Ellenőr, 1877. október (9. évfolyam, 402-459. szám)

1877-10-23 / 443. szám

A verseczi viszály. Versecz, okt. 15. Köztudomású dolog, hogy itt Verseczen egy deque hazaellenes t­zelmeit az omladinisták vezetése ellett évtizedeken át zavartalanul űzte ; kezökben azt a hatalom, melyet alattomos utón ragadtak agukhoz, kezökben a város vagyona feletti ren­­elkezés, melyet saját hasznukra kizsákmányoltak, ezekben a politikai igazgatás szálai, melylyel tör­­mytelen cselekvényeiket fedezni tudták , befolyá­­so­s összeköttetésük fel a kormány köréig hatott, s okozá, hogy a hazafias a város jóllétét szivén lelő párt a kormány ajtajánál több éveken át lában kopoghatott. De a clicquenek elkövetett törvénytelenségei, város vagyonában észlelt hiányok, a törvényha­­tság tekintélyének sülyedése felkelték végre a ormány figyelmét is, melynek következése lett, úgy e város első tisztviselői a polgármesterrel gyű­rt fegyelmi eljárás alá vettettek, sőt Tisza Kál­­án belügyminiszter úrnak f. évi május hó 13-án élt rendeleténél fogva a polgármester és főjegyző iratalától s fizetésétől is felfüggesztetett. Ezen felfüggesztés épen a városi főispán ur­­tal megejtett előnyomozás következménye volt. Ezért most a cirique boszuja egész vehementiával a iispán ellen fordult. Panaszt nyújtottak be a min­­iszterelnök úrhoz 43 bizottsági tag aláírásával, s sen panaszuk pontjait nagy lármával a sajtó utján világ elébe hurczolák. * Mi e panasz ellenében egész röviden arra lalunk, hogy ép azoktól ered, kik a város vagyo­­án több éven át élősködtek, a várostól bérletet írnak vagy a város tőrök, a várossal számadási iszonyban állanak, a városnak 21 ezer forinttal hósok, kik hivatalos kimutatások s bizonyítékok lapján bizottsági tagok lenni megszűnvén kirekt­­­láltattak. Ép azoktól, kik a pancsovai szerb párt­­is összeköttetésben állva minden kigondolható utón módon a magyar törzset a hazafias német szer­­alommal együtt letiporni akarják. Ép azok, kik síre vezették a közönséget, előidézték a viszályt megteremtették a corruptiot i s okot adtak krea­­traik ellen a bűnügyi és fegyelmi vizsgálatokra. Ered és azoktól, kiknek 5 emberét kellett gyelmi vizsgálat alá fogni azon visszaélésekért, melyek miatt most ők mernek panaszt emelni, másra akarván hárítani a felelősséget; holott a trvény ellen való ellenszegülésük annyira ment,­ogy a tanács, (melyben ők ülnek) nyíltan pártjára i­i a vizsgálat alá helyezett polgármesternek, úgy így a belügyminiszter kénytelen volt ezt az urat, dni a főispáni rendeletnek ellenszegülőt, de úgy , mint ki ellen a temesvári kir. törvényszék által pril 30-án hivatalos hatalomm­all visszaélés s nyil­­ános erőszakoskodás bűnténye miatt a részletes tanügyi vizsgálat elrendelve lett —az 1876. VII. t. cikk 4. §. alapján — hivatalától és fizetésétől fel­­üggeszteni. És ered és azoktól, a kik minden köz­­­ülés elején a pénztárak megtörtént rovancsolásait is mutatták, hogy elhárítsák a gyanút s ne ám­ja­ik alkalmat a főispánnak a pénztárak megvizsgá­­sára. Ezek felemlitése után tökéletesen­ felesleges z urakkal s panaszukkal tovább foglalkozni. Aláírva : 21 bizottsági tag. Az alsó-tiszavölgyi érdekeltség gyűlése a Köztelken. (Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül.) A segélyezés kérdésének elintézése után k­észpénzben adandó segély tárgyalása következett. Az ülés Hunfalvy, Marsovszky s gróf Szapá­­rt meghallgatván elhatározza, hogy fölterjesztésb­­en hangsúlyozni fogja némely különösen szorog­­atott társulatnak készpénzzel való támogatását, k­özmunka alkalmazásának eszméjét azonban egy­ben elejti. A kölcsön kérdésénél gróf Szapáry Gyula­nnak oly módon való elintézését óhajtaná, hogy kölcsön az átmetszéseknél folyó munkálatokra is­­terjesztessék. Ajánlja, hogy míg az állam nagyobb ölcsönt fog nyújthatni a kérvényezőknek, elele­­ezne a legjobban szorongatott társulatoknak ki­­ebb-nagyobb összegeket. Darányi Ignác­ nem remél eredményt az ál­am részéről, sokkal helyesebb eljárás volna pénz­­ntézetektől megnyerni a szükséges kölcsönt, ha sak az eddigi tapasztalatok szerint e pénzintézetek nem viseltetnének bizalmatlansággal az efféle vál­­alatok iránt. Darányi ezt csak oly módon véli el­­iszlatni, hogy a kormány fölkérették a törvény oly í­ódon való átalakítására, mely az illető pénzinté­zetnek biztosítékot nyújtván a kölcsön engedélye­­ését lehetővé teszi. Az ülés abban állapodik meg, hogy a javas­atban Darányi indoványát érinteni fogja, de be­ TÁRCZA. Visszaemlékezéseim 1848—49-re. Irta: Vándor. (Harmadik sorozat.) XI. Az ellenzék magán felírása a miniszterekhez az Unio-törvény megerősítése tárgyában. Gróf Batthyány Lelött, gróf Széchenyi István, Deák Ferenc­, és Kossuth Lajos miniszterek. Nyári Pál. Bár a törvényhozó hatalom egyik tényezője a törvényt meghozta, a másikról — a fejedelemről — garantírozó törvény nemlétében, nem lehetett­udni, hogy azt megerősíti, mert e sors érte 1810 óta Erdély igen sok üdvös törvényjavaslatát, és mert tudva volt, hogy az udvar körében annak erős ellenzői voltak, kik a szászok és oláhok attól­degenkedésére nem meghallgatás nélkül hivatkoz­­ak. Ezért mentek Veér Farkas és Pálffy János. Mint ország küldöttei egyenesen a királyhoz, azért átta szükségesnek a régi ellenzék megbízható igyéntől a miniszterekhez is irni s az erdélyi viszo­nyokról élőszóval informálni, a ki hirt vigyen az unio kimondása részleteiről is. E férfiak voltak: az öreg gróf Bethlen Já­­nos, gróf Teleki Domokos, Zeyk József és Károly, b. Jósika Miklós és többen, pártgyülési helyek is. gróf Bethlen János óvári háza, egy ráfestett szarvasról úgynevezett régi Szarvas-ház, hol a kér­dést megvitatták, a leveleket fogalmazták s azok­­nak gyors menettel Pestre vitelével engem bíztak meg, mint a kinek a szebeni és balázsfalvi gyüle­­tezésekről személyes tudomásom volt. Én gróf Te­leki Domokostól vettem át a leveleket s az úti költségb­­ől neki számoltam, egyébről a pártgyülésnek. Ő itt levelet Nyárihoz, ki arra volt fölkérve, hogy engem utasítson s gyors kihallgattatást eszközöljön. Május 31 én, egy gyönyörű tavaszi napon in­dultam el a biasini­ gyorskocsin, mely Szolnoki­g vitt, ott vasúton mentem tovább s már jun. 2-án reggel Nyárinál voltam. Híréből jól ismertem e férfit, de látása s személyes megismerése elő­tem annál nagyobbnak bizonyította. Pest rendkívül iz­gatott volt, akkor látta a legelső honvédzászlóal­jat nyilvános helyen, melyet amint a váczi utczán végig ment, sűrít, lelkesült „éljen“-zés fogadott és kisért. A nép és ifjúság forrongó hevét Nyári mér­sékelte és irányozta. Ő volt a viharzó szenvedélyek fékező Aeolusa. Látszott a határozott jellem és pa­rancsoló külsejű alak nagy erkölcsi befolyása. Fél kilenczkor lehettem nála ; levelét gyorsan átfutva, mondá, hogy legelébb megyünk Széchényihez — igy fejezte ki magát — ő ily időben a nevét vi­selő ligetben reggelizik Deákkal, később keresse fel ön Kossuthot, ki Budán tart nyári szállást ad­dig én a miniszterelnöknél eszközlök számára ki­hallgatást s igy még ma átadhatja mindenhova le­veleit. Ezzel sietni is kell, mert a miniszterelnök még ma este vagy holnap Innsbruckba megy az erdélyi Unió-törvény megerősítése ügyében, mit Nyári az előttem kevéssel megérkezett Pálffytól és Veér Farkastól már tudott. Elindultunk a Széche­­nyi-liget felé. Menetközben elbeszéltem neki az Unió elfogadtatását, az erdélyi viszonyokat; ő a szász­ és oláh mozgalmakról kérdezett meg s a magyar­ság erejét kívánta tudni. A magyarság ereje — mondom én — Erdélyben a székelység és királyi városok. Az első előtt tiszteletteljes „férje“-e van szásznak és oláhnak, mint harczias katona nép előtt, melynek szükség esetében kiállítható fegyve­res erejét már Martinuzzi 50,000-re becsülte, s mely kebeléből 25—30,000 katonát képes talpra állitni ; a kir. városok erkölcsi súlyt adnak e hatalmas nemzeti erőnek; e kettőn mint alapon nyugszik az országrészben politikai fölényünk . ..“ „Csakhogy a mi kormányunk minden áron békepolitikát követ — a mi pedig nem visz czélra — s félre ismeri a nemzet erejét — jegyzi meg Nyári. Közöttünk s lázongó nemzetiségeink között transactio nem le­hetséges. Ők a „minden“-nél kevesebbel nem elé­gednek meg, mi pedig azt nem adhatjuk meg. Ha Magyarországot nekik hagyjuk, s mi a Gobi pusz­tára vegyünk vissza vagy itt szolgáikká leszünk, ez tán kielégíti őket, ha csak kiirtásunkat nem forgatják elméjükben. Nekem inkább kell harcz, mint ez állapot. Ezért én rendkívül rokonszenvezek a székelyekkel s nagyon becsülöm a bátor férfiúi mell és éles aczél­ben-. ők rejlő nemzeti erejét.“ Észre sem vettem, midőn a ligetbe érve, az egyik kioszk előtti asztalnál egy fekete szemöl­dökű, sárgás barna arczu, göndör hajfürtü és mo­­rosos tekintetű ur, meg egy másik magyaros arcz­­kifejezésü, dús bajuszu férfi előtt megállva, mint székelyt s az erdélyi hazafiak magán küldöttjét gróf Széchényinek és Deák Ferencznek bemutatva, kérte őket, hogy hallgassanak ki. „Megyek — úgy­mond — hogy Kossuthnál és Batthyánynál dolgá­ban járjak el; mikor mindent végzett, keressen föl, hogy írjak vagy szenjek erdélyi barátimnak“ . . . Deák Ferencz megkérdezte, ha reggeliztem-e ? Mondom, hogy igen s csak velek szólni s az üze­­neteket és leveleiket átadni akarom; nehány kér­dést intézett hozzám, mikre én feleltem s ő azon óhaját fejezte ki, hogy neki most siető útja lévén, keresném föl ebéd után 4—5 között hivatali iro­dájában. Ezzel távozott s én gróf Széchényivel ma­radtam, ki ezalatt levelét olvasta el, mialatt hom­loka gyakran redőkbe húzódott. Pár percz múlva ő is felkelt s karon fogva elindultunk. „Menjünk együtt — mondá —­utunkban szólhatunk a dol­gokról. Mint látom, önöknél sok van, mi aggoda­lomra ad okot“. „Baj van, — mondok én — de a forrás ellenfeleink alkotmányellenes érzületében van s mert a törvényen felül helyezték magukat. Ha nekünk megerősített Unió-törvényünk van s a kor­mány a gyeplőt keményen tartja, a baj magától elenyészik vagy elenyésztetjük mi“. „Ez meglesz isten segitségével — jegyzé meg a gróf — leg­alább mi igyekezünk rajta; de azzal még minden nem lesz rendén. A hol valaminek ily sok a titkos nem-akarója és nyílt ellenzője — igy folytatá — ott csak okossággal és kitartással lehet győzni, nem hévvel és rögtön“. „Szerencse — mondám én — hogy e nagy számnak csekély az erkölcsi súlya , nem áll részekön a jog“. „A számot én már sokszor láttam győzedelmeskedni a szellemen — mondá a gróf — s a győzelem jogot ad“. „Mi reméljük — viszonzom én — hogy az utolsó győ­zők mi leszünk“. „Adja isten — igy zárá be be­szédét a gróf — én magyar szívvel óhajtom azt, de csak angol phlegmával remélem“. Ezalatt azon pontra értünk, hol útja másfelé tért. „Erdélyi barátink bajaikról írtak — szólt a gróf. Ezt már megbeszéltük. Az Unio-törvény m­eg­­erősittetését hangsúlyozzák más nagy érdekek mel­lett a magyar királyság integritása szempontjából. Ebben minden lehetőt elkövetünk. Ha többé nem találkozunk, mondjon erdélyi barátinknak s köztük gróf Teleki Domokosnak s vén gr. Bethlen János­nak minden jót.“ Ez volt végszava. Soha többé őt nem láttam. Szállásomra érve, Nyáritól névjegyet kaptam, hogy azonnal Kossuthhoz menjek s két órakor a miniszterelnökhöz, hol kihallgatásom lesz. Kossuthot Krisztina­városi nyári lakán talál­tam malom­ utczában a Spetz-féle háznál, ma Kará­­csonyi-utczában 208. ház­szám mellett, a déli vas­pálya-udvar felől, akkor tágas kert volt ott, árnyas fákkal s porondos ösvényekkel. A lakház utcza­­sorban vonult el, hol Kossuth nejét gyerekei közt találtam, kik nevelőjükkel egy hosszú folyóson ját­szódva tanultak. Két barnaszög, eleven tekintetű élénk fiút s egy szelidképü kis leányt. A­mint meg­­mondom, ki vagyok s miben járok, Kórádi — úgy emlékszem, igy hívták a nevelőt — egy, a kert hátterében levő lugasra mutatott, hol — úgymond — a miniszter dolgozik s rám vár. Dobogó szívvel mentem végig az ösvényen, alig várva, hogy lát­hassam a férfit, ki az ifjúság és nép bálványa s a sötétség, a zsarnokok és szolgalelkek félelme volt." Midőn lépéseimet hallotta, felkelve, elém jött s ba­rátságosan nyújtotta kezét, mély tekintésü szemei­vel oly jóságosan nézve rám, mintha ismert embe­rét látná. Fekete attilát viselt, mely kivágott és zsinórral díszített kő ujjal volt készitve, mint 1841-iki mellképén látható s mit akkor országszerte Kos­­su­t-ujjnak neveztek; fejér, széles inggalléra ki volt hajtva, haja s dús fekete körszakára ter­mészetes rendben, sróza erősen halvány, mond­hatni szenvedő. Kifejezhetlen igézetü volt beszéde. Széchenyi fascinálónak mondta ékesszólását , mely zsákmányul ejti hallgatóit, mint azon kígyó-faj az állatot , mely csalóka sziszegésü énekére figyelmez. Én tekintetében és modorá­ban valami lebűvölőt találtam. Mondá, hogy tudja küldetésem czéljára, kérte a neki szóló levelet s ülő­hellyel kínált meg. A levél átolvasása egy perez műve volt. „Igen örvendek — úgymond — az Unió létrejöttén. Három százados szétdaraboltatása után ismét egy hazánk, Erdély megtette kötelességét. Ez szép küzdelem volt. Most rajtunk a sor, hogy a meg­erősítés soká ne késsék, mert a közös nemzetgyűlés a küszöbön.“ „Mi az udvarnál féltjük az ügyet“ — mondom én. „Azt hiszem — feleié Kossuth — gróf Batthyány Lajosnak sikerül a nehéz mű. Itt tágut­­nunk nem lehet. Erdély egyesülése nagy erőgyara­podás Magyarországra nézve — folytatá a minisz­ter — de önökre s a vármegyei magyarországra nézve — a kétszer nagyobb számú oláhság tisztán épen életkérdés.“ „Azt hiszem, miniszter úr—jegy­zem meg én — hogy mind a két országra nézve az. Magyarország keleti kapuja Erdély s e kapu védelme a székelyeknél igen megbízható kézben van.“ „Igen, — jegyzé meg Kossuth — a széke­lyek karja és melle az Oriens felől Magyarországra nézve erős oltalom.“ Ekkor felállt. „Sajnálja — úgymond — hogy hosszasabban nem beszélhetünk ön szép hazájáról; vigye meg, kérem, erdélyi vé­reinknek rokonszenvem kifejezésű­ s bizalmukért há­lámat ; a­mire kértek, a lehetőségig valósítjuk, a törvényc­ikkek megerősítésében erősek leszünk. Egyebekről alkalom szerint. Ekkor kezet nyújtó­s ott búcsút vettem. Még egyszer láttam, midőn 1849 julius végén Szegeden 60,000 ember előtt utósó nyilvános beszédét tartotta ... A hanyatló nap bú­csú­sugára volt az s ő az égből lesújtott Promé­theusz! Ha végig sikerrel harczol Magyarország, Washington mellett áll vala neve; nem elbukott, az idealismus politikusai közé sorozzák. Nagy ta­núság a jog barátira nézve. . .. Midőn a napokban kerti lakót fölkerestem, eszembe jutott a 30 év előtti múlt. Mekkora ember a maiakhoz képest! Mi­lyen magyar minden izében! Minő szív az, mely igy tud magába zárva a szent rajongásig szeretni s mégis a jogért és elvért attól távol halni meg! Hervadó folyondár veszi körül egykori hajléka fa­lait, s a fák egyre hullatják sárguló leveleiket. Egykor ő is lehull az élet nagy élőfájáról, porrésze a földbe tér, nagy lelke s igazságért szenvedett szive, a földi istenek közé emeli megdicsőült nevét, lefoglalja Szapárynak az átmetszésről szóló javas­latát is. Azonkívül hangsúlyozandja az állandó köl­csön szükségességét megemlítve egyúttal, hogy a rögtön eszközlendő munkálatokra szükséges előle­gek fedezése szintén pillanatnyi kölcsönt tesz kí­vánatossá. A tárgyalás további része a szabályozási s mentesítési munkálatok felügyelésével foglalkozott. Erre nézve abban állapodott meg a gyűlés, hogy egy állami központi közeg létesíttessék, mely akár lehet egy személy , királyi biztos, akár egész szak­osztálya a minisztériumnak. Ez alá lesznek ren­­delendők a vidéken működő műszaki közegek, de ezek száma a szükséghez képest szaporítható. Gróf Szapáry Gyula itt czélszerűnek véli, hogy a javaslat a Tisza­­ mellékfolyóinak egyes szakaszokra való beosztása alapján oszsza be az egyes műszaki közegeket is. Hosszabb vitát keltett az állandó választ­mány kérdése. E vitához hozzászóltak Szluha Ágost, gróf Szapáry Gyula, gróf Károlyi Sándor, Szilágyi Dezső s Hunfalvy János, hogy minden vízműveleti társulat, nemkülönben a még ezután létesítendők, a nagy társulatba belépni köteleztes­­senek, a központi képviselet 10—12 tagból álljon és Pesten székeljen, semmiféle vállalat a kormány illetve a központi bizottság beleegyezése nélkül vizmű­veletbe nem bocsátkozhatik; egy kisebb bi­zottság gróf Szapáry Gyula elnökletével készítsen egy tervezetet, a központi bizottság működési köréről. A gyűlés ezen pontokat a kérvénybe felvette. Gr. Szapáry végül felvétetni kéri a kérvény­be, hogy a kormány a szabályozások mai állapotát közegeivel konstatáltassa, és az új munkálatok ter­vezetét és sorrendjét állapítsa meg, egyetértőig járván el ez ügyben a hetes bizottsággal. A gyűlés a két napi értekezlet eredményét összesítve, a követ­kező határozat hozatott Szapáry Gyula gróf indít­ványára : Benyújtandó egy kérvény a miniszterel­nök, közlekedési és pénzügyminiszterhez, úgy az or­szággyűléshez, melyben a kataszteri törvény alkalma­zása mellett adóleengedések kérelmeztetnek, és ezen adóle- és elengedéseken kívül a­hol szükséges pénz­segély is kéretik. Kéretik továbbá az 1871. 39-ik törvényczikk két iránybani módosítása a hitelnye­rés megkönnyítése czéljából ; kéretik egy Tisza­­völgyi központi műszaki közeg fölállítása és a vi­déki közegek szaporítása, végre egy alakulási tör­vény minél előbbi létesítése és ebből kifolyólag egy központi bizottság tekintetbe vétele minden szabá­lyozási kérdésben. Ezen kérvény szerkesztésével és benyújtásával gr. Károlyi Sándor s gr. Szapáry Gyula elnöklete alatt megbizatott a szegedi gyűlésen választott hetes végrehajtó bizottság: Ábrás Károly, Dáni József, Dániel Béla, Katona Antal, Pálfy Ferencz, Szojkó Gusztáv és Keisner István. Az ér­tekezlet jegyzőkönyvileg határozta köszönetét kife­jezni gr. Szapáry Gyulának a helyiség szives át­adásáért és gróf Károlyi Sándornak az elnökség tapintatos vezetéséért. S ezzel a gyűlés 2 órakor bevégződött. Tudományos mozgalmak. A tudományi akadémia d­én. (Október 22-én.) Az akadémia II-ik osztálya tartott ma ülést Horváth Mihály elnöklete alatt. A bejelentett fölol­vasások sorát Wenczel Gusztáv kitűnő tudósunk nyitotta meg, „A négy Thurzó püspök a XVI. szá­zadban“ czímű értekezését mutatta be. E négy Thurzó püspök nem tévesztendő össze az ausztriai Thurzókkal, mert mind a négyen a bethlenfalvai családhoz tartoznak. Értekező szerint megannyian külön irányt képviselnek, jóllehet ré­szint testvéri, részint unokatestvéri viszonyban ál­lottak egymáshoz. Wenczel különben csak a rokon­ságot akarja megállapítani közöttük, közölvén min­den egyes püspök — kik egy korban (1497—1540 között) szerepeltek — tüzetes életrajzát. Az első Thurzó Zsigmond előbb szerémi, aztán nyitrai, er­délyi s végre váradi püspök, előkelő diplomata Mátyás király iskolájából, ki 1500-tól fogva mint királyi titkár Magyarország nemzetközi viszo­nyait Francziaországgal és Velenczével kezelte, Anna királyné halála után visszalépett. 1507-ben mint követ Rómába ment, azután visszavonult püs­pökségébe, hol 1512-ben meghalt. A második Thurzó János, idősb János a híres bányagrófnak első született fia és 1506 óta borosz­i püspök szerepelt. Thurzó János lelkiismeretes főpap mint államférfi, tudós és tudományok és művészetek pártfogója egyaránt nagy volt. 1520-ban halt meg s méltán mondhatni róla, hogy Sléziában Mátyás királynak halála után a szónak legnemesebb értel­mében képviselte Magyarországnak érdekeit. Ihurzi Szaniszló öcscse volt Jánosnak s mint olmü­czi püspök Morvaországnak egyik legjelesebb tör­ténelmi notabilitása. Ő volt az, ki II. Lajos királyt, Mária királynét és I. Ferdinándot nejével Annával cseh királyokká s királynékká koronázta. Az egy­házi fegyelemnek szigorú őrzője a pikardisták s anabaptisták ellensége, a tudományok pártfogója, Morvaországban a humanistikus miveltség alapítója, ezek általános jelleméhez ez érdekes alaknak. A negyedik Thurzó Ferencz 1534-től nyitrai püspök, ki mint előkelő administratív tehetség ismeretes. Ő Thurzó Elek országbíró és királyi helytartó gyámfia, később kilépve püspökségéből áttért az evangélikus vallásra, sőt kétszer meg is házasodott, így lett második nejétől Zrinyi Katalintól a szi­getvári hős leányától a nagyhirü Thurzó György nádornak atyja. Thurzó Ferencz a magyar, később a császári kamarának elnöke volt, majd árvai főispán és királyi udvarmester, ki mint a humanismus párt­fogója vált ki. Tevékeny életének az 1579-iki év vetett véget. A tetszéssel fogadott értekezés után Szilágyi Sándor Finály Henrik kolozsvári egyetemi tanár „kórtani tanulmányait“ terjeszti elő. E tanulmányok Knaus Nándor ismert művére vonatkoznak, melyet Finály nehézkessége, pontatlansága miatt határozot­tan elhibázott, s hiányos munkának tart, s ítélete oda irányul, hogy a kitűzött feladatot Torma Ká­roly calendáriuma sokkal jobban oldotta meg. A bírálatban Finály ez alapos tudós, igen sok figye­lemreméltó megjegyzést tartalmaz. Végül Ortvay Tivadar 1. tag „A magyaror­szági Duna-szigetek alakját, irányát, területnagyságát és partmagassági viszonyait“ ismerteti alaposan és érdekesen. A nézet, mintha a dunaszigetek mind hosszú­­kások volnának, igazolatlan. Szerző két egymástól lényegesen eltérő, t. i. szabályos és szabálytalan alaknemet különböztet meg; s pedig úgy, hogy az elsők hosszant nyújtottak, alól pedig csúcsban vég­ződnek, míg az utóbbiak a legrendetlenebb poly­­gontól a tökéletlen körig az alakváltozás minden faját mutatják. Az összes szigetek mintegy fele alak tekintetében rendes, másik fele azonban sem közös alaptípussal, nem közelebbről jellegezhető geometriai alakkal nem bír. A szabályos szigetek iránya mindig megfelelő a folyamvíz irányának, bár a két csúcsot összekötő tengely változó, majd egyenes, majd meggörbült, sőt megtört is. A tengely ezen sajátságára a folyó­hajlatok s a folyam partviszonyok vannak befo­lyással. A rendetlen szigeteknél a hossztengely szá­mos esetben nem a folyóvíz irányába, hanem erre ferdén vagy éppen függélyesen esik. A szigetek területnagyságának meghatározását sok körülmény lehetetleníti. A kataszterileg felmért szigetek száma 667 s ezek együttes nagyságának összege 296,111 hectár (514,564 hold), a katasz­terileg fel nem mért szigetekkel zátonyokkal s ho­mokpadokkal pedig az egész areált 316,503 hec­­tárra becsülhetni. E szigeteket egy tömeggé egye­sítve, ennek tértartalma megfelelne 31 □ myria­­meternek (57 földrajzi mértföld) s ily formán a Dunaszigetek egész területe az összes magyar bi­rodalom területének 0 98°/g-kát képezi. Különben a szigetek részletes felosztásában az aránytalanság igen nagy. A legkisebb felmért sziget 719 méter­nyi, a legnagyobb 188.519 hektárnyi, legszaporáb­bak azok, melyeknek tértartalma 1—5 holdat tesz. A­mi a szigetek partmagassági viszonyait il­leti, a vizsgálat eredménye az, hogy a szigetek alsó csúcsaikon rendszerint mélyebbek, felső csú­csaikon pedig magasabbak. A két csúcs között kép­zeletben fektetett sík nagyobb részt az alsó csúcs irányában hajlik mélyebbre s e képzeleti sík el­hajlása legnagyobb a Csepel szigeténél, hol 5 mé­ternyi, legkisebb az ercsényi Bem­ szigeténél, hol nem több 22 milliméternél. A vizsgálat egy másik eredménye az, hogy a legmagasabb s a legmélyebb pontok nem esnek mindig a szigetcsúcsokra, ha­nem leginkább a partvonal középszakaszára. Végül a szigetpartot és a folyampartot összehasonlítva azt találjuk, hogy a legmagasabb pontok túl­nyomóig a folyampartra, a legmélyebb pon­tok pedig nagyobb számmal a szigetpartra esnek. A szigetek emelkedési partszíne általában alább marad a folyam partszakaszánál s a partszin hullámzásában nagyobb az egyenletesség a szige­teken, sem mint a folyamparton. Ezek után az ülés 7 órakor véget ért. A ta­gok még rövid zárt ülésre maradtak vissza. Fővárosi ügyeik, Budapest forgalma szeptemberben. A beviteli forgalomban a következő czikkeket említjük fel : a gabonaneműeket, a tüzelő­anya­gokat, a szer- és épületfát, az építőanyagokat, a dohányt és a sertéseket; ezek ugyanis részint a forgalmi összeg nagysága, részint pedig adataik­nak a két utolsó évbeni eltérése által tűnnek ki. Gabona­­neműekből a folyó év 8 havában 2,6 millió métermázsa hozatott be, az 1876. év meg­felelő korszakában 2­4 millió, s így a folyó évben 200,000 métermázsával több. A tüzelőanya­gokból a folyó év 8 havában 30 millió métermá­zsa érkezett a fővárosba, az 1876-dik év ugyanez időszakában 2­8 millió, s így a folyó évben 300,000 métermázsával több. A sertések bevitele tett a folyó év 8 havában 430,000 méterm­ázsát, a múlt év ugyanez időszakában pedig csak 352,000-et. Szer- és épületfa ez évben 277,000 métermázsa hozatott be, a múlt évben pedig 247,000 métermázsa, e czikk forgalma e szerint csak mintegy 30,000 m­é­­termázsával emelkedett a múlt év hason időszaká­hoz képest. Csökkent azonban a bevitel az építő­anyagoknál (668,000-ről 569,000 re) és a dohánynál (182,000-ről 119,000 re). Kiviteli forgalomban legelőször is a liszt és egyéb őrleményeket említjük fel, melyekből a folyó év 8 havában 15 millió méter mázsa vizetett ki a fővárosból, az 1876-dik év megfelelő korszakában szintén ugyanannyi. Jelentékeny emelkedés észlel­hető a sertések kivitelénél. Tett t. i. e czikk kivi­tele a folyó év 8 havában 271,000 métermázsát, a múlt év megfelelő időszakában pedig 198,000 mé­termázát. A gabonakivitel a múlt évhez képest csak igen csekély mérvű emelkedést mutat fel. Gabonaneműekből ugyanis a folyó év 8 havában 651,000 métermázsa vizetett ki, a múlt évben pe­dig 615,000. A forgalom az egyes intézetek közt a folyó és az 1876 dik év­­ első havában következőkép osz­lott meg : dunagőzhajózási társulat 1.869,901 1.118,712 1.765,524 1.085,383 A gabona­tőzsdén szeptember hó négy hetében 513,100 méter mázsa gabona adatott f el, a folyó év háromnegyedében 3.181,000 az 1876-ik év megfe­lelő időszakában 3.185,000 métermázsa. Az árak­ban alig fordult elő változás a múlt hóhoz képest, kivételt képez mégis a tengeri, a takarmány és a maláta-árpa, melyeknek e havi átlagára valamivel emelkedett. A búza átlagára e hóban volt 11 fo­rint 47 kr., a múlt hóban pedig 11 forint 40 kr. Rozs e hóban átlag 7 frt 82 krral, zab 6 frt 61 krral jegyeztetett. A maláta-árpa ára a múlt hóhoz képest 48 krral, a takarmányárpáé pedig 35 krral emelkedett; az előbbi e hóban átlag 8 frt 28 krral, az utóbbi 7 frt 25 krral jegyeztetett. Leg­jelentékenyebb emelkedés észlelhető a tengeri árá­nál. Ez ugyanis e hóban átlag 7 frt 17 kron kelt, a múlt hóban pedig 6 frt 53 kron. A repere átlag­ára volt 18 frt 5 kr. A marhavásáron szeptember hó négy hetében 42,354 darab állat adatott el, eszerint átlag heten­ként 10,588 darab, míg a múlt hóban hetenkint át­lag csak 7357 darab állat adatott el. A közvágó­­hídi igazgatóság nyilatkozata szerint e hó két utolsó hetében tartott vásárokon oly élénk volt a forga­lom, minőt a két utolsó évben észlelni nem lehetett. A marhavásár forgalma ez év három­negyedében volt 201,015 darab állat, az 1876-ik év megfelelő időszakában 175,591 darab, s igy az ez évi forga­lom 25,424 darab állattal volt nagyobb mint a múlt évi. 1877. 1876. érk. elszáll. érk. elszáll magyar államvasutak­­Budapest 3.458,742 391,012 3.233,383 387,871 Kőbánya 151,608 25,057 151,743 27,458 osztrák államvasutak Budapest 2.468,588 1.876,060 2.441865 1.961,338 Kőbánya 648,416 381,363 523,708 276,335 déli vaspálya 502,617 939,107 577,433 747,708 HÍREK. (Október 22.) — Láng Mihályt, a derék és széles körök­ben ismert nagykereskedőt, kinek gyászos és hirte­len haláláról már megemlékeztünk, ma délután négy órakor temették el a legnagyobb részvéttel az első magyar általános biztosító társaság palotájából. Meghatottan állták körül az érdemes férfiú koszo­rús ravatalát a gyászoló családtagok, rokonok, ba­rátok és ismerősök. A fájdalomtól lesújtott özvegyet Horváth Boldizsár vezette karján, mellette báró Eötvös Lórántné , a gyászoló fiú, dr. Láng Lajos és neje Horváth Emilia, a boldogult kedves leánykája Ilona könyezték a drága halottat. A főváros leg­előkelőbb asszonyai közül ott láttuk Vörös Pálnét, Sárkány Józsefnét, Benediktinét és másokat. Ráth Károly főpolgármester családja tagjaival a rokon­nak és a tiszteletre méltó polgárnak adta meg a végtisztességet. Több előkelő városi polgárt, Kovács Kálmán miniszteri tanácsost, báró Kaas Ivor, Már­kus István országgyűlési képviselőket, Arany Lászlót és nejét, Lechner és Heinrich egyetemi tanárokat s az irodalom több munkását láttuk a ravatal körül. György Vilmos emelkedett szellemű, megható gyász­beszéde után a koszorús koporsót a „Concordia“ temetkezési egyesület fényes gyászkocsijára tették s a gyászmenet hosszú kocsisora megindult a kere­­pesi temető felé. A főváros egy derék polgárt, a búbramerült család a legjobb atyát és rokont, az ismerősök a legjobb szivü barátot vesztették el a boldogultban. Béke hamvaira! — Verőfényes napok kaczérkodnak a hulló levelekkel s az őszi felöltőkkel. A vén asszonyok nyara valóban csillogó. Használják is a fővárosiak az alkalmat. A Duna partján délutánonként hullám­zik a sütkérező sétálók raja, a sétatereken édes anyák és dadák hordozzák a kedves kicsinykéket szívni a jó levegőt, s a sárguló „zöldet“ is föl-föl­­keresik hervadó haldoklása közben. Tegnap a su­gárúton egész délután bemszegett-rajzott a városli­getbe rándulók tömege. Magánfogatok, bérkocsik és omnibuszok robogtak egyre-másra szakadatlanul. Koburg főherczeg s kedves felesége, báró Edelsheim Gyulai szintén nejével, s a főrangúak közül többen kocsikáztak ki. Néhány nyaraló verandáján is süt­kérezett egy-egy társaság. A városligetben a mu­latóhelyeken szólt a zene, a tavon csónakáztak, s az állatkertet is sokan látogatták. Mintha csak kiki sietett volna használni az alkalmat, mely aligha tart sokáig. A reggelek s az esték már na­gyon hűvösek. Tiszta, holdvilágos éjek járnak, de az éles levegő metszés ugyancsak keményen in­terpellál a téli kabátért, mely nappal szinte nehéz, de ugyancsak elkél ilyenkor. A vidékről is min­denfelül szép időt jeleznek. Erdélyben is egy-két napja fényesen csillog a verőfény, de Abrudbánya felül a toroezkói havasokat hó borítja több mint tizenöt napja. A felső vidéken is havazott. Mahol­nap bizony beáll a tél. — Capalti bibornok — mint a „Fanfulia“ je­lenti — 78 éves korában meghalt. Az elhunyt ki­tűnő theologus hirében állt s halálát gutaütés idézte elő. — Dauer Karolina, az egykori hires német színésznő halálát jelenti a távíró Kilchbergből. Egy Zürich melletti villában mint gróf Plater László neje lemondott a dicsőséget nyújtó pályáról, s egészen családjának élve tölte napjait a kitűnő művésznő, ki nem csak ritka tehetsége, de szépsége miatt és a legünnepeltebb személyiség volt a maga idejében. Bausz Karolina 1808-ban Heidelbergben született s 14 éves korában lépett föl először a színpadon, melyhez legkorábbi ifjúságától kezdve vonzódott. Az első siker biztosította további pályáját s azóta so­kan környezték, sokan ünnepelték. 1829-ben Co­burg Lipót herczeg titkos neje lett s Montgommery grófnő nevét vette föl. A herczeg korának legszebb férfia volt s a színésznőt őszinte szerelemből vette nőül, midőn azonban a belga királyi koronát s Fü­lö­p Lajos egyik leányának kezét ajánlták föl szá­mára, kénytelen volt a szép Bauer Karolinával való házasságot felbontani. Bauer Karolin azután újra a színpadra lépett s aratta tovább a babérokat 1844-ig, midőn gróf Plater László, a lengyel menekültek feje nőül vette, így élt harmincz éven át a világtól el­vonulva boldogan. Emlékeit egy zsellemes kötetben megírta s ki is adta.­­ Az osztrák honvédelmi minisztert, báró Horstot súlyos családi csapás érte, kedves Anna leánya meghalt. Az osztrák kormány a lesújtott apa iránt a legmelegebb részvétet mutatta, s Auer­sperg herczeg miniszterelnök vezetése alatt Stremayr, Voger, Chlumetezky, Preuis, Ziemialkowszky, By­­landt Bheidt stb. megjelent a temetésen Möd­­lingben.­­ A prágai tüzérszertárt szintén meglopták; úgy látszik a bécsi, zágrábi merénylet után a prágai lopás nagyon természetes volt. Masek Vincze már mintegy két év óta tapasztalta, hogy a karolinen­­thali ére döntőjéből folytonosan vesznek el külön­féle érczek. A tolvajra azonban ráakadni sehogy sem tudott. Hiába váltogatta a munkásokat, a lo­pás csak tartott, az érevek csak egyre vesztek. Végre a múlt hétfőn sikerült a tolvajt éppen azon a pillanatban fogni el, midőn ál-kulcscsal a gyá­rat fölnyitotta, s éppen egy csomó egyet-mást el­szállítás végett összerakott. A tolvaj Nepka Nándor fiatal munkás, ki az érczeket potom áron Hoffmann prágai kovácsnak adogatta el. Hoffmannál azonnal bázmotozást tartottak s meglepetve tapasztalták, hogy ott a lopott szerek egész tárházára akadtak. A szerek legnagyobb része Masek gyárából került oda, de számos holmi más gyárból való volt. A tulajdonosoknak jelentést tettek s azok elcsodál­koztak , hogy meglopattak , miről sejtelmök sem volt. Legnagyobb feltűnést keltett pedig, hogy mintegy 130 kilo kincstári töltényeket is ta­láltak, melyek a prágai tüzérszertárból származ­tak. A térparancsnokságnak rögtön följelentették az esetet, mely egy bizottságot rendelt ki a színhelyre, melyeket csakugyan a tüzérszertárból valóknak is­mertek föl. Hoffmann azt állítja, hogy 45 forintért RICARDO. IRTA EMILIO CASTELAR. Spanyolból fordította BEKSICS GUSZTÁV. MÁSODIK KÖTET. XI. FEJEZET. Kegyelemdö­fés. (F­olytatás.) — Anyám, csak azt tudom, hogy legyőzhet­­len szerelemmel szeretem Helénát, s hogy anyám a szerelem kielégítése ellen legyőzhetlen ellenzést sze­­gez. A szülők gyermekeik feletti jogainak azonban korlátai vannak. Valamint nem ítélhet ön halálra, épp oly kevéssé kárhoztathat örök boldogtalan­ságra, mely ezerszer borzasztóbb büntetés volna a halálnál. — Fiam, irgalmazz. Gondold, értsd meg, hogy anyádnak, midőn boldogságod útjába áll, legyőz­­hetlenül parancsoló oka van. — Nem értem, mert nem tudom ez okot, s a­mit nem tudok, nem létezik rám nézve. Ne bot­­ránkozzék meg tehát, anyám­, ha engedelmeskedem a természetnek, engedelmeskedem szívemnek, en­­gedelmeskedem istennek, kinek teremtő lehellett

Next