Ellenőr, 1877. január (9. évfolyam, 1-30. szám)

1877-01-14 / 13. szám

Jílőfizetési árak: Égés* évre . . SO frt — kr. Évnegyedre .. * 5 frt — kr. Félévre . . . 1‡› „ — „■ Egy hónapra 1 „ 80 , Egyes szám ára 10 krajczár. ·Szerkesztési iroda: gE­txcLclj­esten, nád­or-sztcza. 6. szám* Semmit nem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok visszaküldésért nem vállalkozunk. — Posta által csak Vérmentes leveleket fogadunk ILP­OLITIKAI NAPILAP, Budapest, vasárnap, január 14. 1377. 13. szám. Hirdté­k Minitk­i Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Lógnád­ testvérek irodájában). Továbbá Havas, Lafite & C18. czégnél Páriában (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok­ utcza 131. sz. ÚjKiadó-hivatal: gyzidapesten, ncrdo­t­tx tcz­a 6. szdrra Ide intézendők az e­tfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszénár. Az „Ellenőr“ ára mini pedig : Egy évre 30 forint — kr. Félévre 10 „ — kr. Negyedévre...............................5 „ — kr. Egy bóra....................................­ „ 80 kr. Az előfizetést — postai útón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Eilenőr“ kiadó hivatala (Pesten, nádor-utozs., 6. sz.) Százalék a könyvárusi út­on történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem a­dtik. Távíratok. BOCS, jan. 13. A „Pol. C.“ jelenti Konstantinápolyból 13-áról. Az igen feszült helyzet mellett a félhivatalos pourparlek tovább folynak; a porta nézeteinek for­dulatára alig lehet számítani. Az ösz­­szes nagykövetek és delegáltak elutazása aligha péntek előtt történik, a diplo­máciai érintkezés formai megszakítása nincs kilátásban. A „P. C.“-nek egy pétervári le­vele hangsúlyozza, hogy a porta a conferen­­tia mérsékletében Oroszorság gyengeségét látja, de elfelejti, hogy nem Oroszország, hanem a conferentia adja a hangot; ha el­jött a pillanat, hogy Oroszország Európa nevében szóljon, akkor erősebb, a portának érthetőbb argumentumok sem fognak hiá­nyozni. Konstantinápoly, jan. 13. Az „Agence Havas“ jelenti: Ghika, Szovjet pasának egy jegyzéket nyújtott át, melyben kívántatik, hogy Törökország ismerje el, miképp Romá­nia nem képezi az ottomán birodalomnak kiegészítő részét. Konstantinápoly, jan. 13. Az „Ag. Ha­vas“ jelenti, hogy ha február 28-áig meg­egyezés nem jön létre, Törökország el van határozva a Szerbia és Montenegro elleni ellenségeskedéseket márcz. 1-én újra föl­venni. Berlin, jan. 13. A „Reichsanzeiger“ teljesen koholtnak nyilvánítja a „Lev. Herald“ azon hírét, hogy Werther a conferentia 11-iki ülésén kilépését jelentette be, ha a porta a hatalmak javaslatainak elfogadását vagy elvetését categorice ki nem jelenti.­­ Ezzel kapcsolatosan a Wolff-féle bureau min­den hírt a német kormánynak a portával való békés megegyezés létesítése iránti ke­­vésbbé kedvező magatartására vonatkozólag, hamisnak nyilvánít. Prága, jan. 13. Csernajeff tábornok ható­sági utasításra Prágát elhagyta; a kiutasítás foly­tán népcsoportosulás történt, mely a rendőrség ál­tal szétoszlattatott. Frankfurt, január 13. (Kezdet) Váltóárf. Bécs —.—. Osztr. bank.-részv. —.—. 1860-as —.—. Évjáru­­léki papír —.—. Lombard —.—. Magy. sorsj. — osztr. hitelrészv. 113.50. Osztr. államvasp. rész. 198.50 1864-es —.—. Évjárulék ezüst —.—. Galicziai —.—. Győr Gráczi —. Bécs, jan. 13. (Zárlat) Hitelrészvény, 140.30. Gali­cziai 204.40. Allamvasut 247.—. Rente 61.70, 1860-as 112 50. 1864-es 133.75. Ezüst 115.60. London 126.10. Unió Bank —.— Által, épitőbank —.—. Magyar Földhitel —.—. Angol-Osztrák 73.75. Lombard 76.50. Tramway —.—. Hitelsorsjegy 161.50. Napoleonhor 10.06. Arany 6.—. Frankfurt 61.35. Porosz pénzutalv. 62.—. Től­ük sorsjegy 17.25. Anglo épitő bank —.—. Municipalbank. — BUDAPESTI SZÍNLAPOK. Budapest, vasárnap, január 14. Nemzeti színház. Tár-színház. Ferréol. Szinmű 4 felvonásban. De Meyran Ferréol Náday De Beit martel Feleki Lavardin Bercsényi Périssel Vízvári Martial Szigeti Imre Maxence Halmi Brochat Benedek J. Roberte Felekiné Thérese Molnáráé D’Orbesson asszony Lendvayné De Valtamiers asszony Helvey Laura Kezdete 7 órakor. Rigoletto. Opera 4 felvonásban. Mantua herczeg Ellinger Rigoletto Láng Gilda Balázsné B. V. Sparafucile Kőszeghy Magdalena Kvassayné Giovanna Balogh M. Monterone gróf Tallián Népszínház. Soldosné Luiza assz. mint vendég. A kapitány kis­asszony. Víg operette 3 felvonásban. Kezdete 7 órakor. UTOLSÓ POSTA. P­é­t­e­r­v­á­r­r­ó­l értesítik a „N. fr. Pr.“t, hogy az ottani irányadó körökben azon nézet ural­kodik, hogy minden interventionális eszmével föl kell hagyni. Ha Törökország megmarad is hatá­rozottan visszautasító állásában, az i­z o 1­á 11 Orosz­ország egyelőre nem tesz háborús lépést. Ignatieffnek a portával való külön­­alkudozásáról, melyet török részről is meg­­c­áfoltak már, a „Pall Mall G.“ Athénből 9-ikéről a következő tudósítást közöl: Igna­­tieff G ikán Midhát pasának egy bizalmas le­velet küldött, melyben sürgeti a portát, hogy a conferentia javaslatának bizonyos pontjait fogadja el, s kimutatja, miként térjen ki más pontok elől. Tanácsolja a portának, hogy fogadjon el egy con­­sultativ-hatalmú nemzetközi bizottságot; ajánlja in­­structionális hivatalnokok kinevezését az idegen csendőrség helyébe, s egy bolgár kormányzó kine­vezését Bulgáriába, európai helyett. Tagadja to­vábbá levelében, mintha Oroszország izgatta volna Szerbiát arra, hogy Törökországnak megszenje a háborút. A román-török conflict­us tárgyában, melyet a porta előzékenysége eloszlatni alkalmas, a „Times“-nek ezt jelentik Berlinből: „A román függetlenség proclamatiója, Berlinben való­színűleg nem fog akadályra találni, s a porta sem igen fog rászallani egy oly lépést, mely semleges territóriumot helyez közéje és Oroszország közé. Jövőben Oroszországnak, mielőtt Törökországot érinthetné, előbb a román szövetséget kellene ma­gának biztosítani, vagy pedig a román fejedelem és a román nemzet souverainetását kellene meg­sértenie.“ A bulgáriai kegyetlenkedések tárgyában kiküldött bizottság Flippopoliban Akh­met agát, ki az iszonyatosságokban, mint ban­davezér, annyira terhelve volt, ha­lálra ítélte. A végrehajtási rendeletet várják. Budapest, január 13. A koczka rázás alatt. A vihart megelőzőleg szélcsend szokott beállani. A néma­ csend a nyomasztó titok­zatos hallgatás, mely ma a politikai körök­ben uralkodik, előhírnöke a kitörendő vál­ságnak. A politikai tényezők, a vezető ál­lamférfiak visszavonultak a szintérről. A­­ tartózkodás, a kétely tölti be a kedélyeket. Egy monarchia jövője, egy állam sorsa, egy nemzet bizalma alkotmányában van a kocz­­kára föltéve, melyet e perczben ráznak, ha­tot vagy vakot mond, nem tudjuk; csak azt érezzük át, hogy dőljön bár­merre sor­sunk, annak elviselésére elég erővel rendel­kezünk , de a végsőig feszített idegeink a koczka­rázás kínját tovább tűrni nem látják a közérdekre nézve szükségesnek. A múlt országgyűlés végén a fusio létrejöttekor Magyarország két nagy pártja nyújtott egymásnak kezet, hogy a kiegye­zés alapjára az eszmének megfelelőleg a további alkotás föltételei megszereztesse­nek; az alkotmány iránti bizalom megerő­södött a nemzetben, erejének tudata újab­ban fölébredt benne, meghatalmazást adott, hogy jövője biztosításáért áldozatok köve­telhessenek tőle; megbarátkozott az eszmé­vel, hogy mind­az, a­mit a monarchia ere­jének gyarapítására és öregbítésére tesz, nemzeti és állami létének biztosításával egyértelmű. És most a nemzetnek bizalma alkotmányában, ragaszkodása a dualisticus alapon álló monarchia iránt van kérdésessé téve, nem magunk, hanem a monarchia má­sik felének magatartása által. Ne ringassa senki csalódásokba magát, a nemzet, mely kedvencz eszméit, mely jogos követeléseit, állami és nemzeti meg­élhetésének szempontjából a siker reményé­ben a monarchia érdekei és a jó egyet­értés biztosításáért elhallgattatá, ha azt fogja látni, hogy ezért az árért egyebet nem nyer, mint új követelést a további nélkülö­zésekre, a legnagyobb megnyugvással és ön­tudattal fog ezen politikától elfordulni és inkább a merev tagadások és szenvedőleges ellenállás nem dicstelen s nem is csekély horderejű harczában fogja jövőjét keresni, mint a lemondásokban, melyek a másik fél előtt nem a további követelések végét, ha­nem azok beláthatatlan sorának kezdetét jelentik. Nem a kormány, nem Tisza kormány­elnök úr csak az, a­ki csalódott; egy nem­zet óriási többsége fog azon keserű csaló­dásban osztakozni, hogy az alkotmányban vetett hit, a hozott áldozatok és szenvedé­sek hosszú sora mind nem elég arra, hogy a monarchia másik fele által kellőleg mél­­tányoltassék ez eljárás. Hitünk és komoly meggyőződésünk szerint, ha szétzüllött az a párt és többség, mely életet és erőt adott e békés politikának, össze nem fog hozatni újból semminemű hatalom által. Annak a többségnek, mely ma megvan, alapjául a másik fél méltányosságában vetett remény, az alkotmányban gyökerező hit szolgált; az a csalódás, melyben részesülne épp oly él­tető alapot nyújtani egy más politika kö­vetésére, mint ez; azon különbséggel, hogy ennek jogosultságát az előbbinek sikertelen­sége még emelné. Napról-napra az életet kikoldulni nincs kedvünk, de még erőnk sincsen reá; a kül­ügyi helyzet nyomásának állami megélheté­sünk föltételeit áldozatul hozni badarság volna, megsemmisülésünk árán egy mon­archia föntartására törekedni, melynek min­den sikere egy életerünk elvágásába kerül, több, mint a­mennyit tőlünk követelni jogosan lehet. Mi igen­is óhajtjuk e mon­archia fennállását, erejének gyarapítását bent, tekintélyének emelését kánt, de ennek a monarchiának a mi állami életünk és nemzeti fejlődésünk védvének, nem pedig azon Molochnak kell lenni, melynek anyagi és szellemi jóllétünket táplálékul nyújtani szükséges. Mi Tisza kormányelnök urat politiká­jának sikertelenségéért sem vádolni, sem menteni nem fogjuk; vádolja őt az, ki a fusió nagy tényének jogosult kritikusává lenni elég erőt vél magában; mert mi elejétől fogva úgy tartottuk,­­hogy Tisza a fusió iránt nyilvánult nemzeti akarat végrehajtója volt, nem pedig a fusió teremtője. Mentse pedig őt az, ki azt hiszi, hogy a józan és méltányos érzületben vetett hite egy állam­­férfiúnak, mivel egy államfél iránt visel­tetett, mely államunkkal egy felbonthatatlan kapocs és sors által van összecsatolva, ha csalódást szenved, mentegetésre szorul; de azt nyíltan elmondjuk, hogy ezen cabi­net leköszönésével egy oly karcznak kezde­tét látjuk magunk előtt, mely nem a mon­archiát összekötő kapcsok megerősítésére, hanem azok széthullására vezet. S míg a külügyminiszter úr külügyi politikájának a Bosporus mellett némi sikerét észlelheti, addig igen könnyen megtörténhetik, hogy az állami beléletben oly rázkódások fognak előállani, melyek a Bosporusnál elért eddigi síkért ott is, itt is igen könnyen megsem­­misitendik. Azt az ütközetet, melyet Kon­stantinápolyban készül megnyerni gróf An­­drássy, igen könnyen elveszítheti Lucam­ur Bécsben. Mi bizton merjük állítani, hogy a mél­tányos kiegyezésen kívül az alkotmányunk­ban biztosított jog gyakorlatba vétele egye­dül az, mely e nemzet megnyugvásával fog találkozni, minden kísérlet, mely ezeken kí­vül történik, csakis a monarchia erejének csorbítására vezet — — mi senkit kiegye­zésre kedve ellen kényszeríteni nem fogunk és nem tudunk; de van jogunk és ennek igénybevételétől elállani nem fogunk soha, saját ügyeink felett a kiegyezési törvény keretében és feltételei szerint rendelkezni. Ő felsége a király holnap vasárnap tanács­kozást tart a magyar kormány tagjaival. Hofmann báró budapesti útja a miniszter könnyebb roszulléte miatt továbbra marad. A mi­niszter különben — a „Fremdenblatt“ szerint — csakis a folyó ügyek elintézése végett készült Bu­dapestre, nem pedig a kiegyezési kérdésekben. A tüzérség új felszerelése gyor­san halad. Hat tüzér­ezred már majdnem teljesen el van látva az új anyaggal. Márczius végéig a tábori ütegek felszerelésére szükséges 1500 cső készen lesz (már csak 300 kisja), s az új szerke­zetű sakétákból is kész 1200 darab. A magánipar, melyre a szekerek és ágyútaligák készítése bíza­tott, szintén lépést tart a csőgyártással. A könnyű ütegek régi szekereit gyalogsági társzekerekké, a nehéz ütegek szekereit pedig tüzérségi társzeke­rekké alakítják át. Az osztrák nemzeti bank január 18 dikán tartja közgyűlését. Ennek napirendjével együtt kaptuk ma azt a jegyzéket, melyet múlt évi ápril 19-dikén a bankkormányzó a magyar pénzügyminiszter ápril 9-diki levelére válaszul írt. E jegyzék közzététele ma legföljebb történeti ér­tékkel bírhat, mint a magyar kormány azon jóaka­ratának bizonyítéka, hogy az osztrák kormánynyal megindított tárgyalások előtt óhajtotta tudni a nem­zeti bank véleményét. A jegyzék szerint a magyar pénzügyminiszter által a bankkal közlött terv alap­vonásaiban a következő volt: „Az osztrák nemzeti bank részvényesei ala­pítják a magyar nemzeti bankot 30 millió frt (érezben) alaptőkével. Mindkét bank, mindegyik önmagában, teljesen önálló és egymástól független. Mindegyik bank kormánya, mint gyanítható, az il­lető közgyűlések választásából alakul. Mind a két bank kölcsönösen fizetésképen elfogadja egymás jegyeit. Mintkét igazgatás soliditása, mindkét bank jegyeinek egyenlő értékesítése az által éretik el, hogy nagyban és egészben, mindkét bank alapsza­bálya és szabályzata egyenlő legyen, hogy mind­két bank kezelésének felülvizsgálatára „pontosan körülírt“ ellenőrzés alkalmaztatik, s hogy a két bank között kötendő szerződésből táma­dott viszályok elintézése a két kormány által, s a két állam legfő­bíróságaiból alakítandó választott bíróságot illeti.“ A bankkormányzó válasza tagadó volt. Az okoskodás ugyanaz, melyet Lucam irataiból már ismerünk. P­es­t - K­i­sku­nm­egy­e közigazgatási bizottsága ma ülést tartott. Az adófelügyelő jelentette, hogy a községek kevés hajlandóságot mutatnak az adótörlesztési kölcsönök felvételére, s így nem marad más hátra, mint az adófizetést mindent törvényes eszközzel sürgetni. Különben az adók befolyása 1876-ban kedvezőbb volt, mint 1875-ben. Az árvaszéki elnök jelentette, hogy a munkák menete elég gyors, s a kiadott kölcsönök mind biztosítják, csak a kamathátralékok befolyása nem kedvező. A közegészségügy állapota főorvosi jelen­tés szerint kielégítő. A postaigazgató közölte azt a rendeletet, melyet a miniszter a lapok panaszai folytán kiadott. Végül jött a miniszterhez intézendő félévi jelentés, melyet a bizottság elfogadott. HOLMI: A közvélemény, az egy egészen fiatal újság. Csupa zsenge, mindössze 14 napos. És, a kis macska is legfurcsább életének e zsenge korában. De hát, ily fiatalon az ember, még ha kis macska is, nem igen sokra vihette a tudományokban. Azonban, nálunk az emberek, még ha kis macskák is, úgy vannak meggyőződve, hogy a világ folyása az ő születésükkel kezdődik. S tehát, tetszik tudni, minél kevesebbet tudnak valamiről, annál többet beszélnek róla.* * * Ugyanezért olvasóink bizonynyal csak termé­szetesnek fogják találni, hogy ez a zsenge újság csupa rendkívüli dolgot mivel, a­mióta megszüle­tett. Kossuthot kétszer haza hizta, kétszer kint ma­­rasztotta ; egyszer megoldotta a keleti kérdést; há­romszor lefegyverezte Ausztriát; s egyszer pedig megbiztosította, mily nagy csapás a független sza­badelvű párton azon távollevő képviselők légiója, akik t. i. a független szabadelvű párttól vannak távol, holott csapásnak már az is elég lehetne, ami a független szabadelvű pártban jelen vagyon. Végre peniglen elérkezett vala — alig tizennégy napos korában, kérjük aláson — a májusi egyez­kedések keserveihez és felfedezi vala, hogy Tisza Kálmán eljárása helytelen vala, mivelhogy lemon­dott vala az osztrákoknak. Mert: „Neki határozott javaslatot kell tennie az,önálló vám­­sorompók és az önálló jegybank felállítására. És csak ak­kor, ha ezeket megtette, és ha a korona netán visszauta­sította, csak akkor lenne szabad Tisza Kálmánnak vissza­lépni, lemondani.“ * * * Tetszik tudni, arról az ember, még ha kis macska is, egyátalán nem tehet, hogy későn jött a világra. S isten mentsen, hogy a zsenge ártatlan­ságnak már szopós­ korát oly szemrehányással kese­rítsük meg, mert nem igyekszik néminemű isme­retséget kötni a születése előtt történt dolgokról, melyek fonalán észrevehette volna, hogy ezelőtt ki­­lenc­ hónappal , minden ember, még ha kis macska volt is, tudta Magyarországon, miként a májusi egyezkedések alkalmával Tisza Kálmán nem azért nyújtotta be leköszönését, mert az általa kép­viselt programmot az osztrákok nem fogadták el, hanem azért, mert a programmja keresztülvitelére szükséges legfelső meghatalmazást nem nyerhet­te meg. No, de mi nem teszünk szemrehányást a szá­raz régi történet nem tudásáért a nagyra született poeticus cziczának. * * * Azonban: „Nem correct és nem törvényes az eljárása (a Ti­száé t. i.) most sem, midőn ismét — állítólag — benyúj­totta lemondását, ha a májusi stipulátiókat az osztrák kor­mány nem tartja meg.“ És ezt már nem nézhetjük el. Nem hallgat­hatjuk el, s kénytelenek vagyunk teljes szigorral és kérlelhetlenséggel utalni a természet örök tör­vényére, melynek értelmében a kis macskák, még ha újságok is, nem élhetnek vissza a vakonszüle­­tés kedvezményével s kilencz napos korukban tar­toznak felnyitni a szemüket. A közvélemény pedig már 14 napos és még sem látja, hogy mindabból a miti­, ismét egy betű sem úgy igaz amint ő írja. Hanem ismét úgy igaz, amint a „közvélemény“ születése előtt s tudtán kivül nyolczadfél hónappal igaz volt * * $ „.Fideliót, Meyerbeer örökszép dalművét — egy laptársunk szerint — szép számú közönség hallgatta a nemzeti színházban.“ Hogy Fidelió örökszép, az valószínű; hogy dalmű, az bizonyos ; hogy szép közönség nézte, az meglehet; s hogy a nemzeti színházban nézték, az kétségtelen. Nem oly egészen valószínű, bizonyos, meg­lehetős és kétségtelen azonban, hogy a Beethoven által szerzett Fidelió a Meyerbeer örökszép dalműve legyen. Az áldás terhe alatt. Megáldott az isten mind a két kezével. Tűz és víz körül nézzük az eget, mondván: éppen jó, hogy a belügyi válság kitört, Sztambulban is éppen van javában a kül­ü­g­y­­. A conferentia megszámlálhatlan mennyiségben tartja „utolsó üléseit“ és kiszámítja, hogy már nem tartja ki sokáig. Már szó van róla, hogy tán nem is lesz több összejövetel s az egész békemű végkép összemegy. A porta mindent visszautasít. Szerbiát, Montenegrót nem nagyobbit, mert ez integri­tásába ütközik ; a szláv tartományoknak nem süt külön, mert ez az alkotmányba ütközik; kormányzókat külső ellenőrzés mellett nem nevez ki, mert ez a souverai­­nitásba ütközik; a tartományok fele jöve­delméről nem mond le, mert ez a zsebkér­désbe ütközik. — Európa pedig megunta kapacitálni a portát arra, a­mit maga sem hisz, hogy t. i. mindez nem ütközik sem­mibe, s inkább Ignatieffre bízza, hogy tes­sék hát beszélni. Ignatieff úrnak azután volna igen sok mondani­valója, de csak annál inkább hall­gat. Egy szót még, édes Európám, azt az egyetlen szót „solidaritás“, azután majd be­szélek én. De Európa adós marad a szóval, nem helyezi magát semmi közösségbe a vég­rehajtás iránt. S a spanyol párbaj, sötét szobában, tovább folyik. A közönség pedig keresztbe font karokkal áll az ajtó előtt, visszafojtott lélekzettel hallgatja a sötétben viaskodók dübörgését s várja, mi lesz már ebből. Várja és nem tudja mikor lövik meg őt magát. Annyi bizonyos, hogy ily borzasztó ha­láltusája még soha nem volt a békének, mint most. És ami ennél is iszonyúbb, az ember még mindez ideig nem tudja, hogy az agónia még meddig tarthat el. Azt mondják, eltart addig, míg az orosz szenet sikerül puskaporral helyettesíteni; mig az angol egészen a gyapjúba ássa ma­gát ; mig a német teljesen átwermuthosítja Wertherjét. S ha nem addig, hát más dá­tumig. Azt mondják, hogy egy kis osztrák­magyar „belfordulat“ is nagyot segítene a megoldás felé. Egy egészséges belügy­i „Umschwung“ monarchiánkban igen kellő­ It. évfolyam,­ mes lendületet adhatna a keleti kérdésnek is, úgy muszka értelemben. És ki tudja, még mit nem mondanak. Igen, majd elfe­ledtük, azt is mondják még, hogy utóvégre is a porta javul egy kicsit, meg a hatal­mak is „javulnak“ egy kicsit, és a halódó béke ismét lábra áll. Mi pedig megállunk a sok mondás kö­zött, s szeretnénk látni egy embert, aki a garmadából mer magának valamit kiválasz­tani. Nekünk azonban alaposan elment a kedvünk minden további conjecturáktól s gondolatmentesen szakítjuk le „a futó perez nyíló virágait“, élvezvén a krízist zavarta­lanul. Csak azon csodálkozunk, hogy az ál­dás terhe alatt nem roskad össze az ember. Aki azt kérdezi most valakitől, háború lesz-e vagy béke Váz bizonyosan feltételezi arról a valakiről, hogy a szent háromság titkát meg tudja fejteni s a kör négyszö­­gűsítésével már pályadíjat nyert. Aki pedig felel az ilyen kérdésre érdemileg, az meg­érdemli, hogy megtalálja a perpetuum mo­bilét. Még akkor is pedig, ha valóságos ezek­­beli diplomata. A helyzeten teljesen a vé­letlen uralkodik; óráról-órára módosul, vál­tozik, tűnik fel és le minden. Egyszóval egy krízis az, comme il faut, egy valóságos, a­melyben senki nem tudja, mikor mi üti agyon. S még arra sem mernénk fogadni, hogy az a 15 fiatal ember, aki kardot vitt Sztambulba, nem megmuszkásodva fog on-­ nan visszatérni, a trieszti csőcselék örömére. Mert megáldott az isten bennünket mind a két kezével s az áldás terhe nem enged kétkedni semmiben. Uraim, élvezzük a krízist zavartalanul: ritka alkalom egyszerre párosával szakít­hatni, a leggyönyörűségesebb világot. A KELETI HÁBORÚ. Általános a­lapokban a conferentia sikeres eredménye iránti kétkedés, sőt még azt is kérdé­sesnek tartják, hogy hétfőn lesz-e még egyáltalá­ban ülés; holnap talán már megszerkesztik a zár­jegyzőkönyvet, melyben constatálva lesz a negatív eredmény, így egy bécsi lap tudósítása, mely hoz­záteszi, hogy Oroszország ki fogja jelenteni, hogy a törökországi keresztyének sorsának javítá­sára immár más eszközökhöz fog nyúlni, annexióra és hódításokra ennél nem gondol. Athéni hivatalos körökből terjesztett hírek szerint a porta végleges vonakodása után Salisbury azt indítványozta volna, hogy a conferentia föloszlottnak tekintessék. A Reuter-féle ügynökség tegnapról még a kö­vetkezőket jelenti Konstantinápolyból: A meghatal­mazottak ma az orosz követségen gyűltek egybe. Hir szerint a porta a következőleg indokolja az elő­­conferentia lényegesebb javaslatainak visszautasítá­sát. A Montenegró és Szerbia számára tervezett területnagyobbítás összeegyeztethetetlen az alkot­mánynyal. A szláv tartományok elkülönítése elfo­gadhatatlan a török és görög lakosság oppositiója, s a kormány azon elve miatt, hogy semmi fajbeli elkülönítést meg nem enged. A porta helyesli a csapatok megyénkénti felosztását, de elutasítja azon kötelezettséget, hogy rendőrséget alakítson. A bel­földiekből álló millitia veszedelmes a közbiztonságra a keresztyének és törökök közt előfordulható ösz­­szeütközések miatt. A porta azon záradékot, mely a kormányzóknak a felügyelő bizottság közremű­ködése melletti kinevezéséről szól, mint vitathatat­­lant szintén elutasítja. A szláv tartományok jöveje­delmeinek korlátolása ellenkezik a porta souverni­­nitási jogaival, s a szláv tartományokban egy kü­lön törvényszéki rendszer felállítása ellentétben van az alkotmány szellemével. A „Daily Telegraph“ jan. 10-től következő táviratokat kap Peruból. A nagytanács mai ülésében tárgyalta Lord Salisbury iratát, mely múlt hétfőn olvastatott föl, s azt bizonyította, hogy a conferentia javaslatának minden pontja egybe­­hangzik az eredeti angol programmal. Szintén tár­gyaltatott Corti, olasz delegátus emlékirata és Andrássy deczemberi jegyzéke. Ha a porta a hol­napi conferentián is fenn fogja tartani az új al­kotmányt, mint a kérdések egyedüli megoldását, Németország azzal fog fenyegető­zni, hogy visszalép a conferentiától. Mindenféle megbízhatat­lan hírek keringenek, de jól értesült személyek ál­talános felfogása az, hogy végleges ellen­javaslato­kat kell a portának tenni, mert az európai képvi­selők erélyesen hangoztatták, hogy egy-vagy más­képen e héten be kell fejezni az ügyeket. (Talán ezért aggódnak az iránt, hogy lesz-e még hétfőn conferentia). A „N. fr. Pr.“-nek Londonból jelentik: „Habár az angol kormány Salisburynak sok do­logban teljesen szabad kezet engedett, mindazáltal határozottan megszabja útját és módját annak, mi­kép szólítandó fel a porta arra, hogy a conferen­tia javaslatait elfogadja,­­ nehogy aztán ké­ső­b­b O­r­oszors­zág úgy l­ép­h­es­s­e­n fe­l, mint az összes hatalmak mandata­­ri­us­a. A helyzetről Konstantinápolyból a „P. Ll.“-nak azt jelentik, hogy az ottani situatió a tegnapelői­g ömjtött magára. Határozónk “a­­lódottaknak érezték magukat, midőn a török 1*8" hatalmazottak, a conferentia tagjai által biztosan vált

Next