Ellenőr, 1877. március (9. évfolyam, 59-89. szám)

1877-03-02 / 60. szám

rné Előfizetési irok: ^1Te . . írt — kr. Évnegyedre . . 5 frt — kr. 'Te • • • 1*0 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ Egyes szám ára 10 krajzzár. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-zitcza 6._ szám. .­­mm­it sem itLdünk, ha nem tudjuk, kitől jön. — Kéziratok sissen ktldésére nem vol, laikusunk. — Post* áVal csak búvnentes Zwechtt fogadunk el. 60. szám. Budapest, péntek, márczius 2. 1877. RF- -4 l^ iriwitwiii rwirai' 'ii f POLITIKAI NAPILAP. ffhirdetisek felvételt: Budapesten, nádor-utcza 6. szám (Lógrády testvérek irodájában). Továbbá Havas, Lafite & Cie. czégnél Parisban (Place de la Bourse Nr. 8), vala­mint Leepeld Miksa hirdetési ügynöknél, Budapest, Izákosárok-utcsa 431. sz. kiadó­hivatal, tjFixi­Lctipesten, rtád.hu-utcz­a 6. szám. Ide inténendők az előfizetések is fs lap szétküldésért vonatkozó minden fAseilslas. IX. évfolyam. Az „EHenőr“ ára mint eddig : Egy évre.....................................20 forin­t — kr. Félévre 16 „ — kr. Negyedévre ...... 5 „ — kr. Egy hóra....................................­ „ 80 kr. Az előfizetést — postai utón vagy sze­mélyesen — nyugtázza ki „Ellenőr“ kiadó­hivatala (Pesten, K­átor­ utolsa, 6. is.) Az ás­ad­ók­a­kony városi uton történő megret­sülések után ez „Ellenőr“ részéről nem adatik. Táviratok. Bécs, márcz. 1. A vasúti bizottság a bizto­sítékot élvező vasutak viszonyainak szabályozására vonatkozó törvényt tárgyalta. A kereskedelmi mi­niszter kijelentette, hogy a kormány elhatározta, hogy javaslatait, tekintve a közóhajt és a keres­kedelmi kamrák kérvényeit fenntartja s azokat a parl­ament szavazatára bízza. A bizottság elvben elhatározta, hogy a törvény azon forgalmi költség­­hiányokra is alkalmazást nyerjen, melyek ez idő szerint mutatkoznak. Bécs, márcz. 1. A „Pol. Corr.“-nek egy belgrádi távirata a következőket jelenti: A béke­­okmánynak három pontja van: status quo ante bellum, általános és teljes amnestia, s a csapatok­nak mindkét részről a régi határvonalakon túl az aláírástól számítandó 12 nap alatt leendő vissza­vonása. Garantiákról ebben semmi őrülttég nem létezik. Athéna, márczius 1. Az angol tengernagy az angol középtengeri flottáknak Máltában leendő azonnali öszpontosítását elrendelte; a n­yraeusi ki­kötőben csak a „Research“ nevű hajó marad. A flottáknak a török-görög vizekből való eltávolítása a hatalmak egyetértésének következménye gyanánt tekintetik. Versailles, márcz. 1. A képviselőházi bi­zottság többsége Cassagnac perbefogatása mellett van. A hadiszolgálat idejének leszállítása tárgyá­ban kiküldött bizottság ezen indítványt elvetette. Pétervár, márcz. 1. A „Times” hire, egy a leszerelésre nézve hozott miniszter­tanácsi hatá­rozatról, teljesen alaptalan. Bukarest, márcz. 1. A hivatalos lap köz­zéteszi az ideiglenes kereskedelmi szerződéseket, melyek május 12-ig Francziaországgal, Olaszország­gal, Angliával, Schweitzczal és Hollandiával köt­tettek. Washington, febr. 28. A congressus mind­két háza közös ülésben elhatározta, hogy Éjszak- és Dél-Carolinának szavazatait Hayesre, Tetus és Te­­nessee szavazatait pedig Tildenre adottnak tekinti. Frankfurt, márcz. 1. (Zárlat.) Váltó árf. Bécers 164.40. Osztr. bank-részv. 682. — . 1860. —Évjárulók papír 51.*/II. Lomb­ard 64,25. Magy. -orajegy —.— Osztr. hitelrészv. 122.50. Osztr. államvasp. részvénytársa­ság 185.’/.. 1864. —.—. Évjárulók ezüst 1 5.7/«- Galicziei 174.—. Győr-Gráczi —. BUDAPESTI SZINLAPOK. Budapest, péntek, márczius 2. IMi’üíkgU színház. Először: Ifj. Froment ás idősb Risler. Dráma 5 felvonásban. Irta Daudet Alfonz és Belot Adolf. Fordította Huszár Imre. Idősb Risler — — — — Feleki Sidoi.ia, neje — — — - — Helvey Laura Risler Ferenc*, öescse — — — Kőrösmezei Ifjabb Fromont — — — — Náday Klára, neje — — — — Sz. Prielle Gora. Kezdete 7 órakor. N 6 p « z i h li & z. A pünkösdi királyné. Eredeti vígjáték 3 fel­. Kezdete 7 órakor. Delobelle — — — — — Szigeti József Desirae, leánya — — — — Molnárné —— - - T. Planus Zsigmond — — — — Ujházy Dopsonné — — •— — Szathmáry L.-né Komorna — — — — — Litkáné Gyári inas — — — — Tóth Imre UTOLSÓ POSTA. Az angol parliament felsőházának 26-iki ülé­sében Lord Stratheden kifejtette múltkori indítvá­nyát. Olyan rendszabályokat kiván, melyek meg­akadályozzák Európában az ellenségeskedéseket, biztosítsák az 1856-iki szerződést úgy, a mint az 1871-ben megnyittatott, és oltalmazzák a törökor­szági keresztyén fajokat. Anglia tengeri vagy szá­razföldi haderejének alkalmazását nem szabad kí­vánni ; az ország politikájának egyedül abban kell állnia, hogy keleten az ellenségeskedések megaka­dályoztassanak. Lord Grey nem támogathatja az indítványt, mert annak elfogadása bizalmatlansági szavazat lenne a kormány eljárása ellen, ő is megengedi, hogy Törökországban rész a kormányzat, s örülni lehet minden jelenségnek, a­mi e tekintetben ja­vulással kecsegtet. A török tartományok kétségkí­vül olyan állapotban vannak, mely képtelenné teszi őket arra, hogy magukat kormányozhassák, s ha a török uralom azonnal megszüntettetnék, valószínűleg zavar, polgárháború és fejetlenség támadna belőle. Ha pedig az uralom Oroszország kezébe adatnék, ez nem lenne előny, mert az orosz rendszer kevésbbé lenne kedvező az emberi haladásra, különösen a vallásszabadságra nézve, mint Törökország mai uralma. Szóló szeretné tudni, hogy az Andrássy-féle jegyzék közlésekor miért nem értesítették a portát arról, hogy azon esetben, ha elfogadja a hatalmak javaslatait, ezek meg fogják akadályozni a föl­kelő tudományokat titkos czéljuk folytatásában. Ha ezt megtették volna, valószínűleg a béke létrejött volna. Azt is kérdi, hogy a szerb-török békefölté­telek kérdését minek vegyítették össze a fölkelő tartományok ügyében teendő rendszabályokkal. őt igen meglepte Derbynek azon sürgö­nye, mely autonóm helyi kormányzatot kivánt Bosz­ Budapest, márczius 1. H­orvátország a válság alatt és a válság után. A válság elmúlt, Magyarország egyedül harczolta meg a harczot. Természetes, a kérdés a magyar államé volt. A társországok auto­­nómia-életén kívül eső tárgynak a központi magyar birodalmi kormány és parliament volt illetékes vivője; a társországok szű­­kebb házi köréből a közvetlen beavatkozás nem volt helyén. Ők bizonyos tekintetben, csak nézők gyanánt szerepeltek, és sajná­lattal kell hozzátennünk, hogy tán nagyon is közönyös nézők gyanánt. S pedig utoljá­­ra is a tárgyalásokban fennforgott nagy érdek Horvátországnak is csak úgy érdeke volt, mint nekünk. Azonban a horvát közélet tényezői, mint említettük, bizonyos passivitásra kár­hoztatták magukat. De meg kell vallanunk, hogy méltánylandó okokból. Horvátország a vám- és bankügyben eltérő irányt vallott magáénak a mienktől. Miért ? miért nem ? — Horvátország a magyar állam hitelügyi önállóságára irányuló törekvéseket, a független magyar jegybankot magára néz­ve kívánatosnak nem ítélte , hogy ne is szóljunk a vámügyi önállásról, mire itt nálunk is oly nagyon megoszlanak a véle­mények. És éppen ezért méltánylandó ma­gatartás volt a horvát közélet tényezői ré­széről, hogy álláspontjukat egyszerűen je­lezve, hallgatag félre vonultak inkább, sem­hogy külön felfogásuk éles kifejtésével meg­nehezítsék a magyar állami kormány ac­cióját. Passivitásuk nem volt biztató, de részakarata se volt, s érezni lehetett, hogy inkább egy egészen még le nem küzdhető elfogultság, semmint a szilárd meggyőződés gátolja őket abban, hogy teljes erővel s odaadással a magyar törekvések mellé áll­janak. S mi ezt meg tudtuk magyarázni, és megnyugodtunk benne: várva a testvéri kötelék és kölcsönös bizalom megszilárdulá­sától azt, minek némely gonosz reminiscen­­tia, némely ki nem gyógyult félszeg törek­vés még ez időszerint útját állja, ha roska­­dozóban is. Egy szó szemrehányás nem sok, annyi­val se illettük horvát testvéreinket a tár­gyalások egész hosszú folyama alatt. Most se teszszük. De mégsem hallgathatjuk el, hogy a válság elmúltával egy pillanatig, már-már habozni kezdtünk, ha a horvát közvélemény egy r­észének magatartását ma­gyaráznunk kellett. Egy éles dissonáns hang sikított fel hozzánk Zágráb felől. A nem­zeti párt egyik vezérközlönye, az „Obzor“, a káröröm oly leplezetlen kifejezéseivel kez­dett Magyarország törekvéseinek állítólagos meghiúsultáról írni, melyet egy horvát ha­zafitól nem vártunk. Ez egy gyűlöletes mél­tatlan irányzat volt, melyet csak az észjá­rás ama ferdesége múlt felül oktalanság­ban, hogy a monarchia vezér nemzeteinek összetűzésében, a Tisza és Lasser kabinetek meghasonlásában, Magyarország legyőzeté­­sében, „profit” rejlik Horvátország javára. Mintha a magyar állam veresége nem érné Horvátországot is, mintha a mi romlásunk az ő javukra válhatnék. Tapasztalhatták — nem rég ideje még — mit jelent az Hor­vátországnak, mikor a magyar ügy le van verve, mikor a monarchia két vezérnem­zete meghasonlik. Az „Obzor“ ma új hangot intonál. S örülünk, hogy most eltalálta az igazit. Mintha egy kis megbánás is rezegne benne. A kiegyezésről nem beszél többé mint a vegyi felbomlás kovászáról; elismeri, hogy ha a dualizmus nem szilárdult is e kiegye­zés által, de Magyarország, a magyar ál­lam függetlensége, államisága sértetlenül kél elő a tusából. Igenis, horvát testvéreink csak a következtetést is vonják le már most ebből. Ha nélkülök, sőt tartózkodásuk elle­nére tán, ez az államiság és függetlenség sértetlenül sőt megizmosodva került vissza a tusából, mely az „Obzor“ szerint is „a legkedvezőbb alkalmat nyújtá a magyar terjeszkedés megnyirbálására“ , oly erőre és szivósságre vall ez, melyre támaszkodva, melyben megbízva bizonynyal Horvátország se fogja kárát látni. S ha ebből levonja Horvátország a következtetést, nem fogja chimaericus combinátiókban keresni a pro­fitját. Valóban, ha van a profit Hovátország javára, a magyar államiság és független­ség ereje szerezte azt meg neki. Ha van haszon a bank kiegyezés­ből Horvátország ré­szére, aminthogy van okvetetlenül, mily végtelenül nagyobb előny és haszon hárult volna reá, ha Magyarország teljes sikert arat horvát részről nem támogatott törek­vésében. S mi hiszszük, szilárdan hisz­­szük hogy horvát testvéreink rátérnek erre még ; megszokják a magyar államiság és függetlenség gyarapodásában a saját gyara­podásuk feltételét ismerni fel; megszokják ez államiság és­ függetlenség törekvéseit a saját törekvéseikül tekinteni. És akkor leszünk egyek szívvel-lélekkel. És, szívvel­­s lélekkel egyek: egy nem messze jövőben több sikerrel küzdhetünk majd együtt, mint most küzdött Magyarország egy maga,­a ma­gyar állam közös nagy ügyéért , a magyar államért, mely „mindnyájunknak édesanyja!” Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekez­letét Lzontagh Pál elnök megnyitván. Tüzet miniszterelnök emel szót, * mielőtt az értekezlet tulajdonképem tárgyára t. i. a képvise­lőház napirendjére térne, felvilágosítást ad a Né­meth Alb. képviselő által tegnap a képviselőház­ban felhozott esemény indokaira s a tényállásra nézve. Utána tévén, hogy azon esetben, ha az il­lető képviselő ez ügyet interpelláció alakjában ne­tán a ház elé hozná, ugyanezt fogja a házban is előadni. Az adott felvilágosítást a párt nagy tet­széssel fogadta. Ezután áttér a miniszterelnök a „közvélemény“ czímű lap felszólalására a minisztérium tagjainak újból való megválasztása iránt, melyre nézve azon nézetét nyilvánítja, hogy bár az ügy nem vonható a házszabályoknak összeférhetlenségi §-ai alá, mind­amellett is, ha netán e tárgyban indítvány létet­nék, a kérdés az összeférhetetlenségi bizottsághoz lenne utasítandó. Erre rövid eszmecsere támadt, melyben né­mely szónok részéről még az is kétségbevonatott, hogy a kérdés jogilag az összeférhetlenségi bizott­ságnak csak eléje is terjesztethessék; végre azon­ban az értekezlet abban állapodott meg, hogy az indítvány megtétele esetén az ügy az összeférhet­lenségi bizottságnak adassék ki. A napirendre tűzendő tárgyak kérdése ke­rülvén szőnyegre a miniszterelnök a jövő kedden tartandó ülésre az 1874. évi zárszámadásokról és a horvát-szlavón­országi zárszámadásokról szóló jelentéseket s a gömöri vasútra vonatkozó jelentést ajánlja fölveendőnek. Ezután következnék a békebíró­­sági törvényjavaslat, melyet a miniszterelnök ugyan nyílt kérdésnek tekint, de óhajtandó­nak tartja, hogy miután a képviselőház bizottsági és osztály tárgyalásain keresztülment, legalább az eszmék tisztázása végett még az ünnepek előtt megvitattassék. Rövid vita után, — melynek foly­tán f felhozatott, hogy e­­javaslat czélszerűen napi­rendre sem tűzhető — az értekezlet a kérdést a miniszterelnök javaslata szerint dönti el, s ezzel a ta­nácskozás véget ért. A magyar tengerészeti kereskedelem lassanként bár, de úgy látszik, évről-évre mindig hanyatlik. A múlt évben a tengerészeti magánjog codvicatiójára vonatkozólag írt c­ikkeinkben részletes adatokat csoportosítottunk össze a magyar tengerészeti ke­reskedelem 1875. évi állapotára vonatkozólag. Ak­kor már jeleztük, hogy nem képes a magyar ten­gerészeti kereskedelem erősebb lendületet venni. Tengeri hajózásunknak újabban a múlt év folytán tapasztalt nagymérvű hanyatlását mutatják azon adatok, melyeket a fiumei m. kir. és a trieszti cs. kir. tengerészeti kormány által legújabban köz­rebocsátott „Annniario marittimo“-ban közzétesz. Hajóink átlagos száma nem apadt ugyan, de a hanyatlás a minőség tekintetében nagyon észreve­hető. A kis parthajózási (cabotaggio minore) hajók száma szaporodott, de a hosszujáratu hajóké leszállott. Hosszujáratu hajónk (di lungo corso) 1875-ben 156 volt, s e szám a múlt évben 146-ra apadt le, s e hajók összesen 63,801 tonnatartalommal bírnak. Ausztriának van összesen 427 hosszujáratu hajója, 218,295 tonnatartalommal. A magyar hosszújáratú hajók közt van 2 hajó, 78 bárka, 34 brick, stb., az osztrák hajók közt 8 hajó, 215 bárka, 60 brick, stb. A magyar nagy és kis parthajózási hajók (cabotaggio grande e piccolo) száma 226, s ezek tonnatartalma 3950, míg az osztrák hasonló hajók száma 1732, s ezek 30,563 tonna tartalommal bír­nak. Ausztria kereskedelmi tengerészete következő szaporodást nyert a múlt évben: épült 18 hosszu­járatu, 27 kis parthajózásra szánt hajó és 8 halász­bárka, összesen 53 hajó; másként nyeretett 3 hosszujáratu, 4 nagy parthajózási, 38 kis partha­józási hajó és 10 halászbárka; az egész évi­ sza­porodás tehát 109 hajó 14,245 tonna tartalommal. Ellenben az apadás következő : hajótörést szenve­dett 12 hosszújáratú, 2 nagy­ parthajózási, 2 kis­­parthajózási hajó és 1 halász­bárka; másként Mela­nia és Herczegovina számára. Szóló saját ér­tesülése alapján mondhatja, hogy a tartomá­nyok teljesen képtelenek arra, hogy magukat kormányozzák. A­mi pedig Oroszországot illeti, ha e hatalom őszintén óhajtotta volna a béke fenntartását, mint jó kormánynak meg kellett volna akadályoznia azt, hogy saját katonái erő­sítsék a fölkelést.­­ Végül kifogást tesz a conferentia azon javaslata ellen, hogy egy nemzet­közi ellenőrző bizottság állíttassák föl. Lord Derby az előtte szólónak egy kifogá­sára felelve azt mondja, hogy a kormány annak idején sietve figyelmeztette az osztrák-magyar kor­mányt arra a nemzetközi jog­sértésre, mely az osztrák határon elkövettetett.­­ A­mi azt illeti, hogy miért vegyítették össze a szerb-török béke kérdését a fölkelő tartományok ügyével, Derby figyelmeztet arra, hogy hiába ajánlottak volna oly feltételeket, melyeket nem fogadott volna el. A „helyi közigazgatási autonómia“ kifejezésért ő nem felelős; ez csak annyit jelentett egyébiránt, hogy bi­zonyos helyi kormányzat szerveztessék, de nem egy a Törökország más tartományaiban uralkodó rendszertől eltérő közigazgatás. A­mi a nemzetközi ellenőrző bizottság javasolását illeti, ez csak a szó franczia értelmében hozatott elő, mely sokkal ke­vesebbet jelent, mint az angol szó, de az angol kormány, míg valamely czél, akár bizottság által, akár máskép, elérhetőnek látszott, nem ragaszko­dott valamely különös rendszerhez. Reménye vé­gül, hogy Stratheden indítványát a ház nem fo­gadja el. Argyll herczeg rövid felszólalása után Lord Ashford fölkéri Strathedent, hogy vonja vissza in­dítványát, mit ez nem teljesít. A kérdés azután föltetetvén, az indítvány osztatlanul elvettetik. dás, lerombolás stb. által) kijött a forgalomból 3 hosszújáratú, 8 nagy, 49 kis parthajózási hajó és 24 halász­bárka; összesen tehát 101 hajó 8150 tonna tartalommal. A szaporodás ekként a hosszú­­járatú hajóknál 7, a kis­ parti hajózásra szánt ha­jóknál 14 , ellenben a nagy-parti hajózási hajóknál apadás történt 6, s a halász­bárkáknál 7. A ma­­gyar-horvát tengerpart teng. hajóállományának szaporodása 1876-ban: újonnan épült 4 hosszú­járatú, 7 kis­ parthajózási hajó, összesen tehát 11 hajó, 1949 tonnatartalommal, másként (vásárlás stb.) nyeretett 2 hosszujáratu, 1 nagy, 35 kis­­part­hajózási hajó; összesen tehát 6 hosszujá­ratu, 1 nagy és 42 kis­parthajózási hajó; az összes szaporodás 49 hajó, 3617 tonnatartalommal. A hajóállományban a következő apadás történt: hajótörést szenvedett 9 hosszujáratu hajó, másként kijött a forgalomból 7 hosszujáratu, 7 nagy- és 26 kisparthajózási hajó ; az összes veszteség tehát hosz­­szujáratu hajókban 16, a nagyparthaj. 8, a kis­­parthaj. 26, vagyis hajókban 50. A végleges ered­mény : veszteség hosszujáratu hajókban 10, a nagy­parthaj. 7; szaporodás csak a kisparthaj. volt 16. A tonna-veszteség 4062. Tengeri hajó-állományunk tehát az idén ennyivel kisebb, mi, miként már em­lítettük, éppen a legfontosabb, t. i. a hosszújáratú hajókra vonatkozik.­­ Végül érdekesnek tartjuk a monarchia hadi­tengerészetének jelenlegi állását fel­tüntetni. Volt összesen a múlt év végén 56 hadi­hajónk, beleértve a dunai monitorokat is. A többek nevei következők : „Albrecht“, „Custozza“, „Eugen“, „Ferdinand Max“, „Habsburg“, „Helgoland“, (Don) „Juan d’Austria“, „Kaiser“, „Kaiser Max“, „Lissa“, „Salamander“, „Teegthoff“ vértes hajók, „Radetzky“ és „Laudon“ fregatták, Aurora, Dandolo, Duna, Tasana, Friedrich, Trundsburg, Helgoland, Minerva, Saida, Zrínyi corvetták, Abatros, Aretusa, Kerka, Narenta, Nantinus seppnerek, Fantasie és Greif jach­tok, Dalmat, Genue, Sasego és Velebich ágyuna­­szádok, stb. A bécsi „Presse“ véleménye b. Simonyi Lajos e­llépéséről: A botrány még nem képezi kormányprogramm alapját és a személyes gyűlölködés nem azon ra­gaszt, mely kormányképes pártot illeszszen össze. A „független” szabadelvű párt Simonyiban vezért keresett; a­mint látszik, sírásóját találta meg benne. Egy párt, mely oly pillanatokban, mint a jelen­legi, b. Simonyi módjára lép aczióba, készen van, mielőtt valamit kezdett volna. Számára nincs gya­rapodás, csak bomlás, s ha idején nem hagy fel vele, maga fog abba a verembe esni, melyet Si­monyi Tiszának vélt megásni. Bámulatos következetesség tapasztalható a „Zág­­rábi Obzor” okoskodásaiban. Az ember soha el nem hinné, ha élő szemmel nem látná, hogy ugyan­az a lap, mely a bankegyezményre vonatkozólag a mai számunkban közölt dolgokat megírta, hol­napi számunknak a következő sorokat bocsátja rendelkezésére : „Tisza — úgymond — ismét engedett ugyan alaki­lag, azonban mégis győzőként vonul a válságos helyzet­ből. A kiegyezési pontozatok tárgyalása alkalmából min­denki recapitulálhatja, hogy mit várt Magyarország, a mi lett neki megadva. S a körülményekért mégis azok felelő­sek s azok ellen zúdul fel a közvélemény, kik a kiegye­zést létrehozták. A dualizmus nem erősödött ugyan meg a lefolyt vil­ágban, Magyarország államjoga azonban is a magyar állam függetlensége teljes győzelmet hívott fel“. Talán soha nem volt alkalmasabb pillanat a magyar államiság szétter­jedt ágait egy kíné lenyelni: ■ ima ez ágak még inkább szitterpadtek. A magyarok mindenesetre mint nyertesek lépnek ki a vil­ágból, habár minden kiváluk nem is ment teljesedésbe. A lilleti választó­kerületben tegnap folyt le az új választás. Rőser Miklós és K. Lipthay Béla állottak egymással szemközt ; a Rőser M. győ­zött 195 szónyi többséggel. Szatmár városa s a vele szomszédos választó­kerületek képviselői tegnap értekezletet tartottak Bőrös Bálint szatmári képviselőnél. Az értekezle­ten egyhangúlag kimondották egy Szatmár váro­sában elhelyezendő bankfiók szükségét. A kormány­hoz ez iránt kérvényt nyújtanak be, minek beadá­sával az értekezlet Boros Bálint, Kende Kanut, gróf Degenfeld Béla, gróf Teleki Miksa, Simó La­jos és Szentpály Jenő képviselőket bizta meg. Az erdélyi választókerületek rende­zéséhez.*) Erdélyi viszonyaink még ma is sokak előtt egy érthetetlen h­aost képeznek, és hogy ezen megfejthetlen talány megoldását nem is igen óhajtják sokan megkísérteni magyarázatát főkép abban leli, hogy Király­hágón inneni tisztelt honfitársainknál már elfo­gadott mottó : „ahány erdélyi ember annyi vé­lemény“. Az igaz, hogy kivéve talán két fonto­sabb kérdést, értem az erdélyi választási censust és a romániai szerződést, a lefolyt tíz év alatt erdélyi képviselőink egyöntetű és ön­álló fellépést nem tanúsítottak. Hogy e di­­vergentia mennyire gyökerezik az eltérő nézetekben, mennyire a pártok fegyel­mében és mennyire az ellentett érde­kében azt hosszadalmas lenne e helyt fejtegetni, de hogy a tarka nézetkülönbség nem kizárólagos erdélyi specialitás, arról meggyőzhet azon amabilis confusió, mely a parlament összes tagjainál a közelebbről napirenden levő jelentékenyebb kérdések fel­fogásában nyilvánult. Az „Ellenőr“ az elmúlt hóban két ter­jedelmes czikkben megpendítette az erdélyi *) Eb illetékes tollból eredt czikket, melynek alap­eszméiben tökéletesen osztozunk, annál örömestebb közre adjuk, mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy a városi magyarság érdekeire nézve kiváló figyelmet fordítani éppen ez alapeszmék megtartása mellett lehet legigazságosabban.­­ Sztrk. választó­kerületek arányosabb beosztásának eszméjét, ezután köztudomássá lett az, hogy a kormány e tervvel komolyan foglalkozik, és egy előleges vázlatot már ki is dolgoz­tatott,­­ az erdélyi lapok siettek e tárgy­hoz hozzá­szólni, azonban miként csakha­mar bevallották, a kormány tervének alapos ismerete nélkül és csakis általánosságban mozogtak. Közelebbről azonban egy oly részről történt enuntiatio, a­hol a kormány tervének alapos is­merete nélkül is szokás lerontó kri­­tikát gyakorolni az ismeretlenen. A „Pesti Napló“ i. h. 17-iki számában megtámadja a czélbavett reformot s a magyar közvélemény előtt legsúlyosabb indok alapján ítéli el azt. Azt ugyan nem tudjuk, hogy a „P. N.“ minő számításra vagy feltevésre alapítja elmélkedé­sét, mert ama czikkben tárgyilagos taglalásnak nyoma sincsen, csak úgy átalánosságban jó­sol veszélyt az erdélyi magyarság politikai suprematiájának. El kell azonban fogadni a vitát azon az alapon is, a­mely adva van, mert ha a „Napló“, nagyhangú állításai c­áfolatlan maradnának, a közvéleményt a czélbavett reform ellen hangolhatnák. Az nem titok, hogy az erdélyi nem­magyar ajkú nemzetiségek a magyar állam eszméjének nem barátai. Hogy ez a keleti bonyodalmak egy vagy más irányban való megoldása után is egy marad-e? — az kérdés, részünkről azt hiszszük, hogy nem, de ezút­tal nem óhajtunk ily távoli okoskodásokba belemélyedni, jelenleg csak constatáljuk azon tényt, hogy Erdélyben létezik egy magyar­­ellenes törekvés, ez a képviselő választások­nál bizonyos erő kifejtésére képes s ezt az elmúlt választások alkalmával kifejezésre is hozta. A szoros értelemben vett Erdély eddig választott 75 képviselőt, ebből esik 30 képvi­selő a megy­ékre és székely­ székekre, ezek képvi­selnek 1.700,000 lélekszámot, 22 a szászokra, ezek képviselnek 380,000 lélekszámot és 23 a választási joggal felruházott városokra, ezek képviselnek nem egész 100,000 lélek­számot. Ezen számok minden commentár nélkül bebizonyítják azt, hogy parlamen­táris fogalmak szerint Erdély közvéleménye eddig nem jutott a választások által kife­jezésre. — Mert mig a megyei nagy vá­lasztó­kerületekben, melyek közül p. o. hat egyenkint 90,000-től 110,000 lakossal bir egész hadjáratok voltak szükségesek egy képviselő megválasztatására, s ez főkép azért, mert a nagy kerületek éppen nem­csak nyers tömegből állnak, hanem több oly független és alkalmas egyén is talál­kozik, ki vagy személyes ambitiója vagy pártja által iitetve jelentékeny erőkifej­téstől sem retten vissza,­­ addig a szász nagyvárosi kerületekben, ha ugyan országos nevű kapacitások fel nem lép­nek, oly egyének választatnak meg, kik inkább ama szűk határok közt bírnak je­lentőséggel . Így jólehet a mandátumok er­kölcsi súlya nagyon különböző, a képviselő­­házban mégis mindnyájan egyenlő szavazat­tal bírunk­; ez egyik oka annak, hogy az erdélyi közvélemény a házban magát sem­­mikétp sem bírja érvényesíteni. Bizton remélhetjük, hogy a tervezett reform a magyar parl­amentbe az eddigiek­nél egy sokkal megfelelőbb képviseletet fog Er­délyből felhozni, s azon szigorú bírálat, melyet eddig úgy az egyének mint meg­­oszló vélemények miatt hallottunk, sokat fog alapjából veszíteni ; nézetünk szerint az, habár nem ép az egyedüli, de kétségkívül a legfőbb jótétemény, mit Erdély a Tisza­­kormánytól nyer. Nézzük most azt, hogy nemzetiségi te­kintetben a változástól mit várhatunk? Eddig a szászok választási jogukat a lehető terjedelemben érvényesítették 380.000 lélekszám után, kik közül majdnem fele oláh, küldtek 22 képviselőt, ezek alig egy párt kivéve következetesen magyarellenes külön politikát folytattak. Az oláhok más taktikát követtek talán azért, hogy gyön­­geségüket le ne leplezzék, passiv szerepet játsztak, de ennek daczára el kell ismernünk azt, hogy ha teljes erővel activitásba akar­nának lépni, képesek volnának a jelen be­osztással is 9—10 nemzetiségi képvise­lőt megválasztani. E szerint a szászokkal együtt ma létezik mintegy 30 — 32 magyar­­ellenes kerület Erdélyben, s ezek parlia­menti életünkben egy pozitív tényezőt ké­peznek. A választó­kerületeknek tervezett új országos beosztása szerint nem volna ily nagy számú magyarellenes kezd­et a mennyire számítás és helyi ösmeret alap­ján állíthatjuk. Még azon esetben is, ha az oláhok teljes activitásba lépnének a szá­szokkal együtt nem bírnának 24—26 kép­viselőnél többet választani. A­mi tehát a ma­gyar elem suprematiáját illeti, az veszélyez­tetve nincs, sőt ellenfeleinek száma még apadni fog, de megvallom, hogy ránk magyarokra én

Next