Ellenőr, 1878. április (10. évfolyam, 162-215. szám)
1878-04-08 / 175. szám
további fejlődésében európai háború veszélye rejlik. Mert Németország nemcsak maga részére óhajtja a béke fönntartását, hanem Európa más államai részére is. Ebből a szempontból indulva ki, a san stefanói békekötésről mindenekelőtt azt a reményt kellett volna táplálni, hogy az orosz felhatalmazottak szabatosan ismerik azokat a határokat, melyeken belül azoknak az engedményeknek elérhető mértéke fekszik, melyekbe nem a védtelen Törökország, hanem a kelet rendezésében közvetlenül érdekelt európai hatalmak beleegyezhetnek; fájdalom, az orosz-török szerződés közzététele óta elmúlt utóbbi hetek eseményei nem növelték azt a hatást, hogy a san stefanói alkudozók szakadatlanul szemük előtt tartották ezeket a megfontolni valókat. Bécsben és Londonban is az orosz-török különbéke némely pontjait végképen elfogadhatlanoknak jelentik ki, és már most is el lehet mondani, hogy Oroszország ama békekötés végrehajtását csak újabb sokkal nagyobb és vészteljesebb háború árán vásárolhatná meg, mint az volt, melyet most küzdött végig Törökország ellen. Ezzel a helyzettel szemben önkénytelenül fölmerül az a kérdés, váljon gondos politikai előkészítés és a sikereknek okosabb és mérsékletesebb fölhasználása mellett, nem lehetett volna-e ezt a zavart kikerülni. Váljon az orosz államkancellár a katonai actió alatt kényszerű szünetelését, Bukarestben való tartózkodását nem használhatta volna-e föl nagy eredménynyel, hogy az egyes hatalmaknak állásáról azokkal a kérdésekkel szemben szabatos informatiót szerezzen, melyeknek Törökország legyőzése után okvetlenül föl kellett merülniök a politikai láthatáron ? Legalább attól a pillanattól kezdve, melyben a háború döntő fordulatot vett, Plevna eleste után, kötelessége lett volna az orosz politika vezetőinek, békés értekezés útján egyezni meg az elérhető maximum fölött a közvetlenül érdekelt hatalmakkal, és ez az egyezkedés még mindig elég tekintélyes sikerrel kárpótolta volna Oroszország háborúját. Más részről mindenesetre kétségesnek tűnik föl az is, váljon az általános helyzetnek és a jelen nehézségek békés elhárításának érdekében nem volt volna-e jobb, ha Ausztria-Magyarország is már hónapokkal ezelőtt, talán közvetlenül a plevnai elhatározó események előtt, világosan előadta volna és a megfelelő intézkedésekkel támogatta volna feltételeit és fönntartásait, melyeket a bevégzett tényekkel szemben állítólag most jelentett ki; akkor most nem kellene a már megkötött, sőt ratifikált békekötésnek az elfogadott jogi fogalmak szerint alig áttörhető sorompóján átgázolni. Mert a jelen helyzet legnagyobb nehézsége inkább abban a tényben rejlik, hogy oly nagyhatalom, mint Oroszország ünnepélyes internationalis actus által kötve van, mintsem azokban a követelésekben, melyeket Anglia és Ausztria külön érdekeik szempontjából, a Balkán-félsziget ügyeinek jövő rendezését illetőleg, kijelenteni szükségesnek gondolnak. Az angol külügyminiszter elismeri, hogy a keleti tartományok eddig jogi viszonyaiban nagy változások lennének szükségesek. Andrássy gróf a háború kitörése óta nem titkolta el hasonló nézetét, és Oroszország is csak totális reformokat akar, továbbá a Balkán félsziget keresztyén tartományainak kormányzása iránt új garantiákat, nem pedig Törökország bukását vagy Konstantinápoly elfoglalását. Semmiféle elvi ellentét sem létezik tehát, mely elválasztaná egymástól a három közvetlenül érdekelt hatalom nézeteit, hanem csak sajnálatos elmulasztása az idejekorán való megegyezésnek az utak és módok iránt, melyek szerint egymás mellett czélhoz juthattak volna. Ragaszkodjunk a reményhez, hogy a béke után való általános vágyódás végtére is győzni fog minden más okok fölött, és hogy akkor HÍREK. — Rudolf trónörökös, miután külön udvartartást kapott — köztudomás szerint — több rendbeli útra indult s igy eddig hivatalos fogadás sem volt nála. Az előkelőbb köröket, melyeket a trónörökös még nem ismer, a jövő héten kezdi fogadni ő fenséges pedig: hétfőn délelőtt 11-től 1 óráig a nagyköveteket, délután 1-től 3-ig a külföldi udvarok megbízottjait (köztük a görög, japán és spanyol ügynököket) , kedden és szerdán a titkos tanácsosokat, csütörtökön a bécsi helyőrség altábornagyait, tábornokait és ezredeseit, pénteken a kamarásokat, végre szombaton a külügyminisztérium és az osztrák minisztérium osztályfőnökeit és miniszteri tanácsosait. Blürr tábornok ma délelőtt a „Köztelken“, az országos magyar gazdasági egyesület nagy termében igen érdekes beszédet tartott mezőgazdaságunk fejlődésének két fontos tényezőjéről: a csatornázásról és öntözésről. Az előkelő érdeklődő hallgatóságot, mely a termet egészen betöltötte, Korizmics László üdvözölte. Nagyobb gazdáink, országos képviselők, az országos magyar gazdasági egyesület tekintélyes tagjai hallgatták a tábornok sokoldalú, több érdekes történeti és statisztikai adatokat tartalmazó szakszerű értekezését, melyet lapunkban egész terjedelemben közölni fogunk. A tárgyáért lelkesen buzgó tábornokot élénken megéljenezte a figyelmes hallgatóság, melynek nevében Korizmics László mondott köszönetet a tábornoknak. — Chartres herczege ma Bécsből Párisba utazott. — Vetter Antal tábornok, az 1848/9-ki hős, a kardot tollal cserélte fel. A veterán bajnok a bölcsészet terén búvárkodik s ennek eredményeképp Tisza László barátom közreműködése mellett egy munkát bocsát sajtó alá, melynek czime „Tanulmányok a szentirás és a tudományok közötti lényeges eltérésről.“ Nem szándékom e munkát ismertetni; a bírálat feladata leend ez akkor, amidőn e sok tekintetben érdekes szellemi termék a sajtó alól legközelebb kikerül. Én csak azért írom e néhány igénytelen sort, hogy az író barátainak, tisztelőinek s ezek között elsősorban a régi honvédbajtársaknak becses figyelmét felhívjam s őket a munka pártolására és ezzel a megjelenés gyorsításának eszközlésére is tisztelettel felkérjem. Azon tisztelt bajtársaimnak, a kiket közelebbről ismerek, s a kiknek lakása előttem tudva van, közvetlenül elküldöttem az előfizetési felhívást, amelyben a munka részei elősorolják és elmondatik, hogy a május hó végén megjelenő műre az előfizetési pénzek legkésőbb május hó 1-ső napjáig Tisza Lászlóhoz (Budapest, Sándor utcza gróf Degenfeld ház) küldendők be. De mert a jelzett szétküldéssel csak csekély mérvben teljesítettem a veterán bajtárs és író iránti kegyeletemből folyó kötelességemet, a jelen eszközt is szükségesnek látom, a tisztelt szerkesztő úr szívességénél fogva, a czélból igénybe venni, hogy a felhívásnak és figyelmeztetésnek minél nagyobb sikert szerezzek. És teszem ezt azzal a meggyőződéssel, hogy e munka pártolásával egy részről a tisztelet adóját lóvjuk le a derék bajnok iránt, másrészről oly művet juttatunk az olvasó közönség kezébe, mely úgy a szakemberek mint laikusok előtt kétségtelenül belső becsesei birand. Budapest, 1878. ápr. 7. Várady Gábor. — Kozma Sándor királyi főügyész közelebb s Nagyváradon a börtönhelyiségeket megvizsgálta s az ott tapasztaltakról általában elismeréssel és megelégedéssel nyilatkozott. — Lobkovicz herczeg ezredes ma reggel Kassára utazott. — Deák Ferencz hagyatékának árverezését ma folytatták az akadémia épületében. Már a múlt vasárnapi eladás eredménye sem felelt meg egészen a várakozásnak, annál kevésbbé ma, midőn nem egy tárgy majd csak becsáron alul kelt el. Az árverezés kezdete a lehető legérdektelenebb volt, később azután megélénkült a terem. Gömöri Szontagh Pál vett néhány értékesebb tárgyat, nagyrészt csekély áron, egy művésziesen fából faragott szivarszipkát Funták Sándor 15 írton nyert el , Ráthy Károly főpolgármester egy széket 24 írton, Hindy Árpád 4 írton egy „Dissertationes“ czímű latin müvet, Péchy miniszter 14 frton egy asztalkát, Bossány egy hasonszenvi gyógytárt 5 frton, Chorin Zsigmond 13 frton „Staatslexikont“, Páriz Pápay szótárt Gräfl József 11 frton, „Jas ecclesis“ czimü müvet Molnár Aladár 15 frton, ifj. gróf Ráday Gedeon két ivó poharat 12 frton vett meg. Élénk ígéret folyt egy kis lombfürész árverezésénél, mely báró Liptay Béla tulajdonába jutott 36 frtért, ugyan ő vette meg Sacher-Masoch orosz elbeszéléseit 10 frton, Salamon Ádám vett egy 19 kötetből álló regény és történelmi művet 10 frton, Eötvös „Magyarország 1514-ben, regényét 11 frton, Fábián Gábor „Argonautikon“-ját Várady Gábor nyerte el 10 frtért, egy famértékért 7 frtot adott ifj. gróf Ráday Gedeon, egy darab virágtaplót 6 frton vett meg Légrády Károly, egy kis konyha kés, melylyel Deák faragni szokott, több ígérő figyelmét magára vonta, végre Radics Józsefé lett 25 frt árban ; egy zsebkésért báró Wodianer Albert 40 frtot adott. 1 óra tájban több főúr és országgyűlési képviselő jött az árveréshez. Tisza Kálmánné testvérével Károlyi Tiborné grófnéval szintén az árverezők közé lépett; Károlyi grófné vett egy téntatartót 24 frton, egy kis ezüst kanalat 22 frton; legdrágábban kelt el egy gyönyörű faragvány és levélneheziték, mely Wodianer báróé lett 43 frtnyi ígéret mellett. Horváth Mihály művei olcsóbban keltek el, mint a könyvkereskedésben kapható. 4 óra után alig volt már ígérő : egy márványból faragott nyílt kagylót, ékszertartót 25 frton vett meg Zsivora György, egy vasszekrényt Jekelfalussy 25 frton , apró tárgyak, egyes füzetek, zsebkendők, gyufatartók stb. stb., fele sőt harmadárban lettek eladva, mint múlt árverés alkalmával. Jövő vasárnap folytatják az árverést. Reméljük nagyobb részvéte, mellett. — Epigramm a pápához. Az ultramontánok nem jó szemmel nézik XIII. Leo békülékeny, szelíd magatartását. Boszankodásuknak a következő epigrammban adtak kifejezést, melyet most székében terjeszgetnek Rómában : None Pio (Nem Pius — jámbor) Non è elemente (Nem könyörületes) E un Leone (Oroszlán) Senza dente (Fogak nélkül.) — Olasz pályázat. Milánóban az 1879. évre ismét 2000 lírát tűztek ki a következő pályakérdés legjobb megoldására: Az olasz sajtótörvények vizsgálata , helyes kifejtése és okadatolt kidolgozása annak, hogy a teljes sajtószabadság mi módon volna békésen összeegyeztethető azon védelemmel, melylyel egy jól alakult társadalom az erkölcsiségnek, az igazságnak és becsületnek tartozik. A pályamunkák deczember végéig a milánói Beccaria lyceumhoz nyújtandók be, azonban csakis olaszok pályázhatnak. — Bandissin gróf ismert német író s Shakspeare és Moliére kitűnő fordítója 88 éves korában meghalt Drezdában. — A műegyetem új épülete. Ismeretes dolog, hogy a műegyetem részére az úgynevezett Kunewalder-ház telke volt kiszemelve, mely telekre már TÁRCZA. Tóth Ede életéhez. III. Művészi pályáját Margiton Fehér Károly színigazgatónál kezdte meg Saághy Mihály legjobb barátjával együtt. Alig félév leforgása után Kétszery József színtársulatához került, hol már előbb S.-Patakon mint ujoncz aspirált, de azzal a figyelmeztetéssel utasittatott vissza, hogy ne lépjen ez úgyis sok keserűséggel összekötött pályára, melyre nagy nyelvhibája miatt úgysem alkalmas ; a tüzkeblü ifjút azonban semmi sem rettentő vissza s igy esett, hogy félév múlva kétszerű társulatánál találjuk Rozsnyón. Itt, ahol a társulat úgy látszik az egész 1864—65-iki telet kihúzta, itt érte egész erővel az apai szigor. Atyjának fájt, hogy fiából „országos csavargó“ vált, és ennélfogva elhatározta, hogy besoroztatja katonának. Váratlanul jött meg a putnoki felhatalmazás, s a felhatalmazásnak tényleges képviselője , egy megyei pandúr, azzal a kijelentéssel, hogy Tóth Edét, atyja határozott akaratára be kell sorozni, s a komédiás élettől elvonni, nehogy a családnak továbbra is szégyenére váljék. E hit mélyen lesújtotta a fiatal színészt, és zavarában igazgatójához rohant, kérve, hogy mentse meg a kétségbeeséstől vagy haláltól. Sok utánjárás után végre sikerült kétszerűnek, őt az atyai szigor ellen egyszer s mindenkorra a katonai élettől megmentenii“. Hogy ez mi után-módon volt lehetséges, azt nem tudjuk, de Tóth Ede hátrahagyott iratai közt akadtunk egy, 2 évvel azután (1867. márcziusban) kelt levél fogalmazványára, melyben Rozsnyó város biráját értesíti, hogy Rimaszombat polgármestere, a főszolgabíró beleegyezésével megengedte, hogy társulatával Rozsnyóra utazhassák, és a katonai képességét illető vizsgálatot, további kellemetlenség kikerülése végett, itt várja be s teljesítse. Úgy látszik tehát, hogy az ügyet soká húzták, halasztották. Hogy e két év alatt is, valamint a következő években mily társulatokkal, és mily sorban járta be a fentebb felsorolt helyeket, azt meghatározni nem vagyunk képesek. Egyáltalában nagy homály fedi tíz éves szini életét (1864—1874). Ez időtájt 1866 vagy 1867-ben fellángolt szivében a szerelem ; szeretett büszkén, nemesen odaadással, — de csalódott. „Ez volt első és utolsó szerelmem — írta Kupái Dénesnek — megutáltam a nőket, az egész világot ezután csak a költészetben keresek üdülést, — és ha fel-feltünik életem vak éjszakájában fájdalmam keresztje, hitem s a költészet géniusza nem enged kétségbe esnem.“ De a szűkölködő életnek is végre kinyílt örömvilága: egy fiatal színésznőben, Benedek Máriában szerető hitvesre talált, kivel több évig boldog házasságban élt. Főleg boldog családi élete serkente az ifjút az írásra, s ekkor kezdődött komolyabb irodalmi munkássága. Míg eddig kisebb költeményeket s színpadi változatokat irt, most a színműirásban tett kísérleteket, mint a mely téren némi anyagi hasznot is remélhetett. Irt népszínműveket, czimeres darabokat a vidéki színpadok számára. Első volt „Az oltár előtt“, melyet azonban néhány előadás után ő maga vett le a színpadról. Majd népdalok alapján írta a „Schneider Fannit“ és „Kerekes Andrást“, melyeket számos vidéki színpadon (s Budapesten is a Miklósi-színházban, melynél egy időben ő is szerződtetve volt) többször adtak elő. Irt továbbá „Az önkénytes tűzoltók“ czímű iránydarabot, és a „Bécsi Krach“ czimü bohózatot. Mindezek azonban korántsem tették volna őt híres íróvá, habár a tehetség nyomai e gyorsan papírra vetett darabokban is felismerhetők.2) Hogy e kezdő „darabjai“ hogy jövedelmeztek, abból látjuk, hogy p. o. „Schneider Fanni“ját, melyet 1872-ben Szatmáron megírt, 16 frtért engedte át Follinus Jánosnak, és hálásan emlékezett még évek múlva róla azért, hogy akkori elhagyatottságában mennyire felvillanyozta annak biztató levele, melyben azt írta, hogy a színmű ügyesen van írva s iparkodván, talán e téren még vívhat ki sikert is. 1873-ban nejével elvált Follinns társaságától, és szeptember elején a fővárosba jött, hogy megfelelő szerződtetésük iránt szóljon Miklósy igazgatóval és a szini ügynökséggel. Három napot itt töltvén, úgy látszik, ugyanazon czélból lerándult Szabadkára, s miután itt sem volt számára hely, szeptember 10 én Putnokra utaztak, bevárandók a jó szerencsét. Putnokon és vidékén mindenféle járvány uralkodott, ilyen körülmények között „mit tehetek — úgymond Saághyhoz szept. 12-én írt levelében — mint, hogy egyedül egyedül iddogálok, mert oly rokkant lett itt a világ, és úgy kihalt, hogy még czimborám se akad, a kivel legalább a mait felett ünnepi tort csapnék.“ Egyébiránt jól érezte magát *) Tóth Ede életrajza, Saághy Mihály elbeszélése után. ..Veszprém“ 1876. 10. sz. 2) Fővárosi lapok 1876. 48. sz. Tóth Ede necrologjában, a most egymással ellenkezésben álló külön érdekek formális kibékülése is meg fog történni.