Ellenőr, 1877. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1877-03-01 / 59. szám

­-glöfsztu­sz árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. 1 félévre . . . lO „ — „ Egy hónapra . 1 „ LO „ Egye* szánt ára JO krajczár. Szerkeszt­ési iroda: rBo­ddtp­esten, nádor-utca el O, sadm. mim­it sem közlünk, ha nem tudjuk, lótól jött. — Kimrwet atteamdétáee nem vállalkosunk. — Fosta dual d­ab birmantes Uottat fogadunk ti. POLITIKAI NAPILAP. Budapest, csütörtök, márczius 1. 1877. 59. szám. hirdetések felvétele: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Lógrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Laflre & Cie­­czegnél Párisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leopold Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Rákosárok-utcza 431. az. kiadó-hivatal, B^^-apesten, addor-zetcza 6. szám. Id* intézendők az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó minden felszólalás. IX. évfolyam. HEsawRsrs’T; -LnT'. ——— BIMM———iMWC——— Az „Ellenőr“ ára amint étidig : Egy évre ....... 20 forint — kr. Félévre 10 „ — kr. Negyedévre ...............................5 „ — kr. Egy hőm....................................1­­­80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza az „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, nádor-uto­n, 6. sz.) Százalék a könyvárusi utón történő megrendelések után az „Ellenőr“ részéről nem adatik. Táviratok. Kééd, febr. 28. („B. D.“) Holnap délutánra a két pénzügyminiszternek az osztr. nemz. bank képviselőivel való értekezése van kitűzve. A bank képviselőivel ez alkalommal közöltetni fog a két kormány által megállapított bankszipulátiók el­veit tartalmazó jegyzőkönyv, azon utalással, hogy a megállapított pontok nem vehetők további tárgyalás alá. A bank képviselői, bár azon kijelen­téssel, hogy bár nem kezeskedhetnek az alkor­mányzók kinevezésére vonatkozó pont elfogadásáért, készeknek fognak nyilatkozni a statutum-tervezet még elintézetlen pontjai fölött a tárgyalások foly­tatására. Belgrád, febr. 28. (Délben.) A nagy szkupstina e pillanatban fogadta el a portár­val megegyezőleg kötött békealapokat, s miután ezzel küldetése véget ért, szétoszlat­tatok. BOCS, febr. 28. A „Pol. Com­“ távira­tilag jelenti Belgrádból: A szkupstinának a békealap elfogadása után azonnali feloszla­tása nemcsak törvényes, de politikai szük­­ség követelője is volt, némely az ország­ra­ és a kormányra végzetessé válható ese­mények meggátlásából.­­ Utóbbi napokban több socialista fogatott el. Belgrád, febr. 28. („P. Corn“) A Szer­bia és a porta közt kötött és Konstantiná­polyban ma aláírt békekötést a szkupstina ma helybenhagyta. A szkupstina a­ fejede­lemnek bizalmat szavazott. Netalán! inter­­pellátiókat megelőzve, a minisztérium azon­nal elbocsáttatott. A békekötés alkalmából itt nagy az öröm. Konstantinápoly, febr. 28. Tekintettel a béketárgyalásokra, Montenegróval a fegyver­­szünet 20 nappal meghosszabittatott; a megfelelő utasítások már kiadattak. A mon­tenegrói küldöttek pénteken érkeznek ide. BéCS, feb. 28. A »Pol. Corr.*-nek táv­irják Pétervárról. Ignatieff tbk közelebb Bécsbe, Berlinbe és Párisba utazik. A ka­tonai actio megkezdése a Pruthnál még a jelen évszakban valószínű. Más oldalról jövő olyan hírek, mintha Oroszország megelégednék egy közös flottademontratióval a Bosporuson, semmikép nem egyeznek meg az orosz prog­rammal. Konstantinápoly, febr. 28. Miután a békefeltételek a szerb szkupstina és a tö­rök minisztertanács által elfogadtattak, a békekötés aláírása holnap délben megtör­ténik. Berlin, febr. 28. A .Reichsanzeiger“ je­lenti , hogy Mayadht alállamtitkárrá történt kine­­veztetése folytán, a porosz kereskedelmi miniszter által, a birodalmi vasutak hivatalának elnökségé­től egyidejűleg felmentetett. A szövetségi tanács a birodalmi törvényszék székhelyéül Lipcsét tűzte ki. Konstantinápoly, febr. 28. A külügymi­niszter újonnan értesítette a porta külföldi képvi­selőit, hogy mindazon hírek, melyek külföldi la­pokban a szultán betegségéről, a nagyvezír bekö­vetkező változásáról, s a konstantinápolyi népesség ingerült magatartásáról megjelentek, teljesen alap­talanok. Paris, febr. 28. A balközépi képviselőknek gyűlése és a Gambetta-párt egyhangúlag a Cas­­sagnac hatóságilag leendő üldözése mellett van; e szerint igen valószínű, hogy holnap a választandó bizottság elé ez értelemben indítvány fog terjesz­tetni. Bécs, febr. 28. (Zárlat) Hitelrészvény 149.00. Gáli, eziai 210.—. Al­iamiiuut 232.—. Bente 62.30. 1860-as 108 75. 1804-es 135.—. EiUit 113.80. London 124.40. Uni - Bank —.— Által, épitöbank —.—. Magyar Földhitel —.—. Angol-Osztrák 70.50. Lombard 77.— . Tramway —.—. Hitelsorsjegy 161.50. Napoleonhor 998.—. Arany 6.91. Frankfurt 80.50. Porosz pénzutalv. 61.10. Török sorsjegy 17.—. Anglo épitö bank —. Municipalbe­nk. — P­oroszok, ha benyomulnak is Romániába, csak mint­­ barátjuk és szabadítók lépnek föl mindazon népek­nek, melyek Oroszország rokonszenvét megér­demlik. A Pruih átlépése esetére a Vajnovszkij hadtest 12-ik lovasosztálya van előőrsül ki­szemelve. Ez osztály Szkulyánénél foglalt állást. Egy hadi parancs már el is rendelte a tiszti pod­­gyászoknak a tábori minimumra való leszállítását, s az ideiglenes szabadságolások megszüntettettek. A „Journ. de St. Petersb.“ egy volt orosz diplomata levelét közli Gladstonehos czímezve, mely­ben megvan az a felelet, melyet ez utóbbinak Hardy azon állítására kellett volna adni, hogy Anglia és Oroszország közt históriai ellenséges­ség áll fönn. E levél azt bizonyítgatja, hogy I. Sándor óta az orosz politika alapját Törökor­szágnak Európa érdekében való fenntartása ké­pezte . Bizonyítja ezt azon körülmény, hogy Diebics Drinápolyban maradt) nem rég magyaráz­tuk meg, mi okból), stb. Európának joga és kö­telessége van ma, garantiákat követelni, s azokat, ha kell, közös occupatio, vagy tengeri demonstra­tio, vagy a syriaihoz hasonló delegatio által ki­erőszakolni. Mint Konstantinápolyból írják, márczius ele­jére egy új török körjegy­zék kibocsátását várják, melyben a cabinetek, nagy engedmények ígérete mellett fölkéretnek, hogy vegyék föl újra a portá­val a diplomatiai viszonyokat. BUDAPESTI SZÍN­LAPOK. Budapest, csütörtök, márczius 1. Nemzeti színház. Vár­szinház. Coppélla az Üvegezem!! a LELENC­Z. _ „ . . Eredeti népstm­mel 4 felv. Ballet 2 felvonásban. Kezdete 7 órakor. Swanilda Hotter Irma _ IX“ SSV N 6 z t n t­ * z. Mari Kürti Hermina N.E» k. *• buesufel-Minka Gundárd Aug. léptével. Tinka Filópé A pünkösdi királyné. Coppélia» Campilli Eredeti vígjáték 3 felv. Coppelift Peche Terét Au ah rr­u “s'*. Ezt megelőzi: ““ KÜK?* Az arany kereszt. Klementina Pártényini Dalmű 2 felvonásban. Zománczi Eőri Gontran­d» 1' Kelendi János Egyild Andre Pauli 1-ső) ,, Váradi Nikolas Parisét Odry L, 2-sk­­alarMCS Karikás Krisztina Maleckyné Rektor T. Kovács Teréz Nádayné Trózsi , Holli Irma Bombardon Kőszeghi Büködi Zsuzsi Lukicsyné Kezdete 7 órakor. Kezdete 7 órakor. *­­* — UTOLSÓ POSTA. A török-szerb békekötésre vonatkozólag je­lentik meg Konstantinápolyból, hogy a béke a status quo alapján köttetett meg. Szerbiának köte­leznie kellett magát, hogy az örményeknek és zsidóknak egyenjogúságot ad a görög keleti egyház híveivel; forradalmi bandák és bizottságok alaku­lását szerb területen nem szabad tűrnie. Viszont a porta teljes amnesztiát engedett, s kötelezte magát, hogy a Szerbiában levő hadállásokat a békeokmány hitelesítése után 12 nappal kitüritteti. — A exkup­­stina mai ülésére már várták a békeföltételek közlését. Jászvásárból jelentik a „Pr.“-nek. Tegnap (26.) Unghenibe több felső orosz és román tiszt jött össze. A köztök folyt beszédben hangsúlyozta­tok: az Oroszország és Románia közötti egyetértés. Egy orosz törzskari ezredes azt mondta, hogy az Budapest, február 28. Szerbia békét kötött. Elfáradt, kimerült, megtört, önmagá­ban összeesve , barátaitól megcsalva, pro­­tektorától megcsúfolva, csak ellenségében vethette reményét. Békét kötött. Ma írták alá Sztambulban a békeszerződést, s a nagy szkupstina ugyancsak ma jóváhagyta a bé­kefeltételeket. A statusquo megmarad; a harczoló felek mindegyike általános amnes­­tiát hirdet a háborúban compromittált alatt­valóinak; a török hadak 12 nap alatt ki­vonulnak Szerbiából; Szerbia kötelezi ma­­gát új erősséget nem építeni ; az ottomán zászlónak helyet engedni a nemzeti lobogó mellett, egyenjogosítani a zsidókat, és meg­gátolni a fegyveres bandák alakulását. A szultán a békekötés után fermánt bocsát ki, s újból megerősíti trónján Milán feje­delmet hűségre tért vazallusát. S a nagy reménynyel, nagy szenve­déllyel, fényes ábrándokért, gonosz haj­,­tásra felidézett igazságtalan háború ezzel véget ért. A gúlába rakott fegyverek mel­lől haza­tér a sokat szenvedett nép szán­tani vérrel áztatott mezejét, s felépíteni el­pusztult hajlékait. A krónika iró pedig fel­­jegyzi tanulságul a késő utókornak a pusz­tulás útját, melyen a szerb nép kalandorok után indulva az ínségig és megaláztatásig el­jutott. 1876. junius hava 30-ikán volt, hogy Milán, szerbek fejedelme, harsogó zeneszó mellett, ágyuk dörgése, harangok zúgása közt székvárosából elindult Deligrád felé , inni a Boszporus vizéből, s meghalni Bosz­­na-Szerájban. „Mint hazám első katonája — úgymond harczosaihoz — seregem élére állok s elől megyek csatába-vészbe meg­törni a közös ellenség hadait, felszaba­dítani testvéreinket, hogy méltó legyek a névre, melyet viselek. Isten velünk!“ S a távozót ezernyi-ezer alakról köszönte a ha­tártalan lelkesedés. Proclamatiójában, mely Belgrád falait ellepé, az önbizalom és re­mény oly hangon szólalt meg, mely egy Napóleonhoz, Nagy Sándorhoz méltó lett vala. A fajharcz proclamálása volt az a halálos ellenség ellen; a kereszt és a fél­hold tusára keltének harczi riadója. Belgrád­­ban volt a szláv világ közepe, Milán ajkán a szláv ügy jelszava. Szegény megcsalt és csalódott ábrán­­dozók. Az álom rövid volt és keserves lett az ébredés. A szalmaláng ellobbant; a puska­por elfogyott, vesztett csatáról, vesztett csatára gyors léptekkel sietett fátumok, lábaik alól elfogyott a föld, keblükből a hit ; a szabadságért küzdők tehetetlenül görbedtek az orosz rabigába. Csupán az orosz Cseri Vajda, Csernajeff, álmodta he­lyettük az álmot tovább, míg végre ennek­­ is megtermette az ebrudat Djunis, Deligrád. Ki ne ismerné a komédiába játszó tragikus történetet, hiszen mintha csak tegnapelőtt történt volna az egész, s csak tegnap a megalázó bántalom, mely a hadban meg­­töröttnek, politikában kijátszottnak az orosz bujtogatók czárja részéről kijutott. De visszatért álmából a megcsalt kis ország s jobb sorsra érdemes népe csak jót talált ott, honnan csak roszat érde­melt. Törökország bámulatos nemeslelkűség­­gel emelte fel kezén az elbukottat, kit mindenki eltaszított már. És a kis ország talpra áll megint, sok gonddal, de dús tapasztalással, megfosztva ábrándjaitól, de visszaadva az eszméletnek, a munkának. A porta békeföltételei kíméletesek, nem vetnek anyagi nyűgöt a lábbadozóra, nem zsarolnak rajta vérdíjat; nem fosztják meg az önbecs­­érzettől, amit a megtört kis nemzet erejéhez képpest megigényelhet; és megújítják a régi viszonyt, melynek szelíd kötelékében Szerbia eddigele felgyarapodott és megizmosult. Nincs kétség benne, hogy ezután is úgy leszen. A szláv Piemont szerepéről igaz, hosszú időre, örökre tán, le kell mondania. De hiszen ez egy álom volt csupán. Minden reális feltétele hiányzott. Csak a kis­korúak gyöngéire számító megrögzött politikai fon­­dorkodás hitethette el e kis néppel a faj­­szabadító, fajegyesítő missiót. Alekszináez és Deligrád összelőtt falai mértföld mutatók lesznek az után, melyen a diplomatia ármány szavára hajtva, a szerb nemzet a romlásig eljutott. De ez emlék­romok mutatni fogják azt a tehetetlenséget is, mely az éjszaki colossus sajátja, midőn bujtogatásának áldo­zatijait megmenteni kellene. A colossus ugyan még csatakészen áll a Prath-vonalon. De ez régen nem Szerbiá­ért van. És nem Montenegróért, mely te­rület szintén saját sorsára van bízva, békét lesz kötni kénytelen, s mint éppen egy most érkező táviratunk jelenti, a békealku­dozásra való időt 20 napi újabb fegyver­­szünetben nyerte meg. A Pr­itinál már csak a meztelen orosz érdekért kél támadója, a fegyveres moszkoritizmus. Kiéhezett testén alig egy pár rongya fityeg még a bolgár­nyomor, rája-sors, keresztyén-ügy összetépett jelszavainak. Szerbia, Montenegró, Bosznia, Herczegovina felőle nyugton kiveszhetnek tetszésük szerint. De nem fognak kiveszni, ha észre tér­nek mind e szláv fajok, s követik Szerbia példáját a megbékélésben, mely nyugalmat hoz, üdülést és megjavult helyzetet. Nem fognak kiveszni ők. Tesztének indulhat Oroszország. A kiábrándult apró szláv fa­joknál megszűnőben van a hit Oroszország felszabadító küldetése iránt, s ha a muszka haderő felvonul is a Duna-vonalon ostrom­ra a török határ felé, a Balkán népei ha Szerbiára tekintenek 63 Lengyelországra visszaemlékeznek, tudni fogják, hogy az orosz ágyuk moraja nem szabadságot hirdet nekik, de új foglalást akar hirdetni az orosz kényuralomnak. Az országgyű­lési •labadd­TV párt folyó év mérői vb 1-én délutén 9 órakor értekezletet tart. Minisztertanács volt ma déli 1-től Tisza Kál­mán kormányelnöknél, mely egész esti 7-ig eltar­tott. A tanácskozás tárgyát a kiegyezési törvény­­javaslatok szövegezése képezte. Széll Kálmán és Wenckheim Béla báró mi­niszterek a holnap reggeli gyorsvonatai Bécsbe me­­nendenek. Széll Kálmán ma hosszabban értekezett Weninger Vincze úrral, s a hét végéig Bécsben marad. A „Nemzeti Hírlap“, mely k­ot bizonynyal senki nem vádolhat Tisza iránti részrehajlással, következőleg jellemzi Simonyi Lajos báró tegnapi magaviseletét. E meddő vita után Tisza miniszterelnök kelt fel, jelentést tenni a válság azon — a közönség által már ismert lefolyásáról, mely a régi kormány újonnan való kinevezésére vezetett. A dolog lénye­gében Tisza Kálmán úr nem mondott semmi újat, — kivéve, hogy hangsúlyozta, miszmint a kormány igenis súlyt helyez a bank alkormányzóinak kine­vezésére. A két kormány közt megalapított kiegye­zés fölötti véleményünkön Tisza tr mai beszéde sem változtatott; mi ma sem vagyunk képesek osztozni azon kedvező véleményben, melylyel a mi­niszterelnök úr saját keserves vajudisok közt meg­született műve iránt viseltetik, mi halázó veresé­get, helyrehozhatatlan csapást látunk abban Ma­gyarországra nézve. De formai tekintetben teljes korrekt volt a miniszterelnök mai nyilatkozata, a­mint korrekt volt eljárása az egész válság alatt. E válság kez­dete óta, mint majdnem naponként alkalmunk volt kijelenteni, az volt meggyőződésünk, hogy az vég­eredményben a Tisza-kabinet restaurálására fog vezetni, de azért nem tudtunk, nem akartunk azok k­órusába állani, kik az egész válságban csak­­komédiát“ láttak. Nem vonjuk kétségbe, hogy Tisza Kálmán úr, ki épp úgy, sőt jobban ismeri politikai viszonyainkat, mint magunk, ugyan­azon véleményt táplálta a válság végkimenetele iránt, melynek mi is kifejezést adtunk, de ez nem zárhatta ki lemondását akkor, mi­dőn e lemondás czélja az volt: a hatalom többi faktorait meggyőzni arról, miszerint nem tehetnek egyebet, mint teljesíteni azt, a­minek nem teljesí­tése miatt a lemondás megtörtént. A kormány le­mondása ily esetben eszköze, törvényes és alkotmá­nyos eszköze a pressiónak, de pressió és komédia kétféle dolog. Nem viseltetünk Tisza Kálmán úrnak sem személyes tulajdonai, sem politikája iránt oly előszeretettel, mely ítélőképességünket ily kérdés­ben az ő javára elhomályosítja és megvesztegesse, de igenis van bennünk annyi igazságszeretet és részrehajlatlanság, hogy ne emeljünk ellene oly vá­dakat, melyek igazságtalanságukból mit sem vesz­tenek azáltal, hogy kapósak a tömeg számára. Igenis elítéltük kezdet óta, s elítéljük ma is a kormány magatartását a kiegyezési alkudozások folyamában, de ez nem ok arra, hogy oly gyanú­sításokkal illessük annak tagjait, melyik komoly férfiak körében — vádlóhoz s vádlotthoz egyiránt méltatlanok. E szempontból nézvén a dolgokat, sajnos ha­tást tettek ránk­­. Simonyi Lajos urnak a képvi­selőház egy része által meg nem érdemlett tapsok­kal fogadott szavai. A nemes báró, ki a vámügyben tartott enqueten maradandó emléket emelt magának, midőn a minimális és maximális tarifákat ismeretlen mennyiségeknek jelentette ki, melyekhez még nem volt szerencséje, — a fuzionális kormány kereske­delmi minisztere, kinek részvételével követte el a Tisza-kabinet azon eredendő bűnöket a kiegyezés mezején, melynek keserű gyümölcsei ma megértek, a­ki csak ama végzetes hibák elkövetése után lé­pett ki a kabinetből. — Simonyi báró úr a képvi­selőház azon tagjai közé tartozik, kik a legcseké­lyebb személyes jogosultsággal bírnak a kiegyezés elítélésére. De ennél még kellemetlenebből hatott ránk azon modor, melylyel a báró úr ma fellépett. Durva piaczi szitkozódásokhoz, melyek a mondot­tak tartalmát csak gyöngítik, a magyar képvi­selőházat már hozzászoktatták a szélsőbal szónokai; de ily támadást, minő Simonyi úré volt, még keve­set hallottunk falai közt. A kifejezések viszonylagos mérsékeltségének s az előadási modor nyugodtsá­gának palástja alatt Simonyi úr oly sértő és mél­tatlan vádakkal támadta meg volt minisztertársait, melyek bántó voltából mitsem vont le az, hogy a szónok úgy látszott, mintha nem bírna magának teljesen számot áiadni kimondott szavai súlyáról és horderejéről. Amit Simonyi úr a kiegyezésről mon­dott, az helyes és igaz; amit a miniszterelnökről, az helytelen és igazságtalan. Támadásának e mo­dora Tisza Kálmán urat annyira megzavarta, hogy csak elfogult hangon bírt válaszolni és anélkül, hogy az ellene intézett vádakra — amit különben könnyíl dolog lett volna, — érdemekhöz képest megfelelt volna. HOLMI: Pénzügyi adomák, in usum delphini közvéle­­ményiensi. Egy pénzintézet könyvvivője — előnyösen is­mert pénzügyi képzettség hírében álló — egyszer csak azt veszi észre, hogy mérlegéből százezer fo­rint perda. Számítja előbrül, számítja visszafelé, számítja újra meg újra és százszor: a százezer fo­rint csak nincs sehol. Igen csodálatos pedig, mert a számadásokban hibának nyoma sem volt; a könyvek összhangzók s a pénztár teljes rendben. A szegény könyvvivő megbolondult belé. S mikor megbolondult, még akkor is csak azt ke­reste szüntelen, mit ép észszel kihozni nem tudott. Könyveinek számoszlopai megrögzöttek szegény fejében, a­hol egy darab papirost talált, mohón feljegyezte rá a borzasztó számokat s számolt és számolt folyvást, örökké. És folyvást, örökké hiában. Egyszer a felvigyázó őr (ez a jelenet már a bolondok házában játszik) figyelmessé lesz a bol­dogtalan számitgatására. . . . Egy meg egy, az egy, meg kettő, az három . . . hét, . . . kilenc, stb. stb. Azután újból: .. . Egy meg egy, az egy, meg kettő, az három, stb. Az őr oda néz a papirosra, s látja, hogy a hevenyében feljegyzett számoszlop százezereiben két egyes egymás alatt áll. A tébolyodott pedig újra meg újra kezdi az összeadást: . . . Egy meg egy, az egy . . . Erre az őr is neki nyújtózik s rárivallkodik torkaszakadtából: — Egy meg egy, az kettős! S mintha villám ütött volna le, egyszerre vi­lágosság lett a szegény tébolyodott elméjében, — és a százezer forint megkerült. * * * Tanulság: nem jó a számokkal bolondozni. * ** * A régi jó tubákos világban történt. Páris egy előkelő ékszerárusához beállít egy előkelő ur s két mutatóba tubákos pixist szin­­aranyból, drágakövekkel. Azután kiválaszt kettőt. Az egyiknek 200, a másiknak 400 Lajos arany az ára. — Eh —­ úgymond — drágálom a drágáb­bat ; a kétszázas is megteszi. S azzal leszámol 200 aranyat, veszi az olcsóbb pixist és ajánlja magát. Azonban visszafordul megint és mond: — Meggondoltam. Mégis csak a 400 aranyo­sat veszem meg. — Méltóztassék. — No most fogja: itt ez a pixis ér 200 aranyat (úgy van), ez 200; az elébb adtam 200 aranyat, ez megint 200 (Úgy van). — 200 meg 200 annyi mint 400. Tehát quittek vagyunk. « * * Egy zsidó gavallér benyit a czukrászhoz. Két fagylaltot és almás rétest. Megkapja. — Ni —­hogy is a fagylalt? — Húsz krajczár. — S az almás rétes ? — Az is húsz krajczár. — Vigye el magának a rétest.­­ Azzal leülj bevágja a fagylaltot, veszi a ka­lapját s megy. De kérem, fizetni. —­ Wie hajszt fizetni? Hát nem adtam a fagy­laltért a rétest? — De az se volt kifizetve. — Hát ettem én rétest? * * * Az országházból. (Február 28-án.) A Lajos Simonyi tegnap elszedte a ba­bérokat az Ernő Simonyi elől. Ennek alig ma­radt mondani­valója, s a­mit mondott, azt higgadtsággal mondta el. Nyugodtabb, s ki­fejezéseiben is mérsékeltebb volt, mint teg­nap a Lajos, s az nem csekély ered­ménye lesz a Lajos­ fellépésének, ha az Ernőnek jön meg tőle a politikai tapintata és ildomossága. A húszak tehát azért kértek ülést szombaton, mert feliratot akartak intézni ő felségéhez, hogy nevezze ki az alkotmá­nyos kormányt, nehogy a Bécsben alkudozó „diploma-vesztett fogadatlan prókátorok“ egészen eladják az országot. A felirat azon­ban, a prókátorok diplomájukat visszanyer­vén, most már tárgytalanná vált. Csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy kész felira­tot hoztak volna-e magukkal, s hitték-e, hogy a ház azt azonnal elfogadja, vagy hogy előbb felirati vita indul meg, mely esetleg eltarthatott volna két hétig. A­míg Simonyi beszélt­ az Ernő, Németh Albert izgatottan járt-kelt az elnöktől a minisz­terelnökhöz, onnét a háznagyhoz és vissza. A­mint Simonyi végezte, Németh Albert a házszabályokra hivatkozással rögtön szót kért. A képviselőház körül fegyveres erő ólálkodik. A­mit ő meghallván, egy másik képviselőtársával kiment szintén ólálkodni. Találtak is a lovarda udvarán lovas rend­őröket, a­kiknek őrmester­ét vallatás alá vették, s a szerencsétlen ember kivallotta, hogy bizony ők „a mai ülés tartamára van­nak ide rendelve“. Ki tette ezt, és miért tette ? Az elnök mondja, hogy ő nem. No­ha ő nem, s a­mint mondja, a miniszterelnök sem, akkor mit keresnek itt ama „kotnyeleskedő, csú­szómászó, szolgalelkű nyomorultak?“ De ez még mind semmi. A főváros főkapitánya, mint már többször, ma is ott volt a főrendi karzaton, melyre nem csupán a főrendek szoktak járni. Nosza ezt is megapostro­­phálja Németh a nyílt ülésből, hogy mit silbakoskodik ott ? Már most aztán nem lesz biztosságos dolog a képviselőház karzatára járni, mert az ember mindig ki lehet téve annak, hogy valamelyik képviselő on­nan alulról kifogást tesz jelenléte ellen. Hát modor ez ? Megegyeztethető a kép­viselőház méltóságával ? De úgy látszik, hogy ezek az urak most szándékosan ke­resik a botrányt, s ki tudja, mi czélra tör­nek vele. A tegnapi ülés alkalmából rendetlensé­gek fordultak elő. A rendőri erő elégtelen­nek bizonyult, sőt a karzat jegy ízben Sim­o­­nyi Lajos beszéde alatt rendetlenkedett is. Ezen felül, a­mint mi tudjuk, a főkapitány ar­ról értesült, hogy holmi tüntetések vannak készülőben. A háznagy kérésére a házba három-négy emberrel többet küldött. Az utcza már egészen az ő hatáskörébe tarto­zik, de nem a képviselők megfékezésére ál­lította fel azt az egy pár lovas rendőrt, a­mint Németh Albert hinni látszik, hanem azon csőcselék rendbentart­sára, mely a képviselőház előtt már tegnap is jelent­kezett bizonyos emberek megkeresésére. Minden rendezett államban hasonló mó­don járt volna, el a hatóság, s hogy ma a főváros főkapitánya megtette, helyesen tet­te, mert bizonyos urak olyan veszett mó­don beszélnek és írnak, hogy nem csoda, ha sikerül nekik izgatottságot kelteni. Az a hang, melyen ma Németh Albert az állami közegekről beszélt, megengedhetet­len, mert ha szabad így beszélni, akkor mondjunk le arról, hogy nálunk a nép va­laha a törvényt és rendet tisztelni fogja. Szerencse, hogy szombatig nem lesz ülés, mert bizonyosan holnapra is gondol­tak volna ki valami scandalumot a „kép­viselői méltóság“ őrei. Tanulság: Voltak már geniálisabb számítók is a világon. * * * Atta Troli arczképe alá. (Ez már nem fináncz­­adoma.) „Atta Troll, Tendenzbär; sittlich, „Beligiös ; als Gatte brünstig; „Durch Verführtsein von dem Zeitgeist, „Waldursprünglich Sanskülotte ; „Sehr schlecht tanzend, doch Gesinnung „Tragend in der zott’gen Hochbrust; „Manchmal auch gestunken habend ; „Kein Talent, doch ein Character!“ (Heine: Atta Troll; Kaput XXIV.) Fiat applicatio. (Apropos, ha a „Közvélemény“ németül se tudna, ezt is lefordihatjuk neki.) Castelar Emil Pestalozziról. (Tárczaczikk.) Az új-yorki „Harper’s New Monthly Maga­zinéiban évek óta folyik egy rendkívül érdekes czikksorozat közlése a lánglelkű spanyol republic

Next