Ellenőr, 1877. július (9. évfolyam, 235-291. szám)
1877-07-31 / 290. szám
Budapest, július 30. Budapest, július 30. Mac-Mahon körútra indult, hogy megnyerje a választókat a „morális rendnek“. Bourges volt az első statio, hol azonban fogadtatása egészen hivatalos volt. Egy pár megrendelt vivát és semmi más. A maire üdvözlő beszédére mondott válaszban panaszkodott, hogy szándékát félremagyarázták, tetteit eltorzították, s arról beszéltek, hogy a külviszonyok veszélyeztetve vannak, az alkotmány megsértetett s a lelkiismereti szabadság fenyegetve van. Ez mind rágalom. Pedig dehogy az. Egytől-egyig igaz, először, hogy Francziaországnak a külviszonyokra semmi befolyása, s a semlegesség emlegetése csak a tehetetlenség takarója, másodszor igaz, hogy az alkotmány megsértetett és megsértetik minden nap, s harmadszor igaz, hogy a lelkiismereti szabadság fenyegetve van. A clericalismus vérszemet kapott és siet a kapott időt felhasználni, hogy mindent a maga ízlése szerint szervezzen. Amit a közoktatás ügyén a felvilágosodás emberei az utóbbi években lendítettek, azt mind le fogják rombolni. Nem a morális rend, hanem a hazugság és arczátlanság rendszere uralkodik most Francziaországban. Míg azonban Mac-Mahon odajár, Párisban a morális rend szövetségesei tovább veszekednek, s a tábornagynak van oka a keserűségre, mely szavaiból kirí. Ő az alkotmány alapján akar az összes pártok azon férfiainak élén haladni, kik a rendet akarják, s ezt megvédik nemcsak a felforgató szenvedélyek, hanem saját kísértéseik ellen is, hogy viszályaikat megszüntetve lépjenek fel a radicalizmus ellen, mely közös veszélyt képez, így beszél a szerencsétlen tábornok. Holott a rend emberei mind az alkotmány és rend felforgatására törnek, s hogy sikerült nekik a valódi rend embereit megbuktatni, kitört belőlök a felforgató szenvedély, s nem a radicalizmus ellen küzdenek, hanem egymásra néznek féltékeny szemmel, s a conservativ unió aligha nevetséges véget nem ér már rövid időn. Lehetetlen, hogy a józan franczia közvélemény lépre menjen e képmutatóknak, kik önző czéljaikat immár nem is titkolják. Nem arról van szó, hogy morális rend vagy a haza üdve, hanem arról, hogy legitimistáké vagy bonapartistáké legyen-e a többség a választásoknál. Erre aztán minden aljas eszközt fölhasználnak, hogy a közvélemény nyilatkozását meghamisíthassák. A hivatalos korteskedés apparátusát szervezik, s a tábornokot útnak eresztették kortesbeszédek tartására. Sokat, igen sokat keresztül lehet vinni azzala választási rendszerrel, melyet ez emberek, kik igen jó iskolába, a Napóleon iskolájába jártak, most újból életbe léptetnek, de mégis reméljük, hogy a franczia nép választani tud, s megbecsüli azokat, kik igazi rendet és jólétet hoztak vissza Francziaországba a nagy csapások után, s kiknek munkáját a külföld is becsüléssel és bizalommal nézte. Mert ha nem úgy lenne, akkor félünk, hogy Francziaország nem lesz megkímélve az újabb csapásoktól, s míg otthon nem kapja meg a morális rendet, kifelé egészen elveszti azt a morális tekintélyt is, melyre kivált a jelenlegi nehéz viszonyok között annyira szüksége lett volna, mert bármint igyekezzenek magukkal elhitetni, hogy a keleti kérdéhez, semmi közük, a következés meg fogja mutatni, hogy jó lett volna a megoldás pillanatára az egyetértő Francziaország szavát vetni a latba, s nem a belviszályok szomorú képével mulattatni Európát. TÁRCZA. RICARDO. IRTA EMILIO CASTELAR. Spanyolból fordította BEKSICS GUSZTÁV. ELSŐ KÖTET. II. FEJEZET. A TÁRSADALMI VIHAROK KÖZT. (Folytatás.) Miután az eljárás véget ért, s az ítéletet kihirdették, mindezt élőszóval, röviden teljesítvén, többen a végrehajtó katonaság szerepére vállalkoztak. Kihozták az áldozatot, néhány perczet engedtek neki, hogy béküljön ki istennel, s szóbelileg nyilvánítsa ki végakaratát. Ricardo most mindinkább belátta, hogy tévedt. Senki sem ismerte a felkelők csoportjában, melyet az esetlegesség gyűjtött össze és az esetlegesség fog rögtön szétszórni, névtelenül, felelősségrevonhatás nélkül, mint az orkán forgataga levegőben, mint a vihar hullámai a tengerben. Ricardo tehát a felkelők elé lépve, jellemének sajátságos kedvességével szólította meg őket. — Nem szükséges végakaratomat nyilvánítanom, nem szükséges kibékülnöm istennel, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem vagyok az, akit kerestek. Ne mondja, szólt a halálos ítélet végrehajtó szakasz parancsnoka. — De mondom, mert mindig igazat kell mondani. A királyi palota egyik lovagját akartátok főbe lőni, s most csak egy szabadelvűt lőhettek meg. Öltönyt cseréltem vele, mert azt hittem, az én testem jobban van biztosítva golyóitoktól tövénél. Ha azonban mindenesetre áldozatot akartok, itt vagyok, áldozzatok fel. Csak azt jegyzem meg, hogy lőporozok és golyótok kárba vesz, mert elvtársaitok egyikét végzitek ki. Főleg agyvelőmnek lesz, ha majd golyóitok átjárták, lőporszaga, de ekkor tapasztalni fogjátok, hogy az szabadelvttséget, nagy, legnagyobb szabadelvűséget is lehel. Előre tahát. Történjék meg legfelsőbb akaratotok. — Nem akarunk több mentséget hallani, szólt a szakasz embereinek egyike, ki elérzékenyült e beszédmód miatt, melyelyel mindig meg lehet akasztani a forradalmárokat, még a legválságosabb pillanatokban is. — Ha nem is ön a palotabeli lovag, kit keresünk, de mindenesetre természetes helyettese annak, s amint ruhát, úgy bőrt is cserélt vele, sőt hozzá tartozott, bármennyire hirdesse is szabadelvűségét. A nép igazságszolgáltatásával tréfát űzött, ez a tréfa pedig épp oly büntetést érdemel, mint mely az elődjét volt sújtandó, amiért kihitta a nép igazságszolgáltatását. — Különben is ki mondja, hogy ön nem ön ? kérde egy forradalmár. — Valóban, szólt egy másik, mi szt. János lovagját zártuk be, most szt. János lovagját rántjuk elő. — S mi nem vagyunk bírák és ügyészek, hogy személyazonosságot állapítsunk meg. — Nem emlékszem a másik arczvonásaira. — Teljesítsük szó szerint a parancsot. Azt parancsolták, hogy hozzuk ki a bezárt sanjuanistát; ott találtuk, kihoztuk, s ezzel vége, mert teljesen megtettük kötelességünket, s engedelmeskedtünk utasításunk határozott és változhatlan szavainak. Ricardónak, aki annyi emberen segített, most e végzetes pillanatban senkije sem volt, aki segített volna rajta. Társai, kik egyedül bizonyíthatták volna kilétét, a sebesültet egy közeli boltba szállították, hogy jobban bekötözhessék sebeit, s ápolhassák. A derék forradalmárok közt senki sem ismerte Ricardot, s így senki sem tanúskodhatott mellette, senki sem segíthetett rajta e végveszedelemben. Ez ifjú azon nagy lelkek közé tartozott, akik már nem törődnek vele bármiről vádolják is, ha nem vádolja őket lelkiismeretük, s kik igazolásukat az eseményekre és az időre bízzák, meg lévén győződve, hogy isten és igazságossága soha sem távoznak földünkről. Nagyon aggasztott a helyzete, de azért remélte, hogy megszabadul, mert lehetetlennek tűnt fel előtte, hogy jó cselekedete helyrehozhatlan szerencsétlenséget gyümölcsözzön számára. E pillanatban azonban minden jel szomorító, kétségbeejtő lett volna a legvérmesebb kedélyre nézve is. Aki leghajlandóbb a reménykedésre, illúziókban szokott ringatózni, s legbiztosabban hisz is az emberi dolgok jórafordultában, most meggyőződhetett volna, hogy e tragédia borzasztó véget ér. A tér maga is kínos tekintetet nyújtott. Több forradalmár a toronyba ment, s félreverte a harangokat, mások a háztetőkről szemlélték a harcz mozgalmait, s nagy kiáltozással hirdették a látottakat. Az asszonyok egész serege építette a torlaszokat, egész gyermekraj hordta az építéshez szükséges köveket. A rögtönzött katonák gyakorlatokat csináltak, hogy előkészüljenek a harczra. A hadi tanács, mely a templom ajtajában székelt, parancsot adott a piacz bejáratánál alakuló szakasznak, hogy hajtsa végre az ítéletet, végezze ki a bűnöst, hogy így az ott képviselt közvélemény elégtételt nyerjen, s a megsértett forradalom boszul álljon. Midőn Ricardo kilépett, az egész tér zajongástól visszahangzott. — Nézzétek ezt a papagályt? szóltak itt. — Lássátok azt a vörös rákot ? kiáltoztak ott. Ricardo személyes tulajdonságai e végső pillanatban csodálatosan kitűntek. Feje körül a szentek dicsköre látszott. Homlokán inkább mint valaha sugárzott a gondolat. Szemeiben, melyek egy eszmére, tán egy belső vízióra voltak szegezve, a vértanúság ama fenségessége ragyogott, mely látható az életben, de a művészet meg rém örökítheti. Egész lénye azon átalakulást szenvedte, melyet a fenséges érzelmek, s a nagy eszmék idéznek elő. A tömeget meglepte az ifjú látása, férfiúi szépségének varázsa, ifjúságának vonzereje, és saját nagylelkű érzelmeinek sugallata, melyek eltévedhetnek egy pillanatra, de nem veszhetnek el teljesen. A gyűlölet háborgását a bámulat moraja követte. A harag-sugalta eszméket a részvét legélénkebb eszméi váltották fel. — Ne öljétek, ne öljétek meg! kiáltották először is a nők. — Ne öljétek meg! szóltak mindjárt ezek után az ifjak. Ugyanazon bírák, kik Ricardot elitélték, midőn nem látták, nem sérthették meg ezt az emelt, felhőtlen homlokot, ezeket a szelíd szemeket, melyek szeretettel sugároztak, ezen ajkakat, melyek áldásra nyíltak meg, ez ifjúságot, mely hősies nyugalommal ment a halálba, mivel bizonyára azt hitte, hogy az élet soha sem érhet véget. De, hogy a kép még teljesebb legyen, megjelent nagy sokaságtól kisérve a hős, ifjú, demokrata Jaime Garcia, ki az egész napot folytonos csatában töltötte. A midőn a helyszínére érkezett, s meglátta Ricardot szokatlan öltözetében, kaczajba fúltak első szavai. De azon fogalom, melylyel Ricardo előnyei felől birt, azonnal megértette vele a helyzetet, s kitalálta, hogy ez öltönycsere azon hősies tettek közé tartozik, melyek titkos rugója az érzésre és a fenséges dolgok gyakorlására született nagy lélek határtalan önmegtagadása. Nem szükséges hozzátennünk, mennyire kifakadt elvtársai ellen, midőn megtudta, mily komoly halálveszedelemben forgott a jó tettekre való hajlama miatt Ricardo. E jelenetek után a két ifjú pillanatnyi nyugalmat élvezett, mialatt közölték egymással benyomásaikat. — Mit vélsz a mai napról, Jaime ? — Azt hiszem, teljesen elveszett. — Mért harczolsz tehát a vereség biztos tudatában ? — Hogy parancsoló kötelességet teljesítsek, hogy megmentsem becsületemet, hogy eleget tegyek lelkiismeretemnek. — A szabadság, tehetségeink ezen legelseje, mennyibe kerül! Mily drágán vásároljuk meg, mily véres áldozatokba kerül ! Különösen ezen népeknél, melyeknek nincs oly tiszta fogalmuk a szabadságról, mint a szász fajnak. A közvéleménynek nálunk sohasem sikerül oly nagy és tágas szelelő lyukakat nyitni, mint melyekkel a szabad népek bírnak. S épp azért nálunk a közvélemény rendben összesűrüsödik, majd az üldözés következtében háborog, elkeseredik, s felrobbanásokban tör ki, mely felrobbanások szépek ugyan, de pusztítók, mint a vulkán kitörései. Rendezetlen erő küzd a rendezettel. A nép harczol a hadsereggel, a népnek több vére van önteni, mint ontani; inkább lesz áldozat, mint áldozó ; ellenállása hősies, védereje hatalmas, rohama letipró lesz; de a számítás le fogja győzni a tapasztalatlanságot, a tudomány uralkodni fog a tudatlanság felett, a hatalmas szervezetből fakadó erő le fogja zúzni a fejetlen, szervezetlen erőt. Én is ezt hiszem, és mondom, Ricardo. Nincs semmi reményem, hogy ma diadalmaskodjam. Ekkora erőfeszítés egyelőre hasztalan lesz. Ennyi vér szomorúan fog elpárologni az üres térben. Holnap már kétségkívül nem lesz más nyoma küzdelmünknek, mint néhány helyéből kimozdított kő a földön, néhány az utczákon heverő hulla, s néhány elmosódó vértócsa. Ellenségeink győzni és örülni fognak diadaluknak. Kemény korbácsa, melylyel arczunkat verik, még élesebb lesz. Bilincsünk, melylyel elnyomnak bennünket, még súlyosabbá válik. Rabszolgaságunk egyelőre reménytelen s megválthatlan leend. De emelkedjél fel e helyről, az eszme szárnyán röpülj át értelmiségeddel a jövendő idők felett, vizsgáld azok titkait,és látni fogod, hogy ezen véres áldozat sem vesz el teljesen. Most építjük az új világ, az igazság világának gránit alapját, mely világ büszkén, ragyogva fog fölemelkedni a zsarnokság és feudalizmus világa felett. Az utczákon szétszórt emberi tetemek, melyek most oly hidegnek látszanak, a szabadság tüzében megtisztulva, s minden nagy áldozat által maga után vont fenséges átalakulás következtében életet nyerve, táplálni fogják az átalános élet égését. A terméketlen talajra hullott vérdús termékenységet fog előidézni. Gőzében sok eszme oszlik szét. Nem ismerjük azon transcendentalis processust, mely a mai cselekményt örökre fentarthatja, sem a teremtő erőt, mely holnap megvalósít egy gondolatot, mely ma talán még A kormány amint értesülünk, a megyei választásokat deczemberben óhajtja megtartatni, s e végett a törvényhatóságokat úgy a virilista névjegyzékek összeállítására, valamint a bizottsági tagválasztások keresztülvitelére utasította. A bécsi „Morgen-Port“ tegnapi, vasárnapi számát lefoglalták vezérczikke miatt, mely Mollináry lemondásáról szól. Azt írja, hogy a magyarok rendkívül meg lesznek elégedve Mollináry visszalépésével, mert politikája a legélénkebb ellentétben állott a magyar kormány politikai nézeteivel. Azután meg hogy Bécsben most úgy tesznek, mintha Oroszországgal meghidegültek volna a viszonyok, s úgy akarják megnyerni a magyar közvéleményt Bosnia megszállásának. Mollináry is ennek esett áldozatul. A magyaroknak kedveskednek vele. Bámulatos, hogy Ausztriában még ilyen ártatlan dolgok miatt is szokás lapot lefoglalni. Mollináry lemondásáról a zágrábi „Obzor“ a következőket írja: „Rendkívüli, de teljesen megbízható bécsi forrásból veszszük a hírt, hogy báró Mollináry parancsnokló táborszernagy 5 felségétől elbocsáttatását kérte. Nekünk a legkisebb okunk sincs e hírnek igaz voltában kételkedni. Ez leginkább bizonyítja, hogy Mollináry tábornok mily álláspontot foglalt el szemben azon határőrvidéki javaslattal, melyet a magyar kormány a magyar országgyűlés elé terjesztett. Ezen hít annálfogva is felette fontos, mivel az a határőri kormányzat absolut systémájának összes hivatalos titkolódzásai mellett is, — habár egy kissé későn — szemünk elé állítja azon veszély egész nagyságát, mely országunkat fenyegeti, ha elfogadtatik és keresztül vitetik a határőrvidéki vasútra vonatkozó azon törvényjavaslat, mely a magyar minisztérium által a budapesti parlament elé terjesztetett.“ A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. k. miniszter rendeletéből, az ország különböző vidékein évenként az őszi hónapokban hivatalos erdőőri szakvizsgák tartatnak. Ezen erdőőri szakvizsga letételére a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter rendelete értelmében bocsáttatnak mindazok, kik az elemi népiskolát elvégezték, illetőleg olvasni, írni és a négy közönséges számművelet szerint számolni tudnak s ezt, valamint azt, hogy legalább 3 évig szakadatlanul erdészeti gyakorlati szolgálatiban állottak, hitelesen igazolni tudják, feddhetlen magaviseletüek és 18-ik életévüket betöltötték. A vizsgára engedélyt azon megye főispánja ad, melynek székhelyén a vizsga megtartatik. A vizsgálat szóval és írásban tartandó. Az írásbeli vizsgánál, mely a szóbeli előtt teendő le, az öszszes jelentkezők a vizsgáló bizottság elnöke által feltett ugyanazon három kérdésre felelnek meg. Az írásbeli vizsgálat letételére elegendő, ha az illető Bedő Albert „Erdőőr vagy az erdészet alapvonalai“ czímű szakkönyve alapján tehető kérdésekre kellően megfelel. Az írásbeli vizsgálat tárgya csak olyan kérdés lehet, melynek írásbeli úton való megoldása a gyakorlati szolgálatnál előfordul. A megvizsgált bizonyítványt kap. Az eddig fennállott és úgynevezett alsóbb rendű erdészeti államvizsgáról nyert bizonyítványok a jelen szabályzat értelmében megtartott erdőőri szakvizsgáról nyert bizonyítványokkal egyenlő értékűeknek tekintendők. Tapolczán is volt népgyűlés tegnap, az orosz kegyetlenségeket elítélve a budapesti népgyűlés e tárgybeli határozatát egyhangúlag magáévá tette és a kormányt feliratilag megkérni elhatározta, hogy az oroszok kegyetlenkedései megszüntetése végett az alkalmasnak látszó eszközöket annak idejében felhasználja. A miskolczi lóversenyek. (Saját külön tudósítónktól.) Miskolcz, július 30. A ki e csendes város utczáit igy forró nyár idején ismeri, mikor az Avas alatti református collegium fürge népe szanaszét szállingózott a megyébe és egyedüvé „nagy vacatiót“ tartani ; a mikor még a város népessége is megfogyatkozik, kiki a maga nyári tanyájára vonulván Tspolczára a hévvizes fürdő kedvéért, vagy a legkiesebb nyaraló tájak egyikére Diós-Győrbe, a hol tiszta kék tükörü hidegvizes medenczék kínálkoznak a nyári hőmérséklésére s regényes partiék a kirándulásra; — ilyenkor, mondom, a ki megszokta e város csendjét, s nem tudta, hogy mi van készülőben, nagy meglepetéssel tekinthette azt az élénkséget, mely szombaton és vasárnap keletkezett. Két nap óta hovatovább sűrűbben gyülekezik a vendég. A város két fogadója , a kicsinosított „Pest városa“ meg az öreg, kopott falu „Korona“ nem győzi az érkezőket befogadni szobáiba. Fogat fogat után érkezik, nemcsak a közeli vidékről, hanem Gömör-, Torna-, Zemplén-, Abaúj, sőt Bihar- és Szabolcs megye is (régi geográfia szerint) elküldik a magok megillető részét érdekelt vendégekben, különösen szép lányokban s asszonyokban. A pezsgés forrongás vasárnap délben érte el tetőpontját, mint midőn a kaptárok népe éppen kirajzani készül. Déli 1 órakor a vidékiek még rövid dejemerhez ülnek, azután megkezdődik a népvándorlás — délután 4 órakor fog megszólalni a pályabíró csengetyűje legelőször Miskolczon, jelezve az „első“ miskolczi lóverseny megkezdését. A lóversenytér a várostól keletre terül el, a vasút mentében Szikszó felé a második őrháznál — balkéz felől a Sajó egy jókora kanyarulata foglalja be. Ott lobogtatja a szél reggel óta a különféle futópályákat jelző piros meg fehér zászlócskákat. Háttal egy vasútnak jókora tribüne emelkedik — a nézőközönség egy kis része számára, aki szerencsés volt idejekorán megszerezni a jegyet. Olyan ez a hely mint egy Holdbéli tájkép. Mintha a versenypálya volna az a kráter, melyből sugaras irányban, hosszú, széles pántlikák futnak ki az égtájak minden irányában. Miskolczról két külön vonat szállítja ki a vendégeket, azután tarka festői csoportok keletkeznek köröskörül, a gyalog, kocsin és lóháton érkezők egész tábora lepi el egy-két óra leforgása alatt az egész versenyteret és környezetét. Miskolcz adja a legerősebb rajokat; utána a környezet falvai Szirma, Kara, Bódva, Görömböly, Csaba, Diós- Győr, Pehi, Kis-Tokaj, Zsólcza, Pálfala s még néhány helység gazda és nem gazda népe arra használja az ünnep délutánját, hogy eljöjjön megnézni a nagy lófuttatást, milyennek csak a hírét hallotta, de látni lesz még nem látott soha. Hat század huszár, nehény vármegyei katona egészíti ki az elemeket, hogy azután félóra alatt össze-vissza keveredjék egymással valamennyi s alkosson tarkábbnál tarkált izgó-mozgó eleven gruppokat, melynek minden atomja türtelmetlenül várja a kezdetét. A versenyek eredményéről tegnapi táviratom már tudósította önöket. Kiegészítésül legyen szabad most egyet-mást még elmondanom. Kevéssel d. u. 4 után mindenki ott állott a maga helyén, a tribün lóczát felékesítve a legszebb eleven díszítéssel — leányokkal, asszonyokkal. Ott voltak br. Vay Béláné, Vay Lilla, Vay Mariska, br. Hámos Aladárné, a Forgách grófnők Kemenczéről gr. Almásyék, br. Radvánszky Gézáné s mások; az urak között gr. Szapáry Imre és Szentiványi Márton egyszersmind ad hoc kinevezett pályabirák, minthogy Gelan tábornok és gr. Forgách Kálmán nem jelenhettek meg, gr. Wolkenstein Oswald, Horváth Lajos képviselő, Rodolics huszár ezredes s igen számos katonatiszt, különösen a huszároktól. Összesen hat futás volt, igen kielégítő, sőt részben kitűnő eredménynyel. Első volt a síkverseny, miskolczi polgárok díjára ; tömör ezüst kanna és 550 frt tiszteletdíj; távolság 160 méter. Futott hat ló: Gróf Forgách István „Cymba“-ja és „Dryad“-ja, Kodolics ezredes „Femme de feu“-je, br. Podmaniczky B. hadnagy „Rea“-ja, Goldschmid „Coquette“-je és Welkow főhadnagy „Mariettá“-ja. Csaknem a félpályán együtt haladnak kevés különbséggel, azontúl Femme de Jeu,majd kis időre Dryad vezet, míg az utolsó fordulatnál, hol a pálya a nyerő határhoz hajlik, Cymba előre tör és 2x 4 percznyi futás után másfél lófejjel veszi el Dryadtól az első dijat. Harmadiknak Femme de feu érkezett be, a többi erősebben elmaradt. Az első nyerőt Polko Százados, a másodikat gr. Forgách István, a harmadikat Benyiczky Gábor lovagolta. A második dij arany inggombok „Miskolczi lóverseny 1877“ hautrelief betűkkel. A pony-versenyre, 15 markosnál kisebb lovakkal, tizenegy nevezés volt, de csak hatan futottak 260 frt díjért; azonkívül az első nyerőnek tiszteletdij angol lovagló-ostor arany-gombbal, a második nyerőnek kisebb szivar-casette. Szépen kitartottak: Fáy Adriennek. a. névtelen sárgája, lovagolta Forgács István , a verpeléti nevelésű „Mirza“, lovagolta a tulajdonosa Reimer főhadnagy, és Harkányi József Wimm-je (WiMortól), lovagolta Benyiczky Gábor. Félpályán túl Wimm vezetett és könnyen nyert a sárga előtt jó 6—8 lóhoszszal. Egy kitört, a többi későn érkezett. Ezután a mezei gazdák versenye következett volna, de a pályázók még nem érkeztek be, s így későbbre kellett halasztani. Harmadik futás: Asszonyságok díja akadályverseny. Hat akadály, 4000 méter pálya. Tiszteletdíj egy közel másfél láb magas ezüst paripa 650 frt az első nyerőnek, arany álladzó-láncz a másodiknak. Volt összesen 15 nevezés, futottak hatan: Rodolics Monfaluja, lovagolta Polko; br. Orczy főhadnagy „Brennus“-a, lovag, a tulajdonos; br. Wenckheim „Korhely“-e, lovag, a tulajdonos; Gangl főhadn. „Emma“-ja, lov. a tulajd.; Majthényi Ádám „Helykénje, lov. Benyiczky Gábor és Felsman főhadn. „Tüzes“-e lov. a tulajdonos. A mai versenynap legsikerültebb futása, valamennyi akadályon gyönyörű ugrásokkal, egy sem tört ki. A négy legelőbb nevezett szorosan egymás nyomában halad 3/1-es pályán, ketten hárman csaknem egyszerre ugrattak, Emma rövid időre előretör, de csakhamar elmarad. Hat és x/6 percznyi futás után Brennus szép 2—3 lóhoszszal érkezik be elsőnek, utána Monfalu másodiknak, Emma és Hetyke csaknem együtt harmadiknak. Huszárok versenye. Hat huszárszázadból, minden századnak 6 szolgálati lova, hat csoportban, összesen 36-an, lovagolják altisztek és közhuszárok , díj 25 arany megosztva; távolság 2000 méter akadályokkal. A csoportok egymásután indultak, igen szépen ugrottak, némi zavart csak a versenypálya hiányos ismerése okozott. A derék versenyt nagy érdekkel nézték. A legjobb nyerő Tóth László káplár Szabolcs megyéből. A ma elsőnek érkezett hat nyerő holnap (kedden) egymással fog új díjért versenyezni. A századok mindnyájan a 6-ik huszárezredhez tartoztak, melynek Kodolics ezredes a parancsnoka, kinek e versenyben mint indítványozónak és közreműködőnek igen nagy érdeme van. A borsodmegyei mezei gazdák versenyére jelentkezett a helyszínen tíz ló, közte két-három csinos. Meglátszott rajtuk, hogy nagyon rögtönösen kaptak bele. Legelsőnek érkezett Tamás András szirmai csikós oda való sárgáján, jó másodiknak egy görömbölyi pej stb. A miskolczi polgárok és részvényesek adományából a négy első között 35 aranyat osztottak el: elsőnek 15, másodiknak 10, harmadiknak 6, negyediknek 4 aranyat. Hatodik futás, legutolsó a mai napon, akadályverseny 2500 mk hosszú pályán. Csak I. oszt. tiszti szolgálati lovak futhattak. Dij 300 frank a württembergi király adományából, és ezüstös úti készület táskában az első nyerőnek. Nevezés a helyszínen. Hatan indultak s egymás nyomában haladtak hosszú ideig; az utolsó akadálytól kezdve Koch főhadnagy saját lován „Daniella“ telivéren előretört s könnyen nyert 5—6 lóhoszszal. Ezzel a verseny este 3/a 7 órakor végett ért, a roppant néptömeg, 10—12 ezer ember, újra gomolyogni kezdett s már alkonyodott midőn még folyton érkeztek újabb meg újabb csoportok a városba a nap nevezetes eseményéről beszélgetve. Este 7 órakor ebéd volt a „Pest városában“, este a miskolczi nőegylet élit bálja a megyeház nagy termében, mely eltartott ugyan vig jó kedvvel viradtig, de annyira kevés volt a közönsége, hogy az első négyest mindössze 12 pár tánczolta. Hogy miért volt ez úgy, ahhoz sok és alapos szó férne, társadalmi tekintetből is nagyon indokolható , ám gondolkodjanak rajta a vigalom rendezői, nem lesz nagyon nehéz kitalálniok. Ma a kies Tapolczára rendült ki a vidékiek nagy része, holnap a verseny második napja s este befejezésül polgáregyleti bál lesz a lövölde kertjében. _______ Tanügy. — A székesfehérvári államilag segélyzett községi reáliskola értesítőjét szerkesztette dr. Laky Mátyás igazgató. Az intézet, mint a füzet czimlapján olvassuk, 23 éve, hogy fönnáll. Jónás Jánostól, az intézet buzgó tanárától van az értesítőben egy rövid, de figyelemreméltó pedagógiai értekezés ily czímmel: „Az iskola és a család." A vallás és közoktatásügyi minisztérium új rendtartásának 13-dik §-áról, mely így szól: „A szülők, vagy helyettesük egyszersmind kötelezettséget vállalnak saját gondviselésükkel gyámolítani az iskola törekvését" — elmélkedik és szigorú bonczolgatással fejtegeti az iskolának, illetőleg a tanulóknak viszonyát a családhoz, melynek igenis kell hatni a fiúra, mint tanulóra és pedig oly irányban, a mint azt a józan nevelés és az iskola külön törvényei szabályozzák. A tanári személyzetnek volt 16 tagja, ideszámítva a rendkívüli tantárgyak tanítóit s a hitoktatókat is. A tanárok mindnyájan rendes okleveles tanárok. Közülök hárman az irodalom terén is működtek. A szertárak közül különösen a természetrajzi gyűjtemény gyarapodott ez évben. Az ifjúsági könyvtár összesen 75 kötettel s 63 füzettel gyarapodott. Vagyoni állapota a közlött kimutatás után igy áll: bevétele volt 181 frt 45 kr, kiadása 160 frt. 16. A pénztári maradványt 21 frt 29 krt a fehérmegyei takarékpénztárban helyezték el. Az ifjúsági segélyző egyesületnek a múlt évi maradványnyal együtt összes bevétele 1022 frt 55 kr volt, kiadása 48 frt 19 kr. A tőke maradvány 974 frt 36 kr. Az iskola 6 osztályában a tanulók összes száma volt 236. Ezek közül elmaradt 37. Nyelvre nézve így oszoltak meg: tiszta magyar 119 ; magyar-német 72 ; magyar-német-szláv 5; magyarnémet-román 2. — A b.-gyulai polgári fitanoda értesitőjét szerkesztette Elek Lajos igazgató. Értekezés nincs a füzetben. Az iskolaszéknek volt 29 tagja. Ülést öszszesen 13-at tartott. Az üléseken részt vett tagok összes forgalma 163 volt. Az iskolának volt 6 tanára s 4 hitoktatója. A tanórák összes száma 3089, az elmulasztott tanórák száma 4373. Tanuló a 3 osztályban összesen 99 volt, elmaradt év közben 7. Az iskolai gyűjtemények így állnak : a könyvtár tartalma 249 darab; a természettani gyűjtemény 121 db; a természetrajzi 105 db. ásvány, 150 db. szárított növény, 90 db. rovar, 61 db. különféle tárgy, 16 db. természetrajzi tábla. Földrajzi eszközök 14 db. Mennyiségtani eszközök 66 db. Rajzeszközök és minták gyűjteménye 480 db. Tornaeszköz 89 db. Bútor 80 db. Ha erről minden tanintézet ily összeges kimutatást közölne, mint amilyet ebben az értesítőben találunk, érdekes lenne közlése a statisztikai összehasonlítás kedvéért. Az évi gyarapodás elég kielégítő. Az ismétlőiskola tanéve 1876 okt. 1 én kezdődött 213 növendékkel. A tanítások hetenkint három ízben 6 órán át történtek. A tanévnek ápril 29 én volt vége. Az ismétlőiskola tantestülete 4 tagból állt; a növendékek közöl ez évben kilépett még az év folytán 64 tanuló. Az oktatást az iskolaszéki elnökség vezetése alatt vizsgával rekesztették be. A székesfehérvári polgári és városi iskolákról egy nagyobb alakú, terjedelmes értesítő jelent meg. A város 8 iskolájának ez évi történetét találjuk itt összegezve, elég kimerítően és világosan. Először a tanulók érdemsorozatát hozza iskolánként és osztályonként , azután az összes elemi és polgári iskolába járó tanuló ifjúságnak statisztikai táblázatait. A tanulók száma a 8 iskolában volt összesen 2148. Ezek közül évközben meghalt 5, kimaradt 384. Magántanuló volt 10. Az iskolát végezte kitűnő eredménynyel 133; jelesen 274; első rendű sorozatot kapott 1048 ; másodrendűt 294. Érdekes adat az is, hogy a tanév elején még csak 1493-an iratkoztak be ,655-en már a tanév alatt. Ez némileg mégis enyhíti a kimaradtak nagy számát vallásra nézve így oszlottak föl. Róm. kath. volt 1807; görög keleti 3; ágostai 17; helvét vallásu 32 ; izraelita 289. Nemzetiségre nézve: magyar volt 2125; német 22; szerb 1; s végre lakhely szerint székesfehérvári volt 2085; vidéki 63. Az ipartanulók tanodájában a tanulók száma volt 253 ; a tanév elején beiratkozott 103; a tanév alatt 150 ; nemzetiségre nézve magyar volt 250; német 2; szerb 1. Az iparismétlő tanoda osztályaiból fölszabadult 41 növendék. Az ismétlő iskola 7 helyiségébe járt összesen 203 tanuló; ezek közül 95 az év elején, 108 pedig a tanév közben lépett be. Magyar volt 202; német 1 ; szerb egy sem. Az iparismétlő iskolákba tehát összesen járt 456 tanuló. A város összes elemi tanodáiból a tornászatból 627 tanuló nyert oktatást; a rajzból 359 ; a német nyelvből, mint rendkívüli tantárgyból 79, a franczia nyelvből 12; a női kézimunkából 655. — Az iskolai hatóságot képező iskolaszéknek volt 26 tagja. Az összes iskolák tanító karának pedig volt 43 tagja ; ezen kivül 8 kézimunka tanítónő. — Jutalmakat és ösztöndíjakat több növendék élvezett. A táblázatos kimutatás szerint az átvett és kiosztott jutalmak és ösztöndíjak összege készpénzben 147 frt 28 kr; 4 db arany; 23 ezüst forintos; 4 negyed forintos; 1 huszas s az alapítványok évi kamatai, melyek harminc- egy nehány forintra rúgnak. A mennyire az értesítő adataiból kivehető, a székesfehérvári elemi és polgári iskolák hazánk bármely ilynemű iskoláival is kiállják a versenyt. Látszik, hogy öntudatos és buzgó kezekben vannak úgy az egyes iskolák, mint az osztályok s egészséges, egyöntetű szellem kapcsolja össze az egész működést. Csak elismeréssel szólhatunk a derék tanerőkről. Fővárosi ügyek. — A Margithidja feljáróiról. A tanács a kereskedelem érdekében szükségesnek látta, hogy a Margithidja feljárói hozzáférhetők legyenek. Elrendelte tehát, hogy a balparton a tervezett parti lejáró a Sigl-féle tárházak felé minél előbb elkészíttessék. Ezen tény annál elismerésre méltóbb, mert a lejárót ugyan a kormánynak kellene elkészíttetni, de a főváros valamennyi fölterjesztése ez ügyben eredménytelen maradt; aztán az érdekelt kereskedők sem akarnak a költségekhez járulni s csak Sigler ajánlott fel 3000 frtot. E nagy munkát, mely egészben mintegy 100.000 írtba kerül, a főváros azon reményben végezteti, hogy a kormány a költségeket majd meg fogja téríteni. A magy. kir. államvasutak igazgatósága a kőbányai uton létező főműhelyén saját kölségén felállítandó magában álló vízvezeték létesithetése iránt folyamodott a tanácshoz. A főváros tanácsa a kérelemnek oly kikötéssel adott helyet, hogy mihelyt a fővárosi vízvezeték minden tekintetben oly állapotban leend, hogy minden igényeket kielégíthet, a fővárosnak jogában állandó létező vagy a létesítendő vízvezetéki rendszabályokat az államvasutak ezen telepére is kiterjeszteni és alkalmazni. A fővárosi köztárházi hatos bizottság Kamermayer polgármester elnöklete alatt ma délután ismét összeült és meghallgatta a Meiggs és Church czég képviselőjének, Révy urnak észrevételeit a Strasser-féle tarifta-javaslatra. Révy úr hosszabb összehasonlítások után azon következtetést vonta le, hogy a cég az árszabály iránt mindaddig nem nyilatkozhatik, az eddigitől eltérőleg, tüzetesen, míg a szerződési ajánlat főbb pontjaival, a. m. a főváros által nyújtandó évi segélylyel és a szabadalmakkal tisztában nem lesz. Strasser Alajos a Révy válaszában foglalt adatokat cáfolván, utána Mátyás emelt szót, miután — úgymond — se a Révy se a Strasser tariftája nem teljes, mert csak a főbb czikkeket ölelik föl, s e fontos kérdésben a bizottság egyelőre megállapodásra se jöhet. A fő csak az, hogy a főváros intézkedési jogát megóvják , tehát legjobb lesz, ha a bizottság Révy ajánlata értelmében a tarifakérdést elhalasztja, s a szerződési ajánlatot tárgyalja pontonként. Bodoky pártolása után határozatba ment, hogy a tarifától most eltekintve, a szerződést rögtön tárgyalja. Révytől pedig egy teljes, a pesti piaczon előfordulni szokott áruczikkekre, s minden egyes műveletre kiterjedő árszabályt mutasson be, mely azután a külföldi tárházak tarifáival összehasonlítandó lesz. A tariffának mind az elevátorra, mind a tárházakra, ki