát stb. említjük fel, melyek igen élénk kereskedelmi forgalmuk és jelentékeny ipa­ruk daczára a Nemzeti bank hitelnyújtásai­nak élvezéséből teljesen kizárvák mindez ideig. Galgóczy János: A lapok Tisza nyilatkozatáról. A tárgy rendkivü­li fontosságánál fogva nem tartjuk fölöslegesnek megismertetni olvasóinkkal minden lehető véleményárnyalatot, mely Tisza enuntiátiójáról a sajtóban nyilatkozott. Egyes ké­­pecskékhez mindjárt keretet is szolgáltatunk, hogy annál takarosabbat mutasson. Constatáljuk azonban, hogy még a vélemények furcsábbja is csak kínos vergődéssel bírja megkerülni annak beismerését, hogy a kormányelnök nyilatkozata épp oly méltó­ságteljes, mint határozott és correct volt. A „Pester Lloyd11 igy ír: „A miniszterelnök válasza Wahrmann képvi­selő interpellációjára határozott és világos: eloszlat minden kétséget a kiegyezési megállapodások jel­lege iránt általában, mint a bankkérdés megoldá­sára vonatkozó stipulatiókat illetőleg különösen , világosan megjelöli azon módosítások határát, a­melyeknek az elvi megállapításoknál eleve hely adatott; rámutat azon útra is, melyet a kormány ezen­túl megtartani el van határozva, s ha a hangszínezésre nézve egy árnyalattal erősebb, mint maga az inter­pelláló, úgy megfelel ebben a ház hangulatának, de nincs híján a békés befejezésnek. A miniszter­­ellöknek nem az volt a feladata, hogy a tényállást megvilágítsa, el kellett oszlatnia azt a gyanút is, mintha a két kormány közötti kiegyezési megálla­podásokban egy pozítió nyitva maradt volna, me­lyet egyik vagy másik fél a kötés elvi alapjai el­len kizsákmányolhatott, s mindenekelőtt föl kellett lépnie az Ausztria és Magyarország közötti egész viszonyra nézve oly veszélyes föltevések ellen, mintha itt rászedettekről és rászedőkről lehetne szó. Csak nyílt elállás az egyszer elfogadott megegye­zésektől vagy törhetetlen ragaszkodás azok­hoz, nem pedig mellettök vagy ellenök való diploma­­tiai intriga tekinthető itt erkölcsileg lehetségesnek, s valamint­ az elvállalt kötelezettségek megtagadása az illető minisztériumra nézve azzal a kényszerű következéssel bír, h­ogy missiójáról általában le kell mondani, úgy a megegyezéshez mindkét részről való ragaszkodásból az következik, hogy egyik rész­nek épp úgy mint a másiknak a pactum gyakorlati kiviteléért helyt kell állnia s abban cselekvőleg mű­ködnie. . . . ... A magyar kormánynak e fontos kérdés­hez való állása a mai válasz utánis tehát telj­esen tisztázva volna, ám maga a helyzet — ez iránt nem szabad csalódni — ez által mit sem nyert világosságban. S ennél nem csupán az osztrák miniszterek „sokér­­telmű“ clubnyilatkozatára gondolunk. E tekintetben talán optimistikus nézetnek engedjük át magunkat, de nekünk úgy tetszik, hogy az osztrák kormány szívesen kész lesz felhasználni azt az arany hi­dat, melyet Tisza úr ma neki épített, végre is nincs rá szüksége, hogy maga magát defavonálja, ha egy, meglehet hibásan értett nyilatkozatnak megadja a correct magyarázatot.“ Minden jól van , de hogy arany híd, az már furcsa egy kicsit. Ugyan kérjük alásan tisztelt lap­társunkat, nem lenne szíves nekünk is megmutatni azt az aranyhidat, mely Tisza Kálmán nyilatkoza­tában az osztrák uraknak építve vagyon. Ott van talán, ahol az Auersperg leveléből olvassa rá­­juk a perfidiát? vagy ott, ahol a Depretis nyi­latkozatában mutatja ki a szószegés flagráns bizonyítékait? avagy hát ott, ahol kijelenti, hogy Depretis úr „hangsúlyozott“ insinuatiója daczára tisztességes kormány nem teheti függővé megálla­podásait egy pénzintézet kegyelmétől? De mégsem: bizonynyal ott lesz az az aranyhíd, ahol Tisza Kálmán kijelenti, hogy az osztrák urak szavára nem fog építeni, de egyenesen „biztosítékot“ kö­vetel, mint okvetlen előfeltételét annak, hogy ve­lük egyátalán szóba álljon. Ott lesz biz’ az, s ha az osztrák kormány elhiszi a­z „Lloydsnak, mi bizony nem bánjuk, de annyit mondhatunk, hogy nem irigyeljük a gusztust. A „sHon” a következőleg nyilatkozik: „Indignatióval tiltakozott Auersperg azon hí­rek ellen, mintha a bankügyét az osztrák kom­ány nem tartaná a kiegyezés kiegészítő részének, mely­ért solidaritást vállalt és tiltakozott ezen feltevés ellen, mint a melyre okot nem szolgáltatott „sem eljárása, sem nyilatkozata“ által, és mégis e meg­bélyegzett nyilatkozattal állott elő Depretis és e megbélyegzett eljárásra adta magát az egész kabinet. Mert e kötelezettség az egész ki­egyezésre, sőt az osztrák banknak esetleges teljes mellőzésére is kiterjed: ha nem acceptálja a bank­ügyi alapelveket . . . Hogy ennek hasznát még veszi az ország, az bizonyos. A határ, a bécsi alku, azontúl nem me­gyünk, és hogy ennek keretén belül lesz előnye Magyarországnak, javulni fog helyzete, azt bizo­­nyítja az a hely, melyet Lajihántól e miatt csi­nálnak. De azért nem becsüljük azt annyira, hogy még egyes részeiért is készek legyünk jogos igé­nyeinknek teljes valósításáról lemondani. Tisza válaszát a képviselőház nagy tetszéssel és nagy többséggel vette tudomásul. Látta benne azt az „öntudatos és határozott“ politikát, melyre Wahrmann, a többség helyeslése közt mondá ki, hogy a képviselőház és nemzet nagy többségének „erékes támogatására számíthat“. Élvezetes vélemény S­em­b­e­ry István kép­viselő úr véleménye, melyet a szélső­baloldal lap­jában következő alapos bölcseséggel fejez ki. „De hát mit nyilatkoztatott ki, (ti. i. a kor­mányelnök) mit mondott­? Semmit, éppen semmit.“ „ A kormányelnök ugyanazt mondta e­l, a­mit pártja értekezletén is elmondott. Elmondta, hogy jogosítva volt mind májusban, mind ok­tóberben az ismert szellemben nyilat­kozni, a megállapodások oly természetűek voltak, a­mint azokat akkor felsorolta, ezek alapelveitől nem tér el ma sem. E szerint tehát az osztrák miniszternek nyilatkozata, melyet az osztrák párt­clubok értekezletén­ tett, j­o­g­o­s­ulat­l­an, az osztrák miniszter el­­t­é­r­t volna a magyar kormány­nyal­s­o­l­i­d­a­l i­s keresztülvitelre kötött megállapodásoktól.“ De azért Tisza Kálmán nem mondott semmit, éppen semmit! Ez, kérjük alá van, az a nevezetes Sembery úr, aki meg tudja oldani a keleti kérdést. A „Nemzeti Hírlap” így vélekedik: „Tisza Kálmán beszédének azon része, mely­ben e tényeket egyszerűen, leplezetlenül elmondta, kínos hatást tett a hallgatókra. A magyar képvise­lőház még nem szokta meg, hazugságokat hallani miniszterektől, s midőn ma az osztrák minisztérium eljárását egy illetékes ember, ki tévedhet és hibáz-s hat, de nem képes hazudni."— leleplezte: a meg­vetés és megbontránkozás érzete fogta el a jelen­voltak öszességét. A meggyőződés, melyet ma délelőtt négyszáz­­ ember magával vitt a képviselőházból, s melyet holnap, a miniszterelnök beszédének olvasásakor egész Magyarország meríteni fog belőle, az, ahogy a történtek után többé az osztrák miniszterek becsülettel meg nem maradhatnak a miniszteri székeken. Hogy máskép meg fognak-e maradni, azt ter­mészetesen nem tudjuk. De annyi bizonyos, hogy ez urak — és pedig nemcsak Magyarországon, hanem mindenütt, ahol a politikai morál nem hazug szó, — mától fogva lehetetlenek.“ így a „Nemzeti Hírlap“, ameddig a maga eszén jár. De czikkízás közben, úgy látszik az a malheur érte utal, hogy a „Pesti Napló“ tegnapi spasmodicus rapsodiáját találta elolvasni, s nem sejthetvén, hogy a „Pesti Napló“-nak tegnap feljött­­ havát a mai virradat már költözködőben éri, egy­­ kicsit felült neki s naplós észjárással (a tegnapival tudniillik) igy folytatja czikkét: „Mig azonban a múltra és a jelen helyzetre nézve a miniszterelnök nyilatkozata teljesen kielé­gítő — nem az a jövőben teendőkre nézve. ... Mi a miniszterelnöktől annak határozott kijelentését vártuk, hogy nemcsak ma ragaszkodik a májusi egyezményhez, hanem ragaszkodni fog a j­ö­v­ő­­ben is . . . Ezt a biztosítást nem kaptuk meg.“ Szégyelje magát a „Napló“, hogy így beug­ratja a jámbor lelkeket. A „Nemzeti Hírlap“ pedig igazítsa helyre az eszét a „Napló“ mai czik-Q llul iibhl(u/tati SOfoLLc«^. • --------6­--~ . . . . „hogy a kormányelnök úr ma határo­zottan nyilatkozik jövő politikája felett. És hogy „ez tehát programm. A saját szem­pontjából (t. i. a kormányéból) kétségkívül az egyedül correct“, —­s — „Tisza Kálmán lekötötte szavát a nemzetnek, hogy az általa kötött kiegye­zést csak úgy viszi fel szentesítés vé­gett a királyhoz, h­a a duali s t­i­c u s bank közte lesz.“ Már most mit nem tud még a „Nemzeti Hírlap?“ A „Napló* különben a következő igen he­lyes fejtegetésekre józanodott ki: „A miniszterelnök nyugodtan, világosan, sza­batosan beszélt. A miniszterelnök nyilatkozata ki­elégítő. Sokkal többet mondott, mint a szabadelvű párt értekezletén s nem hagyott kételyt hátra a kabinet jövő magatartására nézve. Ezen határozott állásfoglalásának becsét lé­nyegesen emeli ama nyíltszívűsége, melylyel nem vonakodott az osztrák kormány eljárását megbé­lyegezni, nem szavakkal, de okmányos bizonyíté­kokkal. Ezúttal nem kerülte el a viszály voltaképein okát és tárgyát, nem diplomatizált, hanem homlok­ban támadta az ellenséget, úgy bánt az osztrák kormánynyal, nem mint jó baráttal és szövetséges­sel, de mint álnok és alattomos ellenséggel. Lerán­totta képéről az álarczot és jól tette Tisza. Megsem­misítő egy kormányra nézve, ha adatokkal bebizo­­nyittatik becstelensége. Ez adatok nemcsak a mi­nisztertanácsi jegyzőkönyvek, melyek alapján a május 11-iki és az okt. 4-iki beszédek mondattak, de melyeket hivatalos természetüknél fogva szó sze­­rint idézni nem lehetett, ezeknél fényesebben bebi­zonyítja az osztrák minisztérium perfidiáját és szó­szegését azon levél, melyet október 25-dikétől kel­tezve Auersperg miniszterelnök intézett Tisza Kál­mánhoz, s melyet ez maga előtt tartva felmutatott a háznak, idézve oratio indirectaban, de szószerint lefordítva annak szavait, melyben az osztrák mi­niszterek a feltevést, hogy a bankkérdésben adott szavukhoz hütelenekké lehetnének, Auersperg „in­dignatióval utasítja vissza“, s arra kéri Tisza Kál­mánt, hogy „az ily hireknek hitelt ne adjon, mint­hogy ők sem nyilatkozat sem eljárás által erra hogy ily hírek terjesztettek, okot nem szolgáltattak.“ — És mégis mit meg nem értünk ? A magyar kormány hivatalos értesítést nyert Depretis nyilatkozatáról, melyről azt mondja Tisza, hogy az „igen alapos feltevést enged arra nézve, hogy az osztrák mi­nisztérium ma talán másképen akarja értelmezni a történteket“. Ez parliamentáris nyelven van kife­jezve, de közönséges beszédben annyit tesz, hogy a magyar kormányelnök úgy értelmezi Depretis nyilatkozatát, mint a májusi megállapodások és az októberben adott írásbeli ígéret megszegését. Hogy csakugyan­így értelmezi az osztrák minisztérium eljárását, és hogy mennyire qualificálhatlannak tartja Tisza Kálmán a bécsi kormány perfidiáját, annak illustrátiójául még pro superabundant­ elbeszéli a képviselőházban a világnak, hogy minő malitiosus postai számítással közölte vele az Auersperg cabi­net „előre“ ama hírhedt nyilatkozatot úgy, hogy ő csak táviratilag tehetett ellene óvást, az is Bécs­­ben valahogyan elkésett, s így csak post festa tudta meg az osztrák kormány, hogy kollégája és szer­ződő társa, a magyar kormány nincs a kijelentés­sel megelégedve. így állította pellengére Tisza Kálmán ma az Auersperg-kabinetet a világ színe előtt. Ezzel nagy elégtételt szerzett magának és Magyarországnak. A vád, melyet Tisza Kálmán az osztrák kor­mány ellen emel, oly komoly, hogy kettémetszi az asztalkendőt a két kabinet között. Tisza nem veti fel a kabinetkérdést, mert ehhez nincs joga, de oly állást foglal a bécsi kormánynyal szemben, hogy többé e kettő között egyezkedés, közös tanácsko­zás, harmonikus közreműködés nem képzelhető. Magyarország kormányának és parliamentjének semmi beleszólása abba, hogy ki kormányozza Ausztriát, ha a reichsrathnak bizalma van az Auersperg-kabinetbe, legyen boldog vele, minekünk elvből nem szabad osztrák miniszterválságot csi­nálni; de ha valamely osztrák, vagy bármely kül­földi minisztérium a magyar kormánynak lekötött szavát csalfán megszegi, a magyar kormány a saját becsületének tartozik azzal, hogy egy ily kormánynyal minden további érintkezést, a közön­séges hivatalos közlekedés kivételével, megszakít. Azt mondja Tisza végül: „a magyar kor­mány a fennforgó kérdésre (tehát a bankkérdésre) ma is teljesen azon az alapon, azok mellett az el­vek mellett áll, a­melyeket máj. 11-én és okt. 4-én közölt; méltóztassanak meggyőződve lenni arról, hogy részünkről azok valósítására nyugod­tan, határozottan fogunk törekedni. A kormány a maga részéről mindenesetre híven fogja teljesíteni azon kötelességet, a­melyet májusi és októberi nyilatkozatai, melyeket ma is fentartunk, reá ru­háznak.“ Ez tehát programm.“ A „Kelet Népe* Tisza Kálmán nyilatkozatá­nak méltatása elől az osztrák miniszterek megszi­­dásával tér ki, a­mint következik: „Az osztrák miniszterek jönnek, — üdvözöl­jük őket hazánk földjén, mert hisz „egyelőre“ mint vendégek, nem mint urak vonulnak be falaink közé. Üdvözöljük tehát őket, de nem biz­tatjuk magunkat azzal, hogy békét hoznak szá­munkra. A nyitány nem úgy hangzott a bécsi párt­értekezleten, hogy egyebet várhatnánk tőlük, mint a pénzügyi, a közgazdasági s ennek hátterében az alkotmányos háborút. E politikusok múltja nem­­ jogosít be alcím­ket arra, hogy méré? 21 fo­rduló pártálláspontjukat képesek lesznek alárendelni a monarchia magasabb érdekei által parancsolt ál­lamférfias tekinteteknek. Rögeszmék és egyoldalú pártérdekek voltak mindenkor irányadók ez urak politikájában s hihető-e, hogy éppen most, a jelen izgatott időkben megtagadják múltjukat, vérmér­sékletüket, traditióikat ? Ha áll az, hogy a magyar kormány tudhatta s kellett, hogy tudja,­ hogy a bank és az osztrák uralkodó párt vissza fogja vetni a bankügyi stipu­latiókat, még inkább s még kétségtelenebbül állni kell ugyanennek az osztrák kormányra nézve. Az osztrák kormány még jobban ismerhette s bizonyo­san jobban is ismerte a bécsi bankkörök s a saját pártja véleményét, mint a magyar kormány. — S ha ezt ismerte, micsoda lélekkel írhatott alá egy oly tervezetet, melynek feltétlen visszalöketése bi­zonyos volt előtte? Arra való-e egy alkotmányos kormány, hogy tudva és szándékosan önmaga által is keresztülvihetlennek tartott tervek számára nyerje ki ő­felsége jóváhagyását, hogy oly terveket gyárt­son s oly javaslatok mellett enyagírozza magát, melyeknek inscenirozása bűnös idővesztegetésnek bizonyul ? Az-e a feladata ő felsége osztrák minisz­tériumának, hogy kriziseket, készítsen elő s ravasz taktikával aknákat ásson egy tervezett közgazdasági háborúhoz, s mikor ezernyi baj és ezernyi veszély környezi a monarchiát, mindenfelől, akkor ördögi gyönyörrel légbe röpítse ez aknákat, s kéjelegjen a borzasztó zűrzavar látásán, mely ennek folytán keletkezik ? Mi ez eljárást sem lojalításnak, sem bölcsnek, sem hazafiasnak nem tartjuk. Lehet ily eljárás ügyes és ravasz, de a szellem, mely azt su­gallta a rombolásnak, nem pedig a fentartásnak s az alkotásnak szelleme.“ ívi mime, vogy íry unm — —D bogara támadhat conservativ barátunknak a ma­gyar kormány fiascójáról énekelni? De hát vannak betegségek, melyekből kigyógyulni annál nehezebb, minél inkább puszta tettetés az alapj­uk. _________ ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése deczember 2 án. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők : Molnár, Gullner, Orbán. A kormány részéről jelen vannak : Tisza Kál­mán, Perczel Béla, Széll Kálmán, Péchy Tamás, Trefort, Szende, Bedekovics. 111 nők miután a legközelebbi ülés jegyző­könyve hitelesíttetett, bemutatja Szolnok-Doboka­­megye kérvényét székhelyének Deésen leendő meg­hagyása iránt. E kérvény a kérvényi bizottsághoz utasít­tatott. Az indítványkönyvben bejegyzés nincs. Az interpellációs könyvbe Chorin Ferencz jegy­zett be egy interpellációt a miniszterelnökhöz a bankegyezség tárgyában. Az interpelláció az ülés végén fog előterjesz­tetni. Minthogy a mai ülésben kérvények is vannak napirenden, a költségvetés tárgyalása korábban fog befejeztetni. Következik a napirend : az igazságügyi bud­get folytatólagos tárgyalása. Törvényszékek és járásbíróságok c­íme. Balogh József kérdi az igazságügyminisz­tertől: nem akarja-e a járásbíróságok számát sza­porítani, mert a járásbíróságok nem képesek eleget tenni a roppant ügyforgalomnak. Kérdi továbbá: hajlandó-e tekintettel a szegényebb népet főleg terhelő hagyatéki költségek megszüntetése miatt­­ az 500 írton alóli hagyatékokat kivenni a közjegy­zők kezéből, vagy pedig nem volna-e czélszerű a hagyatéki ügyet akként rendezni, hogy a hagyaték csak akkor utaltassék a közjegyzőkhöz, ha ez kiköttetett? Perczel Béla igazságügyminiszter megjegyzi, hogy a járásbíróságok számának szaporítása — bármely kívánatosnak tűnjék is fel önmagában — ez idő szerint nem eszközölhető, mert az újabb terhekkel járna s ezt financziánk nem engedik. A­mi a hagyatéki ügyek kérdését illeti, abban lesz alkalma a törvényhozásnak nyilatkozni, ha az ez ügygyel összefüggő kérdések napirendre kerülnek. Erre a törvényszékekre és járásbíróságokra 5.396.300 frt megszavaztatik. K­n­kó Géza a tornai törvényszék területén működött kir. ügyész ellen sürgeti a vizsgálatot, ki a reá bizott pénzekből 5000 irtot elköltött; igaz, hogy megindittatott ellene a vizsgálat, de őrültnek nyilváníttatván, szabadon bocsáttatott, az 5000 frt biztosítására mi sem történt. Csemegi Károly államtitkár utal arra, hogy maga Litke előadása igazolja a kormány eljárását, mert a vizsgálat az illető egyén ellen megindíttatott, az ügy bíróság előtt van , a kormány megtette kö­­zességét, s egyebet nem tehetett. A kir. ügyészségek előirányzata a bizottság javaslata szerint megszavaztatik. Hegyessy Márton az országos fegyintézetek 572 ezert írt előirányzatát 553 ezerre akarja le­szállítani az 1875-diki zárszámadások eredményé­hez képest. Perczel Béla igazságügyminiszter és Hor­váth Lajos felszólalása után, kik nem vélik a zárszámadást irányadónak a rabok létszámától függő fegyházi költségekre nézve, az előirányzat megsza­vaztatik. A központi telekhivatalra 7300 frt, a magyar­­országi és erdélyi telekkönyvi kirendeltségek költ­ségeire 80.000 frt, törvények szerkesztésére 10,000 frt szavaztatik. A nyugdijaknál előirányoztatik 629,501 frt, tavai volt 570,000 frt. Antalfy Károly felvilágosítást kér az iránt, vájjon azok, kik a reduktiók miatt nyugdíjaztattak, végleg nyugdíjban maradnak-e vagy üresedések ese­tén fognak-e alkalmaztatni újból. Perczel Béla: Törvényeink nem tesznek különbséget végleges s ideiglenes nyugdíjazás kö­zött; azok különben, kiknek alkalmazása az igaz­ságszolgáltatás érdekében van, fognak alkalmaz­tatni, a­mint azt majd minden kinevezési lista mutatja. A nyugdíjak előirányzata erre változatlanul megszavaztatik. Szintúgy megszavaztatik beruházásokra 40.000 frt s ezzel az igazságügyi budget tárgyalása véget ér. Következik a közoktatási budget tárgyalása. Kaucz Gyula előadó arra utal, hogy a jelenlegi költségvetés ugyanazon keretben mozog, mint a két legutóbbi költségvetés. Trefort Ágoston rövid észrevételeket tesz az általa eddig beterjesztett javaslatokra. Az 1877-diki költségvetésre vonatkozólag így nyilatkozik: A­mi a jövő évi közoktatási budget finan­­cziális oldalát illeti, mondhatom, hogy a mi budge­­tünk legkisebb az occidentális Európa államainak budgetjei közt. Ez indokolását találja pénzügyi helyzetünkben s én e tényt csak azért említem, mert vannak, kik azt állítják, hogy mi fölötte sokat költünk közoktatásunkra. S ha meg is engedik, hogy a budget nem nagy, azt vélik, hogy a meg­szavazott összeggel roszul gazdálkodunk. Ha ezt azonban be kell bizonyítani, az egyes tétételeknél találnak egy-két tételt, melyekbe kapaszkodnak, egészen igazolván a viszonyokat, melyek kényszer­ rssége alatt keletkeztek e tételek, illetőleg kiadások s abból aztán következtetéseket vonnak a kormán összes eljárásaira. Ezután a költségvetés didacticus oldalára tér át. Beszél a népiskolák s felsőbb tanintézetek ál­lapotáról. Népoktatásunk — mondja — hala­d , de ez nagy részben a község feladata lévén, előhala­­dásunk nagy ellensége: szegénységünk. A­mennyi­ben eddig az administrativ hiányos voltában is feküdt az egyik ok, hogy az nagyobb mérvben nem fejlődött, hiszem, hogy az új törvény az iskolai ha­tóságokról, mely most is lendületet adott az ü­gy­­n­­k, jó gyümölcsöt fog teremni. De e hatás csak egy-két év múlva lesz, tapasztalható. A női tanítás ügye is tetemes haladásnak indult, s it­t nem sza­bad az államnak a kezdetnél maradni. Sociális ál­lapotaink javulása főleg e tényezőről van feltéte­lezve. Nem mellőzhetem hallgatássá, resortom egyik ágát, a művészetet. Nagyon sajnos, hogy Magyar­­országon nem tudott még utat törni azon belá­­tás, hogy a művészet nem luxusczikk, a gazdagok salonjainak szépítésére, de hogy az hatalmas mű­velődési eszköz, az egész nép számára, ső a mű­vészet ma az igaz s a közmtt hatályos előmozdí­tója. De nálunk valamint a társadalom, úgy az ál­lam is nagyon keveset tesz a művészet érdekében, sőt azok, kik mernek valamit tenni, nem igen szá­míthatnak elismerésre. Nálunk pedig a művészetnek még azon jelen­tősége is van, hogy elszigeteltségünkben a művé­szetben leírhatnánk oly nyelvet, melyet az egész műveit világ megértene, s melynek müveit méltá­nyolni tudná, mert a magyar népbe meg van a ta­lentum a művészethez. De mivel a részletes vitá­ban valószínűig sok egyéb kérdésre reflektálnom talán azt '’fogják ' ,melyre e^ycj^B^jgk hogy igen hossza, Zsnkó Géza közbeszól. (Igaz!) Trefort Ágoston : Nem igaz, hanem felfo­gásom szerint indokolt, s nem inopportunus, mert eljárásomat jellemzi. (Tetszés a középen.) Kérem a t. házat, méltóztassék elfogadni a pénzügyi bi­zottság jelentését, a részletes tárgyalás alapjául fentartván magamnak, hogy egy néhány tételre a pénzügyi bizottság véleményétől eltérő javaslatot tehessek. Iványi Dániel rástalja, hogy a népoktatás állására vonatkozó jelentés későn nyújtatott be, s így szólni még alig lehet róla. Ezután felemlíti, hogy a polgári házasság és vallásszabadságra vo­natkozó javaslatok még most sem nyújtattak be a háznak. Felemlíti Tisza Kálmán taval tett nyilat­kozatát, hogy Magyarországon teljes vallásszabad­ság van. De — mondja — aki azt állítja, hogy Magyarországon vallásszabadság van, hogy vannak törvények, melyek a vallásszabadságát biztosítják, az vagy nem tudja, mi a vallásszabadság, vagy nem ismeri a magyar törvényeket. Utal rá, hogy a zsidó vallásra keresztyénnek áttérni nem szabad, hogy keresztyénnek zsidót el­venni nem lehet; hát vallásszabadság-e, kérdi, mi­kor ezer évekkel ezelőtt megállapított formák közt kell az emberiség lelkiismeretének mozogni? Nem vallásszabadság ez, hanem Prokrusteságy. Nem vi­tatja tovább azt, hogy törvényeink a vallásszabad­ságot nemcsak hogy nem biztosítják, hanem aka­dályozzák. Eseteket hoz fel, így a zsidóhitre átté­rés semmisnek nyilvánított esetét, mikor egy zsidó férfi keresztyén nő törvénytelen gyermeke a zsidó anyakönyvből erővel kitöröltetett s a szülők akarata ellenére megkereszteltetett s mindebből nyilvánva­lónak tartja, hogy vallásszabadsági törvényre szük­ségünk van. Áttér a nazarénusok ügyére. Előadja elveiket s megjegyzi, hogy ezek közül az államérdekeket sértők respektálását eszében sincs kérni, de nem akarja, hogy ezek egyéb tanaik miatt is üldözésnek legyenek kitéve. Helyteleníti, hogy a felekezetnél­­küliek anyakönyvének vezetése meg jön szüntetve, s hogy a hatóságok a jelentkezőket azon anya­könyvbe vezettetik be, a melyhez áttérése előtt tartozott. (Trefort tagadólag int.) Egyazon lap, mely a rendeletet közzé tette, oly rendeletet közölt, melyet a miniszter nem adott ki. Szól a felekezetnélkü­liekre kivetett és behaj­tott egyházi adókról. Elbeszéli a baptista elöljáró, Mayer Henrik ellenében követett eljárást. Sőt sze­rinte a bevett vallásfelekezetek hívei sincsenek ki­véve a zaklatások alól. Említ egy esetet, mikor a váczi szentszék egy katholikus és protestáns közti­ltala elintézett valópör okmányait az illetékes tör­vényszékhez nem tette át, hanem azzal mente ma­gát, hogy az okmányok elvesztek; említ egy más esetet, mikor egy unitárius vallásra áttért volt kath. pap gyermeke, mert az anya katholikus volt, a katholikus anyakönyvben törvénytelennek jegyezte­tett be , s mindezek folytán azt hangsúlyozza, hogy vallásszabadsági törvényre okvetlenül szükség van. Határozati javaslatot ad be, mely a kormányt utasíttatni kívánja a teljes vallásszabadság s a polgári házasság iránti törvényjavaslat benyújtására. Tisza Kálmán kijelenti, hogy a kormány részéről a múlt évben megvolt az akarat az ígért két törvényjavaslat benyújtása iránt, megvan az ma is, csakhogy a kormány — mely legjobban sajnálja — számos fontos teendője miatt ígéretét nem válthatta be. A kormány, midőn lelkiismerete szerint meg van győződve, hogy kötelességét kell teljesítenie, nem fél senkitől, hanem teljesíti köte­lességét. Amit Irányi idéz: a vallásszabadságról mondta és nem a törvényről, hogy megvan, sőt ő éppen azt mondta, hogy vallásügyeinkben még sok kérdés vár megoldásra. Egyébiránt arra nem szükséges törvény, hogy Magyarországon valaki szabadon vallhassa hitét, mert ezt mindenki meg­teheti. Ha sérelmek merülnek fel, azokat a rendes utón kell orvosolni. Ő a vallásszabadságot védel­mezte akkor is, midőn azért nem tapsokat, hanem egészen mást lehetett nyerni, de azért óv a túl­­hajtástól. Végül kijelenti, hogy a kormány lehető rövid idő alatt be fogja nyújtani az illető javas­latot. (Élénk helyeslés.) Rónay István hosszan beszél a közoktatási viszonyokról, s kéri, hogy Bács megyének egyik ki­válóbb helyén az életképtelen felső népiskolák és polgári iskolák helyett reáliskola állíttassák fel. A­öltségvetést elfogadja. Schwarcz Gyula kijelenti, hogy alig van állam, melyben oly nagy nehézségekkel kellene küz­denie a közoktatási miniszternek, mint Magyaror­szágon. Az állam és egyház közti viszony nincs szabályozva, a felekezetek féltékenysége, a feleke­zeti iskolák elvi ellenségeinek túlzásai stb. mind megannyi akadályt képeznek. Nem bocsátkozik an­nak elvi megvitatásába, váljon mennyiben módosí­tandó közoktatási politikánk rendszere. A jelenlegi keretben akar javításokat. Sajnálatát fejezi ki, hogy a benyújtott jelentés nem felel meg a várakozásnak, s ide vonatkozólag részletes fejtegetésbe bocsátko­zik. Ha a jelentés megbízható volna is, azon kép, melyet a népiskolák állapotáról rajzol, még ez eset­ben sem kecsegtető. Megrója a többi közt azt is, hogy a polgári jogok és kötelezettségek tanát 15 ezer népiskola közt alig néhány százban ta­nítják. A középtanodákról szólva azt mondja, hogy minden egyes perc­c­el, melylyel a gymna­­siumi s reáltanodai törvény létrejöttét hátráltatjuk, igen nagy bajt okozunk hazánknak. Jelenleg csak annak constatálására szorítkozik, hogy a lazaság e tanfolyamokon meglehetősen nagy — mert nem­csak görög és latin nyelv alól is mentetnek föl, de

Next