Ellenőr, 1877. augusztus (9. évfolyam, 292-347. szám)

1877-08-15 / 318. szám

Budapest, augusztus 14. A gabnavásár. A negyedik nemzetközi gabnavásár csü­törtökön lesz. Jelentősége az idén sokkal nagyobb, mint volt az eddigieké. Termésünk jobb volt, mint az elmúlt években, s a ki­viteli kilátások is jóval kedvezőbbek. A vásár, az előleges bejelentésekből ítélve, látogatottabb lesz, mint a három első volt, s különösen nagy számmal érkeznek dél-németországi 63 svájczi gabnakereskedők. Árainkat, az igaz, nem találják még con­­veniálóknak, de mégis azt hisszük, hogy könyebben fog menni a transactio, mint ta­val és harmadéve. Az üzletnek mindig a kínálat és kereslet mértéke adja meg az irányt. Az idén pedig a mi búzánk a ke­resettebb, mert a háború miatt Romániával és Déloroszországgal a közlekedés meg van szakítva vagy legalább megnehezítve. A duna gőzhajózási társaság hajói ott veszte­gelnek már hónapok óta foglalkozás nélkül az alsó Dunán, s így a déleurópai piac­ok erészt ránk vannak utalva. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy merő közönségünk a helyzet kizsákmá­­ásával túlságos árakat szabjon, mert ez íg nem lenne okszerű eljárás. Nincs­ünkben a külföldi fogyasztás elh­asz­­mely úgyis elszokott tőlünk egy ki­­elmúlt években. Ellenkezőleg oda rekednünk, hogy hódítsuk vissza az itt tért, s szoktassuk ismét a kül­­- mi piaczainkra. Önkívül, hogy termésünk jobb, egyéb­ben is mások a viszonyok most ná­­­ tke­nt voltak a korábbi úgynevezett é­v­esztendők alatt. Akkor a szállítás ^ képeztek nagy akadályt. A köz­'^^^ilalatok nem rendelkeztek ele­­k '­lmi eszközökkel, s e miatt a fo a több napra is megakadt. To­vál belföldi gabonakereskedő olyan '^^vaid eljárást követett selejtes áru­s, hogy e miatt a magyar gabona ^en rész hírbe jutott. Ma 9 ,n nemcsak közlekedési háló­zatunk te­le, hanem a vasúttársulatok is ellátták őkat azóta a kellő forgalmi eszközökkel. Így az állam nevezetes ösz­­szegű kölcsön­ben részesítette e czélból a társulatokat, s így a szállítás fenakadásá­­tól nincs mit tartanunk. A dunagőzhajózási társaságot nem is említjük, mert az képes lesz bármily nagy igényeknek megfelelni, minthogy az aldunai hajózás szünetelése miatt egész óriási hajó­parkja rendelke­zésre áll. A múlt idők másik jogosult panaszát illetőleg pedig a gabonavásárok intézménye nyújt módot a megbízható c­égek megis­merésére és a direct érintkezésre, mert hisz a gabonavásáron a termelők is megjelenhet­nek, s kívánatos lenne, hogy ezt minél na­gyobb számmal tegyék, mert ha a külföldi kereskedő talán jobbnak tartja is idevaló kereskedővel szövetkezni, mert ebben a szállítás pontosságára nézve nagyobb ga­­rantiát talál, mégis érdekében áll a terme­lőnek áruját itt bemutatni, mert ha az ki­állja a versenyt, a helybeli kereskedő a külföldinek választása szerint fog vásárolni. De a­ki nagyobb mennyiséget termel, az direkt érintkezésbe is léphet, s a külföldi vásárlókon kívül fedezendő még a helybeli malom­ipar nem csekély szükséglete is. A múlt vásárokon alig láttunk néhány nagyobb termelőt, s ezt maguk a helybeli kereskedők sajnálták a legjobban, mert a vásár egyúttal a belföldi összeköttetések lé­tesítésére lenne hivatva. A folyó év első feléről most közzétett statisztikai kimutatás bizonyítja, hogy ga­bonakivitelünk az idén már is nagy mérve­ket öltött, s majdnem kétszer annyi, mint a múlt év első felében volt. Nem is fedez­hettük az egészet a magunk készletéből, s importálnunk kellett Romániából és a déli vidékekről jelentékeny menynyiséget, míg a háborús viszonyok az import lehetőségének véget nem vetettek. Ebből ugyan a magyar termelőnek nem sok haszna volt, de annál több a közvetítő kereskedelemnek és a köz­lekedési vállalatoknak. Most a termés beta­karítása után képesek vagyunk a megren­deléseknek egészen a magunk készleteiből megfelelni. Ha ezúttal pontosan és gyorsan látjuk el a külföldet, s bebizonyítjuk, hogy okul­tunk az 1869 — 70-ki hibákon, fel fog az bennünket keresni újból a jövőben is. A kereskedelem sokban rabja a szokásnak, s ha megszokja a jót, nem is egyhamar hagyja el. Kívánjuk tehát, hogy teljesüljön az a sok szép remény, a­mit a negyedik nem­zetközi gabnavásárhoz fűzünk. Ránk férne. Az ég áldásához az is szükséges, hogy ne maradjon a magtárban. TARCZA. RICARDO. IRTA EMILIO CASTELAR. Spanyolból fordította BEKSICS GUSZTÁV. ELSŐ KÖTET. VI. FEJEZET, Bölcsészeti beszélgetések. (Folytatás.) Amint kiejte Arturo ezen szavakat, Ricardo lépett be barátjához Jaimehez, akinek gondozására szentelte most kötelességeinek teljesítésében való állhatosságát és jócselekedeteinek gyakorlását, mi jellemének alapjához tartozott. Ricardóval most az történt, mi mindnyájunkkal történni szokott, ha a babona egy neme lep meg bennünket. Mindent, min­den tárgyat mit látott, s minden szót mit hallott, Helénával hozott kapcsolatba. — Szeretekről beszéltetek, kiáltott fel. — Szeretetről, ismétlé Ricardo. — Istenről és szeretetről szóltatok. — Valóban arról szóltunk, jegyezte meg Jaime. — S igazatok van. Isten szeretet, s a szere­tet Isten. — Tán szerelmes vagy ? kérdé gonoszkodó hangon Federico. — Nem mondhatom, hogy szerelmessé lettem; de az bizonyos, hogy nem vagyok, ki voltam, s nem érzem magamban ugyanazon lényt,­melyet az­előtt éreztem. — Tanulmányozzuk betegségedet szólt a pel­­gimista megtapintva barátjának üterét. — Isteni betegség, mint az inspirátió, az egészségnél nagyobbra becsülendő betegség. Fensé­ges szomorúság, mint a genius szomorúsága, oly szomorúság, melyet nagyobbra kell becsülnünk min­den örömnél. — Kórjelenségei : álmatlanság, étvágytalan­ság, szólt a gúnyolódó. Mind annak megvetése ami nem . Ő. Kizárólag egy gondolaton való tépelődés. A beteg emlékezete ennyire terjed : láttam ! Min­den reménye ebben összpontosul : látni fogom ! Agyvelőjét csak az ő képe tölti be ; szívét csak az ő iránta való szerelem emészti, mély, de minden gyönyörnél édesebb fájdalom tölti el ; ajkáról min­dig egy sóhaj száll el, mely megkönnyíti az iránta való érzelemtől feszülő mellet, amely az érte való sóhajtásban robban fel. A beteg arczának színe sá­padt, szemei tévelygők, feje hátra feszül, ajkai vo­­naglanak, mintha énekelnének, szemöldjei összevon­­vák, mintha tekintete benső szemléletbe, szerelme tárgya rögeszméjének szemléletébe volna elmerülve; a végtelen tér rá nézve az ő szemének fényével van betöltve s a sötétséget az ő fürtéi képezik. — Helyesen, helyesen, kiáltott Jaime gúnyo­san tapsolva. — Úgy látszik, mégis felfedeztél valami jót e világon, jegyezte meg az optimista a pessimistának. — Mert e tekintetben is megvan a magam bölcselete. — Most mindjárt hallani fogod, mint reczitál Schopenhauerből, mondá az optimista Jaaimenek. — Hogy mondod ? válaszolt ez. Valóban ki­­mondhatlan név , okvetlen németnek kell lennie , mert olyan ezopf- és ser-féle hangzása van. •— S te, szólt a pessimista vitatkozó társá­nak, midőn ódákat szavalsz el a haladásról, s mi­dőn nótáid valamelyikére kezdesz, nem teszesz egyebet, mint lefordítod azon soczialistikus jósla­tokat, melyeket Saint Simon lángesze sugallt Kraus­­senek. — Ki tudja, honnét jönnek és hova mennek az eszmék? Hullámzanak a végtelen térben, mint azon megfoghatlan testecskék, melyek alkotják a nap sugarait, s melyek örök forgásban mozognak. Kérdezd a harmatcsepptől, hol van azon sár, melyből elpárolgott, s hol van a légkör azon lehe­lete, mely azt gőzből nedvességgé változtatta s megöntötte a rózsa szirmait. Valamint nem tudjuk, honnét van az eleny, mely a belélegzésre szüksé­ges, épp úgy nem tudjuk, mely értelmiség hozta létre legelőször, s közölte egyik lélek által a má­sikkal az eszméket azon általános mozgásban, mely épp úgy magával viszi a lelkeket, mint a testeket. Magamba assimilálom a légkör levegőjét, a vilá­gosság melegét, a vasnak és mésznek a természet­ben szétszórt parányait. Assimilálom azon lelkese­dést, mely a dal szárnyain száll fel, a bangót, me­lyet a rezgő húr ad, s igy assimilálom az eszmét, mely valamely magasabb értelmiségből származik, táplálva lelkemet a mindenség szelleméből, mint táplálom testem életét a mindenség életéből. Így tehát bocsásd meg az én észjárásomat nekem, va­lamint én is megbocsátom a tiédet neked, s be­széljünk saját gondolkodásunk szerint, nem törődve eszméinknek sem forrásával, sem származásával. — Nem tudom, mondta-e valaki — de­­mivel nagyon köznapi, azt hiszem mondta — hogy senki sem szabadul a szerelemtől és hatalmától, szólt Ri­cardo. Ennek engedelmeskedik a parány az össze­függés által, mely azt a másik parányhoz köti ; ennek engedelmeskedik minden test a vonzerő kö­vetkeztében, mely azt más testhez lánczolja. Élet és halál az, az óhajtás, mely hit, a háború, mely elválaszt. A gyönyörök gyönyöre, mely a fájdalmak fájdalmával társul. Ha bonczolni akarjuk, eltűnik vizsgálatunk elől.­ Sehol sem található fel, valamint sem a csontokban, sem az idegekben nem található fel a testet éltető lélek. De érezzük, mint valamely láthatatlan és megfoghatlan légkört, mely körül­veszi egész lényünket, s azt megvilágítja és fenn­tartja világosság lelkével és termékenyítő melegével. Ugyanazon delejes erőt kölcsönzi a szerelem a lé­leknek, mint a delejti a testeknek. Ne vizsgáljá­tok azt, ismétlem , értelmünk boncz­ése alatt ösz­­szetörik az, mint a lepke gyenge szárnya ujjunk érintésére elveszti himporát. Száz alakja és sziti­­vegyülete van. Engedelmeskedik a legfőbb észnek, s parancsol neki a lefelsőbb őrjöngés ; felvilágosít és megvakít, éltet és megöl. Sok fájdalmat okoz, de szívesebben szenvedünk minden fájdalmat vele, mint élvezünk minden örömöt nélküle. A világosság gyermeke, s mégis szereti a homályt; elárulják a szemek, a sóhajok, az ajkak rángásai és mégis szereti a titkot. Roppant áradozásokban vész el, s mégis a legnagyobb önzés a neve. Keblében a po­kol tüze egyesül az ég aeb­erével. Az élet, mert az ellentétek összekötése, a mindenség, mert egy­idejűleg rombol és épít. A léleknek is van lelke : ez a szerelem. S épp ezért a lélek és a világos­ság hasonló egymáshoz; a világosságnak melege, a léleknek szerelme van. S valamint a meleg élteti a lényeket, a szerelem élteti az eszméket. Ha ki­ölitek a szerelmet, kioltjátok a csillagot az égen, s a művészetet a földön. Ha megszakítjátok, meg­­szakítottátok egyszersmind a minden lényt össze­kötő kapcsot, életünk átruházásának és öröklétének fonalát. Lények lelke, a hold lágy sugara, a csil­lagok csókja, a szellő vagy, mely ringatja a hul­lámot, illat vagy, melyet a meleg csal ki a virág­ból, te vagy a villanyos szikra, mely a vihar fel­hőkben czikázik, a pir, mely a szüzek arczát lángba borítja, az álom,’ mely hatalmába keríti az észt, a szárny, melyen az eszme emelkedik, a vágy, mely egyik lelket a másiknak ölére viszi, a tűz, mely fenntartja a mindenséget, az erő, mely egy egészben fűzi össze a dolgokat, a sférák össz­hangja, a lényeket egyesítő ösztön. Szerelem nél­kül az eszme nem látogatná meg lelkünket; szere­lem nélkül a vallás nem emelkednék fel azon ha­tárra, mely elválasztja az életét a haláltól, hogy utaljon az örökkévalóságra; szerelem nélkül a hal­hatatlan művészetek nem énekelnék halhatatlan kó­rusukat. Szerelem, boldog szerelem. — Sokat és ékesen beszéltél Ricardo , de mint költő, s nem mint ember beszéltél. A pará­­nyok csoportosulásától bekalandoztál minden tért a léleknek a költészetben való áradozásáig, s még­sem találtad meg a valódi szót, mely mindent ma­gában foglal. Egyének és faj vagyunk. S ezért két túlsúlyban levő érzetünk van : az önfentartási ösz­tön, mely fentart bennünket, mint egyéneket, s a szerelem, mely fentartja s megerősíti a fajt. Az önfentartási ösztön fenséges, de sokkal fenségesebb a szerelem ösztöne. A szerelem ezen ösztöne okozza, hogy nem fontos ha meghalunk, mert életünket fentartjuk utódainkban, s a halhatatlanságot tör­zsünkben. A lények a szerelem következtében tá­madnak; a szerelem örömeiben és gyönyöreiben egyesítvén a két nemet, kiegészíti az emberiséget. A vágy minden lény lépcsőzetét bejárja, s a sze­relmet joggal lehet a vágyak vágyának nevezni, mert tűzcsókjaiban és lelkesült önkívületeiben tá­madnak és nyernek örök folytatást a lények. A szerelemnek két arcza van : a gyönyör és az ál­dozat arcza. A gyönyör által vonzva szétrombolja, megsemmisíti az életet, hogy fentartsa és megörö­kítse a fajt. Az ész gyakorlása nélkül érthető, de a szív dobogása nélkül nem érthető meg az élet. Nincs boldogság a szerelem érzése és nincs fájda­lom a szerelem elvesztése nélkül. A férfit kiegé­szíti a nő, s a nőt a férfi, s a nő és férfi megörö­kíti a fajt. A szerelem két lelket vegyít össze, me­lyek közelében, költői felhők közt, mint festőink képein, piros fiúcskák, szeretetreméltó angyalkák, a szerelem ezen örök kötelékei, a gyermekek jelen­nek meg, kikért támadt a­ lélekben ezen titkos erő, mely a Mindenségben az élet örök tartamát idézi elő. — Ricardo, szólt Arturo, nagy költői kirándu­lásokat tett, és te, Federico, sokat okoskodtál a szerelem felett. Rám nézve a szerelem sem nem az általános melegség, mely szint ad a virágoknak, s a fülemile torkát énekre hangolja, sem azon elmél­kedő szenvedély, mely csak arról gondolkodik, hogy megörökít­se a fajt, s mely csak örökösöket nyerni és örökséget akar hátrahagyni. A valóban szerel­mes lények csak egymással foglalkoznak, csak egy­másnak szentelik magukat a kölcsönös szeretet gyönyöre miatt. A szenvedély oly önkéntelenül támad, hogy kizár minden a posteriori fontolgatásokat, me­lyek bölcsészetükben úgy mutogatják a szerelmet, mint a természettudós mutogatja termében a kitö­mött állatokat. A szerelem zsarnoki vágy. S az első, mit e vágy ellenállhatatlan rohamával, orkán, vagy áradatként magával ragad, az akarat. Azért a szerelmet a vágy rabszolgájának nevezhetjük. Azért nem okoskodik az, hanem az értelem által ragadtatja magát, vágyva az őrjöngéssé, önkívü­letté, elragadtatássá vált izgalmakra, melyekben el­vesztjük és elidegenítjük saját lényünket, mintha önként levetnék és a szeretett lény ölébe tennék hogy ott szétoszoljon, mint a lehelet a légben és a csepp a tengerben. Érezni, sokat érezni, ebben áll a szerelem, s az közönyös, vájjon mit érzünk: fáj­dalmat, vagy örömöt, féltékenységet, vagy kielégí­tést, kétséget vagy hitet, kétségbeesést vagy re­ményt, boldogságot vagy poklot. Szeretiek kik szenvednek, és szenvednek kik szer­etn­ek’ Egy sóhaj, "dallam, valamely kép látása a legegyszerűbb reflexió, mások fájdalmá­nak­­ szerencséjének látása, mindez felma­­gasztalja a szenvedélyes lényt, kit a szerelem hatalma raga­dott el. A képzelem összes értelmi é­s erkölcsi erőin­ket leigázza. A nap azért fénylik, hogy sze­retetünk tárgyát megvilágítsa ; az élet forrá­sa azért fakad, hogy az ő keblébe folyjon; tőle távol nem élünk; nem lélegzünk. A halhatatlanság eszméje bele­vegyül az érzelembe és szenvedélybe. Bárhova szóródjanak testünk parányai, a végtelen szerelem égő üszkei maradnak azok. Nem óhajtjuk az eget, ha a szeretett nő nem lehet ott velünk, s vele, az ő társaságában kaczagjuk a pokol lángjait. Tanü­gy. — A czisterczi rend egri hath, főgymnasiumá­nak értesitőjét csak most vettük. Terjedelmes nagy­alakú füzet, melynek elején Szvorényi Józseftől, a fő­­gymnásium igazgatójától olvasunk egy érdekes nyelvészeti értekezést ily czímmel: „Fejlődési tüne­mények a nyelvben, fővonatkozással a nyelvújí­tásra.“ Az értekezés igen hosszú s több nyelvi kérdést kimerítően fejteget. Ezután a főgymnasium­­nál elhelyezett orsz. meteorológiai fiókintézetnek múlt évben jegyzett észleleteit hozza a füzet táblás kimutatásban. A főgymnasium tanári kara állt 19 tagból; ezek között öt világi, a többi cziszterczi rendű áldozat volt. Az intézet szertárai kellően fölszereltek s ez évben is meglehetősen gyarapod­tak. Számbeli kimutatást azonban nem közöltek a füzetben. Az ifjúság önképző egyesülete serényen munkálkodott. Volt ifjúsági könyvtára is, melynek jelen állása 1306 munka 2689 kötetben. A tanulók kö­zül a főgymnásiumnál ösztöndíjban 33, jutalomban 30, állandó vagy évi pénzsegélyben 53, ingyen élelme­zésben 78 tanuló részesült. Az általuk élvezett ösz­töndíjak összege : 1563 frt 62 kr, a pénzjutalmaké 51 frt 60 kr 46 db arany és 5 db tallér, a pénz­segélyeké, a­mennyiben számba vehető volt: 4910 frt. A hárminő javadalomban részesült növendékek száma: 194; az élvezett pénzbeli javadalmak ösz­­szege : 6525 frt 22 kv 46 db arany és 5 db tallér. Az intézet tanulóinak számát a statisztikai táblá­zatban nem összegezték. Hogy kimutatást közölhes­sünk, számításunk szerint a főgymnasiumnak volt összesen 571 tanulója; ezek közül meghalt 1; el­maradt 61, a mi nagy számnak tetszik. Nyel­vre nézve így oszolnak el: tiszta magyar volt 447, ma­gyar-német 38, magyar-tót 18, magyar-német-tót 6. Az érettségi vizsgálatra jelentkezett 53 tanuló. Kitüntetéssel 7-et, egyszerűen 46-ot képesítettek. Ifj . A gyönki református gymnasium értesítőjét szerkesztette Széki Elemér, igazgató tanár. Érteke­zés nincs a kis füzetben. A tanári személyzet 6 személyből áll. A tanulók száma a négy osztályban összesen 80 volt; 1 meghalt, 6 elmaradt év köz­ben. Magán­tanuló volt 14. Nyelve nézve magyar volt 41; magyar-német 37 ; magyar-német-szerb 2. A tanszerek közül az iskolai könyvtár említhető. Ez szépen gyarapodott ez évben is. Összesen áll 1234 műből 1661 kötetben. Az ifjúsági könyvtár áll 240 kötetből. A kiosztott ösztöndíjak és jutal­mak összege a lefolyt tanévben 235 írtot és 96 krt tett ki. — A modorn m. k. állami tanitóképezde ötö­dik értesítőjét adták ki ez évben. Szerkesztette Lenhardt Károly igazgató. Étekezést nem hoz a fü­zet ; röviden szól a népiskolai kézi munka- és házi ipartanításról a tanítóképző intézetben, melynek ér­dekes adatait csak a hely szakja,miatt nem közöl­hetjük. A képezde igazgatótanácsának egy elnöke, 6 rendes- és 4 póttagja van. A tanári kar áll 9 tagból, ezen kívül van az intézetnek orvosa és kertésze. A tanuló ifjúság létszáma volt a három osztályban összesen 70, ezek közül év közben 2 elmaradt, 1 meghalt. Nyelvre nézve volt 31 ma­gyar , 17 német és 22 tót. A képezde könyvtárá­ban volt 610 munka 829 kötetben, ezen kívül fo­lyóiratok és füzetek. A gyakorló iskola négy osz­tályába fölvettek 44 tanulót; ezek közül évközben elmaradt 4. — Iskolai értesítés. Az országos nőképző egylet tanintézetében (Zöldfa utcza 38-dik szám) a beiratá­sok i. é. aug. 28-dikán veszik kezdetöket, a felvé­teli vizsgálatok szeptember 8-dikán és 9-dikén tar­tatnak meg, a rendes előadások pedig szeptember 10-dikén kezdődnek. Az elnökség. Fővárosi ügyek. — A Hunyadi-téren levő zsibárusoknak az uj vásártérre leendő áthelyezését a belügyminisz­térium daczára annak, hogy az áthelyezést kimondó tanácsi határozat már jóvá is volt hagyva, újabban ismét felfüggesztette, s a főváros hatóságát felhívta, hogy az iratokat 3 nap alatt terjeszsze fel. — A jövő 1878-diki fővárosi költségvetés összeállíthatása iránt a tanács újabban felhívta a késedelmező kerületi elöljáróságokat, hivatali fő­nököket és intézeti gondnokokat, hogy az előirány­zati adatokat 8 nap alatt annál bizonyosabban mutassák be, mert különben rendbírsággal fogják büntetni őket.­­ A vízivárosi temetőben a tébolydás és kór­házi halottak eltemetésénél hívott botrányos eljárás tárgyában a belügyminiszter a fővárosi hatóságot szigorú vizsgálat megejtésére s jelentés­tételre hívta fel. A tanács ezen vizsgálatot foganatosítván, a fölmerült panasz alaposnak bizonyult, minélfogva utasíttotta az I. kerületi elöljáróságot, hogy a te­mető bérlőket, kik a sírokat csak 2 lábnyi mély­ségre ásták, mint első form hatóság büntesse meg. Jövőben pedig ily visszásságoknak szigorú felügye­­let gyakorlásával elejét vegye. Az ingyenes holt­testek eltemetése tekintetében elrendelte, hogy ezek számára a sírokat ezentúl nappal ássák meg, mi­nélfogva a tébolyda igazgatóságát megkeresték, hogy holt­testeinek számát ezentúl mindenkor az eltemetés éjjelét megelőző napon tudassa a bér­lőkkel. (Augusztus 14.) •— Tisza Kálmán kormány elnök ő felsége szü­letésnapján, e hó 18-án diszebédet ad, melyre 40 személy hivatalos, köztük honvédségi tisztek is. Ha a miniszterelnök gátolva lenne a megjelenésben, a miniszterek valamelyike fogja őt képviselni. — A király születés­napján, szombaton Kuts­­ker bibornok-érsek ünnepélyes isteni tiszteletet fog tartani, melyre a bécsi polgári és katonai kitűnő­ségek közül igen sokan meg fognak jelenni. — Andrássy Gyula gróf külügyminiszter úr ma reggel kirándult vadászatra Knittelfeldbe, s in­nen néhány napra Ischlbe megy. — Midhát pasa vasárnap este 6 órakor uta­zott el Bécsből a gyorsvonattal. Délben Aleko pasa, bécsi nagykövet bucsuzóra meglátogatta s körül­belül félóráig időzött nála. Ezután pedig Midhát pasa Adrássy Gyula külügyminiszterünk egyenes meghívására a ball-platzi palotába hajtott. Andrássy igen barátságosan fogadta a kitűnő török államfér­fit s mintegy 3 negyedóráig társalkodóit vele. Va­lamivel 4 óra előtt visszaérkezett Midhát a „Met­­ropole“-ba, s megtette készületeit az elutazásra nézve. Titkárának kíséretében kikocsizott aztán 14 6-kor a keleti vaspályához, hol számos tisztelői jelentek meg.­­ A háború menekültjei ügyében ma délután 4 órakor bizalmas értekezlet volt az „Arany sas“ szállodában. Az ügyet Sztupa György kezdeményezte s a mai gyűlésre mintegy 30 tekintélyes budapesti polgár s lapszerkesztő jelent meg. Sztupa röviden vázolva a nyomort, melynek a háború menekültjei valláskü­lönbség nélkül ki vannak téve, azon indít­ványt terjeszti elő, hogy hazánk, az által segíthetne a szerencsétleneken, ha termények — nem pénzössze­gek — által hozzájárulna az uralgó borzasztó ín­ség enyhítéséhez. A gyülekezet egyhangúlag helye­selve ez eszmét, megbízta Toldy István urat a „Nem­zeti Hírlap“ szerkesztőjét, hogy e végből egy föl­hívást fogalmazzon, mely a nemzethez volna inté­zendő. Különben az egész ügy még a kezdeménye­zés stádiumában van s a további lépések elhatáro­zása végett csütörtökön, déli 12 órakor új ülés fog tartatni.­­ A játék­barlangok uralkodójáról, a nem rég elhunyt Blanc-ról érdekes dolgokat jegyeznek fel. Blanc szegényen kezdte meg pályáját s a já­tékszerencse kedvezéséből vitte fel a dolgát odáig, hogy a monacói és hamburgi játékbankok bérlője s milliók ura lett. Akkor azután nem játszott töb­bet. Egy kivétellel. A feleségével egyszer Wiesba­­denbe rándult ki, s a feledékeny asszony otthon­hagyta napernyőjét. Nota bene Blanc úr igen ta­karékos volt házi életében, s míg milliókat költött Monaco szépítésére , otthon nem ismerte a luxust, még a kényelmet sem. De mit volt tenni, a nap csak nem sütheti ki Madame Blanc szemeit, nap­ernyőt kellett venni Wiesbadenban, 80 frankért pe­dig. 80 frank ! Ezt már csak vissza kell nyerni, gondolta Bianc úr. Leült játszani és­­ elvesztett 91,000 frankot. Egy napernyőért. — Hogy érdekes kalandokban nem volt meddő az élete, az természe­tes. Egy szép reggel arra ébredt fel, hogy d’E . . . gróf, egy minden lében kifőzött játékos, betoppan a hálószobájába, becsukja maga után az ajtót, kihúzza s zsebébe teszi a kulcsot, azzal oda­ül az ágya szélére,­ s a legbizalmasabb han­gon felkéri „Édes Blanc ur adjon nekem 10,000 francot 1* De gróf ur az igazgató tanács nélkül tudja, hogy nem rendelkezhetem a pénzzel. — „Nem baj édes Blanc ur itt a szekrényben meglesz ez a csekély összeg a magáéból is.* De ha nem ad­hatok. „Jó, nem fogom kényszeríteni.* — S azzal a gróf ur kivett a zsebéből egy ménykő hosszú szöget meg egy kalapácsot, s a legnagyobb phleg­­mával kezdte beverni a falba, úgy embermagasság­­nyin felül. Hát azzal mi lesz ? „Majd meglátja édes Blanc ur.“ „De uram csengetek, kiálltok, lámát csapok.“ „Azt ne merje, mert esküszöm önnek, hogy megfojtom mielőtt az ajtót betörnék.“ Hanem mit akar hát azzal a szöggel. „Semmit egyebet, csak egy kicsit felakasztom önt, ha nem ad 10,000 francot.“ Természetes, hogy Blanc urnak ily körül­mények közt nagy oka volt megfeledkezni az igaz­gató tanácsról, s a 10,000 francot előzékenyen ki­szolgáltatta, minden felsőbb jóváhagyás nélkül. — Az Oersted-ünnep. A kicsiny Dániában a mai nap nemzeti jubilaeumot ülnek, Oersted Ke­­resztély, a híres dán természettudós születésének századik évfordulója van ma. Oersted a természet­tudomány terén azzal tette nevét halhatatlanná, hogy az ő volt az elektro­magnetismus feltalálója. A nagy kutató Rudkjöpingben, Langeland szigetén született, hol apja gyógyszerész volt. Szüleinek anyagi viszonyai nem voltak valami fényesek, úgy hogy az ifjú csak szűkös viszonyok között tanul­hatott. A hiány azonban nem töltötte el kedvet­lenséggel, s mind ő, mind testvére fáradhatatlan szorgalommal dolgozott, s míg ő a természettudo­mány, testvére a jog terén szerezett maradandó nevet. Mint 17 éves ifjú nagy feltűnést keltett vizs­gálatán, s mint 20 éves egyetemi hallgató pálya­díjat nyert a költői és prózai nyelv­kezelés hatá­rairól írott munkájával. 1806-ban Kopenhágában a physika tanára lett. 1813-ban közölte az elektro­­magnetismus körében tett vizsgálatainak eredmé­nyeit, s 1820-ban sikerült a törvényt a maga tel­jes tökéletességében fölállítania. Kedvencz eszméje volt, hogy megírja „A szép természettanát de a munka elmaradt. Oersted 1851-ben halt meg az egész műveit világtól sajnálva. — Gróf Herényi Ferencz, mint a karancs-be­­rényi Berényi grófi családnak utolsó férfisarja, a család ősrégi levéltárát a magyar nemzeti múze­umnak felajánlván, annak átvételére Bodokra (Nyit­­ra megyében) az intézet, Csontosi János könyvtári segédőr urat küldötte ki. — Két világ­utazó, úgy huszonöt év előtt Wag­ner Móricz tanár és dr. Scherzer Károly az atlanti óceánon át tudományos utazásra indultak. A két kutató akkor (1852—1855) az éjszak-amerikai Unió legtöbb államát látogatta meg egész a Missisippi öbléig, és keleti Indián keresztül visszatértek Európában, hol kutatásaiknak és élményeiknek eredményeit közzétet­ték. A két utazó most, kik azóta folyvást a legbensőbb baráti viszonyt őrizték meg, újra találkoztak Mün­chenben. Wagnert, a­ki jelenleg a király­i ethnogra­­phiai társulatnak elnöke, másodszor is meglátogatta volt a szerencsétlen Miksa császár megbízásából az új világot, később azon baleset érte, hogy a stam­­bergi tó megtekintéséből visszatérve a müncheni perronon elesett, s egész életének folyamára megsán­­tult. Dr. Scherzer az első nagy utón kívül még két világraszóló útra tett, és pedig a Novaros-expe­­ditiókor (1857—1859), mint az expeditió előkelő tagja, meg a „Donau“ és „Fridrich“ hajók nyugat­ázsiai útjakor, mint a tudományos kutatások veze­tője. A két világ­utazó ismétt találkozása a legszí­vesebb volt, s édesen emlékeztek vissza 25 év előtt kiállott szenvedéseikre és élvezeteikre. — Kogolniceanu, oláh külügyminiszter mün­cheni és würzburgi kirándulásából visszatért Bécsbe, s a „Hotel Imperialba“ szállt. — A felvidéki házi ipar- egyesület ez évi köz­gyűlése alkalmával nyitották meg ünnepélyesen Kas­sán a mű­szövészeti tanműhelyt. Egy a város által adományozott épület tágas, világos termeiben van ez intézet elhelyezve. Az egyik teremben ki voltak állítva azon készítmények, melyek a mű­szövészet útján előállíthatók. A legegyszerűbb harisnyától kezdve a legelegasabb női divat-czikkekig a ken­dők, főkötők, corsettek, alsó kabátok számos fajai. Örvendetes reménynyel kecsegtetik ezek a szemlé­lőt azon nagyszerű iparról, mely hazánkban ebből az intézetből veendi kiindulási pontját. A megnyi­tásnál jelenlevő Péterffy miniszteri­ biztos lelkesítő megnyitó beszéde után a géptermekbe vonult a közönség, a­hol Péterffy Zoltán, a kormány által ez intézethez kinevezett felügyelő, ismertette a fonó, szövő, kötő, horgoló, stb. gépek csodás szerkezetét. Az intézetben 14 különböző gép van elhelyezve. Van olyan, mely 2—3 percz alatt többet köt, mint egy nő egy nap alatt ; vagy olyan, mely a szövés által létrehozható ezer, meg ezer alakzatokat állít elő, majd fogyasztó gép, mely a harisnya fejét ké­szíti. Hazánknak ezen első e nemű intézete egy nagy horderejű, végtelenül fontos iparágat honosí­­tana meg a felvidéken. — A munkácsi görög szertartása hath. egyház­megyében, — lapunk rendes levelezője írja — ez időszerint körülbelül 35 kisebb egyházjavadalom áll betöltetlenül az egyének hiánya miatt. A terjedel­mes egyházmegye növendékpapok számára rendel­kezik ugyan 62 ösztöndíjjal, de ez is kevésnek mu­tatkozik. E hó 8-án és 9-én volt pályázat a felvé­telre. Jelentkezett 29 végzett gymnasista és 20 theo­­logus. Ezek közül bevettek részint egész, részint félstipendiumra 35-öt. Jövőre biztosítottak, illetőleg stipendium nélkül bevettek 11-et. — Sztupa György úrhoz a „Zürichben tartóz­kodó magyarok“ 330 frankot küldöttek aranyban a török sebesültek javára. A beküldők kívánsága szerint Sztupa úr felkérésére ezennel megadjuk a münchenieknek az értesítést, hogy az összeg meg­érkezett. — A honvédmenház bizottsága a következő sorokat közli. Tudomásunkra jutott, miként állító­lag a honvédmenház részére s ürügye alatt legkö­zelebb több fajta képek jöttek árusítási forgalomba, ennek nyomán a honvédmenház bizottsága kijelenti, miként az 1848—9-iki rokkant honvédek élelme­zési tőkealapja gyarapítása tekintetéből csak egye­dül a Kossuth Lajos arczképe, és a „Történelmünk kiválóbb nő­alakjai“ czímű képcsoport árusíttatik el, s e jeles képcsoportot honfi és honleányaink szíves pártfogásukba ajánlják. Az utolsó leszámo­láskor a fent említett kép­csoport jövedelméből 352 forint 60 krajczárt a menkáz pénztára föl is vetti — Spanyol atrocitások — Don Carlos legitim háborújából. Pampelunában, Spanyolországban egy pert tárgyalnak jelenleg, mely irtózatosan tanúságot teszen, hogy a vad kegyetlenség minő fokáig ké­pes az emberi természet lesülyedni. A vádlott Don Ezeqnice Lorencegry Aguirre y Gergiu, volt karlista vezér, a vádlevél pedig a legitim monarchia e ne­mes védője ellen a következőképen hangzik: 1. 1873. április 10-én minden ok nélkül meggyilkolta a gyámoltalan öreg Petro Murutot, mivel a szerény vagyonkáját vonakodott kiadni. Ugyanazon napon minden ok nélkül megölte Inon Urra ecalai lakost, s a holttestet a Simába vetette. 3. Május 25 én bizonyos Lajkat megkinzatott, azután élve az igur­­quizai Simába dobatta. 4. Julius 20-án egy Fe­lix Chavarri nevű fiatal parasztot ütött agyon, s ezt is az ecalai Limába vetette. 5. Hason­lón bánt el másnap a 18 éves Mariano Gar­­rinnal. 6. Julius első napjaiban saját kezével szúrta le Hippolit Sanzot, villab­ertai lakost, mi­után előbb a kíspadra vonta. 7. Augusztus 20-án a szabadelvűnek ismert Pesadot élve dobatta az ecalai Limába. 8. Ugyanazon hó végén két ifjú nőt véreik által becstelenítetett meg, azután mindkettőt az ecalai Simába lökette. 9. Szeptember 3-án egy 76 éves aggot taszított az igurquizai Simába. 10. Szeptember 5-én hasonló sorssal végzett ki egy fiatal czigányt. 11. Ugyanazon hó 17-én egy kém­kedéssel gyanúsított embert lábán akasztatott föl, ily helyzetben agyonverette s holttestét szintén a mélységbe lökette. 12. Nehány nappal később egy fiatal leányt, miután erőszakot követett el rajta, agyonlövetett. 13. Marczaban egy embert élve akart eltemettetni s minthogy ez ellenszegült, leszúrta s a Simába lökte. 14. A legronnai utón két vándor kereskedőt előbb megkinoztatott, azután megöle­tett. Minő büntetés lehetne méltó e nyomozati bű­neihez ? — Párisi dolgok. Mac-Mahon szombaton a Hotel Dieu uj kórházat látogatta meg s ott több órán keresztül időzött. A marsallt, ki 1 órakor nyi­tott kocsiban ért a kórházhoz, a nagy tömeg „Vive la République* kiáltásokkal fogadta. A „Liberté* e látogatás alkalmából a következő adomát beszéli el: A marsall,,Gueneau de Mussy öreg orvos után tudakozódott, ki szerényen visszahúzódott a többi notabilitások mögé. „Egy történetkét kell elbeszél­nem önnek, mondá Mac-Mahon , melyet ön talán már elfelejtett. Néhány év előtt ugyanis igen erős náthát kaptam, mely ellen­ semmiféle szer nem hasz­nált. Ekkor önt hivattam, ki lógottan az ágyba pa­rancsolt a gyapjutakarókkal úgy becsavart, hogy majd megfuladtam.Ijjen azonban becsülöm a paran­csot s 48 órán át szenvedtem, de ekkor mégis meg­szakadt türelmem fonala s lóra kapva vadászni mentem. A vadasban egy szarvasra bukkantam, melynek üldözésére indultam. A szarvas egy félig befagyott folyónak tart, beleugrik, s eléri a másik partot. És hasonlóan cselekedtem, s habár életem forgott koczkán, e csiny mégis kigyógyitott. Hány beteg, mondhatná ezt el, a­kiket rec­eptekkel gyó­gyítanak az urak.* Az urak természetesen nevettek s velük Guenau de Mussy úr is. — „Nő emanczipáczió.“ Ily c­ím alatt akar lapot indítani Csorba Géza felelős szerkesztő és Kovács Albin társszerkesztő Komáromban. A nő emanczipáczió kérdése mindenesetre nagy kérdés.

Next