Ellenőr, 1877. október (9. évfolyam, 402-459. szám)
1877-10-18 / 434. szám
* A franczia választásokról közöljük meg a következő személyes adatokat. A republikánus párt kapacitásainak adjuk az elsőséget. Jules Ferry Saint-Diében győzött az orleanista parinel ellenében, ki egyike volt a 158-nak; Lockroy Aixben Paul Rigand jun. bonapartista ellen; Christophle Valenceban Monier de la Lizeranne fils bonapartista ellen ; Lisbonne Montpellierben a legitimista Dubois ügyvéd ellen; Polippoteaux, az ismeretes sedani maire, ki Fourtou miatt lemondott hivataláról , a monarchista Augusta Robert ellen ; de Ghánai tábornok , a 363-nak egyike, Tulleben , Corrège megyében , a legitimista Lestourgie ellen , ki egyike a 158-nak; Cochery Montargisban, Loiret megyében, a bonapartista Boyenval ellen; Savary Coutencesban a bonapartista Plaine ellen; Marcére a Lion-cabinet belügyminisztere, Avesnesben, a bonapartista Bottieau ellen, ki egyike a 158-nak; Périn, kinek kardjától a veszekedő Cassagnac is rettegett, Limogesban; Méline, egykor alállamtitkár, Remiremousban a monarchista A. Krantz ellen ; Leblond Rheimsban a monarchista Chandon de Briailles ellen; Marcel Barthe Pauban a legitimista de Luppé ellen; Bardoux győzött Clermontban ; Horace de Choiseul, kinek nevét kapta a 363-nak napirendje, győzött a monachista Heanceart ellen Melunben; Lenard a bonapartista Dehaynin ellen Pontoiseban; Madier de Montján a monarchista Forcheron ellen, ki előbb prefectusi tanácsos Valenceban ; Bethmont a bonapartista Roche ügyvéd ellen Rochefortban ; Lábadté, kit választási körirata miatt perbe fogtak, a bonapartista Prat ellen Aixben. A republicánus kapacitások tehát a legveszélyesebb helyeken, t. i. ahol bonapartisták voltak a jelöltek, léptek föl, és majdnem mindenütt legyőzték elleneiket. Egy-kettő közülök is megbukott az exponált helyeken, így Paul de Rémusat, Taiers kísérője ennek körútjában, kit Muzetben a bonapartista Niel győzött le. A nevezetteken kívül még a következő híresebb bonapartisták választattak meg : Jérome David Alexander Léon a bazasi főtanács elnöke ellen ; Drédle Marchand előbbi béreebiró ellen Blayeben ; Janvier de la Motte Luises birtokos ellen Bernayben ; Cuneo d’Ornano Delamain ellen Cognacban; Jolibois Cooite Lemerczier ellen, ki egyike a 363-nak Sainresben, a páduai herczeg Carrel ellen Ramboulletben; Murat Capenas dijoni jogtanár ellen Cahorsban; Haentjens Pailard Ducleré Mansban ; Soubryran Léonce Róbert elbbi prefect ellen Loudunban ; végre Jules Antiques Martin a 363-nak egyike ellen Dusiban. A megbukott bonapartisták közt vannak : Mouchy, ki Boudeville főtanácsos ellenében mgbukott Bauvaisban; Tristan Lambert, kit Paul Janzon a 363-nak egyike győzött le Fontaineblauban. A legitimista Lueinge-Faucigny herczeg nem volt képes legyőzni Guincampban Huon régi képviselőt; a legitimista Arenberg herczeget Bourgesban legőző Devoucoux régi követ; de Muri és Léon herczeg elericausok győztek, az első Le Magués orvos ellen Pontivyban, a másik Caronge birtokos ellen Picelmésben; az ultramontán Keller legi- Őle Grosjean egykori prefectust Belfortban; Larochefoucauld-Bisaccia herczeget legyőzte Granger kereskedelmi törvényszéki ülnök Mamersben ; Ong Laroche-Jacquelein győzött Jouif Vault főtanácsos ellen Bressairben ; Baudry d’ Asson pedig megbukott Richer főtanácsos ellenében Sable d’Olonnesban. D’Harcourt orleanista Orleansban győzött Bernier a 363-nak egyike ellen; az intransigensek egyik vezére a bonapartista Sylvestre buktatta meg Aptban. Tudományos mozgalmak: A természettudományi társulat szűkülése. (Október 17-én.) Tárgyai: Dr. Kossutány T. „A magyarországi dohányfajok jelene és jövőjéről. Dr. Borbás Vincze „Pestmegye flórájáról.“ Szünidő után ma tartotta a társulat első szakülését. Hovatovább mind nagyobb hullámokat csinál a halál, melyet a Természettudományi Társulat munkásságával eszközöl, nemcsak úgy mint nemzeti kultúr-fejlődésünk egyik fontos tényezője, hanem úgy is, mint a legnevezetesebb intézmény, mely nemzeti gazdálkodásunknak rationálisabb alapot nyújtani hivatva van. Hogy mit tehet a gyakorlat terén a helyesen alkalmazott tudomány, arra — hogy egyebet ne említsünk — elég világosan megtanít Francziaország. A chemiai, physikai, élettani stb. pályakérdésekre elköltött százezerek nemcsak a pénz hitvány millióiban, hanem a nemzet jólétében térhteznek pazarul vissza. Hogy a „Természettudományi társulat“ eme kettős czél világos tudatával mindinkább megközelíti feladatát azt a mai ülés folyama alatt is volt alkalmunk tapasztalni, s jelenleg az új ülésszak kezdetén nem tarthatjuk vissza őszinte szerencsekivánatainkat. Az ülést Takács János alelnök 5 óra után megnyitván, a másodtitkár Jászkovszky dr. Kossutány TÁRCZA. Visszaemlékezéseim 1848—49-re. Irta: Vándor. (Harmadik sorozat.) X. HAtetszár régen és 1848. május 30-án. Az ország értelmiségének idezstrándokolása. Az erdélyi Unió tör**ny. A közvélemény hatalma. A nemzetiségek pillanat kibékülése. Az országgyűlés követei a magyar miniszterelöknél és királynál. Gróf Batthyány Lajos érdeme az Unio-törvény megerősittetésénél Szász és oláh kivánatok fölötti határozás. Vidáman derült fel Kolozsvárra 1848. május 30 ka. Közel harmincz éve már, dicső napjait élte e város diadalmas csatáknak : Wardener futása, a város ostromállapotból fölszabadítása karácsony szombatján, midőn a Vilmos- és Kossuth-huszárokat az ablakokból Camelia-s nemzeti szalagrózsaerő öntötte el, Nagyszeben és Budavár bevétele, ama napok, midőn hölgyei gazdagon himzett nyeregtakarókat vittek Osztrojenka s Piski hőse elé s a férfivilág nagy értékű Rákóczy kardot, a ki Erdélyt a magyar koronának visszaszerezte s a kit a székelység „Bem apou-nak nevezett. Volt idő elmélkedésre és meghiggadásra, kerülöm a nagy szavak és phantazia nyelvét, számot vetek magammal s a mit kimondok, annak következményeivel, és mégis előtörvénylő szivemből ama vallomás : Oh, ti 1848-ki idők !ob, ti magyar parliament is csatatéri félistenek. Nem, Kolozsvárnak nem volt soha több ilyen napja. Magyarország ezeréves történetébe a legracfogóbb lápok, egyike e városban jön írva. Nagy- Váradon 1538. a magyar királyság szerződésszerüleg osztozkodó királyok által kétfelé vált, Kolozsváron három század után a nemzet akarata törvénynyel ismét egyesítette. Üdv neked kies Rihene, én édes szép hazám ! nagy a múltban, dicső ama dicsőséges évben! Mély alapú, erős gyökerű a te műveltséged, megronthatlsa erővel. Üdv neked hívek s szabad férfiak és hölgyek hazája ! Erdély múltja ismerői ismerik Kolozsvár és Nagy-Szeben politikai antagonismusát. Az erő a magyar alkotmány, szabad szellem s egy megronthatlanul ép, legyőzhetlenül erős nemzeti érzés intarnatioja, az utolsó az osztrák birodalmiság, a militarismus és német bureaucratiai absolutismus képviselője és barátja, menhelye és őrbástyája. A mely országgyűléseket Szebenben tartott Erdély 1690 óta, sötét lap az ország történetében, mely vérrel és gyászszal, a nemzeti jogok és alkotmány pusztuló romjaival van jelölve, melyeket Kolozsváron, azok tényein halottaiból föltámadó politikai és jogélet egészséges színe és kinyomata látszik, azokon felvidul az emlékezés. Midőn az ország főkormányzata Nagy-Szebenben volt, absolutismus tartotta kezében a hajó kormányrúdját, midőn Kolozsváron, a törvényesség és alkotmány, Nagy-Szebenben hozattak Erdély boldogtalan és félszeg törvényei a múlt század utolsó tizedéig. Kolozsváron az 1791—92-kiek, Kolozsváron voltak az 1834-ki nemzetfölrázó s az 1841—46—47-ki, politikai érettségre vezető, Nagy-Szebenben az 1837-ki megfélemlítő országgyűlések. Ez a kulcs ama tényhez: miért hivatott egybe az 1848-ki erdélyi Unio-országgyűlés Kolozsvárra. Már elteltek volt az országgyűlés megnyitásával járó május 29-iki ünnepélyek. Az országgyűlés tagjai nagy számban jelentek meg, sokan serdülő fiaikat is elhozták, hogy lássák meg s véssék emlékökbe a nagy történendőket. Eljött a vármegyék és Székelyföld birtokos értelmiségének is egy szép contingense — a magva, dísze és fenntartója az erdélyi magyarságnak — csak közérdekeltségből, hogy tanúja legyen a kitűnő nemzeti örömnek. A város fény- és örömárban úszott. Hároroszlnt lobogó lengett — mint egy újonnan kitisztított tarka fiatalos erdő — az egész városon, kunyhóban és palotában, háromszinü virágcsoportozatok ékesítették az ablakokat s a függönyredők közül ki-kinéző hölgyek fejét háromszinü cocárdák és szalagcsukrok, tricolor toll, szalagcsukor és cocárda volt a férfiak mellén és fövegén, a kardok markolatvasán és a napernyőben, a kocsisok kalapján és a lovak kantárszárán, jó kedvű volt a cselédség, s az ostor háromszinü selyemcsapója is pajzánabbul pattogott. Magyar ruhaviselet divolt mindenütt, magyar volt a társalgás nyelve, magyar kedv s vidámság sugárzott minden arczon. A fiúk háromszinü pipere- és divattárgyakkal udvaroltak a hölgyeknek, ezek háromszinü virágcsokrokkal és bokrétával: a tricolor cocárdák, lobogók, látogatási jegyek s Petőfy „Talpra magyar !“ czímű dala miniature lenyomatban százanként forogtak az ifjúság között. Serdülő hajadonok Uutó-érzelműnek kivárnák tudni imádóikat s katonásdit játszó kis gyerekek csatát, vívtak egymással az Unio-ért. A ki az után mással találkozott, éltette az „Unio“-t, a ki megérkezett vagy eltávozott azt üdvözölte vagy kérdezősködött felőle. A háztulajdonosok a náluk szállásoló követeket igyekeztek megnyerni, a hírlapok azzal töltötték el hasábjaikat, az iskolák ifjúságai arról társalogtak, a polgárság és iparos osztály után útfélen lelkesülten szólott róla, a templomi szónokok imáikba szőtték és beszédeket tartottak hallgatóik előtt róla ; ez volt a nyilvános és magánbeszélgetés köztárgya, ez dobogtatta a sziveket s elfoglalt minden elmét. „Mi lesz a holnapi napon ? Mit fognak mondani a szászok ? Mit tesznek az oláhok? Megtartják-e az előértekezleten nyilvánult békülékeny érzületeket ? Mily magatartást követ a királyi biztos? Teljesül-e a magyar nemzet vágya ? Fog-e érdeklődni a katonaság, mely tekintélyes számban volt Kolozsváron ? Föllép-e nyilván a reactió ? Mer-e szembeszállni valaki vagy valami e roppant mérvűvé vált Unió-áramlattal ?“ Ezek a kérdések töltötték be, ezek az aggodalmak szorongatták a kebleket. A magyarságnak — oh mi dicsőséges momentum ez nemzeti életünkben! — kivétel nélkül egy volt érzése, nézetes törekvése czélja — az Unió. A szász lapokban olvastak akkor, hogy a gyűlés napján csoportok jártak volna az utczákon, felhangon kiáltva: „Unió vagy halál . Ez nem igaz. Sem egyesek, sem csoportok ezt nem tették. Fáklyás menetek alkalmával a falakra felmázolva ilyenformát láttam, de ezt is korábbi időben. Etéle szokott történni mindenütt. Egyes túlzók vagy dévajkedűi szeretők firkálnak falra hasonlókat, elkiáltnak egyes, inkább őket megbélyegző, mint az illetőket compromittálni minősült szókat; de azt komolyan s a közhangulat nyikánulásának venni józan ítélettel nem lehet. Csak az tény, hogy a békés, legális izgatás ez irányban nagymérvű volt. Ezt tagadni nem lehet s nincs is miért. Ezt tenni oly ügy mellett, melynek üdvös volláról meg vagyunk győződve, nálunk mint alkotmányos nemzeti él mindig szabad volt, szabad most is. Már a gyűlésnek május 29-én megnyílása előtt az volt az ország vezérférfiai közt a megállapodás, hogy e tárgy az, előértekezleten, mit akkor „nemzeti gyűlés11-nek neveztek, vitattassék meg ; ha valakinek egyénileg, vagy valamely nemzetiségnek együttesen van észrevétele, ellenvetése, aggálya vagy óhaja, fejezzék ki, hallgassák meg, méltányolják vagy meggyőző okokkal enyésztessék el, a nyilvános közülésben időrabló, tanácskozásnyujtó után a kedélyekre ingerlőleg ható vitatkozás róla ne legyen; vigyenek be kész törvényjavaslatot, a vezérszónok terjeszsze elé, kérje felolvasását s ha a többség rajta megnyugszik, igy, ha mind megnyugosznak, egy értelemmel emeltessék határozattá. Ha felszólalás lesz, a vezérszónok békés hangulatban, őszinte szabadelvűséggel és engesztelékeny rokonszenvvel világosítsa fel a dolgot, nyugtassa meg a felszólalót s bírja a közhangulat és közvélemény előtti meghódításra, kihívást, támadó modort vagy sértő kifejezéseket kerülve, hogy a nagy országos tény az ország törvényhozó testületének a lehetőségig teljes egyetértésével, a szivek békéjének, a kedélyek nyugalmának megháborítása nélkül jöjjön létre ... Az országgyűlés vezére most ismét Wesselényi volt, mint 1834-ben, de most nem az a Herkules-alak, nem az a Sámson-erőkinyomat, de egy elhízott, elkomorult, talpig feketében öltözött világtalan óriástársa volt a vén gróf Bethlen János, ez a magyar hazaszerető, de angol vérű és ildomu magyar Palmerston! Mintha menyegzőre készült volna, oly derült, tiszta, mosolygó volt Kolozsvár ábrázata: utczáin hömpölygött a nép, a jókedv hangján beszélgetve, díszöltönyös városszolgák jártak fel és alá, a redouse előtt, hol az országgyűlés tartatott, csaknem sorfalakat képezett a várakozó közönség; tíz óra felé gyűlni kezdettek a követek és királyi hivatalosok : különbféle szinti magyar nadrág, csinos atillák, vállravetett selyem és bársony menték, csinos csalmák, rajtuk lengő fejér kócsagtól, csörtető kard és ezüst s arany sarkantyus csizma vat diszöltörtyük, minha királyát várná a magyar, kívül oly élénk, mintha mulatni, kedélye oly emelkedett, mintha ünnepelni akarna, hangulata komolysága s a megjelenés méltósága árulja el csak, hogy törvényhozásra gyülekezik. Mikor népszerű szónok vagy szabadelvű szász követ jött, mikor Lemény püspököt megérkezni látták , harsogó „■éljen“ fogadta, mely mint a haraszton a futó tűz, úgy ment végig az egész utcza sokaságán. Egymásután hamar eljöttek a gazdag főurak, a kir. főkormányzók tagjainak hintés és huszáros fogatai, az országgyűlés elnöke s végre a kormányzó, gróf Teleki József .... Kelet országai szebbet nem mutatnak, a ruha festői pompája elevenebben meg nem illet, mint midőn 100—200 magyar törvényhozót a nemzeti viselet ezen pazar elegantiájában egymást felülmúlni látja a szem. Tamás értekezését olvasta fel „A magyarországi dohányok jelene és jövőjéről“. Egy általános bevezetés után, melyben dohányaink versenyképtelenségének okait tárgyalja, e három pontban véli szerző a dohányművelés teendőit megállapítani: A talaj megválasztásában, a talaj elkészítésében (trágyázás) s a művelésben. Érdekesnek tartjuk megemlíteni, hogy kísérletei szerint épen azon talajokon terem jó dohány, melyek a búzatermelésre kevésbé alkalmasak, p. o. a dombos, földárja által nem látogatott helyek, melyek káli és mészsókban bővölködnek. Ellenben a búzának kedvező phosphoros talaj a dohánynak az elégésnél kellemetlen „bundaszagot“ kölcsönöznek. Minden a dohány fejlődésére szükséges feltételek megvannak talajunkban, az éghajlat, melynek más fordulatot az emberi munka adni nem képes, egészen a mi pártunkon van, sokszerű kezelés mellett hiszi szerző, hogy dohányunk nemcsak a holland terményekkel kiállaná a versenyt, hanem megszégyenítene nem egy ázsiai vagy török sőt amerikai terményt. Ezek után mégis nem meri reményleni értekező, hogy a magyar dohány valaha kiállhatná az idegennel a versenyt, nem pedig leginkább azért, mert a dohány termelése a kormány számára történik, s a beváltással megbízott hivatalnokokban hiányzik a szakismeret, s mert a dohányt rendesen a termeléshez nem értő kisebb birtokosok állítják elő. E vélemény alighanem túl erős, különösen tekintetbe véve azt, hogy Magyarország a külföld számára is termel nagyobb mennyiséget, s hogy a külföld számára termelők nevezetes hátrányban vannak azokkal szemközt, kinek termését az állam váltja be. Túl erősnek kell tartanunk oly kifejezést is, hogy “a magyar dohánynak legnagyobb és legméltányosabb panasza az, hogy Magyarországon magyarok laknak“. Lakik lesz itten más nemzetiségű is elég, s épen Kosutány vizsgálatai mutatják, hogy a legjobb dohányok Magyarországon a magyarok lakta vidékeken teremnek, mint Tordán, Király-Daróczon, Magyar Csatolyon, Jánkon. Ezután Borbás Vincze közölt Pest megye flórájából néhány adatot, melyek mintegy kiegészítését képezik az akadémiával már közlött adatainak. Érdekesebb "p. o. hogy Bromus Patulus és Sárpus Macrostachy8-t talált Monor és Pilis között a vasúti árokban, melyek különben eddig csak Francziaország déli részében találtattak ; Alpinus Juracust ugyanezen helyen és Czegléden, holott azt eddig alpesi növénynek tartották s csak egy helyről volt ismeretes. Talált egy vándorló növényt az Unbellifera fajból a budapesti városligetben s a Bifonia Radianát Harasztinál az elzárt Duna ágban. Szakülés végeztével a bizottság tartott ülést, melyben 105 új tag lett bejelentve, s ezekkel a rendes tagok száma 4826-ra emelkedett. A könyvkiadó vállalatra eddig 1536-an írtak meg a füzetes vállalatra 436-an. Jelenti titkár továbbá, hogy a könyvkiadó vállalatból megjelent Smith könyve a Tápszerekről, s hogy a középiskolák tudatják azon tanulók neveit, kik a társulat által ajándékba kapott könyvekben (összesen 560 frt értékben) részesíttettek. A philologiai társaság ülése. (Október 17.) A philologiai társaság téli saisonja a mai ülésével nyílt meg. Alig van tudományos egyesületünk, mely — elég méltánytalanul — oly mostoha sorsban részesülne nemcsak a közönség, de tagjai részéről is, mint éppen ezen társaság. A tagokat joboadán az elnök s a titkárok képviselik; még a fiatal nemzedék szokott belátogatni néha. Az ember azt hihetné, hogy magánértekezletet s nem egy tudományos társaság nyilvános ülését kereste föl, ha reporteri tiszte odahívja. E szomorú tényről meggyőzött a mai este is s igy kétszeres elismerés méltán illeti mindazokat, kik e derék vállalatot oly csekély részvét mellett is fentartani, érdekeit előmozdítani igyekeznek ; a buzgók között mindenesetre legbuzgóbb az elnök. Ponori Thewrewk Emil néhány üdvözlő szóval megnyitva az ülést, jelenti, hogy Schott Vilmos a társaság újonnan választott tiszteletbeli tagja köszönő levelet, Szabó István veterán írónk pedig „Korfu lakosai régen“ czimü fölolvasást küldött a társaságnak. Utána Garami Rikhard 23 új tagot jelentett be s egyúttal két indítványt terjesztett elő. Az első arra vonatkozik, hogy a philologiai társaság egyesülten a tanáregylettel egy előkészítő bizottságot küldene ki, melynek működése megkönnyítené, hogy a magyar philologusok s tanférfiak mikép vegyenek részt a német philologusok s tanférfiak jövő évi nagygyűlésében. Ez eszmét szerinte mindkét fél kölcsönös érdeke pártolja, sőt Garami kívánatosnak tartja azt is, hogy az idegen tudósok vendégekül meghivassanak a magyar fővárosba. A második indítvány görög s latin fölolvasásoknak a társaság által való rendezését tárgyalja, miken a remekírók megismertetésén kívül az illető nyelvek istápolása volna a főczél. Az elnök felszólalására a két utóbbi indítványt az ülés elhalasztandóknak véli. Áttérve a fölolvasásokra Thewrewk Emil jelenti, hogy Szamaskó János Berzsenyinek mintegy 20 költeményét latinra fordította s azokat a társaságnak beküldte. Mutatványul az elnök föl is olvasott hármat, melyek Tamaskó, fordítói hivatottságáról tesznek tanúságot. Az ülés jegyzőkönyvileg köszönetet mond Tamaskó Jánosnak fáradozásáért. Dr. Thewrewk Aurel kolozsvári egyetemi tanár érdekes fölolvasást küldött be, melynek czíme: „A színérzék fejlődése a régieknél és annak állapota a klasszikus íróknál.“ A fölolvasás Magnus Hugó Fr. „Die geschichtliche Entwickelung des Farbensinnes“ czímű művével foglalkozik, amely a szinosztályozásnak a régieknél föltalálható nehézségeit azzal kerülte ki, hogy a szineket a fénybeli gazdagság szerint osztályozza. Thewrewk Aurel ennek nyomán érdekes fejtegetést ad a fény gazdag, a közép fényerejű s végre a gyengébb fényerejű színekről, ismertetve a kiváló régebb írók idevaló nyilatkozatait. A fölolvasás tetszésben részesült. Még Wagner Lajos értekezése következett volna Saffarik szláv philologusról, de a terjedelmes tanulmányt az idő előhaladottsága miatt a jövő ülésre kellett halasztani. A gyűlés hat után ért véget. Fővárosi ügyek. Budapest főváros közgyűlése. (Október 17-dikén.) Ráth Károly főpolgármester tudatta először is a közgyűléssel, hogy ő felsége a király a névnapi üdvözlet felett köszönetét nyilvánítja a főváros közönségének. Tudatja továbbá, hogy a X-ik kerületi orvosi állomásra 8 pályázó közül a kijelöl bizottság dr. Apaticzky, dr. Tótfalusy, dr. Bereczky és dr. Migyarevics folyamodókat választásra ajánlja, a 3 ügyészi állomás betöltése is szükségessé válván, mához egy hétre egy rendkívüli közgyűlést, fognak összehívni a választások megejtésére. A pénzügyi és gazdasági bizottságban megürült helyekre is ekkor választják meg a tagokat. Mielőtt a rendes tárgyak tárgyalásához fogott volna a közgyűlés, az elnök bejelenti Mátyus Arisztid és Haris interpellated. Mátyus interpellációja a következő: „A budai vízvezeték építésére bejelentett vállalkozók, Szalbach, Gill és egy szövetségvállalat közül eddig csak Szalbach és a szövetkezet adott be tervezetet; minthogy a közgyűlés mindaddig nem határozhat, míg Gill nem terjeszt elő tervet, ez felszólítandó ennek mielőbbi eszközlésére.“ Kamermayer polgármester erre megjegyzi, hogy a sürgetést folyamatba tette. — Haris interpellált, hogy az építési szabályok kidolgozására egy bizottságot kiküldtek, de ez működéséről mindeddigi nem adott életjelet; a házi szemét kihordásának czélszerűbb és alkalmatosabb keresztülvitelének módját szintén egy bizottság megvizsgálására bízták, de jelentését ez sem terjeszti be még ez ideig. Kamermayer polgármester megígérte, hogy az ügyet sürgetni fogja Az interpelláló ebben megnyugodott. Ezek után Horvát jegyző terjesztette elő a közvágóhíd és marhavásár-téren levő ételes és italos fabódénak bérbeadása iránt tartott árverés eredményét. A legtöbbet ígérő 2410 frtot ajánlott. A közgyűlés elfogadja a bérlő ígéretét. Viola jegyző a magyar királyi államvasutak igazgatóságának ajánlatát felolvassa a kőbányai út mellett levő városi telek eladása iránt, mely szerint az igazgatóság 75 krt ajánl egy □ öt területért. A pénzügyi és gazdasági bizottság pártolja a tanács előterjesztését, melyben 2 írttól szánnak □ öléért. Sztupa egy forintot ajánl. A közgyűlés egy része zajosan ellenzi ezen indítványt és a tanács előterjesztéséhez hozzájárul. Ennek az ügyrend alapján szavazásra bocsátja azon kérdés eldöntését, vájjon a területet átengedjék-e. A közgyűlés egyhangúlag a terület eladását határozta el. A telek árát holdankint 2 írtban állapította meg. A városmajori vendéglő haszonbéri szerződésének három évre meghosszabbítását, s a vízivárosi temető mellett levő 800 □ ös szántóföld bérbeadását helyeslőleg jóváhagyták. Most a közgyűlés a rendes tárgyakra tért. A polgármester előterjesztésére elhatározta, hogy az 1878-iki sajtóesküdtek szolgálati lajstromának öszszeállítását Morlin Imre elnöklete alatt a fönnálló bizottság, melyhez póttagokul Mandl Ferenczet és Nemeshegyi Józsefet csatolták, s minél előbb kezdje meg, s ha készen lesz, az eredményt adja be. Ezzel kapcsolatban határozatba ment, hogy az igazságügyminiszter keressék föl az 1867. májusban kibocsátott esküdtszéki intézményt illető miniszteri rendelet 11. §-ának oly módosítására, hogy a lajstromba Budapest főváros szolgáltasson 104 tagot, ne pedig, mint eddig, Buda 72-et és Pest 72 őt külön-kütjön, mivel a testvér fővárosok immár egyesítve vannak. Nagy derültséget keltett Scheich azon ellenérve, hogy a módosítás keresztülvitele esetén majd se a budaiak, se a pestiek nem kapnak többé fuvardíjat ! Fuchs Gusztáv indítványt adott be, hogy a mérnöki hivatal újjászervezése ügyében a kiküldött albizottság által tett javaslatok tárgyalására utasíttassék a szervező bizottság elyformán, hogy égető szükség következtében az administrativ utón is félebeléptethető reformok a jövő év elején már létesíthetők legyenek. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Miután a közoktatásügyi miniszter megengedhetőnek tartotta, hogy a tanítók a próbavizsgálat írásbeli részétől fölmentve legyenek, s a közok- tatásügyi bizottság utasítást nyert, hogy a próbaelőadásokra vonatkozó szabályzatot ily értelemben revideálja. A budai kereskedelmi és iparbank és gróf Pongrász Irén vízdijleszállítási kérvényeit a tanács javaslata szerint elutasították. Ezek után számos magánérdekű házbérleszállítás, bérelengedés, telekvisszaváltás, bírságelengedés és homokdíj iránt benyújtott felfolyamodást intéztek el. Végül a közgyűlés elhatározta, hogy a pénzügyi bizottságba, Szilvássy László elhalta folytán, a jövő heti rendkívüli közgyűlésen egy tagot válaszszanak. A közgyűlés ezzel véget ért. H 11? E K. (Október 17.) — Fogarassy Mihály, Erdély tisztes püspöke legújabban egy katholikus irodalmi kör fölállítását tervezi. A megalakítás czéljából a püspöki teremben az erdélyi katholikus papok értekezletet tartottak, melyen a buzgó főpásztor szép beszédben buzdítá őket munkára. Különösen az eddig nem nagy pártolásban részesült „Egyházmegyei Értesítő ” czélszerű fölkarolása, s a külföld mintájára az irodalmi termékek terjesztését eszközlő módozatok képezték beszédének tárgyát. Előterjesztését elfogadták s írásba foglalták. A határozat keresztülvitelére nézve A véd Jákó tanár indítványa folytán az értekezlet azon megállapodásra jutott, hogy az irodalmi kör tervezetét egy kiküldendő háromtagú bizottság dolgozza ki s legközelebb a püspök elnöklete alatt tartandó közgyűlés tárgyalja behatóan. — Egy pápai jóslat. A „Gazette de Lausanne“-ban olvassuk. Egy római levelező minap említést tett a hires jóslatról, melyet szent Malachiásnak, Armagh érsekének Izlandban tulajdonljanak 1140 körül, s mely a pápák egymásra következéséről szól, egész a világ végéig. A természetfelettiben és csodálatosban való hit ezen mai századában találkoznak sokan, még komoly emberek között is, kik nagy súlyt fektetnek a jóslatokra, különösen erre, mely a 17. század óta több munkában lett kinyomatva. Néhány részlet tehát érdekkel fogna talán bírni. Ez a jóslat, melyet az 1148-ban szent Bernát karjai között kimúlt szent Malachiásnak tulajdonítanak, voltakép Siroonceli bibornok érdekében lett gyártva 1590-ben a conclavéban, mely bibornok mint XIV. Gergely lépett a pápai trónra. Minden pápa két szóval van benne megjelölve. Szent Bernát, ki szent Malachiásnak minden csodáit, és a legaprólékosabb jóslatait is feljegyezte, nem említ semmit ezen jóslatról. Az első munka melyben róla említés van, 1595-ből datálódik. Ez a „Signum vitae“, melyet egy montecassioi szerzetes II. Fülöp spanyol királynak ajánlott. Ámbár ez a barát a jóslatokat II. Celestinig (1148) felviszi, voltakép csak XIV. Gergelynél kezdi, ki „Antiquitas urbis“ néven fordul elő, mivel szülővárosa Orvieto egy ősrégi hely. Mindaz a mi azon 73 pápáról és ellenpápáról szól, kik 1143 és 1590 között éltek, pontosan Ő rájok vonatkozik, mi a mellett bizonyít, hogy a jóslat utólagosan lett írva. Nem áll ez azon 39 pápáról, kik XIV. Gergely után következnek egész a világ végéig. Itt a megjelölés nagyon erőltetett, és a magyarázat melyet a jóslatoknak adni igyekeznek majd a pápa bonára, majd nevére vagy czimére vonatkozik, majd ezer apró körülményre annak életéből. Néha egész a nevetségesig megy ez. IX. Pius XIV. Gergely után a 29-ik pápa, Crux de Cruce (kereszt a keresztből) nevet visel. Az a magyarázat még csak megjárja, mely azt akarja tudatni, hogy a „Savoyai kereszt“ egy a jelenlegi pápa számára való kereszt. IX. Pius után 10 pápának kell még következni. Ezek így vannak jellemezve Lumen in coelo (fény az égben); Ignis ardens (égő tűz); Religio depopulata (néperesztett vallás); Fides intrepida (megfélemlíthetlen hit); Pastor angelicus (angyali pásztor); Pastor et nanta (pásztor és hajós); Flos Florino (virágok virága); De medietate lunae (a hold feléről); De labore solis (a nap munkájából) ; De gloria olivae (az olajbogyó dicsőségéből). Amint a 10 pápa ezen sora lejárt, egy uj üldözés veszi kezdését a római katholikus egyház ellen; egy római Petrus emeltetik Pontificussá, s ez nagy nyomorúságok között fogja legeltetni nyáját, s ha e nyomornak vége, a bét halom városa szét lesz rombolandó, s eljön a világítélő, bíráskodni a nép felett. A latin szöveg után, ez a híres Malachiás-féle jóslat végének fordítása. — Akit nagyon szeretnék — nagyon meg is tisztelik. A lumpenheimi polgármester 25 éves hivataloskodásának jubileumát ünnepelte, s minthogy nem csak derék ember, hanem igazán derék polgármester is volt, a község kő akarattal elhatározta, hogy a jó öreg urat megtiszteli egy hordó ünnepi borral, úgy azonban, hogy ahhoz minden polgár egy-egy korsónyi saját termésű hegylevével járuljon. Nosza lajtra vetik az öblös hordót, mely az adományokat lesz magába fogadandó s utczáról-utczára hordják a tőségben, minden ház előtt beszedvén az önkényfép dézsmát. A színig telt hordót legott elszállítják a polgármesterhez, a ki örömében fölötte érzékenyen köszöni meg e figyelmet. A vendégsereg együtt van, a hordót csapra ütik, hogy az első poharat a község érdemes polgáraira köszöntsék. De ime a közbámulat alig lel szavat, hogy kifakadjon a csoda láttára :a csap nem bort, hanem tiszta vizet adott. A jószivü adományozóknak mindenike olyanformán gondolkodott, hogy ejh mit, hiszen háromszázan vagyunk, ha én egy korsócska vízzel szaporítom is a vinkot, majd kipótolja a többi 299 kancsó. — A pápa az indiai éhhalál enyhítésére 25.000 frankot adományozott s megbízta a madrasi apostoli vikáriust, hogy ez összeget osztassa szét. — Olyan ember, a ki verset irt s aztán beküldette azon szivreható gyászjelentéssel, hogy szerzője öngyilkossá lett, nálunk is akadt a fiatal költői nemzedékben; s ez érv alatt ékes parentálással együtt meg is jelent a verse. De olyan ember, a ki öngyilkosságát, versben indokolta, csak Bécsben találkozott. Bivona A. bécsi lakos a Dunába ugrott s azt ilyetén rigmusokkal adta tudtára a világnak : „Mert zsebemben nincsen semmi, — A halálba kellett menni, — Micden ember ezt tehesse, — Kire nem mosolyg szerencse, — A kinek nincs mit harapni, — Annak vízzel kell jóllakni.“ S ez a vers is megjelent a bécsi újságokban ép úgy, mint a mi emberünké annak idejében a fővárosi lapokban. ” Brigham Young országában kiütöttek a villongások. A próféta halála után választottak ugyan a mormonok egy új egyházi főnököt, mindazáltal hiányzik a prófétaságban való hit a népben, s ezen segítendő elhatározták Smith Dávid az első próféta fiának hívei, hogy ezt a prófétai méltóságra emelik. Brigham Young egyik fia ellenben még mindig azon töri a fejét, hogy Alsó-Kaliforniában egy új Ziont alapít, míg egy másik fia Wiliam még apja polygamiai törekvésein is túl akar tenni, minthogy Tuella Cobb mostoha nővérét (ugyanazon apa leányát) szándékozik nőül venni. E szándék azonban a fiatal Wiliam Young első nejének haragját gerjesztette föl, ki a család nagy megbotránkozására faképnél hagyta férje urát, s visszatért az apai házba. A tizenhat éves Tuella különben nem idegenkednek a próféta-ivadékhoz való kötődéstől csakhogy az Egyesült Államok törvényei ezt meg nem tűrik, mivel tudvalevőleg néhány év óta meg van ugyan engedve a mormonoknak, a már addig birtokukban volt nőket megtartani, de új házasság kötése szigorúan tiltva van. — A tatatóvárosi polgári olvasókör, megalakulásának évfordulónapját közös vacsorával szokta megünnepelni, fentállásának 6-ik évforduló napján f. hó 13-án estére, e végből egy közös vacsorát rendezett, melyen a kedélyes társalgás között egy tagtárs indítványára a török sebesültek javára következő adakozások folytak be: Huszár Endre 5 frt, Kapuváry László 5 frt, Molnár Ferencz 1 frt 80 kr., Szabó Péter 1 frt, Konkoly Thege Bála 1 frt, Futó János 1 frt, Sebestény János 50 kr, Janovics József 50 kr, ifj. Simonits János 50 kr, Papp Miklós 50 kr, Stern Mór 40 kr, Arnberger Róbert 30 kr, Mészáros János 20 kr, Rozmánszki Boldizsár 20 kr, Váradi Ferencz 20 kr, összesen 18 frt 10 kr. Ezen összeget az illetékes helyre való eljuttatás végett köszönettel megkaptuk s átadjuk. — Egy tizenkét éves leányka ritka romlottságáról győződhetett meg a minap a bécsi rendőrség. Essel Guidó a Taborstrassen lakó világi pap s tanár jószívűségből magához vette elhalt bátyjának özvegyét s három leányát, mely utóbbiak legifjabbika Josefine még alig töltötte be a tizenkét évet. A tanár már hosszabb idő óta megütközéssel tapasztalta, hogy pénztárából kisebb-nagyobb öszszegek hiányoznak. Kutatott, keresett, de a tolvajra nem akadhatott. A dolgot mégis megbeszélte az özvegygyes leányaival, kik megígérték, hogy vigyázni fognak a pénztárra, nem is gyanítván, hogy a tolvajt épen saját körükben kellene keresniük. A beszélgetés óta nyolc nap telt, el, de a pénzsikkasztások rendesen ismétlődtek. E hó 13 útteste együtt ült a társaság. A kis Josefine engedélyet kért, hogy szavalhasson. Szünet közben azonban zaj hallatszik, mintha valaki a folyosóról egy ajtót akarna fölnyitni, és mindenki feszülten várta a következőket. Néhány percz múlva belépett Pramser Mathild, egy derék becsületes nő, ki a tanár gazdaszszonya volt. Belépésekor az egész társaság a gyanútlan nőre rohant és a tanár egyenesen a lipótvárosi rendőrséghez vitette, azzal vádolván, hogy a lopásokat ő követte el. Félóra múlva azonban Pramser Mathild áratlansága kiderült, s vele együtt azon meglepő körülmény is, hogy a tettes nem más, mint a kis Josefine. A kis leány valóban bámulatos furfanggal igyekezett a gyanút a gazdasszonyra hárítani. Josefine ugyanis 13-án meglátogatta Pramser Mathildot tudtára adván, hogy idősebb nővére beteg, s hogy a többiek valamely elhalszthatatlan látogatás végett eltávoznak hazulról. Átadta tehát a gazdasszonynak a szobakulcsát azon kéréssel, hogy időközben tekintsen be beteg nővéréhez. Czéljának teljes elérésére a kicsi szavalni is kezdett, hogy a társaságot a szobába gyűjtse, s így annak