Ellenőr, 1877. november (9. évfolyam, 460-514. szám)

1877-11-22 / 498. szám

csak magunknak nem. A határőrvi­­zi vasutak kérdése igen egyszerű. Ha tűnk az 1870-ki törvény vagyis a hor­dok óhajtása szerint, kiadjuk a forgalmat esnek, tönkre teszszük az alföldi és má­­lvár-fiumei vasútvonalakat. Míg ha a je­llegi törvényjavaslat szerint építünk, a galmat, ha most rögtön nem is, de ké­­pp a pest-zimonyi vasút kiépítésével min­­desetre, Budapestre irányozzuk. Nem értjük, hogy a horvátok miért jenzik ezt. Nekünk legjobb meggyőződé­­nk, s ezt hitünk szerint a jövő is igazolni­­ja, hogy nem ellenkeznek a most terve­lt irányok a határőrvidék, s nem köl­ösen a horvátok gazdasági érdekeivel f­oroghatnak fenn náluk bizonyos politikai sámítások, de mi azokkal természetesen em törődhetünk, s nem változtathatjuk meg ezek kedvéért vasútpolitikánk alapját , irányát. Reánk nézve most már az a­öntő szempont, hogy óriási befektetéseink idejét és jövedelmezőségét telhetőleg biz­­osítsuk. Az lehetetlen, hogy mind élve­zett tőke maradjon, a­mit a dunántúli asutakba fektettünk. Pedig ezt kívánják­­ horvátok. Hogy a vitán ma aránylag rövid idő alatt estünk át, abból magyarázható ki, hogy a kérdés azok közé tartozik, melyek minden oldalról meg vannak vitatva. A horvátok elmondták a magukét, azután be­széltek a miniszterek: Péchy közlekedési miniszter és Tisza miniszterelnök, a­ki Tombor beszédére felelve világosan adta elő az okokat, melyekből kiindulva a kér­dés nem oldható meg máskép, mint a­hogy a javaslatban foglaltatik. A háznak minden pártja elfogadta a javaslatot, a horvátok és a szélső­jobb több tagjának kivételével. Ez a párt ugyanis nyílt kérdésnek hagyta a javaslatot, s Kál­­lay Béni vállalkozott a kaczérkodásra. Ki tudja mire lehet jó. A részleteknél a temes-torontáli külön érdekeknek akadt szószólója Dániel Ernőben, kihagyatni indítványozván azt a szakaszt, melyben utasíttatik a minisztérium, hogy a budapest-zimonyi vasút építésének bizto­­tosítása alkalmával, biztosítsa egyszersmind Zimonynak-Mitroviczczal való összekötteté­sét is. Ellenezte azt, hogy a keleti csatla­kozási pont tekintetében már most meg­kösse magát a törvényhozás. Dániel úr azonban magára maradt. A ház megígérte a törvényben is a budapest­­zimonyi vasutat. Reméljük most már, hogy horvát ba­rátaink megnyugosznak a többség határoza­tában, s vége lesz minden további agita­­tiónak. Az osztrák-magyar Lloyd­dal kötendő a szerződés indokolását, a következőkben ismertethetjük. Bevezetése következőleg hangzik : A Lloyd-szerződés megújításakor, a magyar kormány fontolóra vette azt, hogy egy, az állam által részben nagyra növesztett vállalat, mely az utóbbi időben takarékos és elővigyázattal vezetett kezelése folytán előbbi pénzügyi zavarából megme­nekült és jelenleg szilárd alapon áll, az állam ér­dekében jövőre is oly nélkülözhetlen szolgálatté­telre van hivatva, hogy további subventionálása in­dokoltnak tűnik föl. Az osztrák-magyar Lloyd mindenekelőtt po­litikai tekintetben bír fontossággal a magyar-oszt­rák monarchia számára, fennálla óta e vállalat volt az, mely a keleten a magyar-osztrák lobogót nemcsak megismertette, hanem részére kellő tisz­teletet és tekintélyt is tudott szerezni, a keleten működő diplomatiai és consuli közegeket a köz­ponti vezetéssel szorosan összefűzte, és a folyto­­nos érintkezés­t az osztrák-magyar monarchia és a kelet közt szakadatlanul fentartotta ma előbb nagy jelentőségű volt e vállalat politikai okokból, annál jelentősebbé lesz az jelenleg, midőn nemcsak a keleten létező bonyodalmaknál fogva érdekeink­nek ily módon való képviseltetése még szüksége­sebbnek látszik, hanem midőn a nyűgat más ál­lamai, s kivált Olaszország, úgy nemkülönben Oroszország is nagy gondot és áldozatokat fordít arra, hogy a Levantéban eddig a Lloyd s így magyar osztrák vállalat által bírt előnyök, s vele együtt az említett befolyás is olasz és orosz vál­lalatok által háttérbe szoríttassék. Ezen szempont mellett a postaszolgálat ér­deke is egy nagyobb hajózási vállalat igénybevéte­lét követeli. A Levantéban rendszeres postaszolgá­lat sok helyütt csak a Lloyd által tartatik fenn és bizonyos vonalakon az osztrák-magyar mon­archia a külföld iránt is annyi előzékenység­gel tartozik, hogy a postaszolgálat közvetítéséről gondoskodjék. Igaz, ezen szolgálat részint a Tö­rökországban és Romániában épült vasutak kö­vetkeztében, részint különösen az olasz vasúti hálózatnak az európai vasúti hálózathoz csat­lakozása után, Olaszország és Nagybritánia együt­tes közreműködése által fenntartott, és Brindisin áthaladó posta összeköttetés folytán jelenleg már nem oly horderejű, mint volt 5 vagy 10 évvel ezelőtt, de még mindig az üzlet és a forgalom ér­dekében áll, hogy bizonyos vonalak ezentúl is mint postavonalak fentartassanak. A leventei postavo­nalak mellett a Lloyd még a magyar és osztrák tengerparton is postaszolgálati szempontból szük­séges. Itt egyelőre még mindig hajózási vállalat lesz kénytelen teljesítni a postaszolgálatot, és pe­dig nem egyedül a tengerpart s különösen Dal­­mátia, hanem a dalmátiai vonal folytatásában je­lentkező albániai tengerpart hosszában is. Kétségtelen, hogy a postaszolgálat érdekében jövőre is szükséges egy nagy hajózási vállalatot, jelesül a Lloydot fölhasználni, habár ez irányban más nemzetek hasonló törekvései és a berni posta­szerződés által nyújtott előnyök folytán a postaszol­gálat a Lloyd igénybevételével az eddig fizetett sub­­ventiót postaszolgálati szempontból apasztani engedi. E mellett azonban a kereskedelmi irány, és főkép a több európai nemzetek, kivált ismét Olaszország törek­­vései múlhatatlanul követelik, hogy a tengeri kereske­désre s kivált tengerentúli összeköttetésekre na­gyobb figyelem fordíttassék, hacsak jövőre is nem akarunk minden nevezetesebb tengerentúli czikkre nézve más államok közvetítésével élni, s azon természetes előnyöket, melyekkel sok czikkre nézve az osztrák-magyar monarchia helyzeténél­ fogva bírunk, más államoknak minden ellenszolgáltatás nél­kül átengedni. A legnevezetesebb gyarmatczikkek, pl. petroleum, kávé, rizs, pamut, jute stb. nem tengeri kikötőinkből, hanem Hamburgon vagy más német kikötőn át a német határon jut hozzánk. Nem említve Nagybritánia törekvéseit, még Franczia­­ország, Spanyolország, Olaszország és Oroszország is újabb időben mind nagyobb összegeket fordíta­nak oly vállalatok subventionálására, melyek a tengerentúli összeköttetések biztosítására s újabb kereskedelmi üzletekre kilátást nyújtanak, főkép a keleindiai vizekben törekszenek az európai hatal­mak nagyobb tért foglalni, s a Suez-csatorna elő­nyeit a középtenger kikötői számára megnyerni. E törekvésekkel szemben az oszták-magyar monarchia sem maradhat tétlen, és így kereskedelmi tekinte­tekből is a Lloyd subventionálása fontosnak tű­nik föl. De midőn így mind politikai, mind posta­szolgálati, mind kölcsönösen kereskedelmi szem­pontból a Lloyd vállalat további subventionálása indokoltnak látszott, a kormány az új szerződés megkötésénél arra törekedett, hogy a subventioná­­lás fejében a vállalat lehetőleg nagy ellenszolgála­tokat teljesítsen, s mindazon biztosításokat nyújtsa az államnak, melyeket ily nagy jelentőségű válla­lattól az üzlet­i forgalmi élet érdekében követelni kell és lehet. A subventio megállapításánál első­sorban a subventio összege s az ennek fejében elvállalt járatok minősége volt meghatározandó. Az előbb említett okoknál fogva a Lloyd által eddig subventio mellett megjárt vonalak részben postaszolgálati, de különösen politikai szempontból majdnem egész terj­edelmükben szükségesnek mutatkoztak s igy csekély változással a jövendőbeli menettervbe is fölvétettek. Lényeges változtatások e vonalaknál csakis annyiban történtek, hogy vagy újabb állo­mások fölvétele s régiebbek esetleg elhagyása ál­tal az eddigi vonalak hossza (mértföldek száma) változott, vagy a szükséghez képest az eddiginél több, esetleg kevesebb járat rendeztetett be éven­ként, vagy két vonal kombinálása által újabb, a forgalom igényeinek megfelelőbb vonalak léte­sítettek. (Folytatás esti lapunkban.) alatt van, s hogy a fentebbi összeget a „Compte rendu“ kinyomatása teszi szükségessé. Zsedényi kifogásolja, hogy mindig utólag kér­nek ily nagy összegeket, és nem is tudományos czélokra. Trefort miniszter felszólalása után, ki tagadja, hogy ez nem lenne tudományos czél, a bizottság az előirányzatot megszavazza. Az egyházi czélok szükségleténél Simonyi Ernő kérdi, hogy az idén miért nincs e rovatnál levo­nás ? mert az 5°/0-ás levonás már határozatilag ki­mondatott. Kau­z előadó megjegyzi, hogy a bizott­ságnak ily határozata nem létezik, egyébbiránt az eddigi levonás is sok roszat okozott. — Kerkápoly azt hiszi, hogy ha valahol, úgy itt lehetne lassan­ként törléseket tenni. — Trefort miniszter az egy­házak szegény voltát ajánlja a bizottság figyelmébe. — Hegedűs, Horváth Lajos és Szontagh Pál ellen­zik a további leszállítást, s a bizottság az előirány­zott összeget megszavazza. A nyugdíjak, átmeneti kiadások megszavaz­tatnak. A marosújvári templom felépítésére előirány­zott 400 írtról Hegedűs Lajos miniszt. tanácsos elő­adja, hogy ezen összeg, mely az akna­munkások számára építendő templomra van előirányozva, már 1867-ben utalványoztatott , de csak most véte­tik fel. Simonyi Ernő ez alapon nem véli megszavaz­hatnak, — Kerkápoly elfogadja az előirányzatot, miután az már tényleg megszavazva volt. Zichy Nándor gr. szintén hozzájárul, mert törvényes ala­pon már egyszer megszavaztatott. Simonyi Ernő megjegyzi, hogy ha azzal in­­dokoltatik az előirányzat, hogy itt az állam föl­desúri jogát gyakorolja, nincs ellenvetése a meg­szavazás ellen.­­ A bizottság az összeget meg­szavazza. A nemzeti múzeum épületének kijavítási költ­ségeire 28.000 frt irányoztatik elő. Csengery kijelenti, hogy ennek szükséges vol­táról egy e tárgyban működő bizottságban maga személyesen meggyőződött. Kerkápoly indítványára a bizottság a szükségletet 5 évre osztván fel, 1878-ra 12.000 frtot szavaz meg. A nagyváradi bábatanoda telekvételének és a pozsonyi állami tanítónőképezde építésének szük­séglete a már kiküldve levő albizottsághoz utasít­­tatván, a közoktatási tárcza költségvetésének tár­gyalása véget ért. Ezután Hegedűs Sándor tett előterjesztést a függő­ államadósságokat ellenőrző bizottság költség­­vetéséről. A jelentésben megemlítendőnek tartja, hogy e bizottság egy tagja — a ház határozatától eltérőleg — mindig Bécsben időzik és havi dí­jat húz. Tisza miniszterelnök szerint a bizottságnak ki kellene mondania azt, hogy meggyőződött a kért összeg szükséges voltáról, de egyúttal szükséges­nek véli azt is, hogy tisztába hozassák a függő adósságokat ellenőrző bizottság szervezete és en­nélfogva utasítandónak véli a minisztériumot, hogy e tekintetben még az év folytán előterjesztést te­gyen a háznak. A bizottság ez értelemben mondja ki határozatát. Ezután tárgyalás alá vétetett a belügyminisz­térium költségvetése. Szontagh Pál előadó jelenti, hogy a költség­­vetés mérlege 99.000 írttal kedvezőbb az előbbi évinél. A központi kiadások változatlanul megsza­vaztatnak. Az országos levéltár szükségleténél Lukács B. megjegyzi, hogy a gyulafehérvári káptalan és a kolozs-monostori convent levéltárainak felhozata­lára a miniszternek nincs joga, mert azoknak ok­mányai magán­tulajdont képeznek, és a felhozatal csak költségesebbé teendi a levéltár szervezését. Tisza miniszterelnök szerint a kérdéses két levéltár felhozatala semmi költségtöbbletet nem okoz, és ez ellen jogi akadály sem forog fenn, mert bebizonyítható, hogy mindkettő országos le­véltár volt. A susceptibilitások iránti tekintetből egyébiránt megkérdezte a közoktatási minisztériu­mot is, és az ügy most az előtt van. Csengery helyeslőleg nyilatkozik a miniszter­nek az országos levéltár szervezése körüli eljárása fölött és megjegyzi, hogy a hazai történelem ezen intézkedésnek máris nagy hasznát vette. A bizott­ság elfogadja az előirányzatot és minden érdem­leges vita nélkül megszavazza költségvetésének többi részét is, azon egy módosítással, hogy az át­meneti kiadások közé felvétetett az erdélyi csend­őrség jobb fegyverekkel való ellátására már megsza­vazott összeg, közös vámhatárból kizárva nyaradnak a jelenlegi vámkürzetek.“ Széll miniszter a következő szerkezetben ajánlja elfogadásra. : A közös vámhatárból ki van­nak zárva a jelenlegi vámk­ülzetek. Simonyi La­jos b. elfogadja e módosítványt, mert helyesli, hogy­ e teki­ntetben ne praejudicál­­junk a törvényhozó s jövő intézkedésének. A mó­­dosítás elfogadása után a bizottság a 2. czikket vita nélkül szintén elfogad­ta. A 3. czikknél Mudruthynak aggálya van az ellen, hogy a monarchia mindkét állama fentartja magának az idegei­­ államokkal kötött szerződések felmondásának jogait, mert­ Magyarországnak nem áll érdekében az, hogy a­ netalán létrejövő tarifa­­szerződések Magya­rország beleegyezése nélkül meg­szüntessenek ; hely­esebb volna a czikk két utolsó alineáját kihagyni. Tisza miniszterelnök , hogy a czikk kérdé­ses rendelkezése két­oldala s mellőzésének káros következményeit esetleg mi is érezhetnők. E ren­delkezést éppen a monarchia két államának álla­misága szempontjából javításnak tartja. A 4. czikknél Simonyi L. b. törlendőnek tartja azon rendelkezést, mely szerint „a fennálló vámkürzetek megszüntetendők.“ Nagy súlyt nem fektet az ily rögtön nem is létesíthető elvi határoza­tokra, melyek­ a jövő törvényhozásokat úgysem köteleznék, de mielőtt ily elvi határozatok hozat­nának, előbb tudnunk kellene, hogy az ország első szabad kikötője Fiume miként vélekedik e tekin­tetben. Szóló óhajtaná, hogy Dalmáczia is bevo­nassák a köztis vámterületbe. Széli miniszter szerint itt csak egy elvi ren­delkezés van s a megszüntetés ideje és módozatai a törvényhozás későbbi rendelkezéseinek vannak fenntartva. Ez elvi kimondás szükséges már azért is, hogy az illetők megtehessék előkészületeiket. A vámkürzetek megszüntetésébe Dalmáczia­­.is bele van ért­ve. Az illetők megkérdezése alig szükséges, mert mindenki pusztán momentán érdekét tartva szem elő­tt, kétségkívül a megszüntetés ellen nyi­latkoznék, de ez a törvényhozást a helyes köz­gazdaság­­politika igényeinek kielégítésében nem gátolhatja. Magától értetik, hogy az összes vám­külzetek együ­ttesen szüntetendők meg. A bizottság a czikket változatlanul elfogadta. Az 5. czikk vita nélkül elfogadtatott. A 6-ik czikknél Simonyi Ernő rosznak tartja a szövegezésnek azon rendelkezését, mely szerint a tengeri kereske­hajók és személyzetek, a külföldön tartózkodó tengerészek az ottani consulatusoktól függnek, mert ez nem áll, s csak joguk van az ottani consulatusok oltalmát igénybe venni. Matlekovi­cs oszt. tanácsos válaszolja, hogy vannak bizonyos révrendőrségi ügyek, melyekben csak­is a belföldi hatóságokat helyettesítő ottani consulatusok járhatnak el. A bizottság a „függnek“ szó helyett oly kifejezés felvételét határozza el, mely szerint az illetők a consulatusok illetősége alá tartoznak. A czikk­­első alineájának azon rendelkezése, mely szerint a kikötő­ügyi s tengeri egészségügyi közigazgatás mindkét állam területén egyenlő sza­bályok szerint, s lehetőleg összhangzatosan intéz­kedik. Simonyi b. indítványára megtoldatott e kife­jezéssel : „A két fél kormánya által.“ A czikknek az osztrák-magyar Lloyd társu­latra vonatkozó két utolsó alineája a Lloyd társu­lattal kötött szerződés tárgyalásáig függőben ha­­gyatik. A 7. czikk után, mely változatlanul maradt, a 8-nál Apponyi gr. nem helyesli azt, hogy elhatároztassák az 1874 jun. 10-iki vasúti üzlet­­szabályzat beczikkelyezése, mielőtt az a bizottság előtt ismeretes volna. Széli miniszter megjegyzi, hogy e szabályzat a rendeletek tárában megjelent, s ha szükséges közöltetni fog a bizottság tagjaival. A bizottság ezen, valamint a 9. czikket érdemleges módosítás nélkül elfogadván: az ülés véget ért. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése november 21-én. (Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül.) Elnök: Ghyczy. Jegyzők: Horváth, Beöthy, Orbán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Széll, Bedekovich, Péchy, Wenckheim. Mih­ajlovics Károly horvát képviselő hosz­­szabb magyar beszéddel javasolja, hogy az össze­kapcsoló rész ne Dályától Vinkovczére, hanem Eszéktől Verhováczig vitessék, azért a külön mó­dosítás elfogadását ajánlja. Kállay Béni szintén az eszék-verhováczi csatlakozás mellett érvel. Nem látja a helyi érde­keket azért, mert a horvát képviselők kimutatták, hogy a vinkoveze-bródi vonalnak azon erdőkben levágott fa továbbszállításán kívü­l egyéb jelentősége nincsen, de hisz a továbbszállítás akkor is csak Bródig történik, s ott meg nem adhatván, ismét Sziszekig kell mennie, onnan pedig tovább; ha pe­dig Sziszeken nem történik semmi egyéb, hanem marad az eddigi állapot, akkor alig hiszi, hogy ez­által valami nagy előny, akár Magyarországra, akár Horvátországra keletkeznék. Ha semmi egyéb nem volna a javaslatban, mint az utolsó pont, mely azt mondja, hogy „a miniszterelnök úr felhatalmaztatik a zimony-buda­­pesti vasútvonalnak biztosítása alkalmával, biztosí­tani egyszersmind a mitrovitz-zimonyi vasutat, tehát Zimonytól egész Bródig és Sziszekig“, ellene sza­vazna a javaslatnak. Nem osztja Schramm képvi­selő azon nézetét, hogy perifériális vasutak szük­ségesek. Nem osztozik azok nézetében, a­kik a ke­lettel való kapcsolatból valami roppant nagy hasz­not várnak. A javaslatot nem fogadja el, de ha a többség elfogadná, ő Mihajlovics módosításához járul. Péchy Tamás a közmunka- és közlekedés­ügyi miniszter: T. képviselőház! Engedje meg, hogy azokra amik a törvényjavaslat ellen felhozat­tak, válaszoljak. A horvátországi t. képviselő urak, akik ezen törvényjavaslat ellen felszólaltak, azt azért tették, mert szerintök az 1870: 38. t. czikk­nek fenn kellett volna tartatni és nem kellett volna annak hatályon kivül helyeztetni. Nézetem szerint azonban ezen törvényjavaslat mellett az 1870: 38. t. czikk nem maradhat meg, mert hisz méltóztas­­sék csak tekintetbe venni, hogy az 1870: 38. t. czikk 2-ik §-ának a) pontja azt mondja : „Eszé­ken, Nasiczon, Pozsegán, Uj-Gradiskán át a Száva völgyén Sziszekig a Kulpa völgyén Károlyvároson Uj-Gradiskán Broodon át, vagyis az ezen törvény­­javaslatba felvett vonalaknak legnagyobb részét vagy szintén megtartja, vagy pedig azzal parallel kissé más irányban vezeti. Ha tehát itt oly tör­vényjavaslat fogadtatik el, mely ezen irányt meg­tartja, ugyanakkor fenntartani egy másik törvény­­javaslatot, mely bizonyos tekintetben ugyanazon vonalakat, más tekintetben meg azokkal majdnem egyenletesen futó vonalakat rendel kiépíttetni, töké­letes lehetetlenség. Azon argumentumot, hogy jobb lett volna fentartani ezen törvényjavaslatot, megvallom, el nem fogadhatom, mert hiszen én, az igaz, azt sem sze­retem, hogy eddig nem lehetett azon törvényt ér­vényesíteni, de fenntartani most, midőn mindnyájan tudjuk, hogy legkevesebb 10 évig teljes lehetet­lenség azon régi 1870. 38. t. czikket végrehajtani, azt hiszem, igazán nem volna a magas törvényho­zásra sem czélszerű, sem előnyös. Továbbá azt mondották azon t. képviselő urak, hogy a 6. §-ban előadott pénzművelet, igaz, némileg megnyugtató, de azt jobban kellett volna kiemelni, határozottabban formulázni, s kimondani egyenesen, hogy mily művelet alapján fog ezen építés valósággal létesíttetni. Én azt hiszem, hogy ha lehetséges is volna oly pénzügyi műveletet ke­resztülvinni, mely a törvényjavaslat 6. §-ában ki­látásba helyeztetik, ha a mai viszonyok fordulnak, mindazáltal addig, amíg ezen mód még csak ak­kor ismerhető fel, midőn valósággal foganatba vé­tetik, és valamely vállalattal alku köttetik, mon­dom, azon módot, mielőtt meghatározva nem lesz, előre szabatosan körülírni nem lehet, mert ez­által talán még inkább akadályoztatnék a keresz­tülvitel. Azt mondják továbbá a t. képviselő urak, hogy a határőrvidéki alapból nem lehetne kiépí­­tetni, ez is hamarabb megtörténik Mitrovicztól Zi­­monyig, minthogy azon vasút a magyar kincstár rovására fog kiépíttethetni, amint itt terveztetik. Már bocsánatot kérek, úgy látszik, hogy talán ma­guk­a­t, képviselő urak, ezen alapot, melylyel pedig olyan sokat foglalkoznak, még­sem ismerik eléggé. Ezen alapból ugyanis teljes lehetetlenség, ama vasuta­kat, melyek már a törvényjavaslatban is meg vannak említve, a legközelebbi időben kiépíteni, azon ál­lítás pedig, hogy abból még a Mitrovitztól Zi­­monyig terjedő vasút is kiépíthető,­­igazán meg­vallva, azon alap mostani állományának oly túlbe­csülése lenne, mely semmivel sem indokolható. Mert körülbelől ki lehet számítani, hogy ezen vasút­vonalak mennyibe kerülnek, és hogy az erdőség, mely ezen alapot képezi, mennyit jövedelmez, és ebből ki lehet számítani azt, hogy ezen erdőség jövedelme azon vasutak költségeit, ha még a mitro­­vicz-zimonyi vonal is hozzáadatik, fedezni nem fog­ja. Fölösleges lenne tehát a törvényjavaslatba oly intézkedést venni föl, melynek valóságos keresztül­vitelére az alap hiányzik és elégtelen. Felhozták továbbá a t. képviselő urak, hogy ezen törvényjavaslat czíme nem jó, mert ennek nem kellene határőrvidéki vasútnak lenni. Az igaz, hogy ebben a törvényjavaslatban oly vasútnak az épí­téséről is van szó, mely nem esik egészen a ha­tárőrvidékre. Minthogy azonban ennek a vonalnak legnagyobb része a határőrvidékre esik, legczélsze­­rűbbnek hittem e törvényjavaslatot a határőrvidék szerint elnevezni. Felhozatott, hogy, mikor 13 mértföldre van pénz, egyelőre mért szándékoltatik 8 és 1/1 mért­föld építtetni. Igaz, hogy csaknem 13 mértföld ki­ TAR­CZ A. Coriolan felesége. (Felolvastatott az országos nőipar-egylet estélyén, nov. 11-én.) Befejező közlemény: Coriolan egy örök elvet, a népjogot tagadta meg; fellázadt az erkölcsi világrend ellen, meg akarta állítani az idő kerekét, s vétkessé lett, vétkessé azon értelemben, hogy ellene szegült a történeti fejlődésnek, miáltal az is, a­mi jellemé­ben jó és nemes volt, túlzások miatt vesztére szolgált. Coriolannak el kellett buknia. Egyénisége nem olyan, hogy a körülmények­kel megalkudhassék. Végletekig menni, természe­tében fekszik, s inkább megtörik, mintsem megha­jol. Azzal, hogy anyja kérelmének enged, nem ta­gadta meg magát; Kosznja a plebs iránt csak úgy lángol, mint előbb , de elszánja magát az ál­dozatra. Plutarch szerint, midőn Volumnia, beszéde végeztével térdre esik előtte. Márciusból is kitört a szó: „Oh anyám , mit tettél velem ?“ Azután fölemelé anyját, hevesen megszok­ta kezét, mond­ván : „Győztél anyám ! szerencsés diadal a hazára nézve, de nekem vesztem az. Elvonulok innen,­­ csupán előtted buktam el!“ A költő felhasználja e szavakat, s már itt tudatja velünk, hogy annak a csomónak, melyet Coriolan önkénye kötött, nincs más megoldója, mint a halál. A drámának e tekintetben még kö­vetkezetesebbnek kell lennie, mint az elbeszélés­nek, és ha van értelme a schilleri mondásnak : „Die Weltgeschichte ist das Weltgericht“, ez annál in­kább illik a költészetre, minél igazabb a bölcs Aristoteles mondása, mely szerint a költészet job­ban kifejezi az örök igazságot, mint a történelem. Coriolán a volszkok tőrei alatt vérzik el. Aufidius, egykor versenytársa, a dicsőségben s sze­mélyes ellensége a tőle szenvedett vereségek miatt, most társa a hadak vezetésében Róma ellen, de egyszersmind irigye népszerűségének a volszkok között, felhasználja az alkalmat megdöntésére. Összeesküvést szervez ellene, mint a volszk ügy elárulója ellen, s a nép, feledve érdemeit, el­ejti őt, így adja elő a történetet Plutarch, így fejezi be a drámát Shakspere. A költőnél azon jelenet után, mikor a nők Rómába visszatérnek, s a megszabadult lakosság ujjongva, rajongó örömhangokon üdvözli őket, többé nem jelennek meg a város nemzői. A törté­nelemben még olvashatunk róluk valamit. A sena­­tus ugyanis megengedő nekik, s a többi római asszonynak, hogy tíz hónapig gyászolhassák Co­­riolánt. Ennyi volt a leghosszabb gyászidő, me­lyet még Numa Pompilius király rendelt vala. De ha a költő nem mutatja is meg többé a gyászoló anyát és feleséget, a képzelet maga elé varázsolja őket, a­mint szép reményeik romjain halottjukat siratják. Minő lehetett Volumnia fájdalma ? Ez a büszke szív bizonyosan nem záródott össze a csa­pás alatt. Választania kellett a haza és fia közt, s ha egyiknek vesznie kellett, az nem a haza volt. Számított reá, hogy Coriolan engedékenysége bé­kés kifejletet idéz elő, de ha csalódott, mint már fia szavaiból sejtheti, hogy csalódni nem fog, bá­mulatos lelki ereje megóvta őt az összeroska­­dástól. És Virgilia ? Mit szenvedett ő ? Vájjon volt e ereje kiemelkedni a fájdalom özönéből annak a szívnek, mely gyengédségre, boldogító szerelemre teremtve, önvétke nélkül oly csapását viselé a kér­­lelhetlen végzetnek ? Azok után, miket a költő conceptiója szerint hallottunk róla, mély meggyőző­dés kel lelkünkben, hogy Virgilia is megtalálta a mentő deszkái­t kötelessége tudatában, hivatása betöltésében. Mert csak ez ad erőt a gyarló embernek, mi­kor a csalódások puszta avarrá tarolják a remények zöld mezejét. Kétségbeesés kis lelkek szomorú sorsa. A­ki nyer, annak készen kell lennie a veszteségre; a­ki boldog, ne feledje el, hogy az élet álom, s az ébredés gyászos felhővel vonhatja be a csillagoktól ragyogó eget. Nem jól fogja fel az életet az, ki létét a pil­lanathoz köti, a messze czélok edzenek bennünket kitartásra, ezek teszik lehetővé, hogy a jelen ke­serveinek emlékét tanúságul és lelki vigaszul visz­­szük magunkkal it meg új küzdelmekbe. De talán messze is mentem következteté­seimben ? Virgiliának igénytelen szerepe talán nem is méltó arra, hogy ily okoskodásokba fojtsuk a köl­tészet közvetlen hatását ? Sőt azt is mondhatná valaki, hogy eféle doctrinák egyáltalában össze sem férnek a költészettel, melynek feladata egyes­­egyedül a gyönyörködtetés. A­ki ma színházba megy, nem erkölcsi tanítást, hanem szórakozást ke­res, s ha csak az volna a dolgunk, hogy a költő szándékait kutassuk, és tanulságokat vonjuk le a látottakból, a legjobb esetben rettenetesen elunnuk magunkat. Van valami ez észrevételekben, s nehogy még több ilynemű megjegyzésre adjak alkalmat, sietek befejezni előadásomat. Csak néhány szót koc­káz­­tatok még. Virgiliának szerepe csak annyiban igénytelen, a­mennyiben nem első rangú; de a­ki a költő al­kotását minden izében átérti, látni fogja, hogy neki nincs csekélység, hogy annak az erkölcsi világnak, melyet a dráma elénk­rajzol, lényegesen kiegészítő része ez a másodrendű alak is, s hogy az általa kifejezett eszméhez ez igazi szépségért lelkesedő kedélynek méltó felemelkednie. A­mi pedig a költészet feladatát illeti, bár kétségtelen, hogy az mindenekelőtt a gyönyörköd­tetés, de semmi esetre sem oly értelemben, minőben e szót a színházlátogatók tömege mai nap venni szokta. Kényelmet, szórakozást, élvezetet hajhászó korunk már-már feledni látszik, vagy talán érzékét is elveszti az iránt, hogy az igazi gyönyör nem a pillanatnyi hevületben, önfeledésben, a gondok és gondolatok eltemetésében rejlik, hanem abban az ideális emelkedésben, melyre a lelket a valóban szép iránti vonzódás képesíti. Az ihlet, mely az igazi költőt alkotásaiban vezeti, ott lebeg a kész művön is, sőt átszáll a néző keblébe, megvilágosítja lelke szemeit, szárnyakat ad neki, hogy követhesse őt röptében az örök ideál felé, s az, hogy megérti a lángelmét, hogy világosan látja az erkölcsi világ rendjét, törvényeit, melyeket a mindennapi élet összekuszál, az a valódi gyönyör, abban nyilatko­zik a művészet hatása. A költők legnagyobb része, igaz, nem abban Magyarok ázsiai expeditiója. (Gróf Széchenyi Béla, Bálinál Gábor s Lóczy Lajos útjáról.) A magyar tudományosság több kitűnő férfia, az öregebb és fiatalabb gárdából, gyűlt össze ma este a Szikszay első emeleti helyiségében. Barát­ságos, bucsu-lakoma volt, mi őket egybe hozta. Széchenyi Béla, a nemes gróf, ázsiai expedi­­tiójára deczember 4-én indul el, két fiatal tudó­sunk, Bálinth Gábor és Lóczy Lajos társaságában. Lesz még vele egy harmadik tudós is, Kreuter fő­hadnagy, ki csillagászati megfigyeléseket teend. Bálinth Gábor neve már ismeretes, mongol­­tatárföldi utazásaival, nyelvészeti kutatásainak eredményeivel magára vonta méltán nemcsak a magyar, de egyáltalában a művelt tudományos vi­lág érdeklődését. Szép, barna, férfias arcza élén­ken emlékében lehet mindazoknak, kik az aka­démia könyvtárában olykor megfordultak. Erdély fia ő is, mint Körösi Csorm­a Sándor, ki a Hymalaya­­körül kereste őseink hazáját s ott nyugszik fára­dalmaitól, reményeinek megsemmisülésétől meg­törve, a roppant hegyláncz tövében, Csarzsi­­lingben. Lóczy Lajos az Alföld szülötte. Arad megyé­­ből, Paulisról származik. Fiatal, alig 28 éves, sá­patag, halovány arczu ember; érdekesnek is le­hetne mondani. A műegyetemet Svájczban végezte, hol a híres Escher von der Linth geológot hallgató, s ennek társaságában tett tudományos kirándulá­sokat. Majd Bécsben Suess hallgatója lett (a Szé­chenyi Béla költségén.) Itthon a múzeum ásvány­tani osztályának tisztviselője, s a geológiai iroda­dalom buzgó munkása. A baráthegyi barlang meg­figyelése az ő tudományos szorgalmának és kuta­tásainak eredménye. Alapos, éles szemű vizsgálatai, s gondos leírásai minden szakértő igaz méltányla­­tával találkoztak ; általában dolgozatai a „Termé­­szettudományi Közlöny“ és „Földtani Közlöny“ füze­teiben nagy szakismeretet és szép tehetséget árulnak el. Ennek tulajdonítandó, hogy a magyar földtani társulat utolsó havi ülésében ünnepélyesen vett bú­­csút tőle, hogy ma tiszteletére öregek és fiatalok búcsú­ lakomát rendeztek. Hová is megy az expeditió? Bizony messzi, távol világok ismeretlen vi­dékeire. Lóczy és Bálinth november 30-ikán indulnak el Budapestről, s deczember 4-én kelnek útra gr. Széchenyi Bélával és Kreuter főhadnagygyal . Athén­ban, Cairoban rövid ideig tartózkodva a suezi csa­tornán át Bombayba mennek, honnan vasúton Kal­kuttába rándulnak. Kalkuttából Hátsó-Indiába, s innen Ceylon szigetére mennek, aztán a Sunda­­sziget-csoportot: Sumatrát, Javát és Borneót, meg a többi szigeteket járják be ; aztán Japánba, majd Chinába térnek; itt mindenek fölött Pekinget ke­resik föl, a­hol szolgákat, tevéket, lovakat szerez­nek be, s csak ezután folytatják még javában ku­tatásaikat. Főleg a Kuen-lün hegységet, (más név­vel Kulkun is) mely nyugatról ágazik ki a Hyma­­layából, s határt képez Thibet és Kisbuh­ák­a kö­zött, veszik kutatás alá. Kutatásaik körébe vonják A pénzügyi bizottság ülése. Nov. 21. A képiselőház pénzügyi bizottsága ma dél­utáni ülésében folytatta a közoktatási költségvetés tárgyalását. Az 1876-ki őslénytani­ congressus 2400 frtnyi szükségleténél felolvastatik az indokolás, mely sze­­rint a jelentés első része megjelent, a második pe­dig, mely a magyarországi leleteket ismerteti, sajtó a vámügyi bizottság ülése. (November 21.) A képviselőház vámügyi bizottsága ma dél­után 5 órakor tartott ülésében megkezdte a vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az első czikk 4. bekezdését, mely szerint „a keresi dicsőségét, hogy ily módon gyönyörködtesse közönségét. A színház mai nap többször mutatvá­nyok csarnoka, mint a művészet temploma ; de minél messzebb távozik az író és a tömeg az esz­­ményiségtől, annál fényesebben magaslik fel az értő előtt a teremtő olyan kegyencze, mint Shaks­pere, annál mélyebb elismeréssel hajol meg a nagy költő azon alkotásai előtt, melyekben a szép ala­kon át a tiszta erkölcsi tartalom sugárzik keresz­tül. És ezek közt nem utolsó helyen áll Coriolán felesége, Névy László.

Next