Ellenőr, 1877. október (9. évfolyam, 402-459. szám)
1877-10-01 / 402. szám
iránt a kiadási előirányzatot annyira normálisnak tekinthetjük, hogy a költségvetés tárgyalásának késedelme semmi különös aggodalomra nem szolgáltathat okot. Az „Ellenőr“ irányában — ezelőtt pár hóval egy rágalmazó állítás jelent meg a „Közvélemény “ czímű lap terén. Hogy a kérdésbeni állítás az esküdtszék elé juthasson, az „Ellenőr“ tulajdonos kiadói nem mulasztották el megtenni a kellő lépést azonnal; nem ugyan lapjok hitelének fenntartására — mely nem szorul a hitványak pimasz koholmányainak cáfolgatására — hanem azért, hogy a rágalmazót elérje a törvényszerű büntetés. Most jelentenem kell, hogy az esküdtszéki tárgyalás nem fog megtörténni, mert a „Közvélemény“ terén koholt rágalomnak íróját, Lukács Béla országgyűlési képviselőt az illetékes bíróság eléidéztetéstől megvédi mentelmi joga, melynek felfüggesztését a képviselőház megtagadta a mai ülésben, az ellenzéki töredék összejátszása által, 54 szavazattal 47 ellenében, s így egy olyan házban, hol a határozatképességre igényelt számnál csak egy volt több jelen. Csernátony Lajos, Szende Béla honvédügyér úr ma elutazott Kolozsvárra, honnan tovább megy Szebenbe, Brassóba s másfelé, a honvédségi telepek megtekintésére. A képviselőház igazságügyi bizottsága mai ülésében folytatta a kisebb peres ügyekre vonatkozójavaslat átdolgozását a ház által elfogadott alapelvek alapján s a 10. §-ig haladt. A pénzügyi bizottság üléséből. (Október 1.) A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. u. 5 órakor tartott ülésében tárgyalás alá vette a czukor-adó tövényjavaslatot. Széli miniszter előadja, hogy a czukor-adójavaslathoz általa közelebbről beterjesztett módosítás az átalányrendszer megtartása mellett definitív czukor-adó-törvény megalkotását czélozza oly módon, hogy előre megállapíttatik a czukor-adójövedelem minimuma. Az érdekelt czukor-iparosok elvileg hozzájárultak ehhez, sőt a javaslatban megállapított minimumot is mindannyian elfogadhatónak nyilvánították. Wahrmann elfogadja átalánosságban a javaslatot, mert az az iparosokkal egyetértőleg készülvén, abból eredmény is remélhető. Figyelmébe ajánlja e mellett a miniszternek mindazon tekinteteket, melyek Magyarország érdekében az átalányozási rendszert nemcsak itt, de különösen a szeszadónál tetszik kívánatossá. Széli miniszter megjegyzi, hogy a két javaslat egyenlő alapra van fektetve, s hogy az 51/ fok megfelel a czukoradó tervezett megállapításának. Lukács helyteleníti, hogy a javaslatban oly intézkedések is fel vannak véve, melyek Ausztriára vonatkoznak, ezek inkább egyezménybe valók. E javaslat közös ügyet csinál még a czukoradó jövedelméből is. Nem fogadja azt el, mert a magyar czukoripar érdekeinek nem felel meg. Kerkápoly elfogadja a javaslatot, bár a mamint a mennyi előnyt hoz a kincstárra. A panlalírozás alapja különböző lehetne, ha a gyárak az összes termelési körülmények tekintetbe vétele mellett osztályoztatnának. Helly nem fogadja el a javaslatot, melyben a kormány még a 67-ei kiegyezésnél is tovább ment és egy új közös ügyet kíván teremteni. Indítványozza a javaslat tárgyalásának függőben hagyását addig, míg a házi vámszövetség kérdése fölött döntött. Hegedűs szerint a javaslat nem teszi közössé a czukoradó-jövedelmet, csak közös correctivumot alkalmaz a kincstár érdekében. Azt a törvényben ki lehetne fejezni, hogy az adóösszegből mennyi illeti Magyarországot. Elfogadja a javaslatot, bár nem látja benne orvosolva a hátrányokat, melyek az osztrák gyártással szemben a mi czukoriparosainkat sújtják. Zichy Nándor gr. nem fogadja el a jelen javaslatot, mely a jelenleg létező czukorgyárakra s az osztrák államkincstárra előnyös lehet ugyan, de Magyarországon a czukorgyártás fejlődését" merőben kizárja s magyar közgazdasági szempontokból elfogadásra egyáltalán nem ajánlható. A részletek esetleges módosításától függeszti fel egyébiránt véglegesen adandó szavazatát. Pulszky elfogadja a javaslatot, mert az osztrákok érdekében hozott áldozatot recompensálja a többi kiegyezési törvény. Elfogadja a javaslatot teljes tudatában a belőle származó hátrányoknak, de combinálva azt a többi kiegyezési javaslatokkal. Somssich kérdi, miért nem állapíttatik meg a czukornál is a termelési fok, miért határoztatik meg a czukornál a jövedelm minimuma, a szesznél pedig nem, s miként fog a czukorjövedelem megosztatni. Széll miniszter részletesen válaszol Somssich kérdéseire, valamint Hellynek. Végül megjegyzi, hogy nem áll az, mintha e javaslat a közös vámterület tartamán túl is az ország kezét megköti, mert annak hatálya világosan a vámközösség fennállása által van feltételezve. Erre ajavaslat átalánosságban elfogadtatott, s ezzel az ülés véget ért. A diósgyőri vasgyár kiadásainak fedezéséről szóló törvényjavaslat indokolásában mondja a pénzügyminiszter hogy a vasgyár bérbeadása iránti tárgyalások még be nem fejeztettek és a bérbeadás valószínűleg csak jövő évi január 1-jére létesülhet. Gondoskodni kell tehát az idei költségek fedezéséről. A diósgyőri vasgyár úgy vassínek, mint kapcsoló szerek gyártásában és a kereskedelmi vasgyártásban is annyira haladt, hogy képessé vált mind a gyártmányok ára, mind pedig azok minősége tekintetében az osztrák-magyar magán-vasgyárak bármelyikével a versenyt kiállani, és már ezen tekintetnél fogva is hiba lett volna a gyár működését beszüntetni, de nem is lehetett ezt tenni, miután az elvállalt megrendeléseket foganatosítani kellett, s a gyári üzlet beszüntetése a bérbeadás veszélyeztetése nélkül átalában nem lehetséges. A miniszter az idei rendes kiadásokat 698,877 frttal, a rendes bevételeket pedig 668,000 frttal veszi fel. A fedezendő különbözet 30,877 frtot tesz. A bácsmegyei conflictushoz. Annak kiegészítéséül amit reggeli lapunkban e conflictusról elmondtunk, álljon itt a megyéhez leküldött leirat hiteles szövegéből, az indokolás fontosabb része, meg vagyunk róla győződve, mindenki előtt érthetővé teszi, hogy a kormány eljárása ez ügyben tökéletesen correct. „Nem sérti — úgymond a miniszteri leirat miután az intézkedésre okul szolgált adatokat előadja s az alispán kifogásaira tér át — e felülvizsgáló bizottság eljárása a felülvizsgálandó hadköteleseknek jogos érdekeit sem, a melyekre nézve ezen eljárást sérelmesnek állítja a megye alispánja. Ezek ugyanis a felülvizsgálat utján vagy szintén hadképteleneknek vagy ellenkezőleg hadképeseknek fognak nyilváníttatni. Ha ismét hadképteleneknek találtatnak, csakis a sorozó bizottság leletei nyernek reájuk nézve megerősítést, és pedig közmegnyugvással járó megerősítést. Ha pedig hadképeseknek találtatnak, s ennek folytán és pedig az általam meghatározandó, s a méltányosságnak leginkább megfelelő módon, besoroztatnak: csakis az történik velük, aminek, ha téves, vagy netán szabálytalan eljárás nem jó közben, már a fősorozás alkalmával kell vala megtörténnie. S az által, ha valaki törvényes és bármi után elkerült hadkötelezettségének teljesítésére szoríttatik, nem történik rajta sem sérelem, sem méltánytalanság. Ez utóvégre egyfelől az állam érdekei, amelyek minden alkalmas honpolgárnak hadi szolgálatát igénybe veszik, s másfelől a törvény részrehajlatlan végrehajtásának tekintete sokkal magasabban állanak, semhogy azok előtt az egyesek érdekei, ha netalán érintetnének is, háttérbe ne legyenek kényte-Azt mondja továbbá a megye alispánja, hogy az újonczállításnál előfordult visszaélésekre vagy törvénytelenségekre vonatkozó panaszok hat évi alispánsága alatt sem nála, sem a megyei közgyűlésnél, sem az ő tudtával, a főispánnál nem létettek. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy más helyen és más időpontban szintén nem fordultak volna elő ily panaszok. Ez évben is több oldalról nyujtattak be hozzám panaszok, a melyek állítólag a megyei lakosság köztudatára hivatkozva, az ujonczozás körül gyakorlott vétkes üzelmeket tárgyazzák. De ezen panaszok, nem tartalmazván concret esetek elősorolását, concret vizsgálatokra nem szolgáltattak alapot, s igy reájuk csakis mint egyszerű tényekre hivatkozhatom. Nem lehet azonban, hogy feledéssel hallgassam el, s a megye közönségének is emlékezetébe ne idézzem vissza azon rendszeresen űzött, és mélyen gyökerezett visszaéléseket, és pénzzsarolási üzérkedéseket, a melyek, az 1871-ik évben, a telecskai harmadik sorozó járásban az ujonczozásra kiküldött miniszteri biztos közreműködése folytán, hozattak napfényre, s a megye törvényszékének azon évi április 17-én kelt ítéleténél fogva, a mely a vétkeseket több havi fogságban marasztalta el, kellőleg megalapíttattak. S épen azért, mert az ilyen visszaélések már természetüknél fogva is, csak nehezen, és ritka esetekben hozhatók világosságra, és vonhatók bírói eljárás alá, nekem amiként már 1870-ik évi 29.629. számú s az akkori rendkívüli felülvizsgáló bizottságot e megyébe is kirendelő intézményében, hivatali elődöm is kifejtette, a feladatomban áll odahatni , hogy a visszaélések, amelyek a törvény és annak végrehajtói iránti bizodalmát és hitet ássák alá, még forrásaiknál, és így előleges rendszabályok alkalmazása által is nyomassanak el, akár valósággal elkövettetnek azok, akár csupán lehetségesek. Sem a törvényben, sem a védtörvény végrehajtása tárgyában kiadott „Utasítás “-ban, nem akad, amiként magát kifejezi, a megye alispánja annak nyomára , hogy a sorozó bizottság által hadképtelennek nyilvánított, s onnan felülvizsgálatra nem küldött hadköteles, ugyanazon évben, és így ismételve vizsgálat alá vonathassék. E téves nézet ellenében a döntő súlyt nem akarom a védtörvény végrehajtása tárgyában kiadott , az alispán által törvény erejével bírónak nevezett „utasítás“-ban keresni. Ezen „utasítás“ 75-ik szakaszában, és 80-ik szakasza 6-ik pontjában, — hogy a többi szakaszokat ezúttal elhallgassam, — világosan látható annak nyoma, hogy ezek szerint is fen van tartva a rendelkeztetési jog, miszerint a sorozó bizottság által egyhangúlag hadképtelennek nyilvánított hadkötlés, szükség esetében, további eljárás és felülvizsgálat alá legyen vonható. De figyelmeztetnem kell a megye közönségét a következésekre, amelyek származnának abból, ha, amíg bármely más közigazgatási testület és hatóság határozatai ellen utólagosan is lehet orvoslatot keresni, egyedül a sorozó bizottság ruháztatnék fel a kiváltsággal, hogy végzései, bárha tévesek és törvénybe ütközők volnának is, helyre nem igazíthatók és orvosolhatatlanok legyenek. Figyelmeztetnem kell a megye közönségét : váljon helyes, és a jogi állam fogalmával összeegyeztethető volna-e az, ha a sorozó bizottság határozatai csupán a magánfelek, és a sorozó bizottság külön véleményben levő tagjai részéről volnának fölebbezhetők s a törvény végrehajtásáért felelős, és az állam érdekeit képviselő miniszter részéről érinthetetlenek, és helyreigazíthatatlanok volnának, és így e részben kevésbbé fogadatnék meg a miniszternek, mint a sorozó bizottság bármely egyes tagjának, vagy a magánfélnek? A gyakorlati élet tapasztalatai kétségen kívül helyezték azt, hogy a védtörvény végrehatásának terén, csakis az által óvhatók meg mind a magán, mind az állami érdekek, ha az utólagos kiigazítás eszközeit, és az orvoslatok módozatait mind azon esetekben használhatja, és kellőleg használja is, az ellenőrzést gyakorló miniszter, amelyekben azok szükségeseknek mutatkoznak. S a kiigazításnak ezen eszköze, és az orvoslatnak ezen módja a sorozó bizottságnak a hadképtelenséget aránytalanul nagy számban kimondó és aggodalmat gerjeszthető határozatai irányában legcélszerűbben a törvény által megalkotott intézményben, vagyis a felülvizsgáló bizottságban található fel, amely már ily esetekre nézve, az országnak különböző részeiben, sőt magában e megyében is, sikeresen vétetett, és vétetik jelenleg is alkalmazásba. S a honvédelmi miniszternek ezen felügyeleti és ellenőrzési joga, s egyszersmind kötelessége alapszik az 1848-ik évi 3-ik törvényczikben, a mely a felelős minisztériumnak alkotásáról rendelkezik, s a mely a minisztereket a törvény végrehajtása tekintetében, nemcsak tetteikért, hanem mulasztásaikért is felelősekké teszi. Alapszik a védtörvény p.n .i. ».«toMiUn ,, melynél fogva ezen törvénynek életbe léptetésével a honvédelmi miniszter mtatott meg Ezen törvényekből foly a honvédelmi miniszternek joga és kötelessége, hogy felügyeleti és ellenőrzési jogát, a törvény által nyújtott eszközök felhasználásával, mindannyiszor gyakorolja, valahányszor azt a törvény és állam érdekei kívánják. Ezen törvényekben, amelyek a végrehajtás körüli ellenőrködésnek jogát és kötelességét határozzák meg, gyökerezik a rendkívüli felülvizsgálatok alkalmazásba vétele is. Ily értelemben fogta fel a rendkívüli felülvizsgáló bizottságoknak kiküldését már maga az országgyűlés képviselőháza is, a midőn az 1870-ik évi deczember 9-én hozott határozatánál fogva, az azon évben számosabb törvényhatóságokban működött rendkívüli felülvizsgáló bizottság iránt történt interpelláció következtében, az e részben adott miniszteri választ tudomásul vette, s ezáltal azt jelentette ki, hogy annak kiküldését a törvényekkel egyezőnek tekinti. S nekem elég volna egyszerűen rámutatnom e határozatra, ha csupán rendeletemnek foganatosítását, és nem egyszersmind a megye közönségének megnyugtatását is, tartanám szemeim előtt. TÁRCZA: Az operaház. Mint mikor a zajló folyamnak, mely háborogva medrében már-már alig fér meg, hogy gátat ne szakaszszon, az ember keze ás uj medret, úgy hasítottak zsibongó fővárosunk egyik legnépesebb részén a forgalomnak újeret, mely máris élénk pontja lett a közlekedésnek. A sugárút nem csupán fényűzési vonal. Kanyargó posványosok, zsombékos lápok voltak azok az utczák, melyeknek útvesztő tömkelegét szétszakítva, köztük ezt a főüteret összekötő vonalként megteremtette a józan ízlés s a szépészeti törekvés. A sugárutat csakhamar megkedvelte a fővárosi közönség. Zakatoló hajsza, lázas élénkség, pezsgő élet vert tanyát sugár, egyenes széles szép járdáin. Tarkabarkaság csillog a meredező kopasz falak aljában , összevegyülve a kigunyolt ósdiság a szemetkápráztató újmódi csalással, mely csak a látszatnak hódol s a divatot kergetve fonja be azt, a kit befonhat. Zűrzavaros az a kép, mely itt elénk tárul. A régi szennyet még nem tudja eltakarni a kaczérkodó csinosság, melyet beplántálni egyhamar nem lehet. Viharos idők járma alatt nyögünk, a pénz kevés, a vállalkozás fukar, mint az uzsorás, az építkezési kedv megcsappant, mint rohamos forrás után az új bor. Újra derülni kell a nagy tönk után, hogy a pénzes emberek leszállva tömött ládáikról, Illés próféta építkezési hajlamaitól megihletve, követkőre rakjanak a puszta telkek benépesítésére. Mert így, ahogy most’, néz ki a sugárút, még nagyon hiányos benyomást tesz a szemlélőre. Nem az, hogy itt üres telek tátong, amott a régi ócska ház ablakait elnyelte a föld, nem is az alacsony darakszerű házikók hosszú sora bántja a szemet, mely végre is mesés teremtő képességet nem kívánhat az embertől, — de bántja az, hogy végesvégig járva, alig talál szórványosan néhány helyet, ahol a kőmives kalapácsa csattogna, vagy az ács baltája hasítaná a fényűt. Pang minden. Mintha a közöny álmát aludná a főváros, melynek szórakozást hajhászó népe pedig ugyancsak sütkérezik a sétára oly igen alkalmas it csillogó verőfényében . Annál inkább üdvözölhetjük hát azt a szerény munkát, mely két éve folyik már az operaház sokat hányt-vetett telkén, melyért annak idejében folyt a tollharcz elkeseredéssel. Pedig ezt a telek-kérdést elég szerencsésen oldották meg. Veszíteni nem veszített vele senki, Thalia pedig csak nyert. Egy felül a kerepesi után a népszínházát, melynek ügye még most is vajúdnék, ha 500.000 forinton nem vette volna meg tőle az operaház ezt a telket, másfelül igen alkalmas hely ez az operaháznak is ; nem is esik oly messze, mint némelyek ellenvetik, azután meg nagy előnye, hogy éppen az opera szokásos közönségének fészke közé fészkelődött, hol nemcsak művészi ízlést terjeszthet, de némileg a magyarosodást is elősegítheti, melyre pedig éppen ezen a ponton ugyan nagy szükség van. Hozzá még az is, hogy az épülő operaház mindenesetre lendületet fog adni környékének s amint hallatszik, nemsokára meg is fog indulni a munka ezen a tájon, mely most olyan elhagyatott s puszta. Köröskörül sehol, csak az operaháznál folyik a szép munka isten igazában. Benn a tátongó falak közt, künn a lassan-lassan formálódó oszlopok és párkányok körül s a szomszédban, a kőfaragók érdekes telepén, hol ugyancsak van a vésőnek dolga, mig az idomtalan kőhalmazból rögtön használható darabokat vés, vág és farag kitartó munkával. Meggörnyed az erős munkás s fáradtan veri nagy „bunkójával“ a szívós anyagot maró éles vésűt: a kőtörmelék sziporkázva ugrik szerteszét, a kőpor finoman szitál a légben s lepi a szegény munkás vásott zubbonyát, törődött arczát és sorvadó tüdejét, mely lassan-lassan fogy, mint a gyertyaszál . . . Megható munka ez, megborzong szívünk, ha sokáig nézünk egy-egy vénebb sápadt arczát, melyről a „memento móri“ beszél. Sokáig időztem a telepen, Roskatag kis épületben, melynek üszkös gerendái szomorúan vigyorognak az utcza színére, csak úgy hevenyében összetákolt asztalon dolgoznak a rajzolók mindig újabb és újabb alakzatokon. A felügyelő künnjár a szorgalmas munkások között, korántsem azért, hogy serkentse őket, mert hiszen lázasan dolgoznak azok amúgy is a mindennapiért, no meg a „vasárnapiért“ — de számon kell tartani őiset s már az minden munkánál úgy szokás, hogy legyen a teszi-veszi lábatlankodó, a kinek voltaképen édes kevés a dolga, de azért mindig akad, ha más nem: zsörtölődő csörölés-pörölés. A szomszéd ház mezítelen falán egy kis rész frissen van meszelve. Százszor bemeszelték azt időről-időre. Majd mindennap. Mert hát az a közelben dolgozó munkások mintás táblája. Ma uj minta jön rá, holnap már aszerint elkészítik a szükséges darabokat, holnapután újra meszelik s újra új mintát rajzolnak rá. Vastagon tapad a falra a mész s mire az operaház fölépül, ugyancsak egész réteget fog képezni az a száz és száz minta. Ezernyolczáznyolczvanat írunk akkor már, midőn a magyar dalszinház díszes csarnokai kitárulnak az élvezetet kereső közönség előtt. Sok viz lefolyik addig a Dunán és sok vizet fölszivattyúznak abból a kútból, mely a monumentális épület közel-közepén áll s az építkezéshez bőven adja a vizet, úgy, hogy ez ideig egy csöppért sem kellett a szomszédba szorulni. Véletlenül történt, hogy ez a már rég meglevő kút éppen az épület közepére esett. Ott is maradhat egész addig, mig a belső díszítésre nem kerül a sor. Akkor a hálátlan ember irgalmatlanul betrni bugyogó buja forrását mindörökre. Hiába, s világ, amig áll és amig él, ront, bont, épit, de nem henyél. A forrás eloszlik, mint a buborék s fölötte egy uj, fényes alkotás kél, mely nem gondol arra, minő halott fekszik alatta a mélyben. Szegény jószivü kút bizony szomorú sors vár reád! . . .Különben vigasztald magadat; a halottak föltámadnak. Lám, tanú rá mindjárt a szép anyagú kő, melyből az operaház külső díszítéséhez szükséges finomabb faragásokat készítik. Ezt a szívós, szép követ, mely szinte megcsalja a szemet, hogy márvány, — több, mint kétszázadon át a feledés homálya borította. Bányái beomoltak, moha és karangkóró nőtt rajtuk s csak elvétve kongatta a bányász puszta sziklaüregeit. A budai Mátyástemplom restaurálásakor fedezték föl, hogy az el, hanyagolt budai Rochus-hegyi kőbányákból fejtették a templom építéséhez szükséges követ. Azóta a fővárosban nagy ritkán használták. Tömegesebben a templom restaurálásánál szálltották s ezután a várkerti építkezéseknél s most az operaháznál. Szállítása még most sokba kerül. Az út a bányákhoz hosszú és igen rosz. Pedig igen kívánatos, hogy a rendkívül kemény és a barnás színbe játszó követ különösen a monumentálisabb építkezéseknél minél inkább használják. Az operaháznál így tesznek, bár nagyrészt a sóskúti követ kell használniok jutányosság és alkalmatosság szempontjából. Faragni is sokkal fáradtságosabb a Rochus-hegyit, mely különben a legfinomabb szobrászati munkára alkalmas. Igen czélszerű intézkedés a faragásra nézve az, hogy a szobrászok már a beépített kövön dolgoznak, hogy munkájuk sem az építést ne hátráltassa, sem pedig a folytonosságot ne akaszsza meg, mint sok építkezésnél, hol mikor már az egész ház kész, a díszítéssel akkor szuszmitálnak. Általában igen ügyesen vezetik az operaház építkezését. Nem hajszolják lázasan s erőszakkal, hogy a szilárdság rovására ne essék valami hiba. Éppen ezért nem kerül tető alá az épület ez évben. 1875-ben még csak alig kezdték a munkát s azt is csakhamar abban kellett hagyni. A Hermina-tért szept. 16-án adta át a főváros a miniszterelnökség által kinevezett építészeti bizottságnak , októberben megkezdték a főmunkálatot, novemberben azonban oly zord idő jött, hogy nem tudták tovább folytatni. A következő évben a színpadi sülyesztő helye képezett akadályt, mely az építkezést késleltette. Márcziusban hozzáfogtak a földmunkálathoz s azt el is készítették, három láb vastagságú betonréteggel bevonták az egész épület alját, a pinczék falait s hátul egész a félemeletig vízhatlan mészszel falazták. A terv az volt, hogy a színpadi sülyesztő a Duna sempontja fölött 8 láb s néhány hüvelyk magasságú legyen, a színpad alatt ilyformán harminczhét láb mélység támadt. Ásás közben talajvíz kezdett fölbugyogni, amit elnyomni nem lehetett. Az újabb építkezések megváltója, a beton azonban ezen is segített. A sülyesztőnek szánt helyiséget körül czölöpözték úgy, hogy a fenyő szálakat nyolcz lábnyira verték a föld színe alá, a futóhomok és a kavicsréteg közé, egész kis hozzáférhetsen ketreczet alkotván. A fakadó vizet azután gőzszivattyukkal kiszivattyúzták s az öt láb vastag betonréteget a fakadó viz színe alatt egész szárazon állíthatták elő a sülyesztő rész egész kiterjedésében. Nem árt most már ennek aztán semmiféle víz, sőt ez csak erősbil. A múlt héten egy tehetséges fiatal építészszel, Szilágyi Lajossal, az operaház építési ellenőrével keresztül-kasul jártam a körvonalaiban is impozáns épületet, mely — bár az építészethez édes keveset értek — így is megkapott nagyszerűségével. Mielőtt az építkezést megszemléltük volna, Ybl, ismert kitűnő építészünk szíves volt irodájában a terveket részletesen megmagyarázni. Ezután a tekervényes állványok szövevényes útján derék kalauzommal bejártam végét-hosszát az épületnek. Szives magyarázatai után képzeletem egész képet alkotott magának a monumentális házról, melynek legérdekesebb része az a vasszerkezet, melyet igen helyesen tűzvészek ellen az egész épületben alkalmaznak. Minden oszlop, minden zegzugban a tartalék vas ; fát csak a külső díszítésnél a burkolatra használnak. A mennyezetek, a páholyok, a nézőterek berendezése mind vasszálak közé ékelt boltozattal készülnek, a színpad fölött a födélszék szintén vasanyag ; fafödélszéket csakis a nézőtér vasmennyegzete fölött használnak. A színpad előtt pedig vaselőfüggöny lesz, mindez a tűzveszély meggátlására, ami a terv szerint annyira izolálva lesz, hogy tűz esetében, akár a színpadon, akár a nézőtéren támadjon is az, a közönség a legnagyobb nyugodtsággal megmaradhat helyén. Újabb reform az is, hogy a színpad körül egy járt folyosó lesz, csupán a szereplők számára. A kulisszák titokszerűségét kissé ugyan rontani fogja ez, de aztán a színészek, kik a színpad mögött levő nyílt téren most száz és százféle zaklatásnak vannak kitéve, nem igen bánják. Az öltözködőkkel szemben egy-egy ajtó nyilik e folyosóra s onnan a színpadra léphetnek. Általában a színészek kényelmére nagy gonddal van a terv. Külön föltárásuk igen czélszerűen lesz beosztva, még a statisták helye is kényelmes. Közvetlenül a színpad mellett kétfelül a díszletek és ruhák tára lesz. A díszletek helyisége oly nagy, hogy ezerkilenczszáz függönyt helyezhetnek el. A sülyesztő éppen a fakadó víz közbejöttével oly mély, mint ez időig egy színháznál sincs. Aljától az épület tetejéig a magasság megegyez a városház tornyának magasságával. A színpad háttere kibontható s a sülyesztő s a háttér padozata szükséges alkalmakkor úgy csapódik össze, hogy az épület hátsó ajtaján kocsival vagy lóval e síkon kényelmesen a színpadra lehet jutni. Diszességre nézve ez előcsarnok s a királyi páholyhoz vezető följáró lesz a legfényesebb. E helyeken igen szép olasz márványból készült oszlopokat alkalmaznak, melyeknek egy részét már elszállították. Az oszlopok és díszítések mintáit innen küldik el Olaszországba, honnan azután ezeket a megrendelt anyagból kidolgozva kapják meg. A szobrászok műhelye ideiglenesen az épületben van. Marschenke V, ki a szobrászati munka vállalkozója, több segéddel dolgoztat itt igen szép alakzatokat. A vállalkozók mind hazaik, a munka anyagát, kivéve az olasz márványt, hazánk szól- Arra pedig, hogy n és póttartaléki jutalékait kiállította, minvédséghez is több hadkötelest állított akgye, hiába hivatkozik ellenészrevételei sekin a megye alispánja. Egyedül a hadjutalékok kiállítása által még nincsen elég téve a törvénynek. A fegyveres erőt, az 1868-ik évi 40-ikés 41-ik törvényczikkek szerint, egyfelől a hadsereg és hadtengerészet, s másfelől a honvédség képezi. A törvénynek tehát csak akkor létezik elég, ha a hadsereg jutalékának teljes kiállítása után, a védtörvény 32-ik szakasza értelmében, a fenmaradott és a hadiszolgálatra alkalmas hadkötelesek fölöslege is teljesen beosztatik a honvédségbe, s ekként teljesen életbe lép az átalános védkötelezettség elve. S az olyan eljárás, amely szerint, a hadsereg jutalékai kiállításának megeléglésével, a honvéséghez csak kevés hadköteles soroztatnék be, átalában véve nem a törvénynek betöltésére vezetne, hanem tényleg a honvédség intézményének elenyészését, s a keretek fentartására fordított összegeknek hasztalan kidobását vonná maga után. Ezt pedig sem a megye közönsége, amint meg vagyok győződve, nem akarja, sem én, mint felelős miniszter, nem engedhetem meg. Végre valamint sajnálattal vettem az alispáni fölterjesztésnek azon részét, mely szerint ezen intézkedés a megye közönségénél oly elkeseredést fogna szülni, amelynek mérvei és következményei beláthatatlanok ; úgy azon hiedelmemet jelentem ki, hogy e szavak sokkal többet foglalnak magukban, mint amit, és amennyit ki akartak fejezni. Minden következményért különben, amely áthágná a törvények korlátait, nemcsak annak elkövetőit, hanem az illető tisztviselőket is, akik annak meggátlását elmulasztanák, szoros felelősségre kellene vonnom. Az én várakozásom szerint, nem lesz más következése ezen intézkedésemnek, mint egyfelől odaadó megnyugvás a törvényben és törvényes rendelkezésben az érdekelt felek részéről, s másfelől a törvény és az annak végrehajtói iránti bizodalomnak növekedése a többi honpolgárok kebelében. Szomjas József beszéde. Tartotta választói előtt Tisza-Löjcön szeptember 23-án. 1. De nem kívánják önök, hogy teljes képét adjam az országgyűlés egész működésének, és azon alkotásoknak, melyek a törvényhozás terén létesíttettek, az eddig megemlítettek is elég bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy kormány és országgyűlés élénk tevékenységet fejtettek ki, s ha, mint óhajtották volna, többet nem tehettek, azt leginkább annak lehet tulajdonítanunk, hogy a monarchia két felének kormányai között folytatott alkudozások minden várakozást meghaladó időt vettek igénybe. Ennyit az országgyűlés eddigi munkásságáról s most engedjék meg, hogy áttérjek azon két, beismerem, igen fontos és nagy horderővel bíró kérdésre, melyet némelyek felhasználni kívántak arra, hogy a kerület választópolgárait egy tüntető nyilatkozásra bírják. Mi az elsőt illeti, sohasem csináltam belőle titkot, hogy én a vámterület közösségének híve vagyok. Hiszen épp azon nyilatkozatomban is, melynek megtartására emlékeztetni kívántak, világosan kiemeltem, hogy az erre vonatkozó újabb egyességnek megkötését az országgyűlés legfontosabb feladatai közé számítom. Kétségtelen, hogy ezen újabb egyezkedésben sem lesznek vágyaink mindenben kielégítve, de kérdem önöktől, lehet-e az egyezkedés fogalmát úgy képzelni, hogy az csupán és kizárólag csak az egyik fél óhajtásának feleljen meg mindenben ? Az egyikben nekünk, a másikban nekik kellett engedni, s engedtünk kölcsönösen, ma is, mi is, mindaddig, míg azon pontra jutottunk, amelyen egymás mellett becsülettel megálhattunk és megélhetünk. Én azon megállapodásokban, melyek a két kormány között létrejöttek, — főleg a mezei gazdasággal összekötött iparnak nyújtott lényeges kedvezményekben, s a vám visszatérítéseknél szenvedett hátrányoknak megtérítése folytán az eddigi állapotokhoz képest lényeges javulást látok, s habár teljesen kielégítőnek nem is, de olyanoknak tartom azokat, amelyek mellett igen megélhetünk, s azért inkább elfogadom, mintsem jogosnak hitt minden óhajtásomnak erőszakolásával, magát a vámterület közösségét veszélyeztető végletekig menjek, semmikép sem látván az ország érdekében állónak, hogy válaszfalat emeljek magunk s nyers terményeinknek legtermészetesebb, s minthogy közvetlen annálfogva legjobb fogyasztói közé. Nem jutott kezeimhez semmi, a miből azon aggásokat megismerhetném, melyek az engem nyilatkozatra szólítani akarók szemei előtt lebegtek, s így nem vagyok azon helyzetben, hogy azokra felelhessek. Valószínű azonban, hogy e kérdésnek országgyűlési vitatásában részt venni fogok, s akkor azon leszek, hogy ottan részletesen előadandó érveim és indokaimmal, választóimat megismertessem. Most midőn még több tárgyat óhajtanék érinteni, nem akarnám azok fejtegetésével szíves figyelmeket fárasztani, — kész vagyok azonban minden felvilágosítással, s a hozzám intézendő kérdésekre felelettel szolgálni akár most, akár előadásomnak befejezte után! Mi a másik kérdést: a jegybank tárgyában létrejött megállapodásokat illeti, ezekkel szemben egészen más helyzetben vagyok. Önökhöz intézett nyilatkozatomban nem beszéltem ugyan egy az osztrák örökös tartományoktól minden tekintetben független és kizárólag magyar önálló jegybankról, habár tartozom önöknek annyi nyiltsággal és őszinteséggel, hogy beváljam, miszerint nekem, sőt hitem szerint magának kormányunknak s az őt támogató szabadelvű párt túlnyomó többségének ez képezte óhajtását, s ennek valósítása a jegybankügy megoldásának eszményét. A tárgyalások folyamáról eddig a nyilvánosság elé került közlemények kétségtelenné teszik, hogy ezen eszményünk valósítása sem a korona ellenzésén, sem magyar tanácsosainak buzgalmán, de oly nehézségeken szenvedett hajótörést, melyekre nézve valószínűen csak az erre vonatkozó törvényjavaslatok tárgyalásánál nyerendünk felvilágosítást. Ha sejtelmeim nem csalnak ezen nehézséget az önálló jegybank alapjának előállításához szükséges anyagi eszközök hiánya képezé. S éppen azért, ha én az elénk terjesztett javaslatokat megszavazandom is, azért mivel az általuk teremtett helyzetet minden kétségen felül jobbnak tartom, a jelenleginél és pedig azon oknál fogva, mert általa az országnak e tekintetben való szabad rendelkezési jogát nyíltan beismerve, s jövőre teljesen megotalmazva, mert a bankügy vezetésének ellenőrzés tekintetében a két kormány befolyását egyenlő alapokra fektetve látom, mert, az ország fővárosában, s terjedt hatáskörrel felruházott igazgatóság felállításában, melynek élén egy a magyar kormány előterjesztése mellett, ő felsége által kinevezett kormányzó áll, a hazai pénzforgalom függetlenítésének, s hitelviszonyaink önálló fejlődésének biztosítékát találom. Ha mondom ezen okoknál fogva inkább elfogadom ezen engemet ki nem elégítő megállapodásokat, mintsem az országot jó reménység fejében, vagy egy kalandos kísérlet kedvéért, a jelen rendezetlen állapotban tovább megtartani, vagy egy ideiglenes állapotból származható pénz- és hitelkrcsisnek, mely meggyőződésem szerint beláthatlan nyomort és romlást fogna hozni mindnyájunkra, kitenni akarjam. Kijelentem azonban, hogy én ezt csak azért fogadom el, mert ez idő szerint nem látok módot kedvezőbb megoldásra, kész lennék azonban szavam és szavazatommal támogatni minden bármely oldalról jövő oly javaslatot, mely egy önálló magyar jegybank felállításához szükséges alapoknak beszerzésére megbízható garantiákat jelképes lenne. Ezekben t.polgártársak vázlatát adtam az országgyűlés eddigi működésének, s a körülmények által parancsolt rövidséggel megjelöltem azon irányt, melyet a jövőben követni akarok, s érintettem azon indokokat, melyek ezen iránynak választására ösztönöztek, legyen szabad reménylenem, hogy önök, kik az élet nehézségeit ismerik, ki nem ringatják magukat az ábrándok valósíthatlan világában, s nem elérhetlen vágyak után rajongani, de viszonyainknak habár lassú, de folytonos és biztos javítását kívánják, helyeselni fogják eljárásomat-törekvésemet. Mielőtt önöktől, uraim, búcsút vennék, lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem azon véres drámáról is, mely szomszédságunkban folyik, s amelynek, Kaluzsi Zsöjd Igen, mozgalomba hozott minden oly kebelt, mely a jogosulatlan erőszakoskodás miatt felháborodni, s a méltatlanul megtámadott iránt részvétet érezni és ügyéért lelkesedni tud ! Nem akarok a háború keletkezésének okairól, s illetve azon körülményekről szólani, amelyeknek palástja alatt e háború megindíttatott. Csupán constatálni kívánom, hogy a fegyver hatalmára támaszkodó elbizottság silányabb ürügy alatt soha nem indította meg erőszakoskodását, s hogy a jogos harcz szent ihlete soha nem edzette meg jobban az igaztalanul megtámadottak szívét és védő karjátt, mint e háborúban. Természetesnek kellene tehát találnunk azon általános érdeklődést és figyelmet, melylyel e harcz minden mozzanatát országszerte kísérjük. Természetesnek a minden igaz és magasztosért lelkesülő magyarnak a megtámadott iránt oly zajosan nyilvánuló rokonszenvét még akkor is, ha e rokonszenvnek szálas irányunkban teljesített nemes és baráti szolgálatok hálás emlékezetében nem gyökereznének is. Még természetessebbé teszi ezt azonban azon önfentartási ösztönünk, mely sejteti velünk, hogy a