Ellenőr, 1878. február (10. évfolyam, 58-106. szám)

1878-02-14 / 80. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . 20 frt — kr. Félévre .... 10 „ — „ Évnegyedre . . 5 „ — „ Egy hónapra . 1 „ 80 „ 80. szám Egyes szám Áfa, St kr. Íj Íj Jj jjT f ^ JEsti Juci/J­s. Budapest, csütörtök, február 14 Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-uteza 6. ash $iadá-hxvaial : Budapesten, nádor-uteza 6. ss. 1878. Budapest, február 14. A képviselőházban ma első szónok gr. Zichy Nándor volt. Úgy okoskodott, hogy miután a ház nagy többsége a közös vám­terület mellett van, a jelen egyezség elve­tését senki sem magyarázhatná oda, hogy a czél a monarchia két fele közötti kapcso­lat bolygatása lenne. Utánna P. Szathmáry Károly beszélt a javaslatok mellett azon meggyőződésből, hogy elfogadásuk nem lesz akadálya a hazai ipar fejlődésének. Bernáth Dezső sok új dolgot mondott, a többek között azt is, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. Alighanem úgy értette, hogy volt, ha az egyezséget elfogadja, s lesz, ha elveti. Ez­után Tombor Iván tiltakozott egész határo­zottsággal Mocsáry Lajos azon insinuatiója el­­len, mintha a horvát képviselők és a kormány között valamely paktum jött volna létre. A horvát képviselők szavazni fognak meg­győződésük szerint, s nem szorultak arra, hogy szavazataikat áruba bocsássák. A­mit elérni kívánnak, azt a törvényes téren fog­ják keresni. A vámegyezségi javaslatokat elfogadják, mert azok kedvezőbb helyzetet teremtenek az eddiginél, míg a provisorium bizonytalanságával sújtaná Horvátország iparát és kereskedelmét is. Molnár Aladár beszédét nagy figye­lemmel hallgatta a ház. Ellene van az új egyezségnek, mert nem várja attól sem államháztartásunk helyreállítását, sem azt, hogy közművelődési czéljainkra ezentúl töb­bet fordíthassunk, továbbá károsan fogna hatni az politikai viszonyainkra is. Végül határozati javaslatot nyújtott be, melyben ő és társai kijelentik, hogy készek oly ideigle­nes állapot fentartásához járulni, melyek kellő időt biztosítanak az ország és a monarchia érdekeit jobban megóvó és lehetőleg biztos alapokra helyezett rendezés létrehozására. A határozati javaslatot aláírták : Molnár Aladár, Muzslay Sándor, Szilágyi Dezső, Kerkapoly Károly, Horánszky Nándor, Dá­niel Ernő, Pulszky Ágost, Babics István, Bittó Béni, Csíki István, Kövér Károly, Má­­riássy Kálmán, gr. Khuen-Héderváry Ká­roly, gr. Bethlen András, Tarnóczy Gusztáv. Ezután Tisza László beszélt a javasla­tok mellett. Még Meczner Gyula és Paczolay János szólottak a javaslatok ellen. Minthogy a feliratkozott szónokok közül néhányan ki­törölt­ették magukat, az Általános vita a holnapi ülésben előreláthatólag véget ér, s azután a zárbeszédekre kerül a sor. * Bécsből jó forrásból, tegnapi kelettel, a következő tudósítást kapjuk: A helyzet állandóan rendkívül komoly, min­den újabb pirazisa az események fejlődésének újabb és nehezen megoldható bonyodalmakat hoz. Az oroszoknak Konstantinápolyba való benyomulása legközelebbi kilátásban van. Ez óráig még nem történt meg, de elkerülhetetlen, mivel az angolok minden körülmények közt ford­rozni fogják a Dar­­danellákat, még annak veszélyeztetésével is, hogy a törökpárti ütegek lődözni fogják hajóikat. Ha egy­szer az angolok a Bosporusban vannak, a­mi csak né­hány nap kérdése, akkor az oroszok meg fognak jelenni Konstantinápolyban, s ezzel eredeti programm­­jukon újabban egy fontos lépéssel mennek túl. Ma­gától értődik, hogy egy Anglia és Ausztria-Ma­­gyarország ezt az eszményt nem fogják nyugodtan elnézhetni. Konstantinápoly az a pont, a­melyben majdnem az összes hatalmak érdeke összetalálko­zik, s nincs osztrák-magyar államférfi, a­ki meg­engedhetné, hogy az oroszok Konstantinápolyban megtelepedjenek. Ezt Pétervárott is kell hogy tud­ják, s ha félvállról veszik ezt, nem éppen nagy figyelmességet tanúsítanak vele Ausztria- Magyarország iránt. Beteljesedik, a­mit egy kiváló államférfi a mostani válság elején mondott, hogy a döntés napján csak azokat fogják meghallgatni, a­kik erősek. Azon államoknak, a­melyek tekintetbe akarnak vétetni, meg kell mutatniuk, hogy van ere­jük kellő nyomatékot adni akaratuknak. Ausztria- Magyarország külügyi politikája elég sokáig s néha a közáramlat ellenére is, bizonyítékát adta annak, hogy minden törekvése : a monarchia érdekeinek megvédését békés uton elérni. Különös, hogy éppen azon bécsi lapok, (megnevezhetné levelezőnk az il­lető budapesti lapokat is), a­melyek előbb mindig a háborút sürgették, ma elleneznek minden más, mint diplomatiai, aktiót. Mintha azon okok, a­melyek előbb a háború mellett voltak, ma nem éppen oly érvényben forognak fenn. A­ki előbb „fegy­verre“ kiáltott, annak ma nincs már joga visz­­szalépni, hacsak nyíltan be nem vallja, hogy csupán a porta s nem a mi magunk érdekében akarta a háborút. Törökországon — az igaz — kevés már a megmenteni való , de megmenteni a monarchia existentiáját, a keleten való állását, szemben a túláradó orosz befolyással; azaz önfenntartás kö­telessége, a­melyet teljesíteni sohasem lehet „késő“. * A legújabban felmerült jelszóra, hogy most már „késő“ a monarchiának actióba lépnie a Pester Lloydban — fentebbi bécsi levelünkkel megegyező — tökéletesen he­lyes észrevételeket olvassuk. Késő ? Mert most már nem Törökország meg­mentéséről, hanem Ausztria-Magyarország föntar­­tásáról van szó? Vagy mert a jelen körülmények közt nem a sikertelenség előjelével, sőt ellenkező­leg az erdmény reményével kezdhető meg ? Egy ízben már fejtegettük az okokat, melyek egész a jelen pillanatig absolute megengedhetlennek tün­tették föl Ausztria Magyarország háborúját Orosz­ország ellen, de néhány lap retrospectív bátorsága, melyek minden vitézségüket a múltra pazarolják, arra kényszerít bennünket, hogy újra megvilágítsuk e tárgyat. Oroszország háborúját Törökország ellen diplomatiai eszközökkel nem lehetett megakadályozni, már pedig azért viselni háborút Oroszország ellen, hogy őt a Törökország ellen indítandó háborútól tartsuk vissza, merő esztelenség volt volna. A csa­patok, melyeket Oroszország a Pruthnál állított föl, a mi területünkre ütöttek volna be. Törökország megszabadulván a veszélytől, ránk bízta volna a küzdelem kivívását, mely neki vett szánva, és bi­zonyára sohasem vállalkozott volna az áldozatokra és erőfeszítésekre, melyeket a háború első időszak­­ában kifejtett. Anglia, mely a Gladstone-féle agitatió és Derby ingadozásának átka alatt nyögött, valószínűleg nagy tetszéssel nézte vol­na, de anélkül, hogy csak kezét is meg­mozdította volna,­­ hogy miképen kelünk mi föl, hogy útját álljuk. Oroszországnak a Boszporus felé. Olaszország ugrófélben leselkedett, hogy bor­ravalós politikáját megvalósítsa.­ Francziaország belső viszonyai olyanok voltak, hogy valamely ku­l­­ac­ióra absolute képtelen volt. És Németország, mely az orosz ezárral legalább is oly barátságban állott, mint monarchiánkkal, nem helyeselte a háborút, melyet Oroszország ellen indítunk, melynek császárja ismételten hiányozott,hogy Ausztria-Magyarországnak pontosan meghatározott érdekkörét tisztelni fogja , és joggal követelhette volna tőlünk, hogy higgjünk a czár szavában, míg ez üres hangnak nem bizo­nyul be — és hogy ezek közt a körülmények közt számíthattunk-e volna Németország semleges ma­gatartására, ez nagyon is kétséges. Akkor a leg­jobb esetben elszigetelten viseltük volna a háborút, és abban az esetben, ha győzelmesen viseltük volna — ki mondhatja meg, hogy hol­ diktálhattuk volna Oroszországnak a békét ? Moszkvában, hogy oly visszavonulást ériztnk meg, mint Napóleon ? Varsó­ban, melyet Poroszország őriz ? És mit mondottak volna hozzá szlávjaink, ha nem monarchiánk vé­delme, hanem Törökország megmentése kedvéért vezettük volna őket Oroszország ellen ? Lényegesen más Ausztria-Magyarország hely­zete, ha ma bábomra kényszerítetik. Már maga azon­­tény, hogy a háborút rákényszerítik, meg­könnyebbíti helyzetét. Az Angliával való érdek-soli­­daritás nem vonható kétségbe, közös diplomatiai ad­atokban nyilatkozik, közös tettekben is meg fog bizonyulni, s ha a katonai feladat nagyobb fele ne­künk jutna is, Anglia szövetsége akkor is nagy­becsű, ha arra fog szolgálni, hogy az olasz compensationális politika sóvárgását féken tartja. Németország, bárminek legyenek is monarchi­ánk iránti érzelmei, nem fog orgyilkos csele­kedetre vetemedni, míg mi életünket védjük az orosz erőhatalom ellen, s ha a Németország vezér­­államférfia iránti bizalom alaptalan, nem csalhat meg bennünket a német nép etnikai szelleme iránti bizalom, a­mely lehetlen, hogy Ausztria-Magyar­ország ellen forduljon, mely nem csak saját létéért küzd, hanem valósággal a német birodalom érde­keiért is, a muszka brutalitás és terjeszkedés ellen. Konstantinápoly occupatiójára vonatkozólag a P. Lloydnak Bécsből a következőket jelentik : Hír­­szerint az oroszok bevonulása után az angoloknak meg fogják engedni a flotta benyomulását, compro­­missum alapján, bizonyos feltételek mellett és határ­­rok közt. Hírlik, hogy tegnap az oroszok 30,000 főnyi erőben bevonultak Konstantinápolyba, mire állítólag megengedték az angol hajók bemenetelét. Bécsi politikai körökben — mondja egy má­sik távirat — még mindig bizonytalanság uralko­dik a Konstantinápolyban történők felől. A legtar­kább hírek keringenek ő felségének egy a czárhoz intézett leveléről és Albrecht főherczeg Bécsbe hí­vásáról. E hírek eddig nincsenek megerősítve. A helyzetet azonban állandóan igen feszültnek jellem­zik, de kilátás van a gyors tisztázásra, mert min­den az angol flotta bebocsátása fölötti elhatározás­tól függ. A conferentiát illetőleg jelentik, hogy Orosz­ország határozottan vitathatatlannak jelentett ki egy egész sort a legfontosabb békepontok közül. Ausztria- Magyarország és Anglia a legszorosabb eszmecse­rében vannak. Elliornak messzemenő utasításai van­nak. A „N. W. Tbl.“ berlini tudósítója szerint Dorcsakof elejtette azt az eszmét, hogy személye­sen részt vegyen a conferentiában, mert tudtára esett, hogy Bismarck nem hajlandó Németországot képviselni. Ennélfogva az összes hatalmak két - két diplomatával fogják magukat a conferentián képvi­seltetni. Oroszország első képviselőjéül Suvalof grófot, a londoni nagykövetet emlegetik. A képviselőház erdőügyi bizottsága tegnapi ülésében elintéz­i az erdő-törvényjavaslat második — az állam, a törvényhatóságok, községek, egyházi testületek és egyházi személyek, alapítványok, hit­­bizományok és közbirtokosságok erdőről szóló­­ fejezetét. A 17. § azon rendelkezésénél, mely sze­rint testületeknek s részvény­társulatoknak a bánya­­ipar czéljaira szolgáló erdőt is gazdasági rendsze­res üzemterv szeri­t kezelendők, a bizottság bizo­nyos átmeneti intézkedések felvételét határozta el. Ugyane szakasznál hosszabb vitára nyújtott alkal­mat, azon inditvány, hogy az üzemterv kellékeit az ,erdők jókarban tartása s használatuk tartamos­­ságának biztosítása* helyett a „pusztítás megaka­dályozása* képezze. A bizottság mellőzte ez indít­­ványt. A 22. §-ban kimondatott, hogy nemcsak a csekélyebb terjedelmű, de a csekélyebb ér­tékű e­rőknél is megengedheti a közigazgatási bi­zottság, hogy az erdőkezelés az erdőőrzéssel ugyan­azon egy személyben vagy személyekben egyesí­­­tssék. Táviratok: London, febr. 14. A „Daily Tele­graph“ jelenti, hogy az angol flotta szerdán hajnal­ban behajózott a Dar­danellákba, legkésőbben ma reggel megérkezhetik Konstantinápoly alá. Páris, febr. 13. Az „Agence Havas“ jelenti Konstantinápolyból ma esti 5 órá­ról . Az angol flottáról nem hallatszik biz­tos hír. 4 M London, febr. 14. A Standard kije­lenti, hogy Lord D­rby lemondására és a parliament közeli feloszlatására vonatkozó hírek alaptalanok. Jelenti továbbá, hogy a Máltában állomásozó hadihajók parancsot kaptak, hogy a leggyorsabban csatlakozza­nak a keleti flottához. A Devotation már ma vitorlázik el. A szállítási departement több nagy szállítóval alkudozik a nevezetes

Next