Ellenőr, 1877. július (9. évfolyam, 235-291. szám)
1877-07-27 / 283. szám
Budapest, július 26. Budapest, július 26. Osztrák szomszédaink fedele alatt szeretekre méltó villongások támadnak és nyernek naponként terjedelemben és fontosságban egyaránt. • A nemzeti államjogi ellenzék Csehországban keményen hajba kapott önmagával. Az ultramontán feudális és a cseh nemzeti párt válópert indított egymás ellen, s a szétválás processusa ugyancsak bő anyagot nyújt a cronique scandaleuse számára, mert a szeretetreméltó pár, amily békén megfért egy ideig egymás mellett a természetellenes viszonyban, most, midőn e viszony kapcsait véglegesen megszakította, kígyót békát kiáltoz egymás ellen. Az ifjú csehek egyik nap megégetik a pápa arczképét ; a másik nap Lobkovitz herczeg nyilvános szószéken üti az ifjú cseheket bokrostól, hogy még az ó-csehek háza és megfásul bele. Szóval a cseh nemzeti államjogi ellenzék legújabb belső villongásai következtében, szétbomlott, amennyiben t. i. abból a feudal ultramontán fractio teljesen kilépett. Ha ennek az eseménynek nem volna egyéb jelentősége, mint hogy a családi háborúság következtében egy cseh párt természetellenesen összerakott alkatrészeire bomlott, úgy nem jutna eszünkbe e tárgynak czikket szentelni, hogy segítsünk örülni az osztrák lapoknak a cseh nemzeti párt ezen „meggyöngülése“ miatt. Miattunk barangolhatnának a Tábor hegyén az ifjú csehek, s a katholikus politikai egyletben szidhatná a cseh nemzeti pártiakat a hogyan csak telik tőle. Ennek az eseménynek azonban mélyebb jelentősége van. A cseh nemzeti párt annyira ment már a monarchia elleni üzelmeiben, annyira muszkává lett, hogy a feudál clerikálisok, kik ezelőtt csak megfértek egy kalap alatt a nemzetiekkel, tovább nem compromittálhatják magukat, s a dynasztia iránti hűségüket a cseh nemzeti táborban való maradásuk által. Hová kellett tehát jutnia e tábornak, ha abban még a feudálisok sem maradhatnak meg többé! E körülményben rejlik egy tanulság osztrák szomszédaink, s egy a cseh nemzeti pártra nézve. Osztrák szomszédaink a csehek kifelé gravitálásában is láthatják, mily kellemetlenné tudják tenni örökös czivódásaik által a monarchia népeire nézve az itt tartózkodást. S valóban kinek is volna kedve olyan házban lakni, hol folytonosan czivakodnak, veszekesznek, egymás jóléte ellen törnek, megkeserítik a szájba tett falatot, megrontják az éjjeli nyugodalmat. A jó osztrák urak különben más jeleken is tapasztalhatják azt az általános elkedvetlenedést, melyet a monarchia népei éreznek a lajtántúli házsártoskodók veszekedő kedve miatt. A cseheket illetőleg elhiszszük ugyan, hogy ezek közt mindig akadnának a muszka boldogságban gyönyörködő fraciók, ha mindjárt örökké mézes lepényen tartanák is őket, de kétségtelen az is, hogy Csehországban is lehangolólag hat az osztrák-magyar veszekedés, mely csak azok malmára hajtja a vizet, kik imádkoznak a muszka czárhoz, s feliratot intéznek a szláv comitekhez. De ezek a monarchia elleni üzelmekben munkálódó cseh hazafiak is megtanulhatnának valamit muszkálkodó kedvükben. Megtanulhatnák azt, hogy czárimádásuk nemcsak árulás a monarchia ellen, hanem bűn önmaguk ellen is. Arról meg lehetnek ugyanis győződve, hogy Oroszországgal soha, még e monarchia romjain sem egyesülhetnek. Nem pedig azért, mert Németország abba sohasem egyeznék bele, hogy Muszkaország ily mélyen belenyújtsa rabló karjait a német elembe, s mert igen kellemes volna Németországra nézve egy magas fokú, kész, német civilisatiót annectálni. Ha egyszer pedig Németország tette kezét Csehországra, akkor eljátszotta játékait a cseh nemzeti párt, sőt maga a cseh nemzet. Németország megmutatta, miként kell a csehek területénél sokkal nagyobb szláv provinciákat meggermanizálni, s pedig anynyira, hogy mai napság még Cyrill és Method sem ismerne bennük szláv eredetre. Ez a sors vár Csehországra is, ha sikerülne — mitől természetesen nem tartunk — a cseh muszkák fészkelődéseinek külügyi constellátiók kedvezése mellett ezt a monarchiát szétrobbantani. Németország munkája Csehországgal szemben annál könyebb volna, mivel itt kizárólagosan német kultúrát, német értelmiséget, s körülbelül felében német lakosságot találna. Ezeket gondolják meg Húsz és Griskra unokái, s aztán csak tessék nekik továbbra is nyakába borulni a muszkának, s csókolni a czár lovagcsizmáját. A Németországgal megkezdett vámtárgyalások folytatásának kérdése, igen természetesen, nagy érdekeltséggel bír mindnyájunkra nézve. A „N. Fr. Presse“ ma is constatálhatni véli, hogy még semmi olyan nem történt, legalább alakilag nem, az mi azon feltevésre jogosíthatna, hogy a tárgyalások ma roszabbul állanak, mint május 15 dikén, amikor félbeszakadtak. A kormány még mindig várja a választ Berlinből, s a megegyezés lehetősége koránt sincsen kizárva. Az említett lap azonban sejteni engedi, hogy az osztrák kormány kebelében nem teljes az egyetértés a vámkérdésre vonatkozólag, s kétségtelen, hogy képviselve van ott, mégpedig erősen, a védvámos irány, mely minden erejével az autonóm vámtarifa behozatalán dolgozik. A „Norddeutsche Allgemeine Zeitung" czikket ír a mi kiegyezési harczunkról. Ha a dolog neki lenne olyan komoly — úgymond — majdnem azt lehetne hinni, hogy azok a nehézségek és akadályok mind mesterségesen halmoztatnak fel, hogy Lajtán innen és túl alaposan elvegyék a kedvet újabb kiegyezési revisióktól és tárgyalásoktól. Ha szándéktalanul is, de ez egyike lesz a fáradságos tárgyalások eredményeinek. Még egy másik eredményre is lehet utalni, mely a kiegyezéssel nincsen ugyan direct kapcsolatban, de mégis annak gyümölcséül vehető. A nuntiumok bebizonyították, hogy a gazdasági és pénzügyi válság daczára a két államfél jóléte gyarapodott. A vitás kérdések el lesznek intézve, s remélhetőleg a restitutionális kérdés megoldására is megtalálják az alkalmas formát. A nuntiumok azonban még akkor is, ha az álláspont, melyet elfoglaltak, rég túlhaladott lesz, hiteles fokmérőjét fogják képezni a Lajtán inneni és túli gazdasági élet értékének. Érdekes konstatálni, hogy az egyik államfél mind éles szemmel ellenőrzi a másiknak anyagi haladását, s semmikép sem csökkenti a felsorolt adatok jelentőségét és helyességét, hogy mindegyik államfélnek csakugyan érdekében áll a másiknak képességeit világosan feltüntetni, mert ez érdek csak arra vezethet, hogy a közgazdasági élet minden jó oldalát felkutatják, s nem sorolnak fel olyanokat, melyek valójában nem léteznek. Az éjszaknémet lap tehát igen kedvező oldalról ítéli meg a mi kiegyezési küzdelmünket, azt a tanulságot vonván le belőle, hogy az utóbbi tíz év alatt a monarchia mindkét fele gyarapodott anyagi jólétben, lán, udvarán s a bejáratoknál. Zsúfolva volt a helyiség minden zuga. EmbereinkelT a fiatal, egy lelkesülő, rajongó tömeg, melynek föl-föltörő éljenzésétől, vagy zúgásától megremegett az épület. A megtisztult rokonszenv s a mély gyűlölet lázától égett e nép. Minden szem tüzet hányt, minden alakról rajongó „éljen“ harsant el, ha török testvéreinkről beszéltek a lelkes szónokok, s a megvetés és fölháborodás zúgása tört föl, ha a muszkák embertelen kegyetlenkedéseit említették föl. Egy nemzet vallott itt erős, tántoríthatlan vallomást. Tiszta, szent elvre, a humanismus magasztos elvére kiáltotta el a magyar nemzet az „úgy legyen”-t, s a leggaládabb és legvérlázítóbb embertelenségre a hatalmas tiltakozást. Egy akarat, egy lélek szólalt itt meg hamisíthatlanul. A pártok árnyalatai elmosódtak; a magyar nép, a magyar nemzet hallatta szavát. Öt órakor a tömött zsibongó terembe lépett a rendező bizottság, élén Pulszky Ferenczczel, az elnökkel. Harsogó éljenzéssel fogadták. A tribune elején álló emelvényre lépett az elnök s megkapó közvetlenségre! mondta el hatásos beszédét. Künn még kuszálódott, tolakodott a tömeg, mely nem jutott helyhez, köztük országgyűlési képviselők, szerkesztők és hírlapírók s egy-egy rendező bizottsági tag. Sehol nem lehetett bejutni. Hiába minden zörgetés, minden igyekezet. Néhány válalkozóbb hírlapíró a tömegen akart keresztül törtetni, de nagy fába vágták fejszéjüket. Még könnyebben boldogultak azok, akik az ablakon kerestek utat , mert néhánynak csakugyan sikerült is az ablakon át bejutniok. A csengettyű végre megszólalt, a nyüzsgés, zsibongás elhallgatott s kezdődött a gyűlés. * TÁRCZA. RICARDO. IRTA EMILIO CASTELAR. Spanyolból fordította BEKSICS GUSZTÁV. ELSŐ KÖTET. IS FEJEZET. A TÁBIADALÍI VIHAROK KÖZT. — Javithatlanok vagytok, szólt Ricardo megütközve, midőn belépett az étterembe, hol a bor gőze, az égő gyertyákból kifejlődő gázok, s a szivarítást vegyültek össze, melyek együtt valóban bensibatlan légkört képeztek. — Ricardo, kiáltott Jaime, épp akkor jösz, midőn irántad való barátságomból melegséget nyerve ékesszólásom számára, a legnagyobb lélek magasztalását szavaltam el, kit valaha ismertem. — Miként tudjátok megőrizni stoikus nyugalmatokat a fontos eseményekkel szemben ? kérdé Ricardo. Majd meglátjátok, miként teszi próbára valamely új szerencsétlenség isten végtelen igazságosságát, s a békét és szerencsét, melyet minden halandó élvez az életben! — A rész csak esetleges ! kiáltott fel Arturo makacsul folytatva Federicoval való vitatkozását. — A legfőbb jó mindig összeköttetésben van minden dologgal. — Örökös vitatkozásaitok miatt még most ■em hallottuk Ricardo híreit. — Szegény Spanyolország! kiáltott fel ez Nem születtem kebelen, de véremnél fogva népéhez tartozom és szeretem, mintha hazám volna. E pillanatban a polgárháború támad fel utczáin, s a forradalom rája meg ismét, erőszakosan, iszonyú fájdalmakkal tépve szivét. — A forradalom, kiáltott fel Jaime magán kivül. Az annyira óhajtott forradalom. A vakmerő hatalom végórája ütött. A keletről támadó új nap az emberi nem új korszakát hozza magával. Az üldözött eszmék vulkánokká lesznek, melyek világítanak és megtermékenyítik a földet. — Éljen a szabadság! kiáltottak mind az összegyűlt ifjak. — Nem illet meg, szólt Ricardo, hogy ügyetekbe avatkozzam. Habár a szabadság iránt ugyanazon rajongás tölti el lelkemet, mely eltölti a tiéteket, mégsem foghatok fegyvert a harczoló felek egyike mellett sem. Hazám másutt van, ott van jogom is. Gyilkosságnak tekinteném, ha embertársaim vérét ontanám, midőn nincs jogom veletek harczolni. A mai nap azonban borzasztó lesz, mert igy harczolnak egymással a spanyol oroszlánok, melyek bátorságának meg van még ősi erénye és nagysága. Nem fogok harczolni, de ápolni fogom a sebesülteket, leszek orvos, sebész, minden a mi szükséges felebarátaink vigasztalására s felsegélésére. Hadd menjenek mások halni, ismét mások ölni. Én fegyvertelenül megyek harczolni mindenki javáért. — Engedd, Ricardo, szólt az embergyűlölő Federico, hogy egy alkalmas megjegyzést tegyek. — Siess, mert sürget az idő, s már hallhatók az első lövések. — Mi sem lehet roszabb, mint fegyvertelenül menni oly viszályban, melyet fegyverrel intéznek el. Te leszesz a czélpont, melybe mindkét fél lő. Te leszesz a levegőben szétpattanó minden harag áldozata, s minden gyűlölet zsákmánya, mely őrjöngve harczol. Ne lépj közbe, ne men a harczolók közé, kik haragtól elvakulva azt ölik meg, aki csendesíteni akarja őket. — Már tudhatod, Federico, hogy nincs érdemem abban, ha veszélybe megyek. Akaratomnál hatalmasabb erő ragad, óhajom ellenére. Lehetetlen, teljesen lehetetlen volna rám nézve hallani a lövéseket, látni a harczolókat; elém képzelni annak önfeláldozását, annak sebeit, a haldokló halálküzdelmét, az eltemetetlen hulla magányát, s nem sietni, hogy szétáraszszam mindazon jót, melyet összegyűjtöttem. Midőn pedig csak azt teszszük, amit nem kerülhetünk ki, sem érdemünk, sem bűnünk nincsen. Ne kívánd, hogy oly veszélyeket kerüljek, melyekbe hí lelkiismeretem, s melyekbe ragad egész hatalmával az ellenállhatlan természet. Minden óvó intézkedést megteszek, mit önfentartási ösztönöm tanácsol; de szembe nézek minden veszélylyel, melybe rohanni kényszerít a legyőzhetlen szükségesség, hogy jót tegyek. — Ricardo, kiáltott fel lelkesülten Jaime, ne maradj közönyös ebben a harczban, melynek kimenetelétől több érdek függ hazánk érdekeinél: e harcz eredményétől az emberiség érdekei függnek. Te szivednél fogva, mely melledben ver, értelmiségednél fogva, mely agyadat megvilágítja, azon próféták sorába tartozói, kiknek szemei felfedezik az eszmény magas csúcsait a valóság szomorú síkjairól; azon barczosok közé tartozói, a kiknek neve örökre a népek szivébe van irva, azon vértanuk közé, akik vérükkel termékenyítik meg e század gondolatát. A miénk vagy, s azon zaj, mely megrázza a levegőt, fellázítja a szenvedélyeket, ki, kényszerit tégedet is mint mindenkit, hogy harczolj és halj meg az elnyomott lelkiismeretért, s a félreismert, sértett jogok megvalósításáért. — Nincs igazad. Valamint Federicot megzavarja irántam való szeretete tanácsolva, hogy tartózkodjam a beavatkozástól, és úgy megzavar téged eszméid iránti szereteted, midőn azt tanácsolod, hogy vegyek részt a harczban. Hadd kövessem hivatásomat, s hadd teljesítsem az életben saját feladatomat. Elég harczi elem van felhalmozva a földön, a gyűlöletnek elég magva van elvetve a szívekben, a halálnak elég csirája van elszórva a légben, az enyészet elég örvénye nyílott meg lábaink alatt, hogy elnyeljen bennünket, mint megmérhetetlen sír. Hadd ejtsek én könyet e jégtengerbe , hadd ejtsem én ki a békit és egy szavát a harag ezen mennydörgése közepett, hadd vessem én a két vad ellenség rohama közé az egyetlent, mivel bírok, szegény szivemet, hogy megkísértsem az egymásra emelt gyilok erejének feltartóztatását. E végső confliktusokban semmi sem oly büntetésre méltó, mint a közönyösség. Aki azt hiszi, hogy hazájának szükséges a forradalom, menjen a torlaszokra. Aki azt hiszi, hogy szükséges hazájának a tekintély fentartása, tartson a kormánynyal. Ami engem illet, nincs mit mondanom. E harczban látni fogok elesett harczosokat , ápolni és vigasztalni; futó legyőzötteket, védelmezni ; embertársaimat, kik szenvednek , segíteni fogom őket. Senki sem téríthet le ezen útról, melyet a viharosan támadt szenvedélyek szélvészes oceánján keresztül jelöltem ki a magam számára. Mindenki a saját helyére. Én már megválasztottam helyemet. Az 1866 június 22-dike borzalmas nap volt, melynek emlékét soha sem feledhetjük el. A megelőző év őszének végén és telének kezdetén a kolera pusztított. A tavasz végén, s a nyár kezdetén a forradalom viharzott. Nem lehet előre kiszámítani egy izgatott társadalom felrobbanásait, mint amily kevéssé lehet előre megmondani a forrongó vulkán kitöréseit. A láva megkeményedett, hamuja hideg, a hegy csúcsán csend és halál uralkodik. A hegy oldalán a növényzet, az élet sarjadzik. Csak a hegy felett látszik könnyű, fehérlő, csillogó füstfelleg, mint titokzatos madár szárnya, mely a fénylő égboltozat kékjében vész el ; mi sem hallatszik, csak a tüdő lélegzése, mely teljes szabályszerűséggel működik. De egyszerre megrendül, reszket a föld, világító és füstölgő szálak nyílnak meg, vöröslőgözök emelkednek, melyek keblében megdördül a zivatar; égő kövek zápora szakad, mint a meteorok hullása ; izzó vashoz hasonló vöröses láva foly patakokban ; ásványi anyagok, hópelyheknek látszó parányai töltik meg a légkört, megnehezítve a lélegzést; kénes gázok szaga zavarja meg az érzékeket ; forróvizek zuhatagai a lávahamuval pusztító iszapot képezve, rohannak mindenfelé a mélybe, s a magasban sugarak és sziklák óriási oszlopa leiratlan villámokban ragyog, míg lenn sziklák rontanak sziklák ellen, a hegy gyökerei inognak; mintha a föld elvesztette volna alapját, s a mindenség romlása következnék. Ilyesmi történik a társadalomban is. Nem tudod, hová megy az eszme, mely tollad hegyéről elrepül, valamint nem tudod hová megy a szénsav, melyet kilehelsz, vagy a villanydelejes folyam, melyet befogadsz és izgatott idegeid szálain elbocsátasz. De bizonyos, hogy a gőzszerű, az aetherszerű eszme, a bizonytalan, titokzatos eszme robban fel a forradalmakban, melyek zűrzavarából uj szellem támad. A föld hatalmasai talán nem várták a tragédiát, melynek színhelyévé lett Madrid június 22-dikén. A távíró jelentette nekik, hogy a városnegyedek fellázadtak, az utczák forradalomban állnak, százak és százak halnak, ezerek és ezerek sebesülnek meg, a kormány győzött, a béke helyre van állítva, rend uralkodik Madridban. S a trónokon ülők örvendettek. Ez a kitörés azonban megrázta Párist, anélkül, hogy Páris észrevette, felforgatta Rómát, anélkül, hogy Róma tudta volna. A nyugati császárok és pápák trónjai, a mi szikláink ingása alkalmával halálos raszkodást éreztek. A sadovai csata Csehország mezőin, s a második csata Castilia síkjain történt. Összetalálkozott e napokon a két esemény, de méginkább a két eredmény. Sadovánál a hatalom, Madridban a nép indította forradalom támadt fel, mindkét helyen a forradalom. Mindkettő a társadalmi genesis új napját támasztotta. A lánczokra vert Magyarország felszabadult; a halott Velencze feltámadt lagúnáiban ; az előbb szétdarabolt Németország egy protestáns nép védelme alatt egyesült; a párisi caesarismus, s a római theokratia, e kettős lökés következtében az örvény mélyébe bukott. Nem tudta a német katona, mit hozott létre azon küzdelmes pillanatban ; éppoly kevéssé tudta ezt a spanyol forradalmár, ki hosszú álmatlan éj után oly gondtalanul és vigan rohant az utczákra, mint a vadász megy a hegyekbe. Mindkettő távol volt attól, hogy kitalálja, miszerint egy eszme eszköze, mely eszme éppoly magasan áll felette, mint amily szükséges az emberiség folytonos ujjáalaklására és folytonos haladására. Július 22-dike igen meleg nap volt. Hajnali két órakor néhány felhő setétlett az égen, melyből néhány csepp esett a földre. A látkör határain távoli és gyenge villámok gyultak ki; a jég rétegeiben, éppúgy mint a lelkek belsejében, villanyfolyamok keringtek. A nap fényesen kelt fel, s minden gőzt szétoszlatott. Egyik Európában pár*1**11 kékjében, a nap teljes fényében, sugarainak édességében ragyogott. Haj, azon jelenet, melyrrd közönyös ég mosolygott, melyet a ragyogó nai^nSvi*ágitott, a pusztulás jelenete volt, melynek szomorúságához bizonyára jobban illett volna a legmélyebb sötétség, s a könyek zápora. F* valaki hajnal hasadta előtt végig pillanthatott volna a magasból Madridon, mindenütt a népből vad embereket látott volna, kik titkosan futkostak ide s tova, egymásnak titkos jeleket adva Utóbb széles köpenybe burkolózó férfiak voltak láthatók, kik köpenyük alatt puskát, s mindenféle fegyvert rejtegettek. A köznyugalomért felelős hatóságok lakásaiban, ugylátszott, a békés álom ütötte fel tanyáját, s csendes árnyak borultak azokra. Semmi világosság senk A nagy népgyülés. (Július 26-án.) Ma délután tartották meg a hirdetett nagy népgyülést a nemzeti lovardában. Impozánsan sikerült. Már délután négy óra tájban az országúton, a múzeum-kert minden oldala felül hullámzott-hömpölygött a nép. Egy valóságos áradat volt ez. Összegomolyodva benne minden elem. Torzsalkodotttolakodott a tömeg a lovarda minden oldaPulszky Ferencz szólott először, a következő megkapó szavakkal nyitva meg a gyűlést . Két éve múlt, hogy a politika teréről visszavonultam a tudomány és művészet körébe azon meggyőződésben, hogy ott hasznosabbat hajthatok végre, mint a meddő vitatkozások által. Ha azonban az emberiség szent ügye forog fen, ha a haza életérdekei vannak szóban, akkor mint a megvénült csataló a trombitaszóra ismét helyreállok ottan, hova polgártársaim bizalma állít. (Éljen.) Azon háború, mely néhány hónap óta hazánk határainak szomszédságában középkori barbársággal dühöng, annyira érdekli egész nemzetünket, hogy a szegény földmivelőtől a hatalmas miniszterig, mindenki át van hatva azon meggyőződéstől, miszerint Bulgáriában nemcsak a törökök, hanem a magyarok sorsa fölött is gördül a koczka. (Éljen !) Csapszékekben és kávéházakban, kaszinókban és bareaukban csak úgy politizálnak, mint a kabinetekben. (Igaz!) Mindenki kívánná tudni, mi történik s mi fog történni ? de a kormányok a legnagyobb titokba burkolják politikájukat s hiányzik ezen sötétségben a világító torony, mely irányukat kiszabhatná. A körülmények közt szerencsés véletlennek tartom azt, hogy Klapka tábornok (Éljen ! Éljen) hazánk ezen nagy illustratiója, épen most Budapesten van s megígérte, hogy polgártársainak kivonatára közvetlen tapasztalásainak eredményét közölni fogja. Ki ne ismerné Klapka tábornokot ? Neve fölkölti a régi idők emlékét. Tudjuk, hogy ő nem tanult parázisokat faragni, mint mi, de emlékezzünk vissza, hogy épen most 28 éve az ő szavára puskák ropogtak, ágyuk dörögtek (viharos éljen) és ő a vitéz komáromi őrsereg élén utolsó nagy diadalát vívta ki a magyar fegyvereknek, mely fényt vetett azon nagyszerű eseményekre, melyek a magyar nemzet életképességét oly fényesen bebizonyították s nagy részben azt okozták, hogy minden szabadságszerető nép testvéri kezet nyújt nekünk még most is. (Éljen!) Azt hiszem tehát, hogy a népgyűlés általános kívánságának felelek meg, midőn felkérem Miklós Gyula és Sztupa György képviselő urakat és Hermann Ottó urat, hogy Klapka tábornokot a népgyűlés nevében hívják meg és kérjék föl, hogy bennünket a keleti kérdés mostani állásáról felvilágosítani szíveskedjék. (Éljen!) * A szűnni nem akaró éljenzés után a küldöttség Klapka tábornokért ment. Mig a küldöttség küldetésében eljárt, addig ugyancsak Pulszky fölszólitására Királyi Pál lépett az emelvényre s egy hatásos beszédben élénk világot vetett a helyzetre. Királyi Pál igy szólt: T. polgártársak! Egy évnegyede múlt már el, hogy hazánk déli határainak mentében háború dúl, ennek pusztításai nyugtalanítják országunk lakóit, s mind jobban veszélyeztetik monarchiánk érdekeit. Míg parlamentünk ülésezett, az ország polgárai bizalommal tekintettek e választott magas hivatású testületre, tudva azt, hogy a felelős kormánynyal egyetértve őrködik az ország békéje, a monarchia állami érdekei felett, s ahol ezeket veszélyeztetve látja, érvényesíti hatalmának súlyát. Azonban törvényhozásunk ülései e hó kezdetétől fogva elnapolják. A harcrok terén pedig éppen ezen pár hét lefolyása alatt oly fenyegető fordulatok következtek be, melyek egész nyugat Európát allarmirozták, Magyarország lakóit pedig a legkínosabb aggodalomba esték. (Zajos helyeslés.) Avagy hideg közönynyel nézhetjük-e mi a tényt, hogy az Aldunát több ponton átlépett ellenség nem csak megszállja a bolgár földet, de ott oly politikai szervezkedésnek veti meg alapját, mely míg egy részről a török birodalom épségének felforgatását czélozza, másrészről a panslavismusnak oly csomópontját készül megörökíteni déli szomszédságunkban, mely nem csak hatalmi, de nemzeti létérdekünket is legközvetlenebbül fenyegeti. (Hosszú, élénk helyeslés.) És megilletődés nélkül hallgathatjuk-e a rémhíreket ama vérlázító tettekről, miket Oroszországnak úgynevezett fegyelmezett hadserege a védtelenek irányában vagy elkövet, vagy elkövetni enged ? Korszakunk nem szűkölködik a hadjáratok történelmében; láttunk mi ilyet többet, egyik-másiknak részese is voltunk: tudjuk, hogy a hadviselés természete nem mindig respectálhatja a kímélet szabályait, a méltányosság követeléseit. Midőn a népet, a törvényt félre lökik, az erő a neki legkedvezőbb módon szokott czéljai felé közeledni. Hogy a győző a legyőzöttnek kenyerét megeszi, házába behelyezkedik, állatjaival, gazdaságaival rendelkezik, ez oly rész, melyet az emberiség elismer, de eddig nem sikerült tőle megszabadulni. Hallatlan azonban századunk hadjárataiban, hogy csecsemőket, gyermekeket, asszonyokat, tehetetlen aggokat kínozzanak, csonkítsanak, öljenek, gyilkoljanak, csak azért, mert az úristent nem szlávul, hanem törökül imádja. Ez ily alakban nem háború állam és állam közt, ez fajirtó gyilkolás, mely meggyalázza korunk harcziasságának jellemét, megbélyegzi a népeket, melyek passivitásuk mohos kérge alá vonulva ez undorító tetteket végbe menni engedik. (Hosszas, szűnni nem akaró éljenzés.) Polgártársaink közül többen úgy vélekedtünk, hogy mint a tűzhöz legközelebb állók, e visszataszító látványnál közönyösek nem maradhatnak, hanem kell, hogy a főváros közönsége aggodalmának, de egyszersmind megbotránkozásának erélyes kifejezést adva, kölcsönözzön támogató súlyt a kormánynak, mely a monarchia befolyását érvényesítendő lesz. Erre igen szép alkalmat szolgált Klapka közénk érkezése, (hosszas éljenzés) kinek a szót átadom. (Éljenzés.) * E beszédet megéljenezték. De a tetszés zaja még el sem hangzott, mint vihar zúgott föl a lázas, rajongó éljenzés, midőn Klapka tábornok az emelvényen megjelent. Kalapokat, kendőket lengetett a tömeg s tombolt, zugolt szive lelke mélyéből. Csak pár percz múlva csillapult le a lelkesült tömeg s Klapka elkezdhette beszédét. A hős tábornok megkapó alak volt a szószéken. Termete még katonás és imponáló. Hosszú, ezüstös szakálla tiszteletet gerjeszt s arczából a férfias bátorság s a törhetetlen erő sugárzik. Beszédét úgy olvasta , úgy látszott: elszokott már a szónoklástól, de azért beszédének egyes emelkedettebb mozzanatait s erővel teljes kifakadásait lelkesülten éljenezte, tapsolta a figyelmes közönség. * Klapka beszédét egész terjedelmében itt adjuk : Tisztelt polgártársak! E gyűlés bizottságának megtisztelő felhívása folytán örömmel jelentem meg az önök körében, bár félek, hogy beszédem folyamában sokat kell ismételnem, amit nyilvánosságra bocsátott közleményeimben és leveleimben már elmondottam. De komoly kérdéseket, mint az előttünk fekvő kérdés is, mely hazánk létével és jövőjével oly szorosan egybefügg, nem lehet elég gyakran megvilágítani, hogy 23 igazság teljes és tiszta ismeretére juthassunk. Oroszország hatalmi terjeszkedése az Alduna környékén az osztrák és magyar államférfiaknak kezdettől fogva sok aggodalomra adott okot. De addig, míg Oroszország kitűzött czélját csupán saját fegyvereivel törekedett elérni, a veszély nem volt oly fenyegető. Az osztrák-magyar monarchia ereje, mely Európa rokonszenvére számíthatott, elégségesnek látszott arra, hogy az északi hatalom túlkapásainak gátat vessen. Mióta azonban Oroszország az összes délszláv népeket belevonta tervei körébe, mióta Cattaro öbleitől kezdve egész a Duna torkolatáig minden szláv faj, sőt még Románia lakói is a Szent-Pétervárról hozzájuk érkező parancsokra hallgatnak, mióta e népek a czár legelső intésére készek felemelni karjukat, s haderejök az orosz hadsereg biztos elővédét képezi, s főleg a törökországi bonyodalmak kezdete óta ösztönszerüleg érzi minden magyar, hogy Törökország legyőzetése után ugyanezen romboló erők hatalmukat ellenünk s az osztrák-magyar monarchia léte ellen fogják fordítani. Az orosz irók ezt nyíltan bevallják és hirdetik. Volt idő, midőn mi sem néztük közönynyel délszláv szomszédaink szomorú sorsát és nyomorát, kikhez bennünket oly számos történelmi emlék és számos érdek fűzött. Volt idő, midőn jövőnkről egymás iránti barátságban gondoskodunk, és annak biztosítékát a közös haladás pályáján ismertük fel. És valóban, ha valaki, bizonyára mi, a legközelebbi szomszédok voltunk hivatva arra, hogy a Balkán félsziget elmaradt népei között világosságot, művelődést, a rendezett állapotok és a valódi polgári szabadság fogalmait terjeszszük. Új kereskedelmi szerződések, élénkebb forgalom és mindenekelőtt alkalmas vasúti összeköttetés leginkább vezettek volna e czélhoz. Még két-három évi béke, és a vasutak ki lettek volna építve . Konstantinápoly, Salonik, Törökország belseje Bosznián és Szerbián át Budapesttel és Bécscsel vasúti vonalakkal lettek volna összekötve. Oroszország befolyása e humanitárius törekvésekkel szemben gyengült volna , hódítási pánszláv terveiről pedig örökre le kellett volna mondania. E veszélyt felismerték Pétervárott és hogy ezt megelőzzék, a rég idő óta készen volt aknákat felrobbantva, jelt adtak a lázadásra Boszniában és Herczegovinában. A lázadás sokáig elhúzódott, s mert a teljesen készületlen Törökország azt rögtön el nem fojthatta, ebből azt következtették, hogy Törökország életereje meg van törve. Ha ezt mások kétségbe vonták, ha Oroszország titkos üzelmeire történt utalás, a félhivatalos és szláv lapok rögtön előállottak s a hivatlan tanácsadót vagy megnyugtatni, vagy nevetségessé tenni igyekeztek. Csupán azok találtak hitelre, kik Törökország közeli halálát teli torokkal hirdették, s ezen állam létjogát a legegnikusabb módon kétségbevonták. A törökök győzelmes harczai Szerbiában és később hatalmas erőkifejtések a többi csatatereken, végre rábírták a diplomatiát, annak felismerésére, hogy a beteg ember épen nem oly beteg, mint ezt sokan állították, és hogy mielőtt meghal, még patakokban fog a vér fegyvere által folyni, mit megakadályozni az emberiség érdekében állott volna. És miután a lázadás Herczegovinában és Boszniában elfojtatott, Szerbia békére kényszerittetett és Montenegro csak a legutóbbi időben érezte elleneinek hatalmas karját; látják, hogy Törökország ma győzelmesen küzd Ázsiában az orosz fegyverek ellen, s Európában meg nem törve harczol azokkal. Birodalom, mely ily erő kifejtésére képes, hol a nép minden rétegében ily hazaszeretet és ragaszkodás az ősi valláshoz nyilvánul, — valóban nem számítható még a haldoklók sorába, bármily hiányos is legyen beligazgatási rendszere, s bármily szüksége legyen társadalmi reformokra. Ha Törökország oly gyenge volna, mint ezt folytonosan hirdetik, akkor az oroszoknak nem lett volna szükségük arra, hogy óriási haderejök mellett még az oly borzasztó kegyetlenséggel felidézett bolgár lázadás kétélű fegyveréhez is nyúljanak.