Ellenőr, 1877. november (9. évfolyam, 460-514. szám)
1877-11-01 / 460. szám
kiutasitani az iskolából, mert tandiját nem megfizetői s tandij-elengedést, bármi okból ,pott. Havas Ignácz e vádat visszautasitván, városatya egymásról állította, hogy nem aletősen figyelemre méltó eszmecsere fejlődött ki m iskolák cziménél, erre a czélra 140,000 előirányozva. Weise B. F. azon kérdést tette , hogy némely polgári iskolai osztályban alig tanuló, mert ily csekély létszám mellett olna érdemes ennyi pénzt áldozni ez isko- Békey maga is beismeri a csekély létszámot, szinte ez annak tulajdonítható, hogy a térértelmében az iskolákat ki kell egészíteni s osztályokkal szaporítani. Tavaszy okulva kevés sikeren, amit a polgári fiúiskolák elmutattak, azt hiszi, hogy a polgári fiúiskolára érdemes tovább fenntartani, hanem helyetaz iskolákat volna jó fölállítani, amik a kiczélnak jobban megfelelnének, mert a névenhozzá szoknának az iparhoz. Indítványozta, a közoktatási bizottság hivassák föl ezen eszme gondolkozni s az ipariskolák tekintetében jaót nyújtani be. Ezen nézethez csatlakozott Jázy lelkész is, de a közgyűlés a főpolgári és Békey felszólalására abban állapodott hogy Tavaszy indítványát csak azon esetre írja, ha előbb írásban nyújtja be. A polgáriak czéljára a 140.000 frtot megszavazta. Azon körülmény, hogy az elemi iskolák belei sokszor bérházakban vannak elhelyezve,iszont a város saját épületeit magánosodnak ki, arra bírta Auspitz Róbertet, hogy azt , mikép a város az iskolákat lehetőleg saját terben iparkodjék elhelyezni. Többen állitáthogy ez tényleg igy is van, de ezen óhaj retes lévén, a közgyűlés elhatározta, hogy az lányt pártolja. A kisajátítási alap jutalékainél fölvett 30,000 frtot törülni kívánta Morlin , mert kisajátításokra a jövő évben úgy sincs ás, de az indítványt elvetették, ellenben a belültelki utak építése rovatában előbbi megállásokhoz képest az előirányzott 40,000 frtot frtra szállították le. Nagyobb vitát idézett elő az új követésekre at 230,000 frtos tétel. Sok szónok nyilatkozott kövezésre szánt utczák egyike-másika felől, nősen az üllői ut kikövezésének szükségét hangozták. Tavaszy e czélból a tételt 30,000 írttal íni szerette volna, hogy ebből az üllői ut száll kövezési alapot teremtsenek, de a közgyűlés tette az indítványt s az eredeti összeget foga el. Steiger indítványát is elfogadta, hogy a isház utczát ne asfaltirozzák s igy 2000 írttal ikentette az előirányzatot. A csatorna építésére ezt 69.000 forint is elfogadtatott. A közgyűlés ezzel záródott: a vita folytatása ünnepek miatt szombaton d. u. 4 órára halaszttt. Szombaton a költségvetési vita befejeztetvén,ogyasztási adók ügye is szőnyegre kerül. ............... tábornagy közelebb föl akart kelni, de teljesen jótehetetlen maradt. Vilmos császár, s az uralkodó család tagjai minden nap tudósítást kérnek és kapnak a beteg hogylétéről. Az izraelita kézműves és földmivelési egyesület tegnap dr. Schönberg Ármin elnöklete alatt tartott választmányi ülésében elhatározta, hogy tekintve a fővárosi ipariskolák kitűnő berendezését és működését, ezentúl az egyesület pártfogása alatt álló tanulókat az ipariskolák látogatására fogja szorítani, s hogy ezen iskolák támogatása czéljából, az alapítók közé, 2 tagságdíj 200 írt lefizetése mellett felvéteti magát. E határozatokat jóváhagyás végett a nagygyűlés elé terjeszti. A tanulók ruházatára szükséges posztót eddig Csehországból szerezték be, a választmány azonban elhatározta, hogy ezentúl a gácsi posztógyárból fogja fedezni a szükségletet. — A ,,Műegyetemi Lapok“ októberi füzetét megkaptuk. Érdekes tartalma a következő : A kúpszeleten fekvő hat pont feltételi egyenletének egy különös alakjáról. Hunyady Jenő. Az erély megmaradása elvének bevezetése a defractió elméletébe. Fröhlich Izor. Hangsebességi mérések Bosseba módja szerint. Szathmáry Ákos: Előadási kísérletek. (V. A Foucault-féle ingakisérlet). Schuller Alajos. Irodalom : Die Geometrie der Lage. Vorträge von Dr. Theodor Rege. (H. J.) Megfejtett föladatok. Föladatok. A „Egyetemi Lapok“ megjelennek — július és augusztus kivételével — minden hónap 15-ikén; előfizetési ár egész évre 4 fig o. é. A lap szellemi részét illető közlemények König Gyulához (Eszterházy-utcza, 15. sz.) küldendők; az előfizetési összegek Wartha Vinczéhez, a műegyetem könyvtári hivatalába (csillag-utcza 8. sz.). — A tudomány- és műegyetemi dalegyesület, november hó 3-ára hirdetett hangversenyét, november 6-ára, keddre halasztja. — A budapesti kereskedelmi és iparkamara 1877. november hó 5-én (hétfőn) délután 3 órakor teljes ülést tart. HÍREK. (Október 31.) — A királyné november 10-ikén messze újra . A mit a külföldi lapok hirdettek, beteljesül, felsége Angolországba utazik, s Northamptonban kibérelt vadászi kastélyból kirándulásokat fog tenni róka vadászatokra. Az előkészületeket már senyen folytatják. A vadászatokra hat nemes mént állítanak el, s ezek mellé a szolgaszemélyzetből t. lovászt, akiknek most készít a szabó angol adású livréet. A királyné most gyakran tesz kindulásokat Megyerre, hol a vadászkastélyban piri meg. A rókavadászoknak eddig nem kedvezett idő, a szárazság miatt elveszté az eb a szimatot. — Kihallgatás. A király jövő csütörtökön az azvember 8 én délelőtti 9 órakor a budapesti kiályi váriakban legfelsőbb kihallgatást fog adni, lejegyzések a cabineti irodában eszközöltetnek. — Személyi hírek. A közös miniszteri tanácsozásokban szintén részt vett herczeg Auerspergi Lasser osztrák miniszterek ma reggel a gyorsonattal visszautaztak Bécsbe. Dr. Bazant udvari smácsos, pedig ugyanonnan Budapestre érkezett. — A képviselőhöz elnöke, Ghyczy Kálmán, holap egy koszorút tesz le Deák Ferencz sirjára. — Fogarassy Mihály, az áldozatkész erdélyi üspök Károlyfehérváron seminarium telkén egy 1.000 forintba kerülő iskolacsarnokot építtetett. A sinos emeletes épületben a papnövendékek lakása, antermei s a tanárok szállása igen czélszerüen van eosztva. A közúti vaspályatársaságok között már három éve folyik az egyezkedés arra nézve, hogy pesti átvenné a budait. Az ügy most oly stádiumba jutott, mely reményt nyújt arra, hogy sikeesen meg fogják oldani a hánytvetett kérdést. A pesti társaság 110.000 forintért átveszi a budai közúti vaspályát összes fundus instructusával. Azgazgatótanács az előleges szerződést legközelebb a közgyűlés elé fogja terjeszteni, hol hihetőleg elfogadják a részvényesek. — Féchy, udvari titkár, ki gróf Andrássy Gyula külügyminiszter úrral Tisza-Dobra rándult, ott súlyos tüdőgyuladásba esett. A beteg ma már javuló félben van, de kénytelen volt családjához Terebesre utazni hosszabb időre. — Sir Andrew Buchanan, a bécsi angol nagykövet már ez év végén magánéletbe vonul. A nagykövet, ki igen kedvelt egyéniség, 1872. január 6-ika óta viselte e tisztet Bécsben. Az országos erdészeti egyesület ez évi deczember hó 16-án délelőtt 10 órakor Budapesten rendes közgyűlést tart, melynek tárgyai a következők : 1) jelentés az utolsó közgyűlés óta történt egyleti ügyvezetésről; 2) számadásvizsgálat és a jövő évi költségvetés megállapítása ; 3) a tárgyalásra kitűzött következő szakkérdések : a) milyen legyen az erdőőri szakképzés szervezete és mely helyek jelöltessenek e czélra ki ? b) hol, illetőleg mely városokban tartassanak erdőőri szakvizsgák, 4) az egyesületi igazgatóság kiegészítése, illetőleg hat választmányi tag megválasztása. A közgyűlés tanácskozása alá tartoznak továbbá az alapszabályok 17. § ában foglalt és előbb meg nem jelölt tárgyak. Az országos erdészeti egyesület összes tagjait, valamint a hazai erdőgazdaság iránt érdeklődő egybarátokat is tisztelettel felkérem, hogy az egyesület ezen közgyűlésén minél számosabban megjelenni s becses közreműködésükkel az okszerű erdőgazdaság terjesztésére irányzott társulati munkásságunkat támogatni szíveskedjenek. Tisza Lajos elnök. — Hans Makarn a világhírű festész, ki nehány napot fővárosunkban töltött, tegnap visszautazott Bécsbe. Itt léte alatt majdnem folyton Teschenberg udvari tanácsos társaságában volt. Fővárosunk műkincseit megtekintette, s minden nap eljárt a nemzeti színház előadásaira. Ide utazásának mindenesetre volt művészeti czélja is, mert a régi magyar nemzeti viselet rajzait nyomozta s Horovitz antiquariusnál az „Angol királynő“ szállodában megvett egy régi könyvet, melyben elődeink díszruhái voltak színezett rajzokban megörökítve. — A nemes lelkű prépost, ki — mint említve volt — a minapi audientián kegyelmet kért a királytól egy egyévi börtönre elitélt zsidóért, tolnai tudósítások szerint Péchi József tolnai prépost volt, kit már 35 éve megyeszerte mint a szegények atyját becsülnek és tisztelnek. A zsidó, kiért ő kegyelmet kért, Tolnában harmincz év óta jó viszonyok közt élt és derék embernek volt ismerve. Egy hosszadalmas pör folytán elvesztette egész vagyonát és becsületét. A lakosság azonban sajnálja a szegény embert és a prépost nemes kérelme után nagy feszültséggel várja a király elhatározását. A budapesti korcsolyázó egyesület tegnap este tartotta 8-ik rendes közgyűlését a vigadó éttermében. Busbach Péter elnök constatálta, hogy a választmányon kívül 32 tag jelent meg s ezután a gyűlést megnyitá és felkérte Püspöky Emil titkárt az évi jelentés és vagyonkimutatás előterjesztésére. Az évi jelentés a lefolyt idényt legháládatlanabbnak mondja az eddigiek között, mindazonáltal a tagok áldozatkész buzgalma folytán óriási fizetési kötelezettségeknek nemcsak hogy megfelelhettek, de oly díszes csarnokot emeltek, hogy a continensen páratlannak mondható, a zárszámadás emellett kedvezőnek jelezhető. A tagok száma folyton növekedik , 1876/7 idény alatt 1312 tagja és 546 részvényese volt az egyesületnek. Ezután a zárszámadást és a számvizsgáló-bizottság jelentését olvasták föl. Dr. Herich Gusztáv a számvizsgálók jelentését kifogásolta, nevezetesen azt kívánná, hogy részletes számadást terjeszszenek a közgyűlés elé, de az elnök és Püspöky felvilágosításai után a mérleget egyhangúlag elfogadták, s a választmánynak és hivatalnokoknak a felmentményt megadták. Az új választmány ekkér alakult: E nök Busbach Péter. Választmányi tagok.* Benke Gyula, Erdélyi Antal, Fülepp Kálmán, Hoffmann Béla, Hoffmann Győző, Hoffmann Sándor, Horváth Jenő, Hegedűs Kálmán, Jezovits Cornél, Márkus Miklós, Matolay Elek, Német Titus, Cberolly János, Püspöky Emil, Quentzer Henrik, Silbersdorf Henrik, Dr. Szénássy Sándor, Tafler József, Thaisz Elek, Vámosy Károly és Dr. Wallner Adolf. Az ultimo, amint a jelek mutatják, szerencsésen múlik el s válságok nem hozzák zavarba a kereskedői világot. Eddig csupán két eset adta elő magát, ami aggodalomra nyújthatott okot: — egy 50 éve fönálló hatvani-utczai divatárus elég fizetésképtelensége s egy másik nagykereskedő pénzzavara. De mindkét esetben kilátás van a békés kiegyezésre , amaz már meg is menekült úgyszólván,mert hitelezői moratóriumot adtak neki a fizetésre, most veszik fel nála a leltárt s a czég továbbra is fenn fog állni. Az utóbbi czég szorultsága pedig ennél is jelentéktelenebb pénzzavar. — Az öreg Wrangel tábornagy állapota egyre a legnagyobb érdeklődés tárgya Poroszországban, különösen pedig Berlinben. Az utolsó jelentés a beteg hogylétéről hétfőn jelent meg, s ez a bajt változatlannak mondja, az erőtlenedés azonban napról-napra mind jobban észrevehető rajta. Az öreg szeretjük fenntartani s az elismerés koszorúját inkább kívánjuk immertelekül a halottak sirjára, mint babérul az élők homlokára helyezni, meglátszik majd minden kor, vallás és nemzet halotti és temetkezési szertartásaiban. Az élők iránt elkövetett figyelmetlenségünkért, azzal igyekszünk kiengesztelni lelkiismeretünket, hogy annál több figyelmet mutatunk a halottak iránt. Azt hiszszük, hogy kibékítjük a megbántott szíveket, ha márvány semmiségeket halmozunk föléjük akkor, mikor már nem éreznek. Csakis e föltevésekből magyarázhatjuk ki azt a vetélkedő gondosságot és határtalan tiszteletet, amelylyel az emberek az elköltözöttek földi maradványait a föld minden részében és minden korban körülvették. E tekintetben a népfajok különbözősége, az égalj és vallás nem tett különbséget. Bármily ellenséges mozdulattal, vagy legalább is kevés tisztelettel viseltettünk az élő, gondolkozó, érző és rokonszenves alak iránt, míg köztünk járt-kelt és mozgott, bizonyos szentséggel környezetinek látjuk őt, ha egyszer porrá lett. Úgy látszik, hogy az isteni szikra, isteni elem vagy lélek, amely az emberben működik, csakis akkor kezd számítani előttünk valamit, ha már eltávozott. Keresztyének és pogányok, muzulmánok és buddhisták mindnyájan egyetértenek a halottak iránt tanúsítandó eme nagy tiszteletben. Még nem fedeztek föl oly népet, bármekkora volt is régisége vagy vadsága, melynek ne lettek volna meg a maga temetkezési szertartásai, még pedig az ünnepélyesség bizonyos nemével összekötve. Ahol ez hiányzik, ott az emberiességnek még nyomát is ok nélkül keresnék, mert csak is az alsóbb rendű állatok nem törődnek halottaikkal. Az emberiség legrégibb történetének évkönyvéül ama sirokat tekinthetjük, melyek a történelem előtti korokat jóval megelőzték s a legtudósabb régészeket is bámulattal töltik el. A legtávolabb eső és legsötétebb múlt időkkel a sírok véghetetlen sorozata köt bennünket összes a rég letűnt, megszámlálhatatlan sokaságú nemzetekről csupán annyit tudunk, hogy éltek és temetkeztek. A „vak csillag, ez a nyomorult föld“, mely véghetetlen idők óta „forog keserű levében“, száz meg száz millióira menő lakosságával, nem egyéb, mint egy óriási temető. Az élők száma véghetetlenül csekély a halottakéhoz képest, kiknek porai alkotnak minden talpalatnyi földet, melyet magunkénak nevezünk. Csak egy maroknyi ember vagyunk ama billiók közt, kik már eltávoztak és a kik még jönni fognak; egyfelől az idő reménybeli, másfelől meg az örökkévalóság tényleges örökösei. A temetés minden korban és minden népnél bizonyos vallásos szertartásokkal volt összekötve; a szertartások, temetési szokások a legtöbb helyen máig megmaradtak, míg a hit és vallás, mely azokat sugalmazta, régóta elenyészett. Napjainkban számtalan oly temetési szokás van, melyek ma már nem egyebek anachronismusnál, minthogy minden értelemfa vagy vonatkozás nélkül fogadtuk el örökül oly régi korból, melynek nézete és szokásai teljesen különbözők voltak korunkéitól; ma mi értelmök sincsen, minthogy a lánczszem, mely azokat egykori jelentőségökhöz fűzte, rég ketté van törve. A halottak eltemetésének három legszokottabb módja rég időktől kezdve a bebalzsamozás, elégetés és eltemetés volt. A bebalzsamozás szokása korántsem szorítkozott, mint eleinte átalánosan hitték, csupán csak Egyiptomra. Múmiákat Mexikóban is találtak, és Peru régi lakói, mint Garcilasso de la Vega és Prescott írják, inkáik holttestét keleti módra bebalzsamozva helyezték örök nyugalomba. A cuzcoi „Nap templomában“ e régi fejedelmek, a megszólalásig természetesen és élethíven, királyi ruhába öltözve arany székeken ültek, kezeiket mellekön keresztbe téve és fejeket lehajtva, mintha velök szemben hasonlóképen sorba állított királynéiknak hódolnának. A guanche-k, a kanári szigetek őslakói hasonlóképen értettek a bebalzamozásnak kissé durvább neméhez; halottaiknak belrészeit kivetették, a testet a napon megszáritották, bizonyos fénymázzal bevonták s kecskebőrbe szorosan bevarrva, egyszerű fa-szekrényekbe helyezték a hullákat. Végre a mumia-készitést az Aleuti szigetek őslakói is értették. A bebalzsamozás mesterségét azonban Egyiptom régi lakói tökéletesítették művészetté azáltal, hogy halottaiknak kiüresített belső részébe rothadás elleni szereket tettek, s ily módon bebalzsamozva, mint mondják, nem kevesebb mint 400.000.000 embert raktak el nagyszerű katakombáikban. Herodosus és Diodorus Siculus, de főleg az előbbi, a legapróbb részletekig megmagyarázta a bebalzsamozás e kitűnő módját, s tőlük tudjuk, hogy e művészet valóságos kereskedés tárgyát képezte. A bebalzsamozók mindenekelőtt az agyvelőt és beleket távolították el, azután az űrt myrrhával, kázsiával (Cassia) és más fűszerekkel töltötték meg s végre a testet hetven napra lugsóba helyezték. Ezután a testet gondosan megmosták s mézgával bevont finom lenvászonba göngyölték s azután emberi alakra készített faszekrénybe helyezték. Voltak más, kevésbbé költséges balzsamozási módok is, melyeknek költségei a mi pénzünk szerint 3600 és 800 forint között változtak, mely összeg azonban még úgy is oly nagy volt abban az időben, hogy ma méltán csodálkozhatunk, hogy a régi egyiptomiak hogyan tudtak ily költségesen — meghalni. Valószínű, hogy mező gazdálkodásból inkább tovább éltek, csakhogy a bebalzsamozás súlyos költségeit minél továbbra elodázhassák. A bebalzsamozás legjutányosabb módja, melyet épen ezért a szegények is elfogadtak, abban állt, hogy a testből a belső részeket kiszedték, helyöket czedrus-olajjal megtisztították s ezután a hullát addig hagyták feloldott sziklában ázni, mig a test azzal egészen telítve lett. Újabb kutatásokból kiderült, hogy a testet, miután valami szurokféle anyaggal megtöltötték, a hőség hatásának is kitették. Hogy a régi írók a hőség alkalmazását nem említik, ennek az lehetett az oka, hogy az egész műveletet titokban kívánták tartani s egyszersmind e művészet méltóságát és titokszerüségét is növelni akarták azáltal. A bebalzsamozás még most is használatban van. A Chaussier és mások által elfogadott rendszer abban állt, hogy a testet belső részeitől megfosztották, s a higanyhólyag (chlorid) bizonyos fajának oldatával folytonosan telítve tartották. A só, a húsba hatolva, ez utóbbinak nemcsak tömörséget kölcsönöz, hanem úgy külső, mint belső szétmállasztó tényezők ellenében is elronthatatlanná teszi azt. Ha mi is úgy vélekednénk a holtakról, mint az egyiptomiak, kétségtelen, hogy a bebalzsamozás mesterségét csakhamar oly tökélyre tudnék emelni, mint ők emelték; de hát mi a bebalzsamozást nem tartjuk szükségesnek, vallásos szertartásainkba sincs az felvéve, s igy e téren a régi egyiptomiakkal nem szándékozunk versenyezni. A mi hiúságunk a temetkezéseknél nagy hangú siriratokban, pompás és drága síremlékekben s az elhunytnak vég nélkül, azaz dehogy! — pár napig tartó magasztalában nyilvánul, s nem a kiszárított hullák, a halál eme szurok- és balzsamálarczainak megőrzésében. Már az aeszthetikai érzék maga sem engedné, hogy e tekintetben a Nílus áldott vidékének hajdani lakóit utánozzuk, kik a halált rútabbá tették élők szemei előtt, mint amilyenné a legsötétebb babonaság tehetné. Hogy a halottégetés szokása mely korban kezdődött, annak meghatározására nincsenek adataink, ámde valószínű, hogy már a történelem előtti idők alatt divatban volt. Úgy látszik, hogy a régi zsidók némi terjedelemben már alkalmazták, de a földbe való temetés leginkább szokásban volt náluk. Amennyire tudva van, a görögök fogadták el azt átalánosabban, de a földbe való temetkezést szintén alkalmazták, legalább e szavuk : éhamsir (thaptein) a hulla eltakarítás mindkét módját jelentheti. Mikor a testet a földnek át akarták adni, előbb kiszárított sárból vagy cserépből készült koporsóba helyezték, s abbeli hiedelmükben, hogy a halottak jelenléte az élőket erkölcsileg megrontja, kiszállították a városból. (Mi hasonlóképpen tiltjuk a városok falain belül való temetkezést, csakhogy az említett, s ma is meglevő babonaságos egészségügyi szempontokból tartjuk fenn, illetőleg azokból magyarázzuk ki). Ha valaki a halott elégetését kívánta, máglyára helyezték azt és a máglyát az elhunytnak rokonai és barátai jelenlétében meggyújtották. Miután a tűz kialudott, a megszenesült csontokat összeszedték, s hamvvedrekbe rakták, melyeket aztán a városból kivezető utak szélein épített sírboltokba raktak el. A temetési szertartások megtagadását nagy szerencsétlenségnek és büntetésnek tekintették, s ezzel csakis némely bűnösökre szorítkoztak, kiknek holttesteit e czélra kijelölt mély gödrökbe dobták és átengedték az elemek pusztító hatalmának. Róma a köztársaság alatt földbe temeté halottait, noha szokásban volt a halottak elégetése is. Lucius Cornelius Sylláról beszélik,aki maga által készített siriratában azt mondja, hogy barátainak minden jót, s ellenségeinek minden roszét vissza fizetett), hogy a Cornelius-családból első volt, kinek testét elégették. Ez saját kérelmére történt, mely kérelmét halála előtt két nappal, éppen akkor, midőn emlékiratait bevégezte, közelgő végének teljes tudatában nyilvánitá. Augusztus uralkodása alatt a halottégetés általános szokássá vált s tartott a IV-ik század végéig, mikor a keresztyén vallás elterjedése lassankint megszüntette azt. A halottégetés a rómaiaknál is csaknem teljesen úgy ment végbe mint a görögöknél, csakhogy a szertartás kissé költségesebb volt. A „Tizenkét tábla“ egyik törvénye azt rendeli, hogy a máglyának, melyet többnyire oltáralakra négy egyenlő oldallal készítettek, fejsze által nem érintett fából kellett állnia, de ezt a szabályt nem követték szigorúan. A legközelebbi rokonok gyújtották meg a máglyát, elfordított arczcal s drága illatszereket, olajokat, ékszereket és ruhadarabokat dobtak a lángok közé. A máglya és holttest hamuját meglocsolták borral, miközben a Mánokhoz (Manes az elhaltak szellemei) buzgón imádkoztak s ezután a hamut réz vagy bronz hamuvederbe gyűjtötték össze. A szertartás egyik részese az ajándékokat vízbe mártott olajfaággal befrecskelte s igy megtisztította, mire a „praeficák“ e szót hangoztatták : „Ilicet“ („Ire licet“ szabad menni), a barátok és rokonok felkiáltottak: „Vale, vale, vale!“ (Isten veled!) s azután haza mentek s igen költséges halotti tort ültek. Ha előkelő férfi halt meg, az atyafiság a holttestet a sirbolt számára vásárolt helyen égeté meg, mig a szegény halottak számára külön égető hely (ustrina) volt kijelölve, mert így kevesebb költségbe került. Az előkelők és gazdagok sírjai többnyire nagy terjedelműek és díszesek voltak és a falakba fülkéket építettek, melyekben a hamvvedreket állították föl, miként ez ma is látható a Via-Appiát szegélyező sírboltokban. Sámi Lajos. Színházak. Budapest, csütörtök, november 1. Nemzeti színház. Hajós Zsigmond úr vendégjátékául a budai zeneakadémia közreműködésével. REQUIEM. Magánhangok vegyes énekkar- és zenekarra, 2 szakaszban. Irta Verdi József. Magánénekesek: Nagyné Benza Ida, Tannerné, Saxlehner Emma, Hajós Zs. úr, Ney D. Énekkar : A nemzeti színház énekkara és a budai zeneakadémia. Zenekar: A nemzeti színház megerősített zenekara. Kezdete 1/28 órakor. Vár színház. Egy pohár viz. Vígjáték 5 felvonásban Anna Sz.-Prielle C. Malborough Felekiné Bolingbroke Henrik Feleki Masham Náday Abigail Kocsisovszky B. Torcy marquis Kőrösmezei Tomson Pintér Parlamenti követ Hevesi Lady Albemarle Kölesi M. Díszrendező Tóth Imre Kezdete 7 órakor. Népszínház. A molnár és gyermeke. Népies dráma 5 felvonásban. Kezdete 7 órakor . A nemzeti színházban tegnap este hosszas pihenés után Erkel Ferencz vBánk bdn“-ja került színre szépszámú közönség előtt. A czímszerepet Ellinger énekelte nagy erővel, sok helyen bravourral, de alakja és játéka valóságos paródiája volt a magyar nagyúrnak. Melindát Balázsné énekelte nem nagy szerencsével, a királynét Saxlehner Emma él igyekezettel, de kevés erővel, Peturt Láng átható baritonnal, de játékában folytonos bakugrásokkal, Biberachot Tallián elég szelíden. A szereplők közül most is, mint rendesen, Odry emelkedett ki Tiborcz szerepében. Játéka és éneke egyaránt művészi volt. A közönség a szereplőket többször megtapsolta, de leginkább tisztes zeneszerzőnket, ki szokás szerint maga vezényelte operáját, tüntette ki az első felvonás megkapó fináléja s a gyönyörűen hangszerelt czimbalom- és tilinkórészlet után. Ballet is volt az első felvonásban s szerepelt Campilli. A ballet rikító volt, de nem valami ízléses. Weiner kisasszonyt azonban ma is rokonszenvesen tapsolta a közönség, melyet ügyes és kifejező tánczával már is megnyert. Legközelebb Bánk bánt Hajós fogja énekelni, kit holnap Verdi Requiemében hallunk. — A népszínházban holnap a hagyományos halottas darab „A molnár és gyermeke“ kerül színre. — Váradi Antal „Mózesét,“ a kolozsvári s a nagyobb vidéki színházakban szinre hozzák a jövő hónapban. Kolozsvárott E. Kovács Gyula jutalomjátékául választotta, Székesfehérvárott pedig Mándoki Béla. E. Kovács Gyula szerződtetésének kérdését a „Fővárosi Lapok“ is melegen pártolja, meggyőződését fejezvén ki, hogy az értelmes és tehetséges színészre csakugyan szüksége van nemzeti színházunknak. — Kolozsvárott november 3-dikán kerül színre Csiky Gergely[„Janusa* szintén E. Ko CSARNOK. A szinérzés fejlődéséről.*) Ha a szinérzés általános fejlődés menetét egybe állítjuk, azt találjuk, hogy kezdetben az egész szinérzési képesség csupáncsak a vörösre szorítkozott, de még ezen érzés sem volt tiszta szinérzés a mennyiben az részben a fényérzéssel keverve volt, minek következtében a vöröst a fehértől élesen meg nem különböztették. Minthogy pedig a világosnak és sötétnek érzése nem annyira szin, mint inkább fényérzés, következik, hogy eredetileg csak a fényérzés volt kifejlődve, és a a szinérzés csak durványosan volt meg. Miután a vörös, mint önálló szinérzés a fényérzésből már kivált, a sárga szin iránt való fogékonyság fejlődött ki, s a fényérzésből önálló szinérzéssé emelkedett. Ezután a világnak fényérzetéből (a fakónak, sárgásnak érzetéből) a világos zöld, az árnyasnak fényérzetéből a sötétzöld érzése kezdett mint önálló szin öntudatra jönni. A kéknek és ibolyának szinérzése, mint a szinérzés határa a fejlődés legkésőbbi szakában jött létre, így tehát az emberiségnek mai magas fokon álló szinérzési képessége nem élőtől fogva volt meg, hanem csak egymásután és fokozatosan jött létre, és hogy az első szinérzési kísérletek a napsugarak fénydús részére, a vörösre szorítkozott. Ha a dolgot a szerves természet búvárlatának szempontjából tekintjük és az általános fejlődés törvényéből indulunk ki, úgy egész bátorsággal állíthatjuk fel a tételt, hogy bizonyára volt az emberi nem történetében egy oly időszak, amikor még ezen durványos, csak a vörös színre szorítkozó szinérzés sem volt még kifejlődve, vagyis amidőn még semmiféle szinérzésre nem volt az ember képes. Volt időszak, midőn az emberi látás szervének működése csupán csak a fényesnek és a sötétnek különböző fokaira vonatkozhatott. Ezen a laicás emberre nézve talán oly különös állítást, abból az általános tényből lehet megbizonyítani, hogy minden szerv és szervi képlet kivétel nélkül eredetileg legkezdetiesebb állapottal lép föl és csak fokról fokra fejlődhetik tovább. Fölösleges bővebben megbeszélni, hogy ha oly időszakot veszünk fel, amelyben semmiféle színérzés sem volt meg, ezzel távolról sem akarjuk állítani, hogy akkorában maguk a színek sem léteztek volna, színek, színsugarakat kilövellő tárgyak mindenkor léteztek és hatottak az emberre. Ingerek, amelyek a szemre hatottak, mindenkoron voltak, épúgy, mint jelenleg, csupán csak az emberi reczehártyában hiányzott még a tehetség ezen ingerekre oly módon reagálni, amint azt jelenben tapasztaljuk. Midőn tehát az emberiségben a színek iránt való ingerlékenység még nem volt kifejlődve, csupán csak azon erély iránt volt meg a fogékonyság, amelylyel a fénysugarak a szem reczehártyájára hatottak, egyszóval kezdetben az emberi récze az ingerlő aether hullámoknak lengési szélessége (Oscillationsamplitude) azaz a fény ereje iránt volt fogékony, míg a lengési tartamok (Oscillationsdauer) azaz a fény minősége iránt való fogékonyság csak utóbb fejlődött ki. Még az irodalom útján is lehet állításunk bebizonyítására adatokat felhozni. Majdnem kivétel nélkül, valamennyi görög philosoph e kettőben t. i. a világosnak, fénynek és a sötétnek, árnyasnak érzetében keresi a színérzéseknek előfeltételeit. Szerintök a világosnak és sötétnek fogalma járul valamennyi szinérzés létrejöveteléhez, és valamennyi szin szerintük a feketéből és a fehérből ered: ró rs Xsvxbv xal ró péXuv ágyai, rá ő,aXbc fufvvpsvoav fimm romwv (Empedocles) hasonló értelemben nyilatkozik Plato. Aristoteles egyenesen úgy nyilatkozik, hogy valamennyi szín nem egyéb, mint a fehérnek és feketének harmonikus összeköttetése. Szerinte a szem reczehártyája nem annyira a színnek sajátos fokozata, mint inkább a világosnak és a sötétnek bizonyos csoportulási alakja által, vagy mint Helmholtz találóan megjegyzi, a feketének és fehérnek atomistius felül- és egymás mellé helyzése által ingereltetik a szinérzésre. Valamennyi színnek az érzete, a fo*) Dr. Török Aurél, kolozsvári egyetemi tanár úr a budapesti philologiai társaság utolsó ülésében „A szinérzés fejődéséről a régieknél és annak állapotáról a classikus írókban“ — igen érdekes és becses felolvasást tartott, ismertetve egyszersmind Magnus Hugó „Die geschichtliche Entwickelung des Farbensinnes“ — czímű új könyvét. Az értekezés egészen az „Egyetemes philologiai közlönyben“ fog megjelenni; mi az utolsó összegező részletet közöljük itt P. Thewrewk Emil úrnak, a philologiai társaság elnökének szívességéből. Szerkesztő, galma (mint pl. a vörösé) Aristoteles szerint semmiféle jellegző önálló sajátsággal nem bír; szerinte az nem egyéb, mint kifejezése a fény és árny harmonikus csoportulásának. Aristoteles szerint minden szemérzésnél legfontosabb és legjellemzőbb a fényesnek és a sötétnek benyomása, a szinfok csak mellékes és másodlagos jelentőségű. Hogy a régi görögök a szinérzéstelenség korának eszméjével meg voltak barátkozva, kitűnik abból, hogy Anaxagoras (Mullach, Fragment Sphil.graec. Vol. I. p. 250) nyíltan megemlíti, hogy volt kezdetben időszak, amelyben még semmiféle szinek nem léteztek. Ha a régi íróktól eltekintünk, s az emberi réczehártyának mai működésbeli képességét vesszük szemügyre, úgy nevezetes tényekre bukkanhatunk. Élettani búvárlatok nyomán (Aubert, stb. legutóbbi időben Klug és Regéczy Nagy) megbizonyult, hogy a színérzési képessége még mai napig nincsen teljesen kifejlődve a réczehártya valamennyi részében, és hogy a kisebb-nagyobb határok között inkább a reczehártya központibb részére szorítkozik. A reczehártya közép részében létrejövő erőteljes szinérzés, a körzeti (peripher) részeken elmosódottá többé-kevésbé a szürke szin érzésévé válik. Ha tehát tapasztaljuk, hogy az az állapot, amelyben az egész emberi reczehártya egy bizonyos régmúlt időben létezett, a reczehártya körzeti részeiben még más napig is fenmaradt, úgy állításunk szokatlan voltát a laicás közönségre nézve is elveszti. Legalább azt az egyet nem tagadhatja senki sem, hogy a philologiai nyomozások útján megállapított fejlődés menete a színérzésnek, az emberi reczehártyának még más napig is létező élettani sajátságaival a legszorosabb összfüggésben áll. A fentebbiekben foglalt és lehetőség szerint megfejtett kérdésben egy további lépést is merészelhetünk. Ugyanis ha elfogadhatjuk azt, hogy volt idő, midőn az emberi szem reczehártyája csak a fény erejét, nem pedig egyszersmind a fény minőségét érezte meg, úgy kérdezhetjük: mily élettani folyamatok útján érte el működésképessége az emberi reczehártya a színérzési képességet ? — Az emberi reczehártya a mint fölvehetjük, a folytonosan és szakadatlanul beható fénysugarak által az emberi nem fejlődésének folyamában lassanként fokozódott és ingerlékenységében mindinkább finomodott. Hogy e fölvételnek alapja van, bizonyítja a múlt évben Boll és Kühne által tett azon fölfedezés, hogy a nap fénysugarai a szem reczehártyájában szervi változást előidézni képesek. A fokozódott és finomodott működési képességnél fogva, a reczehártya, mely kezdetben csak az aether hullámok mennyiségét (fényerejét) volt képes megérteni, később e mellett az aether hullámok minőségét (szinfokát) is kezdte megérzeni. A reczehártya, amely kezdetben csak fényérzési képességgel volt felruházva, utóbb tehát szinérzési képességet is nyert. Hogy pedig kezdetben ezen szinérzési képesség nagyon is durványos lehetett, azt természetesnek kell találnunk. Teljes igazat kell adnunk Magnusnak a nem nyelvésznek, de természetbúvárnak, a híres philologgal, de nem természetbúvárral, Steinthallal szemben, aki „Der Ursprung der Sprache“ (Berlin, 1877. p. 207. és 208.) czímű munkájában, nemcsak a színérzés folytonosan előhaladó fejlődését tagadja, hanem odáig megyen, hogy magát a puszta kérdését a fejlődési képességnek, a logika elleni vétségnek bélyegzi. Ismertetésünk elején Cicerótól idézett helyes eszme alapján megengedhetőnek látszik, hogy egy természetbúvár a philologia kérdéseinek azon részéhez, amely lényegénél fogva a physiologiai buvárlattól várhatja egyedül a felvilágosítást, jogosan hozzászólhat; ily jognál fogva helyesen cáfolja Magnus, Steinthal nézetét, mint amely a természetbúvárlat álláspontjának kritikáját nem állhatja ki. Az élettan elveiből levont azon állítás, hogy a reczehártya csak a fénynek eleven ereje okozta folytonos ingerlés következtében jutott a színérzési képesség birtokába, emberi testünk bármely egyéb szervének működési fejlődésével teljes összhangzatban van. Ugyanis kétségbevonhatlanul megállapított tény az, hogy bármely szervnek működési képessége gyakorlat következtében lassankint fokozódik és a műveletek terjedelmére nézve lényeges haladást mutat. Ezen régóta ismert és számtalan példa által bebizonyított ténynek igazságát a szinérzésre nézve már többen elismerték. Ha a folytonos gyakorlás fokozódott élettani elvéből egyáltalán érthetővé vált a szinérzésnek kifejlődése, úgy az élettan elveiből egyszersmind felvilágosítást nyerhetünk a szinérzés fejlődési egymásutánjára nézve. Ugyanis, ha egyáltalában az ingerlésben kell az indító okot a színérzés kifejlődéséhez keresni, úgy nyilvánvaló, hogy egyfelől az ingerület és másfelől az inger nagyságbeli viszonyai között szoros összefüggésnek kell lennie. Minél erősebben és hathatósabban történnek a lengő nether részecskék lökései az érzékeny reczehártyára, annál erősebbnek kell lennie a reactív ingerületnek is, amelybe a reczehártya ejtetik, amiért is már előrevács Gyulával. Ugyancsak november 3 dikán kezdi meg Veszprémben Szuper színtársulata az előadásokat. Földényi Béla, a vidék tehetségesebb fiatal színésze megvált a kolozsvári színháztól s a napokban Győrbe megy vendégszerepelni Mausberger színtársulatához.