Ellenőr, 1878. április (10. évfolyam, 162-215. szám)

1878-04-08 / 175. szám

további fejlődésében európai háború veszélye rej­­­­lik. Mert Németország nemcsak maga részére óhajtja a béke fönntartását, hanem Európa más államai részére is. Ebből a szempontból indulva ki, a san­ stefanói békekötésről mindenekelőtt azt a reményt kellett volna táplálni, hogy az orosz felhatalmazottak szabatosan ismerik azokat a határokat, melyeken belül azoknak az engedmé­nyeknek elérhető mértéke fekszik, melyekbe nem a védtelen Törökország, hanem a kelet rendezésé­ben közvetlenül érdekelt európai hatalmak bele­egyezhetnek; fájdalom, az orosz-török szerződés közzététele óta elmúlt utóbbi hetek eseményei nem növelték azt a hatást, hogy a san­ stefanói alkudo­­zók szakadatlanul szemük előtt tartották ezeket a megfontolni valókat. Bécsben és Londonban is az orosz-török különbéke némely pontjait végképen elfogadhatlanoknak jelentik ki, és már most is el lehet mondani, hogy Oroszország ama békekötés végrehajtását csak újabb sokkal nagyobb és vész­­teljesebb háború árán vásárolhatná meg, mint az volt, melyet most küzdött végig Törökország ellen. Ezzel a helyzettel szemben önkénytelenül föl­merül az a kérdés, váljon gondos politikai előké­szítés és a sikereknek okosabb és mérsékletesebb fölhasználása mellett, nem lehetett volna-e ezt a za­vart kikerülni. Váljon az orosz államkanc­ellár a katonai actió alatt kényszerű szünetelését, Buka­restben való tartózkodását nem használhatta volna-e föl nagy eredménynyel, hogy az egyes hatalmak­nak állásáról azokkal a kérdésekkel szemben sza­batos informatiót szerezzen, melyeknek Törökország legyőzése után okvetlenül föl kellett merülniök a politi­kai láthatáron ? Legalább attól a pillanattól kezdve, melyben a háború döntő fordulatot vett, Plevna eleste után, kötelessége lett volna az orosz politika vezetői­nek, békés értekezés útján egyezni meg az elérhető maximum fölött a közvetlenül érdekelt hatalmakkal, és ez­ az egyezkedés még mindig elég tekintélyes si­kerrel kárpótolta volna Oroszország háborúját. Más részről mindenesetre kétségesnek tűnik föl az is, vál­jon az általános helyzetnek és a jelen nehézségek békés elhárításának érdekében nem volt volna-e jobb, ha Ausztria-Magyarország is már hónapok­kal ezelőtt, talán közvetlenül a plevnai elhatározó események előtt, világosan előadta volna és a meg­felelő intézkedésekkel támogatta volna feltételeit és fönntartásait, melyeket a bevégzett tényekkel szem­ben állítólag most jelentett ki; akkor most nem kellene a már megkötött, sőt ratifikált békekötés­nek az elfogadott jogi fogalmak szerint alig áttörhető sorompóján átgázolni. Mert a jelen helyzet legnagyobb nehézsége inkább abban a tényben rejlik, hogy oly nagyhatalom, mint Oroszország ünnepélyes in­­ternationalis actus által kötve van, mintsem azok­ban a követelésekben, melyeket Anglia és Ausztria külön érdekeik szempontjából, a Balkán-félsziget ügyeinek jövő rendezését illetőleg, kijelenteni szük­ségesnek gondolnak. Az angol külügyminiszter elis­meri, hogy a keleti tartományok eddig jogi viszo­nyaiban nagy változások lennének szükségesek. Andrássy gróf a háború kitörése óta nem titkolta el hasonló nézetét, és Oroszország is csak totális reformokat akar, továbbá a Balkán félsziget ke­resztyén tartományainak kormányzása iránt új garantiákat, nem pedig Törökország bukását vagy Konstantinápoly elfoglalását. Semmiféle elvi ellentét sem létezik tehát, mely elválasztaná egymástól a három közvetlenül érdekelt ha­talom nézeteit, hanem csak sajnálatos elmulasztása az ideje­korán való megegyezésnek az utak és mó­dok iránt, melyek szerint egymás mellett czélhoz juthattak volna. Ragaszkodjunk a reményhez, hogy a béke után való általános vágyódás végtére is győzni fog minden más okok fölött, és hogy akkor HÍREK. — Rudolf trónörökös, miután külön udvar­tartást kapott — köztudomás szerint — több rend­beli útra indult s igy eddig hivatalos fogadás sem volt nála. Az előkelőbb köröket, melyeket a trón­örökös még nem ismer, a jövő héten kezdi fogadni ő fensége­s pedig: hétfőn délelőtt 11-től 1 óráig a nagyköveteket, délután 1-től 3-ig a külföldi udvarok megbízottjait (köztük a görög, japán és spanyol ügynököket) , kedden és szerdán a tit­kos tanácsosokat, csütörtökön a bécsi helyőrség altábornagyait, tábornokait és ezredeseit, pénteken a kamarásokat, végre szombaton a külügyminiszté­rium és az osztrák minisztérium osztály­főnökeit és miniszteri tanácsosait. B­lürr tábornok ma délelőtt a „Köztelken“, az országos magyar gazdasági egyesület nagy ter­mében igen érdekes beszédet tartott mezőgazdasá­gunk fejlődésének két fontos tényezőjéről: a csa­­t­ornázásról és öntözésről. Az előkelő érdeklődő hall­gatóságot, mely a termet egészen betöltötte, Koriz­­mics László üdvözölte. Nagyobb gazdáink, országos képviselők, az országos magyar gazdasági egyesü­let tekintélyes tagjai hallgatták a tábornok sokol­dalú, több érdekes történeti és statisztikai adatokat tartalmazó szakszerű értekezését, melyet lapunkban egész terjedelemben közölni fogunk. A tárgyáért lelkesen buzgó tábornokot élénken megéljenezte a figyelmes hallgatóság, melynek nevében Korizmics László mondott köszönetet a tábornoknak. — Chartres herczege ma Bécsből Párisba utazott. — Vetter Antal tábornok, az 1848/9-ki hős, a kardot tollal cserélte fel. A veterán bajnok a bölcsészet terén búvárkodik s ennek eredményeképp Tisza László barátom közreműködése mellett egy munkát bocsát sajtó alá, melynek czime „Tanulmá­nyok a szentirás és a tudományok közötti lényeges eltérésről.“ Nem szándékom e munkát ismertetni; a bírálat feladata leend ez akkor, a­midőn e sok te­kintetben érdekes szellemi termék a sajtó alól leg­közelebb kikerül. Én csak azért írom e néhány igénytelen sort, hogy az író barátainak, tisztelői­nek s ezek között első­sorban a régi honvédbajtár­­saknak becses figyelmét felhívjam s őket a munka pártolására és ezzel a megjelenés gyorsításának eszközlésére is tisztelettel felkérjem. Azon tisztelt bajtársaimnak, a kiket közelebbről ismerek, s a kiknek lakása előttem tudva van, közvetlenül el­­kü­ldöttem az előfizetési felhívást, a­melyben a mun­ka részei elősorolják és elmondatik, hogy a május hó végén megjelenő műre az előfizetési pénzek leg­később május hó 1-ső napjáig Tisza Lászlóhoz (Bu­dapest, Sándor­ utcza gróf Degenfeld ház) küldendők be. De mert a jelzett szétküldéssel csak csekély mérvben teljesítettem a veterán bajtárs és író iránti kegyeletemből folyó kötelességemet, a jelen eszközt is szükségesnek látom, a tisztelt szerkesztő úr szí­vességénél fogva, a czélból igénybe venni, hogy a felhívásnak és figyelmeztetésnek minél nagyobb si­kert szerezzek. És teszem ezt azzal a meggyőző­déssel, hogy e munka pártolásával egy részről a tisztelet adóját lóvjuk le a derék bajnok iránt, másrészről oly művet juttatunk az olvasó közönség kezébe, mely úgy a szakemberek mint laikusok előtt kétségtelenül belső becsesei birand. Budapest,­­ 1878. ápr. 7. Várady Gábor. — Kozma Sándor királyi főügyész közelebb s Nagyváradon a börtönhelyiségeket megvizsgálta s az ott tapasztaltakról általában elismeréssel és meg­elégedéssel nyilatkozott. — Lobkovicz herczeg ezredes ma reggel Kas­sára utazott. — Deák Ferencz hagyatékának árverezését ma folytatták az akadémia épületében. Már a múlt vasárnapi eladás eredménye sem felelt meg egészen a várakozásnak, annál kevésbbé ma, mi­dőn nem egy tárgy majd csak becsáron alul kelt el. Az árverezés kezdete a lehető legérdektelenebb volt, később azután megélénkült a terem. Gömöri Szontagh Pál vett néhány értékesebb tárgyat, nagyrészt csekély áron, egy művésziesen fából fa­ragott szivarszipkát Funták Sándor 15 írton nyert el , Ráthy Károly főpolgármester egy széket 24 írton, Hindy Árpád 4 írton egy „Dissertationes“ czímű latin müvet, Péchy miniszter 14 frton egy asztal­kát, Bossány egy hasonszenvi gyógytárt 5 frton, Chorin Zsigmond 13 frton „Staatslexikont“, Páriz Pápay szótárt Gräfl József 11 frton, „Jas ecclesis“ czimü müvet Molnár Aladár 15 frton, ifj. gróf Rá­day Gedeon két ivó poharat 12 frton vett meg. Élénk ígéret folyt egy kis lombfürész árverezésé­nél, mely báró Liptay Béla tulajdonába jutott 36 frtért, ugyan ő vette meg Sacher-Masoch orosz elbeszéléseit 10 frton, Salamon Ádám vett egy 19 kötetből álló regény és történelmi művet 10 frton, Eötvös „Magyarország 1514-ben, regényét 11 frton, Fábián Gábor „Argonautikon“-ját Várady Gábor nyerte el 10 frtért, egy famértékért 7 frtot adott ifj. gróf Ráday Gedeon, egy darab virágtap­lót 6 frton vett meg Légrády Károly, egy kis konyha kés, melylyel Deák faragni szokott, több ígérő figyelmét magára vonta, végre Radics Jó­zsefé lett 25 frt árban ; egy zsebkésért báró Wo­­dianer Albert 40 frtot adott. 1 óra tájban több főúr és országgyűlési képviselő jött az árverés­hez. Tisza Kálmánné testvérével Károlyi Tiborné grófnéval szintén az árverezők közé lépett; Káro­lyi grófné vett egy téntatartót 24 frton, egy kis ezüst kanalat 22 frton; legdrágábban kelt el egy gyönyörű faragvány és levélneheziték, mely Wo­­dianer báróé lett 43 frtnyi ígéret mellett. Horváth Mihály művei olcsóbban keltek el, mint a könyv­­kereskedésben kapható. 4 óra után alig volt már ígérő : egy márványból faragott nyílt kagylót, ék­szertartót 25 frton vett meg Zsivora György, egy vasszekrényt Jekelfalussy 25 frton , apró tárgyak, egyes füzetek, zsebkendők, gyufatartók stb. stb., fele sőt harmadárban lettek eladva, mint múlt ár­verés alkalmával. Jövő vasárnap folytatják az ár­verést. Reméljük nagyobb részvéte, mellett. — Epigramm a pápához. Az ultramontánok nem jó szemmel nézik XIII. Leo békülékeny, sze­líd magatartását. Boszankodásuknak a következő epigrammban adtak kifejezést, melyet most széké­ben terjeszgetnek Rómában : None Pio (Nem Pius — jámbor) Non è elemente (Nem könyörületes) E un Leone (Oroszlán­­) Senza dente (Fogak nélkül.) — Olasz pályázat. Milánóban az 1879. évre ismét 2000 lírát tűztek ki a következő pályakérdés legjobb megoldására: Az olasz sajtótörvények vizs­gálata , helyes kifejtése és okadatolt kidolgozása annak, hogy a teljes sajtószabadság mi módon volna békésen összeegyeztethető azon védelemmel, melylyel egy jól alakult társadalom az erkölcsiség­­nek, az igazságnak és becsületnek tartozik. A pá­lyamunkák deczember végéig a milánói Beccaria lyceumhoz nyújtandók be, azonban csakis olaszok pályázhatnak. — Bandissin gróf ismert német író s Shaks­­peare és Moliére kitűnő fordítója 88 éves korában meghalt Drezdában. — A műegyetem új épülete. Ismeretes dolog, hogy a műegyetem részére az úgynevezett Kune­­walder-ház telke volt kiszemelve, mely telekre már TÁRCZA. Tóth Ede életéhez. III. Művészi pályáját Margiton Fehér Károly színigazgatónál kezdte meg Saághy Mihály legjobb barátjával együtt. Alig félév leforgása után Két­­szery József színtársulatához került, hol már előbb S.-Patakon mint ujoncz aspirált, de azzal a figyel­meztetéssel utasittatott vissza, hogy ne lépjen ez úgyis sok keserűséggel összekötött pályára, melyre nagy nyelvhibája miatt úgysem alkalmas ; a tüz­­keblü ifjút azonban semmi sem rettentő vissza s igy esett, hogy félév múlva kétszerű társulatánál találjuk Rozsnyón. Itt, a­hol a társulat úgy látszik az egész 1864—65-iki telet kihúzta, itt érte egész erővel az apai szigor. Atyjának fájt, hogy fiából „országos csavargó“ vált, és ennélfogva elhatározta, hogy besoroztatja katonának. Váratlanul jött meg a putnoki felhatalmazás, s a felhatalmazásnak tény­leges képviselője , egy megyei pandúr, azzal a ki­jelentéssel, hogy Tóth Edét, atyja határozott aka­ratára be kell sorozni, s a komédiás élettől el­vonni, nehogy a családnak továbbra is szégyenére váljék. E hit mélyen lesújtotta a fiatal színészt, és zavarában igazgatójához rohant, kérve, hogy mentse meg a kétségbeeséstől vagy haláltól. Sok utánjárás után végre sikerült kétszerűnek, őt az atyai szigor ellen egyszer s mindenkorra a kato­nai élettől megmentenii­“. Hogy ez mi után-módon volt lehetséges, azt nem tudjuk, de Tóth Ede hátrahagyott iratai közt akadtunk egy, 2 év­vel azután (1867. márcziusban) kelt levél fo­galmazványára, melyben Rozsnyó város biráját értesíti, hogy Rimaszombat polgármestere, a főszol­gabíró beleegyezésével megengedte, hogy társulatá­val Rozsnyóra utazhassák, és a katonai képességét illető vizsgálatot, további kellemetlenség kikerülése végett, itt várja be s teljesítse. Úgy látszik tehát, hogy az ügyet soká húzták, halasztották. Hogy e két év alatt is, valamint a következő években mily társulatokkal, és mily sorban járta be a fentebb felsorolt helyeket, azt meghatározni nem vagyunk képesek. Egyáltalában nagy homály fedi tíz éves szini életét (1864—1874). Ez időtájt 1866 vagy 1867-ben fellángolt szi­vében a szerelem ; szeretett büszkén, nemesen oda­adással, — de csalódott. „Ez volt első és utolsó szer­­­elmem — írta Kupái Dénesnek — megutáltam a nőket, az egész világot­ ezután csak a költészetben keresek üdülést, — és ha fel-feltünik életem vak éjszakájában fájdalmam keresztje, hitem s a köl­tészet géniusza nem enged kétségbe esnem.“ De a szűkölködő életnek is végre kinyílt öröm­világa: egy fiatal színésznőben, Benedek Máriában szerető hitvesre talált, kivel több évig boldog házasságban élt. Főleg boldog családi élete serkente az ifjút az írásra, s ekkor kezdődött ko­molyabb irodalmi munkássága. Míg eddig kisebb költeményeket s színpadi változatokat irt, most a színműirásban tett kísérleteket, mint a mely téren némi anyagi hasznot is remélhetett. Irt népszínmű­veket, czimeres darabokat a vidéki színpadok számára. Első volt „Az oltár előtt“, melyet azonban néhány előadás után ő maga vett le a színpadról. Majd népdalok alapján írta a „Schneider Fannit“ és „Kerekes Andrást“, melyeket számos vidéki színpadon (s Budapesten is a Miklósi-színházban, melynél egy időben ő is szerződtetve volt) több­ször adtak elő. Irt továbbá „Az önkénytes tűzol­tók“ czímű iránydarabot, és a „Bécsi Krach“ czimü bohózatot. Mindezek azonban korántsem tet­ték volna őt híres íróvá, habár a tehetség nyomai e gyorsan papírra vetett darabokban is felismer­hetők.2) Hogy e kezdő „darabjai“ hogy jövedelmez­tek, abból látjuk, hogy p. o. „Schneider Fanni“­­ját, melyet 1872-ben Szatmáron megírt, 16 frtért engedte át Follinus Jánosnak, és hálásan emléke­zett még évek múlva róla azért, hogy akkori el­­hagyatottságában mennyire felvillanyozta annak biztató levele, melyben azt írta, hogy a színmű ügyesen van írva s iparkodván, talán e téren még vívhat ki sikert is. 1873-ban nejével elvált Follinns társaságától, és szeptember elején a fővárosba jött, hogy megfe­lelő szerződtetésük iránt szóljon Miklósy igazga­tóval és a szini ügynökséggel. Három napot itt tölt­­vén, úgy látszik, ugyanazon czélból lerándult Sza­badkára, s miután itt sem volt számára hely, szep­­tember 10 én Putnokra utaztak, bevárandók a jó szerencsét. Putnokon és vidékén mindenféle járvány ural­kodott, ilyen körülmények között „mit tehetek — úgy­mond Saághyhoz szept. 12-én írt levelében — mint, hogy egyedül­ egyedül iddogálok, mert oly rok­kant lett itt a világ, és úgy kihalt, hogy még czimborám se akad, a kivel legalább a mait felett ünnepi tort csapnék.“ Egyébiránt jól érezte magát *) Tóth Ede életrajza, Saághy Mihály elbeszélése után. ..Veszprém“ 1876. 10. sz. 2) Fővárosi lapok 1876. 48. sz. Tóth Ede necro­­logjában, a most egymással ellenkezésben álló külön érdekek formális kibékülése is meg fog történni.

Next