Ellenőr, 1877. augusztus (9. évfolyam, 292-347. szám)

1877-08-01 / 292. szám

fcsillárokon, valamint a lámpákat a szent képek előtt. A templom padlózatát drága szőnyegek fedik, a papság ragyogó ruhákban, az énekkarok megerősödött számban várják a lakodalmas népet. A kitűzött idő elmúlt s az ifjú pár helyett a herold-marsall jelen meg, ki hirüit adja a vendégeknek, hogy az esketés már megtörtént egy másik templomban, azért a vendégekre már csak a menyekrői lakoma várakozik. A templom mindinkább kiürül, a fényes népség siet a lakomára , a lámpákat s gyertyákat kioltják, a szőnyegeket fölszedik. Csak két szomoru ember marad vissza a templom egyik zugában. Egy öreg asszony igyekezik egy elájult ifjú nőt eszméletre hozni. A ma házasuló ifjú férfi jónak látta, hogy korábbi szerelmének tárgya — ki szerencsétlenségére szegény — jelen ne legyen akkor, midőn másnak esküszik örök hűséget s ezért hirtelen megváltoztatva a helyet, lépett frigyre leendő nejével. — Hányt vetett sorsú nő. Temesváron távirati nyomozás folytán egy nőt fogtak el, kiről a „Temesi Lapokban“ érdekes életrajzi adatokat olvasunk. Neve Battdorf Ottilia, svájczi születésű, koburggóthai illetőségű, hazájából egy 1873. évben 3 évre kiállított útlevéllel (Heimatssehein) utazott el, középtermetű, szabályos arczvonással, élete első tavaszán túl van, de még most is érdekes vonásokkal bir. Az 1876. évi szerb-török-montenegrói háborúban mint betegápoló nő vett részt. Az alexináczi csatánál súlyosan megsebesült s a sok vérvesztés folytán hivatásában meggátoltatva, ájultan rogyott össze. Okmányok vannak nála, melyben azt bizonyítják, hogy önfeláldozó hivatását mindenkor, még a golyózápor közt is hiven teljesítette s ezért a Takova-rendjellel jutalmazták. Sebeiből kigyógyulva a szerb-török háború befejezése után a montenegrói-török háborúban folytatta egy ideig hivatását ; innen mindenből kifogyva útnak indult s Magyarország területére lépett. Itt mindenét eladta, azonban az ezekért nyert összeg oly kevés volt, hogy már Fehértemplomon — hol két napig tartózkodott — kénytelen volt számláját kiegyenlítetlenül hagyni s távozni. Temesvárra e hó 26-án érkezett, azonban a Fehértemplomból jött távirat megelőzte. Nyomozása nehézségbe sem került. A mindenből kifogyott nő pénteken reggel a városi rendőrségnél feljelentette magát. Innen Fehértemplomra sürgönyöztek, a válasz megérkezte után, mely rendén titkot képez, délután 4—5 óra közt a rejtélyes nőt a járásbírósághoz kisérték. Eleinte a városi őrtanyáról nem akart távozni, mert nem érezte magát oly bűnösnek, s midőn látta, hogy hasztalan minden ellenállása, egy zsineggel akart véget vetni életének. Ebben meggátolták s bérkocsiban szállították a járásbírósághoz, onnan pedig a törvényszék börtönébe. Arról panaszkodott a rejtélyes aszszony, hogy fáradtságát, önfeláldozó munkássát mivel sem jutalmazták, csak a — Takova rend* jellel. A vizsgálat hihetőleg érdekes dolgokat fog földeríteni e hányt-vetett sorsú nő életéből és tör* ténetéből. — A Zemplén vármegye területén lakó öszes községi és körjegyzőkhöz felhívást bocsátott ki több községi és körjegyző egy „Zemplénmegyei községi- és körjegyzői egyesület“ megalakítása tárgyában s az országos jegyzői értekezleten leendő képviseltetés módjának megállapításában. E végre előértekezlét leend 1877 évi augusztus hó 12-én délután 5 órakor a megyeház nagytermében, este 8 órakor a „kék macskához“ czimzett helyiségben esmerkedési estély. 13-án 8 órakor közgyűlés a megyeház nagytermében. A közgyűlés elé terjesztendő indítványok augusztus hó 10-ig Kretovics Józsefhez, Sátoralja-Ujhelybe küldendők. — Úgy halljuk, hogy a »Nemzeti Hírlap“ sajtó-pert kap múltkori tréfájáért, melyben a király nevét egy költött proclamatio alá tette. — Óriási földi eper volt látható a junius hóban New-Yorkban rendezett rózsa s földi eper kiállításon. Gazdája egy kertész, kinek a gyönyörű eper saját nevelése. A legnagyobb szemnek tizenegy és félhüvelyknyi átfogata volt, s tiz darab együttvéve egy egész fontot nyomott. „A földi eper Lincoln elnöknek“ nevezték el s kitűnő ize van. Ezt jelenti a „Garden Chronik“, egy „amerikai“ hírlap. — Sajtótárgyalás. Váry István magánvádlónak Rácz György és Rácz Vilmos elleni sajtó ügyében a már egy ízben elhalasztott sajtótárgyalás szeptember 15-ére tűzetett ki újonnan. A tárgyalás reggeli 9 órakor kezdődik a várbeli Fortuna-épület hivatal helyiségében. A roncsoló torokláb, mely a 21 ezer lakossal bíró Félegyházán június 26-ikán ütött ki, 30 áldozatot ragadt el eddig. Az ezen betegségbe esettek közül 40 gyógyult föl s 5 még ápolás alatt van. Aszódon pedig a kanyarójárvány uralkodott, de július 24-én egészen megszűnt. A betegek közül egy sem halt meg. A journalistika kényszermunkája czim alatt egy türelmes franczia író a következő érdekes adatokat állította össze: Egy journalists, ki naponként 200 sort ír össze, havonként 6000, évenként 70,000 s 30 év leforgása alatt 2.160,000 sort nyújthat a közönségnek. Minthogy a havonkénti 6000 sor már is egy vaskos kötetet tesz ki, úgy a journalista évenként tizenkét kötetet, 30 éves pályafutása alatt pedig 360 kötetet állíthatna ki egész kényelemmel. Ha továbbá egy sort 86 betűvel számítunk, akkor a 30 évi pályafutású journalista 180 millió betűt rajzolhat a papírra. Föltéve, hogy tíz sor együttvéve egy méter hosszúságú, akkor prózájával 216.009 méternyi területet vagy 54 lieut foglalna el. Egyéb dolga, úgy látszik nem volt a türelmes franczia író urnak. — Megmászta az Aetnát a genuai herczeg, ki unokaöcscse az olasz királynak, s jelenleg mint hadnagy szolgál a Carriddi nevű hadihajón Húsz kocsi kisérte a herczeget Cataniatól Nicolosiig, honnét húsz emberrel elindulva csak másnap hajnalban érhette el a 10.300 láb magas vulkán csúcsát. E helyről azután üdvözlő táviratot küldött Turinba az olasz királynak, ki azután táviratilag ekként válaszolt: „Köszönöm táviratodat, valamint a ragaszkodás azon kifejezését, melyet a cataniai lakosság nevében jelentettél, s melyet én teljes szívből viszonzok. Ölellek.“ A levonulás az Aetnától Cataniaig egy egész napot vett igénybe. — Közös könyvtárt alapítottak Kottáén, Somogy megye egyik nagyobb községében. Horváth Gábor szolgabiróé az érdem. A buzgó férfiú egy alkalommal nagyobb társaság előtt megpendité, hogy Kottáén, hol annyi intelligens egyén van, jó lenne egy közkönyvtárt állítani, s midőn látta, hogy terve iránt ellenszenv nem mutatkozik, előhúzta zsebéből az eleve elkészített aláírási ívet, azt mint kezdeményező aláírta, a jelenlevők pedig az aláírást folytatták s így jelenben a kültagokkal 30 aláírót számlál s van nemcsak könyvtárnoka, de már 140 db. könyve is. Az egyesület pénztára gyarapítására a honlevő tanulók műkedvelői előadást készülnek rendezni. A budapesti önkénytes tűzoltó-egylet kebelében tűzoltói kiképeztetést nyert tornatarfolyam-hallgató vidéki tanítók nyilvános gyakorlati vizsgája f. é. aug. 5-én délután 5 órakor a tűzoltók mászóházánál fog megtartatni. Ugyanekkor az önkénytes tűzoltó-egylet a városi tűzoltósággal közösen nagy gyakorlatot tart, mely alkalommal a gyakorlótérre idegenek csak jegygyel léphetnek be. Beléptijegyek kaphatók az eskütéri őrtanyán. A fővárosi iparosok köre helyiségei augusztus 1-től a ferencziek bazárja I-ső emeletén( felmenet Ilik lépcső) létezik. A fővárosi férfi-dalegylet szombaton augusztus hó 4-én a Margitszigeten egy katonai zenekar közreműködéssével második nyári dalestélyét rendezi, melyet táncz-mulatság követ. Az egylet által kibocsátott 1aztos jegyek tulajdonosai jogában áll a helyi gőzhajókkal a szigetre és visszamenni. Éjjel 2 órakor fog külön gőzhajó a szigetről Pestre indulni, melyre kizárólag az egyleti jegyek érvényesek. felkelés ezen utolsó fészkét is elfoglaljuk, mint égési Madrid, bátor magatok tartása következtében, a mienk lett. Bátorság, bátorság legények. Ti, akik tegnap még csak újonczok voltatok, ma megkeményítve egyetlen nap dicső csatáiban, már veteránok vagytok. Ricardo e szavakat mondva, egészen közel mehetett a házhoz. A katonák borzadva tekintettek rá, de egyszersmind irigységgel néztek utána. Azon legyőzhetlen vonzerő által elragadtatva, melyet a bátorság gyakorol a bátrakra, követni akarták. Ricardo azonban lebeszélte, meggyőzvén őket, hogy ő is csak vizsgálódási szándékból megy, s e munka, hogy teljesen sikerüljön, csak egy embert igényel. A veszély azonban most komolyyá lett. Amint a katonák tisztjüknek tartották, a felkelők előtt ellenséges tisztnek kellett feltűnnie. A katonák ugyan átengedték menni, de a felkelők aligha engedik meg, hogy feljusson hozzájuk Ricardo, tanult tornász lévén, oly gyorsan kapaszkodott fel, mintha ügyessége tréfát űzne a magas falakkal. Most egy kiszögelésbe, majd valamely erkély vasrácsában kapaszkodva meg, majd béka gyanánt a legsikamlósabb falon is megragadva hajtotta végre veszélyes falmászását. Mindez oly titokban történt, hogy az ostromlottak nem vették észre a különös látogatót, míg annak keze az óhajtott ezért érintette , mí S 1® nem győzte az utolsó nehézséget is. Ekkor azonban észre vették, s oly hatalmas sortűzzel fogadták, hogy a katonák ismételhetlen, leírhatatlan résületkiáltásban törtek ki, minő csak a végső veszedelemben szokott ajkunkra jönni, mert a bátor ifjat mindenki elveszettnek és holtnak tartotta. Szerencsére azonban a golyók nem érték Ricardot, ki hatalmas hangjával uralkodva a roppant zajon, kiáltotta : „Jaime!“, s értesítette ezt, hogy segélyt hoz, s hogy megmenti a szerencsétleneket, ő lelkének barátja, érzelmeiben és eszméiben testvére, Ricardo de Jura. — Azért jösz, hogy meghalj velem, te, kire oly nagy szükségük van az embereknek ? — kérdé Jaime, átölelve Ricardót, midőn ez sértetlenül lépett be az ablakon. — Azért jövök, hogy megmentselek. (6. folytatás követkzik.) Balaton-Füred. (Az Anna-bál. — Urak és hölgyek. — Virágos kert. — Écsy öröme. — A ,,Kisfaludy“-n.) B.-Füred, julius 30. Az Anna-bál ma folytonos forrongásban tartotta a közönséget, különösen pedig a nőket. Izgalmas készülődések minden ismerősnél, betekintesz ide vagy oda, a háziasszony s a kisasszony el van foglalva erősen, a máskori nyájas szívesség s csacska szellemes csevegés, rövid, apró feleletekbe rövidül. Megy tovább, majd kárpótol az este. Este a tömeg lassan-lassan elhúzódik a sétaterekről, a fürdő vendégek pedig húzódnak fel az étterem felé, melynek szomszédságában tánczolják le az országos Anna-bált. Rabsch fogadós virágkoszorúkkal felékesítette a tánctermet, a csillárokat leggyújtották. Már esti 10 óra az istenért, s még senki sincs ! Mindenki aggódva néz az étteremből, hogy mi lesz itt ma? vagy egyátalában lesz-e valami ? Maga tudja a bálozó, hogy jönni fog, — de senkinek nem mondja — sok szép virág, tán hogy annál érdekesebb legyen. Ez erre, az arra vár. . . s még mindig nem érkezett meg. . . A remények csökkennek; csak maga Rabsch van tisztában, ki a jegyeket eladta, hogy azt estve még sem fog elbukni. Az ifjúság a tánczkész emberiség már mind ott van féltizenegy felé, sőt az öreg úri arczokból is látunk néhányat. Ott látjuk többek közt grf. Eszterházy Lászlót, b. Fiáth főispánt, b. Dőry alezredest, Dőry Lajost fiával, Vécsey Tamás képviselőt; gróf Széchenyiek, Jankovicsok, Salamon, Pázmándy Dénes, b. Révay, Márffy, b. Jeszinszky István, gr. Eszterházy Andor, Béla és ifjabb Lászlót; Sárkány testvéreket atyjok a királyi táblai tanácselnökkel , ifj. Folly Józsefet, Makray Aladár képviselőt, Bezerédy Viktort, Endrődi Sándort és Keöd hajóskapitányt. A fehérvári színtársulat zenekara már ráhúzza a Hunyadi indulót jó régen. No, valahára a szépség is kezd szállingózni; egyes vidékek virágszálai már ott húzódnak el a nagy tükrök előtt; a fiatalság foglalkozik, mulattat, s megkezdődik valahára a táncz nem a múltakhoz hasonló nagy tömegben, de választékos, oly szép társaságban, mely méltó Füredhez. Ott vannak: Jankovich Józsefné, Sárkány tanácselnökéé, Vécsey Tamásné, Eszterházy Mariska grófné, Trautenberg báróné, Tevely Aloizia, Gaál Kristófné stb. asszony, dr. Fiáth Josepha, Sárkány Ilona, Jankovich Ilda, Tevely Mariska, Hauzer Sarolta, Ráder Malviné, Kardhordó Irén, Gaál Irma, Tury testvérpár, Balogh Erzsike stb. kisasszonyok. Ifj. Folly Józsefné, Szenesné, Szalatkayné. Olyan világos kert, melyből a fürdőhely múltjához méltó koszorút lehet kötni. A kedv eleinte nem igen melegített, éjfélután azonban annyira villanyozva volt a fiatalság, hogy világos reggelig járta a tánczokat fáradhatatlanul. Már besütött a nap az ablakon, midőn a hegedűhurokon még mindig szóltak a dalok, harsogott a trombita, a vendégkoszorú pedig kielégítve távozott a nagy termekből, hol Rebsch emberei fáradhatatlanul futkoztak és szolgálták a jó italokat. Legjobban örül pedig Écsy igazgató, hogy egygyel több emléket írhat azon nagy könyvbe, melynek jegyzeteit sok novellaíró szeretné ellesni. Mi pedig futva írjuk e sorokat a hullámok közt ingó-bingó „Kisfaludy“-n, az éj mámora után hamarjában, míg megvan a varázs, a kedv és emlékek befolyása. Ha szépen akarjuk a virágot, üdén, frissen, — addig szakítsuk le, mig megvan himpora . . . És most búcsút veszünk B.Füredtől, s a lapok érdemes közönségétől. De viszontlátásra — Somogybál. Roboz István: Színházak. Budapest, szerda, augusztus 1. Nemzeti színház. Népszínház. A szeleburdi, vagy Meluzina, a szép . . . , hableány. roszkor. Tündéries látványosság 4 felv. Bohózat 5 felv. 14 képben. Lélie Halmi Börtényiné Célie Molnárné Békessy I. ,r. . . Habocska Komáromi M. Ma°carille Vizván Aár Rákosi Fáni Hippolyte Sziget Jolán Robert Tihanyi Anselme Benedek T. írti* J. Trufaldin Sántha Jo'iz Pandolfe Pintér n T ,g t Léandre Benedek L. T* attí - a * bzervász Horváth Andris Kőrösmeze. Hudrri Karikás Ergaste Hevesi Vudri Morvái Futár Falud, Hilda Bisontai A Kezdete 7Vs órakor. A püspök Magyari. — Kezdete 7 */8 órakor. — Színházi hírek. Holnap nyílik meg az egy havi szünidő után a nemzeti színház. A tagok már CSARNOK. Lengyelországba. Viszontagságos útirajz. (Egy emigráns naplójából.) Balázs Gábortól. (Folytatás.) Két álló óráig kellett várakoznom, míg az a mistoriosus hang az én számomat kiáltotta. Engem is átadtak és átvettek, annak rendjemódja szerint, és azután bevezettek az ötödik osztály főnöke lovag Burittini Cesare elé. Hivatalszobájának közepébe helyezett íróasztala mellett ült a kopaszfejű, napóleon-szakált viselő főnök úr, látszólag egy adába elmerülve, tényleg azonban szemüvege felett engem vizsgálgatva. Tettem magam, mintha észre sem venném, a legnagyobb közönynyel egy székre leültem. Tíz perczig puhított a szemivel, s csak azután fordult felém, száraz hivatalos hangon mondván: — Signor Dias Mardonez, avagy ha jobban tetszik Signor Luigi Kovács, magyar emigráns Turinból, megmondaná nekem mit keres Genuában minden igazoló okmány nélkül ? Főnök úr! caradio! a nevem Dias Murdonez, amerikai alattvaló vagyok, utazom munkásokkal a Suezi csatornához, itt az útlevelem. — Tudom tegnap óta, — itt a névsora az egész utazó társaságnak. — Magam láttamoztattam a rendőrségnél. — Nem az a névsor, hanem a másik, a valódi, tekintse meg csak. Egy pillantást vetettem az előmbe tartott papírra, s ott láttam az egész század valódi névsorát. — Mint látja ön — folytató székéről felálva a főnök — mindent tudunk, önök a rendőrség tudta nélkül akarnak utazni Lengyelországba, nekünk azonban érdekünkben áll politikai okoknál fogva azon utazást meg nem engedni. — most tehát felszólítom önt, hogy bajtársaival együtt azonnal utazzék vissza Turinba. — Főnök ur!caradó ! én és bajtársaim munkások, amerikai polgárok, útlevelekkel ellátott emberek vagyunk, s mint ilyenek folytatjuk utunkat kitűzött czélunk felé. Ezt katonás hangsúlyozással mondtam, határozott kifejezést öltve markírozott arczomra. Ez hatással volt, mert emberem nem várván ily vakmerő szembeszállást, kezdett dühbe jönni. — Ön Turinba fog utazni. — Caracho! nem. — Elfogatom barátait kapitányostul együtt. — Azt teheti, de mi apellálunk a nemzetközi szerződésekre. — Erőszakkal visszakísértetem Turinba mindnyájukat. — Caracho ! teheti főnök úr, de mi a sajtóban keresünk elégtételt, nyilvánosságra hozván önök jogtalan eljárását. Ezen szavaimnál már a fogaim is megmutattam. A dühbe jött főnök hátat fordított, csengetett és a belépő rendőrnek parancsolt, hogy vezessen el. Megint átadtak és átvettek a letartóztatottak termében. Az öreg házi ur fejét csóválta láttamra, s mintegy engesztelőleg azt mondta, hogy az ötödik osztály főnökének ma nagyon resz kedve lehetett, de bízzam csak reá, majd kimegy kissé szét nézni. Egy óráig megint magamra voltam s csak azután jött a padlón, titokteljes tag és szemfictomitásokkal tudtul adván, hogy reám vonatkozó távirat érkezett Turinból, mert hallotta világosan számomat említeni. Ezen kijelentését természetesen egy frankkal datáltam. Csakugyan pár percz múlva megint, és utoljára adtak és vettek át, a főnök eleibe kisérve. — Most udvariasan fogadott, kezet szorított s macska-nyájassággal igy szólt: — Signor ! valóban resteltem, hogy önnek néhány óráját, téves jelentések folytán elraboltam, de tudja ön! az idegenekkel szemben ilyesmi, egy nagy városban gyakran előfordul; ön teljesen szabad, sőt ha valamiben szolgálatára lehetek, szívesen ajánlkozom. — Főnök úr! caracho! itt tartózkodásom ellen nincs panaszom, csak annyit mondhatok határozottan, hogy ma estve elutazunk. — Isten segítségével. Azzal kezet fogtunk s a padron és sergente hajlongásai között, most már a főbejáraton, emelt fővel hagytam oda a rendőri palotát. Kapitányom a kapunál tárt karokkal fogadott és tudatta, hogy a szép és nemes gróf Bozseszlávszkynak sikerült ez akadályt is elhárítani. Azonnal a fiukat kerestük fel, s egy közösen elköltött ebéd után, nem hagyva egy perezre sem őket magukra, a legnagyobb óvatossággal bebárkáztunk a „Taurusra.“ A század a harmadik, mi tisztek a második osztályban szállásoltuk el magunkat. A hajó pontban hat órakor elindult s én és kapitányom, az immáron kiállott izgalmas napok emlékét, egy „nagy adag“ híres Modenái Lamruska borral örökítettük meg. * * * Reggel első dolgom volt a fiuknak megmuttatni egész terjedelmében fogaimat és csak azután figyelmeztetni őket, hogy a név felolvasásánál mindenki helyesen feleljen és mérges arczot vágjon ; ez hatással van a francziákra. Ezen procedura a Közép-tengeren olyan formán történik, hogy a 3-ik osztály utasait egy zsineg segélyével, mint valami birkákat, a hajó farába terelik, akkor elé áll a hajó-hadnagy s az útlevelek tulajdonosainak neveit egyenkint felolvassa, az illető azután oda megy, nevét hangosan ismétli, átveszi útlevelét s húzódik a hajó másik felére; az útlevél nélküliek félre állíttatnak s a legközelebbi állomáson irgalom nélkül partra szállíttatnak. Bakáim utolsók voltak, s én a sorompó melett egy székre állottam, hogy markirozott arczom- mai segítségére legyek emlékező tehetségeiknek. Sikerült is éppen mint Turinban. Harczosaim minden kiejtett spanyol névre, s egész dühösen eléálltak s minden teketória nélkül ; fülébe ordították a hajó hadnagynak tisztességes magyar neveiket anyanyelvükön, magyarul . . . úgy, hogy a szegény francziának ideje sem volt elgondolkozni azon, honnan veszi magát az a sok „Stefan Mészáros“, „Andreas Kovács“, „Dániel Garas“, „Paul Duda“ stb ... stb .. . nevű ember, s még inkább nem tudta elképzelni, hogy ezen idegen nevű emberek miért viselik magukat oly fenyegető dühvel vele szembe? s már is mindegyik magához kapkodva útlevelét a hajó másik felén volt. Magyarázatot kérőleg fordult felém s én hirtelen egy néma kézmozdulattal jeleztem, hogy „kissé ittasok.“ — Übtim ! trés bien, most már értem! nem tesz semmit — válaszolt egészen megnyugtatva — s én könnyebben lélekzettem föl, hogy már ezen is átestünk. A kapitányom majd megpukkadt nevettében s egy üveg fognakkal ajándékozta meg a legénységet e jól sikerült tréfáért. — Na hiszen szép tréfa, mondhatom ! könynyen a partra tehették volna szűrünket miatta. Hajónk érintette Livorno, Nápoly, Messina, Catania és Brindisi állomásokat, mindenütt néhány órát pihenve, de ahol senkinek sem volt szabad kiszállnia. Bakáim azonban mégis szerűt tették, hogy a hajóerdők között ügyesen megfürödjenek. Harmad napon azután beállott egy kis olyan futó vihar, ami a Középtengeren csak pár óráig szokott tartani; na de ez is elég volt arra, hogy soha tengeren nem járt embereim, elősegítve az olajjal főtt ételtől, tisztességesen átélvezzék az első tengeri betegséget. Tapintatos eljárásom mellett, ahol is csak úgy tömtem beléjök a rumos kávét, meg a szent János kenyeret, csak hamar lábra állottak. Őrmesterem, ki aránylag legtöbbet szenvedett, csakhamar szerelmes lett; belebolondult egy szép asszonyba, ki szerinte „Bourbon herczegnő“ volt, s ki most álruhában menekül a piemontiak elől; a valóságban pedig nem volt más mint egy időt töltött olasz kofa, aki fügét szállított Korfuba. A káplárom pedig benső barátságot kötött egy matrózzal, a minek természetes következménye az lett, hogy előbb minden pénzét elnyerte s azután jól megverte szárazföldi uj barátját a derék tengerész. Leszámítva ezen intermezzokat, az ötödik nap szerencsésen megérkeztünk, első állomásunkra, Korfuba. * * * Az első, ki másnap a hajót oda hagyta, én voltam, megtiltva szigorúan a századnak mindaddig a partralépést mig vissza nem térek. Kapitányom szintén a hajón maradt, tetszik tudni , egy igen bátor jó katona, de a furfangos conspiratiohoz nem sokat ért, tehát abban egyeztünk meg még Turinban, hogy amíg a lengyel határt át nem lépjük, addig én viszem a tettleges parancsnokságot. A partra léptemkor első teendőm volt, egy nagy teremtette fehér csinált rozsát tűzni kabátom gomblyukába — ez volt a jel az ügynökünknek. Tőlem valami tizenöt lépésnyire, egy magas fiatal ember, az utolsó divat szerint öltözködve, ugy látszik, hogy csak ezen jelre várt, mert rózsámat meglátva azonnal nekem rohant s melegen átölelve olaszul igy szólott: — Nemde a magyar csapat virága Kovács Lajos hadnagy úrhoz van szerencsém. Meghatottan adtam tudtára, hogy az illető én vagyok, s gondolatban hálásan emlékeztem meg a szép és nemes gróf Bozseszlávszkyról, mint a ki meggyőződésem szerint jutalmul, díszített fel a fent említett czimmel. — Én gróf Misiczky vagyok — mutatá be magát a derék fiatal ember — ezredes, és titkos ügynöke hazám szabad és szent ügyének. Most már én is megöleltem és igy szóltam hozzája: — Ha én rideg katona létemre virág vagyok, úgy ön ezédrusfa, mely magasan kimagaslik nemzetének élőkertjéből. Szerintem nagyon szép bók volt. Meg is szorította érte melegen kezemet, azután karonfogva kávéházba vezetett. Természetesen a szokásos ceremónia mellett, az első pohár cognacnál tes tu pajtások lettünk. S miután reggelizés közben közöltem vele, hogy amerikai útlevelekkel utazunk a suezi csatornához, igy szólott hozzám: — Arról, hogy munkások vagytok senkinek nem szabad tudni, miután itt a kormány muszka érzelménél fogva a rendőrség rendkívül szigorú, s mint amerikai munkásokat azonnal letartóztatna, ezen oknál fogva én beneteket mint, egy Konstantinápolyba utazó olasz opera társaság kardalnokait jelentettelek be, s igy nyugodtan bevárhatjátok a legközelebbi hajót, az útlevelek látamozását magamra válalom a rendőrségnél, ki öt frankért darabját szívesen megteszi, a nélkül, hogy főnöke tudna róla valamit. — Még csak arra kell, hogy figyelmeztesselek, miszerint neked és kapitányodnak karmesterek minőségében egy hotelbe kell szállnotok, a legénységnek majd szerzünk egy félreeső kocsmában helyet. — Most tehát eredj és bárkáztasd ki embereidet, én a főkapunál várok reátok, többit majd elvégezzük. Megköszöntem tanácsát és siettem utasítását követni. Nyolcz bárkás háromnegyed óráig ránczigált ide s oda nagy kiabálások között, míg közülök kettővel megtudtam egyezni, hogy fejenként egyegy frankért a partra szállítson. S mire az egész század parton volt még mindig nem akarták elengedni kabátom szárnyát mindaddig, míg két frank borravalót nem adtam, a félmeztelen rablófajnak. A parton bocskoros financzok fogtak körül, s vezettek be a híres „Dogana“-ba (vámépület.) Itt azután nemcsak mindenkinek a táskáját nézték meg, hanem egész testét kíméletlenül megtapogatták — ha vájjon nincs-e valami a ruha alatt eldugva ? Ennek a rendszabálynak reánk nézve két kellemetlen hatása volt. Először is káplárom rettenetes csiklandós fiú lévén, ahogy hozzá értek, elkezdett kaczagni és forogni maga körül; a pénzügyőrök ezt pedig fogásnak vélvén, annál inkább szerették volna megtapogatni. Nem volt más hátra minthogy két ember lefogta, s görcsös hahotái és rugdalózása között, jól megcsiklandozták s azután egy jót ütve a hátára eleresztették. A másik kellemetlenséget őrmesteremnek, még Magyarországból „származott“ hat darab újdonat új szivartáczája képezte, melyet mint dugárut azonnal lefoglaltak, s tulajdonosát be akarták csukni. A bocskoros szemlészszel negyedórás „négyszemközti“ tárgyalás alatt, úgy ütöttem el a dolgot, hogy a „corpus delicti“ neki marad „emlékül“ s büntetés fejében kaptak öt frankot. Végre a század a legszebb rendben tarthatta bevonulását Corfu városába, a velenczei kapun keresztül, hol is a derék gróf Misiczky ezredes hozzánk csatlakozott. A legénység a „Diogenes“-hez czimzett zugkocsmában, mi pedig az „Albergo Detalia“ czimei vendéglőben szállásoltuk el magunkat. Még mielőtt a század szétoszlott volna, markírozott arczom és fogaim igénybe vételével tudattam bakáimmal, hogy Corfuban nem munkások hanem operai kardalnokok. Ezen kijelentésemet, nagy csudálkozásomra, a fiuk egykedvűen s őrmesterem azon megjegyzésével fogadták, hogy „hát ők nem bánják ha mindjárt megyés püspökök is“. Ha okoskodásom nem csak ezen lehangoltságot a századnál pénztelen állapotuk idézte elő. Segítettem a dolgon olyan formán, hogy a napi zsold mellé egy helybeli „pótlékot“ adtam. A nap hátralevő részét a derék Misiczky gróf ezredes társaságában töltöttük, ki a milyen társadalmi műveit ember, épen olyan jó katonának látszott lenni. Legalább szavai után. * * * Akit a sors egyszer üldözőbe vesz, annak békét nem hagy addig, amíg csak van rajta egy darab foszlány, melynélfogva megczibálhatja. A sors szeszélye most úgy látszik bennünket szemelt ki lapdájául. Másnap reggel mikor már városi toilettünket bevégeztük, éppen reggelire akartunk indulni kapitányommal közösen lakott szobánkból, midőn kocsmárosunk levett föveggel, s alázatos hajlongások között egy divatosan öltözött idegent vezetett szobánkba. Magas, jóltáplált, nagybajusza kiborotvált képű, valódi görög jellegű szép férfiú volt, büszke úri vonásokkal. — A tegnap érkezett urak itt vannak nagyságos uram — mondá a kocsmáros reánk mutatva. Az idegen szemcsiptetőjén keresztül egy darabig szemlét tartott fölöttünk, s azután vontatott hanyag hangon igy szólott: Én a kormányzó ő exellenitájának udvarmesterre vagyok, s miután értesültem, hogy önök kardalnokok, ő exellentiája pedig idegen vendégek kíséretében ma érkezik meg Athénéből, felkérem önöket csináljanak az ebéd alatt egy serenádot, ez kedvesen fogja meglepni a kormányzó urat. A kapitányom, mintha csak azt mondták volna, kössön egy pár harisnyát, olyan bárgyú arczcal nézett reám. Megvallom engem is meglepett ez a nem várt látogatás, de szem előtt tartva szorult helyzetünket, siettem válaszolni. — Nagyságod nagy megtiszteltetésben részesíti társulatunk töredékét, kit magukra, s színpadon kívül nem szoktak ugyan működni, mindazonáltal a mi csekélységet tudnak, szívesen eldanolják. — Egy óra múlva visszatérek lovaglásomból, s ha nincs ellenökre, jelen leszek a próbán. — Nagyságod csak újabb jelét adja érdekeltségének, mikor említésre alig méltó próbánkat személyes jelenlétével tiszteli meg. Ezzel kalapján egyet billentett, kezével leereszkedőleg búcsút intve, a kocsmáros bókjai kíséretében távozott. Ha csakugyan vált valaki valaha a világon sóbálványnyá, úgy bizonyára én és kapitányom azzá váltunk e pillanatban. Szerencsére a derék gróf Misiczky érkezett meg, s már messziről kiáltotta, hogy a kocsmárostól mindenről értesült, azután vártatva igy szólott: — Most nyolcz óra, a fiukat a lehető legtisztességesebb ruháikban azonnal ide kell rendelni, a mit lehet azt eléneklik, azután gyorsan akar minő hajó után nézni és mielőtt az ebéd ideje elérkeznék, azonnal útra kelni, — ez az egyetlen menedék a börtön és az osztrák kormánynak való kiszolgáltatás elől. — Mert tudnotok kell, hogy az udvarmester egyúttal rendőrfőnök is, s egy könyört nem ismerő zsarnok ember. No hiszen szépen vagyunk! Szerencse, hogy a veszély egyúttal bátorságot is ad az embernek. Rohantam a fiuk tanyájára, ott röviden, katonásan elmondottam az esetet, és magam siettem segítségére lenni a fiuk öltözködésének, kötve mindegyik nyakkendőjéből egy olyan nagy teremtette csokrot a nyakukra, mint egy tányért, — ezzel akarván inponálni. Mikor azután mind készen voltak, vezettem egyenesen a Hotel salonjába, itt sorba állítva őket s megtörölvén izzadt homlokomat, azt kérdeztem: Mit tudnak énekelni. Az őrmesterem tudta a Mártha opera „árva rózsa“ áriáját, s ezt czérnaszál - vékony torokhangon nemcsak végig énekelte, de még a záradékán egész bravúrrral egy jó hosszút gurgulázott is. A káplárom magyar népdalokat minden öszszefüggés nélkül, akár órahoszszat képes volt énekelni két hangon, t. i. nagyon alant és egyszerre átcsapva a nagyon magasba , miközben mint egy halálra való úgy húzott a lélegzetvételnél. Volt egy sváb gyerek, az meg tudott egy joblirozó német dalt, csakhogy nagyon selypített hozzá s roppantul köpködött ének közben. A többi nem tudott semmit. Jaj, de ez csak három piece! és magán dalok! de hol a kórus! valamely operarészlet!? Töprengésre nem volt idő. A három énekest beküldöttem az oldalszobába Misiczkyvel, hogy tanítsa őket gesticulatióra. Nekem pedig eszembe jutott egy „Mazurka polka“ s azt azonnal el is daloltam, textusnak használva ezen két szót: Parasol! Parasol! Parasol! Ombrella! la la la. Éhez azután betanítottam a bakákat, hogy lehető egyhangon énekeljék a dal végén folytonosan : — Bum, hum, zsin, zsin, hűm, hűm, hűm; bum, bum, zsin, zsin, hűm, hűm, httm. Valami tízszeri ismétlésre sikerült is. Ideje is volt, mert a korcsmáros jött jelenteni, hogy ő nagysága közeledik. Gyorsan félkörbe állítottam a fiukat, a szereplőket előre léptettem, s magam a szoba közepén egy kis asztal előtt foglaltam állást, kezembe egy debreczeni kurta pipaszárral. A derék gróf Misiczkynek volt még annyi ideje, hogy úgy nekem, mint a szereplőknek is egy-egy szegfűt tűzött kabátunk gomblyukába. A belépő nagyságos urat most kapitányom franczia nyelven fogadta s egy, számára kijelölt karosszékhez vezette. Én feléje fordulva magamat mélyen meghajtottam, s kormánybotomat magasra emeltem. Néma csend lett egyszerre. Egy intésemre őrmesterem előlépett, szemeit jobbadán hazaszállingóztak diadalmas vendégszereplésükből, vagy ujjuk erővel, edzetten a gyógyhatású fürdőkből. Nagyné Benza Ida, Balázsné Bognár Vilma, Etsinger, Pauli, Odry, Láng még szabadságidejüket használják. A drámától azonban ki sem hiányzik. Szinte kerül először a vacatio előtt bevégzett saison újdonsága, Moliére „Szeleburdi“-ja. Az operának érdekes vendégei lesznek, amint a megállapított játékrendből látjuk. Augusztus 2-án „Ayda“ van kitűzve Singer Terézia kisasszonynyal és Perotti tenoristával Singer Terézia a most lefolyt saisonban nagy sikerrel énekelt Párisban, Milanóban, Barceelonában. Perottit már ismeri a budapesti közönség. 3-án „Romeo és Julia,“ a tragédia kerülne szinre, ha Nagy Imre gyöngélkedése megengedné, ami azonban kétséges; 4-én „Norma“ Singer Teréziával; 5 én alkalmasint a „Szeleburdi“ ismétlése; 6-án „Iskarioth“ Hetényiné Komáromy Mária asszonynyal. A további játékrend terve a „Fővárosi Lapok“ szerint ez: 7-én Donizetti „Kegyencznője“ Perottival; 8-dikán „Azok a férfiak ;“ 9-én „Faust“ Singer Teréziával és Ernst Henrikkel; 10. „Phaedra“ Hetényiné Komáromy Mária asszonynyal ; 11-én „Kegyencznő“ Perotti Gyulával; 12-én a „Haza“ Hetényiné Komáromy Mária asszonynyal. A ...Budapesten 11 czimű színművet, melyet Kulisfay Ede magyarosított, 13-án szándékoznak előadni, de abból aligha lesz valami. Örvendetes hír az, hogy Gardininé Gerster Etelka asszony, kit a félvilág üdvözölt művészi útjában, ki a phlegmatikus angolokat is oly lázas elragadtatásra gyújtotta, Londonban bevégzett nagyhatású vendégszereplései után hazajő fővárosunkba. Az őszi saison beálltáig rokonai körében időz, s mint megbízható forrásból értesülünk, néhányszor föllép nemzeti színházunkban is. A közönség, kinek rokonszenvét és tetszését annyira kinyerte a kitűnő művésznő, a legnagyobb örömmel üdvözölné ismét szülőföldének színpadán, a nemzeti színházban.