Ellenőr, 1877. november (9. évfolyam, 460-514. szám)
1877-11-22 / 498. szám
csak magunknak nem. A határőrvizi vasutak kérdése igen egyszerű. Ha tűnk az 1870-ki törvény vagyis a hordok óhajtása szerint, kiadjuk a forgalmat esnek, tönkre teszszük az alföldi és málvár-fiumei vasútvonalakat. Míg ha a jellegi törvényjavaslat szerint építünk, a galmat, ha most rögtön nem is, de képp a pest-zimonyi vasút kiépítésével mindesetre, Budapestre irányozzuk. Nem értjük, hogy a horvátok miért jenzik ezt. Nekünk legjobb meggyőződénk, s ezt hitünk szerint a jövő is igazolnija, hogy nem ellenkeznek a most tervelt irányok a határőrvidék, s nem kölösen a horvátok gazdasági érdekeivel foroghatnak fenn náluk bizonyos politikai sámítások, de mi azokkal természetesen em törődhetünk, s nem változtathatjuk meg ezek kedvéért vasútpolitikánk alapját , irányát. Reánk nézve most már az aöntő szempont, hogy óriási befektetéseink idejét és jövedelmezőségét telhetőleg bizosítsuk. Az lehetetlen, hogy mind élvezett tőke maradjon, amit a dunántúli asutakba fektettünk. Pedig ezt kívánják horvátok. Hogy a vitán ma aránylag rövid idő alatt estünk át, abból magyarázható ki, hogy a kérdés azok közé tartozik, melyek minden oldalról meg vannak vitatva. A horvátok elmondták a magukét, azután beszéltek a miniszterek: Péchy közlekedési miniszter és Tisza miniszterelnök, aki Tombor beszédére felelve világosan adta elő az okokat, melyekből kiindulva a kérdés nem oldható meg máskép, mint ahogy a javaslatban foglaltatik. A háznak minden pártja elfogadta a javaslatot, a horvátok és a szélsőjobb több tagjának kivételével. Ez a párt ugyanis nyílt kérdésnek hagyta a javaslatot, s Kállay Béni vállalkozott a kaczérkodásra. Ki tudja mire lehet jó. A részleteknél a temes-torontáli külön érdekeknek akadt szószólója Dániel Ernőben, kihagyatni indítványozván azt a szakaszt, melyben utasíttatik a minisztérium, hogy a budapest-zimonyi vasút építésének biztotosítása alkalmával, biztosítsa egyszersmind Zimonynak-Mitroviczczal való összeköttetését is. Ellenezte azt, hogy a keleti csatlakozási pont tekintetében már most megkösse magát a törvényhozás. Dániel úr azonban magára maradt. A ház megígérte a törvényben is a budapestzimonyi vasutat. Reméljük most már, hogy horvát barátaink megnyugosznak a többség határozatában, s vége lesz minden további agitatiónak. Az osztrák-magyar Lloyddal kötendő a szerződés indokolását, a következőkben ismertethetjük. Bevezetése következőleg hangzik : A Lloyd-szerződés megújításakor, a magyar kormány fontolóra vette azt, hogy egy, az állam által részben nagyra növesztett vállalat, mely az utóbbi időben takarékos és elővigyázattal vezetett kezelése folytán előbbi pénzügyi zavarából megmenekült és jelenleg szilárd alapon áll, az állam érdekében jövőre is oly nélkülözhetlen szolgálattételre van hivatva, hogy további subventionálása indokoltnak tűnik föl. Az osztrák-magyar Lloyd mindenekelőtt politikai tekintetben bír fontossággal a magyar-osztrák monarchia számára, fennálla óta e vállalat volt az, mely a keleten a magyar-osztrák lobogót nemcsak megismertette, hanem részére kellő tiszteletet és tekintélyt is tudott szerezni, a keleten működő diplomatiai és consuli közegeket a központi vezetéssel szorosan összefűzte, és a folytonos érintkezést az osztrák-magyar monarchia és a kelet közt szakadatlanul fentartotta ma előbb nagy jelentőségű volt e vállalat politikai okokból, annál jelentősebbé lesz az jelenleg, midőn nemcsak a keleten létező bonyodalmaknál fogva érdekeinknek ily módon való képviseltetése még szükségesebbnek látszik, hanem midőn a nyűgat más államai, s kivált Olaszország, úgy nemkülönben Oroszország is nagy gondot és áldozatokat fordít arra, hogy a Levantéban eddig a Lloyd s így magyar osztrák vállalat által bírt előnyök, s vele együtt az említett befolyás is olasz és orosz vállalatok által háttérbe szoríttassék. Ezen szempont mellett a postaszolgálat érdeke is egy nagyobb hajózási vállalat igénybevételét követeli. A Levantéban rendszeres postaszolgálat sok helyütt csak a Lloyd által tartatik fenn és bizonyos vonalakon az osztrák-magyar monarchia a külföld iránt is annyi előzékenységgel tartozik, hogy a postaszolgálat közvetítéséről gondoskodjék. Igaz, ezen szolgálat részint a Törökországban és Romániában épült vasutak következtében, részint különösen az olasz vasúti hálózatnak az európai vasúti hálózathoz csatlakozása után, Olaszország és Nagybritánia együttes közreműködése által fenntartott, és Brindisin áthaladó posta összeköttetés folytán jelenleg már nem oly horderejű, mint volt 5 vagy 10 évvel ezelőtt, de még mindig az üzlet és a forgalom érdekében áll, hogy bizonyos vonalak ezentúl is mint postavonalak fentartassanak. A leventei postavonalak mellett a Lloyd még a magyar és osztrák tengerparton is postaszolgálati szempontból szükséges. Itt egyelőre még mindig hajózási vállalat lesz kénytelen teljesítni a postaszolgálatot, és pedig nem egyedül a tengerpart s különösen Dalmátia, hanem a dalmátiai vonal folytatásában jelentkező albániai tengerpart hosszában is. Kétségtelen, hogy a postaszolgálat érdekében jövőre is szükséges egy nagy hajózási vállalatot, jelesül a Lloydot fölhasználni, habár ez irányban más nemzetek hasonló törekvései és a berni postaszerződés által nyújtott előnyök folytán a postaszolgálat a Lloyd igénybevételével az eddig fizetett subventiót postaszolgálati szempontból apasztani engedi. E mellett azonban a kereskedelmi irány, és főkép a több európai nemzetek, kivált ismét Olaszország törekvései múlhatatlanul követelik, hogy a tengeri kereskedésre s kivált tengerentúli összeköttetésekre nagyobb figyelem fordíttassék, hacsak jövőre is nem akarunk minden nevezetesebb tengerentúli czikkre nézve más államok közvetítésével élni, s azon természetes előnyöket, melyekkel sok czikkre nézve az osztrák-magyar monarchia helyzeténél fogva bírunk, más államoknak minden ellenszolgáltatás nélkül átengedni. A legnevezetesebb gyarmatczikkek, pl. petroleum, kávé, rizs, pamut, jute stb. nem tengeri kikötőinkből, hanem Hamburgon vagy más német kikötőn át a német határon jut hozzánk. Nem említve Nagybritánia törekvéseit, még Francziaország, Spanyolország, Olaszország és Oroszország is újabb időben mind nagyobb összegeket fordítanak oly vállalatok subventionálására, melyek a tengerentúli összeköttetések biztosítására s újabb kereskedelmi üzletekre kilátást nyújtanak, főkép a keleindiai vizekben törekszenek az európai hatalmak nagyobb tért foglalni, s a Suez-csatorna előnyeit a középtenger kikötői számára megnyerni. E törekvésekkel szemben az oszták-magyar monarchia sem maradhat tétlen, és így kereskedelmi tekintetekből is a Lloyd subventionálása fontosnak tűnik föl. De midőn így mind politikai, mind postaszolgálati, mind kölcsönösen kereskedelmi szempontból a Lloyd vállalat további subventionálása indokoltnak látszott, a kormány az új szerződés megkötésénél arra törekedett, hogy a subventionálás fejében a vállalat lehetőleg nagy ellenszolgálatokat teljesítsen, s mindazon biztosításokat nyújtsa az államnak, melyeket ily nagy jelentőségű vállalattól az üzleti forgalmi élet érdekében követelni kell és lehet. A subventio megállapításánál elsősorban a subventio összege s az ennek fejében elvállalt járatok minősége volt meghatározandó. Az előbb említett okoknál fogva a Lloyd által eddig subventio mellett megjárt vonalak részben postaszolgálati, de különösen politikai szempontból majdnem egész terjedelmükben szükségesnek mutatkoztak s igy csekély változással a jövendőbeli menettervbe is fölvétettek. Lényeges változtatások e vonalaknál csakis annyiban történtek, hogy vagy újabb állomások fölvétele s régiebbek esetleg elhagyása által az eddigi vonalak hossza (mértföldek száma) változott, vagy a szükséghez képest az eddiginél több, esetleg kevesebb járat rendeztetett be évenként, vagy két vonal kombinálása által újabb, a forgalom igényeinek megfelelőbb vonalak létesítettek. (Folytatás esti lapunkban.) alatt van, s hogy a fentebbi összeget a „Compte rendu“ kinyomatása teszi szükségessé. Zsedényi kifogásolja, hogy mindig utólag kérnek ily nagy összegeket, és nem is tudományos czélokra. Trefort miniszter felszólalása után, ki tagadja, hogy ez nem lenne tudományos czél, a bizottság az előirányzatot megszavazza. Az egyházi czélok szükségleténél Simonyi Ernő kérdi, hogy az idén miért nincs e rovatnál levonás ? mert az 5°/0-ás levonás már határozatilag kimondatott. Kauz előadó megjegyzi, hogy a bizottságnak ily határozata nem létezik, egyébbiránt az eddigi levonás is sok roszat okozott. — Kerkápoly azt hiszi, hogy ha valahol, úgy itt lehetne lassanként törléseket tenni. — Trefort miniszter az egyházak szegény voltát ajánlja a bizottság figyelmébe. — Hegedűs, Horváth Lajos és Szontagh Pál ellenzik a további leszállítást, s a bizottság az előirányzott összeget megszavazza. A nyugdíjak, átmeneti kiadások megszavaztatnak. A marosújvári templom felépítésére előirányzott 400 írtról Hegedűs Lajos miniszt. tanácsos előadja, hogy ezen összeg, mely az aknamunkások számára építendő templomra van előirányozva, már 1867-ben utalványoztatott , de csak most vétetik fel. Simonyi Ernő ez alapon nem véli megszavazhatnak, — Kerkápoly elfogadja az előirányzatot, miután az már tényleg megszavazva volt. Zichy Nándor gr. szintén hozzájárul, mert törvényes alapon már egyszer megszavaztatott. Simonyi Ernő megjegyzi, hogy ha azzal indokoltatik az előirányzat, hogy itt az állam földesúri jogát gyakorolja, nincs ellenvetése a megszavazás ellen. A bizottság az összeget megszavazza. A nemzeti múzeum épületének kijavítási költségeire 28.000 frt irányoztatik elő. Csengery kijelenti, hogy ennek szükséges voltáról egy e tárgyban működő bizottságban maga személyesen meggyőződött. Kerkápoly indítványára a bizottság a szükségletet 5 évre osztván fel, 1878-ra 12.000 frtot szavaz meg. A nagyváradi bábatanoda telekvételének és a pozsonyi állami tanítónőképezde építésének szükséglete a már kiküldve levő albizottsághoz utasíttatván, a közoktatási tárcza költségvetésének tárgyalása véget ért. Ezután Hegedűs Sándor tett előterjesztést a függő államadósságokat ellenőrző bizottság költségvetéséről. A jelentésben megemlítendőnek tartja, hogy e bizottság egy tagja — a ház határozatától eltérőleg — mindig Bécsben időzik és havi díjat húz. Tisza miniszterelnök szerint a bizottságnak ki kellene mondania azt, hogy meggyőződött a kért összeg szükséges voltáról, de egyúttal szükségesnek véli azt is, hogy tisztába hozassák a függő adósságokat ellenőrző bizottság szervezete és ennélfogva utasítandónak véli a minisztériumot, hogy e tekintetben még az év folytán előterjesztést tegyen a háznak. A bizottság ez értelemben mondja ki határozatát. Ezután tárgyalás alá vétetett a belügyminisztérium költségvetése. Szontagh Pál előadó jelenti, hogy a költségvetés mérlege 99.000 írttal kedvezőbb az előbbi évinél. A központi kiadások változatlanul megszavaztatnak. Az országos levéltár szükségleténél Lukács B. megjegyzi, hogy a gyulafehérvári káptalan és a kolozs-monostori convent levéltárainak felhozatalára a miniszternek nincs joga, mert azoknak okmányai magántulajdont képeznek, és a felhozatal csak költségesebbé teendi a levéltár szervezését. Tisza miniszterelnök szerint a kérdéses két levéltár felhozatala semmi költségtöbbletet nem okoz, és ez ellen jogi akadály sem forog fenn, mert bebizonyítható, hogy mindkettő országos levéltár volt. A susceptibilitások iránti tekintetből egyébiránt megkérdezte a közoktatási minisztériumot is, és az ügy most az előtt van. Csengery helyeslőleg nyilatkozik a miniszternek az országos levéltár szervezése körüli eljárása fölött és megjegyzi, hogy a hazai történelem ezen intézkedésnek máris nagy hasznát vette. A bizottság elfogadja az előirányzatot és minden érdemleges vita nélkül megszavazza költségvetésének többi részét is, azon egy módosítással, hogy az átmeneti kiadások közé felvétetett az erdélyi csendőrség jobb fegyverekkel való ellátására már megszavazott összeg, közös vámhatárból kizárva nyaradnak a jelenlegi vámkürzetek.“ Széll miniszter a következő szerkezetben ajánlja elfogadásra. : A közös vámhatárból ki vannak zárva a jelenlegi vámkülzetek. Simonyi Lajos b. elfogadja e módosítványt, mert helyesli, hogy e tekintetben ne praejudicáljunk a törvényhozó s jövő intézkedésének. A módosítás elfogadása után a bizottság a 2. czikket vita nélkül szintén elfogadta. A 3. czikknél Mudruthynak aggálya van az ellen, hogy a monarchia mindkét állama fentartja magának az idegei államokkal kötött szerződések felmondásának jogait, mert Magyarországnak nem áll érdekében az, hogy a netalán létrejövő tarifaszerződések Magyarország beleegyezése nélkül megszüntessenek ; helyesebb volna a czikk két utolsó alineáját kihagyni. Tisza miniszterelnök , hogy a czikk kérdéses rendelkezése kétoldala s mellőzésének káros következményeit esetleg mi is érezhetnők. E rendelkezést éppen a monarchia két államának államisága szempontjából javításnak tartja. A 4. czikknél Simonyi L. b. törlendőnek tartja azon rendelkezést, mely szerint „a fennálló vámkürzetek megszüntetendők.“ Nagy súlyt nem fektet az ily rögtön nem is létesíthető elvi határozatokra, melyek a jövő törvényhozásokat úgysem köteleznék, de mielőtt ily elvi határozatok hozatnának, előbb tudnunk kellene, hogy az ország első szabad kikötője Fiume miként vélekedik e tekintetben. Szóló óhajtaná, hogy Dalmáczia is bevonassák a köztis vámterületbe. Széli miniszter szerint itt csak egy elvi rendelkezés van s a megszüntetés ideje és módozatai a törvényhozás későbbi rendelkezéseinek vannak fenntartva. Ez elvi kimondás szükséges már azért is, hogy az illetők megtehessék előkészületeiket. A vámkürzetek megszüntetésébe Dalmáczia.is bele van értve. Az illetők megkérdezése alig szükséges, mert mindenki pusztán momentán érdekét tartva szem előtt, kétségkívül a megszüntetés ellen nyilatkoznék, de ez a törvényhozást a helyes közgazdaságpolitika igényeinek kielégítésében nem gátolhatja. Magától értetik, hogy az összes vámkülzetek együttesen szüntetendők meg. A bizottság a czikket változatlanul elfogadta. Az 5. czikk vita nélkül elfogadtatott. A 6-ik czikknél Simonyi Ernő rosznak tartja a szövegezésnek azon rendelkezését, mely szerint a tengeri kereskehajók és személyzetek, a külföldön tartózkodó tengerészek az ottani consulatusoktól függnek, mert ez nem áll, s csak joguk van az ottani consulatusok oltalmát igénybe venni. Matlekovics oszt. tanácsos válaszolja, hogy vannak bizonyos révrendőrségi ügyek, melyekben csakis a belföldi hatóságokat helyettesítő ottani consulatusok járhatnak el. A bizottság a „függnek“ szó helyett oly kifejezés felvételét határozza el, mely szerint az illetők a consulatusok illetősége alá tartoznak. A czikkelső alineájának azon rendelkezése, mely szerint a kikötőügyi s tengeri egészségügyi közigazgatás mindkét állam területén egyenlő szabályok szerint, s lehetőleg összhangzatosan intézkedik. Simonyi b. indítványára megtoldatott e kifejezéssel : „A két fél kormánya által.“ A czikknek az osztrák-magyar Lloyd társulatra vonatkozó két utolsó alineája a Lloyd társulattal kötött szerződés tárgyalásáig függőben hagyatik. A 7. czikk után, mely változatlanul maradt, a 8-nál Apponyi gr. nem helyesli azt, hogy elhatároztassák az 1874 jun. 10-iki vasúti üzletszabályzat beczikkelyezése, mielőtt az a bizottság előtt ismeretes volna. Széli miniszter megjegyzi, hogy e szabályzat a rendeletek tárában megjelent, s ha szükséges közöltetni fog a bizottság tagjaival. A bizottság ezen, valamint a 9. czikket érdemleges módosítás nélkül elfogadván: az ülés véget ért. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése november 21-én. (Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül.) Elnök: Ghyczy. Jegyzők: Horváth, Beöthy, Orbán. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Széll, Bedekovich, Péchy, Wenckheim. Mihajlovics Károly horvát képviselő hoszszabb magyar beszéddel javasolja, hogy az összekapcsoló rész ne Dályától Vinkovczére, hanem Eszéktől Verhováczig vitessék, azért a külön módosítás elfogadását ajánlja. Kállay Béni szintén az eszék-verhováczi csatlakozás mellett érvel. Nem látja a helyi érdekeket azért, mert a horvát képviselők kimutatták, hogy a vinkoveze-bródi vonalnak azon erdőkben levágott fa továbbszállításán kívül egyéb jelentősége nincsen, de hisz a továbbszállítás akkor is csak Bródig történik, s ott meg nem adhatván, ismét Sziszekig kell mennie, onnan pedig tovább; ha pedig Sziszeken nem történik semmi egyéb, hanem marad az eddigi állapot, akkor alig hiszi, hogy ezáltal valami nagy előny, akár Magyarországra, akár Horvátországra keletkeznék. Ha semmi egyéb nem volna a javaslatban, mint az utolsó pont, mely azt mondja, hogy „a miniszterelnök úr felhatalmaztatik a zimony-budapesti vasútvonalnak biztosítása alkalmával, biztosítani egyszersmind a mitrovitz-zimonyi vasutat, tehát Zimonytól egész Bródig és Sziszekig“, ellene szavazna a javaslatnak. Nem osztja Schramm képviselő azon nézetét, hogy perifériális vasutak szükségesek. Nem osztozik azok nézetében, akik a kelettel való kapcsolatból valami roppant nagy hasznot várnak. A javaslatot nem fogadja el, de ha a többség elfogadná, ő Mihajlovics módosításához járul. Péchy Tamás a közmunka- és közlekedésügyi miniszter: T. képviselőház! Engedje meg, hogy azokra amik a törvényjavaslat ellen felhozattak, válaszoljak. A horvátországi t. képviselő urak, akik ezen törvényjavaslat ellen felszólaltak, azt azért tették, mert szerintök az 1870: 38. t. czikknek fenn kellett volna tartatni és nem kellett volna annak hatályon kivül helyeztetni. Nézetem szerint azonban ezen törvényjavaslat mellett az 1870: 38. t. czikk nem maradhat meg, mert hisz méltóztassék csak tekintetbe venni, hogy az 1870: 38. t. czikk 2-ik §-ának a) pontja azt mondja : „Eszéken, Nasiczon, Pozsegán, Uj-Gradiskán át a Száva völgyén Sziszekig a Kulpa völgyén Károlyvároson Uj-Gradiskán Broodon át, vagyis az ezen törvényjavaslatba felvett vonalaknak legnagyobb részét vagy szintén megtartja, vagy pedig azzal parallel kissé más irányban vezeti. Ha tehát itt oly törvényjavaslat fogadtatik el, mely ezen irányt megtartja, ugyanakkor fenntartani egy másik törvényjavaslatot, mely bizonyos tekintetben ugyanazon vonalakat, más tekintetben meg azokkal majdnem egyenletesen futó vonalakat rendel kiépíttetni, tökéletes lehetetlenség. Azon argumentumot, hogy jobb lett volna fentartani ezen törvényjavaslatot, megvallom, el nem fogadhatom, mert hiszen én, az igaz, azt sem szeretem, hogy eddig nem lehetett azon törvényt érvényesíteni, de fenntartani most, midőn mindnyájan tudjuk, hogy legkevesebb 10 évig teljes lehetetlenség azon régi 1870. 38. t. czikket végrehajtani, azt hiszem, igazán nem volna a magas törvényhozásra sem czélszerű, sem előnyös. Továbbá azt mondották azon t. képviselő urak, hogy a 6. §-ban előadott pénzművelet, igaz, némileg megnyugtató, de azt jobban kellett volna kiemelni, határozottabban formulázni, s kimondani egyenesen, hogy mily művelet alapján fog ezen építés valósággal létesíttetni. Én azt hiszem, hogy ha lehetséges is volna oly pénzügyi műveletet keresztülvinni, mely a törvényjavaslat 6. §-ában kilátásba helyeztetik, ha a mai viszonyok fordulnak, mindazáltal addig, amíg ezen mód még csak akkor ismerhető fel, midőn valósággal foganatba vétetik, és valamely vállalattal alku köttetik, mondom, azon módot, mielőtt meghatározva nem lesz, előre szabatosan körülírni nem lehet, mert ezáltal talán még inkább akadályoztatnék a keresztülvitel. Azt mondják továbbá a t. képviselő urak, hogy a határőrvidéki alapból nem lehetne kiépítetni, ez is hamarabb megtörténik Mitrovicztól Zimonyig, minthogy azon vasút a magyar kincstár rovására fog kiépíttethetni, amint itt terveztetik. Már bocsánatot kérek, úgy látszik, hogy talán magukat, képviselő urak, ezen alapot, melylyel pedig olyan sokat foglalkoznak, mégsem ismerik eléggé. Ezen alapból ugyanis teljes lehetetlenség, ama vasutakat, melyek már a törvényjavaslatban is meg vannak említve, a legközelebbi időben kiépíteni, azon állítás pedig, hogy abból még a Mitrovitztól Zimonyig terjedő vasút is kiépíthető,igazán megvallva, azon alap mostani állományának oly túlbecsülése lenne, mely semmivel sem indokolható. Mert körülbelől ki lehet számítani, hogy ezen vasútvonalak mennyibe kerülnek, és hogy az erdőség, mely ezen alapot képezi, mennyit jövedelmez, és ebből ki lehet számítani azt, hogy ezen erdőség jövedelme azon vasutak költségeit, ha még a mitrovicz-zimonyi vonal is hozzáadatik, fedezni nem fogja. Fölösleges lenne tehát a törvényjavaslatba oly intézkedést venni föl, melynek valóságos keresztülvitelére az alap hiányzik és elégtelen. Felhozták továbbá a t. képviselő urak, hogy ezen törvényjavaslat czíme nem jó, mert ennek nem kellene határőrvidéki vasútnak lenni. Az igaz, hogy ebben a törvényjavaslatban oly vasútnak az építéséről is van szó, mely nem esik egészen a határőrvidékre. Minthogy azonban ennek a vonalnak legnagyobb része a határőrvidékre esik, legczélszerűbbnek hittem e törvényjavaslatot a határőrvidék szerint elnevezni. Felhozatott, hogy, mikor 13 mértföldre van pénz, egyelőre mért szándékoltatik 8 és 1/1 mértföld építtetni. Igaz, hogy csaknem 13 mértföld ki TARCZ A. Coriolan felesége. (Felolvastatott az országos nőipar-egylet estélyén, nov. 11-én.) Befejező közlemény: Coriolan egy örök elvet, a népjogot tagadta meg; fellázadt az erkölcsi világrend ellen, meg akarta állítani az idő kerekét, s vétkessé lett, vétkessé azon értelemben, hogy ellene szegült a történeti fejlődésnek, miáltal az is, ami jellemében jó és nemes volt, túlzások miatt vesztére szolgált. Coriolannak el kellett buknia. Egyénisége nem olyan, hogy a körülményekkel megalkudhassék. Végletekig menni, természetében fekszik, s inkább megtörik, mintsem meghajol. Azzal, hogy anyja kérelmének enged, nem tagadta meg magát; Kosznja a plebs iránt csak úgy lángol, mint előbb , de elszánja magát az áldozatra. Plutarch szerint, midőn Volumnia, beszéde végeztével térdre esik előtte. Márciusból is kitört a szó: „Oh anyám , mit tettél velem ?“ Azután fölemelé anyját, hevesen megszokta kezét, mondván : „Győztél anyám ! szerencsés diadal a hazára nézve, de nekem vesztem az. Elvonulok innen, csupán előtted buktam el!“ A költő felhasználja e szavakat, s már itt tudatja velünk, hogy annak a csomónak, melyet Coriolan önkénye kötött, nincs más megoldója, mint a halál. A drámának e tekintetben még következetesebbnek kell lennie, mint az elbeszélésnek, és ha van értelme a schilleri mondásnak : „Die Weltgeschichte ist das Weltgericht“, ez annál inkább illik a költészetre, minél igazabb a bölcs Aristoteles mondása, mely szerint a költészet jobban kifejezi az örök igazságot, mint a történelem. Coriolán a volszkok tőrei alatt vérzik el. Aufidius, egykor versenytársa, a dicsőségben s személyes ellensége a tőle szenvedett vereségek miatt, most társa a hadak vezetésében Róma ellen, de egyszersmind irigye népszerűségének a volszkok között, felhasználja az alkalmat megdöntésére. Összeesküvést szervez ellene, mint a volszk ügy elárulója ellen, s a nép, feledve érdemeit, elejti őt, így adja elő a történetet Plutarch, így fejezi be a drámát Shakspere. A költőnél azon jelenet után, mikor a nők Rómába visszatérnek, s a megszabadult lakosság ujjongva, rajongó örömhangokon üdvözli őket, többé nem jelennek meg a város nemzői. A történelemben még olvashatunk róluk valamit. A senatus ugyanis megengedő nekik, s a többi római asszonynak, hogy tíz hónapig gyászolhassák Coriolánt. Ennyi volt a leghosszabb gyászidő, melyet még Numa Pompilius király rendelt vala. De ha a költő nem mutatja is meg többé a gyászoló anyát és feleséget, a képzelet maga elé varázsolja őket, amint szép reményeik romjain halottjukat siratják. Minő lehetett Volumnia fájdalma ? Ez a büszke szív bizonyosan nem záródott össze a csapás alatt. Választania kellett a haza és fia közt, s ha egyiknek vesznie kellett, az nem a haza volt. Számított reá, hogy Coriolan engedékenysége békés kifejletet idéz elő, de ha csalódott, mint már fia szavaiból sejtheti, hogy csalódni nem fog, bámulatos lelki ereje megóvta őt az összeroskadástól. És Virgilia ? Mit szenvedett ő ? Vájjon volt e ereje kiemelkedni a fájdalom özönéből annak a szívnek, mely gyengédségre, boldogító szerelemre teremtve, önvétke nélkül oly csapását viselé a kérlelhetlen végzetnek ? Azok után, miket a költő conceptiója szerint hallottunk róla, mély meggyőződés kel lelkünkben, hogy Virgilia is megtalálta a mentő deszkáit kötelessége tudatában, hivatása betöltésében. Mert csak ez ad erőt a gyarló embernek, mikor a csalódások puszta avarrá tarolják a remények zöld mezejét. Kétségbeesés kis lelkek szomorú sorsa. Aki nyer, annak készen kell lennie a veszteségre; aki boldog, ne feledje el, hogy az élet álom, s az ébredés gyászos felhővel vonhatja be a csillagoktól ragyogó eget. Nem jól fogja fel az életet az, ki létét a pillanathoz köti, a messze czélok edzenek bennünket kitartásra, ezek teszik lehetővé, hogy a jelen keserveinek emlékét tanúságul és lelki vigaszul viszszük magunkkal it meg új küzdelmekbe. De talán messze is mentem következtetéseimben ? Virgiliának igénytelen szerepe talán nem is méltó arra, hogy ily okoskodásokba fojtsuk a költészet közvetlen hatását ? Sőt azt is mondhatná valaki, hogy eféle doctrinák egyáltalában össze sem férnek a költészettel, melynek feladata egyesegyedül a gyönyörködtetés. Aki ma színházba megy, nem erkölcsi tanítást, hanem szórakozást keres, s ha csak az volna a dolgunk, hogy a költő szándékait kutassuk, és tanulságokat vonjuk le a látottakból, a legjobb esetben rettenetesen elunnuk magunkat. Van valami ez észrevételekben, s nehogy még több ilynemű megjegyzésre adjak alkalmat, sietek befejezni előadásomat. Csak néhány szót kockáztatok még. Virgiliának szerepe csak annyiban igénytelen, amennyiben nem első rangú; de aki a költő alkotását minden izében átérti, látni fogja, hogy neki nincs csekélység, hogy annak az erkölcsi világnak, melyet a dráma elénkrajzol, lényegesen kiegészítő része ez a másodrendű alak is, s hogy az általa kifejezett eszméhez ez igazi szépségért lelkesedő kedélynek méltó felemelkednie. Ami pedig a költészet feladatát illeti, bár kétségtelen, hogy az mindenekelőtt a gyönyörködtetés, de semmi esetre sem oly értelemben, minőben e szót a színházlátogatók tömege mai nap venni szokta. Kényelmet, szórakozást, élvezetet hajhászó korunk már-már feledni látszik, vagy talán érzékét is elveszti az iránt, hogy az igazi gyönyör nem a pillanatnyi hevületben, önfeledésben, a gondok és gondolatok eltemetésében rejlik, hanem abban az ideális emelkedésben, melyre a lelket a valóban szép iránti vonzódás képesíti. Az ihlet, mely az igazi költőt alkotásaiban vezeti, ott lebeg a kész művön is, sőt átszáll a néző keblébe, megvilágosítja lelke szemeit, szárnyakat ad neki, hogy követhesse őt röptében az örök ideál felé, s az, hogy megérti a lángelmét, hogy világosan látja az erkölcsi világ rendjét, törvényeit, melyeket a mindennapi élet összekuszál, az a valódi gyönyör, abban nyilatkozik a művészet hatása. A költők legnagyobb része, igaz, nem abban Magyarok ázsiai expeditiója. (Gróf Széchenyi Béla, Bálinál Gábor s Lóczy Lajos útjáról.) A magyar tudományosság több kitűnő férfia, az öregebb és fiatalabb gárdából, gyűlt össze ma este a Szikszay első emeleti helyiségében. Barátságos, bucsu-lakoma volt, mi őket egybe hozta. Széchenyi Béla, a nemes gróf, ázsiai expeditiójára deczember 4-én indul el, két fiatal tudósunk, Bálinth Gábor és Lóczy Lajos társaságában. Lesz még vele egy harmadik tudós is, Kreuter főhadnagy, ki csillagászati megfigyeléseket teend. Bálinth Gábor neve már ismeretes, mongoltatárföldi utazásaival, nyelvészeti kutatásainak eredményeivel magára vonta méltán nemcsak a magyar, de egyáltalában a művelt tudományos világ érdeklődését. Szép, barna, férfias arcza élénken emlékében lehet mindazoknak, kik az akadémia könyvtárában olykor megfordultak. Erdély fia ő is, mint Körösi Csorma Sándor, ki a Hymalayakörül kereste őseink hazáját s ott nyugszik fáradalmaitól, reményeinek megsemmisülésétől megtörve, a roppant hegyláncz tövében, Csarzsilingben. Lóczy Lajos az Alföld szülötte. Arad megyéből, Paulisról származik. Fiatal, alig 28 éves, sápatag, halovány arczu ember; érdekesnek is lehetne mondani. A műegyetemet Svájczban végezte, hol a híres Escher von der Linth geológot hallgató, s ennek társaságában tett tudományos kirándulásokat. Majd Bécsben Suess hallgatója lett (a Széchenyi Béla költségén.) Itthon a múzeum ásványtani osztályának tisztviselője, s a geológiai irodadalom buzgó munkása. A baráthegyi barlang megfigyelése az ő tudományos szorgalmának és kutatásainak eredménye. Alapos, éles szemű vizsgálatai, s gondos leírásai minden szakértő igaz méltánylatával találkoztak ; általában dolgozatai a „Természettudományi Közlöny“ és „Földtani Közlöny“ füzeteiben nagy szakismeretet és szép tehetséget árulnak el. Ennek tulajdonítandó, hogy a magyar földtani társulat utolsó havi ülésében ünnepélyesen vett búcsút tőle, hogy ma tiszteletére öregek és fiatalok búcsú lakomát rendeztek. Hová is megy az expeditió? Bizony messzi, távol világok ismeretlen vidékeire. Lóczy és Bálinth november 30-ikán indulnak el Budapestről, s deczember 4-én kelnek útra gr. Széchenyi Bélával és Kreuter főhadnagygyal . Athénban, Cairoban rövid ideig tartózkodva a suezi csatornán át Bombayba mennek, honnan vasúton Kalkuttába rándulnak. Kalkuttából Hátsó-Indiába, s innen Ceylon szigetére mennek, aztán a Sundasziget-csoportot: Sumatrát, Javát és Borneót, meg a többi szigeteket járják be ; aztán Japánba, majd Chinába térnek; itt mindenek fölött Pekinget keresik föl, ahol szolgákat, tevéket, lovakat szereznek be, s csak ezután folytatják még javában kutatásaikat. Főleg a Kuen-lün hegységet, (más névvel Kulkun is) mely nyugatról ágazik ki a Hymalayából, s határt képez Thibet és Kisbuháka között, veszik kutatás alá. Kutatásaik körébe vonják A pénzügyi bizottság ülése. Nov. 21. A képiselőház pénzügyi bizottsága ma délutáni ülésében folytatta a közoktatási költségvetés tárgyalását. Az 1876-ki őslénytani congressus 2400 frtnyi szükségleténél felolvastatik az indokolás, mely szerint a jelentés első része megjelent, a második pedig, mely a magyarországi leleteket ismerteti, sajtó a vámügyi bizottság ülése. (November 21.) A képviselőház vámügyi bizottsága ma délután 5 órakor tartott ülésében megkezdte a vám- és kereskedelmi szövetségről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Az első czikk 4. bekezdését, mely szerint „a keresi dicsőségét, hogy ily módon gyönyörködtesse közönségét. A színház mai nap többször mutatványok csarnoka, mint a művészet temploma ; de minél messzebb távozik az író és a tömeg az eszményiségtől, annál fényesebben magaslik fel az értő előtt a teremtő olyan kegyencze, mint Shakspere, annál mélyebb elismeréssel hajol meg a nagy költő azon alkotásai előtt, melyekben a szép alakon át a tiszta erkölcsi tartalom sugárzik keresztül. És ezek közt nem utolsó helyen áll Coriolán felesége, Névy László.