Ellenőr, 1877. január (9. évfolyam, 1-30. szám)
1877-01-16 / 15. szám
$15.Tasiésí árak: Egész évre , . Sí® írt — kr. Évnegyedre » * 5 írt-----kr. Félévre . .' . 1O „ — „ Egy hónapra , I , 80' „ ügyes szám ára ló krajczár. Szerkesztési iroda: ÖBtik Ldpesten,, nde Lorzitcza. 6. szám* Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk, a Posta által csak bérmrrntss leveleket fogadunk tt. 15. szám. , kedd, január 16. 1877. Hirdetinek felvitele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Légrád testvérek Májakéi). További Havas, Laute & Cie. elégnél Páriában (Place de la Bourse Nr. 8), valamint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok-utcza 131. az. iKiadóhivatal, Budapesten, addor-utcza 6. szám. Ide intézsndők sut előfizetések is a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. IX. évfolyam. Táviratok. Bécs, jan. 15. A „Pol. Corr.“ közzé teszi a romániai és török kormány között a török alkotmány magyarázata tárgyában váltott sürgönyök szövegét. Ugyanis: 1) A román külügyminiszternek Ghikához intézett sürgönyét 3-áról, melyben a román kormány hivatkozással a capitulatiókra és szerződésekre az ottomán chartának határozatait mindenben ami Romániát illeti, semmisnek és érvénytelennek nyilvánítja és, a legformaibb módon óvást tesz Romániának szerződések által biztosított jogai megsértése ellen. 2) Szovjetnek 7iki sürgönyét Ghikához, mely megerősíti, hogy az egyesült fejedelemségek állása az alkotmány által nem alteráltatott. 3. Ionescunak Ghikához intézett sürgönyét 10-éről, mely mondja, hogy csak egy formai nyilatkozata a portának elégítheti ki Romániát és kijelenti, hogy Románia nincs belefoglalva a charta által említett tartományokba, a Romániát Törökországhoz csatoló kapcsok csakis régi, és utóbbi szerződések által megpecsételt capitulatiókból erednek. Prága, jan. 15. Szombat este óta a rend nem zavartatott; 29 személy, köztök 12 tanuló fogatott el. Az elfogottak egy része a törvényszéknek adatott át. Pola, jan. 15. A „Custozza“ kassamathajó az osztrák-magyar levantihajóraj parancsnokával, Barry altengernagygyal, ide érkezett. London, jan. 15. A „Times“ egy táviratot közöl Kalkuttából, mely szerint azon hírek, hogy az Anglia és Afghanistán közti viszonyok zavarodottak, alaptalanoknak nyilváníttatnak. Berlin, jan. 15. Eddig 397 választás közül 380 ismeretes; a végleg választottak között 29 conservativ, 105 nemzeti szabadelvű, 28 német birodalmi, 11 lengyel, 19 haladó, 95 clericalis, 10 socialista, 6 elszászi autonomista, 3 elszászi óvatoló és 8 semmi párthoz tartozó, kik közül 4 particularista; szűkebb választás 66 szükséges. Az ezekre való 132 jelölt közül szóba jön 48 nemzeti szabadelvű, 24 socialista, 15 conservativ, 14 haladó, 14 clericalis és 9 német birodalmi párti ; a többi mind particularistákra és lengyelekre jut. Róma, jan. 15. Az „Italie“ jelenti: A pápa a bibornoki conferentiának előterjesztett tíz, Németország püspökei által beküldött, és a clerusnak a német kormány magatartásával szemben követett eljárására vonatkozó kérdést, melyek az egyházellenes törvények szigorú megtartását követelők, továbbá a szentszéknek némely korábbi instructiós magyarázatára vonatkoznak. A bibornokok határozatai valószínűleg közzé fognak tétetni. Berlin, jan. 15. A képviselőház Benningent elnöknek, Klotz és Bethuri Huc képviselőket alelnököknek választá. BUDAPESTI SZÍNLAPOK. Budapest, kedd, január 16. Nemzeti szint?. pyis , z&jonghy_ Troubadour. “'““lide» Opera 4. felvonásban. _ Luna Malecky N é B 8 Z 1 11 h á Z. Leonora Nagyné Benzalda G . T . . Azucena Saxlehner Emma Soldosné Lassi,mint vendég. Manrico Ellinger A kapitány kis-lígy czigány Ney asszony. Fernando Tallián Víg operette 3 felvonásban. Inez Balogh Mariska Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. Pétervárról jelenti egy távirat, diplomába körökben szállongó hírek alapján, hogy az esetre, ha a conferentia teljesen eredménytelen maradna, Ignatieff tábornok ultimátumot fog átnyújtani a portának s a követségi teendőket az olasz ügynökre fogja bizni. Kiseneffben 13-ikán hadi tanács volt a fölött, hogy a déli hadsereget erősitsék-e meg egy 13. hadtesttel, vagy csak a négy hadtest létszámát emeljék-e. A főparancsnokság ragaszkodik ahhoz, hogy a rendes lovasság még néhány ezreddel szaporíttassék. A Dnyeszteren a lovasság folyton úszópróbákat tart; a kozákok és dragonyosok állítólag különösen kielégítőleg felelnek meg a kívánalmaknak. Mint Ragusából jelentik, a nyomasztó éhínség miatt számos montenegrói útlevelet kért külföldre ,Nikicza fejedelem azonban megtagadta ezt. Prágában a Csernajeff-tüntetések alkalmával 24 személyt fogtak el s adtak át a büntető törvényszéknek. Múlt éjjel újabban elfogtak két rendzavarót. A cseh vasúti állomásokon Csernajeff keresztülutaztakor előleges távirati értesítésre tüntetési kísérletek tétettek. Kralupban és Radnitzban a gyári munkások nagy zsivó-kiáltásokkal fogadták. Csernajeff Kralupban ki is szállt, sört ivott s ismét vonakodott beülni, a rendőrbiztos erélye azonban megadásra bírta a tábornokot, ki Bodenbachban ismét protestált, de Drezdáig meg nem álltak vele. Itt akarták a csehek megtartani a Prágában eltiltott bankettet; a hős faiseur, Skrejsovszki, azonban, ki az egészet rendezte, ma már visszatért Prágába, mert Drezdában a csekély részvét miatt lehetetlen az ovatió, minthogy az ottani muszkák hallani sem akarnak Csernojeff felől. A franczia képviselőház csütörtöki ülésében a bonapartisták ismét csináltak egy kis botrányt, szóba hozván, interpelláló által, az úgynevezett „vegyes bizottságokat“ (commissions mixtes). Martel és Simon miniszterek, valamint Grévy elnök igen erélyesen és általános tetszés közt nyilatkoztak a bonapartizmus visszaélései ellen, utóbbi a famosus Paul de Cassagnacot róva meg. Végre Grévy napirendes indítványát, mely szerint a ház helyesli az igazságügyminiszter eljárását s csatlakozik a „vegyes bizottságokról“ kimondott ítéletéhez, 367 szóval 2 ellen elfogadták. E 2 szavazat bonapartistáé volt, a többi nem szavazott. Budapest, január 15. A német választások. A külügyi válságok árnyékában mindenfelé szaporodnak a belügyi bonyodalmak. Ez a esztendő már csak úgy kezdődött, úgy is akar folytatódni, hogy sehol se legyen béke, se kint, se bent ezen boldogtalan világrészben. Nálunk a keleti kérdésnek ráadásául van gyönyörűséges felfordultság a bankkérdés miatt. Most Németország kapja meg a maga belügyi bonyodalmait. Belügyi kérdések osztják meg Francziaország, Anglia erejét. Belügyi bajok zsibbasztják meg a moszkovitizmus actióját. Belügyi válságok fenyegetik még az Egyesült Államokat is. A jótékony természet, mely teremt bajokat, csapásokat, megtermi egyszersmind minden baj orvosságát, minden méreg ellenmérgét. Adatott ezen világrésznek külügyi válság, a keleti kérdés, most adatik a keleti kérdés főtényezőinek belügyi válság. Dotum és antidotum. Majd meglátszik aztán, melyik erősebb: a baj-e, vagy az orvosság ? Mert hát az már körülbelül bizonyosnak látszik, hogy a németországi választások kezdenek belügyi válságot képezni. Közelebb aggodalmunkat fejeztük ki a német választások eredménye felett; aggodalmainkat a táviró ma teljes igazolja. A szélső pártok a nagyobb mérsékletes pártok rovására ijesztőleg felszaporodnak. A 397 képviselő választás közül eddig 385-öt ismerünk. A nemzeti szabadelvűek 95, a haladó pártiak 18, a clericalisok 89, a conservativek 27, a német birodalmi párt 27, a lengyelek 11, a sociáldemokraták 10, az elszászi autonomisták 6, a tiltakozók 3 szavazatot nyertek. Egyik párthoz sem tartozó képviselőt választottak 7-et. S újabb választás lesz szükséges 65 helyen. íme, ennyi fractió, ennyi törtszám. Hogy ebből az apró-cseprő számzűrzavarból az a 65 új választás sem hoz ki valami okosat, s a kormányra nézve kedvezőt, az már előre látható. A kormány zászlója alá feltétlenül csak a nemzeti szabadelvűek vert hada, s a most próbálkozó német birodalmi párt fog sorakozni. Ezek azonban eddig összevéve sem tesznek ki többet 122 szavazatnál. A conservativek contingense némely kérdésben a kormánypárttal, máskor pedig az ultramontánokkal fog szavazni. Ezek tehát éppoly bizonytalanok, mint a haladó pártbeliek, kik már a legközelebbi ülésszak alatt gyakran ellene fordultak a kormánynak. A mostani választások után pedig a keserűségnek el nem titkolható érzetével jelennek meg a német birodalmi gyűlésben. Elkeseredett harczot folytatva a nemzeti szabadelvűek ellen, ezeken kívül csak maguknak ártottak, saját maguk fejével mentek a falnak, ellenben nagy hálára kötelezték le a clericalis és socialdemocrata urakat, kiknek számára kikaparták a sült gesztenyét. A haladó-pártiak tehát bízvást az ellenzék seregébe sorozhatók. S ott rajtuk kivül még sokan vannak. Longus ordo. Ott vannak a clericalisok máris 89 főből álló compact tömegbe, kik el vannak szánva elvérzeni a Kultur-Kampfban. Ott vannak a socialdemocraták, lengyelek, s elszásziak a fennebbi számarányban. Az ellenzék tehát nem is számítva a haladókat és conservativeket, már eddig 119 szavazattal rendelkezik, ha bizonyos kérdésekben összetart, míg azon kérdésekben, hol a haladók és a conservativek is az ellenzékkel szavaznak a kormány ellen, az eddigi számarányok szerint 164 szavazat nyilatkozik, egyelőre tehát több, mint mennyivel a kormány rendelkezik. Szerencséjére azonban a kormányoknak, s különösen a német kormánynak, az ily fractiókból összetákolt ellenzék annyi különféle nézetet szokott képviselni, ahány tagból áll. Hogy ezen divergens nézetek egy központban valaha mind találkozzanak, oly eset alig fordulhat elő. Hogy a haladók, conservativek, clerikálisok, social-demokraták, lengyelek, elszásziak egyszerre támadjanak a kormányra és pártjára, szinte elképzelhettem A baj azonban mégis megvan. S nem az a baj, hogy a kormány pártja megfogyott, hanem az, hogy nincs a német birodalmi gyűlésben parliamentáris ellenzék, mely a kormány bukása után felülkerekedhetnék. Oly ellenzék, melynek legnagyobb része a Kulturkampf clericális hőseiből és socialdemokratákból áll, nem parliamenti ellenzék. Feltéve tehát azon esetet, hogy a kormány valamely fontosabb kérdésben leszavaztatok, azonnal kész Németországban a belügyi bonyodalom. Mivel kisebbséggel nem lehet parlamentárisan kormányozni még Németországban sem, az ad hoc többségben lévő ellenzék pedig nem kormányképes, nem marad más mód, mint erőszakos rendszabályokhoz nyúlni. Kétségtelen ugyan, hogy a vaskancellár szemölyeinek ránczolása még sokat keresztül vihet a felszaporodott ellenzék daczára is, de hát a parlamenti nyavalyát nem gyógyíthatja, hanem csak korlátozhatja, palástolhatja egy ideig. S ez nem kis mérvben ejtheti gondolkozóba azokat, akik Németország őszinte barátai és szerencsét kívánnak a német egységet befejező békés munkához. Ez a békés munka belviszályba készül szakadni, mely a német egység testén belső sebeket fog ejteni, s ezek veszélyesebbek a külső sebeknél. Nemmondjuk, hogy a német egységet veszély fenyegeti: sokkal mélyebben van az megalapítva egy nagy nép érzületében és erejében, semhogy az ultramontánok szélhősködése, vagy a sociáldemokraták platonismusa alááshatná ; de a belügyi bonyodalmak mégis megakaszthatnák Németország békés fejlődését, s útját vághatnák annak, hogy a német nép eljusson a valódi alkotmányosság ígéret földjére. A hatalmas kancellár vaskeze, s a német nép józan érzéke elfordítana ugyan Németországtól minden komolyabb válságot, de a mostani választások által veszélyeztetve van még azon ál-parliamentarizmus is, melylyel a német népet kormányozzák. A legújabb választások tehát nem hogy haladást igérnének, de visszaeséssel fenyegetnek. Ezért tartjuk károsnak Németországra nézve a birodalmi gyűlésbe történt legújabb választásokat. A képviselőház közigazgatási bizottsága folytatólagos tanácskozásában áttért a gyámügyi törvényjavaslat részletes tárgyalására. Az 1. § szerint „a 24 évet be nem töltött mindkét nembeli egyén kiskorúnak tekintendő“. Balogh itt fölemlítendőnek tartja az 1874. 23. t. sz. kivételét — a férjhez ment nőket. A bizottság a kivételeket a későbbi §§-oknak tárgyalása alkalmára halasztja, s azt változatlanul elfogadja. A 2. § szerint „a kiskorúak szülői hatalom, esetleg gyámság alatt állanak“. L é s z a y felhozza, hogy a „szülői hatalom“ fogalma az európai s a mi eddigi törvényeinkben sehol föl nem található, mindenütt csak „atyai“ hatalomról van szó. Az ügyet igen lényegesnek tartja s nem helyeselheti, hogy az eddigi családjog rendszer-ennyire megváltoztassák. Tisza belügyminiszter ez intézkedésnek czélját arra nézve tartja hasznosnak, hogy ez által a gyámság, amíg csak lehetséges, a családban maradjon. E szempont igazolja a §-t. Lészay a kedvezményezett gyámságot elfogadja és az meghagyandó az anyánál és nagyapánál. Balogh a kiskorúak felett egyenlő hatalmat kíván adni az atyának és az anyának s azért elfogadja a §-t. Lészay után, ki „szülei”helyett „atyai hatalom“ kifejezést kíván felvenni, azt változatlanul fogadtatik el. A 3. § szerint a szülői hatalom magában foglalja a jogot s kötelességet: a kiskorú gyermekeket személyük, jogaik s vagyonukra nézve képviselni, azok eltartásáról s neveltetéséről gondoskodni, vagyonukat számadás terhe nélkül kezelni — ha csak abból az örökhagyó vagy hagyományozó által ki nem zárattak vagy számadásra nem köteleztettek — s részükre gyámot, illetőleg gondnokot kijelölni“ Lészay a §-hoz a következő toldást indítványozza : „vagy némelyeket a gyámság, illetőleg gondnokságból kizárni“. Paczoay ezenkívül felveendőnek tartja a kiskorú örökbe adhatását is. Tisza belügyminiszter hozzájárulván e toldásokhoz, a bizottság azokat elfogadja. A 4. § szerint „a szülői hatalmat elsősorban a törvényes s természetes atya, örökbefogadott gyermek felett az örökbefogadó atya, törvénytelen gyermek felett az anya, kiskorú anya törvénytelen gyermeke felett pedig az anyai nagyatya gyakorolja“. Lészay e kifejezések helyett: „törvényes és természetes“ „törvényes és törvényesített gyermek felett“ kíván létetni, mely módosítással az elfogadtatott. Az 5. §. azt állapítja meg, hogyha az anya újabb házasságra lép, korábbi házasságából származott gyermekei vagyonát csak számadás mellett kezelheti. Lészay e §-ra vonatkozólag bele kívánja tétetni, hogy számadás „és férje egyetemleges felelőssége mellett kezelheti“. Paczolay kifejeztetni kívánja, hogy a vagyon kiskorúak nevelésére és tartására fordítandó. Tisza belügyminiszter azt kívánná betétetni: „vagyonát — és annak jövedelmét“. A §. e módosításokkal elfogadtatik. Balogh Imre egy újabb §-t kíván beiktattatni, melyben kifejeztetnék, hogy az özvegyi jogot e törvény nem érinti. A bizottság az indítványt mellőzvén, átmegy a 6. §-ra, mely változatlanul elfogadtatik, valamint a következő 7. § is. A 8. § a szülői hatalomnak a nagyatyákra, illetőleg nagyanyákra átszállásáról intézkedik. Lészay azon indítványt teszi, hogy az atyai nagyatya ne bírjon elsőséggel az anyai felett, hanem a kettő egyenjoggal bírjon, és a gyámhatóság válaszsza közülök az illetőt. A nagyanyák zárassanak ki. A bizottság a §-t a módosítvány mellőzésével változatlanul hagyja, s szintén változatlanul fogadja el a 9—11. §§-okat. Az iparűzés gyakorlatától senki el nem tiltható. Erre nézve az igazságügyminiszter a következő rendeletet bocsátotta ki a budapesti törvényszékhez : „Hivatalos uton tudomásomra hozatott, hogy egy kir. törvényszék a vádlottat vétkes gondatlanságból eredő vagyonbukás vétségében bűnösnek kimondván, az ítéletben egyszersmind megállapította, hogy a bűnös jövőben váltókat ki nem adhat, bejegyzett kereskedőnek nem tekintetik, s törvény előtt hitelességgel bíró kereskedői könyveket nem vezethet. Ennek folytán figyelmeztetem a kir. törvényszéket, hogy az 1872. VI. t. ez. 84. §-a értelmében iparűzhetés jogától senki sem bírói ítélet, sem közigazgatási határozat által meg nem fosztható ; az 1875. XXXVII. t. ez. 5. §-a szerint pedig azon törvénynek a kereskedelmi czégekre, a könyvekre és ezégvezetésre vonatkozó intézkedései, amennyiben üzletük a kis ipar körét meghaladja, az iparosokra is alkalmazást nyernek, s ezen törvény 16. és 21. §-a szerint a kereskedők ezégüket üzletük megkezdésével az illető törvényszéknél 500 írtig terjedhető pénzbírság fizetésének terhe alatt bejegyeztetni, s a 25. §. szerint bekötött laponként folyószámmal ellátott s átfűzött könyveket kötelesek vezetni, s a 31. §. szerint a bejegyzett szabályszerűen vezetett könyvei, kereskedelmi ügy-letekből eredő perekben rendszerint bizonyítékot képeznek. A most idézett törvények és az 1872. VI. t. ez. 104. és az 1875. XXXVII. t. ez. 549. §§-aiban foglalt azon rendelkezés folytán, hogy az idézett törvények hatályba léptével az ellenkező törvények hatályon kivül helyeztetnek: az 1840. XXI. törvényczikknek az 1844. VII. t. sz. 5. §-a által megváltoztatott 128. §-a módosulást szenvedett, — illetve azon részében, hogy a hamis vagy vétkes gondolatságból származott bukás folytán a bíróság által elhatározandó, hogy a bukott bejegyzett kereskedőnek nem tekinthetik, s törvény előtt hitelességgel biró kereskedői könyveket nem vezethet — hatályát vesztette; azon bírói határozat pedig, mely a hamis vagy vétkes gondolatságból származott bukáshoz mindamellett az emlitett következményeket fűzi — végre nem hajtható.“ Pancsováról a következő táviratot kaptuk : „Grubiczy Geyza kormánybiztos úrnak a „P. Lloyd“ jan. 9-diki esti lapjában megjelent nyilatkozatára a pancsovai phylloxera-botrányt illetőleg, minthogy a kezdemény az irtási munkálatoknál előfordult visszaélések megszüntetésére a községi képviselet szabadelvű pártjából indult ki, felhiva érezzük magunkat az igazság érdekében constatálni, hogy Grubiczy Geyza urnak Pancsováról eltávozása után, a mi november közepén történt, egész 1876. deczember 22-dikéig irtási munkálatok itt tényleg folytak. A szabadelvű párt nevében Christian Antal elnök.“ Privigye város számos polgára az iránt tesz lépéseket, hogy az 1876. évi V. t. ez. 45. §-a értelmében rendezett tanácsú városból nagy községgé alakítsa át a várost, mivel a rendezett tanács fenntartása nincsen arányban a város erejével. Az uzsoratörvény kérdéséhez. Ti. Legyen szabad nekem is az „uzsoratörvény“ kérdésében nyilatkoznom, ha egyébért nem, már csak azért is, mert bizony egész jogosultsággal mondhatja az „Ellenőr“ rólam, régi barátjáról: „régen hallgat immár a magyar“. De legyen szabad azért is, hogy hallják e kérdésben szózat a rurálisok, hétszilvafások, táblabirók,vagy mi nevet adjunk Magyarország fiai néha dicsért, gyakran gúnyolt, de mindég küzdés- és szenvedés-látogatott, rendesen önként áldozatra kész, majd ismét a viszonyok hatalmánál fogva áldozatra kényszerült bizonyos már-már kihaló csoportjának) táborából is. Hallják vélemény azok táborából, kik, ha nem is szenvelgik egyáltalában, hogy mindenben a „modern tudomány színvonalán“ állanak, de kik Magyarország földmivelő, s ebbeli küzdelmes, hálátlan foglalkozásuk után élő lakosságát ismerni vélik; ismerni vélik annak jó és rosz sajátságait, ismerik és osztják örömeit és keserveit, igényeit, reményeit, kételyeit és töprengéseit; és kik daczára „alázatosságuknak“ hisznek birni oly egészséges agyszervezettel és hétköznapi értelemmel (bon sens), hogy a felszínre került társadalmi kérdésekben a nyilvánosság előtt is „tanulságot tenni“ bátrak lehetnek, annyival is inkább, mert ilyesmire őket hivatalos minőségük is, esetleg kötelezni látszik. Szegény „uzsora-törvényjavaslat.“ Hány oldalról támadtatott, s támadtatok meg! Ne szóljunk az „Írástudók“ seregéről, kik a „modern tudomány“ magaslataiból, hova Bentham óta annyi alapos jogász, nemzetgazda és társadalmár (ad. norm. forradalmár) dönthetlen okoskodása felcsavarta elméjők állapotát, a való, a mindennapi, a praktikus és prózai élet viszonyait, már-már alig képesek méltányolni, annál kevésbé hajlandók azokat számba venni; ne szóljunk azokról sem, kiket egyenesen és tisztán a kölcsönüzleteiknél való személyes kényelem, és dísztelen műveleteiknek teljes törvényes biztossággal való gyakorolhatásának tekintetei mozgatnak; de vannak, kiket tisztán a solid hitelnyújtásnak, nagy tömegek jólétét, s gazdászati életképességét veszélyeztető megszorítása téremítt meg, mert úgy hiszik, hogy a szóban forgó javaslat (és bankok) üzletének, az ingatlanokra való kölcsönzés terén, ne mondjam teljes visszatartózkodását, de mindenesetre korlátozkodását vonná maga után. Találkoznak, mirabile dictue téren az „Ellenőr“, a „Nemzeti Hírlap“ és a „Kelet Népe“ ; csakhogy míg az elsőket közgazdászati convulsiók félelme, s tán némi szabadelvűségi tekintetek inspirálnak, addig az utóbbi csak „népszerűség-hajhászati“ taktikát, mondjuk Cserei Mihálylyal „praktikát“ lát a törvényjavaslat színtehozásában, s a kormányt, s az azt pártolókat egyenesen ilyesmivel vádolja. Ezeket bocsássa meg az „Ellenőr“ és közönséges, hiszen vajmi régen nem szólottam már hozzá — ha talán kelleténél nagyobb szótöbbséggel előre bocsátva, megpróbálom indokolni: miért tartozom én a kormányt uzsoratörvényjavaslat pártolóihoz, és miért óhajtom, hogy az a parlamenti szünet után elővétetvén, törvénynyé váljék, mégpedig ha csak lehet a kamatláb maximumának 8°/8-ban való meghatározásával. I. Tény az, én legalább annak állítom, hogy a magyar törvényhozás elhamarkodott lépést tett akkor, midőn az „usularia pravitás“-t fenyítékre érdemesnek tartó és jelző régi törvényes állapotból, egyszerre, minden egyéb praemissa nélkül, a teljes uzsoráskodási szabadság megengedésének állapotába ugrott át. Igaz, létezett annakelőtte is uzsoráskodás elég, de azt palástolva, titkon, sutytyomban gyakorolták az illetők , tudatában annak, hogy az, mit cselekszenek, tilos, bűnös, és mindenekfölött mocskos cselekmény. Az uzsoraszabadság decretálása által lehullt azon korlát, mely a gyöngébb erkölcsi érzületűeket visszatartotta addig attól, hogy ne vegyüljenek azon társaságba, melyet bélyegzettnek és dísztelennek tüntetett föl előttük a törvény tételes tartalma, még inkább annak szelleme, s az e befolyás hatása alatt képződött általános vélemény — a közlelkiismeret. Az új törvény még azon tartalékot is megszüntette, a kisebb, nagyobb tőkepénzeseknek — mondom — kevésbé érzékeny erkölcsi felfogású része előtt, melyet az egyszeri falusi éji őrnek, a megyei tisztviselőnek adott válasza oly praegnanter tüntet fel, — a dohányzási tilalmat illetőleg: „Bakter! szabad e itt a falu közt dohányozni?“ „Szabad, tekintetes uram, de becsületes ember nem teszi.“ Az uj törvény szelleme becsületes üzletnek minősítette egy tollvonással az uzsorát, és egy egész sereg — ismétlem — gyöngébb vértezetű erénynek corrumpálását, depraválását egyszerre eszközölte. Legyen szabad itt újra megérintenem azon analógiát, melyet akkor használtam, mikor az új uzsora törvényjavaslat a „szabadelvűek“ pártkörében tárgyaltatott, és mely ebben áll. Van mindenféle üzlet, mely a mai társadalom rothadtságában gyökeredzik s abból burjánzik föl. Ezen „üzletek“ rendőrileg engedélyezettek, — de a falusi bakter szerint, becsületes emberek nem gyakorolják azokat. Töröljük ki a nép hitéből, a közlelkiismeretből e tételt, s mondjuk, vagy csak engedjük hinni, hogy azok, kik az általam nevüket illetőleg illedelmes „pruderie“-vel takargatott — üzleteket gyakorolják, teljesen feddhetlenek, becsületesek, — szabadítsuk fel, oly mérvben, mint azt az uzsorával tettük, az „üzleteket“, — s aztán alkossunk magunknak egy képet nagyobb városainkban, tán a kisebbekben is, tán mindenhol — a társadalmi berendezés és az azt követői állapot azon minőségéről, mely e szabadságot nyomban követni fogja, tekintsünk arra szellemi szemekkel , s el fogunk borzadni, s elundorodunk attól. A kormánynak és javaslatának tehát elsősorban lényeges érdeme az, hogy egy, a szabadság dicsfényének világításában idő előtt, az élet, a magyar élet tengerére bocsátott alkotást, szabad mozgásában korlátolni akar. A hibás lépés, az ugrás el van ismerve. Annak orvoslása czéloztatik. S válaszszuk mindjárt a leggyűlöletesebb szót a politikai műszótárból, a kormány bizonyos üdvös reactio ösvényére lépett törvényjavaslatával, melyet a „modern tudomány“ tán kárhoztat, de melyet a viszonyok parancsolnak. Ezt tennie: kötelessége volt, mernie: politikai bátorság. És — csodálatos! az u. n. „conservativ“ közeg, még népszerűség - hajhászattal vádolja érte a kormányt! Kevesebb szenvedély és több logika mellett — úgy látszik nekem — elismerés és bátorítás illette volna a kormányt épen ez oldalról az „üdvös reactio“ ösvényén merészlett e lépésénél. Szontagh Pál, (somogyi) orsz. képviselő. Mai számunkhoz vidéki előfizetőink részére Frommer Sámuel gazdasági-, kerti-, fa- és virágmagvak tavaszi kimutatását mellékeljük. VIDÉK: Nógrádiból január 12. Az újév egy kormányrendelettel köszöntött be hozzánk, mely megyénk száz meg száz földbirtokosának félszázad óta hangoztatott panaszát szüntette be s afrikai kanyarulatokban folyó Ipoly vizünknek