Ellenőr, 1877. július (9. évfolyam, 235-291. szám)

1877-07-31 / 290. szám

Budapest, július 30. Budapest, július 30. Mac-Mahon körútra indult, hogy meg­nyerje a választókat a „morális rendnek“. Bourges volt az első statio, hol azonban fogadtatása egészen hivatalos volt. Egy pár megrendelt vivát és semmi más. A maire üdvözlő beszédére mondott válaszban pa­naszkodott, hogy szándékát félremagyaráz­ták, tetteit eltorzították, s arról beszéltek, hogy a külviszonyok veszélyeztetve vannak, az alkotmány megsértetett s a lelkiisme­reti szabadság fenyegetve van. Ez mind rá­galom. Pedig dehogy az. Egytől-egyig igaz, először, hogy Francziaországnak a külviszo­­nyokra semmi befolyása, s a semlegesség emlegetése csak a tehetetlenség takarója, másodszor igaz, hogy­ az alkotmány megsér­tetett és megsértetik minden nap, s har­madszor igaz, hogy a lelkiismereti szabad­ság fenyegetve van. A clericalismus vérsze­met kapott és siet a kapott időt felhasz­nálni, hogy mindent a maga ízlése szerint szervezzen. A­mit a közoktatás ügyén a felvilágosodás emberei az utóbbi években lendítettek, azt mind le fogják rombolni. Nem a morális rend, hanem a hazug­ság és arczátlanság rendszere uralkodik most Francziaországban. Míg azonban Mac-Mahon odajár, Páris­­ban a morális rend szövetségesei tovább ve­szekednek, s a tábornagynak van oka a ke­serűségre, mely szavaiból kirí. Ő az alkot­mány alapján akar az összes pártok azon férfiainak élén haladni, kik a rendet akar­ják, s ezt megvédik nemcsak a felforgató szenvedélyek, hanem saját kísértéseik ellen is, hogy viszályaikat megszüntetve lépjenek fel a radicalizmus ellen, mely közös ve­szélyt képez, így beszél a szerencsétlen tábornok. Holott a rend emberei mind az alkotmány és rend felforgatására törnek, s hogy sike­rült nekik a valódi rend embereit megbuk­tatni, kitört belőlök a felforgató szenvedély, s nem a radicalizmus ellen küzdenek, hanem egymásra néznek féltékeny szemmel, s a conservativ unió aligha nevetséges véget nem ér már rövid időn. Lehetetlen, hogy a józan franczia köz­vélemény lépre menjen e képmutatóknak, kik önző czéljaikat immár nem is titkolják. Nem arról van szó, hogy morális rend vagy a haza üdve, hanem arról, hogy legitimistáké vagy bonapartistáké legyen-e a többség a választásoknál. Erre aztán minden aljas esz­közt fölhasználnak, hogy a közvélemény nyi­latkozását meghamisíthassák. A hivatalos korteskedés apparátusát szervezik, s a tá­bornokot útnak eresztették kortesbeszédek tartására. Sokat, igen sokat keresztül lehet vinni azzal­­a választási rendszerrel, melyet ez emberek, kik igen jó iskolába, a Napóleon iskolájába jártak, most újból életbe léptet­nek, de mégis reméljük, hogy a franczia nép választani tud, s megbecsüli azokat, kik igazi rendet és jólétet hoztak vissza Fran­­cziaországba a nagy csapások után, s kik­nek munkáját a külföld is becsüléssel és bi­zalommal nézte. Mert ha nem úgy lenne, akkor félünk, hogy Francziaország nem lesz megkímélve az újabb csapásoktól, s míg otthon nem kapja meg a morális rendet, kifelé egészen elveszti azt a morális tekintélyt is, melyre ki­­vált a jelenlegi nehéz viszonyok között annyira szüksége lett volna, mert bármint igyekez­zenek magukkal elhitetni, hogy a keleti kérdéhez, semmi közük, a következés meg fogja mutatni, hogy jó lett volna a meg­oldás pillanatára az egyetértő Francziaor­szág szavát vetni a latba, s nem a belviszá­­lyok szomorú képével mulattatni Európát. TÁRCZA. RICARDO. IRTA EMILIO CASTELAR. Spanyolból fordította BEKSICS GUSZTÁV. ELSŐ KÖTET. II. FEJEZET. A TÁRSADALMI VIHAROK KÖZT. (Folytatás.) Miután az eljárás véget ért, s az ítéletet ki­hirdették, mindezt élőszóval, röviden teljesítvén, többen a végrehajtó katonaság szerepére vállalkoz­tak. Kihozták az áldozatot, néhány perczet enged­tek neki, hogy béküljön ki istennel, s szóbelileg nyilvánítsa ki végakaratát. Ricardo most mindin­kább belátta, hogy tévedt. Senki sem ismerte a felkelők csoportjában, melyet az esetlegesség gyűj­tött össze és az esetlegesség fog rögtön szétszórni, névtelenül, felelősségrevonhatás nélkül, mint az orkán forgataga levegőben, mint a vihar hullámai a ten­gerben. Ricardo tehát a felkelők elé lépve, jelle­mének sajátságos kedvességével szólította meg őket. — Nem szükséges végakaratomat nyilvá­nítanom, nem szükséges kibékülnöm istennel, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem vagyok az, akit kerestek. Ne mondja, szólt a halálos ítélet végrehajtó szakasz parancsnoka. — De mondom, mert mindig igazat kell mondani. A királyi palota egyik lovagját akartá­tok főbe lőni, s most csak egy szabadelvűt lőhet­tek meg. Öltönyt cseréltem vele, mert azt hittem, az én testem jobban van biztosítva golyóitoktól t­övénél. Ha azonban mindenesetre áldozatot akar­tok, itt vagyok, áldozzatok fel. Csak azt jegyzem meg, hogy lőporozok és golyótok kárba vesz, mert elvtársaitok egyikét végzitek ki. Főleg agyvelőm­­nek lesz, ha majd golyóitok átjárták, lőporszaga, de ekkor tapasztalni fogjátok, hogy az szabadel­­vttséget, nagy, legnagyobb szabadelvűséget is lehel. Előre tahát. Történjék meg legfelsőbb akaratotok. — Nem akarunk több mentséget hallani, szólt a szakasz embereinek egyike, ki elérzékenyült e beszédmód miatt, melyelyel mindig meg lehet akasztani a forradalmárokat, még a legválságosabb pillanatokban is. — Ha nem is ön a palotabeli lovag, kit ke­resünk, de mindenesetre természetes helyettese an­nak, s a­mint ruhát, úgy bőrt is cserélt vele, sőt hozzá tartozott, bármennyire hirdesse is szabadel­­vűségét. A nép igazságszolgáltatásával tréfát űzött, ez a tréfa pedig épp oly büntetést érdemel, mint mely az elődjét volt sújtandó, amiért kihitta a nép igazságszolgáltatását. — Különben is ki mondja, hogy ön nem ön ? kérde egy forradalmár. — Valóban, szólt egy másik, mi szt. János lovagját zártuk be, most szt. János lovagját ránt­juk elő. — S mi nem vagyunk bírák és ügyészek, hogy személyazonosságot állapítsunk meg. — Nem emlékszem a másik arczvonásaira. — Teljesítsük szó szerint a parancsot. Azt pa­rancsolták, hogy hozzuk ki a bezárt sanjuanistát; ott találtuk, kihoztuk, s ezzel vége, mert teljesen megtettük kötelességünket, s engedelmeskedtünk utasításunk határozott és változhatlan szavainak. Ricardónak, a­ki annyi emberen segített, most e végzetes pillanatban senkije sem volt, a­ki segí­tett volna rajta. Társai, kik egyedül bizonyíthatták volna kilétét, a sebesültet egy közeli boltba szállí­tották, hogy jobban bekötözhessék sebeit, s ápol­hassák. A derék forradalmárok közt senki sem is­merte Ricardot, s így senki sem tanúskodhatott mellette, senki sem segíthetett rajta e végveszede­lemben. Ez ifjú azon nagy lelkek közé tartozott, a­kik már nem törődnek vele bármiről vádolják is, ha nem vádolja őket lelkiismeretük, s kik igazolá­sukat az eseményekre és az időre bízzák, meg lé­vén győződve, hogy isten és igazságossága soha sem távoznak földünkről. Nagyon aggasztott a hely­zete, de azért remélte, hogy megszabadul, mert le­hetetlennek tűnt fel előtte, hogy jó cselekedete helyrehozhatlan szerencsétlenséget­ gyümölcsözzön szá­mára. E pillanatban azonban minden jel szomorító, két­ségbeejtő lett volna a legvérmesebb kedélyre nézve is. A­ki leghajlandóbb a reménykedésre, illúziókban szokott ringatózni, s legbiztosabban hisz is az em­beri dolgok jórafordultában, most meggyőződhetett volna, hogy e tragédia borzasztó véget ér. A tér maga is kínos tekintetet nyújtott. Több forradal­már a toronyba ment, s félreverte a harangokat, mások a háztetőkről szemlélték a harcz mozgal­mait, s nagy kiáltozással hirdették a látottakat. Az asszonyok egész serege építette a torlaszokat, egész gyermekraj hordta az építéshez szükséges köveket. A rögtönzött katonák gyakorlatokat csi­náltak, hogy előkészüljenek a harczra. A hadi ta­nács, mely a templom ajtajában székelt, parancsot adott a piacz bejáratánál alakuló szakasznak, hogy hajtsa végre az ítéletet, végezze ki a bűnöst, hogy így az ott képviselt közvélemény elégtételt nyerjen, s a megsértett forradalom boszul álljon. Midőn Ri­cardo kilépett, az egész tér zajongástól vissza­­hangzott. — Nézzétek ezt a papagályt? szóltak itt. — Lássátok azt a vörös rákot ? kiáltoztak ott. Ricardo személyes tulajdonságai e végső pil­lanatban csodálatosan kitűntek. Feje körül a szen­tek dicsköre látszott. Homlokán inkább mint va­laha sugárzott a gondolat. Szemeiben, melyek egy eszmére, tán egy belső vízióra voltak szegezve, a vértanúság ama fenségessége ragyogott, mely lát­ható az életben, de a művészet meg rém örökít­heti. Egész lénye azon átalakulást szenvedte, me­lyet a fenséges érzelmek, s a nagy eszmék idéznek elő. A tömeget meglepte az ifjú látása, férfiúi szép­ségének varázsa, ifjúságának vonzereje, és saját nagylelkű érzelmeinek sugallata, melyek eltévedhet­nek egy pillanatra, de nem veszhetnek el teljesen. A gyűlölet háborgását a bámulat moraja követte. A harag-sugalta eszméket a részvét legélénkebb eszméi váltották fel. — Ne öljétek, ne öljétek meg! kiáltották elő­ször is a nők. — Ne öljétek meg! szóltak mindjárt ezek után az ifjak. Ugyanazon bírák, kik Ricardot elitélték, mi­dőn nem látták, nem sérthették meg ezt az emelt, felhőtlen homlokot, ezeket a szelíd szemeket, melyek szeretettel sugároztak, ezen ajkakat, melyek áldásra nyíltak meg, ez ifjúságot, mely hősies nyugalommal ment a halálba, mivel bizonyára azt hitte, hogy az élet soha sem érhet véget. De, hogy a kép még telje­sebb legyen, megjelent nagy sokaságtól kisérve a hős, ifjú, demokrata Jaime Garcia, ki az egész na­pot folytonos csatában töltötte. A midőn a hely­színére érkezett, s meglátta Ricardot szokatlan öl­tözetében, kaczajba fúltak első szavai. De azon fogalom, melylyel Ricardo előnyei felől birt, azon­nal megértette vele a helyzetet, s kitalálta, hogy ez öltönycsere azon hősies tettek közé tartozik, melyek titkos rugója az érzésre és a fenséges dol­gok gyakorlására született nagy lélek határtalan ön­megtagadása. Nem szükséges hozzátennünk, mennyire ki­fakadt elvtársai ellen, midőn megtudta, mily komoly halálveszedelemben forgott a jó tettekre való haj­lama miatt Ricardo. E jelenetek után a két ifjú pillanatnyi nyugalmat élvezett, mialatt közölték egy­mással benyomásaikat. — Mit vélsz a mai napról, Jaime ? — Azt hiszem, teljesen elveszett. — Mért harczolsz tehát a vereség biztos tu­datában ? — Hogy parancsoló kötelességet teljesítsek, hogy megmentsem becsületemet, hogy eleget tegyek lelkiismeretemnek. — A szabadság, tehetségeink ezen legelseje, mennyibe kerül! Mily drágán vásároljuk meg, mily véres áldozatokba kerül ! Különösen ezen népeknél, melyeknek nincs oly tiszta fogalmuk a szabadságról, mint a szász fajnak. A közvéleménynek nálunk sohasem sikerül oly nagy és tágas szelelő lyukakat nyitni, mint me­lyekkel a szabad népek bírnak. S épp azért nálunk a közvélemény rendben összesűrüsödik, majd az ül­dözés következtében háborog, elkeseredik, s felrob­banásokban tör ki, mely felrobbanások szépek ugyan, de pusztítók, mint a vulkán kitörései.­­ Rendezetlen erő küzd a rendezettel. A nép harczol a hadsereggel, a népnek több vére van ön­teni, mint ontani; inkább lesz áldozat, mint ál­dozó ; ellenállása hősies, védereje hatalmas, rohama letipró lesz; de a számítás le fogja győzni a ta­pasztalatlanságot, a tudomány uralkodni fog a tu­datlanság felett, a hatalmas szervezetből fakadó erő le fogja zúzni a fejetlen, szer­vezetlen erőt. Én is ezt hiszem, és mondom, Ricardo. Nincs semmi reményem, hogy ma diadalmaskodjam. Ek­kora erőfeszítés egyelőre hasztalan lesz. Ennyi vér szomorúan fog elpárologni az üres térben. Holnap már kétségkívül nem lesz más nyoma küzdelmünk­nek, mint néhány helyéből kimozdított kő a földön, néhány az utczákon heverő hulla, s néhány elmo­sódó vértócsa. Ellenségeink győzni és örülni fognak diadaluknak. Kemény korbácsa, melylyel arczunkat verik, még élesebb lesz. Bilincsünk, melylyel elnyomnak bennünket, még súlyosabbá válik. Rab­szolgaságunk egyelőre reménytelen s megvált­­hatlan leend. De emelkedjél fel e helyről, az eszme szárnyán röpülj át értelmiségeddel a jövendő idők felett, vizsgáld azok titkait,é­s látni fogod, hogy ezen véres áldozat sem­ vesz el teljesen. Most építjük az új világ, az igaz­ság világának gránit alapját, mely világ büszkén, ragyogva fog fölemelkedni a zsarnokság és feuda­­lizmus világa felett. Az utczákon szétszórt emberi tetemek, melyek most oly hidegnek­­ látszanak, a szabadság tüzében megtisztulva, s minden nagy ál­dozat által maga után vont fenséges átalakulás kö­vetkeztében életet nyerve, táplálni fogják az átalá­­nos élet égését. A terméketlen talajra hullott vér­dús termékenységet fog előidézni. Gőzében sok eszme oszlik szét. Nem ismerjük azon transcenden­­talis processust, mely a mai cselekményt örökre fentarthatja, sem a teremtő erőt, mely hol­nap megvalósít egy gondolatot, mely ma talán még A kormány a­mint értesülünk, a megyei választásokat deczemberben óhajtja megtartatni, s e végett a törvényhatóságokat úgy a virilista név­jegyzékek összeállítására, valamint a bizottsági tag­­választások keresztülvitelére utasította. A bécsi „Morgen-Port“ tegnapi, vasárnapi számát lefoglalták vezérczikke miatt, mely Mollináry lemondásáról szól. Azt írja, hogy a magyarok rend­kívül meg lesznek elégedve Mollináry visszalépé­sével, mert politikája a legélénkebb ellentétben ál­lott a magyar kormány politikai nézeteivel. Az­után meg hogy Bécsben most úgy tesznek, mintha Oroszországgal meghidegültek volna a viszonyok, s úgy akarják megnyerni a magyar közvéleményt Bosnia megszállásának. Mollináry is ennek esett áldozatul. A magyaroknak kedveskednek vele. Bámulatos, hogy Ausztriában még ilyen ár­tatlan dolgok miatt is szokás lapot lefoglalni. Mollináry lemondásáról a zágrábi „Obzor“ a következőket írja: „Rendkívüli, de teljesen meg­bízható bécsi forrásból veszszük a hírt, hogy báró Mollináry parancsnokló táborszernagy 5 felségétől elbocsáttatását kérte. Nekünk a legkisebb okunk sincs e hírnek igaz voltában kételkedni. Ez legin­kább bizonyítja, hogy Mollináry tábornok mily ál­láspontot foglalt el szemben azon határőrvidéki ja­vaslattal, melyet a magyar kormány a magyar or­szággyűlés elé terjesztett. Ezen hít annálfogva is felette fontos, mivel az a határőri kormányzat ab­solut systémájának összes hivatalos titkolódzásai mellett is, — habár egy kissé későn — szemünk elé állítja azo­n veszély egész nagyságát, mely or­szágunkat fenyegeti, ha elfogadtatik és keresztül vitetik a határőrvidéki vasútra vonatkozó azon tör­vényjavaslat, mely a magyar minisztérium által a budapesti parl­ament elé terjesztetett.“ A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. k. miniszter rendeletéből, az ország különböző vi­dékein évenként az őszi hónapokban hivatalos er­dőőri szakvizsgák tartatnak. Ezen erdőőri szakvizsga letételére a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter rendelete értelmében bocsáttatnak mind­azok, kik az elemi népiskolát elvégezték, illetőleg olvasni, írni és a négy közönséges számművelet szerint számolni tudnak s ezt, valamint azt, hogy legalább 3 évig szakadatlanul erdészeti gyakorlati szolgálatiban állottak, hitelesen igazolni tudják, feddhetlen magaviseletüek és 18-ik életévüket betöl­tötték. A vizsgára engedélyt azon megye főispánja ad, melynek székhelyén a vizsga megtartatik. A vizsgálat szóval és írásban tartandó. Az írásbeli vizsgánál, mely a szóbeli előtt teendő le, az ösz­­szes jelentkezők a vizsgáló bizottság elnöke által feltett ugyanazon három kérdésre felelnek meg. Az írásbeli vizsgálat letételére elegendő, ha az illető Bedő Albert „Erdőőr vagy az erdészet alapvonalai“ czímű szakkönyve alapján tehető kérdésekre kel­lően megfelel. Az írásbeli vizsgálat tárgya csak olyan kérdés lehet­, melynek írásbeli úton való meg­oldása a gyakorlati szolgálatnál előfordul. A meg­vizsgált bizonyítványt kap. Az eddig fennállott és úgynevezett alsóbb rendű erdészeti államvizsgáról nyert bizonyítványok a jelen szabályzat értelmében megtartott erdőőri szakvizsgáról nyert bizonyítvá­nyokkal egyenlő értékűeknek tekintendők. Tapolczán is volt népgyűlés tegnap, az orosz kegyetlenségeket elítélve a budapesti népgyűlés e tárgybeli határozatát egyhangúlag magáévá tette és a kormányt feliratilag megkérni elhatározta, hogy az oroszok kegyetlenkedései megszüntetése végett az alkalmasnak látszó eszközöket annak idejében felhasználja. A miskolczi lóversenyek. (Saját külön tudósítónktól.) Miskolcz, július 30. A ki e csendes város utczáit igy forró nyár idején ismeri, mikor az Avas alatti református col­legium fürge népe szanaszét szállingózott a me­gyébe és egyedüvé „nagy vacatiót“ tartani ; a mi­kor még a város népessége is megfogyatkozik, kiki a maga nyári tanyájára vonulván Ts­polczára a hévvizes fürdő kedvéért, vagy a legkiesebb nyaraló tájak egyikére Diós-Győrbe, a hol tiszta kék tü­­körü hidegvizes medenczék kínálkoznak a nyári hőmérséklésére s regényes partiék a kirándulásra; — ilyenkor, mondom, a ki megszokta e város csendjét, s nem tudta, hogy mi van készülőben, nagy meglepetéssel tekinthette azt az élénkséget, mely szombaton és vasárnap keletkezett. Két nap óta hovatovább sűrűbben gyülekezik a vendég. A város két fogadója , a kicsinosított „Pest városa“ meg az öreg, kopott falu „Korona“ nem győzi az érkezőket befogadni szobáiba. Fogat fogat után érkezik, nemcsak a közeli vidékről, ha­nem Gömör-, Torna-, Zemplén-, Abaúj, sőt Bihar- és Szabolcs megye is (régi geográfia szerint) elkül­dik a magok megillető részét érdekelt vendégek­ben, különösen szép lányokban s asszonyokban. A pezsgés forrongás vasárnap délben érte el tető­pontját, mint midőn a kaptárok népe éppen ki­raj­zani készül. Déli 1 órakor a vidékiek még rö­vid dejem­erhez ülnek, azután megkezdődik a nép­­vándorlás — délután 4 órakor fog megszólalni a pályabíró csengetyűje legelőször Miskolczon, jelezve az „első“ miskolczi lóverseny megkezdését. A lóversenytér a várostól keletre terül el, a vasút mentében Szikszó felé a második őrháznál — balkéz felől a Sajó egy jókora kanyarulata fog­lalja be. Ott lobogtatja a szél reggel óta a külön­féle futó­pályákat jelző piros meg fehér zászlócs­kákat. Háttal egy vasútnak jókora tribüne emelke­dik — a néző­közönség egy kis része számára, a­ki szerencsés volt idejekorán megszerezni a jegyet. Olyan ez a hely mint egy Holdbéli tájkép. Mintha a versenypálya volna az a kráter, melyből sugaras irányban, hosszú, széles pántlikák futnak ki az égtájak minden irányában. Miskolczról két külön vonat szállítja ki a vendégeket, azután tarka festői csoportok kelet­keznek köröskörül, a gyalog, kocsin és lóháton ér­kezők egész tábora lepi el egy-két óra leforgása alatt az egész versenyteret és környezetét. Miskolcz adja a legerősebb rajokat; utána a környezet fal­vai Szirma, Kara, Bódva, Görömböly, Csaba, Diós- Győr, Pehi, Kis-Tokaj, Zsólcza, Pálfala s még néhány helység gazda és nem gazda népe arra használja az ünnep délutánját, hogy eljöjjön megnézni a nagy lófuttatást, milyennek csak a hírét hallotta, de látni lesz még nem látott soha. Hat század hu­szár, nehény vármegyei katona egészíti ki az ele­meket, hogy azután félóra alatt össze-vissza keve­­redjék egymással valamennyi s alkosson tarkábbnál tarkált izgó-mozgó eleven gruppokat, melynek min­den atomja türtelmetlenül várja a kezdetét. A versenyek eredményéről tegnapi táviratom már tudósította önöket. Kiegészítésül legyen szabad most egyet-mást még elmondanom. Kevéssel d. u. 4 után mindenki ott állott a maga helyén, a tribün lóczát felékesítve a legszebb eleven díszítéssel — leányokkal, asszonyokkal. Ott voltak br. Vay Béláné, Vay Lilla, Vay Mariska, br. Hámos Aladárné, a Forgách grófnők Kemenczéről gr. Almásyék, br. Radvánszky Gézáné s mások; az urak között gr. Szapáry Imre és Szentiványi Márton egyszersmind ad hoc kinevezett pályabirák, minthogy Gelan tábornok és gr. Forgách Kálmán nem jelenhettek meg, gr. Wolkenstein Oswald, Hor­váth Lajos képviselő, Rodolics huszár ezredes s igen számos katona­tiszt, különösen a huszároktól. Összesen hat futás volt, igen kielégítő, sőt részben kitűnő eredménynyel. Első volt a síkverseny, miskolczi polgárok díjá­ra ; tömör ezüst kanna és 550 frt tiszteletdíj; tá­volság 160 méter. Futott hat ló: Gróf Forgách Ist­ván „Cymba“-ja és „Dryad“-ja, Kodolics ezredes „Femme de feu“-je, br. Podmaniczky B. hadnagy „Rea“-ja, Goldschmid „Coquette“-je és Welkow fő­hadnagy „Mariettá“-ja.­­ Csaknem a félpályán együtt haladnak kevés különbséggel, azontúl Femme de Jeu,majd kis időre Dryad vezet, míg az utolsó fordulatnál, hol a pálya a nyerő határhoz hajlik, Cymba előre tör és 2x­ 4 percznyi futás után másfél lófejjel veszi el Dryadtól az első dijat. Harmadik­nak Femme de feu érkezett be, a többi erősebben elmaradt. Az első nyerőt Polko Százados, a máso­dikat gr. Forgách István, a harmadikat Benyiczky Gábor lovagolta. A második dij arany inggombok „Miskolczi lóverseny 1877“ hautrelief betűkkel. A pony-versenyre, 15 markosnál kisebb lovak­kal, tizenegy nevezés volt, de csak hatan futottak 260 frt díjért; azonkívül az első nyerőnek tisztelet­dij angol lovagló-ostor arany-gombbal, a második nyerőnek kisebb szivar-casette. Szépen kitartottak: Fáy Adrienne­k. a. névtelen sárgája, lovagolta Forgács István , a verpeléti nevelésű „Mirza“, lova­golta a tulajdonosa Reimer főhadnagy, és Harkányi József Wimm-je (WiMortól), lovagolta Benyiczky Gábor. Félpályán túl Wimm vezetett és könnyen nyert a sárga előtt jó 6—8 lóhoszszal. Egy kitört, a többi későn érkezett. Ezután a mezei gazdák versenye következett volna, de a pályázók még nem érkeztek be, s így későbbre kellett halasztani. Harmadik futás: Asszonyságok díja akadály­­verseny. Hat akadály, 4000 méter pálya. Tisztelet­díj egy közel másfél láb magas ezüst paripa 650 frt az első nyerőnek, arany álladzó-láncz a második­­­­nak. Volt összesen 15 nevezés, futottak hatan: Rodo­lics Monfaluja, lovagolta Polko; br. Orczy főhadnagy „Brennus“-a, lovag, a tulajdonos; br. Wenckheim „Korhely“-e, lovag, a tulajdonos; Gangl főhadn. „Emma“-ja, lov. a tulajd.; Majthényi Ádám „Hely­kénje, lov. Benyiczky Gábor és Felsman főhadn. „Tüzes“-e lov. a tulajdonos. A mai versenynap legsikerültebb futása, va­lamennyi akadályon gyönyörű ugrásokkal, egy sem tört ki. A négy legelőbb nevezett szorosan egymás nyomában halad 3/1-es pályán, ketten hárman csak­nem egyszerre ugrattak, Emma rövid időre előretör, de csakhamar elmarad. Hat és x/6 percznyi futás után Brennus szép 2—3 lóhoszszal érkezik be el­sőnek, utána Monfalu másodiknak, Emma és Hetyke csaknem együtt harmadiknak. Huszárok versenye. Hat huszárszázadból, min­den századnak 6 szolgálati lova, hat csoportban, összesen 36-an, lovagolják altisztek és közhuszá­­rok , díj 25 arany megosztva; távolság 2000 mé­ter akadályokkal. A csoportok egymásután indultak, igen szépen ugrottak, némi zavart csak a verseny­pálya hiányos ismerése okozott. A derék versenyt nagy érdekkel nézték. A legjobb nyerő Tóth László káplár Szabolcs megyéből. A ma elsőnek érkezett hat nyerő holnap (kedden) egymással fog új díjért versenyezni. A századok mindnyájan a 6-ik huszár­ezredhez tartoztak, melynek Kodolics ezredes a parancsnoka, kinek e versenyben mint indítványo­zónak és közreműködőnek igen nagy érdeme van. A borsodmegyei mezei gazdák versenyére jelent­kezett a helyszínen tíz ló, közte két-három csinos. Meglátszott rajtuk, hogy nagyon rögtönösen kap­tak bele. Legelsőnek érkezett Tamás András szir­mai csikós oda való sárgáján, jó másodiknak egy görömbölyi pej stb. A miskolczi polgárok és rész­vényesek adományából a négy első között 35 ara­nyat osztottak el: elsőnek 15, másodiknak 10, har­madiknak 6, negyediknek 4 aranyat. Hatodik futás, legutolsó a mai napon, aka­dályverseny 2500 mk hosszú pályán. Csak I. oszt. tiszti szolgálati lovak futhattak. Dij 300 frank a württembergi király adományából, és ezüstös úti készület táskában az első nyerőnek. Nevezés a hely­színen. Hatan indultak s egymás nyomában halad­tak hosszú ideig; az utolsó akadálytól kezdve Koch főhadnagy saját lován „Daniella“ telivéren előretört s könnyen nyert 5—6 lóhoszszal. Ezzel a verseny este 3/a 7 órakor végett ért, a roppant néptömeg, 10—12 ezer ember, újra go­molyogni kezdett s már alkonyodott midőn még folyton érkeztek újabb meg újabb csoportok a vá­rosba a nap nevezetes eseményéről beszélgetve. Este 7 órakor ebéd volt a „Pest városában“, este a miskolczi nőegylet élit­ bálja a megyeház nagy termében, mely eltartott ugyan vig jó kedv­vel viradtig, de annyira kevés volt a közönsége, hogy az első négyest mindössze 12 pár tánczolta. Hogy miért volt ez úgy, ahhoz sok és alapos szó férne, társadalmi tekintetből is nagyon indokol­ható , ám gondolkodjanak rajta a vigalom ren­dezői, nem lesz nagyon nehéz kitalálniok. Ma a kies Tapolczára rendült ki a vidékiek nagy része, holnap a verseny második napja s este befejezésül polgáregyleti bál lesz a lövölde kertjében. _______ T­a­n­ü­g­y. — A székesfehérvári államilag segélyzett köz­ségi reáliskola értesítőjét szerkesztette dr. Laky Má­tyás igazgató. Az intézet, mint a füzet czimlapján olvassuk, 23 éve, hogy fönnáll. Jónás Jánostól, az intézet buzgó tanárától van az értesítőben egy rö­vid, de figyelemreméltó pedagógiai értekezés ily czím­­mel: „Az iskola és a család.­" A vallás és közok­tatásügyi minisztérium új rendtartásának 13-dik §-áról, mely így szól: „A szülők, vagy helyettesük egyszersmind kötelezettséget vállalnak saját gond­viselésükkel gyámolítani az iskola törekvését" — elmélkedik és szigorú bonczolgatással fejtegeti az iskolának, illetőleg a tanulóknak viszonyát a csa­ládhoz, melynek igenis kell hatni a fiúra, mint ta­nulóra és pedig oly irányban, a mint azt a jó­zan nevelés és az iskola külön törvényei szabályoz­zák. A tanári személyzetnek volt 16 tagja, ideszá­mítva a rendkívüli tantárgyak tanítóit s a hitoktatókat is. A tanárok mindnyájan rendes okleveles tanárok. Közülök hárman az irodalom terén is működtek. A szertárak közül különösen a természetrajzi gyűj­temény gyarapodott ez évben. Az ifjúsági könyv­tár összesen 75 kötettel s 63 füzettel gyarapodott. Vagyoni állapota a közlött kimutatás után igy áll: bevétele volt 181 frt 45 kr, kiadása 160 frt. 16. A pénztári maradványt 21 frt 29 krt a fe­hérmegyei takarékpénztárban helyezték el. Az if­júsági segélyző egyesületnek a múlt évi marad­ványnyal együtt összes bevétele 1022 frt 55 kr volt, kiadása 48 frt 19 kr. A tőke maradvány 974 frt 36 kr. Az iskola 6 osztályában a tanulók összes száma volt 236. Ezek közül elmaradt 37. Nyelvre nézve így oszoltak meg: tiszta magyar 119 ; magyar-német 72 ; magyar-német-szláv 5; magyar­­német-román 2. — A b.-gyulai polgári fitanoda értesitőjét szer­kesztette Elek Lajos igazgató. Értekezés nincs a füzetben. Az iskolaszéknek volt 29 tagja. Ülést ösz­­szesen 13-at tartott. Az üléseken részt vett tagok összes forgalma 163 volt. Az iskolának volt 6 ta­nára s 4 hitoktatója. A tanórák összes száma 3089, az elmulasztott tanórák száma 4373. Tanuló a 3 osztályban összesen 99 volt, elmaradt év közben 7. Az iskolai gyűjtemények így állnak : a könyvtár tartalma 249 darab; a természettani gyűjtemény 121 db; a természetrajzi 105 db. ásvány, 150 db. szárított növény, 90 db. rovar, 61 db. különféle tárgy, 16 db. természetrajzi tábla. Földrajzi eszkö­zök 14 db. Mennyiségtani eszközök 66 db. Rajz­eszközök és minták gyűjteménye 480 db. Torna­eszköz 89 db. Bútor 80 db. Ha erről minden tan­intézet ily összeges kimutatást közölne, mint a­mi­lyet ebben az értesítőben találunk, érdekes lenne közlése a statisztikai összehasonlítás kedvéért. Az évi gyarapodás elég kielégítő. Az ismétlő­iskola tan­éve 1876 okt. 1 én kezdődött 213 növendékkel. A tanítások hetenkint három ízben 6 órán át történ­tek. A tanévnek ápril 29 én volt vége. Az ismétlő­iskola tantestülete 4 tagból állt; a növendékek kö­zöl ez évben kilépett még az év folytán 64 tanuló. Az oktatást az iskolaszéki elnökség vezetése alatt vizsgával rekesztették be.­­ A székesfehérvári polgári és városi iskolák­ról egy nagyobb alakú, terjedelmes értesítő jelent meg. A város 8 iskolájának ez évi történetét ta­láljuk itt összegezve, elég kimerítően és világosan. Először a tanulók érdemsorozatát hozza iskolánként és osztályonként , azután az összes elemi és pol­gári iskolába járó tanuló ifjúságnak statisztikai táblázatait. A tanulók száma a 8 iskolában volt összesen 2148. Ezek közül évközben meghalt 5, kimaradt 384. Magántanuló volt 10. Az iskolát végezte kitűnő eredménynyel 133; jelesen 274; első rendű sorozatot kapott 1048 ; másodrendűt 294. Érdekes adat az is, hogy a tanév elején még csak 1493-an iratkoztak be ,655-en már a tanév alatt. Ez némileg mégis enyhíti a kimaradtak nagy számát vallásra nézve így oszlottak föl. Róm. kath. volt 1807; görög keleti 3; ágostai 17; helvét vallásu 32 ; izraelita 289. Nemzetiségre nézve: magyar volt 2125; német 22; szerb 1; s végre lakhely szerint székesfehérvári volt 2085; vidéki 63. Az ipartanu­lók tanodájában a tanulók száma volt 253 ; a tan­év elején beiratkozott 103; a tanév alatt 150 ; nemzetiségre nézve magyar volt 250; német 2; szerb 1. Az ipar­ismétlő tanoda osztályaiból fölsza­badult 41 növendék. Az ismétlő iskola 7 helyisé­gébe járt összesen 203 tanuló; ezek közül 95 az év elején, 108 pedig a tanév közben lépett be. Magyar volt 202; német 1 ; szerb egy sem. Az ipar­ismétlő iskolákba tehát összesen járt 456 ta­nuló. A város összes elemi tanodáiból a tornászat­­ból 627 tanuló nyert oktatást; a rajzból 359 ; a német nyelvből, mint rendkívüli tantárgyból 79, a fran­czia nyelvből 12; a női kézimunkából 655. — Az iskolai hatóságot képező iskolaszéknek volt 26 tagja. Az összes iskolák tanító karának pedig volt 43 tagja ; ezen kivül 8 kézimunka tanítónő. — Ju­talmakat és ösztöndíjakat több növendék élvezett. A táblázatos kimutatás szerint az átvett és kiosz­tott jutalmak és ösztöndíjak összege készpénzben 147 frt 28 kr; 4 db arany; 23 ezüst forintos; 4 negyed forintos; 1 huszas s az alapítványok évi kamatai, melyek harminc- egy nehány forintra rúg­nak.­­ A mennyire az értesítő adataiból kivehető, a székesfehérvári elemi és polgári iskolák hazánk bármely ilynemű iskoláival is kiállják a versenyt. Látszik, hogy öntudatos és buzgó kezekben vannak úgy az egyes iskolák, mint az osztályok s egészsé­ges, egyöntetű szellem kapcsolja össze az egész működést. Csak elismeréssel szólhatunk a derék tanerőkről. Fővárosi ügyek. — A Margithidja feljáróiról. A tanács a ke­reskedelem érdekében szükségesnek látta, hogy a Margithidja feljárói hozzáférhetők legyenek. Elren­delte tehát, hogy a balparton a tervezett parti le­járó a Sigl-féle tárházak felé minél előbb elkészít­tessék. Ezen tény annál elismerésre méltóbb, mert a lejárót ugyan a kormánynak kellene elkészíttetni, de a főváros valamennyi fölterjesztése ez ügyben eredménytelen maradt; aztán az érdekelt kereske­dők sem akarnak a­ költségekhez járulni s csak Sigl­er ajánlott fel 3000 frtot. E nagy munkát, mely egészben mintegy 100.000 írtba kerül, a fő­város azon reményben végezteti, hogy a kormány a költségeket majd meg fogja téríteni.­­ A magy. kir. államvasutak igazgatósága a kőbányai uton létező főműhelyén saját kölségén felállítandó magában álló vízvezeték létesithetése iránt folyamodott a tanácshoz. A főváros tanácsa a kérelemnek oly kikötéssel adott helyet, hogy mi­helyt a fővárosi vízvezeték minden tekintetben oly állapotban leend, hogy minden igényeket kielégít­het, a fővárosnak jogában álland­ó létező vagy a létesítendő vízvezetéki rendszabályokat az államvas­utak ezen telepére is kiterjeszteni és alkalmazni.­­ A fővárosi köztárházi hatos­ bizottság Ka­­mermayer polgármester elnöklete alatt ma délután ismét összeült és meghallgatta a Meiggs és Church czég képviselőjének, Révy urnak észrevételeit a Strasser-féle tarifta-javaslatra. Révy úr hosszabb összehasonlítások után azon következtetést vonta le, hogy a c­ég az árszabály iránt mindaddig nem nyilatkozhatik, az eddigitől eltérőleg, tüzetesen, míg a szerződési ajánlat főbb pontjaival, a. m. a fővá­ros által nyújtandó évi segélylyel és a szabadal­makkal tisztában nem lesz. Strasser Alajos a Révy válaszában foglalt adatokat c­áfolván, utána Mátyás emelt szót, miután — úgymond — se a Révy se a Strasser tariftája nem teljes, mert csak a főbb czikkeket ölelik föl, s e fontos kérdésben a bizott­ság egyelőre megállapodásra se jöhet. A fő csak az, hogy a főváros intézkedési jogát megóvják , te­hát legjobb lesz, ha a bizottság Révy ajánlata értelmében a tarifa­kérdést elhalasztja, s a szer­ződési ajánlatot tárgyalja pontonként. Bodoky pár­tolása után határozatba ment, hogy a tarifától most eltekintve, a szerződést rögtön tárgyalja. Révytől pedig egy teljes, a pesti piaczon előfordulni szokott áruczikkekre, s minden egyes műveletre kiterjedő árszabályt mutasson be, mely azután a külföldi tárházak tarifáival összehasonlítandó lesz. A tarif­­fának mind az elevátorra, mind a tárházakra, ki

Next