Ellenőr, 1878. január (10. évfolyam, 6-56. szám)

1878-01-14 / 23. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Félévre .... 10 „ — „ Évnegyedre . . 5 „ — „ Egy hónapra . 1 „­86 .. 23. szám. Egyes szám ara 3 kr. ELLENŐR JEterrőr^tvtűl reggeli kid­cLáLS. Budapest, hétfő, január l. Victor Emanuel. Bologna, jan. 12. Rainer főherczeg ide­érkezett, és katonai tiszteletadással fogad­tatott. A főherczeget a hadosztályparancs­nok, a prefektus, Syndikus, az osztrák con­sul és egyéb más hatóságok fogadták. Szerkesztési iroda : Budapesten, nádor-utcza 6. sZ. j Kiadó-hivatal : Budapesten, nádor-utcza 6. sz. 1878. Budapest, január 13. Komoly figyelmet érdemel egy alább következő távirat, mely a bécsi félhivatalos „Montagsrevue“ közleménye nyomán a vár­ható békefeltételeket ismerteti. Ezek: 1. Románia függetlensége, anélkül, hogy királysággá emeltessék ; 2. Szerbia függetlenség­e, csekély határki­­igazítással ; 3. Montenegro függetlensége területi na­gyobbodással, de a Suttorina nélkül; 4. Bulgária autonómiája, keresztyén kor­mányzóval, de a porta közvetlen hatósága alatt; 6. Batum, Karis, Er­serum és kerületeik átengedése Oroszországnak. E pontozatok hézagossága első tekin­tetre szembeötlő, így például Bosznia és Herczegovina sorsa és a Dunatorkolatok kérdése érintve sincs, a Szerbiának és Mon­tenegrónak szánt „határkikerekítés“ nincs specificálva, az autonómia fogalma és Ro­mánia nemzetközi helyzete nincs szabato­san meghatározva. Hasonlólag érintetlenül maradt a garantia-kérdés. Mind e hiányok mellett is megismer­­szik a közleményen, hogy nagyban és egész­ben pozitív alapon mozog, s főbb vonásai­ban saját értesülésünkkel is megegyező. Ide nem foglaljuk az utolsó pontot, melyre nézve nem vagyunk tájékozva. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy e pontozatokat (a négy elsőt) csak olyanokat ismerjük, melyek ellen bizonyos modalitá­sok mellett monarchiánknak nem lenne ki­fogása, de azt, hogy e pontozatokat Orosz­ország a békekötés alapja gyanánt már elő­terjesztette volna a portán, nem tudjuk. Valószínűleg a Montagszevue is így van vele. Meg kell továbbá jegyeznünk, hogy Románia függetlensége neutralizálás nélkül értendő , s nem vélünk csalódni, ha e füg­getlenség föltételéül tekintjük, hogy Romá­nia a Duna jobb partján semmiféle területi nagyobbodásra nem számíthat. Szerbiát illetőleg csak igen jelentékte­len határigazításról lehet szó,­­-Szerbia felé. Ami pedig Boszniát és Herczegovinát illeti, ezekre nézve az autonómia olyan­forma mértékének kiterjesztése a valószínű, mint a­milyenben Bolgárország részesülne. Véleményünk szerint azonban az autonó­mia minden olyan értelmezése, mely a török állami egység feltételeit csorbítaná, vagy az állam kapcsolati köteléket meglazítaná ki van zárva azon combinatíók sorából, melyekre nézve monarchiánk ellenzése fenn nem forogna.* A kiegyezés nehézségeiről írván a „N. freie Presse“, azt mondja, hogy kormány­körökben azt a reményt táplálják, hogy a képviselő­ház a pénzügyi vámok tekinteté­ben előzékenyebb lesz a kiegyezési bizott­ságnál, s hogy különösen a kávénál elfo­gadják a 20 fztos vámtételt. A magyar minisztérium, úgy hiszik, e felemeléssel megelégednék és ez esetben az iparvámo­kat is concedálná. Megerősíteni látszik a körök várakozásait azon körülmény is, hogy egy lembergi távirat szerint a lengyel klubb, a petroleum kivételével, rá fog sza­vazni a pénzügyi vámokra. A lengyelek szavazata a „N. fr. Presse“ szerint dön­teni fog. Tá,­or­­­ra to I a. Bécs, jan. 13. A „Montagsrevue“ írja: A legújabb hírek szerint kétségtelen, hogy a fegyverszünetet béke fogja követni. A „Montagsrevue“ szerint következők lesznek Oroszország békefeltételei : Románia teljes függetlensége, királysággá való proclamálás nélkül ; Szerbia teljes függetlensége, határ­­igazítással, Montenegró­ teljes függetlensége, megfelelő területnagyobbodással, de nem a Luttovinában, mert ez ellen, úgy Szerbia terü­letnagyobbodása ellen is tiltakozik Ausztria, Bulgária autonómiája, keresztyén kormányzó­val török fennhatóság alatt, mert Ausztria Ro­mániának a Dunántúl való terjeszkedésébe nem egyezik bele; a batumi, karszi és erzerumi pasalikok átengedése. A „Montagsrevue“ azt hiszi, hogy a porta még egyszer a ha­talmakhoz fordul, de ha sikeretlen lesz lé­pése, elfogadja Oroszország feltételeit. A Dardanellák kérdése fölött diplomatiai esz­mecsere nem történt, de nem is érintetett senki által sem. London, jan. 13. John Bright beszédet intézett a birminghami választékhoz, mely­ben meggyőződését fejezi ki, hogy fontos ok nincs arra, hogy Anglia ténylegesen be­avatkozzék. Oroszország most is oly hatal­mas, mintha a krími háború sohasem tör­tént volna meg. Anglia most magában áll. Végtére így szólt: A nemzet többsége a szigorú semlegességet pártolja a jelen há­borúban. Azután határozatot fogadtak el, melyben tiltakoznak minden kísérlet ellen, hogy Anglia viszálykodásba bonyolíttassék Oroszországgal. Pétervár, jan. 13. Hivatalosan jelentik Tifiliszből, jan. 12-ről. A Bajburt mellett vívott ütközetben a törökök megverettek. Jan. 9-dike óta Erzerum teljesen körül van zárva. Róma, jan. 13. A Popolo Romano demen­­tálja a Times tudósítását, hogy compromissum jött létre a konstantinápolyi olasz követ, Layard és a porta közt, minthogy a lefoglalt hajók ügye még nincs eldöntve. Malta, jan. 13. Londoni távirati parancs folytán Hornby tengernagy a táborkarral keletre vitorlázik a Ludanis hajón. Legközelebb több más hajó is elindult. Pétervár, jan. 13. Nikoláj nagyherczeg Gabrovába érkezett, a lakosság lelkesedéssel fo­gadta, holnap átmegy a Balkánon. Pétervár, jan. 13. Hivatalosan jelentik Gabrovából jan. 11 ről : A Girosz-völgyét elhagy­ták a törökök. Egy portyázó orosz csapat meg­szállotta Klisszovát. Sz­elii, jan. 11. Gurko előhada eloglalta Micskát az otlukiój-pekerni után. A Topolnicza és Ibtiman mellett csekély volt a veszteség. Pétervár, jan. 12. Hivatalos. Jan. 11-én két török mám­or közeledett Eupatoriához, és dél­után 3­ 11 órakor minden ágyúsokból sortüzelést kez­dettek. Délután 53/4 órakor már 135 lövést tettek. Néhány épület megrongáltatok, és a lövés­­század­ból két ember megsebesült. Az ágyúzás folyton tart. A Ruszkij Invalid közli Bisztrom gárdapa­­rancsnok napiparancsát, melyben ismerteti Sándor czárhoz intézett levelét Würtemberg herczegnek a porosz gárda parancsnoké,­ak, ki szerencsét kíván az oroszok diadalaihoz. A napi parancs igy végződik : A herczeg levelében kifejezett hízelgő­ figyelem győ­zelmes testvéreink iránt erős meggyőződésem sze­rint annál nagyobb rokonszenvvel fogadtatik, mint­hogy attól a dicső és vitéz gárdától jön, mely azon nagy és hatalmas országé, melynek őszinte és ki­próbált barátságára jogosan büszke lehet szeretett hazánk. Róma, jan. 13. Rainer főherczeg ide érkezett. Carignan herczeg, a külügyi, had­ügyi és a tengerészeti miniszterek a pálya­udvaron fogadták őt. A temetési szertar­tás 17-én lesz. Umberto király 19-én teszi le az esküt. A király elrendelte, hogy Vi­ctor Emanuel Rómában a Pantheonban te­­mettessék el. A pápa parancsot intézett az egyházi hatóságokhoz, és a temetési szer­tartásokat illetőleg minden akadály elhá­rított. * Victor Emanuel betegségéről és utolsó perc­ei­­rő­l az olasz lapok bővebb részleteket hoznak A Corriere della Sera ezeket írja : Pénteken, január 4-ikén este még kocsiban látták a királyt a Pincion­s egészséges színben volt. Szombaton­­ reggel a király újra kocsikázni akart, de egy kis rosszullét a palotában marasz­­totta. 12 órakor, mint rendesen, megebédelt, de nem a rendes étvágygyal. Nyugalmat kívánt, lefe­küdt s meghagyta, hogy két órakor költsék föl. Mint­hogy a király nehezen lélegzett, a komornok ki­nyitotta az ablakot s enyhítő italt készített urának. A lélegzés nehezkedésével a komornok — a király akarata ellenére is — elküld Dr. Saglione orvos­ért, ki megérkezvén, közelgő tü­dőgyuladást kon­statált, s csilapitó szert rendelt, mely a királyt megkönnyebbitette. Alig érezte magát kissé jobban s távozott el az orvos, midőn a király rögtön föl akart kelni. Tudvalevő, hogy Victor Emánuel nem szeretett puszta testén pamut-szö­vetet viselni s csak gyolcsot hordott, mi nem alkalmas a római klimá­hoz. Fölkelvén, úgy öltözött fel, mint rendesen, s elég vigyázatlanul úgy ingben a nyitott ablakhoz ment, mely a kertre szolgál, s ott szivarozgatott.­Sagn­onet megint el kellett hivatni, mert a király ismét roszul érezte magát. A betegség­e rö­vid idő alatt annyira haladt, hogy az orvos a her­­czegeket hivatta, és consiliumot ajánlott. Távirati­lag meghívták Dr. Brúnót Turinból és Dr. Baccal­­lit. Mindez délutáni 2 órától 4-ig történt. Baccelli 4 ha órakor eljött, konstatálta a tüdőgyuladást és érvágást rendelt, a király, ki ettől mindig iszonyo­dott, eleinte vonakodott, de azután engedett. A szombat és vasárnap közti éj nyugodtan folyt le de az orvosok a malária föllépésétől tartottak.­­ Vasárnap délután megérkezett Dr. Bruno , igazolván az előbbi diagnosist, újabb érvágást ren­delt. De a király vonakodása most olyan nagy volt hogy erővel kitépte karját az orvosok kezéből. Az egyik orvos erre azt mondá a betegnek: „Felség, felelősségünk e pillanatban sokkal nagyobb, sem­­hogy minden eszközt föl ne használnánk. Felséged király minden dologban, de e pillanatban mi va­gyunk az uralkodók, s felséged akaratunknak alatt­valója.“ E szavak hatottak a királyra, odanyujtotta karját s az érvágás megtörtént. A király évenkint három királyok napján ebé­det szokott adni a diplomatiai testületnek. Most ezt nem akarták megtartani, de a király nem engedte, és Umberto herczeg s neje voltak a vendéglátók. Szomorú lakoma volt, mély hallgatás uralkodott, s alig hogy fölhordják az utolsó fogást, a vendégek eltávoztak. 9­i- én délben a király fölvette a halotti sz­­­égeket. Ezután magához kérette Umberto herc és nejét. A jelenet szívszaggató volt. A kiír igen megindult hangon beszélt fiához, ki­­­s szivére kötötte, hogy oltalmazza a x. szabadságot. A herczeg és neje a haldokló király ura lehelletéig maradtak az ágy mellett. Amadeo ké­sőn érkezett Rómába a király utolsó ölelésére. 10 ikén Umberto kíséretében ment be a halottas szobába, hol mindketten sokáig maradtak. * A király utolsó pillanatairól a Liberté, a kö­vetkező részleteket közli Miután a pap föladta a királynak a szentséget, kérdé, hogy nem kivánja-e látni Umberto hercze­­get. A király intett. A herczeg belépett a király szobájába, s könnyes szemmel közeledett az ágy­hoz. Victor Emánuel hosszasan nézett rá, ezután megfogta kezét s ezt mondá: „Addio !“ Kevés percz múlva elkezdődött a haldoklás, mely csak pár pillanatig tartott. A király szobájában voltak , marchese di Cocconito, Panissera de Veglio gróf és a kamarások. Csak ennyien voltak. A gyónta­tást Mgr. Marinelli, az apostoli palota sekrestyése végezte. Látogatáson volt Mgr. Cenni, ő­szentsége házi praelatusa.

Next