Ellenőr, 1877. szeptember (9. évfolyam, 348-401. szám)

1877-09-01 / 348. szám

HIRDETÉSEK. HIRDETMÉNY. Az élelmezési szükségleteknek az alábbi állomásokon beszállásolt cs. kir. közös hadsereg és a m­. k. honvédség osztályai részére való közös biztosítása czéljából. A fennálló haszonbérleti feltételek épségben tartása mellett az alácsatolt táblázatban kitett napon az élelmezési szükségletnek a cs. kir. közös hadsereg osztályai, valamint a m. kir. honvéd­csapatok részére az e táblázatban kitett időszakra való biztosítása czéljából szó­vagy írásbeli ajánlatok útján nyilvános tárgyalás fog tartatni. Azon állomások, melyekre nézve a tárgyalás történik, valamint a termény­szükségletek is szintén a táblázatban foglaltatnak. Az ajánlati minta szerint pontosan szerkesztett, az előírt óvadékkal és 50 kros bélyeg­gel ellátott ajánlatok minden egyes állomásra külön kiállítva, a tárgyalás napján legkésőbb dél­előtt 10 óráig a bizottsághoz benyújtandók, mivel a később érkezők, mint utóajánlatok, egyál­talában figyelembe nem vétetnek. Szükséges, hogy az írásbeli ajánlatok az ígérvényeket érthetően, az árakat számmal és betűkkel kiírva foglalják magukban ; nem lehet tehát azoknak feltételesen a tárgyalásnak még ismeretlen eredményére vagy más ajánlatokra vonatkozó leengedésekre hivatkozniok, nem szabad azokban kijavítás­ vagy kivakarásnak előfordulni, és kell, hogy azok az ajánlkozó ve­zeték- és melléknevével aláírva, keltezettel s a lakhely feljegyzéséve­l ellátva, és jól bepecsételve legyenek ; végre az ajánlkozó azon határozott kijelentését is magukban kell foglalniok, hogy a vállalat elnyerése esetében az óvadékot a járandó biztosítéki összegig azonnal kiegészítendi, és magát a tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt feltételeknek teljesen aláveti. Az ily szerkezetű ajánlatok a vállalkozókra azonnal, a kincstárra nézve azonban csak azok helybenhagyása után kötelezők. Ha a vállalatot elnyerőnek ajánlata valamely egyoldalú, az általános feltételekkel ellenmondásban álló követelést tartalmaz, melytől az elállani nem akarna, ez esetben a hozzá legközelebbi, legkevesebbet igénylő ajánlkozó is, mint hasonjogú vállalkozó kötelezettségben tartatik, és a két ajánlat közötti választás a fel­sőbb hatóságok elhatározásától tétezik függővé. Ellenben azon ajánlatok, melyek az érintett alapföltételektől eltérnek, mint hiányosak elvetendők, miért is az ajánlatoknak előforduló ily hiányok miatt való el nem fogadását az ajánlattevő maga magának tulajdoníthatja. Ajánlatok, melyek nem a kiírt egész időtartamra tétetnek, a tárgyaló bizottság által azonnal visszautasíttatni fognak. Távirdat után beérkező ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. A haszonbérlő köteles a termékeket saját költségén, minden kárpótlási igény nélkül, a táblázatban megnevezett mellékállomásokra szállítani. Itt világosan megjegyeztetik, hogy ott, hol a fuvarbér a haszonbéri árba már betudva van, a vidéki állomások változásánál kárpótlásra igény nem tartható azon esetben, ha az új állomás a főállomástól nincsen távolabb, mint az eredeti biztosításnál megnevezett legtávo­labbi álllomás. Ha azonban az új állomás távolabb van, mint az eredeti biztosításnál megnevezett legtávolabbi, akkor vállalkozónak a megfelelő fuvarbér a további távolságért a főállomás helyi árai szerint kárpótoltatok, ha csak a katonai közigazgatás előnyösebbnek nem tartaná, ezen állomásra nézve a szükségletet újból tárgyalni. Ha Pedig az áthelyezési főállomás olyformán változik, hogy az mégis az előbbinek kerületébe esik, úgy a bérlő minden további kárpótlás nélkül átveszi a kötelezettséget az­­ élelmezési czikkek kiszolgáltatására az új áthelyezésben, ideértve a mellékállomásokat is. Idegen, a tárgyaló bizottság előtt ismeretlen vállalkozók kötelesek ajánlataikhoz még " az illető politikai hatóság­ vagy kereskedelmi kamarától vagyoni állásukat, vállalkozói képes­ségüket és megbízhatóságukat bizonyítványokkal is igazolni, mely bizonyítványok kiállítása legfeljebb három havi keltezetet mutathat. Ha a bizottság valamely ajánlatot egészben vagy részben elfogadott, erről az illető vállalkozót az élelmezési raktár igazgatósága, illetőleg a honvédzászlóalj parancsnoksága hivatalosan értesíteni fogja. Szintén így értesíttetnek azon ajánlkozók is, kiknek ajánlata a bizottság által el nem fogadtatott, azon megjegyzéssel, hogy a letett bánatpénzek visszaveendők. Kiváltképen felhivatnak a községek, testületek, gazdasági egyletek a részvételre, azon kedvezmény mellett, hogy török bánatpénz nem követeltetik, s egyenlő ajánlatok mellett el­sőbbségük van. A vállalkozó ajánlatára nézve, ha­bár nem minden czikk jön elfogadva, melyekre az aján­latot tette, lekötelezve marad egyes czikkeket illetőleg is. A cs. kir. katonai, illetőleg a m. kin honvéd-hatóságok részére fentartatik a jog, hogy a nyert legjobb ajánlatokat akár az egész tárgyalt időtartamra, vagy csak rövidebb időre is, akár a cs. kir. hadsereg osztályai és a m. kir. honvéd-csapatok részére, vagy e csapatrészek egyike számára is helybenhagyassák. A bérleti feltételek megtekinthetők a cs. kir. élelmezési irodában Budapesen, Pécsett vagy Szabadkán, illetőleg az alább nevezett állomásokon levő honvédcsapatok kezelő bizott­ságainál. A haszonbérlők javára egyelőre engedélyezett könnyebbítések következők: 1. A tartalékkészlet a szükségletnek nem 12-ed, hanem csak 20-ad részével számítandó, és csak a tulajdonképeni szerződés tartalma alatt bekövetkező, és legfeljebb az előírt felmon­dási határidőt tudatandó szükségletre vehető igénybe. 2. Azon rendelkezés, hogy a természetben való kiszolgáltatásról szóló nyugták a hó­nap végével egy fónyugtával fölcseréltetnek, megszüntettetik, s azok szabályszerűleg és tör­vényesen kiállítva a leszámolásra elégségesek. 3. Megengedtetik, hogy a haszonbéri kiérdemelt keresmények végleges leszámolása és kifizetése a szerződő felek kivonatára félhónaponként is eszközöltethessék. 4. A haszonbérlőnek minden kifogás nélkül lejárt szerződési évnegyed után az esedé­kes óvadék­hányad visszaszolgáltatik. 5. Összes ajánlatok csak a következő esetekben fogadtatnak el, u. m. : a) Ha állomásokban, melyekben a legénységen kívül nem több mint i6 ló van elhelyezve, az öszletes ajánlat kenyérre és lótápra kiterjed. b) Ha állomásokban, melyekben nem több mint egy lovas-század vagy egy üteg van el­helyezve, öszletes ajánlatok csakis tekintettel a közhírré tett lótáp-czikkre tétetnek. c) A czikkek: széna és szalma az összes állomásokban különbség nélkül, a csapatállományra öszletesen felajánlhatók és tekintetbe vehetők. d) Öszletes ajánlatok, melyek több állomásra, habár csak egy czikkre kiterjednek, vagy me­lyek egyéb itt elősorolt módban léteznek, az árlejtési bizottság által azonnal visszautasittatni fognak. Budapest, 1877. augusztus hó 28-án. A cs. és kir. közös haszonbérletet tárgyaló bizottságtól. Borítékminta az ajánlkozmányh­oz. A közös haszonbérletet tárgyaló bizottsághoz. Ajánlkozmány az 1877.. évi augusztu­s hó 28-án kelt hirdetmény alapján. Borítékminta a bánatpénzhez. A közös haszonbérletet tárgyaló bizottsághoz. Bánatpénz az 1877. évi . . . , , hó . . n tartandó tárgyaláshoz. Ajánlati minta. Én alulirt (helybeli, megyebeli) lakos az 187 . . évi.....................................hó . . ik..................................N. N. kelt hirdetmény folytán kinyi­latkozom, hogy 1 875 grammos kenyér­ adagot.....................kr, azaz..................................krajczárért, 1 770 d­a­rab ................................. „................................ 1 3360 gramm „ .................................. *................................ * 444 1 5660 grammos széna ............................„ .................................... „ 1 1700 „ .alomszalma „ 100 kilogramm ágyszalma ....................... „ „ 1 köbméter keményfát . . . . frt . . kr, az.....................................frt . . . . krért állomás részére 1877. november 1-től 1878. október végéig terjedő időtartamra kiszolgáltatni, és ezen ajánlatomért az idecsatolt . . . . frt . . ki bánatpénzzel kereskedni, és az átmeneti élelmezést az [a), b) vagy c)] pontok szerint havonkint négyszer előállítani kész vagyok. Továbbá kötelezem magamat azon esetben, ha a vállalatot elnyerem, hogy a hivatalos értesítés kezembe juttatása után a bánatpénzt azonnal kiegészítem, és ha ezt elmulasz­tanám, magamat a bírói eljárásnak, és pedig oly módon alája vetem, mintha már az óvadékot letettem, és az üzletet megkezdettem volna, úgy­hogy az óvadék kiegészítésére bírói után köteleztethetem, valamint a közzétett feltételeken kívül a tárgyalási jegyzőkönyvben foglalt feltételeknek is magamat teljesen alávetem. Kell N. N......................................... . . . . N. N. (vezeték- és keresztnév, lakás, megye.) BMB—gggg!'" ’*■" " !JU^aJ^B5!-.l!.!l[”""l’l.l‘11" .. 111 I..1.11" W 1 1 I 1 ..... ...— " " - ......... ■ ' ■■ ***! A ti..] alis negtartítik szükséglet Bánatpénz n­aponta íven- 1 havonként g az időtar- __________________________________________fent |____________________ ® "2 tamra I alom- ágy- , ,,, es -o lg * ket gyér zab I széna szalma szalma ^&ron télen -S3 | | m megye 1 a állomás csapattest----------------------------------------------------1---------------------------------------------------------------g I 1 I •a Iá á * á á á á . pm. v tfl s * - 3 I S '3 I f 3 § “ 875 d­zod. 965 ; 3400 4500 1700 méter zifa Jm | J I 1 ! I I I 1 I f I § gr. TM cl. I gr. gr. gr. m­ m - “ " “ - -' ®|’a9 adag Km. I algr. forint _________ "Jo A I 3 I g*2 ! közös hadsereg 480 60 — — — 56 64 — 42 800 150 50 80 20 a^S s. 51’6 k­ £ - { j ■ ® Székes-Fehérvár ----------------------------- ---------------------------------------------------­SS- nS |i.n g-a “• k- honvéd-csa- 150 15 - - - 15 22 - - - 250 50 - 10 30 - 1ő W J 2 ® patok ________________________________________________ to •c közös hadsereg — — — — — — — — — 33 Budapest (Pest) —------------------------- ►--------------------------------------- ” 2 « m. k. honvéd-csa­­g _ 80 100 —— — — — — — — 900 — - — — ’5 g patok o j C1 S 1ä 2 -----------------------------------------------------------^----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­od 20 - -- -- 3 10 4 - 30 - -- 10 25 ^ S o $ közös hadsereg 5 ___________________________________________________________ ’S S M W s Vácz 6Se Cg -S 400 10 — — — 10 45 50 20 — 600 35 — — 30 60 -n 03 IS __ a. e-i ° p. g 3 _________________________________________________________________________________________________ ^ 1Q ‘ Pl 5 +f ^ m- k- honvéd-csa- -g 70 15 70 - - 85 15 12 2 — 150 400 - 60 10 30 p ® S ce patok § aa er ^ 2 -1 ______________________________________. a-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1—1 Oh a g S ^3 közös hadsereg §0­­S 550 25 60 — — 85 62 800 500 30 43 g“ l-H ui 3 ____ •o Kecskemét ----------------------------- --------------------------------------------------- * M m­ k- honvéd-csa- u g 80 8 70 _ _ 78 23 - - - 140 440 - 10 35 - patok © |: ____ _______________________________________________________ közös hadsereg -0 *­­ 300 45 220 — — 265 34 - - - 450 1650 — 100 60 — M Szabadka ----------------------------- 3 "g S-------------■---------------------------------------------------------------------5 m. k. honvéd-csa- 14___ 9,0 - 20-~ 2 « Patak b. SS _____________________________________________________________ jg g) .g u --------------------------------------------^ 50 ^------------------------------------------------------­^ 1* 'a közös hadsereg ® S J 430 12 — — 12 12 48 — — 630 60 45 30 S 5 |­o­­S. Zom­bor --------------------------— ^ ^ —----------------------------------------------------­A i « * 1 “• k-honvéd csa­ t 60 - - - - - 14 - 90 - 20 - N g cf . patok -g js. .s sí r- -D ----------------------------------------------------------------------------­^ g -------------------------------------------------------N-----------------------------------------------------­ ^ ’S 1-1 közös hadsereg .5? 166 7 144 — — 151 17 — — — 250 1000 80 40 S3 ’1 5 “ Baja ----------------------------- 1----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­m. k. honvéd-csa- ^ 10 8 70 _ _ 78 23 - — — 140 440 — 10 35 -patok BN ______ ___________________________________________________________________________ ------------------------------ ---------------------------------------------5---------------------------------1---------------------------------------­-3 közös hadsereg s5 800 50 40 — — 90 26 — — — 1600 350 50 100 — g,­­ 6 08 ■g ^es ---------------------------- ?----------------------------------------------------------------------------------------------­1 ^ 1 2 m. k. honvéd-csa- po 24Q n 80 _ 91 35 - - - 400 350 - 40 55 -6 S ^ 1 Patak __________ ^­­3 ^ 1 közös hadsereg 600 10 — - 10 10 17 — — — 1200 60 20 10 60 — C5 a . __________________________________________ (7 Kaposvár ---------------------------- ---------------------------------------------------------------------------------------------­| S m. k. honvéd-csa- ta 6 - - _ 6 20 - - - 200 35 - 5 30 -^ patok­­ T A B X . A Z A T. Megjegyzés A csász. kir. közös hadsereg számára. Székesfehérvár , Kecskemét , Zombor, Pécs és Kaposvár állomásokra nézve a vál­lalkozók azon kötelezettséget is vállalnak, hogy 1878- évben, a szabadságoltak és tar­talékosok beszólítása által szükségessé vál­­landó kenyér és ágyszalma-többletet, Pécsre és Székesfehérvárra nézve pedig minden tárgyra nézve a többletet a dandár és al­tiszti képző­ iskola számára a megállapított árakon szállítani. A magyar királyi honvédség számára. A kimutatott szükséglet növekedésére nézve a m. k. honv. részére érvényes nyom­tatott tárgyazó jegyzőkönyv 1. §-ban foglalt határozványok mérvadók. Budapestre nézve megjegyeztetik, hogy a szállító köteles a honvédségi illetményét és pedig a legénységi lovak számára ötöd naponként a Duna balparti területén hon­védségi istállókba,­­ a tiszti lovak számára pedig havonként az illető tiszti lóistállóba, tekintet nélkül a Duna jobb, akár a bal partján legyenek azok, saját költsége el­fuvarozza. Minden vállalkozó köteles ajánlatában a zab adag mértéke mellett, annak súlyát is kitenni, olykép számítva, hogy egy 770 cen­­tiliteres adag zab egy 360 grammos zab a­­­daggal egyenlő. A kitűzött rendes szükséglet szaporít­ható 25% és ha időnkint honvédségi isko­lák vagy tanosztályok felállíttatnak, azután újonézoktatások, tavaszi és őszi fegyvergya­korlatok, összpontosítások és pótlovazás ese­tében, béke idején köteles a szállító a mutatkozó nagyobb szükségletet, az egész időszakon át minden árpótlásra való igény­tartás nélkül akadálytalanul szállítani, mi­helyt a szükséglet 48 órával előbb tudomá­sára hozatik, s a napi követelmény zászlóal­­jankint 240 főnyi legénység, valamint a lo­vas osztálynál 350 ember és 320 lónak szük- ségletét felül nem haladja. Ha valamelyik honvédcsapat rendes állo­másától nagyobb menetgyakorlatra k­irendel­­tetnék, vagy az oktatási turnus idő előtt, esetleg a tavaszi vagy őszi fegyvergyakorla­tok megszüntettetnének, továbbá valamely csapat végképeni feloszlatása, vagy az elhe­lyezés netalán­ változtatása esetében a szál­lítónak joga nincs, az ennek folytán meg­csökkenő szállításból eredő kereset hiányáért kárpótlást igényelni, vagy panaszt emelni. Hirdetmény. A gömöri iparvasutak Tornallya állomásán­­ létesítendő áruszin építésének biztosítására ezennel nyilvános ajánlati tárgyalás hirdettetik. * A kiadandó építési munkálatok 1200 írttal­­ irányoztattak elő. A tervek, költségvetések, feltétfüzetek, ver­senyfeltételek, az ajánlati minta és a szerződési tervezet a m. kir. államvasutak Rozsnyón székelő XII. osztálymérnökségnél, naponta d. e. 8—12 és délután 3 órától 5 óráig betekinthetők. Az ajánlatok jogérvényes alakban bélyegzet­ten és bepecsételve e czim alatt: ,Ajánlat a tor­­nallyai állomáson építendő áruszin létesítése iránt“, postán küldés esetén térti­vevény mellett legkésőbb f. é. szeptember hó 15-én déli 12 óráig a rozsnyói XII. osztálymérnökséghez beküldendők. Az ajánlathoz a gömöri iparvasutak Rozsnyó állomás pénztárának az iránti elismervénye csato­landó, hogy a 60 frtnyi bánatpénz biztosítékul le­tétetett. A bánatpénz magyar vagy osztrák állampa­pírokban vagy az állam által biztosított, és már egész kiterjedésükben a forgalomnak átadott ma­gyar vagy osztrák vasutak elsőbbségi kötvényeiben, magyar földhitelintézeti záloglevelekben, a napi tőzsdeár 909/3-ával számítva, vagy pedig kész­pénzben i. é. szeptember hó 15-én déli 12 óráig nevezett állomás pénztárában teendő le. Kelt Budapesten, 1877. évi augusztus 27-én* A m. kir. államvasutak igaz­ 438 hatósága. HS« K3 s 1 O ” M «S « e -o 1 -o a £ a Z ■ a *«a ® ! w ® I Slo •?! (3 II <i s I o & - Q I 1 S’JjJSl a 4a -2 * K s (8 !l j* i2»Ki s m gálJSf i SL) í ® Öl ft« «Ul i 'S 3 o * íj* S9 ® « # , Ä .is I o i ói ■ a» p3|ii? s s,hí ! í 1* qs s#lft i S<ri^» ft í I | S U | -o S H <* a 3 S !% 1 ~ i feamBBnmnBBl Üs -C i; 1i _______________ ____________________ 1 *7* frt pompás 80 cmter hosszú s tömött valódi hajfonatoje. (Össze nem tévesztendő más hasonnemű készítmé­nyekkel), minden betét és minden legkisebb idegen anyag hozzákeverése nélkül, egyedül csak tisztán mosott természetes emberi hosszú hajból a leg­­dúsabb színválasztékban, ajánl különbözőbb minőség mellett a legolcsóbb eredeti árakon: 27, frt, 3 frt, 37, írt, 4 írt egész 5 frtig. LÖWENBEIS J., első leghírneresebb haj­fonat- és chignon-gyára Budapest, Terézváros, kis mező-uteza 30. sz., I-SD emelet, (a király-utcza közelében). Vidéki megrendelések a beküldött hajminta szerint utánvét mellett gyorsan és pontosan tel­­jesíttetnek. Hajfürtözetek (Lockenchignons) minden nagyság- és színben 27, írttól egész 5 írtig. 386­1 levél általi tanácscsal is gyógyít m­­iriscil, or­vostudor, Neustadt, Drezda (Szászország). — 8000-en fölül sikerrel gyógyított. 2 *5 o S -2 *o *ci ^ *­U ^2 cíj *0 - „ |||cq|^o^ a g ■■gftlf2| «.1 s "ro B9I •« O O ® © O q M ISI A u . .a’ni -v m an 8 m di^*|!0!)0tOKjO*'5*C3 -di k. «oo1® ■« S ani » tl S eilll’lüá’l SH || i ra só "■? ■ .is q « a ’-TM So «-s "TS es yg W a«agH ja B ESI ft) íao«2 «u o a .m rai || ® m = §a Cö om yísJ-g-J -is Jaj ■- CO (ü <D ^ fi 50 ac «a * fí» llla-fíllf i" “"«»Sa® ^3^?. Hl ^ ^ AhíOi-i « n C* •S "”-i 1 sJ-g-3 " S)hn — ^ HM Hirdetmény. A pécsi cs. k. hadélelmezési raktár ’Kerü­letének hadélelmezési szükségleteinek U­gyan, ott 1877. September 10-én délelőtt 10 éjrakt0r eszközlendő biztosításnak tárgyait és a tárgya­lási feltételek iránti felvilágosítást az „E­llenőr“ 346. száma tartalmazza. 442 Az értéktőzsde emelkedik ! V csyivils.­o ? É­rtéktőzsdei költéről 1. sz. Kolin Józseftől a „Die Pri- B­ratspeculation an der Börse44 (Magánüzérkedések a tőzsdén) és „Unsere Wirthschaft44 (Gazdálkodásunk) czimü ismeretes új röpiratok szerkesztőjétől, megküldi ingyen és bőrmentre, egy térti H bélyeg beküldése mellett 434 H Keim József és Társ. banhürler, Bécs, I., Kohlmarkt 18. sz. %§ptuUjdonosok: X*éfráHj testvérek« Cssraátony »&?■ '‚■.... .,­,,...-7 ....... ...... lyon­atotl I^Kiáll I—tvkwkwil

Next